Page 34

SZEMLÉLET

Szabó Benjamin 80 éves Szerkesztő bizottságunk tagjaként az Energiagazdálkodás 2011. évi 1. számában mutattuk be Szabó Benjámint, az ETE Szenior Energetikus Klubjának vezetőjét, aki 1932. augusztus 20-án született Mezőberényben, a törökdúlás után elnéptelenedett, majd az 1700-as években háromajkú nemzetiséggel betelepített, 1989-ben városi rangot kapott alföldi nagyközségben. Születésnapja alkalmából rendhagyó módon, az unokája számára tollba mondott, a békés együttélésre példát mutató vallomásának a szemlélet rovatunkban való közzétételével gratulálunk. A fiatalokat sokszor felülmúló aktivitásához, jó erőt, egészséget kívánunk. „Kezdem azzal, hogy Schupkégel nagyapám, aki néhány hónappal születésem előtt meghalt az elmondások szerint egy németségére és paraszti gazdálkodására büszke, úgy mondták a családban „rátarti” ember volt. Hat felnőtt gyermekük volt, akik 1901 és 1912 között születtek. A három lány mind magyar iparos fiúhoz ment férjhez. A három fiú közül egy vett el német gazda lányt a másik kettő magyar lányt választott feleségül. Az, hogy a gyerekek elsősorban szerelemből választottak társat az számomra, megélve egyértelmű, de úgy tudom, hogy az etnikai közösséghez még jobban ragaszkodó szülők az idők szavát megértve ezeket a házasságokat nem különösebben ellenezték. A német ajkú nagymamám 5 éves koromig, ha velem volt magyarul beszélt a gyerekeivel sokszor váltott németre, szerintem, csak azért mert neki így kön�nyebb volt. Édesanyámat sosem hallottam, hogy a testvéreivel németül beszélt volna. 7 éves koromig a nagyon bensőséges és a kornak megfelelő családi „modern” gondolkodás vett körül. Ehhez az is hozzájárult, hogy a Schupkégel családban 3 leány unoka után én voltam az első fiú. Az Édesapám, akit szülei korai halála miatt nagyszülei neveltek, lakatos segéd volt és még házassága előtt több évig dolgozott Budapesten, a magyar rész központja közelében rendelkezett egy örökölt házrésszel, én itt születtem második gyermekként a „magyar óvoda és iskola” szomszédságában. Édesanyám három fiú testvére tanyákon gazdálkodtak. Az otthoni békés környezet és a gyakran látogatott tanyavilág emlékeimben csodaként él. Aztán bekövetkezett a tragédia, édesanyám egy gyermekkorában szerzett betegségben meghalt. A gyermekeihez ragaszkodó édesapámnak az akkori idők lehetőségei mellett egy választása volt, hogy rövid idő elteltével újra megnősült. Egy Mezőberényi „tót”szlovák nemzetiségű lányt vett feleségül, így kerültem 18 éves koromig a harmadik berényi etnikummal is szoros kapcsolatban. 13 éves koromtól ott is laktunk a múlt század elején épült, kimondott szlovák típusú házban, amelyet úgy hívnak, hogy „ulicskás ház”. Az ulicska az a kis folyosó, amely a kerítés és a ház vége között van. Ez az öt év Mezőberényben, amikor már félig tudatosan építkezik az ember a megélt élményekből a jövőre nézve számomra kiemelkedő fontosságú, egész életemre talán éppen a Mezőberényi sokszínűség miatt. A polgári iskola 3. és 4. osztályát itt jártam és az osztálytársaim az akkor már nagyon feloldódott berényi etnikumokhoz tartoztak, sőt volt egy negyedik csoport. A szomszédos 7 km-re lévő községben Köröstarcsán nem volt polgári iskola és vagy hatan onnan jártak az osztályunkba. Ez egy tiszta magyar református község volt és azért említem őket külön,

32

mert mai gondolkodással nem volt meg bennük az a tolarencia a más nemzetiségű kultúrák tekintetében. Ők az osztályon belül jobban elkülönültek. Én nagyon jól éreztem magam ebben a közösségben és sok társam családjánál megfordulva szívtam magamba a nemzetiségi eltérő és közös magatartásokat. Számomra viszont a mezőberényi élet igazi megismerése 1946-tól 1950-ig tartott. Amikor is egy mezőberényi kisiparosnál villanyszerelő szakmát tanultam, majd később, mint segéd is itt dolgoztam. Mint villanyszerelő nagyon sok házban, más szakmák műhelyeiben dolgoztam. Bár olvastam, meg másoktól a családban is halottam, hogy a különböző etnikumokhoz tartozó emberek gondolkodása életmódja természetesen differenciálva miben tér el. Ezt akkor én konkrétan megtapasztaltam. Mindenekelőtt három fontos általános megállapítást szeretnék rögzíteni: ● Ebben az időben már alapvetően csak az idős 50-70 éves korosztály beszélt egymás között a saját anyanyelvén. Teljesen általános volta magyar nyelv használata. Az időseknek talán nemzeti büszkeségből jól esett, ha a saját nyelvükön köszöntöttük. Én magam talán három olyan idős nénit ismeretem, aki nagyon törve beszélte a magyart. ● Mezőberény gazdasági és kulturális fejlődésérre nagyon pozitívan hatott, hogy a különböző mértékű vagyonosodás mellett, nagy birtokok nem alakultak ki, akkori más településektől eltérően pl. kevés volt a „nincstelen család”. Ezen belül vitathatatlan, hogy különösen a XIX. században a XX. század elején a mezőberényi lakosok vagyonszerzésben versenyeztek egymással etnikai csoportokon belül is. ● A legfontosabb, amit általánosságban, el kell mondani, hogy minden korábbi különállási törekvés, és egy állandó rivalizálás mellett, amióta tudatosan gondolkodom egész a mai napig könyvekből, újságokból, ünnepségeken, a múzeumokban, a honlapjukon az emberekkel történt beszélgetésnél mindig éreztem és érzem ma is azt a büszkeséget, hogy ezt a várost mi a sok tájról más gondolkozásból jött emberek, „őseink” kemény munkával hoztuk létre. A mindennapi nehézségek mellett boldogan éljük benne napjainkat. Nem beszélve arról, hogy a város szülötteiből híres orvosok, tudósok vezető állami tisztég viselők, művészek, mint pl. Orlai Petrcs Soma országos szinten öregbítették a város hírnevét. A továbbiakban megpróbálom a saját átélt tapasztalatom alapján jellemezni az egyes etnikumok általános életvitelét. Kezdem a németekkel: ● Már az a tény, hogy az általam ismert mezőberényi lakosok ősei valahonnan egy jobb élet reményében ide települtek, vállalva a kezdeti nehézségeket, a bizonytalanságot, azt jelenti, hogy a betelepültek eleve vállalkozó szellemű dolgos emberek voltak. Különösen igaz ez a németekre, akik nagyon messziről jöttek egy ismeretlen országba. ● Valószínű, hogy az itteni kezdeti elhelyezkedési feltételek minden nemzetiség számára közel egyformák voltak, erről én magam is

ENERGIAGAZDÁLKODÁS

53. évf. 2012. 4. szám

Enga 2012 4szam  

Enga 2012 4. szám