Page 1


Alkalmazott Művészeti Intézet Sopron, 2014


Tervezte és illusztrálta Holló Eszter © Holló Eszter, 2014


z ember azt gondolná, hogy a kiskutyáknak nincs az égvilágon semmi dolguk. Nos, ezt cáfolom. Pont az ilyen kiskutyáknak van a legtöbb dolguk a világon, napjaik roppant mozgalmasan telnek, tele izgalmakkal halaszthatatlan teendőik mellett. Gondoljunk csak a ház körüli munkákra és a házőrzésre. Ráadásul a házban zajló dolgokat is felügyelet alá kell venni. De ott van még az a rengeteg erőfeszítés, amely a kertben uralkodó nyugalom mögött áll. Ugyan sokszor ezeket a törekvéseket korholás és csalódott ejnye-bejnye követi, de túl sokáig nem tud az ember haragudni egy ilyen cukisághalomra. Egyszerűen elképzeléseink a rendről nem mindig egyeznek. Biztos nehéz rajtunk, embereken kiigazodni, valószínűleg ezen kívül még sok mindent az ellenkezőjeképpen gondolunk.

5


Főhősünk, ez a dolgos kiskutya nem más, mint Csülök, a foxi. Hét éves múlt, majdnem nyolc. Az oroszlán jegyében született, ennek megfelelően céltudatos, önálló és energikus terrier, aki oda megy ahova akar, akkor amikor akar. Most betekintést nyerhetünk, hogyan telik egy mozgalmas napja. Láthatjuk azt is, hogy a fáradhatatlan házőrzés és a gazdák kedvében járás mennyi időt és munkát emészt fel. Megismerhetjük kedvenc játékait, szokásait, bosszantó tulajdonságait is. Csülök egy szeretnivaló kiskutyadiktátor, aki pontosan tudja mikor mit akar, ügyelve, hogy mindig a figyelem középpontjában maradjon. Övé ház, az utca – legalábbis ameddig az ugatása elhallatszik –, a kanapé, a párnák a kanapén, a pléd a kanapén, az anyósülés az autóban, az összes labda, az összes plüssállat meg az összes jutalomfalat.

7


Különös ismertetőjelek

Ásólábak Mellkasszőr–forgó Szaglószerv Háromszögű selymes fülek Izmos hátsó futóművek 8

Fenékszőr–forgó Kurta farok Gallér


Tulajdonképpen minden az övé, amire ránéz, de az is, ami tele van fehér és barna szőrökkel. De nagyjából minden tele van fehér és barna szőrrel, amire egyszer ránéz. Általában Furkónak, Trüffelnek, Tarkának, Sztracsatellának, Bajszos Nőnek vagy Kiskutyámnak becézem. Tudja, hogy mennyire fontos nekem és ezt nem restelli kihasználni sem. Érzelmileg zsarolhatóvá tett. Csülök egy kistermetű, térdig érő bosszúság, fehér alapon barna foltokkal. Különös ismertetőjegye a felemás, fekete-fehér bajsza, egy nagy, lóhere alakú barna folt a hátán, és feltűnő kócos gallért visel a nyaka két oldalán. Mielőtt elkezdenénk számba venni az egész napját kitöltő tennivalókat, megjegyzem, hogy az alvás is a fontos teendői közé tartozik, hiszen egy fényes szőrű, boldog, kiegyensúlyozott kiskutya titka a kipihentség mel-

9


10


lett még rengeteg bokros teendője van. Például az sem gyerekjáték, amikor a kanapé leltárában szereplő összes díszpárnából kényelmes fészket kell építenie magának a pihenéshez. Persze mire a végére ér, már hívja is magához a természet hangja. Dolog van. Jön a zöld ruhás fickó a csettegő biciklijével megkörnyékezni a szigorúan őrzött birtokot. Minden alkalommal figyelmezteti a postást, hogy veszélyes helyre merészkedett, de az úgy látszik, szereti az adrenalint. Sosem lesznek barátok, ahogy az utcában honos szemtelen hibrid macskatenyészettel sem, akik mindig tudják, hogy éppen mikor mivel bosszantsák. Például a kapu

11


előtt udvarolnak egymásnak, ott bunyóznak és szemtelenkednek, ott teszik tisztába magukat próbára téve ezzel kiskutyám idegrendszerét. A házat és környékét teljes kontroll alatt tartja, itt biztonságban van minden fa és bokor. Persze miután kiűzte a randalírozó, csivitelő verébrajt a tujából. Egy perc nyugalma sincs ugyan, de ami az övé, az az övé, a magántulajdon megvédése időt és fáradságos munkát emészt fel. Szóval a kiskutyák élete nem gyerekjáték, csupa izgalom és akció. A második legfontosabb elfoglaltsága az alvás után a különböző sportok magasszintű művelése. Ilyen a futkosás, magasugrás, labdázás, a labda elrejtése a többiek elől, madár riogatás, kirándulás, ásás, túrás, szökellés és a különböző rothadó dögökbe való megfickányolás. Ez utóbbi rossz szokás nyomainak eltávolítása az én életemből is renge-

12


teg értékes percet vesz el. De egy fess kiskutya mindig illatos és nyakig sáros. Nagyon fontos Csülöknek a testmozgás, hiszen ettől van így a hetediken túl is ilyen bombaformában. Ezért minden nap tenni is kell. De lássuk, hogy mi kell egy lendületes nap indításához? Először is a kiadós alvás után érdemes minél korábban kelni. Legalábbis kiskutyám így gondolja. A nap legértékesebb része a délelőtt és erre igyekszik felhívni a figyelmemet minden reggel izgatott jövés-menéssel, körömkopogással és idegesítő nyüsszögésekkel. Pontosan tudja, hogy mikor aludtam eleget és mikor állok készen egy új nap

14


15

megkezdéséhez. Egy igazi szőrös vekkerrel van dolgom. Ez nagyon nagylelkű és felelősségteljes vállalás részéről. Ilyenkor nagyon boldog, hogy hasznomra lehet és ezen fellelkesülve, erőszakos ágyba furakodás után végül csak begyűjti az elismerő simogatásokat. Nem úgy, mint két kis barátja, Smiley és Rozi a skótjuhászok, akik nagyjából csak dekorációs kellékek a háznál, hiszen Csülök minden munkát levesz a vállukról. Ők csak lebegnek fel-alá a nagy, vaskos bundájukban, mint gomolygó


szőke szőrfelhők. Rozália ráadásul öreg is, a viccet sem érti sokszor, de viszonylag jól kijönnek egymással, egy-két kisebb acsarkodást leszámítva. Titokban mindig egymáshoz bújnak, de a simogatásokon, ennivalón és a játékokon azonban nem hajlandóak osztozkodni. A reggel első mozzanatai közé tartozik, hogy körbejárja a birtokot, hangos ugatással bejelentkezik a láthatatlan szociális kutyahálózatba, ellenőriz minden korábban kiásott lyukat, vagy bete-

16


metett lyukat, kiűzi a verebeket a tujából, az idegen macskákat a pincéből, közben nem felejti el terrorizálni a szomszéd kutyákat sem. Aztán elzarándokol a kedvenc tartózkodási helyéhez: a komposztoshoz. Ilyenkor jól szemügyre veszi, hogy mennyit és mivel növekedett a rakás. Itt mindig talál valami étrend kiegészítőt magának. Gyakran narancsillatúan érkezik vissza a lakásba, ezért nehéz titokban tartania ezt a furcsa fétisét. A magas, szuperbiztosan védett komposztosra mászás tech-

17


nikáját már sikerült csúcsra járatnia a tiltás ellenére is. A mozdulatsor egyszerű: hátát nekinyomva a komposztáló mellett álló kerítésnek, kitámaszt, aztán macskaügyességgel már fel is préselte magát a körbekerített csülökbiztos kupac tetejére és derékig alámerülve kutakodhat is a bomló hulladékhalom tetején. Sokszor keserves sírásra

19


szaladunk ki a kertbe, hogy kihámozzuk a kerítés és a komposztos közé szorult elgyötört tarka testét. A fájdalom nem elég hatékony tanító, hiszen utána pontról pontra elismétli a mutatványt. Csülök harcias természete ellenére nem egy nagy vadász, általában üres kézzel tér haza, hiába zavarta fel a pince vagy a kert összes vadállatát. Néha egy egér, 20


egész egércsalád, ügyetlen verebek, ritkán egy vakond található a trófeái között. Az ásásban viszont rendkívül tehetséges. Egy igazi kotorék, aki nem ismer határokat, ha földmunkáról van szó. Áskálódik mindenhol, erdőn, mezőn, kertben hóban, fagyban, esőben. Ott is ás, ahol nem szabad, kiás mindent, amit nem kell, a tavaszi virágokat, a tavaly elföldelt jutalomfalatokat, több éves teniszlabdákat, a kis orgonabokrot, ami ugyan az első helyen áll a tiltólistán, de ettől függetlenül szakadatlan építkezési munkálatok zajlanak alatta. Olykor kétségbeesetten keresem, amikor nem válaszol a hívó szóra, aztán meglátok egy csóváló farkat valamelyik fűszernövény helyén. A reggeli kerti munka új és mozgalmas, de hamar meg lehet unni, és tudjuk jól, ha egy kiskutya kint van az udvaron, akkor hamar bent szeretne lenni, és ha bent van, akkor meg

21


kint szeretne lenni. Úgyhogy, ha épp kint van és bent szeretne lenni, vagy bent van és kint szeretne lenni, akkor trükkhöz folyamodik. Van pár élelmes fortély a szőrös kis zsebeiben, minden alkalomhoz egy. Ez a trükk viszont nem más, mint a látványos fagyhalál. Ezt télen-nyáron beveszem, 22


hiszen olyan vékony a foltos kabátja. Persze nem olyan könnyű engem hülyének nézni. Ha látja, hogy nem engedem magam becsapni, akkor finoman bekopog az ajtóüvegen. Ha ezután sem vagyok hajlandó figyelemmel követni a produkcióját, akkor megy egy kört a ház körül és az összes ajtó

23


előtt mutatványozik. Ha nem jár sikerrel ezután sem, jöhet újra a látványos fagyhalál. Csülök egy olyan természetfeletti képesség birtokában van, amit eddig még csak fantasztikus filmekből ismerhettünk. Ez nem más, mint a teleport. Ha az ember egy percen belül két egymástól távol eső bejárat ajtaját kinyitja, Csüli minden esetben ott örvendezik előtte. Miután ravaszan bejutott a házba, csalódottan veszi tudomásul, hogy elkezdődött a reggeli nélküle. Tudja nagyon jól, hogy az étkezőasztal körül mindig van valami ínycsiklandozó lepattanó, ráadásul a fent említett fortélyokból még ehhez a helyzethez is van a tarsolyában. Rendkívül tehetségesen alakítja az éhhalál formát is. A többiekhez képest Csülök fürgén és figyelmesen szlalomozik az asztal és a székek alatt, így nem muszáj kiböjtölnie a vacsorát a finom falatokkal,

25


hiszen mindig megesik a szívem a szomorú, éppen éhenhalni készülő nézésén. Ha megkapta amit akart, akkor angolosan távozik a nappali felé, ahonnan tettrekészen figyeli a házban zajló eseményeket. A kanapé kanyarjában megrakja kis fészkét díszpárnákból és csak figyel. Éberen figyel, háromszögű fülecskéi folyamatosan radaroznak, hiszen egész napos szolgálatban van. Tudja jól, hogy bármikor jöhet a postás, az első számú közellenség, akit vicsorogva el kell űzni, vagy meg kell ugatni valamit nagyon hangosan az utcán, esetleg épp leesik a földre valami hozzávaló a készülő ebédnél. Kilométerekről is hallja, ha ehető dolog esett a földre. Ekkor csak tizenhat köröm becsapódását hallani a parkettán és már ott is áll a konyha közepén várva a jussát. Mivel rendszeresen ki van hessegetve onnan, ezért is érkezik hangtalanul és

27


távozik lopakodó üzemmódban. Ahhoz, hogy ne legyen láb alatt, kénytelen valamivel elterelnie a figyelmét a sercegő ebéd hangjairól és illatfelhőiről, melyek a lakásban úsznak szerteszét. A legtöbb idejét egy nagy szőrös játékmajom szabotálása tölti ki. Ő az első számú közellenség, akit kínok kínja közt pusztít el szép lassan, naprólnapra, minek eredményeképp a házat gyakran borítják el csoportban hömpölygő vatelin pamacsok. Megrázza, megtépi, megtapossa, ráül, újra megrázza, morog rá, újra megrázza. Eszközei változatosak. Ezt hamar megunja, hiszen elég egyenragú a mérkőzés. Egyéb kikapcsolódás után néz. Gyakran kétségbeesetten hívja fel magára a figyelmet különböző módszerekkel. Ekkor már majdnem az őrületbe kergetett mindenkit, úgyhogy egy kis porszívózás hamar elveszi a kedvét a randalírozástól.

29


Csülök elsősorban szobakutya, így tökéletesen megtanulta a lakáson belüli rejtőzködés vagy napozás minden apró csínyját-bínyját. Ha nyugovóra tér, és nem szeretné, hogy háborgassuk, akkor a fehér felével fekszik a párnák közé, ha mintás takarón alszik, akkor meg a foltos felével kifelé szenderül mély álomba. Ha napfénykúrára van szüksége, akkor egész egyszerűen kikeresi az ablakon besugárzó fénycsóvát, megkeresi a mértani közepét és megfürdeti magát a napfényben. Aztán kivár. Kivárja, amíg mindenki szépen körbeüli az étkezőasztalt és zsákmányszerzésbe kezd. Ebédidőben hasonló a felállás, mint a többi étkezésnél: mutatvány, szuggerálás, esetleg egy pacsi és végül jutalom a kitartó munkáért. Mivel mindig jut valami lepattanó, egyre kerekebb a kiskutya is. De ebéd után úgyis lemozogja a bűnös falatokat, hiszen

31


mindig elegyünk valahova kirándulni. Ezt jó előre kiszagolja a levegőből Csülikém, úgyhogy ennek fényében az ebéd utáni csendespihenőt hamar félbeszakítja izgatott toporzékolás és szűkölés, hátha ezzel felgyorsítja az eseményeket, közben nem győz össze vissza futkozni örömében. Rengeteg szót megért a sétán kívül, ilyen például a „labda”, „vacsi”, „éhes”, „majom”, „patkány”, „póráz”, „cica”, „kimegyünk” és így tovább. Annyi mindent megért, hogy sokszor csak a háta mögött beszélhetjük ki. Aztán már csörög is a póráz, ami gondosan fel van szerelve apró csengőkkel, tudva lévén, hogy szeret eltűnni hosszú percekre. Készülődés közben behangolja a többi kutyát is, hátha ettől előbb indulunk. A kirándulás a kedvenc időtöltése a labdázás,

32


a lézerpont kergetése és a komposztos ásása után. Legyen az erdő, mező, tópart, vagy akár a városi forgatag, minden alfaját imádja. Imád gödröket ásni a mezőn, szügyig gázolni az iszapos pocsolyákban, eltűnni a sűrű erdőben fél órákra, frászt hozni rám, nyulakat, őzeket kergetni, egerészni, minden lyukba beleszagolni, fácánokat felreppen34


teni a bokrok alól, hemperegni és röfögni a fűben, jelölgetni úton-útfélen. De nehogy azt gondoljuk, hogy úgy pisil, mint egy úrinő! A francokat! Úgy jelöl, mint egy meglett kan. Csak a hátsó lábait hajlandó felemelni az üzenetváltás érdekében.

35


Minden egyes séta alkalmával Csülök a sereghajtó, a bátor, aki minden lyukba elsőként kukkant bele, aki elsőként űzi ki a macskákat az árkokból, autók alól, és persze ő az első, aki eltűnik egy szempillantás alatt. Mindig talál magának valami bokros teendőt, amiért lemarad a csapattól, például derékig leásni egy vakondtúrásba, majd dagonyázni egy jó sáros pocsolyában, vagy felkutatni egy jó büdös rothadást, amibe belehempereghet, hogy felvegye a vadon szagát. Az igaz, hogy egy igazi úri kutyanő akkor vonzó, ha egy kicsit bűzlik a madártetemtől, vagy egyéb számunkra kevésbé vonzó szagtól. De lehet, hogy csak a tűrőképességemet teszi próbára. Minden alkalommal elbűvöl, ahogy gazella módjára szökell végig a magas fűben kedvenc mezőin, kedvenc egérlyukait árgus szemekkel figyelve. A két szőke juhász csak csaholva nézi,

36


37

ahogy eltűnik a horizonton majd felbukkan az ellenkező irányból. Ők sokszor nem is bírják követni az eseményeket, ezért nem is erednek fölöslegesen a nyomába. Hiába, más a vérmérséklet és mások az ösztönök is. Hazamennénk. Csülök ezt mindig megneszeli, és hirtelen eltűnik egy gödörben, a derékig érő fűben, vagy az erdő sűrűjében, türelmemet ezzel próbára téve. Amikor már nagyon ingerülten kiabálom a nevét, laposkúszásban meggjelenik fültőig mocskosan.


Nehezen lehet megzabolázni ilyen ősi, vad ösztönöket. De ettől Csülök, az én Csülköm, akire sosem lehet haragudni igazán. Miután végre hazaballagtunk, újra járőrözni indul a kertbe, közben felordítja a környéket, elújságolja, hogy merre járt, mit csinált, miket látott. Mindenkinek tudomására juttatja: Csülök újra a háznál van, újra az otthonában figyel árgus kis szemecskéivel, mint a rend szigorú őrkutyája. A nap végére már a fáradhatatlannak hitt őszülő kiskutyám újratölthető elemei is lemerülőben vannak, főleg egy kiadós séta után, amely során Csülök mindig a dupláját, de sokszor a tripláját járja meg kilométerben, nem is beszélve az állandó földforgatásról és egyéb munkákról. Miután szalonképessé varázsoltam a sártól elszíneződött kiskutyámat, leszegett fejjel, fáradt léptekkel veszi célba a kanapé kanyarját vagy a fotelt és

38


a hozzá tartozó kedvenc díszpárnáit. Három-négy kört jár saját tengelye körül, szétdobál egy-két párnát és egy foltos kis csigába összegömbölyödve várja a vacsoraidőt. Ekkora már a vacsora előkészületeinek hangján kívül nincs semmilyen játék, vagy bűvös szó, amivel ki lehetne robbantani kényelmes vackából. Már csak gyengéd simogatásra, becéző szavakra és fülmorzsolásra vágyik. Hamar fél nyolcat üt az óra, gongra előmászik a takaró alól, fáradt fejét megrázza, testben és

40


lélekben készen áll a jól megérdemelt falatozásra. Ennek végeztével gyorsan ellenőrzi, hogy dúshajú barátai mit hagytak a tálkájukban, felfalja a maradékot, aztán kikerekedve, büszkén és fáradtan fészkeli vissza magát a bemelegített alvókosárkába. Hatalmas sóhajjal zárja a napot, hiszen ma is megcselekedett mindent, ami kiskutyakötelessége volt. Ismét hűen szolgált engem, a családomat és ma is éberen védte a territóriumát, rendet tartott a területen, amit minden áldott nap körbe pisil. Ezekkel a bos�szantó tulajdonságaival és allűrjeivel élünk együtt immár nyolc éve, mely során életem legfontosabb és legmeghatározóbb

41


részévé vált. Nem elég, hogy Csülök annyi örömmel, boldogsággal és nevetéssel ajándékoz meg engem és a családomat nap mint nap, közben jobb embert farag belőlem, felelős állattartót és kitartó, szorgalmas gazdát, aki minden nap megpróbál valami újat tanítani kutyájának, amiért cserébe én még többet tanulok tőle. Közösen feszegetjük határainkat, de végtelen türelemmel próbáljuk kitalálni egymás gondolatait, ezzel megpecsételve életre szóló barátságunkat. Minden nap meghatódom azon, hogy mennyire ragaszkodunk egymáshoz.

42


43


Készült az Alkalmazott Művészeti Intézetben, Sopronban 2014. tavaszán. Témavezető: Kiss István


Az ember azt gondolná, hogy a kiskutyáknak nincs az égvilágon semmi dolguk. Nos, ezt cáfolnám. Pont az ilyen kiskutyáknak van a legtöbb dolguk a világon, napjaik roppant mozgalmasan telnek, tele izgalmakkal halaszthatatlan teendőik mellett. Gondoljunk csak a ház körüli munkákra és a házőrzésre. Ráadásul a házban zajló dolgokat is felügylet alá kell venni.

Csuliegynapjaissuu  

This is my thesis. This book present one day of my dog"s life. Csülök is a funny foxterrier girl who has been living with me for eight years...

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you