Adásidő 2021/1

Page 1

A KATOLIKUS EGYHÁZ Hivatalos Segélyszervezetének lapja

SZENT KVIRIN összeköt

A szeretet gyümölcsei

AJÁNDÉKOZÓVÁ válni

NZETLENÜL Ö az emberekért

XI. ÉVFOLYAM I. SZÁM 2021. TAVASZ INGYENES


IMPRESSZUM ADÁSIDŐ - A Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezetének lapja Kiadja: Katolikus Karitász A szerkesztőség címe: 1519 Budapest Pf.: 239 Telefon: 06/1/372-0910 Fax: 06/1/372-0914 E-mail: adasido@caritas.org.hu Honlap: www.karitasz.hu Felelős kiadó: Écsy Gábor, Katolikus Karitász országos igazgató Szerkesztő: Besze Erika, Dauner Bálint, Megyeri Márta, Zagyva Richárd Tördelés, nyomdai előkészítés: EsterCom Kft., www.estercom.hu Arculat, layout: Kohán József Fotók: Merényi Zita, Vermes Tibor, karitász önkéntesek Nyomda: VIRTUÓZ Kft. ISSN: 2062-6584 A kiadvány az EMMI támogatásával jelenik meg.

AJÁNLÓ

9.

A megalakulás

11.

Tíz éve együtt a babákért

14. Történelmi esélyt kell most adni az itt élőknek

18.

Átlag felnőtt is nehezen viseli a megváltozott körülményeket


Köszöntő Az önkéntesség évében és a Katolikus Karitász megalapításának 90. évfordulóján egyaránt fontos, hogy tudjuk hogyan segít a Karitász és hogyan lehet jól segíteni. Akik hozzánk fordulnak, segítséget kérve, azoknak a saját problémájuk a legfontosabb, azt szeretnék megoldani. Nekünk pedig minden egyes problémát külön-külön meg kell vizsgálnunk, és mérlegelni, hogy a segítségünk milyen időszakra szól: hosszú távra, vagy csak pillanatnyi tűzoltás. Arra is figyelemmel kell lennünk, hogy mi történik a segítségnyújtás után. Újrakezdődik-e például az adósság halmozása, vagy pedig ki tudjuk emelni a bajba jutottat a mélypontból, ami után már egyedül is képes talpra állni és folytatni normál életvitelét. Ezeket kell mérlegelni, hiszen nagyon jelentős összegekről, kiadásokról, támogatásokról van szó. Arra törekszünk, hogy adakozásunkkal hosszú távon is befolyásoljuk a hozzánk forduló életét, hiszen az ő és a családja számára is ez lenne a leghatékonyabb megoldás. Ebben sokan partnerek, úgy állnak a problémához, hogy ők maguk is képesek nagyobb áldozatot hozni, több munkával, lemondással, tudván azt, hogy a segítség öt vagy hat hónap után megszűnik, és akkor már egyenesben lesznek. Sajnos azonban vannak olyanok is, akik nem tudják ezt vállalni, nincs erejük, belefáradtak az élet megpróbáltatásaiba, az ő esetükben másképpen kell a problémát kezelni, és hosszabb, tartósabb kíséréssel lehet visszavezetni őket a reményteli útra.

A leghatásosabb gyógymód az, amikor a szenvedő lélek érzi, hogy a segítő valóban mellette áll. Vannak olyan helyzetek, amikor nem tudunk megoldást találni, nem tudunk igazán segíteni. Nem hagyjuk azonban magára a bajba jutott embert, és ez rendkívül fontos. Lehet, hogy még nagyon messze van attól, hogy kikecmeregjen a mélyből, de érzi, hogy nincs egyedül. Áldás, hogy nem vagyunk egyedül ebben a munkában. Amikor valami nagy baj történik, és erre felhívjuk a figyelmet, az emberek érzékenyen reagálnak. Megmozdulnak, és nem a haszonelvűség vezeti őket, hanem a segíteni akarás. Ez örömteli, és azt mutatja, hogy a segítőkészség ott van az ember lelke mélyén, bármikor működésbe hozható, különösen katasztrófák, rendkívüli helyzetek esetén. Ezt akkor látjuk, amikor kérjük az embereket, hogy álljanak egy jó ügy mellé. Ilyenkor megmozdulnak a fiatalok, akik sok-sok áldozatot hoznak azért, hogy több órát, akár napot végig dolgozzanak, középkorú vagy idősebb emberek, akik adományokat adnak, vagy megmozdul egy hívő közösség, akik lelki hátteret is biztosítanak, és az imáikkal kísérik a munkánkat, ami legalább olyan fontos, mint az, hogy legyenek anyagi eszközeink, amelyekkel konkrétan is segíthetünk.

A mi küldetésünk eredménye nem csak abban mérhető – és nem is az az elsődleges –, hogy az illető, akinek segítettünk, anyagilag rendbe jött-e. Sokkal fontosabb az, hogy őt, aki mélypontra jutott, ebben az állapotában is valaki szerette, mellé állt, nem hagyta magára, törődött vele, felemelte. Hogy aztán ennek mi lesz az eredménye, számtalan összetevője van, ami nem is rajtunk múlik. Ám ha ezeket az apró gesztusokat megtettük, abból összeáll valami, amiből az az ember megérzi, hogy nincs magára hagyva. Nem írta le a társadalom, mert valaki megkérdezte tőle: „Hogy vagy?”, „Miben segíthetek neked?” Ez az alapja a dolognak. A másokon való segítség akkor válik szolgáló szeretetté, karitásszá, ha az evangéliumi lelkület mindig ott van benne. A mi munkánkban a másokra való odafigyelés a legfontosabb, az empátia, a lelki együttérzés a másik bajával. A többi pedig jön magától. Örömet, kitartást kívánok ehhez a küldetéshez valamennyi Karitászhoz kötődő, jószándékú embernek! Kívánom, hogy a következő 90 évben is azok mellé tudjunk állni, akiknek a legnagyobb szüksége van rá, s ebben mindig legyenek társaink mások imával, adománnyal egyaránt. Ft. Écsy Gábor országos igazgató

ADÁSIDŐ 3


Hírek Átadták a Szent Erzsébet rózsája-díjat 2020-ban huszonegyedik alkalommal ítélte oda a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Szent Erzsébet rózsája-díjat. A kitüntetésre javasoltak közül a tavalyi évben Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek ajánlása alapján, Dr. Szarka Miklósnét, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyei Karitász sükösdi önkéntesét választották ki a testület tagjai.

A kitüntetést Veres András püspök, az MKPK elnöke adta át, az ünnepi eseményen jelen volt Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása és Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, valamint Écsy Gábor atya a Katolikus Karitász országos igazgatója. Idézet a méltatásból: „Terike – ahogy a karitászosok hívják – vallja, hogy minden érdem a csoporté, ahol mindenki lelkes, összetartó és dolgos. Csak együtt és közösen tudták elérni, hogy mára a sükösdi karitászcsoportot minden helybéli, de a környékbeliek is ismerik. A szolgáló szeretet élő jelét lehet megtapasztalni a karitászházban, ahol minden rászoruló segítségre lel. Példa és jelzés értékű ez a szervező tevékenység, az önzetlen szeretet és az önfeláldozó munka, amelyet Teréz és az általa vezetett karitász csoport tagjai nyújtanak a társadalom szegényei számára.” Terikének jó egészséget kívánunk, munkájára, életére Isten áldását kérjük. Cselik Beatrix karitászigazgató Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegyei Karitász 4 HÍREK

Ami neked egy morzsa, az másnak „terülj, terülj asztalkám” 2021 januárjában újult erővel fogott munkához a Napkori Szent Erzsébet Karitász Csoport. A decemberi segítségnyújtás során 60 gyermeket, 85 családot, és 15 idős embert támogattak. Januárban felkeresték a településen élő vállalkozókat, hogy segítsék a településen élő, nehéz sorsú embertársaikat, egy tányér meleg ebéddel, a leghidegebb és legnehezebb téli napokban, január utolsó két hetében. E nemes célhoz nemcsak a vállalkozók, hanem magánszemélyek és a Napkori Német Nemzetiségű Önkormányzat is csatlakozott. Így 600 adag meleg ebéddel, 5 mázsa burgonyával, 300 liter almalével és 80 kg almával tudtuk segíteni, a településen élő hátrányos helyzetű nagycsaládokat, a fogyatékkal élőket, a munkanélkülieket, és az idős embereket. Az ebédek főzését és kiszállítását a helyi Napkelte Panzió Biztosította. Ezúton szeretném megköszönni az adakozók nagylelkű felajánlásait ebben a nehéz koronavírusos időszakban, és a Karitász csoport tagjainak önzetlen, áldozatos munkáját. Bíztatok Mindenkit arra, hogy segítsen másokon, mert ami neked egy morzsa, az másnak „terülj, terülj asztalkám”. Borné Balogh Erika csoportvezető Napkor, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász


Új központtal gazdagodott a DebrecenNyíregyházi karitász Csordás Gábor egyházmegyei karitászigazgató az egyházmegyei sajtóirodának elmondta, hogy minőségi változást eredményez az egyházmegye által vásárolt új karitász központ, amely minden tekintetben meg fogja könnyíteni a munkát. Eddig két helyszínen zajlott a központi tevékenység. Az irodahelyiség sem tárgyalásra, sem pedig adományok elhelyezésére, kiosztására nem volt alkalmas. Az önkormányzati tulajdonban lévő eddigi raktárépület pedig nehezen volt megközelíthető, illetve az őrzését is meg kellett oldani. A Nyíregyházán található, újszerű állapotban lévő ingatlan festési munkálatai után, berendezést követően birtokba vehető. Nagyobb járművel, adományosztáskor vagy felajánláskor könnyen megközelíthetik a karitász csoportok is. Az új központ kialakításának köszönhetően minden egyes hely áttekinthetőbb lesz, követhetőbbek lesznek a folyamatok, amellyel időt tudnak majd nyerni. A 300 m2es raktár viszonylag nagy területen helyezkedik el, ennek köszönhetően az udvaron elhelyezhető adományokat, pl. tűzifát, vagy egyéb építő anyagokat is tudnak fogadni. A 2021-es év terveivel kapcsolatban karitászigazgató úr elmondta, szeretnének szorosabb kapcsolatot kialakítani azon települések családsegítő szolgálatával, ahol karitász csoport működik. A településeken szeretnék jobban megszólítani a fiatalabb korosztályt is. A jelenlegi vírushelyzetben különösen is számítanának a szolgálatukra az idősek védelmében, az adományosztásban, bevásárlásban stb. Terveik között szerepel egy megállapodás az egyházmegye fenntartása alatt működő középiskolákkal, hogy a diákok számára kötelezően előírt 50 órás közösségi szolgálatot a karitásznál teljesíthessék majd. A Lak6-programot mindenképpen tovább szeretnék folytatni, amely keretén belül a Karitász a közüzemi tartozásokat részben vagy egészben kifizeti. A jelenlegi vírushelyzetben munkahelyek szűnnek meg, így még több család szorul rá a támogatásra. Kiemelt feladatnak tartja még Csordás Gábor a szegény gyerekek segítését a tanulásban, különösen a jelenlegi helyzetben. Kovács Ágnes Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Gyarapodás Krisztusban A Győri Egyházmegyei Karitász csaknem évtizedes lemaradását pótolja, amikor két munkatársa külön is foglalkozik azzal, hogy az egyházmegye minél több plébániáján alakulhasson helyi önkéntes csoport. Nagy öröm, hogy a koronavírus-járvány első és második hulláma ellenére több lelkipásztor és egyházközség gondolta úgy, érdemes szervezett formában is a krisztusi segítségnyújtás útjára lépni. A járványügyi szabályozások betartásával összesen hét új csoport alakult: Bezenye, Gyömöre, a győri kármelita templom, Jánossomorja, Levél, a mosonmagyaróvári piarista iskola és Mosonszolnok közössége kapcsolódott be szervezetünk munkájába. Távlati célunk, hogy önkénteseink számára minél hatékonyabban biztosítsuk a szakmai és lelki hátteret a helyi rászorulók segítéséhez, valamint minél több fiatalt bevonjunk a karitász tevékenységébe. Utóbbinak biztató jele a mosonmagyaróvári piarista iskolával kötött együttműködési megállapodásunk, melynek keretében a helyi diákcsoport a hédervári tagiskolával együtt 185 db angyalbatyut adományozott rászoruló kárpátaljai családok részére.

Ózongenerátorral a vírus ellen A Győri Egyházmegyei Karitász a Katolikus Karitász közreműködésével a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft. adományából hozzájutott egy Mobilsept Guard Home beltéri antimikrobiális fertőtlenítő készülékhez. A vírushelyzetre való tekintettel a kapott készüléket felajánlottuk időleges használatra a velünk kapcsolatban álló egészségügyi és szociális intézményeknek, valamint önkéntes csoportjainknak. Tavaly a fertőtlenítő készülék csaknem 13 helyszínen járt, többek között győri és mosonmagyaróvári szociális intézményekben, kórházakban, iskolákban és olyan helyi közösségi helyiségekben, melyek használata vírusjárvány idején is elengedhetetlen. Idén új helyszínekkel folytatódik a készülék használata, hogy minél többek számára megkönnyítsük azt az áldozatos munkát, amit a vírussal dacolva egészségügyi, oktatási vagy segítő területen rendületlen kitartással végeznek. Szöveg és fotó: Győri Egyházmegyei Karitász

ADÁSIDŐ 5


Tíz éves az érdi melegétel-osztás Meglepetés a fehérvári mentősöknek Az Országos Mentőszolgálat Székesfehérvári Mentőállomása COVID-19 mintavételi pontjára a mentőszolgálatos dolgozóknak vitt ajándékot Spányi Antal székesfehérvári püspök. Dr. Vörös Péter, az Országos Mentőszolgálat közép-dunántúli regionális igazgatója és Reszegi Imre Fejér megyei vezető mentőtiszt 75 darab, vitaminokkal és gyógyhatású készítményekkel teli, nagy értékű csomagot vett át a Katolikus Karitász püspök-elnökétől. Spányi Antal püspök elmondta, a székesfehérvári egyházmegye ezekkel az ajándékcsomagokkal is szeretné kifejezni köszönetét mindazoknak, akik nap mint nap megfeszített munkával harcolnak a polgárok életéért, szolgálnak mindenkit ezekben a vészterhes időkben. „A mentősökkel különösen jó kapcsolatot ápolunk, többször volt, hogy lehetőséget biztosítottak egy új mentőautó, vagy orvosi berendezés megáldására. Kérték, hogy az a munkaeszköz, amellyel életeket mentenek, másokat segítenek, az legyen az Istentől is megáldott eszköz. Most, amikor ez a vírushelyzet előállt, világos mindannyiunk előtt, hogy az a helytállás, amit ők végeznek, példanélküli: a mentősök, az orvostanhallgatók, azok az egészségügyi dolgozók, akik végzik a tesztelést, és próbálnak az emberek segítségére lenni, megérdemlik a tiszteletet, szeretetet.” A püspök arról is beszélt, úgy gondolták, kötelességük amennyire lehet, a mentősök életmentő munkáját segíteni azzal, hogy próbálják az Ő életüket védeni. „Megpróbáltunk olyan ajándékot hozni, amely őket most ebben a munkában segíti: vitaminok, gyógyszernek nem minősülő készítmények, amelyek az immunrendszert erősítik, és védik a szervezetet. Hogy egy ilyen helyzetben védettebbek legyenek, tudjanak a szolgálatukban hosszú időn át helytállni, addig, amíg erre szükség van. Adja Jó Isten, hogy minél hamarabb megszabaduljunk ettől a mostani szükségtől –hangsúlyozta a főpásztor, majd reményét fejezte ki, hogy akikhez eljut az ajándék, jószívvel fogadják, és emberi helytállásuk erősítésére fordítják.” Dr. Vörös Péter regionális igazgató és Reszegi Imre Fejér megyei vezető mentőtiszt megköszönte a karitász elnökének a mentősök egészségének védelmét szolgáló, nagylelkű felajánlást. Majd méltatták a segélyszervezet korábbi támogatását, a Covid állomáson felállított sátrat, amely védelmet nyújt a tesztelésre várakozóknak. A szűrésben résztvevő szakemberek nevében megköszönték a karitászközpontból naponta kiszállított meleg teát is. Bertáné Pintér Katalin Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió 6 HÍREK

Immár 10. éve, hogy az érdi római katolikus plébániák karitász csoportjai és más vallási felekezetek összefogásával nehéz sorsú emberek részére meleg ételt osztunk a téli időszakban. A hétvégenként megvalósuló ételosztás két fő szervezője: Paróczai Zoltánné Mariann és Vassné Bagi Ilona református lelkész asszony.

Az idei ételosztás is sokoldalú összefogás eredményeként valósulhatott meg: a Görögkatolikus Parókia, a Postástelepi, Ófalusi és Tusculanumi Plébánia karitász csoportjainak köszönhetően 300 adag gulyásleves került kiosztásra, a járványhelyzet miatt előre csomagolt állapotban. Nagy öröm volt számunkra, hogy a karitász önkéntesek mellett kisgyermekes családok, gyerekek is részt vettek a munkában: zacskókat adogattak, rátették a dobozokra a tetőket és legfőképpen vidámságot csempésztek az együttlétbe. Köszönjük, hogy programunkhoz csatlakozott az érdi Kati mami sütödéje, Molnár Tamás vezetésével, amely 300 adag kaláccsal gazdagította az ebédet; az érdi Soós Pékség, amely kedvezményes áron biztosította a kenyeret, (ahogy teszi ezt a téli időszakban megvalósuló ételosztások esetében mindig) és az Érdi Polgárőrség, amely a szállításban segédkezett. Köszönjük Morzsik Attila szakácsnak a finom ebédet, akit ez alkalommal fel is köszöntöttünk születésnapja alkalmából. Isten éltesse! Felemelő érzés megtapasztalni, hogy a Szentlélek indítására ennyi ember szíve kitárul és a rászorulók megsegítésére hajlik. Kérjük Urunkat, hogy legyen minden rászoruló ember asztalán meleg étel és óvjon mindannyiunkat, hogy továbbra is segíthessük nehéz sorsú embertársainkat! Vitál Béláné Ági csoportvezető Érd-Tusculanum Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász


Bemutatkoznak az új egyházmegyei karitászigazgatók KOVÁCS GÁBOR – Váci Egyházmegyei Karitász Új feladatomat megelőzően leginkább innovatív munkaerőpiaci és foglalkoztatási kezdeményezésekkel és a szociális gazdaságban működő nonprofit vállalkozások fejlesztésével foglalkoztam, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál láttam el regionális ügyvezetői és programvezetői feladatokat. Az elmúlt huszonöt évben hátrányos helyzetű emberek aktív bevonását, a munka világában való részvételük elősegítésével foglalkoztam, amelyek elsősorban nem segélyt, passzív támogatást biztosítanak, hanem az aktív tevékenységben felismerhették saját alkotó erejüket is. Ezzel együtt a nehéz sorsú családok és a befogadó közösségektől távol lévő emberek legelemibb megsegítését célzó kezdeményezéseket, adományok gyűjtését, és gyors célba juttatásának szervezését is végezhettem, ahol megtapasztaltam az elkötelezett önkéntes tevékenység és a professzionális munka előmozdító erejét, az együttműködésben rejlő lehetőségeket. Azt látom, hogy a legtöbb munkát csak szerető közösségben érdemes és lehet jól végezni, és ez a karitatív munkára, ahol jó esetben a szolgáló szeretet befogadó és felemelő ereje meghaladja, vagy áthatja a szükséget szenvedő ember számára átadott anyagi juttatás értékét, még inkább így van. Feleségemmel, akivel huszonhat éve vagyunk házasok, öt gyermeket neveltünk, nevelünk. Egyetemi végzettségemet tekintve szociológus vagyok, ugyanakkor van egy borász szakmám is, amit szabadidőmben hasznosítok a kis családi szőlőnkben. Közösségi életem mellett egyéni sportban érzem magam a leginkább otthonosan, így amikor időm engedi amatőr triatlonosként edzek és készülök fel hosszútávú versenyekre.

Gyermekkorom óta vallásos nevelésben részesültem, többek között ezért is vállaltam szeretettel az egyházmegyében való tevékenykedést, ahol a kezdetektől szívesen fogadtak, holott azelőtt teljesen más munkám volt: rendvédelmi szervnél dolgoztam, valamint a közigazgatásban is szereztem tapasztalatokat. Jogász végzettségem van, a diplomát a Pécsi Tudományegyetemen szereztem. Karitatív tevékenységet nem végeztem korábban, de az elesett emberek felemelése mindig is szívügyem volt. Talán ezért is fogalmazódott meg bennem, hogy elvállaljam ezt a nemes feladatot, amivel lehetőségem nyílik még inkább segíteni a rászoruló embertársaimon, kiemelten ebben a nem szokványos, nehézségekkel terhes járvány-időszakban, amikor egyik napról a másikra kerülhetnek az emberek szorult helyzetbe. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye sajnos az egyik leghátrányosabb helyzetű megyék közé tartozik a foglalkoztatottság, átlagkereset vagy életkörülmények terén, ezért úgy gondolom feladatunk bőven van, és lesz a jövőben is. A munkám első lépéseként a megyében tevékenykedő karitász csoportokkal kívánok szoros együttműködést kialakítani, számítok rájuk az adományok legmegfelelőbb helyre történő elhelyezése céljából, valamint új adományozókkal történő kapcsolatteremtés keresése végett. A megyeszékhelyen működő karitászpont működésének átszervezése, optimalizálása a legsürgetőbb feladat az országos programokban való részvétel mellett. Ezen felül minél több önkéntest szeretnék csapatba állítani, hogy bármely helyzetben el tudjuk végezni az adott feladatokat. Remélem, hogy a jövőben Isten áldásával sok rászorulónak segítségére lehetek!

Püspöki látogatás és házszentelés a Váci Karitász központban Marton Zsolt megyéspüspök Szabad Attila diakónus kíséretében 2021. február 2-án a Váci Egyházmegyei Karitászhoz látogatott az épület megszentelésére. A házszentelésen az alábbi szentírási rész hangzott el:

OLÁH TAMÁS – Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász 2021. január elsejétől a Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora Ábel püspök atya megtisztelt azzal a bizalommal, hogy engem nevezett ki az Egyházmegyei Karitász igazgatójává. Korábban más jellegű teendőket is elláttam az egyházmegyénél, és múlt évben kaptam a felkérést, amit szívesen fogadtam. ADÁSIDŐ 7


„Ha szegény akad közted, egy testvéred valamelyik városodban vagy földeden, ne keményítsd meg szívedet, és nem csukd be a markod testvéred, a szegény előtt, inkább nyisd meg a kezed, s adj szívesen annyit, amennyire csak szüksége van szorult helyzetében. Ügyelj, nehogy gonosz gondolat támadjon szívedben. S nehogy barátságtalanul nézz szegény testvéredre, s ne adj neki semmit. Különben az Úrhoz kiált ellened és súlyos bűn nehezedik rád. Jó szívvel adj neki, és amikor adsz, a szíved ne legyen tele rosszindulattal. Jótettedért megáld az Úr, a te Istened minden lépésedben s kezednek minden munkájában. Mindig lesznek szegények a földön. Ezért most megparancsolom: Nyisd meg a kezed testvéred, a földeden élő szűkölködő és szegény előtt.” (MTörv 15, 7-11) A főpásztor a résztvevőknek mondott homília és áldás után szentelt vízzel hintette meg a jelenlévőket, majd megszentelte az épületet. Ezután Püspök atya az Adományboltban is látogatást tett és beszélgetett a Karitász munkatársaival. Váci Egyházmegyei Karitász

Több millió forint értékű adomány Veszprémben 2020. végén a Pápai Hús Kft. és a Katolikus Karitász együttműködési megállapodást írt alá, melynek alapján a cég a 2021-ben több mint 7 millió forint értékben szalámi adományt juttat a szervezetnek. Így került 2,5 tonna szalámiadomány Balatonalmádiba, s ugyanennyi a Katolikus Karitász székesfehérvári logisztikai központjába. Ez a mennyiség 1083 kartondobozt jelent, ami egyenként 12 darab 400 grammos szalámit tartalmaz, vagyis összesen 12996 db húsárut.

8 HÍREK

Ft. Szijártó László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgató tájékoztatása szerint az adományokat még a kiszállítás napján elkezdték eljuttatni a plébániai csoportoknak, akik kiosztják azokat a rászoruló családoknak, egyedülállóknak, idős, beteg embertársainknak. Ezen felül a szalámikból juttatnak az egyházmegye területén működő iskoláknak is, akik a hátrányos helyzetű gyermekek között osztják ki a húskészítményeket. A családok, rászorulók számára ez az adomány igazán különleges, hiszen a Karitász leginkább tartós élelmiszerrel tudja támogatni a hozzá fordulókat, így nagy örömmel fogadják a szalámikat, főleg a vírushelyzetben, amikor a rászoruló családok anyagi lehetőségei korlátozottá váltak. Veszprém-Főegyházmegyei Karitász

Búcsúzunk Feri bácsi 17 évig volt önkéntese a Pécsi Egyházmegyei Karitász csapatának. Amikor 2003ban nyugdíjba ment, úgy döntött, hogy szeretné a nyugdíjas éveit is hasznosan tölteni, és visszaadni az emberek felé mindabból, amit Ő kapott. 17 éven keresztül minden nap 3-4 órát segített a munkában, adományokat pakolt, szortírozott, és példát mutatva motiválta a fiatalabbakat... amolyan “feribácsis” módon, ahogyan csak Ő tudta. Önkéntes szolgálatának jutalmáért 2015-ben Caritas Hungarica-díjat kapott. Két évvel ezelőtt támadta meg a betegség, de már néhány hónappal a műtéte után újra munkára jelentkezett. És jött is, egészen 2020. decemberéig, addig, ameddig egy egész pici ereje is volt, hogy segítsen.... önzetlenül, szeretettel. 2021. január 29én vettünk Tőle végső búcsút, de emléke mindig velünk marad! Isten nyugosztaljon MAKRA FERI BÁCSI! Pécsi Egyházmegyei Karitász


KARITÁSZ TÖRTÉNETE RÖVIDEN: • 1931. szeptember 17.: Mihalovics Zsigmond a Karitász kinevezett érseki biztosa • 1931. október 7.: megalakul a Szent Erzsébet Karitász Központ • 1930-as évek: a Karitász országos segélyszervezetté, hálózattá válik • 1938: Nemzetközi Karitász Kiállítás az Eucharisztikus Világkongresszuson • 1939-1945: a II. világháború éveiben a Karitász a hadigondozásban is szerepet vállal • 1948-1950: a kommunista államhatalom a Karitászt is feloszlatja, államosítja • 1950-1989: az egyházi szeretetszolgálat szervezetek nélkül, titokban működik • 1991: Karitász újjászervezése Magyar Karitász néven • 1991-1995: egyházmegyei Karitász szervezetek létrejötte

Történetek a 90 évből

• 1996: 590 plébániai karitász csoport, 6141 önkéntes • 2001: névváltozás: Katolikus Karitász – Caritas Hungarica • 2004: humanitárius segítségnyújtás Srí – Lankára • 2010: a katasztrófák éve (árvíz, vörösiszap) • 2011: országosan megvalósuló segélyprogramok rendszere • 2015: a migrációs krízis rendkívüli feladatai • 2021: 820 plébániai karitász csoport, 10.000 önkéntes

A megalakulás Magyarországon a szervezett Karitász megalakulásának első momentuma Mihalovics Zsigmond herminamezői plébános Karitász érseki biztossá történő kinevezése volt, akinek a Karitász budapesti majd országos megszervezése és irányítása volt a feladata. A kinevezésről és a szervezés első időszakának eredményeiről Mihalovics Zsigmond élete és művei c. munkájában Seres Ferenc atya későbbi herminamezői plébános így emlékezett meg: „Mihalovics Zsigmond plébánost (fenti képen) a Karitász érseki biztosává Serédi Jusztinián hercegprímás nevezte ki Budapestre 1931. szeptember 17-én. A Karitász érseki biztosa a Karitász szervezésére az első gyűlést összehívta, Budapest 39 egyházközségének 39 Karitász szervezetét megalakíttatta. Az egyházközség Karitász szervezetét a karitász-igazgatóval irányíttatta, aki a legtöbbször a plébános vagy az egyik agilis káplánja volt. Az egyházközség Karitász szervezete kettős munkát végzett: a Karitász gyakorlásához szükséges anyagi feltételek szervezett előteremtését és a szegények intézményes gondozását. A karitászmunka első típusa az anyagi feltételek szervezett előteremtése.

A karitászra a hívek havi megajánlását a karitászmunkatársak gyűjtötték össze hónapról hónapra. Ezt az apostoli munkát 1931 telén már 1208 munkatárs végezte. A karitászmunka második típusa a szegények intézményes gondozása. Az egyházközség szegénygondozó körzetekre oszlott. 1931-ben már 836 szegénygondozó tevékenykedett. A kivizsgálás ún. környezettanulmánylap szerint történt. Az egyházközség Karitásza csak a területén lakó szegényeket részesítette támogatásban a kivizsgálás alapján. Az egyházközség Karitásza minden hónapról elszámolást adott a Karitász Központnak. A Karitász Központ (az október 7-én megalapított Szent Erzsébet Karitász Központ – szerk.)

a szervezett karitászmunka második fókusza. A Karitász érseki biztosának végrehajtó szerve a központi iroda. Az érseki biztos havonta kétszer körlevelet bocsátott ki az egyházközségek Karitász szervezeteihez, melyek a leggyakorlatibb útmutatással szolgáltak. Az érseki biztos az egyházközségek karitász-igazgatóival havonta értekezletet tartott. Ez a karitászmunka egységes menetét biztosította a fővárosban.” A Karitász Szent Erzsébet halálának 700. évfordulóján tehát elindul és 1931 végére már országos szervezetté válik a Katolikus Karitász, és nagy erőkkel végzi embersegítő tevékenységét. Az egyházmegyei karitász központok és a nagyobb városok élére püspöki biztost neveztek ki. A plébániai karitász szervezetek vezetését pedig igazgató látta el. Családok, idősek, betegek segélyezése mellett a beteggondozás, a népkonyhák és szeretetotthonok működtetése, gyermeknyaraltatás és lelki gondozás is a Karitász sokoldalú tevékenységébe tartozott.

ADÁSIDŐ 9


Visszatekintő Ács püspök munkatársa voltam Dr. Seregély István érsek úr 1991. december 28-án alapította újra a Főegyházmegyei Karitászt. Fábián Zsuzsanna visszaemlékezésével idézzük fel a 30 évvel ezelőtti kezdeteket. Ács István egri segédpüspök urat bízta meg Seregély István érsek úr az Egri Főegyházmegyében a Karitász megszervezésével. Ekkor kaptam én is felkérést, hogy mint friss nyugdíjas kapcsolódjak be a szervezésbe. Az érsekségen, Ács püspök lakásában volt az iroda. Itt találkoztam először Ács püspök úrral, aki nagy szeretettel fogadott. Elmondta nekünk, hogy el kell kezdeni a Karitászt újra szervezni, mert 40 év kimaradt. Nem tudjuk hogyan kell csinálni, de a Szentlélek majd segít – mondta. Német püspököktől kért segítséget, hogy ők hogyan végzik a karitász munkát. Azt mondták: „a Karitász egyenlő súlyú a szentmisével. Ha nem működik szeretetszolgálat, a testi-lelki rászorulók segítése, akkor nincs hitele az egyháznak.” A német püspökök szerint legegyszerűbb módszer, ha a szomszédok megismerik és segítik egymást. Meg kell az embereket szólítani, mert sokan csak erre várnak, hogy hívja őket valaki a segítségnyújtásra. Ács püspök azzal kezdte, hogy Egerben és a környék községeiben elment minden plébániára és minden plébánostól kért két embert, akik majd az alapját képezik a plébániai karitász csoportnak. A plébánosok általában a képviselőtestületi tagokat küldték, akik nagyobb részben férfiak voltak. Így az egri Jézus Szíve, Fájdalmas Anya, Lajosváros, Felnémet, Felsőtárkány, Egerbakta, Ostorok, Egerszólát képviselő testületi tagjaiból lettek a karitász csoporttagok. Havonta jöttünk össze a püspök atya beszámolóját, buzdítását hallgatni az Érsekudvarban, ahol egy helyiséget biztosítottak a Karitász számára. Ács püspök mindig nagy lelkesedéssel buzdított minket, hogy bátran kezdeményezzünk, ne várjunk mindent a papoktól, de az ötleteinket beszéljük meg előbb a plébánosunkkal. Ács püspök egyik kedves szentírási idézete volt János evangéliumából a 38 éve beteg ember esete, aki Jézus kérdésére: „akarsz-e meggyógyulni?” azt felelte: „Uram nincs emberem…”! Legyünk mi minden rászorulónak embere! – buzdított minket munkatársait. Tapasztalatcserére elvitt bennünket Miskolcra, ahol a Máltai Szeretetszolgálat már működött a Szent Anna plébánia mellett egy üres épületben.

10 VISSZATEKINTŐ

Az Érsekudvarban újabb terem szabadult fel és ebben alakult meg a Karitász Bolt 1990-ben. Az üres teremben egyetlen polc volt néhány használt ruhával, amit a polccal együtt a Fájdalmas Anya plébániáról hoztak. A MKPK 1990-ben felkérte Frank Miklós atyát, hogy kezdje meg a Karitász újjászervezését Magyarországon. Megindultak a segélyakciók Németországból. Több kamionnyi használt ruha, bútor érkezett, ezeknek a fogadásához kellett egy szervezet. Ekkor alapította meg a főpásztor a Caritas Hungarica Eger Alapítványt. Ács püspök megkért arra, hogy vállaljam el a Karitász Bolt vezetését. Ehhez önkéntes munkatársakra volt szükség, akik a boltban fogadták a lakosság által felajánlott ruhaneműket, szortírozták, csomagolták. Ekkor szóltam több ismerősömnek, akik vállalták az önkéntes munkát a Karitászban. A politikai helyzet változásával lehetőség nyílt civil szervezetek számára pályázatot beadni működési kiadások fedezésére. Ekkor kaptunk 1 millió forintot, ami az alapja volt annak, hogy egy alkalmazottat foglalkoztathattunk, aki a karitász munkával kapcsolatos szervezési, ügyintézési munkákat végezte.


A német püspökség felajánlásából egy használaton kívüli gépsort kaptunk, ami biobrikett gyártására volt alkalmas. Ezt Ács püspök Fűzéren tervezte üzembe állítani abból a célból, hogy jövedelme legyen a Karitásznak. Ács püspöknek nagy tervei voltak, hogyan lehetne a plébániákon segíteni, hogy pénzhez jussanak a karitász csoportok (virágkötészet, asztalosműhely, koporsókészítés stb.). Egerben pályázat útján nyertünk 360 ezer forintot mentálhigiénés programra. Ennek keretén belül a kórház igazgatóságával egyeztetve 30 fő részére indult be az étkeztetés „Félfalat” néven az Irgalmas Nővérek rendházában.

Tíz éve együtt a babákért A Katolikus Karitász és a dm 10 éve indította el az Együtt a babákért programot. A jótékonysági akcióban évről évre 260, nehéz körülmények között élő kisgyermekes család kap fél évre elegendő pelenkát. A tíz év mérlege: közel 2600 támogatott család, 65000 csomag pelenka 200 millió forint értékben, valamint megszámlálhatatlanul sok mosoly. Nagy öröm, hogy a program a járvány ellenére is folytatódik, s találkozhattunk korábban támogatott családdal. A Perényi családba 2015-ben a harmadik gyermek helyett hármasikrek érkeztek: Áron, Dávid és Kristóf. Az öröm határtalan volt, szemben az anyagi lehetőségekkel. Ekkor hallottak a rákosligeti templomban a Karitász és a dm közös programjáról. Péter, az édesapa elmondta, hogy az első években sok segítséget kaptak, mind a plébániai közösségtől, mind az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központtól. A pelenka hosszú időre szóló segítség volt, tudták, akár egy

A karitász munkatársak részére 1991-től évente lelkigyakorlatot tartottunk. Amikor Egerben tartózkodott naponta találkoztunk. Halála napján is boldogan mondta, hogy milyen sok jó dolog történt már 3 év alatt. Tragikus halála miatt elképzelései nem valósulhattak meg. A Karitász él. Ő is él és fentről segít! Egri Főegyházmegyei Karitász

gyermek esetén mekkora költsége van ennek. Az ikrek pelenkájára szánt pénzt a mindennapok más kiadásaira, házuk komfortosabbá tételére tudták átcsoportosítani. Ma sem szakadt meg a kapcsolat, Molnár Miklós atya plébániáján jó a közösség. Kanyó Roland, a dm marketing és PR menedzsere ismerősként üdvözölte a családot. Ő sem felejtette el a korábbi látogatást, már a bejáratnál sorolja, mi változott a házban a korábbi átadás óta. Látszik rajta, hogy nemcsak a dm-nek, hanem neki személyesen is fontos ez a program. “A kiindulási alap az volt, hogy mi nagy cégként szeretnénk társadalmilag fontos kérdésekben példát mutatni és olyan témákkal foglalkozni, ami minket is érint. Ilyen a gyermekek egészségének védelme, a rászoruló családok támogatása. Éppen ezért az ország minden területén támogatunk családokat. Nagyon fontos volt egy hiteles partner megtalálása ehhez. A családokat nem mi választjuk ki, hanem ebben egy nemzetközi partnerünk van, aki több országban, több éve segít minket, ez a Katolikus Karitász.” Ez a nap úgy teljes, hogy új családok is csatlakoznak az Együtt a babákért programba. A Szent Erzsébet Karitász Központban Hittner Krisztina PR és ügyfélszolgálati vezető mellett Csorba Gábor diakónus, karitászigazgató és Márton Andrea szakmai irodavezető fogadja a családokat. A járványhelyzet miatt ezúttal csak 3 család kapja itt a támogatást, a többiek személyesen vehetik át a következő napokban. Gyöngyi, a Szent Erzsébet Karitász Központ munkatársa szerint: Az elmúlt évek átadóinak különlegessége, hogy a megajándékozott családok is részt vehetnek rajta, így nemcsak a Karitásznak van lehetősége megköszönni a nagyvonalú támogatást, hanem maguknak a családoknak is. Ezek az ünnepségek számunkra is felejthetetlen élmények: látni a szülők örömét, a meglepődést a sok pelenkadoboz miatt, látni őket hétköznapi életükben… mely még több lehetőséget ad esetleges egyéb szociális problémáikat is megismernünk. Ugyanilyen lehetőséget nyújt az is helyzetük jobb megismerésére, amikor önkénteseink átadják a pelenkaadományt, és egyúttal további gondokat, segítségkérést is jeleznek felénk az megajándékozott családokról. Katolikus Karitász

ADÁSIDŐ 11


Ezerarcú szeretet Egy tűzifa adomány útja a telephelytől a kályhákig Elkobzott fatermékekre pályázott az Esztergom – Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központ a NÉBIH-nél, a karitatív célra elnyert adomány jó fűtőértékű, méteres tűzifát jelentett a rászorulóknak. Hogy az adományok milyen sok helyen okoztak örömöt, a tűzifát kiszállító munkatársak útibeszámolójában olvashatjuk. Egyszerre két teherautóval három családnak vittük és osztottuk a fát négy napon keresztül. Először Budapest déli (Soroksár), és északi (Újpest) részeire szállítottunk, majd Leányfalu három, helyi karitászcsoportunk által támogatott családját látogattuk meg. Mindenhol szeretettel fogadtak és örültek a jól használható adománynak. Másnap újra Leányfalu volt a kitűzött cél, ezúttal két családot örvendeztettünk meg. Délután már Bajóton voltunk, ahol három helyen is vártak minket. Többnyire mi rakodtunk, de azért akadt segítség a háziak közül is. A következő héten a keddi napot teljesen Bajótnak szenteltük, ahol hat családnak jutott a téli tüzelőből, Molnárné Bécsi Margit a helyi karitászcsoport vezetőjének ajánlásával. Csütörtökön Rendek Józsefné csoportvezető kalauzolásával jutottunk el a két tardosi családhoz, majd átvágtunk a Pilisen, hogy Esztergom-Kertvárosba is megérkezzen a fűtés alapanyaga, amiben Perger Marika csoportvezető is segítségünkre volt a helyi Karitász részéről. Majd újra keresztül a Pilisen, hogy még aznap Budapesten két XVIII. kerületi címre is eljusson az adomány, ami a szeretet melegségét idézi fel az érintettekben. Ezt adja nekünk az Örökkévaló, amit kötelesek vagyunk megosztani másokkal, akár ilyen kézzelfogható módon is. Kovács Gergely és Pati-Nagy Gábor Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központ

12 EZERARCÚ SZERETET

Gyermekek a gyermekekért A Karitász csoport 2018. november 17-én alakult meg kisvárosunkban, Tabon. Úgy gondoltam, hogy óvodavezetőként és keresztény emberként is jelen kell lennem és önkéntesként segítenem a csoport működését. A szeretetszolgálatot jó lehetőségnek tartottam, hogy az intézményen belül segíthessünk a rászoruló családoknak. A legtöbb emberben ott van a segítő szándék, de nem tudja, hogyan és kinek adományozzon a környezetében élők közül. Fontos, hogy a gyerekek előtt példaként álljunk, és aktívan részt vegyünk a segítségnyújtásban, illetve a gyerekeket is bevonhatjuk, hogy ők is érezzék a jótékonykodás örömét. Ennek megvalósítását egyházi intézményben kiemelkedő feladatnak tartom. Így szerveztük meg a „Jót tenni jó-avagy gyermekek a gyermekekért” programunkat. A gyűjtést a megalakulás első évében kezdtük el Szent Miklós napját megelőzően. A cél az volt, hogy egy kihelyezett üres dobozba mindenki ajánljon fel egy csokit, vagy cukorkát a Mikulás-csomagjából. Az iskolában alsó- és felső tagozatban külön helyeztük el, az óvodában egy közös gyűjtőpont volt. A szülőket is tájékoztattuk arról, hogy a felajánlott édességeket olyan közeli intézményeknek adjuk oda, ahová sok hátrányos helyzetű gyermek jár. A gyerekek a pedagógusokkal hittan órán és a hitéletre nevelő foglalkozásokon sokat beszélgetnek arról, hogy sajnos vannak olyan családok, akik szegényen élnek és nem jut nekik csokoládé. Mi most közösen segíthetünk nekik, úgy ahogy Szent Miklós püspök tette egykor, követve az ő üzenetét: „bízzatok a gondviselésben és legyetek segítőkészek” A Karitász csoport tagjaival azt terveztük, hogy az egyházközség területén választunk ki intézményeket, de egy tragikus esemény miatt nem így történt. Egy közeli faluban leégett az anyaotthon egy része, ezért a ruha- és élelmiszeradományon kívül az összegyűlt csokoládé egy részét az ott élő gyerekeknek vittük el. Azóta is minden


évben rugalmasan kezeljük az óvoda és az iskola kiválasztását, eddig még minden vezető szívesen fogadta az adományt. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek az átadás örömét is érezzék, ezért mindig bevonjuk őket, és fényképet készítünk az eseményről. A gyűjtés az első évtől kezdve sikeres, ennek oka, hogy a szülők is érzik, hogy egy kiemelkedő feladat az erkölcsi nevelés mellett az érzelmi intelligencia fejlesztése is. Mivel ez a program kizárólag a gyerekeknek szól, így ez teljes mértékben megvalósulhat. Nagy-Kálsecz Mariann önkéntes Tab, Kaposvári Egyházmegyei Karitász

Tömböly Tamást, győri klub vezetőjét még a koronavírus-járvány első hullámának idején kereste fel szervezetünk a felvetéssel, hogy közös szolgálatot építsünk ki a kerékpáros önkéntesekkel a járvány miatt egyedül maradtak mindennapi nehézségeinek enyhítésére. Az ötletet gyorsan tettek követték, és a győri Erzsébet Liget Étterem konyhájáról a kerékpárosok segítségével heti két napon 10-10 melegétel került otthonmaradásra kényszerült rászorulók asztalára. A rászorulók felkutatását, illetve az ételdoboz árát a Győri Egyházmegyei Karitász vállalta magára. Az összefogás gyümölcseként lehetőség volt néhány család rendszeres segítésére is, mely a koronavírus-járvány ősszel érkező második hullámának közeledtével újra aktuálissá vált. Ekkor már a tavaszi tapasztalatokkal felvértezve folytatódott a karitatív munka. Mivel a járvány miatt a helyi plébániai tartósélelmiszer-gyűjtések jórészt elmaradtak, a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel közösen az egyházmegyei központ munkatársai gyűjtöttek tartósélelmiszert az egyik győri ALDI élelmiszerüzletben. Felhívásunk nyitott szívekre talált: minden eddiginél nagyobb létszámú fiatal önkéntessel sikerült helyt állni az akció során, és 1372 kg élelmiszer gyűlt össze. A járvány miatt a szétosztáshoz a helyi családsegítő szervezetek és fiatal önkénteseink segítségét kértük. A kerékpáros klub önkéntesei összesen 41 db tartósélelmiszer-dobozt szállítottak ki győri rászorulóinknak. A hétköznapok kényelmében nehezen felismerhető igazságot ezúttal újra megtapasztalhattuk: bajban alakul a valódi segítség, formálódik az igazi összefogás. Reméljük, az együttműködés a járvány elmúltával is folytatódik, közös örömünkre. Győri Egyházmegyei Karitász Fotó: Csapó Balázs (Kisalföld)

Kerékpárral a győri rászorulókért A koronavírus-járvány mindannyiunk életét megnehezítette, a rászoruló családokét különösen. Hónapokig tartó elzártság, otthoni tanulás, munkahelyi megszorítások, emelkedő rezsiszámlák – sokan kerültek hazánkban is a kétségbeesés szélére. A kialakult helyzetben a Győri Egyházmegyei Karitásznak is újra kellett gondolnia tevékenységét, hogy minél hatékonyabban segíthessen embertől emberig. A találékony szeretet új megoldásokat szült, többek között laptop-adományozást, központi tartósélelmiszer-vásárlást, online lelki segítségnyújtást, imaláncot, illetve tisztítószerek és higiéniai védőeszközök fokozott adományozását. Idős önkénteseink védelmében próbáltunk a fiatalabb korosztály felé is nyitni, melynek szép példája összefogásunk a Magyar Kerékpáros Klub Győri Szervezetének önkéntes kerékpárosaival. ADÁSIDŐ 13


Határtalan SZERETET Történelmi esélyt kell most adni az itt élőknek Amikor másodszor jártunk Sziszekben, már kicsit több ideje volt a helyi Karitász vezetőknek leülni velünk, s beszélgetni a mindennapokról. Mi ad reményt, mi várható egy településen, ahol a házak 60 %-a megsemmisült? A helyi karitászigazgató, sőt még az országos igazgató derűje a magyar küldöttség tagjaira is átragadt. A tízemeletes házak lábánál lévő kétszintes épületet a várostól kapta a Karitász. Kristina Radić karitászigazgató válaszolt elsőként néhány kérdésünkre. Hogyan alakult az összefogás, hogyan kezdődött a Karitász munkája a földrengést követően? Nehezen indult, és úgy érzem még mindig nem állunk stabil lábakon. Nagyon hirtelen történt minden. Nem volt elég emberünk, nem volt elég hely, ahol dolgozni tudtunk volna. Négy segítő érkezett hozzánk a Zágrábi Karitásztól, illetve a Caritas Internationalis segítségével még nyolc főt tudtunk felvenni, akik az operatív munkában támogatnak minket. Jó lenne, ha őket továbbra is alkalmazni tudnánk. Egyelőre több személy nem tud a munkánkba közvetlenül bekapcsolódni, mert gondot okozna az ő szállásuk megoldása. Ugyanakkor örömmel fogadtuk azoknak a pszichológusoknak, segítő szakembereknek a felajánlását, akik online módon támogatják a 14 HATÁRTALAN SZERETET

károsult családokat. Reméljük, hogy érkeznek még újabb konténerek is, hogy átmenetileg, de minden családnak legyen újra otthona. A Sziszeki Egyházmegye gyakorlatilag határos Bosznia-Hercegovinával is, jó velük a kapcsolatunk. Minden évben szoktunk nekik is gyűjteni élelmiszert, és ezt eljuttatjuk nekik. Most volt az az alkalom, hogy vissza tudták adni a segítségünket. Ugyanakkor hálásak vagyunk a magyar segítségért, köszönjük az itteni karitász, illetve mindazok nevében, akik bajbajutottak és ezzel a támogatással könnyebbé vált az életük. Hogy halad az építkezés? Talán meglepő, hogy egyelőre még a kedden érkezett építőanyagot sem osztottuk ki, de most dolgozunk azon, hogy felmérjük, mely területeken van rá elsősorban szükség. Nagy területről van szó, ráadásul az újjáépítés kezdete az államtól függ. A földrengés után érkezett gyorssegélyek: élelmiszer, fertőtlenítő- és tisztítószerek stb. kiosztása gyorsan történt, törekedtünk min-

den rászorulónak azonnal adni. Az építőanyag szétosztása már más előkészítő feladatokat igényel, amik időigényesek is. Szükség van-e még vakolóanyagra, vagy más építőanyagra? Egyelőre konkrét választ nem tudok adni, de a kapcsolatot úgyis tartjuk, ahogyan eddig is. Az építőanyagok továbbítása a következő fázisban lesz szükséges. Folyamatban van a településeken a károk felmérése, mely szerint osztályozni fogjuk, hol milyen segítségre van szükség. Az érkező pénzadományokat a házak felépítésén, javításán kívül a berendezésekre szeretnénk fordítani. Reméljük, hogy a horvát állam kiemelten fogja támogatni ezt a munkát. Reméljük, hogy az államnak is az az érdeke, hogy a lakosság itt maradjon, és minél előbb elkezdődjön a házak újjáépítése. Épp a most vasárnapi szentmisén jelezte püspök atya, hogy a templomaink fele nem használható, és az egyházmegye is azon dolgozik, hogy az emberek ne menjenek el, ő is sürgeti az újjáépítést. Fabijan Slavina a Horvát Karitász országos igazgatója bólogatott Kristina szavaira, és át is vette a szót. Azzal mindenki egyetért, hogy a konténeres megoldás csak időszakos, reméljük, hogy eljön az az idő, amikor valódi házakba költözhetnek vissza


az emberek. Az országos és a helyi karitásznak ugyanaz a célja, hogy az emberek minél előbb saját lakásukba térhessenek vissza. Sok mindent teszünk ezért, mert meg akarjuk azt akadályozni, hogy az emberek elhagyják ezeket a városokat. Mert, ha elmennek, más vidékre, vagy elhagyják az országot, az nagyon nagy veszteség lenne mindannyiunknak. Mit kell tudni az itt élő lakosságról? A mostani földrengés még inkább elszegényítette ezt a területet. Ez a része Horvátországnak gazdaságilag nincs túl jó helyzetben, ha az emberek elmennek, még nehezebb lesz az itt élőknek. Az elszegényedésben nagy szerepe volt a kommunista rezsim

által véghezvitt erőltetett iparosításnak, melyek nélkülözték a valós gazdasági alapot. Azt hiszem nem kell senkinek magyaráznom, hiszen Magyarországon hasonló volt a helyzet, és ennek megszűnése után sokan maradtak megélhetés nélkül. Zágrábtól szinte egy kődobásnyira van ez a terület, mégis elmaradott gazdaságilag. Ön szerint milyenek az itt élő horvát családok? Ami nagy pozitívuma ennek az országrésznek, az az emberi potenciál: az a jóság, az a szorgalom és tisztaszívűség, ami itt jellemző. Ezért is hiszem, hogy segíteni kell az itt élőknek. És nemcsak a mi segítségünkre gondolok, hanem arra is,

amit együttműködve a Karitász hálózatával világszerte tesznek most a horvát családokért, köztük a Katolikus Karitász magyar egyházmegyei központjai és plébániai csoportjai. Történelmi esélyt kell most adni az itt élőknek, mert megérdemlik azt az életformát, amit a 21. század nyújtani tud. Továbbra is erősíteni kell, hogy ragaszkodjanak a szülőföldjükhöz, és maradjanak itt. Bajban ismerszik meg az ember, ennek egy szép példája, ami most itt történik. Egész Horvátország összefogott most és mindenki, ahogyan csak tudott, segített a földrengésben károsultaknak. Hogyan szervezik meg a munkát, mi a Karitász feladata? Két szinten történik a földrengés utáni újjáépítéssel kapcsolatos segítségnyújtás. Az elsőben az a cél, hogy az embereknek tető legyen a fejük fölött, erre nagyon jó a konténeres megoldás. De a következő és igazán fontos lépés az, hogy visszatérhessenek az otthonaikba. A Karitásznak pillanatnyilag ennek segítése a legfontosabb feladata. Szeretném újra megerősíteni, hogy az emberek szeretnének itt maradni, annak ellenére is, hogy az elmúlt 25-30 évben több katasztrófán estek át. Itt volt a délszláv háború, aztán visszatértek arra a területre, amit újjá kellett építeni, és most jött a földrengés is. Besze Erika A beszélgetés tolmácsolását köszönjük Taragyia Györgyné Milicának!

Összefogás a károsultakért A horvátországi földrengést követően a Katolikus Karitász országos gyűjtést indított a károsultak támogatására. Az Esztergom-Budapesti-, Győri-, Pécsi-, Székesfehérvári-, Veszprémi Egyházmegyei Karitászok és csoportjaik juttattak el segítséget a rászoruló horvát családoknak tartós élelmiszer, kályhák, ágyneműk, plédek, párnák, takarók formájában. A testvérvárosát támogató Szombathely Egyházmegyei Karitász központja segítségnyújtásáról a következő oldalakon lehet olvasni. Az országos központ eddig 2 lakókonténerrel és 2 kamion építőanyaggal támogatta a horvátországi családokat. A továbbiakban, a Horvát Karitásszal folyamatosan egyeztetve biztosan eljut még 5 lakókonténer és 4 millió forint értékű tárgyi eszköz a Hungary Helps támogatásával. Az újjáépítést a Katolikus Karitász további építőanyag szállítmányokkal és az országos pénzadománygyűjtésből beérkezett 15 millió forinttal támogatja. ADÁSIDŐ 15


Szent Kvirin összeköt –

A megmaradásért is segített horvát testvérvárosán a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Szent Kvirin összeköti lélekben is Szombathelyt és a földrengés sújtotta horvátországi Sziszeket. Talán ennek is köszönhető az az aktivitás, amivel a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász a mai napig folyamatosan segíti bajba jutott testvérvárosát. Szombathely horvát testvérvárosa, négy kisbusszal és egy kamionnal a kg készételkonzervet szállít a sziszeSziszek még mindig a teljes területét szombathelyi karitász. ki önkéntesek étkeztetésére. A továbsújtó földrengés következményeivel „Szinte csodaként élem meg, ahogy a bi mikrobuszokba készételkonzervek, küzd. Adományaival ezen próbált katasztrófa hallatán megmozdult az ágyneműk, és a sárvári karitászcsoenyhíteni a Szombathelyi Egyház- emberek szíve. Az a mostani 6.5 mil- port kezdeményezésére gyűjtött gyemegyei Karitász és az egyházmegye lió és az előző 2 millió forint, amit rekjátékok kerültek. A négy kamionplébániái. Összefogásuk eredmé- nem egészen másfél hét alatt össze- ból három blokktéglát és hőszigetelő nyeként négy alkalommal jutott el gyűjtöttünk ebben a kicsi egyház- anyagot szállít, míg a negyedik 20 segélyszállítmány Szombathelyről a megyében és kivittünk bajba jutott tonna tetőcserepet” - mondta Tuczasziszeki adománygyűjtő központba. testvérvárosunkba, az egyrészt em- iné Régvári Marietta. Eleinte a napi szükségletekhez, ké- berfeletti, másrészt felemelő érzés az A fentiekből is kitűnik, hogy a szálsőbb az újjáépítéshez kapott nélkü- emberek segítő hozzáállása” – nyilat- lítmányozási és építőipari cégek selözhetetlen adományokat a Sziszeki kozta akkor Tuczainé Régvári Ma- gítőkészsége is nagyban hozzájárult Egyházmegyei Karitász szombathe- rietta karitász igazgató. a sikeres segélyakciókhoz: négy szállyi testvérszervezetétől. A segélyszállítmány átadása után a lítmányozási cég, a Galambos Trans, A jószolgálati szervezet azonnal re- karitász szombathelyi munkatársa- a Domino Trans, a Terra-Cargo és agált a rendkívüli helyzetre, első se- it köszöntötte mons. Fabijan Svali- a VoleiSped díjmentesen vállalta a gélyszállítmányát már január 2-án na, a Horvát Karitász igazgatója, aki sziszeki fuvart. Ugyancsak nagyútnak indította Sziszekbe. A me- beszédében kiemelte: „Ebben a krí­ értékű felajánlást tett a veszprémi legítőeszközök, műanyag evőesz- zishelyzetben nélkülözhetetlen min- Bramac Kft., aki regionális képviközök, készételkonzervek mellett a den segítség, különösképpen a Szent selőjének, Horváth Leventének közjavarészt horvátajkú vasi település, Kvirin révén testvérvárosi kapcsolat- benjárására 2 házra való tetőcsereSzentpéterfa egy nap alatt gyűjtött ban álló Szombathely, azon belül is pet ajánlott fel díjmentesen. adományát - meleg takarókat és pár- a Szombathelyi Egyházmegyei Kari- „Ez az adomány 10-20 család otthonákat - is magukkal vitték. tász jószolgálati szerepvállalása.” nának felújításában jelent segítséget, A sikeres akció és felhívás megmoz- Február 4-én pedig harmadik, egy- nekik ez óriási dolog, szinte élet-halál dította a plébániai karitászcsoporto- ben legnagyobb horvátországi se- kérdése. Nagyon örülök, hogy a karikat és az egyházmegye híveit, a ka- gélyszállítmányát indította útnak tász aktívan segít, de az adományok ritász intézményeit és alapítványát, a jószolgálati szervezet, aminek ré- mellett visszük a szívünket is Horde számos építőipari és szállítmá- szeként 6 mikrobusszal almát, ké- vátországba. Lélekben ott vagyunk nyozási vállalkozó is a nemes ügy szételkonzervet, járólapot, csempét, a bajbajutottakkal, hiszen Sziszek mellé állt. A horvát karitásszal napi ágyneműt és játékokat, 4 kamion- és Szombathely városát Szent Kvirin kapcsolatban álló Horváth Sándor nal pedig építőanyagokat - tetőcse- személye összeköti. Talán nemcsak nardai karitász önkéntes rendsze- repet, téglát és hőszigetelőanyagot - az a néhány felújított ház számít, haresen tájékoztatott a kinti állapotok- szállított az újjáépítéshez, mintegy nem a tudat, hogy vannak itt olyan ról, így célzott adományokat tudott 25 millió forint értékben. emberek, akik szeretettel, együttérgyűjteni és szállítani a szombathe- „A mikrobuszok egyikébe komplett zéssel gondolnak a bajban levő horlyi szervezet. Hogy a segélyszállít- fürdőszoba kialakításához szüksé- vát emberekre” - emelte ki útra bományok mellett mi jelentett még se- ges járólap, csempe és szaniteráru ke- csátó beszédében dr. Székely János gítséget az ottélőknek? „Amikor ott rült, egy másikba 1.5 tonna kedvez- megyéspüspök. voltunk, azt mondták, hogy legalább ményes áron beszerzett alma, amit A harmadik segélyakciót követően egy rövid fohászt mondjunk el értük, Molnár Ferenctől vásároltunk. A plé- Kristina Radić, a Sziszeki Egyházmert az sokat segít. Van, akiknek ez bániai pénzadományokból 4 raklap megyei Karitász igazgatója az alapa kapaszkodójuk” - mondta Horváth készételkonzervet is viszünk, ezenkí- vető helyreállítási munkák mielőbbi Sándor. Ezt a segélyszállítmányát ja- vül két Balaton környéki vállalkozó, befejezéséről beszélt, aminek hatánuár 12-én, kedden indította útnak Surányi Norbert és Németh Péter 800 sára az itt élők talán nem hagyják 16 HATÁRTALAN SZERETET


el ezt a régiót, félő ugyanis, hogy a kes család heteket töltött személyarengések okozta károk miatt akár la- utóban a folyamatos rengések miatt. katlanná is válhat Sziszek és környé- A mobilházat az otthonuk előtt tudke. Ennek ismeretében kijelenthe- ták biztonságosan elhelyezni a katő, hogy a magyarországi karitász az ritász munkatársai, akik ehhez fát itt élők helyben maradásáért, a meg- vágtak, terepet rendeztek, lépcsőt építettek, valamint stabilan alátámaradásukért is segít! Mons. Franjo Ćuk, a Sziszeki Egy- masztották az ideiglenes lakóházat. házmegyei Karitász igazgatótaná- „A mobilházat olyan család kapta csának elnöke is ezt erősítette meg: meg, akinek otthona nagyon megelsődleges feladat az emberek bizton- rongálódott, lebontásra ítélték, de sága, lakhatási feltételeik biztosítása. a család nem szeretné elhagyni anA segítés ezzel nem ért még véget, nak környékét, ezért a házuk elé tea plébániai karitászok ezt követő- lepítettük le ideiglenes otthonukat” en továbbra is gyűjtöttek a horvát- mondta Tuczainé Régvári Marietta országi földrengés károsultjainak a mobilház átadása után. megsegítésére. Ennek eredménye- A család nagyobbik lánya, Marija ként tudott elindulni a szombathelyi elmondta, az volt a földrengésekkor karitász február 10-i segélyszállít- a legrosszabb, amikor hárman idemánya, aminek részeként egy azon- iglenes lakhatási lehetőséget kapnal beköltözhető, 25 négyzetméteres tak édesanyjával és kétéves testvémobilházat telepítettek le Sziszeken rével Lošinjban, egy, a rengésektől a Ribić család részére. A kétgyerme- távoleső részen, és nem tudták, mi

van a munkából hazaérő édesapjukkal Sziszekben. Mariónak, a kéményseprőként dolgozó édesapának folyamatosan szolgálnia kellett a háztetőkön, a család biztonságban levő tagjai pedig aggódtak érte. Csak pár napig maradtak a tengerparton, majd hazajöttek - hiszen a család összetartozik. Sziszekben aztán több héten át a kocsijuk volt az otthonuk, „mert hova menjen az ember, ha reng a föld, ha hullik a tégla? Akkor a legbiztonságosabb hely az autó!” A Ribić család elmondhatatlanul hálás a kapott adományért, mert újjáépítendő otthonuk közelében maradhatnak. A karitász az ideiglenes lakóotthon mellett – az egyházmegye híveinek felajánlásaként - 3000 euró pénzadományt is átadott az újjáépítéshez, emellett a gradistyei horvátok adományaként egy mikrobusznyi játékot, a Harkai Plébániai Karitász felajánlásaként pedig 18 doboz belső falfestéket. Segélyakcióival eddig közel 40 millió forint értékben támogatta földrengés sújtotta testvérvárosát Szombathely. A magyarországi karitász szervezeteitől érkező adományok nagymértékben segítik a sziszeki kárenyhítést, amiért elmondhatatlanul hálásak az ott élők. Ennek kifejezéseként Franjo Ćuk úgy fogalmazott: „Az anyagi segítség is nagyon fontos, de az az emberbaráti szeretet, ami ezáltal megnyilvánul, legalább an�nyira az. Az összefogásban mindez visszaköszön, nagyon hálásak vagyunk érte magyar barátainknak.” Büki László Szombathelyi Egyházmegyei Karitász

ADÁSIDŐ 17


TÁRSALGÓ Átlag felnőtt is nehezen viseli a megváltozott körülményeket Hogyan tud segíteni a megváltozott helyzetben a függőséggel élőkön a Karitász? Milyen eszközeik vannak? Siposné Kohári Szilviával, az egri RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat vezetőjével Árvai Ferenc karitászigazgató beszélgetett. A Covid- 19 járvány kapcsán tapasztaltok-e változást, esetleg növekedést a kábítószert használók, alkoholt fogyasztók, illetve egyéb szenvedélybetegek számában? A használók mértékének változására korai lenne még azt mondani, hogy biztosan nőtt. A tapasztalataink azt mutatják azonban, hogy olyan helyzetekben, ahol a szorongás és a bizonytalanság megnövekszik, nőhet a használók száma is, az azonban majdnem biztos, hogy ebben az időszakban a használat felerősödhet, azaz nagyobb mélységet érhetnek el azok, akik amúgy is visszaélés szerűen, függőként használták a különböző szereket. Azt biztosan tudjuk, hogy az online elérhetőségeikre való áttérés, és a kevesebb jelenléti kontakt ellenére sem csökkent a forgalmunk. Milyen hatással van a függőkre a koronavírus-járvány, illetve az annak kapcsán elrendelt korlátozások? Legelőször a csoportos foglalkozásainkat sújtotta a vírushelyzet.

18 TÁRSALGÓ

A stresszkezelő csoportot, autogén csoportokat és az önsegítő csoportot kellett felfüggeszteni, legalábbis a személyes találkozásokat és ahol lehetséges volt áttérni online foglalkozásokra. Ezek természetesen nem tudják pótolni a személyességet. A segítő beszélgetések egyéniben is online módon folytattuk és csak erősen indokolt esetben végezzük személyesen. Sajnos a személyes segítői folyamatoknak is rengeteget árt, hogy elveszett a maszk nélküli találkozás lehetősége. A segítői találkozások sokat veszítettek erejükből, amennyiben pedig tovább kell küldenünk a klienst akár kórház, akár rehabilitáció felé, többszörösen nehezített a pálya a feltételek miatt. Az egészségügyi ellátáshoz jutás szinte ellehetetlenült, kivéve a sürgősségi ellátást, a rehabilitációra jutás pedig jelentősen lelassult, nehézkessé vált, hiszen a rehabok három napnál nem régebbi negatív teszttel fogadják a felépülni vágyókat.

A korlátozások alatt is tudjátok folytatni a munkát? A munkát természetesen folytatjuk. A meglévő klienseink a segítővel egyeztetett módon dolgoznak tovább. Az új kliensek esetén a segítő a klienssel történő első beszélgetést követően dönt arról, hogy személyesen vagy online módon tudják a segítői folyamatot vinni. Gyakori, hogy a telepedett részeken a kollégák az utcán beszélgetnek, hiszen nincsen megfelelő online eszköz, vagy annak használata ellehetetlenül, hiszen egy-egy kis lakásban több generáció együttélése nem teszi lehetővé az online segítői munkát. Hogyan bírják a függők a bezártságot? A mentálisan egészséges, átlag felnőtt is nehezen viseli a megváltozott körülményeket. A függőség egy olyan betegség, amelyet a szorongás és a bizonytalanság, a bezárkózottság felerősít. Aki eddig esténként munka után ivott, azzal, hogy mondjuk elveszítette munkáját, vagy online otthonról dolgozik, megteheti, hogy már sokkal korábban elkezdjen inni, ez természetesen a függősége súlyosbodásához vezet. Az illegális szerhasználók általában megoldják a szerhez jutásukat, persze előfordulhat, hogy a kedvenc szerük helyett átmenetileg mást választanak, mert az nehezen vagy nem elérhető, de ez a használat tényén és a függőségük súlyosságán nem változtat. Milyen hatással volt a munkaerőpiaci válság az ügyfeleitekre? Ez rendkívül változó. Van olyan kliensünk aki a vendéglátó iparban dolgozik, és mára csak egy-két napot tud dolgozni, jelentősen kevesebb pénzért. Ez természetesen a mentális állapotát rontja, hiszen kilátástalannak érzi a helyzetét és inkább lemondó a lehetőségei kapcsán. Ez a krízis az esetében nem plusz energiák bevonását, megoldás orientáltságot tesz lehetővé, hanem tehetetlen sodródást, ami természetesen von maga után még több ivást és gyógyszer használatot. Ettől persze rendkívüli módon szenved az egész családja is, hiszen ideje nagy részét otthon tölti részegen. Ez a fajta válság jelentősen


megnöveli a konfliktusok mértékét és mélységét is. Erre szoktuk azt mondani, hogy nem csak a függő, de egész családja mélyen szenved ilyenkor és a függővel együtt megélik a mély bizonytalanságot és elkeseredést. Gyakori, hogy a családtagok ilyenkor jutnak el a mélypontra, fordulnak segítségért, esetükben a szenvedési fok lehet olyan erős, hogy ők kezdeményezik a változást. Hogyan látjátok, nőtt azoknak a tábora, akik elveszítették a munkahelyüket? Természetesen igen. Az előző kérdésnél beszéltem a munkahelyet elveszítő szerhasználó családok helyzetéről, de ugyanilyen súlyos lehet, ha az illető egyedül él. A munkanélküliség ebben az esetben, a teljes beszűkülést eredményezi és nem csak a függőség felerősödése lehetséges, de az egyéb mentális betegségek, szorongásos zavarok kialakulása (pl. depresszió, pánik betegség) amelyek tovább erősítik a szerhasználatot. Itt hívnám fel a figyelmet arra a jelenségre is, hogy bár ezzel kevesen foglalkoznak, hiszen a felnőttek bajai mindig szembetűnőbbek, mint a középiskolás korosztály nehézségei. A középiskolások ugyanazt a részfeladat vesztést élhetik meg. Beszű-

kültek a kapcsolataik, az oktatás az online térbe tevődött át. Ez a tény, az ő helyzetüket is rontja, nehezíti. Alul motiváltak lettek a teljesítésre. Közöttük azok, akik egyébként is már küzdöttek mentális problémákkal sokan rosszabbul lettek. Be vannak zárva és jóval kevesebb lehetőségük van a kamaszkor sajátosságainak megfelelő kapcsolódásokra. Ezeket az online tér ugyanúgy nem pótolja. Esetükben az alkohollal, gyógyszerrel esetlegesen illegális szerekkel való visszaélés szintén felerősödhet. Jóval agresszívebben reagálhatnak az őket körülvevő bizonytalanságra. Többük esetében a kialakuló mentális betegségek súlyosbodnak. Érdemes azt is végig gondolni, hogy mi szakemberek viszonylag nagy erőket fektetünk abba, hogy offline közösségekhez kapcsoljuk a kamaszokat, a mostani helyzettel ezek szinte ellehetetlenültek. A srácok gyakran a produktív közösségeikből kiszakítva, kollégiumokat elhagyva, visszakényszerülhettek olyan helyzetekbe is, ahonnan gyakran menekültek. A családi deficitek őket ebben a helyzetben még inkább sújtják. Gyakran talajvesztettek, magányosan és mivel egyetlen kapcsolattartási lehetőségük az internet így 24 órában a gép előtt ragadtak,

ami a viselkedéses függőségek lehetőségét növeli meg. A függőkre és a munkatársaitokra milyen veszélyt jelent a vírus? Minden emberre ugyanolyan veszélyt jelenthet a vírus. A szenvedélybeteg-segítők esetében azt tudom elmondani, hogy gyakran búcsúzunk felépülő klienseinktől öleléssel. A beszélgetéseink egy órán keresztül zajlanak, ahol a verbalitás mellett a nonverbalitás, a mimika, a gesztusok is nagy szerepet kapnak. Sokat veszítettünk azzal, hogy maszkot kell hordanunk. A függő működés elhagyásának egyik fontos lépése, hogy őszinte beismeréseket teszek, hogy sokat beszélek arról, ami nyomaszt, hogy megtanulom kezelni az érzéseimet, ezekben a segítő kísérni tudja a felépülőt. Ez nem szerencsés, ha online zajlik. Rengeteg apróság elveszhet, amire rámutatva a segítő támogatni tudja a felépülést. Nem szerencsés maszkban beszélgetni, a terápiás, segítő légkörnek nyugodt­ nak és biztonságosnak kell lennie. Ezt egyre nehezebb biztosítani a hozzánk fordulóknak, de a segítői munka mostanra ezzel is megtanult együtt dolgozni és a klienseket segíteni abban, hogy elfogadják az új szabályokat. ADÁSIDŐ 19


A SZERETET SZOLGÁLATÁBAN A Jézusi példa ma is hív és megszólít bennünket A Pannonhalmi Egyházmegye Caritas Hungarica-díjazottja Németh Endréné Erika, akinek díját Hortobágyi T. Cirill főapát úr adta át. A főapát a szentmise homíliájában kiemelte, hogy az egyházban az egyes emberért és a közösségért való szolgálatnak két fő területe van: az egyik a kultusz, az istentisztelet, az imádság; a másik a tettek, a sokféle módon szolgáló szeretet, amelynek jól bevált, hagyományos módja a Katolikus Karitász szolgáló tevékenysége. Az Isten igéjének vasárnapján az evangéliumban Jézus meghívja négy tanítványát, hogy emberek halászává tegye őket. Valójában erre hívja őket: az Isten imádására és az emberek szolgálatára. Mint ahogy a halásznak jó érzékre, sok türelemre és kitartásra van szüksége, úgy ezek az adottságok hasznosak és szükségesek az emberekkel való foglalkozás során is. Számunkra emberek halászának lenni azt jelenti, hogy tiszteletben tartjuk a másik ember méltóságát, és mellé állunk, ha igazságtalanság, szenvedés vagy nélkülözés az osztályrésze. Ez a mindennapi életünkben azt jelenti: ∙ a házastársak, akiknek fontos a kapcsolatuk, nem adják fel a konfliktusok idején sem a reményt! ∙ a szülők, akik gyermekeik mellett állnak, türelmet és szeretetet tanúsítanak; ∙ támogatjuk a teremtés megőrzésének, az igazságosságnak és a békének szent ügyét; ∙ támogatjuk annak a számtalan nőnek és férfinak a munkáját, akik segítenek a plébániákon keresztül embertársaikon,

∙ bátorítjuk az egyházban és a társadalomban a felelősöket, akik értik az idők jeleit, és nem hagyják figyelmen kívül a szükséges reformokat, valamint kiállnak azon emberek mellett, akik a „periférián vannak” akikkel senki nem akar foglalkozni. A Jézusi példa ma is hív és megszólít bennünket az emberhalász küldetéssel. Erika nénit kérdeztük, őt milyen élethelyzetek vonzották ebbe a karitatív szolgálatba, hol érezte a hívást életútján. Elmesélte, hogy az emberek szeretetét a szülőfalujából, Árpásról hozta magával. Kitüntetésekor az onnét kapott gratulációk könnyeket csaltak a szemébe. Munkahelyén, a Takarékszövetkezetnél is fontos volt számára, hogy segítse azokat az embereket, akik kéréssel fordultak felé. Igyekezett mindig megoldást találni és - ahogy fogalmazott – nagyon tudta szánni a rászorulókat. A kialakuló, szervezett formát öltő karitász csoporthoz a felújítások idején adódó munkálatok során kapcsolódott. A helyi plébánost, Pál atyát segítő jó csapat alakult ki, sok barátra tett szert a szorgalmas és tettre kész „Karitász as�szonyai” körében. Szereti a ruhaosztások nyüzsgését (már várja is mikor lehet újra megszervezni – mert keresik, megszólítják őt az emberek az igényeikkel, s jól tudja kinek éppen mire van szüksége, mert fáznak, vagy rossz a cipő…), de legyen szó rendezvényekről, élelmiszergyűjtésről, csomagolásról vagy a közösségi ház takarításáról, segítőkész munkájára lehet számítani. Helyi rászorulókat egyénileg, magán támogatásból is segít élelmiszerrel, anyagiakkal. Az imádság - mint megtartó erő - jelenik meg az életében. Hálával gondol a Szűzanyára, aki 7 éve megtanította újra járni és azóta is vigyáz rá. A kitüntetés nagy örömet adott neki, boldoggá teszi a másokon való segítés. Szeretne még továbbra is igaz szeretettel munkálkodni a közösségében a rászorulók segítésére és az egyházközségünk boldogulására. Pannonhalmi Főapátság Karitász Szervezete

20 A SZERETET SZOLGÁLATÁBAN


Segíteni mindig lehet Tolnai Hírlap 2021. januári szám 5. oldal. A cikket én írtam nemrég. Egész oldalas. Milyen volt a múlt év, s milyen lesz az idei, tolnaiként, személyre szabottan. „Más elvárásom nincs – mondta a főszerkesztő – csak az, hogy széles merítésű legyen. Ne csak a sikeres vállalkozó nézzen a jövőbe, hanem a máról-holnapra élő kisember is.” Hogy nehéz volt-e? Nem. Az előbbiekhez csak a telefont kellett felemelnem, az utóbbi pedig, a szó legszorosabb értelmében, szembe jött velem az utcán. Az alábbi idézet a vele készült interjúból való: Märcz Irén újság és kiadvány kézbesítő. A tolnai Tompa utca 27-ben, a „Klopfer-sarkon” lakik. Ő hordja a Tolnai Hírlapot fél Tolnának, ahogy a Népújságot is majdnem

ugyanennyinek, közben pedig szórólap hegyeket görget naponta maga előtt. Minden reggel hajnali 2-kor kel. Kereskedelmi iskolát végzett, a szakmunkásképzőből ment át a szakközépbe, hogy érettségije legyen. Dolgozott Szekszárdon a Bartinában, az 50-esben, Tolnán a 11-esben, a Garay utca sarkán az „Anti boltban”, hogy ezek megszűnte után és közben hosszabb-rövidebb időt töltsön a postán, a GÉM-ben, stb. Már nagyobbacskák voltak a gyerekei, amikor elváltak. Ahogy mondja, itt omlott össze, dőlt rá

a világ. Ekkor ő is, mint sokan mások, a munkanélküliség elől külföldön keresett boldogulást. Néhány hónapra ment ki, hat év lett belőle. 2005-ben jött haza Torontóból. Nem bírt tovább a gyerekei nélkül élni. Hogy mi várta itt? – A teljes anyagi csőd – kezd bele. – Amit még a 15 millió forint, amit hazahoztam se tudott betakarni. Máig sem értem, hogy a gázszolgáltató miért nem kapcsolta ki a gázt, mondjuk, a harmadik ki nem fizetett számla után. Csak itt jött össze 3 millió. A ház mára a Nemzeti Eszközkezelőé – hogy újra az enyém lehessen, nekik is komoly összeget fizetek havonta – , a tetőm beázik, a lakás vizes, a falban rendszeresen füstölnek a villanyvezetékek. A központi fűtés Totya kazánja kilyukadt, a kályháknak viszont már nincs használható kéményük. 8 fok van a lakásban… Gyerekeim kirepültek már, szüleim tíz hónap különbséggel tavaly haltak meg. De nem vagyok elkeseredett! Hogy mit várok a 2021-es évtől? Hogy az idén végre megszabadulok legalább a gáztartozás részletétől. Ami után talán már lesz pénzem új kazánra, mosógépre, mikróra…” És még volt tovább. Hát ezek is eszembe jutottak nemrég egy hajnalban – az órára nézve pont fél 3 volt – amikor arra ébredtem, hogy meg kéne igazítanom a takaróm. Hogy majdnem fázom, hogy elállanék magamon még valamit. Egy plédet találtam a közelben, és ha már felkeltem, egy pohár vízért a konyhába is kicsoszogtam. Itt néztem az órára, majd ki egy pillanatra az ablakon az udvarba, ahol hideg, dermedt csend honolt. Ekkor jutott eszembe ő. Aki nem 18, hanem 8 fokban ébredhetett, és aki azóta már rég a fagyos utcákat rója. Vajon merre jár épp? Mit is mondott, mi kéne neki leginkább? A kazánokat az interneten találtam. Közösségi összefogással. Az éterbe kiáltott segélykérésem 1800 megosztást kapott. Ajánlat jött több is, de 40 KW teljesítményű, 100 km-en belül, 50 ezer Ft alatt csak kettő akadt. Képet is kaptam róluk. „Ezek öreg kazánok – mondta a megkérdezett szakember – de ettől még lehetnek akár jók is. Zsákbamacska. Én elhoznám mind a kettőt, hogy a dolog valamennyire is biztos legyen” Hát itt vannak. Az egyiket, miután megtudták, hogy kinek, hova kéne, ingyen odaadták, a másikhoz jutányos áron jutottam hozzá. Ezt Rózsa László barátom, állandó diakónusunk fizette ki, ahogy a szállításban is ő, valamint Andris fia segítettek. Az egyikért Bonyhádra, a Szecskába, a másikért, Palotabozsokig mentünk. Szabolcska Balázs, Jákób Gábor eladók, köszönjük! És most valami szép befejezés illenék ide. Hogy az úttörő ott segít, ahol tud. Meg a keresztény is. Mindenkinek. Meg effélék. Ehelyett csak annyit tudok írni, hogy hatalmas havazás kerekedett január 16-án, szombaton délután fél 2 tájban, ahogy a bonyhádi kazánnal hazaindultunk. Igazi hózápor. Mindent beborító, mindent befedő, puha csendű, békességes. Hogy mit éreztem alatta? Hogy az igazi ünnepek nem naptárfüggők. Hogy karácsony van. Majdnem karácsony. Koncz Ádám önkéntes Pécsi Egyházmegyei Karitász

ADÁSIDŐ 21


Útravaló

Ajándékozóvá válni A múlt évben a Szent Erzsébet Karitász Központ az óbudai Kórház utcába költözött, az új épület birtokba vételével együtt új lelki programok is kialakultak. A szervezet vezetőiben megszületett a gondolat a karitász szentmisék elindításáról az iroda épületében található Szent József Kápolnában. A központ munkatársait kérdeztük az új kezdeményezésről és a lelki programok tartalmáról. Hogyan indultak és miről szóltak az első alkalmak? Először Halottak napján Feldhoffer Antal atya mutatott be szentmisét elhunyt karitász munkatársakért, hozzátartozókért Neruda Károly atya koncelebrálásával, és Csorba Gábor állandó diakónus, karitászigazgatónk asszisztálásával. Szent Erzsébet lelkinapunk keretében tartottuk második alkalmunkat. A nap lelki vezetője Dr. Laurinyecz Mihály atya, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem erkölcsteológiai tanszékvezető professzora volt: homíliájában arról beszélt, hogyan váljon ajándékozóvá maga a megsegített ember, valamint a családon belüli karitatív szolgálatról is. Dr. Kéry János zongoraművész, a Zeneakadémia adjunktusa vállalta a kántori szolgálatot, és Lindmayer Ferenc állandó diakónus asszisztált a szentmisén. Harmadik karitászmisénket élő és elhunyt karitász munkatársakért ismét Antal atya mutatta be, aki egyúttal a Szent Erzsébet Karitász Központ Szenvedélybeteg-segítő Lelki Központjának lelki vezetője. Úgy tudjuk a szentmiséken, lelki programokon a karitász munkatársak is aktívan részt vesznek.

22 ÚTRAVALÓ

Igen, legutóbbi, február 1-én a már hagyományosnak mondható karitászos szentmisén például Kovács Gergely karitász munkatárs ministrált, a felolvasást Márton Andrea szakmai irodavezetőnk vállalta, az éneket pedig legújabb munkatársunk, Szabó Csaba vezette. A járványügyi helyzetben a megváltozott körülmények között végzett egyre gyarapodó teendők között lelkileg is kiemelkedően fontosak ezek a szentmisék és ezek az imádságos együttlétek? Rendkívül sokat ad nekünk és az is mutatja a szükségét, hogy a távolságtartás és a maszkviselés szabályait betartó, szépszámú karitászos munkatárs és önkéntes vett részt a szentmiséken. Milyen lelki programok várnak rátok még az elkövetkező félévben? Legközelebb egy online lelki napot szervezünk február 13-án szombaton Dr. Laurinyecz Mihály atya vezetésével. Megrendezésre kerül a Karitász Keresztút Lindmayer Ferenc állandó diakónus vezetésével február 19én. Következő karitász lelki napunkat pedig Michels Antal atya vezetésével március 20-án tartjuk. Minden hónapban lesznek Karitász szentmiséink a Szent József kápolnában. A programokra szeretettel várjuk önkénteseinket, és minden érdeklődőt! Szent Erzsébet Karitász Központ következő lelki programjai: ∙ Karitász szentmiséink alkalmai: április 12., május 3., június 7., hétfői napokon délután 15 óra 30 perctől. ∙ Következő karitász lelki napunkat Michels Antal atya vezetésével március 20-án szombaton tartjuk.


Jónak lenni jó, és Istentől való! A keresztény ember számára a szeretetparancs nem ön- Isten jónak teremtette a világot, mi meg elrontottuk. Ezért mondja nekünk az Úr Jézus, hogy mi lesz az utolsó kéntes lehetőség, hanem az utolsó ítéleten a mérce!... „Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanít- ítélet mércéje, az irgalmasság testi és lelki cselekedetei. ványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében „Tegyétek újra jóvá a világot az irgalmasság cselekedeteösszes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges ivel, olyannak, amilyennek teremtettem.” Ez nem csak trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő nekünk szól, másoknak is. Ez a karitászos küldetésünk pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elvá- mozgató rugója! lasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, Azonban az Isten jó Atyaként segít ebben a küldetésben! a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobb- Azok, akik a Gondviselés munkatársaiként teszik a jót ján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtok- az egyház nevében és az evangélium szellemében, bízba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes tató segítséget kapnak ehhez a sokszor nehéz feladathoz. voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom Én „Szent Lőrinc vírusnak” neveztem el, az egyházunk adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan vol- egyik első karitász vezetőjéről, amikor még nem karitász tam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; volt a neve, de a lényege ugyanez volt. Ez a „vírus” egy börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” „Bizony, mon- olyan öröm az életünkben, amit azok tapasztalnak meg, akik jót tesznek, és egy sikeres karitász akció után egydom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” „Bizony, mondom nektek: Amit fajta eufórikus állapotba kerülnek tőle. Ez ad erőt és lene legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” dületet, és terjed azok között, akik jót tesznek. Ezzel kell megfertőzni egymást, mert ha valaki belekóstolt, akkor (Mt 25,31-36;40;45) Dr. Spányi Antal püspök atya, a karitász püspök-elnö- újra részese szeretne lenni. ke, gyakran hangoztatja: „A Katolikus Karitász nem egy Isten azonban karizmaként is adhatja a jótékonykodást. A karizma hármas ismertetője: 1. Szívesen végzed. 2. Kapsz segélyszervezet a sok közül. Mert megvalósítja az Egyház tanítását, amihez a keresztségben mindannyian küldetést hozzá elég kreativitást és erőt. 3. Isten használja a karizmádat, mert feladatokat küld az életedbe. Nem hagy egyekaptunk. A szeretetet tettekkel és életünk példájával kell hirdetnünk. A Katolikus Karitász az Egyház nevében és dül Isten a feladatban, mert küldi is az égi segítséget, csak az Evangélium szellemében teszi a jót. Nem csupán hu- rá kell hangolódni. Tapasztaljuk, hogy ha csak emberi manitárius okból, hanem az evangéliumi felebaráti sze- erővel akarunk mindent megoldani, akkor nem sikerül. retet alapján.” Tehát, amikor a Katolikus Karitászban De ha az Istent is bevonjuk, akkor ad hozzá mindent, ami önkéntesként vagy munkatársként tevékenykedünk, a kivitelezéshez szükséges. nem a magunk, hanem az Egyház nevében tesszük, amit Miért van hazánkban 820 településen közel tízezer karitász önkéntes, a világban pedig 1.065.000 karitászos? teszünk. XVI. Benedek pápa erre így mutat rá: „Az Egyház lénye- Mert a karitászban megtapasztaljuk, hogy ez az a hely, hol ge hármas feladatban mutatkozik meg: Isten Igéjének jó jónak lenni. Jónak lenni jó, és Istentől való! Legyünk boldog karitászosok, akik nem csak jót tesznek, hanem hirdetése (kerygma-martyria), a szentségek ünneplése (leiturgia), a szeretet szolgálata (diakónia). E három fel- másoknak is el akarják vinni ezt a boldogságot! adat kölcsönösen föltételezi egymást, és nem szakíthatók Prohászka Ottokár püspök atya bíztat bennünket a jóban: el egymástól. A szeretetszolgálat az Egyház számára nem „Ébredjen minden egyházközség arra a tudatra, valamiféle jótékonyság, amit másokra is rá lehetne bízni, hogy mindegyik Krisztus családja, hanem a lényegéhez tartozik, tulajdon lényegének mellőzs legyen gondja, hogy ne legyen abban a családban senki, hetetlen kifejezése” (Deus caritas est 25). aki éhezik, mialatt mások lakmároznak, Elgondolkodtató számunkra, hogy Jézus miért az irgalsenki aki mezítelen, mialatt másoknak fölös ruhája masság testi cselekedeteit szabta meg számunkra az utolvagy lábbelije van. só ítélet mércéjeként. Világ teremtéséről szóló hét napos Közelebb kell jutnunk egymáshoz. teremtéstörténeti leírásában azt mondja nekünk a szent Meg kell éreznünk mások baját úgy, Szerző, hogy a világot az ISTEN JÓNAK TEREMTETTE. hogy attól mi is szenvedjünk, Erről szól ez a tanító rész. ISTEN TEREMTETTE A VIés mások gondját úgy, hogy azt, mint a magunkét, LÁGOT. S JÓNAK TEREMTETTE. eloszlatni törekedjünk.” Most ehhez képest, mi mit tapasztalunk: Hogy a világban van több olyan dolog, amit nem jónak teremtett a Jóisten? Persze, mert ezeket nem is Ő alkotta. Mi teÁrvai Ferenc remtettük bele a világba a szegénységet, a nélkülözést, a karitászigazgató könnyet, a kirekesztettséget, a társadalmi rétegződést és Egri Főegyházmegyei Karitász még sorolhatnám tovább. Ezt tettük irigységből, gonoszságból, kapzsiságból a bűnös döntéseinkkel. ADÁSIDŐ 23


Karitász-keresztút Uram, neked ajánlom minden nagyböjti cselekedetemet. Fogadd el a városunkban élő emberek megtéréséért és bűneink bocsánatára. 1. Pilátus halálra ítéli Jézust Elkezdődik. Megint itt van az ünnep és a feladatok: élelmiszergyűjtés, idősotthonok látogatása és a hajléktalanszálló. Miért ilyen hamar? Uram, vedd el tőlem a jóra való restséget és add, hogy megtaláljam szívemben az alázatot! 2. Jézus vállára veszi a keresztet Időpontok egyeztetése, hirdetések, önkéntesek szervezése, plakátok, műsorok. Közben bevásárlás és a sütés elkezdése. Nagyon sok a teendő. Csak ki ne hagyjak valamit! Uram, vedd el tőlem az aggodalmaskodást, és tégy engem eszközöddé! 3. Jézus először esik el a kereszttel Kértük a híveket, hogy tudassák velünk, ha van segítségre Milyen egyszerű lenne mindig Rád hagyatkozni, Uram! szoruló testvérünk a templomban. Nem érkezett javaslat. 10. Jézust megfosztják ruháitól Szembesülök a közönnyel. A készülődés alatt levetkőzöm szokásaimat. Odaadom a Uram, vedd el tőlem a megszólás és ítélkezés bűnét! szabadidőmet, felajánlom a fáradságomat, a derékfájást és 4. Jézus Édesanyjával találkozik a sütő okozta sérüléseimet. Mégis, olyan jó minden. Az Anyaszentegyház, akiben vigaszra lelek. A szentmise, Uram, add, hogy önmagunkat levetkőzve megértsük akaahol lecsendesülök. Az Oltáriszentség, amiből táplálkozom. ratodat! Uram, köszönöm, hogy hordozol engem. 11. Jézust keresztre feszítik 5. Cirenei Simon segít Jézusnak A segítőmunkát néha vádaskodás és kritika kíséri. A köA karitász csoport állandó önkéntesei mellett megjelen- zösségen belül is kialakulnak viták. A személyem elleni nek a támogatók is. Készülnek a sütemények, kiosztják az kritika önvizsgálatra ösztönöz: valóban az Isten iránti élelmiszercsomagokat. Sok-sok szerető kéz: simogató, tá- engedelmesség motivál? Le tudtam-e tenni az elismerés maszt adó, biztató kezek. vágyát? Uram, hálát adok neked az engem segítő kezekért. Add, Uram, köszönöm neked a másokkal és önmagammal szemhogy én is segíteni tudjak, a Te dicsőségedre! beni türelmet. Add, hogy minden bírálat javulásomra szol6. Veronika kendőt nyújt Jézusnak gáljon! Néhányan megszólítanak, felajánlva segítségüket, ado- 12. Jézus meghal a kereszten mányaikat, imáikat. Vannak olyanok is, akik régi önkén- „Mi pedig dicsekedjünk Urunk, Jézus Krisztus keresztjében” tesek, de megöregedtek. Mégis tenni akarnak másokért, – ez a zsoltár kísérte végig a készületi időszakomat. Önkénátjárja őket a Caritas. telenül dúdoltam napokon keresztül. A hajléktalanszállón Uram, adj nyitottságot és elfogadást! Mutasd meg nekünk keresztutat jártunk. Most először, szinte félve… megérinti arcodat! majd ezeket az embereket a hitünk? 7. Jézus másodszor esik el Közöttünk volt Isten. Párhuzamosan futnak a programok. A beosztásnál fel kell 13. Jézust leveszik a keresztről és Édesanyja ölébe helyezik ismerni a talentumokat, ami nehéz feladat. Egy rossz dön- A lakásban üresség vesz körül. A konyhában mosatlan tés megtörheti az emberek lelkesedését. edények, a tegnap éjszakai csomagolás romjai. GondolaUram, vedd el tőlem a megfelelés vágyát! Tudom, hogy taimban a megismert keserű sorsok és a megélt gyönyörű amikor elveszítem az irányítást, Te azzal is tanítasz engem. percek kavarognak. 8. Jézus és a síró asszonyok Uram, az ölembe helyezted a jövő feladatait. Add meg az Jézusnak a végtelen fájdalomban is volt szava a jeruzsále- állhatatosságot akkor is, amikor nem látlak Téged! mi asszonyokhoz. Van szava hozzám is. A háromnapos 14. Jézust eltemetik lelkigyakorlat felé fordít, hozzá vezet. Virágvasárnap után a nagyhét csendes várakozása követUram, köszönöm neked a békét. kezik. A szent három napra „kivonulok” a világból. A szí9. Jézus harmadszor esik el vemben, távolról, már hallom a Te Deum hangjait. Kevesen vagyunk az idősotthonban. Kevés a sütemény Hálát adok Uram, mert találkozhattam Veled az emberis. Első reakciónk a kétségbeesés, második a segítségkérő társaimban! Ámen ima. Váratlanul érkeznek a fiatalok és a csomagok készítéMegulesz Gabriella se közben kiderül, hogy mindenkinek jut sütemény. Újracsoportvezető, Dunaújváros éljük a kenyérszaporítás csodáját. Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász 24 ÚTRAVALÓ


Jó tudni Önzetlenül az emberekért – 2021 az önkéntesség éve Az önkéntesség éve 2021 az Önkéntesség Magyarországi Éve lett 11 civil szervezet kezdeményezésére, melyet Magyarország Kormánya is elfogadott és támogat. Számos szervezet, önkormányzat, intézmény csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, köztük a Katolikus Karitász is. Mindenki részese és alkotója lehet ennek az évnek, akár egy órányi önkéntes munkával vagy szervezetének sokakat megmozgató önkéntes akciójával. Az év szervezői Önkéntesség Hetei keretében egy-egy területen (környezetvédelem, szociális ellátás, gyermek-család-ifjúság, idősek) kiemelten is szeretnék ráirányítani a figyelmet az önkéntességre. De mi is valójában az önkéntesség? Az önkéntesség olyan tevékenység, melyet a személy szabadon, saját elhatározásából, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végez mások javára. Szakirodalmi, részletesebb megfogalmazás szerint: „olyan tevékenység, melyet egyénileg vagy csoportosan, rendszeresen vagy alkalmanként, belföldön vagy külföldön a közös jó érdekében személyes akaratból végeznek anyagi ellenszolgáltatás nélkül”. A Katolikus Karitászban miért tevékenykednek önkéntesek? A Katolikus Karitászban meghatározó szerepe van az önkénteseknek, mert az, mint a Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezete az Egyház egyetemes küldetését, az Isten országának építését valósítja meg a diakónia végzésében. Erre a küldetésre a keresztségben mindnyájan meghívást kaptunk: az önzetlen és viszonzást nem váró szeretetet tettekkel, életünk példájával kell hirdetnünk ahogyan ezt a II. Vatikáni Zsinat tanítja. A főparancsban Jézus elválaszthatatlanul összekapcsolta az Isten- és emberszeretet feladatát (Mk 12,30-31), az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédben pedig (Lk 10,25-37) – amely megadja a Karitász identitását és küldetését –, mintát állított elénk arra, hogy „a keresztény szeretet-tevékenység mindenekelőtt egyszerűen válasz arra, ami egy konkrét helyzetben közvetlenül szükségletként mutatkozik: az éhezőket meg kell etetni, a ruhátlanokat föl kell öltöztetni, a betegeket gyógyítani kell, a rabokat

meg kell látogatni” fogalmaz XVI. Benedek pápa a Deus Caritas Est enciklikában. A pápa megerősíti, hogy nem pusztán egy külső parancs teljesítése a felebaráti szeretet gyakorlása, hanem személyes szeretet-tapasztalatból fakad az önzetlen jó tett. Krisztus közvetlen jelenléte a karitászmunkatársainak és önkéntesek személyes szeretetszolgálata által valósul meg a plébániákon és a karitász intézményeiben, programjaiban. Hogyan vallanak önkéntesek arról, mit jelent számukra a karitászban tevékenykedni? „Úgy érzem, erre hívott a Jóisten. Mindig százszorosan kapom vissza azt, amit beleadok ebbe a szolgálatba, így folyamatos megerősítést is kapok, töltődöm ...” „Fontosnak tartom a rászorulók segítését, hiszen mindan�nyian testvérek vagyunk!” „A Szeretet az egyetlen, ami értelmet tud adni az életünknek. Egyedül az marad meg számunkra, amit odaadhatunk...Ha valamit odaadok magamból nem kevesebb leszek, hanem több.” „…általa egy közösséghez tartozom és ha mást nem is tudok adni, adok az időmből, kedvességemből.” „Tanulhatok a szegényektől, segítségre szorulóktól.” „Ez feladat, kötelesség, alázat, ajándék, munka, örömforrás nekem, ahol közelebb érzem magam az általam keresztényinek tartott élethez, saját elvárásaimhoz, és ezzel talán Istenhez is közelebb lehetek.” A karitász önkéntesek az élet szinte minden területéről részt vesznek a tevékenységükben, így akad köztük rendőr, virágkötő, tanár, orvos, eladó, festőművész, varrónő. A tevékenységünkbe tagként és akár alkalmi módon is be lehet kapcsolódni. Szeretettel várjuk az érdeklődők jelentkezését! Megyeri Márta

Az év részleteiről folyamatosan https://ome2021.hu/ oldalon lehet tájékozódni. ADÁSIDŐ 25


EGYHÁZMEGYEI CÍMLISTA

Keresse meg a táblázatban két 20. századi egyházi személy nevét

Rejtvény

(vezeték és keresztnevét is), akik jelentős szerepet töltött be a Karitász életében! Függőlegesen, vízszintesen, átlósan, balról jobbra és visszafelé olvasva is találhat nevet.

Ó

R

Á

T

B

I

V

H

K

O

V

Á

S

N

Ű

L

I

Ú

Q

B

U

E

T

E

R

Ő

G

E

N

Z

K

Ő

É

J

Ö

L

A

Y

H

Z

W

K

Á

O

É

O

A

R

Á

M

N

A

E

S

I

N

I

A

K

I

T

Z

S

U

H

U

B

I

Ű

B

N

T

R

A

S

D

F

G

M

L

N

G

R

X

I

T

Z

Ö

P

Ű

B

Y

Z

F

O

M

G

A

T

D

E

Y

A

C

Ó

P

E

R

F

O

Ű

S

Z

K

Ö

Z

L

L

T

N

R

R

Ó

N

A

Ö

S

Í

H

O

E

K

D

K

Á

J

G

D

T

N

U

U

M

Y

D

E

I

D

É

R

E

S

U

X

J

W

C

R

O

S

C

I

V

O

L

A

H

I

M

M

O

B

Z

R

U

L

I

I

Z

Ó

L

B

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 10. Tel./Fax: (42) 950-475 Vezető: Ft. Csordás Gábor igazgató e-mail: karitasz@dnyem.hu honlap: www.keletkaritasz.hu Egri Főegyházmegyei Karitász 3300 Eger, Szaicz Leó út 7. Tel./Fax: (36) 518-602 Vezető: Ft. Árvai Ferenc igazgató e-mail: eger.caritas@gmail.com Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitászközpont 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. Tel.: (1) 351-1977, Fax: (1) 478-0896 Vezető: Csorba Gábor igazgató e-mail: szenterzsebet@karitaszkozpont.hu honlap: www.karitaszkozpont.hu Győri Egyházmegyei Karitász 9025 Győr, Kandó Kálmán u. 10. Tel.: (96) 283-038 Vezető: Lőrincz Attila igazgató e-mail: gyorcaritas@gmail.com Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász 4025 Debrecen, Petőfi tér 8. Tel.: (30) 4485-328 Vezető: Ft. Jaczkó Dániel igazgató e-mail: karitasz@hd.gorogkatolikus.hu Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyei Karitász 6300 Kalocsa, Szentháromság tér 1. Tel.: (78) 462-166 Vezető: Cselik Beatrix igazgató e-mail: karitasz@asztrik.hu Kaposvári Egyházmegyei Karitász 7400 Kaposvár, Füredi u. 65-67. Tel.: (30) 353-8008 Vezető: Feketéné Szabó Márta igazgató e-mail: kaposvarikaritasz@gmail.com Miskolci Egyházmegyei Karitász 3526 Miskolc Szeles u. 59. Vezető: Ft. Csejoszki Szabolcs igazgató e-mail: karitasz@mi.gorogkatolikus.hu Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász 4400 Nyíregyháza, Bethlen G. u. 5. Vezető: dr. Oláh Tamás igazgató e-mail: karitasz@nyirgorkat.hu

Keresse meg a táblázatban két 20. századi egyházi személy nevét (vezeték és keresztnevét is), akik jelentős szerepet töltöttek be a Karitász Pannonhalma Egyházmegyei Karitász életében! vízszintesen, átlósan, balról jobbra és visszafelé A megfejtéseket névvelFüggőlegesen, és címmel ellátva 2021. április 30-ig várjuk az adasido@caritas.org.hu címre, 9090 Pannonhalma, Vár u. 1. olvasva is Pf.: találhat nevet. Tel./Fax: (96) 470-072, (20) 205 9211 vagy a 1519 Budapest, 239-es címre Megfejtés: .......................................................................................................................... Az Adásidő legutóbbi számának rejtvénymegfejtői közül a nyertesek postán kapták meg a A megfejtéseket nyereményüket. Gratulálunk! névvel és címmel ellátva 2021. április 30-ig várjuk az adasido@caritas.org.hu címre, vagy a 1519 Budapest, Pf.: 239-es címre Az Adásidő legutóbbi számának rejtvénymegfejtői közül a nyertesek postán kapták meg nyereményüket. Gratulálunk!

Vezető: Ft. Lőrincz Pál osb igazgató e-mail: karitasz@osb.hu

Pécsi Egyházmegyei Karitász 7621 Pécs, Janus Pannonius u. 4. Tel./Fax: (72) 532-207 Vezető: Besenczi Zsolt igazgató e-mail: karitasz@pecs.egyhazmegye.hu honlap: www.pecsi-karitasz.hu Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász 6723 Szeged, Csongor tér 8. Tel.: (20) 823 3779 Vezető: Ancsa-Molnár Hajnalka irodavezető e-mail: szegedikaritasz@gmail.com honlap: www.szegedcsanadikaritasz.hu Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász 8000 Székesfehérvár, Lövölde út 28/a Tel.: (22) 506-828, Fax: (22) 506-829 Vezető: Nagy Lajosné Krisztina igazgató e-mail: albacaritas2016@gmail.com honlap: www.karitaszszekesfehervar.hu Szombathelyi Egyházmegyei Karitász 9700 Szombathely, Hollán E. u. 14. Tel./Fax: (94) 318-560 Vezető: Tuczainé Régvári Marietta igazgató e-mail: szombathelyikaritasz@gmail.com honlap: www.karitaszszombathely.hu

ADOMÁNYVONAL Hívjon, hogy segíthessünk! Hívása 500 Ft támogatás a rászorulóknak

26 REJTVÉNY

Váci Egyházmegyei Karitász 2600 Vác, Hattyú u. 1. Tel./Fax: (27) 814-174 Vezető: Kovács Gábor igazgató e-mail: caritas@vaciegyhazmegye.hu honlap: http://caritas-vaciegyhazmegye.hu Veszprém-Főegyházmegyei Karitász 8200 Veszprém, Vár u 25. Tel.: (88) 428-638 Vezető: Ft. Szijártó László igazgató e-mail: iroda@karitaszveszprem.hu honlap: www.karitaszveszprem.hu



SZEMÉLYES SZERETETTEL MÁSOKÉRT

GYERMEKEK SEGÍTÉSE

IDŐSEK TÁMOGATÁSA

1% VÉSZHELYZETI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS

ÖNKÉNTESSÉG

Kérjük, ADÓJA 1 %-ával támogassa a Katolikus Karitász munkáját. www.karitasz.hu

Karitászt Támogató Alapítvány • Adószám:

19666275-1-43


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.