Page 1

VEKERDY TAMÁS 0

Kamaszkor körül 450

V6* %

\

r

\

/

á

tót

k.

JrY>

I

V

•:

*

..

HOLNAP KIADÓ

P*X

á

;


TARTALOM

MILYEN IS A KAMASZ? . HAZUDIK? „Drága Jocó!” Miskolcról Domboriba Külön világ ...Talán nem is vagyok normális!

2. LUSTA? Ha a lustaság fájna Fiziológiás lustaság Ki vigye le a szemetet? A merengés joga Még egyszer: A szemét körül. És a tanulás? Kiválasszon? A csövesek

3. SZEMTELEN? Budai! Vitatkozik? Cinikus?

9

14 17 24 28 32

34

34 36 38 43 48 50 52 56

61 62 66 167


67 69 74 78 82

Kinek mi tetszik? Banánszószos libamáj Inkább váljanak? Az ideál A barátai!

94

4. SZERELMES? „...Hát mi ketten... te meg én...” És milyen szerelmesnek lenni? ... A lány, a lányok és az egyetlen ... Szabad a kérő! A fiú - a lány Akceleráció szociális pubertás .

-

95 99 100 102 108 117

5. Ki VAGYOK éN?

126

Engem nem lehet szeretni ... Normális vagyok? Én -Én -Én Olyan vagyok Drop aout. Turn on. Tune in Na jó, én megyek! Az utolsó vacsora A zene

126 127 129 130 133 138 147 155

ÚJRA KÉRDEZZÜK MEG: MILYEN IS?

s?

&

..v 168

161


I

/ou © Vckcrdy Tamás, 1986, 1999, 2007 © Rébcr László jogutódja, 1999, 2007 © Holnap Kiadó, 1999.2007

AZ ÚJ KIADÁS ELÉ Ez a könyvecske több mint egy évtizede, 1986-ban jelent meg először, az akkori Móra Ferenc Könyvkiadó Iránytű sorozatᬠban. De az alapjául szolgáló történeteket még öt évvel korábban mesélték és játszották el nekünk gyerekek, fiatalok, mint ez ha¬

1˙X96

i

1

í'#rtí˙,

Holnap Kiadó Kft. Ilii Budapest, Zenta u. 5. Tcl./Fax: 466-6928 e-mai I: hol napk i ado@holnapk iado.hu www.holnapkiado.hu A kiadásért dr. Milkovich Eszter. a Kft. ügyvezető igazgatója felel Irodalmi szerkesztő Nagy Borbála Réka Felelős szerkesztő Reményi József Tamás Műszaki szerkesztő Csizi Renáta Szöveggondozás Aranykezek Bt. Tipográfus G. Müller Zsuzsa

Nyomta és kötötte a Széchenyi Nyomda Kft.. Győr Felelős vezető Nemere Zsolt ügyvezető igazgató

ISBN 978-963-346-339-0 • HO 574

marosan kiderül. Akkor a könyv közel 20 000 példányban jelent meg, és né¬ hány hét alatt elfogyott. Azóta sokan keresték, másolták; most, hogy a Holnap újraki¬ adásra választotta magának, nekiültem, hogy megnézzem, mit is kell benne kiegészíteni, átdolgozni. Mi változott azóta kamasza¬ ink és családjaink életében is, ami feltétlenül magyarázatra vagy változtatásra szorulna. Nem találtam ilyet. Vajon én gyepesedtem be végképp, vagy a családok - s a ka¬ maszévek örömei és gondjai - sokkal lassabban változnak, vagy legalábbis azóta sokkal lassabban változunk, mint körülötliink a világ, s a szerencsére nem mindig sújtó, hanem néha sza¬ badító történelem? A legújabb (amerikai) kutatások is azt mondják, hogy a serdülőkor nem szükségszerűen a „generációs válság” idősza¬ ka. Igaz ugyan, hogy sűrűsödhetnek a szülő-gyerek konfliktu¬ sok a házimunka, a házifeladat, a szoba rendetlensége, a harso¬ gó zene, a személyes külső (haj- és ruhaviselet) és a hazatérési 5


időpont kérdéseiben, a szülők és gyerekeik belső értékrendje és magatartásformája mégis jobban hasonlít egymásra, mint a gyerekeké és barátaiké (akkor is, ha külső jellemzőkkel nem akarnak kilógni kortársaik közül). Ha a szülők megbeszélik döntéseiket gyerekeikkel, fokozatosan enyhítik a szülői ellenőr¬ zést s mindezzel növelik az önállóság érzését a gyerekekben, akkor sikeresen csökkenthetik a konfliktusokat és megkönnyí¬ tik a felnőttkorba való átmenetet. (Ha viszont a szülők változat¬ lan tekintélyt követelnek, és nem növelik fokozatosan - s az addig kialakított érzelmi kapcsolatra támaszkodva bizalommal - a gyerekek önállóságát, akkor a kisebb konfliktusok felduz¬ zadnak és a serdülőkor végére igen keserves, a szülők számára sokszor megoldhatatlannak érzett helyzetek alakulhatnak ki.) És: mindmáig az itt leírtakhoz hasonló tapasztalatokat sze¬ reztem a rendelések óráiban, s hasonló helyzeteket olvastam ki a hozzám érkezett levelekből. így hát úgy határoztunk, hogy változatlan formában adjuk ki újra a Kamaszkor körült, hátha most is tud még itt-ott segítsé¬ get adni (egymás megértésében) gyerekeknek, szüleiknek s esetleg - titokban ezt remélem - tanáraiknak is.

6

„az életben a legnehezebb az a rövid korszak, mikor a fiatal lélek a család, az iskola és a saját rabságából az önálló gondolkodásra és a szabadságra érik. ” (MóRICZ ZSIGMONDI

Forr a bor; Harmadik fejezet)


MILYEN IS A KAMASZ? I ‘IK I októberében és novemberében a Magyar Televízió ötrészes adást sugárzott - részenként mintegy 40 percben - a kamaszokról. Az adás főcíme ez volt: Kamaszkor körül. Kamaszokról próbáltunk beszélgetni ezekben a műsorokban és ami még fontosabb: kamaszokba/ próbáltunk beszélgetni. Kétféle módon is. Először is meghallgattuk mindazt, amit magukról és szüleiklől, tanáraikról - életükről, gondjaikról - elmondtak nekünk. Aztán megkértük őket, hogy játsszanak el olyan jeleneteket az életükből, amelyek számukra fontos, jelentős eseményekről szólnak. Kibéreltünk egy nagy termet - afféle üresen álló kultúrtermet az egyik angyalföldi üzemben -, és oda mindenféle bútorokat liordtunk fel. Spanyolfalakat, székeket, asztalokat, heverőket, szekrényké¬ ket - sőt színpadi, állványokon álló ajtókat és ablakokat is. És nagy ládákban ruhákat, edényeket, lemezeket, könyveket egy háztartás tárgyait, eszközeit. Volt lemezjátszó és magne¬ tofon, gitár és iskolai tábla - sőt iskolapad is. A gyerekek azt vettek el, azt építettek fel mindebből, amit akartak, egymás közül válogatták ki jelenetük szereplőit, előre megbeszélték, hogy mit fognak eljátszani - mi pedig filmre vet¬ tük. Ami elhangzott, az ő szavaikkal hangzott el, változtatás ja¬ vítgatás nélkül.

9


Kiderült, hogy a kamasz, vagyis a nagyjából tizenhárom, ti¬ zennégy, tizenöt, tizenhat, tizenhét éves gyerek, illetve fiatalem¬ ber viszonylag gyakran ütközik össze az őt környező világgal, feszültségek és ellentmondások közepette él - és nemegyszer úgy érzi, hogy őt vádolják, vagy egyenesen igazságtalanul vᬠdolják, és nem értik meg a körülötte élő felnőttek. Mivel vádolják a kamaszt? A fő vádakat négy pontba foglaltuk össze:

f (Jöj

1. Hazudik 2. Lusta 3. Szemtelen 4. Szerelmes (Igen, nemegyszer a szerelem is vádpontként szerepel.) Mi azután kérdőjelet tettünk e négy vádpont végére - és ez lett négy egymást követő adás alcíme. Ilyenformán:

1. Hazudik? 2. Lusta? 3. Szemtelen? 4. Szerelmes? Ezekkel a kérdőjelekkel azt jeleztük, hogy bár a kamaszokról biztos gyakran el lehet mondani, hogy hazudnak, lusták, szem¬ telenek - és azt is, hogy szerelmesek, mi mégsem hisszük el, hogy ezek vádpontok lehetnének, és nem hisszük el, hogy a va¬ lóság olyan egyszerű, mint amilyennek ezekben a vádpontokban megmutatkozik. Még azt is meg szerettük volna tudni, hogy mi foglalkoztatja a kamaszt, mire kíváncsi ő, mit szeretne megtudni.

MM i Úgy találtuk, hogy az egyik leggyakrabban felbukkanó kérdé¬ se talán így lenne megfogalmazható, összesűríthető:

Ki vagyok? fzt a kérdést választottuk az ötödik, a befejező adás címéül. Ki vagyok? ebben a kérdésben azt kérdezi meg önmagától és a világtól az ember, hogy milyen ő - és milyen a világ -, ho¬ gyan kerül ő ebbe a világba, és mit kell, mit kellene benne ten¬ nie, véghezvinnie - és hogyan. Hogyan kell élni? Mindez sokszor nem fogalmakban fogalmazódik meg, hanem

érzésekben - életérzésekben. A következő oldalakon megpróbálok visszaemlékezni mind¬ arra, amiről akkor beszélgettünk, amiről akkor hallottunk -

10

An evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.

II


amit a gyerekek eljátszottak nekünk és arra is, hogy mit szóltak mindehhez a felnőttek és a többi gyerekek, a nézők. Az emlékezéshez persze előveszem a filmeket, és megpróbálom szó szerint idézni mindazt, amit ők, a gyerekek mondtak el ne¬ künk magukról - akár interjúformában, önvallomásban, akár jelenetben. És itt-ott hozzáfűzök majd valamit abból is, amivel akkor próbáltuk értelmezni és megértem ezeket a vallomásokat, ott, a képernyőn, a közönség előtt és persze abból is, amit azóta pró¬ báltam megtudni, kideríteni önmagunkról, a mi felnőtti vilᬠgunkról - és a kamaszokról. Legfőbb munkatársaink ebben a munkában a gyerekek vol¬ tak, akik hívásunkra eljöttek és beszéltek, játszottak nekünk. Mikor a filmek elkészültek, újra eljöttek, megnézték és jóvᬠhagyták, hogy levetítsük ezeket a filmeket. Most mégsem fogjuk kiírni egyes jelenetekben a nevüket hiszen azóta eltelt egynéhány év, és lehet, hogy már nem egé¬ szen így látják, nem így gondolják, zavarná őket, hogy szóról szóra kelljen újraolvasni, amit akkor mondtak. Ezért most álljon itt a szereplők listája - s állapodjunk meg abban, hogy a jelenetekben mindenki csak a keresztnevén, vagy ha ez túl egyértelmű, álnéven vagy névtelenül fog szerepelni. íme a lista: Böjté Katalin, Burda Ferenc, Diamanti Athéna, Erős László, Gróf Tamás, Farkashegyi Péter, Gulyás Ildikó, Halmos Katalin, Horváth Judit, Irházi Angéla, Jankovics Gábor, Keresztes Lász¬ ló, Kovács Ágnes, Nagy Gabriella, Orosz Csilla, Panov Alexej, Sió László, Sípos Gábor, Somogyi Attila, Szabó Zsuzsa, Szani János, Szépe Júlia, Tál Mariann, Tóth István, Tóth Judit, Tóth Péter, Tóth Zoltán, Vati József, Znamenák István. 12

(A gyerekek egy része már „színészi múlt”-ra tekinthetett vissza: játszottak Gabnai Katalin, illetve Szakáll Judit csoportjában.) Szereplőink közül a legfiatalabb 11 éves volt - még nem is kamasz a legidősebb 18 - már ifjú, túl a kamaszkoron. A leg¬ többen azonban 13-16 éves igazi kamaszok voltak. A felnőtt közreműködők közül Sós Mária volt legfőbb mun¬ katársam e műsor munkáiban; ő találta ki, hogy magukat a ka¬ maszokat vonjuk be ebbe a kamaszokról szóló műsorba, ők be¬ széljenek és cselekedjenek - Sós Mária volt e műsorok rendező¬ je és nemegyszer az interjúkat is ketten együtt készítettük. Az ötlet, hogy kamaszokról kellene sorozatot készítem, Sylvester Andrástól származott. Hadd mondjak itt még egyszer köszönetét valamennyi közre¬ működőnek - elsősorban az azóta felnőtté érett gyerekeknek, és hadd ajánljam nekik és az utánuk következőknek ezt a köny¬

vecskét.

An evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.

13


1. HAZUDIK?

A műsor készítését azzal kezdtük meg, hogy gyerekeket hívtunk be válogatásra. Szereplőket válogattunk. Vagyis a gyerekek kö¬ zül azokat akartuk kiválasztani, akikről feltehető volt, hogy a kamera előtt is el tudják majd mondani, mi bántja, mi foglalkoz¬ tatja őket - és el is tudják játszani, ha kell. A gyerekek eljöttek - hirdetésre, behívásra és elhozták barátáikat is. Arra kértük őket - egyenként, hogy üljenek le elénk egy székbe, és beszéljenek öt-tíz percig bármiről, ami itt és most eszükbe jut. Majd pedig valamennyijüket behívtuk, cs arra kértük őket, hogy egymás közül válogatva szereplőtársakat, játsszanak el egy-két jelenetet életükből. Ezen a válogatáson az egyik lány - 15 éves volt akkor mindjárt a következőket mondta el:

- Engem ide a barátnőm hívott el, ő kapott értesítést, hogy jelentkezzen. Én otthon nem mondtam meg, hogy ide jövök. Vagyis reggel nem azt mondtam, ami igaz volt, hogy ide jö¬ vök, hanem azt, hogy uszodába megyek. Ezt nem azért mondtam a szüleimnek, mert hazudni akartam, vagy mert be akartam őket csapni. De így kényelmesebb és biztonságo¬ sabb is. Nekik is jobb, hogyha azt mondom, hogy uszodában

vagyok, ők ennek jobban örülnek, az ő világuknak ez job¬ ban megfelel. Azt hiszik, hogy edzem magam, fejlesztem az Izmaimat, egészségesen élek - és nekem meg azért jobb így, mert hogyha nem sikerül, akkor nem kell otthon erről rög¬ bin beszámolni, nem kell a kérdésükre válaszolni, nem kell elmesélni, hogy miért nem sikerült. Kicsit attól is félek, hogy n/( mondják: „Na persze!” - vagy pedig már előre utánam vrólnak: „Úgyse fog sikerülni!” Ha nem sikerül, majd vala¬ mikor elmondom, amikor kedvem lesz, hogy itt is jártam, és nem sikerült. Ha pedig sikerül, akkor mindjárt el tudom ne¬ kik mondani, és nekem is könnyebb. Nem is tudom; olyan megalázó helyzetnek érzem, érezném, hogy megyek haza, és azzal fogadnak: „Na, mi van?” - és azt kell mondanom: „Nem vettek fel.” Lehet, hogy ez hülyeség, de így van. Ha¬ zudtam nekik - és mégse hazudtam.

Zsuzsát felvettük. Egyik főbb szereplője lett filmjeinknek így hát elmondhatta otthon, hogy hol járt. És azt is vállalta, hogy a kamerák előtt megismétli, amit a felvételi beszélgetésen el¬

mondott nekünk, vállalja, hogy akkor nem mondta meg az iga¬ zat szüleinek - nekünk pedig megmondta. Miért? Nem a mi személyünknek szólt ez a nagyfokú őszinteség. Úgy tapasztaltam - és naponta úgy tapasztalom -, hogy sok¬ szor előfordul: a kamasz hihetetlenül nagy őszinteséget igényel az összes többi embertől, és hihetetlenül nagy őszinteséget tud adni részben idegeneknek, a külvilágnak, részben barátainak csak éppen szüleinek nem. Lehet, hogy elment sétálni, és azt hazudja, ha faggatják, hogy moziban volt.

An evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. 14 Purchase a license to generate PDF files without this notice.

15


Lehet, hogy elment moziba, és azt hazudja, hogy sétált. Nincs értelme a hazugságának látszólag, egyik sem volt ti¬ los dolog, sem a mozi, sem a séta - azért mond mást, hogy ne tudjanak belelátni, ne tudjon gondolatban sem beleavatkozni az életébe az, aki mindeddig annyira közel, a legközelebb állt hozzá. Akitől most, amikor önállóságra és szabadságra érik, lassan el kell szakadnia - hogy majd felnőttkorában újra visszatérhes¬ sen, némi megértéssel és szeretettel. A kamaszkort szokták a második születés korának is nevezni. Akkor, az első születéskor egy elkülönült kis test szakadt ki az anya testéből, és jött a világra - most egy elkülönülő személyi¬ ség szakad ki a család érzelmi burkából, hogy a világgal és ön¬ magával egyedül is szembenézzen. Minden szülés, minden születés nehéz és fájdalmas. Annak is, aki szül, és annak is, aki megszületik. Az anyának is - a gyereknek is. A családnak is - a kamasznak is. Ennek az önmagam elkülönítésének egyik eszköze a hazug¬ ság - és különösen az a kamasz kényszerül hazudni, akit otthon faggatnak, aki után nyomoznak a szülei, akinek nem hisznek, akinek kihallgatják telefonbeszélgetését, vagy akinek felbontják a levelét. Ha a kamaszt így üldözik - akkor ő hazudik. Hazudik a maga külön világának a védelmében - most szüle¬ tő személyisége védelmében. Persze: a szülőnek nagyon nehezére esik elviselni azt, hogy valaki növekszik mellette, akinek most már titkai vannak, egy¬ re több titka van, és ezeket már nem vele osztja meg, és ő már nem tud belelátni ezekbe a titkokba. A szülő aggódik, s az aggó-

il.is valódi, nehéz teher. így lesz a gyerek - gyereke - kamaszkuia nemegyszer a szülő számára is nehéz korszak. Szeretet|m ih;i ló idő.

„DRáGA JOCó!” Mielőtt tovább beszélgetnénk arról, hogy hazudik-e a kamasz és ha igen, miért -, és hogy ez hazugság-e valóban, nézzünk meg egy jelenetet. Egy szobát látunk, ahol a kislány az asztalánál ül cs ír. Halkan résnyire megnyílik az ajtó, az anya néz be. Nézi, Imgy mit csinál a lánya. A lány nem veszi észre. Elmerül az írásban és a töprengésben. Az ajtó halkan becsukódik. Rö¬ vid idő múlva felpattan, és az anya bejön a szobába. - Mit írsz? - kérdezi. A kislány valamit a fiókjába csúsztat és válaszol: írom éppen a matekpéldákat, volt házi feladat matek¬ ból. Anyja máris az íróasztalnál terem, és megpróbálja kihúz¬ ni a fiókot. A lány nem engedi. - És miért kell előlem dugdosni a matekpéldát? - Mert... ezt, ha az apu bejön, majd megbeszéljük mondja a kislány, aki már hallja az apja érkezését. Az apa belép a szobába, és az anya hangja felcsattan: - Nem akarja nekem megmutatni a matekpéldát. Az apa lánya segítségére siet:

- Na és? A kislány pedig ezt mondja:

- Hát én szeretném megbeszélni a matematikapéldát, de...

16

3G

$

17


o

-

x i X

AJ J

X X

WC

X

:x :x Ebben a pillanatban, mialatt apa és lánya egymással be¬ szélnek, az anyának sikerül kirántani a fiókot, és előszed be¬ lőle egy levelet. Olvasni kezdi: - „Drága Jocókám! De örülök, hogy találkoztunk...” Mi¬ ket írsz te, ki az a Jocó? - Az egyik barátom. - És ha a barátod, akkor miért Jocókámnak szólítod? És mi az, hogy „Drága Jocókám!” - Miért, te a barátodat nem szoktad úgy szólítani, hogy Karcsikám? Vagy az aput nem szoktad úgy szólítani, hogy Zolikám? - Hát ide figyelj! Én már harminchat éves vagyok, és az apád a férjem. - Én meg tizennégy! 18

Tizennégy! Hát hallod te ezt, hogy tizennégy éves korá111111 arra vetemedik, hogy drága Jocókámnak szólítsa a ko«/ns barátait. A barátomat! Az apa békító'Ieg szól közbe: Te mást is csináltál már tizennégy éves korodban! De ide figyelj, te a férjem lettél! Ezek a mai fiatalok meg ki tudja, miket csinálnak! Ennek tizenhat éves korában lesz már ötszáz kalandja! Te nem érzed itt a dolog lényegét, hogy drága Jocókámnak szólít egy olyan embert, akit mi nem is ismerünk? Az apa még mindig oldani próbálja a helyzetet: Majd én megbeszélem vele! De nemcsak rád tartozik, rám is tartozik, hogy ő milyen Jocókáknak ír levelet, és egyáltalán maga a tény, hogy ír és hogy titokban! Most már az apa is kicsit ingerült lesz: - Nem tudom, miért kell leskelődni a gyerek után?! - De én Ieskelődök, mert igenis, hogyha ő nem beszél hoz¬ zám őszintén, és nem mond el mindent, akkor én kénytelen vagyok utánajárni a dolognak. Nem meri elmondani neked! - És neked elmondja? - Nekem se. - Fejezzük be ezt a vitát, együtt megírjuk ezt a levelet a Jocőkának, hátha jobban fog sikerülni! Diktálom: József! Az apa: - Józsi! -József! Hát... Az apa: Józsi!

-

-

-

19


Most a lány is megszólal:

- És gondolod, hogy ezt cl fogom küldeni?

hozzánk. És akkor még te papolsz arról, hogy kéne még egy gyerek. Hát egy frászt! Nekem nem kell több gond meg baj!

Mire az anyja:

- El fogod küldeni, mert én fogom neki elküldeni!

- Nem tudod a címét! - De majd meg fogom tudni! Utánajárok én mindennek, nyugodj bele! Tehát: „Nagyon kellemes volt a találkozás. So¬ kat beszélgettünk...”

A lány áthúzza a levelet egy tollvonással, a papír is kisza¬ kad. Anyja felcsattan: Elküldöd a Józsikának! így fogjuk elküldeni. A kislány szemtelen kíváncsisággal nézi dühöngő anyját, a lábát lóbálja, és így szólal meg: - De benne van az, hogy drága! Beleírtam! Anyja változtat elhatározásán: - Bemegyek az osztályfőnöködhöz, és vele fogom megbe¬

szélni! Az apa kétségbeesve: - A lányod életét teszed tönkre, nem érted? - Ha ebből a lányból egy züllött senki lesz, akkor hogy lesz olyan állása meg pozíciója, mint nekünk? - De hát te tizennégy éves korodban... - Nem az a lényeg; én azért nevelem és azért dolgozom, hogy az én gyerekemnek jobb legyen, és ne az én sorsomra jusson. Tessék, te lettél a férjem, itt vagyunk ebben a lakás¬ ban, már tíz éve nem tudjuk kicserélni... - Van lakás, nyaraló? Mit akarsz még? - Mit akarok, mit akarok, neked ez életcél, hogy itt toporgunk egy helyben? Van ez a tizennégy éves lány, állandóan itthon ül, és szerelmeslevelcket ír, és ráadásul nem is őszinte 20

Idáig tart a jelenet - ahogy ezt megalkotta és eljátszotta a hᬠkamasz. így látták magukat és szüleiket - vagy általában a li'lnőtteket-, persze kicsit karikaturisztikusan. Kicsit eltorzítva, kicsit eltúlozva. A jelenet a hazugsággal kezdődik: a lány hazudik. Azt mondja, hogy matekpéldát ír - pedig levelet ír Jocónak. I )e aztán valahogy az derül ki, hogy ennek az anyának hazud¬ ni „kell” - annyira kutat, annyira faggat, annyira erőszakos. A hazugság mindig a gyengeség bevallása. Gyengébb va¬ gyok, nem tudok másképp védekezni - hazudok. A kisgyerek azért hazudik, mert fél — a kamasz azért hazudik, mert a maga külön világát akarja megvédeni. És akkor hazudik, lia valaki be akar tömi ebbe a külön világba, nem tartja tisztelet¬ ben a határait. Az anya meg is mondja, hogy ő leskelődik - és azért leskelődik, azért kell utánajárnia a dolgoknak, mert a lánya nem beszél hozzá őszintén, és nem mond el mindent. És még egy részlet: az anya azt mondja, hogy lánya állandóan nllhon ül (tehát nem kószál Jocóval!), és szerelmesleveleket ír. Jellegzetes kamaszhelyzet - az ábrándozás helyzete. Ez a lány az apjával van jobb, bizalmasabb viszonyban, az anyjától eltávolodott. Gyakran előfordul, de tegyük mindjárt hozzá, hogy ugyanilyen gyakori az is, hogy a kamaszlány viszo¬ nya az apjával feszültebb, mert apja szinte féltékeny rá, nem en¬ gedi sehová, szinte bezárná a világ elől. Esetleg azt mondja ez az apa, hogy természetes, hogy fiúk udvaroljanak a lányának csak ne épp ez a fiú. A fiúknál fordítva: ott az anyákkal fordul ti un

21


elő, hogy azzal érvelnek, természetes, hogy a fiuk udvarol, csak ne éppen ennek a lánynak. Ugyanezek a szövegek elhangzanak nemegyszer a barátokkal kapcsolatban is, de éppen ez a válasz¬ tás az, amit a szülő most már nem tehet meg, nem választhat ba¬ rátot, barátnőt a gyerekének a gyereke helyett. (Tulajdonképpen régebben se tehette volna meg a szülő, hogy ő válasszon - de kisgyerek korban még észrevétlenül is könnyebben tudta gyere¬ ke választását irányítani, befolyásolni.) Erre szokták azt elmondani, hogy a kamaszok azok szerint az értékek szerint fognak választani, amelyek kialakultak bennük ed¬ digi életük során - úgyszólván fogantatásuktól mostanáig. Ugyan¬ is a kamaszt csak kamaszkora előtt lehet és kell neveim. (Kamasz¬ korú gyerekeinkkel szemben mi, felnőttek, azt hiszem, már csak úgy viselkedhetünk, mint a jó tréner. A jó tréner, aki elengedi a sportolót, hogy most már egyedül ugoijon, egyedül lengjen, de azért még ott áll mögötte, mellette, és mielőtt lezuhanna, mielőtt karját tömé, bokáját ficamítaná, el tudja kapni egy mozdulattal.) A kamaszokról azt szokták elmondani, hogy: siindisznóznak. (Sündisznóállásba vonulnak.) Minden lehetséges tüskéjüket kifelé meresztik a külvilág, a felnőttek és elsősorban a hozzájuk legközelebb állók: a család¬ tagjaik felé. Ha valaki közeledni próbál hozzájuk, akár kedvesen is, akár simogatva is - megszúrják, védekezésből. Hát igen, a szülőnek is nehéz: meg akarja simogatni a fiát vagy a lányát - az meg elrántja magát. Valamit esetleg kedvesen akar mondani, a gyerek meg elhúzza a száját, felrántja a vállát és közben maga is szenved ettől. Úgy tartják, hogy a gyerekek talán hároméves koruk kőiül igényeltek utoljára olyan feltétel nélküli, mindenestül elfogadó 22

szcrctetet, mint most kamaszkomkban - de ahogy akkor se tud¬ ták ezt kimutatni (mert akkor élték első dackorszakukat), úgy most se tudják, ebben a második és esetleg még viharosabb dac¬ korszakban.

Én azt hiszem, hogy azt joggal igényli minden gyerek és min¬ den kamaszgyerek is, hogy apja, anyja, családja a külvilággal szemben minden körülmények között védje meg őt. Hogy tud¬ hassa: bármikor, amikor bajba jut, teljes bizalommal fordulhat apjához, anyjához. Hozzájuk fordulhat, és nem a szemrehányᬠsuk zápora lesz az első, amit bizalmáért cserébe kap, hanem igenis segítséget remélhet tőlük. Sajnos gyakran előfordul, hogy az elgyötört, megkínzott kamaszgyereke által is megkínzott szülő valamiféle keserű di¬ adallal mondja, mikor gyereke csalódik vagy bajba jut, vagy másféle kudarcot szenved el: - Na látod, ezt előre megmondhattam volna neked. Vagy: - Na persze! Te mindig okosabb akarsz lenni! Te mindig job¬ ban tudod, aztán ez lesz a vége! Ez elkeserítő. Az ember szeretne őszinte lenni. És nem tud. -

Az egyik lány ezt így mondta el:

- Nem mondhatunk nekik igazat, bármennyire is szeret¬ nénk. Nekem például nagyon sokszor rettenetesen fáj, hogy pontosan nekik nem mondhatom meg az igazat, hiszen ne¬ kik kellene a legjobban tudniuk, hogy mi újság is van velem 23


valójában. De nem mondhatom el, mert vagy belekötnének, vagy nem engednek, hogy azt csináljam, amit szeretnék, vagy teljesen rosszul fognák fel azt, amit én elképzelek.

MISKOLCRóL DOMBORIBA Igen. Türelmetlenek vagyunk egymással. De azért újra meg újra tehetnénk erőfeszítéseket - és soha nem lenne szabad elfelejtenünk: a hazugság roncsol Nem csak és nem is elsősorban környezetünkben, emberi kapcsolatainkban (bár persze azokban is, erőteljesen), hanem bennünk, magunkban. Azt átélni, hogy én olyan ember vagyok, aki nem mondhatja meg az igazat, aki nem tud igazat mondani, aki nem vállalhatja önmagát, nem tud magával azonos lenni - ez visszavet utamon vagy zsákutcába vezet, ez a fejlődő személyi¬ ség kárára van. A legjobb kapcsolatban, a legtisztább szándék mellett is elő¬ fordulhatnak elhallgatások, mellébeszélések - de ezeket újra meg újra tisztázni kell. Tisztázni és vállalni. Hallgassuk meg, hogyan beszél erről - a maga vállalásáról, őszinteségről és hazugságról egy másik lány.

A szüleim elváltak, én az anyámmal és a nevelőapám¬ mal maradtam. Van két öcsém. Azt hiszem, szégyellnem kell magam: anyuékat nagyon sokszor becsaptam. Aput viszont nem. Ez talán azért van így, mert anyuékkal min¬ dig, minden áldott nap együtt vagyunk, apuval meg kéthe¬ tenként egyszer-kétszer. Nekem apu azt mondta, hogy én nem tudok olyan rossz dolgot csinálni, amit ne mondhat24

nék el neki őszintén. És tényleg voltak dolgok, amiket tclnyíltan, őszintén megmondtam neki, attól függetle¬ nül, hogy tudtam, nagyon rossz dolog, és apu próbált raj¬ iam segíteni, és nem haragudott. Viszont tudtam, hogyha anyunak mondom meg, abból nagy baj lesz. Vagy kisebb dolgokban: kisebb-nagyobb tilalmakkal, megvonásokkal Járt volna az őszinteség. Inkább nem mondtam. Ez nem volt jó, és örültem, hogy legalább apámnak elmond¬ hatom... Anyuval is nagyon sok mindent meg lehet beszél¬ ni, de attól féltem, hogy előfordulhatna, hogy egy idő után szemrehányás formájában a fejemhez vágná, amit el¬ mondtam neki... És ilyenkor inkább nem mondtam cl... Aztán úgyis kiderült... - Mondj egy példát. - Hát például: első gimnázium után nyáron meghívtak a barátom szülei Domboriba, ahol van egy házuk. De előtte akartunk néhány napot Miskolcon tölteni a barátainkkal. Ott senki nem volt velünk, nem voltak ott a barátaink szü¬ lei sem. Anyunak fogalma sem volt, hogy hol van Dombori, én meg csak annyit mondtam neki, hogy előbb lemegyünk Miskolcra és onnét Domboriba. De arról szó sem volt, hogy mi akkor ott tulajdonképpen kettesben meg a barátainkkal leszünk, és így töltünk cl három-négy napot. Ha én ezt meg¬ mondom, akkor természetesen szó sem lehetett volna róla. Elutaztam. Egy levelet valahol ott hagytam az asztalomon a holmijaim között - abban a barátom azt irta, hogy ekkor cs ekkor várlak a miskolci pályaudvaron, négy nap múlva fclincgyünk Pestre, és úgy megyünk Domboriba. Mert Dom¬ boriba csak úgy lehet menni, hogy előbb az ember hazajön Miskolcról. Anyám biztos takarított, rendezkedett az aszta-

Jesen

25


Ion, és beleolvasott a levelembe. Persze rögtön megvilágoso¬ dott előtte a helyzet, de én akkor már Domboriban voltam. Szóval elkerültem a zűröket - nem is jöttek utánam -, és amikor hazamentem, akkor is nagyon kedvesek voltak, mondták, hogy hiányoztam, kérdezték, hogy milyen volt. Eltelt két-három hét, és akkor egy veszekedés kellős köze¬ pén anyu felvetette, hogy ez milyen piszkos, milyen szemét dolog volt, ahogy én Miskolcra leutaztam. Csak kapkodtam levegő után, és az volt az első gondolatom, hogy én most ne védekezzek, hanem támadjak. Azt kiabáltam, hogy milyen jogon olvasta cl az én levelemet - hogy merte elolvasni?! De már közben is éreztem, hogy ez nem tiszta dolog. És láttam, hogy anyunak fájt, hogy erre így kellett rájönnie, hogy neki ezt nem mondtam el. Most se tudom még, mit kellett volna tennem. Mert hogyha akkor ezt elmondom, még az elindu¬ lás előtt, és esetleg cl is engednek, akkor is: anyu négy napig nem tudott volna aludni. Mert tudom, hogyha én elmegyek valahová, például szombaton, és későn megyek haza, mondjuk úgy tizenegy óra felé, akkor bármilyen fáradt is, egysze¬ rűen nem tud elaludni, amíg haza nem mentem. De ahogy csapódik az ajtó, és megfordul a zárban a kulcs - akkor jól van, máris megnyugodva elalszik. Apámnál ez nincs meg. Ez a féltés se. Most a téli szünetet nála töltöttem. És példᬠul, amikor elmentem a KEK-re, nyugodtan ott maradhat¬ tam volna végig. Éjfélig vagy egyig. Apám adott pénzt taxi¬ ra, és mondta, hogy addig maradok, ameddig akarok, de ha soká maradok, taxival menjek haza. Amikor hazamentem, nyugodtan aludt. Tudom, hogy anyu nem aludt volna ilyen nyugodtan, hanem ott várt volna az ablakban. És ez ugyan bosszant, de mégis van benne valami, ami jólesik. 26

- Mit szólt édesanyád, mikor szemrehányást tettél neki, hogy elolvasta a leveledet? - Nem szólt semmit. Soha nem olvas el semmit, bár rop¬ pant kíváncsi. Ez véletlen lehetett, mert a levél ott hevert. Egyébként ha kapok levelet, különösen, ha fiútól kapok, ak¬ kor odajön hozzám, hogy mutassam meg. Én meg mondom, hogy nem mutatom meg, és akkor együtt nevetünk, mert anyám tulajdonképpen fiatal és nagyon szép, és... és nagyon jól megvagyunk. Hát igen. Egy jó család. Persze: minden megtörténik ebben a családban, ami a többi család nagy részében - válástól a hazugságig, de a dolgoknak valahogy mégis mindig jó végük lesz vagy legalábbis elviselhe¬ tő kimenetelük. Azt hiszem, minden felnőtt tudja - vagy legalábbis tudnia kellene -, hogy gyerekeink leveleit éppen úgy nem szabad fel¬ bontanunk, ahogy egymás levelét sem bonthatjuk fel. A levél: személyes közlés. És mindenkinek személyes joga, hogy ezt a személyes közlést megtartsa magának, vagy mással is közölje.

Amikor meghívott felnőttekkel - szülőkkel és tanárokkal együtt néztük az ezekről az önvallomásokról és jelenetekről ké¬ szült filmet, az egyik négygyerekes szülő megjegyezte: a gye¬ rektől őszinteséget várunk el, de gyakran előfordul, hogy mi felnőttek csak beszélünk, beszélünk, és a szavaink mást mon¬ danak, mint az érzelmeink, mást mond az arckifejezésünk, mint amit éppen most mondunk el szavakban. A gyerekek tökélete¬ sen megérzik, ha a szavak a mögöttük lévő gondolatokkal nin27


csenek szinkronban. Elsősorban nem a szavakra figyel a gye¬ rek, hanem arra, ami mögötte van... „Azt hiszem, elsősorban az a baj, hogy mi nem vagyunk őszinték a gyerekhez. Például: valakit szidunk a szomszédok közül, az illető megjelenik, és mi nagy örömmel fogadjuk. A gyerek csak néz, hogy mikor hazu¬ dott a szülő, az előbb vagy most. Mert a kettő egyszerre nem le¬ het igaz.”

KüLöN VILáG Hazudik-e hát a kamasz? Igen, bizony előfordul, hogy hazudik, hogy tudatosan elhall¬ gat valamit. Jól van ez így? Nincs jól. De az életkor és az életkor teremtette körülmények hozzák magukkal nemegyszer ezt a hazugságot - ez függetlenedésének egyik első, torz megnyilvánulása. Titkai vannak. Külön világa van, amibe nem akar mást, nem akar felnőttet beengedni — védi a maga szabadságát.

Hogyan fogadták a szülők a miskolc dombon hazugságot, mit szóltak ehhez az elhallgatáshoz? Nem örültek természetesen, de nem is rohanták le a kislányt, nem szaladtak utána Domboriba, nem támadták meg, amikor hazament. Később, egy veszekedésben, mégis kirobbant a dolog. (Per¬ sze itt nagyon könnyen és bölcsen azt mondhatnánk, hogy jobb lett volna, ha nem veszekedésben pattan elő, hanem nyugodt be¬

szélgetésben említődik - de valójában ezek a dolgok így szok¬ tak megtörténni.) A kislány pontosan tudta, hogy hazudott. És ezt nem is tartot¬ visszavágott ta helyesnek. Mégis hazudott, és a veszekedésben kicsit azt is egy ami levelemet” a elolvasod te „de hogy azzal, az én tiszteli nem aki vagy, jelenti, hogy: „Látod, te olyan ember neked.” hazudnom köreimet, muszáj De már a veszekedés közben is képes volt arra, hogy mérle¬ gelje, hogy ez az egész dolog nem volt szép tőle, talán nem így kellett volna... De hogyan? Éppen ebben a hogyanban bizonytalan az ember kamaszkorában - és még nagyon sokáig. Már nem gyerek, de még nem fel¬ nőtt. Hogyan legyen önálló? Mennyire legyen az? Miben? És hogyan őrizze meg ezt az önállóságot? 29

28


Beszélgetéseinkben talán találunk majd néhány töredékes vᬠlaszt ezekre a kérdésekre is. A kamasz legalább két dolgot - és két ellentétes dolgot - él át egyszerre. De van, amikor még többet. Körülveszik az egymásnak ellentmondó vágyak és fantáziák, és szaggatják, szinte szétszaggatják. Ez a kor a szélsőségek kora. Az ember egyszerre akar mindent - egymással ellentétes dol¬ gokat is. Őszintének lenni, csak az igazat mondani és kutatni és min¬ dent elérni, de azonnal, ha kell, még hazugság árán is. Ilyenkor az ember egyszerre érzi magát csúnyának, sőt a leg¬ csúnyábbnak - és szépnek, sőt a legszebbnek. Egyszerre érzi magát mindenre képtelen, tehetetlen, életre nem való embernek - és az igazinak, a tehetségesnek, a zseni¬ nek, akit még nem ismertek fel. Ezekben a kettős vagy még több ellentétet sűrítő gondolatok¬ ban tulajdonképpen igazság fogalmazódik meg. Ahol élet van, ott ellentét van - egymásnak feszülő, feloldhatatlan ellentmon¬ dások vannak, melyeket el kell viselni, és újra cs újra összhang¬ ba kell őket hozni, hogy aztán újra szétbomoljanak, és újabb erőfeszítéssel megint összhangba kerüljenek egymással. A kamasz átérzi hirtelen kibomló szellemi, testi-lelki képes¬ ségeit, és ugyanakkor átéli azt is, hogy ezeket még nem tudja megvalósítani, nem tudja beleönteni az életbe. Tehetséges és tehetetlen... Ez is nagy feszültséget okoz, ettől is „ideges lesz az ember” - szemtelen, ingerült, marakodó. -

Julit idegesíti, hogy az anyja nem alszik el, és az ablakban várja - és ugyanakkor megköveteli, vagy mondhatnám így: belsőleg, érzelmileg igényli, hogy valaki várja őt, valaki ne tudjon elaludni, amíg ő haza nem jön. Ő persze majd elmarad akkor, de ha teljesen elmaradhatna, ahogy az apjánál elmarad¬ hat — és persze, egy csak időnként nevelő apának mindez sok¬ kal könnyebb, egy időnként nevelő apa majdnem olyan ide¬ gen, mint a többi felnőttek, neki sokkal könnyebb mindent el¬ mondani, az ő jelenléte nem fenyegeti a kéthetenként hozzá látogató gyerek mindennapi szabadságát és függetlenségét -, szóval, ha ugyanúgy elmaradhatna hazulról is, ahogy az apjᬠtól is elmaradhat, nem biztos, hogy csak örülne, hogy mara¬ déktalanul örülne. Én úgy láttam, mikor Julival beszéltem, hogy az apró száj¬ mozdulatokban, a lefelé fordított szemben, a kis vállrándításban az volt, hogy „apám bizony nem várt, bizony jól tudott aludni, mialatt én nem voltam otthon”. Néha kiderül, hogy az se lenne jó, ha minden úgy lenne, ahogy az ember kamaszkora egyik-másik pillanatában elképze¬ li. De úgy se jó, ahogy van. A kamasz efféle ellentétek között vergődik - és vergődik ve¬ le családja, vergődnek a szülei is. Egyszer és mindenkorra, azt hiszem, nem lehet rendet terem¬ teni sem az életben, sem a kamaszkorban. Igen, a felnőtteknek tudomásul kellene venniük, hogy nem le¬ het kamasz lányukat-fiukat „mindentől eltiltani” - de nem is le¬ het mindent megengedni. Ha valakit nagyon fog, túlzottan szorosan megkötöz a család¬ ja, annak ugyanolyan hatása lehet, mintha túlzottan elengedik, magára hagyják.

30

An evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.

31


Azok a gyerekek, akik elrohannak hazulról, akik elcsavarog¬ nak, akik sodródni kezdenek - ezek a gyerekek körülbelül egy¬ forma arányban kerülnek ki a teljesen elhanyagoló és a túlzot¬ tan szorosan kötő és fegyelmező családokból. Az élet sajnos nem tűri a szélsőségeket, középutat keres, és azok a gyerekek, akik ilyen jól élnek, mint ahogy Juli bizonyos értelemben, azok olyan családban nevelkednek, ahol felvállal¬ ják ezt a mindennapos küzdelmet az egyensúlyért. És akik ezt a mindennapos küzdelmet felvállalják - persze tele buktatókkal és tévedésekkel -, azok erőben, energiában is nyerni fognak. Azokban a családokban nem fognak olyan megrázó események történni, mint ott, ahol ehhez az állandó jelenléthez nincs kedv, nincs erő, és ehelyett inkább túlzott szigorúság vagy túlzott en¬ gedékenység gyötri vagy sodorja a családot. Ilyen otthonokban a hirtelen és megrázó események aztán sokkal nagyobb energi¬ ákat csapolnak le a család tagjaiból, mint amennyit elvenne a mindennapos apró küszködés, mérlegelés, megvitatás és eseten¬ kénti döntés - vagyis a mindennapos jelenlét.

.. .TALáN NEM IS VAGYOK NORMáLIS! A kamasz nemegyszer attól fél, hogy talán nem is normális. Olyan feszültségeket él át, úgy éli át a feszültségeket - vagy a magányt, a csúnyaságot, az idétlenséget, a boldogtalanságot -, hogy kétségbeesve ezen töpreng: „ talán nem is vagyok normális „Olyan furcsaságok történnek velem, olyan furcsa lett a tes¬ tem, olyan furcsán érzem magam sokszor...” Ezek a normális kamasz gondolatai. És ezektől a gondolatoktól már csak egy lépés odáig, hogy azt mondom: „Az a jó, hogy nem vagyok normális, és szembe32

fordulok a normálisok - a felnőttek, a nyárspolgárok - társadal¬

mával.” A kamasznak azt mondja az anyja:

- Te soha nem mész sehova, neked nincs egy barátod, te foly¬ ton itthon gubbasztasz. Bezárkózol a szobádba. Te talán nem is vagy normális! És két-három hónap vagy egy fél év múlva, mikor a kamasz hirtelen járni kezd valakivel, és úgyszólván soha nincs otthon, akkor ugyanez így hangzik el: - Te soha nem vagy itthon. Csak aludni jársz haza. Meg enni. Hát azt hiszed, így lehet élni? Neked még fejlődni és tanulni kell. Tönkre fogsz menni. Komolyan, már sokszor azt hiszem, hogy nem is vagy normális!

Vigasztalásul: Anna Fieud, a gyereklélektan és az ifjúkor lé¬ lektanának egyik jeles szakértője azt mondja: amíg a kamasz változik - tehát most bezárkózott hetekre, hónapokra; de most meg már soha nincs otthon -, addig teljesen normális akkor is, ha a legszélsőségesebb tüneteket produkálja. Aggodalomra csak akkor van ok, ha a kamaszfiú vagy a ka¬ maszlány egy szélsőséges magatartásformában hosszú időre megmerevedik. De erről és mindarról, ami ekörül kibontakozhat, talán majd a következő fejezetben próbálunk meg beszélgetni.

33


Y*

2. LUSTA?

Tényleg lusta volna a kamasz? Nézzünk egy jelenetet, amelyet hárman játszottak.

HA A LUSTASáG FáJNA. .. Üres szobát látunk. Tamás érkezik meg - látnivalóan az iskolából. Táskáját - vagyis tarisznyáját - az ajtó közelében álló szék mellett leejti, cipőjét lerúgja, elveti magát az ágyon, és még vetődés közben kinyújtott bal kezével benyomja a mag¬ nó indítógombját. Zene. Tamás fekszik elterülve. Bal lába, bal keze szinte lelóg az ágyról, ahogy eldobta magát. Sok idő telik el. Kulcscsörgés, ajtónyitás - anyja érkezik. Kis híján belebotlik a táskába. - Mi ez itt? Légy szíves, máskor vidd be legalább az asz¬ talodig, jó? -Jó. Az anya áll és nézi az elterült gyereket. - Megáll az eszem! Megpróbál leülni az ágyra. — Szeret¬ nélek megkérni valamire ... Vidd már cl innen a lábad! Ha

34

a lustaság fájna, te ordítanál, apukám!... Légy szíves, menj le a közértbe, ha megkérhetnélek! - Nem megyek! - Mi az, hogy nem mész?! - Zenét hallgatok. - Igen? Légy szíves, zárd el ezt a magnót! A zene szól. Az anya felugrik, és a magnetofon felé hajol. Tamás felemeli a kezét.

-Ne...

- Zárd el azt a magnót! Megkértelek, jó?! Tamás sóhajt - inkább fúj -, lenyomja a stopgombot. Visszahanyatlik, keze ismét lclóg. Anyja visszaül az ágy végébe, nézi. - Mikor mostál te hajat? - Ma egy hete. - Jó, hát akkor légy szíves... akkor ma hajat is fogsz mos¬ ni! Mert én nem fogok miattad szégyenkezni! Mert te lusta vagy hajat mosni! Máskor ne is fürödjél, minek az?! Minek

fürödni?

- Hagyjál! - Mondd már, minek?! Kopognak. Tamás lehunyt szemmel fekszik, anyja szól ki:

- Tessék, ki az?! Zoli lép be, Tamás barátja. Tessék, mit akarsz? Zoli az izgatott anyától megrémülve megáll az ajtóban. - Gyorsan gyere be! Tessék! - Csókolom. - Szia! Mit akarsz? - El szeretném hívni...

35


- Nem mehet cl sajnos, nem mehet el, mert fontos megbe¬ szélésünk van. Majd egy félóra múlva gyere. - Egy pár perc csak... - Egy pár percre se, majd félóra múlva gyere. - Az anya felugrik, és Zolit kifelé tuszkolja. - Szia, szervusz! - Zoli után becsukja az ajtót, és visszafordul. - Ide figyelj! Ha még egyszer meglátom én ezt a kölyköt itt... Tamás felnyög: A barátom! - Barátod! Nem érdekel, fiam, ki lesz rúgva, érted?! Te is

vele együtt! Az anya kiviharzik a szobából. Tamás ernyedt mozdulat¬ tal ismét beindítja a magnót. Fekszik.

Zene.

FIZIOLóGIáS LUSTASáG Eddig a jelenet. Ismerős a kép. A kamaszkorú fiú vagy lány, megérkezve az iskolából ledob¬ ja a táskát, esetleg lerúgja a cipőt vagy azt sem, hanyatt vetődik az ágyon, és még a lábát vagy a kezét se húzza föl, az is lelóg. Benyomja a magnógombot - szól a zene. Egy kicsit később hazajönnek a szülők, és rémülten látják, hogy a gyerek megint nem csinált semmit. A kamaszok fiziológiás - élettani - lustaságáról is szoktak

beszélni. Ami azt jelenti, hogy egész egyszerűen testi, élettani okai is vannak annak, hogy a kamasz lusta. Olyan gyorsan nő, olyan je¬ lentősek a hormonális, idegélettani változások - amelyekről na-

gyón keveset tudunk tulajdonkeppen, bár sokat beszelünk róluk -, hogy megviselik a gyerekeket. akik most Vannak kamaszok - talán elsősorban lányok napközben is újra alszanak, ha hagyják őket, ha lehet, ha van nyugodt hely, ahol aludhatnak. Mint utoljára évekkel ezelőtt, kisgyerek korukban. (Vannak, akik azt mondják, hogy igen, a lányok most aluszszák ki azt az időt, amit, majd ha gyerekük lesz, éjszaka át kell virrasztaniok.) Mindenesetre tehát ennek az életkornak - a kamaszkornak van egy olyan fajta lustasága, heverészési igénye, pihenésvágya, alvásszükséglete, amelyik élettanilag indokolt, megalapozott. (A régi nyolcosztályos gimnáziumok negyedik osztálya - te¬ hát a tizennégy évesek osztálya - viszonylag könnyű osztály volt. Sokat ismételtek. Ez jót is tett az előző évben tanultaknak, felkészített a következő osztályokra - de másfelől úgy gondol¬ ták: most nem szabad a gyereket megterhelni, most kamaszodik a legviharosabban. Azóta sok tudomány igazolta ezt a korai ta¬ pasztalati felismerést - ennek ellenére most éppen a tizennegye¬ dik életév körül kell a legtöbbet, a legjobban produkálni, hiszen ezen múlik a továbbtanulás, a továbbjutás.*) Sajnos a pszichológus gyakran tapasztalja, hogy nagyon te¬ hetséges gyerekek állnak le hetedik körül a tanulással kamasz¬ kori problémák miatt, és tehetségük és jó képességük ellenére nem tudják vinni a pontszámot, és nem jutnak be a nekik megfelelő iskolába. Ez valódi gond, amin elsősorban a szülőknek, tanároknak, felnőtteknek kell eltöprengeniük - és valahogy segíteniük a gyerekeken.

Azóta ez a helyzet kissé módosult.

36

An evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.

37


libben ;i helyzetben a kamasz megint csak védelemre cs segít¬ ségre szorul - ehelyett nagyon gyakran dacba kergetik a körül¬ mények. Sok ilyen jelenetet játszottak el a gyerekek - mind arról szólt, hogy a kamaszt nem hagyják nyugodtan heverészni, lustálkod¬ ni, merengeni, ábrándozni. Meg arról, hogy nem olyan munkával bízzák meg, amit szí¬ vesen csinálna - mert azért lenne ilyen is! -, hanem szalajtatják, ugráltatják. Rossz néven veszik tőle, ha „nem akkor csinálja, amikor mond¬ ják, hanem amikor ő szeretné. Mert még el akar valamit olvasni, mert még meg akar valamit hallgatni, mert. .. mert. .. csak.” És akkor jönnek a szemtelen válaszok: - Majd mindjárt! - Várj! - Hagyjál! A sok hasonló jelenet közül most lássunk még egyet - itt több mindenféléről is van szó, nemcsak a lustaságról. Hasonlít is elő¬ ző jelenetünkhöz, mégis különbözik tőle.

Ki VIGYE LE A SZEMETET? Egy kamaszlány heverészik a díványon, miközben halkan szól a zene. Nem hunyja le vagy takarja cl karjával a szemét, mint Tamás az előző jelenetben, látni való, hogy valamiről gondolkodik, vagy csak úgy mereng - képzeleti képek és gondolatok kergethetik egymást a fejében. Kint valaki jön az ajtó felé - a lány előkap egy könyvet. Mintha olvasna. Anyja jön be.

zV"

Q

A - Ágikéin! Légy szíves, menj le a közértbe, jó?! - Most olvasom a kötelező olvasmányt, anyu.

- Na jó, akkor majd én lemegyek, mindegy. Te meg akkor vidd le a szemetet. A sáladat elviszem, mert hideg van. - Jó, jó. Az anya elmegy, Ági maga mellé ejti a könyvet, és tovább mereng. A zene szól. Ági oldalára fordul, talán aludni fog? Fejét kezére hajtja. Hosszabb idő’ telik cl. Az anya megérkezik. - Ági! Mért nem vitted le a szemetet?! - Majd leviszem. - Nem majd! Miért nem vitted le? Lent voltam félóráig, lett volna éppen elég időd arra, hogy levidd, nem?!

38

An evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.

39


- De nem jött meg az apu, és én vártam Józsit. - És mi köze van az apádnak Józsihoz meg a szeméthez? Ági közben ismét kezébe veszi a könyvet - belemélyed, és már csak mormogva válaszol: - Azért, mert nincs itthon senki akkor. - És most olvasol vagy lemezt hallgatsz? Döntsd el, légy szíves! - Olvasok, és lemezt hallgatok közben. Azt a lemezt kapcsold le, de azonnal, és hagyd abba az olvasást, mert veled beszélek, nem?! - Holnapra ki kell olvasnom! - Mit?! - A kötelező olvasmányt. Az anya Áginál terem és kikapja a kezéből a könyvet. - Mi a kötelező? - Zelk Zoltán... Persze! Zelk Zoltán! Úgy tudom, hogy az iskolában va¬ lami Iliász vagy mi a csuda a kötelező olvasmány! - Ez is kell holnapra. - Igen! Persze! Hát verseket kell olvasni egyik napról a másikra, egy egész kötetet! Kötelező! Az anya az ágyra dobja a könyvet, Ági a kezébe veszi, fel¬ lapozza és belemélyed. Közben szól a zene. Az anya csípőre tett kézzel áll és nézi Ágit - aki látszólag nem zavartatja ma¬ gát. Az anya halkan megszólal: - Én most veled beszélek, és légy szíves, figyelj rám, jó?! Mondd, mi akarsz te lenni? Kint ajtó csapódik, és benyit Ági apja kabátban, aktatás¬ kával a kezében. - Szervusztok!

-

40

Ági anyja továbbra is Ágit nézi mereven, és oda sem for¬ dulva köszön vissza az apának: - Szia! Mért nem köszönsz apádnak? Hát már az apádat is semminek nézed? Mi?!

-

Nem nézem semminek!

- Akkor legalább köszönj neki. Az apa leveszi a kabátját, leül, közben automatikusan az újságért nyúl és megkérdezi: - Min vitatkoztok? Ági, aki közben felült az ágyon, és így tartja a kezében a könyvet, amibe megpróbál belemélyedni, most anélkül hogy felnézne, hangsúlyozottan, tagoltan köszön: - Szia, apu! Szervusz! Az anya most az apához fordul: Ide figyelj! A lányodnak nem lehet semmit mondani. - Egy perc szünetet! Hazajövök, a munkahelyemen már felbosszantottak, a főnököm... de ezt hagyjuk, és itthon még be se lépek, már jössz a gyerekeddel, hogy nem lehet vele be¬ szélni. Hát biztos olvasni akar... - Olvasni! - Ugyan hagyjál már! - A te gyereked is, nem? Hát mi lesz így belőle? Hogy fog ez valaha dolgozni? Állandóan fekszik meg lustálkodik... - Hogyha olvasok, az is munka, nem? Hogyha irodalomtörténész akarok lenni!... - Munka! Persze... Irodalomtörténész... Az apa békíteni próbál. - Figyeljetek már ide, gyerekek! Örülök, hogy végre haza¬ jövök, annyi bajom volt egész nap...

-

41


Az anya felcsattan:

- És mit gondolsz? Nekem nincs bajom, és akkor még ez a taknyos is... Isten bizony, úgy megtépem, hogyha nem te¬ szi le azt a könyvet azonnal! Mars ki a szeméttel! Az apa csendesen, de már egy kicsit sziszegve: - Hagyd abba, hagyd abba már, légy szíves! Ági érzi, hogy pártfogóra talált és felcsattan: - Miért nem hagysz olvasni? Az anya is érzi, hogy mindjárt ketten szövetkeznek ellene, és az apára kiált: - Menj a fenébe, jó?! Ági még egyszer megkérdezi: - Miért nem hagysz olvasni? - Ide figyelj, ha nem mész le a szeméttel, én pillanatok alatt úgy pofon váglak, hogy... és nem mész sehová, és... Az apa: - Nem vágod pofon! Ági harmadszor is: - Nem tudom, miért nem hagysz olvasni?! - Azért, mert ez nem kötelező olvasmány, és ha az anyád mond neked valamit, akkor légy szíves, vedd figyelembe, nem pedig... •Ág' egyre jobban belelovalja magát, a szeme már szinte könnyezik, hangja egy kicsit rikácsol: - De tudod te, hogy én mi akarok lenni? Tudod? - Ide figyelj! Lemész a szeméttel, vagy nem mész le?! - Majd lemegyek, ha kiolvastam. Az apa: — Tudjátok mit, ha ez a probléma, hát leviszem én azt a

szemetet...

- Ne vidd le, majd a lányod viszi le, neki mondtam! Ne te dolgozz, te dolgoztál eleget! Ági szinte felsikolt: - Hagyjál már békén! - Te meg menj le a szeméttel, de azonnal! - Nem megyek le! - Pofon vágjalak, azt akarod? - Nem megyek le! Az apa: - Ezt meg kell beszélni halkan, szépen, nyugodtan... Az anya: - Akkor beszéld meg vele te, jó?! Az apa kicsit sután: - Ági! Figyelj ide, most nagyon fontos, amin dolgozol? Ági közben újra belemélyed az olvasásba - vagy legalábbis úgy csinál -, és most már csurognak a könnyei. Anyja szól rá: - Apád hozzád beszél, hagyd abba az olvasást, légy szíves. Az apa megismétli a kérdést: - Nagyon fontos, amit most olvastál? - Igen, fontos!!! Ági könnyezve kiabál. - Miért beszélsz így velem, fiam?! Ha azt kérdezem tőled, hogy fontos-e, amit olvasol... - Nem érdekel, akkor sem viszem le a szemetet!

A MERENGÉS JOGA Sok minden volt ebben a jelenetben. Volt benne hazugság - hiszen Ági tulajdonképpen nem is ol¬ vasott, csak heverészett, és csak akkor kapta elő a könyvet, mi¬ kor hallotta, hogy jön az anyja.

42

An evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.

43


Miért? Talán azért, mert még mindig törvényesebb, „engedélyezettebb” dolog olvasni, mint csak úgy ábrándozni. De itt el kellene mondanunk, hogy a normális kamasz igenis fantáziái, ábrándozik, mereng, és az a jó, hogyha tud fantáziái¬ ra és ábrándozni, merengeni. Ilyenkor olyan dolgot csinál, mint kisgyerek korában, amikor mesét hallgatott vagy játszott. Belső képeket készít, s ezekben merül el. Látja maga előtt, hogy mit is beszélgetett a barátjával vagy barátnőjével, hogy ho¬ gyan néztek rájuk a fiúk, erre ők mit szóltak, és hogy lehetett vol¬ na ez a megismerkedés, ha másképpen alakul, mit mondott volna ő, ha már akkor eszébe jut, ami csak itthon jutott eszébe, hogy... Á pszichológiában van egy szó erre a belső képkészítésre, er¬ re a nappali álmodozásra. Ezt úgy hívják, hogy elaboráció. Ez a latin szó feldolgozást jelent. Nagy lelki feszültségeket, indulatokat, vágyakat lehet újra és újra feldolgozni, értékes és hasznos és munkaenergiát adó mó¬ don - így. A felnőttek manapság sokszor elfelejtik ezt a tudományt megfeledkeznek a belső képkészítésről -, ami azt is jelenti, hogy elmulasztják feszültségeik feldolgozását - sőt egyre keve¬ sebbet álmodnak. Mert az álom is ilyen lelki, pszichikusfeldol¬ gozása életünk eseményeinek, az eseményekhez fűződő vᬠgyaknak, gondolatoknak. Ha aztán a felnőtt egyre idegesebb lesz, és esetleg bele is be¬ tegszik feszültségeibe, a klinikán újra megtanítják őt ábrándoz¬ ni, belső képeket készíteni, heverésző, lazított állapotban. Mert ez igenis: gyógyító hatású. Igenis, nagyon hasznos, nagyon fontos tevékenysége a kamaszkomak ez a semmittevő ábrándozás és ez a tétlen, meren-

gő kamasz nagyon is mélyen dolgozik, belső, pszichikus érte¬ lemben. Bevezető szakasza lehet ennek a belső képfuttatásnak a bambulás - vagy hogy is nevezzem amikor az ember még csak nem is képzeleg, és „semmire sem gondol”, csak maga elé bᬠmul, vagy esetleg bele a tükörbe. Ilyenkor még gyakrabban rászólnak az emberre: — Mit bámulsz? - Hol vagy? - Gyere vissza! És szétkergetik azt a puha, pihentető, beburkoló felhőzetet, amibe ilyenkor belesüpped az ember. Ahogy a jelenet tovább pergett, az első hazugsághoz - hogy ugyanis Ági olvas, nemcsak úgy heverészik - még egy második is csatlakozott: hogy amit olvas, kötelező olvasmány. Ezekben a hazugságokban azt látjuk, hogy Ági valahogy al¬ kalmazkodni próbál a szülői, az anyai elvárásokhoz - a felnőtt világ kívánalmaihoz, de persze hiába. Nem megy a dolog. Egyrészt: a hazugságok kiderülnek. (Általában ez van a hazugságokkal: kiderülnek - és hosszú távon mindenképpen hatástalanok.) Ági a jelenet végére teljesen belelovalja magát abba, hogy őt tulajdonképpen olvasás közben, sőt pályaválasztása szempont¬ jából fontos olvasmány olvasása közben zavarták meg. Ebbe azért tudja magát ilyen sikeresen - egész a dühöngé¬ sig és a könnyezésig - belelovalni, mert tényleg meg van sért¬ ve, tényleg fontos dologban zavarták meg - tudniillik a me¬ rengésben -, és tényleg úgy érzi, hogy őt nem érti meg az

An 44 evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.

45


anyja, csak piszkálja... hiszen ő levitte volna a szemetet majd később. Másfelől: itt egy rendes anyával találkozunk, aki első szóra elfogadja, hogy Ági nem akar lemenni a közértbe, mert olvas. (A kötelező olvasmányt olvassa.) Ő maga megy le. Kicsit boszszús, mikor megjön, és a szemét még mindig ott van, és Ági még mindig ugyanott hever. Es ekkor kezdődik a veszekedés, amelyikben - a családi ve¬ szekedések szokása szerint - valami egészen másról van szó, mint amit a veszekedők szavai kimondanak - és ezért is annyi¬ ra reménytelen. Az anyát zavarja, hogy Ági annyit lustálkodik. A legtöbb felnőtt nem tudja - és nem tudja a legtöbb kamasz sem -, hogy a kamaszkori lustaság életkori sajátosság, aminek élettani alapja is van - és hogy aki kamaszkorában sokat heverészik, abból nem lesz feltétlenül lusta felnőtt. Tulajdonképpen Ági se tudja, hogy miért kell neki ennyit heverésznie, ő is egy kicsit elfogadja a szülők értékrendjét, és így nem tudja megvédeni a heverészéshez való jogát, ezért kénysze¬ rül hazugságra. Érzi, hogy valamiben igaza van, és hogy őt va¬ lami fontos dologban „támadják” - vagy legalábbis nem értik. Ettől szemtelen lesz.

Szemtelen is. Különösen, mikor úgy érzi, hogy apja jelenléte őt érzelmileg megerősíti. És míg először azt mondta, hogy: Majd leviszem. Tudniillik a szemetet. A végén már azt mondja: Nem megyek le!

46

Sőt:

- Nem érdekeltek, akkor se viszem le a szemetet! Itt már az apjával is szembefordul. Az egész családjától elkülönült. Külön világot teremtett? És ebben megint csak egy elemi kamaszkori pszichikus - lel¬ ki - igénynek tett eleget, ahogy erről már beszéltünk? Nem, ez itt nem sikerült. Nem tudta létrehozni még a maga számára sem elfogadható módon ezt a valódi külön világot; rombolta a saját világát is - szerencsétlenül -, meg a szüleiét is. A családtagok átlátnak egymás hazugságain, de azt nem tud¬ ják, hogy mi is az, ami a hazugság mögött bukkan elébük. így alakul ki ez az érzelmi zűrzavar. 47


Mix; EGYSZER: A SZEMéT

KöRüL...

És most nézzük meg egy kicsit közelebbről azt, amiről itt hár¬ man ilyen indulattal beszéltek: a szemetet. Talán mindnyájunk számára, de legalábbis nagyon sokunk számára ismerős ez a szemétügy. A teletömött szemétvödör. .. A gyerek vállalta, hogy ő viszi le a szemetet - ő mondta, hogy ő azt szívesen leviszi. De általában nyomkodja, fér még abba, még beljebb lehet nyomni - és ott áll, ott bűzölög teli a szélein túlcsorduló szeméttel a vödör. A szülő dühöng és szól egyszer, kétszer, tízszer - egyre bosszantóbb, hogy annyit beszél, leg¬ alábbis a gyerek számára. A kamaszfiú vagy a kamaszlány úgy érzi, hogy már régen levitte volna, ha nem mondanák annyit. Úgy akarja levinni, hogy neki jusson eszébe - szabadon. És „ép¬ pen mielőtt eszébe jutna” - „előtte egy fél perccel” -, szól vala¬ ki. És az emberből máris kiröppen a válasz:

- Majd! - Majd leviszem!

Hát igen. A szavakat utálja a kamasz, és minél többet beszé¬ lünk neki, annál jobban utálja. Egyetlen dolog hat rá, a tett. De hát tényleg olyan lusta a kamasz, mint amilyennek lát¬ szik? Vagy - mondjuk finomabban - csak belsőleg tevékeny? Ez sem igaz. A kamasz gyűlöl lemenni cigarettáért. Utál újságot felhozni. Nem bírja, ha szódáért szalajtják. 48

Általában: nem bírja, ha szólnak neki hirtelen, hogy:

- Gyere csak ide, kisfiam! - Jaj, elfelejtettem, Klárikám... - Szaladj már le! Ilyenkor a válasz:

- Majd! -Hagyjál!

- Mindjárt!

De el szokták a kamaszról mondani, hogy: az eget is beme¬ szeli! Tehát olyan munkát, ami nagyszabású, amit egyetlen nagy lendülettel a barátaival együtt tud véghezvinni — amit érdemes, aminek látszata van, amihez kedvet érez -, szívesen és nagysze¬ rűen csinál meg. Rövid ideig tartó nagy erőfeszítésre képes. Próbatételre. Kamaszfiúk öt mázsa fát szívesen lehordanak, vagy kime¬ szelnek egy egész házat Vagy: jól és szívesen végeznek olyan munkát, ami a felnőtt¬ nek, a velük dolgozó felnőttnek is új, amiben tehát egyenlőek le¬ hetnek. Nehéz helyzetekben helytállni, áradáskor gátat építeni vagy játékos, tábori körülmények között árkot ásni, sátrat állíta¬ ni, főzni, sütni (muszáj, mert ha nem csinálja meg, akkor nem lesz mit enni) -, mindezt a kamasz nagy energiával és jól csinál¬

ja meg.

Ami az otthoni, a házimunkát illeti, ebben az a jó, ha valami állandófeladata van, amit ő vállalt el. És nem percenként ugrál¬ tatják őt a többi családtagok. Ha igen, ez folytonos veszekedés¬ hez vezet.

49


- Rossz a munkához való viszonyod! Ezen javítani kell. Most csak technikából kaptál dicséretet. Tényleg rossz volna annak a gyereknek a munkához való vi¬ szonya, aki csak technikából ugyan, de dicséretet kapott? Vagy azé, aki gyengén tanul ugyan, de nagyszerűen rajzol az iskolai plakátokat mindig ő tervezi. Vagy azé, aki barkácsolni vagy modellezni szeret? Vagy főzni szeret, vagy kézimunkázni...

n m

$

ÉS A TANULÁS? A felnőttek azt is el szokták mondani: - A tanulás a te munkád! Hát tényleg munka a tanulás? Munkának mégiscsak inkább a cselekvést szoktuk mondani, nem azt, amikor befogadunk valamiféle ismeretet, és azután ezt visszamondjuk, reprodukáljuk. Azt szoktuk inkább munkának nevezni, amikor nekilátunk és megcsinálunk valamit, akár kézzel, akár fejjel. Emlékszem egy jelenetre, amelyet magam láttam. A kamaszfiúnak rossz bizonyítványt adtak át az iskolában, s az osztályfőnöke ezt fűzte hozzá:

Nem! Ezeknek a gyerekeknek, ezeknek a kamaszoknak a cselekvés¬ beli intelligenciájuk erős, cselekvésbeli alkotóképességük is erős - ugyanakkor esetleg most éppen nem akarnak befogadni és visszaadni szóbeli tudnivalókat. De a rosszul tanuló kamaszban is általában hatalmas, égő igény él, hogy megtudjon dolgokat önmagáról és a világról. Törvényeket keres a kamasz - és az egészre kíváncsi. Sokszor úgy érzi, hogy az iskolában felesleges részletekkel pepecselnek, és nem mondanak neki igazán semmit. Sokszor meg úgy látja, hogy a tanárt sem érdekli igazán, amiről beszél ő sem hisz benne, holott a kamasz arra lenne kíváncsi, hogy a tanár miben hisz, miről mit gondol. Személytől személyhez szólóan szeretne megtudni. Ebben a viszonylatban biztos, hogy nem lenne lusta - s ha ilyen helyzetbe kerül, láthatjuk is, hogy nem az. Arany János így beszél a kamaszról — saját kamaszkoráról a Bolond Istók önvallomásos II. énekében.

50 evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. An Purchase a license to generate PDF files without this notice.

5 mindig valami olyanért sovárog, Mit nem tanknak a tudós tanárok. 51


És ha a kamasz őszinteségi rohamában még meg is mondja a tanárnak, hogy mi baja van vele, és mit szeretne ő - akkor aztán jaj neki. (Tisztelet a kivételnek!) Talán még arról is kellene beszélnünk egy-két mondat erejé¬ ig, hogy a kisgyerek még mindent boldogan utánoz, amit a szü¬ lei csinálnak körülötte, szívesen segít, csak hagyják segíteni. Ha hagyják - ha hagyjuk -, akkor hamarosan belenő az ott¬ honi közös tevékenységbe, és akkor nagyobb korában nem kell őt erre annyit buzdítani. De ha a szülők elkergetik, mert még ügyetlen, és nem hagy¬ ják segíteni, akkor nem is ügyesedik meg, és néhány év múlva már hiába hívogatják.

Ki VáLASSZON? Ágiék jelenetében még valamiről volt szó, amiről eddig nem be¬ széltünk. És ez: a pályaválasztás. Ennek a lusta - vagy mondjuk inkább így: fáradt - gyereknek most kellene pályát választania. Hogyan tovább? Mi legyen? Tizennégy éves kora körül bizony nem tudja, nem is tudhatja még eldönteni. Valahogy ki kellene tolni ennek a pályaválasztásnak az idejét, vagy legalábbis a gyereknek is, a szülőnek is világosan kellene látnia és tudnia, hogy ez a választás még nem biztos, nem vég¬ leges, a gyerek még sok vargabetűn át kanyarogva jut majd el talán az igaziig.

Amit kedvvel csinál. Amiben örömöt lel. Ami azonban a legfontosabb: a szülő ne erőltesse rá a gyerek¬ re saját pályaválasztási elképzeléseit - hagyja a gyereket válasz¬ tani. (Ha egyáltalán nem tud választani, akkor persze segítse de ne kötelezze, s később is tegye lehetővé számára, hogy egyik helyről a másikra mehessen át. Ha a család ezt magának anya¬ gilag megengedheti. Vagyis a gyerek mielőbbi keresete nem a mindennapi megélhetéshez kell.)

A lustaságról szóló műsor egyik jelenete és beszélgetése a pᬠlyaválasztásról szólt. Két fiú adta elő, az egyik volt az apa, a másik pedig a fia. íme a jelenet: A fiú a karácsonyfa alatt nézelődik. Az apa egy nagyobb csomagot vesz a kezébe, és a fiához fordul. - Boldog ünnepeket, kisfiam! Tessék, az ajándékod. Bontsd ki! - Köszönöm! A gyerek izgatottan bontogatja a hosszúkás csomag ala¬ posan rákötözött sok papírját. - Úgy izgulok, nem tudom, mi van benne! Egy hegedűtök bukkan elő. A gyerek döbbenten nézi egy pillanatig, és felkiált: Na! Mi ez? Az apa kedvesen, kicsit bájologva: - Hegedű! Nem Stradivari, de megteszi. Most örülsz, ugye, kis hegedűművészem? Az osztályfőnök is mondta, hogy te...

52

An evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.

53


- De én nem akarok hegedűművész lenni!

$

Az apa boldog mosollyal telepszik le egy hintaszékbe. Sze¬ mét behunyja, kezét összeteszi, és lassan hintázni kezd. így mondja: - Na... na... játsszál nekem valamit! Szépet. - De én nem tudok és nem akarok... Nem akarok hege¬ dülni! Idáig tartott tulajdonképpen a jelenet, de innen a gyerekek el¬ kanyarodtak az abszurd felé. És még két mondattal megtoldották.

&

Az apa: - Egy ilyen tehetségnek már régen ki kellett volna tapo¬ gatni a hegedűn egy szép dallamot. Tessék! Mire a gyerek: - De én még soha nem játszottam hegedűn! A gyerekek itt abbahagyták a játékot, és elmondták ott a ka¬ merák előtt, hogy honnan is vették ezt a jelenetet. Hallgassuk meg mi is.

Az apát játszó fiú ezt meséli:

- Volt nekem egy barátom, akinek olyan ajándékot vettek, ami „majd a szakmájában jól használható lesz”, hiszen ő úgyis arra a pályára megy, amire a szülei mindig is szánták. .. de a sze¬ rencsétlen sohasem akart arra a pályára menni. Csak az apja akarta mindenáron. Meg is próbálták odatuszkolni, de nem ment neki. Szegény most ugyanabban az iskolában sínylődik, ahová én is járok, és azt az ajándékot, amit arra a karácsonyra kapott, egyáltalán nem is használja. 54

- Mi volt ez az ajándék? - Volt ott egy vagy két metszőolló, kis fűrész, kötözőzsinegek meg mindenféle; kertészt akartak belőle csinálni. Szerintem ez borzasztó karácsonyi ajándék volt. - És ti hogyan választottatok pályát? A fiút játszó gyerek válaszol: - Hát az általában úgy van, hogy az osztályfőnök megpróbál¬ ja bebeszélni a gyereknek, hogy te ez meg az leszel. Barátja hozzáteszi: - Igen. Vagy azt mondja, hogy a te tanulmányi eredményed

úgyse olyan, hogy az lehess, ami akarsz. Úgyis egészen más le¬

szel. - És ilyenkor javasol valamit? - Igen. 55


- És

hogyan gondolja ki, amit javasol? Honnan veszi?

- A pályaválasztási tanácsadóból. - Abból a füzetkéből? - Igen. - És mennyire ismernek benneteket a tanárok?

- Nem hiszem, hogy meg tudják állapítani abból, amennyire megismertek, hogy én mi akarok lenni, hogy mihez van igazán hajlamom, képességem.

Ki válasszon? Erre azt kell mondanunk, hogy a gyerek válasszon, és a fel¬ nőttek - szülei, tanárai - csak segítsék ebben őt. A gyereknek is az az érdeke, hogy legalább kipróbálhassa, amit akar és a társadalomnak is az az érdeke, hogy lehetőleg mi¬ nél többen kerüljenek olyan munkahelyre, amit maguk és kedv¬ vel választottak. És mikor válasszon az ember? Hát valamikor úgy tizenöt és húsz-huszonöt éves kora között.

A CSÖVESEK Világszerte feltűnő jelenség, hogy a gyerekek, a kamaszok mintha nem akarnának felnőni. Még gyerekek, még kamaszok akarnak maradni, nem akar¬ nak belépni a felnőttvilágba. Akár mint hippik, akár mint „csövesek”, egy gyerekéletfor¬ mát - egy kamaszéletformát -, egy ifjúsági életformát akarnak meghosszabbítani. Elhangzanak a vádak: - Lusták!

akarnak dolgozni! Kutatták, mi lehet az oka, annak, hogy a gyerekek nem akar¬ nak felnőni, holott néhány évtizeddel ezelőtt még mintha kifeje¬ zetten siettek volna, hogy minél hamarabb felnőtt szerepekbe léphessenek. Úgy találták, hogy a mai gyerekek nem látnak példaképeket a hivatások gyakorlói között. Míg régen mesternek lenni, önálló gazdálkodónak lenni, orvosnak lenni, papnak lenni valamiféle kiteljesedést jelentett - vagy legalábbis az ifjúság úgy látta, hogy kiteljesítheti magát, önállóvá válhat, és személyiséggé ér¬ het ezekben a szerepekben -, ma úgy látják, hogy ezek a szere¬ pek merev maszkok, véget vetnek a személyes szabadságnak és a személyes fejlődésnek, lezárják az ember lehetőségeit. Úgy látják, hogy ennek a maszknak a felöltése tesz alkalmas¬ sá arra, hogy belépjünk a társadalmi álarcosbálba, maszkabálba - és ezzel lezárult személyes fejlődésünk, nem juthatunk el so¬ ha többé önmagunkhoz. Elkezdjük hajszolni magunkat olyasmikért hivatali előreju¬ tásért, anyagi javakért —, melyeknek az élethez és a személyi¬ séghez nincs közük. Nem fontosak. Lényegtelenek. Ez a félelem is visszatartja a gyerekeket a lustaság és a tétlen¬ ség állapotában. És erről elég sokat beszélgettünk és vitatkoz¬ tunk azokkal a szülőkkel és pedagógusokkal, akik bejöttek a stúdióba, hogy megnézzék a gyerekek önvallomásait, ezeket az önmaguk által kitalált és eljátszott jeleneteket - illetve az ezek¬ ből készült filmeket. A vita főleg a „csövesek” körül forgott. Volt, aki védte a csöveseket, és azt mondta, hogy a csövesek valami jobbat szeretnének a felnőttek mai életénél, észlelik a rosszat, és ez ellen tiltakoznak. Szeretnék tudni, hogy milyen módon kell élni, de a felnőttek tanácsait nem fogadják el, nem - Nem

56

An evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.

57


hiszik el, hogy a felnőtteknek igazuk lehet, mert úgy látják, hogy a felnőttek nem jól,nem helyesen élnek. Egyikük egy fiatal fiúról beszélt, aki tizenöt éves korában kérte, hogy vegyék állami gondozásba. Akkor készült el két¬ szintes családi házuk, amelyikben a felső szintet a gyereknek adták a szülei. A szülők megdöbbentek, hogy a gyerek állami gondozásba vételét kéri. O meg azt mondta, hogy nem tud egy ilyen környezetben élni, ahol az egész élet a házra megy rá... A vitatkozók közt sokan voltak, akik felháborodtak, közbekiabál¬ tak, hogy „keverje a maltert". Meg: „Az a baj, hogy elkényez¬ tették őket!" Vagy: „Milyen tanulók ezek? ” Az elbeszélő - egy folyóirat szerkesztője - azt válaszolta, hogy van a csövesek kö¬ zött kitűnő tanuló is, van bukott is ugyanúgy, mint az előkelőén és finoman öltözött digók - és popperek - között.* Sok minden szóba került. Hogy a csövesek elítélik a felnőttek korrupt társadalmát, mely anyagi vagy presztízs okokból meg¬ alázkodásra kész. Meg arról, hogy lázadnak, de csak a tagadᬠsig jutnak el. És arról, hogy azért menekülnek otthonról, mert az otthon kihűlt, a magukat is hajszoló szülők fáradtak, veszeked¬ nek, és esetleg pénzzel tömik a gyereket, hogy el tudjon menni ide-oda, hogy ők is élhessék a maguk életét. Végül az egyik nagy tapasztalatú tanár foglalta össze a vitát aki családjában is és iskolájában is igen sok kamasszal élt együtt az elmúlt évtizedekben -, valahogy így: - Tehát ha azok a csövesek, akik a társadalmi konvenció¬ kat, úgy, ahogy vannak, nem fogadják el, akik valami jobbat akarnak, akik őszinteségre törekszenek, akik a nehézségeket fölvetik, akkor minden normális serdülő csöves. Hogy aztán A megnevezések mára megváltoztak, a jelenség megmaradt.

(öK t ezt összekapcsoljuk a farmerral vagy a kopott farmerral, ez, azt hiszem, lényegtelen. A farmer jó nadrág, én is akartam venni, de ilyen méretre nem kapok, biztos azt gondolták az el¬ árusítók, hogy mit akar ez a vén huligán. Ünnepélyes alkal¬ makra rosszul állna rajtam biztosan, de gyereken vagy fiata¬ lon akkor is elmegy. Nagyon kényelmes viselet. De a lényeg nem ez. Mi a lényeg? Talán ezt kérdezik azok a kamaszok is, akik szívük szerint csövesnek vallják vagy vallották magukat - de nem ácsorognak ott az aluljárókban. Hogy mi az élet értelme, ki vagyok én tulajdonképpen, ho¬ gyan kell élnem ez központi kérdése a kamaszkomak.

An 58 evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.

-

59


A csövesek, a punkok és a többiek - hol torz, hol kevésbé torz formában azt a szemrehányást teszik civilizációnknak, hogy elfelejti ezt a kérdést feltenni. Az emberiség nagyjai mindig legalább feltették ezeket a kér¬ déseket. És a kamasz is ezt az utat követi. Kérdez, ha van kitől - ha van kivel vitatkozni. Mert a válaszon úgyis vitatkozni fog. Mert nem fogadja el a kész válaszokat. Mert maga is keresi - keresni akarja a választ.

60

3. SZEMTELEN?

Sokszor elmondjuk - itt is említettük már -, hogy a kamaszkor robbanásszerű hormonális változások kora; a szexuális érlelődésé, a testi változásoké. A gyerekből felnőtt lesz, testi, nemi érte¬ lemben. De azt ritkában tesszük hozzá, hogy ez az életkor a robbanásszerű szellemi érlelődés, szellemi változások korszaka is. A kamasz egyszer csak hihetetlenül élesen kezdi látni önma¬ gát és környezetét. Észreveszi a körülötte élő felnőttek tulajdonságait, és szinte kétségbeejtő, hogy szülei úgyszólván szeme láttára zsugorodtak össze mindennapi emberekké - holott eddig, kisgyerek korában, kicsit emberfeletti méretűnek élte át és képzelte el őket. Már a tíz-tizenegy éves gyerek megfigyelőképessége sokat élesedik - a kamasz aztán, különös érzékenységgel is megáldva vagy megverve, szinte a vesékbe lát. És külső-belső feszültségei következtében izgatott. Ugyanakkor: őszinte. És tetszeleg is ebben az őszinteségben. Megmondja, amit lát, szüleiről, tanárairól, és néha nem is csak egyszerűen élesen látja a környezetében élő embereket, ha¬ nem szinte karikatúraszerűen. Ő viszont - a kamasz - kevéssé bírja a kritikát, az ellene irᬠnyuló gyors ítélkezést - éppen azért, mert nemegyszer kímélet61


lenül kritikus önmagával szemben is, és igaz ugyan, hogy az egyik pillanatban nagyzási hóbortba esik, de a másik pillanatban súlyos kisebbrendűségi érzésekkel küzd. A környezetét kínzó élességgel látó kamasz türelmetlenné vᬠlik, és új és meghökkentő felismeréseit azzal a dühvei együtt, hogy „csalódnia kellett”, szülei - esetleg tanárai -, a felnőttek arcába vágja. Nemegyszer maga is szenved szemtelenségétől, míg másfelől

élvezi is.

BUDAI! Nézzünk megint egy jelenetet! A főszereplő fiú az osztály egyik tanulóját játssza, a főszerep¬ lő lány pedig a tanárnőt. Osztályteremben vagyunk, óra van. Gimnáziumi első osz¬ tály lehet. A gyerekek valamit írnak, a tanárnő magyaráz. A fiú - akinek a neve a jelenetben Budai - padtársával, egy kislánnyal suttogva beszélget. Először a lány kérdezi: - Tényleg, nem láttad a filmet?

- Nem.

- És a Nyolcadik utast? - Azt láttam. - Milyen? - Szerintem...

A tanárnő felkiált:

- Budai! Lelép a katedráról, és gyors léptekkel Budai felé megy. Budai a padtársnőjének morogja:

- Mi a franc van már megint?! A tanárnő a pádhoz ér.

- Tessék? - fordul Budai a tanárnőhöz. - Miről beszéltetek? - Semmi... - Én is kíváncsi lennék, hogy miről beszéltetek. Meséld már el nekem, légy szíves, jó?! - Azt kérdezte, hogy láttam-e a tegnapi filmet. - Hát ez nagyon érdekes! És miről beszéltünk az órán? -Nem... nem tudom... Mondd, fiam! Te miért jöttél ebbe a gimnáziumba? Csend. - Válaszolj, ha kérdezlek! - Erre jártam, gondoltam, benézek! Az osztály nevet. - Nem nevetünk! Én nem tűröm ezt a hangnemet, fi¬ am! Én ezt nem tűröm! Állj fel, légy szíves, ha velem be¬ szélsz! Budai kényszeredetten feltápászkodik. A tanárnő folytatja: - Fiam! Azért, mert az apád híres ember, nem kell vissza¬ élni a helyzeteddel! Budai ingerülten: - Hogy jön az ide, hogy az én apám híres ember? Én soha nem hivatkoztam arra, hogy az apám híres ember! - Igen? Nem hivatkoztál? - Tessék megkérdezni bárkit. Az osztályból hangok hallatszanak: -Nem! - Sose mondta!

62

An evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.

63


A tanárnő: Csendet! Csendet kérek az osztálytól! Mi szeretnél te lenni, fiam, mi szeretnél te lenni? Budai lesunyt fejjel maga elé dörmögi:

- Gazdag! - Kisfiam! Tudtommal te le akarsz érettségizni, vagy nem?! Budai megint indulatba jön, felvágja a fejét.

- Ki mondta, hogy én le akarok érettségizni? - Hát ez felháborító! Ez felháborító! A tanárnő visszamegy a katedrához, Budai visszaereszke¬ dik a helyére, leül. A táskájából előhúzza az ellenőrzőjét, és kiteszi maga elé a padra. Közben ezt morogja, még vissza¬ utalva arra, hogy ő netalán le akarna érettségizni: - Ez biztos valami rémhír megint. A tanárnő most már a katedráról újra felcsattan: - Na ebből elég volt, fiam, elég volt! Hozd ki az ellenőrződ, fiam! Budai, miközben feltápászkodik, kezében az ellenőrzővel, odamorogja a padtársnőjének: Tudtam! Ha előveszem, mindig elkéri! Mindig ezt csinálja! A tanárnő kiabál: - Velem te ne játsszál, jó! Burda, te ne nevessél, mert te is kiteheted mellé az ellenőrződet, jó?! És folytassuk!

Idáig a jelenet. Egy biztos: ami itt kialakul, az a felnőtt ember - jelen eset¬ ben: a tanárnő - számára is tűrhetetlen légkör. De sajnos az itt bemutatott, a gyerekek által eljátszott tanárnő három menetben is provokálta - froclizta - Budait. Először el akarta meséltetni vele, amit nyilván nem tudhatott, hogy miről 64

volt szó az órán, azután megkérdezte, hogy miért jött ebbe a gimnáziumba, majd utalt arra, hogy az apja hires ember. Ezután már elszabadult a pokol. A provokációkra egyre fokozódó szem¬ telenség volt a válasz. így látják a gyerekek. Igen, a felnőttek - a szülők és tanáraik - egészen másképpen

látják. De az imént idézett tanár úr, aki a felnőttek vitájában a csöve¬ sekről és a farmerról nyilatkozott, ehhez a jelenethez kapcsoló¬ dóan azt mondta el, hogy ő különösen szívesen foglalkozott az iskolában azokkal a kamaszokkal, akikkel baj volt. - Mert akivel baj van, abban az aktivitást még nem sikerült nevelőmunkánk eredményeként elfojtani mondta, de csak fé¬ lig tréfásan a tanár úr.

65


És arról beszélt, hogy ha a szülőknek és a tanároknak sikerül¬ ne egy kissé tiszteletben tartaniok a gyereket - különösen ezt a gyereket, a kamaszt, aki most jelentősen előrelépett a felnőtté válás útján, bár bizonyos vonatkozásban gyerekesebb, mint az elmúlt években valaha is volt -, akkor ez a viszálykodásokkal teli viszony kamaszgyerek és felnőtt között kicsit kisimulhatna, kevesebb lenne a gond, a hangulatunk is megváltozna. Egyenrangúbb viszonyt jelentene ez — és persze nem jelentené minden ellentét végleges felszámolását. Ebben a viszonylatban a viták, sőt a kíméletlen viták, mindig benn foglaltatnak.

A kamasz ugyanis azért kételkedik és azért vitatkozik, mert saját hitét keresi. Ma mondok neki valamit - késhegyre menően vitázik velem. Holnap pedig esetleg elismétli az én érveimet, mint a sajátját, valaki mással szemben, aki most azt mondja, amit tegnap ő mondott nekem. Magáért a vitáért vitatkozik - szokták mondani, de ez nem egészen így van. Ki akarja próbálni az érveket ki akarja próbálni a hiteket -, ki akarja próbálni az embereket. így érik meg majd önálló gondolkodásra.

VITATKOZIK? CINIKUS? Viták. A kamaszt, az ifjút sokszor vádolják azzal, hogy vitatkozik a vita kedvéért. Hogy nem érdekli igazán semmi - hogy nem az igazat, nem az igazságot akarja megtudni -, hanem csak vitat¬ kozni, csak szemtelenkedni akar. Hogy cinikus. Hogy nem ismer értékeket. Hogy nem hisz semmiben. Hogy mindenben kételkedik. Hát igen. Az iljúkorba futó kamaszkomak életkori sajátos¬ sága a kétely. A normális kamasz kételkedik. Kételyével vitát provokál - ha van kivel vitatkozni. Ha van olyan ember a környezetében, aki fenntartás és megalkuvás nélkül szembe¬ viszi a kamasz kételkedésével a maga legszemélyesebb hit¬ vallását. Szinte azt mondhatnám: mindegy, hogy milyen hi¬ tet, csak személyes legyen. Az ő hite legyen. Az ő meggyő¬ ződése.

KINEK MI TETSZIK? Hallgassuk meg most egy olyan gyerek beszámolóját, akivel sok baj van. Beszámolóját - legalább egy példa erejéig - isko¬ lai vergődéseiről. Ez a szakközépiskolás fiú ezt mondja el:

Nemrégen történt, az egyik történelemórán, hogy a ta¬ nárnő behozott egy lemezt, és amikor már nem volt mit csi¬ nálni, feltette és lejátszotta. A Bánk bánt. És hát nekem nem tetszett valahogy. És akkor odaszóltam, nem a tanárnőnek, hanem annak a gyereknek, aki a lemezjátszó mellett ült, hogy hát: „Kapcsoljátok ki!” A tanárnő így rám néz, és azt mondja, hogy: „Fiam, hogy lehetsz ekkora bunkó?” Szóval nem értem a tanárnőt, mert miért lennék én azért bunkó, mert nekem az nem tetszik? És akkor megkérdeztem, hogy miért, „a tanárnőnek tetszik?”. És akkor mondja, hogy „igen, nekem tetszik”. Na most, szerintem könnyen elképzel-

66

An evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.

67


hető, hogy neki sem tetszik ez, ami rajta volt ezen a lemezen, csak úgy illik, hogy tetsszen. Mert ő művelt. Én vagyok a bunkó, és ő a művelt - mert neki minden tetszik, ami kell, hogy tetsszen. Ilyen dolgokkal gyakran találkozom. Fó'leg az

iskolában. Meg tulajdonképpen mindenütt, és akkor a ta¬ nárnő' erre csak azt mondja, hogy hát, fiam, bunkó vagy. Az ilyet nem tudom elviselni.

Fontos dologról volt itt szó. Arról, amit József Attila, aki magát is afféle örök kamasznak tartotta, úgy fogalmazott meg, hogy az én vezérem bensőmből vezérel. A gyerek itt azt állította, hogy a tanárnő egy tradicionális hagyományos - értékrendet követ, nem figyel önmagára, hogy mi is tetszik neki igazán, hanem ami klasszikus, ami fémjelezve van, az neki tetszik. Viszont ő - a kamasz, akivel sok baj van megengedi magának, hogy belső hangokra figyeljen. És ebben teljesen igaza van. Megmondja, hogy mi nem tetszik. Mer unatkozni, ha számára valami unalmas - és el akar me¬ nekülni ebből az unalmas helyzetből. Arról persze ne feledkezzünk meg, hogy ő sem a tanárnőnek mondta el, hogy neki nem tetszik a Bánk bán, hanem odaszólt a lemezjátszót kezelő gyereknek, hogy kapcsold ki!

Szemtelen volt? Igen. De itt is világosan látszik, hogy a szemtelenség mélyén egy értékvita zajlik. Nekem nem tetszik - ha neked igazán tetszik, mondd meg, hogy miért. 68

És: én vállalom a magam véleményét - te is vállald a maga¬ dét. Ha tényleg tetszik neked, jó. De én még azt se hiszem el, hogy neked tényleg tetszik. Légy önmagaddal azonos - mert engem csak az érdekel, hogy te milyen vagy -, én ebből tudom meg, hogy milyen a világ és a többi ember. Legyél őszinte. Ezeket a provokáló felszólításokat tartalmazza ez a szemte¬ lenség. Én azt hiszem, hogy nekünk felnőtteknek - amikor a kama¬ szok vitára provokálnak bennünket szemtelenségükkel - nem lenne szabad megfeledkeznünk arról, hogy aki nem kételkedett és nem kételkedhetett „mindenben” az soha nem fog hinni semmiben. Sajnos be kell vallanom, hogy mi felnőttek erről nagyon sok¬ szor megfeledkezünk, és saját véleményünket vagy kapott, ké¬ szen vett véleményünket akarjuk a gyerekek fejébe húzni, mint valami avatási süveget. És ők ez ellen tiltakoznak. Valódi értékeket keresnek - hála istennek. Élő értékeket melyeket legalább egy személyiség ereje éltet.

BANáNSZóSZOS LIBAMáJ Az értékrendről szólva nézzünk most megint egy jelenetet. Két kislány szülőket anyákat játszik. Játékukban tehát két felnőtt nő ül a fodrászüzletben a bura alatt. Számukra fontos dolgokról beszélgetnek - értékekről. Hogyan látják és hogyan ábrázolják ezek a gyerekek a jele¬ netben a felnőttvilág értékviszonyait?

-

69


Nézzük a jelenetet.

- Te mit csinálsz a hajaddal? - Becsavartattam, mert tudod, megyünk mulatni és hát... - Jaj, tényleg, hova mentek?

- Hát, mi oda föl a tisztiházba. Tudod, nagy szilveszteri buli lesz! - Mi az Intercontinentalba megyünk. Képzeld el, a férjem banánszószos libamájat rendelt! - Én attól a múltkor elrontottam a gyomrom. Kis csend következik. Az elnémulás jelzi, hogy most éppen az utoljára beszélő hölgy győzött, kiütéssel. Nem olyan nagy dolog a banánszószos libamáj, hiszen ő már a múltkor evett - és nem is volt az igazi. De érzi, hogy valahogy fel kell olda¬ ni a feszültséget, hogy tovább beszélgethessen. És most újra ő szólal meg: - Jaj, tényleg, igaz, hogy most kapjátok az új kocsit? - Hát még nem kaptuk meg, mert nem felelt meg a színe, aztán Laci másikat rendelt. Tudod, mert kinek tetszik a lila? Lila kocsi? Mondtam, hogy nekem korallpirosat szerezzen, az sokkal jobban illik a nercemhez, tudod?

- És a lakás? - Kösz! Most márványoztattuk át, hát nagyon jó, nagyon

jó. Majd egyszer meghívlak, és akkor megnéz... A barátnő közbevág: - Milyen márvány? - Vörös! Vörös... nagyon jól néz ki! Nem tudom... ti mi¬ kor márványoztattok? - Hát nem tudom, azt hiszem, csak a hallt kell, nem tudom még pontosan mikor, de valószínűleg carrarai márvány lesz. 70

- Carrarai! A mienk is olyan! De a mienk az a mélyebb vörös, nem amit mindenütt látni, hanem az a mélyebb, az jobban néz ki. - Igen... hát... én azt hiszem, az a fehér szürke foltok¬ kal... talán az kellene... a hallba az sokkal szebb... Csend. - És úgy hogy vagy egyébként? -Hát... egyébként jól! - Hova mentek nyáron? - Nyáron... hát még nem tudom... de azt hiszem, a tenger¬ partra. Vagy pedig egy ilyen európai turnéra. Igen. És ti? -Te, még nem tudom, hogy hova megyünk, mert a... most a Laci hozott nekem ilyen ajánlatokat, hogy Görögbe men¬ jünk vagy Svédbe, de hát nem... Nem is tudom, nem szere¬ tem már annyira ezeket az országokat... -Te, én egyszerűen annyira tele vagyok Németországgal... - Németország! - De ez az európai turné: Spanyolország... - Ott már háromszor voltunk! Na igen, mi is voltunk. - A nagymamának is már a könyökén jön ki. - Persze! Mi is vittük a nagymamát is negyedszerre! Most már ötödször megyünk. Csend. - Ti miért nem viszitek a lányotokat is külföldre? Csak kétszer volt veletek eddig. Bezzeg a mi kis Adélunk mindig velünk volt. - Nahát, az Adélka! Meg is látszik rajta! - Miért? Hát nagyon intelligens, okos kislány, ezt az osz¬ tályfőnök is megmondta.

71


- Na mindegy... majd még megbeszéljük, azt hiszem, már megszáradt a hajam. A tiéd még nem hiszem. Na szervusz,

©

OO

s í

f

i

I j1

r SÉ

-

Igen. Az osztályfőnök az mindig mindenkinek megmondja, hogy minden kislány értelmes, minden kisfiú értelmes. Mindig amelyik szülő kérdezi. Már ahol jó a kapcsolat a szülőkkel...

Csend.

- Te, te mit veszel neki? - Karácsonyra? - Aha. Meg tudod, most lesz a névnapja. Mondta azon a szülőin. Jaj, hát azért egy tanár hogy lehet ilyen? - Na jó, hát... Szerintem valamit közösen vegyünk neki, jó? Mert mondjuk úgy egy ötösnél többet nem akarok rá ál¬ dozni, így is már megvan a kitűnője. - Igen, hát egy ötösnél többet azért én se. Csend.

72

drága!

- Szervusz.

Hát lesújtó leleplezés rólunk, felnőttekről. Ha most egy pillanatra visszagondolunk a „csövesekre”, ak¬ kor azt kell mondanunk, hogy ebből az értékrendből akarnak ők kilépni. (Jóllehet nincs egy másik, kidolgozott értékrendjük, amibe beléphetnének.) Kilépni, eltávolodni a felnőttvilágtól természetes kamasz¬ kori igény. Értéket keresni ugyanilyen természetes. Ha sehol nincs érték, ha a család, a felnőttvilág nem kínál még vitatható értékeket sem, csak egyértelműen és vitathatatla¬ nul alacsonyabb rendű .javakat” - akkor a semmi marad; tehát kételkedni sem lehet, kételkedni sem érdemes, csak tagadni.* Ebben nekünk, felnőtteknek, a saját felelősségünket kellene látnunk, azt hiszem, és úgy gondolom, hogy azt is meg kellene ebből a jelenetből jegyeznünk jiogy a gyerekek sokkal jobban figyelnek ránk, mint ahogy gondoljuk. Sokkal élesebb szemmel és kihegyezettebb füllel. Azt hiszszük, hogy nem is törődnek velünk És kiderül: törődnek. És: nemcsak így néznek, kritikusan, minden mozzanatot, ami körülöttük történik - és mint mondtuk, ettől a kritikus éleslátás¬ tól szemtelenek lesznek -, hanem mélyről fakadó érzelmi fel¬ hangok kísérik azt, amit észrevesznek. Szenvednek velünk és szenvednek tőlünk.

* Azóta - 1986 óta - a vitatható órtékkinálat már megjelent. Most: kizárólagosságra tör.

73


Jóllehet ezt nem nyilvánítják ki egyáltalán - csak egymás kö¬ zött esetleg. Nézzünk most újra egy kis jelenetet. És azután hallgassunk meg egy-két önvallomást arról, hogy mit él át egy gyerek olyankor, amikor szüleit megfigyeli, és a szülő azt hiszi, hogy semmilyen különösebb hatással nem volt rá az ő, a szülő életének eseménye.

INKáBB VáLJANAK? Iskola, osztályterem. A padban egy fiú meg egy lány ülnek egymás mellett. A lány ír valamit. A fiú egy darabig nézi a lányt - végre a lány megszólal: - Mi van? - Hogyhogy mi van? Egész nap nem szólsz semmit, és ak¬ kor még megkérdezed, hogy mi van?!

- Tessék?

- Mért vagy ilyen szomorú? - Csak. - Jó válasz. Én azt kérdeztem, hogy mért vagy ilyen szo-

morú. -Azért. Minden összejött. - Otthon van valamilyen balhé? - Ühöm. - Micsoda? - Szakítani akarnak. - Nem olyan nagy dolog, az enyémek is elváltak. Azért ne tedd magad tönkre. - Nem olyan egyszerű ez! Ezt te nem értheted! Az enyémek is két éve elváltak, és azóta is ugyanúgy élek, mint máskor. Nem?!

74

A lány lecsapja a ceruzáját, és elnéz másfele, a szeme könnyes. - Hát inkább váljanak, mint hogy öljék egymást! A fiú mormog: - Ebben van valami...

Idáig a jelenet. És most az önvallomások. Először egy lányt láttunk. Első gyerekkori emlékéről beszél.

- Legelőször az az emlék jut eszembe, amikor... Elég kel¬

lemetlen emlék! Anyu kézen fogott, és elvitt a Gerbeaud cukrászdába, ahol találkoztunk apuval. Ott mindenféle sü¬ teményeket kaptam, és a legvégén, amikor az epernél tartot¬ tam, akkor bejelentették, hogy el fognak válni. Ez nagyon rossz volt. Borzasztó emlék, a mai napig is. De azt hiszem, hogy azért pont ez jut eszembe, mert alapjában véve nagyon jó, nagyon szép gyerekkorom volt, és ez a rossz dolog vi¬ szont... nem tudom. A riporter megkérdezi: - És hány éves voltál, amikor ez történt? - Hét-nyolc. Nyolc voltam. - És egy jó vagy a legjobb emlékedet is el tudnád mon¬ dani? - A nyarak. Majdnem minden évben Balatonlellén nya¬ raltunk négyesben. Akkor már megvolt az öcsém is. Tülajdonképpen itt nincs is semmi kiugró dolog. Ezek a nyaralᬠsok mind csodálatosak voltak, mindig négyesben... - Kisgyerek korodban ki volt az az ember, akihez legköze¬ lebb álltái, emlékezeted szerint? 75


külön... - Hát egy rossz élményem van, mikor a szüleim bennem,

•v

m.

L

- Egész kiskoromban anyu volt. És most? - Most... most is anyu. De ez nem olyan régóta van így,

mert a válás után átpártoltam. Nem is az, hogy átpártoltam, hanem talán mert apuval ritkábban találkoztunk... Apu el¬ ment, és én apuhoz éreztem attól kezdve nagyon közel magam. Nagyon sokáig. És most, talán egy fél éve, megint anyu... Idáig tart ez a vallomás. Később még elmondta ez a lány, hogy szerinte a szülei nem vették észre, hogy őt a válás megvi¬ seli, és csodálkoznának, ha hallanák, hogy a válás bejelentése először eszébe jutó legrosszabb emléke - mindmáig. És most egy fiút hallgassunk meg. A riporter őt is először eszébe jutó emléke felől kérdezi. 76

Ez nem egy élmény, hanem... de ez maradt meg mikor a szüleim különváltak. Apám elment, mert... „talált egy jobbat”. Na és... tizenöt évig együtt éltek a szüleim! És... és akkor elment... és ez volt a legrosszabb. - Te hány éves voltál akkor? - Nem olyan kicsi. Tizenegy éves voltam. - Volt-e olyan felnőtt az életedben, akire hasonlítani szerettél volna? - Apámra. - Régen volt így, vagy még most is így van? - Most is... Egy kicsit... így van! - Mi az benne, amire hasonlítani szeretnél? - Hát, hogy az egész ember olyan típus, hogy lezser, de amellett... hát jó... nagyon érti, amit csinál. Oda tud figyel¬ ni. Nem tudom ezt így elmondani.

Gondolnák-e a szülők, akik azt hiszik, hogy egyáltalán nem törődnek már velük kamaszgyerekeik, hogy egyrészt legmé¬ lyebb, legmegrázóbb élményük még most is szüleik életéhez, a család egészének életéhez kapcsolódik - a váláshoz, amikor ez a családi egész szétbomlott -, másrészt pedig titokban még most is szüleikre akarnak hasonlítani, még most is hozzájuk érzik magukat legközelebb - bár ezt szüleiknek soha nem fogják el¬ mondani. Szüleik - és ez már így van - csak a folyton szurkáló sündisznótüskéket érzékelhetik. Azt élik át, hogy folyton veszekedniük kell, hogy akarva-akaratlanul folyton vitába keverednek ka¬ maszgyerekükkel. És közben ugyanez a gyerek érzelmileg leg¬ jobban hozzájuk ragaszkodik. 77


Vagy, szerencsétlen esetben: szeretne ragaszkodni, de nincs módja erre. És ilyenkor valódi dühvei fordul a szülő és a fel¬ nőttvilág felé.

AZ IDEÁL Hasonlítani valakire, azonosulni valakivel, valakit mint mintát követni, ez neveli a gyereket, ez teszi számára lehetővé azt, hogy később majd valóban önmagává válhasson. Természetes, hogy a kisgyerek szüleit követi, utánozza. Hozzájuk akar hasonlítani, miközben ugyanakkor el is taszít¬ ja újra és újra magától őket - és ez a folyamat már nagyon ko¬ rán megkezdődik, már két-három éves korban. Belekapaszkodik az anyjába, apjába - de ugyanakkor toporzékol, hogy „ egyedül! egyedül!" akar valamit megcsinálni. Persze úgy, ahogy éppen szüleitől látta. Ez az azonosítás folyamata: beépítem magamba az ő tulajdonságait - és ezt csak úgy tudom megtenni, hogy kö¬ zel állok hozzá, szeretem, azonosítom magam vele -, de miután elsajátítottam, amit így tanultam, akkor ellököm magam tőle, el¬ különítem magam, hogy most már egyedül próbáljam ki: tény¬ leg tudom-e? És a pszichológusnak kissé szorongva kell beszámolnia arról, hogy ha kamaszgyereket vizsgál, nagyon gyakran találkozik az¬ zal, amit az ideálképzés zavarának neveznek. Ami abból fakad, hogy korábban nem volt kihez hasonulni, keveset volt otthon a szülő, nem volt jelen érzelmileg, nem volt jelen valóságosan, nem engedte közel a gyereket - most pedig, a kamaszkorban hiányzik az ideál, a személy szerint jelenlévő idegen ember, akiért rajongani vagy lelkesedni lehet, akit követ¬ ni érdemes.

Azért idegen, mert most, a családtól elszakadóban már csak egy idegen nyújthatna érvényes mintát a kamasznak - de ehhez az ide¬ genhez viszont csak akkor tudna igazán hozzákapcsolódni, ha jól és biztosan kapcsolódott volna kisgyerek korában szüleihez.

Jelen van persze sokféle póteszménykép, pótideál. Esetleg egy pódiumnyi távolságban egy zenész. Vagy valaki más, sztár, híres ember... De ez nem az igazi. Azért nem az igazi, mert ez a kapcsolat nem személyes. Én is¬ merem őt - ő nem ismer engem. A zenészek mondhatnák el, hogy milyen leveleket kapnak tucatszámra. A gyerekek, a kamaszok legszemélyesebb ügye¬ ikkel keresik meg őket, elmesélik leveleikben, hogy hogyan él a családjuk, hogyan élnek szüleik, milyen titkaik vannak - és ugyanezt írják meg az ifjúsági lapok szerkesztőségének is. Per¬ sze nem kaphatnak ugyanolyan személyes választ, amilyen személyes az ő közlendőjük volt. Borzalmas hiányról árulko¬ dik ez a levéltömeg, a kamasz életében tényleg jelenlévő em¬ ber hiányáról. Hallgassuk meg azt, hogy hogyan beszélnek a példaképről vagy a példakép hiányáról a gyerekek. Egy példát vegyünk ki a sok közül - a sok vallomás közül, amelyik mind azt mondta el, hogy nem, nem, nincs ismerőseim közt példaképem (míg a gyerekek másik fele, hallhattuk az imént, és még ez a szerencsésebb, most is szüleit vallja példa¬ képének).

A riporter egy lányt kérdez:

- Volt-e olyan felnőtt az életedben, akire hasonlítani sze¬

rettél volna?

78 evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. An Purchase a license to generate PDF files without this notice.

79


-Olyan értelemben, mint ahogy én szeretném, hogy őszin¬

te legyen, és mindenkihez az legyen, akár a kicsi gyerekhez, akár a társaihoz, olyannal még nem találkoztam. - És te magad őszinte vagy? És nem megalkuvó?

A válasz:

- Nem találtam. Kerestem, de nem találtam. - Van-e olyan eszményképed, tőled távolabb élő valaki, akire hasonlítani szeretnél, aki valamilyen értelemben utat mutat neked? - Nem. Nincs. Eszményképem az van természetesen, de ez csak egy álom, és keresem ugyan a konkrét, a reális, az igazi embert, de idáig még nem találtam meg, pedig nagyon igyekszem megtalálni. Lehet, hogy az én álmaim nagyon ir¬ reálisak vagy nagyon távoliak, azért nem találom meg. És ez az álomfigura milyen? -Az első az, hogy őszinte és nem megalkuvó. És szereti az embereket, és őt is szeretik az emberek. - Ilyen felnőttel még nem találkoztál?

80

Szeretnék.

Láthatjuk: az őszinteség követelménye hogyan tér vissza újra meg újra ezekben a jelenetekben, riportokban, önvallomásokban. Legyen a felnőtt őszinte. Merje meg is mondani, amit igazán érez és gondol. És még mélyebben: gondoljon és érezzen valami igazat, va¬ lami valódit - önmagáról és a világról, amelyikben él. És viselje el az én őszinteségemet. Talán így volna sommázható, amit a kamasz követel a felnőt¬ tektől. Vagyis csak követelne. Mert nincs, akitől követeljen - mert mi felnőttek nem érünk rá, nem vagyunk eléggé jelen a környezetében. Ha szülők vagyunk - folyton rohanunk és otthonunkba már fáradtan esünk be. Ha tanárok: nem tanítunk elég huzamosan és elég nagy óra¬ számban egy-egy osztályban. Nem vigyázunk arra sem, hogy az osztályfőnöknek tényleg sok órája legyen a saját osztályával - sőt nemegyszer még vál¬ togatjuk is az osztályfőnököket, úgyszólván évente. (Amikor nagy múltú iskolák nagy hírű tanárai nyolc éven át vezettek egy-egy osztályt, ez a szoros kontaktus alkalmas volt arra, hogy egy személyes közelségből ismert emberhez - a csa¬ ládon kívül hozzákapcsolódhasson, hozzátapadhasson a ka¬ masz a maga rajongásával; majd vitákban elszakadjon tőle.)

81


A BARáTAI! És a barátok? A barátok - sokszor a barátoknak egészen szűk köre - alkot¬ ják a kamaszok valódi közösségét. Két barát vagy egy barát - vagy három-négy-öt fiú és lány -, akivel a kamasz valódi kapcsolatba lép. Ez sokszor úgyszólván titkos, másokat kizáró, szinte mondhatnám kellemetlenül szoros baráti kapcsolat - de kamaszkorban ez a természetes, és a személyiség fejlődése ezen a szűk közösségen keresztül vezet a tágabb közösségek felé. Én azt hiszem, hogy ha mi felnőttek hagyjuk megszerveződ¬ ni a szűk baráti társulásokat, amelyek azután egymással laza szálakon függenek össze ez létrehozhat egy működő kamasz vagy ifjú közösséget. Az osztályon belül is. Persze csak ha hagyjuk, hogy maguk döntsenek a maguk dol¬

gaiban.

Mert a kamaszok rendkívüli módon képesek önirányításra! Sokkal okosabban, sokkal erőteljesebben és sokkal demokratikusabban, mint ahogyan azt mi felnőttek gondolnánk. Ez úgyszólván a vérükben van. (Még ekkor...) Ha viszont mi akarjuk őket irányítani, ellenállásba mennek át. (Annakidején láttam olyan hetedik osztályt, ahol a gyerekek majdnem azt választották meg úttörővezetőnek, akit akartak. Az osztályfonöknő ugyanis még „fiatal és tapasztalatlan” volt. A gyereket az iskolavezetőség nem kedvelte. A tapasztalt igazga¬ tónő bement az osztályba, és „helyretette” a választást. Egész 82

más gyerek lett a vezető. A gyerekeket viszont nem érdekelte to¬ vább az áttörés. Vajon ez lett volna a demokrácia előiskolája?) A szülőnek sokszor fájdalmas, hogy a gyerek most már barᬠtaihoz - látszólag csak barátaihoz ragaszkodik. Árulásnak, hűtlenségnek érzi. A gyerek már nem akar vele programot csi¬ nálni - és ha kényszerítik erre, morózus vagy szemtelen lesz. És ha a gyerek megmondja, hogy a barátaival akar lenni és nem a szüleivel, akkor is: szemtelen. Pedig ebben az életkorban ez a természetes. A gyerekek eljátszottak nekünk egy sokszorosan összetett je¬

-

lenetet. Először a fiú és az apa párosát látjuk - az apa most tudta meg, hogy a gyerek bukásra áll fizikából és matematikából. Megtilt¬ ja, hogy a gyerek a barátaival menjen nyaralni - velük, a szüle¬ ivel kell mennie. Ezután a két fiú a riporterrel beszélget arról, hogy miért „büntetés” az, hogy a gyerek nem mehet a barátai¬ val, „csak” a szüleivel nyaralni. Ezután ismét egy jelenet követ¬ kezett: a fiút játszó gyerek hazamegy, és a család otthon éppen a televíziót nézi, amelyben ő az iménti jelenetet eljátszotta és nyilatkozott... Ebben a jelenetben a gyerekek aztán azt játsszák el, hogy mit szól ehhez a család.

Nézzük a részleteket. Apa és fia. A fiú egy karosszékben fii. Népsportot olvas. Bejön az apja. - Tanultál, Lacikám? - Persze hogy tanultam... tanultam! - Tanultál? - Mondom, hogy tanultam! - Hogy állsz a fizikával, picikém? 83


Az apa kezét a karosszék karfájára letámasztva a kicsit fenyegetően a gyerek fölé hajol. Laci felnéz. -Jól. - Jól? Talán gondolkozz! - Hát mit gondolkozzak, jól állok. - Szóval jól állsz? -Jól. Az apa odébb sétál, és levesz valamit a polcról, mintha már befejezte volna a faggatást, mintha mással törődnék. Laci visszasüpped a fotelba és a Népsportba. Az apa halkan szólal meg: - Nem jut eszedbe semmi? Laci felrezzen, mint akit megzavartak, és hirtelen nem is tudja, hogy miről van szó. - Semmi. Mért, mi jutna eszembe? - És arról, hogy telefonált a fizikatanár? - Milyen fizikatanár? - Hát... gondolod, hogy az én fizikatanárom? Nem. Az enyém? Az apa bólogat. - És mit gondolsz, mit mondott nekem? -Hát... Nem tudod? Nem is sejted, ugye?

-Nem. Az apa ismét a fotel fölé hajol, viszonylag kedvesen mondja:

Hát ezt gondoltam... Tündérkém... Bukásra állsz fizi¬ kából... és matekból! Laci most jön zavarba először - világos: az apja mindent 84

tud, nincsenek többé takargatni való részletek. Támadásba

megy át. - Még... Még van egy hetem! -Egy hét... - Egy hét! - Na, mindegy, nem vitázom. Elegem van a családból! Anyád hisztizik, jól van... Te meg nem tanulsz, rend¬ ben... - Tanultam! - Tanultál! Persze! Na, egy a lényeg: hogy nem mész a tengerhez a nyáron. Erről nem nyitok vitát, úgyhogy fölös¬ leges erről beszélgetni... Velünk jössz le a Balatonra egy hét¬ re, tündérkém! Ezt veheted büntetésnek is. - Meg volt beszélve, hogy megyek! Már a pénz is megvan és az útlevél... - És úgy gondolod, hogy nem fogsz megbukni év végén? - Mondom, hogy egy hetem van! Hát kijavítom... - Próbáld meg.

- Megpróbálom! - Annyi egyessel nem sok esélyed van. - De most mit csinálsz belőle nagy ügyet? Át fogok men¬ ni! Nem fogok megbukni! - Tündérkém, hát gondolkozzál már!

- Gondolkodom! - Tavaly is megjártad... Most jártad másodszor ezt az osztályt, és még mindig... - Az más volt, akkor más volt. - Miért? - Mert más volt! Akkor a tanár is azt akarta, hogy... most nem... most ki fogom javítani... 85


Idáig tart a jelenet első része. Láthatjuk: a gyerek hazudik. Kétségbeesetten. Az utolsó percig. Ameddig nem lehet pontosan tudni, hogy mennyit is tud az apja, nehogy több derüljön ki, nehogy többet mondjon meg. Nem vitás, itt a szülőnek van igaza. Itt a gyerekek úgy játsszák el a jelenetet, hogy ez kiderüljön. Egészen odáig viszik az ellentámadást, a védekező szemte¬ lenséget, hogy: „De most mit csinálsz belőle nagy ügyet?" Hallgassuk most meg a jelenethez fűzött kommentárt. A jelenet után először az apát játszó fiú szólal meg: - Szóval a szülő tulajdonképpen nem gondolja büntetésnek, hogy velük megy nyaralni a gyerek, ő csak átszervezi a gyerek nyarát, hogy a gyerek majd a pótvizsgára jobban tudjon tanulni. Azt hiszem, azt rosszul csináltam, hogy a végén azt mondtam, hogy „ ezt veheted büntetésnek is ”. De azért mondtam, mert sze¬ rintem büntetés lenne, hogyha el kéne mennie a szüleivel... A riporter megkérdezi: -Miért? A fiú válaszként a szerinte rettenetesen hosszú időt említi fel¬ húzott szemöldökkel: - Egy hétre? A gyereket játszó fiú - nevezzük Jóskának - magyarázza meg

kicsit bővebben: - Egyszerűen nincs közös témánk. Szóval nem úgy, hogy nem szólunk egymáshoz vagy ilyesmi... De soha nem jön öszsze, amit egymásnak mondunk. Mindig félreértik, mindig mást értenek. Mindig azt mondják, hogy mit szemtelenkedem, pedig én csak őszintén meg... sokkal jobban érzem magam a baráta¬ immal, sokkal jobb, hogyha a szabadidőmet velük tölthetem. Sokkal kötetlenebb és szabadabb. .. 86

' I A:

- Igen! - mondja most a barátja. - A szabadidő az nagyon fon¬ tos, azt hiszem. Hiába nem kell tanulni otthon, mégis úgy érzem néha, hogy be vagyok zárva. Mert mégse lehet olyan az ember, mint a barátai között. Nem lehet önmaga. Mert a szüleim nem tudják, hogy én milyen vagyok, vagy nem akarják tudni, a barᬠtaim meg igen. És ez nem azt jelenti, hogy én nem szeretem a szüléimét, vagy utálom őket, vagy... vagy... Csak egyszerűen nem az én társaságom. Majd később biztos rájövök, hogy jó ve¬ lük is, de most azért jobban érzem magam a barátaimmal... - Igen, én is úgy érzem, hogy büntetés lenne, hogyha a szü¬ leimmel... Ha a szüleimmel kellene mennem. .. A gyerekek azután átrendezték a terepet. Egy családi otthont rendeztek be, középen egy tévéképernyővel. A lukas képernyő mögé - vagyis csak a kerete volt meg - Jóska odaültette barát¬ 87


ját, Sándort. Most ő játssza Jóskát - Jóska képét aki nyilatko¬ zik a tévében, ugyanezt mondja el, és közben a szülei nézik, meg a keresztanyja, aki éppen ott van vendégségben. Miközben megy az adás, Jóska is megjön, hazaérkezik. Először csak ketten ülnek a szobában, Jóska apja és ke¬ resztanyja. Jóska apja éppen tölt valamit. Anyja még a konyhában van. Most „Jóska” jelenik meg a képernyőn. Az apa felkiált: - Anya, gyere csak! Jóska van a tévében! Siess, gyere! „Jóska” beszél a televízióból: - ...hogy a barátaimmal kéne elutazni! Nem azért nem megyek el a szüleimmel, mert nem szeretem őket... Az apa döbbenten felkiált: - Mi?! Nem szeretsz minket? Miket beszél ez a gyerek? „Jóska” a televízióból: - ...csupán azért, mert a barátaimmal sokkal jobban el tudom tölteni a szabadidőmet, tehát sokkal kötetlenebb és szabadabb a program, egyszóval... Közben Jóska anyja is bejött, és döbbenten nézi a képer¬ nyőt. Ámultán mondja: - Erről nem is beszélt nekem! „Jóska” a képernyőről: - ...jobban érzem magam a barátaim körében, és a sza¬ badidőmet is jobban tudom eltölteni... Újra az anya: - Mennyit könyörgött, hogy engedjük el a tévébe, és most így visszaél a bizalmunkkal! Időközben megérkezik Jóska. Köszön, senki se fogadja, csak lassanként veszik észre, hogy megjött. 88

im I,

II "J5

i

Most az apja kiált fel a képernyőre meredve:

- Hát nem igaz!

És mit fognak szólni rólunk bent a gyárban? Mit mond majd mindenki?! Milyen szülők vagyunk mi?! Hol ez a gye¬

rek? Jóska újra köszön, hangosabban: - Szia, apu! Szervusztok! Szia, Kéri! Jóska anyja:

- Gyere ide, légy szíves! Miért? - Hát néztük a műsort... -És? Hát... Nagyon tetszett! Miért, nem tetszett?

-

-

89


Jóska apja:

— Hát azt hiszem, lesz visszhangja bent a gyárban! Mit mondanak majd! Képzeld el, mit fog szólni Zoli bácsi! - Most mi a bajod?

Mi, mi. Azt hiszed, hogy... —Jóska anyja vág közbe:

- Tavaly is nagyon őröltél, mikor elvittűnk magunkkal a Balatonra! - Örültem... - Igenis örültél! - Örültem, hogy ti is örüljetek, de jobb lett volna a barᬠtaimmal... már akkor is! Idén meg pláne! - De ha legalább megmondtad volna nekünk, hogy te ezt fogod mondani a tévében, akkor mi megmondhattuk volna mindenkinek... - De mit mondtam én a tévében? És nem is tudtam előre, hogy mit fogok mondani. Azt mondtam, ami ott eszembe ju¬ tott és ami... - De akkor legalább mi mindenkinek megmondhattuk volna, hogy te ezt csak azért mondod, mert ott bent ezt kell mondani... - Dehogy kell ezt mondani! Ez volt, ez az igazság, nem?!

És így kanyarog tovább ez a családi vita végeláthatatlanul, félreértések között. (Például: a gyerek azt mondja a televízió¬ ban, hogy: „nem azért nem megyek el velük, mert nem szeretem őket... ”, mire az apa felkapja a fejét: „Mi?! Nem szeretsz min¬ ket, miket beszél ez a gyerek?") Az anya panaszkodik, hogy a közértben sem a friss kenye¬ ret fogja kapni ezek után; megkérdezik Jóskát, hogy tudja-e, 90

hogy a családban mindennek az alapja a bizalom, mire Jós¬ ka azzal vág vissza, hogy:

Ami belőletek hiányzik! Mire a keresztanya is megszólal: -Azért, Józsika, ne beszélj így a szüléiddel! A beszélgetés a barátokra terelődik, és az anya, hogy bizo¬ nyítsa, mennyire megvan benne a bizalom, ezt mondja: - Múltkor is elengedtelek moziba, mikor tizenöt olyan alakkal mentél el, hogy borzalom volt rájuk nézni. Jóska: -A barátaim voltak! Az apa szól közbe. - Még a cipőjüket sem vetették le, amikor bejöttek hozzánk. - Hát miért, mindjárt mentünk utána, nem? - Mindjárt, mindjárt... De addig összetapostatok itt min¬ dent! Nem is beszélve arról, hogy anyádnak mennyit kellett utána takarítani. Jóska anyja idegesen rágyújt. Apja odaszól neki: - Adjál már nekem is egyet, anya! Teljesen kiborulok et¬ től a gyerektől! Jóska anyja megkérdezi: - Most mondd meg, hogy mi lesz! - Mi lenne? - csodálkozik Jóska. - Semmi. Jóska nem érti, hogy mi baj van, a beszélgetés tovább ka¬ nyarog a „semmi” körül, aztán Jóska keresztanyja feláll. - Na jó, gyerekek, nekem mennem kell... Az apa búcsúztatja: - Szervusz, Kerikém, ne haragudj, de hát látod, hogy mi van itt... - Persze, persze... Szervusztok... 91


Jóska is köszön:

- Szia keresztanya! Jóska anyja:

- Hát, szerencséd, hogy neked nincsenek ilyen gondjaid! Jóska apja: - Tessék elköszönni keresztanyádtól! Jóska: - Már köszöntem. Csókolom. A keresztanya elmegy. Jóska apja: - Tessék, őt is elüldözted innen! - Ki üldözte? Hát már úgyis el kellett mennie, nem? A beszélgetés most egy ideig akörül forog, hogy el kellett-e már mennie Kerinek vagy nem, meg hogy hogyan fognak a családtagok ezek után egymás szemébe nézni, hogy Jóska így a világ elé vitte a családi problémákat... Jóska anyja végül a maga részéről lezárja a beszélgetést, ezzel: Ahelyett hogy a tévében beszélsz ilyen hülyeségeket, in¬ kább letörölgethetnéd a polcodon a könyveidet. Nézd meg a szobádban, milyen rendetlenség van. Túl jól megy neked fi¬ am, azért tudsz ilyen hülyeségekkel foglalkozni, hogy a szü¬ léiddel menj nyaralni vagy a barátaiddal! A konyha felé indul. Jóska: - Majd le lesz törölgetve! Jóska apja zárja le a beszélgetést: - Az a fontos, hogy a Balatonnál vagy. Van olyan gyerek, aki életében nem jut el!

Hát igen. Kicsit bizony ilyenek azok a családi viták, amelyek tulajdonképpen lebonyolíthatatlanok, nincs kimenetelük. Ezeket a vitákat nem lehet, tulajdonképpen nem is érdemes lefolytatni mégis mindnyájan mindig újra belebonyolódunk , ezeket a helyzeteket el kell viselni... Igen, a kamasz most a barátaihoz kapcsolódik, csak velük tud igazán beszélgetni és együtt élni. Ez - hallhattuk - nem jelenti azt, hogy a szüleit ne szeretné, de most, egy időre legalábbis, eltávolodott tőlük. Most a barátaihoz kapcsolódik - nemsokára pedig talán a sze¬ relméhez fog ugyanígy ragaszkodni. De erről már csak legközelebb fogunk beszélgetni.

An92evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.

93


4. SZERELMES?

Legutóbb a szemtelenséget jártuk körül, a kamasz szemtelenségét. Talán azt fűzhetnénk még hozzá a szemtelen kamaszról mon¬ dattokhoz, hogy a kamasz szemtelensége nemegyszer egyfajta kapcsolatiforma; szemtelensége útján lép kapcsolatba a felnőttvilággal. így tud kapcsolatba lépni, mert túlzottan élesen lát egyfelől - míg másfelől túlzottan érzékeny, és folyton megtᬠmadva érzi magát, védekezik. Támadással védekezik. Ez a támadás: szemtelensége, amelylyel a környező felnőttvilág gyengeségeit, hibáit, önellentmon¬ dásait pécézi ki. A baráti társaság az a közösség, ahol a kamasz nyílt, kötetlen, bi¬ zalmas - ahol nem szemtelen, mert nem védekezik és nem támad. És hamarosan még egy kapcsolati formát fog keresni, ame¬ lyikben először megint csak szemtelen lesz. Először támadó és védekező lesz. .. Majd ha már tényleg megtalálta, akkor fel tud benne oldódni, és szemtelensége kedvességgé változik át, vagy legalábbis átváltozhat... Ez pedig a szerelem. Próbáljunk meg most a szerelemről beszélgetni, a kamaszkori szerelemről, a kamaszkori szerelmek különböző formáiról. Úgy tizenkét-tizenhárom éves kortól tizenhét-tizenkilenc éves korig. Lássunk először megint egy jelenetet. Ezt a kisebb gyerekek adták elő - a tizenkét-tizenhárom év körüliek - saját szerelmeikről vagy saját szerelmi ábrándjaikról. 94

ír-*5

n ür

. .HáT MI KETTEN. .. TE MEG éN. . .” Egy mozi előcsarnokában vagyunk. Két fiút látunk közelről, most érkeznek a moziba, és meglátják a lányokat, osztály¬ társaikat messzebb, a büfé előtt. A három lány a fiúknak háttal vásárol a büfépultnál. A két fiú beszélgetni kezd: - Tök jól néz ki abba’ a fekete felsőbe’. - Ki? Az Ildi? - Igen, az Ildi! Mért, neked nem tetszik? - De nagyon is. Te beleestél? - Képzeld el, beleestem! És? Mi közöd van hozzá? - Csak annyi, hogy én is! 95


- Te? Ne röhögtess, jó? Az ebédlőben is mindig nekem ad¬ ja a kávéját.

- Mert utálja! - És mikor kidobósozunk, kit dobál mindig? Talán téged? - Téged! Tudod mért? Mert utál! És mondok neked vala¬ mit! Szállj le az Ildiről, világos?! -Azt majd én döntöm el! A lányok közben eljöttek a büfétől, és ők is észrevették a fiúkat. Ildi és Judit nevetnek rajtuk, de Kati nem. Ildi: - Na, megjöttek a fiúk! Judit: - Olyan dedósok, olyan idétlenek! Ildi: - Jaj! Olyan dedósok... Kati: - A Gábor egyáltalán nem dedós! (Figyeljünk! Gábornak Ildi tetszik, aki dedósnak tartja őt - de Katinak Gábor!) - Hogy a Gábor! Hát ő a legdedósabb! - Miért? - Mert egy hetedikes fiú dedós és kész! Ezt mi már eldön¬ töttük. - De a Gábor nem dedós. - Jézusom! Kati, csak nem belezúgtál a Gáborba? Ebbe!

- Miért, kibe kéne?

- Hát legalább három évvel idősebb legyen! - És ennyivel nagyobb!

- Idősebb és nagyobb is nálam!

- Három centivel, mi?! 96

A lányok nevetnek. Kati nem. Ő ezt mondja: És okosabb, mint ti! Na, csajok, megyünk esküvőre! Én leszek a koszorúslány! Ez menthetetlenül belezúgott. És az? Mit szól hozzá? Hát még nem mondtam meg neki. Mit csináljak, hogy észrevegyen? - Jesszusom! Kati, hát ne hülyéskedj! Hogy lehet valaki ennyire kezdő? Hát írjál neki levelet. Vagy legyél vele szemtelen. Kezdődik a mozielőadás, a gyerekek elindulnak befelé, a fiúk és a lányok találkoznak. Sziasztok! Szia! Szevasz! Egymás iránt látszólag teljesen közönyösen besodródnak a nézőtérre.

-

—— ——

--

Előadás után. Gábor egyedül jön az utcán. Nyomában, kicsit futva, Kati. Gábor meghallja a lépteket, hátrafordul, Kati közben be¬ éri. Gábor: - Hát te? - Most nekem is erre kellett mennem. - Felőlem... Tetszett a film? - Jó volt, bár már egyszer láttam.

97


- Szerintem is jó volt, és jó volt, hogy te közbekiabáltál, te

meg az István. - Az is jó volt. - Kérsz rágót? Még van egy. - Akkor csak a felét. - Tessék! Nekem úgyse kell. -Kösz. - Te Gábor! Azt szerettem volna mondani, hogy nekem te... te... hát mi ketten... szóval... te meg én meg... szóval irtó jó veled dumálni, meg... na, mennem kell. Gábor hirtelen utánaszól: -Kati! Kati, aki előző hebegése végén már hirtelen sarkon for¬ dult és elindult, most villámgyorsan visszafordul és megáll, kicsit húzódozva, de várakozóan, feszülten. Most Gábor hebeg: Te helyes lány vagy... és... na jó, ezt még majd megbe¬ széljük. - Jó. Szia! Kati villámgyorsan távozik. Gábor még egy kicsit elmerengve áll, szinte maga elé mo-

-

rogja: - Szia.

A jelenetsor önmagáért beszél. Van már valamiféle érzelem, vonzalom, de még nagyon kósza, nagyon esetleges. A fiúk még „kisfiúk” - míg a lányok egy része már nagylánynak érzi magát. Ha a szerelmesek valahogy egymás közelébe jutnak, zavarba jönnek és szeretnének elszaladni. Vagy: erőltetik a dolgot, muszáj, hogy menjen - hiszen a töb¬ bi lány meg a többi fiú már mi mindenről mesél! ez a divat. 98

*

Következő jelenetünkben két tizenegy-tizenkét év körüli kis¬ lány egymással beszélget.

Ildi látogatja meg Katit. Aztán egy asztal körül összebújva beszélgetnek.

ÉS MILYEN SZERELMESNEK LENNI?

- Szia, Kati! - Szia. De jó, hogy megjöttél, már úgy vártalak! Mész ma

valahova? Mert elmehetnénk egy moziba. -Á, ma nem érek rá. Hamar el kell mennem. Hova mész? Valahova! Mondd már meg, hogy hova mész! -A fiúmhoz! -A fiúdhoz?! Ühöm. Ne hülyéskedj velem, neked még nincs is fiúd! Azt honnan tudod? Onnan, hogy majdnem mindennap itt vagy. És vasárnap? Az apukáddal jársz a budai hegyekbe! Például múlt vasárnap is a fiúmmal voltam a budai he¬ gyekben! - Biztos az apukád a fiúd! - Aha! Nagyon humoros vagy! Na jó! Voltál már igaziból szerelmes? - Igen! És milyen szerelmesnek lenni? - Na hagyjál, jól van?!

-

--

-

-

99


A kislány, Ildi, felugrik az asztaltól, cs elindul az ajtó felé. Kati utánaszól: - Szia! Ildi hátra se néz, de mielőtt bevágná az ajtót, még vissza¬ köszön: - Szia. És kiviharzik.

C7

í

A LÁNY, A LÁNYOK ÉS AZ EGYETLEN

**

.

.

'

*

í!

így kezdődik. Igen. Divat és illik szerelmesnek lenni. És azután megérkezik az igazi érzelem is. Először csak ábrándozás formájában... És ez az ábrándozás - legalábbis a kamaszfiúk esetében mindjárt kétféle. Az első ábrándkép valamiféle eszményi nőalak - A LÁNY, így csupa nagybetűvel. Mint ahogy VERLAINE verse mondja (ADY fordításában):

Álmodom egy nőről, akit nem ismerek, Forró és különös, áldott, nagy Látomás, Aki sohasem egy s aki sohase más, Aki engem megért, aki engem szeret.

Mert ő megért. Neki, óh jaj, csupán neki, Bús, áttetsző szívem többé már nem talány... (Paul Verlaine álma)

z

Ez az önszerelem szerelme is - egy álombéli nőalakba kive¬ títve. Olyasvalakiről álmodozunk, aki minket szeret. És ugyanez a kamaszfiú, akiben ez a sóvárgás él, vicclapok¬ ban meztelen nőket ábrázoló rajzokat keres ki, és ezeket tanul¬ mányozza. Talán azt mondhatnánk, még ketté van szakadva benne az erotikus és a szexuális érdeklődés. (Erotikusnak nevezem a szó eredeti értelmében azt, amit ér¬ zelem fűt át - a görög Erosz a világot átható és összetartó von¬ zalom, az egyetemes rokonszenv, amelyik egymás felé űzi és egymás ismeretére vezérli a lényeket. A szexuális pedig ennek csak testi része, mondhatnám, a nemiséghez kötött technikája. Pedig a szexualitás csak akkor teljes, ha erotika fűti át - viszont az embert feszítő erotikus érdeklődés jelentős részének szexua¬ litásban kell megvalósulnia.)

100

An evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.

101


Kicsit később a kamaszfiú azt érzi, hogy minden lányba szerelmes. A lányokba szeret bele, és „tisztára őrültnek” érzi magát ahogy HOLDEN panaszkodik erről, a kamaszfiú, SALINGER Zab¬ hegyező című regényében mert minden kedvesebb lányba, akivel csak egy szót vált, máris „halálosan szerelmes”, és fele¬ ségül akaija venni. Később jön el csak annak az ideje, hogy találkozom valaki¬ vel, aki először talán ellenszenves nekem, de egyszer csak vala¬ mi kapcsolat keletkezik közöttünk. Az egyetlen, a kiválasztott emberhez kötő érzelem már a ka¬ maszkor végét jelzi. (A kamaszszerelemből akkor lesz túl korai párválasztás, ha a kamasz magányos, elhanyagolt. Ha eddigi, otthoni élete sivár volt - érzelmi értelemben. Vagy ellenkezőleg: nagyon is szorosan, elviselhetetlenül szorosan „kötötték”. Mert egészséges, jó körülmények között a kamasz szerelme

...szalmaláng, azért oly sebes ésfalánk fellobban, és máris másfelé fordul. A szalmalángszerelmet JóZSEF ATTILA jellemzi így kéziratos töredékében. - Költő szerelme...)

SZABAD A KéRő! Nézzünk megint egy jelenetet - nagyobb gyerekek bulijába pil¬ lantunk bele. Itt nélkülözni fogjuk a filmet, a film hangulatait - tánc, ének, cigarettázás, ivás, forgatag, egy pár a fürdőszoba felé tűnik el -, 102

a párbeszédek még kommentárral kiegészítve is viszonylag ke¬ veset fognak elmondani a házibuli jeleneteiből.

Először anyát és fiát látjuk. Kcttcn cinek ebben a lakásban az anya most éppen el¬ utazni készül. - Gáborkám, légy szíves, vigyázz a lakásra, mert leme¬ gyek a telekre, nagyon régen nem voltunk lenn. -Anya, mért mondod, hát mit csinálnék? - Meg aztán jó volna, ha tanulnál is.

-

-Jó. - És légy szíves, a magnóval kíméletesen bánjál, hogy a szomszéd néni ne ö'rüljön meg teljesen, jó? -Jó. - Aztán, lehet, hogy ma este hazajövök, de akkor is csak a késői vonattal. De inkább holnap reggel. - Remélem! Gábor viccelődve nevet. - Mi az, hogy reméled? Nem szereted anyádat látni?

- Jaj, anya!

- Na jó, helló! - Szia, puszillak!

Puszi. Gábor anyja elmegy. Gábor egy kicsit vár, aztán ráveti magát a telefonra. - Halló! Csókolom, a Lacival szeretnek beszélni. Köszö¬ nöm. Halló, szia, Laci! Anyám elment, szabad a kérő, gyer¬ tek fel a csajokkal, jó?! Oké! Szia! Gábor rendezkedik a lakásban, csöngetnek. Józsi érkezik. - Szia! Mi újság? 103


Először a kisbálnát éneklik, majd cigánydalt énekelnek. Azután elkezdődik a tánc. - Mit tegyek föl? - Valami finomat, szépet. Érzelmeset. - Valami szép lassút, jó?! Kavarog a tánc. Itt bukkan először elő együtt az a két ifjú ember, akik később majd szerelmükről fognak beszélni ne¬ künk. Észre se vesszük, hogy valaki megérkezett. Csak a hang¬ jára figyelünk fel: Szervusztok! - Gábor anyja hazajött. - Legalább az ab¬ lakot nyitnátok ki! Olyan büdös van itt, megáll a kés a leve¬ gőben! Bejövök itt, sörösláda az ajtóban, szabad kérdeznem, mi ez, mondd?! - fordul Gáborhoz. Gábor zavartan: - Hát feljöttek a srácok, hogy egy kicsit jól érezzék magukat. Igen, persze. Följöttek a srácok, mert az anyád el¬ ment, és akkor gyertek, srácok, szabad a vásár. Ha tudni akarod, én elfelejtettem elvinni a telekkulcsot, és ezért ha¬ zajöttem. - Most mit csináljak? - Hát mit gondolsz, mit csináljál? A gyerekek a beszélgetés alatt feszengenék a kínossá váló helyzetben, aztán szedelőzködni kezdenek, és lassan elindul¬ nak. A párocska elősurran a fürdőszobából. - Csókolom... csókolom... Sziasztok! Nagyon gyorsan eltűnnek a vendégek. - Direkt megkértelek rá, hogy ne fordítsd fel a lakást, ne üvöltcsd a magnót!

"˙HŰÉI

ö

Ü

3öíf

vaj'

ÖJ

i

Fgjfi-q-l

- Mindjárt jönnek a Laciék is. Anyám nincs itthon. Ülj le.

Jól van, akkor összehozunk egy kis ivarcsörtét. Megérkezik a társaság. Gitárt is hoznak, a most találko¬ zók kétfclől arcon csókolják egymást, egy pillanat alatt be¬ töltik a szobát. Kcttcn lemennek, hogy sört hozzanak és va¬ lami kis töményét. Újabb vendégek érkeznek. Van, aki be¬ mutatkozik. Gábor igyekszik a szőnyeget kimenteni a lábak alól, és helyet csinál a táncnak. Bcszédfoszlányok szűrődnek ki. Valaki gitározni kezd. Egy hang: - Gábor, anyád mikor jön haza? Reggel?

Másvalaki:

- Mit tudtok énekelni?

- Amit mindenki tud.

- A kisbálnát. 104

105

I


w - Jó, de tanultam, már mindent csináltam... - Tanultál! Úgy nézel ki, mint aki tanult! A felnőttek, szülők és pedagógusok, akiknek levetítettük ezt a filmet, kicsit megrémültek tőle. Holott a buli szelídebb volt, mint amilyenekről néha hall - vagy amilyeneket elképzel az

ember. A felnőttek arról beszélgettek, hogy ijesztő, ha az ember saját lakását vagy a barátjáét képzeli a filmen látott lakás helyébe, s a saját gyerekeit teszi a házibuli részesévé. Azt is elmondták, hogy lehet, hogy kicsit irigylik a gyerekeket, hogy több és badabb lehetőségük van a fiúk és a lányok együttlétére is, mint a szülők generációjának volt De úgy gondolták - és ebben azt hiszem, igazuk volt —, hogy a szülőnek kicsit jobban kellene is¬ mernie gyereke baráti körét, kicsit pontosabban kellene tudnia, hogy mi fog történni, ha ő elmegy egy egész éjszakára. Arról is beszéltek ennek kapcsán, hogy milyen fontos, hogy a gyerekek barátai kezdettől fogva feljárhassanak a gyerekhez, hogy ott jól érezhessék magukat, hogy alkalomadtán egy teát vagy zsíros kenyeret is kapjanak - és hogyha így ismeri egy Iád a gyerek barátait akkor kamaszkorában sem kell majd meg¬ rémülnie, ha a gyerek titkolódzva félrevonul ugyanezekkel vagy más barátaival. Az alkohol. Ez baj. Ha egy családban ennyi sör van, hát akkor persze hogy isz¬ nak a gyerekek is. Mért ne igyanak? kérdezte egyikük. Mire a többiek megjegyezték: - Hozták! (A gyerekek, miután megérkeztek.)

-

106

Itt arra kanyarodik a beszélgetés, hogy a szülők az érzelmi biztonságot pénzzel próbálják megváltani. Azt mondják, hogy nincs idejük, hogy lazán, oldottan együtt legyenek gyerekeikkel. Holott tíz perc vagy egy cinkos összenézés is elég volna napon¬ ta, amiből szülő és gyereke egyformán érezné, hogy azonos hul¬ lámhosszon vannak. .. Néhány nyugodtan eltöltött perc, kisgye¬ rek kortól kezdve a vacsorázó - vagy netalán reggeliző! - asz¬ tal mellett... Amikor az apák nem nevelnek, amikor mindenki nyugodtan beszélhet, mondhatja, „ami a szívét nyomja”. Ami¬ kor nincs számonkérés, nincs homlokráncolás és dörgedelem az

iskoláról. De ha ezeket nem tudjuk megtenni, akkor pénzt adunk, és a gyerek, akinek valami hiányzik, vesz rajta valamit, hogy ő is olyan legyen, mint a felnőttek - akikre pedig nem szeretne ha¬ sonlítani. Alkoholt vesz, cigarettát vesz. És azt hiszi, hogy ezzel lázad a felnőttek ellen, holott, éppen ezzel idomul, hasonul hozzájuk... S végül ez hangzott el: Nem olyan nagy baj, ha a gyerek felhívja a barátait, ha el¬ megy az anyja, de jó lenne, ha ezt megmondaná - megmondhat¬ ná; az anyja meg kiköthetné a feltételeit: például hogy vigyáz¬ zanak (és milyen módon) a lakásra, mit használhatnak, mit nem, ne igyanak, vagy - ha már túl a kamaszkoron: csak mértékkel és így tovább. E kölcsönös bizalom - és a kamaszkoron át, a titkok idősza¬ kán át a kitartó kölcsönös bizalom! - megalapozása persze már jóval előbb, a kisgyerek korban kezdődik el.

107


A FIÚ - A LÁNY Nézzük most azt a párt, amelyiket a házibuli forgatagában az előbb megpillantottunk. Ez egy igazán összetartozó kettős közös történetük már évekkel mérhető. Hallgassuk meg őket. Jelenetük nem is jelenet. Nem is játék. Önvallomás.

(A film úgy készült el, hogy a fiú és a lány hosszan futó, kü¬ lön, a riporterrel négyszemközti beszélgetésben tett önvallomᬠsait szétvágtuk, és az egymásnak valamilyen értelemben felelgető részeket egymás mellé illesztettük. így a kész filmben hol a fiú bukkan fel és beszél, hol a lány. Néha a riporter is kérdez. A film elején néma képsort látunk. Látjuk a fiút és a lányt ba¬ rátaik között, egymással beszélgetve, sugdolódzva, nevetve, egymáshoz bújva, nézelődve ahogy jöttek-mentek ezeken a felvételnapokon, mikor éppen nem ők játszottak, mikor nem raj¬ tuk volt a sor. Az operatőr elleste pillanatok ezek - nem beállí¬ tott, nem jelenetté formált percek. Egy valódi kapcsolat valódi pillanatai. Ezután következik a beszélgetés.)

-

A fiú: -Nagyon lobbanékony vagyok. De egy idő után vala¬ hogy... szóval egy rövid idő után kicsit csitul, és aztán már semmi... Nem érzek semmit. Már azt hiszem, hogy elmúlt. És aztán utána megint rájövök, hogy mégiscsak az volt a he108

lyes, ami azelőtt volt. Hogy mégis ő- hogy mégis őt... Úgy¬ hogy már nem... Nem... Nem megy mással... Pedig ez ilyen korban... Ez még elég nagy betegség szerintem, ilyet nem lenne szabad...

A lány:

- Hát ez érdekes... Ez a kapcsolat tulajdonképpen... Ez

a kapcsolat, ez három éve tart, kisebb-nagyobb megszakí¬ tásokkal. A szerelem? A szerelem is három éve tart, de ott nem volt megszakítás. Csak a kapcsolatban volt. Azt hiszem, hogy nagyon szeretem... És jelen pillanatban... Szó¬ val a szívem azt mondja, hogy... hogy nem tudom elképzel¬ ni, hogy valaki majd, más, a helyébe tud lépni. Bár sokszor van bennem egy olyan érzés, hogy hát lehet, hogy holnap... lehet, hogy holnapután találkozom valakivel, aki sokkal többet fog jelenteni... De ezt nem tudom még magamtól sem elfogadni. A fiú:

- Tavaly nyár elején megmondtam, hogy sajnos nem megy, mert cn már nem vagyok a regi. És hát ő sírt meg pró¬ bálkozott... de hát: nem! És akkor cn elmentem a barátaim¬ mal ide-oda, cs akkor volt velem egy lány is, hát nem fogok egyedül menni, valaki kellett, és aztán rájöttem, úgy augusz¬ tus vége felé jöttem rá, hogy mégsem. Nem jó így. Nem ez az igazi. S egyre többet jutott eszembe megint, és akkor haza¬ jöttem Pestre, és egyből rohantam - haza sem mentem egyből rohantam hozzájuk. Aztán megint elkezdődött. Hogy meddig tart? Még egyelőre úgy érzem, hogy sokáig. De hát ezt már sokszor éreztem. Úgyhogy nem tudom. 109


A lány:

- Azt hiszem, hogy kölcsönös, mert hogyha nem lenne az,

azért három év alatt annyira megismertem, hogy tudom, hogy abban a pillanatban szólna, hogy: Júlia, ez nem megy! Sőt már szólt is, amikor úgy érezte, hogy most nem bírja to¬ vább, vagy nem akarja. Akkor rögtön szólt. Ha már nem je¬ lentett neki az a délutáni találkozás... ez a másfél óra együtt, nem jelentette azt, amit régebben. Tehát nem olyan örömmel jött. Akkor rögtön szólt, és én ezt nagyon becsülöm benne.

-

Azt hiszem, gyakran joggal, de hát én azért nem járok utána annyira a dolgoknak, hogy megtudjam... De ő nagyon féltékeny... néha kibírhatatlan... - És ő is joggal? - Nem, á! Én ilyen szempontból nagyon tiszta vagyok. Ilyen szempontból! Nem szoktam átverni, sőt hogyha valami van, én megmondom. De már előfordult, hogy ő nem mond¬ ta meg. És én ezért vagyok bizalmatlan. Tehát én alappal va¬ gyok bizalmatlan, nekem van rá alapom, hogy ne higgyek neki néha. De neki nincs, ő nem...

A fiú:

- Van viszálykodás, elég sok... Tulajdonképpen az a baj,

hogy nagyon hisztis és nagyon érzékeny, mert tehetetlen. Például egyszer nálunk volt, most nemrégen, feljött, és én nagyon éhes voltam, és mondtam, hogy csináljon bundás ke¬ nyeret, és még a tányért is beleejtette a zsírba. Olyan mérges lettem, hogy haza tudtam volna zavarni. Szóval hogy lehet ilyen tehetetlen valaki? És... borzasztó... mondtam is neki, hogy ilyet csak egy nő tud csinálni, és akkor megsértődött, aztán még én engesztelhettem ki. Nagyon érzékeny.

A riporter:

- Tudnál még példát mondani? Hogy mikor különböztök

Ismét a lányt látjuk. Most a riporter kérdez: -Előfordult már, hogy kilépett valamelyikőtök ebből kapcsolatból? A lány: -Igen... Az első ilyen hosszabb megszakítás másfél év után volt, akkor én léptem ki... Szóval, hát... én mondtam azt, hogy most már elég. Ez nyolc hónapig tartott. Utána én jelentkeztem; később pedig ő mondta azt, hogy elégi És egy hónap után jelentkezett! Szóval visszajött.

össze, és hogyan? A fiú:

- Hát... a féltékenység az állandó téma! - Ki féltékeny? - Hát mind a ketten. Én is. - És joggal?

A riporter:

- És ezt a nyolc hónapot te a szerelem idejébe számítod?

Mert azt mondtad, hogy az megszakítatlan volt. - Igen, abba számítom, mert igaz, hogy én akkor jártam egy fiúval, és tulajdonképpen szerettem is azt a fiút, meg nagyon becsültem meg tiszteltem, felnéztem rá, mert egyetemista volt, és nagyon okos volt... Attilának hívták. De összemértem azt,

no An evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.

111


hogy mit jelent nekem az Attila, és mit jelent, mit jelentett a Jóska, cs hogy ő mennyivel jobb. Mennyivel őszintébb, egészen a vadságig. Mer ő maga lenni. Újra meg újra észrevettem, hogy hiába szeretem én most az Attilát, meg tulajdonképpen jól ér¬ zem magam vele - de mindig Jóskára gondolok... Mindig Jós¬ kára gondoltam, és éreztem azt, hogy őt sokkal jobban szere¬ tem. Ereztem, hogy ha most találkoznék vele, akkor megint el¬ fogna az a remegés, ha meglátnám. Attilával én soha nem ve¬ szekedtem - Jóskával pedig állandóan veszekszünk, és iszo¬ nyúan önző ő is meg én is. És ez sokszor annyira elfajul, hogy szinte elviselhetetlen. Most, hogy újra együtt vagyunk, sokszor megfordul bennem, hogy jó, szeretem, de hát így nem lehet él¬ ni! így nem lehet ezt tovább csinálni. - Attilával pedig simán ment. - Simán. Ott semmi probléma nem volt, például Attilára egyáltalán nem voltam féltékeny. De hogyha Jóska beszélget egy lánnyal, én ki tudnám kaparni a szemét... És Jóska is ugyanígy, mert én egy fiúval sem állhatok szóba, mert akkor ő rögtön ott terem és... és...

A fiú:

- Elég jól megvagyunk. Vannak veszekedések, de hát anélkül unalmas lenne szerintem. - És mi lesz? - Ó! hát azt nem tudom. Neki vannak elképzelései, de... - És neki mik az elképzelései? -Hát nagyon naivan fogja fel... Bár lehet, hogy úgy lesz... Szóval ő mindenképpen azt akarja, hogy én elvegyem őt feleségül, majd egyszer, de hát én ilyet nem ígérek még meg... Ilyet nem szabad ígérni! Ez... szóval ez vicc! Hogyha 112

r?» ! . '

természetes...

mit tudom én, néhány év múlva is tart, akkor egy bomba nő, és De hát most megígérjem? És ha holnap jön egyszer, de megígértem már Bár lesz... más esetleg valami akkor nem voltam józan. Úgyhogy visszavontam. bomba? A bomba nő netán el tudna csábítani? S mitől érzem, hogy nem... úgy most érzem, úgy egyelőre Hát mondtam, hogy van Nem tudna elcsábítani. De hát már egyszer csak eltűnik, kezd, múlni dolog egész olyan, hogy az meg, hogy nincs semmi és akkor... Hogy miben nyilvánul hogy csohogy... alapkövetelmény, bomba nő? Hát nálam ki! nézzen dálatosan És ő csodálatos? -Ki? Júlia.

-

-

113


-

Hát igen! Nekem igen. Aztán lehet, hogy másnak, más¬ nak talán nem, de... És semmiképpen ne legyen buta szép¬ ség, olyan aki nagyon szép, de csak néz... Az ilyen nekem nem kell... A barátnőmmel meg az a baj, hogy ő szinte túl okos. Nagyon értelmes. Jó lenne, ha néha kicsit hülyébb len¬ ne. Néha már szinte azt érzem. Akkor nem beszélne annyit. Nagyon sokat beszél.

Ismét a lányt látjuk. A riporter kérdez: - Milyennek kellene lennie annak, aki Jóskánál többet je¬ lenthetne? A lány: Hát ezt nem tudnám megmondani. Erre csak akkor tud¬ nék válaszolni, hogyha már ismerném... Ha már megjelent volna az a valaki, akiben felfedezném, hogy ez több, mint Jóska. Nekem többet jelent. És ez kölcsönös? Jóska is így van veled? Hát igen, azt hiszem. Bár tudom, hogy vannak hullám¬ völgyek nála is és nálam is. Ezek elég gyakran előfordulnak. Te most úgy látod, hogy egész életedre kitart ez a kap¬ csolat? Igen. Én most úgy érzem. - Idővel férjhez mész? Igen szeretnék férjhez menni. - Gyereked is lesz? Igen. Hány? Hát, három. Három minimum. De négynél nem lesz több. A szüleid hogy néznek erre a kapcsolatra?

-

-

——

114

-Az anyu és a nevelőapám nagyon-nagyon szeretik és jó¬ nak tartják... Nagyon szeretik Jóskát. Az az igazság, hogy apunál egy kis zűr van. Mert apu annak ellenére hogy nem ismeri, csak látta néhányszor, borzasztóan nem szereti... Na! ez az igazság. Jóska sem szereti aput. Az ő szülei, a Jós¬ ka szülei... azt hiszem, az ő szülei is szeretnek, és szinte csa¬ ládtagnak tekintenek... Szinte már családtagnak számítok náluk, ugyanúgy, mint ő nálunk. És édesapádnak mi a kifogása Jóska ellen? Tulajdonképpen nem indokolja, egyszerűen azt mondja, hogy nem való hozzám. Hogy neki nem szimpatikus. Azt mondta, hogy ő már van olyan jó emberismerő, hogy látja... Mert amikor ő szidta, akkor én mindig azt mondtam, hogy miért mondod ezeket, mikor két szót sem beszéltél vele. Nem is ismered. És akkor az volt a válasz, hogy vagyok olyan jó emberismerő, hogy látom azt, hogy ki sunyi és ki nem...

-

Ennyit mondtak a gyerekek eddigi kapcsolatukról. Amikor ezt az önvallomást a felnőtteknek - szülőknek és ta¬ nároknak - levetítettük, az elsőként megszólaló szülő - apa azt mondta el, hogy ő tisztának, őszintének, egészségesnek, igaznak tartja ezt a kapcsolatot. Elmondta azt is, hogy van egy tizenhat éves fia, aki éppen most szerelmes, és hasonló szituᬠció van az életében, mint amit a filmen láttunk. Ő úgy látja, hogy a fiatalokra inkább ez, az őszinte kapcsolat a jellemző, nem pedig a szerelmi sikerek hajszolása - mint nemegyszer az idősebb korosztályban. Az egyik édesanya irigylésre méltónak mondta azt az őszin¬ teséget, amivel a gyerekek a kapcsolatukat elemezték, és azt fűzte hozzá, hogy „ez a szerelem már úgyszólván egy miniatűr 115


kicsinyített - házasságnak látszik. Isten tartsa meg azt a jó szokásukat, hogy ilyen egyenesen beszélnek egymással.” A film szereplői tizenhét év körüliek lehettek. Hogy van-e már közöttük szexuális kapcsolat? A felnőttek nagy része úgy véleke¬ dett, hogy igen, és jelentős része azt fűzte hozzá, hogy ha meg¬ felelően tudnak védekezni, tudnak vigyázni az egészségükre, és mindez emberi körülmények között zajlik, akkor ez az első sze¬ relem - akár elmúlik, akár nem - fontos és szép emlék maradhat. Az egyik mama azt mondta el, hogy ő nagyon bizalmas vi¬ szonyban volt kislányával, egészen kamaszkoráig. De biztos benne, hogy kamaszkorától kezdve a lányának voltak titkai, és ezt helyesnek is tartja. Minden gyereknek vannak már ilyenkor titkai - esetleg olyan titkok, amiket később aztán elmondanak a szüleiknek. Az ő kislánya elmondta neki a szerelmeit, egészen addig, amíg komolyra nem fordultak. „Igen, eljött az idő, amikor nagyon tetszettek neki a fiúk, imádta a barátait, tehát a kisfiúkat, akikbe szerelmes volt, és akik viszontszerették. De hogy elmondott-e mindent, azt nem tudom. Nem merném mondani. Lehet, hogy volt, amit nem mondott el. Én azt hiszem, hogy mire megöregszünk, nem jól emlékszünk már a magunk fiatalságára, de én emlékszem, hogy ha jól visszagondolok, úgy tizennyolc-tizenkilenc éves korom¬ ban nagyon szerelmes voltam. Nagyon szívesen léptem volna szexuális kapcsolatra azzal a fiúval, akibe beleszerettem, de mindig visszatartott az, hogy terhes lehetek. Akkor nem lehetett védekezni. Ma már lehet. És én mégis azt hiszem - és úgy gon¬ dolom, nem vagyok különösebben maradi -, hogy jó lenne, ha a fiatalok úgy tizennyolc éves koruk előtt nem lépnének szexuális kapcsolatba egymással. Nagyon sok túl korai kapcsolatot lát¬ tam, ami aztán túlzottan megviselte a gyerekeket.”

-

116

AKCELERÁCIÓ

— SZOCIÁLIS PUBERTÁS hozzákap¬

Én azt hiszem, hogy a szerelem kérdése szorosan csolódik a kamaszkor másik nagy kérdéséhez, ahhoz ugyanis, hogy ki vagyok? Ki vagyok én? Milyen vagyok én? Mire vagyok képes? ön¬ A szerelem bizonyos értelemben olyan tükör, amelyikben magamat látom - a másik emberben. A József Attila-i sorok értelmében, hogy „Hiába jurösztöd önmagadban. / Csak másban moshatod meg arcodat". (Nem én kiáltok) 117


A szerelem: ismeret. Olyan mélységű ismeret egy emberről - magamról és a másik emberről -, amilyenben azelőtt ennek az ifjúnak, ennek a ka¬ masznak nem volt része. A barátság az első ilyen tükrözéses ismeret - és a szerelem a

második. Beszéltünk már arról, hogy mindenki tudja, hogy a kamasz¬ kor a szexuális érés kora, de ritkábban mondják el, hogy a viharos szellemi érés kora is, a nagy megismerési igény kora. Ez a kettő fonódik össze a sokszor egymást és önmagunkat gyöt¬ rő, sokszor kibírhatatlan és mégis-mindent megér szerelemben. Azok, akik nagyon sokat beszélnek a szexualitásról - a csak szexuálisról és minden második szavuk egy szexuális vicc vagy kitétel vagy disznóság, mint mondani szokták azok nagyón gyerekes, nagyon infantilis fokon élik a szexualitást is. És feltehetőleg az erotikát is és a szerelmet is. Azokból hiányzik a valódi személyesség és az a képesség, hogy önmaguk legbenső lényével tudjanak egy másik ember legbenső lényéhez kapcsolódni vagy legalább törekedni erre a kapcsolódásra. Akik a szexuálitás kérdésében megérlelődnek, akik sokat tud¬ nak róla tapasztalatból is, akik a mélységeibe láttak, azok élik mindig új ismereteket szerezve önmagukról és a másik ember¬ ről - ezt a világot is, és technikai kitételeit nem fűzik bele ilyen vagy olyan formában minden második szavukba. Egy sajátos kérdés merül fel manapság úgyszólván világszer¬ te a kamaszkorral kapcsolatban. Ez a kérdés pedig a következő: kétszáz évvel ezelőtt déd- és üknagyanyáink korában a szexuális érés körülbelül tizenhat éves kor körül következett be - például Európában, de általában

118

a mérsékelt égövi országokban amennyire ezt tudjuk. Tizen¬ hat-tizenhét éves kor volt az önálló egzisztencia megalapításᬠnak életkora is. Széchenyi István tizenhét éves korában már ka¬ tonatiszt, és fontos szolgálatot teljesít. Arany János erre az élet¬ korra túl van tanulmányain, túl a színészi vándoréveken, letelepszik falujában mint tanító. Századunkban a kutatók egy új jelenségre figyeltek fel. Az akcelerációra a meggyorsulásra. Ez a fejlődés, az érlelődés, a testi érés meggyorsulását jelen¬ ti azt jelenti, hogy a lányok első menstruációja nem tizenöt-ti¬ zenhat éves koruk körül jelentkezik, hanem hamarabb, tizenkéttizenhárom éves korban. Ez egyben az egész testi érlelődés eggyorsulását is jelzi. Ugyanígy a fiúk is előbb érnek, bár ez kevésbé pontosan határozható meg. Ugyanakkor˙az az időpont, amikor valaki önállóvá tud válni, a saját életét anyagilag is biztos alapokra tudja helyezni, ké-

sőbbre-tolódott.

Húsz-huszonöt-huszonnyolc éves korra! Ezt a megnyúlt függőségi időt - amikor tehát az ember még anyagilag a családjától függ, amikor még nincs önálló lakása, amikor még esetleg tanul - szociális pubertásnak, vagy kultúrpubertásnak, tehát: társadalmi kamaszkornak vagy a kultúra, a civilizáció sajátosságaiból eredő kamaszkomak

szoktuk nevezni. Itt egy szakadék keletkezett, egy szakadék nyílt meg, mond¬ juk szélsőségesen, hogy a tizenkét-tizenhárom éves kor és a hu¬ szonöt-huszonnyolc éves kor között. Egy olyan korszak, amikor az ember már többé-kevésbé érett - például a szexuális életre -, de ugyanakkor még nem igazán önálló, például anyagi értelemben. 119


sí!

M I

Régen ennek a szakadéknak a két partja úgy a tizenhetedik életév táján majdnem egymáshoz simult, összeért. Most meg egyszerre tíz-tizenöt évnyi rés keletkezett közöttük. Azt mondtam, hogy többé-kevésbé érett. Azért mondtam, hogy többé-kevésbé, mert a mai orvosi állás¬ pont szerint valójában egy fiatal ember körülbelül változatlanul tizenhét-tizennyolc éves kora körül érik meg testi értelemben ez idő tájt válik alkalmassá például egy lány arra, hogy viszony¬ lag veszélytelenül utódokat, egészséges utódokat szüljön. A fiúk tulajdonképpen még később érnek - különösen pszichológiai ér¬ telemben. Bár testileg nyilván ők is már jóval előbb képesek a szexuális életre. A statisztikák azt mutatják, hogy valóban ez az az életkor, amikor a gyerekek egy jelentősebb része, több mint a fele, tény¬ leg átesik az első szexuális élményeken. 120

Mit jelent az, hogy a pszichológiai érés még később követke¬ zik be? Lányok esetében ez például azt jelenti, hogy mondjuk egy ti¬ zenhét éves lány még nem igazán érett arra, hogy érett szemé¬ lyiségű anyja legyen gyerekének. (Aki ennél is korábban szül gyereket, az szinte biztos, hogy a saját életét is és a gyereke életét is megkeseríti. Hiszen ezután kellene még előbb saját magát „megszülnie”, hogy aztán teljes értékű anyja lehessen gyerekének.) A pszichológiai érettség úgy nagyjából húszéves kor után kö¬ vetkezik be - és mint láttuk, a szociális, társadalmi érettség még később. Mindarról a zavarról, ami ebből a helyzetből adódik, viszony¬ lag keveset beszélünk. Valódi megoldását ugyanúgy nem ismer¬ jük, ahogy nincs teljesen határozott álláspontunk a szexuális eti¬ ka kérdéseiben sem. Nekünk felnőtteknek. Az a zsidó-keresztény etikai rendszer, amelynek alapján az elmúlt évszázadokban és évezredekben Európa élt - vagy leg¬ alábbis élni próbált és ítélkezett -, megbomlott. A képmutatás és a hazudozás a szexualitás kérdéseiben eltű¬ nőben van. Ugyanakkor a belső vezérlés, amelynek át kellene vennie a külső parancsok helyét, még nem tökéletes. Tehát: se külső rend - se belső. Sajátos, zűrzavaros helyzet alakult ki. Amit mégis elmondhatunk, az az, hogy személyesség nélkül személyiségünk kibontakoztatása nélkül - nincs igazi emberi élet. És enélkül nincs emberi kapcsolat, nincs szerelmi kapcso¬ lat sem. 121


zete; lehangolt, szomorú állapotok, amelyek semmivel sem job¬

bak, egyesek szerint rosszabbak az előzőeknél.

Kezelésre szorulnak.

Gátolják a személyt önmegvalósításában - elveszik munka-

1

JX tel .

nr m\ 32 IX z.

Amerikában már évekkel ezelőtt lefutott a szexuális felszaba¬ dulás nagy hulláma. Sokan azt remélték, hogy ettől a szabadságtól - sokszor sza¬ badosságtól - meggyógyulnak a lélek betegségei, eltűnnek olyan neurózisformák, idegességek, amik a nemiség elfojtása következtében keletkeztek. Amiket a prüdénaj)a képmutatás hozott létre - az a fajta kép¬ mutatás, amit ápólgári társadalom a múlt század végére kitermelt. És mi történt? Tényleg: ezek az úgynevezett elfojtásos neurózisformák úgy¬ szólván eltűntek. De nagy meglepetésre - vagy talán nem is olyan nagy megle¬ petésre - más bajok, másféle idegességek, más neurózisformák léptek a helyükre: elszemélytelenedés; a kiürülés, a magány ér122

és életkedvét. Újra kiderült - mint az élet nagy kérdéseiben általában hogy mind a két szélsőség zsákutcába vezet. A tilalmak is megfosztanak valamitől - és megfoszt (talán ugyanattól!) a szabadosság is. Kiderült, hogy a szexualitás kérdésében, mint minden nagy kérdésben, pillanatról pillanatra kell tudni felelősséggel dönteni. Jelen kell lennem döntéseimben - énem minden erejével, sza¬

badon. Nem szabad, hogy külső tilalmakra hallgassak - de nem szabad hagynom, hogy elsodoijanak tőlem független hangulatok, divatok. Az érzelmi kapcsolat, a személyes bensőség, az intimitás ad¬ ja meg a valódi értékét a szexuális kapcsolatnak is. Ez személyiségfejlesztő hatású. Ha érzelmileg bensőségesen jelen tudok lenni kapcsolatunk¬ ban, akkor az én személyiségem és a partnerem személyisége is nő, gazdagodik, továbbhalad a maga útján e kapcsolatban fel¬ szabaduló energiák segítségével. Ha nincs személyes jelenlét, nincs érzelmi bensőség, akkor mindkettőnk személyisége kizsákmányolódik ebben a kapcso¬ latban - nem növekszik, hanem sorvad. A szerelem: személyes és bensőséges. Hadd idézzünk ide két mondást a szerelemről, két mondást, amely a közmondások természete szerint látszólag ellentmond egymásnak - mégis mind a kettő igaz. 123


iuSi V

Tehát az lát jól - méghozzá láthatatlan dolgokat a másik em¬ berben aki szeret. Szerelem, szeretet, önszeretet - mondtuk, hogy a kamasz a másik emberben önmagát is keresi, és amikor a másik ember is¬ meretére tör, magát is meg akaija ismemi. Ki vagy te? Milyen vagy? - ezeknek a kérdéseknek a mélyén kamaszkorunkban és sokszor még később is, azt kérdezzük, azt is kérdezzük: és én ki vagyok? és milyen vagyok? És kivé lehetek? Milyenné lehetek? De ez már következő - utolsó - fejezetünkhöz vezet át minket.

, h

Az egyik: A szerelem vak. A másik: Az lát jól, aki szeret. Igen. A szerelem vak, és vakká tesz a külső dolgokkal szemben. A külső élet jelenségeivel szemben - esetleg a többiekkel szemben. A szerelmesek sokszor hibáznak ezekben a külső viszonyla¬ tokban, ezeknek megítélésében. (Esetleg megromlanak baráti kapcsolataik is és ez valódi veszély.) Egymást sem látják olyan jól, olyan kívülről néző tiszta szemmel, mint egy külső, objektív ítélő. Viszont a szerelem - a szeretet — megnyitja látásunkat a bel¬ ső, láthatatlan dolgok - tulajdonságok, értékek - felé.

124

125


5. Ki VAGYOK éN?

Legutóbb a kamaszkori szerelmekről beszélgettünk. De nem mondtuk még el, hogy ez a szerelmes kamasz - akár fiú, akár lány legyen - önmagáról sokszor azt gondolja, hogy öt nem lehet szeretni. Nem lehet - mert olyan ronda. Olyan pattanásos. Olyan nagy a lába.

A keze. Olyan vékony a lába - piszkain Olyan vastag a lába oszlop. Olyan sovány. Olyan kövér. Nincs melle. Túl nagy a melle. És így tovább - még sorolhatnám. -

ENGEM

NEM LEHET SZERETNI

Azt gondolja ilyenkor magáról az ember, hogy: „Engem nem lehet szeretni, hiszen a többieket - a többi fiúkat, a többi lányo¬ kat - már rég szereti valaki, már rég járnak valakivel, csak én nem járok senkivel, csak én vagyok magányos.” 126

Vannak olyan gyerekek - és vannak olyan felnőttek akik kifelé fordulóak és könnyedek. Könnyen és szívesen mesélnek kalandjaikról - mert divatos dolog kalandokról mesélgetni és ők könnyen és kedvtelve követik a divatot. Igaz, hogy ezek a gyerekek - és ezek a felnőttek - könnyeb¬ ben kötnek és könnyebben oldanak kapcsolatokat. De most még főleg: könnyebben - és a valóságosnál többet - mesélnek és mímelnek. Kétségbeejtve némileg társaikat, akik inkább befelé forduló¬ ak, magukba húzódnak és gátlásosak - mint az igazi kamaszok -, és közben azt érzik, hogy csak ők ilyen gátlásosak, csak ők ilyen magányosak, csak nekik nem megy. A kamaszkor magányos korszak - a szoros barátságok és a ra¬ jongó szerelmek ellenére az -, és a kamaszkor gátlásos idősza¬ ka az ember életének. És kudarcos idő. Sok mindenre vágyakozom - és nem merem kipróbálni; ez is kudarc - vagy: kipróbálom és nem sikerül. Hiszen csak most ismerkedem az élet szélesebb körével. Érdekes megfigyelni, hogy a nagyon „menő” kamaszok akiknek sem magukkal, sem a világgal semmi gondjuk nincs hogyan tűnnek el, hogyan szürkülnek el néhány év alatt nem¬ egyszer, ifjúkorukra. Míg a gátlásos kamaszok lassan felnőnek és kivirulnak.

NORMáLIS VAGYOK? Kamaszkorában az ember sokszor megkérdezi magától: - Normális vagyok? Félelem lappang ebben a kérdésben - és egy kis büszkeség. 127


Félelem, hogy például normális-e a testem. Alakom, mérete¬ im, erőm és erőtlenségem... És normális-e a lelkem - a gondolkodásom - az érzelmeim? Tegyük hozzá: ezeket általában a normális kamasz kérdezi magától. És a büszkeség: talán nem is vagyok normális - remélem, nem vagyok normális, remélem, valami különös, egyszeri, kü¬ lönleges példány vagyok -, remélem, nem vagyok olyan, mint a tucatemberek, olyan, mint a többiek... És a másik félelem: istenem! olyan vagyok? Akkor meg kell játszanom a mást, a különlegeset, az extravaganciát...

Ezeknek a felszínen futó gondolatoknak van egy mélyebbről fakadó forrása. A kisgyerek még ösztönös lény - a felnőtt már tudatos. (Kel¬ lene, hogy legyen.) A kamasz félúton van. Még fel-feltömek mélyről fakadó úgyszólván kisgyerekes — ösztönkésztetései, az ezeket kísérő képzetekkel, másfelől már nagy tudatossággal figyeli a világot és önmagát. Tágabb világban él, mint akár a felnőtt, akár a kisgyerek, mondhatnám azt is, hogy két világban - a felnőttés a gyerekvilágban, a tudatos és az ösztönös világban - él egyszerre. Nagy feszültségben. És ebben a kavargásban, ebben a feszültségben időnként olyan érzések, érzelmek, képzetek jelennek meg - törnek fel nagy mélységekből -, melyek mintha a „nem is normális” em¬ ber érzelmei, képzetei volnának. Sajátos, örvénylő világ. Meghökkentő - őrült - ötletek világa.

Századunk egyik jelentős pszichiátere, Ernst Kretschmer fe¬ dezte fel, hogy van úgynevezett pubertás krízis - magyarra for¬ dítva: kamaszkori válság. A pubertás krízisbe kerülő kamasz szinte olyan, mintha el¬ mebeteg volna. Pedig nem az. Normális. Csak hangsúlyosabb, nagyon éles formában éli át azt, amit tompítottan a többi ka¬ masz is átél.

ÉN - ÉN - ÉN A kamasz áll a tükör előtt, és azt kérdi magától: vagyok? Vagy fekszik az ágyon, bámulja a mennyezetet, hallgatja a ze¬ nét, és nem kérdez magától semmit, de az érzésében valami ilyesmi lüktet, hogy: - Én... én. .. én.. . És kérdő hangsúllyal: -Én?... Én?... Én?... Vagy a nagyság érzetével - csupa nagybetűvel: -ÉN... ÉN... ÉN... Vagy pedig a nyomorúság érzetével, már szinte leírhatatlanul kis betűvel: - én... én... én... jaj... jaj... jaj... én... én... jaj... jaj... Ki vagyok én?

128

An evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.

- Milyen

129


OLYAN VAGYOK. .. Nézzünk egy filmrészletet. Egy fiú áll a tükör előtt, és ezt mondja:

- Olyan vagyok, mint egy ronda ló. Vagy mint egy disznó. Meg olyan vagyok, mint egy angyalka. Sőt olyan vagyok, mint egy aranyos kisbaba. Meg olyan vagyok, mint egy púposteve. Szerintem ez egyáltalán nem számít, hogy milyen vagyok... Egyedül az számít, hogy itt bent, bent mi van. Mert lehetek púpos, meg lehetnek lófogaim, egyedül az számít, hogy bent mi van. Hogy bent mi van... Idéztük már József Attilát: „Az én vezérem bensőmből vezérel!" Az őszinteség követelménye. Az énazonosságé. Hogy az lehessek, aki vagyok. Hogy merjek az lenni. De ki vagyok - ki lehetek? Beszéltünk a csövesekről, a punkokról - a mindig más formᬠban lázadó kamaszokról, ifjakról, akiknek lázadása abban áll, 130

hogy érvényesíteni akarják önmagukat a külvilággal szemben, és úgy érzik, hogy ez a külvilág őket fenyegeti - fenyegeti, mert meg akarja változtatni -, fenyegeti, mert nem akaija engedni, hogy olyanok legyenek - amilyenek belső természetük szerint

lenni szeretnének. Miért? Milyenek szeretnének lenni? Milyennek érzik magukat - belső természetük szerint? Hallgassuk csak végig még egyszer az előző önvallomást. Olyan vagyok, mint egy ronda ló. Ez az első, a beköszöntő mondat valami olyasmit mond, hogy vállalom magamat olyannak, amilyennek ti mondtok - azt mondjátok, hogy már nagy ló vagyok, nagy mélák kamasz -, és olyasmi érződik a hangotokból, hogy: ronda ló. Igen, én is ron¬ dának érzem magam, rondának is. Vagy mint egy disznó. Pláne! Piszkos disznónak neveztek - mert nem suvikszolom folyton a lakást meg önmagamat, mert a kedvenc nadrágomat hordom, és nem baj, ha kopott meg szakadt, sőt... ez mutatja, hogy nem olyan vagyok, mint ti, akik csak a cuccokért éltek. Meg heverészek és lusta vagyok. Jó. Legyek disznó. De én úgy érzem - sőt tudom - hogy olyan vagyok, olyan is vagyok, mint egy angyal. Sőt, hogy jobban bosszantsalak ben¬ neteket, így mondom: mint egy angyalka. Ugye erre nem gondolnátok? Mert ti csak a ronda lovat látjátok, meg a disznót. Sőt olyan vagyok, mint egy aranyos kisbaba. Mert ti nem hiszitek el, hogy most is kisgyerek vagyok - kis¬ gyerek is vagyok -, akit szeretni lehet és kell, aki csak a szeretetben tudna élni - de ti nem szerettek. És nem hiszitek el, hogy 131


kedves is lehetek, aranyos - mert nem hagyjátok, hogy az le¬ gyek. Folyton piszkáltok, folyton szóltok valamiért, ami lényegte¬ len, ami nem fontos - és semmiről nem akartok tudni, ami ne¬ kem fontos, ami számomra lényeges. Elkezdek valamit mesélni, s akkor ti rám szóltok: - Hogy állsz megint! - Húzd ki magad! Trehány alak... - Mit lógatod magad?! Fiam, ha folyton így ülsz (így állsz), púpos leszel!

- Púposteve!

Jó. Olyan vagyok, mint egy púposteve. Szerintem ez egyáltalán nem számít, hogy milyen vagyok... Egyedül az számít, hogy itt bent, bent mi van. Mert lehetek pú¬ pos, meg lehetnek lófogaim, egyedül az számít, hogy bent mi van.

Azt gondolom, hogy ilyenféle - vagy ehhez hasonló - képze¬ tek, képzettársítások özönlik körül ezt az önvallomást. De hát mi van bent? Ezt a kamasz sem tudja, vagy legalábbis nem tudja - és nem is akarja - szavakban pontosan megfogalmazni. Érzi, átérzi, hogy valami kavarog benne - és ehhez a kavar¬ gáshoz keres társakat (akik fél szóból is értenek, vagy szavak nélkül is) és hangulatokat. Ezért van az, hogy az évenként - vagy néhány évenként változó ifjúsági, kamaszkori mozgalomhullámoknak nincs pon¬ tosan szavakba foglalható programjuk, ideológiájuk, célkitűzé¬ sük - hangulataik vannak és külsőségeik, melyek azonban még¬ is valamiféle belső tartalmat, állapotot, vágyat fejeznek ki.

Kezdetben voltak a beatnikek Amerikában - az ötvenes évek nemzedéke, a háború utáni nemzedék, Jack Kerouac és Allen Ginsberg - az Úton és az Üvöltés aztán jöttek a hippik, akik Ginsberget vezérükül vagy egyik vezérükül emelték és fogadták el, és aztán a yippik, a diggerek, a csövesek - mindvégig kísér¬ ve a zene stílusváltásaitól. És a sor persze folytatódik, hol nevesítve, hol névtelenül. Van valami közös ezekben a mozgalmakban - vagyis távo¬ labbról és kívülről szemlélve úgyszólván csak közös van ben¬ nük -, még ha nagyon meg is különböztetik magukat egymástól egymás között. Ez a közös elem talán legjobban a hippik hármas jelszavában ragadható meg.

DROP OUT. TURN ON. TUNE IN Drop out. Turn on. Tune in. Ez a hármas jelszó. Próbáljuk meg lefordítani. Drop out. Cseppenj ki, ejtsd ki magad... Cseppenj ki, ejtsd ki magad ebből a civilizációból, ebből az ipari, technicizált társadalomból, ahol az élet értelmetlenné vált, ahol nem törődnek a lényeges dolgokkal, ahol hajszolják magu¬ kat, hogy pénzt keressenek, és a pénzen fenntartják magukat, hogy újra hajszolódhassanak. Ahol olyan javakat halmoznak fel és fogyasztanak el -, amelyekre nincs is szükségük, míg viszont amire szükségük volna az emberi élethez, arról megfeledkeznek. Megfeledkeznek önmagukról. Megfeledkeznek a természetről.

132

An evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.

133


Megfeledkeznek a világmindenségről. Pedig az ember elsősorban önmagához - és másodsorban a természethez és a természeten átnyúló szálakkal a világminden¬ séghez tartozik, annak polgára. Minderről csak az egyszerű életben lehet újra megtudni vala¬ mit, nem a haszontalan dolgok civilizációjában. A természeti népek - Amerikában például az indiánok so¬ kat tudtak erről. Az ő életformájukat kell követni. Lép ki tehát ebből a körforgásból, amelyikben dolgozol, hogy pénzt keress - és pénzt keresel, hogy újra dolgozhass. Cseppenj ki, ejtsd ki magad... Turn on. Sokértelmű kifejezés. Ilyesmiket jelent: Kapcsold be magad! (Mint például egy rádiót.) De talán még jobb, ha ezt a magyar kifejezést használjuk. Gyújtsd fel magad! Ugyanakkor azt is jelenti, hogy: Fordulj! Vedd célba! Izgulj fel! Támadj neki! Nézzük sorba jelentéseit. Kapcsold be magad - gyújtsd fel magad (mint egy rádiót)! Ez valami ilyesmit jelent: kapcsold be belső érzékelésedet, amivel képes vagy fogni rajtad - és a világmindenségen - átfu¬ tó hullámokat. Ha elkezded „venni” ezt a folytonos „adást” akkor elkezded megtudni, hogy ki is vagy te, és milyen a világ voltaképpen. Fordulj!

-

134

Az értelmezésnek ez a része a drop out - cseppenj ki - egyenes folytatása. Fordulj! - fordíts hátat ennek a civilizációnak, ennek a társadalomnak, és nézz vissza a múltba. Visszafelé, ahol a régi nagy tanítók még mondtak valamit még tudtak, vagy legalábbis mertek mondani valamit az emberi lét céljáról és ér¬ telméről. Még megpróbálták megfogalmazni, hogy honnan jö¬ vünk és miért, és hogy hová tartunk. Mi volt velünk - kik vol¬ tunk -, mielőtt megszülettünk - és mi lesz velünk - kik leszünk -, miután meghalunk. És minderről tudva hogyan is kell - hogyan is kellene - él¬ nünk. Hallgasd meg, kutasd fel a régi nagy mesterek - az indiai risik, Buddha, Lao-Ce, Kung Fu-ce, Szókratész, Jézus és a töb¬ biek - tanításait. Ez a hármas értelem, hogy: vedd célba - izgulj fel - támadj neki - több dologról is beszél. Egyrészt ilyesmit mond, hogy: törj megismerésre, megismer¬ ni csak izgatott, tüzes állapotban lehet legalábbis a lényegi dolgokat - s nem a mai technikai tudomány hideg eszközeivel. Ugyanakkor ez a hármas értelem - bár szintén a megismerés értelmében - a nemiségre is céloz és a kábítószerélvezetre. A hippik szerint a szeretetben valósulhat meg egyedül egyéni létünk értelme. Együtt lenni - sétálni - a parkokban vagy a szabadban üldö¬ gélni és énekelni - beszélgetni, ez mind love in, vagyis szeretet¬ ben létezés. Ennek a love in-nek az egyik formája a szerelem és a testi szerelem is -, a szerelmi együttlét. Másfelől: úgy gondolták, hogy minden eddig ismert nagy kultúrának úgyszólván érzéki tapasztalata volt az ember és a vi¬ lág legbensőbb lényegéről, titkairól. (Ezek az érzéki tapasztala-

135


tok ömlöttek át az igazi művészetekbe - és a vallásokba, a rítu¬ sokba a valódi filozófiákba.) Manapság nincs ilyen érzéki ta¬ pasztalatunk, mert elfordultunk saját magunktól és a természet¬ től. Nem tudunk meditálni - vagyis gondolati koncentrációval önmagunkba elmélyedni, felkeresve saját legbensőbb mélysé¬ geinket, ahonnan ezek a tapasztalatok feltörhetnek, előbuzog¬ hatnak. A kábítószerek juttatnak hozzá ilyenfajta élményekhez. Hamarosan a hippik is belátták, hogy a kábítószerekre vonat¬ kozó felfogásuk végzetes tévedés volt. A régi tanítványok hoszszú évek megfeszített munkájával jutottak el belső élmények¬ hez. Mondjuk így: törvényes úton. Személyiségük építésével. A kábítószer azonnal megadja az élményeket - és roncsolja sőt idővel szétroncsolja - a személyiséget. Miközben súlyos tes¬ ti károsodást okoz. Az ördög eszköze. És megszületett az új hippi jelszó: No more drogs! - Soha többet kábítószert! De ez már a mozgalom vége felé volt. És most nézzük a hármas jelszó harmadik tagját: Tune in. Ilyesfélét jelent: Állítsd be magad! Vedd! (Például: a rádióadó adását.) És: Kerülj összhangba! Miután bekapcsoltad, felgyújtottad magad - most hangold, állítsd be vevőkészülékedet a megfelelő hullámhosszra, hogy tiszta legyen a vétel. 136

o '

m

AÁ X

\

&

M

i

x:

1 Kerülj összhangba önmagaddal és a többiekkel. Akik hozzád hasonló módon megszabadultak. Hozd létre velük a szabad in¬ dividuumok szabad társulását. És kerülj összhangba a termé¬ szettel - a világmindenséggel. Fogd fel áramait - és ebben az összhangban éld az életedet. Mi történt a beatnikekkel, mi tör¬ tént a hippikkel és a többiekkel? Egyrészt: lassan felnőttek. Nekik is gyerekeik születtek. Településeket hoztak létre, vagy egy-egy városrészt özönlöt¬ tek el, és itt például iskolákat alapítottak, hogy gyerekeiket a sa¬ ját elveik szerint neveljék. Mindazok közülük, akik jelentős - elsősorban művészeti - pro¬ dukciókat hoztak létre, bekerültek, akarva-akaratlanul, a meglevő társadalomba. Vették, kiadták, kritizálták és elismerték műveiket. 137


Voltak köztük, akik tragikusan korán meghaltak, vagy gyógy¬ intézetekbe kerültek (kábítószer). De a többségük egyszerűen: felnőtt. Egy részük úgy, hogy vitte magával ifjúsága tapasztalatait és elveit - és amennyire tudta, beépítette a társadalomba -, egy ré¬ szük pedig úgy, hogy egyszerűen feladta mindazt, ami volt, és hátrahagyta, mint egy ifjúkori kalandot. Nyilvánvalónak látszik, hogy az új meg új generációk mindig hoznak magukkal valamit, ami addig még nem volt meg a világ¬ ban, vagy csak csíraállapotban volt meg. Kamaszkorában nagyon érzi az ember, hogy hoz valamit, amit nem szabad elveszíteni. Mert akkor magát is elveszítheti. És az a jó, ha van annyi ereje, hogy ezt a valamit nagyon sok átalakuláson és harcon át is megőrizze, és egyszer majd a való életbe is beültesse, ahol lehet - és ahogy lehet.

NA Jó, éN MEGYEK! Míg - legalábbis érzelmi szinten - hasonló képzetek, vágyak kavarognak a kamaszban, mint amilyenekkel a hippiket jelle¬ meztük - tehát az egész világgal és önmagával szeretne össz¬ hangba jutni -, addig otthon (legalábbis kamaszkorában az em¬ ber így érzi) állandóan kicsinyes dolgokról, lényegtelen aprósᬠgokról van szó. Az, hogy tényleg mit gondolok, senkit sem ér¬ dekel, csak az, hogy a zoknimat elraktam-e. Nézzünk most ismét egy jelenetet, melyet az a fiú ad elő ba¬ rátjával, aki az előbb a tükörbe néző monológot mondta: Olyan vagyok... O a fiút játssza, barátja az apát, s egyik barátnőjük az anyát.

Ebben a jelenetben az apa - nevelőapa. De ez csak kiélezi és szavakban is jobban megfogalmazható¬ vá teszi ugyanazt az érzelmi helyzetet, amibe a kamaszok és if¬ jak vér szerinti szüleikkel is kerülhetnek. Szoba, nappal. Televízió, magnetofon, rádió van a szobában. Az apa a fotelben ül, és nézi a televíziót. (A délelőtti adást.) Nyílik az ajtó Zoli érkezik meg, köszönésfélét mormog, de nem elég hangosan. Kabátját, sálját ledobja a kanapéra. Az apa: - Szervusz, Zoli! Köszönhetnél! Zoli nem válaszol - hiszen köszönt.

-

Az apa: -Az akasztót miért vettük? Magyarázd meg nekem, légy szíves! (Arra céloz, hogy Zoli kabátját nem a fogasra akasztotta.) Zoli: Ne szóljál már bele mindenbe! Nem a te kabátod (egé¬ szen elhalkul a hangja, csak maga elé morog), és a lakás se a tied. A mondat végét az apa nem hallja. Zoli bekapcsolja a magnót. Az apa: -Nem veszed észre, hogy nézem a tévét? Láthatnád, nem? Zoli: Engem nem érdekel a te tévénézésed, én most magnózni akarok. Az apa: - Téged nem érdekel, de lehetnénk egymásra annyira te¬

-

-

kintettel, hogy...

138

An evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.

139


- Lehetnénk, de ez azért a mi lakásunk az anyámmal, és nem a tied. - Jó! Ki tart el benneteket, én vagy az anyád? - Hol tartasz el te bennünket? - Anyád már két hónapja nem dolgozik. -Hol tartasz te el bennünket? A takarékból veszi ki a pénzt... Állandóan szövegelsz! Én meg unom már a te szövegedet! Csend. Az apa a tévét nézi, Zoli is leveti magát egy székbe, és fél szemmel a tévére sandítva hallgatja a magnót. Az apa - közben is mereven nézi a tévét: - Mi volt az iskolában? - Mi közöd van hozzá? - Hát mért, megkérdezhetem, nem?! - Hogyhogy itthon vagy, máskor ilyenkor dolgozni szoktál? - És te miért nem vagy iskolában? Ugyanúgy kérdezhet¬ ném ugyanezt, nem? - Az anyámnak megmondom, neked semmi közöd hozzá! Az apa feláll a fotelből, és Zoli elé sétál, kérdően megáll előtte.

Zoli:

- Menjél innen, menjél innen a francba, jó?! Hagyjál bé¬ kén, jó?! - Hogy mondhatod te az apádnak, hogy menj a francba?! - Milyen apámnak? Nekem te nem vagy apám! - Mért nem vagyok én az apád? - Nem vagy az apám! Nekem van apám! - Ki kenyerét eszed? A tiedet vagy az enyémet? - Hagyd már ezt a kenyeret! 140

Az apa továbbra is ott áll Zoli előtt. Zoli felugrik. - Na jó, én megyek! A szekrényhez megy, fiókokat húzgál ki, keres valamit. Az apa: Jobb is lesz, ha elmész! Észreveszi, hogy az ő holmija között turkál. Mit csinálsz? Ő is odasiet a szekrényhez, és megpróbálja ellökdösni Zo¬ lit a fióktól. Zoli: - Menj el már! Kissé dulakodnak. Az apa: - Te ne szemtelenkedj már, vigyázzál! Hirtelen nyílik az ajtó, az anya lép be. Szervusztok! Már megint mi a jóisten bajotok van? Az apa: Nézd meg, mit csinált a zoknimmal! Zoli a fiókban kotorászva összetúrta a zoknikat. Az anya: Hagyjátok abba már ezt a veszekedést, örökösen ez a panasz! Most megint mi bajotok van? Hetek óta a zokniügy gyötör! Hagyjátok már abba! Az apa: -A múltkor az ingemet is... Zoli: Igen, fölvettem. Mert kellett egy ing, és... Az anya: Hagyjátok már abba!

-

-

-

141


m Az apa:

- Hát nézd meg, milyen szemtelen! Nem lehet vele be¬ A

ír >5 ty1

Zoli:

- Ő is felvette a múltkor a pulóveremet. Az apa:

- Igen, mert... Az anya:

- Elég már! Olyan gyerekes csínytevéseitek vannak! Zoli sértetten az ajtó felé rohan.

- Szevasztok! Az anya:

- Hová mész már megint?! Zoli:

- Mi közöd hozzá?! Kirohan, bevágja az ajtót. 142

szélni! - De te meg olyan allergiás vagy erre a gyerekre! - Nem vagyok allergiás! - Mért nem tudod megtűrni a szobában? Folyton kötözködsz vele. - Hazajöttem. Aztán ő is hazajött. Bejött. Nem is köszön, kezdjük ott! A kabátját levágja a kanapéra, nem akasztja fel! Bekapcsolja a magnót, hiába mondom neki, hogy nézem a tévét, nem érdekli. A végén kijelentette, hogy nem vagyok az apja! - Ide figyelj! Tizennyolc éves, és... - Ne ordítsál velem! - Nem ordítok, de hát veletek nem lehet másképpen be¬ szélni. Tizennyolc éves ez a gyerek. Annyi szabadidö't nem adunk neki, hogy esetleg el tudjon menni valahová, ahol a barátai... - Milyen szabadidő?! Hát máma is tizenegykor jött haza az iskolából! - És te hogyhogy itthon vagy? Miért kell neked folyton ezt a gyereket ellenőrizned? - Nem ellenőriztem a gyereket, megkérdeztem, hogy mit csinál itthon. Kijelentette, hogy nem vagyok az apja, és hogy semmi közöm hozzá. Egyszerűen téged nem szível! Mert te sem szíveled őt! - Dehogynem szívelem, mindent megteszek, hogy jól él¬ jen, mindene megvan, nem?! - Az ember már nem jöhet haza ebbe a rohadt lakásba! Nektek állandóan valamin veszekedni kell!

143


- Nem akartam én veszekedni... A múltkor is mért kellett neki szólni? Elvettem azt a trikót vagy pulóvert, nem viszem el... Te majd kimosod, és kész. Ez így nem mehet tovább! Ezt neked is be kell látnod! - Persze hogy belátom! Én menjek el vagy ő? Nem kell senkinek elmenni. Hát akkor próbálj meg vele beszélni egy ilyen alkalom¬ mal, amikor így hazajön! Az anya leül, fejét fogja, és halkan mondja: Küldd be, légy szíves. Az apa kinyitja az ajtót, és kikiált: Zoli! Gyere be! Zoli megjelenik az ajtóban. Mi van?! - Anyád akar beszélni veled, nem én! Zoli beljebb jön. Hát akkor menjél ki! - Jó, kimegyek. Az apa kimegy, becsukja az ajtót. Zoli zsebre tett kézzel, zavartan álldogál. Igyekszik hanyag és könnyed lenni. Az anya: - Ülj le, Zoli. Miért van az, hogy ti örökösen, de örökösen veszekedtek? Az ember nem jöhet haza úgy, hogy ne legyen valami. Egyszer a sál, egyszer a zokni, egyszer az ing, egy¬ szer a pulóver, egyszer a cipő. Miért van ez? Minek van itt?! Ide figyelj! Neked ezzel meg kell békülnöd. Lásd be azt, hogy ő keresi mindannyiunkra a kenyeret, ő lát el bennün¬ ket, ő tart el. Ezzel meg kell barátkozni.

—-

-

-

-

-

144

- Te is tudnál dolgozni, különb munkát is, mint ő. - Ezt nem lehet ennyire... - Tizennyolc éves vagyok, egy év múlva dolgozni fogok én is!

-Na jó, de hát ide figyelj! Legalább annyival könnyítsd meg a helyzetünket, hogy ne veszekedjetek állandóan. Ez nem megy így, hogy mindig veszekedtek. - Csak úgy lehet megoldani, hogyha elküldöd, vagy hogy¬ ha én megyek el. Egypárszor már fenyegetőztél az intézettel. Küldjél be! - De miért kínozod őt is meg engem is? Hiszen ez mind¬ annyiunknak rossz, nem érted?! Tudom, hogy nem az apád, tudom, hogy nem szíveled, de legalább ne mutasd neki anynyira! - Elmegyek az apámékhoz! - Ne menj el sehova se! - De elmegyek, anya. - Zoli! Gyere be, Sándor! Most mit csináljak ezzel a gye¬ rekkel, tizennyolc éves, nem tudom megfékezni... Az apa bejön. Dünnyög: - Tizennyolc éves. Ilyenkor a többiek már dolgoznak, menjen ő is dolgozni. Az anya kiabál: - Ne hivatkozz állandóan a munkára! Elegem volt már belőle! - Hát nem csinál itthon semmit sem. Iskolába nem jár, bu¬ kásra áll két tantárgyból. - De egyszer nem tudnál te valamit kitalálni? Miért min¬ dent én csináljak? - Nem mondtam, hogy te csináljál! Én nem tudok vele be¬ szélni. Folyton ugat. 145


Az anya:

- Ez lehetetlen, hogy... Zoli: Elegem volt belőletek, majd meglátjuk, hogy az apám... Felkapja a kabátját, indul. Az anya: - Zoli! Zoli visszaszól:

Szevasz!

Hallgassunk bele abba, amit Zoli elmondott a jelenet utáa

- Mindennapos konfliktus, és így van, mióta együtt élünk. Igen, itt most arról van szó, hogy... De nem mondom el... Le¬ gyen ez az én titkom. .. Ami itt most lefutott, az egész ugyan¬ olyan sablonszöveg volt, mint amilyen mindennap elhangzik nálunk. De azért. .. Azért nem mindig így van. Ez a nevelőapám, nyolc éve élünk együtt és... szóval van, amikor nagyon rendes, de túlsúlyban van az, hogy viszontszemétkedünk egymással. - És miért van ez? - Elég fiatal, és... És ő is éli a saját életét, és... A fiú elneveti magát: - Most is az ő inge van rajtam.

Tehát itt egy fiatal nevelőapáról volt szó, aki fiatalabb, mint amilyen egy apa lehetne, és így különösen idegesítő, irritáló nemegyszer az anyjára is féltékeny nagyfiú számára. A ruhákon veszekszenek - egymás ruháit hordják. Láthattuk a jelenetben, hogy Zoli anyjával szemben is szem¬ telenné válik - mi közöd hozzá! ha anyja a vitában nem áll őmellé egyértelműen. Ha nem csak őt védi meg. 146

Ilyesféle konfliktusokkal terhelt otthonokból futottak el azok az amerikai runaway kidék - elrohanó kölykök akik aztán a mindenkori ifjúsági mozgalmak és közösségek táborát gyarapí¬ tották. De csak részben ilyenekből. Mert a másik részük a teljesen rendezett, jól szituált, polgári harmóniában - legalábbis látszólagos harmóniában - élő csalᬠdokból érkezett, azt nem bírta elviselni. „A gyűjtögetés és gaz¬ dagodás unalmát", mint mondták - és azt, „hogy otthon senki¬ vel nem lehetett váltani egy értelmes szót sem Vagy: „Leta¬ gadják érzéseiket, gondolataikat és tetteiket, mást hazudnak, mint ahogy élnek. " Persze ezek túl kemény, szélsőséges ítéletek. De a kamasz éppen így lát. Feketén, fehéren - éles kontúrok¬ kal. És szélsőségekben gondolkodik.

AZ UTOLSÓ VACSORA Még egy jelenetet játszottak el nekünk arról, hogy milyen titkos feszültségek lappanganak a családokban, amelyekről ők termé¬ szetesen mindent tudnak - de amelyekről a felnőttek azt hiszik, hogy a gyerekek nem tudnak róla semmit. Ennek az utolsó jelenetnek címe is volt: Az utolsó vacsora. Az asztal körül heten ültek - heten és egy macska. A háttérben Leonardo Utolsó vacsorájának vázlata függött: Jézus és tanítványai. Jézus megmondja, hogy az fogja őt elárulni, aki együtt márt¬ ja vele kenyerét a tálba. A gyerekek utolsó vacsorájának főhelyén az anya ül. Az anyát árulják el. 147


És ezt az anyát - egy fiú játssza. Ugyanaz, aki az előbb a tükörbe nézett, aztán nevelőapjával veszekedett jelenetünkben. Az anyától jobb kézre a nagymama. A nagymama mellett a nagypapa foglal helyet. (A nagypapa az egyetlen, aki nem tud¬ ja, hogy milyen feszültségek hálózzák be keresztül-kasul ezt a családot.) Az anyától bal kézre a lánya ül, mellette a fia, azután a férje. Az asztal előtt egy macska hever - ezt a macskát pedig egy lány játssza el. Anyát játszani, macskát játszani, nagypapát és nagymamát játszani, szülőket játszani - mást játszani, mint aki vagyok - fér¬ finak nőt, embernek állatot -, ez is a kamaszkor fantáziái közé tartozik. Nemcsak az a kérdés, hogy én ki vagyok és milyen vagyok, hanem az is, milyen lehet másnak lenni. A fiú a következő szavakkal vezette be ezt a jelenetet: - Egy olyan jelenetet szeretnénk eljátszani, amely egy nagy családról szól. Vacsoráznak. Valószínű, hogy ez lesz az utolsó vacsorájuk. Együtt. Itt egy öreg nagypapa van, aki nem tud sem¬ miről, egy nagymama, egy nagylány, a fiú, aki nem dolgozik, pedig dolgozhatna, egy feleség, akit csalnak, és a félj, aki csal¬ ja a feleségét. Az asztalnál még nem ül senki - az asztal előtt ott hever a macska. Az egyik szomszédos szobából üvöltve szól a magnó. Meg van terítve. Az anya jön-megy, vizet hoz be - azután egy nagy tálcán behozza a párolgó ételt. Kiabál. 148

r, S/ v

es0oos° 7

- Gyertek enni! A nagymama és a lány már ott vannak, az anya újra kia¬ bál: - Férfiak! Az apa is megjelenik. Leülnek, elhelyezkednek. Az anya újra kiabál: - Sanyi! Neked is szóltam! A magnetofont túlharsogva bentről a nagyfiú - Sanyi válaszol: - Azonnal! Az apa is felcsattan: - Sanyi! Azonnal gyere enni! A magnetofon elhallgat, Sanyi kiódalog, leül. 149


Mindenki szed, mormogások - köszönöm, tessék, a sót add ide, kérek kenyeret. A lány vizet tölt magának, magasról csurgatja a pohárba a vizet - ez az egyetlen hang a néma evés közben. Sanyi szól rá, kicsit az apját utánozva: - Mit csinálsz? Olyan neveletlen vagy, hogy az nem igaz! Az apa erre az utánzásra nem reagál, de felcsattan: Azt a rohadt dögöt küldjétek már el innen! Mindig itt van ez a rohadt macska! Ugyanis a macska közben bemászott az asztal alá, és az apa lábához dörgölődzött. Az anya rászól: - Hagyja már azt a macskát! A nagymama magához hívogatja a macskát, és az öléhe veszi. - Az én macskám.

-

Néma evés. Most Sanyi tölt magának - ő is magasról csobogva csur¬ gatja a vizet a kancsóból a poharába. Most már rászól az apa: - Sanyikám, normálisan csináld! A pohár megtelik, Sanyi abbahagyja a csurgatást. Némán folytatódik a vacsora - most a nagypapa szólal meg: - Rég láttam Lujzikát! A nagypapa naiv. Nem tudja, hogy Lujzika az apa szere¬ tője. Az asztal körül ülőkön ideges rángás fut végig, egyelő¬ re csak gesztusokban. A nagylány szeme az apára villan, a fiú egy pillanatra székében hátradől, és némán röhög, az anya a homlokához nyúl, mint akinek a feje fáj, a nagyma¬ ma elmerül a majonéz kanalazgatásában.

Sanyi végül ráveti magát a tányérjára, és falni kezd. Talán, hogy a nevetést magába tömje. Ez alkalom a megdermedt apának is, hogy ráüvöltsön: - Sanyi, mit csinálsz?! Hogy eszel?! A lány lecsapja a villáját - tűrhetetlennek tartja, hogy az apa a kínos helyzetről a figyelmet így akarja elterelni. Éles hangon rászól az apjára: - Csinos nő a Lujzika, nem, papa?! Sanyi szólal meg: - Jó étvágyat! A lány: - Köszönöm. Sanyi tovább falja az ételt, kanalazza. Az apa belekapaszkodik Sanyival folytatott vitájába. - Sanyi, az apád szólt hozzád az előbb! Sanyikám! Szól¬ tam, nem? Sanyi tele szájjal: - Nincs villám. A lány látva, hogy teljesen reménytelen a dolgot szóba hozni, nyíltan beszélni, ellöki maga elől az ételt, és az asztal¬ ra borul. Azután felugrik - könnyes a szeme - és kirohan. Anyja utánasiet, és még közben mondja: - Mit csinálsz? Mi bajod? A megfogyatkozott társaság némán tovább eszik. Sanyi újra csurgat - a poharába vizet. Most nem szól rá senki. Egy idő múlva anya és lánya visszatér, leülnek. Sanyi, idétlenkedve a nővéréhez: - Mi van, megvan a gyerek?!

150

An evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.

151


A lány:

- Hülye! Sanyi folytatja: - Szólhattál volna... A lány, kissé folytatva a viccet:

- Mit szóljak? Anyja szól rá, elébe tolva az ételt. - Egyél! - Eszek. Néma evés. Sanyi szólal meg: - Nagyikám, nem adnál egy kis pénzt? Anya: - Hagyd nagyikát, az most gusztustalankodik... Nagyika ugyanis kiskanállal kenegeti a tartárt az ételda¬ rabokra, a rizsbe belekeveri stb. Ezt mondja: Fiam, így kell enni, az én időmben így ettük a tartárt. Egyébként nem adok. Kuporgattam eleget... Miért kéregetsz, ahelyett hogy dolgoznál! Sanyi: - Nem mehetek ma el dolgozni. Holnap dupla ünnep lesz! - Nem kapsz! Fiam, öreg vagyok én már... Az apa újra felcsattan, Sanyira kiált: Próbálj már normálisan enni! A lány: Hagyjátok már abba! Az apa folytatja: És mi lenne, ha nem csámcsognál! Sanyi nem zavartatja magát:

—-

152

- Vizet kérek! Poharát a lány felé tartja és megismétli:

- Adjatok vizet! Az apa mormog: Csámcsog... Sanyi nyugodtan rászól: - Te is csámcsogsz! A lány tölt öccsének. Némán esznek. Az apa: - Mindig ez a gomba! Az anyából sikoltás tör ki: - Nem tetszik a gomba? Az apa: -De... Szeretné visszaszívni a megjegyzést. Az anya ökölbe szorított kezére támasztja a fejét, aztán megszólal: - Azt hiszem, ez volt az utolsó vacsoránk együtt. A lány rákiált az apjára: - Papa! Néma csend. Senki nem mond semmit. Esznek. Az anya feláll. Saját tányérját és a kiürült tálat leszedi az asztalról, a tál¬ cára teszi. Elindul a konyha felé, és ezt mondja: - Egészen biztos vagyok benne, hogy ez volt az utolsó va¬ csoránk.

153


Sanyi poharát megint a nővére felé tartja. Légy szíves...

Idáig tart a jelenet. Egyrészt: nem történik benne semmi. Másrészt: végképp kiderül, hogy így nem lehet együtt élni... Végképp kiderül, még akkor is, ha már százszor kiderült, „végképp” - és még százszor ki fog derülni, és mégis marad minden a régiben. A kép - azonkívül hogy kétségbeejtő - groteszk és karikaturisztikus, jellegzetes kamaszlátást tükröz. A család mindent tud - a nagypapát kivéve -, és mégis úgy csinál, mintha nem tudna semmit. Pontosabban: csak a felnőttek csinálnak úgy - és a kamaszok éppen ezt nem bírják elviselni. A folytonos mellébeszélést. Azt a játszmát, amiben kinyilvánítjuk ugyan az indulatunkat — veszekszünk , és mégis hazudunk, mégsem vagyunk őszin¬ ték, mert a szavaink mást mondanak, másról beszélnek, mint az indulataink. A kamasz azt követeli - azt követelné - a felnőttvilágtól, hogy legyen azonos önmagával, vállalja önmagát, szavakban is és indulatokban is. Mert úgy érzi - és joggal -, hogy ez tenné lehetővé, hogy ő is őszintén önmaga lehessen. Hogy megtanulja az önmagával való azonosságot és ennek vállalását, kinyilvánítását.

Tévedés volna azt hinni, hogy kamaszgyerekeink azt követe¬ lik tőlünk, hogy legyünk tökéletesek. Rég tudják, hogy nem vagyunk azok.

De ezt a fájdalmat még el tudnák viselni. De hogy megpróbálunk leplezni, megpróbálunk hazudni, megpróbáljuk eljátszani, hogy tökéletesek vagyunk - vagy azt, hogy feltétlenül az a helyes, amit mi csinálunk - vagy azt, hogy nem is csináljuk, amit csinálunk -, ez a kamaszoknak kibírha¬ tatlan. Egy példán szólva: Ha házasságunk a válás felé sodródik, akkor kellene, hogy le¬ gyen annyi erőnk nekünk, felnőtteknek, hogy például azt mond¬ juk a gyerekünknek - ha tényleg így gondoljuk: - Nézd, én is azt hittem, hogy mi egy megbonthatatlan család vagyunk, én is azt szerettem volna, mi is azt szerettük volna, ha ez mindig így marad, de ez nem sikerült. Valamit ehontottam, valamit elrontottunk. Az ember sokszor belebukik az életében abba, amit szeretne. De aztán feltápászkodik és újrakezdi, újra megpróbálja. Ez nagyon rossz, nagyon fájdalmas. De ki lehet bírni, túl lehet élni, ha segítünk egymáson és egymásnak ebben. Én azt tapasztaltam, hogy ha be tudjuk vallani kudarcainkat a gyerekeknek - akár mint szülők, akár mint tanárok -, úgyneve¬ zett tekintélyünk, ha van egyáltalán, nem csökken, hanem nö¬ vekszik. A gyerekek hihetetlenül megértőek - csak a hazudozást nem bírják elviselni. A pöffeszkedő áltekintély szemtelenkedés¬ re csábítja őket.

A ZENE Sokszor mondják a felnőttek, amikor azt hallják, hogy a kamasz önismeretre törekszik, hogy hogy is törekedne önismeretre - in¬ kább elkábulni akar, mindenről meg akar feledkezni, magáról is, ezért bőgeti a magnót, ezért jár rángatózni a koncertekre.

154

An evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.

155


Mi lehet az igazság - már a pszichológiai igazság - a zene kö¬ rül, a mindig megújuló ifjúsági zenei műfajok miért vonzanak, miért nyűgöznek le ilyen nagy tömegeket? Egy nagyon egyszerű - és leegyszerűsítő - agyélettani hason¬ lattal élve ezt így járhatnánk körül. Az agy viszonylag későn kifejlődött kéregi állományához kapcsolódik mindaz, amit jellegzetesen emberi tevékenységnek ismerünk. A logikus gondolkodás, a beszéd... Mélyebben fekvő, ősi, kéregalatti, agytörzsi központokhoz mindaz, ami indulati, érzéki, ösztönös persze ennek is megvan aztán a maga képviselete az agykéregben. Ilyen értelemben egy kicsit azt is mondhatjuk, hogy a tudo¬ mány, a technika elsősorban kéreghez kötött. Míg a művészet a mélyebb, a ősibb, a kéregalatti központokat is megmozgatja. Ez a két rendszer egyrészt egymás ellen hat. Minél jobban felszabadítjuk a kéregalatti impulzusokat - például alkohollal annál inkább gátoljuk a kéreg tudatos, ki¬ egyensúlyozó, összerendező tevékenységét. És minél inkább csak a kérget foglalkoztatjuk - és mai civilizációnk elsősorban ezt követeli meg -, annál jobban elsivárosodnak, elszürkülnek érzelmeink. A két rendszer egymás ellenében hat, az egyik mű¬ ködése gátolja a másik működését. Ugyanakkor: a kéreg a ma¬ ga működéséhez szükséges erőt, energiát a kéregalattiból veszi. És így minél jobban és intenzívebben működik, annál jobban gátolja saját erőforrását is. Kifáradunk, unatkozni kezdünk. .. Elfelejtünk ábrándozni. Elfelejtünk belső képeket készíteni, felidézni... Ha nagyon rossz állapotba jutunk - már alig-alig tudunk ál¬ modni. Mindenesetre sokkal kevesebbet, mint amennyire való¬ di pihenésünkhöz szükségünk volna.

156

_ A kisgyerek tevékenységében még elsősorban ezek a kéreg¬ alatti impulzusok figyelhetők meg - elsodorják érzelmei, vágyai - egyik pillanatban sír, a másikban nevet. A felnőtt agykérge már többé-kevésbé uralkodik ezeken a belső késztetéseken. Ha ez a két rendszer nem kerül harmóniába, összhangba egy¬ mással, az ember élete kiegyensúlyozatlan lesz, és idővel meg is

betegedhet. Hogy magunkat önmagunkkal azonosnak érezhessük, hogy erőt meríthessünk magunkból - ehhez a két rendszer egyensú¬ lyára van szükség. Civilizációnk és iskoláink, mindennapi életünk a kéreg tevé¬ kenységére épül, ezt erősíti. Az ifjúság zenéje - de a zene és a művészet általában - a kéregalatti központokat is megmozgatja. 157


Illetve: az ifjúság zenéje és annak hangereje elsősorban ezeket a központokat célozza meg - míg például az úgynevezett klasszi¬ kus zene a két rendszer harmonizálására törekszik. Vannak kutatók, akik inkább arról szeretnek beszélni, hogy az agy bal féltekéje felelős mindazért, ami szóbeliség, racionális gondolkodás - mérés, technika, tudomány -, mindazért, ami a modem nyugati civilizációt jellemzi. És mindazért, ami színek¬ ben, formákban, dallamokban, ritmusokban spontán módon, al¬ kotó módon nyilatkozik meg, mindazért, ami művészet, mind¬ azért, ami képekben beszél, inkább a jobb félteke „felel”. És eb¬ ben az értelemben a régi keleti kultúrák inkább a jobb félteke kultúrái voltak. A teljes emberi személyiség kibontakoztatása itt is e két rend¬ szer együttes működését igényli. Hadd mondjuk el még Pavlov hasonlatát. Pavlov arról be¬ szélt, hogy az emberek két szélsőséges csoportra oszthatók. Mű¬ vésztípust és tudóstípust különböztet meg. A művésztípus ele¬ ven egészben látja a világot - a tudóstípus egészen apró részecs¬ kékre bontja, és ezeket a részecskéket nagyon pontosan meg¬ vizsgálja, de soha többé nem tudja eleven, működőképes egészszé összerakni. (Tulajdonképpen holt részecskéket vizsgál ilyen nagyon pontosan.) Persze, teszi hozzá Pavlov, a nagy tudós jelentős művészi erő¬ vel is dolgozik - és a nagy művész apró részletek finom, szinte tudományos elemzésére is képes. A legtöbb ember pedig a két véglet között helyezkedik el. Mindenesetre a zenélő ifjúság valami ellen ezzel a zenével is lázad. Civilizációnk egyoldalúsága ellen, és - igen - a koncer¬ tek kábulatában is énazonosság érzéseket keres -, és egyben az együttlét, a közösség érzéseit keresi. 158

Érzéseket! Kérdés persze, hogy igazán megtalálja-e. És arról se feledkezzünk meg, hogy az európai kultúra böl¬ csőjénél az irodalom sem olyan volt, mint ma. Nem olvasott betű, olvasott szó volt. Nem! Énekelték! Úgyszólván: gitárkísérettel. Igen. Homérosz és énekes társai pengetőhangszeren kísérték magukat, miközben énekelték az Iliász és az Odüsszeia versso¬ rait! A vaslábak azért lábak, mert kijárták, kitáncolták a verssor ritmusát. Az Iliász történeteit élvező görög a nagy korszakban sokkal jobban hasonlított egy mai koncerthallgatóra - mint egy mai könyvolvasóra. Persze azért arról ne feledkezzünk meg, hogy az Iliász szöve¬ ge és a szöveg jelentősége az ókori görög hallgató számára jó¬ val fölébe nő a mai koncerteken hallható szövegeknek és a szö¬

vegek jelentőségének. De mindenesetre a kamasz és az ifjú ember igényeiben vala¬ mi valódihoz, valami ősihez, valami fontoshoz nyúl vissza, ami¬ kor zenét, zenét és mozgást keres és igényel, abban vágyik fel¬ oldódni, megmerítkezni.

159


ÚJRA KéRDEZZüK MEG: MILYEN IS? E könyvecske bevezetőjében azt kérdeztük: milyen is a kamasz? Most, hogy így öt fejezetben megpróbáltuk körülsétálni a ka¬ maszkort, kérdezzük meg újra magunktól: milyen is? HAZUDIK? Igen, azt tudtuk meg, hogy a kamasz nemegyszer hazudik ha faggatják. Ha lesnek utána, ha elolvassák leveleit, naplóját, ha a fiókjában kotorásznak - ha mindenképpen meg akarnak tudni róla valamit, ha a titkait ki akarják deríteni. Ha fenyegetik. Ha fél. Ha nem érzi elcg erősnek magát. Azért hazudik, mert most alakuló külön világát akaqa meg¬ védeni - szerencsétlen módon hazugsággal. Hazugsággal - ami mindig kiderül. Mindig kiderül, még ha nem is szó szerint, de az embert kö¬ rülvevő érzelmek megromlásából. A másik ember, a velem együtt élő ember érzékeli, hogy hazudok neki - még ha nem is tudja egészen pontosan, hogy mit érzékel. Kamaszkorában tehát mindenkivel előfordulhat, hogy hazu¬ dik - holott minden erejével az őszinteségre törekszik, és az igazságot keresi. (Talán hozzá kellene tennem, hogy felnőttkorban, sajnos, mintha egy kicsit rosszabb volna a helyzet. 161

An evaluation version of novaPDF was used to create this PDF file. Purchase a license to generate PDF files without this notice.


»

•)

<n\ 1

i

Cl

Igen. Mi felnőttek is sokat hazudunk, köz- és magánéletünkben egyaránt. Meg is rontjuk ezzel köz- és magánéletünket, de - és ezért vagyunk, „rosszabbak” - nem is törekszünk már olyan el¬ szántan igazságra és őszinteségre. Azt hisszük, így egyszerűbb. Pillanatnyilag talán egyszerűbb - de hosszú távon és valójᬠban sokkal nehezebb.) LUSTA? Igen. A kamasz lusta - szeret heverészni, ábrándozni, aludni -, nem szeret parancsszóra felugrani, azt is hanyagolja, amit maga vál¬ lalt el. Sőt még nemegyszer a tanulásban is leromlik ebben az időben, és szülei és tanárai már-már attól félnek, hogy soha nem akar majd dolgozni. .. 162

Pedig. .. Kamaszkorának elmúltával az ember egyre égőbben igényli az értelmes tevékenységet, az értelmes tevékenység lehetőségét. És már kamaszkorában is képes nagyszabású teljesítményre de csak olyasmiben, amihez kedve van, amit a barátaival csinál¬ hat vagy az őt egyenrangúvá fogadó felnőttekkel. SZEMTELEN? Igen. De szemtelensége is védekezés - vagy védekező támadás. Azért vitatkozik, hogy megtudja az igazat - hogy megtudja a másik emberről, a felnőttről, hogy ő milyen is voltaképpen. Azért szemtelen, mert kínzóan élesen lát - és elsősorban min¬ ket lát ilyen élesen, szüleit, tanárait, a körülötte élő felnőtteket. És azért szemtelen, mert úgy látja, hogy a mi életünkben, a felnőttek életében nincsenek tiszteletre érdemes értékek - anya¬ gi javakat hajszolunk, és nem elég őszintén élünk. SZERELMES? Igen. Bár először csak divatból, és „mert a többiek is annyi mindent mesélnek”, azután csak ábrándozva - miközben kettészakad az ábrándkép és a szexuális vágyakozás azután „mindenkibe” szerelmes. És végül talán tényleg „valakibe” szeret bele - egy személy¬ hez kötődik az érzelem, de ez már a kamaszkor végét jelzi. És ez a kamaszkori vagy ifjúkori szerelem nagyon sokszor „boldogtalan” vagy „csalódással” végződik - és ez többé-kevésbé törvényszerű. És ugyanilyen törvényszerű a kamaszkor magánya - a barátkozások, sőt nemegyszer nagyon szoros barátságok ellenére, igen, a kamaszkort jellemzik a magányok és kétségbeesések. De ezek érlelő, termékeny válságok! Legyen erőnk kiállni őket... 163


És ez a válságos idő felveti a kamaszban a kérdést: milyen va¬ gyok én? Lehet engem szeretni? És egyáltalán: KI VAGYOK ÉN? Normális vagyok? Olyan tehetséges vagyok, hogy... - vagy olyan tehetségtelen vagyok, hogy. .. Ki vagyok? Hol a helyem? Hol a helyem a családomban - és a világban? Hazugság, lustaság, szemtelenség - szerelem és énkeresés -, csupa harc... A kamasz hazugságával védekezik, szemtelenségével támad, lustaságába menekül, szerelmét féltékenyen gyötri, marcangol¬ ja - és magát is kínozza. Ez a küzdelem - ez a szabadságharc - vezeti az ifjúkoron át a felnőttkor felé. Harcol a családjával - és közben szeretetét igényli. Harcol tanáraival - és közben azt akarja, hogy legyenek mél¬ tó vitapartnereivé. És küzd társaival és önmagával - hogy őszinte tudjon lenni és szabad. Könyvecskénk mottójául Móricz Zsigmond kamaszregényé¬ nek, a Forr a bornak a harmadik fejezetéből idéztünk. Ezeket a sorokat: „...az életben a legnehezebb az a rövid korszak, mikor a fiatal lélek a család, az iskola és a saját rabságából az önálló gondolkodásra és a szabadságra érik. "

A kamaszkorban valamiféle teljesség felé indul el az ember még ha aztán később, felnőttkorában esetleg el is akad útköz¬ ben. Ez az egyik oldala a dolognak. A másik oldala pedig az, hogy viszont mi, felnőttek sokszor megrekedünk egy szűkös kamaszkorban, a kamaszkomak abban a zavarosságában, amelyikről Weöres Sándor ezt úja: Az ember még nem ember, csak zavarosfejű, veszélyes kamasz. Az ember akkor lesz ember, ha átvilágítja mélyéig önmagát, s a belső világosságból a külső világba sugarat bocsát.

Én azt hiszem, hogy a kamasz kamaszkorában még éppen va¬ lami ilyesmire törekszik. Hogy átvilágítsa mélyéig önmagát... Én azt hiszem, hogy ebben láthatatlanul és érzékelhetetlenül segítenünk kellene őt - azért láthatatlanul és érzékelhetetlenül, mert csak így fogadja el a segítséget tőlünk, felnőttektől. Mellette kellene állnunk, és akkor majd ő is fog segíteni ne¬ künk, hogy könnyebb legyen őt - hazugul, lustán, szemtelenül, szerelmesen, magát emésztően is - elviselni. Hiszen neki magának is el kell magát viselnie - nemcsak minket -, és ez elég teher a számára. Elviselni - ezt mondtam szemérmesen. De tulajdonképpen erre gondoltam: szeretni.

Igen. 164

165


Milyen is a kamasz? Hazudik? Lusta? Szemtelen? Szerelmes? Magányos? Vagy éppen: kibírhatatlan? Mit kezdjen magával? A felnőttek - szülei, tanárai - mit kezdjenek vele?

És, miért olyan, amilyen? Meddig marad ez így? De egyáltalán: tényleg más, mint a többiek? Ha igen, miben?

\

t

i

Efféle kérdésekre keres választ ez a könyvecske, melyet jó felerészben kamaszok írtak•• Miért és miben több netán a kamasz, mint a nála kisebbek vagy nagyobbak? És miért és miben kevesebb? Mit is mond ez a WEöRES SáNDOR versike (első variációja egy később átírt szövegnek):

\

i

\

l

L

Az ember még nem ember, csak zavarosfejű, veszélyes kamasz. Az ember akkor lesz ember, ha átvilágítja mélyéig önmagát, s a belső világosságból a külső világba sugarat bocsát.

1900 Ft ISBN 978-963-346-339-0

9 7 896 3 3*4 63390

Kamaszkor körül vekerdy tamás  
Kamaszkor körül vekerdy tamás  
Advertisement