Page 1

A mi szenvedélyünk a beton

HTC GÉPKATALÓGUS Professzionális padlórendszerek

www.epo-trend.hu


Cégünkről Az Epo-trend Kft.-t több mint 10 éves ipari padló kivitelezésben szerzett, széles körű tapasztalatokkal rendelkező szakemberek alapították 2006-ban. Az Epo-trend Kft. a HTC kizárólagos magyarországi és romániai képviselőjeként teljes, rendszerbe foglalt technológia és eszközparkot kínál a padlófelújítástól, burkolatbontástól, a gyémántcsiszolás-polírozáson át, a dekoratív, design-padlómegoldásokon keresztül, egészen a takarító-karbantartó rendszerekig partnereik számára.

A cég küldetését kezdetektől fogva jellemezte a kihívásoknak való megfelelés, tudatosan kerestük a legnehezebb, legnagyobb kreativitást igénylő feladatokat, hogy azokra megoldásokat találhassunk megrendelőink számára. Az új technológiák és technikák iránti nyitottság tett bennünket szakmateremtővé és jól ismert problémamegoldóvá országszerte. Felismertük és zászlónkra tűztük, hogy a legtartósabb ipari padlóburkolat az, hogy nincs is burkolat. Ez az alapigazság köt minket egybe a HTC Sweden AB-vel – a világ vezető padlócsiszológép, gyémántszerszám gyártójával és padlórendszer-fejlesztőjével -, így hoztuk létre a padlócsiszoló szakmát hazánkban.

Forgalmazott eszközök, termékek és technológiák: • HTC Superprep™ burkolatbontás és felületelőkészítés, • HTC Superfloor™ padlómegoldások, • HTC professzionális padlócsiszoló gépek, • HTC Greyline™ általános burkolatbontó, felületelőkészítő gépek, • HTC EZchange™, EZstart™ gyémántszerszámok, • Twister™ gyémántszemcsés takarító-súrolókorongok, • DCS Hybrid™ gyémánt padlófelújító rendszer, • Radmyx™ vízzáró betonadalék koncentrátum, • Betonkeményítők, tömörítők, hidrofobizálók, felületvédők, • Radcon#7™ élettartamra szóló beton vízszigetelő folyadék, • Betonpadló, dilatációs hézagjavító anyagok, finomglettek, • VIP 2k polyurea hézagkitöltők, szigetelő-védőbevonatok, • Truvox súroló-takarítógépek minden padlótípushoz, • Galeski professzionális kőmegmunkáló gépek és szerszámok, • Krug marócsillagok, burkolatbontó szerszámok, dobok, • Roll padlótechnológia, egytárcsás és kézi gépek, szerszámok, • Cedima professzionális hídvágó, hézagvágógépek, gyémántszerszámok, • ADC kültéri-beltéri, betonszínezékek, felületvédők, vízlepergetők, • Dekoratív beton készítéséhez kiegészítő gépek és szerszámok. Fenti gépekről és technológiákról többet tudhat meg, ha az alábbi elérhetőségeinken bejelentkezik díjmentes bemutatóink egyikére.

www.epo-trend.hu info@epo-trend.hu

Epo-trend Kft. 6800 Hódmezővásárhely, Szántó Kovács János utca 114. Tel / Fax: 62-244-726


HTC - Újítunk, nem utánzunk!

A HTC technológia egyedülálló előnyei Rádio távvezérlés

Négytárcsás csiszológépek (X-rendszer)

Az X-rendszerű csiszolás 30%-kal jobb csiA távirányítás nagyban leegyszerűsíti szolási, felfejtési teljesítményt biztoa gépek ki-bepakolását és szállítását. sít, kiegyenlítettebb padlófelületet Ráadásul a kényelmi szempontokon túl, erdményezve. Ráadásul a négy a távirányítással a csiszolás és polírozás csiszolótárcsa X-rendszerű előtolása tökéletesen szabályozható, ezálmozgása révén a gép simán, tal a kezelői előtolás megingások nélkül halad előegyenetlenségei re, a „legyezést” is elfelejtheti kiküszöbölhetők; örökre. csiszolási teljesítmény minőség a munka teljes időtartamában egyenRugalmas vagy úszó csiszolófejburkolat letes marad. A rugalmas burkolat lehetővé teszi a falszélekhez egészen közeli csiszolást anélkül, hogy az Párásító szerszámhűtő megsértené a farendszer lat. Az úszóburkoEgy kis apróság, ami óriási jelat pedig még tökélentőségű. Enyhe vízködöt perletesebb vákuumot metez a padlóra, ami egyrészt biztosít a képződő por lehető legtökéletesebb fellehűti a fémszerszámokat, szívására, ezáltal még kevésbé terjed szét a szálló másrészt rendkívüli mértékben por a csiszolás során és kevesebb marad a padlón. - akár 100%-kal megnöveli azok hatékonyságát és élettartamát, harmadrészt jótékonyan „megköti” a finom betonport és megakadályozza annak leveEZchange™ szerszámcserélő rendszer gőbe kerülését anélkül, hogy iszapot képezne a munkaterületen. A HTC által kifejlesztett szerszámJó munkakörülmények

cserélő rendszer gyors, egyszerű és biztonságos. Elfelejtheti a beszakadt csavarokat és boszszankodásokat, ráadásul egyetlen munkán akár napokat is spórolhat munkaidőben. Ehhez mindössze egy gumi / műanyagfejű kalapácsra van szüksége.

A HTC professzionális és általános padlócsiszoló-gépei tökéletesen kiegyenlítettek a csiszolás alatt az oldalirányú erőhatásokkal szemben, valamint a rezgésterhelés mértéke is jóval határértékek Kiváló minőség alatt mozog. A zajszint rendkívül alacsony HTC - egyedüliként a csiszológépés a csiszolás is gyártók között – két év szavatosságot többé-kevésbé szálbiztosít a fekete gépsorozatra. lópor mentesnek tekinthető.


HTC 420 VS Parketta-csiszológép • bolygóműves, 230V-os padlócsiszológép, • állítható fordulatszám, • extra súlyokkal a tárcsanyomás 21 kg-mal növelhető, • szállópormentes csiszolás, • könnyen szétszedhető, • főleg fapadlók csiszolásához, • egyszerűen kezelhető, • lakásokba is bevihető, • nem kap bele a fába, mint a szalagcsiszológép. HTC 420VS műszaki adatok Cikkszám Motor teljesítmény

kW

2,2

Áramerősség

A

16

Feszültség

V

1x230

Össz súly

kg

94

Méretek (sz, h, m)

mm

480 x 805 x 781

Munkaszélesség

mm

420

kg

65

mm

3 x 180

1/perc

300 - 1350

Csiszolási nyomás Csiszolótárcsa Ø Fordulatszám Javasolt porszívó

www.epo-trend.hu

112131

GL 25, 35, 40 D


HTC 500 Az első betonpolírozógép • háromfázisú padlócsiszológép, • állítható fordulatszám, • egyszerűen kezelhető, • önmagában kisebb, tagolt felületek csiszolásához, polírozásához, • nagy felületeknél folyosók, szélek, oszlopok körüli munkákhoz, • mintacsiszolásokhoz kiválóan bevethető.

HTC 500 műszaki adatok Cikkszám Motor teljesítmény

111228 kW

4

Áramerősség

A

16

Feszültség

V

3x400

Össz súly

kg

147

Méretek (sz,h,m)

mm

555 x 973 x 1494

Munkaszélesség

mm

500

kg

100 - 130

mm

3 x 230

1/perc

300 - 1300

Csiszolási nyomás Csiszolótárcsa Ø Fordulatszám Javasolt porszívó

GL 35, 40D,


HTC 650 E Classic Klasszikus hatékonyság

• háromtárcsás padlócsiszológép, • kisebb, tagolt felületek csiszolásához, polírozásához • egyszerűen kezelhető, • erős motor, robusztus szerkezet, • gazdaságosan jó választás.

HTC 650 E Classic műszaki adatok Cikkszám Motor teljesítmény

kW

7,5

Áramerősség

A

16

Feszültség

V

3 x 400

Össz súly

kg

320

Méretek (sz,h,m)

mm

710 x 1273,5 x 1458,8

Munkaszélesség

mm

650

kg

165 - 225

mm

3 x 230

1/perc

360 - 1600

Csiszolási nyomás Csiszolótárcsa Ø Fordulatszám Javasolt porszívó

www.epo-trend.hu

111766

GL 40 D


HTC 800 Classic Klasszikus termelékenység

• háromtárcsás padlócsiszológép, • egyszerűen kezelhető, • nagy terhelhetőség, nagy produktivitás, • erős motor, robusztus szerkezet, • gazdaságosan jó választás.

HTC 800 Classic műszaki adatok Cikkszám Motor teljesítmény

111562 kW

11

Áramerősség

A

25

Feszültség

V

3 x 400

Össz súly

kg

365

Méretek (sz,h,m)

mm

849 x 1347 x 1505

Munkaszélesség

mm

800

kg

200 - 260

mm

3 x 270

1/perc

300 - 1300

Csiszolási nyomás Csiszolótárcsa Ø Fordulatszám Javasolt porszívó

80iD


HTC 650 HDX Sokoldalú kihasználhatóság X-rendszerű kiegyenlített csiszolás

• négytárcsás padlócsiszológép, • X-rendszerű, kiegyenlített csiszolás, • lakásban és ipari környezetben is, • tagolt és egybefüggő felületekhez egyaránt kiváló • gazdaságos 1.000 m²-es területekig, • egyszerű súly és gépkezelés.

HTC 650 HDX műszaki adatok Cikkszám Motor teljesítmény

kW

11

Áramerősség

A

25

Feszültség

V

3 x 400

Össz súly

kg

440

Méretek (sz,h,m)

mm

710 x 1260 x 1220

Munkaszélesség

mm

650

kg

183 - 202 - 272

mm

4 x 230

1/perc

300 - 1400

Csiszolási nyomás Csiszolótárcsa Ø Fordulatszám Javasolt porszívó

www.epo-trend.hu

111566

80iD


HTC 650 RX Egyenletesen kiváló teljesítmény • a csiszológéphez és porszívóhoz elég egyetlen gépkezelő, • X-rendszerű, kiegyenlített csiszolás, • tagolt és egybefüggő felületekhez egyaránt kiváló, • kezelőre ható rezgésterhelés kiküszöbölve, • lakásban és ipari környezetben is, • gazdaságos 1.000 m²-es területekig.

HTC 650 RX műszaki adatok Cikkszám Motor teljesítmény

112947 kW

11

Áramerősség

A

25

Feszültség

V

3 x 400

Össz súly

kg

455

Méretek (sz,h,m)

mm

710 x 1260 x 1220

Munkaszélesség

mm

650

kg

183 - 202 - 272

mm

4 x 230

1/perc

300 - 1400

Csiszolási nyomás Csiszolótárcsa Ø Fordulatszám Javasolt porszívó

80iD


HTC 800 RX és HTC 800 HDX Sokoldalúság és erő győztes kombinációja • 1.000m² feletti felületek gyors megmunkálására, • teljesítmény és hatékonyság X-rendszerben, • kiemelkedően magas bontási hatékonyság, • rendkívül erős csiszolómotorral • 55 kg állítható, könnyen kezelhető súllyal. X-rendszerű kiegyenlített csiszolás

• rádió-távvezérlés nélküli kivitelben is HTC 800 HDX Műszaki adatok

800 RX

800 HDX

113481

111569

kW

15

15

Áramerősség

A

32

25

Feszültség

V

3 x 400

3 x 400

Össz súly

kg

565

510

Cikkszám Motor teljesítmény

Méretek (sz,h,m)

mm

Munkaszélesség

mm

Csiszolási nyomás Csiszolótárcsa Ø Fordulatszám Javasolt porszívó

www.epo-trend.hu

kg

830 x 1394 x 1227 800

800

217 - 237 - 315 240 - 260 - 332

mm

4 x 270

4 x 270

1/perc

300 - 1400

450 - 1400

80iD

80iD


HTC 950 RX Önjáró, távirányítható, brutális • nagy méret, nagy teljesítmény, mégis könnyű kezelhetőség, • akkumulátoros meghajtás mozgatáshoz, szállításhoz, • Longopac leállás nélkül, csiszolás közben cserélhető, • 5 - 10.000 m²-es felületek hatékony, gazdaságos csiszolásához, • kezelőre ható rezgésterhelés kiküszöbölve, • a csiszológéphez és porszívóhoz elég egyetlen gépkezelő.

HTC 950 RX műszaki adatok Cikkszám Motor teljesítmény

111570 kW

15

Áramerősség

A

32

Feszültség

V

3 x 400

Össz súly

kg

600

Méretek (sz,h,m)

mm

985 x 1347 x 1287

Munkaszélesség

mm

920

kg

280 - 300 - 400

mm

4 x 270

1/perc

450 - 1400

Csiszolási nyomás Csiszolótárcsa Ø Fordulatszám Javasolt porszívó

80iD


HTC 1500 ixT Hatékonyság, profit, kényelem a négyzeten • beülős csiszológép, integrált porszívóval, • saját tengelye körül megfordul, • kompakt gép, könnyedén és precízen kezelhető, • elektromos tápellátásról működik 40m vezetékkel, • kis és nagy területek egyaránt hatékony megmunkálására, • áromforrás hiányában generátorról is működtethető, • akkumulátoros meghajtás mozgatáshoz, szállításhoz, • moduláris felépítés, egyszerű szerivzelhetőség, • magasraktári padlók készítésére kifejezetten ajánlott, • csiszolási teljesítménye 3db HTC 950 RX-ével megegyező. HTC 1500 ixT műszaki adatok Cikkszám Motor teljesítmény

112457 kW

(2 x 1) + (2 x 11)

Áramerősség

A

Max 63

Feszültség

V

400

Összsúly

kg

1900 + 530

Méretek (sz,h,m)

mm

1450 x 2600 x 2000

Munkaszélesség

mm

1380

kg

530

mm

8 x 270

Fordulatszám

1/perc

300 - 2000

Akkumulátor hatótávolság

m

1000

Csiszolási nyomás Csiszolótárcsa Ø

www.epo-trend.hu


HTC 2500 iX Mobil csiszológyár, mindenből a leg... • legnagyobb területű csiszolási munkák gyors teljesítéséhez, • moduláris felépítés, egyszerű szerivzelhetőség, • könnyű kezelhetőség: érintőképernyő és joystick, • beltérben is használható dízelmotor,

HTC 2500 iX műszaki adatok Cikkszám

111895

Motor teljesítmény

kW

117 (disel)

Csiszoló motor teljesítmény

kW

3 x 15

Áramerősség

A

3 x 32

Összsúly

kg

6300

Csiszolófejek súlya

kg

3 x 310

Méretek (sz,h,m)

mm

2490 x 5412 x 2445

Munkaszélesség

mm

2400

kg

310 +/- 80

mm

12 x 270

1/perc

450 - 1400

Csiszolási nyomás Csiszolótárcsa Ø Fordulatszám

• extrák: légkondicionálás, rádió, CD, DVD, lejátszó, URH, stb.

• nincs szükség külső áramforrásra, • vibrációmentes, szigetelt vezérlőkabin, • állítható tárcsanyomás, integrált porszívó, • kitűnő fordulékonyság a csuklós kormányműnek köszönhetően,


HTC 270 EG A legfejlettebb szélcsiszológép • erős, strapabíró gép, sokféle állítási lehetőséggel, • csiszolófej kifejezetten lapos, befér polcok, fűtőtestek alá, • csiszolófej 45°-ban, mindkét irányban elforgatható, • extra súlyokkal a tárcsanyomás 21 kg-mal növelhető, • kényelmes és termelékeny szélcsiszolás, • szétszedhető, könnyen szállítható, • menet közben állítható csiszolófej, • állítható távtartó kerekekkel, HTC 270 EG műszaki adatok Cikkszám Motor teljesítmény

501054 kW

2,2

Áramerősség

A

10

Feszültség

V

1 x 230

Össz súly

kg

103

Méretek (sz,h,m)

mm

490 x 1030 x 830

Munkaszélesség

mm

270

Csiszolási nyomás Csiszolótárcsa Ø Fordulatszám Javasolt porszívó

www.epo-trend.hu

36 mm

270

1/perc

460 - 1220 GL 25, 35D


Typhoon 35-W DCS Elektromos kézi szélcsiszológép • falszegélyekhez, beugrókhoz, nehezen elérhető helyekhez, • rendkívül magas esztétikai igények kielégítésére, • porelszívó burkolattal a szállópormentes csiszolásért, • porszívó nélkül is pormentesen használható, • főleg lakásokban, irodákban, folyosókon, stb.

Typhoon műszaki adatok Motor teljesítmény

kW

1,5

Feszültség

V

230

Össz súly

kg

4,5

mm

125

1/perc

800 - 3800

Csiszolótárcsa Ø Fordulatszám

Gyémánt deltapad Ragyogó fény a sarkokban is • sarkokban is tökéletes fényesség, • gyémánt deltapad-ek burkolatbontástól polírozásig, (46 grit-től 3500 grit-ig) • bármilyen elektromos rezgőcsiszolóra felfogatható.


HTC 80iD Zéró időveszteség, maximalizált hatékonyság • dupla ciklon, dupla Longopac, kihajtható előleválasztó, manuális filtertisztítás, • a por 95%-a el sem ér a zoknifilterig, hanem az előleválasztó Longopac-jába kerül, • rendkívül erős motor, óriási szívóteljesítmény, • valóban szünetmentes működés, • távirányítható ki-bekapcsolás (opcionális), • egyszerű kezelhetőség, mindenhez könnyű hozzáférhetőség, robusztus, erős szerkezet, • kifejezetten a HTC rádió-távirányításos gépeihez tervezték, de a többi, 650-nél nagyobb HTC padlócsiszológéppel is kiválóan használható, • nincs megállás - még porzsákcsere közben sem, HTC 80iD műszaki adatok Cikkszám Motor teljesítmény

www.epo-trend.hu

501909 kW

7,5

Áramerősség

A

16,7

Feszültség

V

3 x 400

Össz súly

kg

170

Munkaméret (sz,h,m)

mm

800x1170x1830

Max. elméleti légszállítás

m /h

700

3


Munka kรถzben


HTC eredeti gyémántszerszámok Teljes rendszer, kiváló minőség, hosszú élettartam Burkolatbontáshoz

Cikkszám

EZ T-Rex DOME A

211570

EZ T-Rex DOME A Protect segment

211567

EZ T-Rex DOME B

211569

EZ T-Rex DOME B Protect segment

211568

EZ LP 0 Lila

211980

EZ LP 1 Ezüst

211981

EZ LP 2 Arany

211953

T-Rex® Arany

210767(160mm) 210868 (220mmA) 211293 (220mmB) 210869 (270mmA) 210870 (270mmB)

Fémkötésű gyémánt szerszámok Kemény betonhoz C30

Cikkszám

EZ SF 0 Lila

210885(DS) 211217(SS)

EZ SF 1 Ezüst

210886(DS) 211218(SS)

EZ SF 2 Arany

210887(DS) 211219(SS)

EZ SF 3 Szürke

210888(DS) 211220(SS)

EZ SF 4 Barna

210890(DS) 211221(SS)

EZ SF 5 Fekete

210891(DS) 211222(SS)

EZ SF 6 Kék

210892(DS) 211223(SS)

Normál betonhoz C25

Cikkszám

EZ CA 0 Lila

211772(DS) 211773(SS)

EZ CA 1® Ezüst

211777(DS) 211778(SS)

EZ CA 2 Arany

211782(DS) 211783(SS)

EZ CA 3 Szürke 2

11786(DS) 211787(SS)

EZ CA 4 Barna

211791(DS) 211792(SS)

T-Rex® EZchangeTM Arany

210908

EZ T-Rex Super A

212454

EZ T-Rex Super A Protect segment

212455

EZ T-Rex Super B

212456

EZ CA 5 Fekete

211795(DS) 211796(SS)

EZ T-Rex Super B Protect segment

212457

EZ CA 6 Kék

211799(DS) 211800(SS)

Csiszolótányérok

Cikkszám

T-Rex® cup wheel

210627 (95mm), 210559 (125mm) 210560 (180mm)

Arany

Puha betonhoz C20

Cikkszám

EZ C2 Arany

211807(DS) 211808(SS)

EZ C3 Szürke

211799(DS) 211800(SS)

212505 (125mm) 212510 (180mm)

EZ C4 Barna

21142

Barna

212506 (125mm)

EZ C5 Fekete

21147

Fekete

212507 (125mm)

Kemény beton mélycsiszolásához C30

Kék

212508 (125mm)

EZ CX 2 Arany

212191(DS) 212192(SS)

Piros

212509 (125mm)

EZ CX 3 Szürke

212194(DS) 212195(SS)

EZ CX 4 Barna

212196(DS) 212197(SS)

EZ CX 5 Fekete

212276(DS) 212277(SS)

Facsiszoláshoz szerszámok és kiegészítők

Cikkszám

EZ SL 30 Wood

212098

EZ SL 50 Wood

211955

EZ SL 80 Wood

Szerszám tartó EZ 180 3

Csiszolópapír

210495

112761

10780 (40) 10781 (60) 10782 (80) 10783 (100) 10785 (120)

Tépőzáras szerszámtartó HTC 420

212231

Rugalmas csiszolópapírpárna

211045

Padtartó

212243

Olajozó pad HTC 420

212010

www.epo-trend.hu

Greyline szerszámok felületelőkészítéshez GL T-Rex Dome

Cikkszám

Cikkszám 501772

GL 0 Lila

212236(DS) 212237(SS)

GL 1 Ezüst

212238(DS) 212239(SS)

GL 2 Arany

212240(DS) 212241(SS)

Csiszoló szerszámok terrazzohoz, természetes kőhöz

Cikkszám

SGW 1 Ezüst

210968 (160mm) 210974 (220mm) 210980 (270mm)

SGW 2 Arany

210925 (160mm) 210975 (220mm) 210981 (270mm)

SGW 3 Szürke 210970 (160mm) 210976 (220mm) 210982 (270mm) SGW 4 Barna 210971 (160mm) 210977 (220mm) 210983 (270mm) SGW 5 Fekete 210972 (160mm) 210978 (220mm) 210984 (270mm) SGW 5 Kék

210973 (160mm) 210979 (220mm) 210985 (270mm)


Műanyag kötésű gyémántszerszámok Kemény betonhoz C30

Cikkszám

EZ BB 3 Szürke

212042

EZ BB 4 Barna

212043

EZ BB 5 Fekete

212044

EZ BB 6 Kék

212045

EZ BB 7 Piros

212046

EZ BB 8 Fehér

212047

Betonpolírozáshoz, nagyteljesítményű

Cikkszám

EZ SR 3 Szürke

212360

EZ SR 4 Barna

212361

EZ SR 5 Fekete

212362

EZ SR 6 Kék

212363

EZ SR 7 Piros

212364

EZ SR 8 Fehér

212365

EZ SR 9 Sárga

212366

Betonpolírozáshoz

Cikkszám

EZ FP 10 Fekete

211494

EZ FP 20 Kék

211495

EZ FP 30 Piros

211496

EZ FP 40 Fehér

211497

EZ FP 50 Sárga

211498

EZ FP 60 Zöld

211499

Természetes kövek vizespolírozásához

Felszíni csiszoláshoz, karceltávolításhoz, polírozáshoz Fenix II 3 Szürke

(5”) 212447-3 (7”) 212448-3 (9”) 212449-3 (11”) 212450-3

Fenix II 4 Barna

(5”) 212447-4 (7”) 212448-4 (9”) 212449-4 (11”) 212450-4

Fenix II 5 Fekete

(5”) 212447-5 (7”) 212448-5 (9”) 212449-5 (11”) 212450-5

Fenix II 6 Kék

(5”) 212447-6 (7”) 212448-6 (9”) 212449-6 (11”) 212450-6

Fenix II 7 Piros

(5”) 212447-7 (7”) 212448-7 (9”) 212449-7 (11”) 212450-7

Fenix II 8 Fehér

(5”) 212447-8 (7”) 212448-8 (9”) 212449-8 (11”) 212450-8

Fenix II 9 Sárga

(5”) 212447-9 (7”) 212448-9 (9”) 212449-9 (11”) 212450-9

Fenix II 10 Zöld

(5”) 212447-10 (7”) 212448-10 (9”) 212449-10 (11”) 212450-10

Gránitpolírozáshoz vizesen

Cikkszám

420 SPW 00 Barna

211004

420 SPW 01 Fekete

211006

420 SPW 02 Kék

211000

420 SPW 03 Piros

211005

420 SPW 04 Fehér

211001

420 SPW 05 Sárga

211002

420 SPW 06 Zöld

211003

Cikkszám

EZ REP 00 Barna

211440

Márvány polírozásához

EZ REP 01 Fekete

211441

Polírpad

EZ REP 02 Kék

211439

EZ REP 03 Piros

211442

EZ REP 04 Fehér

211445

EZ REP 05 Sárga

211443

EZ REP 06 Zöld

211444

Szélek csiszolásához, polírozásához

Cikkszám

Gránit polírozásához Acélgyapjú pad

Gyémántszerszám-gyűrűk HTC 420-hoz

Cikkszám (9”)210157 (11”)210158

Cikkszám (7”)210695 (9”)210319 (11”)210320

Cikkszám

Cikkszám

420 CX 2 Arany

212377

EZgrind Ø 130 Szürke 40

211964

420 CX 3 Szürke

212378

EZgrind Ø 130 Barna 60

211938

420 CA 0 Lila

211771

EZgrind Ø 130 Fekete 100

211942

420 CA 1® Ezüst

211776

EZgrind Ø 130 Kék 200

211943

420 CA 2 Arany

211781

EZgrind Ø 130 Piros 400

211944

420 C2 Arany

211064

EZgrind Ø 130 Fehér 800

211945

420 C3 Szürke

210694

EZgrind Ø 130 Sárga 1500

211946

EZgrind Ø 130 Zöld 3000

211947


HTC eredeti gyémántszerszámok

Felület-előkészítés

Betonjavító anyagok

Síkmarás

Soriplan BJ3

Soriplan BJ5

HTC Filler

Burkolatbontás

Soriplan BJ4

Soriplan Rapid

HTC Concrete Repair

Nagyon rossz felületek síkmarásához, bontásához

T-rex táblázat

Durvaszemcsés javítóhabarcs nagyobb vastagság esetén

javítóhabarcs közepes rétegvastagság esetén

finomszemcsés felületképző habarcs gletteléshez,

gyorskötő finomszemcsés felületképző habarcs gletteléshez

rugalmas cement póruskitöltéshez, finomgletteléshez,

HTC Joint Repair

rugalmas cement repedésjavításokhoz,

Csiszolási eljárások

CX2 DS

Mélycsiszolás, egyenletes látszószemcsés mintázat, ragyogó fényesség

betonfelületek felszínének felkeményítéséhez, hidrofobizálásához,

HTC SuperfloorPlatinum C35 <

Műanyag CA2 DS kötésű

HTC Cure

HTC Filler

Felület átvizsgálása

SF2 DS C2 DS

HTC Grouting

BJ5

Műanyag kötésű

Műanyag kötésű

C5 DS

Műanyag kötésű

Műanyag kötésű

Műanyag kötésű

HC16-A HTC Cure

HTC Filler

HC533 C4 DS

Felület átvizsgálása

HTC Grouting

BJ5

HC16-A HTC Cure

HTC Filler

BJ5 HC16-A

HC533 Műanyag kötésű

Felület átvizsgálása

HTC Grouting

HTC Cure

HTC Filler

HC16-K BJ5

HC533 Fémkötésű (Arany)

Műanyag kötésű

Felület átvizsgálása

HTC Grouting

HC16-A HTC Cure

HTC Filler

Műanyag kötésű

HC16-K HC533

BJ5

HC16-A

Bronze

Műanyag kötésű

Előfeltétel: sima, jó felület. Szemcse-mintázat nem látható, ragyogó fényesség.

www.epo-trend.hu

Műanyag kötésű

HC16-K

Előfeltétel: sima, jó felület. Kevésbé egyenletes látszószemcse-mintázat, ragyogó fényesség

Rugalmas szerszámtartó

Műanyag kötésű

HC16-K

Gold

Mélycsiszolás, egyenletes látszószemcsés mintázat, matt fény.

HTC Grouting

HC533

Mélycsiszolás, egyenletes látszószemcsés mintázat, ragyogó fényesség

Silver

Felület átvizsgálása

Valamelyik

HC16-K

HTC SuperfloorPlatinum C25 - C35

Mélycsiszolás, egyenletes látszószemcsés mintázat, ragyogó fényesség

Műanyag kötésű

betonfelületek felszínének felkeményítéséhez,

HC16-A

tölthető, kemény javítóanyag kitörésekhez,

Választható, Mindkettő, Egyik, Egyik sem

HTC SuperfloorPlatinum C20 - C25

HC16-K

A színezést miden esetben követnie kell felületvédelemnek

Műanyag kötésű


T-Rex bontószerszámok bevonatok eltávolításához T-Rex

0-2 mm

T-Rex Dome

0-4 mm

2 mm-nél vastagabb

T-Rex SUPER

Takarítókarbantartószerek:

Utókezelők, színezők, felületvédőszerek: edzőanyag cementes javítóanyagokhoz,

ADC tömörítő

lítium-szilikátos tömörítő kemény betonokhoz,

ADC betonszínező CJ

ADC foltvédő

ADC betonszínező SL

ADC Ext. Sealer

kültéri-beltéri seprűzött és csiszolt betonokhoz,

beltéri, polírozott betonokhoz,

Választható Impr. kötelező!

Műanyag kötésű

Színezés, első réteg

színezett-polírozott beton felületvédőszere,

Színezés, második réteg

beltéri színezett beton felületvédőszere,

Stain Protection Solvent

vegyszerálló felületvédőszer,

Stain Protection Aqua

kültéri színezett beton felületvédőszere,

Színezés, első réteg

Műanyag kötésű

Műanyag kötésű

Színezés, második réteg

Színezés, második réteg

Műanyag kötésű

Zöld Twister

Stain Prot. Solvent

Stain Prot. Aqua

Műanyag kötésű

Műanyag kötésű

HTC Stain Prot.

ADC Stain Prot. Stain Prot. Aqua

Stain Prot. Solvent HC16-A HTC Stain Prot.

ADC Stain Prot. Stain Prot. Aqua HC16-A ADC Stain Prot.

Műanyag kötésű

Színezés, első réteg

Műanyag kötésű

Színezés, második réteg

Választható Vagy-vagy

Választható: vagy-vagy Színezéskor: vmelyik kiv. HC16-A

Felület-impregnálás

Műanyag kötésű

Színezés, első réteg

polírozott beton tisztítószere,

színezett-polírozott beton karbantartószere,

HC16-A

Műanyag kötésű

HTC Floor Conditioner

ADC Rejuvenating Cleaner

általános foltálló felületvédőszer,

Választható Impr. kötelező!

Műanyag kötésű

ADC Int. Sealer

Műanyag kötésű

Stain Prot. Solvent HTC Stain Prot.

Stain Prot. Aqua

Stain Prot. Solvent

Napi takarítás és karbantartás

HC533

ADC Rejuv. Cleaner HTC Floor Conditioner

Zöld Twister

ADC Rejuv. Cleaner HTC Floor Conditioner

Zöld Twister

ADC Rejuv. Cleaner HTC Floor Conditioner

Zöld Twister

ADC Rejuv. Cleaner

HC16-A HTC Stain Prot.

ADC Stain Prot. Színezés, első réteg

Színezés, második réteg

ADC Int. Sealer

ADC Ext. Sealer

HTC Floor Conditioner Fehér Twister

ADC Rejuv. Cleaner HTC Floor Conditioner

Színezés, első réteg

Műanyag kötésű

Színezés, második réteg

HTC Cure

Stain Prot. Aqua

Stain Prot. Solvent

Zöld Twister

ADC Rejuv. Cleaner

HC16-A HC16-A

ADC Stain Prot.

HTC Stain Prot.

HTC Floor Conditioner


Egyéb termékek

Kiegészítő anyagok Concrete repair

Cikkszám 10993 (4l)

Cure Granite powder

111195 (25kg) 10278 (1kg)

Grouting Granite spray

11631 (10kg)

Kiegészítők, promóciós anyagok EZ szerszámtartó doboz

10510 (HTC 420) 10286 (HTC 500/650) 10287 (HTC 800) 10789 (EZchange)

Súrlódásmérő

10819

Fényességmérő

11608

10281 (1l)

Stain protection Joint repair

11731 (5l)

Csiszolónadrág HTC

11404, 11405, 11406, 11407, 11408, 11513, 11514, 11409, 11410, 11411, 11412, 11413, 11516, 11517, 11518, 11519, 11520, 11521, 11522, 11523, 11524,

Munkáskabát

11415(S), 11416(M), 11417(L), 11418(XL), 11419(XXL)

Magasnyakú polárkardigán

11420(S), 11421(M), 11422(L), 11423(XL), 11424(XXL)

Pulóver

11425(S), 11426(M), 11427(L), 11428(XL), 11429(XXL) 11508(S), 11509(M), 11510(L), 11511(XL), 11512(XXL)

10774 (4kg)

Stain protection Primer Filler

11732 (5l) 10739 (4kg)

Stain protection Ceramic MPC paszta

11655 (10l) 10973 (5kg)

Coor base Rosa TWISTER Floor Conditioner

Vákumtartó gumiszoknyák

10086 (5l) 11180 (5l)

Cikkszám

420

110723 (60mm) 112419(100mm)

500

110112 (60mm) 110972(100mm)

650

110113 (60mm) 110973(100mm)

800

110114 (60mm) 110135(100mm)

950

110975 (100mm)

Szerszámtartók EZ 180 3

Cikkszám

Póló

11431(M), 11432(L), 11433(XL),11434(XXL) 11525(S), 11526(M), 11527(L), 11528(XL), 11529(XXL) 11530(S), 11531(M), 11532(L), 11533(XL), 11534(XXL) 11535(XL),11536(XXL)

Ingnyakas póló

11435(X), 11436(S), 11437(M), 11438(L), 11439(XL),11440(XXL) 11495(XS), 11441(S), 11442(M), 11443(L), 11444(XL),11445(XXL)

Baseball sapka

10729

Kötött sapka

11446

Sporttáska

11492

Pen drive

11493

Írható CD papír tartóban

11622

Papírmappa

11620

112761 (3) EZ 180 3 flexibilis

EZ 230 6

1112794 (3) 112783 (6)

EZ 230 3 flexibilis

EZ 270 6

211469 (3)

112785 (6) EZ 270 6 flexibilis

EZ 400 9

211461 (6) 112787 (9)

Padtartó 180

www.epo-trend.hu

Cikkszám

Óriás poszterállvány Óriásposzterek (85x215)

Poszterek (70x100)

Twister_001 - 008 SF_001 - 004 Grinding action_001-003

210670 (180)

Padtartó 230

211022 (230)

Padtartó 270

211023 (270)

11370 Twister_001 - 008 SF_001 - 003 Grinding action_001-003 Grinding Machine_001


Teljes rendszer, kiváló minőség, hosszú élettartam

Epo-trend Kft. saját fejlesztésű termékei Acél pipa Alu porszívófej Síkmarószerszám Szivacsos letoló Bújtatós mopfej, 40cm Bújtatós mopfej, 50cm Bújtatós, mikroszálas mop, 40cm Bújtatós, mikroszálas mop, 50cm Radcon#7 betonvízzáró folyadék Radmyx poralakú betonvízzáró koncentrátum Soriplan Rapid betonjavító finomglett Soriplan BJ3 betonjavító, 15mm felett Soriplan BJ4 betonjavító, 5 – 15mm között Soriplan BJ5 betonjavító, finomglett QFL SL tiszta polyurea hézagkitöltő QFL SL hibrid polyurea hézagkitöltő CJ kültéri-beltéri betonszínezék CJ beltéri betonlezáró CJ kültéri betonlezáró AS vízlepergető SL foltvédő utókezelő SL beltéri betonszínezék SL betontömörítő SL felújító tisztítószer Stain Protection Solvent foltvédő HC-16A betonkeményítő-hidrofobizáló HC-533 edzőanyag cementes javítóanyagokhoz Stain Protection Aqua foltvédő Betonkeményítő Porszívófej gumibetét


Felület-előkészítési teszteredmények Mi teszi a gyémántcsiszolást a legjobb aljzat-kiegyenlítő, felület-előkészítő módszerré? A HTC 3 in 1 hatás: • eltávolítja régi burkolatokat, • kiegyenlíti a betonaljzatot, • tökéletes fogadó-felületet biztosít a további padló-kialakításokhoz. Mindezeket egyetlen lépésben! A HTC korában a marás és szemcseszórás már elavult technológiának számít, ráadásul a gyémántcsiszoláshoz képest sokkal drágább is… A HTC Superprep™ előnyei a hagyományos technológiákkal szemben: • időmegtakarítás – burkolat-eltávolítás, aljzatkiegyenlítés, felület-előkészítés egyszerre, • pénzmegtakarítás – nincs szükség aljzatkiegyenlítőre, glettanyagra, • anyagmegtakarítás - akár 40%-kal kevesebb padlóképző anyagra lesz szükség, • műszaki többlet – kiemelkedő tapadás: az anyag nem, a beton maga enged, • nincs leállás – a zajszint nem megy 90dB fölé, szállópormentes kivitelezés, • felület-védelem – nincs szétverve az aljzat, nincs extrém rezgésterhelés, • falközeli csiszolás – nem marad el terület a széleknél, oszlopok körül, • széles kihasználhatóság – a professzionális (fekete) padlócsiszológépek fentieken túl akár beton, terrazzo, természetes kő csiszolására, polírozására. Nem véletlen, hogy világszerte a HTC csiszológépeit 80%-ban – fenti előnyöknél fogva – felület-előkészítésre használják.

Érdemes elgondolkodni rajta!

www.epo-trend.hu


HTC gyémántcsiszolás - a tökéletes felület-előkészítési módszer Alábbi teszteredmények azt bizonyítják, hogy a HTC gyémántcsiszolás biztosítja a legsimább és legegyenletesebb alapfelületet további burkolatok felhordásához. Ráadásul nem kell hozzá a felületet kitenni óriási rezgésterhelésnek mint marás vagy szemcseszórás esetén. Gyémántcsiszolt

Szemcseszórt

Mart

Egy műgyanta padló bekerülési költségének jelentős részét az anyagdíj teszi ki. Ha gyémántcsiszolással készíti elő a felületet, akkor 40 vagy akár 70% epoxit is megspórolhat, ha nem a megszokott eljárásokat preferálja. Ez bizony nem jelentéktelen, megéri a csiszolást választani a szemcseszórás vagy marás helyett. Nem véletlen, hogy a HTC professzionális csiszológépeit 80%-ban felület-előkészítésre használják világszerte. A HTC padlócsiszológépek felület-előkészítő gyémántszerszámai kisebb-nagyobb karcokat hagynak az egyébként egyenletesen simára csiszolt felületen, melyekhez a későbbi burkolóanyag jól hozzá tud kötni. Még egy érv a HTC gyémántcsiszolás mellett!

Alábbi táblázat azt mutatja, hogy 1m² felületen a legalacsonyabb pont és a nulla pont között mennyi anyagra van szükség a különböző felületelőkészítő eljárások esetében. Anyagszükséglet a legalacsonyabb ponttól nulláig (l/m2)

Alábbi táblázat azt mutatja, hogy egy 3 mm vastag önterülő műgyanta milyen erővel tapad az alatta levő felülethez. Szakító szilárdság (MPa)

Csiszolt felület

4,62 MPa

Szemcseszórt felület

3,79 MPa

HTC gyémántcsiszolás

1,5 liter

Szemcseszórás

2,1 liter

Marás

2,6 liter

A teszteredmények egyértelműen azt mutatják, hogy a szakadás nem a beton és a burkolat között megy végbe, hanem a beton maga fog engedni. Érdemes megjegyezni, hogy a szemcseszórt felületen egyenetlenebbek lettek az eredmények. Ez annak köszönhető, hogy ott a rezgésterhelések miatt mikrorepedések alakulnak ki a betonban, szemben a csiszolással, ahol ez nem fordulhat elő.


Egytárcsás csiszológép és szélcsiszoló egyben

GL 270 GL270 műszaki adatok 113241

• egyszerű design, robusztus szerkezet,

kW

1,5

Áramerősség

A

8,31

• egysebességes, egyfázisú, egyszerűen

Feszültség

V

230

Össz súly

kg

53

Méretek (sz,h,m)

mm

370 x 517 x 1245

Munkaszélesség

mm

270

kg

37

mm

270

1/perc

960

Cikkszám Motor teljesítmény

Csiszolási nyomás Csiszolótárcsa Ø Fordulatszám Javasolt porszívó

kezelhető, • szétszedhető, könnyen szállítható, • tagolt, nehezen elérhető helyekhez, • burkolatbontáshoz, felületelőkészítéshez.

GL 25 D

A burkolatbontó-felfejtőgép hihetetlen teljesítménnyel

GL 400 GL270 műszaki adatok Cikkszám Motor teljesítmény

113122 kW

4

Áramerősség

A

8,26

Feszültség

V

3 x 400

Össz súly

kg

78

Méretek (sz,h,m)

mm

480 x 685 x 1300

Munkaszélesség

mm

400

kg

47

mm

400

1/perc

1430

Csiszolási nyomás Csiszolótárcsa Ø Fordulatszám Javasolt porszívó

GL 40 D

• burkolatok, hepehupák eltávolításhoz, • beton öntési hibáinak eltüntetéséhez.

• egyszerű design, robusztus szerkezet, • egysebességes, egyszerűen kezelhető, • szétszedhető, könnyen szállítható, • öntött dilatációk csiszolásához, • egytárcsás, háromfázisú, rendkívül erős,


Háromtárcsás, bolygóműves csiszológép

GL 450 GL 450 műszaki adatok Cikkszám

113126

Motor teljesítmény

kW

1,5

Áramerősség

A

8,31

Feszültség

V

230

Össz súly

kg

95

Méretek (sz,h,m)

mm

490 x 705 x 1305

Munkaszélesség

mm

450

kg

63

mm

3 x 180

1/perc

480

Csiszolási nyomás Csiszolótárcsa Ø Fordulatszám Javasolt porszívó

• egyszerű design, robusztus szerkezet, • egysebességes, egyfázisú, egyszerűen kezelhető, • szétszedhető, könnyen szállítható,

GL 35 D

• háromtárcsás, bolygóműves, • betoncsiszolásra, burkolatbontásra, felület-előkészítésre.

Erős csiszológép nagyobb felületekhez

GL 550 GL 550 műszaki adatok Cikkszám Motor teljesítmény

113128 kW

4

Áramerősség

A

8,26

Feszültség

V

3 x 400

Össz súly

kg

131

Méretek (sz,h,m)

mm

570 x 790 x 1310

Munkaszélesség

mm

530

Csiszolási nyomás Csiszolótárcsa Ø Fordulatszám Javasolt porszívó

94,7 mm

3 x 230

1/perc

715 GL 40 D

• egyszerű design, robusztus szerkezet, • hatékonyabb, mint a GL 450, mert erősebb a motorja és nagyobb tárcsanyomással rendelkezik, • egysebességes, bolygóműves, egyszerűen kezelhető, • háromfázisú, háromtárcsás, rendkívül erős,

• betoncsiszolásra, burkolatbontásra, felület-előkészítésre, • szétszedhető, könnyen szállítható.

www.epo-trend.hu


GL 25 D egyfázisú porszívó GL 270, HTC 270 EG, 420VS csiszológépekhez GL 25 D műszaki adatok Cikkszám Motor teljesítmény

506660 kW

2,2

Áramerősség

A

9,2

Feszültség

V

230

Össz súly

kg

56

Munkaméret (sz,h,m)

mm

585 x 840 x 1575

Széllítási méret (sz,h,m)

mm

585 x 840 x 1180

Max. elméleti légszállítás

m /h

375

3

GL 35 D egyfázisú porszívó GL 270, 450, HTC 270EG, 420VS, 500 csiszológépekhez GL 35 D műszaki adatok Cikkszám Motor teljesítmény

113411 kW

3,3

Áramerősség

A

13,8

Feszültség

V

230

Össz súly

kg

59

Munkaméret (sz,h,m)

mm

585 x 840 x 1575

Széllítási méret (sz,h,m)

mm

585 x 840 x 1180

Max. elméleti légszállítás

m /h

560

3


GL 40 D háromfázisú porszívó GL 400, 450, 550, HTC 420, 500, 650 csiszológépekhez GL 40 D műszaki adatok Cikkszám

113108

Motor teljesítmény

kW

4

Áramerősség

A

9

Feszültség

V

3 x 400

Össz súly

kg

169

Munkaméret (sz,h,m)

mm

720 x 1065 x 1890

Széllítási méret (sz,h,m)

mm

720 x 1065 x 1540

Max. elméleti légszállítás

m /h

420

3

• könnyen kezelhető, robusztus és erős konstrukció, • szállításhoz összecsukható, karbantartása egyszerű, • alacsony filterköltségek, gazdaságos kihasználhatóság, • tartós, erős, antisztatikus gégecső pipával és porszívófejjel.

www.epo-trend.hu


A HTC Sweden AB kizárólagos magyarországi és romániai forgalmazója, hivatalos márkaképviselet

Kis Róbert

ügyvezető, technológia, műszaki szaktanácsadás +36-70-382-1427 kis.robert@epo-trend.hu

Hidas Andrea

ügyvezető, pénzügy, számlázás +36-70-380-8607 hidas.andrea@epo-trend.hu

Búzás Zoltán

Hévizi Emese

+36-70-380-5665 buzas.zoltan@epo-trend.hu

+36-70-380-8767 hevizi.emese@epo-trend.hu

ügyintéző, megrendelés, szállítás, back office

ügyintéző, megrendelés, honlap romániai kapcsolattartó

Epo-trend Kft. 6800 Hódmezővásárhely Szántó Kovács János utca 114. Tel / Fax: +36 62 244 726 info@epo-trend.hu

www.epo-trend.hu

Htc gépkatalógus  
Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you