Issuu on Google+

Kovács Tímea Jászberényben?

Meg nem erősített információk szerint városunkba látogat a Golgota Gospel Kórus aranytorkú énekesnője. Ő azonban azt állítja: „De ez nem igaz!!!” Cikk a 7. oldalon.

Quintus Horatius Suricattus

A nagy ókori költővel, a méltán népszerű „Hód” című elégia szerzőjével városunk közéleti kérdéseiről, tógákról és eltűnt házielefántokról beszélgettünk. Interjú a 3. oldalon.

Már a Golgiban is minket olvasnak

Körülbelül egy éve újságunk látókörébe került egy bizonyos „Hácsé” fedőnevű szekta. Neve elhallgatását kérő munkatársunk beépült a csoportba, hogy belülről figyelhesse meg azt. Erről szóló beszámolóját először és utoljára nálunk olvashatják. • Sándor Eliza • „Eleinte féltem a lebukás veszélyétől, de a csoport azonnal befogadott. Szeretetteljes fogadtatásuknak köszönhetően könnyű volt a bizalmukba férkőznöm. A csoport titkos összejöveteleit péntek esténként tartja gyanúsabbnál gyanúsabb helyeken: hol az általuk „Golgi” fedőnéven emlegetett főhadiszálláson egy vécé melletti zugban, hol egy gyermekeknek kialakított teremben, hol pedig egy olyan pincehelyiségben, melynek ajtajára világosan ki van írva: „belépni tilos!”. Mindemellett időnként egyes csoporttagok nappalija is szóba jön. Van egy könyv, amelyet minden csoporttagnak be kell szereznie, alkalmaikon ennek tartalmát vitatják meg. Ezt gyakorta heves kacagási rohamok szakítják meg, e kollektív hipnotikus hatásnak jómagam sem mindig tudtam ellenállni.

Különös rituálékkal rendelkeznek. Egy-egy összejövetelt szívesen zárnak sajátos táncos zenés szertartással: ilyenkor a csoport férfitagjai napszemüveget vesznek fel, és német popzenére végeznek furcsa mozdulatokat. A látvány hátborzongató. Bizonyos időközönként teljes alkalmakat szerveznek ilyesfajta audiovizuális szakrális tevékenység megélésére. Ilyenkor minden szektatag különös viseletbe öltözik, némelyikük bajszot is növeszt az alkalom tiszteletére. A csoport sámánjai énekeket, verseket és prózai műveket adnak elő. A többiek eközben reménykednek, hogy nem válnak ők is sámánná. Több állatfaj is totem szerepet tölt be náluk: tisztelettel övezik a dinoszauruszokat, a szurikátákat, az unikornisokat, és egy bizonyos malacot, melyet időnként meg­ babonáznak, ilyenkor nevető hangot kiadva forog jobbra-balra. De minden totemüknél nagyobbra tarta-

nak egy bizonyos rézkígyót, melyből arra következtetek, hogy hiedelemviláguk kialakításában sokat merítettek az ókori zsidó kultúrából. Megfigyeltem, hogy a szekta királyként tiszteli vezetőjét, aki abban abban a téveszmében él, hogy ő Elvis Presley. A tagok bátorítják őt e hitében. A csoporttal töltött bő egy évem alatt sikerült olyan mélyen a bizalmukba férkőznöm, hogy fel tudtam kelteni az érdeklődésüket újságunk iránt. Még azt is sikerült elérnem, hogy be akarjanak kerülni az újságba, s eközben azt hig�gyék, ez az ő ötletük volt. Összességében elmondhatom, hogy a látszat ellenére nagyon jó csoportról van szó, melynek tagjai támogatják egymást minden lehetséges módon, és örömet csempésznek egymás hétköznapjaiba. Empirikus kutatásaim alapján megállapítom, a csoport fennmaradása nem jelent veszélyt a társadalomra, sőt, kifejezetten áldlásos.”

Friendship is magic!

Lapunk tudomására jutott, hogy a barátság varázslat. A fülest egy bizonyos Don Kornione adta, akit alvilági körökben úgy ismernek: „az Unikornis”. Tudósítás a 4. oldalon.

Kék álhírek a Jászságból Idegen autóval ékeskedett. Június 3-án a délutáni órákban tűnt fel először a képünkön látható A. László. A környékbeliek hangos éneklésre lettek figyelmesek, majd meglátták a piros autó típusú gépjármű mellett pózoló harminc év körüli ismeretlent. Azonnal értesítették a rendőrséget, akik azonban épp egy fából készült kerti mellékhelyiség lebontásával gyanúsított nőt üldöztek, így nem tudtak kiszállni a tett helyszínére. Szerencsére épp a közelben járt egy magas, csokornyakkendős férfi, aki különös, általa „szonik

szkrúdrájvö”-nek nevezett alkalmatosságával helyretette az elkövetőt, majd annyit mondott neki: „Menj, és többet ne vétkezz!” – azzal belépett egy fából készült kék telefonfül­ kébe, mely azonnal eltűnt. A rendőrség nagy erőkkel keresi a lebontót.

Szenzációs páros A Könczöl testvérek már korábban is jártak városunkban, akkor azonban még nem tudtuk, hogy sziámiikrek… (Folytatás a 6. oldalon.)

Romabál a Neszűrben Bár a báli szezon már véget ért, a helyi romaközösség vidám tagjait ez cseppet sem gátolta meg abban, hogy önfeledten énekeljék a régi nótát: „Das Geht ab!” (Folytatás az 5. oldalon.)


Hcs jaszkurt