Issuu on Google+

boldog karácsonyt kíván boltunk csapata!

boltunk 2013.november-december

R��l��mag����j�

B�bá� �r�� � M�m�� é� � P�p�� �e�na�y��� �r�����!

Kedves Olvasó!

Ismét az év végéhez közeledünk, az őszből a télbe hajlik inkább az idő, ezért ha lehet, behúzódunk a jó meleg kuckónkba. Jól jön időnként egy finom téli ital, a fahéjtól és almától kellemes illat és hangulat lesz a lakásban, és ez segít sokkal jobb kedvre deríteni bennünket. Hogy nálatok is finomságok illata lenghesse be a lakást, hoztunk pár téli receptet. De máshogy is készülünk a télre, és itt kifejezetten a kismamákra gondoltunk, hiszen egy télen született babára máshogy kell felkészülni, mint a nyári újszülöttekre, így ebben segítünk néhány hasznos tanáccsal. Ha tél, akkor sajnos betegségek – ez sokszor elkerülhetetlen. Szakértőnk a lázról, a lázcsillapításról írt, tanácsaival hatékonyan segíthetünk a kis betegünkön. A betegségek megelőzésében segíthet az anyatejes táplálás, de mi van, ha az anyukának el kell mennie otthonról, és mellszívásra lesz szükség? Lehet ezt természetes, gyengéd módon? Erről is lesz szó, ahogy arról is beszélünk, hogy hogyan érdemes nekilátni az otthonunk bababiztossá tételéhez, mielőtt a csemeténk eléri azt a kort, amikor már felfedezőútra indul a lakásban. A pihe-puha bababőr ápolásáról sem feledkezhetünk meg, különösen a csípős hidegben, ezért bőrápolási tanácsokat is olvashatsz nálunk, és természetesen most sem maradhatnak el az olvasói kérdések, amikre a magazinban adunk választ, ahogyan a kihagyhatatlan ajánlatok sem. Az év végéhez közeledve engedd meg, kedves Olvasó, hogy a csapatunk nevében csodás ünnepeket, békés, boldog karácsonyt és egy még szebb új évet kívánjak Neked, családodnak és barátaidnak egyaránt. Reméljük, hogy jövőre is találkozunk!

a Szerkesztő

impresszum

Kiadó: Matti Kft. és Partnerei Cím: 2040 Budaörs, Gyár utca 2. Tel.: 06/23 887-410 Ügyvezető: Tischler János

Felelős szerkesztő: Reisner-Németh Klára E-mail: hirdetes@matti.hu Nyomás: Oláh Nyomda Kft. Cím: 1211 Budapest, Központi út 69-71. Az újságban szereplő árak 2013. november 1. és december 31. között érvényesek, forintban értendők, és mindennemű adót magukban foglalnak. A termékek dekoráció nélkül kerülnek árusításra. A termékek műszakilag, ill. külsőleg eltérhetnek a fotón látottaktól, az esetleges helyesírási, ill. nyomdahibákért nem tudunk felelősséget vállalni. Kérjük vedd figyelembe, hogy állandó árukészletünkkel ellentétben ezen termékek egy része csak korlátozott számban áll rendelkezésre. Ezek az ajánlataink a készlet erejéig érvényesek. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére bizonyos termékek a nem várt magas kereslet következtében már az értékesítés első napján elfogynak, úgy ezért kérjük szíves elnézésedet.

3

Alvás az annyit jelent, hogy közeledik az alvásidő, a csemeténk elfáradt. Jó dolog, ha van egy tárgy, ami meg-

könnyíti a hétköznapjainkat, de ez egyben azt is jelenti, hogy ha véletlen elveszítjük, vagy otthon marad nyaraláskor, akkor ez pontosan ugyanolyan nagy baj, mint a világvége. A gyerkőcünk nem fog aludni, nem tud majd megnyugodni, a gondolatai csak az alvókája körül járnak majd, ettől pedig tönkremegy a nyaralásunk. Először is: figyeljünk! Ha pár hónapo-

Rongyi, alvóka és egyéb kisbarátok a babaszobában Egy újszülött altatásához nem kell más, csak tele pocak, tiszta pelenka, kényelmes ágy és anya közelsége. Viszont ahogy telik az idő, kinyílik a világ, és az esti alvásnál egyre inkább szükség lesz ugyanarra a rutinra, hiszen ez megnyugtat, biztonságot ad. A babák valószínűleg ezért ragaszkodnak egy-egy játékhoz, plüssfigurához, takaróhoz, textilpelenkához vagy szundikendőhöz. Az alvós játék, kendő, rongyi, pelus, vagy nevezzük bárhogy, rövid időn belül elmondhatatlanul fontos lesz. Anélkül elképzelhetetlen az alvás, de biztosan vinni kell a nagyihoz is, sőt a délutáni sétánál sem maradhat otthon. Nem csak az alvásnál lesz fontos, de segít begyógyítani a sebeket, amiket a gyerkőcök az eséseknél szereznek, elűzik a szörnyeket, és megvédi őket mindentől, amitől félnek. No és kinek fontos még az alvós társ? Bizony, az anyukáknak. Egyrészt ha baj van, ezzel sokkal könnyebb megnyugtatni a babánkat, másrészt nagyon jó kis jelző szerkezet, ugyanis ha az este közeledtével előkerül, és a gyerkőc már magával hurcolja, 4

san már látszik, hogy mi lesz a kedvenc alvóstárs, minél hamarabb szerezzünk be belőle legalább még egy, de inkább két teljesen ugyanolyan darabot. A két új játékot ne tegyük el, mert ha új, nincs olyan szaga, mint a meglévőnek, nem elég kopott a színe, a gyerkőc nem fogja elfogadni. Legyünk leleményesek, és cserélgessük az alvósokat, felváltva mossuk őket, így körülbelül egyformán fognak majd kopni, és nem tűnik fel, hogy alvás közben kicseréljük őket egy mosásra. Az ovira majd úgyis megpróbáljuk leszoktatni a gyerkőcünket arról, hogy mindenhová magával vigye a kedvencét, de amíg kicsi, legyen nálunk, akárhová megyünk. Ha szerencsénk van, befér a pelenkázótáskába, de ha nagyobb, a babakocsi csomagtartójában hagyjunk helyet, mert bármikor előfordulhat, hogy ez lesz a megmentőnk. És végül egy tipp utazásokhoz, bőröndlistához, nagyis nyaraláshoz: úgyis mindenképpen kell egy olyan csomagolós lista, ami a babánké, és csak elő kell kapni egy-egy utazás előtt, így az a legjobb, ha a listánk elején az alvósjáték áll, így biztosan nem fogjuk otthon felejteni.

baby perla takaró

tomy TSP 500 légzésfigyelő

Kiváló minőségű spanyol pléd 80*90 cmes méretben, mely babazsákká átalakítható, patenttal és zipzárral. Antiallergén, kényelmes, puha tapintású, kiváló anyagból készült takaró több színben: rózsaszín, fehér, bézs, kék,zöld.

- 20 mp légzéskimaradás után jelez, audio és vizuális led jelzi a légzőmozgást - audio és vizuális led jelzi a riasztást - kattogó hang jelez minden légzőmozgást (lehalkítható teljesen) - szenzorpad mérete: 22 cm X 32 cm - további szenzorpad bővítési lehetőség - 4db AA elemmel működik (nem tartozék) - elemgyengeség kijelzés leddel

magazin ár:

magazin ár:

5.690 Ft

A kép illusztráció.

13.990 Ft

Alvás Angelcare AC300 légzésfigyelő pelenkatárolóval

Babyono forgó-zenélő sátoros boci

- teljes matracfelületen történő érzékelés - bármilyen szabvány kiságymatraccal használható - 15 másodperc után előjelzés, 20 mp után akusztikus és vizuális riasztás - 5 fokozatú érzékenység-szabályozás most együtt csak: - visszajelzés gyenge érzékelés esetén - elemről történő működtetés - gyenge elemfeszültség kijelzés - bármilyen bébiőrzővel kombinálható

- felhúzható - kellemes nyugtató zenét játszik

21.990 Ft

+

amal kacper kiságy - két kivehető ráccsal - 60x120 cm - bükk - a matrac nem tartozék - állítható fekvőmagasság

ajánlott fogy. ár

14.990 Ft 6

magazin ár:

5.990 Ft

A légzésfigyelő nem játék!

Használt pelenkatároló rendszer

Angelcare légzésfigyelők és babaőrzők

Snuza mobil Szívhanghallgató légzésfigyelő

Termékeinket több mint 25 hazai kórház ajánlja.

Használja ki ingyenes csecsemő újraélesztő tanfolyamunkat! Jelentkezzen a honlapjainkon!

minőségi, kényelmes szoptatós Melltartó modern anyukáknak! Legyél azok között, akik szenzációs áron élvezhetik a praktikumot, kényelmet és az extra minőséget!

ajánlott fogy. ár:

3.990 Ft A várandósság és a szoptatás csodás időszaka alatt az anyának is szüksége van a kényelemre és a gondoskodásra. A Trendy Mommy melltartók mindezt biztosítják, hiszen nem tartalmaznak bőrirritációt okozó varrásokat és merevítőket, egy kézzel könnyedén lenyithatók, megvédenek a bakteriális, gombás fertőzésektől, antiallergén anyagból készülnek, és a különleges szövésnek köszönhetően mindig biztosítják a megfelelő testhőmérsékletet. Az extra rugalmas anyag lehetővé teszi, hogy a kismama mindössze két méretből választhasson, hiszen a melltartó pontosan követi a test változásait a várandósság elejétől akár a szoptatás utáni időszakig.

Utazunk

Télen születik a babám – útmutató öltözködéshez, sétához, autózáshoz A nyáron, tavasszal született babák szüleinek kicsivel könnyebb dolga van a kelengye beszerzésénél, hiszen kellemes időben könnyebb az öltöztetés, nem akkora gond, hogy mit adjunk a babára. A téli babáknál viszont alaposabban fel kell készülni, hiszen a hideg, az eső, a pára, a köd megnehezíti a dolgunkat. Hogy egy kicsit megkönnyítsük a felkészülést, ös�szegyűjtöttük azokat a dolgokat, ötleteket, amik a téli babák kelengyéjének megvásárlásában segítséget nyújthatnak.

Mit vegyünk otthonra? Érdemes hosszú ujjú kombidresszből beszerezni néhányat. A mi gyermekkorunk réklijei és kisingei ugyan kiszolgáltak bennünket, de alsóruházatnak nem éppen voltak megfelelők, hiszen az első mozdulatnál a nyakban kötöttek ki. A kombidressz (vagy bababody) melegen tartja a babát, és kényelmesebb, téli időszakra a hosszú ujjú változat a legelőnyösebb, hiszen ez legalsó réteg. A rugdalózók szintén legyenek hosszú ujjúak, és készüljünk 62-es mérettel is, mert ugyan jó lesz az első hetekben a legki-

sebb méret, de a babák hihetetlenül gyorsan nőnek, így felesleges beruházás a sok rugi 56-os méretben. Alváshoz vásároljunk vastag hálózsákot, amiben a baba szabadon mozoghat, mégsem tudja magáról lerúgni, mint a takarót. Ebből jó, ha van kettő, hogy mosásnál, kisebb baleseteknél legyen csere. Nem árt, ha vásárolunk 1-2 darab cérnasapkát, ez jól jön otthon az első napokban, és a szobaszellőztetésnél is fontos, vagy ha a nagy hideg miatt csak ablaknyitással tudjuk levegőztetni a babánkat.

Sétához Télre nagyon fontos, hogy a babakocsiba a baba alá is kerüljön egy vastag, meleg pléd (összehajtva, több rétegben), mert alulról is védeni kell a hideg9

től. Érdemes beszerezni egy meleg bundazsákot, ez alá lehet öltöztetni a babát ugyanannyi rétegben, amennyit magunkra is vennénk. Ha nagyon hideg van, nem árt egy plusz takarót is magunkkal vinni a levegőzéshez. A sapka is legyen vastag, meleg, és adjunk a babánkra a meleg sapka alá egy pamutsapkát is, így a több réteg jobban szigetel. Ne feledkezzünk meg a vastag zokniról sem, amit egy vékonyabb fölé adunk rá, ha kimegyünk.

ülésbe megfelelően be tudjuk majd kötni. A bundazsákokból ma már elérhető a hordozóba való változat is, amin vannak nyílások a biztonsági övnek, így át lehet rajtuk fűzni azt, és a babát megfelelően be tudjuk kötni. Az autóban elé két réteg a bundazsák alá. Ha az autó bemelegedett, a két sapiból az egyiket levehetjük, és a bundazsák zippzárját is le lehet már húzni, így biztosan nem lesz majd melege a babánknak.

Autózáshoz

Ha a téli holmik beszerzésénél elakadunk, érdemes bababolti szakeladó segítségét kérni, aki segít eligazodni és összeállítani a téli kelengyét.

Első és legfontosabb a baba biztonsága az autóban, ezért úgy kell felöltöztetnünk, hogy a biztonsági

fillikid Bundazsák Kiel Dog - belül meleg polár - kívül vízlepergető anyag - kesztyűvel - csúszásmentes hátoldal - nyílások a biztonsági övnek - fényvisszaverő csíkkal - lenyitható alsó rész - 50x100 cm

magazin ár:

10.990 Ft fillikid Kézmelegítő babakocsira - tolókarra csatolható - puha, meleg belsőrész - nincs szükség kesztyűre a sétához - szélálló

top rider pelenkázótáska - tartozéka a pelenkázólap - vállra akasztható - orkán anyagból készült - kézzel mosható

Ajánlott fogy. ár:

3.990 Ft A kép illusztráció.

ajánlott fogy. ár 10

1990 Ft

neonato reverso sport tris babakocsi

magazin ár:

149.990 Ft

- lapra csukható - 4 kerekű - központi fékrendszer - bolygósítható első kerék - emelhető magasságú tolókar - a hordozó és a sportrész két irányból helyezhető fel a vázra - nagy méretű bevásárló kosár - huzata könnyen tisztítható - a sportrész háttámlája több fokozatban állítható Csomag tartalma: mózeskosár, váz, sportrész, autósülés, esővédő, lábzsák, pelenkázótáska. Megfordítható sportrész, tágas mózeskosár, lapra csukható, rendkívül jól navigálható, kényelmes, tágas, állítható tolókar, állítható lábtartó és háttámla.

A baba a pocakban fokozottan ki van téve az utazás veszélyének!

Kedves Kismama! Érezted már, hogy az autó biztonsági öve bekapcsolva már kényelmetlen érzetet nyújt utazás közben? Az anyukák többsége, ahogy növekszik a pocak, ezt a kényelmetlenséget tapasztalja. Sajnos többségük ezt a problémát úgy oldja meg, hogy nem kapcsolja be magát a biztonsági övvel.

EZ SÚLYOS, VÉGZETES HIBA LEHET! A baba a pocakban fokozottan ki van téve az utazás veszélyének! Ez az autózás esetében fokozottan érvényes. A kismamák saját bevallásuk szerint hanyagolják a biztonsági öv használatát, amit a baleseti statisztikák is igazolnak. Egy nagyon egyszerű magyarázat kíséretében: kényelmetlen! A pillanatnyi kényelemért viszont óriási árat fizet, aki nem köti be magát, mert akár egy erősebb fékezés hatására nekicsapódhat pocakkal az autó valamelyik elemének. A természet nem rendezkedett be arra, hogy egy akár csak 40km/h -nál történő koccanás esetén a testsúly többszörösével előre lendülő tömeget hatásosan tompítson, úgy, hogy a magzat ne sérüljön. Ilyen esetben az anya sérülése mindenképp kihat a magzatra. Ha így cselekszel, két életet veszélyeztetsz egyszerre!

besafe magzatvédő öv PANTONE 159 C: 10 M: 70 Y: 95 K: 1

Mivel meggyőződésünk, hogy Te egy felelősségteljes Szülő vagy, ajánlunk egy lehetőséget! A neve: BeSafe magzatvédő öv. Használata rendkívül egyszerű és praktikus, mert a biztonsági övet a pocak alá vezeti, így erős fékezéskor, netán egy ütközés bekövetkeztekor a lassulási energia nem a hasat, hanem a medencecsontot terheli. A magzatvédő öv a világ minden táján rendkívül népszerű, mert fokozza a kismama utazási komfortját, és megfelelő használat mellett csökkenti az erős fékezés és az autóbalesetek által bekövetkezett sérüléseket mind a babánál, mind a mamánál!

magazin ár

9.990 Ft

BeSafe magzatvédő öv:

Egy öv, két élet!

iZi Comfort X3

Az egyedülálló rögzítési rendszernek köszönhetően az iZi Comfort X3 ülést sokkal egyszerűbb bekötni, mint a többi, biztonsági övvel rögzíthető gyerekülést. Ez sokkal nagyobb biztonságot nyújt egy esetleges frontális vagy oldalsó ütközés során. 2003-ban a BeSafe iZi Comfort volt kategóriájának legjobbja az ADAC teszten. Az ülés számos pozícióba állítható anélkül, hogy újra meg kellene feszíteni az azt rögzítő biztonsági övet. A beépített oldalvédelem megvédi a gyermek testének sebezhető részeit, mint a fej, nyak és belső szervek.

PANTONE 159 C: 10 M: 70 Y: 95 K: 1

oldalvédelem Az ülés kiemelkedő védelmet nyújt a fejnek és a testnek. Ütközést elnyelő anyaggal párnázva. a legjobb alvópozíció Számos alvópozíció egyszerű beállíthatósággal az optimális kényelemért! egyszerű beszerelés A forradalmi övvezető rendszer egyedülálló előnyőket nyújt. Pontosan látod, hogy fut az öv az ülés előtt, nem pedig mögötte.

magazin ár:

54.990 Ft

PAN TON C: E 159 10 M: 70 Y: 95 K: 1

iZi Comfort X3 isofix

magazin ár:

89.990 Ft

te ne spórolj a biztonsággal, majd mi megtesszük!

Játék doukidou Cri-cri csörgő

magazin ár:

1.290 Ft taftoys  zenélő formaillesztő játék 10865 - zenél, ha a forma a vödörbe kerül - fejleszti a finommotoros mozgásokat - 9 hónapos kortól

top rider bébikomp - lépcsőbiztos kialakítás - játékokkal - több színben - cikkszám: 2102

magazin ár:

6.990 Ft taftoys csörgő Clear ball rattles 11165  A kép illusztráció.

ajánlott fogy. ár: 14

11.990 Ft

magazin ár:

1.490 Ft

Maxi-Cosi

9-18 kg

gyerekülés

9 hó – 4 év

ÚJ TOVÁBBFEJLESZTETT VÁLTOZAT!

PRIORI SPS+

ÚJ!

Az autó 3-pontos biztonsági övével rögzíthető az autóba. Az új Priori SPS súlya könnyebb és jobb övelvezetési rendszerrel ellátott, mint a korábbi változat. A gyermek gyors ki-be ültetését segíti, hogy az övek két oldalra kiakaszthatók.

ENZO Súly: 6,85 kg

CAVE

OCEAN

STONE

Külön megvásárolható: huzatvédő, szűkítőpárna.

magazin ár

39.990 Ft négy fokozatban dönthetô

övkiakasztó fülek

CHICCO bébikomp

Side Protection System - oldalirányú ütközés elleni védelem

6 hó+

a3 magasságba állítható ülôrész aLevehetô és mosható huzat aKompakt tárolás

Dinofood autós panel

Elektronikus, multiaktív játékpanel, zongorás vagy autós játéklehetôségekkel. magazin ár

19.990 Ft 4 relax Greeny autós panel

Water Lily zongora panel

A magazinban szereplô árak ÁFA-val értendôk. A termékeket keresse a bababoltunkban!

Higiénia Kezdő szülők vagyunk, és mindketten félünk attól, hogy a babánk fürdetés közben kicsúszik a kezünkből, és megüti magát. Van valami biztos módszer? A baba biztos tartását akár a csecsemős nővér is meg tudja nektek mutatni, de ha még így is bizonytalannak érzitek magatokat, akkor szerezzetek be egy úgynevezett kádba való babatartót, vagy egy babatartó szivacsot. Ezekre nyugodtan ráfektethetitek a babát, biztonságosan megtartják őt, míg megfürdetitek.

cam bollicina babakád Ovális, anatómiailag formatervezett babakád különböző színekben, vízleeresztő lyukkal. Akár a kádban, asztalon vagy CAM univerzális állványon is használható. Űrtartalma 24 liter.

magazin ár

4.490 Ft Az egyik nagymama szerint mindenképpen kell vízhőmérő, a másik viszont azt mondja, elég a kezemmel ellenőrizni a fürdővíz hőmérsékletét. Melyikükre hallgassak? Ha bizonytalan vagy az érzékeidben, akkor ruházz be egy vízhőmérőre, ez csak egy apró kiadást jelent, de valószínűleg érezni fogod a kezeddel, hogy mi a megfelelő hőmérséklet. Arra az esetre, ha nem te fürdetsz, és az apuka vagy a nagyi biztonságosabbnak érzi, inkább készülj egy hőmérővel. A fürdővíz ideális hőmérséklete 38 °C körül van, ennél ne legyen melegebb. 16

– felelek

Kérdezz

A fürdetés legyen az apák kiváltsága, fix családi program vagy az esti szertartás fénypontja - a fürdetéshez való felszerelést érdemes jó előre átgondolni és beszerezni. Egyszerűnek hangzik a dolog - kell hozzá némi víz, törülköző és egy „fürdetőalkalmatosság” - sima ügy, mégis sok kérdés merül fel ezzel a témával kapcsolatban, ezekből mutatunk be néhányat!

cam Univerzális kádállvány A CAM Baby Bagno és Bollicina kádakhoz is használható. - csúszásmentes lábak - kompakt méretűre csukható

ajánlott fogy ár:

9.990 Ft

Januárban fog megszületni a babám. Kell minden este fürdetnem akkor is, ha nem izzad meg napközben? Erre nincs recept. Nem szükséges minden nap fürdetni az újszülötteket, elég minden másnap, a kimaradt napokon elegendő egy nedves kendős áttörlés is. Viszont ha szeretnél már a legelején napi rutint kialakítani, és a nap lezárása lesz az esti fürdetés, utána a vacsora, majd az alvás, akkor nyugodtan fürdetheted, ezzel meg is nyugszanak a babák, illetve egy idő után már tudni fogják, hogy ez az esti szeánsz része. Az izzadás egyébként nem csak melegben fordul elő, hiszen szoptatás közben alaposan megdolgoznak az anyatejért, így ekkor is rendszerint megizzadnak. Mindennapos fürdetésnél figyelj jobban a bőrápolásra, mindig töröld szárazra a baba bőrét, és használj hintőport is, így a napi fürdés nem okozhat problémát. 17

Higiénia

Bőrápolás

csecsemőkorban

Hogy a bababőr pihe-puha maradjon Az újszülött bőrének minden rétege vékonyabb a felnőttekénél, ezért lényegesen sérülékenyebb. A verejtékés faggyúmirigyek még nem működnek tökéletesen, ezért a mi feladatunk, hogy megtartsuk babánk bőrének puhaságát, hidratáltságát, egészségét. A bőrápolás nem csak a fürdetésben merül ki, ezért elmeséljük, hogyan óvhatod meg babád bőrét a környezet káros hatásaitól.

Születéskor Az újszülött bőrét egy sűrű, ragadós anyag, a magzatmáz borítja. Ez a máz óvta meg a bőrét a magzatvízben a felázástól. Ha ez nem lett volna, a babának nem csak a talpa és a tenyere, hanem az egész teste kiázott, ráncos lett volna. A mázat szülés után nem szokták letörölni, hogy a benne lévő anyagok beszívódhassanak a baba bőrébe.

Az öltöztetés Ki gondolta volna, hogy a bőrápolásnál fontos az öltözködés? Pedig bizony nagyon is az. Fontos a természetes anyagból készült ruhák használata. Ne legyen szoros, hogy át tudja járni a levegő, és mindenképpen rétegesen öltöztessük a babát. A szabadon maradt részekkel kell foglalkoznunk, főleg télen. A babakezeket és az arcot kenjük be zsírosabb krémmel (létezik babáknak készült időjáráskrém), hogy ne fújja ki a hideg téli szél. A kinti játékban kipirosodott és kiszáradt kezeket és arcot ne felejtsük el séta után otthon, a melegben is még egyszer bekrémezni.

Fürdetésnél A víz elvonja a bőr nedvességét, ezért nagyon fontos, hogy a legkisebbek esti fürdése csak szertartás jellegű, pár perces rutin legyen, úgysem tudják magukat összekoszolni. Pár hónap múlva úgyis igényelni fogják a hosszabb pancsolást, akkor majd cseppentsünk babaolajat a fürdővízbe, ez megóvja a nagyobbak bőrét a kiszáradástól. Készüljünk elő alaposan a fürdéshez. Tisztítsuk meg a pelenkával fedett területet, és tiszta (gyógyszertári) napraforgóolajjal kenjük be a hajlatokat, vagy nagyon vékonyan akár az egész testet. Ne használjunk illatanyagokat, szappant tartalmazó színesszagos babafürdetőket, hanem csak a patikai fürdetőkrémet. A bababőrnek ez tesz a legjobbat. Oldjuk fel forró vízben, így könnyebben oldódik, és ezt öntsük a fürdőkádba.

Ne használjunk durva törölközőt, csak puha anyagot, tetra kifogót. Bugyoláljuk be a babát, és ne dörzsöljük a bőrét, csak itassuk fel a nedvességet róla. Használjunk hintőport, de nagyon figyeljünk, hogy ne csomósodjon össze. 18

Higiénia Pelenkázáskor A legkényesebb terület a pelenka alatt van. A folyamatosan levegőtől elzárt bőr könnyen kipirosodik, a nedvesség kicsípi, kiütéses lehet, és akár hámhiány is kialakulhat. Fontos az alapos tisztítás, és minden pelenkázásnál egy pár perces popsiszellőztetés. Ne legyen folyamatosan bedunsztolva a babánk feneke. A levegő a hámosodást is elősegíti. Használjunk minden pelenkázásnál popsikrémet. A legjobb erre a gyerekorvos által felírt patikai készítmény. Ha kipirosodott vagy kiütéses a baba bőre, segítségül hívhatjuk a hámosítókat (Sudocrem, Neogranormon, Bepanthen), de amint meggyógyult a bőr, térjünk vissza a hagyományos krémhez, hogy a bababőr ne szokjon hozzá a hámosítóhoz. A krémet mindig csak vékonyan kenjük a bőrre, és fürdésnél alaposan mossuk le.

CAm baby bagno kád - ültetni és fektetni is lehet benne a babát - csúszásgátló betétekkel - leeresztő dugóval - több színben

magazin ár:

7.990 Ft

Folyadékbevitel A bőrt nem csak kívülről táplálhatjuk. Nagyon fontos a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele. Minden babának testsúlykilogrammonként 150 ml folyadékra van szüksége (anyatejre, később tápszerre, vízre, cukrozatlan gyümölcslére, teára). Ha ezt a mennyiséget elfogyasztja a babánk, biztosak lehetünk abban, hogy a belső hidratálás is megvan.

! A tanácsaink bonyolultnak és rengetegnek tűnhetnek, de nagyon hamar rutinná válnak, és ág s megnyugodhatunk, hogy mindent megtettünk a pihe-puha babőrért. on

d

Új

és t e d r ü F p p é k s á m Higiénikus, penészellenálló

Használja közvetlenül a fürdőkádban

Puha tapintás Csúszásgátlós, könnyű tartós műanyag Könnyű tárolás Ergonomikus kialakítás

19

graco junior maxi gyerekülés - 15-36 kg-ig ajánlott - fejtámaszba épített övvezető - állítható háttámla magasság - szabályozható kartámla magasság - levehető, mosható huzat - ülésmagasítóként is használható - Mode Noir és Oxford színben

magazin ár:

12.990 Ft

fisher-price Beline Sp Plus gyerekülés - 9-36 kg-ig használható - vállpánton állítható övfeszítés - állítható magasságú fejtámasz - levehető háttámla - levehető huzat

ajánlott fogy. ár: 20

16.990 Ft

caretero Magnus etetőszék - 6 hónapostól 3-4 éves korig használható - könnyen kis méretűre csukható - dupla tálcával - állítható magasság - állítható háttámla és lábtartó - két fékezhető kerék - könnyen tisztítható - játéktartó kosárral

magazin ár:

19.990 Ft mam pelenkázótáska - a pelenkázó alátéten a textilpelenka rögzíthető, így utazáskor is kényelmes, sima felületen pelenkázhatja a kisbabáját - a stílusos Thermo üvegtartó hőszigetelő táska akár 4 órán keresztül melegen vagy hidegen tartja az italokat - MAM táska és a Thermo üvegtartó könnyen és rugalmasan rögzíthető a babakocsira

magazin ár:

15.990 Ft

21

Higiénia

Láz

és lázcsillapítás A normál testhőmérséklet 36-37,2 oC között ingadozik, a külső környezeti hőmérséklet, napszaki ritmus és a fizikális aktivitás befolyásolja. Efölött hőemelkedésről, 38 oC felett lázról, 39 oC felett magas lázról beszélünk. Fontos tudnunk, hogy a láz nem egyenlő a betegséggel, csak egy tünet. Lehet gyermekünk súlyos beteg láztalanul és lehet magas láza komoly betegség nélkül. A láz a szervezet védekező reakciójának a része, ezért 38 oC fokig egyáltalán nem szükséges a lázat csillapítani. Efelett már a szervezetet nagyon megterheli, tehát csillapítani kell.

Hol ajánlott mérni a gyermek hőmérsékletét? Óvodáskor végéig lázmérésre a legmegbízhatóbb módszer a végbélben történő mérés. 7 éves kortól már mérhetünk hónaljban is testhőmérsékletet, de mindenképpen ügyelnünk kell arra, hogy a lázmérő ne mozduljon el, és ne csússzon ki. A különböző helyeken, mint a végbélben, szájban, nyelv alatt, illetve fülben mért testhőmérséklet az ún. maghőmérséklet, tehát ebből 0,5 oC fokot levonva kapjuk meg a valós testhőmérsékletet. A homlokra helyezhető tapasz általában csak tájékoztató jellegű. Fontos, hogy soha ne csak tapintással, saját hőérzetünkre hagyatkozva feltételezzük, hogy gyermekünk lázas, hanem pontos adatokkal rendelkezzünk, mert ebből látjuk a lázcsillapítás hatékonyságát, a láz illetve a lázas betegség lezajlásának folyamatát. (pl. csökken a láz, folyamatos vagy visszatérő).

A lázcsillapítás módjai

Először vegyük sorra, hogy milyen módszerek vannak a fizikális, vagyis hőelvonáson alapuló lázcsillapításra. Itt általában a nem gyógyszeres lázcsillapítás típusairól beszélhetünk. 1.

22

Hűtőfürdő: Fontos, hogy a lázas gyermek testhőmérsékletével megegyező hőmérsekletű, tehát elég meleg vízben kezdjük a hűtőfürdőt, majd ehhez lassan, fokozatosan engedjünk hűvösebb vizet, míg a víz hőmérseklete kb. 28-30 oC lesz. Tehát nagyon fontos, hogy a víz ne legyen hideg! Amint a víz hőmérséklete lehűlt, locsolgassuk a gyermek egész testét kb. 10-15 percen át.

2. Hűtőborogatás: A gyermeket nyaktól lefele vizes nagyobb törölközőbe vagy lepedőbe tekerjük be, majd körülbelül 10 perc múlva, az anyag átmelegedésekor cseréljük ki újabbra. Ezt a műveletet kétszer is ismételjük meg. Lázcsillapításra a végtagokra helyezett vizes zsebkendők alkalmazása hatástalan, tehát nem ajánlott.

Higiénia

Most nézzük meg, hogy milyen módszerek léteznek a gyógyszeres lázcsillapításra. A jellemző formái a gyógyszeres megoldásnak: kúp, szirup, oldat és tabletta. A kiválasztásnál vegyük figyelembe a gyermekünk testsúlyát. Sokan általában a gyermek életkorát veszik alapul a megfelelő megoldás kiválasztására, de ez elég megbízhatatlan, hiszen 6 éves gyermekünk lehet 15 kg, de akár 40 kg is. Fontos, hogy tudjuk az esetleges korábbi allergiás reakciót. A kúpot tartsuk hűtőszekrényben, időnként ellenőrizzük a lejárati dátumát, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy gyermekünk idővel a már korábban bevált gyógyszerét kinőheti! Mindenképpen ellenőrizzük a gyógyszerek hatóanyagát, mivel minden gyártó más-más néven hasonló tartalmú lázcsillapítókat készít, ami kombinálva könnyen túladagoláshoz vezethet. Bizonytalanság esetén kérjük háziorvosunk segítségét. A láz kapcsán a szervezet folyadékigénye kb. 10 %-kal megemelkedik, ezért ne feledkezzünk meg a bőséges folyadékpótlásról. Aki nem iszik eleget, annak a lázát nehezebben fogjuk tudni csillapítani! Az étvágytalanság gyakori velejárója a betegségeknek, emiatt nem kell aggódni, az evést erőltetni.

Meddig várhatunk otthoni kezeléssel, és mikor kell orvoshoz fordulni? 1 hónaposnál fiatalabb kiscsecsemő láza esetén (végbélben mérve ne feldekezzünk meg a 0,5 oC levonásról!) lázcsillapító adása után azonnal forduljunk háziorvosunkhoz, szükség esetén ügyelethez, ilyenkor a legtöbb esetben kórházi felvétel és kivizsgálás szükséges. Ha a láz mellett más súlyos tünet is fennáll, pl. csillapíthatatlan hányás, hasmenés, nehézlégzés, kiütés, ha a gyermeknek ismert krónikus társult betegsége van (pl. immunhiány, diabétesz, asztma), illetve ha 3 napnál tovább elhúzódik a láz, forduljunk orvoshoz. Nagyobb gyerek, jó általános állapot vagy könnyen csillapítható láz esetén várakozhatunk.

Mielőtt lázas gyermekünkkel orvoshoz indulunk, otthon kezdjük el a lázcsillapítást, mivel hosszas rendelőben történő várakozás során a láz magasabbra szökhet, és görcsállapot léphet fel.

momert Infravörös fül- és homlokLázmérő infralámpával - gyors, pontos, megbízható mérés - vízálló kivitelezés - 1 mp mérési idő - hangjelzés a mérés végén - jelzés láz esetén - nagy méretű LCD kijelző háttérfénnyel

most együtt csak

9.990 Ft

graco br 144 lázmérő

A Graco BR144 lázmérő  10 eredményt tárol, ami újra előhívható, megvilágított, nagy LCD kijelzője van. A lázmérő automatikusan kikapcsol, mér Fahrenheitben és Celsiusban. A Graco lázmérő a másodpercenkénti 512 mérésből felismeri a legmagasabbat.

magazin ár:

4.990 Ft 23

Eszem- iszom caretero Practico etetőszék - 15 kg-ig használható - egyetlen kar segítségével kicsire csukható - stabil lábtartó - csúszásmentes lábak - nagy tálca - tágas ülőrész - könnyen tisztítható - 5 pontos biztonsági öv

ajánlott fogy. ár:

13.990 Ft melltartóbetét 50 plusz 10 db Egységár: 189 Ft/db

ajánlott fogy. ár:

1.890 Ft dr. brown’s üvegmosó kefe - szivacs véggel a hatékony tisztításért - a nyél végével az etetőcumi tisztítható - higiénikus tárolás a tapadókorongos tartóval

magazin ár: 24

990 Ft

Anyatejjel könnyedén

Harmony™ kézi mellszívó Calma™ etetőfejjel – a legjobb páros!

Most 3 db anyatejtároló palackkal!

A Harmony™

az

egyetlen

kétfázisú

kézi

természeteshez közeli módon oldhatod

mellszívó, amelyik utánozza a baba szopását.

meg az anyatejes táplálást palackból is.

• Stimulál, gyorsan beindítja a tejleadó reflexet.

Nagyon jól utánozza az anyai mell

• Hatékonyan fej

Tudományos kutatási eredményeken alapuló technológia. (Ha a dobozba csomagolt szívótölcsér

A Calma™ szoptatásbarát etetővel a

m��ret neked nem

működését. A baba minden csepp tejért megdolgozik, az etetés gyengéd és természetes marad!

megfelelő, széles méretválasztékban vásárolhatsz tölcséreket hozzá, mert egy méret nem jó mindenkinek!)

Számoljon velünk!

Magazin ár: 17.900 Ft Megtakarítás: 4.390 Ft * a fogyasztói ár és így a kedvezmény mértéke boltonként eltérhet.

„A lefejt anyatej olyan, mint a folyékony arany”

Eszem- iszom

A fejés is lehet természetes élmény

Vitathatatlan, hogy a babák számára a legideálisabb táplálék az anyatej, és a legjobb módja a táplálásnak a szoptatás. Anya és gyermeke között erős lelki kapcsolatot alakít ki, így az etetés nem csak a fizikai szükséglet kielégítése lehet, hanem egy különleges, összebújós élmény, ami csak a mamáé és a babáé. Emellett természetesen az anyatej jótékony hatásairól sem szabad megfeledkezni, hiszen megad mindent, ami a babának kell, tápanyagot, folyadékot, vitaminokat, ásványi anyagokat, és segít kialakítani a megfelelő immunrendszert. Mégis előfordulhat, hogy szükség van a fejésre. Ez lehet azért, mert a mamának sokkal több teje van, mint amennyire a babának szüksége van, és muszáj fejni, hogy a tejcsatornák kiürülhessenek, és ne alakuljon ki mellgyulladás. Lehet viszont azért is, mert sor kerül utazásra, vagy a nagymama vigyáz a babára egy időre (akár csak egy fél napra), esetleg az anyuka újra dolgozni kezd, de még szeretné anyatejjel táplálni gyermekét. A mellszívók használata ebben az esetben tökéletes megoldás, ám az anyukák egy része idegenkedik a fura eszköztől. A hagyományos mellszívók a vákuum segítségével dolgoznak, ami annyit jelent, hogy egy harang alakú tölcsért kell a mellre helyezni, aminek a csövébe aztán a vákuum beszívja a mellbimbót, így nyerve ki belőle az anyatejet. A módszer kétségkívül hatékony, de nem nevezhető természetesnek, hiszen a babák szopási mozdulatai egészen mások. Szopás közben a baba nem beszívja a mellbimbót, hanem a nyelvét a szájpadlásának nyomva kipréseli belőle az anyatejet, ami akkor telítődik újra, amikor elengedi. Így minden mozdulatnál összepréseli és elengedi, mindezt hatalmas munkával, ezért látjuk, hogy szopás közben kipirulnak, és akár meg is izzadnak. A kutatásoknak köszönhetően létezik már olyan mellszívó, ami a babák szopási mozdulatait utánozza. Ezeknél az eszközöknél nincs már harang alakú tölcsér. A szívófej laposabb, és rugalmas, ahogyan a babák arca is, és levegő segítségével préseli ös�sze a mellbimbót, így biztosítva azt, hogy a fejés is hasonlóan természetes élmény legyen, mint a baba szoptatása. A megfelelő mellszívó kiválasztásával a babának nem kell lemondania a számára legjobb táplálékról, a mamának pedig a természetesség élményéről.

Gondoskodj a legjobban a babádról! A Dr. Brown’s küldetése, hogy a lehető legnagyobb mértékben támogassa a babák anyatejjel való táplálását, ezért termékeit ennek jegyében tervezte és fejlesztette ki, gyermekorvosok közreműködésével.

Dr. Brown’s kézi mellszívó széles nyakú cumisüveggel  Nincs több tölcsér alakú szívófej és vákuum, ami „behúzza” a mellbimbót a tölcsérbe. A babák szopási mozdulataihoz hasonlóan a Dr. Brown’s kézi mellszívó a pumpálás hatására levegővel összenyomja, majd elengedi a mellbimbót, így a babákkal azonos módon kipréseli az anyatejet. A szívófej extra rugalmas, és lapos, mint a babák arca, így a fejés a szoptatáshoz hasonló élményt és hatékonyságot jelent. A mellszívó akár 20%-kal hatékonyabb a hagyományos mellszívóknál, és nem okoz semmilyen sérülést a mellszövetben.

A csomag tartalma:

Keresd a Dr. Brown’s termékeket a boltunkban!

kézi mellszívó széles szájú cumisüveggel és a cumisüveg tartozékaival (etetőcumi, tejzáró kupak, etetőcumi védőkupakkal, levegőztető szelep, tisztítókefe)

magazin ár:

9.990 Ft

Uzsonna és téli babaital almából Hámozz meg egy almát, és reszeld le. A reszelékből kézzel jól nyomkodd ki a levét egy pohárba. Add hozzá egy fél narancs levét és 2 dl csipkebogyóteát. A kinyomkodott, lereszelt almát keverd el annyi darált babakeksszel vagy babapiskótával, amennyit felvesz, így a kellemes téli babaital mellé rögtön az uzsonna is elkészülhet.

Fahéjas-mézes almakompót Hámozz meg két közepes almát, vágd fel cikkekre. Tedd fel főni kb. fél liter vízben, adj hozzá egy teáskanál mézet és egy egész fahéjat. Ha puhára főtt az alma, hagyd kihűlni, és nyomkodd szét villával. A kompót leve is fogyasztható babaitalként.

28

Almás babakeksz

Hozzávalók: 100 gramm édes reszelt alma 90 ml napraforgóolaj 150 gramm liszt (búza, zabpehely, vagy amilyet szerettek) Keverd össze a hozzávalókat. A kapott tésztából formálj kis golyókat, és tedd sütőpapírral kibélelt tepsibe. Egy kicsit lapítsd szét a golyókat (ha ropogós kekszet szeretnél, akkor vékonyabbra), majd süsd 180 fokon 10-15 percig (a sütési idő a sütőtől függ, figyeld a kekszek színét).

Vásártér babyono eldobható melltartó betét

babyono Autós cumisüveg-melegítő - kétfunkciós: melegentartóként és autós ételmelegítőként is használható

24db-os Egységár: 32,9 Ft/db

ajánlott fogy. ár:

magazin ár:

790 Ft

3.490 Ft

mam kicsi ajándékcsomag Tartalom 2x Anti-Colic 160 ml 1x Anti-Colic 260 ml 1x MAM Start 1x MAM Clip

mam nagy ajándékcsomag

magazin ár:

4.290 Ft Tartalom 2x Anti-Colic 160ml 2x Anti-Colic 260ml 2x MAM Start 1x MAM Clip 1x Bite & Brush

magazin ár:

4.990 Ft

momert 6400 babamérleg - működtetése: elemmel - memóriával rendelkezik - terhelhetősége 20 kg - automatikus kikapcsolás - elemgyengeség kijelzés - kijelző: digitális

magazin ár:

9.990 Ft

29

Hogyan legyen bababiztos a lakás? Babánk születésével egy csoda érkezik a családba. Ez a csoda sokáig csak az evés-alvás-pelenkázás szentháromságában van, de fel sem eszmélünk, és eljön a pillanat, amikor az angyalkából kisördög lesz. A kisördögünk pedig elkezd közlekedni. Kúszik, mászik, gurul, feláll, sétál. Ez pedig an�nyit jelent, hogy kinyit, becsuk, kihúz, pakol, leránt, felborít. Bármit. Mindent. Nincs mese, legkésőbb fél éves kor körül el kell kezdeni felkészülni, és bababiztossá tenni az otthonunkat. Ez egyrészt a babánkat védi meg a sérülésektől, balesetektől, másrészt pedig bennünket a lábon kihordott szívrohamoktól, agyvérzésektől, pánikrohamoktól , és rengeteg időt spórol meg, hiszen nem kell naponta négyszer újra összehajtogatni a szekrényből kirángatott ruhákat, vagy összeszedni a dvd lemezeket.

Mire figyeljünk? Egyszerű. Mindenre. Talán a legegyszerűbb azzal kezdeni, hogy négykézlábra ereszkedünk, és megyünk egy nagy kört a lakásban (a végén alig fogunk tudni mozdulni, de megéri). Így meglátjuk, hogy mik azok a dolgok totyogómagasságban, amik veszélyforrások lehetnek, és amiket meg kell védeni a kíváncsi gyerkőcöktől. Tegyünk el mindent, ami szúr, vág, kábel, könnyen felborul, becsípi az ujjakat, a virágokat (a gyerekek szeretnek virágföldet enni), és dugaszoljuk be a konnektorokat. Érdemes beszerezni néhány csomag sarokvédőt, és leragasztani azokat a bútorsarkokat, amik élesek, és felsérthetik a kobakokat. Fontos biztonsági esz-

babyono Fiókzár 956

babyono szekrényzár 955 A szekrény fogantyújába kell akasztani. 2 darabos kiszerelés. Egységár: 345 Ft/db

- anyaga: műanyag - felszerelése: csavarozással - kiszerelés: 5 db - egységár: 138 Ft/db

magazin ár: 30

690 Ft

magazin ár:

690 Ft

Biztonságban köz még az ajtóbecsapódás-gátló, ami megakadályozza, hogy a mászó babánk az ujjaira húzza az ajtót, vagy odacsukja a kezét. Ne feledkezzünk meg szekrényzárral védeni azokat a szekrényeket, tárolókat, amelyekben nem gyereknek való dolgokat tárolunk. Ugyanez érvényes a fiókokra is.

fillikid lépcsős fellépő - csúszásgátló felületkialakítás - több színben is kapható

A fürdőszobában nagy segítség lehet egy wc-zár, ami a pancsolni szerető gyerkőcöket akadályozza meg abban, hogy a wc kagylóban játsszanak. Ugyanide érdemes beszerezni egy olyan fellépőt, aminek csúszásgátlós talpa és felülete van, jól jön a fogmosásnál. A konyha nem gyereknek való környezet, de ha olyan a lakásunk, ahogy nem lehet elkülöníteni, akkor néhány dologra itt is figyelnünk kell. A sütőre és a tűzhelyre különösen ügyeljünk. Ha nem gyerekbiztos a sütőajtó (néhány sütő ajtaja sütés közben is hideg), szerezzünk be rá védőrácsot, a tűzhely köré pedig védőlapot. Az apróknak óriási kihívás a lépcső, és rendszerint meg is akarnak mászni minden lépcsőt, amit látnak. Nem csak lépcsőhöz, de a szoba vagy konyha ajtajához is felszerelhetünk biztonsági kaput, amit a gyerkőcök nem tudnak kinyitni, így a gyerekszobából vagy akár a bababiztossá tett nappaliból egy hatalmas járóka lehet.

ajánlott fogy. ár:

3.490 Ft thermobaby kiddy loo lépcsős wc-szűkítő - kényelmes - a kapaszkodók biztonságot nyújtanak - összecsukható

A biztonsági eszközök nem helyettesítik a szülői felügyeletet, ezért nagyon fontos hangsúlyoznunk, hogy a bababiztos lakásban sem szabad magára hagyni a babánkat, hiszen nem készülhetünk fel mindenre, a gyerekek pedig elképesztően leleményesek, bármiből képesek magukra veszélyes dolgot varázsolni. A feladat nem egyszerű, de ha időben elkezdjük megtanítani nekik, hogy mi játék számukra, és mit nem szabad, a saját dolgunkat is megkönnyítjük a későbbiekben.

 babyono ajtózár 952

Akciós ár:

5.990 Ft babyono univerzális zár 953

- két darabos - egységár: 345 Ft/db

- két darabos - egységár: 345 Ft/db

magazin ár:

magazin ár:

690 Ft

690 Ft

31

Játék Ajándékötletek karácsonyra A karácsony olyan alkalom, amikor szívesen megajándékozzuk a saját, rokon és ismerős gyerekeket. A legtöbb szülő pontosan tudja, hogy melyik korosztálynak milyen játék való, de sokszor állunk tanácstalanul a polcok előtt azon gondolkodva, hogy vajon jó lesz-e ez a játék, vagy már régen kinőtte a csemete, esetleg még hosszú idő, mire használni tudja. Ha nem a saját gyermekünknek vásárolunk, fogadjunk meg egy jótanácsot: mindig egyeztessünk a szülővel, mert elképzelhető, hogy a kinézett játékból már van egy, esetleg a szülőknek egészen más elképzelésük van. De ha már tudjuk, hogy mely korosztály részére milyen játék a legmegfelelőbb, lényegesen könnyebb dolgunk lesz a kiválasztásnál. Válogass karácsonyi ajánlataink között!

top rider hintás bébikomp - lépcsőbiztos kialakítás - játékokkal ajánlott - hintafunkcióval - több színben - a kép csak illusztráció

fogy. ár:

taftoys csörgő Ring Butterfly

13.990 Ft

Cikkszám: 11385

magazin ár:

1.490 Ft 32

Játék baby ono játszószőnyeg tengeri játékok 2 féle - könnyű - kényelmes, - fejleszti az érzékeket

magazin ár:

12.990 Ft marko disney falidekor - több mintával - több méretben

ajánlott fogy. ár:

370 Ft graco baby delight hinta - kb. 11 kg súlyig ajánlott - kisméretű hinta, egyszerű tárolás - az üléshuzat levehető, és mosható - 2 sebességes hinta - 3 fokozatban dönthető pozíció; - 5 pontos biztonsági öv; - leszerelhető játékhíd - 2 db puha plüss figurával

magazin ár:

15.990 Ft 33

Légzésfigyelőt, de milyet?

Ma már a legtöbb szülő vásárol légzésfigyelőt a babája részére, de sokszor felmerül a kérdés, hogy milyet, ehhez adunk néhány rövid tippet: Ha sokat utaztok, érdemes a pelenkára csíptethető változatot választani. Ez a kis készülék bőrbarát, antiallergén anyagból készült, és légzéskimaradás esetén rezgéssel stimulálja a babát, emelett hangos sípolással jelez a szülőknek. Fix telepítésű légzésfigyelőből több modell közül választhattok. A legtöbb modell az egész matracot érzékeli, így a baba nem tud lemászni az érzékelő lapról, de ha nagyobb biztonságban érezzük úgy a babánkat, válasszunk két érzékelőlapos modellt. Az egylapos készülékek méretük miatt tökéletesek a bölcsőkbe, mózeskosarakba.

Ha a babával egy szobában alszunk, nincs szükség bébiőrre, így választhatunk bébiőr nélküli verziót. Ha viszont a babának külön szobája van, érdemes egy bébiőrrel együtt kapható változatot vásárolni. Ha bizonytalanok vagyunk, a döntésben érdemes bababolti szakeladót kérdezni, de

ne felejtsük el, hogy a légzésfigyelő önmagában nem életmentő eszköz, mindössze jelez baj esetén. A légzésfigyelők használata mellett érdemes részt venni tanfolyamon, ami megtanítja a babák újraélesztését, ezekre kórházakban, védőnőknél, és néhány bababoltban is van lehetőség.

közelebb

a Karácsonyhoz

Anyatejes kezdőszett Kompakt szett babaetetéshez az első pillanatoktól.

MAGAZIN ÁR: 15 990 Ft

kérd

AJÁNDÉKBA!

Elektromos sterilizáló 5 perc alatt sterilizál, tartalma felnyitás nélkül 24 órán át steril marad!

MAGAZIN ÁR: 16 990 Ft

közelebb a természeteshez

KARÁCSONYI KÍVÁNSÁGLISTA TIPPJEINK Itt a kiváló alkalom, hogy családtagjaidtól minőségi tommee tippee® babaetetési és -ápolási eszközöket kaphass ajándékba.

A feltüntetett árak csak az újság időtartama alatt érvényesek! A további tommee tippee® termékekről érdeklődjön a boltokban.


Elefáni Babaszakáruházak 2013. November - December