Page 1

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Bölcsészettudományi Kar

ALAPSZAKOS SZAKDOLGOZAT Intertextualitás Térey János Paulus című művében - Különös tekintettel az Anyegin és a Paulus egyezéseire -

Témavezető:

Készítette:

Schein Gábor

Drienyovszki Eszter

egyetemi docens

Magyar alapszak Művelődéstudomány szakirány

2010


TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS …………………………………………………………...………..……. 3 I./1. Problémafelvetés ……………………………………………................…. 3 I./2. A hipotézis ……………………………………………….….……….….... 3 I./3. Elemzési módszerek ……………………………………….…………...… 4 I./4. Célkitűzés ………………………………………………….………..……. 4 II. A TÖKÉLETES PARAFRÁZIS ……………………………..………………….……..... 5 II./1. Miért parafrázis a Paulus? ……………………………………………....... 5 II./2. A levél mint parafrázis …………………………………………………… 7 III. A MŰ TESTE: A SZÖVEG …………………………………………..…………….... 10 III./1. A verses regény műfaja …………………………………….………….. 10 III./2. Strófaszerkezet ……………………………………………………….... 10 III./3.A szövegtest és a tartalom kapcsolata ………………………………..… 12 IV. A TÉR ÉS AZ IDŐ PERSPEKTÍVÁJA ………………………………….………......... 14 IV./1. Elöljáróban ……………………………………………...…………...… 14 IV./2. Az elbeszélt idő és az elbeszélői idő struktúrája ……...……………...... 15 IV./3. A valós és a szimbolikus térhasználat ………………..………………... 15 V. NYELVEZET ……………………………………………………………………...... 17 VI. KARAKTEREK ÉS SZERZŐI HANGOK …………………………...…….................... 21 VI./1. A narráció modulálálsa – a három szerzői hang …………..................… 21 VI./1./a. A mindentudó, prózai narráció – Az omnipotens hang……….. 21 VI./1./b. A filozofikus narráció – Az önreflexív hang ………………..... 22 VI./1./c. A fecsegés narratívái – az interszubjektív hang ……..……..... 22 VI./2. A narrátor keresése a Paulusban …………………………………..….... 23 VI./3. Anyegin és a három Pál ………………………………………………... 24 VI./4. A pálfordulás ……………………………………………………...…… 26 VI./5. Tatjana és Ludovika ………………………………………………........ 27 VI./6. Anyegin és Tatjana valamint Pál és Ludovika viszonyrendszere ……... 28 VI./7. A férfi mint istenképzet …………………………………………........... 29 VII. ÖSSZEFOGLALÁS …………………………………………………………….…... 31 VIII. Felhasznált irodalom …………………………………………………..…….....32

2


I. BEVEZETÉS

I./1. Problémafelvetés Szakdolgozatom témájául Térey János Paulus1 című művének intertextuális eleminek elemzését választottam. A mű mind szerkezetében, mind cselekményében, mind a szövegkohéziós elemekben rájátszik több világirodalmi jelentőségű műalkotásra, mint amilyen Alekszander Szergejevics Puskin Jevgenyij Anyegin2 című verses regénye, illetve Dante Alighei Isteni színjátéka. Dolgozatomban elsősorban az Anyeginnel való párhuzamokat tárom fel. Feltevésem, hogy a két művet mind tartalmilag, mind szerkezetileg, olyan másodlagos és harmadlagos jelentésárnyalatokra világíthatok rá, amelyek talán első olvasásra nehezen észrevehető. Szakdolgozatom tehát egy olyan olvasat, melynek során elsősorban a Puskin-mű szakirodalmát végignézve, annak elemzését rávetítem a Térey-szövegre. A két szöveget elsősorban nem a nyelvi és stilisztikai összetevők alapján vizsgálom, hiszen a dolgozatomban nagy hangsúlyt kap a szöveg mint test elemzése, illetve kitérek a kihagyások, és kanonizált mű részét nem képző jegyzetek összevetésére is.

I./2. A hipotézis

Meggyőződésem, hogy Térey János a Paulus megírása során az eredeti Puskin szöveget használva szöveg-gépként egyfajta újraértelmezést adott a műnek. A Paulus cselekménye térben és időben eltér a puskini szöveg cselekményétől. Azonban a szövegben megjelenő karakterábrázolások, a tér és az idő definíciói, a metaforák, a párbeszédek szerkezetei, az elbeszélői hangok keveredése mind-mind megtalálhatók a Térey-műben is. Puskin Anyeginjének szövegkohéziós erejét számos irodalomtörténész az elbeszélői hangok moduláltságában, illetve a töredékesség által kirajzolt romantikus 1 2

TÉREY János. Paulus. Palatinus. 2007. Budapest PUSKIN, Alexander Szergejevics. Jevgenyij Anyegin. Európa. 1976. Bp.

3


irónia egységében látja. Belinszkij az Anyegint „az orosz élet enciklopédiájaként” nevezi meg, amelyben „maga az orosz élet szólal meg a kor valamennyi hangján, nyelvén és stílusában”3. Hipotézisem, hogy a fentebb felsorolt elemeket a Puskin-szövegben vizsgálva olyan elemzést készíthetünk, amelyek egyszerre helytállóak mindkét műre nézve, illetve megmutatják azokat az ütközési pontokat, amelyeknél eltérés mutatkozik tartalmi vagy stilisztikai síkon.

I./3. Elemzési módszerek

A dolgozat során az összehasonlító irodalomtudomány bevett módszereit alkalmazom. Különböző szempontok alapján, önálló szövegként vizsgálom Puskin Jevgenyij Anyegin című verses regényét, majd ennek tükrében kivetítem állításaimat Térey János művére, és megvizsgálom, helytállóak-e. Nem a cselekmény mentén haladva vizsgálom a két szöveget, hanem a szövegtest, a verstani elemzések, a kihagyások és jegyzetek elemzése, a cselekménysorok párhuzamai, a tér és idő perspektívája, a karakterábrázolások, a két mű nyelvezetének egyezései vagy különbségei, a szemlélet- és stílusváltások valamint a fordítási nehézségek főbb témaköreinek mentén. Ezt azért tartom fontosnak, mert véleményem szerint így lényegesen átláthatóbb elemzést kapunk, mintsem sorról-sorra haladva feltárva a párhuzamokat, és azokat skatulyákba illesztve egy lineáris elemzést adni.

I./4. Célkitűzés

Dolgozatom célja egy átfogó és minden főbb kérdéskörre kitérő összehasonlító irodalomtudományi elemzés elkészítése, amely nem csak részleteiben, hanem egészében is bizonyítja, hogy Térey János Paulus című műve tökéletes parafrázisa Puskin Anyeginjének.

3

BELINSZKIJ, Visszarion. Puskinról, Lermontovról, Gogolról. Nyíri Éva (szerk.). Magyar Helikon. 1979. Budapest. 226.o

4


II. A TÖKÉLETES PARAFRÁZIS

II./1. Miért parafrázis a Paulus?

A stilisztikai elemzés fontos alapját jelenti, hogy Térey János Paulus című művére, mint Puskin Anyeginjának parafrázisára tekintünk. A parafrázis csak tágabb értelemben tekinthető szabad átköltésnek vagy fordításnak. Sokan a szinonima mondat szintjén megjelenő párjaként fogják fel, olyan bővebb vagy más nézőpontú megfogalmazásnak, amely közérthetőbbé, árnyaltabbá teszi a már megalkotott szöveget4. A fordítás jelen esetben azonban nem a két nyelv, de még csak nem is az egyszerűsítés és bagatellizálás között keresendő. Térey újragondolta az eredeti szöveget, és olyan rejtett tartalmakra mutat rá művében, amelyek majdhogynem egyéni nézőpontot hoznak, túlnyúlva ezzel az irodalomkritika hagyományain. Nemcsak a paulusi szöveg kap értelmet Puskin írásán keresztül, hanem új értelemrétegek nyílnak az Anyeginben is. A két szövegtest eggyé olvad, a metaforák együtt értelmezhetők, a képek folyamatosan felülírják az addigiakat. A két mű szövegtestében azonos helyeken megjelenő metaforák külön-külön is értelmezhetőek, azonban együttesen szemlélve azt kell látnunk, hogy ezek metaforacsokrokba tömörülnek. Ezek együttes értelmezése pedig az a pont, ahol már az eredeti mű parafrázisáról beszélhetünk, nem pedig egy egyszerű rájátszásról, vagy újraértelmezésről. A görög metaphora 'átvitel' szót a magyarban hasonlóan metaforának nevezzük. A fogalom a klasszikus retorikából származik. Először Arisztotelész Retorikájában5 fordul elő mint a beszéd díszítőeleme, mely a tehetség jeleként mutatkozik meg. A metafora a klasszikus értelmezésben nem más, mint két fogalom vagy jelenség

4

5

FAZEKAS PROJEKT, Kulturális Enciklopédia, http://enciklopedia.fazekas.hu/retorika/Parafrazis.htm ARISZTOTELÉSZ. Rétorika. Telosz 1999. Budapest

5


kapcsolatán alapuló alakzat, közös külső vagy belső vonásaik vagy hangulati egyezés alapján. Ha tehát metaforáról beszélünk, két dolog jár a fejünkben, amelyek egymással kölcsönhatásban vannak, s együtt hatnak. I. A. Richards6 vizsgálódásai előtt a metaforát „jópofa szójátékként”, a nyelv díszítőelemeként értelmezték. Richards azonban megállapította: a metafora díszítő szerepén túl egyfajta segédlet a kifejezéshez, például egyes szaknyelvekben, úgy elengedhetetlen a megértéshez akárcsak a filozófiában. Minél elvontabb tehát egy entitás, annál inkább metaforák segítségével gondolkodunk. A már említett két dolog, amit azonosítunk a metafora segítségével, így együtt hat. Richards ír arról, hogy korábban nem alakult ki megfelelő elmélet a metaforák értelmezésére, így a fogalmi tévedések elkerülése végett két új terminust vezet be: a tartalomét és a hordozóét. Richards a tartalom és a hordozó viszonyára négy típust ad – melyek a Puskin-szöveg és a Térey mű összevetésekor szem előtt tartandóak. A tartalmat leírhatjuk a hordozó leírásával, azonban a tartalom és a hordozó alkothat olyan egységet, melyet jelentésnek nevezhetjük. Ez a jelentés olyan, amelyhez a metaforának mindkét fele szükséges. A hordozó alapvetően nem díszítője a tartalomnak, ám szélsőséges esetben azzá válhat. Sőt, még szélsőségesebb esetben a tartalom válhat a hordozó díszévé7. A richardsi hagyományra többször hivatkozó Max Black8 a metaforát azonban nem kétpólusúként értelmezi. Sokkal inkább egyfajta alárendelést képvisel Black, amelyben a metaforába tartozó két dolgot fókusznak és keretnek nevezi. Értelmezésem szerint ez nem más, mint bennfoglalás, hiszen a fókuszt csak a keret által érthetjük meg, s a keret adja a fókusz kiteljesedését. Keret alatt Black szerint tágan érthetjük magát a kontextust is, hiszen a metafora mindig szövegösszefüggésbe ágyazódik. Példa erre Térey Ludovikájának levelében az informatikai szakkifejezések sora, amelyek a modern számítógépes technika korát jelölik ki keretként. Létezik azonban összeegyeztethetetlenség, mikor a fókusz nem megfelelő keretbe kerül: a metaforák használatának is vannak függvényei, ilyenek például a kulturális előfeltevések. Black három típusba igyekszik sorolni a metaforákat: (1) helyettesítés-elmélet alapján, (2) analógia vagy hasonlóság alapján, (3) interakció-elmélet szerint. Ennek értelmezése megegyezik Richardséval, ám annyival egészül ki a két dolog 6

RICHARDS, I. A. A metafora. 1936. In: Helikon. 120-128. Budapest u.a. 8 BLACK, Max. A metafora. In: Helikon. 1954-55/1990. Budapest 7

6


kölcsönhatásán túl, hogy a két dolog között interakció lép fel. A fókusz tehát a keret által kap új jelentést, az olvasónak pedig tudatában kell lennie a fókusz régi, s a kerettel együtt alkotott új jelentéssel, s ezek különbségével9.

II./2. A levél mint parafrázis

Térey János Paulusának és Puskin Anyeginjének összevetésekor sarkalatos kérdéseket vet fel, a mindkét szöveg fókuszaként kijelölt, Tatjana illetve Ludovika által írt levelek összevetése. Talán fontos azzal a kérdéssel indítani eme fejtegetést, hogy megvizsgáljuk, hogy egy irodalmi műben megjelenő levelet – pusztán formai szempontból – tekinthetünk-e külön alkotásnak, vagy alá kell-e rendelnünk egy nagyobb egységnek, magának a verses regény szövegtestének. Mindenképpen fontosnak tartom a két elemzett mű kontextusát, azonban jelen dolgozatban nem pusztán irodalmi alkotásként értelmezem a két levelet, hanem önálló műfajként, levélként, és a levél parafrázisaként megjelenő e-mailként. Felmerül persze a kérdés, hogy az e-mail újragondolása-e a levélnek, vagy csak az adathordozó megváltozása miatt kezeljük az eredeti formától eltérőnek. Úgy vélem, ha magában a szövegben nem jelenne meg önreflexió, pusztán a levélforma mint szövegtest, nem hordozna-e többletjelentést. Ellenben Ludovika levelében10 megjelenik a merített papír és a („nyomorúságom”) vízjelének metaforája, ami reflektál a papír alapú levelezés hagyományára, így hagyva teret annak a ténynek, hogy maga a megjelenési forma sem más, mint a hagyományos levél metaforája. A levél egyike a legkötöttebb műfajú szövegtípusoknak, tekintve, hogy a szövegnek adott formai követelményeknek kell megfelelnie, hogy levélként tekinthessünk rá. Paul Grice formális és informális szövegeket említ A társalgás logikája11 című írásában, ahol a formálist egyszerű formulák meghatározott halmazaként írja le. Mivel a legtöbb levél ráhúzható egy sémára, meg kell keresnünk azokat a pontokat, ameddig csak a műfaj adta mintázat rajzolódik ki, és ahonnan már a Ludovika-levélre, mint Tatjana levelének parafrázisára tekinthetünk. „A műfajok végül is társadalmi intézménynek is tekinthetők, és más társadalmi intézményektől is függnek” 9

BLACK, Max. A metafora. In: Helikon. 1954-55/1990. Budapest TÉREY János. Paulus. Palatinus. 2007. Budapest. 111-113. 11 GRICE Paul. A társalgás logikája. In: Pléh-Siklaki-Trestyéni (szerk.). Nyelv, kommunikáció, cselekvés. Tankönyvkiadó. 1975/1988. Budapest. 233. 10

7


jelenti ki Szegedy Maszák Mihály Az irodalmi mű alaktani hatáselmélete12 című tanulmányában, így tehát figyelembe kell vennünk azokat a tartalmi jelölőket is, amelyek párhuzamba állítják a két levelet. A két szöveget egymás mellé téve, már ránézésre is látszik, hogy nem közömbösek egymás számára. Térey anyegini strófában írta művét, a versszakhatárok is ugyanott találtatók. Azonban még fontosabb, hogy sok esetben sorról sorra lekövethető Tatjana levelének valós és mögöttes tartalma. Mindkét nő belső nézőpontból írja a levelét, a saját hátterét hozza magával, amit az írók tolmácsolnak. Míg azonban Puskinnak csak Tatjánára volt rálátása, Térey már mind a hármójukat elemzi. Tatjana kézzel írt leveléhez képest Ludovika levele merőben modern, hiszen a formája nem más, mint e-mail, mégis több ponton párhuzamba vonható a hagyományos levéllel. A levelet megszólítással szokás kezdeni, mégsem ezzel kezdi egyik levélíró sem (egyszer-egyszer szólítják meg szerelmüket a levelek folyamán: féltőm; kedves barátom)13. Ezzel átlépnek egy formai követelményt, új nézőpontot nyitva a vizsgálódásra. Ha egy mondat jelentését keressük, figyelembe kell vennünk, hogy a beszélő valóban ugyanazt akarja-e kifejezni, mint amit a hallgató érteni kíván. Beszélhetünk itt beszédszándékról és megértésről, azonban legfontosabb, hogy minden kimondott vagy leírt mondatnál számolnunk kell egyfajta illokúciós hézaggal: „amikor a beszélő kimond egy mondatot, úgy érti, ahogy mondja, de még valami többet is ért rajta”

14

.

Ennek a jelenségnek mintapéldája Ludovika levele, ahol a megjelenített metaforák nemcsak saját mondandójának képi kibővítései, hanem egyben Tatjana metaforáinak és közvetetten valódi gondolatainak továbbgondolásai is. Tatjana a kezdeti magázódások után („Én írok levelet magának”; „Szívében egy csepp hely marad”) a tegeződésig ér („Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm?”), s Ludovika szintúgy („Kedves barátom, azt hiszem, / Ritkán megy át a Nagy Vízen”, „Lenéz budai etikát”; „Birtokolj mértéken fölül”)15, így szemtanúi lehetünk a vallomások teatralitásig fokozódó hangnemek útjainak a felszólításokban, zaklatott kérdésekben, s az azokat felerősítő nézőpontváltásban: a tegezésben. 12

SZEGEDY MASZÁK Mihály. Az irodalmi mű alaktani hatáselmélete In: Szili József (szerk.) A strukturalizmus után. Érték, vers, hatás, történet, nyelv az irodalomelméletben. Akadémiai. 1992. Budapest. 137. 13 V.ö. TÉREY János. Paulus. Palatinus. 2007. Budapest. 111-113. 14 SEARLE, John R. Közvetett beszédaktusok. In: PLÉH-SIKLAKI-TRESTYÉNI (szerk.). Nyelv, kommunikáció, cselekvés. Tankönyvkiadó. 1975/1988. Budapest. 53. 15 V.ö. TÉREY János. Paulus. Palatinus. 2007. Budapest. 111-113.

8


A verses regény fókuszába helyezett két levél nem csak a műben való elhelyezkedésüknél fogva mutatnak szimmetriát egymással. A puskini szövegre vetítve Térey János Paulusában még több összefüggés látható, hiszen nemcsak Tatjana és Ludovika valamint Anyegin és Paulus levele áll párhuzamban egymással. A négy levél között mind vertikális, mind horizontális síkon kimutathatóak olyan relációk, amikor Térey Paulusa reflektál Tatjána levelére, valamint írásával Ludovika is rájátszik Anyegin Tatjánának adott válaszára.

9


III. A MŰ TESTE: A SZÖVEG

III./1. A verses regény műfaja

Puskin Anyeginje igen hosszan és körültekintően szerkesztett műalkotás. Az orosz irodalomban addig egyedülálló strófaszerkezetet, úgynevezett Anyegini-strófát használ, amelynek egységét a szövegbe iktatott, vagy a mű végén megtalálható jegyzetek prózája tör meg. Az Anyegin három nagy egységből épül fel, amelyeket három kisebb részre bontva összesen kilenc fejezetet kapunk. A mű szerkezetének érdekessége, hogy az 1920-as években napvilágot látott egy kódolt kézirat, amelyet dekódolva az irodalomtörténészek olyan művet kaptak, amelyet az Anyegin tizedik fejezetének tartanak16. Ennek elemzéséről és a Térey János Paulusával való kapcsolatáról a későbbiekben írok. A Paulus műfaját tekintve ugyancsak verses regény. Nem is lehet ez másképp, ha a mű keletkezésének létjogosultságát nem a témához választott műfaj felől közelítjük meg. Meggyőződésem, hogy Térey esetében nem a cselekmény az elsődleges, hanem a forma, miszerint parafrázist teremt. Tartalmában, és mentális síkjaiban egyaránt Dante Isteni színjátékára és Puskin Anyeginjére is rájátszik, de műfaját tekintve már csak az anyegini szövegre támaszkodik.

III./2. Strófaszerkezet

Puskin Jevgenyin Anyeginjének szerkezeti egysége sok vitát vont maga után. Ezt a strófaszerkezetek gyakori megtörése, és a következetlennek tűnő verselés vonja maga után. Nem kérdés, hogy tudatos-e a szöveg ilyen jellegű megalkotása, hiszen a mű mintázatán jól látszik, hogy a különböző karakterek és cselekmények különböző 16

Elhangzott az ELTE orosz tanszékének előadója, Szokolov Makárné 2008.11.27-ei Orosz irodalomtörténet 2. című szemináriumán

10


szövegtipológiát hoznak magukkal. Jurij Lotman éppen a fent említett ok miatt nem hajlandó összefüggő egészként kezelni a szöveget, sokkal inkább láncba fűzött képek laza szövegeként tekint Puskin írására17). Jurij Lotmannal ellentétben Andrej Szinyavszkij pont ebben a töredezettségben látja a mű szövegkohéziós erejét. Arra az álláspontra helyezkedik, hogy a műfajok és strófaszerkezetek hevenyészett egymásutániságában keresendő az a bizonytalan életérzés, amit Anyegin képvisel. Szinyavszkij úgy véli, a mű nem verses regény többé, sokkal inkább olyan antiregény, amelynek élén Anyegin méltó antihősként jelenik meg. A szerző szándékos kitérőkkel bonyolítja a cselekményt, ide-oda lézeng a felesleges frázisok között, végül maga is elveszítve a fonalat. A szöveg ezen tulajdonságával teremti meg tehát Puskin azt a hangulatot, amit Anyegin figurája is magában hordoz18. Térey János Paulusának és Puskin Jevgenyij Anyeginjének hasonlósága már azelőtt szembetűnik, mielőtt az olvasó belekezdene a történet felgöngyölítésébe. Fakad ez abból, hogy a Paulus megtartva puskini kihagyások és jegyzetek összetett és igen megszerkesztett rendszerét, végig az anyegini-strófában íródott. Ennek többféle magyarázata is lehetséges, de a legkézenfekvőbb talán magában a műfajban keresendő: Térey olyan verses regényt írt, amely mind kultúrtörténeti, mind aktuálpolitikai szempontból ugyanolyan átfogó, mint az orosz irodalom számára az Anyegin volt a keletkezésekor. Kézenfekvő tehát ennek a mögöttes, mégis a mű minden sorát átszövő tartalomnak a megerősítése olyan formában, hogy olvasás közben a szövegérzetünk egyetlen percre sem tud elszakadni a Puskini hagyománytól. A tartalom és a forma együttesen hordozza magában azt a kultúrtörténeti monumentalitást, amelyre az élő Puskin-szöveg a formájával ráerősít. Nem valószínű, hogy a szerzőnek problémát okozott volna a rímképlet megtartása, Keresztesi József19 mégis több „tévesztésre” hívja fel a figyelmet. „Úgy tűnik ugyanis, hogy a puskini forma helyenként igen kényelmetlen a szerző számára. Nem ritkák a szótagproblémák20, illetve a tizennégy sornál (az Anyegin-strófánál) hosszabb versszakok21. Számos helyen rímtelen strófákat alkalmaz, máskor az adott

17

ЛОТМАН, Ю. М.: Пушкин. Биография писателя. Статьи и заметки 1960–1990. «Евгений Онегин». Комментарий. Искусство, 1995. Санкт-Петербург 18 SZINYAVSZKIJ, Andrej. Séták Puskinnal. Ford. SZŐKE Katalin. Európa, 1994. Budapest. 97. 19 KERESZTESI JÓZSEF. A nagy szabásminta (Térey János: Paulus). In.: Jelenkor. 2003/1. Budapest 20 Vö. I. 22; II. 2; II. 5; II. 13; II. 25; II. 36; II. 57; II. 64; III. 10; III. 12; VII. 6. 21 Vö. V. 14; VII. 14; VII. 24; VII. 26; VII. 40; VIII. 36; IX. 2.

11


strófa összes sora nagyobb szótagszámú, mint az eredeti mintában22, de az is előfordul, hogy a tizennégy soros versszakon belül borítja fel az Anyegin-strófa rímképletét23”. A verstani hibák helyénvalóságát Keresztesi továbbá abban látja, hogy sajátos jelenlétük Térey nyelvezetének szabadságát hivatott hangsúlyozni. Ezzel az állítással egyet kell értenem, bár visszautalva arra a kijelentésemre, miszerint a puskini rájátszás a műfaj megválasztásának tekintetében inkább egyfajta erős, érzetbeli talapzata a műnek azt az álláspontot képviselem, hogy a hibák nem a költői szabadságot hivatottak erősíteni, mint inkább azt a lényegi különbséget, hogy a Paulus egy ízig-vérig magyar mű, aminek nem lehet teljes egészében kiindulópontja más nemzet emblematikus írása.

III./3.A szövegtest és a tartalom kapcsolata

Az Anyegin cselekménye olyan többrétegű és sokat árnyalt szüzsé kibontását mutatja, amelynek elemzéséhez elengedhetetlen a formai kifejezésmód árnyaltságának hangsúlyozása is. Kroó Katalin több esetben vitatott Anyegin-kutatásai olyan metaszövegszinteket vizsgálnak, amelyek a tartalmat a formával összhangba hozzák. Kroó szerint az eseménytörténeti sík több olyan szövegszinten leképződő jelentéssel korrelál, amelynek figyelmen kívül hagyása jelenlévő meta-tartalmak feltárásától lehetetlenít el24. Andrej Szinyavszkij is nagy hangsúlyt fektet az Anyegin töredezettségének elemzésére25, és kritikája vezérgondolatának mond ellent némiképp, amikor a puskini szöveg töredezettségével szemben kijelenti: „Puskin a leginkább kerekded író az orosz irodalomban – környezetében mindent a legszívesebben körbe zárna (…). A puskini harmóniában van valami, ami a gondviselésre emlékeztet, a beszédfolyam (…) csodálkozva fedezi fel, hogy gyűrűbe került”26. A Szinyavszkij által gyűrűs szerkezetnek nevezett forma több kérdést is felvet, ha az Anyegint a Paulus viszonyában vizsgáljuk. Egyrészről a keret megtalálható a puskini szövegben, ahogy a történet elején a nagyvárosból indulva a történet végére 22

Vö. V. 14; V. 33; V. 34; V. 36; VII. 13. VII. 2; IX. 6. 24 KROÓ Katalin. A Jevgenyij Anyegin elbeszélőjének poétikai vonásai (A sorról sorra olvasás értelmezési tapasztalatai) In. KROÓ Katalin (szerk.) Bevezetés a XIX. századi orosz irodalom történetébe. Bölcsész Konzorcium. 2006. Budapest. 98. 25 SZINYAVSZKIJ, Andrej. Séták Puskinnal. Ford. SZŐKE Katalin. Európa, 1994. Budapest 26 u.a. 42. 23

12


ismét a városi forgatagba érkezünk. A mű elején és végén is megjelenik az utazásmotívum, valamint a viszonzatlan szerelem a történet fókuszaként két esetben is megjelenik. A keretek – vagy méginkább gyűrűk – sajátos módon kísérik végig a Puskin-szöveget, megadva ezzel a cselekményszál dinamikáját. A Paulust vizsgálva azt látjuk, hogy Szinyavszkij gyűrűi szintén megtalálhatóak a műben, mind a szövegtest és cselekmény szintjén, mind pedig meta-szinten, a Sztálingrádi Friedrich Paulus színeinek várárok-jeleneteiben.

13


IV. A TÉR ÉS AZ IDŐ PERSPEKTÍVÁJA

IV./1. Elöljáróban Az Anyegin idősíkjainak értelmezéséhez meg kell vizsgálnunk magának a műnek a keletkezési idejét. A művet rögtön az iskola után száműzetésbe került fiatal romantikus férfi kezdi írni 1823-ban, és egy érett, letisztult gondolatokkal és eszmékkel rendelkező férfi fejezi be 1831-ben27. A mű megírásának nyolc évének változásai nyomot hagynak nemcsak a szövegen, de magán, Anyegin karakterén is. A dekabrista mozgalom, a cárváltás, az irodalmi élet erőteljes és akkor folyamatában is egyértelműen érezhető változása – mind-mind megtalálható Puskin írásában. A Paulus idősíkjai és a cselekmények színterei nem csupán Puskin Anyeginjét hozzák be a szövegvilágba. Mint ahogy arra Hollósi Richard28 és Margócsy István29 is rámutat, a főszereplők mögött felbukkanó történelmi háttér és a szöveg stiláris elemei Dante Isteni Színjátékának szubjektív tereit is megidézik. Hollósi szerint a Paulus három fő karaktere nem máshoz, mint az Isteni színjáték Paradicsom-PokolPurgatórium hármasához köt kulturálisan kódolt textusrendszert. Nem vetem el a Térey-szövegnek ezt az értelmezési síkját, azonban egy másik értelmezési lehetőségre is szeretném felhívni a figyelmet. A Hollósi és Margócsy által a dantei Paradicsomként, Pokolként és Purgatóriumként azonosított színek Szent Pálhoz, Friedrich Paulushoz és Pálhoz kapcsolódnak. Azonban a fejezetek elemzésekor fontos meglátnunk, hogy egy-egy színtér kategóriáját és hangulati síkját nemcsak a helyszín és a karakter befolyásolja, hanem az is, hogy a jelenet főszereplőjének állandó kísérője, a Puskinnál szerzői hangként definiált szereplő miként viszonyul a tér kulturális textusához.

27

V.ö. PÉTER MIHÁLY. „Pár tarka fejezet csupán…”. Puskin „Jevgenyij Anyeginje” a magyar fordítások tükrében. Nemzeti Tankönyvkiadó. 1999. Budapest. 11. 28 HOLLÓSI RICHARD. Térey János: Paulus. Palatinus 2001. Budapest 29 MARGÓCSY István. Margináliák. Új Palatinus. 2009. Budapest

14


IV./2. Az elbeszélt idő és az elbeszélői idő struktúrája

Az Anyeginben megjelenő narratív idő struktúrájának problematikája sok nyitott kérdést hagy maga után. Az elbeszélt idő, és a narratív elbeszélői hang kapcsolata a mű során dinamikus változáson megy keresztül. Kroó Katalin szerint ezen játék lényege abban áll, hogy az elbeszélői hang időparamétere miként módosul a történések „most” idősíkjára vonatkoztatva30.

Puskin az Anyegint hét éven keresztül, folyamatában

publikálta, a teljes mű nyomtatásban legelőször 1833-ban jelent meg. Puskin folyamatos dialógusban állt a világgal és az európai kultúrával, és ezeket a tartalmakat és új megismeréseket, a változó szemléletmódot folyamatában írta bele az Anyeginbe. A mű keletkezésével párhuzamosan nem csak a szerző, de az olvasó is változott. Az elbeszélői időt két további síkra bontom, amelyek között igen sok a párhuzam. Ez egyrészről a mű keletkezésének ideje, az a nyolc év, amelynek során Puskin és olvasói folyamatában bontották ki a művet. Másrészről az elbeszélő idő kategóriájához kapcsolom az Anyegin omnipotens elbeszélői hangjának időérzetét is. Az elbeszélt idő magának a mű cselekményének az időtartama, ami kihagyásokkal ugyan, de lineárisan építkezik. Puskin a mű belső idejét a mű megírását követően naptár szerint visszaszámítva javította31. Térey János Paulusában az elbeszélői és az elbeszélt idő némiképp máshogy viszonyul a történethez, mint ahogy azt az Anyeginnél látjuk. Egyrészt fontos kiemelnünk, hogy a három Pál térben és időben elszeparálódva jelenik meg a történetben, így a narráció elbeszélői jelenideje is rögtön megháromszorozódik. Érdekes momentum azonban az, ahogy a Paulust narráló elbeszélői hang a budapesti hacker Pál korából, azaz Térey – és ezáltal az elbeszélés keletkezésének – jelenidejéből szólal meg.

IV./3. A valós és a szimbolikus térhasználat

Mind Puskin Anyeginjében, mind Térey Paulusában nagy hangsúlyt kapnak a történések színterei, amelyek mintegy szimbolikus térré előlépve adnak helyet a cselekménynek. 30

KROÓ Katalin. A Jevgenyij Anyegin elbeszélőjének poétikai vonásai (A sorról sorra olvasás értelmezési tapasztalatai) In. KROÓ Katalin (szerk.) Bevezetés a XIX. századi orosz irodalom történetébe. Bölcsész Konzorcium. 2006. Budapest. 104. 31 1812-ben kerül be Anyegin a nagyvilági életbe, és az első fejezet 1819-ben játszódik. Az utolsó fejezet utazása 1821 nyarától 1823 őszéig tart. Vö: PÉTER MIHÁLY. „Pár tarka fejezet csupán…”. Puskin „Jevgenyij Anyeginje” a magyar fordítások tükrében. Nemzeti Tankönyvkiadó. 1999. Budapest. 11

15


Anyegin Pétervárról érkezik, honnan is érkezhetne máshonnan? A cári Oroszország politikai központja, a kultúra és a kereskedelem, a nagyvilági élet – Puskin számára mindezt Pétervár jelentette. Ugyanezt a kulturális pezsgést látjuk viszont Térey Pest-leírásában

is,

amivel

élesen

szembehelyezkedik

a

konvencióinak

élő,

hagyományokba begyöpösödő Buda-képzete. Mint ahogy Pesttel Buda, úgy a nagyvárossal a vidék ellenpontot képez Puskin Anyeginjében. A két szimbolikus tér kapcsán még egy éles reláció rajzolódik ki mind az Anyeginben, mind a Paulusban. Anyegin karaktere falura érkezése után is nagyvilági, Pétervári marad, amivel szemben Tatjana, a vidéki értelmiségi úrnő helyezkedik el. A Térey szövegben ez az ellentét tökéletesen leképződik: A pesti, kallódó, és az éjszakai életet habzsoló, felvilágosult Pál Ludovikában, a nála idősebb, budai, konzervatív, zsidó nőben találja meg párját. A Puskinnál megjelenő nagyváros-vidék, és a paulisi Pest-Buda ellentét szemléltetésére most Tatjana és Ludovika leveléből hozok példákat, amelyekkel szándékom jobban rávilágítani az egymásnak ellenfeszülő metaforákra. A két nő leveleinek első versszakaiban különös párhuzamot vélhetünk felfedezni Tatja faluja és a vidék értelmében vett Buda, Ludovika lakhelye között. A közös bennük, hogy a szeretett férfiak közül mindkettő lenéző a hölgyek lakhelyeivel szemben; Anyeginről Tatjana azt írja „untatja kis falunk”, amely mint a következő sorból kiderülhet („A társaságokat kerüli”) lehet a falubéli vidéki emberek térbeli metonímiája. Paulus hasonló viszonyulásáról nyilatkoznak Ludovika sorai is: „Lenéz budai etikát / Középosztályos belvilág”, és ugyanígy a budai lakosok és azok világa iránti ellenszenvet tükrözi. Paulusról megtudhatjuk, „ritkán megy át a Nagy Vízen” azaz a Dunán. A Duna Nagy Vízként történő említése egyfajta ironikus válaszfalként értelmezhető a körülírás és a nagy kezdőbetűvel szedés kiemelő funkciója miatt, ezzel is tovább fokozva a Buda és Pest színvonala és atmoszférája közti évszázados különbségeket. Mint azt a bemutatott példa is mutatja, mindkét műnél érezhető az ellentétes irányú erők egymásnak feszülése, amit a szimbolikus helyszínek, és hozzá kapcsolt kulturális különbségek mögöttes jelentései generálnak, amelyeket minkét szerző egyegy főhősének alaptermészetében ölt formába. A két műnek ezen a pontján tehát egyértelmű a kapcsolat.

16


V. NYELVEZET

Puskin az Anyegin megírása során a korabeli orosz irodalmi nyelv jelentős reformját indította el, elsősorban Tatjana levelének – az elbeszélői hang véleménye szerint franciából oroszra történő átfordítása révén – megteremtésével. A III. fejezet 26. strófája szerint Tatjana francia nyelven írta meg levelét Anyeginhez, amit azonban a szerző orosz fordításban ad közre. Ennek több oka is van. A legvalószínűbb magyarázatot Péter Mihály32 adja: amikor az Anyegin – és ezzel egyidőben Tatjana levele is íródott – a tudományok, a politika és a filozófia nyelve is egyaránt a francia volt. A jelenséget a mai nyelvben diglosszának nevezik, miszerint a korabeli orosz értelmiség nyelvhasználata funkcionálisan megoszlott a két nyelv között. Tatjana nem írhatott oroszul, hiszen a bevett társadalmi elvárások ezt nem tették lehetővé számára. A tény, miszerint Puskin szerzői hangja nem kevesebb, mint hat strófát szentel a fordítási nehézségek ecsetelésére33, szintén azt mutatja, hogy nemhogy szokás nem volt, de az akkori orosz nyelvnek sem voltak meg azok a bevett formulái, amelyek lehetővé tették volna a levél orosz nyelven történő megírását. Azzal, hogy Puskin mégis oroszul teszi közzé a levelet, nem tett mást, mint megteremtette egy olyan nyelvi hagyomány alapjait, ami eddig példa nélküli volt az orosz irodalomban34. A Térey szövegben ennek párhuzamát másban látom, mintsem bármiféle új kortárs irodalmi nyelv megalkotásában. Ami a puskini hagyományt a Paulusban továbbviszi, azok a klasszikus szerelmeslevél metaforáinak kiber-nyelvre történő átfordításai35. Fontosnak tartom azonban felhívni a figyelmet arra, miszerint nem szabad elfeledkeznünk a tényről, hogy az Anyegin a magyar olvasóhoz már eleve fordításban érkezik,

amelynek

különböző

megkötései

vannak.

Péter

Mihály

1999-es

32

PÉTER MIHÁLY. Jevgenyij Anyegin: A két levél. In. KROÓ Katalin (szerk.) Bevezetés a XIX. századi orosz irodalom történetébe. Bölcsész Konzorcium. 2006. Budapest. 63. 33 III. 26-31. 34 PÉTER MIHÁLY. Jevgenyij Anyegin: A két levél. In. KROÓ Katalin (szerk.) Bevezetés a XIX. századi orosz irodalom történetébe. Bölcsész Konzorcium. 2006. Budapest. 64. 35 V.ö. TÉREY János. Paulus. Palatinus. 2007. Budapest. 111-113.

17


tanulmánykötetében36 hosszasan kitér az Anyegin fordítási nehézségeire, de leghangsúlyosabbnak a befogadó felőli érzetek vizsgálatát és elemzését tartja. Azon az állásponton van, hogy egy Anyegin-fordítás minőségét nem az eredeti szöveghez ragaszkodó, mind nyelvileg, mind stílusában illeszkedő fordítás adja, hanem a legfontosabb, hogy a különböző korszakokban az olvasóban ugyanolyan befogadói élmény képződjön le, mint kortárs orosz olvasójában, amikor az eredeti művet olvassa37. Térey János Paulusára ezt az elméletet a következőképp látom alkalmazhatónak: a parafrázis rájátszási eszköztára egyrészről markánsan megjelenik mind a forma, mind a tartalom szintjén. Azonban az olvasás során, noha érzékeljük a rájátszást, érzékeljük az eredeti szöveget, befogadói érzetünk mégis merőben posztmodern. Meggyőződésem, hogy a Paulus új értelmezési síkokat interpretál az Anyegin viszonyrendszerében, azonban mivel Térey verses regénye újraolvasat is egyben, a parafrázist sajátos fordítási kísérletnek értelmezem. A két mű összevetésénél fontos a levél mint forma elemzésére kitérnem. Kérdés, hogy egy irodalmi műben megjelenő levelet – pusztán formai szempontból – tekinthetünk-e külön alkotásnak, vagy alá kell-e rendelnünk egy nagyobb egységnek. Nem utolsó sorban lényeges Borisz Uszpenszkij azon megállapítása is, amely szerint a kortárs orosz irodalmi nyelv meglepően közel áll a puskini oroszhoz és annak irodalmi nyelvezetéhez. A mai orosz anyanyelvű olvasók mindmáig hajlamosak kortárs szövegként olvasni az Anyegint38, míg ez az 1830-as évek magyar nyelvű irodalmi szövegeiről korántsem mondható el. Térey János Paulusának nyelvezete tehát a befogadói érzet felől közelítve korántsem tér el oly szélsőséges módon az Anyegintől, mint ahogy azt elsőre feltételeznénk. A modern és szabad nyelvhasználat, a szleng kifejezései, az újszerű metaforák együttese gyakorlatilag tökéletesen leképzi az olvasóban Puskin Anyeginjének szövegérzetét. A két mű nyelvezete közötti hasonlóságok legmarkánsabban párbeszédeknél és a monológoknál – ez esetben a levélváltásokat is ide sorolom – rajzolódnak ki. Mindenképpen fontosnak tartom a Tatjana és Ludovika leveleinél az elemzett két mű kontextusát, azonban jelen dolgozatban nem pusztán irodalmi alkotásként értelmezem a 36

PÉTER MIHÁLY. „Pár tarka fejezet csupán…”. Puskin „Jevgenyij Anyeginje” a magyar fordítások tükrében. Nemzeti Tankönyvkiadó. 1999. Budapest 37 PÉTER MIHÁLY. „Pár tarka fejezet csupán…”. Puskin „Jevgenyij Anyeginje” a magyar fordítások tükrében. Nemzeti Tankönyvkiadó. 1999. Budapest. 11 38 УСПЕНСКИЙ, Б. А. Краткий очерк истории русского литературного языка (X-XIX вв.) 1994. Москва. 183

18


két levelet, hanem önálló műfajként: levélként, és a levél parafrázisaként megjelenő ímélként is. Felmerül persze a kérdés, hogy az ímél újragondolása-e a levélnek, vagy csak az adathordozó megváltozása miatt kezeljük az eredeti formától eltérőnek. Úgy vélem, ha magában a szövegben nem jelenne meg önreflexió, pusztán a levélforma mint szövegtest, nem hordozna többletjelentést. Ellenben Ludovika levelében megjelenik a merített papír és a „nyomorúságom” vízjelének metaforája, ami reflektál a papír alapú levelezés hagyományára, így hagyva teret annak a ténynek, hogy maga a megjelenési forma sem más, mint a hagyományos levél metaforája. A nyelvi hagyományok áttörése Anyegin levelének is fontos elemét képzik. A kezdeti visszafogott, úri stílust lassan átveszik a szenvedély költői képei, ezzel lépve át a kor elvárásait. Anyegin levele Tatjánáéval ellentétben már a szerzői hang szerint is oroszul íródott, nyoma sincsen a fordítási nehézségeknek. A két levél közötti párbeszéd legélesebben talán a szexualitással kapcsolatos metaforáknál érzékelhető. Igaz, Tatjana lágy könyörgése mögött még látjuk a szerelmes szüzet, de Ludovika esetében már szó sincs erről. Ez viszont már egyértelműen Térey számlájára írható. Ugyanis míg Tatjánában nincs meg Ludovika, Ludovika levelében egyértelmű a reflexió a másik nőre. Lényegesen nyersebben és lényegretörőbben fogalmaz, a költői képei durvábbak, ámde ugyanolyan érzékenyek a szituációra, mint Tatjánáé. Mindketten ugyanazt akarják, ugyanazt kérdezik, ám míg Tatjana majdhogynem a láthatatlanságig kendőzi vágyait, Ludovika érettebben, tapasztaltabban ír. Ez azonban már Térey szemszöge. Szöveg szintjén mind a két nő fókuszában a szeretett férfi áll, szavaik hozzájuk szólnak. Az ironikus él Ludovikánál csak Tatjana levelének tükrében érzékelhető. Szinte sorra pontosan jelennek meg olyan metafora-párok, mint Tatjánánál az „imádságban leborulva / Altattam égő bánatom” és Ludovika levelében „Szélesre tárod kalodám. / Kedvemre volna szeretősdi” költői képek. Eldönthetetlen, hogy Tatjana esetében már Ludovika miatt azonosítjuk a szexuális vággyal az égő bánat kifejezést, vagy az tényleg ott bujkál a sorok között. Esetleg pusztán azért keresünk szexualitást a legártatlanabb kijelentések között, mert tudjuk, hogy parafrázisról van szó, tehát valamiféle rejtett jelentést mindenképpen látnunk kell a sorok között. A két-két levelet összevetve látjuk, hogy azok nemcsak a metaforák szintjén, de a szöveg makrostruktúrájában is mutatnak egyezéseket. Ami eltérés, az sokkal inkább a karakterek személyiségének különbözőségéből fakad, mintsem a környezet és a szituáció változásából. 19


De térjünk vissza a két teljes szöveg elemzésére. Kovács Árpád álláspontja Puskin

nyelvhasználatával

kapcsolatban

az,

hogy

a

szövegalkotásában

és

szóhasználatában három jellemző irányvonal érvényesül: a szláv mitológia, az orosz népköltés

valamint

a

bibliai

szóképalkotás39.

Puskin

ezen

nyelvi

rétegek

sokszínűségében, valamint a kortárs irodalmak nyelvhasználatából átvett kifejezések innovatív felhasználásával olyan új kifejezésmódot teremt, amelyek lehetővé teszik mind a szöveg nyelvezetének, mid a karakterek jellemzésének tökéletesen orosz realitását. Szem előtt kell tartanunk, hogy egy szöveg – legyen itt szó akár Puskinról, akár más szerzőről – nem értelmezhető csak pusztán a semmiben lebegő létezőként, mindig figyelembe kell venni a kontextust, azt a közeget, amelyben a mű létrejött. Ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert ahogy az Anyeginnek is megvannak azok a kulturális és szövegen túli árnyalatai, ugyanúgy a Paulusban is észre kell vennünk azt a mögöttes tartalmat, amit Térey a XIX. századi orosz irodalom helyébe a magyar társadalomra vetít. Így tehát egy-egy metaforában nem feltétlenül a kifejezések, és az általuk jelölt entitások hasonlóságát kell keresnünk, sokkal inkább azt a tartalmat és befogadói érzetet, amelyek az két mű olvasásakor az adott közegben hasonlóak.

39

KOVÁCS ÁRPÁD. Puskin írásmódja. In. KROÓ Katalin (szerk.) Bevezetés a XIX. századi orosz irodalom történetébe. Bölcsész Konzorcium. 2006. Budapest. 15-17.

20


VI. KARAKTEREK ÉS SZERZŐI HANGOK

VI./1. A narráció modulálálsa – a három szerzői hang

Puskin Anyeginjének narratíváját elemezve érdekes megállapítást tehetünk. A különböző modulációjú elbeszélői hangokat egymással összevetve azt láthatjuk, hogy mind tartalmában, mind stílusában, mindpedig szemléletmódjában három különböző hang narrálja az eseményeket.

VI./1./a. A mindentudó, prózai narráció – Az omnipotens hang

Az Anyegin első számú narrációs hangja a prózaiság felől közelítve rajzolódik ki leginkább. A hang a lineáris elbeszélői perspektívát követi, nyelvhasználatával objektív, mindentudó nézőpontot mutat. Rálátása van a történet egészére, így képes célzásokat tenni a majdan bekövetkező eseményekre, de értékítéletet nem mond. Az omnipotens hang jellemzően múlt időben kommunikál az olvasóval, és nyelvhasználata inkább megtört sorokkal tagolt prózára emlékeztet, mintsem poétikai bravúrra. Ő a legáltalánosabb a három elbeszélői hang közül, ott bukkan fel a szövegben, ahol a csapongó, fecsegő kötői hangnak, vagy az Anyegint tükröző filozofikus hangnak nincsen tere megszólalni40. A Paulusban az objektív hangot a Friedrich Paulus köré rendeződő fejezetekben lehet leginkább tetten érni. Az ottani események leírása minden esetben pontos, és részletező. Erre mutat rá az a tény is, hogy a Sztálingrád alatti csatáról nagyon objektív leírásokat kapunk, ellenben nem tudunk meg sokat magáról a főhősről, illetve Paulus érzelmi viszonyulásáról az eseményekhez. A hang külső szemlélőként csak azt írja le, amit látni lehet, így az események objektív leírását kapjuk, azonban az olvasó magára marad a morális következtetések levonásával.

40

PÁLFI ÁGNES. Puskin-elemzések (Vers és próza). Akadémiai. 1997. Budapest. 104.

21


VI./1./b. A filozofikus narráció – Az önreflexív hang

Puskin Anyeginjének második elbeszélői hangja az ábrázoló, filozofikus, önreflexív hang. A műben jelen idejűként van jelen. Nyelvhasználatával értékítéletet közvetít, és Anyegin szemszögéből írja le az eseményeket. Ez a hang képes hangulatot és magas fokú vizualitást megjeleníteni, gyakran üt meg akár szatirikusba is áthajló hangnemet. Az önreflexív elbeszélői hang kimondatlanul is Anyegin karakterével állítható párhuzamba. A legtöbb az Anyegin szerkezeti szimmetriáival foglalkozó elemzés egyértelmű párhuzamot von az első és a nyolcadik fejezet történései között. A nyolcadik fejezet elbeszélői hangjának narratív visszautalásai az első fejezet cselekményére érdekes párhuzamot mutatnak. Mindazok a cselekmények és történések, amelyek Anyegint jellemezték az első fejezetben, most önreflexív módon a szerzői hang saját magát leíró metaforáinál kerülnek előtérbe. Megszólalásaival minden esetben azt tükrözi, ahogy Anyegin az adott szituációról gondolkodik, leírásaival már a főhős megszólalása előtt sejteti, mi lesz annak véleménye. Az önreflexív költői hang maga is szemantikai közvetítőként van jelen a műcselekménye és a szerkezeti megformáltság széttöredezettsége között41. Paulusi megfelelőjét mindhárom Pál esetében megtalálni, de legmarkánsabban az első fejezetben jelenik meg, amikor a Szent Pálról folytatott hitvitában Pál szavaival és nézőpontjából látjuk az eseményeket. A budapesti rendszergazda tőle szokatlan hangnemet üt meg, de mindenképpen saját véleményt tükröz beszédének tartalma.

VI./1./c. A fecsegés narratívái – az interszubjektív hang

Az Anyegin harmadik narratív funkcióját az interszubjektív hang alkotja, amelynek tárgykörébe a szerzői kitérők, a szövegre és magára, az alkotás folyamatára reflektáló gondolatok közlése tartozik. Játékos és fecsegő hang, aki költői pozícióban van jelen a műben, azonban mégsem azonosítható Puskinnal. Folyamatos küzdelme a fordítással, a múzsával, az írás nehézségeivel a mű és az olvasó között tartja a

41

V.ö. KROÓ Katalin. Изгнание беса как проблема текстуальности в романе Достоевского «Бесы». In: KROÓ Katalin: Творческое слово Ф. М. Достоевского. Герой, текст, интертекст. Академический проект. 2005. Санкт-Петербург. 227-272.

22


kapcsolatot. Hogy saját magát a történésektől elidegenítse, több esetben hangsúlyozza Anyegintől való különbözőségét42. Térey szövegvilágában szintén megjelenik az interszubjektív hang, bár ezt sok esetben pusztán a puskini szöveg-gép automatikus hozományának érzem, mintsem tudatos alkotói elvnek. A hang megtartja a játékosságot, és megszólítja Téreyt is, ezzel játszva rá az eredeti szövegre43.

VI./2. A narrátor keresése a Paulusban

A narrátor szerepének problémaköre számomra úgy tűnik, eddig nem tartozott bele

szorosan

a

Paulus-elemzések

narratológiák

kontextusába.

Margócsy

a

Margináliákban44 megemlíti ugyan a költői hang jelenlétét, de az akkor még újszülött mű feletti rajongásában nem tér ki a költői hang problematikájára. Ha azonban feltételezzük, hogy Térey János a Pulus megírása során valóban a Puskini szöveg testére építkezve alkotta meg művét, észre kell vennünk, hogy az elbeszélői stílusok követése során, ha nem is tudatosan, de több esetben meginog a narratológia. Angyalosi Gergely az első, aki 2002-ben már különálló, szuverén karakterként tesz említést a költői hangtól, és azt nem egy objektív nézőpontú, külső narrációként jeleníti meg, hanem a történet belső szemszögű szereplőjeként: „Értelmezésem szerint mindenekelőtt arról van szó, hogy nem három, hanem négy Pállal van dolgunk, s a negyedik ugyanis maga a narrátor költő.”45. Angyalosi problémafelvetéséből kiindulva tovább bontottam a költői hang karakterét. Elhatárolódva attól a gondolattól, miszerint a narráció Pál egyik mentális alteregója lenne, arra a következtetésre jutottam, hogy a puskini hagyománynak megfelelően Térey János Paulusában is megtalálható a narráció három különböző intellektusú és vehemenciájú elbeszélői hangja. Keresztesi József vállalkozott arra, hogy az Angyalosi-féle, Pállal azonosított elbeszélői hang karakterét kibontsa. Keresztesi az anyegini mintát veszi alapul. Azonban szembetűnő, hogy a három költői hangot ő is egy személyként értelmezi, olyan a műben jelenlévő karakterként, aki a szituációknak és a cselekményszálak 42

I.56. – „Mindig megörvendek, ha látom, / Hogy hősömtől különbözöm” II. 69 – „Jusson eszedbe Térey / Ki Pál lépteit mérte ki” 44 MARGÓCSY István. Margináliák. Új Palatinus. 2009. Budapest 45 ANGYALOSI Gergely. Kaszálni páli réteken (Térey János: Paulus). In: Holmi, 2002/9. Budapest 43

23


bonyolódásának megfelelve váltogatja a nyelvi kifejezésmódokat, illetve a szövegben betöltött szerepét46.

VI./3. Anyegin és a három Pál

Anyegin karakterét sokan sokfelől közelítették már meg a különböző elemzések során. A legdivatosabb nézőpontok mindig is a kiüresedett, unatkozó, vidékre került világfi típusa felől indultak el, beillesztve őt a kortársak szimbolikus és romantikus spleen-irodalmának dandy karakterei közé, mint amilyen Baudelaire egész költészete, vagy Byron Childe Haroldja47 is. A cinikus mélabú és közöny, amivel Anyegin a világhoz viszonyul természetesen jelentős felhajtóerő a műben, azonban Puskin sokkal árnyaltabb karaktert hozott létre, mintsem az elsőre látszik. Anyegin figurájának megértéséhez fontos kiindulópontnak tartom Dosztojevszkij azon meglátását, miszerint a Puskin életműben nem Anyegin az első, aki ezt a karaktert elindította, hiszen Puskin Cigányok című elbeszélő költeményének Aleykoja tökéletes alap Anyeginhez. Az orosz realista valóság nyomot hagy mindkét karakteren, hiszen nem valamely belső indítatásból válnak szalonhősből unatkozó, vidéki cinikussá, a körülmények következtében alakul ki jellemük ezen vonása48. Puskin Anyeginje a főhős vidékre utazásával kezdődik, és a mű utazással is zárul. A helyét a világban nem találó „bolyongó” típus Anyeginnel vetette meg lábát az orosz irodalomban. A bolyongás maga kétféleképpen érthető, egyrészről a valós fizikai bolyongásban, a stabilitás nélküli, folyamatos „útonlevésben” keresendő. A bolyongás emberen belüli része pedig nem más, mint a hős folyamatos mentális küzdelme az eszmék és a környezet adta lehetőségek, a szellemileg sivár vidéki gondolkodásmód és a kiüresedett, unatkozó, művelt férfi karaktere között. Ugyanilyen szellemi bolyongó az orosz irodalom másik híres alakja, Goncsarov Oblomovja49 is. A puskini rájátszás elsősorban a Paulus Pállal foglalkozó fejezetinél rajzolódik ki. A másik két főkarakter esetében az anyegini hagyomány már sokkal inkább csak a formai síkokat és metanyelvi elemeket hozza be a kortárs szövegbe, mintsem a metaforák és költői képek szintjén felsejlő reminiszcenciákat. 46

KERESZTESI JÓZSEF. A nagy szabásminta (Térey János: Paulus). In.: Jelenkor. 2003/1. Budapest LORD BYRON. Childe Harold zarándokútja. Hungarovox. 2009. Budapest 48 DOSZTOEVSZKIJ, Fëdor Mihajlovics. Puskin. Kultúra Könyvtár. 1922. Budapest 49 V.ö. GONCSAROV Alexandrovics Ivan. Oblomov. Európa Kiadó. 1960. Budapest 47

24


A Térey-szöveg második Pál-karaktere Friedrich Paulus, német tábornok, aki a mű három fejezetében jelenik meg. A sztálingrádi küzdelemben objektív leírást kapunk cselekedetiről, azonban gondolkodásmódjára nem nyílik rálátása az olvasónak. Az ő karaktere leginkább Anyegin személyiségének tartózkodó, magába tekintő részének felel meg. Szent Pál figurája, a „harmadik Pál” a történetben. Noha nem jelenik meg fizikai valójában, ő adja a kulcsát a másik két főkarakternek. Keresztesi József a figura lényegét abban látja, hogy noha Paulusról csak a második fejezet hitvitájában esik szó, az általa képviselt Pálfordulás a másik két karaktert is meghatározza pont azáltal, hogy személye csak archetípusként jelenik meg Térey művében50. A budapesti Pál egyszerre rendszergazda, akinek szakmájából adódóan rendet és biztonságot kell teremtenie, és egyszerre hacker is, aki cselekedeteivel és eszméivel szembefordul a társadalmi konvenciókkal. Mentalitásában és életformájában egyaránt jelen van az anyegini kiábrándult és unatkozó dandy-figura, aki kicsapongó életmódjával és szerelmi krízisével végigjárja Puskin főhősének érzelmi síkon kivetített útvonalát. A pálfordulás az ő esetében nem más, mint az általa irányított számítógépes rendszer megsemmisítése51. Ezzel ellentétben Friedrich Paulus pálfordulásáról, a Sztálingrád alatti katlanban zajló ütközetről és kapitulációról csak elnagyolt információkhoz jut az olvasó. Anyegin személyiségének van még egy, irodalomtörténeti szempontból sarkalatos kérdése. Az 1920-as években napvilágot látott, az Anyegin tizedik fejezetének tartott kódolt írásban Anyegin beáll a dekabristák közé, ami egyáltalán nem illik a mű első kilenc fejében kirajzolt és mélyen árnyalt személyiségéhez. Ez a mozzanat már sokkal inkább magáról Puskinról szól, mintsem Anyeginről. Nyilván a korabeli politikai elvárások sem tették lehetővé, hogy a tizedik fejezet a mű kanonikus szövegének részévé váljon, de magába az eddig felrajzolt, igen árnyalt Anyegin-képbe sem illett volna bele. A kallódó felesleges-ember figurával nem fér össze a dekabristamozgalom. Azonban ezen a ponton érdemes megjegyeznem, hogy Anyegin személyiségének és cselekedetinek ilyen jellegű megváltozása kísérteties párhuzamot mutat Térey János budapesti Pál figurájának pálfordulásával. A karakterek sorsa is hasonlóképpen teljesedik be a két műben. Térey budapesti rendszergazdája, Pál meghal a történet végén. Ez némiképp furcsán hathat, hiszen az 50 51

KERESZTESI JÓZSEF. A nagy szabásminta (Térey János: Paulus). In.: Jelenkor. 2003/1. Budapest V.ö. KERESZTESI JÓZSEF. A nagy szabásminta (Térey János: Paulus). In.: Jelenkor. 2003/1. Budapest

25


előzmények tükrében azt várnánk, hogy Anyeginhez hasonlóan ő is útnak indul. Pál halálával Térey azonban új jelentésárnyalatot hoz a puskini szövegbe: amennyiben a tizedik fejezet dekabrista Anyeginjét a mű szerves részeként elemezzük, azt látjuk, hogy Anyegin karakterének minden eddigi jellemzőjét feladja egy új eszméért, így az általa képviselt nézetek megtagadásával meghal a karakter, s helyébe már egy teljesen másik Anyegin lép.

VI./4. A pálfordulás

Az Anyegin cselekményszálának fő attitűdjét Péter Mihály lemniszkátaelméletét követve52 a khiazmus elnevezésű szintaktikai alakzatban látom, amely a mű párhuzamos és ellentétes sorrendű szerkesztésének egyesítéséből jön létre. Péter Mihály ezt az elrendezési elvet tartja az Anyegin fő szerkesztési elvének – mivel ahogy ezt a geometriából átvett példa is mutatja – az Anyegin cselekménysora visszafordul önmagába. Nagyon leegyszerűsítve a magába visszaforduló cselekményszál annyit takar, miként az Anyegin utazásával kezdődő a szöveg, a mű közepén stagnáló vidéki sivárságnál megfordul, majd szintén Anyegin utazása zárja. Ez egyrészről keret, másrészről egy visszahajló szál. Annak a ténye, hogy Tatjana Anyegin iránt érzett szerelme nem lel viszonzásra, majd a mű végén a szituáció megismétlődik, csak fordított szerepleosztásban, szintén arra enged következtetni, hogy a szöveg makrostruktúrája jóval árnyaltabb, mintsem hogy puszta keretes szerkezettel azt indokolni lehetne. A khiazmus két fókuszpontját Péter Mihály a két levélben, és a levélváltásokat követő találkozásokban jelöli ki. A mű ilyenfajta tudatos szerkesztését az a tény is alátámasztja, hogy Puskin az Anyegin megírását követően több mint egy évvel írta meg Anyegin levelét, mintegy helyreállítva ezzel művének geometriai egyensúlyát53. A khiazmus tekintetében Térey János ismételten rájátszik a puskini szövegre. Noha Hollósi Richard a mű dinamikáját sokkal inkább a dantei gyűrűs szerkesztési elvben látja, mintsem a szöveg khiazmus szerinti elrendeződésében, fontosnak tartom

52

PÉTER MIHÁLY. Jevgenyij Anyegin: A két levél. In. KROÓ Katalin (szerk.) Bevezetés a XIX. századi orosz irodalom történetébe. Bölcsész Konzorcium. 2006. Budapest. 60-61. 53 U.a. 61-62.

26


megvizsgálni az Anyegint is cselekménydinamikai szempontból. Hollósi szerint a karakterek szimmetrikus fel-le tűnései a Térey szövegnek azt a dantei mélystruktúráját mutatják, amit a Divina Commedia misztikus hármassága ad a középkori szövegben54. A khiazmus problematikáját én másfelől közelíteném meg. Egyrészről vizsgálhatjuk a Paulust egy összefüggő szövegként, és ebben az esetben valóban megfeleltethető a cselekményfelépítés Dante Pokol-Menny-Purgatórium hármasának. A karakterek szempontjából azonban egyértelműen jelenlévőnek látom a főszereplők valós vagy mentális síkon mozgó cselekedeteinek önmagukba visszaforduló sorrendjét. A

Paulusban

három

főhős

jelenik

meg:

az

Anyeginnek

leginkább

megfeleltethető budapesti rendszergazda, Pál, az első fejezet hitvitájában megidézett Szent Pál, és a Sztálingrád alatt harcoló német hadvezér, Friedrich Paulus figurája. A két, fizikai valójában is jelenlévő karakter – Pál és Paulus – kulcsa véleményem szerint Szent Pál figurája, aki a puskini szöveghagyomány kiazmatikus elrendeződéséhez hasonlatosan egy pálfordulattal a pogány Saulusból istenfélő Paulussá válik. A másik két főszereplő esetében ez az ellentétes cselekménybeli mozgási irányt elindító fordulat ugyanúgy jelen van, és önsors-beteljesítő erővel taszítja a két férfit a végkifejlet felé. A budapesti hacker pálfordulása saját történetén belül abban nyilvánul meg, hogy a Ludovikával való szerelmi évődése után összeomlasztja azt a számítógépes rendszert, amelyet eddig koordinált, és múltját felégetve elindul az Anyegini utazásra. Friedrich Paulus esetében a pálfordulás mozzanata maga a sztálingrádi kapitulációja.

VI./5. Tatjana és Ludovika

Ludovika szerepe Térey János verses regényében több mint klasszikus női karakter. A műben legelőször Pál alkohol okozta víziós monológja során bukkan fel a Ludovika név55, és mint ahogy erre Keresztesi József is rámutat, nem a nőiesség szinonimájaként, hanem a Magyar Honvédség tisztképző intézetének, a Ludovika Akadémiának megnevezéseként56. Mindkét nőben is lényegesen több tartalom van, mint a pusztán a főhős mellé rendelt klasszikus női karakter. A szerelmi vívódásban Anyeginnel illetve Pállal Tatjana

54

V.ö. HOLLÓSI RICHARD. Térey János: Paulus. Palatinus 2001. Budapest I.38. 56 KERESZTESI JÓZSEF. A nagy szabásminta (Térey János: Paulus). In.: Jelenkor. 2003/1. Budapest 55

27


és Ludovika sokkal inkább erőviszonyokat ábrázol, mintsem hogy jelenlétük a művekben a Főhősök jellemének kiegészítését szolgálná.

VI./6. Anyegin és Tatjana valamint Pál és Ludovika viszonyrendszere

A családnak élő, jó anyával szemben Ludovika egy villanásra történt éjszakával a háta mögött vall szerelméről. A második strófa elején némi iróniával, s annak lágy majd keménybe áttörő alliterációjával érzékelteti érzelmeinek súlyát: mint „Mézbe mártott kóser kalácsom”57 szólítja meg Paulust. Itt azonban nemcsak kedveskedő megszólításról van szó. A méz és kóser kalács képi világa előhozza a vallási ellentéteket, amelyek az Anyegin-Tatjana párosnál sokkal inkább a társadalmi ellentétek terén jelentek meg. Térey kortárs világában azonban Ludovika és Paulus között meglévő társadalmi szakadék korántsem akkora, mint elődjeik között. Így tehát a vallás az, ami eltávolítja a két személyt egymástól. Ugyanez a képi ellentét jelenik meg a „Chanukka és komoly karácsony” megemlítésénél, mely húzódhat a két személyiség között. „Marad szeptember hőgutája” – írja, s ezzel a vénasszonyok nyarára enged asszociálni, hiszen tudjuk, Ludovika jóval idősebb, mint szerelme. A vénasszonyok nyara lehet metaforikus, hiszen egyfajta „utólagos nyár”, amennyiben összefüggésbe hozzuk életszakaszainkat (mint megannyiszor az irodalomban) a természet, az évszakok változásaival, s a fiatalságnak ebben az összefüggésben a forróságot, a hőséget, a nyarat tesszük meg. A vénasszonyok viszont kiszorulnak ebből, a nyarukat ősszel, a szeptemberi hőségben találják meg, s csak vágynak vissza a korai nyárra. A Richardsi értelemben58 itt a hordozó nem más, mint a szeptemberi hőguta, mely nem díszíti a tartalmat, sőt, lecsökkenti, így csonka metaforát képez, mely mégis egy olyan egységet alkot, ami a következtetett tartalommal és a hordozóval együtt további értelmezésekre enged. A metafora kibomlani látszik, mikor Ludovika zárványsejtek egymásutánjáról ír (amik a növény elhalt sejtjei a biológiában), értelmezhető a soha meg nem született közös gyermek metaforájaként. Tatjána anyának készül, Ludovika már anya, de a

57 58

V.ö. TÉREY János. Paulus. Palatinus. 2007. Budapest. 111-113. RICHARDS, I. A. A metafora. 1936. In: Helikon. 120-128. Budapest

28


Paulusszal közösen vállalható gyermek csak ábrándkép. Paulus rövid kapcsolatai közül - a nagy tablóból – nem más ő, mint „csekélyke rész”59. A nemiség ellentétéből fakadó egymásnak feszülő erővonalak archetípusa végigkíséri mindkét mű cselekménysorát.

VI./7. A férfi mint istenképzet

Tatjana és Ludovka levele az, amelyik a legbensőbb, legárnyaltabb képet adja a két férfiről, illetve magáról, a művekben megjelenő, archetipikus férfiképről. Tatjana az égieknek köszöni létezését, Ludovika vőlegényként fantáziál Paulusról. Az azonban mindkét levélben szembetűnő, hogy mindkét áhított férfi az istenítésig magasztalódik, így lesz az Isten a férfi metaforája. Az Isten mint hordozó díszíti a tartalmat, a férfit, az iránta érzett szerelemnek új jelentéseket adva. Tatjana szerelmének, Istenének adja gyónását (azaz a levelét, mely tartamából fakadóan jelenik meg gyónás metaforában), könyörög hozzá, felszólítja: „védj, őrködj felettem...”. Ludovika Istene istenátka, egyéjszakás, testi vágyból fakadó vétek. Ludovika Istenének azonban alárendelné magát: ő birtoklása, „csődörségre” szólítja fel (a csődör mint a hím ló a vadság hordozója akár a köznyelvben, úgy a szövegben is, egyértelmű utálás a túlfűtött szexualitás iránti vágyra). Tatjana szemérmessége mögött is meghúzódik az a vágy, amely Ludovikánál olykor már túlságosan is, levélbe, szerelmi vallomásba szemérmetlenül kimondott s visszataszítóságig fokozódó. „Lelkem talán csak vágya csalja / Tapasztalatlanság vakít” – írja Tatjana. Ludovika nem titkolja, kedvére volna szeretőt játszani, a kalodáját az Istenképzet széttárhatja, így „az ész a hús ribanca lesz”. Az ész mint a józanság fokmérője alárendelődik a testi vágynak, s a nő kiszolgáltatottá, ribanccá válik. A hús a test rész-egész metonímiája, amely durva hangzásán túl elrettentő képet, elállatiasodást is vonhat maga után. Az akaratlagos, állatias kiszolgáltatottság az előbbi alárendeltség továbbfokozása, amelynek a metaforája a ribanc lesz. Ismét csonka a metafora, ám a kifejezés durvaságán túl újabb értelmezéseket indíthat el. Fókuszba kerül a kiszolgáltatottság, keret a kurtizánság mazochisztikusan élvezetes életformája lesz. A Black-féle felosztásból a helyettesítésnek lehetünk tehát szemtanúi60, amely tartalmi 59 60

V.ö. TÉREY János. Paulus. Palatinus. 2007. Budapest. 111-113. BLACK, Max. A metafora. In: Helikon. 1954-55/1990. Budapest

29


elvonással s egy szóval való helyettesítéssel új jelentésekkel bővíti a fókuszt, a kiszolgáltatottságig fokozódó szerelemérzést.

30


VII. ÖSSZEFOGLALÁS

A dolgozatban vizsgált problémakörök korántsem fedik le a Térey János Paulus című művének és Puskin Anyeginjének intertextuális összefüggéseit. Az azonban jól látszik, hogy a két mű között egyértelmű kapcsolat van. A Térey szöveg bizonyíthatóan rájátszik a Puskin-műre, parafrázist hoz létre. A legmarkánsabb hasonlóság a levelek összevetésekor jelenik meg, de mind a verses regény műfajának elemzésekor, mind a strófaszerkezet vizsgálatakor találunk egyezéseket. A szövegtest és a tartalom kapcsolata a különböző elbeszélői hangok narrációjának vizsgálatakor rajzolódik ki, mivel jól látszik, hogy az Anyeginben megjelenő három elbeszélői hang narrációja a Paulusban is megtalálható. Az Anyegin fő karaktereinek alteregói, megjelennek a Térey műben is, és jelenlétükkel, mentalitásukkal, nyelvezetükkel új értelmezési síkokat nyitnak az eredeti szöveg karakterei számára is. További kutatási irányvonalak is kirajzolódnak, hiszen a dolgozatban csak említés szintjén merült fel Dante Isteni színjátékának és a Paulus intertextuális elemeinek összehasonlíthatósága. Előzetes hipotézisem részben látom igazoltnak. Noha több szálon és ütközési ponton bizonyított, hogy az Anyegin elemzései helytállóak Térey Paulusára vetítve is, még több olyan különbözőséget találtam, amely a két művet sokkal inkább önálló és független alkotásként mutatja, mintsem egymás függvényének.

31


VIII. FELHASZNÁLT IRODALOM ANGYALOSI Gergely. Kaszálni páli réteken (Térey János: Paulus). In: Holmi, 2002/9. Budapest ARISZTOTELÉSZ. Rétorika. Telosz 1999. Budapest BELINSZKIJ, Visszarion. Puskinról, Lermontovról, Gogolról. Nyíri Éva (szerk.). Magyar Helikon. 1979. Budapest BERECZKY Gábor. A jelentésteremtő metafora. In: Helikon. 1990/4. Budapest BLACK, Max. A metafora. In: Helikon. 1954-55/1990. Budapest DOSZTOEVSZKIJ, Fëdor Mihajlovics. Puskin. Kultúra Könyvtár. 1922. Budapest FAZEKAS PROJEKT, Kulturális Enciklopédia, http://enciklopedia.fazekas.hu/retorika/Parafrazis.htm FEJÉR ÁDÁM. A puskini klasszika szellemi aktualitása. Magánkiadás. 1995. Szeged FÓNAGY Iván: Gondolatalakzatok, szövegszerkezet, gondolkodási Linguistica. Series C. Relationes 3). MTA Nyelvtudományi Intézet, 1990. Budapest

formák

(=

GRICE Paul. A társalgás logikája. In: Pléh-Siklaki-Trestyéni (szerk.). Nyelv, kommunikáció, cselekvés. Tankönyvkiadó. 1975/1988. Budapest HOLLÓSI RICHARD. Térey János: Paulus. Palatinus 2001. Budapest KERESZTESI JÓZSEF. A nagy szabásminta (Térey János: Paulus). In.: Jelenkor. 2003/1. Budapest KOVÁCS ÁRPÁD. Puskin írásmódja. In. KROÓ Katalin (szerk.) Bevezetés a XIX. századi orosz irodalom történetébe. Bölcsész Konzorcium. 2006. Budapest KROÓ Katalin. A Jevgenyij Anyegin elbeszélőjének poétikai vonásai (A sorról sorra olvasás értelmezési tapasztalatai) In. KROÓ Katalin (szerk.) Bevezetés a XIX. századi orosz irodalom történetébe. Bölcsész Konzorcium. 2006. Budapest KROÓ Katalin. Изгнание беса как проблема текстуальности в романе Достоевского «Бесы». In: KROÓ Katalin: Творческое слово Ф. М. Достоевского. Герой, текст, интертекст. Академический проект. 2005. Санкт-Петербург JURIJ LOTMAN. Puskin. Európa Könyvkiadó. GEREBEN Ágnes (ford.). 1987. Budapest LAPIS József - SEBESTYÉN Attila (szerk.) Erővonalak - Közelítések Térey Jánoshoz. L'Harmattan Kiadó, Dayka könyvek (sorozatszerk. Scheibner Tamás) 2009. Budapest

32


MARGÓCSY István. Margináliák. Új Palatinus. 2009. Budapest PÁLFI ÁGNES. Puskin-elemzések (Vers és próza). Akadémiai. 1997. Budapest PÉTER MIHÁLY. Jevgenyij Anyegin: A két levél. In. KROÓ Katalin (szerk.) Bevezetés a XIX. századi orosz irodalom történetébe. Bölcsész Konzorcium. 2006. Budapest PÉTER MIHÁLY. „Pár tarka fejezet csupán…”. Puskin „Jevgenyij Anyeginje” a magyar fordítások tükrében. Nemzeti Tankönyvkiadó. 1999. Budapest PUSKIN, Alexander Szergejevics. Jevgenyij Anyegin. Európa. 1976. Budapest RICHARDS, I. A. A metafora. 1936. In: Helikon. 120-128. Budapest SEARLE, John R. Közvetett beszédaktusok. In: PLÉH-SIKLAKI-TRESTYÉNI (szerk.). Nyelv, kommunikáció, cselekvés. Tankönyvkiadó. 1975/1988. Budapest SZEGEDY MASZÁK Mihály. Az irodalmi mű alaktani hatáselmélete In: Szili József (szerk.) A strukturalizmus után. Érték, vers, hatás, történet, nyelv az irodalomelméletben. Akadémiai. 1992. Budapest SZILÁGYI Ákos. De Paulibus. In: Élet és Irodalom. 2001.11.2. Budapest SZINYAVSZKIJ, Andrej. Séták Puskinnal. Ford. SZŐKE Katalin. Európa, 1994. Budapest TÉREY János. Paulus. Palatinus. 2007. Budapest ЛОТМАН, Ю. М.: Пушкин. Биография писателя. Статьи и заметки 1960–1990. «Евгений Онегин». Комментарий. Искусство, 1995. Санкт-Петербург УСПЕНСКИЙ, Б. А. Краткий очерк истории русского литературного языка (X-XIX вв.) 1994. Москва

33

Intertextualitás Térey János Paulus című művében  

Alapszakos szakdolgozat ELTE BTK Magyar 2010 Drienyovszki Eszter

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you