Page 1

A Boglári Általános Iskola Diáklapja

2011. 42. évfolyam 2. szám

Nyitótánc

Az 1.b

6.a Happy day

A 7.c, mint tantárgyak

A bálkirálynők

Az 5.b

-1-


szíves

A 13. DUNÁNTÚLI KAZINCZY-VERSENY

jellemét

(…)

ízlését

s

16.00-tól érkezés, a szállás elfoglalása a Boglári

Kazinczy

Ferenc

Kollégiumban. 18.00

Hogy is kezdődött?

Barátság Háza,

„Beszélni nehéz!” kör Fejes Lajosné

vezetésével. Jó munkájuk elismeréseként többször kaptak már Kazinczy-jutalmat.

1985-ben, a területi Kazinczy-versenyen vendégünk volt Péchy Blanka művésznő!

1992-ben létre jött a Péchy Blanka anyanyelvi tábor Bogláron, amely az általános iskolás szakkörösök jutalom és képző tábora sok-sok előadással és szabad 1994.

szeptemberében

kapta

meg

kolléganőm a Péchy Blanka-díjat. 1997-ben

Bogláron

rendeztük

Fejes

meg

a

Lajosné felnőtt

körvezetők országos táborát.

Az iskolában folyó anyanyelvi munka elismeréseként, és az általános iskolások versenyének kiszélesítéseként 1999-ben itt zajlott először az általános iskolások

„félországos”, Dunántúli Kazinczy-versenye, amelynek sikerére alapítva idén már 13. alkalommal kerül

ugyanitt megrendezésre a verseny, ahol a Kazinczy-

jelvény arany fokozatáért küzdhetnek a tanulók. Nagy dolog

ez!

A

másik

országrész

Debrecenben és Kisújszálláson is!

Tájékoztató

tanáraiknak,

1983-ban alakult meg Bogláron a

programmal.

ÜGY

2010. április 7. csütörtök

helyesebb

gondolkodását is.”

az

PROGRAM:

Ennek

segítségével kell munkálni a jövő nemzedék

feltöltődve,

felkészítő tanáraik.

gond fordítandó, hisz ez tartja fenn nemzet

után

védelmében felvértezve indulnak haza a tanulók és

„A magyar nyelv tanítására különös a

vendéglátás

versenyzett

már

Milyen is ez a verseny? A Dunától nyugatra eső megyék: Baranya, Fejér, Győr-

19.00

a

versenyzőknek

sorsolás,

Ünnepélyes

Helyszín:

megnyitó:

és

kísérő

Lengyel-Magyar Mészáros

Miklós

Somogy

Megyei

Balatonboglár polgármestere mond köszöntőt, Ünnepi szónok:

Lőrincz

Sándor

Önkormányzati

Hivatal

a

Humánszolgáltatási

Főosztályának főosztályvezető helyettese. Műsor: A Boglári

Általános

Iskola

tanulóinak

előadásában.

Helyszín: Lengyel-Magyar Barátság Háza. 2010. április 8. péntek 8.30

Verseny:

a

szabadon

választott

szöveg

felolvasása. Helyszín: Boglári Általános Iskola, Páratlan számot húzók: II/4. terem, páros számot húzók: II/6. terem

13.30 A tanulóknak és kísérő tanáraiknak kirándulás, gyülekező a Boglári Kollégium előtt.

19.00 A Balaton Vox és a Boglári Játékszín bemutatója. Helyszín: Lengyel-Magyar Barátság Háza. 2010. április 9. szombat

8.30 Verseny: a kötelező szöveg felolvasása, helyszín: mint pénteken.

11.00 A Budai Művészképző diákjainak jazz koncertje, Helyszín: Lengyel-Magyar Barátság háza

Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna,

14.30

A megérkezés napján az általános iskola tantestülete

bírálóbizottság elnöke, - Díjak és különdíjak átadása,

érkezőket. Igyekeznek mindenben segítséget nyújtani.

16.00 Hazautazás

tanulók. Másnap két bírálóbizottság a páros és páratlan

Dr. Kováts Dániel – elnök, főiskolai tanár, Kazinczy- és Lőrincze-díjas, Fejes Lajosné tanár, Péchy Blankadíjas, Bordi András Kazinczy-díjas rádiós bemondó, Wacha Imre egyetemi adjunktus, Kazinczy-díjas A 2-es számú bírálóbizottság tagjai: Dr. Bencédy József – elnök, ny.főiskolai főigazgató, a nyelvtudományok kandidátusa, Lőrincze-díjas, Kerekes Barnabás tanár, Kazinczy-díjas, a Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság titkára, Karsainé H. Klára tanár, Kazinczy-díjas, Szakonyi Károly Kossuth-díjas író. Szép napokat és jó versenyzést kívánunk minden Kazinczy-versenyre hozzánk érkezőnek!

Zala és Budapest főváros tanulóit látjuk itt vendégül.

és tanulói nagy szeretettel fogadják a versenyre

Az ünnepélyes megnyitó után sorszámot húznak a sorszámot húzó versenyzőket hallgatja meg. A 7-8. osztályos

tanulók

első

nap

a

magukkal

hozott,

szabadon választott-, és másnap a kötelező szöveg felolvasásával városnéző

mérik

séta,

Somogyvárra,

össze

kirándulások

tudásukat.

(Buzsákra,

Aranyszarvas-völgybe),

Közben

Niklára, szakmai

előadások, táncház, kulturális programok színesítik az itt töltött perceket. S végül, a szombati, ünnepélyes

eredményhirdetésen vehetik át a versenyzők a városi, területi

döntőkön

kiérdemelt

Kazinczy-jelvényüket.

16-an pedig, az ezen a versenyen elért eredmények

alapján, ennek arany fokozatában is részesülhetnek. A

-2-

Ünnepélyes

eredményhirdetés

Köszöntőt

mond és a verseny értékeli Dr. Bencédy József a Helyszín: Lengyel-Magyar Barátság háza Az 1-es számú bírálóbizottság tagjai:


Szendrődyné Botka Krisztina a Boglári Játékszín vezetője

-3-


We are ePal projectben vettünk részt ezekkel a munkákkal. Ebben a tanévben kinyitottuk az ablakunkat, és kitekintettünk a világra. Több érdekes dolognak lehettünk részesei. Elkészült a kis szigetünk, ami egy nemzetközi verseny része. Mi csapatunk két amerikai New York és Oak Park) és egy magyar (mi) iskolából állt össze. Első lépésként a Nicenet oldalán egy közös osztályteremben ismerkedtünk meg a másik két iskola tanulóival, majd itt közösen megvitattuk azt a témát, amit mi dolgoztunk fel egy közös weblapon.. Egy kalandszigetet alkottunk.

A kezdeti lépésekben a 5-6 osztályosok vettek részt, de a közös munkában a 7/a osztályos tanulók készítettek csodálatos Web 0.2-es munkákat. Eredményhirdetés májusban várható. Részt vettünk glosztereinkkel egy közös wiki munkában, ami 19 másik országgal a legjobb wiki címet kapta meg.

Orosz és amerikai gyerekekkel verseket küldtünk egymásnak, anyanyelven, majd néhány szóban angolra fordítva. Így ismertettük meg egymással az adott ország gyerekirodalmát. Kisfilmecskéket is „gyártottunk” amelyben a magyar köszönéseket és étkezési szokásokat, magyar játékokat mutattuk be. Szenzációs palacsintasütőink vannak, vagy egy órát takarítottam a konyhát a filmezés után. Valami az ízesítéssel sem lehetett rendben, mert a földre hullott kis darabka még a kutyusomnak sem kellett.

-4-

Rendszeresen találkozunk amerikai gyerekekkel közös skypos órákon. Ennek a célja az idegen nyelvű beszédben fellépő gátlások leküzdése és a hallás és a beszéd képességek fejlesztése. Közösen játszunk játékokat, (activity, Simon says..stb) A pici 2. osztályosok is játszottak már közös órán, és csodálatosan tudták használni az órán tanultakat!!! Bárkit szívesen várunk! Persze ezekkel a találkozókkal más ismeretekkel is bővülünk. Legutóbb a tanár néni pontosan bejelentkezett. Kereken egy órával előbb. Szívbajt kaptam, hogy mit rontottam el. Utólag kiderült, hogy ott két héttel előbb (márc 12-én) állítják át az órákat. Levelezgetünk „snail mail” –en keresztül is. (ez a rendes postai út) Levelezőtársaink vannak Bettendorfból és Virginia Beach-ből.

Legutolsó ötletünk az volt, hogy virágmagokat cseréltünk az utolsó levélkéinkben. Célunk a hasonló vagy nem hasonló éghajlati viszonyok bebizonyítása. Akik részt vesznek ebben a projectben, azoknak van egy oldalkája egy közös wiki oldalon, és oda írhatnak, tölthetnek fel fotókat a növényke fejlődéséről önállóan (már ha kikelnek). Tapasztalatainkat, a közös munkákat angol wikin írjuk le: www.dondi.wikispaces.com és a napi események, üzenetek magyar nyelvű blogban láthatók. www.boglarangol.blogspot.com Remélhetőleg, azok a gyerekek, akik kiskorukban hozzászoknak az angol nyelv használatához (skypos beszélgetések, levélírások, oldalak szerkesztése) a későbbiek során sem lesz gondjuk a nyelvtanulással.


Nagyon nagy öröm ilyen gyerekkel dolgozni, akik szabadidejükben képviselik iskolánkat, beszélgetnek, fantasztikus projectmunkákat készítek. Köszönet munkájukért, büszkék lehetnek magukra! Tóthné Bán Gyöngyi

A tavalyi Balaton témahét sikere után, idén is lesz témahét. A 7. évfolyamosoknak április 4-től 9-ig rendezzük meg a Kazinczy-témahetet. Kazinczy Ferenc kapcsán foglalkozunk az órákon a magyar nyelvvel, a nyelvújítással, a nyelvműveléssel. Megismerjük jobban a magyar kultúrát, a népdalainkat. Játszunk nyelvünkkel, a szavakkal, és készítünk nyelvművelő újságot. Nyomozunk lakóhelyünk és a közvetlen környezetünkben fellelhető nyelvi-, nyelvhelyességi hibák után, s megpróbáljuk ezeket kijavítani. Az iskolában több éve folyó beszédművelő munka történetét kutatjuk, s közben Péchy Blanka tevékenységéről és a Kazinczy-mozgalomról is sok mindent megtudunk. Az iskola honlapján sok hasznos információt találtok majd, melyeket használhatjátok felkészüléseitek során. De kutathattok az iskolai könyvtárban, vagy az interneten is. Ha kedvetek van, bekapcsolódhattok anyanyelvi televíziós (Nyelvőrző),vagy rádiós műsorok munkájába (Nyelvédesanyánk, Szóról szóval). Mozgalmas hét vár ránk, előadásokkal, filmvetítéssel és csapatjátékokkal. A hét lezárásaként pedig a Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság által meghirdetett Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” verseny országos fordulóját rendezzük meg iskolánkban. Szendrődyné Botka Krisztina Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó Somogy megyei bemutatója március 26-án, a Varga Béla Városi Kulturális Központban, Balatonbogláron volt. A Magyar Drámapedagógiai Társaság a megyei és a regionális szervezőkkel együttműködve immár HUSZADIK ALKALOMMAL rendezi meg a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozót. A szakkörösökkel, nagy örömmel készültünk a megmérettetésre. De szerencsétlenül éppen a bábtalálkozóval egy napra tették, így délelőtt Lellén álltunk helyt, majd délután Bogláron. A program résztvevői és műsoruk: KIKÖTŐKBudapest Főváros Önkormányzatának Gyermekotthona, Balatonboglár, Ha én felnőtt volnék (Janikovszky Éva:Ha én-átdolgozás) PAROLA - Kinizsi Lakótelepi Tagiskola, Kaposvár , Mennyit ér? (Cziczó Attila, Mennyit ér?-átdolgozás) ROSSZCSONTOK Színjátszó kör – Kaposmérő, Lázár Ervin: A kalapba zárt lány Karád 6.osztály Lázár Ervin: A Négyszögletű kerek erdő részlet CSIRIBIRI Vak Bottyán J. Általános Iskola, Siófok, Kacor király Kaposvári Roxínház Utánpótlás csoportja, Lúdas Matyi (Fazekas Mihály meséjét átdolgozta Váradi Szabolcs) BOGLÁRI JÁTÉKSZÍN Boglári Általános Iskola, Ki-talált mese TURBÓ CSIGA – Beszédes József Általános Iskola, Siófok, A NAP LEÁNYA (A Nap leánya című meseötlet felhasználásával)

Mi csak 11 óra után érkeztünk a programra, így nem láthattuk a délelőtti előadásokat, csak az előttünk lévőt és az utolsót. Mindkettő érdekes és látványos volt. Valamennyi segítségünkre lesz a további felkészülésekben. Az előadások után következett a szakmai megbeszélés a csoportvezetők részére a zsűritagokkal. Tolnai Mária, Tóth Zsuzsanna és Hajós Zsuzsa mondta el minden csoportról a véleményét. A csoport munkáját a zsűri több tekintetben dicsérte. Újító interaktív előadásunkat, kreatív ötleteink megvalósítását és a nézőkön kívül, a játszóknak is élményt adó előadásmódot. Mint mondták, ez a diákszínjátszás. A csoportok szórakoztatására „Vidám játék a KÖSZIKÉSEKKEL” program volt a házigazda Kistérségi Összefogás Ifjúsági Kerekasztal közreműködésével. A nap zárásaként, a minősítéseket adták át. Mi bronz minősítést kaptunk. Gratulálok minden résztvevőnek és köszönöm munkájukat. Szendrődyné Botka Krisztina, a Boglári Játékszín vezetője

Házi Kazinczy-verseny 2011 Február 3-án került megrendezésre a már megszokott Kazinczy szép kiejtési verseny. Amikor bementünk a biológia - földrajz terembe, sokan elég izgatottak voltunk. Én például még nem voltam ilyen típusú versenyen, vártam is nagyon. Sorszámot húztunk, majd Atilla bácsi elmondta a köszöntőjét. Meghallgattuk a részleteket, majd az 5. 6. évfolyam versenyzői átmentek egy másik terembe. Elkezdődött a verseny. Negyedikként kerültem sorra. Néhány hibával ugyan, de elmondtam Deme László - A beszéd és felolvasás című szövegét. Utána mindenki kimehetett egy pillanatra, elmondtuk a véleményünket egymás felolvasásáról. Szóltak, hogy menjünk át a fizika kémia terembe, ahol mindenki megkapta Fekete Gyula Vallomás című szövegét, a kötelezőt. Még senki se olvasta, úgyhogy 15 perc alatt elég sokszor el kellett olvasnunk, hogy zökkenőmentesen menjen. Amikor sorra kerültem bementem, és felolvastam a szöveget. Az alsós tanítókból álló zsűri tanakodni kezdett. Majd jött az eredményhirdetés. A 3. helyezéssel kezdték a hirdetést, majd amikor másodikként kihirdették Zoltai Andrist, az járt a fejemben, hogy „ha nem vagyok harmadik, és második, első biztos nem leszek”. De nem így lett. Elhangzott az én nevem. Csodálkoztam, de nagyon örültem. Egyrészt annak, hogy az első ilyen versenyemet megnyertem, és annak is, hogy továbbjutottam. Horváth Norman, 7.c

Kazinczy - területi verseny 2011

-5-


Mikor megérkeztünk a kastélyba, a 7. évfolyamosok fogadtak minket, akik felírták a sorszámainkat, majd útbaigazítottak minket. Kis várakozás után elhangzottak a meghívók, majd sorszám szerint elkezdtünk olvasni a szabadon választott szövegünket. Én Deme László Beszéd és felolvasás című szövegét választottam, amivel a helyi fordulót megnyertem. 15 perc szünet után megkaptuk a kötelező szöveget, amit még sosem olvastunk. Kováts Dániel „Ami a szívünkön az a szánkon?” című szövege elég nehéz volt, főleg úgy, hogy 15 percet kaptunk a begyakorlásra. Sok hibát ejtettem, de amire büszke vagyok, hogy a szabadon választott szöveg olvasása után első voltam. De a második szöveg lehúzott a 2. helyre. Eredményhirdetés után nem nagyon örültem, mert tudtam, hogy csak az 1. jut tovább. Ildi néni mondta, hogy lehetséges, hogy rendezői jogon engem is meghívnak. Így is történt. Márc. 3-án megkaptam a meghívót én is, és Ildi néni is, aki felkészített. Sokat gyakorlok olvasni ismeretlen szövegeket, hogy az utolsó fordulón már ne legyen gondom a sosem olvasott szöveggel. Horváth Norman, 7. c

Regionális Amatőr Bábfesztivál, Balatonlelle Március 26-án rendezték a fesztivált melyre mi, a Boglári Játékszínesek is neveztünk. Reggel kilenckor szülői segítséggel vittük át a gyerekeket és a bábokat a helyszínre. A rendezvényt Gombos Emil bácsi, a művelődési ház igazgatója nyitotta meg, köszöntve a vendégeket, ismertetve a programot. Az előadásokat szakmai szemmel Pályi János bábművész, a Kaposvári BábSzínTér vezetője figyelte, és köszöntőjében elmondja, hogy jelenleg 13 bábszínház és kb. ugyanennyi családi színház működik az országban. Szükség van a gyerekekre, és remélhetőleg lesznek többen, akik hivatásuknak választják majd ezt a pályát. Jelenleg már van bábszínész, és bábrendező képzés is a Színház és Filmművészeti Egyetemen, ill. a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Bábtervező Szak is indul.

Versmondó versenyen voltam Az idén február 25-én tartották Lengyeltótiban a területi Fodor András versmondó versenyt. Az iskolai fordulón harmadik lettem, ezért Lengyeltótiba én jutottam tovább erre a versenyre. Az iskolából még néhányan jöttek. Voltak, akik a versmondó, és voltak, akik a szépíró versenyen indultak. Éva néni kíséretében, az iskola buszával mentünk, és hamarosan meg is érkeztünk a verseny helyszínére. Ott, legelőször sorszámot húztunk. Majd bediktáltuk nevünket, és a megtanult verseink címeit. Még volt egy kis idő arra, hogy körül nézzünk a tótiak iskolájában. Ezt követően az aulában gyülekeztünk, ahol megnyitották a versenyt. Először a Fodorverset kellet elmondanunk, majd a szabadon választottat. Múlt évben mindenkinek egyforma Fodor András verset kellett mondania, de most csak az volt megszabva, hogy a kötelező vers Fodor András vers legyen. Így az egész verseny színesebb lett. A versek közül voltak vidámak, de voltak elgondolkodtatóak is. A verseny után alaposabban is szemügyre vettük az iskolát, amíg az eredményeken gondolkodott a zsűri. Ezután ismét visszamentünk a versenyterembe, ahol a zsűri elmondta véleményét a délelőttről, a választott versekről, az előadásokról, végül kiosztotta az emléklapokat, és az eredményeket. Nagyon örültem, nemcsak azért, mert második lettem, hanem azért is, hogy egy vidám, családias hangulatú délelőttöt töltöttem el ebben a szép iskolában. Tóth Szeréna 6.b

Mindenki érdeklődéssel hallgatta a bevezetőt, csak a Játékszínesek nyugtalankodtak. Ugyan is az egyik főszereplőnk, a szamár báb, bent maradt Gabi néni autójában. Aggódtunk, vajon ide ér-e kezdésre vele, vagy sem. Szereplésünk előtt két perccel érkezett meg, így nagy sóhajjal indultunk a színpadra. Elsőként mi a Kolontos Palkó c. mesejátékot adtuk elő óriásbábokkal. A bábok egy kötényre emlékeztetnek. Úgy képzeljétek el, hogy nyakba voltak akasztva és egész a gyerekek bokájáig „lógott” egy „báb”…. és a keze helyére a bábosok a saját kezüket dugták, és úgy játszottak. Komédiánkon sokat nevettek a nézők, a bábosok élvezték a játékot, szépek voltak, mosolygósak és joggal büszkék teljesítményükre.

Versmondó verseny Kaposváron „Ha verset mondasz, nincs külvilág”. Ezt be is bebizonyította a versmondó verseny Kaposváron. Két verssel kellett menni, elmondani. Autóval mentünk a helyszínre. Négy csoport volt, mindegyikben sorszámot húztunk egy borítékból. A verseket két felvonásban kellett elmondani. Volt komoly, modern, vicces, egyszóval mindenféle. Az egyik versemet 3 óra alatt tanultam meg, a másikat már tudtam. Ketten mentünk Boglárról, de csak én jutottam tovább. A zsűrinek főként a Balassi vers nyerte el a tetszését. Ez egy búcsúvers. Az egyik zsűritag csak középiskolában merte elmondani, ott is belesült. Áprilisban megyek a következőre, addig a verseket tökéletesítem és javítom. Szanyi Ákos, 6.a

-6-

A Lellei Picurkák 4-5 éves óvodások, nagyon aranyos mesét adtak elő bájosan, papírszínház technikával. A Fecske Bábcsoport Sióagárdról Kisné Polyák Erzsébet Ki nyávogott? c. meséjét mutatta be kesztyűbáb technikával. A siófoki Galagonya Bábcsoport A kenyérsütés c. népmesét dolgozták fel, nagyon színesen, látványosan. A Lellei Aprókák Fésűs Éva: Az engedetlen napraforgó c. meséjét adták elő, gyönyörű bábokkal. A sióagárdi Fecske Bábcsoport Devecsery László: Hárman egy szoknyában, jó szövegű, humoros darabjában, ügyesen játszottak a gyerekek.


Megnézve az előadásokat, már indultunk is haza, mert még várt ránk egy előadás Bogláron is. Sajnos lemaradtunk az értékelésről, ezért izgulhattunk délutánig, ki lesz a továbbjutó a júniusi Egerben rendezendő országos fesztiválra. Négy óra után Emil bácsitól tudtuk meg telefonon, hogy a továbbjutók a Boglári Játékszín, a Lellei Aprókák és a sióagárdi Fecske bábcsoport. Nagy öröm, hogy az országos versenyen is megmutathatjuk magunkat! Köszönöm a szülők támogatását, és a gyerekek kitartó munkáját, nélkülük ez nem sikerült volna. Szendrődyné Botka Krisztina, a Boglári Játékszín vezetője

Reich Károly informatika verseny Március 11-én szerdán egy borús reggelen jött el a VIII. Reich Károly informatika verseny. Horváth Laci bácsival mentem a verseny helyszínére, Balatonszemesre. Ott találkoztam régi iskolatársaimmal, akik Lengyeltótiból jöttek. Mikor elmondták a rövid köszöntőt, majd a technikai részleteket, elkezdtük megcsinálni a gyakorlati részt. Ebben a feladattípusban szövegszerkesztést kellett csinálnunk, mégpedig úgy, hogy egy megadott nyers szöveget papírra írt utasítások alapján (természetesen egy minta segítségével) kellett megszerkeszteni a szöveget. 15 percnyi szünet után visszaküldtek minket a számtech. terembe, ahol az elméleti feladatokat megcsináltuk. Ez tartalmazott hardverrel és szoftverrel kapcsolatos feladatokat is, azon kívül rajzolást Comlogo segítségével, és egy kis 2-es számrendszert is. Míg javították a feladatokat mi az LSK bemutatóját tekinthettük meg a legújabb Smart board, termékekről és interaktív tábláiról. Jött az eredményhirdetés. Mindenkit elméleti, és gyakorlati teljesítmény alapján értékeltek. Elméletben 12. gyakorlatban pedig 4. helyet értem el. Horváth Norman, 7. c Az én könyvtáram 2011. március 25-én a Lukács Károly Városi Könyvtár által szervezett rajzpályázat örömtelire és emlékezetesre sikerült! A gyerekeknek saját elképzelésük kellett megrajzolni a könyvtárat. Rajzórán Csilla nénivel lelkesen készültünk a pályázatra. Nagyon sok rajz érkezett a könyvtárba! A nyertesek rajzain a zsűri az egyediséget, a színességet, a kifinomult formákat nézték. Lett sok helyezett és különdíjas. Mindenki kapott oklevelet és egy csodás tollat, a nyertesek pedig festéket, olajkrétát és még sok más apróságot,, amit a jövőben fel tudnak használni a rajzaikhoz. Helyezettek: Pór Janka, 8.a 1.hely, Tinnyei Teodóra, 8.a 2.hely, Kovács Beatrix, 5.a 3. hely; különdíjasok: Semsei Mirtill 5.a, Pór Virág 5.a, Horváth Henrietta 7.b. Az eredményhirdetés után egy mozizás várta a gyerekeket a könyvtárban. Mindenki nagyon örült! A rajzokat a könyvtár honlapján lehet megtekinteni! Semsei Mirtill, 5.a

Koncert a romantika jegyében 2010. november 16-án 17 órakor nagy létszámú közönség gyűlt össze a zeneiskola hangversenytermében Erkel Ferenc, Chopin és Schumann születésének 200. évfordulójának alkalmából. A hangulat méltó volt a zeneszerzőkhöz, melyet Csuka Tímea, szolfézs tanárnéni konferált. A másfél órás koncert alatt a Boglári zeneiskola növendékei, valamint tanárai is felléptek. Én Schumann Első bánat, Brahms két keringőjét zongoráztam el. A fellépésre sokat gyakoroltam Besenyei Olga tanárnőmmel. A tapsokból úgy érzem, tetszett a közönségnek a játékom. Én a koncerteket a sok izgalom miatt annyira nem

-7-

szeretem, inkább a gyakorlást otthon és a tanárommal. Körmendi Péter, 5. a

Mikulás buli a 6.b-ben Már korábban az osztályban várakoztunk a buli előtt, hogy elrendezzük a termet és kikészítsük az italokat, na meg a nasit. Miután mindent elrendeztünk, jöhetett a zene. Egy halkabb zenét raktunk be, hogy mindenki hallja a másik rövid versét, amit az ajándékozás alkalmából írtunk egymásnak! Ötletes versek, szép és finom ajándékok találtak gazdájukra. Aztán kezdődött a buli! Jó volt a zene és nagyon jók voltak a hangfalak, mert már úgy éreztük magunkat, mint egy discoban. Csilla néniék termében versenyek is voltak és mind a három hatodik osztály átment ezekre a programokra.

Például a limbó, az nagyon tetszett mindenkinek, olyannyira, hogy már az ajtóban állt a limbózók sora! A főnyeremény csokitorta volt! A limbóban első lettem, ezért kaphattam egy szeletet az isteni csokitortából. Újságon táncolás volt a másik klassz versenyszám. Amikor a versenyeknek vége lett, mindenki ment a saját osztályába. Ott táncoltunk még egy-két órát, majd kitakarítottunk és mindenki ment haza. Amikor kimentünk nagy örömünkre mindent hó borított és nagyon gyönyörűen esett a hó. Olyan látvány volt mintha álmodnánk. Hát ez volt a mi mikulás bulink! Szerintem mindenkinek nagyon tetszett! Még sok ilyen jó bulit szeretnénk! Nagy Dominika és Knezics Elizabeth, 6.b

Bizonyára láttatok minket, 6.a osztályosokat, hogy furcsa műszereinkkel járjuk a termeket, folyosókat. Köszönjük a sok türelmet, kedvességet, érdeklődést, amivel fogadjátok a csapatunkat. Iskolánk az Euronet 50/50 programhoz csatlakozott. A projekt bemutatása: A projekt célja az oktatási intézmények energia megtakarításának az elősegítése. A projekt keretében a partnerek tapasztalataira, nemzetközi példákra, valamint a helyi adottságokra alapozva az energia-megtakarítást ösztönző intézkedési javaslatok kerülnek megfogalmazásra, amelyek később a projektben érdekelt általános iskolákban demonstrációs céllal megvalósításra is kerülnek. A projekt egyik fő célkitűzése, hogy bemutassa, hogy nem feltétlenül csak a nagyobb beruházások által


takarítható meg jelentős mennyiségű energia, hanem akár olyan hétköznapi intézkedések révén is, mint pl. az épületek hétvégi túlfűtésének megszüntetése vagy a nem használt számítógépek kikapcsolása. Következésképpen, a rendelkezésre álló erőforrások gazdaságos felhasználása érdekében a projekt az alábbiak tekintetében fogalmaz majd meg intézkedési javaslatokat: - fűtés és meleg víz használat, - elektromos áram, - hulladék és - vízfelhasználás tekintetében. A projekt résztvevői: A projekt megvalósításában 9 partnerszervezet (helyi döntéshozó szervek és fejlesztési ügynökségek, környezetvédelmi szövetségek és energiaügynökségek) vesz részt Spanyolország (13), Németország (2), Olaszország (5), Görögország (3), Portugália (5), Finnország (5), Lengyelország (6), Szlovénia (5) és Magyarország (6) területéről. A projekt vezetőpartnere a spanyol Barcelonai Tartományi Tanács.

Ebben az évben azonban hatalmas szerencsénk volt, ugyanis tavaly rengeteg panasz érkezett a feladatlap készítőihez, mert nagyon nehezek voltak a feladatok. Idén viszont a ló túloldalára estek, és minden nagyon könnyű volt. Az országos felvételi-átlag is nagyon magas lett. Én a győri Czuczor Gergely Gimnáziumot jelöltem meg első helyen a továbbtanulási listán. Emiatt sajnos várt még rám egy szóbeli „felvételi”. Az elbeszélgetés időpontja február 26-a volt. Autóval felutaztunk Győrbe. Az iskola kapuja előtt már a kezem is remegett egy picit. Tíz perccel korábban érkeztünk. Engem hívtak be másodiknak. A teremben 2 tanár fogadott, nagyon kedvesek voltak. Az otthoni időtöltésről, szabadidős foglalkozásaimról, meg ilyesmikről kérdezgettek. 11-edik lettem a pontjaim alapján. 1-2 hét múlva érkezett is egy boríték, amelyben közölték, valószínűleg felvesznek. Már sokszor jártam abban az iskolában, találkoztam néhány tanítóval is, akik nagyon barátságosak voltak, és a lánykollégiumot is láttam belülről. Nagyon várom már, hogy ott tanulhassak, és remélem, megszokom majd az új iskolát és a kollégiumot is… Pór Janka, 8.b

Karácsonyi műsor Az előadás előtt körülbelül egy hónappal kezdtük el a gyakorlást, megkaptuk a szöveget. Először csak a szöveget próbáltuk, felolvastuk sorban, aztán otthon tanulnunk kellett a szövegből. Jó hangulatban mentek a próbák, sokat viccelődtünk. Heteken át próbáltunk az iskolában. Reggel 7: 15-re kellett érkeznünk, s egészen 8: 00-ig, becsengetésig gyakoroltunk. A szöveg megtanulása után a mozgásokat gyakoroltuk. Miután ezt szépen tudtuk, az utolsó előtti héten, Kriszta néni is besegített.

Iskolánk a 6 magyarországi iskola egyike! Most februárban a következő méréseket végezzük naponta 2 alkalommal, minden teremben: - hőmérséklet - páratartalom - fényerősség - feszültség. Márciusban: - az iskola energetikai rendszerének megismerése (villany, gáz, víz, fűtés, szolgáltatók) Áprilisban: - az iskola energetikai számláinak, fogyasztásának tanulmányozása. Májusban: - elkészítjük a projektről a filmet két nyelven, angolul és magyarul - elkészítjük a slideshow-t a projekt eddigi tevékenységéről. Majd szeptembertől új feladatok várnak a csoportunkra!

Felvételi 2011 Az írásbeli felvételit az egész országban január 22-én írták a nyolcadik osztályos tanulók. Mindenki nagyon izgult amiatt, hogy mik lesznek a kérdések, lesz-e elég idő… stb.

-8-

Külső szemlélőként sokat tudott segíteni. Az utolsó héten a kultúrházban próbáltunk, így már tudtuk, hogy mekkora helyünk lesz a színdarabhoz. Én voltam a főszereplő, egy gonosz, öreg katonatisztet játszottam, akinek meghalt a családja. Ez okból ellenszenvesnek kellett tűnnöm. A testvérem Árok Anna egy kislányt játszott, Prédl Enikő játszotta az ő testvérét, Szanyi Ákos a szolgámat, Sajti Zsolt volt a szegény ember, Polgár Peti pedig a cipőkészítő mestert, Molnár Eszter egy asszonyt játszott, Parrag Levente volt a mesélő, Horváth Balázs a sógorom. Az előadás napján elpróbáltuk jelmezben is a darabot. Az első színdarabon nem izgultam annyira, az alsó tagozatosoknak adtuk elő. Viszont a felső tagozatosoknak előadott darabban már stresszeltem! Az osztálytársaim előtt jobban izgultam. A színdarab mondanivalója, hogy akárki, ha gonosz is, lehet kedves karácsonykor. Megajándékozom az embereket, s a nélkülözőket meghívom a házamba.


Élveztem, hogy szerepelhettem. Kár, hogy a jövőre már nem vehetek részt benne, mert idén elballagok. Köszönjük Zsuzsa néninek a felkészítést! Árok János, 8.a Történelmi tánctalálkozó A drámaszakkörösök egy részével március 5-én, szombaton táncolni indultunk Pestre. Reggel 7-kor találkoztunk az ebédlő előtt. Innen 2 órás út alatt eljutottunk a Ferencvárosi Művelődési Központba.

Sajti Zsolt, 6.a

Itt átöltöztünk és utoljára elpróbáltuk azt a 3 táncot, amit előadtunk. A reneszánsz körtáncok közül a Branl Cassandra, pineai branl és skót branl szerepelt programunkban. A műsor jól sikerült, és sokat tanultunk a többi tánccsoport előadásából. Ezután megebédeltünk és visszaindultunk a táncházba. A nemzeti ünnepre készülve részt vehettünk egy reform-kori táncházi „gyorstalpalón”, Aranyos Ágota koreográfus vezetésével. Itt is jól éreztük magunkat. Majd a lábak pihentetésére megnéztünk egy pantomim színdarabot. Tarcsa Zoltán pantomim művész vezetésével a Garabonciás Együttes Állatmesék című barokk műsorát. Utána újabb táncház kezdődött. A Musica Historica Együttes táncház indító muzsikáját hallgattuk, majd ők szolgáltatták a zenét Kovács Gábor táncházához. Itt is kitáncoltuk magunkat.

Zeneiskolai koncert Idén is eljött a nap, mikor a Boglári Zenesuli megtartotta mindenéves koncertjét, melyen majdhogynem az egész iskola növendékei vehetnek részt. Vannak, akik többször is fellépnek e nagy napon, bár vannak akik csak egyszer, de azt viszont nagyon jól csinálják, persze ez nem azt jelenti, hogy aki kétszer-háromszor szerepelt, nem jól csinálta, csak így a nagy nyomás miatt, és mert többet kellett tanulnia és készülnie, nagyobb esély volt arra, hogy bakizzon. Én év eleje óta készültem a gitártanárnővel, aki felkészített engem. Sokan voltak a fellépők között, fiúk-lányok, kicsik-nagyok, kezdők-haladók-profik. Kiemelni nem lehet közülük csak egy embert, vagy csapatot, mert mindenki annyira ügyes volt. Voltak kisebb-nagyobb rontások, de hát hol nincsenek? Ahogy egyik helyiségből a másikba járkáltunk, mindenkin látszott az izgalom. Egyik hangszer a másik után szólalt meg, szüleink izgatottan várták a fellépőket. Hosszú évek munkája meghozta gyümölcsét, nagyon szép hangokat tudtunk kicsalogatni a hangszereinkből! A profikon is látszott valami félelem szerűség, de ők nem izgultak annyira, mint akik mondjuk éppen most élik meg legelső fellépésüket, ezért nagyon feszült volt körülöttünk a légkör, végeredményben nagyon jól éreztük magunkat, és szinte mindenki csak csupa jó élménnyel tért haza! Köszönjük tanárainknak a felkészítést! Klung Dorina, 6.b A március 15-i akadályverseny Március 12-én mindenki izgatottan jött iskolába. Aznap került megrendezésre a szabadságharc emlékére megrendezett akadályverseny. Először a Művelődési házban néztük meg a 4. évfolyam műsorát, amit az ünnepre tanultak meg, és igazán szépen adták elő! Mindenkinek nagyon tetszett, nagy tapssal jutalmaztuk az előadást.

Így fáradtan, de vidáman érkeztünk haza. Köszönjük Kriszta néninek, hogy egy ilyen hatalmas élményben lehetett részünk. Ha ti is szeretnétek hasonló élményben részesülni, csak kezdjetek el drámaszakkörre járni!

-9-


Az akadályversenyen az 5-6 és a 7-8. évfolyam mérte össze tudását, és minden osztály megpróbálta a legjobb formáját hozni. A főnyeremény egy szabadnap volt, amit kirándulásra használhattunk fel.

A mi osztályunk süveggel, zászlóval, menetlevéllel, egységes ruhával (zöld póló) és menetindulóval készült a nagy megmérettetésre. Kijelöltük a vezetőket és minden feladatra készültünk, ami várható volt a verseny során. A zászlót hagyományainkhoz híven a Barka ügyes kezű anyukája készítette, a menetlevelet a Molnár Eszter, a süveget mindenki maga állította össze a sablon alapján, az indulót együtt fabrikáltuk. Több állomás volt, mindenhol pontokat kaptunk, amiket a verseny végén összeszámoltak. A vonulással, énekkel plusz pontokat szerezhettünk, amit pontegyenlőség esetén számítottak be. Ildi néni és Csilla néni indította a csapatokat, 7 perces időközönként. Rita nénivel és Péter bácsival kokárdákat kereshettünk a Várdombon, Gyöngyi néni és Kati néni egy gyönyörű puzzle-val várt minket. Horváth Csilla nénivel és Gábor bácsival jó kis csatadalokat énekelhettünk, Irénke néni és Ica néni Petőfi Sándor, nagy magyar költőnk, hősünk életéről kérdezett, Horváth Laci bácsi és Kriszta néni a Könyvtárnál a Nemzeti dal sorait rakatta velünk helyes sorrendbe, Klári néni és Gabi néni ügyességi feladatokkal, Eszter néni és Barbi néni egy jó kis zászlófutást rendezett nekünk.

Nekem az Urányi focipályán található állomás tetszett a legjobban, ahol zászlóval a kezünkben kellett a felosztott területen futni. Ákos futás közben, lobogó zászlóval a kezében a Nemzeti dalt szavalta! Végül minden osztály fáradtan, sok jó élménnyel tért vissza az iskola udvarára, ahol Zsolti bácsinak átadtuk a menetlevelet. Az 5-6. évfolyamon mi a 6.a, 7-8. évfolyamon a 7.c győzött. Remélem a helyezések ellenére mindenkinek jól telt ez a nap és jól érezte magát! Köszönjük tanárainknak, hogy megszervezték nekünk ezt a szép és izgalmas napot! Soós Dorottya, 6.a

- 10 -

Élet a napköziben Szeptember óta minden hónap utolsó péntekén, klubnapközi keretében népi hagyományokat elevenítünk fel, játékokkal, kézműves foglalkozásokkal.

A programsorozatot szeptemberben madárijesztők készítésével indítottuk, napközis szürettel folytattuk. A Márton napi játékokkal, mondókákkal, evés-ivással színesített programot különösen élvezték a gyermekek. Az adventi időszak a várakozás jegyében elsősorban ajándékkészítő foglalkozásokkal telt. Az új évet a téli népi munkákkal kezdtük. Kukoricát morzsoltunk, tollat fosztottunk, játékos formában diót törtünk, majd a lemorzsolt kukorica felhasználásával képeket készítettünk.

E foglalkozást színesítették Szabó Zsolt tanár úr néptáncosai, akik táncházat rögtönöztek számunkrafelidézve a fosztók igazi hangulatát, lényegét. Télen nem feledkeztünk meg a madarakról sem. A Városi Könyvtárban verseket írtunk a fázós madárkákról, majd madárkarácsony keretében madárkalácsokkal leptük meg őket. A farsangolás sem maradhatott el, az iskolai farsangváró mellett, álarcokkal, dekorációkkal, vidám versekkel készültünk a mulatságra. Utolsó, egyben legemlékezetesebb programunk a téltemetés volt. Horváth Mária és Magyarósiné Kominek Edit tanító nénik a gyerekekkel kiszebábut készítettek, melyre mindenki rátűzhette gondűző céduláját. Nagy kolompolás, csengetés, dobolás, hangos mondókázás közepette a kiszebábú elégetésével elbúcsúztattuk a telet, azóta is várjuk az igazi tavaszt, hogy jó játékokkal, mókákkal tölthessük a napköziben a szabadidőt. Napközibe járni jó! Gáligné Pintér Zsuzsa néni


Síelés 2011. február utolsó napján hagyományainkhoz híven síelni mentünk. Az előkészületek során minden gyereknek a lábmérete, magassága alapján kiválasztottuk a léceket és a bakancsokat, amit a lellei iskolától kaptunk (köszönjük!) és a Vetrik Dávid apukája hozott az osztályunknak pár lécet. Végig jó hangulat volt az autókban, az úton. Amikor megérkeztünk, Csilla néni a bérleteket intézte, mi kiválasztottuk a saját bakancsunkat, lécünket, botunkat és anyukám által sütött muffinból jót falatoztunk. Ekkor kezdődhetett a nagy kaland!

Először mindenkinek a tanpályán kellett lecsúsznia, majd akinek a sítudását Csilla néni megfelelőnek tartotta, mehetett Klári nénivel, Tibor bácsival, Attila apukájával a NAGY PÁLYÁRA! Akik bizonytalanok voltak, lent maradtak Csilla nénivel az oktatáson, aki csiszolgatta síelési tudományunkat. Hát a nagy pálya félelmetes volt, de nagyon élveztük, én idén mehettem először fel! Három órán át csúsztunk, síeltünk, néha le-leültünk teázgatni, amit anyukám főzött nekünk. Sok kalandot okozott nekünk a felvonó (szegény Jucus idén nem a patakpartra ment Iluskaként, hanem megküzdött a felvonóval). Remegő lábakkal, fáradtan, de sok élménnyel csatoltuk le léceinket, vittük vissza a kocsikhoz, ahol a bakancsinkat levéve, meséltük egymásnak az élményeinket. Megettük az ebédünket, desszertként muffint ettünk, teázgattunk, majd elindultunk haza. Nagy élmény volt, köszönjük Csilla néninek a kalandot! Molnár Eszter, 6.a

Boglárka túra A Szent Kristóf Természetjáró Egyesület tavasz eleje felé rendezte a Boglárka túrát. Sok iskolából jöttek, de mi voltunk a legtöbben. Szombat reggel 8: 00-ig lehetett jelentkezni, aztán el kellett indulni az első pontig. Az első pontnál egy rendszámot kellett leírni. A második a gömbkilátónál volt, ahol két ember várta a túrázókat és lepecsételték a lapunkat. A harmadik pont a temetőnél kicsit lejjebb volt, itt megint két személy várt minket. A negyedik a Kishegy előtti vendéglőnél helyezkedett el. Ezután az erdőn kellett végigmenni (sárga szalaggal jelölték az utat) az ötödik pontig, ahol egy ház előtt oroszlán szobrokat kellett számolgatni, majd leírni. Az utolsó pont egy hosszan a szőlősön vezetett végig, aztán onnét a harmadik pont útján haladva egy kicsit előtte el kellett kanyarodni

- 11 -

balra. Innen egy hosszú út vezetett vissza a kezdőhelyhez. Ezután étellel kínálták a megérkezőket. A kupát a mi iskolánk nyerte, mert mint mondtam az elején, mi voltunk a legtöbben. Illés Mátyás, 7.b

A 3D-s mozi Budapesten 2011. április 4-én Budapestre mentünk, médiaismeret tantárgyból minden évben 8. osztályban egy alkalommal a elmennek a 3D-s moziba. Maradt hely, így mások (így mi is) elutazhattunk velük. Délben elindultunk busszal az ebédlő elől. Jutott hely mindenkinek. Hosszú, de korántsem unalmas utunk volt. A buszban Csilla néni újra ismertette a programot.

Először a Fővárosi Állatkertet látogattuk meg. Volt ott tigristől elkezdve a lajháron át az ici-pici svábbogarakig minden. Kellemes napos időben sétáltuk végig a kertet. Volt olyan állat, amit nem találtunk a ketrecében, hanem a kifutójukban találtuk meg őket.

Utána végigsétáltunk a Hősök terén, a buszunk a Szépművészeti Múzeum mögött parkolt. Az Aréna Plazaba indultunk, ahol várt minket a mozi! Az Imax teremben ismertették velünk, mi a teendő a filmnézésekor, hogyan kell használni a 3D-s szemüveget, majd megvettük a pattogatott kukoricát és a hozzá tartozó üdítőt, megkaptuk a szemüveget és bementünk a terembe. Az egész terem a mienk volt! Nekünk vetítették a filmet, a mi kérésünkre! Az Anyát a Marsra című filmet néztük, ez most a legújabb 3D-s film. Nagyon jó volt a film, egy kissé elrugaszkodott a valóságtól, de a mese az mese…"Vidd ki a szemetet!" "Edd meg a vacsorát!" - Mi szükség is van az anyukákra? Nos, a kilenc éves Milo (Seth Green) akkor jön rá, valójában milyen nagy


szüksége is van az anyukájára, amikor marslakók rabolják el a mamát, hogy ellopják az "anyaságát" a kis marslakó gyerekeknek. Milo számára ekkor veszi kezdetét élete legnagyobb kalandja: potyautas lesz egy űrhajón; bonyolult, többszintes bolygót kell navigálnia, és meg kell küzdenie egy egész űrlény-nemzettel és vezérükkel (Mindy Sterling). Gribble (Dan Fogler), az agyban nagy földalatti földlakó, és a lázadó marslakólány, Ki (Elizabeth Harnois) segítéségével. Milo-nak vajon sikerül megtalálnia eltűnt édesanyját? Jókat nevettünk rajta, bátran ajánlhatom mindenkinek!

Donalds-ba. Nagyon örültünk neki. Ezzel az eredménnyel bejutottunk az ország legjobb 16 csapata közé!

99-2000-es korcsoport U12: Varga Marcell, Schrauff Bence, Hiczfelder Attila, Weisz Levente, Göncz Mihály, Mayer Richárd, Klotz Erik, Barna András, Horváth Dominik, Varsa Viktor, Varga Barna, Vörös István, Varga Dániel, Kiss Sándor, Schmal Péter; U11: Kiss Sándor, Varga Marcell, Sipos Soma, Varsa Viktor, Hiczfelder Attila, Weisz Levente, Horváth Dominik, Vörös István, Schmal Péter. Hajrá Boglár, Balatonboglár! Varga Marcell, 6.b A film után a szabadidő következett! Elengedtek minket a Plazaba. Itt azt csináltunk, amit akartunk. Klári nénitől kaptunk McDonalds-os kupont, úgyhogy mi a gyorséttermet látogattuk meg. Hazafelé eleredt az eső, csendesen és fáradtan, élményekkel telve beszéltük meg ezt a szép délutánt. Többen el is aludtak az úton. Lellénél Miklós bácsi felkapcsolta a villanyt, összeszedtük a szemetet, és már haza is érkeztünk! Ez a nap zsír volt! Vagyis volt „zsivatar”. Köszönjük Csilla néninek ezt a szép napot! Szanyi Ákos, 6.a

98-99-es korcsoport Mezei futóverseny

Országos elődöntőben a fiúk!! kézilabda Március hónapban két versenyen is részt vettünk. Az első az U 12 csapat regionális döntője volt. Somogy, Zala és Baranya megye legjobb 6 csapata vett részt. Mi a nagyon szép 3. helyet szereztük meg! Ez a döntő Nagyatádon volt. A másik esemény az U 11 csapat regionális döntője, mely Komlón volt 03. 26-án. Itt volt Pécs, Komló, Nagyatád és természetesen mi is. Nagyon szoros mérkőzéseket játszottunk. Az edzőnkre (apukámra) sokszor ráhoztuk a szívbajt. A Nagyatádtól 1-gyel kaptunk ki 15-14. A Komlón viszont átgázoltunk, 6-tal vertük meg. A Péccsel döntetlent játszottunk, így TOVÁBBJUTOTTUNK az Országos Elődöntőbe. Óriási örömmel és dicsőséggel vettük át a továbbjutást jelentő ezüst érmet. Apukám meglepetése az volt, hogy hazafelé mindenkit meghívott egy sajtburgerre a kaposvári Mc

- 12 -

tanulói!

Az idén már sok versenyen vehettek részt az iskola

A versenyek közül a Lengyeltótiban tartandó futóversenyt emelném ki! A versenyre Klári nénivel gyakoroltunk kemény munkával. A felmérések szerint sok gyors futó van iskolánkba, ezért nagyon jól teljesítettünk. Az ellenfelekkel nehéz volt megküzdeni. Nagyon izgult mindenki, nagy volt a feszültség! A bírók hamar lerendezték a köröket. A futásközben torokfájással és oldalszúrással küszködtünk. Mikor az érmeket a nyakunkba akasztották büszkén kiálltunk! Nagy volt az öröm. A szüleinktől és osztálytársainktól is sok dicséretet kaptunk. 2011. 03. 23. Lengyeltóti, II.kcs. lány, csapat 1. hely (Simon Szimonetta, egyéni 1.hely, Kovács Beatrix, egyéni 2. hely, Wald Kíra, egyéni 3. hely, Héjjas Karolina, egyéni 4. hely), II.kcs. fiú, csapat 4. hely (Zentai Gergő, Sipos Soma, Tápi Bálint, Mányoki Márk), III.kcs. lány Semsei Mirtill, egyéni 4. hely, IV.kcs. lány, Göncz Emma egyéni 2. hely, IV.kcs. fiú,


Bujdosó Ferenc, egyéni 1. hely, a megyei döntőbe jutottak: Göncz Emma és Bujdosó Ferenc Kovács Beatrix, 5.a

Aquatlon verseny Balatonbogláron Március 5-én második alkalommal rendezték meg városunkban a NUSI megyei aquatlon bajnokságot. Az aquatlon olyan sport, amely két versenyszámból, úszásból és futásból áll. A megyei résztvevőkkel együtt a Csepel Dolphins SC sportolói is indultak és ez a küzdelem egyúttal jó felkészülést jelentett az áprilisi somogyszili ranglista versenyre. A bajnokságra nevezni óvodás korcsoporttól egészen a seniorig lehetett és külön kategóriában indulhattak a kezdők is. A különböző korcsoportoknak természetesen eltérő távokat kellett teljesíteni. A legkisebbeknek 50 m úszás és 500 m futás, míg a felnőtteknek 750 m úszás és 5 km futás volt a feladat. Az én távom (serdülő korcsoport) 300 m úszás és 2,4 km futás. Iskolánkból négyen indultunk, Hideg Ádám a csapattársam, Simon Szimonetta és Bujdosó Ferenc. A mi sportunk, a triatlon egy kicsit más, mint az aquatlon, mert mi nem csak úszunk és futunk, hanem kerékpározunk is. A megyei bajnokság úszószámait kilenc órakor kezdték az Urányi János Sportközpont medencéjében. Rám 10 órakor került sor. Edzőm utasítására 4 hosszal többet úsztam a kelleténél (100 m levezetés), de a versenybírók természetesen a 300 m-es időmet jegyezték. Rövid szárítkozás és gyors átöltözés után a focipálya körül kijelölt területen kezdődött a futás. A jól sikerült úszás után bíztunk a futásban is és végül Ádám és Szimonetta harmadikként, Feri és én elsőként sikerült ezt a számot is teljesíteni. Az összesített eredményünk megegyezett a futóeredményünkkel, így nagy örömünkre mindannyian dobogós helyen végeztünk! Nagyon örülünk a jó helyezésnek, ami erőt ad a további folyamatos készüléshez a nyár eleji országos aquatlon és triatlon versenyekre. Fenyvesi Áron, 7.c

Februárban tartottuk az alapműveleti matematikaverseny iskolai fordulóját. A következő tanulók jutottak be a megyei fordulóba: 1. Kauer András,4.c, 2. Huszka Szabolcs, 4.a, Zentai Gergely, 4.c, 3. Fenyvesi Kornél, 4.b Gratulálunk a továbbjutott tanulóknak és jó versenyzést kívánunk! Reméljük a megyei versenyen is ügyesen dolgoznak. Március 16-án rendeztük a Kenguru matematika versenyt. 70 tanuló vett részt a versenyen iskolánkból. Várjuk a húsvétot! Mit jelent a húsvét nekünk? Fenyvesi Kornél, 4.b: A Húsvétban a locsolást szeretem a legjobban. Ezen a napon sok ismerőshöz mehetek el, ahol szívesen látnak. Ilyenkor verset mondok és finom, illatos kölnivel meglocsolom a lányokat. Kedvességemért nem marad el a jutalom, édességet szoktam kapni. Még azt szeretem benne, hogy kezd színesedni a világ. A hosszú, szürke tél után jól esik látni, hogy kizöldell a fű, virágzanak a fák és a bokrok. Azt is nagyon kedvelem ebben az ünnepben, hogy feldíszítjük a házunkat és a kertünket szép, színes műanyag tojásokkal. Vidámabb hangulatú lesz a környezetünk. Nekem a Húsvét a tavaszt és a megújulást jelenti. Finta Réka, 4.b: Nagyon szeretem a Húsvét ünnepét, mivel az év egyik legszebb hónapjában van! A Húsvét a keresztények számára fontos nagy ünnep. Számomra a tavasz eljövetelét is jelzi. Ezen a napon nemcsak az ajándékokat várom, hanem azt, hogy együtt

- 13 -

legyen az egész család. E szép és jelentős ünnephez népszokások is tartoznak, melyek közül a locsolkodást nem kedvelem. Nekem az egyik legkedvesebb ünnepem és az is marad!

ÍGY FOGALMAZUNK: Szánkózás a domboldalon Hideg, téli reggelre ébredtünk. Mikor kinéztem az ablakon, minden csupa fehér volt. Nagyon megörültem a hónak. Alig vártam már, hogy kimehessek a testvéremmel szánkózni. Reggeli után melegen felöltöztünk és kimentünk. Apáék húztak minket zászlóval, fel egészen a Várdombra. Közben jókat nevetgéltünk, és viccelődtünk. A Várdombon is minden csupa hó volt. Gyönyörűszép kilátás nyílt a Balatonra! Mások is voltak már fenn, akik szintén szánkóztak. Mi is nagy lendülettel húztuk fel a szánkót a domb tetejére, majd csúsztunk le onnan, nagyokat nevetve. Két órát töltöttünk el a Várdombon, közben jól kipirosodott az arcunk. Mikor anyáék látták, hogy már fáradtak vagyunk, hazahúztak minket. Otthon kaptunk finom, forró kakaót, hogy jól átmelegedjünk. Nagyon jól éreztük magunkat! Wald Kíra, 4.b Kisúr, a kandúr A szomszédunkban van egy cica, akit Kisúrnak hívnak. Nagyon szeretem játékossága, ügyessége és szép bundája miatt. Gyönyörű, selymes bundája hófehér színben pompázik. Foltjai sötét feketék. Kis mancsa babarózsaszín. Nagyon sokat szokott nyávogni, szereti a hasát és minden lánymacskának udvarol. Kecsesen mozog. Egyszer az udvaron meglátott egy lánymacskát és hatalmas nyávogással üdvözölte, de a lánycicának nem tetszett és belekapott az orrába. Én egy nagyon játékos cicának tartom, aki aranyos és udvarias a lánycicákkal. Désy Éva, 4.b A ló Az egyik legkedvesebb állatom a ló, mert közel áll az emberekhez. A ló nagytestű, gerinces állat. Négy lába van. Testét szőr borítja. Többféle színben is pompázik. Hasznos állat, mert segít az embereknek a munkában, sportolásra is alkalmas. A legemlékezetesebb kalandom az volt, amikor legelőször lóra ültem. A lovakat nagyon kedvelem, mert mozgásuk kecses és fürge. Pór Dorottya 4.b SZÉP RAJZAINK:

Finta Réka, 4.b


Gyenes Kornélia, 1.b

Meireisz Regina, 4.b

Kiss Antónia Véda, 4.b

Pór Dorottya, 4.b

Kiss Petra, 1.b

Szilágyi Szabina, 4.b

Kovács Cecília, 1.b

Téglás Alexandra, 1.b

- 14 -


Az 1.b osztály Az 1.b osztályba 24 gyerek jár, 12 lány és 12 fiú. Nagyon aktívak. 5 gyerek zeneiskolás, ketten fociznak, és ketten járnak néptáncra. De szépen írnak, olvasnak és számolnak! Vannak gyerekek, akik néha óra közben elkalandoznak és ilyenkor kicsit nehéz figyelniük.

Szeretik a szorgalmi feladatokat és meg is csinálják! Sokat sportolnak. Szünetekben csendesen ülnek a helyükön. Kedves osztályfőnökünk van, Halászné Takács Erika. Meireisz Regina 4.b

Iskolánk kiemelt figyelmet fordít a tanulási hátrányokkal küzdő gyerekekre. Az első két évfolyamon a tanító nénik foglalkoznak a kicsikkel, 3. és 4. osztályban Ili néni terelgeti a hozzá járókat. A felső tagozatban Zsuzsa nénivel folyik a munka. Ezeken az órákon a hagyományostól eltérő, változatos módszerekkel, lehetőség szerint játékos formában próbáljuk leküzdeni a tanulási hátrányokat. Itt lehetőség van arra, hogy a tanulók, hogy saját tempójukban dolgozzanak, és képességeiknek megfelelő feladatokkal sajátítsák el az új ismereteket kiscsoportos formában. Nagy hangsúlyt fektetünk az olvasási hibák javítására, a szövegértésre és a helyesírási készség fejlesztésére. A tanulók egy része matematikából is segítségre szorul, velük az aktuális tananyag mellett elsősorban az alapműveletek gyakorlása a cél. Fontos feladat a helyes tanulási szokások kialakítása és a megfelelő tanulási technikák elsajátítása, az önellenőrzésre és pontos munkavégzésre való szoktatás, az önbizalom növelése megfelelő énkép kialakításával. A tavalyi tanévben iskolánk alapítványának segítségével fejlesztő eszközöket is sikerült vásárolnunk, ezekkel még érdekesebbé tehetők a foglalkozások. Kedves tanulók! Segítsétek ti is a tanulási nehézséggel küzdő osztálytársaitokat megértéssel, empátiával, figyelemmel! Bognárné Takács Zsuzsa

Illés Kristóf rovata A Gyűrűk Ura A Gyűrű Szövetsége

Az 5.b A mi osztályunk egy jó kis osztály! Tavaly léptünk be a felső tagozatba először még mindenki félt, vagy izgult. De aztán ez lassacskán kezdett lecsillapodni, mert még nem tudtuk mennyi izgalom történhet velünk a nagyiskolában.

Mindenki nagyon várta az első tanítási napot valakik a tanulás miatt, vannak akik pedig azért hogy, újra lássák barátaikat. Nagyon jó osztályfőnököt is kaptunk Gábor bácsit! És még egy új lány is érkezett hozzánk, de sajnos egy barátunk el is ment, amit nagyon bántunk. Így az osztálylétszám 25 fő lett. Új tantárgyak is beléptek, amit aztán végül megszoktunk. Mi összetartunk, kiállunk egymásért, azért néha nálunk is megesik néhány kisseb vita, de aztán minden megy tovább, mint régen. Azért néha-néha elmegyünk a Viola iskolába meglátogatni tanítóinkat és még a régi osztályunkba is gyakran be bepillantunk. De most éljünk a jelennek hisz mindenki annak él. Szerintem mindenki boldog lehet, hogy az 5/b-be járhat. Mert én az vagyok!! Gazdag Alexandra, 5.b Fejlesztő munka az iskolában

- 15 -

A hobbitban leírt események után mintegy hatvan évvel a szemmel láthatóan nem öregedő Zsákos Bilbó elhagyja a Megyét, hogy ismét kalandokra leljen. Gandalf nyomására a gyűrűjétől is megválik, amit vagyona zömével együtt legkedvesebb rokonára, Frodóra hagy.. Javasolja, hogy Frodó hagyja el a Megyét, amit az három barátjával, Csavardi Samuval, Borbak Trufiádokkal (Trufa) és Tuk Peregrinnel (Pippin) meg is tesz az előre megbeszélt időpontban. Szerencséjükre találkoznak Vándorral. Brín keresztül Völgyzugolyba tartanak, ám útjukon titokzatos és ijesztő sötét lovasok – mint utóbb kiderül, a gyűrűlidércek, Szauron szolgái – követik őket. Az Öregerdőn és a Sírbuckákon át a titokzatos Bombadil Toma segítségével sikerül eljutniuk Bríbe, ahol Szerencséjükre találkoznak Vándorral s ahol megtudják: Gandalf már hónapokkal ezelőtt indulásra akarta bírni őket, ám üzenetét a feledékeny fogadós nem továbbította. A sötét lovasok ráadásul a nyomukban vannak, és a városka néhány gyanús lakója is együttműködik velük. Végül egy keresésükre küldött völgyzugolyi tünde segítségével Frodó bejut Elrond birtokára, ahol a lovasokat is sikerül egy időre harcképtelenné tenni.Frodó gyógyultan ébred Völgyzugolyban, ahol útitársai mellett Gandalfot és Bilbót is ott találja. A Gyűrű Szövetsége a négy hobbit mellett Gandalfot, Glóin törpkirály fiát, Gimlit, Thranduil tündekirály fiát, Legolast, Boromirt és a Vándort, a hosszú ideje betöltetlen gondori királyi trón örökösét, Arathorn fia Aragornt tömöríti. A szövetség dél felé indul, de idővel kénytelen átkelni a Ködhegységen, mivel megkerülni a Gyűrűre vágyó Szarumán árulása miatt nem tudják. A Caradhras hágóján azonban a hóvihar miatt képtelenek átkelni, így – bár Gandalf korábban nagyon ódzkodott tőle – a hajdani törpbirodalmon, Mória végtelen tárnáin kell átkelniük. A hosszú úton orkok támadnak rájuk, és Durin Veszte is előkerül: egy balrog, akivel Gandalf mérkőzik meg, és bár letaszítja Mória hídjáról, az magával rántja a mélységbe. A társaságot ezentúl Aragorn vezeti, aki Lothlórienbe, Celeborn tündekirályságába viszi őket. Celeborn és nála is hatalmasabb felesége, Galadriel úrnő szívesen látják őket, és ajándékokkal


búcsúznak tőlük távozásukkor. A csapat az Anduinon csónakázva teszi meg az út következő szakaszát, ám Rauros zúgójánál dönteniük kell: ki, merre menjen tovább. Boromir megpróbálja elvenni Frodótól a Gyűrűt, aki rémületében felhúzza, és láthatatlanul úgy dönt: egyedül vág neki Mordornak. Egyedül Samu jön rá, hogy mit tervezett, így végül ketten kelnek át a folyó keleti partjára.

Érdemes elolvasnod! Hittétek volna, hogy lehet nevetni a matematikán? Pedig Róka Sándor egy egész kötetre valót szedett össze a Matematika humora című könyvében. Iskolai-, egyetemi sztorikat, meséket, történeteket, anekdotákat és szórakoztató fejtörőket válogatott. De akad fizikával és a számítástechnikával kapcsolatos humoros gondolat is a műben. Kedvcsinálónak itt van néhány részlet: Osztás Tanár az osztást gyakoroltatja, felírja a táblára, hogy 3:3=, és megkérdezi az egyik gyereket: - Mit jelent ez? - Döntetlen!- válaszol a diák. Felezés - Mennyi tíznek a fele? - Fél tíz. Pitagorasz tétel - Bizonyítsd be, hogy a2 +b2 = c2 –mondja a tanár - Én ezt sohasem állítottam! Egy anekdota Einsteinről Einstein későn kezdett beszélni, ami aggasztotta a szüleit. Végül egy nap vacsora közben hirtelen megszólalt és ezt mondta: A leves túl forró! A szülők megkönnyebbültek, és megkérdezték miért nem beszélt korábban is. A válasz ez volt: Eddig minden rendben volt. Szendrődyné Botka Krisztina könyvtárostanár

A hülyeség kora

Regina így tudta meg, hogy nincs Húsvéti nyuszi A húgom, Regina (1. b osztály) 1 évvel ezelőtt még hitt a nyusziban. Úgy próbáltuk meg elmondani neki, hogy nekünk csak kis jeleket kelljen adnunk, a többit pedig rakja össze maga. Első jelként „elszóltuk magunkat” természetesen direkt. Valahogy így volt, hogy majd megvesszük. Persze utána kijavítottuk, hogy megvesszük, a nyuszi pedig majd elviszi. Ezzel elbizonytalanítottuk, hogy létezi-e igazából. Másnap este apukánk jött haza a munkából, és azt mondta, hogy megvette az ajándékot, bent van a kocsiban. Ezután már sejtette, hogy itt valami bűzlik. – Anya, létezik igazából a Húsvéti nyuszi? – Kérdezte Regina, mi pedig elmondtuk neki, hogy nincsen, az ajándékokat a szülők adják. Ezután már nem volt kérdés, hogy arra is rájön, hogy se a Télapó, se a Jézuska nem létezik.

Horváth Norman, 7. c Ben Otthman Jasmina: Hogy mikor tudtam, meg hogy a húsvéti nyuszi nem is létezik? Anya, és az egész családom, mindig azzal fenyegetett, hogy legyek jó, mert a nyuszi nem hoz nekem semmit húsvétra. Az ovis társaim, akik már nagy csoportosak voltak nem hittek a húsvéti nyusziban, mindig kinevettek engem, és akik még hittek a varázslatos nyusziba és az egészet butaságnak tartották. Én nagyon árulkodós voltam és rögtön szaladtam Magdi nénihez árulkodni. Egyik nap, mielőtt oviba mentem volna egy kis rajzot raktam ki a nyuszikának. Ovi után meg is néztem mit kaptam és ott volt egy kis színes ceruza készlet megy egy csoki is. Anya elvette a csokit és azt mondta majd kapok. Ebéd után fel akartam kutatni a csokit és gondoltam biztos anya éjjeli szekrényébe dugta el, kerestem de nem találtam, helyette az én rajzomat találtam, amit a nyuszikának akartam adni. Kifutottam és anya bevallotta, hogy a húsvéti nyúl nem is létezik. Azóta tudom, hogy a húsvéti nyulat csak kitalálták.

Zsiráftámadás Ez a film a jövőről, pontosabban az egyik jövőről szól. A rosszról, a környezet tudatlanról, a kapzsiról, a pazarló jövőről. De nem kell így lennie, van megoldás, tehetünk érte. Elpusztítjuk Önmagunkat, pedig nem lenne muszáj! Mi nem vagyunk dinoszauruszok, nem pusztulhatunk ki! Szemetelés? Bejegesedik a Föld, így tisztítja önmagát! Csak egy példa, sok más is látható a filmben. A tiszta vizet már csak a gazdagok tudják megvásárolni. Az időjárás miatt kihalnak az állatok, s velük együtt mi is… de van egy másik jövő. Egy takarékos, egy tudatos, egy okos, egy gondoskodó… Tehetünk érte, de azt mindenkinek akarnia kell! Szanyi Ákos, 6.a

- 16 -

Sokszor voltam már a szüleimmel a Budapesti Állatkert-és Növénykertben. Amikor belépünk a kapun, elfelejtjük, hogy egy nagyváros kellős közepén vagyunk. Ahogy egyre beljebb haladunk már észre sem vesszük, hogy az állatok tulajdonképpen rácsok mögött vannak. Bár el kell mondjam, hogy kissé meglepődtem a fűben tekergő óriás kígyó láttán. Odaszaladtam az ott álló bácsihoz, hogy elszabadult egy kígyó, mire a bácsi közölte, hogy ő a kígyó gondozója és a hüllő éppen sétál. A sétáló lábak hiányán egy kissé elgondolkoztam! A legnagyobb meglepetést mégis egy zsiráf okozta. A legjobban azt szeretem az állatkertben, hogy lehet ZOO csemegét kapni, így megetethetjük azokat az


állatokat, amelyeket nem TILOS etetni. Anyukám vásárolt a tesómnak és nekem, persze, hogy ne legyen veszekedés. Odaértünk a zsiráf ketrechez. Az egyik zsiráf rögtön áthajolt a kerítésen és mohón el kezdte falni a ZOO csemegét. A következő pillanatban nem figyeltem, hosszú nyakú barátom sértődötten, hogy a tenyeremből elfogyott a csemege, könyökig bekapta a kezem. Szerencsére hamar rájött, hogy vegetáriánus, és elengedte a kezemet. Persze nem hagyta annyiban, kissé lejjebb hajolt és úgy ahogy volt a zsebemből kivette a maradék ZOO csemegét. Ez 7 éves koromban történt, lehet, hogy újra meg kéne néznem a zsiráfomat. Horváth Tekla 5.a

HOROSZKÓP 2011. évre RÁK - Az oltalmazó Szeszélyes, lobbanékony. Néha félénk. Nagyon szerelmes és törődő típus. Csinos/jóképű. Egy életre kiváló partner. Leleményes és nagy képzelőerővel bír. Óvatos. Érzékeny típus. Szüksége van mások szeretetére. Könnyű megbántani, de együttérző. SZŰZ - A maximalista Konzervatív. Mindig azt akarja, hogy övé legyen az utolsó szó. Logikusan érvelő. Aggódó. Nagyon talpraesett. Nem bírja a ricsajt és a rendetlenséget. Buzgó, dolgos, hűséges, megértő, szép, gyönyörű, beszédes. Nehéz a kedvében járni. Szigorú. Gyakorlatias és nagyon akadékoskodó. Gyakran félénk. Borúlátó. SKORPIÓ - A komoly Nagyon energikus. Intelligens. Féltékeny és/vagy birtokolni vágyó. Dolgos. Rögeszméssé vagy titokzatossá válhat. Sokáig neheztel. Vonzó. Határozott. Beszédes. Romantikus. Időnként énközpontú. Szenvedélyes és lobbanékony. MÉRLEG - Az egyensúlyra törekvő Mindenkivel kedves, akivel találkozik. Nem tudja feladni az elveit. Sajátos, egyedülálló vonzereje van. Kreatív, energikus és nagyon társas. Utál egyedül lenni. Nyugodt, nagylelkű. Kedves és gyönyörű. Flörtölő típus. Túl könnyen beadja a derekát. Halogató. Nagyon hiszékeny. KOS - A vakmerő Energikus. Vállalkozó szellemű és természetes. Magabiztos és lelkes. Vicces. Szereti a kihívást. NAGYON türelmetlen. Néha önző. Lobbanékony (könnyű felmérgesíteni). Lendületes, szenvedélyes és éleseszű. Társaságkedvelő. Hamar elveszti az érdeklődését - könnyen unatkozik. Egoista. Bátor és rámenős. Lehet belőle tornász vagy atléta.

korlátokat. Hajlamos mindent magára vállalni. Főnökösködő. Szeret másokon segíteni. Társas és társaságkedvelő. Jó kedélyű. Nagylelkű, melegszívű. Érzékeny. Kreatív. El van telve magával. Szerelmes típus. Az Oroszlán számára fontos, hogy mindent jól csináljon. Vonzó. HALAK - Az álmodozó Nagylelkű, kedves és figyelmes. Nagyon kreatív és nagy képzelőerővel bír. Titokzatossá és bizonytalanná válhat. Érzékeny. Nem kedveli a részleteket. Álmodozó és nem a valóságban él. Együttérző és szerelmes típus. Kedves. Önzetlen. Szép, gyönyörű. BAK - Az akarnok Türelmes és megfontolt. Gyakorlatias és durva. Törtető. Hajlamos arra, hogy jól nézzen ki. Humoros és vicces. Lehet egy kissé félénk és tartózkodó. Gyakran borúlátó. A bakok hajlamosak előbb cselekedni és aztán gondolkodni és ezzel egyidőben barátságtalanok is lehetnek. Sokáig neheztel. Szereti a kihívást. Megszerzi, amit akar. BIKA - A kitartó Sármos, de agresszív. Úgy tűnhet, hogy unalmas, pedig nem. Dolgos, melegszívű. Erős, van kitartása. Szilárd, stabil jellem és biztos a dolgában. Nem keresi a legrövidebb utat. Szépségükre büszkék. Türelmes és megbízható. Nagyszerű barátok és jó tanácsokat tudnak adni. Szerető és kedves. Érzelmileg fejezik ki magukat. Hajlamosak vad, hisztérikás természetre, határozottak. Gyakran túl sokat törődnek magukkal. Nagyon nagylelkűek. NYILAS - A laza Jó természettel megáldott, derűlátó. Nem akar felnőni (Peter Pan szindróma). Önmagával törődik. Hencegő. Szereti a luxust és a szerencsejátékot. Társas és társaságkedvelő. Nem szereti a felelősséget. Gyakran fantáziál. Türelmetlen. Mindent viccesnek talál. Nagyon sok barátja van. Flörtölő típus. Nem szereti a szabályokat. Néha képmutató. Nem szereti a bezártságot a szűk helyeket, vagy ruhákat. Nem szeret kétségek közt vergődni. Kívül-belül gyönyörű. SZINEK JELENTÉSE Imádod a tűzpirosat, vagy éppen a nyugtató kék a kedvenced? Ízlésed az árnyalatok terén árulkodik a személyiségedről. Tudd meg, hogyan! Fehér

VÍZÖNTŐ - A szerelmes Derűlátó és becsületes. Kedves személyiség. Nagyon független. Találékony és intelligens. Barátságos és kitartó. Nem tűnhet túl lelkesnek. Kissé lázadó típus. Nagyon makacs, de eredeti és különleges. Kívül-belül vonzó. Különc személyiség.

A fehér a tisztaság, az ártatlanság és a naivitás színe. Ha

IKREK - A dumagép Talpraesett és szellemes. Társaságkedvelő, nagyon beszédes. Lendületes, energikus. Alkalmazkodók, de szükségük van az önkifejezésre. Vitatkozó és szókimondó. Szereti a változatosságot. Sokoldalú. Elfoglalt, néha ideges és feszült. Pletykafészek. Felszínesnek vagy logikátlannak tűnhet, de csupán változékony. Testileg és szellemileg is elragadó.

korában is gyakran hordja ezt a színt, vagy az otthonában

OROSZLÁN - A főnök Nagyon rendszerezett. Az életében szabályokra van szüksége - mintha ellenőrzés alatt lenne. Szereti a

- 17 -

gyakran viselsz fehér színű ruhákat, akkor ezek a tulajdonságok alapvetően jellemezhetik a személyiséged. Jó azonban, ha azt is tudod, hogy a fehér szín a fiatalság színe is. Ha valaki idősebb alkalmazza, ráadásul

nem ügyel a mértékletességre ,

azzal

olyan érzetet kelthet másokban, mintha elveszett fiatalságát siratná. Piros és vörös Az erő, egészség és a vitalitás színe. Többnyire a nyitott, erőteljes, impulzív, esetleg agresszív emberek választják - vagy azok, akik szeretnék birtokolni ezen tulajdonságokat. Ambiciózus, ugyanakkor lobbanékony természetre utal a vörös szeretete, olyan személyre, aki egyik percről a másikra szeretné megváltoztatni az életét, és akit elhamarkodott döntések is


jellemeznek. Érdekesség, hogy a csendes, visszafogott emberek is gyakran választják a piros árnyalatait akár a lakberendezésnél, akár a ruhatáruk összeállításánál. Esetükben ez a melegség és erő iránti vágyról árulkodik. Pink A piros szelídebb tulajdonságait testesíti meg, szenvedély nélküli szerelemre és szeretetre utal. A pink általában anya típusú személyiséget jelez, többnyire szelíd és kedves, olyan, akinek fontos a biztonság és a védelem. A pinket kedvelő embereknek különösen szükségük van a szeretetre, törékeny szívüket könnyen megperzselik. Kicsit határozatlanok, de szeretteiket bármi áron megvédik. Narancssárga A luxus és az öröm színe. Jellemzően a szórakozást és az élénk társadalmi életet kedvelők kedvenc árnyalata. Aki ezt a színt kedveli, általában népszerű jellem, aki azonban hajlamos kergetni is a népszerűséget, és ennek érdekében feltűnősködni. A narancsszín ugyanakkor jóindulatú és kedves személyiségre is utal. Jellemző még rá a vakmerőség, a kíváncsiság és a nyugtalanság is. Sárga A boldogság és a bölcsesség jelölője. Ha valaki a sárga árnyalatait kedveli, többnyire igazi szellemi kalandor, aki lépten-nyomon az újdonságot keresi. Fontos számára az önmegvalósítás, okos és humoros, amit az üzleti életben kamatoztathat. Általában világosan és tisztán gondolkodik, a felelősség alól azonban gyakran kibújik, mivel a gondolat szabadságában hisz. Zöld A zöld szimbolizálja a reményt és a harmóniát, a békét és a megújulást. A szín kedvelőire jellemző az őszinteség és a békés természet, ők azok, akik szeretnek félrevonulni. Szerények és türelmesek, általában kifinomult és kulturált, megbízható emberek. Közösségi természetűek, a békét azonban mindennél, a többi embernél is előrébb valónak tekintik. Kék A kék árnyalatait kedvelő személy nyugodt, együttérző és gondoskodó, aki ugyanakkor hűséges és kitartó. Gyakran jellemző rá, hogy túlaggódja a dolgokat, és bizalmatlan az újdonságokkal szemben. Többnyire konzervatív, sokszor pedig egyenesen befelé forduló. Kékeszöld Ha valakinek a kékeszöld, vagyis a két szín keveréke a kedvence, személyiségjegyeit is a kevertség jellemzi. Kiegyensúlyozott, vonzó, ugyanakkor kicsit érzékeny is. Alapvetően udvarias és kedves, mégis sokszor megtagadja a segítségnyújtást. Intellektuális és kifinomult ízléssel rendelkezik, céljait leginkább kitartása révén éri el. Érzelmi világa érzékenysége ellenére stabil. Türkiz Komplex, ötletes és eredeti személyiségre utal. Nem sajnálja magát, a kemény munka számára nem akadály, gyakran azonban túlhajtja magát. Külsőre hűvös megjelenés jellemzi, ami gyakran csak álca. Nyugodt és csendes, ritkán szólal meg, de ha igen, akkor kreatív ötleteivel azonnal kitűnik. Levendula Olyan személyiséget takar, aki mindig kifogástalanul és szépen öltözik, lakása makulátlan, aki a tisztátalan dolgoktól távol tartja magát. Folyamatosan szellemi fejlődésre törekszik, nagyon fontos számára a kultúra. Bájos, szellemes, civilizált embert mutat, aki különösen kreatív. Lila Aki a lilát kedveli, arra leginkább az egyediség jellemző. Érzékeny, ugyanakkor szellemes is. Temperamentumos, de sokszor zárkózott, ha félreértik, szarkasztikussá válhat. A művészetekre nagyon fogékony, amit az érzékenységének és a kreativitásának köszönhet. Türelmes és méltóságteljes, könnyen kerül magas pozíciókba.

- 18 -

Barna Az, aki barna színekkel veszi magát körbe, nagyon kitartó és türelmes ember. Egyaránt megbízható és lelkiismeretes a munka terén és a magánéletében. Konzervatív, makacs és rugalmatlan, ennek ellenére nagyon kedves. Sziklaszilárdan áll a világban, ha megbecsülik, nagyon tud szeretni. Gesztenyebarna Kemény, tapasztalt, valószínűleg érett, ugyanakkor szerethető és nagyvonalú személyiségre utal. Gyakran annak a kedvenc színe, aki már kapott hideget-meleget az élettől, ami által fegyelmezetté vált. A gesztenyebarna szeretete utalhat arra is, hogy többnyire negatív dolgokat tapasztalt meg, melyeken még nem lépett túl, melyeket még nem dolgozott fel. Szürke Az óvatosság és a kompromisszum színe. Ha valaki sok szürke kiegészítőt használ, valószínűleg óvatos és a nyugalmat keresi. Gyakran akkor is keményen dolgozik, ha tudja, semmilyen jutalom nem várja. Nem mutatja ki sem az örömét, sem a bánatát, megpróbálja elnyomni az érzelmeit. Sok munkát vállal, ezért jó üzleti eredményeket érhet el. Fekete Önmagában is titokzatos és lenyűgöző szín. Aki feketével veszi magát körül, és feketébe bújik, már a megjelenésével is a rejtélyességét tükrözi. Fontos számára az egyszerű elegancia és mások véleménye. Természete zárkózott, de a felszín alatt szenvedélyes vágyak lakoznak.

NÁLUNK ÉS A NAGYVILÁGBAN Közeledik az egyik legnagyobb keresztény ünnepünk. Mindenki másképp ünnepel. A magyarok híresen szép hímes tojásokat festenek, a ciprusiak fáklyás felvonulást rendeznek, a lengyelek különleges süteményeket sütnek, a spanyolok pedig flamencót járnak. Magyar vidékeken: A magyar hagyományok szerint nagyszombaton a várakozás óráiban készülnek a szebbnél szebb hímes tojások, majd a feltámadási körmenetre indulnak az emberek. Húsvét vasárnap istentisztelettel és ételszenteléssel köszöntik az ünnepet. Ezen a napon ebédre a távoli rokonok is egybegyűlnek. Hétfőn már a locsolkodásé a főszerep, amit az esti órákban mulatság követ. A húsvét napjaiban megszokott rendje volt az étkezésnek, ezt akár ma is követhetjük: nagycsütörtökön spenótból készült étkek kerültek az asztalra. Nagypénteken tojás és hal volt a menü.


Nagyszombat estig még tartott a böjt, addig friss kalácsot, halat lehetett fogyasztani, este azonban sok helyen már megvágták a friss sonkát, tormával, esetleg hagymával. Húsvét vasárnap a sonka mellett tojás, máshol a bárány került az asztalra, sütve vagy levesként. Húsvét hétfőn a tojás ismét előkerül, de már a locsolóknak szánt ajándékként, ilyenkor egyébként az érkezőket pogácsával, aprósüteménnyel is kínálják.

Kolumbiában: A húsvétot vasárnap, a feltámadás napján ünneplik. Mindenki részt vesz a szentmisén, amelyre a lányok fehérbe öltöznek. A főterek fáit füzérrel díszítik, a feltámadt Jézusról körmenetben emlékeznek meg. A húsvéti asztalról nem hiányozhatnak a kukoricából készült ételek, a banánlevélbe töltött húsos zöldségek, a szószos fogások, valamint a kukoricából, rizsből erjesztett különleges italok: a „chicha” és a „guarrús”.Cipruson nagypénteken már készen vannak a festett tojások és indul a körmenet. Elkészítik a „Flaounes” elnevezésű húsvéti süteményeket, amelyek sajttal, mazsolával töltött kalácsféleségek. Szombat éjszaka feldíszített fáklyákkal vonulnak az utcákra a ciprusiak. Vasárnap pedig bárányt sütnek a szabadban. Lengyelország nagyszombaton a családok kis kosarakban viszik a sonkát, a kolbászt, a kenyeret, a süteményt és a festett tojásokat a templomi szentelésre. A vasárnapi mise után a terített asztalnál fogyasztják el reggelire a kosárkák tartalmát. A hagyományos lengyel sütemények közül a „mazurek” és a „babka” kerül az asztalra. Hétfőn sok-sok vízzel locsolkodnak. Olaszországban: Húsvéti süteményeik a történelmi hagyományoknak megfelelően lisztből, tojásból, cukorból és olívaolajból készülnek. Hogy a gyerekek számára kívánatossá tegyék a tésztát galamb, baba, lovacska, nyúl és harangformára sütik. Belsejükbe igen gyakran ajándékot is rejtenek. Hasonló meglepetésekkel töltik meg a nagy, díszes csokoládékat is. Bulgáriában a régi hagyományok szerint a húsvétot három napig táncmulatsággal, játékokkal ünneplik, miközben jut idő arra is, hogy az emberek az egészségükért imádkozzanak. Az ünnepi asztalon a sült hús mellett ott a helye a kalácsnak és a tojásnak is. Az első piros tojással a gyerekek arcát szokták bedörzsölni, hogy minél egészségesebbek legyenek. Jut egy tojás a veteményesbe is, hogy megvédjék a termést a jégesőtől. Jeruzsálemben a zarándokok – Jézushoz hasonlóan – keresztet visznek, miközben végigmennek a Via

Dolorosán, a fájdalmak útján. A Fülöp-szigeteki Cutud városában tizenegy férfi pokoli kínokat áll ki, miközben keresztre feszítteti magát nagypénteken. Kéz- és lábfejükön átütött szögeken lógnak órák hosszat a keresztfán a perzselő nap alatt a vezeklés jegyében. Húsvét-sziget őslakói polinézek, ma mintegy 3000-en élnek a kellemes, örök tavaszt idéző, 166 négyzetkilométeres földdarabon. Annak a 111 szigetlakónak a leszármazottai ők, akiket csodával határos módon nem hurcoltak el (miként 1500 társukat) a perui rabszolga-kereskedők. Előtte a helybéliek maguk is véres háborút vívtak egymással, véget vetvén a virágzó moai-kultúrának, melynek máig látható, évezredes titkokat őrző tanúi a hatalmas, nemegyszer 10 méter magas, csupán felsőtestű tufakőszobrok. A sajátos név eredete meglehetősen egyszerű: a Jacob Roggeveen holland tengernagy vezette expedíció 1722. április 6-án, éppen húsvét vasárnap lépett ott partra. Hogy milyen arrafelé a húsvét? A misszionáriusok alapos munkát végeztek: római katolikus hitre térítették a Húsvét-szigetieket, akik a húsvétnak leginkább a kellemes napjait élvezik. A vasárnap reggeli mise után ünnepi ebéd, „curanto” következik: „umu”ban, földbe vájt polinéz tűzhelyen sült párolt hal, hús, zöldség. A sziget fővárosában, Hanga Roában a „Tapati”, a februárban esedékes polinéz ünnepség a legfőbb esemény, de a húsvét is igen közkedvelt ünnep. Ilyenkor felcsendülnek a szépséges polinéz dalok az ősi rapa-niu nyelven.

Locsolóversek Pálinkás jó reggelt kívánok e háznak, Főképp a dolgos szülők jól nevelt lányának! Elmondom én gyorsan jövetelem célját: Megöntözöm most a környék legszebb lányát. Kívánok e háznak hát mindenből eleget, Főképp békességet, egészséget és szeretetet! Van nekem egy kis locsolóm, Kölni nincsen benne, Ha én azt most elővenném, Nagy röhögés lenne. Én a kertész fia vagyok, kislányokat locsolgatok. Gyere, kislány, el ne hervadj, Jó kölnivel meglocsollak! Ákom-bákom berkenye, Eljött húsvét reggele. Rózsavizet Erzsónak, Piros tojást Ferkónak! Kinyílt az ibolya húsvét hajnalára, Csepegjél, rózsavíz erre a kislányra. Rózsavíztől, majd meglátod, szép és ügyes leszel, Ugye, kislány, a zsebembe piros tojást teszel? Botom földig lekonyul, Nem vagyok már mai nyúl.

- 19 -


Káposztám javát megettem, Locsoljon más helyettem! Tuli Kristóf 4/c

Nagy Dominika rovata

Pistike Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni: - És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában? - A csengő. Irodalom órán: - Pistike, neked ki a kedvenc íród? - A papám. Ő szokta írni az igazolásokat, amikor nem jövök iskolába. Elefánt -Hogy rakod be az elefántot a hűtőbe??? -??? - Kinyitod a hűtőt berakod az elefántot és becsukod a hűtőt.

Kukucs

Jean -Jean, nyissa ki az ajtót! -Minek, uram? -Megjöttek a gondolataim.

- 20 -


A lapot (félre)szerkesztették: Ágoston Hajnalka, Árok János, Bagi Friderika, Benottman Jasmina, Bognárné Takács Zsuzsanna, Csenki Marietta, Désy Éva, Fenyvesi Áron, Fenyvesi Kornél, Finta Réka, Gacs Eliza, Gazdag Alexandra, Gáligné Pintér Zsuzsanna, Gyenes Kornélia, Horváth Bernadett, Horváth Norman, Horváth Tekla, Illés Mátyás, Imréné Hum Ilona, Kauer András, Kiss Antónia Véda, Kiss Enikő, Kiss Petra, Klung Dorina, Knezics Liza, Kovács Beatrix, Kovács Cecília, Körmendi Péter, Meireisz Regina, Molnár Eszter, Nagy Dominika, Papp Dávid, Pór Dorottya, Pór Janka, Rosti Fanni, Sajti Zsolt, Semsei Mirtill, Soós Dorottya, Szanyi Ákos, Szendrődyné Botka Krisztina, Szécsi Anett, Szilágyi Szabina, Teglovics Rebeka, Téglás Alexandra, Tóthné Bán Gyöngyi, Tóth Szeréna, Tuli Kristóf, Varga Marcell, Wald Kíra, tanársegítő: Tilk Csilla

- 21 -


Gacs Eliza, 7.b

Rosti Fanni, 7.b

A 2.a

Papp Dávid, 7.a A 2.b

Teglovics Rebeka, 7.a

A győztes gólyajelmez!

8. a jövője Az alsósok country bemutatója Fenyvesi Kornél 4.b

- 22 -

Dobperges  

children's magazine

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you