K ö r k ér d é s – Nem z ed ék ek
Nemzedékek – Mit jelent számomra, hogy életem mögött
32
nemzedékek láncolata áll?
Tonk Márton egyetemi docens (Kolozsvár)
Bod Péter Ákos egyetemi tanár (Budapest)
BALAVÁNY GYÖRGY újságíró-szerkesztő (Budapest)
Tavaszy Sándor református gondolkodó Erdélyi tetők című könyvének eredeti példánya egy Márton-nap alkalmával került birtokomba. Néhai édesapám, Tonk Sándor történészprofesszor ajándéka volt, s a következők állnak címlapján: „Fogadd névnapodra Dédnagyapa könyvét, azzal a kívánsággal, hogy ne feledkezzetek meg az itt írottakról.” Így, nagy „D”-vel, többes számban – mintha egy örökség kerülne átadásra a közeli utódok révén a későbbiek számára. És valóban, az előttem járó nemzedékek értékes és súlyos örökséget testáltak az utánuk következőkre: a hitet, hogy van magasabb hatalom, amely életünket irányítja, hogy vannak egyéni ambícióinkat háttérbe szorító feladatok; az erdélyi tájak és emberek, a szülőföld szeretetét; a családi, az egyházi és nemzeti közösség értékeit; a meggyőződést, hogy nincs öncélú tudomány, hisz annak akkor van jelentése, ha valamely közösségi és szellemi egész adja értelmezési felületét. És a felelősséget, hogy mindebből továbbadhassak valamit fiaimnak, tanítványaimnak.
Gyerekként Ákos nagyapám padlásán kalandozva 1848-asnak tartott, igazi kardra leltem. Egyébként anyai nagyapámnak, a komoly, melegszívű baranyai esperesnek emlékére nyertem felnőttként második keresztnevemet, amikor az egyetemi évek után publikációs okból bővíteni kellett nevemet. Pedig odáig azt gondoltam, hogy Bod Péterből csak egy van, mármint ha eltekintek a 17. századi prédikátor erdélyi őstől: nevünket bizonyos megilletődéssel láttam Budán az utcanévtáblán. Felnőtt fejjel már a nevét viselő erdélyi líceumot, múzeumot is látogathattam. A nagylányom után jövő fiúknál könnyű volt a névadás, mert mi más is lehetett volna az elsőszülött fiú, mint Péter. Aki, meg az őt követő Mártonunk, ha a Teremtő is úgy akarja, megérheti a 21. század végét. Lám, 1848-tól 2100-ig terjed közvetlen, kézzelfogható, személyes viszonyom a történelmi időhöz. Egyéni történelem ez, nem tankönyi fejezet vagy bebiflázandó dátum. Beleborzong az ember, ha foglalkoztatja, ami mögötte volt, és ami őutána jön. Tudom, nem minden honfitársamat érdekli a múlt, a jövő még annyira sem, legfeljebb a jelen, a mai fogyasztás és anyagi gazdagság. Szegények!
Kálvin mondja: „Egész bölcsességünk két részből áll: Isten és önmagunk megismeréséből.” Az én református szívem áment dobban e gondolatra. Isten megismerteti magát velem – egy olyan történetben, amely az örökkévalóságban kezdődik, folytatódik a teremtéssel, s nemzedékek, évezredek láncolatán át érkezik hozzám. Isten magához von az időben, hogy vele lehessek az időtlenségben. A bibliai történetnek nemcsak olvasói, szereplői is vagyunk. Mikor az Úr beszél a néphez a régi időkről, az ősatyákról, a szövetségről: rádöbbenti őket, hol tartanak a történetben. Sem Istent, sem magamat nem ismerem a múltam nélkül. Számos film alapszituációja: valaki elveszti a múltját, s így a jelenét és jövőjét is. Elveszti önmagát, és meg kell találnia újra. Egész bölcsességem Isten és önmagam megismerése, s ez azon múlik, emlékezem-e. A népünk sorsa azon múlik, emlékezünk-e az előttünk járókra, vagy átírjuk és meghamisítjuk, esetleg végképp eltöröljük a múltat. Ha emlékszünk a régiekre, megtaláljuk helyünket a történetben. S ebben a történet Szerzője segít.
Kálvincsillag » A Magyar Református Egyhá z l apja
