Segítségnyújtás egyházba ágyazva

BALOGH-ZILA TEODÓRA

– Azt szeretném, hogy minden református gyülekezeti tag úgy érezze, a zászlós bárány szimbólumát mellényükön viselő munkatársaink őt is képviselik, amikor segítenek a bajbajutottaknak – mondta Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) Kuratóriumának elnöke, akivel diakóniai elhívásról, vasárnapi keresztyénségről és a szolgálat jövőjéről beszélgettünk.

Már a kezdeteknél bábáskodott, segített a szervezet megalapításában. Hogyan emlékszik az MRSZ indulására? Régi álma volt egyházunknak, hogy saját segélyszervezete legyen. Engem 2005-ben vont be a munkába egykori vallástanárom, Bölcskei Gusztáv püspök, hogy segítsek életre hívni a szervezetet. Terveink mindaddig papíron maradtak, amíg nem találtunk alkalmas embert, aki a felkészültségével, tudásával megfelelő vezetője lehet az MRSZ-nek. 2006 tavaszán találkoztam Fodor Gusztáv nagytiszteletű úrral, ő kárpátaljai szolgálata alatt sok tapasztalatot szerzett a szeretetszolgálat terén. Vezetésével tovább folyt az előkészítő munka, mígnem jött a tiszasasi árvíz, amellyel Isten a hátunkra csapott, és kirobbantott bennünket a tervezgetés időszakából. Az akkor befolyt egymillió forint révén indult el a Magyar Református Szeretetszolgálat.

Eleinte milyen tevékenységek voltak a fókuszban? A szolgálatnak első mozdulatától kezdve két fő célja volt. Az egyik, hogy nem egy újabb, sokadik szekuláris segélyszervezet szeretne lenni. Azt gondoltuk, csak akkor van értelme elindítani, hogyha bele tudjuk ágyazni az egyházba – ha minden egyes gyülekezet saját szeretetszolgálati munkája meghosszabbításának, kinyújtott karjának érzi. Az MRSZ nem a református közösségek erőforrásainak, kapacitásainak kiszorítására jött létre, hanem azért, hogy azokat megsokszorozza. A gyülekezetek diakóniai munkájának ösztönzése, motiválása, különböző akciókkal történő megelevenítése volt a legfontosabb küldetésünk. Ebből következik, hogy a katasztrófáknál adott segítségnyújtás mellett legfontosabb programjaink azok voltak, amelyek a gyülekezetek szeretetszolgálati munkájában segítettek. Ilyen a Szeretethíd, amely arra ösztönzi a hívő közösségeket, hogy a templomokból kimenve, környezetükben vállaljanak önkéntes munkát. Vagy például a Nyilas Misi Pakk és a Szeretetdoboz-program, amely arra sarkallja a gyülekezeteket, hogy a rászoruló családok számára készítsenek ajándékokat, élelmiszercsomagokat advent idején. A másik fontos célkitűzésünk az volt, hogy elsődleges szolgálati területünk a Kárpát-medence legyen. A szolgálat mindig különös figyelemmel hordozta azokat a testvéreinket, akik Kárpátalján, a Felvidéken, a Délvidéken és Erdélyben élnek, sokszor igen sanyarú körülmények között.

2014-ig volt irodavezető, utána kis kitérő következett, nemrég pedig kuratóriumi elnökként tért vissza az MRSZ-hez. Hogyan tekint most a szervezetre? Igazán sosem távolodtam el az MRSZ-től, a szívem egy része mindig itt dobogott. Államtitkárként havonta találkoztam az MRSZ és a Diakóniai Iroda vezetőségével, nem volt közömbös számomra az itt folyó munka. Úgy látom, az ebben az évben tizenötödik születésnapját ünneplő szolgálat olyan, mint a legnagyobb lányom: kamaszodik. Egyfelől rendkívül intenzíven és dinamikusan növekedett az elmúlt években, hiszen a társadalomban lévő gondok újabb és újabb szolgálati formákat hívtak életre. Gondolok itt a közfoglalkoztatási és a kistérségi felzárkóztatási programokra, a rehabilitációs foglalkoztatásra. Ugyanakkor azt is látom, hogy ahogyan a lányomnak nagyobb íróasztalra, cipőre, ruhára van szüksége, az MRSZ-nél is megmutatkoznak a növekedésből fakadó igények. Szükség van például a megnövekedett helyigénynek megfelelő ingatlanra, több anyagi forrásra, professzionális menedzsmentre. Nekem az a feladatom, hogy ezzel a gyors növekedéssel lépést tartsunk.

Vannak konkrét céljai? Az egyik legfontosabb feladatnak tekintem a gyülekezeti kötődés, az egyházi beágyazottság további erősítését. Fontos, hogy az egyház valóban magáénak érezze a Szeretetszolgálatot, akkor is, ha orvoscsoportunk éppen távoli országban dolgozik. Azt szeretném, hogy minden gyülekezeti tag úgy érezze, a zászlós bárány szimbólumát mellényükön viselő munkatársaink őt is képviselik, amikor segítenek a bajbajutottaknak, akár több ezer kilométerre hazánktól. Az is fontos, hogy minden közösségben legyen olyan ember, aki közvetlenül kötődik az MRSZ-hez, és el tudjuk látni plakátokkal, információkkal. Olyan gyülekezeti tagra gondolok, aki helyben tudna önkéntes programokat szervezni, ezzel éleszteni, megeleveníteni gyülekezetét. Tudjuk, hogy a lelkipásztorok számos adminisztratív és gyülekezeti teendővel

„…azt látjuk, a gyülekezeti tagok döntő része vasárnapi, illetve előadást meghallgató keresztyén, aki a végén bedobja a perselybe a produkcióért járó pénzt. Pedig a közösséghez tartozás azt jelenti, hogy ha új életem van, hálából odaszánom magamat az Isten és a gyülekezet szolgálatára, lelki gyümölcsöt termek.”

vannak leterhelve, ezért jó, ha vannak olyan aktív motorjai egyegy egyházközségnek, akik élő hitű emberként szeretnének tenni érte és a környékén élő nélkülöző, reményvesztett emberekért. Mi az ilyen tagokkal szeretnénk kapcsolatba kerülni, bátorítani őket és átadni nekik azt a tudást, amelyre szükségük lehet a hatékony szolgálathoz.

Egy előadásában azt mondta, ma Magyarországon a szociális munkát az hátráltatja, hogy sok közösségnek nincsenek már céljai. Hogyan látja, az MRSZ tud célt adni? Azt gondolom, az ilyenfajta céltételezésnek a gyülekezeteinkből kell kiáradnia a szélesebb közösség felé. Fontos látni, hogy keresztyénként azért van speciális küldetésünk a világban, mert bennünket Krisztus küldött el utunkra, felőle közelítünk a világ nyomorához. Éppen ma olvastam Dietrich Bonhoeffer egyik elmélkedését, hadd idézzek most belőle: „Lehet, hogy az emberek problémái annyira bonyolultakká váltak és olyan hibásan megfogalmazottak, hogy épp ezért tényleg nem lehet megoldást találni. Az a gondolkodás, amely az emberi problémákból indul ki és onnan keresi a megoldásokat, nem biblikus, és felül kell kerekednünk rajta. Nem a világtól Isten felé, hanem Istentől a világ felé vezet Jézus Krisztus útja, és ezért minden keresztyén gondolkodás útja is ez.” Azt a feladatot kaptuk, hogy induljunk el a világ felé, és minden szolgálatot úgy végezzünk, hogy Krisztussal, Krisztusban és Krisztus dicsőségére tegyük. Ez a meghatározó jellegzetessége az MRSZ munkájának, és ebből következik az, hogy a református közösségeinken keresztül tudunk segíteni. Hiszen ha gyülekezeteinkbe be tudunk fogadni olyan embereket, családokat, akiknek az élete elcsúszott, kilátástalanná vált, akkor valóban tudunk segíteni. A szociálpolitikának nagy hátránya, hogy sokszor csak egyvalamire összpontosítva kezeli az elesettek gondjait, nem a maguk egészében, teljességében tekint rájuk. Mi az egyházban lehetőséget kaptunk arra, hogy a bajbajutottaknak ne csak a testi, hanem a lelki és szellemi szükségleteit is lássuk, és közösségeinkbe ágyazással segítsük őket. Pontosan úgy, ahogyan Isten gyógyít bennünket.

Mindez válasz lehet arra a kritikára is, amely szerint az egyház egyre inkább eltolódik a szolgáltatások irányába? Nem az a gond, hogy vannak oktatási és szociális intézményeink. Az alapprobléma az, hogy sok olyan testvérünk ül vasárnaponként a padokban, aki semmilyen szolgálatot nem vállal. Péter apostol azt mondja, hogy a Krisztus-testhez tartozó emberek közül mindenki kapott karizmát, azaz kegyelmi ajándékot azért, hogy szolgáljunk egymásnak – Krisztus dicsőségére és egymás építésére. Ezzel szemben azt látjuk, a gyülekezeti tagok döntő része vasárnapi, illetve előadást meghallgató keresztyén, aki a végén bedobja a perselybe a produkcióért járó pénzt. Pedig a közösséghez tartozás azt jelenti, hogy ha új életem van, hálából odaszánom magamat az Isten és a gyülekezet szolgálatára, lelki gyümölcsöt termek. Ez a közösségen belüli szolgálat kérdése, de az MRSZ kifelé is vállalja a segítségnyújtást. Ahhoz viszont, hogy valaki el tudja fogadni akár az önök segítségét, bizalomra van szüksége. Hogyan látja, ma Magyarországon bíznak az emberek az egyházi támogatásban? A hiteles jótékonysági, diakóniai munka nagyfokú bizalmat szül, és hitelesíti az egyház szolgálatát. Ahogyan Jakab apostol mondja: a hit cselekedetek nélkül halott. Én azt látom, hogy ilyen hitelesítő pecsét az MRSZ, hiszen vannak olyan szolgálati területek, ahol egy-egy gyülekezet nem tud elindulni, mert túl kicsi hozzá. Ezekben az esetekben nekünk kell mozdulnunk. Értékes tulajdonsága szervezetünknek: ahol gond van, oda gyorsan elmegyünk segíteni, belföldön és külföldön egyaránt. De nemcsak a katasztrófáknál állunk oda mások mellé. Ott van például a közfoglalkoztatási program: gyülekezeteink másfél ezer közfoglalkoztatottnak biztosítanak munkalehetőséget. Ez a missziós terület azonban rengeteg adminisztrációt igényel, amelynek terhét az MRSZ magára vállalta, így segít megsokszorozni a közösségek szeretetszolgálati munkáját.

A Károli Gáspár Református Egyetemen tanítva a szakemberképzésben is részt vesz. Hogyan látja a szakma utánpótlását? 2018-ban, államtitkári éveim után Bogárdi Szabó István püspök úr az egyetem szociálisvezető-képzésének megszervezésével bízott meg. Az MRSZ-nél is látjuk annak szükségét, hogy az egyházi diakóniai munka programjaiért felelős szakemberek tudjanak egymásról, tartsák egymással a kapcsolatot, és a szolgálat összehangolt legyen. A másik fontos feladat, hogy a kutatásban, oktatásban és a módszertanban kamatoztassuk az MRSZ-nél felhalmozott a tapasztalatokat, és fordítva: értékeléseket, hatáselemzéseket készítsünk. Jelenleg még nem állnak rendelkezésre ezek az elemzések. Olyan szakértői csapatra van szükségünk, amely nyomon követi a programokat, és a kutatás alapján tanácsaival hatékonyabbá teszi munkánkat. A következő évek fontos feladata, hogy ez megtörténjen, hiszen programjaink fenntarthatóságának ez az egyik alapvető feltétele.

A beszélgetés elején a kamaszhasonlatot használta. Hogyan tekint a tizenöt éves MRSZ jövőjére? Hálaadással és derűvel, hiszen tudom, hogy nem embertől származik szervezetünk küldetése. Nem egyházi vezetők, zsinatok, értekezletek és bizottságok hozták létre, hanem a teremtő Isten. Nekünk, akiket bizonyos időre vigyázóivá tett, az a feladatunk, hogy hűséggel sáfárkodjunk: folyamatosan keressük vezetését abban, hogy milyen szolgálatra hív el bennünket, és figyeljünk arra az elhívásra, amelyhez hűségesnek kell lennünk. A következő időszak nagy feladata, hogy megteremtsük a méltó hátteret, és újabb területeken jelenjünk meg fenntartható programjainkkal. Az egyház közösségének, így az MRSZ-nek is fontos feladata, hogy a sok sebből vérző magyar társadalmat Krisztus üzenetével gyógyítsa.  FOTÓ: BAZÁNTH IVOLA