Állatok a Bibliában

Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kölykeiknek és fiókáiknak azokat a történeteket a Bibliából, amelyekben őseik szerepelnek. Felicián, a kis bikaborjú édesanyja szavai alapján ismeri meg azokat a bibliai történeteket, amelyekben tehenek, bikák vagy éppen bocik szerepelnek.

Az Aranyborj

Tavasz volt már, az állatokat kihajtották a mezőre. A ragyogó napfényben Aranka szőre még inkább aranyszínre emlékeztetett.

– Ilyen lehetett az aranyborjú, amiről a mama mesélt – gondolkodott magában –, csak azt nem tudom, hogyan is volt pontosan a történet. – Így hát este megkérte az anyukáját, hogy fejezze be az aranyborjú történetét, amelyet nemrégiben elkezdett.

– Amikor Izráel népét kivezette Isten Egyiptomból – kezdte Margaréta mama –, akkor a zsidók felállítottak egy aranyborjút, és hozzá imádkoztak.

– De miért? – kérdezte Felicián. – Hiszen azt mondtad, hogy ezek a szobrok nem igazi istenek. Akkor miért imádkoztak hozzá? Nem értem…

– Ugyanígy nem értette Mózes sem, a zsidó nép vezetője.

– Hát persze – kontrázott rá Felicián, akinek Margaréta mama már elmesélte a zsidó nép Egyiptomból való kivonulásának a történetét. – Hiszen a zsidók látták, Isten milyen csodákra képes. Akkor miért imádkoztak egy szoborhoz? Még ha aranyból van, meg boci formájú, akkor is.

– Nem tudom – rázta fejét az anyukája. – Talán azért, mert nagyon meg voltak ijedve. Mózes felment a Sínai-hegyre, hogy beszéljen Istennel, és megtudja, mit parancsol. És nem jött vissza nagyon sokáig. Negyven napig. Ekkor a nép unszolni kezdte Áront, Mózes testvérét:

„Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból.”

„Szedjétek ki az arany fülbevalókat feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! – mondta nekik Áron. – Készítek én nektek istent, majd meglátjátok.” – És elkészítette az aranyborjút.

– Hú, és tiszta aranyból volt? – csodálkozott Felicián.

– Nem tudjuk pontosan – válaszolta Margaréta mama. –Az asszonyok odaadták aranyfüggőiket, és Áron borjúszobrot öntött belőle.

– De egy szoborhoz nagyon sok arany kell – gondolkodott el Felicián. – Vagy csak picike szobor volt, amely egy tarisznyába belefér?

– Nem hinném – válaszolta az anyukája. – Elég nagy szobornak kellett lennie, mert amikor elkészült, Áron oltárt épített neki. Úgyhogy nem lehetett túl kicsi az a szobor. Lehet, hogy nem is tömör aranyból készült, hanem fából, amelyet aranylemezekkel borítottak. De mindegy is. A lényeg, hogy a nép istenként tisztelte az aranyborjút. Azt mondták: „Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból.”

– De hiszen Isten hozta ki őket Egyiptomból, nem az aranyborjú! Ilyen butaságot! – toppantott dühösen Felicián. Olyan dühös lett, hogy ki is vágtatott a karámból, és fújtatva kapált a legelőn. Margaréta mama tudta jól, hogy ilyenkor jobb nem szólni hozzá. Hamarosan lenyugszik, és akkor meghallgatja az aranyborjú történetének befejezését is.  MIKLYA LUZSÁNYI