| AZ IGE MELLETT |
szabad emberként élete végéig ellátást kap a jeruzsálemi királyi udvarban, a király asztalánál (10). Az asztalközösség felajánlása az ókori Keleten az uralkodói kegyelem, a megbocsátás jele volt (vö. 2Kir 25,27kk). Dávid nagylelkű asztalközössége előremutat arra az asztalközösségre, amelyet Jézus Krisztus ajánlott fel mindazoknak, akik elfogadják a mennyei Atya Jézus Krisztus által kihirdetett „amnesztiarendeletét” (vö. Mt 9,11–13). Mt 25,31–46 364. dicséret (12) „…népünkért és Istenünk városaiért!” (2Sám 10) Meghal Náhás ammóni király (1Sám 11kk), Dávid pedig – a diplomáciai protokollnak megfelelően – Ammónba (a mai Amman) küldött követei útján fejezi ki részvétét. Az új királynak nincs finom diplomáciai érzéke (3): a követeket, szakállukat és ruhájukat levágva, megszégyenítve elűzi (4). A megcsúfolás e mértéke (Ézs 7,20; 20,4) válaszlépésre készteti Dávidot, az ammóniak pedig különböző arám törzseknél keresnek szövetségeseket (6). Dávid a kipróbált Jóáb vezérre (vö. 2Sám 3,22) bízza a büntetőexpedíciót (7). Amikor Jóáb észreveszi, hogy a felkészült ammóniak csapdát állítottak seregének, elitosztagot indít Abísaj vezetésével a hátukba támadó arámiak ellen, így biztatva testvérét: „...népünkért és Istenünk városaiért!” (12) Vagyis: a győzelem Isten kezében van. A győzelem után Jóáb azonnal visszavonul Jeruzsálembe. Ez is jelzi visszafogottságát, mert bár egy szomszédos ország megtámadásáról van szó, a támadásnak csupán büntető jellege van. Krisztus tanítványa már tudja: nem elég a „visszafogottság”, mert a hatalom szeretetét egyedül a szeretet hatalma győzheti le. Mert valakit szeretni annyi, mint ezt mondani neki: te nem fogsz meghalni. Mt 26,1–16 334. dicséret (11) „A láda meg Izráel és Júda sátrakban laknak… Hogyan mehetnék… én haza…?” (2Sám 11,1–13) Miközben Izráel seregei újabb háborút vívnak az ammóniakkal, a Jeruzsálemben maradt Dávid király olyasmit követ el, ami „becstelenség Izráelben” (Jer 29,23): szemet vet egy háza tetőteraszán mosakodó asszonyra. Bár tudja, nincs lehetősége az asszony megszerzésére, mégis a palotájába rendeli, hogy vágyát kielégítse. Betsabé férje, Úriás katona, a Jeruzsálemben már őslakosnak számító „hettita” népesség (vö. Ez 16,3) tagja, aki éppen az ammóniakkal harcol. Mivel Betsabé teherbe esik (5), Dávid a táborból hadijelentés ürügyén sürgősen magához rendeli Úriást, és hazaküldi feleségéhez. Ezzel véli eltussolhatóvá tenni a házasságtörést (3Móz 15,19kk), mivel így a megfogant élet az ő gyermekeként jöhetne a világra. A király ravasz csapdája azonban meghiúsul, mivel Úriás kínosan ragaszkodik a szent háború előírásaihoz (11), sőt, még ittasan is önmegtartóztató marad (12–13). Megdöbbenünk viszont, hogy Isten választottja, a felkent király prototípusa, a leendő Messiás őse mennyire esendő. „Fiúként” kivonja magát annak az „Atyának” a szeretetéből, aki azt ígérte neki: „nem vonom meg tőle szeretetemet” (2Sám 7,14), és megveti Isten parancsolatát (2Móz 20,14). Itt is érvényes az apostoli szó: „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1Kor 10,12) Mt 26,17–29 440. dicséret (27) „De az Úrnak nem tetszett, amit Dávid elkövetett.” (2Sám 11,14–27) Dávidnak egyetlen lehetősége maradt Betsabé feleségül vételére: Úriás eltávolítása. Levelet ír tehát Jóáb parancsnoknak (14): Úriásnak el kell esnie a harcban. A levelet Úriás viszi magával a táborba, Jóáb pedig gondolkodás nélkül teljesíti a királyi hadúr parancsát (16k; 24). Az Úriás halálhírét hozó küldönc szavait Dávid példátlan cinizmussal fogadja (25): terve elől elhárult az akadály, a harcok folytatódhatnak. Amikor Betsabé a gyászidő letelte után (ez az ókori Izráelben mintegy három hónap volt) Dávid felesége lett (27), már nyilvánvaló volt: az asszony várandós. A fiúgyermek a királyi palotában, királyfiként születik. E drámai történet előtt Dávid végig az Úr kedveltje volt (Zsolt 21,2.3; 89,21k). Különösen visszataszító e háttér ismeretében e hidegvérrel kitervelt gyilkosság (2Móz 20,12), amely Dávidot kitaszítja az Isten által adott törvényes rendből. Nem véletlen, hogy az egész történetben egyszer sincs szó Istenről. Dávid ravasz terve és annak kivitelezése ugyanis „istentelenség”, a szó legteljesebb értelmében. A Betsabé-történet utolsó mondata viszont jelzi, hogy amit Dávid Istentől távol vagy nélküle gondolt megtenni, azt Isten látta, és megítélte (27). Mt 26,30–35 338. dicséret
IV. 7. CSÜTÖRTÖK
IV. 8. PÉNTEK
IV. 9. SZOMBAT
2022. április 3.
Reformátusok Lapja
5