| GYERMEKEKNEK |
Állatok a Bibliában Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kölykeiknek és fiókáiknak azokat a történeteket a Bibliából, amelyekben őseik szerepelnek. Ezen a héten a hollók történetével ismerkedhettek meg. ÉJFEKETÉK A hollóikrek csapzottan, tépett tollal érkeztek aznap haza. – Jaj, mi történt már megint? – károgott az anyjuk. – Ezerszer megmondtam már, hogy ne verekedjetek! Főleg ne a varjakkal! Elvégre rokonok lennénk, vagy mi! De ti! Ti sohasem bírtok a csőrötökkel! Mert ami igaz, az igaz, a hollóikrek elég gyakran keveredtek csetepatéba. Leggyakrabban a varjakkal, mert bár egy törzshöz tartoztak, mégis nagyon különbözőek voltak. Mármint saját maguk szerint. A hollók könnyedén megkülönböztették magukat a varjaktól, és fordítva is így volt. De az emberek… Ugyan! A varjakat és hollókat még a Biblia sem különbözteti meg mindig. Pedig a hollók tolla semmivel sem keverhető össze. Olyan éjfekete, hogy még az Énekek énekében is beszélnek róla. Büszkék is rá a hollók nagyon, hogy Salamon király azt mondta, a szerelmese haja olyan fekete, mint a holló tolla. Nem is szürke, mint egy varjúé! – Nem is varjakkal verekedtünk! – vágott vissza most élesen Kárli, a hollófiú. – Hanem a galambokkal. – A galambokkal? – kérdezett vissza az anyjuk. Mert igen, a varjak… De hát a hollók a galambokkal se jönnek ki túl jól, már ősidők óta. – Igen! Mert megint azzal jöttek, hogy ők mennyivel jobbak, mint mi! Hogy az ő szüleik sohasem veszekednek, csak turbékolnak, meg minden – károgott dühösen Karola, a hollólány is. – De hát ti sem szoktatok veszekedni. Vagy nem sokat… – bizonytalanodott el hirtelen, aztán visszanyerte a magabiztosságát. – Csak ilyen a hangunk, és kész. Károgunk, rikácsolunk, de nem haragszunk egymásra. Nem tehetünk róla, ha bántja a hangunk némely madarak fülét. Meg egyébként is! Ti is egy életre választottátok egymást, mint Burúkék. Hollómama bólogatott. Az ikreknek igaza volt. A hollók pontosan úgy, egy életre választanak társat maguknak, mint a galambok. Igaz, fiatalkorukban nagy csapatban járnak portyázni, de az első fészekrakás után a hollók is hűségesek egymáshoz halálukig. Akár harminc-negyven évig is együtt élhetnek. Ál-
lítólag még száz évig is. Mondjuk ezt nem állíthatja biztosan senki, de ki tudja. A hollóknál bármi elképzelhető. – Aztán meg – folytatta Kárli is – előhozták azt a régi történetet. Hogy mi milyen bénák vagyunk… Hogy hiába engedett ki minket Nóé a bárkából, nem tudtunk földet találni. – Persze, hogy nem! – csattant fel most már hollómama is. Mert ez a dolog neki is sértette a büszkeségét. Nem is csoda, hiszen a hollók és a galambok ellenségeskedése innen indult. Nóé bárkájától. – Már hogy tudtunk volna olajágat hozni, vagy bármi mást, amikor még fel sem száradt a föld? Hoztunk volna mi Nóénak egy egész pálmafát is, csak lett volna! De nem volt! Hollómamának egy pillanatra könnybe lábadt a szeme. Mert bizony nagyon mélyen át tudta élni hollóőse fájdalmát és csalódottságát, amikor kirepült újra és újra, de nem talált szárazföldet. Mert a hollók képesek ugyanúgy megszeretni az embert, mint egy háziállat. Nóét is biztosan szerették a hollóősök. Nála jobban csak Istent, akinek engedelmeskedtek mindenben. MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA / MIKLYA ZSOLT, RAJZ: DAMÓ ISTVÁN
2022. január 30.
Reformátusok Lapja 27
