9 minute read
Rés a sötétségen
A szerző újságíró, történész T. NÉMETH LÁSZLÓ
1956 őszén egy 76 éves nyugdíjas lelkész Budapesttől több mint harminc kilométerre lévő otthonában, a Fejér megyei Csabdiban figyelte a fővárosi és az országos eseményeket, miközben versírással töltötte napjait. Költeményei szinte kordokumentumként mutatják be a hatvanöt évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc történéseit – úgy, ahogyan egy évtizedeket szolgáló lelkipásztor látta.
Advertisement
Egyik versének címe: Benne van a levegőben. A szerző tudta és érezte, hogy változások következnek a közeli jövőben. Persze az 1956. őszi fordulat már érezhető volt az egyházi életben is, erről Az Út című akkori országos református hetilap októberi hasábjai is tanúskodnak. A költő már október 23. előtt megírta, hogy „A léleknek nincs magtárja / Mely jelezze, mely feltárja / A közelgő más, új időt, / Minden úgy foly, mint az előtt, / Mégis érzi: – a jövőben / Új világ van készülőben / Mint valami nyomasztó köd / Benne van a levegőben”.
A lelkipásztor költő Nagy Vince volt, aki 1904 és 1913 között a csabdi, majd utána 1950-ig a töki református gyülekezet lelkipásztoraként szolgált. Korának köztiszteletben álló személyiségeként közeli kapcsolatban állt mások mellett Baltazár Dezső református és Prohászka Ottokár római katolikus püspökkel, de Kodály Zoltánnak is adatokkal szolgált a zenetudós népdalgyűjtő körútján. Jelentős egyháztársadalmi munkát folytatott, több publikációja jelent meg különböző lapokban. Sőt, Baltazár Dezső támogatásával még református napilap kiadását is tervezte – ez a szándéka azonban nem valósult meg.
Nagy Vince mindig az igazságot kereste és képviselte. „Ifjúságától fogva késő vénségéig, egy hosszú életen át – a szó nemes értelmében – Isten ügyvédje kívánt lenni. Egy életen át változatlan maradt az igazság iránti szenvedélye, mint ahogyan a 100. év küszöbén is olyan jegenyetartású volt, mint amilyen 1898-ban érettségiző pápai diáknak volt” – fogalmazott temetési beszédében a századik életévében elhunyt lelkipásztor sírja felett Szénási Sándor 1978-ban. A vértesaljai esperes által említett igazságkereső élet és egyenes tartás nyilvánul meg Nagy Vince ’56-os verseiben is.
A nyugdíjas lelkipásztor a forradalom és szabadságharc idején jól ismerte a harcok menetét és célját. Október 29-én így írt Tombol a harc című versében: „A maroknyi kis magyar nép / Csudát művel, küzdve egyként. / Munkás, paraszt, volt úrféle / Együtt omlik, hull a vére. / Kis gyermekek, kis leányok / Úgy vívnak, mint oroszlánok / Szembe szállnak puszta kézzel / A dübörgő harcigéppel”.
November 4-én fejezte be Elnémult a fegyver című versét, amely a szabadságharc győzelméről szól, és amelyet akkor kezdett írni – a szabadság felett érzett öröm közepette –, amikor még nem tudta, hogy a szovjet csapatok Magyarország lerohanására készülnek. A kéziratba a szerző megrendülten írta megjegyzését: „Mikor ezen vers utolsó sorait írtam 1956. nov. 4-én ágyamban alvásból felébredve, hajnalban; távoli tompa dörrenések hallatszottak. Reggel tudódott ki, hogy az elvonult orosz sereg éjjel orvul visszatért. S ágyúzva Budapestet, – s elárasztotta az országot, hogy letörje a szabadságot.”
Noha a szovjet csapatok fővárosi bevonulásáról már a rádióból értesülhetett, a szerző örök tanulságul így zárta említett versét: „Száll a lelkünk… S kiált szerte a világba; / Lássák meg a népek, nézve a csudára, / Kiket a félelem aggódva mar: – / Íme rést ütött a vakult setétségen / Hogy az igazság és a szabadság éljen, / Egy eltiport kis nép: az árva magyar.”
Nagy Vince verseiben a magyarság tiszta szabadságáért és igazságáért állt ki, megfogalmazva, hogy „én megalkuvó sohsem lehetek”. Küldetésének tartotta, hogy írjon a magyarság szabadságvágyáról, hiszen úgy tartotta, hogy szólnia kell, és vitte az „elhívatásnak szentelt tüze”. Megemlékezett a harcokról és az áldozatokról, emléket kívánt állítani a hősöknek, és mindeközben a szeretet fontosságát hangsúlyozta: „Hazug világ az, hol nincs szeretet. / Csalás, hitványság minden ígéret, / Hol nem jóságból nő az élet.”
Timothy Keller, a New York-i Megváltó Presbiteriánus Egyház (Redeemer Presbyterian Church) egykori lelkésze így kezdi Az amerikai egyház hanyatlása és a megújulás lehetőségei című, idén megjelent írását: azzal szinte mindenki egyetért, hogy súlyos válságban van az egyház – legalábbis úgy tűnik, mivel a világban a keresztyénség igazából dinamikusan növekszik.
Állítása szerint a legtöbb demográfus és társadalomtudós egyetért abban, hogy a keresztyénség nem szorult háttérbe, és továbbra is jelentős erőt képvisel. Talán úgy lehetne pontosan fogalmazni, hogy az egyház egy részével van baj. A kérdés az, hogy ez mire vezethető vissza. Keller bemutatja, hogy az 1950es évek végén az amerikaiak közel fele járt rendszeresen gyülekezetbe (az USA történelmében ekkor jártak a legmagasabb arányban az emberek gyülekezeti alkalmakra). A legerősebb irányzat a fővonalbeli protestantizmus volt: a fővonalbeli metodista, a lutheránus, az episzkopális, a presbiteriánus, a kongregacionalista stb. felekezetek. Azután hirtelen olyan mértékű hanyatlás indult el, amelyet elsőnek ezek a nagy protestáns felekezek észleltek. „Az episzkopális egyházban a hatvanas évek közepén látott 3,4 milliós csúcsról a kilencvenes évek elejére 2,4
millióra csökkent a taglétszám, és 2019-ben már csak 1,6 millió regisztrált tagja volt. A hagyományos vonalhoz tartozó presbiteriánus egyháznak 1965-ben 4,25 millió tagja volt, 2000-ben azonban már csak 2,5 millió, 2020-ban pedig mindössze 1,25 millió. A többi nagy felekezet nagyjából hasonlóan meredek visszaesést tapasztalt.” De vajon mi volt ennek az oka? Keller a választ Dean Kelley 1972-ben megjelent, Why Conservative Churches Are Growing című korszakalkotó műve alapján fogalmazza meg. Kelley először is rámutatott arra a tényre, hogy nem minden vallási közösség fogyatkozik – vannak, amelyek növekednek, és ez utóbbiak teológiailag és etikájukat tekintve szinte kivétel nélkül konzervatív közösségek. Vajon miért? Kelley szerint a konzervatív egyházak továbbra is főként a lelki szükségletekre és a természetfeletti, „legnagyobb léptékű” kozmikus kijelentésekre, azok közül is Isten létezésére, Jézus feltámadásának igazságára, a Szentléleknek a belső változásban kifejtett erejére, Jézus halálára, a bűnbocsánatra, valamint Isten országának végső eljövetelére összpontosítanak. „Ezzel szemben a liberális, fővonalbeli egyházak erőteljesen azonosultak a modern szekuláris gondolkodásmóddal. Elutasították a csodákat, a Lélek általi újjászületést, Jézus testben való feltámadását és a Biblia megbízhatóságát. […] »a relativizmust […], a langyosságot […] és az individualizmust« tették magukévá.”
Így jutottunk el egy nagyobb ugrással oda, hogy mára a legnagyobb USA-beli evangélikus egyház, az Evangelical Lutheran Church in America (ELCA), illetve a legnagyobb presbiteriánus felekezet, a Presbyterian Church in America (PC[USA]) teljesen azonosult a progresszív eszmékkel, ennek következtében tagságuk továbbra is rohamosan csökken. Az előbbiben egyébként 2021. szeptember 21-én egy transzgender személyt választottak püspöknek.
Ugyanakkor számarányát tekintve az evangéliumi (evangelikál) protestantizmus még mindig az USA legnagyobb keresztyén közössége.
A Pew Research Center 2014-es vallási körképe szerint az amerikai felnőttek körülbelül negyede (25,4%) azonosul még mindig az evangéliumi protestantizmussal. Ebben a felmérésben az evangéliumi protestánsokat elsősorban a nagy evangéliumi felekezetekhez (csak hogy néhányat említsünk: Southern Baptist Convention – Déli Baptista Szövetség; Lutheran Church, Missouri Synod – Evangélikus Egyház, Missouri Zsinat; Presbyterian Church in America – Amerikai Presbiteriánus Egyház) vagy önálló evangéliumi egyházakhoz, közösségekhez való tartozásuk alapján azonosítják. E kutatás szerint az ország legnagyobb vallási csoportja még mindig az evangéliumi protestantizmus, amely meghaladja a katolikus (20,8%), a rohamosan csökkenő fővonalbeli protestáns (14,7%) és a nem vallásos (22,8%) népesség számát.
Habár az evangéliumi protestánsok aránya a népességen belül az elmúlt években kissé csökkent (2007-ben 26,3%-ra, 2014ben pedig 25,4%-ra), de lassabban, mint a fővonalbeli protestáns és katolikus népességé. Még ha az evangéliumi protestáns felekezetekkel azonosuló amerikaiak aránya csökkent is, úgy tűnik, hogy az evangéliumi keresztyének száma az Egyesült Államok teljes népességének növekedésével párhuzamosan növekszik. 2014-ben nagyjából 62,2 millió felnőtt személy tartozott ehhez a csoporthoz, szemben a 2007-es 59,8 millióval.
Az európai fővonalbeli egyházi közösségekben ugyanúgy lejátszódtak az előbb vázolt destruktív folyamatok. Elég, ha csak a házassággal kapcsolatos felfogás kérdésére tekintünk. Jelenleg a következő egyházakban engedélyezett az azonos nemű párok kapcsolatának vagy „házasságának” megáldása:
• Ausztriai Ágostai Hitvallású Protestáns Egyház (Evangelische
Kirche A. B. in Österreich); • Ausztriai Helvét Hitvallású Protestáns Egyház (Evangelische
Kirche H. B. in Österreich) – itt 1998 óta megáldják a melegpárokat (igazából az első egyház volt Európában, amelyikben engedték), 2019 óta pedig liturgia szerinti házasságkötésre is van lehetőség; • Németországi Protestáns Egyház (Evangelische Kirche in
Deutschland – EKD) – húsz tartományi egyházából tizenkilencben engedélyezett az azonos neműek közötti házasságkötés, illetve az áldó liturgia; • Svájci Református Egyház (Evangelisch-reformierte Kirche
Schweiz); • Hollandiai Protestáns Egyház (Protestantse Kerk in Nederland); • Dán Népegyház (Danske Folkekirke); • Svéd Egyház (Svenska Kyrkan); • Norvég Egyház (Den Norske Kirke); • Izlandi Evangélikus Egyház (Island Lutheran Church); • Finn Evangélikus Egyház (Suomen Evankelis-Luterilainen Kirkko); • Egyesült Református Egyház (United Reformed Church) Nagy
Britanniában; • Valdens Evangélikus Egyház (Chiesa Evangelica Valdese)
Olaszországban; • Olaszországi Evangélikus Egyház (Chiesa Evangelica Luterana in
Italia); • Herrnhuti Testvérgyülekezet (Herrnhuter Brüdergemeinde) – itt 2014 óta engedélyezett az azonos neműek közötti kapcsolat megáldása; • Franciaországi Egyesült Protestáns Egyház (Église protestante unie de France); • Belga Egyesült Protestáns Egyház (Verenigde Protestantse Kerk in België/Eglise protestante unie de Belgique); • Skót Episzkopális Egyház (The Scottish Episcopal Church) – 2017ben engedélyezte az azonos neműek közötti egyházi esküvőt; • Skóciai Egyház (The Church of Scotland/The Scots Kirk).
Azonban az európai evangéliumi közösségek, még ha nem rohamos is, de állandó növekedést tudnak felmutatni. Hollandia az egyik olyan európai ország, ahol egyértelmű az evangéliumi gyülekezetek növekedése. A holland tradicionális egyházak, például a liberalizálódott nagy református felekezetek egyre nagyobb arányban veszítenek tagokat az evangéliumi közösségek javára. Az evangéliumi egyházak Franciaországban is egyre nagyobb teret hódítanak, különösen a fiatalok és az afrikai származásúak körében. Egyébként ez a tendencia Európán kívül is jellemző. Különösen a latin-amerikai országokban, például Brazíliában, Mexikóban és Bolíviában egyre népszerűbbek az evangéliumi formációk.
Ulrich Parzany német evangélikus teológus – Kellerhez ha sonlóan – a következő kérdést próbálja megválaszolni 2017ben megjelent Was nun, Kirche? – Ein großes Schiff in Gefahr (SCM Hänssler-Verlag, Holzgerlingen) című könyvében: a világ minden részén növekszik az egyház, csak Nyugat-Európában nem. Mi ennek az oka? Európában állnak a legszebb és a legöregebb templomépületek. Materiális értelemben sehol máshol nem olyan gazdag az egyház, mint Európában – különösképpen Németországban –, mégis errefelé látogatják a legkevesebben az istentiszteleteket.
Ami az istentiszteletek látogatottságát és az egyháztagságot illeti, Parzany a német helyzetet elemezve megdöbbentő adatokat sorol: 1990-ben Németországban az EKD kötelékébe tartozó különféle tartományi egyházaknak összesen 29 422 ezer tagja volt. Ez a német lakosság 36,9 százaléka. 2015re ez a szám 22 272 ezerre csökkent, amely a lakosság 27,1
százalékát teszi ki. A 22 millió evangélikusnak viszont csak a 4 százaléka látogatja vasárnaponként az istentiszteleteket. A 16 és 29 éves kor közötti evangélikusoknak csak az 1 százaléka jár rendszeresen istentiszteletekre. Ezek ráadásul 2017es adatok… Az EKD például 2018-ban mintegy 222 ezer tagot veszített. Parzany kérdése nem más, mint hogy mi van a maradék 96 százalékkal. Ez 21 millió egyháztagot jelent.
Több okot is felsorol, amelyek ide vezethettek. Az egyik a teológiai tartalom devalválódása. Megemlíti Klaus-Peter Jörns, a Berlini Humboldt Egyetem egykori gyakorlatiteológia-professzora egyik kötetét, amelynek címe: Die neuen Gesichter Gottes – Was die Menschen heute wirklich glauben (C. H. Beck, München, 1999). Jörns lényegében azt vizsgálta, hogy miben hisznek a lelkészek. Arra a következtetésre jutott, hogy a többségük már nem hisz a keresztyén tanok nagy részében, és nem is tartja fontosnak őket. Jörns e tanulmányában egy felmérés kapcsán a Focus magazin egy korábbi számában (1997/24.)
