__MAIN_TEXT__
feature-image

Page 1

LXV. ÉVFOLYAM,

23. SZÁM,

2021. JÚNIUS 6.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

LAPJA

REFORMÁTUSOK

ÁRA: 400 FT

9 771419 856007

„Ma sem vágyom főszerepekre” A KOSSUTH-DÍJAS VÁRI FÁBIÁN LÁSZLÓ VERSRŐL, PRÓZÁRÓL ÉS HITRŐL

21023


| TARTALOM |

ELEINK FOHÁSZAI

Adjad annak felette, hogy a mi alvásunk ne légyen mértéktelen a mi testünk tunyaságára, hanem nyugalomra. Őrizz meg minket (…) minden fertelmesség ellen, hogy még alvásunk is a szent nevednek dicsőségére lehessen. És minek utána ez mai napot is nem kevés vétekkel töltöttük el (…), kérünk téged, hogy amiképpen a sötétséggel minden elfeddetik (…), azonképpen te is a te nagy kegyelmességeddel fedezed el minden bűneinket, hogy mi azok miatt a te színed elől el ne vetessünk.  SZÁRÁSZI FERENC (1560?–1610)

6

8

16

21

A Magyarországi Református Egyház hetilapja Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 1113 Budapest XI., Tas vezér u. 13. Honlap: www.reflap.hu. E-mail: szerk@reflap.hu, kiado@reflap.hu. Telefon: hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között 06-30-396-8208. A lap megrendelhető és előfizethető a Kiadóhivatalban. Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11706016–20478269. Nemzetközi számlaszám: 117630621 490088600000000. IBAN nyomtatott forma: HU27 1176 3062 1490 0886 0000 0000. OTP Bank SWIFT azonosítója (BIC): OTPVHUHB. Felelős szerkesztő és kiadó: (felszerk@reflap.hu), T. Németh László (nemeth.laszlo@reflap.hu). Szerkesztőség (szerk@reflap.hu): Balogh-Zila Teodóra (balogh-zila.teodora@reflap.hu), Hegedűs Bence (hegedus.bence@reflap.hu), Hegedűs Márk (hegedus.mark@reflap.hu), Jezsoviczki Noémi (jezsoviczki.noemi@reflap.hu), Kiss Sándor (kiss.sandor@reflap.hu), Kocsis Julianna (kocsis.julianna@reflap.hu), Kun András Nándor (szerk@reflap.hu), Petrőczi Éva (petroczi.eva@reflap.hu). Tervezőszerkesztő: Rezessy Szabolcs. Nyomdai előállítás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Németh Balázs ügyvezető. A beküldött kéziratokat szerkesztve közöljük, és nem áll módunkban megőrizni vagy visszaküldeni őket. A lap megvásárolható a Kiadóhivatalban, a gyülekezetekben és az újságárusoknál. Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, a Magyar Posta Zrt. ÜLK, a Magyar Lapterjesztő Zrt. INDEX 25 734, ISSN 1419-8568, HU-ISSN 0482-086 x. Címlapfotó: Sebestyén László

INTERJÚ • 6. Arasznyiból újra egész | Árus Lászlót, a Hegyszentmiklósi Református Egyházközség lelkipásztorát kérdeztük REFORMÁTUS SZEMMEL • 7. Az összetartozás természetessége | Fábián Tibor vezércikke AKTUÁLIS • 8. Idén még online lesz a ballagás | Búcsúznak végzős diákjaiktól a református iskolák REFORMÁTUS ÉLET • 16. Kripta a templom mélyén | Különleges kincseket találtak a régészek a dunapataji református templomban GONDOLATOK • 21. Nincs hová hátrálnunk | Faggyas Sándor írása EGYHÁZI ÉLET • 29. Elköszön a szerkesztő | T. Németh László jegyzete

Tisztelt Olvasóink!

A Reformátusok Lapja Szerkesztősége és Kiadóhivatala elérhetőségei:

TELEFONSZÁMUNK:

hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra között: 06-30-396-8208.

E-MAILJEINK:

szerk@reflap.hu (szerkesztőségi ügyekben), kiado@reflap.hu (előfizetési, terjesztési és példányszám-módosítási ügyekben). A személyes ügyfélszolgálatunk szünetel. 2021. június 6.

Reformátusok Lapja

3


| AZ IGE MELLETT |

VI. 6. VASÁRNAP

4

STEINBACH JÓZSEF

(20) „…elhagyta őt az Úr.” (Bír 16,1–21) Sámson gyenge, sebezhető pontja az volt, hogy nem tudott ellenállni a szép nőknek (1–4). Joó Sándor említi az egyik igehirdetésében: mindenkinek van az életében olyan gyenge pont, amely soha nem elintézett ügy, amellyel mindig kísérthető. Imádsággal kérnünk kell az erőt, a bölcsességet ahhoz, hogy ezen a területen ne kerüljünk kísérthető helyzetbe. Joó Sándor áldott gondolata az ilyenkor elmondott imádság: „Uram, ha lenne kedvem a bűnre, ne legyen alkalmam rá, ha pedig lenne alkalmam a bűnre, ne legyen kedvem hozzá!” A nő nagy ajándék az Úrban, de nagy kísértés az Úr nélkül. Delila, a szép nő legyőzte Sámsont (16), akinek nem a hajában, hanem az őt kiválasztó és elküldő Istenében volt az ereje. Ennek csak a – názírfogadalomnak megfelelő – külső jele volt a hosszú haj. Sámson nem attól lett gyenge, mert levágták a haját, hanem mert elhagyta őt Isten (20). Ha pedig az Úr elhagy bennünket, akkor minden tekintetben tehetetlenekké leszünk. Egy reménységünk maradt: a mi Urunk, Jézus Krisztus, aki ezt az elhagyatottságot értünk elhordozta a kereszten, hogy ebből a mélységből megszabadulhassunk (Mt 27,46). ApCsel 18,18–23  46. zsoltár

VI. 7. HÉTFŐ

(28) „…adj nekem erőt csak még most az egyszer, Istenem…” (Bír 16,22–31) Sámsonnak, az erős embernek meg kellett tapasztalnia az erőtlenséget, a kiszolgáltatottságot, a totális megalázottságot, azt, hogy a győztesek élvezettel szórakoztak nyomorúságán (22–25). Az Úrhoz fordult, Istenhez tért, ahhoz, akinek Lelke eddig is munkált benne (28). Sámson ezért nyerte vissza az erejét (22). Kiáltva kérte az Urat, ne feledkezzen meg róla, és még egyszer erősítse meg, hogy bosszút állhasson a filiszteusokon a két szeméért. Sámson hatalmas erejével összeroppantotta a pogány templom oszlopait, így az ráomlott a filiszteusok egész gyülekezetére. Sámson maga is meghalt, de többet ölt meg halálával, mint életében (27–31). Népe szabadítója lett egy gyarló helyzetben, a filiszteusok ellen. Ez azonban Isten teljes kijelentésének csak a töredéke: Jézus Krisztus nem a saját sérelmein állt bosszút, hanem halála – Sámson halála ellenében – sokakat mentett meg, mégpedig az ellenségei között. Az a krisztusi ember, aki ilyenné lesz, az ilyen embert pedig nemcsak lélegeztetőgépként működteti az Isten Lelke, hanem betölti azt. ApCsel 18,24–28  255. dicséret

VI. 8. KEDD

(6) „…mindenki azt csinálta, ami neki tetszett.” (Bír 17) Ebben a fejezetben olvasunk lopásról, átkozódásról, saját vallás kialakításáról, mint Míká is tette (1– 6), aki a saját szentélyét és bálványozását egy nélkülöző, kiszolgáltatott lévitával legitimizálta (7–13). „Mindenki azt csinálta, ami neki tetszett.” Indoklást is fűz ehhez az ige: még nem volt Izráelben király, aki egységes rendet tartson. Ahol van hit, ott az Isten királysága érvényesül, az ő akaratának engedve kivirul az emberi élet: a gyarapodás, az áldás, az igaz istentisztelet gyümölcseit élvezhetjük. Ahol azonban nincs élő hit, ott kell a király, aki fenntartja a külső rendet, hogy miközben a szabadságunkkal élünk, ne borítsuk fel az alapvető, isteni rendet. Ott, ahol nagyon akarjuk a jót (13), ahol Isten nélkül akarunk szabadon élni, ott szabadul el a gonosz halálos hatalma. A fogság rettenetes, onnan nézve a szabadság hatalmas ajándék. Az egész evangélium erre épül: Isten megszabadított bennünket a fogságból, a törvény szolgaságának igáját levette rólunk, és kihozott bennünket az istenfiúság szabadságára (Gal 4,6–7; 5,1), törvényét pedig szívünkbe írta. Nincs ennél nagyobb szabadság: igent mondani Isten akaratára, és nemet mondani arra, ami nem kedves neki. ApCsel 19,1–7  170. dicséret

VI. 9. SZERDA

(10) „…ahol nem hiányzik a világon semmi.” (Bír 18,1–10) Keressük ezen a világon azt a helyet, ahol nem hiányzik semmi, ahol minden jó. Ez a hely azonban csakis Isten ajándéka lehet: az ő országa. E világi tapasztalatunk ugyanis az, hogy mindig hiányzik valami, semmi sem teljes, semmi sem kész, semmi sem zavartalan. Dán törzse ezért keresett magának új lakóhelyet (1–2). Folyton keresünk, mert fáj az állandó hiányérzet. Dán törzséből öt férfi érkezett meg az északi Lajisba. Lakott itt már egy nép, ezen a tágas helyen, biztonságban, nyugodtan, másokkal kapcsolatot sem tartva. A dáni öt férfi kedvére valónak találta ezt a földet, és egy lévita felelőtlen biztatásán keresztül az Isten biztatását is bírták, ezért jó hírekkel tértek haza: „Olyan földet találtunk, ahol nem hiányzik a világon semmi!” (7–10) Nagy kérdés: elvehetjük-e a másét, ha Jézus Krisztusban már minden a miénk? A régi helyett mást találva az valóban új és zavartalan lesz-e? Az igazán újat csakis az Isten adja. Ide is ajándé-

Reformátusok Lapja 2021. június 6.


| AZ IGE MELLETT |

kozta nekünk Jézus Krisztusban. Nincs mit keresnünk, lehetetlen Krisztusnál jobbat, őnála újabbat keresni, és őnélküle úgyis mindig gyötör a hiány. ApCsel 19,8–22  470. dicséret (24) „Mi marad nekem?” (Bír 18,11–31) Észre sem vesszük, ahogy kialakítjuk életünk „házi szentélyeit”, fontos, biztonságosnak hitt pontjait, amelyek olyannyira irányítanak és meghatároznak bennünket, hogy már az élő Isten egyetlen, első helyét vették át, bálványokká lettek. Aztán történik valami. Jött Dán törzse – új lakóhelyet kerestek, és Míká házának korábbi vendégszeretetét úgy hálálták meg, hogy nagy sokasággal betörtek hozzá, és elvitték a drága pénzen (17,2) készített házi bálványát, elcsábították a maszek vallását legalizáló lévitáját. Teljesen feldúlták az, életét (11–22) Megrendítő, ahogy ez a sokféleképpen megtévedt Míká kétségbeesve felkiált: „Mi marad nekem?” Megtörténhet velünk is, hogy valami történik, jönnek mások, elveszik életünk bálványait, sikereit, kincseit. A bálvány nélküli, élő hit ott kezdődik, amikor az ember igazán szembesül ezzel a kérdéssel: mi marad nekünk az élő Isten nélkül? A hit ott kezdődik, amikor az ember megadja magát a legerősebbnek (26), aki irgalmas, minket megtisztító szeretetével még a halált és a bűnt is legyőzte. ApCsel 19,23–40  49. zsoltár (1) „Abban az időben, amikor nem volt király Izráelben…” (Bír 19,1–10) A bírák könyvének zárófejezetei arról szólnak, hogy mik történtek akkor, amikor nem volt király Izráelben (1). Urunk, könyörülj, mert a te üdvözítő királyságod nélkül megemészt bennünket a gonosz káosz! Ezt a káoszt jelzi ennek a lévitának a története. A másodfelesége paráznaságot követett el, és hazament apja házához. A lévita azonban ragaszkodott hozzá, és utánament (2–3). Totális élet- és lélekölő káosz ez, amelybe beleragad az ember, még az Úr szolgája, egy lévita is, aki ezek után sem ért a jelekből, és nem engedi el a számára kívánatos nőt. Az ember beleragad a nyomorúságba, abban dagonyázik, ahhoz ragaszkodik, amibe beleveszhet? A másodfeleség apja az akkori vendéglátás szabályai szerint marasztalta a lévitát, unszolta, jóltartotta, etette, itatta (4–10). A másodfeleségek jogállását ugyan rendezte a törvény (2Móz 21,7–11; 5Móz 21,10–14), de Isten Igéje mindig azt hangsúlyozta, hogy a férfihoz illő segítőtársat mindenkinek egyet ad az Isten (Én 6,9; 1Móz 2,18). Csak akkor adatik a káoszból szabadulás, ha az Úr hív és marasztal minket, nem pedig gyarló emberi indulatok, érdekek és kényszerek. Ehhez azonban be kell látnunk a bajt, a káoszt, és nekünk kell hívnunk az egyetlen segítő, hatalmas, Megváltó királyt. Ne a káosz marasztaljon minket, beleragadva a vágyakkal teli nyomorúságba, miként a másodfeleség apja marasztalja a lévitát, hanem mi hívjuk be az Urat, miként az emmausi tanítványok hívták be magukhoz (Lk 24,29), amikor felismerték őt. ApCsel 20,1–6  7. zsoltár (30) „Vegyétek ezt fontolóra, tanácskozzatok, és beszéljétek meg!” (Bír 19,11–30) Ez a súlyos történet azzal kezdődött, hogy egy lévita, Isten szolgája másodfeleséget vett magának (19,1). Itt már az elején elromlott valami az Isten eredeti gondolatához képest (1Móz 2,18). Ahol pedig engedetlenné leszünk, ott lavinaként zúdul ránk a bűn és a nyomorúság. A másodfeleség paráznává lett, a lévita mégis utánament (19,1–10). Az Efraimba hazafelé vezető úton a benjámini Gibeában szálltak meg, ahol elvetemült, hitvány emberek laktak, akik meg akarták „ismerni” az éjszakára befogadott vendéget, elsősorban a lévita férfit. Ő ekkor a másodfeleségét vitte ki hozzájuk, és az as�szony belehalt az erőszakba. A lévita hazaérve rettenetes módon fejezi ki bosszúvágyát: hadba hívta egész Izráelt Benjamin törzse ellen – mintha őneki semmi része nem lett volna ebben a rettenetben (11–30). Mindez Isten népével történt, azon belül egy templomszolga a főszereplő. Még a szentíró is megfogalmazza, hogy nem látott senki még ilyet, mióta Izráel fiai kijöttek Egyiptomból. Ennek nyomán hangzik a mai ige üzenete: „Vegyétek ezt fontolóra, tanácskozzatok és beszéljétek meg!” (30) Tartsunk bűnbánatot, mert annyi bűn és nyomorúság terhel bennünket, az Isten népén belül is. Aztán valljuk meg azokat egymásnak is. Mindez az Úr színe előtt történjék, az ő kegyelmébe kapaszkodva. Egyedül ő adhat megtisztulást, mennyei erőt, hogy el se kezdjük azt, ami nem kedves az Úrnak. ApCsel 20,7–12  500. dicséret

VI. 10. CSÜTÖRTÖK

VI. 11. PÉNTEK

VI. 12. SZOMBAT

2021. június 6.

Reformátusok Lapja

5


| INTERJÚ |

szabadtéri színpadot alakítanánk ki. A kápolna helyének kiszemelt telek eladásáról még tartanak a tárgyalások. Közben gyűlnek a falakra helyezhető dolgok. Például Nyíradony határában van egy református templomrom, onnan már kaptunk fölajánlást: az önkormányzat és a jogutódok elhoznak majd egy követ. A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság vállalta, hogy rendszerezik a felajánlásokat, leírást készítenek, fényképet keresnek, amelyik épületről pedig nincs fotó, arról rajzot készítenek. Erről további részletek a korkapolna.eu oldalon találhatók. Tehát nem arra bátorítják az embereket, hogy hozzanak egy-egy téglát a templomokból, hanem mindig jogilag rendezett módon kérik a felajánlásokat. Senkit se biztatunk arra, hogy vésővel vágjon ki egy darabot bármelyik épületből. Mindenképpen a szabályok betartását kérjük. Az illetékes önkormányzat, egyházközség vagy jogutód engedélye is szükséges.

Arasznyiból újra egész A Kárpát-medence ma már romos, elhagyott vagy összedőlt magyar keresztyén templomainak állítana emléket a partiumi HEGEDŰS Hegyszentmiklósi Református EgyházközMÁRK ség. Körkápolnát építenének, amelynek külső és belső falán elhelyeznék a romos templomok egy-egy darabját, fényképét és a történetét. A szervezők várják az egyházak, önkormányzatok felajánlását a formálódó emlékhelyhez. A részleteket Árus László lelkész mondja el. Mondjon néhány példát, ahol ilyen elhagyott, romos hajlék van, amelyből szívesen őriznének egy-egy darabot. A Kárpátokon túl, Moldvában állt a szászkúti református templom. Egy botrány miatt az egész gyülekezet katolizált, így az épület az évtizedek alatt tönkrement, összedőlt. Az 1970-es években még arasznyira kiemelkedett a földből, mára azonban már teljesen eltűnt. Emléke a kápolnánk falán élne tovább. Beszterce megyében a tacsi református templom tornya a közelmúltban dőlt össze. Máshol elnéptelenedik a falu, a templom az enyészeté lesz. Akad, ahol a hatalom romboltatja le, mint például Brassóban a régi belvárosi református templomot, amelynek helyén ma szálloda áll. De nem csak a Kárpát-medencére gondolunk, sőt nem csak református épületekre. Most hogy áll a kápolna kivitelezése? Egy helybéli mérnök ötvennégy fő befogadására alkalmas körkápolnát tervezett, az alagsorban kiállítóteret, mellette pedig 6

Reformátusok Lapja 2021. június 6.

Nem fél tőle, hogy a kápolna a sok rom és emlék miatt szomorú hely lesz? Nem a szomorúságot kell látni mögöttük, hanem inkább azt, hogy bárki jön Hegyközszentmiklósra, kicsit otthon érezheti magát: biztosan megtalálja szűkebb-tágabb környezete egykori templomának darabkáját. Talán olyat, amelyről nem is tudott. A kápolnát a helyi vallási turizmus színesítésére is szánjuk.

A nemzeti összetartozás napja előtt beszélgetünk: ön szerint a körkápolna a nemzet határokon átívelő, meg nem szűnő egységét is jelképezi? Igen, az összetartozás is benne van. Ezt az érzést szeretnénk erősíteni, tervünk, hogy a kápolna mellett felállítjuk a Kárpát-medence legmagasabb kopjafáját. A kopjafa azért lesz olyan magas, hogy messziről is jól látszódjon, és hirdesse, hogy itt, a Partiumban, Erdély és Magyarország határán voltak, vannak és lesznek még magyarok.  KÜLÖNLEGESSÉG A REFORMÁTUS TERMÁLFÜRDŐ A Hegyközszentmiklósi Egyházközség tulajdonában van a település gyógyfürdője. A víz akkor tört a felszínre, amikor az 1960-as években olajat kerestek itt. Végül a termálvizet felhasználva, közösségi összefogásból, önerőből strandot létesítettek. A rendszerváltozáskor a helyi téesz-ről a re­for­ mátus gyülekezetre szállt át a tulajdonjog, mert Hegyköz­ szentmiklósnak nincsen saját önkormányzata, viszont az itt élők szerették volna, ha tényleg az övék marad a fürdő. A Hegyközszentmiklósi Gyógyfürdő vize bizonyítottan gyulladáscsökkentő hatású. Évi huszonötezer látogatójuk van.


| REFORMÁTUS SZEMMEL |

FÁBIÁN TIBOR

Az összetartozás természetessége A szerző nagyszántói lelkipásztor, író, újságíró

Kis gyülekezetünk nagy temploma legutóbb akkor telt meg zsúfolásig, amikor közel másfél éve, a Vitézi Rend bálja előtt nyitóáhítatot tartottunk a Kárpát-medence szinte minden szegletéből érkezőknek. Egy kis gyülekezetben szolgáló lelkész számára akár életre szóló emlék, hogy ezúttal még a szószékre is csak nehézkesen sikerült feljutnia a templom minden részét megtöltő hagyományőrzők között. Ott, a pandémiát megelőzően hangzott el a hangsúlyos és intő figyelmeztetés, hogy ez az örömmel megélt találkozás és összetartozás bizony felelősséget is ró ránk. Hiszen az ünnepi al-

„Körös-körül, hét másik országban mintegy kétmillióan beszélnek, gondolkodnak, álmodnak ebben a pillanatban is magyarul.” kalmat, az egymásra találás élményét át kell mentenünk a mindennapokba. Családi körbe, szűkebb és tágabb közösségeinkbe. Olyan végvári strázsát, nemzetépítő szolgálatot, önvédelmet és identitást vállalni, amely gyorsan változó napjainkban nem mindenki számára ismert és természetes, talán mégis ösztönző és megszólító. Mindazoknak, akik hiszünk az összetartozásban és abban is élünk, feladatunk és felelősségünk, hogy ebben az értékveszítő világkorszakban is megvédjük nehezen kivívott, áldásként, mennyei ajándékként kapott egymásra találásunkat. Ma már nem véres, fogcsikorgató küzdelemmel kell ezt megtennünk, hanem jóleső természetességgel. Ahogyan református összetartozásunkat is megéljük immár tizenkét éve. Megvalósított és kimondott egységünkkel példát mutatva a nemzet többi részének. Ezt a természetességet kell mutatnunk azoknak is, akik még ma is a szétszakításban érdekeltek, és még mindig fel-felteszik a fülünket és lelkünket egyként sértő, a használattól sercegő lemezt. Nemzetünket a történelem folyamán, de az elmúlt száz évben is sok külső és belső érdek és indulat igyekezett szétszakítani. Bizony, számos esetben siker koronázta ezt a nemzettépő igyekezetet. Erről szólt az elmúlt száz évünk. Erről beszélnek a

határaink, a jelent tükröző térképeink. Az önmagával határos ország. Mindennek tükrében mégis felemelő a tudat, hogy a határokon csak az ország ér véget, a nemzet nem. Sőt, körös-körül, hét másik országban mintegy kétmillióan beszélnek, gondolkodnak, álmodnak ebben a pillanatban is magyarul. Ez a „haza a magasban” olyan koncentrikus kör, amely a nemzet hátországa, rejtett erőforrása. Nemcsak védelemre, segítségre és anya(ország)i szeretetre szorulók ők, hanem annak védelmezői is. Végvári vitézek, minden határon túl. Az anyanyelv őrzői, a hit védelmezői. A magyar kultúra lovagjai. Kétmillió lélek, akik talán egész életükben abban a reményben keltek és feküdtek, hogy ebben a nagy, rájuk ereszkedett elszakítottságban és idegenségben egyszer végre ők is tartoznak majd valahová. Ők azok, akik nem felejtettek. Akkor sem, ha róluk viszont könnyű szívvel lemondtak. Ők azok, akik túléltek. A kisebbségi léthez kapcsolódó minden létfelszámoló nyomorúságot. És most megfogyva, maradékaikban, mégis élnek, léteznek. 2010-től végre közjogilag is visszataláltak, vis�szafogadtattak oda, ahová mindig is tartoztak. A magyar nemzet kebelére. És a kezükben tartják ennek megható jelképeit: a címeres, szentkoronás okmányokat. Ami még tizenkét éve is olyan távoli volt, és amiért meg kellett küzdeniük, mert bizony, saját honfitársaik sem mindig értették őket, miért is akarnak ők magyarok lenni. Emlékezünk. Először június 4-én, amikor megszólal a gyászharang, a diktátum aláírásának időpontjában. Két nappal később, június 6-án viszont már előretekintünk, és hálát adunk. Megköszönve az Úrnak a romjainkból való megújulás, a testi, lelki újjászületés kegyelmét. Visszatekintünk: lám, innen jöttünk vissza és építettük újra magunkat. Nem több és nem kevesebb ez, mint világcsoda. Egy halálra ítélt, szétszabdalt nemzet új életre sarjadt. Méltó, hogy hálát adjon az Ég Urának az újra megtalált útért. Nekünk, reformátusoknak, különösen is hálás a szívünk, hiszen az összetartozás első lépését mi tettük meg 2009. május 22-én. Elindítva ezzel egy felekezeti határokon túlmutató folyamatot, a szétszabdaltság természetellenes állapotából az összetartozás természetességébe.  2021. június 6.

Reformátusok Lapja

7


| AKTUÁLIS |

A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Művészeti Szakgimnáziuma és Diákotthona

Idén még online lesz a HEGEDŰS BENCE

HEGEDŰS MÁRK

Mire kiderült, hogy megtarthatók a ballagások az iskolákban, addigra a gimnazisták többségét már elbúcsúztatták, de az általános iskolák és óvodák nagyobb részében megtartják a végzős diákok búcsúztatását tanév végén. Egyházkerületenként egy-egy intézményt kérdeztünk arról, ők hogyan engedik útjukra a végzősöket.

Május közepén, a járványügyi adatok javulása miatt számos korlátozó intézkedést enyhítettek vagy oldottak fel, ennek köszönhetően az iskolák immár tarthatnak ballagást, és lehetnek szóbeli érettségik is. A gimnáziumok végzős diákjai hagyományosan a vizsgák megkezdése előtti héten ballagnak, így több iskolában is megkérdezték őket arról, szeretnék-e, hogy utólag megtartsák az ünnepélyes búcsúzást. Bár tudunk olyan intézményről, ahol a diákok ezt nem tartották fontosnak, a legtöbb intézményben valamilyen formában elköszönnek a leérettségizett fiataloktól.

FONTOS A LEZÁRÁS A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Művészeti Szak­ gimnáziuma és Diákotthona tanárai bizakodnak, hogy az online térbe kényszerített tavalyi ballagás után idén méltóképpen búcsúzhatnak majd el a végzős diákoktól, már amennyire ez a járvány sújtotta időben megoldható. – Bár a tavalyi ballagásunk is kerek egész volt, tartalmazott minden olyan elemet, amelyet át lehetett emelni az online térbe, mégis az az igazi, ha személyesen tudunk elbúcsúzni – mondja a kollégium igazgatója. Baráth Julianna elárulja, hogy már április elején bíztak a hazai oltási program felgyorsulásában, amelynek eredményeként május végére, június elejére vége lesz a szigorú korlátozásoknak. – Ezért megkérdeztük a tizenkettedik évfolyamot, hogy mit szeretnének: online ballagást április 30-án, vagy ünnepélyes bizonyítványosztást a szóbeli érettségik után, június 19-én. A végzősök az utóbbit választották. Tehát reményeink szerint ha másként nem, akkor olyan szűk, istentiszteleti formában, mint 8

Reformátusok Lapja 2021. június 6.

ahogy a szalagtűzés volt, meg tudjuk tartani a búcsúztatójukat. A jelenlegi lehetőségek szerint szülők nélkül, a többi osztály nélkül, de mégiscsak személyesen – számol be a jelenlegi álláspontról Baráth Julianna, aki abban is bízik, hogy június közepére már talán a templomokra vonatkozó szabályokon is enyhítenek majd, így a búcsúztatón részt vehetnének a végzős diákok hozzátartozói is. Az igazgató szerint fontos, hogy a diákok lélektani szempontból is le tudják zárni az életüknek azt a szakaszát, amely gyakorlatilag április 30-án véget ért. – Hogy segítsük a lezárást, az utolsó online tanítási nap utolsó óráján az összes tanár, aki ebben az évben tanította őket, bejelentkezett, és mondott róluk két-három kedves mondatot. Ezután imádsággal és áldással zártuk le az online oktatást. Így indultak neki az érettséginek, ahol már személyesen találkoztunk – idézi fel az utolsó napot az igazgató. Baráth Julianna megjegyzi, hogy egyáltalán nem mondható el, hogy ez az érettségi nehezebb volt vagy kevésbé lett volna sikeres, mint a korábbiak, a diákok nagyjából az elvárásoknak megfelelően teljesítettek. Hozzáteszi, hogy az emelt szintű érettségi eredményei még nem érkeztek meg, és szerinte az igazi mérce majd a biológia-, fizika- és kémiavizsgák eredménye lesz, amely tárgyakból másfél éve nem volt sem személyes oktatás, sem labor. Az igazgató örömtelinek tartja, hogy mind a kilencven diák meg tudott jelenni a májusi vizsgákon, így emiatt pótérettségit nem kell tartaniuk. – Szóbeli érettségi viszont lesz, de ez a dolgok természetéből adódik, hiszen hittanból csak így vizsgáznak – magyarázza Baráth Julianna. Szóbeliznek még a


| AKTUÁLIS |

Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium

a ballagás testnevelésből érettségizők is, akik idén gyakorlati vizsgát is tehetnek, nem úgy, mint tavaly.

BALLAGÁS CSÖKKENTETT LÉTSZÁMMAL Jól sikerült az érettségi a budapesti Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium negyvenegy végzős diákja számára is. – Meglehetősen jók lettek az eredmények, bár volt egy-két diák, aki képességeihez mérten gyengén teljesített – árulja el Madarász Levente. Persze vannak olyan diákok is – teszi hozzá rögtön, akiknek jót tett a távoktatás és önmagukhoz képest jobb eredményt értek el. Mivel mindenki megjelent a végzősök közül a vizsgákon, így hasonlóan a pápai kollégiumhoz, a Benkőben sem kell pótérettségit tartani. Hittanból idén nyolcan méretik meg majd a tudásukat. – Évente a negyven-ötven érettségiző közül átlagosan tízen választják ezt a tárgyat, volt olyan év, hogy tizenöten tettek vizsgát hittanból, és ez nincs is olyan messze a húsztól, ugye? – mondja Madarász Levente felnevetve. Ez utóbbi szám már csak azért is kiemelkedő, mert az Oktatási Hivatal adatai szerint ebben a tavalyi tanévben háromszázötvenhatan, míg az ideiben már négyszázharmincnégyen jelentkeztek hittanérettségire. A budapesti intézményben már elbúcsúztatták a végzős gimnazistákat az írásbeli érettségik után. – A vizsgák után szűk körű búcsúalkalmat tartottunk. Így megadatott végül a diákoknak, hogy végigvonulhassanak az iskolán. Ezt rövid áhítat követte, majd elbúcsúztattam őket mint az iskola igazgatója, majd ők is elbúcsúztak a tantestülettől és az iskolától – idézi fel az alkalmat Madarász Levente. Hozzáteszi, hogy az általános iskolások ballagását most szervezik, és már biztos, hogy a nyolcadikosoknak is csak csökkentett létszámú nyilvános ballagást tartanak majd június 15-én. – Ezt már korábban eldöntöttük, és megbeszéltük a szülőkkel is, hogy ezen nem változtatunk akkor sem, ha megszűnnek a korlátozások.

Bethlen Gábor Református Gimnázium

PÓTLÓ ÉRETTSÉGI ÉS BÚCSÚALKALOM A korábbi években egy-egy osztálynak legalább három napig tartott a szóbeli érettségi a hódmezővásárhelyi református gimnáziumban, ám idén egyetlen nap is elég lesz, hiszen a járványügyi rendelkezések miatt most jóval kevesebb a szóbeli vizsga. Egyetlen olyan diák van, aki úgynevezett pótló érettségit tesz. Ez azt jelenti, hogy aki májusban önhibáján kívül nem tudott részt venni az írásbeli érettségin, most szóban pótolhatja azt. Ennek az a jelentősége, hogy az így érettségizők is megkezdhetik szeptemberben a felsőoktatási tanulmányaikat, és nem csúsznak egy évet. – A szóban forgó diákunk az írásbeli vizsgák első hetében nem tudott vizsgázni, mert érintett volt a koronavírus-fertőzésben. Három középszintű és egy emelt szintű vizsgát pótolhat – mondja Hódiné Földesi Sára igazgató. Az írásbeli érettségi előtt a hagyományos ballagás helyett előre rögzített videóval, online köszöntötték a végzős diákokat még május elsején, hiszen az akkor hatályos szabályok nem tették lehetővé a ballagás megtartását. A felvételen a tanárok verset mondtak a diákjaiknak, volt igazgatói köszöntő és rövid áhítat is. Ez azonban nyilvánvalóan csak pótmegoldás volt. – Sok minden kimaradt a végzős évfolyamunk életéből. Tavaly már nem tarthattuk meg a szalagavatót, a külön iskolai bálunkat, a megszokott ballagást és a hagyományos szóbeli érettségit sem – mondja az igazgató. Mindezt tudva végül úgy döntöttek, hogy a szóbeli érettségik után, június 22-én tartják a búcsúalkalmat. Nem nevezik ballagásnak, de lényegében azt pótolja majd. A százegy végzős – akkor már érettségizett – diák és tanáraik ünnepi istentiszteleten vesznek részt, a templomból átvonulnak a gimnáziumba, és közösen járják be az iskola fontosabb helyszíneit. Az udvaron pedig már néhány rokonuk, vendégük is ott lehet velük. Az ott tartott ünnepségen egyéni díjakat adnak majd át a végzősöknek. Ez a 2021. június 6.

Reformátusok Lapja

9


| AKTUÁLIS |

Bethlen Gábor Református Gimnázium

Eötvös József Református Oktatási Központ

Bethlen Gábor Református Gimnáziumban immár hagyomány, amelyet a járvány sem szakíthat meg. Átadják például a Németh László-díjat annak a diáknak, aki éveken át a legkiemelkedőbb és legsokoldalúbb volt. Vannak kifejezetten reál, humán és sportdíjak is. A végzős diákok örülnek az iskola kezdeményezésének, hiszen így még egyszer találkozhatnak társaikkal és tanáraikkal.

ONLINE BALLAGÁS A VIZSGÁK ELŐTT Országosan öt-tíz diákot érinthet a pótló érettségi a református gimnáziumokban – mondja Papp Kornél, a Zsinati Oktatási Iroda vezetője. Pótló érettségi – amely egyébként ingyenes – korábban is volt, a változás idén az, hogy a jelenleg is zajló vizsgaidőszakban is teljesíthető a pótlás, és szeptembertől elkezdhetők a felsőfokú tanulmányok. Általános gyakorlat volt ez évben, hogy az érettségi előtt online ballagást tartottak a végzősöknek – tájékoztat Papp Kornél. A legtöbb iskolában az érettségi bizonyítvány átadását még ünnepélyesebbé teszik, így pótolva az elmaradt ballagásokat. Sok helyen hálaadó istentisztelet keretében adják át az érettségi bizonyítványokat. – Remélhetőleg ezek az alkalmak pótolnak valamit az élményekből, mert a szalagavatók, a ballagások nagyon hiányoznak a diákoknak – teszi hozzá az irodavezető. Az általános iskolai és óvodai ballagásokat a betartandó szabályok figyelembevételével meg lehet szervezni. Például az udvaron tartott ballagáson is ügyelni kell a távolságtartásra, viselni kell a maszkot, és lehetőséget kell adni a fertőtlenítésre.

NEM VOLT RÁ IGÉNY Egy tanuló nem jelent meg az írásbeli érettségiken a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központban, és nem is él a pótló érettségi lehetőségével, azaz azzal, hogy most szóbeli vizsgákkal szerezze meg az érettségi bizonyítványát. Ez a típusú vizsga a járványügyi szabályok miatt egyébként is alig lesz: hittan- és testnevelés-érettségit tartanak, a nyolcvankilenc végzősre összesen egy tucat szóbeli megméretés jut. 10 Reformátusok Lapja

2021. június 6.

Ahogy Hódmezővásárhelyen, úgy Hevesen is online ballagást tartottak, ahogy már tavaly is. Olyan filmet készítettek, amelyben bemutatták az iskola tereit, ballagási énekek szólaltak meg, és búcsúztak a tizenegyedikesek, a tanárok, az iskolalelkész és az igazgató. A videót a tervezett ballagás időpontjában tették elérhetővé. Készítettek évkönyvet is, amely nyomtatásban is tartalmazza a ballagási beszédeket és fényképeket az elmúlt évekből – ezt az érettségi és a szakmunkás-bizonyítványok átadásakor kapják meg a végzős diákok. A szakmunkásképzés keretében egyébként a kőműves, a pék, a cukrász, az eladó, az abroncsgyártó, a mezőgazdasági gépész és a női szabó szakmát lehet kitanulni. Az úgynevezett technikumban, amely érettségit is adó szakképzést nyújt, mezőgazdasági gépészeket, valamint közszolgálati ügyintézőket képeznek. A járványhelyzet javulásának köszönhetően már lehet tartani ballagásokat, ám Együd László igazgató azt mondja, hogy „nem tapasztaltak olyan nagy igényt a végzősök részéről”, amely miatt megszervezték volna a pótballagást. Becslése szerint a végzettek húsz százaléka jelent volna meg az utóballagáson. Az Eötvös József Református Oktatási Központhoz tartozik általános iskola és óvoda is. Ezekben az intézményekben megtartják a ballagásokat. Az óvodai ballagás amúgy is mindig az udvaron zajlik, ez most elvárás is a járvány miatt. Huszonkét gyermeket búcsúztatnak, akik szeptembertől kezdik az általános iskolát. A nyolcadikosok ballagását az átányi református templomban szervezik meg. Ez hagyomány, hiszen az intézmény korábban itt működött, ma a felső tagozatosok már Hevesen tanulnak. A résztvevők számát most korlátozzák, így százötvenen vehetnek majd részt az istentiszteleten. – A mögöttünk lévő időszak mindenkit nagyon megviselt, még jobban is, mint ahogy előzetesen feltételeztem – mondja Együd László igazgató, aki úgy látja, nemcsak az elmaradt gimnáziumi ballagás okozott törést a végzősöknek, hanem a szociális kapcsolataik is megsínylették a helyzetet. – Meggyőződésem, hogy sokkal többet kellene foglalkozni a lelki kérdésekkel is, mint amennyire most lehetőség van.  FOTÓ: KAPÁS CSILLA, KÁDÁRNÉ ZSOLDOS EDIT, SEBESTYÉN LÁSZLÓ


| INTERJÚ |

„A legigényesebb olvasót is le lehet kötni” KOCSIS JULIANNA

Mindig igyekezett a maga útját járni, és ezzel mindmáig megőrizte önazonosságát. Versei, prózája sorvezetőként szolgálnak Kárpátalja – és saját – kalandos múltjában, hitét sem fél szóba hozni, ha a téma úgy kívánja. Sokan magukénak érzik azt, amit irodalmi tevékenységével képvisel – így volt ez pályája kezdetén, és ma is így van. Az idén hetvenéves, március 15-én Kossuth-díjjal kitüntetett Vári Fábián Lászlóval beszélgettünk.

Sohasem vágyott főszerepekre – állítja egy interjúban, ám határokon innen és túl ismert és elismert íróként vitathatatlanul vezető, példaértékű szerep jutott önnek Kárpátalján, a talán legsanyarúbb sorsú külhoni régióban. Hogyan érinti ez, és hogyan lehet ezzel a felelősséggel jól élni? Főszerepekre ma sem vágyom, de korábban is azt vallottam, hogy mindenki tegye ott a dolgát, ahová sorsa vagy alkalmassága állította. Aktív korszakom nagyobb részében tanítottam, és bár előfordult, hogy „megkínáltak” egy, a párttagság feltételéhez kötött igazgatóhelyettesi munkakörrel, nem vállaltam el. Ha igent mondok is, nem valószínű, hogy ellenzéki múltam miatt megkaptam volna a kinevezést. Az irodalmi életben, a kultúrában azonban merőben más akár vezető szerepet is vállalni. Első mestereim mindenekelőtt az igényes, színvonalas művek írását kötötték a lelkemre, és irodalmi folyóiratunk, az Együtt főszerkesztőjeként ebben ma sem ismerem az alkut. Lapunk ma szerte a Kárpát-medencében jó hírnévnek örvend, és ezt egyértelműen a közölt írások minőségének köszönhetjük. Szerkesztőtársaimmal abban is egyetértünk, hogy eredményeink megtartása az irodalmi élet folyamatos újulása nélkül nem lenne lehetséges. Jó hír, hogy az Együtt vonzza a pályakezdő alkotókat, és ezáltal nemcsak az utánpótlás, de a kárpátaljai magyar irodalom jövője is biztosítottnak látszik. Ha ebben a folyamatban van némi érdemem, azt minden felelősségével együtt boldogan vállalom, mert valóban jó a hasznos szolgálat tudatával élni. Mikor, miért kezdett el írni? Mit jelent önnek az alkotás lehetősége? Tizenéves koromban írtam az első verseket. A miértre már bonyolultabb a válasz. Talán hatással voltak rám első olvasmányaim: A dzsungel könyve és a régi, két háború közötti olvasókönyvekben talált versek. Tizenkilenc-húsz éves koromban kaptam az első komolyabb biztatásokat. Viszonylag korán felismertem, hogy amiről beszélek, azt sokan magukénak érzik. Rossznyelvek ezt szolgálatos irodalomnak, földhözragadtnak, idejétmúltnak mondják, de az olvasói visszajelzések és a kritikai értékelések mellett ezek a vélemények eltörpülnek. Nagy László óta egyér-

telmű, hogy a klasszicizáló formát is meg lehet tölteni korszerű tartalommal, a nyelvi kifejezőeszközök újszerű használatával a legigényesebb olvasót is le lehet kötni, és ezt tapasztalva már össze is állt az elégtétel minden méltatlan, korábbi sérelemért. Viszonylag későn, 1991-ben jelent meg első, Széphistóriák című verseskötete. Miért csak ekkor? Valóban, negyvenéves voltam, amikor első kis kötetem megjelent a Kárpáti Kiadónál. A ’80-as évektől kezdve ideológiai kifogásokra, a rendszert dicsérő versek hiányára hivatkozva kétszer utasította el ugyanez a kiadó az összeállított versanyagomat. ’91-ben is csak azért adták ki, mert a rendszerváltás megtörtént, és az anyag bővített változata már a Magvető Kiadónál várt a megjelenésre. Amikor elkészült a kötet, felutaztam Ungvárra, hogy kifizessem és elhozzam a nyomdából mind a kétezer példányt, ugyanis nem szerettem volna, ha verseim ezzel a silány külsővel nyilvánosság elé kerülnek. A város főterén – jól emlékszem – többezres tömeg gyűlt össze, hogy eltávolítsák a népek nagy vezérének hatalmas szobrát. Megálltam félórára, mert ez a pillanat semmiképpen sem maradhatott ki az életemből. Amikor beindult a darus kocsi csörlője, és a szobor talapzatától elszakadva úgy himbálózott a levegőben, akár az akasztott ember, a tömeg hangos ujjongásba kezdett. Hát ezen a napon jelent meg az én Széphistóriák című verseskötetem. A versek után a prózában is jelentőset alkotott. Melyik áll önhöz közelebb? Az ezredfordulóig szinte fel sem merült bennem, hogy prózát is írjak, mert meg voltam győződve róla, hogy a versbeszéd tökéletesen kielégíti nem túl gyakori megszólalásaimat. Ha azonban jobban átgondolom az egészet, rájövök, hogy elhamarkodottan vélekedtem, mert mindig is mocorgott bennem némi hajlandóság a próza iránt. Gyerekkoromban még csak hallgattam a felnőttek beszédét, és ha nem éppen gyerekfülnek való volt a téma, valaki megjegyezte, hogy zsindely van a háztetőn. A szólás eredetével ma sem vagyok teljesen tisztában, de az értelme volt, hogy ilyenkor ki kellett mennem a házból, pedig majd 2021. június 6.

Reformátusok Lapja 11


| INTERJÚ |

„Az Istentől való legnagyobb áldásnak az alkotásra való hajlam mellett népes, szép családomat tekintem. Ez már egymaga elegendő igazolás arra nézvést, hogy nem éltem hiába."

12 Reformátusok Lapja

2021. június 6.


| INTERJÚ |

megevett a kíváncsiság. Máig sajnálom a férfiak rögzítetlenül elvesztegetett háborús és lágerélményeit. Érettebb fejjel aztán én is beszélni kezdtem múltbeli dolgaimról, és amikor a rádiós Antall István biztatott az írásra, le is írtam kényszerű katonaságom néhány epizódját, majd elkezdtem a Tábori posta írását. Amikor könyv alakban is megjelent, bizonyára a téma egyedisége miatt, öt-hat recenzió és legalább három részletesebb elemzés foglalkozott vele. Ez igen jólesett, és néhány esztendő múlva hozzákezdtem – nem csak a szépre emlékezve – korai gyerekkorom eseményeinek leírásához. Meggyőződésem, hogy kár lett volna a feledésnek adni családunk és a tiszaújlaki emberek ’50-es, ’60-as évekbeli életének, küzdelmeinek bennem lerakódott emlékhalmazát. Kellő és értő fogadtatásra lelt a kritikában a Vásártér is, mégsem tartom magam prózaírónak, hiszen a közvetlen közelemben is vannak, akik nálam sokkal magabiztosabban bírják a prózanyelvet. Mégis azt hiszem, hogy meg kellett írnom ezt a két könyvet, hogy teljesebb, árnyaltabb és megismerhetőbb legyen eddigi szerény munkásságom is, amelynek továbbra is a költészet a meghatározó eleme. Ki látja először a munkáit? Nálam nem alakult ki a pályatársak többségénél megszokott gya­korlat. Bár ha jobban visszanézek az időben, rendszerint egy­ kori barátom, S. Benedek András volt az első olvasóm. A ’70-es években baráti körünkben csak neki volt mechanikus írógépe, és ha jelentkeztem nála egy-egy vers kéziratával, papírt, indigót fűzött a gépbe, majd villámgyorsan lekopogta. Így tett József Attila emlékére írt Altató című versemmel is, és miután az első példányt a konyhaszekrénye üvegablaka alá helyezte, a maradék kettőt kezembe nyomta. Nagy elismerés volt ez részéről, nem kellett hozzá magyarázat. Elegendő biztatásnak és elismerésnek bizonyult, hogy versemet hamarosan a szegedi Tiszatájban láttam viszont. Talán ez volt életemben az a pillanat, amikor végképp eljegyeztem magam a költészettel. Könnyen kiadja a kezéből az elkészült alkotásokat? Miután elkészültnek vélem az írást, általában apróbb módosításokkal dajkálgatom, érlelem még néhány napig, és aztán postázom csak a megfelelő címre. A rendelkezésemre kiszabott idő ezt általában megengedi, különben sem vagyok a gyors munkához szokva. Ha azonban a kérdés arra a körülményre is vonatkozik, hogy vannak-e elvi-esztétikai kételyeim az elkészült alkotással kapcsolatban, és ezért kellene visszatartanom, nemmel válaszolok, mert az már az elején el szokott dőlni, hogy érdemes-e az adott téma vázára fölépíteni valamit. Ezer szállal kötődik a reformátussághoz, verseiben is rendre felbukkan Isten neve és a különböző bibliai jelképek, elnevezések. Mikortól, miért lett része életének – és azután munkáinak – a hit? Az én hitem megértéséhez mindenképpen ismerni kell az előzményeket. Vásártér című munkám egy fejezetében igyekszem

jól érthetően feltárni a család többnyire zilált vallási kötődéseit. Római katolikus apai nagyanyám református férje miatt kényszerből szakította meg kapcsolatát saját egyházával, így gyökértelenné lett keresztényként élte életét, majd idősebb korában csatlakozott Jehova tanúihoz. Ehhez szinte semmit sem tudok hozzáfűzni. Vegyes családból származó anyám, neveltetési hiányosságainál fogva, egyáltalán nem tartotta fontosnak a hite gyakorlását. Sztálin lágereit megjárt apám egy időben presbiterként segítette református közösségét, majd – bizonyára a munkahelyi zaklatások miatt – fokozatosan elmaradt az istentiszteletekről. A Vásártér kis református templomának látogatása így nagyapámra és rám maradt. És habár nagyanyámnak feladatbeli kötelességül szabták új közösségének gyarapítását is, nagyapám makacs reformátussága minden térítési kísérletnek ellenállt. Én, bár hitoktatásban nem részesülhettem, tizenöt esztendős koromban, formális konfirmálásom után a református egyház tagja lettem. Azt nem állítom, hogy ekkor már kialakult elképzelésem lett volna az Isten-ember kapcsolat lényegéről, de az alapom mindenképpen megvolt hozzá. Életem során történt velem néhány olyan esemény, amikor Isten közelségét és közvetlen segítségét kézzelfoghatóan is megtapasztalva rájöttem, hogy nem lóghatok csak úgy a térben. Jól tudom, hogy hitem e felismerés ellenére sem makulátlan, mégis fontosnak tartottam az ezredforduló táján (akár az általánosítás szándékával is) leírni a következő négy verssort: „Amíg a halál nem keres, / elvagyunk nélküled, Uram. / De vádlott lesz minden felperes, / ha rájön, hogy nincs több futam.” Ezek után ki tudom mondani, hogy feltétel nélkül hiszek a Mindenható Isten létezésében, mint ahogyan nemzetünk és kultúránk nagyjai is hittek és bizakodtak benne. És hiszem továbbá, hogy földrészünk erősen félresodródó történelmét csakis az ő akarata terelheti vissza a helyes mederbe. Ahhoz, hogy a művész alkothasson, jó, ha akad támogatója – elsősorban a család és a barátok személyében. Hogyan viszonyul a családja az olykor valószínűleg nehézkes alkotói folyamathoz? Isten legnagyobb áldásának – az alkotásra való hajlam mellett – népes, szép családomat tekintem. Ez már egymaga elegendő igazolás arra nézvést, hogy nem éltem hiába. Tanítottam, házat építettem, magam is továbbtanultam, gyerekeket neveltem, és amióta a szabadidőm is több, az alkotómunkával párhuzamosan tíz szép unokámnak is örvendhetek, és ők is örülnek a sikereimnek, az elismertségemnek. Mivel nem vagyok megrögzött munkamániás, a család engem sohasem zavart, és szeretném hinni, hogy ők is türelemmel viselték, ha az apai szeretetben és gondoskodásban rövidülniük kellett. Részükről a megértő magatartást is támogatásnak tekintem. Író, költő, néprajzkutató, műfordító, szerkesztő, tanár, férj, édesapa, nagyapa – helytállást igénylő szerepek. Hogyan lehet ennyi színtéren jól jelen lenni? 2021. június 6.

Reformátusok Lapja 13


| INTERJÚ |

Valóban ennyi arcom lenne? Tulajdonképpen mindegyik vállalható. Azt, hogy van-e tényleges súlya és közösségi haszna lassan beteljesedő életemnek, az olvasók és irodalomtörténészek fogják kimondani, de hogy meddig lesz még rá szükség, az továbbra is a mindenkori politikai és demográfiai helyzet függvénye marad. Tanítottam általános iskolai, közép- és felsőfokon tudásom és képességem szerint, és vannak, voltak tanítványaim, akik jó szívvel emlékeznek rám. Népköltészetet gyűjtöttem és fordítottam, majd összehasonlító kutatómunkával igyekeztem közös nevezőkre hozni a magyar és a ruszin népi kultúrát. Feleségemmel három gyermeket neveltünk fel tisztességgel. Nem szóródtak szét a nagyvilágban, nem hagyták el Kárpátalját, és hogy nem hiába jöttek a világra, tíz unokával igazolják. Ez a tudat többet ér minden babérnál, ez jelenti számomra az emberi boldogságot. Ezek után, ha arra kell felelnem, ki is vagyok valójában, el kell ismételnem a kérdésbe rendezett felsorolást: költő, író, műfordító, ha éppen azzal foglalkozom; tanár, ha tanítani kell; családapa, nagyapa, ha gyermekeim, unokáim örömei, gondjai részeseként velük örülve vagy aggódva segíteni tudok. Ki is vagyok hát akkor? Mindig a rám váró, a vállalt szerep dönti el. Hogyan tölti a szabadidejét? Szeretem a természetet, a folyó- és állóvizeket, az építészeti emlékeket. Szívesen babrálgatok Váriban és Csarodán családi házaink körül, hiszen az udvaron és a kert fái között mindig akad tennivaló. Ha az alkalom úgy hozza, családtagokkal vagy barátokkal a Balaton mellett, esetleg termálfürdőkben élvezem a víz gyógyerejét, de tengeren még nem jártam, és talán már nem is vágyom. Tavasszal Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát – többek között kordokumentumként is szolgáló, önéletrajzi ihletettségű regényei miatt. A Tábori posta és a Vásártér valóban megfelel mindkettőnek. Hogyan lehet feldolgozni, jól kezelni, hogy az írások által igencsak sokan kapnak – még ha csak töredékesen is – képet az életéről, gondolatvilágáról? Tudom, sokan felkapják a fejüket, amikor családi életünk olyan részleteit is megvilágítom, amelyekről inkább hallgatni illenék. Amit én kibeszélek, azt nem valamiféle feltűnési szándék mondatja el velem. Azért teszem, mert a történet így lesz igaz és kerek. Ha jobban belegondolunk, az élet is kegyetlen néha, de bemutatása így teljes és hiteles. Ha pedig mindez sértené halott szüleim emlékét, a túlvilágon majd mindent részletesen megbeszélünk, és talán lezárhatjuk a befejezetlen vitákat. Idén – épp egy nappal a Kossuth-díj odaítélése után, március 16-án – lett hetvenéves. Mit javasolna most egykori pályakezdő önmagának? Boldog vagyok, hogy megérhettem, köszönöm a Megtartónak. Ha ebből a hetvenből most félretehetnénk ötvenet, egy húszéves ifjú állna előttünk, aki nagyjából tisztában van önmagával és Kárpátalján élő nemzeti közössége helyzetével. Egy 14 Reformátusok Lapja

2021. június 6.

magyar polgárjogi mozgalom bontakozik körülötte, és tudja, hogy ebből nem maradhat ki. Lágert járt apja, aki örökös rettegésben érett férfivá, tiltani, óvni szeretné minden szovjetellenesnek minősíthető tevékenységtől, és legszívesebben a versírást is abbahagyatná vele. Amikor az egyetemről kicsapják, majd besorozzák a szovjet hadseregbe, úgy néz ki, hogy az apának lett igaza. De a fiú hajthatatlan, és az idő végül őt igazolja. Hogy mit tanácsolnék annak a húszesztendős fiatalembernek? Csak annyit, hogy járja továbbra is a maga útját, nem volt az annyira dicstelen.  FOTÓ: SEBESTYÉN LÁSZLÓ

VÁRI FÁBIÁN LÁSZLÓ

Mint vérző pólya… Mikor a hold hideg csónakja ringat, bagolyszárny-felhő húz át az éjszakán, feljáró emlékek ligetébe vágyom: ott tán majd meglelem hazám. Vagy tutajra inkább az ében óceánon, míg el nem parázslik drága két szemem. A vizekre szédít harminchárom lábnyom, ködöt szór szememre, száll az ég velem. Fogadj társaddá, ó, hajnalsugaram, mielőtt végképp feladnám magam! Ha az a tutaj megdől s megfeneklik a jégből épült égi torlaszon, húszéves ifjúként lerántom ingem, és a szélben meglobogtatom. Visszatér számba a márciusi szó, mellém szegődik ugyanaz a lány. Tudom, e virtus ma csak annyit ér, mint vérző pólya a hajnal homlokán. Mert az átütő vér nem alvad, egyre jő, a homály mégsem oszlik. Késik az idő. Holott hajdanán a téllel perben állva testünkre dérből neveltünk vérteket, késeket dobáltunk a gyűlölt éj falába, míg tűz alá nem vette a nap a bérceket. A hold, ha gurulóban homlokunkhoz koccant, fejelgettünk véle késő alkonyig – aztán felpörgött az óra mutatója, s a mester szétengedte tanítványait. Íme, az életem, az eddig járt utam. Tedd rá a pecsétet, ha gondolod, Uram.


| CSENDES PERCEK |

KARSAY ESZTER

Egy prédikátorról olvastam történetet minap az interneten, amely Amerikában esett meg egy hideg vasárnapon: „A templomunk parkolója hamar megtelt aznap. Amikor kiszálltam a kocsiból, arra lettem figyelmes, hogy gyülekezeti ismerőseim, miközben mennek befelé a templomba, valamiről sustorognak. Ahogy közelebb értem, észrevettem egy embert, amint nekitámaszkodik a templom falának. Majdnem egészen lefeküdt, mintha aludna. Hosszú, nagyon rongyos viharkabát volt rajta, nagy kalap a fejére húzva, az arcát nem lehetett látni. A lábán körülbelül harmincéves cipő lehetett, amely olyan lyukas és elnyűtt volt, hogy kilátszottak a lábujjai. Gondoltam, hajléktalan és itt alszik, aztán bementem a templom kapuján. Bent elkezdtünk beszélgetni a testvérekkel. Szóba került a kint fekvő hajléktalan is. Az emberek csak nevettek, gúnyolódtak rajta, suttogtak róla, de senki sem akarta behívni, hogy üljön le közénk. Én sem. Néhány perc múlva elkezdődött az istentisztelet. Mindenki a prédikátort várta, hogy elfoglalja helyét a szószéken, és hirdesse az Igét, amikor kinyílt az ajtó. Bejött a hajléktalan, fejét lehajtva végigsétált a padok között. Az emberek zavarban voltak és újra összesúgtak egymás között, megrökönyödött arcot vágtak. Ő végigment a templomon egészen a szószékig, ott aztán levette kabátját és kalapját. Elszorult a szívem. Ott állt a prédikátorunk. Ő volt a hajléktalan. Senki sem szólt egy árva szót sem. A prédikátor elővette bibliáját, letette, majd így szólt: »Testvéreim, azt hiszem, nem kell mondanom, hogy miről fogok ma prédikálni.« Ezután énekelni kezdett: »Ha tudok segíteni valakin, aki mellett elmegyek, ha tudok egy kedves, biztató szót szólni, amely felderíti, ha meg tudom mutatni valakinek, hogy az útja helytelen, akkor már nem hiábavaló az életem.«” Gyakran sok hosszú prédikáció nem ér annyit, mint az ilyen illusztráció. Mélyebb átélésre késztet minden szónál. Nemcsak a gyülekezet számára hatásos, hanem a lelkésznek is, aki beöltözik a nyomorult szerepébe. Elgondolható, hogy mit éreztek a hívek, amikor elmentek a hajléktalan mellett, és mit a lelkipásztor, amikor magára maradt a kapun kívül. Más kérdés, hogy megoldja-e az ilyen ember életét, ha behívják egyszer egy istentiszteletre. Számára fedélre, ellátásra, munkára és önbecsülésre, azaz tartós és személyes életápolásra van szükség ahhoz, hogy újat tudjon kezdeni. A templomkapuban talán pénzt is kap, elintézzük néhány forinttal. De a „krisztusi többet” adja-e neki valaki közülünk? 

IMÁDKOZZUNK!

Több az élet annál, Urunk, mint amit valaha is megismerhetünk, megérthetünk belőle. A hitünk vallomása ez, nem az értelmünké. Mert értelemmel seregnyi történés előtt megdermedve állunk. Az értelem nem ad segítséget a veszteség elhordozásához sem, márpedig az egész földi létünk veszteségről veszteségre halad. Az értelem csak a tényeket látja, és nem tud továbblépni: hol van az, aki eddig velünk volt? Hol vannak az álmok, amelyekben hittem? Hol vannak a barátok, akik eddig mellettem álltak? Hová lett a fiatalságom? Ezekre nem tud választ adni a tudomány. Ezekben a helyzetekben csak nálad csendesül el a lelkünk, Urunk. Amikor emberen túlról jön az erő, de azért, mert bár gyönge és törékeny volt, de volt az emberi fohász, a hit és az utánad való vágyakozás. Több az élet, hisszük, és ezért minden veszteségben tudhatjuk: velünk vagy, és te vagy az a több minden élethelyzetünkben.  HAJDÚ SZABOLCS KOPPÁNY

A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ

Hajvágás Közismert ószövetségi intézmény a názírfogadalom. Férfiak és nők különleges fogadalmat tehettek az Úrnak, a názírság annak a külső módon is látható jele, hogy az illető „az Úrnak szenteli magát” (4Móz 6,2). Az önként vállalt, különleges fogadalmi időben a názír nem iszik bort, egyéb részegítő italt, semmilyen szőlőből készült italt, nem eszik „se friss, se szárított szőlőt.” (4Móz 6,3). A halottakkal való érintkezés tilalma mellett Úrnak szentelt voltát szemmel láthatóan mutatja egy másik tilalom teljesülése is: „Názírfogadalmának egész ideje alatt ne érje borotva a fejét. Míg le nem telnek azok a napok, amelyekre az Úrnak szentelte magát, szent legyen, hagyja szabadon nőni hajfürtjeit.” (4Móz 6,5) Heti szakaszainkban egymás mellett jelenik meg Pál apostol és Sámson ószövetségi bíra hajvágásos esete. Pál „megnyíratta a fejét Kenkhreában, mert fogadalmat tett” (ApCsel 18,18). Lehetséges, hogy Pál újabb utazása előtt jelezni akarja: a hajvágás után következő missziói utat különlegesen Istennek szentelve és ajánlva akarja végezni. Az ApCsel 21,24-ben esik szó legközelebb tisztulási szertartásról, valamint a názírok fejének megnyírásáról. Sámson erejének a titkát és lefegyverezésének lehetőségét a filiszteusok Delila felhasználásával akarják megtudni. Sámson születésének ígéretétől fogva különleges módon az Úrnak szentelt názír és választott, erős szabadító (vö. Bír 13,5), akinek a filiszteus nők voltak a gyengéi. Delila végül harmadszori próbálkozásra megtudja a titkot: „Ha megnyírnak, odalesz az erőm, elgyengülök, és olyan leszek, mint bárki más.” (Bír 16,17) Sámson ereje és küldetése abban állt, hogy különlegesen Úrnak szentelt életű volt. A levágott haj azonban újból megnőtt a rabságban, és Sámson végül saját maga feláldozásával mégis megszabadította népét.  PAP FERENC 2021. június 6.

Reformátusok Lapja 15


| REFORMÁTUS ÉLET |

Kripta a templom mélyén HEGEDŰS BENCE

Régészeti feltárás lett a három évvel ezelőtt indult tetőcseréből a dunapataji református templomban, ahol az elmúlt hónapban kalocsai és kecskeméti régészek középkori kriptát tártak fel. A szakemberek több tárgyi emléket is találtak, amelyek segítségével pontosan felvázolhatják a 15. században épült hajlék történetét. A gyülekezet már szívesen visszaköltözne otthonába, de erre egy évig még biztosan nem lesz lehetősége.

Felállványozva áll már néhány éve a dunapataji református templom, az egykori mezőváros legrégebbi ma is használatban lévő épülete. A Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye legrégebbi templomának a Dunamelléki Református Egyházkerület idős épületei között is méltó helye van. A műemlékvédettség alatt álló építményben 2018 karácsonyán tartották az utolsó istentiszteletet, azóta dicsőítő énekek helyett különböző felújítási munkálatok zaja hangzik az évszázados falak között. Nagy Dávid lelkipásztor szerint először csak a tetőt akarták felújítani, ám ez csak az első dominó volt a sorban. – Százéves álom, hogy ez a templom megújulhasson. Az első világháború utolsó évében vették le a rézlemezborítást a tetejéről, az eredeti tervünk alapján ez került volna vissza. Ehhez azonban meg kellett javítani a födémet és a gerendázatot, amely 16 Reformátusok Lapja

2021. június 6.

teljesen el volt korhadva. Az előbbi cseréjéhez alá kellett állványozni a templomot belülről, így a padbelsőket ki kellett szedni. Ha már kiszedtük a padokat, akkor azokat restaurálni kellett. Elindultunk a tetőtől, és most csaknem a pinceszintnél járunk. Ez óriási munka. A legutolsó nagy felújtás 1861-ben volt, előtte pedig 1846-ban. Ekkor készültek a padok, az ajtók és az úrasztala – mondja a lelkész. Nagy Dávid abban bízik, hogy sikerül úgy helyreállítani a hajlékot, hogy a következő évszázadokban is otthont adjon a hitüket gyakorló dunapataji reformátusoknak.

BEFALAZOTT GÓTIKA A templomba lépve szokatlanul hat a padsorok és az úrasztala helyén felhalmozott, több méter magas földhalom. A szószék és a mózesszék gondosan becsomagolva várja a felújítás végét,


| REFORMÁTUS ÉLET |

KEGYELETTEL Míg a Paksy családnak tulajdonított maradványokat, és az azokkal szemben feltárt középkori csontvázakat vizsgálatuk után az antropológiai tárban helyezik el, addig a kripta feletti feltöltésben talált csontokat és koponyákat visszatemetik a padozat alá. – Ők olyan emberek lehettek, akiknek szoros kötődésük volt a pataji templomhoz – vélekedik Nagy Dávid. Hozzáteszi: a visszatemetés után kegyeleti alkalmat tartanak majd.

az aládúcolt karzaton álló Országh-orgona is hasonló borítást kapott. A földkupac mellett régészeti ásatás nyomai látszanak, a három méter mély gödör alján csontvázak pihennek. Az egyik oszlop tövében, egy zsákban emberi csontokat gyűjtöttek ös�sze a régészek, míg az oszlop túloldalán gótikus építészeti elemek, díszítésdarabok állnak egy rakásban. – Miután kiderült, hogy padlófelújítás is lesz, lehetőségünk nyílt a régészeti kutatásra – mondja a feltárás vezetője, Szabóné Lantos Andrea. A Viski Károly Múzeum főmuzeológusa hozzáteszi, hogy a templom 1980-as évekbeli felújításakor már előkerültek a korábban befalazott gótikus boltívek maradványai. Így tisztában voltak azzal, hogy 15. századi templomról van szó, amelyet a reformátusok átvettek és átépítettek. Az ásatások április 19-én indultak a kalocsai Viski Károly Múzeum és a kecskeméti Katona József Múzeum szakembereinek részvételével, de önkéntesek is segítették a feltáró munkát. – Kuriózumnak mondható, hogy az alföldi térségben egy még mindig álló, gyönyörű, használatban lévő, 15. századi gótikus templomon dolgozhatunk – mondja Szabóné Lantos Andrea. A régész-történész azt is elárulja, hogy az ásatás naponta tartogatott meglepetéseket. Habár remélték, hogy megtalálják az átépítések nyomait, és esetleg egy kriptára vagy néhány középkori sírra is rábukkannak, a valóság minden várakozásukat felülmúlta: – Először csak a téglasor bukkant elő, majd lejjebb érve bizonyossá vált, hogy tényleg az eredeti kriptát találtuk meg. Nagyon izgalmas munka volt.

A KRIPTA A régészeknek sikerült meghatározniuk az egykori szentély helyét, megtalálták az oltár mészkőalapját, amely előtt végül a téglából felfalazott, egykori kétosztatú, boltíves mennyezetű kriptára is rábukkantak. – Nyugat felől volt a bejárata, amely részben meg is van, és a küszöb maradványait is megtaláltuk. A kripta az idők során beszakadt, végül fel is töltötték. Itt találtuk meg azokat a gótikus építészeti elemeket, amelyeket a templom átvétele után a reformátusok eltávolítottak a falakról, oszlopokról. Emellett csonttárként is használták: rengeteg koponyát és más emberi csontokat találtunk benne – újságolja Szabóné Lantos Andrea. Hozzáteszi: a feltöltés eltávolítása után bukkantak rá az anatómiai rendben fekvő öt csontvázra, amelyek – feltételezésük szerint – a főúri Paksy család tagjainak földi maradványai lehetnek. – Ezt genetikai vizsgálattal fogjuk majd bizonyítani – emeli ki. Egyről tudják biztosan megállapítani, hogy férfié lehetett – a döntést nehezíti, hogy amikor a kripta teteje beszakadt, a csontok összetörtek. A kriptával szemben, a szentély padozata alatt további három csontvázat találtak egymás mellett, amelyek közül a két szélső férfié, a középső pedig egy fiatal nőé. Szabóné Lantos Andrea azt mondja, a csontokat hamarosan kiemelik és alapos vizsgálatnak vetik alá, annak végeztével pedig az antropológiai tárba kerülnek majd. 2021. június 6.

Reformátusok Lapja 17


| REFORMÁTUS ÉLET |

NEM CSAK CSONTOK A kripta feltárása önmagában is értékes felfedezés, de emellett még sok olyan tárgyi emlék akad itt, amelynek láttán gyorsabban kezd verni a régész szíve – például egy szépen megmunkált, gótikus latin betűkkel vésett táblatöredék. – Van rajta egy nagyobb betű, amelyet nem tudtunk azonosítani, illetve egy felirat az alsó sarkában, amely egy történész kollégánk szerint talán a „Ladislao” felirat eleje lehet, de ez csak hipotézis. Szintén értékes az a pánt- és zárszerkezet, amely valószínűleg a kripta ajtajának része lehetetett – fogalmaz a muzeológus. Ezek mellett közel száz érmét találtak a Mátyás-kortól kezdve egészen a 18. századig, valamint sok használati tárgyat, köztük gombokat, imakönyvek ezüstcsatjait, illetve egy csontnyelű, vaspengéjű újkori kést. A falkutatás is eredményt hozott, a feltárt gótikus töredékekkel együtt jól rekonstruálhatóvá teszi a templom történetét. – Az oltár melletti északi falon megtaláltuk az oltáriszentség-tartót, és az oltárhoz vezető lépcső alapozása is előkerült. Kiderült, hogy az északi falon egy sekrestye csatlakozott a templomhoz, amelynek megtaláltuk a küszöbét. Az épületen kívül végzett földradaros vizsgálat pedig szépen

„Kuriózumnak mondható, hogy az alföldi térségben egy még mindig álló, gyönyörű, használatban lévő, 15. századi gótikus templomon dolgozhatunk.” (Szabóné Lantos Andrea)

kirajzolta a sekrestye vonalát, valamint az árok nyomvonalát – osztja meg a részleteket az ásatásvezető. Elmondja azt is, hogy a déli falon egy gótikus ülőfülkét is találtak, amelyet később – feltehetően a reformátusok – befalaztak.

TOVÁBBI KÉRDÉSEK Szabóné Lantos Andrea szerint van még néhány kérdés, amelyekre a következő időszakban megpróbálnak választ találni. Az egyik, hogy volt-e szentélyrekesztője (a szentélyt a templomtértől elválasztó építészeti elem – a szerk.), illetve Árpád-kori előzménye a templomnak. Ez utóbbi azért ütött szöget a régészek fejébe, mert a falkutatáskor a déli oldalon lévő bejáratnál találtak egy szenteltvíztartót. A szakemberek szerint ez az Árpád-korból származó keresztelőmedence, amelyet a Mátyás-korban beépítettek. – A kérdés, hogy itt volt-e az az Árpád-kori hajlék, ahonnan a keresztelőmedence származik, vagy valahol máshol. Emellett szeretnénk még kideríteni, hogy a déli oldalon milyen épületrész csatlakozott a templomhoz. Ha sikerül választ találni, akkor már 18 Reformátusok Lapja

2021. június 6.


| REFORMÁTUS ÉLET |

„A dunapataji gyülekezet büszke a templomára, és szeretné, ha a feltárt elemek láthatóak maradnának.” (Nagy Dávid)

pontos képet tudunk adni a templom felépítéséről, történetéről – mondja Szabóné Lantos Andrea.

VISSZAVÁGYÓ GYÜLEKEZET

– A dunapataji gyülekezet büszke a templomára, és szeretné, ha a feltárt elemek láthatóak maradnának – mondja Nagy Dávid. A lelkész hozzáteszi, hogy mindezt annak ellenére érzik így, hogy most már közel három éve nem tudnak összegyűlni az épületben. – Nagy szívfájdalma a közösségnek, hogy a rengeteg keresztelő, házasságkötés vagy épp a konfirmációk nem ebben a térben voltak az elmúlt években. A közösség most a mintegy száz méterre található gyülekezeti házban él. – Ez jelentősen leszűkült életteret jelent, főleg a pandémia idején: a száz-százhúsz férőhely ellenére legfeljebb ötvenen lehetünk jelen – magyarázza Nagy Dávid. Igaz, már kevesebben vannak, mint százötven-kétszáz éve. – Dunapataj egykor mezővárosi ranggal bírt, hatezren laktak itt, akiknek a kétharmada református volt. Most háromezer-négyszáz lakosa van, és legfeljebb négyszázan vannak, akik a mi választói névjegyzékünkben is szerepelnek – mondja a 2014 óta helyben szolgáló lelkipásztor.

ÚJ PRÓBATÉTELEK A feltárt építészeti emlékek láthatóvá tétele több szempontból is megnehezíti a templomfelújítást. – Az elemek között van középkori gótikus, barokk és más építészeti stílus is, mégis egységes épületet kellene kapnunk a felújítás végére. És mivel a gótikus elemek egy része a karzatról látható, ezért utóbbit is meg kell erősítenünk – ennek díja viszont nem került bele a négyszáztízmillió forintos költségvetésbe – mondja a lelkész, aki ezt azzal magyarázza, hogy az eredeti cél a földszint rendbetétele volt. Elmondása szerint a karzat több funkciót is betölthetne majd, például lehet belőle kiállítótér is, amelyet megnyitnának a turisták előtt. Szintén látogathatóvá tennék a Mária Terézia korában épült templomtornyot, amely annak idején tűztoronyként is szolgált: ez volt Dunapataj legmagasabb pontja.  FOTÓ: KALOCSAI RICHÁRD 2021. június 6.

Reformátusok Lapja 19


| GONDOLATOK |

Igen, vasárnap van Még a koronavírus-járvány előtt történt, hogy egy napos vasárnap délelőtt, háromnegyed tíz körül gyalogosan igyekeztem éppen a templom felé, amikor megláttam, hogy egy idős asszony hosszú fekete kabátban, fején piros kalappal halad előttem. Időnként riadtan hátrafordult, rám nézett, majd továbbsietett. Lázasan kutattam az emlékeimben: vajon a mi gyülekezetünk régebben látott tagja lenne? Nem ismerős. Vagy mégis? Neki én biztosan ismerős vagyok, különben nem nézegetne folyamatosan hátra. Na, majd ha beérem, közelebbről megnézem, és rögtön kiderül, hogy ki ő. Mivel én is loholtam, nehogy elkéssek az istentiszteletről, hamarosan a nyomába értem a lejtős utca alján. Kis híján már meg is előztem, amikor a néni nagy levegőt vett, hátrafordult, reménykedve rám nézett és megkérdezte: – Ne tessék haragudni, ma vasárnap van? – Igen, vasárnap – válaszoltam. – Megyek a templomba, de senki nem jön. Hát hol vannak az emberek? Már azt hittem, hogy eltévesztettem a napot – panaszkodott az idős asszony. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy valóban nem szoktak ünneplőruhás tömegek hömpölyögni vasárnaponként az egymáshoz közel fekvő katolikus és református templom felé a mi kis kerületrészünkben. Most azonban egészen kihalt volt a környék, a misére igyekvők megszokott autói sem nagyon álltak az utcában. Belém hasított a gondolat: lehet, hogy tényleg nem vasárnap van, és mi, két szórakozott asszony, feleslegesen öltöztünk fel szépen, hiába igyekszünk a tízórai kezdésre? Nem, azért csak nem tartok még itt, hogy eltévesztem a napokat. Ballagtunk egymás mellett, amikor a néni egyszer csak megkérdezte: – Maga is a misére jön? – Nem, én a református templomba megyek, szóval biztosan vasárnap van – válaszoltam derűlátón, és közben megnyugodtam, hogy nem a memóriámmal van baj, nem kellett volna ismernem őt. – Köszönöm szépen! – mondta megkönnyebbült hangon a néni, és a saroknál szétváltak útjaink. Ma már – a tavalyi rövidebb enyhítési időt le­ szá­mítva –, az igen hosszú templomnélkülözés után nem hiszem, hogy bármikor kétségem lenne afelől, tényleg vasárnap van-e. Még a kissé szórakozott nénik sem tudnának elbizonytalaní20 Reformátusok Lapja

2021. június 6.

tani. Az ember összeszedi a szokásos vasárnapi cókmókját, az énekeskönyvet, a perselypénzt, szükség esetén az esernyőt, és rendes cipőt húz. Milyen sokan ültünk papucsban az online istentiszteleteken, ugye? Igen, vasárnap van. Hála Istennek azért, hogy újra mehetünk, ülhetünk a széksorokban, besüt a nap templom ablakain, megvilágítva az ősz, barna, szőke vagy éppen tar fejbúbokat, az utcáról beszűrődik az autók zaja, és élőben hangzik az Ige. Otthonos, örömteli és egyben megható érzés. Nem emlékszem, mikor könnyeztem utoljára az úrvacsora vételekor, de most, pünkösdkor ez történt. Általában derűs, de legalábbis nem szomorkás arccal szoktam a helyemre menni, mert minden alkalommal eszembe jutnak gyermekkorom lelkipásztorának szavai, amelyeket a konfirmációi órán mondott nekünk. Sok más megszívlelendő tanács mellett azt helyezte a szívünkre, hogy az úrvacsora az öröm pillanata. A testvéreinkkel közösen emlékezünk Jézus Krisztus értünk hozott áldozatára, és ezen nem szomorkodni, hanem örvendezni kell, hiszen ő feltámadt, a bűneinket a lábai előtt hagyhatjuk, megbocsátásának ígéretével vehetjük a szent jegyeket – ne olyan savanyú, gyászos arccal jöjjünk hát el az úrasztalától, mint akinek a fogát húzták ki éppen. Minden alkalommal igyekszem erre gondolni, és nem lehorgasztott fejjel a helyemre lépegetni. A legutóbbi alkalommal azonban alig tudtam a kön�nyeimet visszatartani. Végre újra együtt lehettem az asztalközösségben régen nem látott gyülekezeti tagokkal. Igaz, „önkiszolgáló” volt az úrvacsora, mindenki magának vette el az előre elkészített kenyérkockákat és apró papírpoharakban a bort, de ez semmit nem változtatott azon, amit akkor megéltem. Hálát, örömöt, a hazataláláshoz hasonló megkönnyebbülést. Legelsősorban azonban Isten áldott jelenlétét: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)  JEZSOVICZKI NOÉMI


| GONDOLATOK |

FAGGYAS SÁNDOR

Nincs hová hátrálnunk A szerző a Magyar Nemzet szerkesztője, a Protestáns Újságírók Szövetsége elnökségének tagja

Illusztráció: Szarvas László

Durván ráncigálva letartóztattak egy hetvenegy éves katolikus papot az utcán, ahol arról prédikált, hogy Isten célja a férfi és az asszony teremtésével az volt, hogy „szaporodjatok és sokasodjatok”, a család egy apából és egy anyából áll, nem pedig két apából vagy két anyából. E „homofób” kijelentések miatt vitték el a rendőrök a lelkészt. Büntetőeljárást indítottak egy keresztyén politikusnő ellen, mert közösségi oldalán kritizálta a lutheránus egyház csatlakozását a homoszexuális („Pride”) felvonuláshoz, és megosztotta az 1Róm 1,24–27 igerészt, amelyben Pál a férfi és férfi, il-

letve a nő és nő közötti szexuális kapcsolatot tisztátalannak, természetellenesnek és tévelygésnek minősíti. Az ügyészek szerint a Bibliát szó szerint idéző bejegyzés gyűlöletbeszéd, mert „sértette a homoszexuálisok egyenlőségét és méltóságát”. Egy vidéki iskola vezetősége a terrorelhárításnál jelentett fel egy lelkészt, amiért azt mondta a keresztyén diákoknak, hogy nem kell egyetérteniük az LMBTQ genderideológiával. A prédikáció előzménye az volt, hogy egyes diákok aggodalmukat fejezték ki azon civil szervezet miatt, amely a tanárokat arra képezi ki, hogy a homoszexuális ideológiát mindennapossá tegyék az iskolában. Néhány napon belül történt nemrég ez a három keresztyénellenes akció, és nem valami távoli, primitív, sötét diktatúrában, hanem a fejlett, felvilágosult, demokratikus, a szólás- és vallásszabadságot hirdető Európában: Angliában, illetve Finnországban. Ez is annak a jele, hogy az egyre fokozódó keresztyénüldözés nem csak az Európán

kívüli világban, és nem is csupán az iszlám vallású-kultúrájú országokban mindennapos jelenség. Ma már szinte közhely, hogy a keresztyénség a legüldözöttebb vallás a világon, immár Európában is. Az iszlamista terrorcselekmények mellett egyre gyakoribb a szélsőbaloldali, liberális, ateista keresztyénellenes gyűlölködés, uszítás, diszkri­ mináció, mint a fenti példák is mutatják. Ennek tükrében felháborító és elfogadhatatlan, hogy miközben az Európai Unió vezetői elkötelezettek, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI-) személyek tekintetében védjék és előmozdítsák az emberi jogok maradéktalan és egyenlő érvényesítését, addig egy szót sem szólnak a keresztyének emberi jogairól és az őket nap mint nap érő verbális és tettleges, gyakran jogi köntösbe bújtatott támadásokról. Sajnos idehaza is egyre több a keresztyénellenes megnyilvánulás, gyalázkodás a társadalmi nyilvánosságban és a közösségi médiának nevezett, antiszociális világhálós platformokon. Amikor egy hatalomra törő párt politikusa nyíltan arról beszél, hogy „a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak és nők rémisztő képződmények”, vagy a magát Magyar Ateista Társaságnak nevező szélsőséges szervezethez kötődő és más Facebook-csoportok is következmények nélkül folytathatják a keresztyének elleni gyűlölködést és uszítást, akkor sok élő hitű emberben felmerül a kérdés: „Uram, meddig felejtkezel el rólam végképpen? Meddig rejted el orcádat tőlem? Meddig hatalmaskodik az én ellenségem rajtam?” (Zsolt 13,2–3) Amikor úgy érezzük, hogy az üldöztetés, a tiportatás közepette nincs segítség, eszünkbe juthat Kálvin tanítása: „Úgy rendezte az Úr, hogy akiket majd a mennyben megkoronáznak, előbb a földön vívják meg harcukat, csak akkor diadalmaskodjanak, ha legyőzték a küzdelem nehézségeit és győzelmet arattak.” Kétezer éve Jeruzsálemben Péter és János apostol mertek odaállni népük vallási, szellemi vezetői elé, akik hiába fenyegették, nem tudták elhallgattatni őket: „Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.” (ApCsel 4,20) Mi, mai Jézus-követők sem kapunk felmentést a bátor hitvallás, helytállás és a nehéz harcok alól. Nem vagyunk a meghátrálás emberei, mert nincs hová hátrálnunk.  2021. június 6.

Reformátusok Lapja 21


FIZESSEN ELŐ

hetilapunkra!

Áldott idő

LXV. ÉVFOLYAM,

23. SZÁM,

2021. JÚNIUS 6.

A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA

LAPJA

REFORMÁTUSOK

9 771419 856007

Félünk a láthatatlan időtől, amely mint szorgos ószeres, feneketlen zsákjába gyűjti elmúlt napjainkat, sőt éveinket, és az öregség, az elmúlás rémével fenyeget bennünket. Mindazonáltal reménykedünk is, hogy a nekünk adatott időnek nemcsak szolgái, de gazdái is lehetünk, így ő is szolgál nekünk. Kérdés tehát, hogy az idő ellenségnek vagy barátnak tekinthető-e. „Az idők gonoszak, ezért áron is megvegyétek az alkalmakat” – írja Pál apostol. Sajnos az alkalmas idő nem mindig érhető tetten, pedig tudjuk, hogy „mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt” (Préd 3,1–2). Megvan az ideje a sírásnak és a nevetésnek, a rombolásnak és az építésnek, a hallgatásnak és a beszédnek, a szeretetnek és a gyűlöletnek, a háborúnak és a békének. Kérdés, hogy felismerjük-e, mikor minek jött el az ideje. Jézus tudta. „Még nem jött el az én órám” – mondja a kánai menyegzőben édesanyjának, Máriának, másutt meg a tanítványainak, mert jól tudta, hogy mikor minek van itt az ideje. A Biblia kétféle időt ismer: a kairoszt és a kronoszt. Az első a tartalommal telített, értelmesen eltelő, a másik pedig a nyomtalanul elmúló idő. Érdemes különbséget tenni a kettő között, hogy a hasznos időtöltés jellemezze napjainkat. Ma egyre több szó esik a tudatos fogyasztásról. Miért ne lehetne időtudatosan élni ahelyett, hogy folyton panaszkodunk, mert nincs időnk semmire? Ember tervez, Isten végez, mondjuk sokszor, ha valami nem sikerült. Jó lenne, ha inkább ezt mondanánk: Isten tervez, ember végez, miközben azt fürkésznénk, hogy minek van éppen rendelt ideje, kairosza, vagyis hogy itt és most mi dolgunk a világban. Ehhez mindenekelőtt bátorság kell, hogy ne féljünk az időtől, ne meneküljünk előle, hanem szelídítsük meg. A megszelídített idő nem ellenség többé, inkább barátnak, szövetségesnek, bajtársnak tekinthető. Jó esetben az idő nekünk dolgozik, és mi neki, miként egymást segítették a régi órák fogaskerekei. Sokszor sürgetjük az időt ahelyett, hogy elmerülnénk benne, teljesen jelen lennénk abban a helyzetben, amelyben éppen vagyunk. Az igazi jelenlét mindig magányban kezdődik, ahol csak az idő és az emlékezet lehetnek „társaink”. Ha vállaljuk a szembesülés nehézségeit, fájdalmát, akkor a teremtő idővel találkozhatunk. Erről Babits beszél Henri Bergson nyomán: „Az egész múlt él és hat a jelenben, ez a teremtő idő. Az emlékezés nem visszatérés a múltba, hanem a múlt minduntalan betolakodása a jelenbe. A múlt nem semmisül meg, hanem folyton gazdagodva a jelennel, állandóan hat a jövőre.” Az idő tehát a jövőnket gondosan építő segítőtárs. Mindez csak akkor lehetséges, ha már megbékültünk a saját múltunkkal és emlékeinkkel, mondván, bármilyenek is azok, mégiscsak a mieink, a saját édes gyermekeink, akiket szégyen és dicsekvés nélkül tudunk vállalni és szeretni.  SIMON ISTVÁN

ÁRA: 400 FT

„Ma sem vágyom főszerepekre” A KOSSUTH-DÍJAS VÁRI FÁBIÁN LÁSZLÓ VERSRŐL, PRÓZÁRÓL ÉS HITRŐL

21023

További információ: REFORMÁTUSOK LAPJA KIADÓHIVATALA 06-1-217-6809

kiado@reflap.hu

MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Reformátusok Lapja című hetilapot ………… példányban egy évre

fél évre

negyedévre.

A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1113 Budapest, Tas vezér u. 13. Tel.: 06-30-396-8208 Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu

Név:......................................................................................... Cím:......................................................................................... .................................................................................................. Telefon (nem kötelező):........................................................... Aláírás:................................................................................... 22 Reformátusok Lapja

2019. január 6.

1113 Budapest, Tas vezér u. 13.


| SZEMLE |

Medgyesi Pál szépunokája PETRŐCZI ÉVA

2011-ben a Nemzet, egyház, művelődés sorozat hatodik köteteként látott napvilágot a Kagylókürttel harangozni című könyvem, amely akkori legújabb puritán témájú tanulmányaim gyűjteménye volt. Ebben jelent meg Miért ad(hatott) nemeslevelet III. Ferdinánd Medgyesi Pálnak? címet viselő dolgozatom. Évekkel e kiadvány megjelenése után vehettem kézbe Medgyesi Pál armálisát, azaz liliomot, koronás nyílt sisakot és bal lábában kövecset tartó darvat ábrázoló címerrel ékes nemeslevelét.

Az okirat tartalmát 1643. február 11-én, a Szatmár vármegye azonos nevű városában tartott nemesi közgyűlésen hirdették ki. A nemeslevélről és pecsétjéről pontos digitális felvételeket sikerült készítenem akkori helyén, sőt, otthonában, a Ráday Levéltárban. Minden Medgyesi Pál életművével foglalkozó mai irodalom- és egyháztörténész számára nyilvánvaló, hogy legismertebb, leginkább elismert és nagyra becsült puritán szerzőnk a nemeslevél tartalmának hivatalos kihirdetése után sem élt a császártól kapott nemesség jogával, nem vette fel a „Medgyessy” családnevet. Az előbbiekben említett illusztrált cikkem nyomán megkeresett engem egyik debreceni leszármazottja, Medgyessy István, és jelezte, hogy saját költségén Medgyesi Pál-szobrot szándékozik készíttetni, és azt Debrecen belvárosában szeretné elhelyezni. Ő már tudott arról, amiről nekem megkeresése idején sejtelmem sem volt: hogy Nagykőrösön szeretettel, tisztelettel őrzik a „másik” Medgyessy Pál, a szépunoka emlékét, sőt, egy róla készült festményt, illetve annak szépiabarna fotómásolatát Szabó Gábor nagykőrösi lelkipásztornak, illetve a helytörténetben otthonos Rácz Péter gondnoknak köszönhetően most közre tudom adni. Megbecsült őséhez méltó utód volt ő, tehetséges, sokat vállaló, egyházához hű ember. A portréjáról készült fotográfia, jobb sarkában a már ismertetett címerrel, 1890-ben, egy kecskeméti „fényírónál” készült. A róla szóló, nagyjából egymással azonos vonalvezetésű életrajzi leírások közül idézzük itt – kéziratban már elkészült, hosszabb tudományos dolgozatom anyagából – Rácz Lajos Fejezetek a Nagykőrösi Református Egyházközség történetéből című munkáját: „Medgyesi Pál (1792–1826) esperes Debrecenben született, 1752. december 10-én. Ott végezte közép- és felsőbb iskoláit. Vezetett költészeti osztályt, tanított metafizikát. Volt könyvtáros és szenior. Külföldre menetele előtt meglátogatta Nagykőröst. Itt Patay József gondnok egy körmöci aranyat adott neki 1779. július 15-én útiköltségül. Bernben néhány évet töltött, Németországban is több egyetemet látogatott. Papi vizsgája 1783. május 23-án volt. Ezen mint vizsgázó és

vizsgáztató szerepelt egy személyben. Az egyházkerületi közgyűlés tagjai előtt ő mondott igehirdetést. Tudományát és ékesszólását egyaránt dicséri az egyházkerületi jegyzőkönyv. 1781-től tanár Nagykőrösön. Kitűnő szónok, önérzetes tudós, hatalmas termetű ember. Szélesi Pálnak 1792-ben bekövetkezett halála után őt választja meg egyházközségünk lelkészévé Háló Kovács József mellé. 1818-tól a kecskeméti egyházmegye esperese. Egyházkerületi tanácsbíró, lelkészképesítő bizottsági tag. 1826. május 21-én halt meg, nem sokkal a város leégése után. A május 15-én keletkezett nagy tűzvész a város alszegi részét elpusztította. Az ő házát megkímélte. A hetvenöt évesen elhalt esperes nagy és becsült családot hagyott maga után. Munkái: 1. A keresztyén vallás igazsága – Vác, 1807. – 2. Kiadta Széles Pál huszonhárom prédikációját – Pest és Pozsony, 1792.” A fenti leírásból kitűnik, hogy a már érett korában, huszonhét esztendősen Bernbe, majd Németországba eljutó s ott peregrináló későbbi lelkipásztor ugyancsak meghálálta Patay József támogatását. A poézisben és filozófiában is jeleskedő Medgyessy életének harmincnegyedik évében tett papi vizsgát, miután két évig tanárként szolgálta a kőrösi eklézsiát. Érdekes, hogy a róla szóló leírások egyöntetűen kiemelik szónoki, tudósi kvalitásait s Szent László királyhoz hasonlóan magas, „fejjel nagyobb mindenkinél” termetét. Amikor 1826. május 21-én ez a nem mindennapi tehetségű és sokoldalú, áldozatkész és művelt férfiú hetvenöt esztendős korában elhunyt, szép, időmértékes gyászversben emlékezett meg róla a ceglédi „református oskola” magát meg nem nevező szerzője, kutatásaim alapján nagy valószínűséggel az ott poézist, költői mesterséget is tanító Czeglédi Mihály rektor. Befejezésül idézzük itt versének nyolc legszebb sorát, a régies írásmódhoz híven: „Ez Esperestség benne fejét, ’s szemes / Kórmányozóját, – Kőrös az ő jeles / Munkássa’ hunytát, Oskolája’ / ’S Temploma’ régi diszét kesergi. (...) Te! – sok Nagyoknak nyúgodalom helye! / Öledbe a’ több, már hamuvá omolt, / Testek között, testét pihentesd / Kőrösi sír! – ’s ditsekedj porával.”  2021. június 6.

Reformátusok Lapja 23


|

IN MEMORIAM

|

Draskóczy Lászlóra emlékezünk (1940–2020) Draskóczy László zeneszerző, karnagy, orgonista, zenetanár tavaly március 31-én, életének nyolcvanadik évében tért haza Megváltó Urához. Mivel ez a dátum a koronavírus-járvány első hullámának idejére esett, sem a temetésén, sem a nyolcvanadik születésnapján, sem halálának első évfordulóján nem nyílt alkalmunk arra, hogy hangverseny keretében megemlékezzünk róla. Születésnapja, május 13. ebben az évben a mennybemenetel ünnepére esett – ez arra emlékeztet, hogy Jézus Krisztus már elkészített hellyel várta őt odaát. A Reformátusok Lapja hasábjain megjelent nagyszerű énekismertető cikkeit olvasva megtiszteltetésnek vettem, amikor ezt a munkát átvehettem tőle. Néhány személyes vonatkozású emléket szeretnék most felidézni Draskóczy Lászlóról. Élete felénél járt, mikor először találkoztam vele. Nem tudtam róla, hogy milyen zenei múlt áll mögötte, annyit hallottam róla, hogy Győrben zeneszerzést tanít. A Debreceni Kollégium­ban évente részt vettem a háromhetes nyári kántorképző tanfolyamokon, ahol arra is volt lehetőség, hogy a kántorvizsga letétele után továbbképezzük magunkat. Egy ilyen továbbképzés során lehettem a tanítványa, ahol bevezetett minket a nagy zeneszerzők műhelymunkájába, izgalmas elemzések sorozatán át csodálkoztam rá Bach, Mozart és más zeneszerzők gazdag formavilágára, kifinomult zeneszerzői módszereire. Úgy

a kósza hamis hangokat a helyükre tegye. Egyik alkalommal Draskóczy tanár úr állt ki a kórus elé, és egy régi mester: Samuel Scheidt duplakórusos Erős vár a mi Istenünk-feldolgozását vezényelte a próbán. Hát bizony, eléggé hamisra sikerült az első próbálkozás, vártuk, hogy mindjárt sorra veszi, melyik szólamban mely hangokat kell kijavítani. Nem ez történt. Annyit kért csupán, hogy a megnevezett ütemben mindenki vegyen levegőt. Második eléneklésre minden kitisztult, ugyanis érzékeltük, hol kezdődik egy újabb egység a darabban, a megfelelő tagolás újszerűen hatott, és a kényes hangokra is elegendő levegő

„Talán a legnagyobb zenei alkotása volt 2005-ben a Budapesti Református Theológiai Akadémia megalakulásának 150. évfordulójára komponált Károli-kantáta, amely a Zeneakadémia nagytermében csendült fel.” tudta átadni ismereteit, mintha minderre mi magunk is rájöhettünk volna, hiszen ő csupán egy-két szempontot adott, mire figyeljünk, és a felfedezés örömét meghagyta nekünk. Rácsodálkoztam arra is, hogy ő men�nyire más szempontok szerint hallgatta és művelte a zenét, mint amit mi megszoktunk. Mi ahhoz voltunk szokva, hogy a kóruspróbákon az éppen kint álló kórusvezető milyen hosszasan bajlódik a kórushangzás kitisztításával, azzal, hogy 24 Reformátusok Lapja

2021. június 6.

jutott. Neki sokkal fontosabb volt a világos formai tagolás, mint a szöszmötölés a pici részletekkel. A következő próbán megint elővettük a darabot. Elindítottuk, de mintha akkor énekeltük volna először, úgy szétestek a szólamok, nem volt együtt a kórus. Az első ütem végén leintette, és várt egy kicsit. Mi is vártuk, hogy mit fog mondani. Már egy fél perc is eltelt, és még mindig nem szólt egy szót sem, csak nézett ránk. Majd felemelte a kezét, és újra elindította a

darabot, amely hibátlan szépséggel szólalt meg. Alig hittem a fülemnek. Ő már tudta, hogy túl vagyunk a szólampróbákon, megtanultuk, amit kellett, csupán kényelmesek voltunk, és a figyelmünket kellett összeszedni. Ő pedig ezt meg tudta tenni szavak nélkül is. Nagy élmény volt látni később, ahogy a Kölkedi Zenei Hét résztvevőivel foglalkozott. Ebben a nyári táborban zeneiskolás gyermekek vettek részt, ki-ki magával hozva a hangszerét, amelyen év közben tanult. A csendes- vagy inkább „hangos” hét lelki alkalmainak elején és végén gyülekezeti énekeket énekeltünk, ám nem orgonával, hanem zenekarral – fúvósokkal és vonósokkal – kísérve. Az énekek hangszerelését és betanítását Laci bácsi végezte, a gyermekek képzett­ségének, zenei tudásának figyelembe­ vételével. Nagyon jól értett a nyelvükön, több nagyszerű muzsikus már gyermekként itt szerzett tapasztalatokat, Draskóczy László keze alatt a református éneklés és zenélés öröméből. Hálás vagyok azért, hogy munkatársa lehettem nemcsak a gyermekek lelki-zenei nevelésében, hanem más területen is. Szívügye volt, hogy olyan kottákat adjunk ki, amelyek a református zenei életet felpezsdítik, ugyanakkor nem szabad engednünk a jó minőségből sem. A genfi zsoltárok régi szerzők általi hangszeres feldolgozásainak és más fontos darabok közreadásán túl két kánongyűjteményt is összeállított Jézushoz jöjjetek, illetve Szól a kürt címmel. Jól lehetett vele együtt


|

dolgozni ebben a munkában. Ugyanezt tapasztaltam később is, amikor a Krisztus az énekem című dunamelléki énekeskönyvet szerkesztettük. Egyszerre volt jelen személyében az irányításhoz szükséges szakmai tudás és az a keresztyén alázat, amellyel el tudta fogadni a segítő ötleteket, javaslatokat is. Zenei tudásáról más téren is volt alkalmam meggyőződni. Egyszer-egyszer sikerült eljutnom a pasaréti gyülekezetbe, ahol ő kántori szolgálatot végzett. Legnagyobb meglepetésemre Händel valamelyik concertóját játszotta az istentisztelet utáni kivonuló zenének, méghozzá partitúrából, ahol külön sorban vannak lekottázva az egyes zenekari

hangszerek szólamai. Bár magam is tanultam orgonán Vivaldi–Bach: A-moll concertóját (Vivaldi kéthegedűs versenyművének Bach által készített orgonaátiratát), ám arra még álmomban sem gondoltam, hogy ilyet közvetlenül is lehet rögtönözni anélkül, hogy az átiratot előzetesen lekottáznánk. Ahogy ott láttam sorakozni a partitúrákat, megértettem, hogy nem kivételes alkalmat fogtam ki. Improvizációs készségét én leginkább a gyülekezeti énekek elé illesztett előjátékaiban tudtam megfigyelni, amikor különböző zeneszerzői technikákat alkalmazva szinte önmagukban is előadható, kész darabokkal hangolta rá a gyülekezetet a közös éneklésre.

IN MEMORIAM

|

Amellett, hogy a régi korok előadói gyakorlatát próbálta napjainkra átültetni, zenetudományi kutatásokat végzett a reformáció énekeinek, különösen is a genfi zsoltárok eredeti hangzó formájának rekonstruálásában. Elemezte a korabeli lanttabulatúrák lejegyzéseit, ezekben ugyanis sok esetben pontosabb képet kapunk arról, mi szólalt meg egy-egy zsoltárdallam 16. vagy 17. századi előadásakor. Máskor anélkül, hogy erre felkérték volna, remekművek sora került ki a keze alól. Csak egy példa: Mendelssohn egyházi témájú műveinek pasaréti előadásai kapcsán a zeneszerző családjáról, életéről és munkásságáról olvasmányos és gazdagon illusztrált könyvet (Ki volt Menachem Mendel déd­unokája?) állított össze. Minden értékessé vált, ami a keze alól kikerült. Talán a legnagyobb zenei alkotása volt 2005-ben a Budapesti Református Theológiai Akadémia megalakulásának 150. évfordulójára komponált Károli-kantáta, amely a Zeneakadémia nagytermében csendült fel ünnepi hangverseny keretében. Kicsiben is nagyszerű műveket hagyott az utókorra, elég, ha azt az ötvenkét egyszerű kórustételt említem, amelyben énekeket dolgoz fel három szólamban, családi használatra (a gyermekek énekelhetik a dallamot, édesanya az alt szólamot, édesapa a basszust). És ki ne ismerné az Áldjon meg téged, áldjon az Úr kezdetű ötszólamú kánont, amely számtalanszor hangzott fel születésnapok, jeles évfordulók alkalmából? Ahogy ezen az éneken keresztül az Isten áldása sok-sok emberhez eljutott, hiszem, hogy az ő egész élete áldássá lett családjának, gyülekezetének, ismerőseinek, mindazoknak, akik ezekben a napokban és még éveken át Draskóczy Lászlóra emlékeznek. Szakmai életrajzának megírására nem érzem magam hivatottnak. Viszont a lelkem mélyéről felvillanó emlékképek erősítik azt a bizonyosságot bennem, hogy egykor odaát még találkozni fogunk egymással, és még együtt is énekelhetünk az örökkévaló kórusban.  VIZI ISTVÁN 2021. június 6.

Reformátusok Lapja 25


| MOZAIK |

Református konyha

 KÉSZÍTETTE: NAGY ANDRÁS

Itt a nyár, ha eddig nem tettük meg, ideje leporolni, tisztára mosni bográcsunkat. Ezen a héten főszerkesztőnk, T. Németh László édesapjától ellesett marhapörköltreceptjét ajánljuk olvasóink számára. A több órán át készülő étel remek választás a hosszúra nyúló nyári esték gyülekezeti, baráti, családi összejöveteleihez. MARHAPÖRKÖLT BOGRÁCSBAN

Hozzávalók (12 főre): 4 kg marhalábszár, 6 db nagyobb fej hagyma, 10 dkg kolozsvári szalonna, 4 db zöldpaprika, 1 db hegyes erős paprika, 20 dkg házi jellegű zsír, 8 közepes gerezd fokhagyma, paprikakrém, őrölt paprika, őrölt kömény, 1 dl jó vörösbor, 3 kg krumpli, só, bors, kovászos uborka Az apróra vágott szalonnát és a hagymát a zsíron, lassú tűzön megpirítjuk. Amikor a hagyma éppen elkezd színesedni, a bográcsot levesszük a tűzről, beleteszünk egy evőkanálnyi őrölt paprikát, elkeverjük, majd az így elkészült alapba kevés húst keverünk. A bográcsot visszatesszük a tűzre, és a többi – alaposan megtisztított, kockákra vágott – húst is beletesszük. Ezután evőkanálnyi paprikakrémet teszünk bele, ugyanennyi sót, kettévágott zöld- és hegyes erős paprikát adunk hozzá. Később fokhagymát, kávéskanálnyi borsot, őrölt köményt, majd vörösbort teszünk bele. A pörkölt lassú tűzön forrjon, folyamatosan kóstoljuk, és fakanállal kevergessük. A marhalábszár nagy mennyiségű saját levet enged főzés közben, ha azonban szükséges, tegyünk hozzá vizet, hiszen lé nélkül nem tud megfőni a hús. Ha a krumplit is a bográcsban, a hús tetején főzzük, akkor ne felejtsük el: a krumplinak kellő mennyiségű helyre és legalább félórányi főzésre van szüksége, tehát a húsnak szinte készen kell lennie, amikor rátesszük, valamint a pörköltnek legyen annyi leve, hogy a krumplit is ellepje (ha kicsi a bogrács, inkább külön főzzük meg). Az elkészült lábszárpörkölt mellé kovászos uborkát érdemes tálalni.  26 Reformátusok Lapja

2021. június 6.

A Zsoltárok könyvéből idézünk. Vízszintes: 1. Az idézet első része (E, J, E, U, T, G). 13. Verejtékezik. 14. Tallium és urán vegyjele. 15. Akadályoz. 16. Gyakori családnév. 17. Remek. 19. Karéjdarab! 20. Cincér szélei! 21. Nincstelen. 23. Az egyik szülőhöz ragaszkodó. 24. Bankautomata, angol betűszóval. 26. Öntözőcső. 27. Mulatt páros betűi. 29. Náray Tamás. 30. Az egykori Autófenntartó Ipari Tröszt röviden. 32. Fából készült, erős alap, amelyre áru kerül. 35. Lószín. 37. Alkatrész. 39. Exvilágbajnok indiai sakknagymester, angol nyelvi környezetben (Viswanathan). 41. Tömeget szétzavaró. 43. Intelligens madár. 45. Pörköltlé. 46. Hamisan kártyázik. 48. Hosszú ideig. 50. Madarat kopaszt. 52. Rajtol. 54. Szonda közepe! 56. Reuma kezdete! 57. Csökken a vízszint. 59. Vakolatdarab! 61. Nagyobb üzem. 63. Mesebeli pénz. 66. Lyka Károly. 67. Nyeregben van! 68. Az egyik hegységünkben található. 69. München egykori repülőtere (RIEM). 71. Héber eredetű férfinév, jelentése: Jahve az én Istenem. 73. Bali János kórusa. 74. Idegen Mária. Függőleges: 1. Szögben ismételten megtörő zegzugos vonallal jellemezhető. 2. Magányos szikla. 3. Feszes páros betűi. 4. Tévézéskor fogyasztott aprósütemény, édesség. 5. Azonos betűk. 6. Asztalitenisz-márka. 7. Tulajdonképpen. 8. Vese, ír szóval (DUÁN). 9. Én, latin eredetű szóval. 10. Hosszú morzejel. 11. Megteendő útszakasz. 12. A mohamedánok szent könyve. 17. Tojásra kotlóst ültet. 18. Folytonossági hiány. 22. Zsiráf fele! 23. Bolgár férfinév. 25. Kosz. 28. Fundamentum. 31. Zubog a víz a fazékban. 33. Hajósvödör. 34. Toronyszerű, többszintes ázsiai épület. 36. Zenei félhang. 38. Népi ülőalkalmatosság. 40. Vissza: tatár uralkodó. 42. … Selberg, Wolf-díjas norvég-amerikai matematikus (ATLE). 44. Testfelépítéssel kapcsolatos. 47. Ritka női név. 49. Az idézet második része (H, N, O, I). 51. Léggömb. 53. Részben megfeledkezik! 55. Kommunikációs eszköz. 58. Labdaátadás. 60. Expedíciós hegymászó (Dávid). 62. Dalbetét. 64. Forma. 65. Gabonát betakarít. 68. Foszfor, kén és ittrium vegyjele. 70. Iráni és spanyol autójel. 72. Gally. 74. Névbetűiről ismert középkori festőnk. Az előző lapszám rejtvényének megfejtése: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket.


| GYERMEKEKNEK |

Halászok a Genezáreti-tó partján Zéhár és Réhi megszámlálták a jó halakat, és öt kupacba osztották. Minden halásznak jutott vagy húsz hal a nagyobbakból, és ott voltak még a kishalak is, mindenkinek két-három maréknyi. Az asszonyok elindultak a piacra, a férfiak meg leültek a hálók mellé, hogy megtisztítsák azokat. A halászat során ugyanis a moszat, a hínár beleakad a hálószemekbe, és ha nem szedik ki idejében, tönkreteszi a hálót. Egy-egy hálószem is elszakadt a halászat során, azokat ki kellett javítani, mert ami a parton csak egy kis hibának tűnik, az meghiúsíthatja a másnapi halászatot. Az apró résen keresztül először csak a kisebb halak férkőznek ki, aztán a nagyobbak és nagyobbak, míg végül üres nem lesz a háló. Fontos feladat volt hát a háló tisztítása és javítása, hogy estére, amikor megint kihajóznak a vízre, minden készen álljon. Mindennapos foglalatosság volt ez, nap mint nap ott ültek a parton a halászok, javítgatták a hálóikat, és beszélgettek, viccelődtek, nemegyszer ugratták is egymást. Persze csak azoknak volt ilyen jó kedvük, akiknek valamirevaló fogás jutott az éjjel. Akik nem fogtak semmit, azoknak nem sok kedvük volt nevetni. Mint most Simonnak, Jóna fiának. Réhi oldalba lökte az öccsét, és fejével a mogorva Simon felé intett, majd kajánul elvigyorodott. Zéhár arcára is kiült a kárörvendő mosoly, de gyorsan elfordította a fejét, nehogy Simon észrevegye, hogy rajta mulatnak. Mert ami igaz az igaz, nagy és erős ember volt Simon, és azt mondják, elég hirtelen természetű. – Jó ember az – mondogatta Hawa a férjének, ha Simon szóba került. – Csak gyorsabban jár a keze, mint az esze. De Sóhám csak legyintett. – Fura ember, annyi biztos. De nem tehet róla! Nem kapernaumi! Ezen az apjuk megint jót nevetett, mert nem sokra becsülte azokat, akik nem az ő városában születtek. És Simon a közeli halászvárosból, Bétsaidából származott. Kapernaumi lányt vett el, így került a városba. A testvérével, Andrással halászott

együtt, meg Zebedeus fiaival, de valahogy sohasem nyugodott. Azt mondják, még a Jordánon túlra is elment, hogy meghallgassa annak a fura prófétának a tanítását, aki sáskán meg mézen élt a pusztában, és megkeresztelt sokakat, ha bűnösnek vallották magukat. – De mindegy az – legyintett Sóhám –, attól ugyan nem fognak több halat, hogy belemerítkeztek a Jordánba. Úgy tűnt, Zéhár apjának igaza van. Mert lám, Simon semmit se fogott egész éjjel, míg Sóhám több mint száz halat kihalászott. Büszke is volt rá nagyon, szélesen vigyorgott, ahogyan a hálóit tisztogatta. Éppen oda akart szólni valamit Simonnak, amikor észrevette, hogy jön feléjük az a vándortanító, aki mostanában ott prédikált a Genezáreti-tó partján. Azt mondják, hogy Názáretből való, az ács fia, ugyanolyan egyszerű ember, mint ők maguk. Sóhám érdeklődve figyelte a közeledő Jésuát. Sokan voltak a kikötőben, ki tudja, talán tanítani is fog, és mond valami érdekeset.  MIKLYA LUZSÁNYI MÓNIKA / MIKLYA ZSOLT, RAJZ: DAMÓ ISTVÁN

2021. június 6.

Reformátusok Lapja 27


| EGYHÁZI ÉLET |

KINYIT A SILOÁM

A Kunhegyesi Református Egyházközség Siloám Gyógyászati és Konferencia-központja várja a gyülekezeti és intézményi csoportokat, magánszemélyeket a járványügyi helyzet alakulásától függően és a járvány miatt szükséges megszorítások figyelembevételével, nyitás után. Összesen 120 férőhely van három kategóriában: hatágyas szobák központi vizesblokkal (48 férőhely), négyágyas apartmanok saját fürdőszobákkal (32 férőhely) és 1-4 ágyas szállodai szobák (40 férőhely) szép, ápolt, zöld környezetben. Nagy szabad tér és állatsimogató is van. Már 2.500 Ft/fő/éjszaka szállásköltségtől tudunk el­helyezést biztosítani. A résztvevőknek több konferenciaterem áll rendelkezésére a legmodernebb technikai háttérrel közös és csoportos foglalkozásokhoz. A központ szomszédságában szép környezetben termálfürdő található bérelhető sportpályákkal a szabadidő kellemes eltöltéséhez. Saját flottából kerékpár bérelhető (összesen 40 db). Az intézmény saját fedett medencékkel, szaunával, masszázsés gyógytorna-lehetőséggel, valamint más kezelésekkel is várja leendő vendégeit. Saját konyhánk van. Egy napi (háromszori) étkezési költség 3.500 Ft/fő/nap. Érdeklődni a +36-30-904-5757-es, valamint a +36-59201-122-es telefonszámon, illetve a siloamkunhegyes@gmail.com címen lehet.

Úrvacsorai kiskehely

Tömör, rozsdamentes anyagból CNC megmunkálással a generációkon átívelő használatért.

Imádság járvány után A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia arra kérik az egyházakat és híveiket, hogy június 6-án, vasárnap délelőtt emlékeztessenek a harang szavával az elhunytakra, a járvány okozta veszteségeinkre. Legyen ez a harangzúgás a hálaadás kifejezője is azért, hogy megmaradtunk, hogy Isten segítségével újat kezdhetünk. Kérjük, imádkozzák minden templomban a vasárnapi istentiszteleten, szentmisén ezt az imádságot: Mennyei Atyánk! Hűséges Istenünk! A veszteség, a bezártság, a betegség, a tanácstalanság terhe sújtott minket az elmúlt időben. Gyászolunk. A te kezedbe ajánljuk azokat, akik elmentek. Bocsásd meg bűneiket, és adj nekik örök üdvösséget! Tőled kérünk vigasztalást az itt maradóknak. Számba vesszük veszteségeinket, keressük egymást, az újrakezdés lehetőségét, és keresünk téged, az élet Urát és megtartóját. Kérünk, Szentlelked által mutasd meg nekünk szándékodat, amikor meg akarjuk érteni azt, ami körülöttünk és bennünk történik. Köszönjük, hogy megtartottál minket ebben a bajban és megpróbáltatásban. Köszönjük, hogy vannak, akik ott állnak a betegek mellett. Ők naponta azért dolgoznak, hogy megmentsék életünket a járványtól. Adj nekik továbbra is erőt, kitartást, hitet és reménységet. Adj nekünk is erőt és figyelmet, hogy meglássuk a bajbajutottakat, és segíteni tudjunk nekik. Mutass utat nekünk, akik ezután jobban, szebben, nagyobb hittel és szeretettel akarunk élni. Áldd meg egyházunkat, hazánkat és minden embert, akiknek életet ajándékoztál. Jézus Krisztus, a Te Fiad által. Ámen. ÁLLÁS A Halacska Református Óvoda óvoda­pedagógust keres. Munkaközös­ségünk­ be nevelési elvekben érett, lelkes óvo­dapedagógust keresünk, 22 fős gyermekcsoportunkba, teljes munkaidőben, 2021. augusztus 16-i kezdéssel. Az állás betöltéséhez szükséges a keresztyén világnézeten és szakmai ismereteken alapuló hivatástudat. A munkaviszony az első évben határozott idejű. A munkavégzés helye: 1221 Budapest, Törley tér 3–4. A munkakör: óvodapedagógus. Illetmény és juttatások: az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a 326/2013. kormányrendelet rendelkezései az irányadók. Munkatársaink számára ezenfelül 12% havi bérkiegészítést, évente kétszeri jutalmat, szolgálati helyet (megegyezés szerint) vagy albérlet-támogatást, étkezési támogatást, az óvoda szakmai igényeihez illeszkedő továbbképzések 80%-os finanszírozását biztosítjuk. Pályázati feltételek: főiskolai/egyetemi óvodapedagógusi végzettség. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: fényképes önéletrajz, motivációs levél, diploma másolata, erkölcsi bizonyítvány (felvétel esetén), lelkészi ajánlás. A pályázat benyújtásának határideje: 2021. június 18. A pályázatok benyújtásának módja: e-postával a halacskaovi@halacskaovi.hu címre. HALOTTUNK

KERESSENEK BIZALOMMAL! www.szekelymuvek.hu +36-30-299-5129 szekely94bt@gmail.com

28 Reformátusok Lapja

2021. június 6.

Asztalos Zoltán nyugalmazott lelkipásztor életének kilencvenötödik esztendejében, április 21-én hazatért Megváltó Urához. Beiktatott lelkésze volt Selyeb, Hernádbűd és Alsóvadász gyülekezeteinek. Áldásokban gazdag életéért június 4-én 11 órakor adnak hálát a debreceni Széchenyi kerti gyülekezet templomában. „Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk.” (2Kor 5,1)


| EGYHÁZI ÉLET |

Elköszön a szerkesztő Amikor e sorokat írom, éppen a hétfői lapzárta előtt vagyunk néhány órával. A júniusi második lapban már más felelős szerkesztő és kiadóvezető neve szerepel majd lapunk impresszumában. Szeretném megköszönni olvasóink lapunk iránt tanúsított hűségét, valamint a Magyarországi Református Egyház gyülekezeti, egyházmegyei, egyházkerületi és zsinati tisztségviselőinek másfél évtizedes támogatását. Hálás vagyok az Úristennek, hogy az elmúlt tizenöt évben (ebből tizennégyet felelős szerkesztőként és kiadóvezetőként) a Reformátusok Lapjánál dolgozhattam. A mindennapos munka, a reggeltől estig és estétől reggelig tartó felelősség közben mindig a legfontosabb cél lebegett a szemem előtt: munkatársaimmal együtt folyamatosan az Urat kell szolgálnunk. Köszönöm, hogy kollégáimra mindig számíthattam, és együtt, közösségben dolgozhattunk. A csaknem másfél évtized alatt elkészítettünk és az olvasóinkhoz eljuttattunk több mint hétszáz lapszámot. Azt gondolom, ez volt a feladatunk: a cikkek megírása, az újság megszerkesztése és terjesztése hétről hétre – ezáltal szolgálni, az Úristen iránti szeretettel és alázattal. Lehetetlen összeszámolni, hogy a feszült munkavégzés és a „Mehet a nyomdába!” mondat elhangzása után hányszor siettünk haza a családtagjainkhoz, hátha még ébren találjuk őket. A hét közepén a kiadóban vártuk a friss újság megérkezését, beszélgettünk előfizetőinkkel, találkoztunk interjúalanyainkkal, tudósítani mentünk, és elindítottuk a következő lapszám szerkesztését. Mindeközben szinte az is természetessé vált, hogy hétvégén is dolgozunk. Mindig nagy öröm volt, amikor a vasárnapi istentiszteletre úgy mehettünk, hogy sikerült megírni az aktuális lapszámba tervezett – egyik – cikkünket. A munka sajátosságai miatt a reformáció ünnepe idején a karácsonyi, a böjt kezdetén a húsvéti, feltámadás ünnepének idején pedig már a pünkösdi lapszámot terveztük. Kinyomtattunk több ezer számlát, és volt, amikor mindenki borítékolt. Szerveztünk közös áhítatokat, kirándulásokat, osztoztunk egymás örömében és nehézségeiben. És mindeközben mindig tudtuk, hogy egyedül Istené a dicsőség. Az utóbbi években különös állandó szokás alakult ki nálunk. Miután eljutott a nyomdába az aktuálisan szerkesztett lap, és hazafelé tartva kiléptünk a szerkesztőség ajtaján, mindig tervezőszerkesztőnk zárta be utánunk az ajtót. Ez talán most, május utolsó hétfőjén is így lesz. De a következő héttől a lapzárták után már biztosan más lépdel majd előtte a kijárat felé. Habár most búcsúzom a Reformátusok Lapja szerkesztői és kiadói munkájától, református egyházunk kiadványában időnként megjelennek majd írásaim, így is szolgálva az Anyaszentegyházat, azon igyekezve, hogy nap mint nap Krisztus evangéliumának megélésén és hirdetésén fáradozzak, az Ige szavának reménységében: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.” (Zsolt 23,1–3)  Isten áldását kívánom kedves Olvasóink és Munkatársaim életére:

SZÁLLÁSHELY ZAMÁRDIBAN

Hittantáborok, gyülekezeti csoportok, családok részére az egyházi épületben 11 férőhely, valamint az udvaron faházakban 10 férőhely áll rendelkezésre. Konyha használata teljes felszereléssel megoldott. Parkolás az udvarban lehetséges. Érdeklődni az apostolanna838@gmail. com címen vagy a +36-30-691-5615-ös telefonszámon lehet.

ORGONAKONCERT A Kelenföldi Barokk Esték sorozat következő alkalmán Alföldy-Boruss Csilla orgonahangversenyére várják az érdeklődőket június 12-én szombaton 17 órakor a budapesti kelenföldi református templomban (XI. Október huszonharmadika u. 5.) A művész műsorán Scheidemann, Buxtehude, Walther, Mendelssohn és Johann Sebastian Bach művei hangzanak el. Igét hirdet Takaró János Lajos lelkipásztor. A koncertet a járványügyi előírások – lázmérés, kézfertőtlenítés, távolságtartás és kötelező maszkviselés – betartásával rendezik meg.

APRÓHIRDETÉSEK

Kedves Olvasóink! Hirdetéseinket az Önök szíves tájékoztatása érdekében tesszük közzé, ám azok tartalmát Kiadóhivatalunknak nem áll módjában ellenőrizni.

Palást, Luther-kabát, reverenda, Bocskaiöltöny készítése, javítása méret után. Tahy László egyházi és úri szabó. Tel.: 06-70630-9502, www.egyhaziszabo.eoldal.hu.

T. NÉMETH LÁSZLÓ 

2021. június 6.

Reformátusok Lapja 29


| PORTRÉ |

Öt kérdés – öt válasz Életüket, munkájukat, szabad óráikat szentelik oda Istennek, a református egyháznak és gyülekezetüknek – rovatunkban hétről hétre lelkipásztorokat, gondnokokat és presbitereket mutatunk be. Ezúttal Sohajda Mihályt, a Kabai Református Egyházközség lelkipásztorát kérdeztük.

3

Lelkipásztorként meg tudott valósítani olyan kitűzött célt, amelyért különösen hálás? Mintegy tíz esztendővel ezelőtt sikerült létrehozni gyülekezetünk területén is a Református Házi Segítségnyújtó Szolgálatot. Megnyugvással tölt el, hogy idősödő gyülekezeti tagjaink és családjaik számíthatnak a segítségünkre. Két évvel ezelőtt – pályázati segítséggel – sikerült elvégezni a templomhajó külső felújítását. Reménykedünk abban, hogy egy ígért támogatás által hamarosan a torony is megújulhat.

Sohajda Mihály lelkipásztor ötvennégy éves, a Debreceni Teológiai Akadémián végzett 1993-ban. Nős, két fiúgyermek édesapja.

4

1

Ön többgenerációs lelkészcsalád tagja. Mindig is lelkipásztor akart lenni? Családunkban belenevelődtem a református gyülekezeti életbe. Édesapám és nagyapám hivatásának folytatása lehetőségként mindig is jelen volt az életemben. Érzékeny lelkületű gyermek voltam, szívesen olvastam a lelket megérintő irodalmat. Fogékony voltam a reál irányultságú tantárgyakra is, a református gimnáziumban, ahová jártam, inkább e felé vettem az irányt, aztán a negyedik évben mégis a teológia mellett döntöttem. A tudatos döntéshez lelki megérintettség is párosult.

2

Feleségével – aki szintén lelkész – huszonegy éve szolgálnak Kabán. Hogyan jellemezné az ottani református közösséget? A gyülekezet nagy szeretettel fogadott minket, és ez a szeretet máig megmaradt. Bár létszámában csökkent, egyéni odaszánásában növekedett a gyülekezet. Azokra, akik itt vannak, mindenben lehet számítani. Mindig vannak új betagolódók, és vannak felnőtt konfirmandusaink is, akik által tovább él a gyülekezet. Azt vallom, Isten népéhez tartozni nem kényszer, hanem kiváltság. 30 Reformátusok Lapja

2021. június 6.

Ön szerint mitől jó egy prédikáció, hogyan tudja a gyülekezet vezetője leghatásosabban megszólítani a híveket? Szerintem a mai, információban gazdag világban a jó prédikáció legfőbb ismérve inkább az, hogy milyen nem lehet: unalmas. Ezen túl persze legyen személyes, a gyülekezethez illő és időszerű, emberi hangon megszólaló, a Szentlélektől áthatott. Ez utóbbit nem lehet kikényszeríteni, de lehet érte könyörögni. A Lélek az, aki megelevenít, élővé teszi a holt betűt, személyessé az igehirdetést. A prédikáció sokkal inkább művészet, mintsem retorikai teljesítmény. A Lélek teheti a prédikációt is katartikussá, lélektől lélekig hatóvá, akárcsak a művészeti alkotásokat.

5

Jut ideje a kikapcsolódásra? Mivel foglalkozik legszívesebben, amikor épp nem szolgál? Tagja vagyok a Kabai Nyári Színháznak, amely minden esztendőben egy-egy új, többnyire zenés darabot állít színre helyi szereplőkkel. Hálás vagyok, hogy az István, a király című rockopera címszerepét eljátszhattam, vagy például Valkay tanár úr szerepét a Légy jó mindhaláligban. A próbák és az előadások nagy közösségformáló erővel bírnak a településen. Kicsit gitározni is tudok. Az évek során összegyűlt dalokból énekes-zenés adventi koncertet is adtam már a saját gyülekezetemben és másutt is. Ha az időjárás megengedi, az egészségem megőrzése céljából két-három naponta tekerek egy nagy kört a kerékpárommal.  KINCSES KRISZTINA


Profile for Reformátusok Lapja

Reformátusok Lapja 2021/23. szám  

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded