Reformátusok Lapja 2021/13. szám

Page 16

| REFORMÁTUS ÉLET |

„A templomnál nagyobb van itt” A virágvasárnap különleges ünnep a Budai Református Egyházközség életében. A húsvét előtti vasárnapon a közösség tagjai nemcsak Jézus jeruzsálemi bevonulásáról, HEGEDŰS hanem a Szilágyi Dezső téren álló temploBENCE muk születésnapjáról is megemlékeznek. Az idén százhuszonöt éves, neogótikus épületről, annak felújításáról és a budai gyülekezetről Illés Dávid esperes-lelkipásztorral és idősebb Szakál Ferenc presbiterrel beszélgettünk. Már az utolsó simításokat végzik a szakemberek a templom belső terében, ahol másfél éve kezdődtek el a felújítási munkálatok. Nem kis munkára vállalkozott az egyházközség, ugyanis az 1896-ban épült hajlék bőven adott feladatot.

KÖZÖS TERVEZÉS A felújítási munkák idősebb Szakál Ferenc presbiter, építész és irodájának tervei alapján folytak, az előkészítésbe a gyülekezetet is bevonták. – A tervezésben benne voltak a presbiterek és a közösség tagjai is: építészek, statikusok, gépeszek. Mindenki azonosult a templomtervezési munkával – fogalmaz a presbiter. Elmondása szerint először az archív fotók és a műemlékeknél kötelező örökség- és értékvédelmi dokumentumok alapján megállapították, hogy a kiindulási állapot mennyire tükrözi az eredetiséget. – A műemlékvédelmi felújításoknál mindig az eredeti állapot visszaállítására kell törekednünk. Azokon a helyeken viszont, ahol az újjáépítési munkálatok kezdetén a megjelenés nem egyezett meg az eredetivel, a mai kor műszaki és technológiai szintjén alkalmazzuk az új technológiákat. És habár a fő szempont a műemlék templom eredeti állapotának megközelítése volt, emellett azt is célul tűztük ki, hogy az új, 21. századi liturgikus szempontoknak is megfeleljünk.

MODERN TECHNIKA A RÉGI FALAK MÖGÖTT Ennek érdekében teljesen kipakolták a templomot, hatvan centiméter mélyen felverték az aljzatot, és a mai elvárásoknak megfelelő rétegrendben újították meg. – A padlószerkezetet úgy alakítottuk ki, hogy az alacsony hőmérsékletű padlófűtésrendszer és a teljes új elektromos hálózat is beleférjen. A legfelső réteg pedig olyan terrazzo burkolat lett, amelynek mintázata idézi az adott kor szellemét – magyarázza idősebb 16 Reformátusok Lapja

2021. március 28.

„Mi lehet a gyülekezet nagyobb közös dolga, mint együtt imádkozni, együtt lenni Isten előtt, imádságban hordozni az embereket? Az imádkozásnak az a célja, hogy ott legyünk Isten közelében.” (Illés Dávid)


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.