Reformátusok Lapja 2021/7. szám

Page 16

| REFORMÁTUS ÉLET |

MEGŐRZÖTT EMLÉKEZET

– Gyászol az újfehértói reform HEGEDŰS BENCE

Gyászolják kollégái Váradi Sándorné Varga Erikát, aki tavaly novemberben tért meg teremtőjéhez, miután elkapta a koronavírust. Az Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda vezetője az őszi szünetben fertőződött meg, utolsó levelei egyikében azt írta, hogy a „jó pedagógus a szünetben beteg”.

Kilencedik tanévét kezdte meg az Újfehértói Református Általános Iskola és Óvoda tavaly szeptemberben. A koronavírus-járvány miatt a pedagógusok örültek, hogy egyáltalán elindulhatott a tanév, és nem a számítógép előtt kell gubbasztaniuk a gyerekeknek, mint 2020 tavaszán. A református fenntartású iskolába ebben a tanévben százhetvenöt diák jár, a hozzá tartozó óvodába pedig hatvanhat gyermeket írattak be idén. A több mint kétszáz gyermeket nevelő intézményben eddig csak „jelzésszinten” volt jelen a koronavírus, csupán két osztályt kellett egy-egy hétre hazaküldeni. 16 Reformátusok Lapja

2021. február 14.

HÁROM HÉT A tanári karból senki sem tudja, hogy hol kaphatta el a koronavírus-fertőzést az iskolát már évek óta vezető Erika néni, azaz Váradi Sándorné Varga Erika. – Nem volt olyan nagyfokú veszély az iskolában. Éppen ezért nem tudtuk mire vélni a megfertőződését, és magunknak is feltettük a kérdést, hogy vajon hol, kitől kaphatta el? És hogy lehet, hogy ilyen gyorsan végzett vele a vírus? Mert nagyon gyorsan, három hét alatt gyűrte le őt a fertőzés. Ötvenöt éves volt – mondja Baracsiné Lakatos Margit tanítónő. – Ahogy kórházba vitték, egyből az intenzív osztályra került, és egy héten belül már lélegeztetőgépre volt szüksége – teszi hozzá.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Reformátusok Lapja 2021/7. szám by Reformátusok Lapja - Issuu