1 minute read

A hit és cselekedet zsinórmértéke

Az ember létezésének legfőbb célja és értelme Isten dicsérete, hiszen ez az egyetlen tevékenység fog megmaradni az örökkévalóságban is, vallja Derencsényi István, aki negyvenhat esztendőt töltött a Magyarországi Református Egyház szolgálatában, ebből negyvenkét évet a debreceni Verestemplomban. 1991-től tizennyolc évig a Debreceni Református Egyházmegye esperese, majd 2009-től egyházkerületi főjegyző és püspökhelyettes volt, most nyugdíjba vonulása alkalmából beszélgettünk.

Az első ilyen vállalkozás az orgona felújítása és használatba vétele volt. Érzékelte a gyülekezet, hogy képesek vagyunk sok mindent megvalósítani, ha összefogunk, és ez bátorítást adott a továbblépésre. Így tudtuk ellátni a templom ablakait védőüveggel, felújítani a gőzfűtéses rendszert, kicserélni az elektromos hálózatot és kialakítani a haranghúzó rendszert. 1985 és 1989 között a templom teljes körű belső, majd 1990–92-ben a külső felújítása is végbement, ezután pedig a régi parókia rendbetétele következett. Ezek a munkálatok mind-mind a gyülekezet önerejéből valósultak meg. Szakaszosan tudtunk előre haladni, de láttuk, hogy van kézzelfogható eredménye az összefogásnak.

Advertisement

This article is from: