Reformátusok Lapja 2020/47. szám

Page 16

| REFORMÁTUS ÉLET |

Hálaadás az imateremért HEGEDŰS BENCE

Kocsiszínből lett imaterme a Kiszombor-Maroslelei Református Missziói Egyházközségnek Maroslelén, de a kormányzati támogatásból jutott foglalkoztatószobára és új mosdóra is. Hamarosan a tető felújításába kezdenek bele, de igazán annak örülnének, ha kilencvenéves harangjuk is elfoglalhatná méltó helyét a közösség lelki otthonában. A gyülekezetbe még az online istentiszteletek újbóli bevezetése előtt látogattunk el.

A Szegedhez közeli Maroslelén közel száz éve létezik református közösség, amely a kiszombori gyülekezettel alkot egy missziói egyházközséget. A 2011-es népszámláláskor a kétezer lakosú település több mint kilenc százaléka vallotta magát reformátusnak, viszont a Kiszombor-Maroslelei Református Missziói Egyházközség választói névjegyzékében a két településről összesen ötven fő szerepel. A kis gyülekezet önállóan és alapítványával is folyamatosan figyeli a pályázati lehetőségeket, és igyekszik addig nyújtózkodni, ameddig a takaró ér. Nemrég fejeződött be a rég várt imaterem kialakítása, hamarosan pedig a tető többi része is megújulhat

A GYÜLEKEZET – Amikor ideérkeztem, még két külön presbitérium volt. De mivel egy gyülekezet vagyunk kiszomboriak és marosleleiek, egy a lelkész, és közös a költségvetés is, azt a jogi javaslatot kaptuk, hogy egy presbitérium szükséges – mondja Matosné Bokor Anikó, aki hét év szegedi kórházlelkészi szolgálat után 2017-ben lett a Kiszombor-Maroslelei Református Missziói Egyházközség missziói lelkésze. – A mostani presbitérium hattagú, három presbiter és a gondnok kiszombori, ketten pedig marosleleiek. Ez az arány jellemzi amúgy a gyülekezetet is – teszi hozzá a lelkész, 16 Reformátusok Lapja

2020. november 22.

akivel a maroslelei imateremben beszélgetünk egy vasárnapi istentisztelet után. – Lehettünk volna többen is, de a koronavírus miatt néhányan inkább otthon maradnak – mondja kissé szomorkodva Matosné Bokor Anikó amiatt, hogy csak néhány fő volt jelen az alkalmon. Matematikatanárként dolgozó férje siet segítségére: – Amíg nem volt járványhelyzet, addig közel húsz ember volt az istentiszteleteken a két helyen vasárnaponként. Melyik gyülekezet mondhatja el, hogy a választói névjegyzékben szereplők negyven százaléka rendszeresen részt vesz a vasárnapi alkalmakon? – teszi fel a humorba ágyazott költői kérdést Matos Zoltán. A gyülekezet összetétele az országos átlagra jellemző: főként nyugdíjasok alkotják, de számottevő az aktív korúak aránya, és kicsi, de növekvő hányadot képviselnek a fiatal, gyermekes családok, valamint évről évre többen jelentkeznek hittanra.

ÖRÖMTELI GYARAPODÁS Maroslele és Kiszombor is remek helyen fekszik: előbbi Szeged vonzáskörzetében, míg utóbbi Makóhoz közel, így mindkét településre egyre többen költöznek ki. – Amikor elkezdtük a szolgálatot, meghirdettük, hogy lehet csatlakozni a gyülekezethez, és voltak, akik így is tettek – mondja a lelkész. A lehetőséget


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Reformátusok Lapja 2020/47. szám by Reformátusok Lapja - Issuu