| AKTUÁLIS |
FEKE GYÖRGY
Az emberi kapcsolatok fontosságát hangsúlyozza és azokat szeretné tovább erősíteni – az elmúlt évek infrastrukturális fejlesztéseire is építve – Csernaburczky Ferenc kazincbarcikai iskolaigazgató, borsod-gömöri egyházmegyei gondnok. A Tiszáninneni Református Egyházkerület egyik főgondnokjelöltje az egyházi testületekben és az oktatási intézményekben szerzett vezetői tapasztalataival szolgálná egyházát a következő hat évben.
Meghatározó volt egy reformátusok lakta régióban felnőni? Dél-Borsodban, Mezőcsáton születtem, anyai ágon gelejiek voltak a nagyszüleim. Ez erősen református vidék, a családom – ugyan nem számoltam meg, hány generációra visszamenőleg, de nagyon régóta – református. A családi hagyomány szerint amikor még volt lehetőségük, telket is adományoztak templomépítésre. A gyermekkoromban, hogy úgy mondjam, nem volt ildomos az egyházat hangosan dicsérni, egyházi rendezvényeken részt venni. De nálunk ez mindig is természetes része volt az életnek, az ünnepek különösen is. Ezeken az alkalmakon a család idősebb tagjai a fiatalabb generációknak példát mutatva vettek részt. Két dolog biztosan befolyásolta életem további részét: az egyik a szeretetteljes légkör, a másik a református hagyományok, életvitel. A hagyományokból hogyan született élő hit? Mint gyermek, fiatal, nem ez volt érdeklődésem középpontjában, később azonban rájöttem, mennyire meghatározó volt számomra ez az időszak. Meglehetősen korán, alsó tagozatos koromban elveszítettem az édesapámat. Édesanyám három gyermeket nevelt fel olyan szeretetben, hogy ennek minden nehézségéből akkor semmit sem éreztünk. Ki tudta pótolni a keletkezett űrt, utólag is végtelen hálával tartozom neki – sajnos már ő sincs közöttünk. Ebbe kapcsolódtak be a nagyszülők is érdeklődésükkel, történeteikkel, útmutatásukkal. Apránként egy-egy lépéssel közelebb kerültem ahhoz, hogy megérezzem: minden nehézség ellenére, még ha egy világ dőlt is össze bennem, ott volt mellettem egy másik világ, amely folyamatosan támaszt, reményt adott. Ez az érzés nemhogy csökkent volna az idők folyamán, hanem sokkal inkább erősödött. Úgy szőtte át az életemet, hogy egyre több bizodalmat nyertem, míg ki tudtam mondani: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13) A gyermekkorában kapott odafigyelés vitte a pedagógusi pályára? Iskoláimat helyben végeztem. Gimnáziumba ugyan mehettem volna Miskolcra, mert felvételt nyertem, de úgy döntöttem, hogy otthon maradok, mert édesanyámnak segítségre van szüksége. Érettségi után egy évig voltam képesítés nélküli nevelő a szomszédos településen, mielőtt felvettek volna Nyíregyházára főiskolára. Abban az egy évben belekóstoltam, milyen gyermekekkel foglalkozni, a kollégákkal közösségben dolgozni, milyen felelősséggel jár az, amikor rám vannak utal-
va mások, igénylik a törődésem. Ez az élmény meghatározta egész pályámat. Földrajz–rajz szakon végeztem. A vizuális kultúra mindig is vonzott, így két évig a sárospataki tanítóképző főiskola gyakorlóiskolájában voltam rajz szakvezető. Miután a feleségemmel, Andreával összeházasodtunk, igyekeztünk a szülőföldhöz közelebb elhelyezkedni. Ő is pedagógus, először ő kezdett el dolgozni a nem sokkal korábban indított mezőcsáti református általános iskolában. 1996-ban én is csatlakoztam hozzá. Fontos volt, hogy református intézményben dolgozzanak? Ha nem is Mezőcsáton éltünk, nem szakadt meg a kapcsolatunk a gyülekezettel: ha otthon voltunk, mentünk a templomba, ott házasodtunk, két gyermekünket ott kereszteltük, ott is konfirmáltak. A lelkész és a felesége érdeklődtek a házasságkötésünk előtt, hogy milyen végzettségünk van, és örömmel vették, hogy református pedagógusok vagyunk, mert iskolát szándékoztak alapítani. Mi is úgy gondoltuk, hogy ha lehetőség lesz rá, beállunk ebbe a szolgálatba. Feleségem Sárospatakon elvégezte a hitoktatói képzést, ezt is tudta kamatoztatni. Engem pedig azért hívott a gyülekezet, hogy segítsek az iskola felső tagozatának kiépítésben, és vezetői feladatokkal bíztak meg. A munka mellett hogy kezdődött az egyházi szolgálata? Amikor visszajöttünk Mezőcsátra, iskolát kellett építeni. Ezt pedig nem lehetett másképp, csak ha őszinte, testvéri kapcsolat alakul ki a fenntartóval, hiszen egymásra voltunk utalva. Ahogy elkezdtem dolgozni, jobban megismertek, és bekerültem a presbitériumba. Elsősorban azon a területen szolgáltam, amely az iskolát érintette, de több más fela datban is részt vettem. Huszadik éve vagyok presbiter, szép időszak volt ez, a nehézségek mellett sok-sok örömet is megéltünk. 2006-ban az országos tanévnyitót is Mezőcsáton tartották, az Enyedy Andor püspök nevét viselő iskola akkoriban az ország egyik meghatározó intézménye volt. 2008-ban egyházmegyei gondoknak választottak, a mai napig betöltöm ezt a tisztséget. 2012-ben püspök úr felkért, hogy segítsek a kazincbarcikai Tompa Mihály Református Általános Iskola felső tagozatának elindításában. A rám bízott feladatot sikerült jó lelkiismerettel elvégeznem, így 2016-ban újabb megbízást kaptam az egyházkerülettől: a reformátussá lett, Irinyi János nevét viselő barcikai szakközépiskola vezetését, amely mostanra több tagintézményből álló oktatási központként működik. 2020. október 25.
Reformátusok Lapja 15
