| AKTUÁLIS |
Az óvodaépítés befektetés a jövőbe HEGEDŰS BENCE
Közel felével emelkedik a magyarországi református óvodai férőhelyek száma az Országos Óvoda Program megvalósítása során a Magyarország Kormányától kapott harmincmilliárd forintos állami támogatásnak köszönhetően. Az óvodaépítésre vagy -bővítésre vállalkozó egyházi szervezeteket az Óvodafejlesztési Projektiroda munkatársai segítik egészen a kivitelezés végéig.
Különleges helyzetben van most a Magyarországi Református Egyház: harmincmilliárd forint vissza nem térítendő állami támogatásból hatvanhat helyszínen van lehetőség óvodaépítésre és a már meglévő intézmények bővítésére. A beruházásoknak köszönhetően több mint háromezer-kétszáz új óvodai férőhely és közel ötszáz új munkahely jön majd létre. Bár a tervezési és kivitelezési munkákat egy időre lelassította a koronavírus-járvány, több helyen bíznak abban, hogy a 2021/2022-es tanévet már az új óvodákban kezdhetik.
HÁROM KATEGÓRIA Hogy mekkora igény mutatkozott az Országos Óvoda Programra, az talán a túljelentkezés mértékéből látható leginkább. Miután 2018-ban meghirdették a programot az egyházközségek között, rövid időn belül százkilenc helyről érkezett jelzés a program miatt létrehozott Óvodafejlesztési Projektirodába. – Ebben a százkilencben nincs benne minden helyszín, mert több olyan egyházközség is volt, ahol bár tervezték az óvodaépítést, most mégsem mertek belevágni – feleli kérdésünkre Veres Andrea projektvezető. Az iroda munkatársai mindegyik helyszínre vonatkozóan elvégezték az előkészítő vizsgálatokat, hogy az egyházkerületek ezek fényében dönthessenek arról, végül melyik terveket támogatják. – Demográfiai elemzést végeztünk, amely a 2010 és 2017 közötti időszakban vizsgálta a településen élők és az óvodáskorú gyermekek számának változását, valamint ezekből az adatokból előrejelzést is készítettünk 2022-re. A helyszínekre vonatkozóan műszaki elemzést is végeztünk, hogy a már meg8
Reformátusok Lapja 2020. július 26.
DIAKÓNIA A Mezőörsi Református Egyházközség 2007 óta fenntartója a mezőörsi Ujvári János Református Szeretetotthonnak, amely 2017ben három Veszprém megyei (Pápakovácsi, Külsővat, Szőc) és egy Győr-Moson-Sopron megyei (Jobaháza) intézményegységgel bővült. Azóta mintegy hatszáz rászorulóról gondoskodnak, és a református szeretetotthon öt részlegében háromszáz embernek adnak munkát. A szolgálatot a közeljövőben a Dunántúli Református Egyházkerület támogatását megnyerve szeretnék bővíteni, és az egyházkerület teljes területére kiterjeszteni.
lévő, vagy a megvásárlás előtt álló telken rendezettek-e a tulajdoni viszonyok, milyenek a helyi építési szabályok, és hogy megfelel-e a terület mérete és elhelyezkedése az óvodákra vonatkozó szakmai elvárásoknak – avat be az előkészítés folyamatába Veres Andrea. A projektiroda munkatársai végül három kategóriába sorolták a százkilenc pályázatot. Az elsőbe azok a tervek kerültek, amelyek teljes egészében, probléma nélkül megvalósíthatók. A második csoportba azok az elképzelések kerültek, amelyek bizonyos feltételekkel megvalósíthatók, míg a harmadik a nem megvalósítható pályázatok kategóriája lett. – Az Egyházkerületi Tanácsoknak tulajdonképpen csak az első két kategóriából kellett választaniuk az alapján, hogy az adott településen milyen a református intézményi hálózat, illetve egy óvoda nyitása mennyire szolgálná az egyház oktatási, nevelési célkitűzéseit. Ezek mind belső, az egyházkerületek kezében lévő szakmai döntések voltak – árulja el a projektvezető. A forráshiány miatt nem támogatott projektek tartaléklistára kerültek, nem estek ki teljesen a programból – teszi hozzá.