Egységünk, közösségünk

A Kárpát-medencei reformátusság egysége nem volt vitatható azokban az évtizedekben sem, amikor az ateista ideológia uralkodott hazánk fölött. Isten népe az akkori lehetőségekhez mérten öszszetartott. A legtalálóbban talán Bölcskei Gusztáv püspök tizenegy évvel ezelőtt elhangzott igehirdetésének a záró hasonlata tükrözi ezt, amely szerint a Kárpát-medencei magyar reformátusság olyan kép, amelyet kiszakítottak a keretéből. A keret nélküli kép „sérülékeny, a szélei szétfoszlanak. A keret tehát nem dísze a képnek, hanem óvja és tartást ad neki”. Tizenegy esztendővel ezelőtt újra keretet kaptunk: a közös Alkotmány összetartozásunk jele, megadja a közös munka irányvonalát és a szabályait.

„…a lelki közösségnek, a közös könyörgésnek és a kapcsolattartásnak most még nagyobb jelentősége van. Ebben az új helyzetben, amelyben a részegyházak és az egyes református emberek élnek, nem fogadhatjuk el a sokat sulykolt szlogent, amely szerint a hit magánügy.”

Tizenegy év távlatából elmondhatjuk: megszoktuk, hogy együtt vagyunk. Az egyházkerületek vezetői megszokták az elnökségi üléseket, az eseménynaptár egyeztetését, és azt is, hogy az éppen bajban lévő vagy gyengébb egyházrész kérhet segítséget. 2020 tavaszán a megszokott hirtelen újraértékelődött. Most, amikor nem kívánt korlátok közé kényszerültünk, ráébredtünk arra, hogy az a megszokott hiányzik, mert jó volt, mert áldásokat tapasztaltunk, mert egymás hite által épültünk, mert az erősebbek segítettek a gyengébbeknek a teherhordozásban. A járvány híre olyan rendeletek bevezetését eredményezte, amelyek a nyolcvanas évek végén sokszor hallott kifejezést idézik fel bennünk: „Ki tudja, mi lesz még itt…” Ez a mondat olyan emlékeket idéz fel, amelyek elkeserítenek bennünket. Az egyébként is elválasztó tényként jelenlévő határok most átjárhatatlanokká váltak. A Kárpátalján élő emberek a járvány kezdetén jobban megijedtek a lezárt határtól, mint az egészségügyi veszélytől. Távolságtartásról beszéltek, amely nem másfél métert, hanem különböző országok területét jelentette – újra, egyik pillanatról a másikra. A kijárási korlátozás több más dologgal együtt visszaidézte az elmúlt század keserű korszakát. A tilalmak az egyházi és a közösségi élet alapjait rengették meg. A tizenegyedik – és egyben jubileumi – év most inkább arról szól, hogy mennyi minden lehetett volna, hogy hol és kikkel találkozhattunk volna – de a mondatokat most úgy fejezzük be: „sajnos elmarad”.

Az elmúlt évtizedben megszoktuk, hogy Isten népe – református magyar színekben – rendszeresen hitvallástételre, magasztalásra, bűnbocsánat és áldás kérésére gyűlik össze. A szolgálattevőknek a szervezői munka olykor talán nehéz feladatnak tűnt, 2020 tavaszán azonban jobban látjuk a közös rendezvények jelentőségét.

Hálás vagyok a Mindenhatónak, hogy megerősített a közösségben, hogy erőt kaptunk a testvéri kapcsolatokban. Ma még bizonytalan, hogy lesznek-e még olyan lehetőségek, mint az elmúlt években. Még nem tudjuk, hogy az az erő és hit, amelyet ebben az időszakban áldásként kaptunk, elegendő lesz-e az előttünk álló útra. Az azonban biztos, hogy a lelki közösségnek, a közös könyörgésnek és a kapcsolattartásnak most még nagyobb jelentősége van. Ebben az új helyzetben, amelyben a részegyházak és az egyes református emberek élnek, nem fogadhatjuk el a sokat sulykolt szlogent, amely szerint a hit magánügy. Törekednünk kell arra, hogy a hitélet közösségi életet is jelentsen, azonban most a személyes ragaszkodás, a kitartás, a hitvallástétel korszakában vagyunk. A hagyományok ereje meggyengül, nem olvadhatunk bele a tömegbe: a Krisztusba vetett hit jelenléte – vagy hiánya – személyes életünkben és a családunkban most válik láthatóvá. A megpróbáltatás ideje ez, amelyben Jézus követésének még fontosabbá kell válnia. Eszünkbe kell jutnia a tizenegy évvel ezelőtt szívünkbe vésett vezérmondatnak: „Krisztus a jövő, együtt követjük őt.” Álljunk hűségesen helyt, hogy amikor majd újra közösségben lehetünk, református magyarként vallhassuk meg hitünket és reménységünket Isten dicsőségére.

ZÁN FÁBIÁN SÁNDOR

A szerző a Kárpátaljai Református Egyház püspöke