2 minute read

Tízezer arcvédő pajzzsal segít a Szeretetszolgálat

A Bethesda Gyermekkórház, a Diakóniai Iroda, a magyarországi, kárpátaljai, valamint erdélyi református egészségügyi és szociális intézmények koronavírus elleni védekezését támogatja a Magyar Református Szeretetszolgálat. A fertőzésveszélynek fokozottan kitett szakemberek egészségének megóvását segítő eszközből a másik öt nagy hazai karitatív szervezet számára is jut.

A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány a veszélyhelyzet kihirdetése óta segíti a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került családokat, szociális intézményeket. Mindemellett kiemelt figyelmet fordít az egészségügyben és a szociális szférában tevékenykedő dolgozók védelmének támogatására is. Ennek érdekében tízezer darab arcvédő pajzsot gyártott és szerzett be az alapítvány.

Advertisement

Az arcpajzs hasznossága abban rejlik, hogy a maszk elé felvéve plusz védelmet ad a cseppfertőzéssel szemben, például ha egy beteg orvosa előtt vagy egy ellátott szociális gondozója előtte köhögne. Védi az egész arcot és a fület is, meggátolja a szájmaszk külső átnedvesedését, valamint megakadályozza, hogy az ember óhatatlanul hozzáérjen az arcához vagy szeméhez.

A Magyar Református Szeretetszolgálat az elkészült arcpajzsokkal a Bethesda Gyermekkórházat, a Diakóniai Irodát, hazai egészségügyi és szociális intézményeket, valamint erdélyi és kárpátaljai intézményeket is támogat. 

„A jelenlegi rendkívüli helyzet csak összefogással kezelhető hatékonyan, ezért Szeretetszolgálatunk a többi hazai karitatív szervezet – a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász és a Magyar Vöröskereszt – számára felajánl ötszáz-ötszáz darab arcvédő pajzsot, hogy ők is segíthessék a látókörükben lévő intézményeket, dolgozókat” – jelentette be Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója a Bethesda udvarán tartott sajtótájékoztatón. 

Mint ahogy arról már beszámoltunk: a Magyar Református Szeretetszolgálat március 18-án krízisalapot hozott létre, amelybe továbbra is várja az adományokat az adomany.jobbadni.hu felületen vagy a CIB 10702019-85008898- 51100005 bankszámlaszámon (közlemény: „Összefogás az újrakezdésért”). Emellett csatlakozott a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács közös adománygyűjtő felhívásához is: a 1357-es Nemzeti Összefogás Vonalának tárcsázásával mindenki ötszáz forinttal járul hozzá a hat nagy karitatív szervezet veszélyhelyzetben végzett munkájához, míg a tárgyi adományokat, az önkéntes munkával, szolgáltatásokkal kapcsolatos felajánlásokat a segitunkegymasnak.hu oldalon lehet megtenni.

A most bejelentett adomány összértéke meghaladja a hárommillió forintot. Az arcpajzsok gyártásának lehetőségét részben a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács támogatása tette lehetővé a Szeretetszolgálat számára. „Reméljük, hogy ezek az arcvédő eszközök további hasznos segítséget jelentenek a koronavírus elleni védekezésben. Fontos, hogy ezeket a maszkokat magyar munkahelyeken, magyar munkavállalók készítették, ezzel is támogatva hazánk gazdaságát”– hangsúlyozta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a tanács elnöke.

This article is from: