
1 minute read
Felelősséggel egymásért
Két hónapja tart a járványügyi veszélyhelyzet Magyarországon, március közepétől a református templomok zárva tartottak, a hitéleti alkalmak az online térbe költöztek, a gyülekezetekben pedig egyre inkább nőtt az igény a személyes találkozásokra. Az Elnökségi Tanács május 11-i ülésén hozott állásfoglalásában azt kérte, nyissák meg a vidéki templomokat. Utánajártunk az eddigi tapasztalatoknak és a kapcsolattartási módoknak – vidéken és Budapesten egyaránt.
A JÓZANSÁG LELKE
Advertisement
– Ez a járvány nemcsak arról szól, hogy én elkaphatom, hanem hogy tovább is adhatom a betegséget – hangsúlyozta Bogárdi Szabó István, emlékeztetve: felelősek vagyunk mindenki egészségéért, nem csak önmagunkért, ezért továbbra is nagyon fontosak a biztonsági intézkedések mind vidéken, mind pedig Pest megyében és Budapesten.
A Zsinat lelkészi elnöke erről úgy nyilatkozott: lehetett volna még várni a vidéki templomok megnyitásával, de...