| AZ IGE MELLETT |
XI. 17. VASÁRNAP
XI. 18. HÉTFŐ
XI. 19. KEDD
XI. 20. SZERDA
4
STEINBACH JÓZSEF
(18) „Mert nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva…” (Dán 9,1–19) A gyülekezeti filmklubunkban legutóbb vetített alkotás igen megrázó volt. A Megmaradt Alice-nek című film számos kérdéssel kényszerített őszintén szembenézni bennünket. Ezek közül az egyik így hangzott: meddig kell küzdeni valamiben, valamiért, és mikor kell elengedni a dolgokat? E világban mindenki úgy gondolja, hogy neki van igaza. Az ember küzd is az igazáért, vitatkozik, harcol, a végsőkig kitart. Az ember nem enged. Aztán egy pillanatban eltemetik az igazságával együtt. A fordulat ott kezdődik egy ember, egy nép életében, amikor megtanul elengedni, amikor már nem küzd, hanem csakis az Úrra hagyatkozik. Az ilyen ember tud úgy imádkozni, mint Dániel. Az ilyen ember tud imádkozó életet élni. Persze, hittel tesszük a dolgunkat, amíg tehetjük, de sem értelmetlen, pitiáner presztízsharcban nem veszünk részt, sem olyan küzdelmekbe nem keveredünk, ahol az imádság nélküli, puszta nyers erő akar győzedelmeskedni. De hát ez az egész élet! – mondanád. Igen? Akkor gondold végig, hogy mit kellene elengedni, még mielőtt az Isten elengedni kényszerít, mint a filmbéli Alice-t, a betegsége által. Mi nem akarunk elengedni, nem akarunk engedni. Isten kegyelmi tette, hogy ő elengedni tanít, őrá hagyatkozni kényszerít bennünket. Vessük irgalmába magunkat! Bizony, meg fogjuk tapasztalni: akár élünk, akár halunk, életünk előtt és után, és közte mindenben, mindenkor az övéi vagyunk (Róm 14,8). Ez az egyetlen igazság, az Úr igazsága, és kegyelméből a mi igazságunk is. Igazunk van őbenne. 1Thessz 3,9–13 100. zsoltár (24) „Akkor… eljön hozzánk az örökké tartó igazság.” (Dán 9,20–27) Dániel könyve olyan korban íródott, Antiokhosz uralma alatt (Kr. e. 175–164), amikor nem a zsidó nép ment fogságba, hanem a fogság jött a saját hazájukba (27). Dániel próféta jelene: a válság mélypontja (Kr. e. 167). Ma is válságban vagyunk, csak másként, mint Dániel próféta idejében. Akkor még az volt a szenvedés és próbatétel, ha a nép hitét, közösségi istentiszteletét bántás érte. Ma, jóléti, egyént kiemelő korunkban az jelent próbatételt, ha saját életélvezeteinket éri korlátozás, anyagi lecsúszás, betegség, váratlan esemény. Nem a jóléttel van baj. Az a baj, és egyben az ember legnagyobb nyomorúsága, hogy a jólét gőgössé, hitetlenné, hűtlenné tesz. A látomás lényegi kérdése ez: meddig tart a próbatétel? Mikor ér véget a hitszegés, mikor szűnik meg a vétek, mikor nyer engesztelést a bűn, és mikor érkezik el végre hozzánk az örökké tartó igazság (24)? Ma már nem is kérdések ezek? Pedig mindenkor ezek az ember igazi kérdései, és addig ember az ember, amíg ezeket a kérdéseket fel meri tenni. Hitben jár az, aki ezt imádkozva, az Úr előtt teszi fel. Az ilyen ember megváltásért, az Úr segítségéért, Krisztusért kiált (26). Nem hiába kiáltunk! „Velünk az Isten.” (Mt 1,23) 1Thessz 4,1–8 155. dicséret (14) „…elmondom neked, hogy mi fog történni…” (Dán 10,1–11,1) Dániel böjtölt, amikor a kijelentést kapta (2–3). Megalázkodva, böjtölve rászánta magát az üzenet megértésére (11–12). Gondoljunk csak bele, mi minden elvonja ma a figyelmünket attól, hogy igazán az Isten Igéjére figyeljünk. Dánielt elhagyta az ereje, ájultan esett össze, amikor találkozott a mennyei követtel, és meghallotta annak szavát (9), de a követ felsegítette (10), majd folyamatosan erősítette (15–19). Ahol az Úr szól, ott az ember összeroskad, hogy aztán a Megváltó megújultan felemelhesse őt, és folyamatosan megtarthassa. Isten embere, Isten népe tudja, hogy minden nap kegyelem. Dániel előtt a mennyei követ felfedte, hogy mi fog történni Isten népével az utolsó időkben (14). Az úgynevezett apokaliptikus bibliai iratok részletes pontossággal kiszámolják a végidők eseményeit. Isten kijelentése ezzel arra figyelmeztet bennünket, hogy ő a történelem Ura akként is, hogy annak minden percét a kezében tartja, és népét a megérkezés felé vezeti. A részletek azonban ne fedjék el előlünk a lényeget: Jézus Krisztus eljövetelével már minden megtörtént, aminek meg kellett történnie; üdvösséget nyert nép vagyunk. Ne számolgassunk, ne a részleteket firtassuk, hanem bízzunk (Mk 10,49)! 1Thessz 4,9–12 121. zsoltár (2) „Most pedig elmondom neked a való igazságot…” (Dán 11,2–20) Mi itt a való igazság? A szentíró a történészek szerint pontosan beazonosítható eseményeket tár elénk. Az események azonban nevek, helyek, évszámok, tények nélkül szerepelnek az igeszakaszban. Ebben a tartózkodó leírásban teológiai szándékosság és áldott üzenet fedezhető fel. Isten hívő népe ugyanis nem ezektől a nevesincs, követhetetlenül kaotikus, oda-vissza vágó királyoktól és harcoktól várja a megoldást. Amíg az ember belesüllyed az érdekharcokba, bele is veszik azokba. Pedig csak átmenetileg birtokolhatunk és győzhetünk
Reformátusok Lapja 2019. november 17.