| CSENDES PERCEK |
KARSAY ESZTER
Az embert ma nem a halál utáni élet, pokol vagy üdvösség foglalkoztatja, hanem a halál előtti pokol és ilyen-olyan üdvösség, amelyet a boldogság fogalmával helyettesít. A jelenben keres üdvös élményt, a jövő bizonytalan. Kérdés, hogy mi, keresztyének tudomásul vesszük-e, hogy változott a világ, benne az ember, akit másként kell megszólítani az evangéliummal. Régen a bűn és bűnbocsánat volt az egzisztenciális kérdés, amelyre az egyházi üzenet Jézus Krisztus megváltó halála. Ma a boldogtalanság a fő téma, és erre Jézus gyógyító élete és tanítása az örömhír. Legyen a válaszunk a krisztusi életmodell! A bűn felismerése majd Jézus megismeréséből következik. Ezzel nagyobb hangsúlyt teszünk Jézus életére és tanításaira az örök evangéliumon belül. Nem lehet ugyanazt és ugyanúgy tanítani a gyermekeknek és a felnőtteknek. A gyerekeket szabályokhoz kell szoktatni, hogy később felnőttként saját maguk tudják irányítani a viselkedésüket a beléjük épült erkölcsi normák alapján. Végig kell járniuk a bibliai üdvtörténet útját: először meg kell tanulni az ószövetségi törvényeket és parancsolatokat, Istennel és világával, az emberekkel való kapcsolat rendjét megismerni, hogy felnőttként eljussanak az Újszövetségig, Jézus Krisztus szabadságára. Nem lehet átugrani az alapokat. Először fogódzókat kell adnunk a bibliai történetek alapján, amelyek biztonságot adnak és segítenek a tájékozódásban, a jó és rossz megkülönböztetésében. A nagykorúságra jutott felnőtteknek viszont a szabadság lehetőségeit kínáljuk, hogy mérlegeljék a dolgokat, és maguk döntsenek arról, miben hisznek, kit követnek, mernek-e elköteleződni Jézus követésére. A gyerekeknek és a felnőtteknek szóló egyházi és igehirdetői feladat tehát nem azonos. Nem mintha más Krisztust kellene hirdetni a különböző nemzedékeknek, de másként, életkoruknak és személyiségfejlődésüknek megfelelően kell azt tenni. A gondolkodó emberekhez már ne a hittanórák tananyagát és stílusát használjuk, mintha nem tudnánk mást, csak gyámkodó, oktató kinyilatkoztatást, tanítást. Egyre többen elfordulnak az egyháztól, vagy oda sem fordulnak hozzánk, ha nem vesszük tudomásul, hogy a régiektől örökölt, általuk hangsúlyozott mondanivaló már nem aktuális. Nem értik, miről beszélünk. Más a kérdés, mint a középkorban és a reformáció idején. Nem a túlvilág, hanem e világ, a halálon inneni élet. Nem(csak) a haláltól, hanem az élettől fél az ember. Tudunk-e váltani? Közös gondolkodásra, dialógusra és vallomásra békességről, reménységről, Jézusról.
IMÁDKOZZUNK!
Uram, Szabadító Istenem, csak nálad csendesülhet el lelkem. Hatalmas viharok dúlnak bennem. Pusztító viharok, orkán gondolatok, tornádó indulatok. Ne hagyj elveszni, saját örvényemben megsemmisülni, Istenem! Engedd, hogy beléd kapaszkodjak, mint egyetlen kőváramba és menedékembe! Te kőszikla vagy, biztonságos hajlék, ahova akár még saját magam elől is futhatok. Szeretlek, Uram! Úgy takarsz be szárnyaiddal, mint madár a fiókáit, és lelkem a jelenlétedben már nem érez mást, csak védelmet, biztonságot, nyugalmat és csöndet. A vihar kívül marad. Nagy szükségem van most erre az elcsendesedésre. Köszönöm, hogy te nem vádolsz, hanem békességedet adod. És letörlöd könnyeimet. Ámen. HAJDÚNÉ TÓTH LÍVIA
A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ
Hol az igazság? Sokszor tesszük fel ezt a kérdést ma is, ha gyógyíthatatlan betegség támad meg bennünket, vagy ha azt látjuk, hogy jobban megy a sora annak, aki szerintünk meg sem érdemli. A felelősség kérdése jön elő, ha a tévében katasztrófáról, terrortámadásról, tömegbalesetről hallunk. Ha előkerül a felelős és megbüntetik, úgy gondoljuk, helyreállt a világ rendje, mert a bűnös elnyerte méltó büntetését. Egyszer egy vakon született ember került Jézus elé. A vakság abban az időben gyakori fogyatékosság volt. Jézust megkérdezték a tanítványai: „Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született?” (Jn 9,2) Erre ő így válaszolt: „Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” (3) Jézus válasza arra figyelmeztet, nem az a lényeges, hogy vétkezett-e valaki, hanem, hogy felragyogjon rajta Isten szeretete. Egyébként a kérdés eleve abszurd, hiszen egy meg sem született gyermek hogy vétkezhet úgy, hogy büntetésből vakon születik. Ha mindig az igazságot keressük, könnyen tévútra jutunk. Mi történne ezzel a világgal, ha csak azoknak jutna Isten áldásából, csak azoknak sütne a nap és esne az eső, akik tökéletesnek gondolják magukat? Rossz még belegondolni is! Isten mértéke egészen más, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak (Mt 5,45). Jézus szenvedéseire egyik nagypénteki énekünk ennyi választ ad: „Jaj, vétkeimmel vertelek keresztre!” (RE 340) Mennyei Atyánk nem vétkeseket vagy felelősöket keres, hanem egyszülött fiának szenvedésével megváltást hozott mindnyájunknak. Engedjük hát, hogy rajtunk is látható legyen Isten szeretete! Ezzel készülhetünk a most kezdődő böjti időre, elkísérhetjük lélekben megváltó Urunkat a golgotai keresztig. GYŐRI ISTVÁN
2019. február 24.
Reformátusok Lapja 15