
2 minute read
Szabó Mihály válaszol kérdéseinkre
Öt kérdés – öt válasz BEREKMÉRI GABRIELLA
Életüket, munkájukat, szabad óráikat szentelik oda Istennek, a református egyháznak és gyülekezetüknek – rovatunkban hétről hétre lelkipásztorokat, gondnokokat és presbitereket mutatunk be. Szabó Mihály magyarbikali lelkipásztort kérdeztük.
Advertisement
Miért lett lelkipásztor? Marosvásárhelyen a cserealjai gyülekezetben voltam ifis. Erős impulzust kaptam itt, belenőttünk a gyülekezeti, ifjúsági életbe, Ötvös József, Varga László lelkipásztorok pedig kiválóan egyengették az utunkat. Ifjúsági vezetőképző tanfolyamra küldtek Debrecenbe, ott kezdődött el az egyházi élethez való mélyebb kapcsolódásom. Faragász-asztalos szaklíceumot végeztem, de teológián folytattam a tanulmányaimat, és 1999- ben végeztem el az egyetemet. 1
A kalotaszegi Magyarbikalon szinte minden gyerek zenél valamilyen hangszeren. Azt azonban kevesen tudják, hogy a gyülekezet fiatal lelkipásztora, Szabó Mihály a zeneoktatás mellett éppen szociológiából doktorál, informatikusként is megállja a helyét, és országos szakmai versenyt is nyert már asztalosként.
Hogyan lehet egy lelkipásztor informatikus is? Már a teológián érdeklődtem az informatika iránt, az első évben felfedeztük a kezdetleges számítógépes hálózatot, és találtunk egy kottaszerkesztő programot, amelyet senki sem tudott használni. Megtanultam kezelni, és három év alatt több mint ötszáz ének összegyűjtése után megszerkesztettem az első református ifjúsági énekeskönyvet. Segédlelkészi éveim alatt távoktatással informatikusi diplomát szereztem. A kétezres évek elején látva, hogy mennyi gond és munka van az egyházi adminisztrációval, gyülekezetnyilvántartó programot készítettünk, amelyet azóta is sokan használnak. Projektet indítottunk a gyülekezeti adminisztráció és kommunikáció informatizálására, elindítottuk a reformatus. ro honlapot, számítógépes képzést tartottunk lelkipásztoroknak és egyházi alkalmazottaknak. 2
Hogyan lehet egy informatikus lelkipásztor szociológus is? A lelkészi jelentések összesítésével, gyülekezetnyilvántartással foglalkozva elkezdtem érdeklődni a statisztika iránt. Szükség volt egy átfogó kérdőívre és hatékony adatfeldolgozási módszerre az egyházközségek helyzetének átláthatóságáért. 2003–2007 között elvégeztem a Babeș–Bolyai Tudományegyetem szociológia alapképzését, majd a mesterképzést is, egyházi adatok feldolgozásával foglalkozva. Most doktorálok szociológiából, és statisztikát tanítok az egyetemen.
Mindezek mellett miként jön képbe a zene? Hétéves korom óta zenélek, Marosvásárhelyen rockzenekarban is játszottam. Furulya, xilofon, mandolin, hegedű, orgona, dobok, gitár, basszusgitár – hirtelen ezeket tudom felsorolni a hangszerek közül. A feleségem is zenél, a lányom zeneiskolában tanul, és a kisfiunknak is van rá készsége. 2011-ben hívtak meg Magyarbikalra, költözéskor egy egész szoba megtelt a hangszereinkkel, még az ablakra is gitárt akasztottunk függöny helyett. Elkezdtem zenét oktatni a helyi gyerekeknek, egyből ráharaptak, és gyorsan növekedett a csapat. Ma már negyvenen vagyunk, de majdnem százharminc gyerek fordult meg a zeneóráikon, óvodásoktól egészen a huszonévesekig. A falu nagyon büszke erre, szinte nincs olyan gyerek, fiatal, aki ne játszana valamilyen hangszeren. 2015 óta nyaranta egyhetes zenetábort szervezünk, a legutóbbin nyolcvan gyerek vett részt. 4
Honnan kapja az inspirációt erre a szerteágazó munkára? Minden, amit teszek, az egyházi, lelkészi munkámhoz kötődik. Ha lelkiismeretesen végzi az ember a munkát, akkor van eredménye. Cserealján láttam, hogy az akkori és utánuk jövő lelkipásztorok által befektetett munkának volt értelme és eredménye. Általuk jutottam el ide, mertem vállalni a tevékenységeket, beépíteni az informatikát, szociológiát az egyházi életbe, merni a fiatalokkal foglalkozni. A cserealjai ifiben szerzett élményekből, tapasztalataimból merítek sokszor. FOTÓ: KISS GÁBOR 5

