6 minute read
Zsoltáros évkezdet | Petrőczi Éva jegyzete
| GYÜLEKEZETEINK | Fizessen elő megújult hetilapunkra!
Zsoltáros évkezdet
Advertisement
06-1-217-6809 1113 Budapest, Tas vezér u. 13. kiado@reflap.hu
MEGRENDELŐLAP
Megrendelem a Reformátusok Lapja című hetilapot ………… példányban egy évre.
A megrendelőlapot kérjük a következő címre eljuttatni: Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, 1113 Budapest, Tas vezér u. 13. Tel./fax: 217-6259, 217-8386 Elektronikus megrendelés: kiado@reflap.hu
Szenci Molnár Albert Naplójában egy-egy év első napjainak történéseit is rendszeresen megörökítette, különösen strassburgi és heidelbergi diákéveiben. Az 1598. esztendőben, amikor már két viszontagságos esztendeje (pestisjárvány, éhezés, fázás tette nehézzé ekkor a sokfelől érkezett deákok napjait) volt a néhány évvel korábban, 1591- ben átadott Kazimir Kollégium lakója, így írt: „Heidelbergben, mikor a kollégiumban igen nagy szükségben éltem, így kezdettem el ez évet: január 1-jén, vasárnap reggel négy órakor felébredvén zsoltárokat énekeltem az ágyban magyarul, latinul és németül, egészen öt óráig. Öt órakor fölkeltem, a Zsoltárok könyvét olvastam, majd befűtöttem a kályhába, és lementem az áhítatra. Nyolc óra előtt meghallgattam Tossanus úr (Daniel Tossanus heidelbergi teológiaprofesszor) prédikációját, ebéd után Mylaeus (a város egyik neves lelkésze) prédikációjának befejeztével meglátogattam az ifjú nagyságos Thököly Istvánt (ő Thököly Sebestyén legidősebb fia volt), aki két óra hosszát tartó kegyes beszélgetés után ajándékként nyolc batzot adott.”
A feljegyzésből kitűnik, hogy a zsoltárok már a Psalterium lefordítása és kinyomtatása előtt sokat jelentettek Szenci Molnárnak. Különösen is emlékezetes ebben a részben, hogy a zsoltárok éneklését a Zsoltárok könyve olvasásával még hangsúlyosabbá téve igyekezett az újév ünnepét méltóvá tenni, éppen úgy, mint az aznapi kétszeri igehirdetés-hallgatással.
Szenci Molnár Albert azonban soha nem volt szemforgató, önmaga kegyességével dicsekvő egyéniség, így az 1598-as év ünneplésének szentelt beszámolójában szó esik egy olyan aznapi látogatásról is, amelyben az égi dolgok mellett teljes természetességgel említést tesz arról, hogy Thököly Istvántól, a kor szokása szerint, nem karácsonyi, hanem újévi ajándékot kapott, az akkori nyomorúságát legalább valamelyest enyhítő nyolc német tallért.
Manapság január elsején sokan nyűglődnek a túlhajtott szilveszterezés következményeitől. Épp ezért különösen megerősítő és megtisztító erejű, hogy Szenc hitünket és kultúránkat gazdagító szülötte ennek a jeles napnak nagy részét Istennek szentelte. „Új esztendő, vígságszerző…” – ismerjük ezt a régi-régi, kedves éneket. A vígság mellett azonban helye van minden generáció életében Isten nagyságos dolgainak is. PETRŐCZI ÉVA
A Békés-Bánáti volt az egykori történelmi Magyarország legnagyobb egyházmegyéje, ma három ország öt egyházmegyéje osztozik a területen. A könyv alcímében a Békési Református Egyházmegye kifejezés szerepel, ennek oka, hogy a vizsgált időszakban, 1781 és 1821 között ez volt az egyházmegye neve. A könyv címe is ebből az időszakból származik: Azt közönséges helyen felolvasni nem tanácsos – a különös mondat Békés Vármegyéből származik, ahol elfogtak egy református tanítót, aki egy kézzel írt kátét terjesztett. Ebben a közteherviseléssel és a feudális rend eltörlésével foglalkozott vallásos vonatkozások mellett. – A vármegye annyira megijedt ettől, hogy betiltotta – magyarázza a történész.
A könyvhöz szükséges kutatás a történelmi okok miatt nem volt egyszerű, hiszen a szerzőnek három országban kellett vizsgálódnia, ráadásul nemcsak a gyülekezetekben, hanem az aradi, temesvári és nagybecskereki levéltárakban is. Hegyi Ádám a közintézmények mellett valamennyi gyülekezetbe személyesen ment el adatokat gyűjteni. A történész arra jutott, hogy a vizsgált időszakban, a 18. század végén és a 19. század elején jelentek meg a mai vallásosság első jellemzői, például az, hogy csökkent a vallásos öntudat.
– Voltak heves vallási villongások a vizsgált időszakban – magyarázza a történész –, de néhány évtized alatt csökkent a vallási identitás és nőtt a tolerancia a keresztyén felekezetek között. Például a református Erdőhegy és a katolikus Kisjenő határában lévő feszületet a reformátusok rendszeresen meggyalázták. Általában megnyúzott macskát tettek a feszületre, mondván, hogy az nem jó jelkép. A világi hatóság lépett közbe, és az elkövető reformátusokat két évre börtönbe zárta. Szentesen pedig a helyi plébános a piactéren kutyáknak csúfolta a reformátusokat, amiből verekedés lett az ott lévő asszonyok között.
A türelmi rendelet előtt azonban volt drasztikus vallásüldözés is. – Református hitük miatt üldöztek el embereket – mondja a történész. Heves megyéből például egy egész falu menekült el, amikor az egri püspök mint földesúr előírta a falu lakosainak a rekatolizációt – azaz hogy térjenek vissza a katolikus hitre. – Ezt kollektívan megtagadta a közösség, és a lelkésszel együtt mindenki elhagyta a falut. Együtt maradtak, sátrakban éltek a Hortobágyon, mai fogalmaink szerint hajléktalanként – mondja a történész, aki szerint a lakosok egyharmada meghalt. Végül II. József engedte meg nekik, hogy hitük megtartásával letelepedjenek az Arad melletti Kisperegen, ahol azonnal imaházat építettek. Erős missziót folytattak, ők tartották Aradon az első református istentiszteletet, és Battonyán ők alapítottak gyülekezetet. – Végül ez pozitív történet lett, hiszen ma is létezik a falu és a gyülekezet is – teszi hozzá a történész.
A vizsgált időszak végén aztán nőtt a vallási tolerancia. A szentesi piaci verekedés után alig néhány évvel döntöttek arról, hogy a felekezetek egymás papjainak halála esetén kölcsönösen harangoznak – ezzel is kifejezve a másik tiszteletét. FOTÓ: KAPÁS CSILLA Hegyi Ádám: „Azt kőzőnséges helyen fel olvasni éppen nem tanátsos…”, Tiszántúli Református Egyházkerületi Gyűjtemények, Debrecen 2018. A kötet kereskedelmi forgalomban nem kapható, kizárólag a TTRE Nagykönyvtárában szerezhető be. Az egykori Békés-Bánáti Egyházmegye történetét kutatja Hegyi Ádám történész, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa. Kutatásainak eredményét „Azt kőzőnséges helyen fel olvasni éppen nem tanátsos…” című könyvében jelentette meg. A betiltott káté HEGEDŰS MÁRK
Elsőfilmes rendezők fesztiválja
Ha hatvanhetedszerre rendeznek meg egy fesztivált, az sok mindennek köszönhető, csak egyvalaminek nem: a véletlennek. Különösen igaz ez a filmfesztiválok esetében, amelyből csak Németországban több mint százat találunk. Egy ilyen versenyben megállni és a világ hetedik legrégebbi filmfesztiváljának megmaradni egészen sajátos arculatot, varázslatot kíván, amely a szponzorokat éppen úgy képes megszólítani, mint a közönséget és persze a szakmát. A Mannheim–Heidelberg Filmfesztivál esetében ez a „newcomers only” elvében ragadható meg: csak elsőfilmes rendezőket hívnak meg a versenyre.
2018-ban huszonöt országból ötvenöt film érkezett a fesztiválra, ebből huszonhárom alkotásnak itt volt a premierje. A versenyben tizenöt film vett részt. A katolikus Signis és a protestáns Interfilm által delegált Ökumenikus Zsűri – amelynek e sorok írója is tagja – feladata ezen a fesztiválon is az volt, hogy a versenyfilmek közül azt jutalmazza, amelyik az evangélium üzenetét hozza közelebb a nézőhöz. A versenyfilmek megtekintése után a zsűri két filmet tartott esélyesnek a díjra. Az egyik egy kanadai alkotás (The Fireflies Are Gone, rendező: Sébastien Pilote), amely egy érettségi előtt álló lányról szól, aki nem nagyon találja a helyét, fogalma sincs a jövőről, ez nyomasztja és rettegéssel tölti el. Anyja elfoglalt, nevelőapját gyűlöli, és a bálványozott apa múltja sem makulátlan. Támaszát ebben a kusza összevisszaságban a nála idősebb gitártanárban találja meg, aki valódi barátjává válik. Főhősünk nem talál megoldást az élet minden nagy problémájára, de sok olyan kérdéshez elvezeti a nézőt, amelyet talán már megválaszolni gondolt, vagy esetleg soha fel sem tett magának.
A nyertes iráni film (Orange Days, rendező: Arash Lahooti) egészen más világba visz bennünket. Egy nőhöz (és férjéhez), aki üzletasszonyként igyekszik érvényesülni egy férfiak által uralt társadalomban. Mindezt azonban nem a számunkra is jól ismert „gázoljunk át mindenkin” módszerrel kívánja elérni, hanem síkra szállva másokért. Olyan nőt látunk, akiben értelmet nyer a feminizmus fogalma: küzdeni a családért, férjért, kollégákért, karrierért, miközben egy pillanatra sem tűnik el a klasszikus nő, akit éppen ezért tiszteletben tartanak versenytársai éppen úgy, mint beosztottjai és a férje. A történet egyszerű képi világban jelenik meg, amelyben ugyanakkor lehetőség van a színészi képességek bemutatására. Minden elismerésre méltó a főhőst alakító színésznő játéka, különösen, ahogyan arcának rezdülésein keresztül kommunikál a nézővel. A történetet sikerül feszültséggel és humorral átszőni a rendezőnek, hogy ezáltal megragadó művet alkosson a családról, a szeretetről, a tiszteletről – és a narancsról. KÓKAI NAGY VIKTOR A katolikus Signis és a protestáns Interfilm által delegált Ökumenikus Zsűri feladata ezen a fesztiválon is az volt, hogy a versenyfilmek közül azt jutalmazza, amelyik az evangélium üzenetét hozza közelebb a nézőhöz.
