2 minute read

Útkeresés közösségben Ugrai Jánossal beszélgettünk

Útkeresés közösségben

„Sokáig úgy gondoltam erre a díjra, mint amelyet a kutatók teljes munkásságuk elismeréseként kapnak. Ma már nem életműdíjként fogom fel, így ez is arra ösztönöz, hogy folytassam a munkát” – fogalmazott Ugrai János történész, az egri Eszterházy Károly Egyetem docense. Az egri születésű, ma is a tiszáninneni térségben élő és dolgozó kutató tavaly december elején vette át a Károli Gáspár-díjat. FEKETE ZSUZSA

Advertisement

Hogyan kezdte el az egyháztörténeti kutatásait? Az északkelet-magyarországi reformátusok 18. század végi és 19. század eleji iskolázásával és művelődésével kezdtem foglalkozni eredetileg. Ahogyan kutattam – főként a sárospataki kollégium történetét –, azt láttam, hogy rengeteg kérdés nem érthető meg, ha az egyház társadalmi, igazgatási, irányítási viszonyaiba nincs alaposabb betekintésem. Ezután elkezdett egyfelől az egyháztörténeti, másfelől a társadalomtörténeti irányba bonyolódni a kutatás, és ennek nyomán születtek tanulmányok, forráskiadások. Dienes Dénes egyháztörténész – sok más egyéb mellett – tavaly felkért arra, hogy a reformáció ötszázadik évfordulójára kiadott egyházkerület-történeti sorozat második kötetét írjam meg. Ez már klasszikus, nagy egyháztörténeti munka lett.

Nagyon más a tiszántúli és a tiszáninneni egyházkerület, valamint a két kollégium kiinduló helyzete. Debrecen a kálvinista Róma, a 18–19. század fordulóján Magyarország legnagyobb városa, színtiszta kálvinista település, és a környezete is döntően református többségű. Ennek megfelelően nagyon tudatos, jó értelemben vett zárt közösségi identitást tudott kialakítani és érvényesíteni. Ezzel szemben az északkelet-magyarországi szomszéd térség a Tisza túloldalán nagyon vegyes, etnikai, vallási értelemben is megosztott világ. Itt egyáltalán nem úgy szerveződtek a különböző társadalmi viszonyok, mint az Alföldön. A kisebb, szegényebb települések léte is nyilvánvalóan rányomta a bélyegét mindenfajta emberi kapcsolattartásra, közösségalkotásra. Ennek megfelelően a református közösségek is másként működtek, és így a debreceni és a sárospataki kollégium is eltérő módon szerveződött.

Mi az a tanulság, amelyet kiemelkedően fontosnak tart a munkáiban? A közösségi útkeresés. Talán ez az a kifejezés, amellyel az utóbbi években leginkább foglalkozom. Alapvetően a saját témámra is igaz, mert érdekes korszakot vizsgálok: a türelmi rendelet utáni időszakot, amikor a protestánsok lényegében bármit tehettek, alig-alig voltak korlátozó vagy kormányzati szorító intézkedések. Ugyanakkor ez a korszak a magukra utaltságot is jelentette számukra. Az önállóság bizonyos kényszermegoldásokkal párosult, ami nagyon intenzív igénnyé tette számukra a közösségi útkeresést. Ez a jelenkorra is igaz, mert mindig változnak a körülmények, újra kell állítani az irányokat, és ezt, ha van rá lehetőség, közösségben talán eredményesebben tesszük, mint egyénileg.

Mennyiben maradtunk meg a 21. századra azoknak a protestánsoknak, akik akkor voltunk? Kirajzolódnak azok a szálak, amelyek végigfutnak akár évszázadokon keresztül? Vannak nagyon hasonló helyzetek, amelyekkel a mostani protestáns egyházak is szembesülnek. Ilyen például a tudományhoz fűződő viszony, a napi vallásgyakorlás megritkulásával kapcsolatos kérdések, vagy éppen az állammal való kapcsolattartás mikéntje. Ezek mind-mind olyan ügyek, amelyeket időről időre újra kell tárgyalni.

Vannak jó válaszaink? Nagyon kellenének azok a vizsgálatok, amelyek a 20. századi hasonló helyzetekre reagálnak, és akkor ezekkel a korunk viszonyait is érdemes lesz összevetni. Ehhez azonban tudatos összehasonlító kutatómunkára van szükség.  FOTÓ: BÓDISZ ATTILA

Ugrai János történész 2017 óta az Eszterházy Károly Egyetem Pedagógusképző Kara Neveléstudományi Intézetének egyetemi docense. Kutatási területe a 18–19. század fordulójának oktatásés társadalomtörténete, sokat publikált a Sárospataki Református Kollégium történetéről, kutatta a Habsburg felvilágosult abszolutizmus oktatáspolitikáját, valamint a Tiszáninneni Református Egyházkerület lelkészeinek és tanítóinak társadalomtörténeti vonatkozásait.

This article is from: