Page 7

7 Kivágták a hatalmas milyen karácsonyfát válasszunk? tujafákat 2015. december 14.

RÉGIÓ - HIRDETÉS

NAGymeGyer. A Pozsonyi utca belvároshoz közeli részén szombaton egész nap zúgtak a láncfűrészek motorjai. A települést átszelő I/63-as főút mintegy kétszázötven méteres szakaszán még az áthaladó forgalmat is a városi rendőröknek kellett irányítani az egyik útsáv lezárása miatt. Az említett utca lakóházak felőli részén összesen tizenkilenc, óriássá nőtt tujafát vágtak ki december 5-én. A mintegy három évtizeddel ezelőtt kiültetett fiatal bokrok mára hatalmas fákká nőtték ki magukat, amik az ott lakók szerint a közelségük miatt már nyűg és kellemetlenség volt a számukra, mert az egész év folyamán nemcsak hogy eltakarta a napfényt a házak elől, de rengeteg szemetet is termelt a buja növényzet. Az óriási tujafák már a méretük miatt sem

voltak biztonságosak a nemzetközi főút mellett, ahol az úttest fölé belógó ágak főleg a kamionforgalmat veszélyeztették, tudtuk meg. Az áramszolgáltató is szerette volna évek óta elérni, hogy a hatalmas növények körül rendeződjön a helyzet, mert a fák koronája már régen belenőtt az ott futó villanyvezetékekbe, ami veszélyforrást jelentett. Mivel a város a saját tulajdonban lévő területére nem adhat ki vágási engedélyt, ezért a járási hivatal környezetvédelmi szakosztálya az Ekecsi Községi Hivatalt határozta meg illetékes szervként, amely végül

engedélyezte a kivágást. A munkálatokat az önkormányzat műszaki szolgáltatásokat végző cége végezte, amelynek tervezett idejére, azaz reggel fél nyolctól délután négy óráig még az áramot is kikapcsolták az érintett utcarészen. „Szervezésünkben összesen 27 emberrel vonultunk ki a helyszínre, ahol speciális technikát használtunk: egyszerre három kosaras gépjármű segítette az igényes munkavégzést. A kivágott és feldarabolt fák elszállítását

folyamatosan öt kisebb-nagyobb méretű teherjárművel biztosítottuk” – tájékoztatott Magyarics Norbert, a városi műszaki szolgáltató ügyvezetője. Hogy az érintett szakaszra milyen növényzet kerül, még nem tudni, de a kivágott tizenkilenc tujafa helyett a város területén harmincnyolc más fát ültetnek ki. A helyszínen találkoztunk olyan lakossal is, aki nemtetszését fejezte ki a fakivágások miatt, elmondta, ezért panaszszal fog fordulni az illetékes minisztériumhoz. Kovács Zoltán (Kovács Zoltán felvétele)

Bemutatunk 7 szép fenyőt, előnyeikkel és hátrányaikkal együtt. Szó lesz az élő fenyőről, kiültetésről, illatról és tartósságról is.

December, indul a karácsonyfa-szezon, egészen szentestéig válogathatunk a szebbnél szebb fenyők közül. A fa méretének csak pénztárcánk (és nappalink belmagassága) szab határt. Az egyik faj illatos, de hullanak a tűi, a másik tartósabb, de kevésbé természetes látványt nyújt stb. Ez a kis öszszefoglaló azoknak szól, akiknek nincs határozott elképzelésük a megvásárlandó fajt illetően, illetve nem szeretnének a fenyőfaárus szakértelmére hagyatkozni. A kivágott fenyőfák frissességét még vásárlás előtt célszerű megállapítanunk. Állítsuk fel a fácskát, és tönkjével üssük a talajhoz. Ha hulló tűleveleket látunk, akkor válasszunk másik fát (vagy kérjünk árengedményt). Hajlítsuk meg a fenyő egyik tűjét: ha gyorsan kirúgja magát, akkor friss, ha görbe marad, akkor már kiszáradóban van a fa. Aki karácsony alkalmából megkönyörülne egy fenyőfán, az a kertben levő, tűlevelű, örökzöld fák közül is választhat egy alkalmasat és azt feldíszítheti karácsonyfának. A kivilágított, kerti karácsonyfáknak pedig nemcsak a kert gazdája, hanem a járókelők is örülni fognak.

Közönséges luc

30-40 méter magas, koronája hengeresen kúpos. 12,5 cm hosszú levelei négyélűek, megszáradva lepotyognak. Páraigényes. A leggyakoribb karácsonyfának való. Száraz levegőjű lakásban érdemes vizzel töltött karácsonyfatalpba állítani, különben hamar lehullanak a tűlevelei. Ezüstfenyő

Keskeny, kúpos koronájú, 20-30 méter magas fa. Szürkészöld, 2-3 cm hosszú levelei szintén négyélűek és megszáradva lehullanak. Karácsonyfaként tovább bírja, mint a lucfenyő, viszont jóval drágább. A közönséges luchoz képest jobban viseli a páraszegény környezetet. Nordmann fenyő

Tömött, kúpos koronájú fa, 20-30 méter magas is lehet. A lapos, gyümölcsös illatú, 2-

3 cm hosszú levelek a hajtás felső részén félkörben állnak, rászáradnak az ágakra, nem hullanak le. Szép koronája, fényes levelei és tűleveleinek megtartása miatt az egyik legdivatosabb karácsonyfa, ennek viszont el is kérik az árát. Duglászfenyő

Hazájában 100 méter magasra is megnőhet, nálunk csupán 20-40 méter magas. A lucfenyőhöz hasonló, de tűi sokkal hosszabbak és lágyabbak, megdörzsölve narancsillatúak, megszáradva sem hullanak le. A tűket letépve sebhelyek maradnak az ágakon. Faárusoknál ritkán találkozhatunk ezzel a fajtával. Fekete fenyő

Az egyik legtűrőképesebb fenyő: szélsőséges környezeti feltételek közt is elvegetál. Tobozát koszorúkötéshez használják. Illatos, a szobai klímát is jól bírja, de tűlevelei kiszáradva különösen szúrnak. Aki húsvétig folyamatosan ünnepelni szeretne, ilyen fajtát válasszon.

Profile for Delta Hetilap

Delta51  

Delta51  

Advertisement