Issuu on Google+

Egy mai „lámpás” – Csüllög Ferenc A jóvágású fiú nemcsak városi események garmadáján szerepelt tulajdonképpen előadóművészként, a főiskolán is vezéregyéniségnek számított. Ahogy mondani szokás, mindig ott volt, ahol történik valami, ráadásul hogy, hogy nem, mindig az elsők között. Tanulmányi eredményei is jók. - Hogyan került éppen Nagykőrösre, az itteni tanítóképzőbe? - Békésen, a Szegedi Kis István Református Gimnáziumba jártam, s ott beléptem a Soli Deo Gloria (SDG) református diákszövetségbe. Az SDG egyik központja Nagykőrösön volt, s jártunk ide hosszabb ideje. Nagy István főigazgató úr néhányunkra felfigyelt, s az előalkalmassági vizsga előtt három nappal szólt: lenne-e kedvünk megpróbálni. Eljöttünk, s mind a hármunkat felvettek. Egyébként a gimnáziumban is jó barátok voltunk egy padban ültünk, itt meg közös szobában laktunk a kollégiumban. Máshová nem is jelentkeztem - valahogy azonnal megfogott a város is, a főiskola szellemisége is, az a családias légkör, amit itt megtapasztaltam. Meg kell, hogy mondjam, szüleim igencsak meglepődtek, amikor az alkalmassági vizsgáról úgy mentem haza, hogy máshová nem is jelentkezem. Édesanyám egyébként élelmezésvezető volt, édesapám bognármester. - Pedagógus nincs is a családban? - Édesapám unokatestvére - sajnos, nemrégiben elveszítettük - matematika-fizika szakos tanár volt, s nagyon örült annak, hogy én is ezt a szép pályát választottam. - Aki arra vállalkozik, hogy erre a pályára lépjen... - Értem... Egészen korán tapasztaltam magamon, hogy értek a gyerekekhez. Családban is, gyülekezetben is. Már általános iskolában tudtam, hogy tanár leszek, az álmom a magyar-történelem volt. Most tanítói diplomát kapok. - Mások a hallgatók egyik vezéregyéniségének látták. Ön is így látja magát? - Azt hiszem, igen. Már korábban, a gimnáziumban is próbáltam társaim élére állni. Persze, itt, Nagykőrösön sem vagyok egyedül, sok más évfolyamtársamról is el lehet ezt mondani. - Mit adott a főiskola - a nyilvánvalóan meglévő elhivatottság mellé? - Rengeteg használható gyakorlati ismeretet. Nagyon sokat voltam gyerekek között, többet, mint amit előírt a tanterv. Úgy mehettem ki a kéthónapos gyakorlatra, hogy ott fél óra alatt megtaláltam a hangot a gyerekekkel. Egy pillanatig sem volt gond, hogy együtt tudjunk dolgozni. Mindig olyan szakvezetőm volt, akitől nagyon sokat tudtam tanulni.


- S a regény egyik fejezete, ahogyan Magyarmecskére került... - A falu polgármestere, Horváth Gézáné és a lelkipásztor, Boros Csaba Pécsett, egy konferencián találkoztak a főigazgató úrral. Miután hallották, hogy ez egy református tanítóképző, azzal a kéréssel fordultak hozzá, ajánljon valakit. Nagy István úr azt mondta, jöjjenek el ide, nézzenek szét. Eljöttek. Elmondták, mire- kire volna szükségük. Én meg úgy éreztem, ezt az állást pont nekem találták ki. Egyébként, hogy még regényesebb legyen, egy szintén itt, az egykori nagykőrösi tanítóképzőben végzett Sebők Károly helyére hívtak, aki másfél esztendeje halt meg. Az ő munkáját folytatom... Ez a falu Pécstől félórányi autózásra van, az Ormánság északi részén. Valamivel több, mint háromszázan lakunk ott. Azt hiszem, hivatalosan én vagyok a 304. magyarmecskei polgár. - Lakunk? Máris otthon érzi magát? - Már be is jelentkeztem: lejárok a kertemet ápolni, művelni, házat csinosítani. Az egyháztól kaptam egy hatalmas, három szobás házat, akkora kerttel, mint ide a lánykollégium. Öt faluból járnak be a gyerekek, ez egy körzeti iskola, mintegy 170 tanulóval. A tantestület is kicsi, húsz körüli. Furcsa volt, hogy egyáltalán valaki arra gondol, hogy eredeti szülőházától többszáz kilométerre verje le sátorfáját. Szakvezetőm mesélte, eleinte nem akart tanítványt fogadni, de két-három nap után minden órát én tartottam. Szinte nevelőanyámként kotlóskodott körülöttem. Befogadtak. Sok a fiatal, szerintem máris sikerült beilleszkednem. Egy ötödik osztályt viszek majd napköziben, mellé éneket, drámapedagógiát tanítok, könyvtáros leszek, s lesz egy óvodás csoportom is. Valószínű, hogy néha a lelkészi teendőket is ellátom majd. - Egyedül megy? - Még nem tartok a párválasztásnál. Talán majd ott megtalálom - meg kell találnom... Egyébként Pécs sincs messze, bizonyos helyeket máris kinéztem magamnak. A gyerekeket ott két dologgal lehet megfogni - sajnos, egyik sem a könyv... Tehát a horgászat és a foci. Amíg ott voltak, minden nap bekopogtak a a gyerekek: tanár bácsi, jöjjön focizni. Persze mentem... Gitározok is, verseket zenésítek meg. - Ahogy hallottam, akár még a főiskolán is maradhatott volna... - Sokan megkérdezték... Amikor még nem sok fogalmam volt arról, hogy tényleg tanító leszek, osztálytársaimmal tíz évesen Aggteleken túráztunk. Elhatároztam, hogy egy kis falu kulturális, szellemi irányítója leszek. Mint hívő, református ember úgy gondolom, ez nem az én útkeresésem eredménye, hanem Isten vezetésével találtam rá erre a helyre, ő vezetett oda. Az a két hónap, amit tavasszal ott töltöttem, meg amit azóta is, mindig válaszol, ha lenne bármiféle kétségem is, hogy nekem ott a helyem.

Ballai Ottó Nagykőrös


Egy mai lámpás