Áll ő, a fegyveres erők tábornagya. Lassan fordul DélKelet felé. Arca ráncait összeszorított két fogsora merevvé fogja, de szemében mosolya bujkál: hit pillére az, a gond oldó akarata; felelősség, s nem vészt jósló. Vesztett csaták tanulsága itt beérik: tüzérség, lovasság, gyalogság vitézlik. Pikások, muskétások hatsoros rendje, a folytonos tüzelés mesteri tette. Gyalogság, lovasság, tüzérségi támasz ideális létszám, s ferde hadrend a válasz. Cseles mozgatással taktikát rejteni... ez a vágy, most lehet, s meg kell teremteni. Mély itt a Rába, gázló fent található: két Szölnök között kelhet át lovas s a ló, janicsár, fanatikus pogány és dzsidás. A folyót kísérő dombról nem kívánt ágyútűz, tudom öldököl, megkeserít, de ez a terep! Ő támad, s véd a hit minket, az Isten, a kereszténység. Hát vesszen a pogány, e hitetlen népség! Áll, nézi, árad, özönlik, tódul egyre Köprili serege a völgybe, a hegyre. Lovát kéri. Kaptat le a Schlössl oldalán. Szabad föld! Túl, Tótfalván ezernyi oszmán jön, megy, kaszál, kiáltoz, barmokat etet. Jól tudja Montecuccoli: bármi lehet, a Rába bal partjáért áldoz életet. A jobb parton a török még bármit tehet. Ügetve halad kíséretével és megáll Nagyfalván, de vészt jósló jelet nem talál. Hangyanép gyanánt mozog a török sereg. Nincs nyoma, nem látszik innen rettenet. Hadicsel!? Egy részük összpontosít, kever, hogy később majd Szölnök alatt áttörni mer, s rohamát a német birodalmi csapat állja és segít oldalról a német had. Addig a lovakat kell ellátni, holnap meglátjuk, az Isten ege mire virrad.
Csuk Ferenc : Szentgotthárdi csata 2.