Issuu on Google+

Csallóköz DUNASZERDAHELY > KOMÁROM > GALÁNTA > VÁGSELLYE

Nagymegyer és környéke

Žitný ostrov Ára: 0,65 €

2013. szeptember 10., 37. szám

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokoz.com Kedves Olvasóink! A Csallóköz Szerkesztősége szeptembertől új helyre költözött, s ebből kifolyólag jelenlegi címünkön már nem vagyunk elérhetőek. Szíves türelmüket kérjük az átmeneti időszakban, hogy szeptember 10-től az új szerkesztőségünkben, Dunaszerdahelyen, az Erzsébet tér 1194/1. szám alatt köszönthessük Önöket. Addig is a lent látható telefonszámon és e-mail címen kerülhetnek velünk kapcsolatba. A további részletekről a jövő heti számunkban olvashatnak. A Szerkesztőség

Költöztünk!

15–22. oldal

Köztér Bodnár Gyula

Drog is volt a gyújtogatónál!

Jönnek a piócák? Az állami kórházak egyre inkább eladósodnak, némelyek környékén már végrehajtók köröznek. Sőt a kórházszövetség elnöke szerint, ha az egészségbiztosítók nem fizetnek többet a betegellátásért, azt a kórházak nem élik túl. Csakhogy a biztosítók helyzete és jövője is bizonytalan, az új ügyfelek megszerzéséért folyó kampányuk ellenére. Mindez persze a munkában megrokkant hetvenéves Pista bácsit mint pácienst nem érdekli, miként az sem, mikor és hogyan kezdődött eme létfontosságú állami intézményeknek az eladósodása, ki mindenkinek tartoznak, és miért. Pista bácsit – aki egy pillanatig sem volt potyautas az egészségügyi biztosítás vonalán, és számára is alkotmány garantálja az egészségügyi ellátást –, egyedül az érdekli, gondoskodnake róla a kórházban megfelelő szinten az évtizedeken át befizetett járulék ellenében, és hogy meggyógyítják-e. Ott, ahol közben növekszik a várólisták hossza, hónapok óta nincs pénz speciális műtőberendezés megjavíttatására, korszerű orvosi eszközök vásárlására, nincs gyógyszer (vigyen magával Pista bácsi), hiányoznak az új beruházások, kevés a nővér, betegápoló, elvándorolnak, az orvosok a magánszférába vonulnak, vagy a külföldet választják, hiszen adósság terhe alatt aligha lehet bért emelni, a higiéniai körülményekről pedig inkább ne beszéljünk. Fokozatosan jutottak a kórházak ide, az agónia közelébe. És nincs felelős. Talán út majd egyszer, egy jobb állapotba, aztán előre. Vagy jönnek a táltosok, piócák.

Rendőrségi felvétel

DUNASZERDAHELYI JÁRÁS – Szalmakazlak égtek a járás több településén múlt csütörtökön. A gyújtogatással megalapozottan gyanúsítható bakai származású, jelenleg dunaszerdahelyi lakhellyel rendelkező 36 éves N. Tamást a rendőrök elfogták. Az első tűzesetet este fél 7 előtt észlelték Csallóköznádasdon, ezt követte a Bőshöz tartozó Feketerdő, majd Medve, Nagymegyerhez tartozó Újmajor, majd este fél tíz előtt már égett a szalmakazal Bögellő kataszterében. A járási rendőrkapitányság minden egységét mozgósította az elkövető kézre kerítéséhez,

beleértve a kommandósokat is. A gyors és szakszerű nyomozásnak köszönhetően nemsokára Padány és Nagymad között állítottak meg egy Mercedes típusú gépkocsit, ahol az átvizsgálás során megtalálták a gyújtogatáshoz használt eszközöket, valamint más bűncselekményekből származó bizonyítékokat is lefoglaltak. Az alaposan gyanúsítható férfi autójában nagy mennyiségű, 2500 adagnak megfelelő metamfetamint találtak, és nagy értékben készpénzt: 17 000 cseh koronát, mintegy 1,17 millió forintot, 114 ezer eurót, valamint 211 ezer dollárt. Emellett rábukkantak egy íjra, nyílvesszőre, kötszerre, és a folyékony gyújtószer-

re is, mely eszközöket vélhetően a bűncselekmény elkövetése során használt fel. A tűzeseteknél keletkezett anyagi kár tetemes, előzetes becslések szerint 200 ezer euró. A nyomozóhatóság idegen tulajdon megrongálásával és kábítószerrel visszaélés bűntettével vádolta meg a férfit. Tettének indítéka egyelőre nem ismert. N. Tamás egyébként nem először kerül hatóságok látókörébe. Információink szerint büntetett előéletű, súlyos testi sértés, kerítés és gazdasági bűncselekmény is van a rovásán. Ezért a tettéért akár 10–15 év börtönt is kaphat. (u)

● Előfizetés/hirdetés: 0903 23 67 24; 031/550 37 44 e-mail: online.csallokoz@gmail.com


2

Csallóköz

Tudósítás > Pályázat > Játék

Drog is volt a gyújtogatónál! Rendőrségi felvételek

Vojtík Szimona felvétele

Keressen 10 eurót Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót a 36. számban közölt feladványért (Alapiskola nincs a faluban – Zolczer László – A fiatalok is szívesen ideköltöznek.) Tóth Judit (Kulcsod) nyerte. E heti mondatunk a következő: „Parádés volt, meg kell hagyni.” Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: szeptember 13.

FŐSZERKESZTŐI PÁLYÁZAT A Csallóköz hetilapot kiadó WARPE Kft. pályázatot ír ki a hetilap főszerkesztői posztjának betöltésére október elsejei kezdéssel. Pályázati feltételek: legalább középiskolai végzettség a médiában szerzett legalább 5 éves gyakorlat a magyar és a szlovák nyelv magas szintű ismerete (szóban és írásban) a régió sajátosságainak ismerete vezetői szinten szerzett tapasztalat kiemelkedő kommunikációs készség szervezési és irányítási képességek felhasználói szintű számítógépes ismeretek „B” kategóriájú gépjárművezetői jogosítvány

Csatolandó mellékletek: a Csallóköz hetilappal kapcsolatos elképzeléseket tartalmazó pályázati anyag (2–3 oldal) a hetilap gazdasági lehetőségeinek kiszélesítését célzó elképzelések vázlatos bemutatása (1–2 oldal) szakmai önéletrajz iskolai végzettséget igazoló dokumentumok másolatai publikációs jegyzék esetleges ajánlások A pályázat benyújtásának határideje: 2013. szeptember 15.

Pályázatukat kérjük megküldeni elektronikusan a következő címre: varga@szabadujsag.com


3

Tudósítás

2013. szeptember 10. | 37. szám

Zöld utat kaptak Fel kell tüntetni még a jármű műszaki adatait Szeptember 1-től lehetőség van a közúti közlekedésre nem tipizált gépjárművek egyedi forgalomba helyezésére, ha mezőgazdasági, vagy erdészeti munkákra használják. Ebbe a kategóriába nagyrészt a házilag készített traktorok és pótkocsik, valamint a méhész járművek tartoznak. A közlekedésrendészeti felügyelőségnél a bejegyzést és a C betűs rendszámot a tulajdonosnak kell kérvényeznie. A következő adatokat kötelező megadni: a tulajdonos teljes neve, születési helye és dátuma, lakcíme, ha természetes személyről van szó; cégnév, székhely címe és azonosító szám, ha jogi személyről van szó, továbbá a jogi személy nevében eljáró illető személy adatai a fentiek szerint.

Fel kell tüntetni még a jármű műszaki adatait: márka, kereskedelmi

név, típus, fajta, kategória, a jármű azonosító száma és a gyártó keres-

kedelmi neve, amennyiben ezek az adatok megállapíthatók; a jármű szélessége, hossza és magassága, a jármű fényképe elöl-, oldal- és hátulnézetben, a kérvény indoklása a jármű feltételezett útvonalával és használati időpontjával kiegészítve, dátum és a kérvényező aláírása. A közlekedésrendészet legfeljebb 3 évre adja ki a különleges rendszámtáblát és a forgalmi engedélyt. Egy rendszámtábla kérvényezésénél a közigazgatási illeték 33 euró. A nevezett járművek a III. osztályú utakon, a helyi érdekű utakon és a gazdasági utakon közlekedhetnek nem csökkent látási viszonyoknál. Más utakon való használatra kérhető kivétel a közlekedésrendészeten, a kivétel megadása díjmentes. –re Net-felvétel

Adócsalások

Újabb vízrebocsátás

Bejelentésekből idén sincs hiány

KOMÁROM – Az SAM (Shipbuilding and Machinery ) cégcsoporthoz tartozó komáromi hajógyárban szeptember 6-án bocsátották vízre az EXPERT-2 úszódarut.

Az országban komoly gondokat okoz az adócsalás, melynek mértéke az előző évekhez képest egyre inkább csak növekedik. Az adócsalások által keletkezett anyagi károk évente meghaladják a hárommilliárd eurót is. Évente több ezer bejelentés érkezik a Központi Adó- és Vámhivatalba adócsalás, számla- és nyugtaadási kötelezettség elmulasztása, illetve bejelentés nélküli foglalkoztatás ügyében. A bejelentések nagy százalékával azonban az adóhivatal nem tud mit kezdeni, ugyanis nem tartalmaznak elegendő konkrétumot, javarészt inkább személyes bosszúállásról van szó. Annak ellenére, hogy a bejelentések több mint fele nem tartalmaz olyan információt, ami alapján nyomozás indulhatna, a polgároktól kapott tippek és besúgások még így is jelentős költségeket tudnak megtakarítani az állam javára.

A Központi Adó- és Vámhivatal szóvivőjének elmondása szerint bejelentéseket névvel és név nélkül egyaránt lehet tenni, és amenynyiben ezek kellő indokot és információt tartalmaznak, az adott ügy alapos kivizsgálásra kerül. A leggyakoribb bejelentések egyes cégek fiktív tevékenységeivel, valamint hamis számlakiadással, illetve a számlakötelezettség elmulasztásával kapcsolatban érkeznek. Bejelentést írásban, telefonon és elektronikus úton egyaránt lehet tenni, ezek nagy százaléka főként név nélkül érkezik. Az adóhivatal számára komoly problémát okozott azon elektronikus pénztárgépek forgalomba kerülése, melyek eleve úgy vannak beállítva, hogy kétféle számla kiadására képesek, ahol az egyikre hamis adatok kerülnek. Ennek alapján idén már csaknem 300 bejelentés érkezett hamis számlák kiadásának gyanújáról, melynek zöme valóban illegális volt. Farkas Linda

Ezekből a berendezésekből egyelőre két darab készül a

amelyek – 22 és fél méteres gémkinyúlásig – 40 tonna teher megmozgatására képesek, és óránként 600–700 tonnányi árut tudnak átrakodni. Komáromban az úszóművek 800 tonnás hajóteste készül, és itt történik teljes készreszerelésük is. A vízrebocsátási ünnepségen a hajógyár és az SAM vezető-

daru lényegében prototípus, és ha fekete-tengeri üzemeltetésük során beválnak, további megrendelések várhatók. Az úszómű befejezése már a vízen történik majd: egyes szerkezeti elemek ugyanis más országokból érkeznek, például maga a daru is. Hozzátette: a hajóépítő részlegen jelenleg mintegy

Az építők és a megrendelők képviselői a vízrebocsátásra kész hajótest előtt

gyárban, mégpedig – a magyarországi Ganz Danubiusszal kötött szerződés keretében – orosz megrendelésre. Mint korábban mi is beszámoltunk róla, 950 tonnás úszóművekről van szó,

ségi tagjain kívül részt vettek a megrendelő orosz cég, illetve a Ganz Danubius képviselői is. Jaroslav Papp, a SAM szlovákiai vezérképviseletének elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta: a két úszó-

A szerző felvétele

130–150 ember dolgozik. Ottjártunkkor egyébként megtekinthettük a már szinte teljesen kész EXPERT-1-est is, amelyen éppen a daruszerkezet terhelési próbái folytak. Vas Gyula


4

Tudósítás

Csallóköz

Az étel is fontos szerepet játszott Vadászünnepség hallalival és vadspecialitásokkal ALISTÁL – Szeptember 7-én rendezték meg a II. vadásznapot. Az eseményről Hajdú Zoltán, a 21 tagú helyi vadászegylet elnöke tájékoztatta lapunkat. „Idén nagyobb propagálás előzte meg a találkozót, bővítettük a programot is. Vadászat és kul-

túra egyaránt helyet kapott a műsorban: vadászszokások bemutatója, hallali, avagy a vadászkürt zengetése, vadcsalogatás, vadászebek ügyességi próbái, vadászat sólyommal, íjas vadászat lóhátról, lópatkolás. Nem hiányozhattak a vadételspecialitások, mégpedig Bindics Imre mesterszakács, tévés szakácsverseny-győz-

tes elkészítésével. A saját kulturális együtteseinken kívül fellépett a világhírű Szőttes táncegyüttes, a műsort Vikidál Gyula és együttese zárta.” Vladislav Kmeť Karaffa Attila felvételei


5

PR-cikk > Hirdetés

2013. szeptember 10. | 37. szám

Vásároljon a MAX-ban és nyerje meg a fődíjat! Kattintson a Facebookra, töltse fel a legjobb nyári fotóját és zsebelje be a jutalmak egyikét! DUNASZERDAHELY – A végéhez közelít a MAX szórakoztató- és bevásárlóközpont Nyári nyereményversenye. Már csak e hét vasárnapig van lehetőség, hogy megkísértse a szerencséjét. Az augusztus elején indított versenyben azok vehetnek részt, akik a plázában található üzletek valamelyikében legalább 10 euróért vásárolnak. Az eladóktól kapott szelvényt kitöltés után a boltban található urnába kell helyezni, melynek tartalmát hetente egyszer a főbejáratnál található központi gyűjtőhelyre, egy KIA Cee’d típusú gépkocsiba raknak, majd a tiketteket gondosan átforgatják. Amennyiben bevásárlást tervez, azt mostanra időzítse, hiszen kevesebb mint egy hét áll még rendelkezésre, hogy az ötven nyeremény egyikét megnyerje. Kovács Ildikó, a bevásárlóközpont menedzsere elmondta, a sorsolásra szeptember 17-én délelőtt kerül sor közjegyző jelenlétében. A fődíj egyhetes mallorcai út két személy részére az Exit Travel jóvoltából, a második díj szintén egyhetes kirándulás a pöstyéni gyógyfürdőbe ugyancsak két fő részére gyógykezelésekkel egybekötve, a harmadik díj pedig egy hétvége a selmecbányai Salamandra Hotelbe, ahol a televízióból is jól ismert sztárszakács, Ľubomír Herko bűvöli majd el főzőtudományával a vendégeket. Az utazáshoz egy KIA személygépkocsit is biztosítanak.

Emellett mobiltelefonok, vásárlási utalványok, termálfürdős belépőjegyek és egyéb ajándékok is gazdára találnak majd. A nyerteseket a szervezők sms-ben értesítik majd. Az én nyaram Ezzel párhuzamosan egyik másik játékba is bekapcsolódhatnak az érdeklődők, mely a Facebookon (zocmax.dunajská streda) zajlik Az én nyaram (Moje leto) elnevezéssel.

Azoknak, akik úgy döntenek, hogy ebben is szerencsét próbálnak, nincs más dolguk, mint feltölteni egy idén nyáron készült, kötetlen témájú fényképet, és buzdítani az ismerősöket, hogy szavazzanak rá. A legtöbb lájkot begyűjtő öt fotót díjazzák a szervezők. Az első díj kényeztető thai olajos masszázs a Hotel Thermában, valamint 20 eurós vásárlási utalvány a CCC cipőbolt felajánlásával, ajándékcsomag az Arena Poker Club

jóvoltából, tízszeri ingyenes belépőjegy a Thermalparkba, valamint 30%-os kedvezmény a CCC üzletébe. Emellett ajándéktárgyakat ajánl fel az Orange, a Dráčik játékbolt, a Skiny, a Reserved, belépőjegyeket a CINEMAX mozi. A verseny kizárólag a facebookon zajlik szeptember 15-éig. Ne feledje, aki nem játszik, az nem is nyer! (u) Archív felvétel


6

Csallóköz

Tudósítás

Különböző anyagokkal művészien Szeptember végéig Csallóközben DUNASZERDAHELY – Kortárs szobrászkiállítás nyílt FA – FÉM – ÜVEG címmel múlt pénteken a Kortárs Magyar Galériában. A Vermes-villa falai közt az ünnepélyes gondolatokat P. Szabó Ernő művészettörténésztől hallhatták a jelenlévők. Akik lemaradtak a megnyitóról, azoknak sem kell búsulniuk, hiszen egészen szeptember 27-ig megtekinthetik az érdekes műveket. (csall) Vojtik Szimona képriportja

Megújult a gördeszkapálya KOMÁROM – A Vág-híd melletti gördeszkapálya az évek során egyre rosszabb állapotba került, mondhatni kifejezetten balesetveszélyessé vált. Erre már a sajtó is felhívta a figyelmet, és Keszegh Béla városi képviselő éppen egy ilyen cikk nyomán vette kézbe az ügyet. A levélíróval és az érintettekkel – gördeszkásokkal, terepkerékpárosokkal – közösen felmérték a tennivalókat; s mivel tekintélyes lista kerekedett ki, jelentős anyagi vonzat-

A szerző felvétele

tal, támogatókat is szerezni kellett a munkához. Keszegh Béla a városi televíziónak elmondta, hogy – nyilván a fiatalok sportolását támogatandó – meglepően sok szponzor akadt, köztük városi cégek, de magánszemélyek is. Ezt követően több napos brigádmunka eredményeképpen – amelyben gördeszkások, bringások és közmunkások egyaránt részt vettek – teljesen megújult a pálya, éspedig oly módon, ami illik a jellegéhez. Ebben egyébként nagy szerepe volt egy Budapestről érkezett graffitiművésznek is, aki mondhatni, e sajátos szubkultúra jegyében, valamint a hely szellemének megfelelően dekorálta a pályát. Vas Gyula


Jegyzet > PR-cikk

2013. szeptember 10. | 37. szám

Pénzvilág Rajkovics Péter rovata

A távirati iroda az elmúlt héten egy összeállítást közölt arról, hogy a 2012-es évben növekedett a banki ombudsmannál a panaszok száma. A hivatalnak, amelyet 2007-ben a német, lengyel, olasz példák alapján a Szlovák Bankszövetség hozott létre,

7

Egyre több panasz a bankokra akadt tehát feladata. Egyébként is, azért alakult, hogy figyelje és értékelje a fogyasztók panaszait a bankok irányába, és elősegítse azok bíróságon kívüli megoldását. 1629. Ennyien fordultak tavaly a hivatalhoz, amely évközi összehasonlításban 11 százalékos emelkedést jelent. Eva Černá ombudsman szerint a növekedésben az is közrejátszhatott, hogy a politikusok sokszor populista módon használták a bankokat a kommunikációjukban. Egyébként ismét a hitelek kapcsán érkezett a legtöbb kérdés, mert ezek áthelyezése vagy a törlesztőrészleg csökkentése továbbra is sok ember számára jelent problémát. Emellett egyre nagyobb számban merülnek fel kérdések a kezesek ré-

széről, akik sokszor azt sem tudják, néhány évvel korábban kinek a hitele esetében vállaltak kezességet. Sok esetben meglepődve jönnek rá, hogy ők is az adósok listáján vannak vezetve a nem törlesztett hitelek miatt, s így hiába fordulnak a bankokhoz. Az ombudsman amúgy jól teljesít, mert 57 esetben sikerült az ügyfeleknek kedvező megoldást elérniük, s ennek fele annak volt köszönhető, hogy a bankok az ügyfélközpontúság jegyében jártak el, s bár a pénzintézmény hibáját nem sikerült bizonyítani, ők mégis elfogadták a panaszt. Más kérdés, mennyire súlyos ügyekről volt szó, és hol a határa az ügyfélközpontúságnak. Magyarországon például arra törekednek a

kormányoldalon, hogy havonta két banki automatából történő pénzfelvétel legyen minden ügyfél számára ingyenes. Nálunk sokat beszélnek arról, vajon miért is kell egy lakáskölcsön esetében számlafizetési illetéket fizetnünk, és egyébiránt miért olyan magasak a banki illetékek. A kérdések csupán költőiek, választ nem várok egyikre sem. Tudom, valamiből mindenkinek meg kell élnie, és éppen a pénzügyi szektor az, amely ugyan a válságot maga termelte, de annak következményeit másokra terelné. A gyengébbeket megfullasztotta, s ha képtelenek lesznek az államgazdaságok összefogni, akkor akár az európai álmot is könnyen a feledésbe sodorhatja.

Kóstold meg és álmodj Az Edeny s.r.o. szlovákiai jelenlétének kezdete óta minőségi péksüteményeket kínál a vásárlóknak. A dunaszerdahelyi központú cég szerdán nyitja meg legújabb látványpékségét a Kék Duna áruház alsó részében. Egy sikeres, magyarországi anyavállalat alapjaira építve a hazai piacon is folyamatosan fejlődnek. A fagyasztott pékáru sikereit látva, felhagytak a melegüzemű termeléssel, áttértek a kizárólag fagyasztott élelmiszer-előállításra. Ennek megfelelően alakították ki gyártási, tárolási és szállítási hátterüket, feltételeiket. A fagyasztási technológia bevezetésével egyidejűleg a termékcsoport bővítését is végrehajtották, gasztronómiai tésztafélékkel

szélesítették kínálatukat (nudlik, gombócok, derelyék). A kínált termékek körének növelésével a fogyasztói kör is növekedett.

Ma már szép számban látnak el nagy- és kiskereskedelmi láncokat is. Napjainkban 350 szerződéses partnerük van Szlovákia egész területén.

Az Edeny legnépszerűbb termékei közé egyébként a sajtos és tepertős pogácsa mellett a mini chokito tartozik, de a vevők szívesen fogyasztják az almás rácsost és a túrós finomságokat is. A csallóköziek nagyobbik része az autóbusz-állomás közvetlen közelében, a Kukučín utcán található üzletüket ismerheti, de szeptember 11-től, vagyis szerdától már a Kék Duna áruház épületének alsó részében, az Orange és az 02 telefonos boltok között is várják a finom pékárut fogyasztani kívánókat. A látványpékség remek elhelyezkedése mellett modern külsővel és belsővel várja a csallóközi vendégeket. (–)


8

Csallóköz

PR-cikk > Jegyzet

A csapatmunka erősítésével A vállalatnak jelenleg 32 állandó és közel 100 külsős munkatársa van A vállalat piaci helyzetének megerősítése, illetve az alkalmazottak nagyobb teljesítményre való ösztönzése érdekében a NEVITEL Rt. augusztus elején komoly átszervezést, valamint létszámbővítést hajtott végre, melynek keretén belül új szakembergárda vette át a vállalatvezetési feladatokat. A szervezeti felépítés leegyszerűsítésének, a feladatkörök átláthatóbbá tételének és mindenekelőtt a csapatmunka vállalati szintű megerősítésének elsődleges célja az, hogy a NEVITEL Rt. dolgozói számára megteremtse a teret az önmegvalósításra és konstruktív munkaközeget hozzon létre. A munkafolyamatok egyszerűbbé tétele pedig az egyéni teljesítménynövekedést, ezáltal pedig a produktivitás növelését hivatott szolgálni.

Archív felvétel

„Biztos vagyok benne és egyúttal örömmel tölt el, hogy vállalatunk új mene-

Vissza a középkorba! Bíró Szabolcs rovata

Példaképekre mindnyájunknak szüksége van, még ha ezt időnként igyekszünk is eltitkolni, letagadni. Mi is bizonyítja ezt jobban annál, mint hogy sikeres, nagynevű íróink is tucatnyi alkotót tudnának szinte gondolkodás nélkül felsorolni, elég csak megkérdezni, ki az, akire nagy elődjükként tekintenek. Kortárs magyar történelmiregény-írókat kérdeztem… Bán Mór (Hunyadi-sorozat): „Tisztelem Jókai határtalan írói termékenységét, fantáziáját, mesélőkedvét. Tolsztoj stílusát, Tolkien képzeletét és eltökéltségét. És persze még vagy

dzsmentje szakmai tapasztalatának és emberi értékeinek köszönhetően példát mutat

majd alkalmazottainknak, és képes lesz motiválni őket. Olyan csapattal büszkélkedhetünk, amely nem pusztán csak szakemberekből tevődik össze, sokkal több annál: olyan egyének közössége, akik elszántságukkal, tudásukkal, tapasztalataikkal és lojalitásukkal a legmagasabb színvonalon tudják a rájuk bízott feladatokat elvégezni” – jelentette ki Néveri Varagya Szilvia, a NEVITEL Rt. vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke. A stratégiai és fejlesztési vezérigazgató-helyettesi feladatokat Varga Gyula látja el, a kulcsfontosságú előkészítési csapatot Robert Klein, a rea lizációs csapatot Ágh Tibor, a pénzügyi és adminisztrációs részleget pedig Struhár Enikő vezeti. „Alkalmazottaink közel felét 35 év alatti, ambiciózus szakembergárda alkotja, emellett tapasztalt kollégáink több évtizedes szakmai rutinjára is támaszkodunk.

Írói példaképek sok-sok kiváló írót: Gárdonyit és Mikszáthot, Herman Woukot, Bradburyt… Nem hiszem, hogy mindet fel tudnám sorolni.” Benkő László (Honfoglalás-trilógia, A végső tenger, Viharlovasok): „Sok nagy elődöt ide sorolhatnék, de mindenkit más-más okból. Gárdonyit, Kodolányit, Fekete Istvánt. Utóbbi nagyon közel áll hozzám, a regényein nőttem fel, de ahogy ír, ahogy fogalmaz, és ahogy az olvasót szelíden kézen fogva átvezeti a maga lelket melengető világába, az utánozhatatlan. Később megragadott Ernest Hemingway kíméletlen szókimondása, realitásérzéke, és ahogy az egyik legrettentőbb konfliktust, a polgárháborút képes volt bemutatni. Passuth Lászlóval találkoztam egy alkalommal: ő mondta nekem, hogy csak akkor álljak neki írni, ha eldöntöttem, hogy a világ legmagányosabb foglalkozását választom. Valamilyen szinten számomra mind példaképek ők, főleg, mert nem voltak vegytisztán tökéletesek, ahogy egyikünk sem az.”

Urbánszki László (Odakint, a pusztában, Nemtelen nemesek): „Első nekifutásra kedvem támadt felsorolni tíz írót, harmincféle erénnyel, de ez a kérdés megkerülése lenne. Nagyon mély nyomokat hagyott bennem (mások mellett) John Steinbeck. Csak röviden, hogy miért: tömör, célratörő, mégis rendkívül gazdag tartalom. Két mondattal többet sejtet, mint én féloldalnyi magyarázkodással. Ragyogóan felépített szereplők: néhány odavetett szóval, tettel teremti meg őket, a hősből esendőt varázsol, a gonoszból megérthetőt, a csavargóból áldozatkész barátot. Olyanok nekem, mintha gyerekkoromtól ismert rokonok, szomszédok lennének.” Trux Béla (A templomos lovag, Akkon ostroma): „Írás közben nem gondolkoztam rajta, nem próbáltam követni senkit. Valahol az öszszes, valaha olvasott regény ott motoszkált bennem, és igyekeztem megtalálni az arany középutat. Vannak kedvenceim, de példaképként egyiket sem tudnám megnevezni.

Vállalatunkban mindemellett több mint 50 százalék azoknak az aránya, akik főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkeznek” – tette hozzá a cégvezető. A dunaszerdahelyi székhelyű NEVITEL Rt. közel 20 éve van jelen a hazai távközlési piacon. Ezalatt az idő alatt pedig nemcsak a legnagyobb mobilszolgáltatók, hanem a kisebb telekommunikációs és informatikai vállalatok egyik legmegbízhatóbb beszállítójává nőtte ki magát. A vállalat teljes körű szolgáltatásokat nyújt távközlési bázisállomások, rádió összeköttetések, vezetékes hálózatok, adatközpontok, valamint mobil- és vezetékes hálózatok terén a megtervezés pillanatától egészen a kivitelezéséig, mindenekelőtt Szlovákiában és Csehországban. A vállalatnak jelenleg 32 állandó és közel 100 külsős munkatársa ill. beszállítója van. (–)

Stephen Kingnek nagyon jók a dialógusai, George R. R. Martin pedig mesterien építi fel a világait. De sok más írót is említhetnék” Muhary Zalán (Egy tucat esztendő): „A múltból két nagy példaképem van. Az egyik Mikszáth Kálmán, aki oly mesterien játszik a mondatokkal és a szavak rendjével, eltrafálva a lényeget, megrázva a nagyérdeműt. A korhű kifejezéseket pedig mindig a megfelelő helyen fröccsenti az olvasó szemébe, amitől pislogunk néhányat, és vidáman suhanunk tovább, élvezve a történetet. Ezt szeretném magam is követni. A másik kolléga pedig Németh László, aki az orvoslásban is kolléga. Talán éppen ezért áll közel hozzám. Nagyon jól ismeri az embert, az emberi lélek rezdüléseit, és azt plasztikusan adja vissza. Ugyanakkor érződik orvosi esetei mögött a megélt valóság. Számomra ez is követendő. A kortársak közül ugyanakkor nem tudok kedvencet mondani, de aki az elmúlt néhány évben a számomra legizgalmasabb könyvet adta a kezembe, az Benyák Zoltán az Ars Fatalisszal. Remélem, a következő könyve is hasonló lesz.”


9

Tudósítás

2013. szeptember 10. | 37. szám

Fókuszban a murci és a jókedv Szent Flórián szoboravatás, zumba, lovaglási lehetőség DUNAMOCS – A nyár utolsó hétvégéjén került megrendezésre a Burcsákfesztivál, amely a falunapok helyi továbbgondolása. A változatos kínálat közül szemezgetve a murcis házikók és sátrak mellett a régiónk borászainak nemes nedűiből is kedvünkre kóstolhattunk, valamint bőséges étel- és italkínálat várta a nagyérdeműt. A versenyek sem hiányozhattak, hiszen volt lecsófőző-, horgász-, asztalitenisz- és tűzoltóverseny is, míg hagyományos kézműves-foglalkozások, a gyermekek számára fenntartott ugrálóvár is nagy tömeget mozgósított. Érdekes kiállítások, Szent Flórián szoboravatás, zumba, lovaglási lehetőség és koncertekből sem volt hiány. Hatalmas sikert aratott a Budapest Bár fellépése, valamint az esemény egyik legszínvonalasabb koncertje, amellyel Vadkerti Imre szórakoztatta a közönséget. Összességében az első ízben megrendezett fesztivál nem okozott csalódást, és tartalmas programokat kínált a családok apraja-nagyja számára. Mint azt a szervezőktől megtudtuk, a pozitív visszhangon felbuzdulva szinte biztosnak látszik, hogy jövőre a murci- és a borbarátok újra a Duna-parti községben adnak egymásnak randevút. Holecz Attila

A szerző felvételei

Főzőversennyel egybekötött horgászverseny CSÉCSÉNYPATONY – Idén második alkalommal rendezték meg a Települések Nemzetközi Főzőversenyét, valamint a Polgármesterek Horgászversenyét a Lívia tónál. Az esemény szervezője, Sklut Tibor elmondta, a főzőversenyre háromfős csapatok jelentkezhettek, melynek feltétele a 10 euró értékű startdíj befizetése volt. Minden települést egy-egy csapat képviselt, így vált a verseny nemzetközivé, ugyanis nemcsak Szlovákiából, hanem Lengyelországból és Magyarországról, Karcagról és Gyuláról is érkeztek csapatok, hogy összemérjék erejüket a csallóköziekkel. A verseny reggel 8 órakor vette kezdetét a csa-

patok regisztrációjával. Ekkor érkeztek a horgászok is, a meghirdetett

horgászversenyre ugyanis 17 jelentkező érkezett elsősorban a kör-

nyező településekről, de Pozsonyból is. Az egyéni versenyre két bottal lehetett nevezni, ahol a kifogott halak össztömege volt a mérvadó. A horgászverseny első három helyezettjét, akárcsak a főzőverseny esetében, oklevéllel és serleggel díjazták. Az esemény társszervezője a SiteTalk weboldal, akik gondoskodtak a rendezvény sikerességéről, a kulturális csoportok fellépéséről, a hang és fénytechnikáról és egyben a jó hangulatról is. Lehetőség volt különleges magyarországi borok kóstolására. Az este a Pósfa zenekar, valamint a Pressburger Klezmer Band biztosították a jó hangulatot. Farkas Linda A szerző felvétele


10

Spravodajstvo > Pozvánky

Žitný ostrov

Miss Therma už v semifinále Tretí ročník súťaže krásy má castingy za sebou DUNAJSKÁ STREDA – V stredu 4. septembra sa v priestoroch hotela Therma konal druhý a zároveň posledný casting na súťaž dievčenskej krásy Miss Hotela Therma**** 2013. Na základe rozhodnutia poroty do semifinálového kola postúpilo 15 dievčat, z nich podľa výsledkov internetového hlasovania vzíde finálová dvanástka, ktorá sa predstaví na záverečnom gala večere 26. októbra tohto roka. Tam zároveň spoznáme v poradí tretiu Miss hotela Therma. (lb) Foto: Ľubo Banič

Pozvánky na najbližšiu sobotu Pre turistov

Pre bežcov

Klub turistov Rodina Dunajská Streda pozýva na XXXIII. ročník najtradičnejšieho turistického podujatia v regióne určeného peším turistom – „Žitnoostrovský pochod“. Akcia sa bude konať v sobotu 14. septembra 2013, prezentácia účastníkov je od 7,00 hod. na štarte v areáli Základnej školy na Jilemnického ulici v Dunajskej Strede. Organizátori pripravili tri turistické trasy: v dĺžke 16 km (štart o 8,30 hod.), respektíve 35 a 50 km (štart od 7,00 hod. priebežne). Popis trás, ktoré vedú po okolí Dunajskej Stredy a po Dunajskostredskom okrese dostanú účastníci pri prezentácii, ukončenie pochodu s odovzdaním diplomov bude po 16-tej hodine na dvore ZŠ na Jilemnického ulici. Na podujatí sa môžu zúčastniť všetci organizovaní i neorganizovaní turisti, do veku 14 rokov však iba v sprievode dospelej osoby. Účastnícky poplatok je symbolické 1 euro, usporiadateľ zabezpečí v cieli občerstvenie a guláš.

Pod heslom „Šport – Pohyb – Zdravie – Zábava“ sa v sobotu 14. septembra bude v čase od 14,00 do 23,00 hod. konať bežecké podujatie „Žitnoostrovský maratón“, spojené s Dožinkovým festivalom. Organizátori pripravili pre účastníkov tri trasy – minimaratón (4,6 km), štvrťmaratón (10,0 km) a polmaratón (21,0 km). Prihlásiť sa je možné online do 11. septembra, respektíve priamo v deň konania od 10,00 do 14,00 hod. v centre Dunajskej Stredy. Štartovné je symbolické 1 euro (školské skupiny zdarma), „štartový balíček“ obsahuje okrem štartového čísla a zapožičania čipu na meranie času aj občerstvenie na trati a v cieli, medailu a diplom po dobehnutí do cieľa i milé pozornosti od sponzorov podujatia. Prví traja v každej kategórii získajú veľmi hodnotné ceny. V mieste štartu a cieľa bude už od 14,00 hod. prebiehať spoločenský program so zaujímavými hudobnými hosťami a bohatými možnosťami občerstvenia.


11

Reportáž

10. september 2013 | číslo 37

Rozlúčka s letom na Ranči Strieborné jazero navštívilo zhruba 15 000 spokojných ľudí GALANTA – Počas posledného augustového víkendu sa v meste lúčili s letom. Občianske združenie Pre rozvoj Galanty už po štvrtýkrát zorganizovalo na Ranči pri Striebornom jazere pre obyvateľov mesta i širokého okolia oficiálnu rozlúčku s najteplejším ročným obdobím. Sobotňajší deň plný zábavy, hudobných vystúpení a zážitkov aj na celý život sprevádzali i skvelé vône – to sa tu zišlo rekordných 47 súťažných tímov, ktoré zápolili v súťaži vo varení najrôznejších kotlíkových špecialít.

Profesionálny kuchár János Kovács medzi súťažiacimi družstvami

hol každý vybrať to, čo mu najviac vyhovovalo. A nakoľko počas akcie tu oslavovalo rádio SiTy svoje 9. narodeniny, jeho riaditeľ Rastislav Lehotský rozdával počas moderovania obecenstvu aj hodnotné darčeky. Akciu svojou prítomnosťou poctilo viac známych tvárí, medzi inými poslanci NR SR József Nagy a Gábor Gál či Tomáš Galbavý. Vo veľkolepej zábave, tanci a speve sa na pódiu striedali skupiny aj sólisti: kapely 4D a Gitanas, nenapodobiteľný Kali, Tomi Popovič, Igor Kmeťo, Don Čičo a ďalší. Zlatým klincom programu bola skupina Delegation z britských

Zoltán Horváth odovzdáva prvú cenu – veľkoplošný televízor – seniorom z Klubu dôchodcov

nám Iosif Juras, člen teamu 1. BIO gulášová s.r.o. Všetci účastníci odchádzali domov s dobrým pocitom – počasie sa vydarilo, deň prebehol v priateľskej nálade a z ponuky na Ranči si mo-

Pódium patrí Kalimu

Fundovanosť 8-člennej poroty podčiarkoval odborný garant János Kovács, majster kuchár z Paksu v Maďarskej republike. O veľmi hodnotné ceny vďaka štedrým sponzorom nebola núdza: tú prvú – nový veľkoplošný televízor – si vyvarili seniori z Klubu dôchodcov Jednota z Galanty. Druhú cenu získal G-klub, tretiu MH Bulls, štvrtú Mepastav, piatu Paradise, šiestu 1. BIO gulášová, siedmu Dunajské

ostrovov s frontmenom Rickym Baileym. Podľa nášho hrubého odhadu bolo na Ranči počas večera prítomných okolo 15 000 ľudí. Zuzana Dömötörová

Foto: autorka

vydry, ôsmu Victoria, deviatu Arkadia, desiatu ArteStav… Každý zúčastnený team dostal mimo cien aj hodnotnú pamätnú medailu. K dobrej nálade súťažiacich prispela aj degustácia Tohani Vína Special Reserve z Rumunska – je to pôvodom kráľovské, špeciálne víno z doby princa Mikuláša a kráľa Karola II., určené pre ľudí a priateľov s veľkým srdcom, ktorí vedia oceniť chuť a kvalitu dobrého vína – vysvetlil

Hviezdu veľkosti Kaliho sa nepodarí objať každý deň...


12

Žitný ostrov

Fotoreportáž

Miesto, kde vedia ako na to Druhé neoficiálne majstrovstvá obce vo varení na výbornú ORECHOVÁ POTÔŇ – V poslednú prázdninovú sobotu opäť patrila atraktívna záhrada pohostinstva Dáridó milovníkom dobrého jedla, priateľstva a skvelej nálady. Po druhý krát sa tu konali neoficiálne majstrovstvá obce vo varení jedál v kotlíku – tentoraz sa do súťaže zapojilo deväť súťažných družstiev, ktoré varili dobroty od výmyslu sveta. Od tých pre náš región typických,

gú s ryžou. Odborná porota (tvorili ju Béla Major, Róbi Pőthe, Jóži Lipovszky a predsedom bol zhodou okolností autor tohto článku) po náročnom koštovaní určila za víťaza „Richtárkino družstvo“, v ktorom poctivo „makal“ aj starosta Orechovej Potône, Szilárd Gálffy – navarili výbornú chili fazuľu. Druhé miesto patrilo perkeltu z kohúta, ktorý ukuchtil Vihar Team, tretiu priečku porota prisúdila tiež už spomenuté-

Vydarenú súťaž opäť zorganizovali Béla Major (v klobúku) a Róbi Pőthe (v šiltovke)

stoja aj „Lisztesek“ zo Sokoliec v zostave Andrea Kürthy, Ottó Farkas, Péter Szomolai a Vince Szabó, ktorí sa síce do súťaže vo varení nezapojili, ale zato vytrvalo hostili všetkých prítomných čerstvo napečenými, skvelými langošmi, na mieste pripra-

vovanými z múky ich vlastnej produkcie. V čase nášho odchodu bola záhrada v Dáridó zaplnená takmer do posledného miestečka dobrými ľuďmi a vynikajúcou náladou. A to je podstatné. (banič)

Špeciálnu cenu dostala aj najmladšia aktívna účastníčka súťaže, Dórika Borbély

ako sú trebárs halászlé či „maďarský“ guláš s knedľou, až po perkelt z kohúta alebo labužnícke hovädzie ra-

mu labužníckemu hovädziemu ragú, ktoré sa zrodilo v kotlíku družstva Diósi Betyárok. Za zmienku určite

Záhrada v Daridó prešla zaťažkávajúcou skúškou

Z víťazstva sa tešilo družstvo Nelli Gálffyovej

„Lisztesek“ zo Sokoliec

Foto: autor


13

Spravodajstvo

10. september 2013 | číslo 37

Hasili aj v bývalom cukrovare V meste sú aktívne až tri kategórie dobrovoľných hasičov SLÁDKOVIČOVO – Priamo v centre mesta – pred budovou mestskej požiarnej zbrojnice – sme v stredu 4. septembra zastihli mladých dobrovoľných hasičov, ponorených do tvrdého tréningu. Pripravovali sa tu na sobotňajšiu súťaž v Kráľovej pri Senci. Na „mieste činu“ sme oslovili ich vedúceho, Petra Hraška, ktorý nám povedal: „V našom meste sa môžeme pochváliť až troma kategóriami dobrovoľných hasi-

čov: najmladšími, ktorých skupinu nazývame »Plameň« – tu zhromažďujeme a zaúčame mládež od 8 do 15 rokov. Potom je to kategória dorast a napokon sú tu aj dospelí – muži. Veliteľom nášho mestského Dobrovoľného hasičského zboru v Sládkovičove je hasič a záchranár Roman Sabler.“ Ako často sa títo mimoriadne zmysluplní dobrovoľníci stretávajú pri hadiciach, prúdniciach či ďalších neodmysliteľných súčastiach hasičského výstroja a výzbroje? „Tréningy mávame zväč-

Sládkovičovskí dobrovoľní hasiči, v strede v pokľaku Peter Hraško

Glosa Ľubo Banič

lovenský parlament nám poskytol ďalšie vzrušujúce divadlo, len škoda, že to bol prikrátky šot. Poslanec Hlina pristúpil počas schôdze k poslancovi Martvoňovi, ktorý akurát vo svojom podnetnom a pre chod vecí verejných veľmi dôležitom prí-

Ťažko na cvičisku, ľahko na bojisku...

ša raz týždenne. Pokiaľ sa však pripravujeme na súťa-

Foto: autorka

že, sústreďujeme sa 2 až 3 krát v týždni,“ hovorí Hraško a na našu otázku, či sa sládkovičovským dobrovoľným hasičom počas existencie ich zboru podarilo už dosiahnuť na pretekoch nejaký výraznejší úspech, odpovedá: „Máme sa aj čím pochváliť, z tých najlepších výsledkov spomeňme trebárs vlaňajšie veľmi pekné druhé miesto na krajskej súťaži v kategórii Plameň v Uníne.“ Činnosť dobrovoľných hasičov však ani zďaleka nie je zameraná iba na súťaže. „Pokiaľ nastane požiar, prijmeme hlásenie a postaráme sa o obhliadku miesta pred príchodom profesioná-

Hlina z Martvoňa Mŕtvoňa neurobil spevku dehonestujúco osočil predmetného Hlinu, že zbohatol na predaji alkoholu mládeži, ktorá právo chľastať len tak dínom-dánom ešte nenadobudla. A keby len pristúpil! S hulvátskym, nenávistným revom, v ktorom bolo možné dekódovať výzvu na pozeranie sa niekam, Hlina fyzicky umiestnil smeroslanca Martvoňa na parlamentnú pôdu, priamo medzi parlamentné lavice. Dalo by sa s úškrnom povedať, že v tomto prípade bola opozícia údernejšia ako reprezentant vládnej strany, hoci priamy úder kamera bránkového rozhodcu vylúčila.

Ujmu na ciferníku, ani na inej telesnej súčiastke Martvoň neutrpel (povedané slovami pani Belousovovej „ostal celý, neporušený“; tieto použila po tom, ako kedysi, ešte v roli poslankyne, strelila jednu po papuli ďalšiemu dobrému kvietku, kolegovi poslancovi Matovičovi), teda ak nepočítame skutočnosť, že k miernej fyzickej ujme prišli jeho poslanecké gate. Toto však neplatí o stratách na prestíži a duši lekvároidného poslanca Martvoňa, ktorý to dozaista len tak nenechá. Ani žalovať strýkovi Ficovi či Kaliňákovi nemusí, veď to videli a veru oni už ukážu

tomu nímandovi Hlinovi, čo je v zadku mäkké! Musíme však povedať, že tento nechutný incident poukázal na ďalšiu výraznú medzeru v slovenských zákonoch – predstavte si, že rokovací poriadok vôbec nepočíta s možnosťou, že by sa naši drahí volení zástupcovia či zástupkyne mohli na posvätnej parlamentnej pôde pobiť! Čiže ak sa pobijú, ani samotný predseda Paška netuší, čo urobiť, no čosi vyhútať bude nevyhnutné, lebo Lojzo Hlina sa pokúša zaviesť do parlamentu krčmové metódy (hoci realista môže oponovať, že tam odjakživa

Foto: autorka

lov – sme vždy plne nápomocní pri hasení požiaru. Vlani sme hasili pri obrovskom požiari v skladových priestoroch tunajšieho bývalého cukrovaru: vtedy tam zasahovalo 36 profesionálnych hasičov s jedenástimi vozidlami, a šesť členov dobrovoľného hasičského zboru,“ dodáva Hraško. Vedúci nám v budove ešte ochotne poukazuje výstroj dokonalého hasiča a potom sa už lúčime so želaním úspechu pri sobotňajšej súťaži, na ktorú mladých požiarnikov ich vedúci Peter tvrdo pripravoval. (dömötörová)

sú, Lojzo ich iba mierne zhutnil). Vráťme sa však k meritu veci. Ak by som mal možnosť do toho kecať, navrhol by som zaviesť do slovenského parlamentu inštitút trestnej lavice ako je to v hokeji. Vylúčenie z rokovania na dve minúty by však kýžený efekt neprinieslo, tie sankcie by museli byť oveľa drastickejšie – na dve hodiny, na pol dňa, do konca zápasu... A pri zákernejších fauloch aj viac. No a, pochopiteľne, nasadiť i antidopingovú kontrolu. Lenže, zároveň sa otvára tá najzapeklitejšia otázka: kto by nominoval rozhodcov? Prezident? Predseda najvyššieho súdu? Generálny prokurátor? Toto musím ešte domyslieť.


14

Csallóköz

Autósok, motorosok, stop!

200 lóerős Cascada Frankfurtban Az 1,6-os turbómotor fajlagos teljesítménye minden vetélytársáét felülmúlja összehasonlítható eddigi 1,6-literes turbómotornál – ez 30 százaléknyi többlet. Fajlagos teljesítménye (125 LE/liter) minden vetélytársáét felülmúlja. A Cascada 235 km/órás csúcssebessége ezzel a motorral 235

147 kW/200 LE teljesítmény, 300 newtonméteres nyomatékmaximum és 235 km/órás csúcssebesség – az új Opel-motornemzedék különösen erős 1,6 SIDI Turbo változata a holnapután nyíló Frankfurti Autószalonon debütál az Opel Cascada-ban. A középkategóriájú kabrió új erőforrása teljesen újonnan konstruált négyhengeres, közvetlen benzinbefecskendezéses (SIDI = Spark Ignition Direct Injection) család második, erősebb tag-

ja, az 1.6 SIDI Turbo (125 kW/170 LE) mellé sorakozik fel, amelyet tavasszal együtt mutattak be a Cascadával. Ez a benzinmotor rendkívül nagy teljesítményű és nyomatékú, ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról, hogy

dízelből is ehhez közeli a csúcs (BiTurbo CDTI, 195 LE, 400 NM). A 200 lóerős 1.6 SIDI Turbo 11 százalékkal nagyobb teljesítményű és (túltöltéssel) 70 newtonméterrel nagyobb nyomatékú (300 Nm) a vele

Fotó: Opel

Hyundai i10: A második nemzedék Hosszabb, szélesebb, ugyanakkor alacsonyabb az elődjénél A koreai márka bemutatta az új i10-es első fotóit. Az autó első nemzedéke öt évvel ezelőtt mutatkozott be, az új generáció világpremierje természetesen szintén

a Frankfurti Autószalonon lesz. A Hyundai európai formatervező stábja vitathatatlanul szépet és vonzót alkotott. Az újdonság emellett szá-

Fotó: Hyundai

mos olyan szolgáltatást kínál, amelyekkel eddig csak magasabb kategóriákban találkozhattunk. Ilyen például a fűthető bőr kormánykerék vagy a sebességhatárolóval kombinált tempomat. Ugyancsak opcióként automata légkondi is rendelhető,

Bicajos a zebrán Ha egy kerékpárosnak zebrán kell átkelnie, kétféleképpen teheti. Vagy leszáll és áttolja a kerékpárt, vagy egyszerűen átbicajozik a túlsó oldalra. Mikor cselekszik szabályosan és mikor biztonságos(abb)an? Egyáltalán: különbözik a kettő? Ezekre a kérdésekre szeretnénk megadni a választ.

Az elsőre egyértelmű: a zebra a gyalogosoké, és a kerékpáros csak akkor gyalogos, ha tolja a drótszamarát. Ez nem holmi szubjektív ténymegállapítás: a közlekedési szabályokban is így olvasható. Akadnak viszonyt kerékpárosok, akik makacsul állítják: ha nem szállok le, sokkal hamarabb átérek, és például egy jelzőlámpa nél-

km/óra, az átlagfogyasztás ugyanakkor mindössze 6,7 liter 100 kilométerenként. Ilyen teljesítmény mellett a 158 g/km-es széndioxid-kibocsátás is jó értéknek nevezhető. (av, vgy)

az elülső függönylégzsáksor és a menetstabilizáló berendezés viszont alapáras. Az új generációs i10 hosszabb (+80 mm), szélesebb (+65) és alacsonyabb (-50) elődjénél, s ezzel kategória legnagyobb hátsó lábterét, illetve csomagtartóját kínálja. Utób-

küli zebrán rövidebb ideig korlátozom az autósokat. Nos, a szabálysértés egyértelmű tényén túl az érvelés is rossz. Ugyanis: 1. Az így átkelni iparkodó bicajos a gyalogosok között szlalomozva veszélyeztetheti azokat; 2. Maga az autós is gyalogosra van berendezkedve, ha a zebrához közelít, nem pedig egy annál jóval nagyobb sebességgel elérontó kerékpárosra. További ellenérv, hogy vészhelyzet is adódhat a zebrán, amelyre a gya-

bi 10%-kal nőtt meg az elődéhez képest, most alapméretben 252 literes. Új helyre kerültek a hátsó lengéscsillapítók, ami javította a kocsi úttartását. Az Európában forgalmazott Hyundai-modellek 95 százalékához hasonlóan az új generációs i10-et is a konszern németországi műszaki központjában, Rüsselsheim városában tervezték és fejlesztették. A második generációs i10 ugyanakkor a Hyundai első városi (A-szegmensbeli) minije, amelynek gyártását is a térségen belül szervezte meg a Hyundai. Az új kisautó európai forgalmazásának megkezdésével a Hyundai Európában értékesített modelljeinek 90 százaléka Európában fog készülni. (a-blog, vas)

logos sokkal gyorsabban tud reagálni – pl. a másodperc törtrésze alatt megtorpan, esetleg félreugrik. A pedálozó biciklista, legyenek bármilyen jók a fékei és a reflexei, ezek egyikére sem képes. Nem is beszélve arról, hogy ÖTSZÖR akkora oldalfelületet nyújt, mint egy gyalogos… Szóval, tisztelt kerékpárosok: a zebrán bizony TOLNI kell a bicajt. Nemcsak azért ment így szabályos, hanem mert így a biztonságosabb! Vas Gyula


2013. szeptember 10. | 37. szám

15

Nagymegyer és környéke

A különböző ízű lecsókról szólt Tizenhárom háromfős csapat készítette az ízletes ételt NAGYMEGYER – Pro Megere Polgári Társulás a helyi Plauterkúria tágas udvarán már tavaly is színes nyárbúcsúztatót szervezett, amelyet idén az első Nagymegyeri Lecsófesztivál csak tovább fokozott.

Az első szeptemberi szombaton tizenhárom háromfős csapat készítette a lecsót. A zsűri is három tagot számlált, s el kell mondanunk, nem volt könnyű dolguk élükön a hazai mesterszakáccsal, Szabó Ottóval. Végül a nagymegyeri Dream Team lett a győztes, akiket Pongrácz Éva vezetett. Talán éppen azért, mert női kezek mellett az asszonyi szív is ott volt a finom falatokban. A verseny üde színfoltja volt az őrsújfalui Csicsirke puszta elnevezésű csapat, amelynek tagjai NyugatSzlovákia több részéről jöttek össze.

Együttesük összesen hat tagot számlált (egyedüliként a háromfős csapatok között), s mint a Csallóköznek elmondták, már három éve ebben az összeállításban járják a versenyeket. Idén a nagy népszerűségnek örvendő kamocsai Gastrofesten a zsűri tiszteletbeli elismerésében részesültek. Emellett is több nemzetközi viadalon főznek, Nagymegyerre barátjuk, a kúria tulajdonosa, Plauter Péter meghívására érkeztek. A lecsót készítők között egyébként a politikai élet szereplői sem hiányoztak, többek közt Nagy József és Csicsai Gábor parlamenti képviselők, vagy Richard Kmeť, a dunaszerdahelyi Körzeti Hivatal elöljárója.

Természetesen a lecsón kívül is akadt bőven finom falat az érdeklődők számára, akiket a kézművesmesterek is vártak. Mi a szüreti koszorúk készítőjét, Számel Pált kérdeztük. „Gyermekkorom óta foglalkozom ezzel a mesterséggel, igaz, az utóbbi időben kevesebb figyelmet kapott, de szerencsére ismét kezd divatba jönni. Főként falunapokon és az új kenyér megáldásakor készítem őket. A szüret végén egy nagyobb, minden szüreti nap után pedig kisebb készült a hagyomány szerint.” Amint azt Mikóczy Dénestől, a rendezvény egyik szervezőjétől megtudtuk, a nap sztárvendége az esti órákban fellépő magyarországi

Kovács Zoltán felvételei

V-Tech együttes volt. Más érdekes színfoltja is volt a szombati napnak, hiszen Nagymegyer polgármestere, Néveri Sándor a ZSE Energia Rt.-től valamint az Élő energia alapjuktól és az Ekopolis alapítvány képviselőitől szimbolikusan átvette az 5360 eurós csekket, amelyből szolár panelek kerülnek a Vasút utcai óvodára. A vállalat hasonló formában már ötödik éve támogat projekteket. Idén 60 pályázatból 14-et választottak ki 90 225 euró értékben. Ezen a napon egyébként Somorja polgármestere, Bárdos Gábor is átvehette a szimbolikus utalványt, a másik csallóközi városban is az egyik óvodára helyeznek el napelemeket, ott 7 ezer euró értékben. Mindkét helyen az energiaköltségek 40 százalékát takaríthatják meg ily módon. V. K.


16

Csallóköz

Nagymegyer és környéke > Bűnügy

Hazai tehetségek a színpadon A táncmulatság egész hajnalig tartott BALONY – Augusztus utolsó napján immáron tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a hagyományos falunapot. A szervezők egész napos programmal várták az érdeklődőket. Matus Frigyes polgármestertől megtudtuk, mivel Balony kis község, nincs lehetősége külföldi sztárvendégek meghívására, helyette inkább hazai tehetségek lépnek fel, akik hatalmas tapsot kapnak a nézőközönségtől. A rendezvény délután vette kezdetét a Balony–Felsőszeli ifjúsági mérkőzéssel, majd ezt követte a felnőtt

bajnoki mérkőzés, amit a hazaiak Nagyabony községgel szemben sajnos 4:2-es vereséggel zártak. Az eredmény azonban nem vette el a szórakozni vágyó vendégek kedvét, a mulatság ugyanis tovább folytatódott. Fellépett Horváth Melani tánccsoportja, valamint helyi fiatal tánctehetségek bizonyíthattak a színpadon. A későbbi órákban sem volt hiány hazai tehetségekből, Uhrovic Rebeka és Vass Virág énekeltek. Őket követte a színpadon az Aisha hastánccsoport, akik különleges tánctechnikájukkal kápráztatták el a közönséget. Nyolc óra tájékán nóta-

Rendőrségi hírek Gyors munka CSALLÓKÖZCSÜTÖRTÖK – Ittas vezetésen ért a rendőrjárat egy 18 éves helyi nőt, akinek az ellenőrzésnél 0,51 ezreléket, az ismételt fújatásnál 0,49 ezreléket mutatott az alkoholszonda. Függőséget okozó szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés vétségével gyanúsították meg, majd a bíróság ún. szupergyors eljárás keretében jogerősen elítélte.

Rengeteg szabálysértés Négyórás közúti rendőrségi razzia alatt 300 szabálysértést dokumentáltak a Nagyszombati Kerületi Rendőrparancsnokság emberei. A szeptember 3-án, kedden 16 órától 20 óráig tartó akcióban hatvanöt rendőr vett részt. Az esetek döntő többségében, 233-szor a megengedett sebesség túllépése történt. A gyorshajtás a leggyakoribb baleseti okok között van. Két járművezető elmulasztotta az

elsőbbség megadását, ketten telefonáltak vezetés közben, tíznek nem volt bekapcsolva a biztonsági öve, 11 esetben nem használták az előírt világítást, 5 gépkocsi műszaki állapota nem felelt meg a követelményeknek. Három kerékpáros is fennakadt a rostán, kettő ittas volt.

Baleseti statisztika Júliusban és augusztusban a Nagyszombati kerület útjain 255 közlekedési baleset történt, ami 7-tel több, mint tavaly ugyanekkor. Járások szerint: Nagyszombati 55, Dunaszerdahelyi 47, Szenicei 31, Galántai 30, Pöstyéni 24, Galgóci 23, Szakolcai 15. A közlekedési baleseteknél 11 személy életét vesztette, ez 6-tal több a tavalyinál. Súlyos sérült 23 (+4), könnyű sérült 105 (-11). Halálos áldozatok járásonként: Nagyszombat, Dunaszerdahely, Galánta 3–3, Szenice 2. Szeszesital-fogyasztást 28 járművezetőnél állapítottak

csoport keretén belül Bősi Szabó László, Dóka Zsuzsa és Vörös Károly énekeltek. Ezt követően pedig élőkoncert következett a hazai Golddies együttes jóvoltából, akik az elmúlt évek legnépszerűbb slágereiből válogatva fergeteges retróbulit csaptak. A táncmulatság egész hajnalig tartott, a talpalávalóról Csicsay Zoltán és Szigeti Dezső gondoskodtak. „Jól érezzük magunkat a falunapon, igaz még korán van, az igazi szórakozás csak később kezdődik, de mindenképp elégedettek vagyunk a szervezéssel” – nyilatkozta Wun-

derlich Dóra és Peredi Virág Kincső, akik gyakran látogatnak el a környező települések által rendezett falunapokra. A kellemes környezetben zajló esemény vendége volt Berényi József, az MKP elnöke is. Elmondása szerint jól érezte magát a rendezvényen, minden eseményre szívesen ellátogat, ahová meghívják. A szervezéssel is elégedett volt, véleménye szerint a falunap sikeressége meglátszik annak alaposságán. Farkas Linda Vladislav Kmeť felvételei

meg, legtöbbet (9) a Dunaszerdahelyi járásban. A leggyakoribb baleseti okok: járművezető kötelességének megszegése, nem megengedett haladási sebesség és szabálytalan közlekedés útkereszteződésben. Lakott településen 146 közlekedési balesetet jegyeztek fel, lakott területen kívül 79-et. Baleset szempontjából a helyi és gazdasági utak a legveszélyesebbek, míg az autópályákon és gyorsközlekedési autóutakon kevesebb baleset történik. A rendőrségi statisztika szerint éjfél és hajnali négy óra között történik a legkevesebb baleset. A hét napjait vizsgálva a legbiztonságosabb nap a kedd, a legtöbb baleset pedig pénteken, a legsűrűbb közúti forgalom napján van.

Hamis (fizető)kártyás

Betört a lakókocsiba DUNASZERDAHELY – A termálfürdő autókempingjében álló lakókocsiból LCD tévét, fényképezőgépet, 500 eurót és 500 cseh koronát, valamint sportcipőt lopott el a 22 éves betörő. Az 1000 eurós lopásért akár két évig tartó börtönbüntetést is kaphat.

Jogtalanul szerzett fizetőkártyával 6 jogosulatlan internetes átutalást hajtott végre egy 29 éves udvardi férfi, akit ezért a rendőrség meggyanúsított. Az elkövető 1500 euró kárt okozott a károsult nőnek.

Hiába futsz... A rendőrjárőr felszólításának nem tett eleget és továbbhajtott egy 32 éves pozsonyi gépkocsivezető. Légtől Felsőpatonyig üldözték őt a rendőrök, ott sikerült megállásra kényszeríteni. Az ellenőrzésnél kiderült a menekülési próba oka, hogy emberünk járművezetési tilalom alatt áll. Hivatalos határozat végrehajtásának meghiúsítása vétség elkövetésével gyanúsították meg, két év szabadságvesztés fenyegeti. *** Az év 35. hetében 5 közlekedési baleset és 9 káresemény történt a Dunaszerdahelyi járás területén. A könnyű sérültek száma nyolc. –re


17

Nagymegyer és környéke

2013. szeptember 10. | 37. szám

Elsőrendű az iskola és az óvoda Mintegy 35 embert foglalkoztat helyben a Stumm und Schneider vállalat juk, hogy ezek az intézmények megmaradjanak. Ahol egyszer a kisiskola bezár, főleg ha az nemzetiségi, csekély az esély az újraindítására. Aránylag kielégítő műszaki állapotban lévő tanodánk van, jól felszerelt, de néhány hónapja a vízvezetékeket kellett kicserélnünk, mert hát az idő vasfoga sajnos elrepült felettük.” Hozzátette: a létesítmény modernizálásában sokat segítettek a szülők is, akik iskolabált szerveztek, hogy az abból származó bevételt erre a célra használják fel, valamint helyi vállalkozók is besegítettek a felújításba.

CSILIZPATAS – A csilizközi község 15 kilométerre található Dunaszerdahelytől, a legutolsó adatok szerint lakosainak száma 832, zömében magyar nemzetiségűek. A település élén Kiss Lajos áll, aki 37 éve tölti be a polgármesteri tisztséget. „Ha eladásra kerül egy ingatlan, nagyrészt szlovák nemzetiségűek, pozsonyiak vásárolják meg, hiszen a főváros alig 50 percre van innét, a községet békés, dolgos emberek lakják, így szívesen jönnek ide. Patashoz most ingázni kényszerül. A községből körülbelül 300-an mennek munka után a szélrózsa minden irányába. Szerencse, hogy Pozsony, Dunaszerdahely, Győr viszonylag közel van, így aki dolgozni akar, el tud helyezkedni.” Enyhítésképpen egy megoldás azonban kínálkozott: a Stumm und Schnei-

tartozik még két tanya, köznyelven a Pásztó és a Gátőrház, mindkettőben élnek és gazdálkodnak még. Ugyancsak a falu része Milleniumpuszta is, más néven Milénium, ahol 80 körüli a lakosok száma, huszonöt család él ott” – kezdi a beszélgetést Kiss Lajos. Elmondta: a másfél kilométerre található majorban valamikor magyar kincstári földek voltak több száz hektáros területen. Trianon után ez a terület is a csehszlovák államhoz került, cseh és morva lakosokat telepítettek ide. „Házakat, földeket, istállókat kaptak, hogy gazdálkodni kezdhessenek. 1948 után egy részük visszament származási helyére, néhány család azonban itt maradt. Azóta közülük is sokan meghaltak. Van ugyan saját temetőjük, de a mai napig, akinek módja van, úgy dönt, hogy exhumál-

Táncóra a faluházban A kultúrház, vagy ahogy ők nevezik, a faluház szolgáltat helyszínt minden jelentősebb eseménynek, így az anyák napi ünnepségnek, az 1848–49-es szabadságharc évfordulóján rendezett megemlékezésnek, a falunapnak, a nyugdíjasnapnak.

tatja itt elhunyt családtagját és elszállítja szülőhelyükre. Mostanra két leszármazott család maradt közülük” – mesélte Kiss Lajos. A major lakossága vegyes: élnek ott magyarok, szlovákok, romák, csehek, sőt még szerb is. Sokan ingáznak A polgármestertől megtudjuk, hogy a falu lakosai mindig is a mezőgazdasággal foglalkoztak, ebből éltek, nem is rosszul. „A portákon még most is meglátszik, hogy szorgalmas emberek lakják. Problémák azért akadnak. Jött a rendszerváltás, majd az Európai Unió, a nagytőke, a gazdák a fóliasátraikat, üvegházaikat lebontották, az állattenyésztést is likvidálták. Amíg régebben az itt élők zöme helyben megtalálta a munkát és a megélhetést,

der gépkocsialkatrészeket gyártó cég helyben telepedett le, s mára 35 embernek biztosítja a megélhetést. Fontosak a gyermekek Patason alapiskola és óvoda is található. Az előbbi nem teljes szervezettségű, csupán az elsőtől a negyedik osztályig fogadja a diákokat, idén 25-öt. A felsőbb évfolyamokat javarészt a csilizradványi alapiskolában abszolválják. „Az óvodát 29 kisgyermek látogatja, meglehetősen sok, így az intézmény befogadóképessége is a határon mozog. Három pedagógus foglalkozik a gyerkőcökkel. A szülők kérésének eleget téve, mostantól az ovi délután 5-ig tart nyitva. Két lehetőség közül választhattunk: vagy az óvónők bérét emeljük valamelyest, vagy új munkaerőt alkalmazunk. A képviselő-testület végül az előbbi mellett döntött. Arra nagyon vigyáztunk eddig is, hogy a két oktatási intézmény fenntartását önerőből oldjuk meg. Fontosnak tart-

A kultúrműsort rendszerint az iskolások szolgáltatják, melynek előkészületeibe bevonják a Csemadok helyi szervezetét is. Kiemelte Lelkes Szimonát, a művelődési ház munkatársát, aki moderntáncot tanít a helyi fiataloknak. Kezdődhet a közvilágítás felújítása A község sikeresen pályázott a közvilágítás felújítására és átépítésére, mintegy 248 ezer eurót sikerült elnyerniük erre a célra. „A közvilágítás az ötvenes években lett kiépítve, mára már elavult és nem költséghatékony. A szerződést már aláírtuk a gazdasági minisztériummal, lefolyt a közbeszerzési eljárás, amint lezárul a kötelező ellenőrzés, azonnal munkához látunk – reményeink szerint már a következő hónapban” – zárta a beszélgetést a polgármester. Undesser Tímea Vojtik Szimona felvételei


18

Nagymegyer és környéke

Csallóköz

Az első győzelem az idényben Balony–Csallóközcsütörtök 2:1 (0:0) BALONY – Megszerezte első pontjait a hazai csapat a Dunaszerdahelyi területi bajnokság első osztályában, miután a bajnokság eddig lejátszott négy mérkőzésén mindig vesztesen hagyták el a pályát. Ellenfelük azok a csallóközcsütörtökiek voltak, akik ugyancsak nem remekelnek, hiszen mindösszesen két döntetlenre futotta a részükről. Az első félidőben a csapatoknak nem sikerült gólt szerezniük, de a fordulás után a vendégek Klamo góljával vezetéshez jutottak. Végül azonban a balonyiak örülhettek az első idénybeli győzelemnek, miután a csilizközi piros-kékek vesztes állásból fordítottak Vörös Zoltán fejesgóljával és Mészáros Zoltán tizenegyesével. Az eredménynek köszönhetően a hazaiak megelőzték ellenfelüket, s megszerzett három pontjukkal a bajnoki tabella 13.helyén állnak. Az osztály és a Dunaszerdahelyi területi bajnokság többi eredményét a hetilapunk 44.-ik oldalán olvashatják. Kovács Zoltán

A szerző felvételei


Nagymegyer és környéke > Hirdetés

2013. szeptember 10. | 37. szám

19

Tízcentesekkel egy nemes célért Sokan segítettek NAGYMEGYER – Jótékonysági akció helyszíne volt a városi művelődési otthon színházterme szeptember 7-én délelőtt. A Vöröskereszt helyi szervezetének rendezésében véradás és használt ruhák szimbolikus áron történő árusítása zajlott. „Segítség napja címmel jótékonysági rendezvénysorozatot hozott te-

tő alá a Vöröskereszt dunaszerdahelyi területi szervezete, melynek egyik állomása éppen Nagymegyer volt, egy héttel korábban Dunaszerdahely adott otthont egy hasonló rendezvénynek, szeptember 14-én pedig Somorja lesz a következő állomás. Ezeket az akciókat mindig a Vöröskereszt helyi szervezetei bonyolítják le. Ami minket illet, nem is gondoltuk volna, hogy ennyi ember

ajánl fel ruhákat, plüssjátékokat, melyeket végül egész héten gyűjtöttünk, hogy aztán mindössze tízcentes áron megvehessék az érdeklődők” – mondta Fülöp Piroska, a Vöröskereszt helyi szervezetének elnöknője. Nagy örömmel újságolta el azt is, hogy a tízcentes ruhákból 75,80 euró jött össze, amit jótékonyságra fordítanak. A véradók

számával is elégedett lehet, mivel a művelődési otthon színpadán berendezett mobil transzfúziós állomáson huszonhét véradó jelent meg. Nekik és a ruhákat felajánló lakosoknak is köszönik az önzetlen segítséget, fűzte még hozzá mondanivalójához az elnöknő. Kovács Zoltán A szerző felvételei


20

Nagymegyer és környéke

Csallóköz

Egy község rövid története II. Csilizradványt a Duna sem kímélte

Az idők folyamán több birtokosa is volt – a 13. században felerészben a zobori apátságé és a pozsonyi váré, a 15. században pedig a Dóczy család birtoka. A török időkben sokat szenvedett a gyakori rajtaütések következtében (különösen Győr 1594-es elfoglalása után). A 16. században a község (a Csilizköz egészéhez hasonlóan) átvette a református vallást (Huszár Gál prédikátor hatására). 1610 körül

templomot leromboltatta). Ekkoriban a falu az Istvánffy család birtoka volt. 1683-ban Sobieski János lengyel király hadai égették fel a falut, ezt az eseményt századok múltán is emlegették lengyeljárás néven. 1761-ben csaknem az egész település leégett, közte a román kori római katolikus templom is. Miután a türelmi rendelet lehetővé tette a szabad vallásgyakorlást, 1794-ben a templomot barokk stílusban felújították és végleg a református gyülekezeté lett. A falu lakói főként mezőgazdaságból éltek. 1799-ben létesült az első felekezeti iskola. A 19. században az Illésházy és Batthyány család volt a birtokosa. 1809-ben a győri csata a falut is

Czene Péter prédikátor újjászervezte a helyi református gyülekezetet. 1644-ben I. Rákóczi György hadjárata során a falu és a templom is elpusztult. Csilizradvány református maradt az ellenreformációt követően is (pedig 1674-ben a pozsonyi vérbíróság Patonai Benedek radványi prédikátort, gályarabsággal fenyegetve, lemondásra kényszerítette, majd a

érintette. 1828-ban 432 lakosa volt. 1849-ben a község lakói is részt vettek a komáromi vár védelmében. 1863-ban és 1907-ben újra tűzvészek pusztítottak. Vályi András így ír a községről: „Magyar falu Győr Vármegyében, földes Urai több Urak, lakosai katolikusok, és reformátusok, fekszik Csilízközben, Szapnak szomszédságá-

A falu első említése a zobori apátság birtokösszeírásában található 1252-ből, ekkor Villa Rodovan és Roduan néven említik, nevét a Rád nemzetségtől származtatják.

ban, Szerdahelytől 2, Somorjától 4 mértföldnyire; térséges határja 2 nyomásbéli, búzát leginkább terem, földgye jó, mezeje, réttye, nádgya elég, erdeje nints, híres a’ kenderről, piatza Somorján.” Fényes Elek szerint „Radvány, magyar falu, Győr vgyében, tul az öreg Dunán, a Csilizközben, 523 ref., 180 kath., 20 zsidó lakossal, kik többnyire nemesek. Ref. anyatemplom. Róna határa termékeny, de különösen szénával bővelkedik, s lakosai szép lovakat tenyésztenek. – Kender is sok terem. A szarvai urad. tartozik, Poson megyében. Ut. p. Győr.” 1910-ben 979, túlnyomórészt magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Győr vármegye Tószigetcsilizközi járásához tartozott.” A településnek 1921-ben 958 lakosa volt, ebből 887 (92,6%) magyar, 58 (6,1%) pedig szlovák nemzetiségű. Bethlen Aladár felosztott füzespusztai nagybirtokára az első csehszlovák földbirtokreform során 1928-ban cseh és morva kolonisták települtek. Füzespuszta a nagyobb magánkolóniák közé tartozott, az

1204 hektáros területre 43, többségében morva telepes költözött. A kolónián 1928-ban egyosztályos iskola is nyílt. 1947-ben 24 családot telepítettek ki Magyarországra, valamint hurcoltak kényszermunkára Csehországba. A jogfosztottság évei után 1949. szeptember 1-jén kezdődött újra a magyar nyelvű oktatás. 1965-ben a dunai árvíz súlyos károkat okozott Csilizradványon is. Június 17-én a Duna töltése átszakadt Kulcsod és Csicsó között, a víz elöntötte a falut; a lakosságot kitelepítették. 264 háza közül 71 ház öszszedőlt, 11 pedig megrongálódott. Az újjáépítés során nyerte el a falu mai képét, a fontosabb középületek (községháza, orvosi rendelő) is ekkor épültek. Napjainkban Csilizradvány a Csilizköz központi települése teljes szervezettségű alapiskolával és egészségügyi központtal (utóbbi 1967–1970 között épült). Forrás: csilizradvany.sk Archív felvételek


Nagymegyer és környéke > Hirdetés

2013. szeptember 10. | 37. szám

21

Egy fiatal mesemondó A szavakon túl a küzdőtéren is otthonosan mozog NEMESÓCSA – A községben működő Móra Ferenc Alapiskola diákjai remek eredményeket hoznak az országos és területi vetélkedőkről. Egyikük, a most hetedikes Cserepes Zoltán a mesemondásban tűnik ki. Fekete Iréntől, az iskola igazgató-helyettesétől, s Zoli tanárnőjétől megtudom, hogy a harmadik évfolyamban figyelt fel a fiú ízes beszédére, s a mesék iránti érdeklődésére. A korábbi beszédproblémák ezután eltűntek, s a közös munkájuk eredménye ma már az országos mesemondó versenyeken is megmutatkozik. „Nagyon tehetséges fiúról van szó, aki rögtön ráérzett a mesék világára. A hangképzéssel sokat kell foglalkoznunk, mert a versenyeket kö-

vető időszakban, s a nyári szünet alatt visszaesik a telje-

sítménye, de az ősszel ezt bepótoljuk. Zoli egyébként a

Főszerkesztői pályázat A Szabad Újságot kiadó WARPE Kft. pályázatot ír ki a hetilap főszerkesztői posztjának betöltésére október elsejei kezdéssel. Pályázati feltételek: egyetemi végzettség (mesterszintű) a médiában szerzett legalább 10 éves gyakorlat a magyar és a szlovák nyelv tökéletes ismerete (szóban és írásban) médiairányításban szerzett gyakorlat menedzseri gondolkodásmód kiemelkedő kommunikációs készség szervezési és irányítási képességek felhasználói szintű számítógépes ismeretek „B” kategóriájú gépjárművezetői jogosítvány legalább egy világnyelv ismerete (szóban és írásban) Csatolandó mellékletek: a Szabad Újság főszerkesztői koncepciójának vázolása (2-3 oldal) a hetilap gazdasági fejlesztésével kapcsolatos elképzelések bemutatása (1-2 oldal) a jelenlegi újságszerkezet elemzése (1 oldal) szakmai önéletrajz iskolai végzettséget igazoló dokumentumok másolatai publikációs jegyzék A pályázat benyújtásának határideje: 2013. szeptember 15. Pályázatukat kérjük megküldeni elektronikusan a következő címre: varga@szabadujsag.com.

karatéban is remekel, s edzőjével nagyon jó az együttműködés” – mondja el a tanító néni, aki büszke arra, hogy idén a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyről tanítványa aranysávosként térhetett haza. A viadalon egy nagyon igényes Sütő András szerzeménnyel jutott a legjobbak közé, amely egy falusi kisiskola számára nem akármilyen eredmény. A nemesócsai iskolában folyó szakmai munka színvonalát egyébként jól mutatja, hogy az elmúlt iskolaévben négy diákjuk is eljutott a szavalóversenyek országos elődöntőjébe. Az Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Versenyen Zoli már kedvenc műfajában mutatkozott meg az elmúlt iskolaévben, onnan ezüstsávval tért haza. A családja is nagyon büszke az egyetlen gyermekükre,

aki tanárai szerint nemcsak eredményes, hanem könnyen kezelhető fiatal is. „A népmesék felé a tanító néni javaslatára indultam el, korábban magam is olvastam hasonlókat. Néhány napba telik egyetegyet megtanulni, de a fellépések előtt már nem szoktam izgulni. Otthon is büszkék rám, mindig gratulálnak nekem, s ha jó jegyeket is hozok, akkor zsebpénz is jár jutalomként. A kedvencem egyébként A rossz asszony elleni orvosság című mese” – tudjuk meg a hetedik osztályos tanulótól, aki egyben Markovics János Seishin karate klubjának növendéke. A küzdősportban ugyancsak kiválóan teljesít, hiszen amint azt tőle megtudtuk, már 18–19 kupát nyert, s igyekszik a jövőben is mindkét területen megörvendeztetni tanárait, mestereit. vk, rp


22

Csallóköz

Nagymegyer és környéke

A turistákat is megszólítanák Az öregedés ellenszere a fiatalítás SZILAS – Tóth Péter három éve polgármestere a kedves csallóközi falucskának, ahol igyekeznek minden téren a lakosok seítségére lenni. Milyen eredményekre büszke az elmúlt évekből? – A ciklus elején kezdeményeztem az idősek klubja megalapítását. 2011 februárjában létrejött SZISZETA néven, ma a falu legaktívabb közösségei közé tartozik. Aktivizálódott az önkéntes tűzoltóegylet is. Olyannyira, hogy idén megrendeztük a falu történetének első ön-

sik gyermekjátszóteret és egy újabb parkot is létesítenénk. Az új lakóparkban nyolc bérlakás építésébe kezdtünk. Nagy az érdeklődés irántuk, eddig 17 kérvényt tartunk nyilván. A lakóparkban 6 családi ház is épülhet. Ilyen intenzív lakásépítés nem volt falunkban a nyolcvanas évek óta. Lépni kellett, nehogy a lakosság elöregedjen. A fiatalok kezdenek visszatérni szülőfalujukba, aminek nagyon örülök. Ez egyike volt a céljaimnak. Meglátszik az óvodai létszámon is. Amikor polgármesternek

Csoportkép az első alkalommal megrendezett tűzoltóversenyről

A polgármester díjazza az egyik ügyes fiatal horgászt

kéntes tűzoltóversenyét. Más rendezvények is sikeresek voltak, mint például a halászléfőző verseny. Idén szeptember 28-án szervezzük meg a szomszédos települések nyugdíjasainak második találkozóját. Kis falu vagyunk, szerény költségvetéssel. Hogyan sikerül mégis a beruházásokat finanszírozni? – Külső forrásokra, kormánytámogatásra, EU-s fejlesztési alapokra szorulunk. Mivel a kultúrház-felújítási pályázat nem jött be, kisebb célokra összpontosítunk. Például a községfejlesztési programban a helyi tóhoz vezető, 800 méteres gyalogjárda kiépítésére pályáztunk. Egyúttal egy má-

A helyiek szívesen töltik idejüket a tónál

A szerző felvétele

választottak, hat gyerek járt oviba, ma tizenhét. Igaz, ez a szomszédos Lakszakállassal való jó együttműködésnek is köszönhető, ahonnét szintén járnak ide óvodások. A többi szomszéd faluval ugyancsak öszszefogunk. Mi a helyzet a mezőgazdaság és a környezetvédelem területén? – Üzembe helyeztünk egy új komposztudvart. Traktort, zúzógépet és más szükséges berendezést vásároltunk bele. A környezetvédelmi beruházás árnyoldala a saját üzemeltetési költségek fedezésére felvett,

Kollár Ewelin felvétele

Forrás: Facebook

hosszú lejáratú banki hitel. Bizakodom, hogy végre feléled a gazdaság, a települések elegendő költségvetési részesedéshez jutnak és gond nélkül visszafizetjük a hitelt. Megemlíteném még az évente megrendezett Tiszta falu, tiszta porta környezetszépítést, amelyben közel száz lakos vesz részt. Elégedett az elvégzett munkával, vagy további célokat is kitűzött? – Az ember sosem lehet elégedett, nem alhat a babérjain. Új elképzelések, új programok kerülnek előtérbe. Talán korai még erről beszélni, de szeretnénk felújítani a helyi kastélyt. Folyton az jár a fejemben, hogy vajon mivel tudnánk ide vonzani a turistákat, látogatókat. Azért kezdtem a tóval és a partrendezéssel. Történelmi nevezetesség is kell. Erre ideális a kastély, ahol most az óvoda működik. A felújított kastélyban helyet kaphatna a falumúzeum, de a közkönyvtár is. Boldog lennék, ha még a mostani választási ciklusban sikerülne. A különféle közösségi és kulturális rendezvényeket az emberek elfelejtik, de valami konkrét dolgot, ami a falut gazdagítja örökre, azt megjegyzik. Azt nem veheti el senki, s olyan lesz, ami a falu javára elvégzett munkával töltött évekre emlékezteti. Vladislav Kmeť


Nem halálos ítélet! Dr. Csóka Tibor klinikai onkológus rovata

A külső csíralemezből származó szerveken (ahova a hörgők is tartoznak) és azok funkcióján jól érzékelhető már a törzsfejlődés magasabb fejlettségi szintje, az egyre kifinomultabb alkalmazkodási képesség. Ezek a szervek az elhatárolódási és különválasztási funkciókat látják el, ilyen konfliktusokra reagálnak. „Az egyedfejlődéssel együtt jár a társas együttélés, amiből számtalan konfliktus is fakadhat. Az agyunk nem képes különbséget tenni valós és elképzelt esemény között, az érzett és elszenvedett konfliktus jellege, érzelmi tartalma határozza meg, egy adott esetben

23

Tanácsadó

2013. szeptember 10. | 37. szám

A tüdő laphámrákja 2. melyik szerv lesz érintett” – írja Barnai Robertó a Szerv Atlaszban. A hörgő laphámból eredő nyálkahártyája és falának izomzata egy funkcionális egységet alkot. Ezeknek a szervrészleteknek a vezérlőközpontjai a nagyagy kéregállományának jobb oldali, úgynevezett nemi/birtok zónájának reflexreléi között egymás mellett helyezkednek el. Az úgynevezett külső bőrséma szerint folyik az érzékenységi lefutás. Egy hörgő külön programnál többnyire érintett mind a kettő. A laphám nyálkahártyáját érintő elváltozásokat konfliktus-aktív (KA) szakaszban a hörgőizomzat bénulása kíséri, ami belégzéskor nehézlégzést és elnyújtott kilégzési szakaszt eredményez. Maga a hörgőkonfliktus egy birtokveszélyeztető, tipikus elválasztási konfliktus, ugyanolyan, mint amit a mellek tejvezetékeinek laphámkonfliktusainál is említettünk. Azonban a hörgőkonfliktus is szorosan összefügg a „Nem jutok levegőhöz!”–konfliktussal.

Belső utakon

Ahogy már említettük, itt már arról a levegőről van szó, ami a szűk életterünkben vagy területünkön körülvesz bennünket. Amiről azt képzeljük, hogy a miénk. Arról a „minimumról” van itt szó, amire mindegyikünknek szüksége van: „Hagyj levegőhöz jutni!” „Nem kapok tőled levegőt!” „Mióta a férjem nyugdíjba ment, az életterem is kisebb lett!” A hörgő laphámprogramjakor a KA szakaszban a hörgőt bélelő laphám sorvadásnak indul, visszafejlődik, majd kifekélyesedik. Ennek a sorvadásos kifekélyesedésnek (ulcerációnak) pontos biológiai értelme van. A légutak specializált laphámja, mint külszíni bőrtakarónk egykori felhámja, a külvilággal való kapcsolattartást jelképezi. Biológiai értelmes programja a légcső és a hörgők tágításában rejlik, a több levegőhöz való jutáshoz, a tüdő térfogatának a megnöveléséhez. Végtére is miért van erre szükség? Hogy a „birtokterületünkre betörő” embertársunkat –

mert, ugye, ezekben a konfliktushelyzetekben pontosan ezt gondoljuk róla – hamarabb felismerjük, belélegezzük, megszagoljuk, elriasztásához nagyobbat és hosszabbat tudjunk kiáltani…stb. Ha ez a gyulladt hörgőfekély a konfliktus megoldódásának fázisában (megoldási MA szakaszában) „izzadni” kezd, váladékozásnak lódul, a hozzátartozó hörgőizomzat lebénul, a laphámvezeték megduzzad, belsejében beindulhat a sejtszaporulat és ebben a konfliktus-megoldási (MA, gyógyulási) szakaszban kialakulhat maga a laphámrák. Mint a tejvezetékráknál, itt is nagyon fontos az oldalúság (a kezűség) megléte, de még annál is fontosabb a nemiség ténye. Férfi vagy női beteg-e az illető személy. Ugyanis a hörgők laphámrákja nem egy egyszerű elhatárolódási, elválasztódási konfliktus, hanem nemi/birtok konfliktus. Vegyünk egy példát! Egy jobbkezes férfinél, elsődleges nemi/birtok konfliktusként a lap-

hámprogramja tipikusan birtokfélelmi vagy birtokféltési konfliktus. „Veszély fenyegeti a birtokom. Féltem azt, ami az enyém. Fennáll a veszélye, hogy elveszítem a birtokolt dolgomat, feleségemet, házamat, munkahelyemet. Valaki vagy valami veszélyezteti azt, ami az enyém, ami hozzám tartozik.” (Szerv Atlasz). Ha ettől a férfitől például, elcsábítják a feleségét, csakis akkor indulhat be nála a fent említett attitűd, ha párját addig birtokolta és nem partnerként kezelte. Ugyanis a partneri kapcsolat hite a lelkében eleve kizárja a nemi/birtok konfliktushelyzet kialakulását. Nézzük a női nemet! Egy balkezes nő elsődleges nemi/birtok alapon elszenvedett sérelmeit rémületkonfliktusként éli meg: „Ijedtség, riadalom a fészkemben. Támadást láttam, rám támadtak, karamboloztam, veszélybe került a gyermekem. Megijedtem, megrémültem a tünetektől, a tüneteimtől.” (Szerv Atlasz)

Vajon miért nem látjuk a fától az erdőt? VII.

Varga Mónika spirituális tanácsadó rovata

Betegségekről, egy kicsit másképp!

Jó, ha tudjuk, hogy testünk sejtjei életünk minden egyes percében a minél tökéletesebb egészség megvalósítására törekednek. Problémák és kellemetlenségek akkor keletkeznek, amikor e tevékenységükben különféle módokon gátoljuk azokat. Ha viszont elgördítjük az egészségessé válás útjában álló akadályokat, akkor szellemi és fizikai szinten is megindulhat a

gyógyulás. Ha hagyjuk, a természet csodálatosan végzi a dolgát. „AHOVÁ FIGYELEM IRÁNYUL, OTT ENERGIA ÁRAMLIK ÉS EREDMÉNYEK MUTATKOZNAK!” A VALÓDI GYÓGYULÁS SOSEM KÍVÜLRŐL JÖN, HANEM A BELSŐNKBŐL FAKAD! Számtalan dolog van, amit napi rendszerességgel megtehetünk a lelki és testi egészségünk magasabb szintre emeléséhez. Az első fontos dolog, hogy ismerjük fel szellemi és fizikai rendszereink bonyolult strukturális felépítéséből fakadó egyedi szükségleteinket, és ezeknek tegyünk eleget; MERT HA MI NEM SZOLGÁLJUK AZ EGÉSZSÉGÜNKET, AZ EGÉSZSÉGÜNK SEM FOG SZOLGÁLNI MINKET. Fontos, hogy minél szorosabb összhangba kerüljünk a természet ritmusaival és tiszta energiáival, szimbólumaival. Válogassuk meg, hogy mi

az, amit a kollektív valóságunkból magunkba fogadunk, mert minden, amit magunkhoz veszünk (szellemi és fizikai értelemben), épít vagy rombol, harmóniát vagy diszharmóniát szül. Szabadítsuk meg magunkat a természetellenes, mérgező gondolatoktól, és tisztítsuk meg testünket a mesterséges anyagok terhelésétől. Nagy segítséget jelenthet, ha megfigyeljük, hogy minden, ami élettel telít, az lágy, rugalmas, hajlékony, és minden, ami a halott, az kemény, rugalmatlan, szilárd. A körülöttünk lévő világ, életfeltételeink az elmúlt kétszáz évben jelentősen megváltoztak. Ezek a változások személytelenné tették világunkat, épp a legfontosabbat felejtették ki belőle: az emberi alkalmazkodóképesség korlátait. Ma legfőbb célunk a technikai fejlődés, az anyagi javak felhalmozása.

Háttérbe szorult az emberi „jól-lét”, egészség. És ez a mi nagy bajunk! Hiszen elfeledkeztünk arról, hogy ugyan van egy fizikai testünk, amelyet tényleg illik karbantartani, szépíteni, ápolni, de van ennél egy sokkal fontosabb részünk is, és ez nem más, mint a lelkünk. És ezen a csodálatos megfoghatatlan valamin keresztül, amit léleknek nevezünk, súg nekünk a Jóisten szüntelen, egész életünkben. De ahhoz, hogy meg is halljuk az isteni üzeneteket, a mennyei vezettetést, kellene táplálnunk is a lelkünket, ugyanúgy mint a testünket! Na és itt követjük el a hibát, és ekkor borul fel a belső egyensúly, és ekkor jelenik meg a fizikai tünet, a „betegség”. ADJUNK HÁT VALAMIT A LELKÜNKNEK IS! Ezt kéne megtanulnunk! Ilyen egyszerű ez! (Folytatjuk)


24

Csallóköz

Olvasószolgálat

Mikor választja a tömegközlekedést? Pék Zsuzsanna Dunaszerdahely Én fiatalabb koromban rengeteget buszoztam, mivel falun laktunk, de ahogy lett autóm, szinte csak azzal járok. Buszra akkor ülök, ha szerelőnél van a gépjárművem. Mivel a város másik végébe kell vinnem a fiamat iskolába, ez gyalog csupán körülményesen lenne megoldható, ezért is az autót részesítem előnyben. Vojtik Szimona

Csudai Klára Csallóközkürt Akkor használom a tömegközlekedést, amikor nincs autóm, vagy nincs, aki elvigyen. Hetente kétszer viszont igénybe veszem a közlekedés eme fajtáit. Szeretek buszozni, közel van a buszmegálló a faluban és Dunaszerdahelyen, a munkahelyem közelében is található. A jelenlegi felújítások miatt viszont eléggé messze van a végállomás.

Nagy Erzsébet Vásárút Az idősebbeknek általában nincs autójuk, így sok nyugdíjas számára már csak a tömegközlekedés marad, ha szeretne nagyobb távot megtenni. Nálam is hasonló a helyzet. A fiatalok dolgoznak, így ők használják az autót, ebből kifolyólag én kénytelen vagyok busszal járni.

Véradók

Gyógyszertári ügyelet DUNASZERDAHELY – szeptember 10.: Egyszarvú patika (Vasút utca); szeptember 11.: Cobra patika (Sport utca); szeptember 12.: Aevitas (Fő utca); szeptember 13.: Dana patika (Fő utca); szeptember 14.: Szent Mária gyógyszertár (Nagyabonyi út); szeptember 15.: Dr. Max (Hypernova); szeptember 16.: Viktória patika (Nagyabonyi út). GALÁNTA – szeptember 10.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); szeptember 11.: Areál zdravia (Nálepka kpt. utca); szeptember 12.: Dr. Max (Tesco); szeptember 13.: Sun Pharma (Kaufland); szeptember 14.: Medicana (Posta utca); szeptember 15.: Felicita (Hódi út); szeptember 16.: Dr. Max (Tesco). KOMÁROM – szeptember 10.: Hedera (Vár utca); szeptember 11.: 14. s.r.o patika (Megyercs utca); szeptember 12.: Duna patika (Duna utca); szeptember 13.: Kórházi patika (Megyercsi utca); szeptember 14.: Dr. Max (Kaufland); szeptember 15.: Matricaria (Eötvös utca); szeptember 16.: Calendula Pharmacy (Nádor utca).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (szeptember 12–18.) A bűn éjszakája (amerikai thriller): 14.30, 16.30, 18.30, 20.30; A végzet ereklyéi – Csontváros (amerikai–német kalandfilm): 15.30, 19.45; Az elnök végveszélyben (amerikai akciófilm): 14.00, 16.45, 19.30; Blue Jasmine (amerikai dráma): 13.30, 18.00; Családi üzelmek (amerikai

Élő nyelv

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson szeptember 3–4-én a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Tóth István, Nagy Attila, Karika Lajos, Klimek Tibor, Sütő Ferenc, Filistov Péter, Csejtei György mérnök, Mgr. Lukács Ildikó, MUDr. Bábi Zsuzsanna, Maťová Denisa, Varga Éva, Gányovics Krisztián, Kosár Evelin, Ivicze Péter, Krajcsír Ildikó, Németh Tamás, Bazsó Ersébet, Sárik Piroska, Kardos Szilárd; Vágpatta: Moravec Milan; Ekecs: Szabó József; Dercsika: Steiner Wanák Edit; Nagymegyer: Földes József, Iván Imre, Vígh Attila; Nyárad: Végh Béla, Bábics Ernő; Egyházgelle: Horváth Mónika; Pódafa: Németh Emília; Felsőpatony: Szalay Norbert; Várkony: Bernáth Dénes; Hegyéte: Nagy Sonya, Fekete János, Németh Klaudia, Bokros István, Bokros Gyula, Hollý Gabriel; Pozsonyeperjes: Sáha Edit; Illésháza: Fekete Lajos; Padány: Bögi Tamás, Škarbová Adriana; Etrekarcsa: Bölcs Krisztián; Albár: Egyházi Márta; Lúcs: Tóth Zsuzsanna; Szentmihályfa: Šutková Etela; Királyfiakarcsa: Hervai Anita.

vígjáték): 13.45, 16.00, 18.15, 20.30; Elysium – Zárt világ (amerikai sci-fi): 18.00, 20.15; Halbalhé – digitális 3D (maláj–kínai animációs vígjáték): 16.15; Halbalhé (maláj–kínai animációs vígjáték): 14.15, 18.15; Hupikék törpikék 2. – digitális 3D (amerikai animációs film): 15.00, 17.15; Kamatylista (amerikai vígjáték): 13.15; Nagyfiúk 2. (amerikai vígjáték): 14.45, 19.30; One Direction – This Is Us

A szerző felvételei

Bódis Róbert Felsőpatony Mivel itt dolgozom a faluban, így nem szükséges tömegközlekedést használnom, csak abban az esetben, ha be kell utazzak a járásközpontba, vagyis Dunaszerdahelyre. Azt az utat autóbusszal teszem meg. Amennyiben pedig nagyobb távolságot kell megtennem, akkor inkább autóval közlekedem.

Misad Katalin

„Mind a magyarországi, mind a hazai magyar nyelvű sajtóban nagy az összevisszaság a kitüntetések, díjak nevének írásában. Nem lehetne ezt valahogy szabályozni?” – kérdezi egy olvasónk. Az akadémiai helyesírási szabályozás idején még korántsem létezett annyiféle díj és kitüntetés, mint napjainkban. Mindössze kétféle típust kodifikáltak: a tulajdonnévhez kötőjellel kapcsolt köznévi utótagos (pl. Kossuth-díj, Kazinczy-emlékérem), illetve a több különírt közszóból álló kitüntetés- és díjneveket (pl. Állami Díj, Magyar Köztársasági Érdemérem), ezek azonban már nem adnak elegendő támpontot a jelenleg használatban levő nevek megfelelő rögzítéséhez. A Helyesírás c. kézikönyv (Osiris Kiadó, Budapest 2004) a díj- és kitüntetések nyelvi-nyelvtani formáiból kiindulva tesz javaslatot az egységes íráskép kialakítására, miközben figyelembe veszi a díj típusát, fokozatát jelölő szavakat vagy kifejezéseket, illetve az elnevezés grammatikai szerkezetét is.

(amerikai dokumentumfilm): 19.45; Pain & Gain (amerikai akcióvígjáték): 20.00; Percy Jackson – Szörnyek tengere – digitális 3D (amerikai fantasy): 17.00; Red 2. (amerikai akció-vígjáték): 15.45, 20.15; Repcsik – digitális 3D (amerikai animációs film): 13.30, 17.30; Repcsik (amerikai animációs film): 15.30; Női szervek (amerikai akció-vígjáték): péntek–szombat 22.30.

GALÁNTA, DK mozi, szeptember 10–11.: Jobs – Gondolkozz másképp (amerikai életrajzi dráma): 19.00; szeptember 13.: One Direction – This Is Us (amerikai dokumentumfilm): 19.00; szeptember 13–14.: Démonok között (amerikai thriller): 21.00; szeptember 14–15.: One Direction – This Is Us (amerikai dokumentumfilm): 19.00.


25

Olvasószolgálat

2013. szeptember 10. | 37. szám

Dunaszerdahelyi Életképek – felhívás Dunaszerdahely Város Önkormányzata, a Kortárs Magyar Galéria kuratóriuma és a Dunaszerdahelyi Városi Televízió a fenti címmel ismét pályázatot hirdet, immár biennálé formájában az alábbi kategóriákban: fotó, mozgókép. Az immár nyolcadik évfolyam meghirdetésével a város vezetése azt tartotta szem előtt, hogy a városi fényképarchívum újabb színvonalas fényképanyaggal gyarapodjon. A pályázat célja, hogy az elkövetkező nemzedékeknek gazdag fényképés mozgóképanyaggal dokumentálja Dunaszerdahely dinamikus fejlődését, arculatának változásait és az itt élő emberek mindennapjait. Az eddigiektől eltérően a pályázat megvalósítása és feltételei módosultak. A pályázatra a következő témakörökben küldhetők be munkák: Fotó: Az utca embere; Utcák, terek,

épületek, műemlékek és környezetük. Mozgókép: Reklámfilm (max 0,5 perc); Videoklip (max 5 perc); Dokumentumfilm (5-15 perc): A zsűri a válogatásnál csak olyan pályamunkákat vesz figyelembe, amelyek a város életét, épületeit, környezetét örökítik meg és beazonosíthatóan Dunaszerdahelyhez kötődnek. A hagyományos módon készült fényképfelvételek mellett várjuk az elvontabb, számítógépes és más új technikai eljárással készült fotókat is. Fénykép: A fényképeket lehetőség van elektronikus, illetve hagyományos, nyomtatott formában is beküldeni. Elektronikusan (e-mailben): A lehető legnagyobb felbontásban elküldeni a kmgaleria@gmail.com e-mail címre. A Tárgy mezőben kérjük feltüntetni a pályázat címét (Dunaszerdahelyi Életképek), a szövegtörzsben pedig a pályázó adatait (név, cím, telefonszám), valamint a fénykép címét és készítésének évét.

Elektronikusan (CD-n): A lehető legnagyobb felbontásban optikai adathordozóra felírni, majd azt a határidőig eljuttatni személyesen vagy postán a Kortárs Magyar Galéria épületébe, a Vermes-villába. Nyomtatott formában: A pályamunkát lehetőség van nyomtatott formában is eljuttatni a galériába, a kép mérete 20x30 cm, vagy 30x40 cm legyen. Ehhez kérjük csatolni a negatívot, vagy a fényképet CD-n, a kép címével ellátva. A pályázatra beküldött alkotásokat szakmai zsűri bírálja el. A beérkezett fotók közül a két legrangosabb alkotást díjazzák. A polgármester különdíja 300 euró, a zsűri fődíja 200 euró. A beérkezett pályamunkák közül a legjobbak felkerülnek a Kortárs Magyar Galéria Facebook-adatlapjára, ahol a közönségdíjasra lehet majd szavazni. A közönségdíj nyereménye 50 euró.

A Pro Bono Polgári Társulás véradást szervez!

XXXIII. Csallóközi Gyalogtúra

Kérünk minden véradót, csatlakozzon akciónkhoz, hogy közösen tudjunk segíteni azoknak, akiknek egy csepp vér is sokat jelent! Minden véradónak köszönjük a részvételt! Időpont: 2013. október 5. 9.00 órai kezdettel Helyszín: Egyházgelle (kultúrház) Jelentkezésüket várjuk a helyszínen vagy a következő telefonszámon:

DUNASZERDAHELY – A Rodina turistaklub gyalogtúrára hívja az érdeklődőket szeptember 14-én, szombaton.

0903 751 956

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 37. hét

Hentes (3), raktáros (1) – a dunaszerdahelyi Istermeat ajánlata. E-mail: foldesova@euromilk.sk Raktárvezető – főnökhelyettes a logisztikai részlegen (1) –A Dukacso Trade somorjai részlegére. Tel.: 0903 227 757 Pincér/nő – a várkonyi ZORRO vendéglő ajánlata. Tel.: 0903 868 500 Csoportvezető /épületfelügyelői és karbantartási részleg vezetője – Dunaszerdahelyre. E-mail: l.galova@indexnoslus.sk

Mozgókép Mozgókép kategóriában a két legmegkapóbb munkát díjazzák. A zsűri fődíja 200 euró. A két legjobb filmet a városi televízió is bemutatja. Mozgóképet kizárólag CD-re, DVD-re írva, személyesen vagy postán lehet eljuttatni a galériába. Az eredményhirdetés és a díjak átadása a győzteseknek egy nyilvános kiállítás keretén belül történik 2013. decemberében a Kortárs Magyar Galériában. A pályamunkák 2013. október 31-ig adhatók le e-mailben a kmgaleria@gmail.com-ra, személyesen a Vermes-villában székelő Kortárs Magyar Galériában, vagy postázhatók az alábbi címre: Kortárs Magyar Galéria, Szabó Gyula utca 304/2., 929 01 Dunajská Streda (nyitva tartás hétfőtől péntekig, 9-től 17 óráig). Részletesebb tájékoztatás a 031/552 93 84-es vagy a 0918/607 307-es számon. (kmg)

Benevezés egyének számára a rajtnál. Beírtakozás: Jilemnický utcai Alapiskolában. 35–50 km-es távra reggel 7 órától, a 16 km-es távra délelőtt dél 9-től. Befejezés délután 4 órakor a Jilemnický utcai Alapiskola udvarán. Tizennégy éves korig a részvétel csak felnőtt kíséretében lehetséges. Részvételi díj 1 euró. A célban gulyással és üdítővel várják a résztvevőket. Bejelentkezés a következő címen: Klub turistov Rodina, Jilemnického 337/17., Dunajská Streda, tel.: 0949 365 818, Zdenek Kelemen. (–)

Tornatanár (1) – a dunaszerdahelyi vásártéri Magán szakközépiskola ajánlata. Feltétel: főiskolai végzettség. E-mail: diana@ozorak.sk, 031/552 45 45 Technológus a gyártásba (1) – a somorjai EAS Europe ajánlata. Előnyt jelent az angol vagy az olasz nyelv ismerete. E-mail: tibor.kovacs@easeurope.sk Elektrotechnikus–szerelő (1) – a dunaszerdahelyi Mikro trade ajánlata. E-mail: mikrotrade@mikrotrade.sk Szerviztechnikus (1) – a somorjai Diamat társaság ajánlata. E-mail: obchod@diamat.sk. Tel.: 02/381 047 55

A dunaszerdahelyi Danubia pékség ajánlata: kemencemester (1), dagasztó (2). Életrajzokat várnak a sekretariat-danubia@mail.t-com.sk címre vagy személyesen leadni a portán Pincér (2) – a dunaszerdahelyi Europa Rest Bar ( Bősi út) ajánlata. Életrajzot lehet küldeni info@europarestbar.eu címre A hegyétei Rényi Kft. ajánlatai: speditőr, sofőr kamionra. Tel.:0911 435 266, e-mail: adrianafekete71@hotmail.com Sofőr tehergépkocsira és traktorra (1) – a munkavégzés helye Nagypaka. Tel.: 0903 409 181

Kultúra Kiállítás DUNASZERDAHELY – Szeptember 13-án délután 5 órakor nyílik meg a KOMP – Kortárs Művészeti Panoráma című tárlat a művelődési központban. – Szeptember 27-ig megtekinthető a Fa – Fém – Üveg című szoborkiállítás a Vermes-villában.


26 Névnapok Szeptember 10.: Ádám, Martina Szeptember 11.: Teodóra, Bystrík Szeptember 12.: Mária Szeptember 13.: Kornél, Ctibor Szeptember 14.: Roxána, Szeréna, Ľudomil Szeptember 15.: Enikő, Melitta Szeptember 16.: Edit, Ľudmila

HATÁROZÓSZÓ

HÁLA

SZÍN – LATINUL

VITAMIN

FÉRFINÉV

GOMBÁK SZAPORÍTÓSEJTJE

IGEKÖTŐ,röv.

R. 1. RÉSZ

BULGÁRIA

RÓMAI 51

AUTÓJELE

PRÓFÉTA

N HATÁROZÓI RAG

Heti évforduló 115 éve, 1898. szeptember 10-én Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné a Genfi-tó partján merénylet áldozata lett. 2001. szeptember 11-én terrortámadás következtében összeomlott a világ egyik legmagasabb épülete, a New-York-i World Trade Center. 30 éve, 1983. szeptember 12-én amerikai állampolgár lett Arnold Schwarzenegger, aki 14 évvel korábban telepedett át Ausztriából. 2010. szeptember 13-án halt meg Szenes Iván író, dalszövegíró. 36 éve, 1977. szeptember 17-én a General Motors bemutatta az első diesel autóját. 1937. szeptember 14-én halt meg Tomáš Masaryk cseh politikus, Csehszlovákia első köztársasági elnöke. 45 éve, 1968. szeptember 14-én Janis Joplin nagy sikerű lemezt jelentett meg Cheap Thrills címmel. 1971. szeptember 15-én alapították meg a Greenpeace-t. 100 éve, 1913. szeptember 15-én halt meg Vámbéry Ármin magyar utazó, keletkutató. 1928. szeptember 15-én Alexander Fleming felfedezte a penicillin antibiotikus hatását.

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény

FEJFÁJÁS

R. 2. RÉSZ R. 3. RÉSZ

ÍGY – LATINUL

M

K

SZERBIAI VÁROS

FOLYÓ – SPANYOLUL

GRÓF, röv.

RÖNTGEN,röv.

DECILITER

VISELET JELZŐJE

A GANG SZÉLEI TIVORNYA (ék.f.)

DÍCSÉREM KELTEZ

JÓ – NÉMETÜL

SZINTÉN ISTVÁN

TALMI

RÓMAI 1

E NAPON

NÉVUTÓ

SPANYOL NŐI NÉV

BUDDHIZMUS EGYIK ÁGA

HALÁL (argó)

ILONA

PRÍMA, röv. R. 4. RÉSZ

IDEGEN FÉRFINÉV

EGY – NÉMETÜL

KÖTŐSZÓ

RÉSHANG

ZOLTÁN

K

Népi bölcsesség

Ha Mária napján szép idő van, szép lesz az E heti rejtvényünkben Mark Collins angol rock-gitáros, szövegíró egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvaősz. sói. A 35. szám helyes megfejtése: Egy igazi férfi olyan, mint a jó kávé: erős, forró és nem hagy aludni. (Moore) Sorsolással a dunaszerdahelyi CINEMAX mozi páros belépőjegyét Bogyai Zita (Mad) nyerte. Gratulálunk! Aforizma A nyárspolgár fölháborodik a görl meztelenségén, de nem háborodik föl a koldus ruhátlanságán. (Juhász Gyula)

Fejtörő Kérdésben a felelet Az alábbi kérdő mondatok tartalmazzák a választ is. 1. Ki az olajoskanna tulajdonosa? 2. Ki a nézeteltérés okozója? 3. Mi történik a hússal, míg a szakács csücsül? 4. Mi található a kinti büfészekrény tetején? 5. Ki visel harcsabajuszt? Az előző szám helyes megfejtése: Duna, Rajna, Volga, Pó, Dráva. Ismét eltelt egy hónap. Augusztusi nyertesünk sorsolással: Lengyel Tamás (Nagyszarva), akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el. – Anyu, kérhetnék még tortát?

Mészáros Barnabás felvétele


27

Szabadidő

2013. szeptember 10. | 37. szám

Heti horoszkóp 2013. szeptember 10–16.

DókaZsuzsa Zsuzsaés ésBősi BősiSzabó SzabóLászló Lászlónótaénekesek nótaénekesek Dóka Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László nótaénekesek Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László nótaénekesek Dóka Zsuzsa és Bősi Szabó László nótaénekesek Dóka DókaZsuzsa Zsuzsaés ésBősi BősiSzabó SzabóLászló Lászlónótaénekesek nótaénekesek Net-felvétel

Benkő Gábor: Futballgyilkosok DUNASZERDAHELY – Szeptember 19-én, este 6 órától könyvbemutatót tartanak a művelődési központ mozitermében a Családi Könyvklub szervezésében. Egy sokkoló, szigorúan bizalmas téma! Beszélgetés a sportfogadási maffia és a foci bűnös viszonyáról… Szándékosan kihagyott büntetők… Korrupt klubvezetők… Cinikus, csalókká züllő válogatott játékosok… A bundázóknak azért van könnyű dolguk, mert a legtöbb szurkoló még ma sem hiszi el, hogy amiről például a Futballgyilkosokban szó van, az nem mítosz és nem összeesküvés-elmélet, hanem a valóság. Vendégek: Benkő Gábor – a „Futballgyilkosok” c. könyv szerzője, Vajda György – a Nemzeti Sport újságírója, akinek kitálalt a délszláv bundamaffia, Novák Tamás – aki dokumentumfilmet készített a futball és a sportfogadás kapcsolatáról. Házigazda: Gazdag József – az Új Szó sportújságírója (–)

Viccplacc Megállítja a rendőr az autóst. – Meg kell önt büntetnem, mert ez egyirányú utca. – Rendben van, kifizetem a büntetést, aztán megfordulok. – Itt nem lehet megfordulni. – Akkor tolatok majd. – Tolatni sem szabad. – Akkor itt hagyom a kocsit. – Csakhogy itt tilos a parkolás. – Rendben van, akkor beszéljük meg, mennyit ad a kocsimért... A férfiak számára háromféle nő létezik: Feleség, szerető, anyós. Az elsővel kél, a másodikkal él, a harmadiktól fél. - Apa – szól a skót gyerek az apjának – adj egy fontot, hogy megnézhessem az állatkertben az óriáskígyót! – Fölösleges – mondja az apa. – Itt a nagyító, nézegesd vele a gilisztát!

Egy ember árulja az autóját a piacon. Odamegy hozzá egy vevő és kérdezi: – Mennyit fogyaszt ez az autó városban? Mire az eladó: – Nem tudom, falusi vagyok. – Mi az aratás sikeres befejezése? – ??? – Kaszasiker. Józsi bácsi felmutatja a vonatjegyét a kalauznak, mire az így reagál: – De hiszen ez egy gyerekjegy! – Na, látja, most derül ki, hogy milyen nagy késésben van ez a vonat! Két rab beszélget: – Téged miért ítéltek el? – Szerelmes lett belém az anyósom. – És? – Elcsavartam a fejét. Az agresszív kismalac pizzát rendel. Megkérdezi tőle az eladó: – Mivel kéred kismalac? – Mivel éhes vagyok!

Kos (III. 21.–IV. 20.) Vegyes hatások jellemzik a következő napokat. Lesz ezen a héten nehézkes és mosolyra fakasztó dolog egyaránt. Semminek ne szabjon gátat, semmire ne mondjon nemet, különösen azért ne, mert a csütörtök vagy péntek olyan megkeresést hozhat, ami komolyan meglepi.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Kiváló égi hatások segítik az útját. Számos dologban végre elkezd tisztán látni, meg fogja érteni, mi és miért történik ön körül. Fortuna sem fukarkodik a jóval, csak kívánnia kell, s biztosan teljesíti néhány vágyát! Nagyszerű lehetőségek kínálkoznak, önön múlik, mit vesz el belőle!

Bika (IV. 21.–V. 20.) Elkerülhetetlen lesz, hogy komoly, egyben kényes kérdéseket válaszoljon meg a hét elején. Olyan dolgok kerülnek terítékre, melyekről nem szívesen beszél. Könnyen téma lehet a becsületesség, az őszinteség, a figyelem, mások tisztelete. Ha egyenes válaszokat ad, akkor nem veszíthet semmit!

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) A hét eleje nehézkesen indul, akadályokat kell leküzdenie, érzelmileg is meginoghat, azt tapasztalhatja, hogy sokan ki akarják használni jóindulatát, kedvességét, odaadását. A hétvégére sokat javul az asztrális helyzet, teljesen lenyugszik, sőt kifejezetten jó hangulatban telik a hétvége.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Nagyszerű napok jönnek, panaszra nem lehet oka! Legfeljebb egyetlen okból csóválhatja a fejét, méghozzá azért, mert tele lesz feladatokkal, kihívásokkal, és a szabadideje szinte a nullára redukálódik. A múlt hét sem volt gyenge, de ez a mostani talán az év legmozgalmasabbjának ígérkezik.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) Szakmai téren sikerre számíthat, bár igaz, hogy ez sok odaadást kíván majd öntől. Ám ha nem futamodik meg a kihívások elől, akkor ez a hét egyfajta vízválasztó lehet, előmenetele, állásváltoztatása, biztos eredményt fog hozni. Lépjen és tegyen úgy, ahogy azt a belső hangja diktálja!

Rák (VI. 22.–VII. 22.) A hét elején semmi sem akar a kedve szerint alakulni. Tartson ki, csütörtökre rendeződnek a dolgok, sokkal jobb lesz a hangulata, sőt, még ön fog felvidítani másokat. Nagyszerű, mozgalmas és izgalmas hétvégének néz elébe. Élvezd az életet, ne ücsörögjön otthon esténként sem!

Bak (XII. 22.–I. 20.) Ez a hét zsúfolt lesz, nem is kicsit! Az égiek minden tervében támogatják. Sok embernek mutathatja meg rejtett képességeit, emellett maradéktalanul és hibátlanul végzi a dolgát, késlekedés nélkül. Ez már túl szépen hangzik? Lehet, de attól még ez a valóság, élje meg teljes egészében!

Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Összességében nem lesz túl kedvező a heti csillagállás, de aggodalomra azért nincs ok, csupán annyi a feladata, hogy jóval körültekintőbbnek, türelmesebbnek kell lennie különféle élethelyzetekben. Sok kérés és ajánlat futhat be önhöz, ne mondjon elhamarkodottan igent vagy nemet semmire!

Vízöntő (I. 21.–II. 20.) Ne lepődjön meg, ha problémák, viták és galibák nélkül telik ez a hét. Bár fel van arra készülve, hogy adódhatnak nehézségek, de most nem fognak. Lehet, hogy elkerül egy balesetet, megtalál valamit, amiről azt hitte, rég elveszett. Mindenki búját-baját azért nem vállalhatja magára.

Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Ezen a héten gyakran fogják kétségek gyötörni, többször is elbizonytalanodik, vajon belevágjon-e egy már unalmas, kényszerűségből végzett tennivalóba. Ha megérett önben az igény változtatások eszközlésére, akkor ezen a héten esélyt kap a továbblépéshez.

Halak (II. 21.–III. 21.) Ez a hét kedvezőbben alakul, mint azt reméli. Szakmai téren nagyot léphet előre, sőt, alkalma adódhat a fejlődésre. A sok munka mellett ne feledje, hogy a családja támogatása nélkül nem jutott volna ilyen meszszire, úgyhogy szenteljen időt a magánélete harmonikusabbá tételére is.


28

Csallóköz

Apróhirdetés > Hirdetés

SZOLGÁLTATÁS Gyorskölcsönök intézése alkalmazottaknak, vállalkozóknak, nyugdíjasoknak és invalidusoknak. Tel.: 0907 723 420. Kölcsön 4 órán belül 800 euróig: 0903 222 071, www.azenhitelem.sk Szőnyegek, ülőgarnitúrák mélytisztítása. Tel.: 031/552 11 61; 0910 158 876. Hitelek 20 ezer euróig fedezet nélkül, 250 ezer euróig fedezettel: 0903 222 071, www.azenhitelem.sk Csempekandallók, cserépkályhák minden fajtája! Kedvező árak! Tel.: 0036/20/397 91 02. www.cserepkalyhak-mobilcserepkalyhak.hu Személyszállítás 1–14 személyig. Repterekre utazóknak, iskolásoknak, sportolóknak kedvezmény. Tel.: 0915 111 646.

Szlovák nyelv tanítását és fordítást vállalok. Tel.: 0910 59 76 92. Fűthető, négy évszakos fürdődézsa! Kedvező árak! Tel.: 0036/20/397 91 02. www.furdodezsak.com Vállalkozói hitelek 1,6 millió euróig – alacsony adóalappal is. Bővebb információ a 0903 222 071-es telefonszámon. www.azenhitelem.sk Német nyelv tanítását vállalom. Tel.: 0915 73 71 44. Bútorok keményfából és fenyőből. Kedvező árak! Tel.: 0036/20/397 91 02. www.kezifabutorok.com Térkövek, betonkerítések eladók. Tel.: 0908 042 655. Családi házak tervezését vállaljuk rövid határidőn belül. Tel.: 0949 710 347. Elszállítás ellenében felkínálok 2 jó állapotban lévő szekrénysort. Tel.: 0908 454 862.

"

MEGRENDELŐSZELVÉNY Megrendelem a Csallóköz–Žitný ostrov regionális hetilapot. egy évre 22,95 euró

félévre 14,30 euró

Csallóközcsütörtök község a T.t. 138/1991 számú törvénye alapján versenytárgyalást (OVS-1/2013) hirdet az 586/27 parc. számú beépített földterület és a rajta lévő 305-ös házszámú ház eladására. Az ajánlatok benyújtásának határideje 2013. szeptember 30., 12.00 óra. Közelebbi információt a községi hivatalban nyújtanak a fogadóórák keretén belül vagy a következő telefonszámon: 031/569 35 01.

Ipari csapágyak kedvező áron! Felvásárlás is. Tel.: 0036/20/ 397 91 02. www.iparicsapagyak.com Varrónő több éves szakmai tapasztalattal munkát vállal otthon, férfi-, női ruhák varrása. Tel.: 0904 599 620.

Eladó 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen (63 m2, Kertész utca). Tel.: 0918 537 489. Eladó garzonlakás Dunaszerdahelyen (Újfalu). Tel.: 0948 581 754.

ÁLLÁS

Kiadó garzonlakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0915 613 141. Kiadó fodrász szék Dunaszerdahelyen. Tel.: 0915 601 474. Családi házban, külön bejárattal bebútorozott szoba kiadó. Tel.: 0907 267 517. Kiadó 1 szobás lakás Somorján garázzsal együtt. Tel.: 0903 471 589. Kiadó garzonlakás Dunaszerdahelyen (Kelet-lakótelep). Tel.: 0904 167 026. Kiadó 30 m2-es üzlethelyiség Dunaszerdahely központjában. Tel.: 0905 808 524. Kiadó 1 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0915 442 511. Kiadó 1 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0903 95 00 20.

Munkatársakat keresünk. www.azenhitelem.sk Felveszünk szlovák és magyar nyelven jól kommunikáló telefonoperátorokat főállásba, Dunaszerdahelyről és környékéről. Tel.: 0948 113 113. Hétköznap délutáni, valamint szombati egész napos hostess munkára várjuk egyetemista lányok jelentkezését. Feladatok: szórólapozás, vendégek fogadása. Jelentkezni e-mailben, fényképes önéletrajzzal az alábbi címen: tamasvaclav@gmail.com. Tel.: 0908 065 060.

KIADÓ – BÉRLET

INGATLAN ÜDÜLÉS

Név: .......................................................................................... Utca, házszám: ........................................................................ Lakhely: .................................................................................... Telefonszám: ............................................................................ Aláírás: ......................................................

Az újság ára egy évre 33,80 euró amennyiben a újságárusoknál veszi. Ha közvetlen a szerkesztőségben rendeli meg lapunkat, az egy évre szóló előfizetés csak 22,95 euró, a féléves pedig 14,30 euró.

A kitöltött megrendelőlapot a szerkesztőség címére várjuk: Rybný trh 332., 929 01 Dunajská Streda. Információ: 031/550 37 44; 0903 23 67 24.

Vennék szántóföldet a Dunaszerdahelyi járásból. Tel.: 0905 738 652. Vásárolnék szántóföldet Nagymegyer 15 km-es körzetében. Tel.: 0918 846 683. Szántóföldet vennék Pakán, Bacsfán, Tárnokon, Sárosfán vagy a környékén. Tel.: 0917 664 413. Eladó Amadékarcsán (DS járás) 20 áras telken 2 családi ház dupla garázzsal. Ár: 86 000 euró. Tel.: 0911 811 260. LAKÁS, GARÁZS Eladó 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Városháza tér, 39 500 euró). Tel.: 0908 089 596, 16 óra után.

BÜKFÜRDŐ – szállás, reggeli, 3 fogásos vacsora, ingyen parkoló, kerékpárhasználat, kávé, internet – 15 euró/fő/éj. Tel.: 0036/20/987 59 76. E-mail: teplanszki@pr.hu VEGYES Tűzifa eladó rönk, illetve metélt kiszerelésben Dunaszerdahelyen, a kürti úti fatelepen. Szállítást biztosítunk. Tel.: 0905 885 551. Eladó ültetésre vagy dugványozásra való ezüstfehér hagyma. Tel.: 0915 112 565. Eladó megkímélt, széthúzhatós ülőgarnitúra (100 euró). Tel.: 0908 454 862.


29

Apróhirdetés > Hirdetés

2013. szeptember 10. | 37. szám

Eladók: felakaszthatós gázkazán 24 KOZ 9,3–23,3 kW 45 l brojler. Kéménybe – 1078,41 euró; Medveď PLO 30 – gáz öntött vaskazán 18–26 kW – 714 euró; Attack – öntöttvas fa- és széntüzelésű kazán, 6 bordás 32 kW – 853,77 euró; Koro-dó radiátorok, brojlerok TATRAMAT villany- és gáz, vízcsapok, WC vízpumpák, csövek, idomok árusítása. Szerelést is vállalunk. Tel.: 0915 32 55 52.

CSIRKÉK – csirketisztítás. Tel.: 0905 944 149. Tallóstól 3 km-re lévő gulamezei baromfifarmon megrendelhetők fiatal tömni való pecsenyekacsák, tömni való MULARD hím májkacsák, tömött kacsák, tömött MULARD májkacsák és tömött májlibál élve és tisztítva. Tel.: 0915 291 826; 031/778 23 53.

HÁZIÁLLAT

Zubná ambulancia AXISDENT v Dunajskej Strede prijme zubnú asistentku (zdravotnú sestru) na plný úväzok. Asistencia lekárovi pri zubárskom kresle, práca aj v sobotu. Nutná znalosť slovenského aj maďarského jazyka. Info: 0948 303 124, info@axis-dent.eu Dám do prenájmu miestnosť na podnikanie na Ružovom háji v DS – 250 EUR s režiou). Tel.: 0905 56 16 11.

KEĎ VÁS UŽ BANKA ODMIETLA! 2000 mesačne od 13 E

REGISTER NESKÚMAME!

5000 mesačne od 32 E

DOSTUPNÉ RIEŠENIE ZAMESTNANÝM, DÔCHODCOM A FIRMÁM.

15 000 mesačne od 97 E

Keď banka nepomôže, my Vám vyriešime peňažné problémy. Financovanie formou spotrebiteľských skupín.

25 000 mesačne od 161 E

AKCIA!!!

DROBNÉ INZERÁTY

1,5 %-NÁ ZĽAVA PRI ZMLUVE. NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. Eladó nyúlhús – házhoz szállítással. Tel.: 0904 644 950. Eladók 140–150 kg-os (1,40 euró/kg), valamint egy 230 kg-os hízó. Tel.: 0908 187 524.

Tel.: 0907 029 286, 0907 029 517, 0907 029 287 Vámbéryho námestie 4., Dunajská Streda

Obec Štvrtok na Ostrove v zmysle zákona č. 138/1991 Zb. o majetku obcí vyhlasuje obchodnú verejnú súťaž OVS-1/2013 na predaj pozemku parc. č. 586/27 reg. „C” a stavby – a dom so súpisným číslom 305. Lehota na predkladanie návrhov je stanovená do 30. 9. 2013, do 12.00 hodín. Bližšie informácie poskytnú na obecnom úrade v rámci úradných hodín alebo na tel. č.: 031/569 35 01.

Prijmeme čašníka. Tel.: 0918 713 927. Dám do prenájmu komfortný 1 izbový byt v Šamoríne s garážou. Tel.: 0903 471 589.

Predám 3 izbový prerobený byt v Dunajskej Strede (Rybný trh. 6. poschodie). Cena 47 000 EUR. Tel.: 0915 134 336.

RE/MAX Attractive Fő utca 28/7. (2. emelet) 929 01 Dunaszerdahely Tel.: +421 31/ 550 55 55 Csiba Erzsébet

Almási Éva

Horváth Gabriella

Nagy Zoltán

0905 662 259

0903 782 895

0905 853 822

0903 420 895

alzbeta.csibova@re-max.sk

eva.almasiova@re-max.sk

ÁR 33 000 EURÓ

ÁR: MEGEGYEZÉS!

DS – Eladó 3 szobás 63 m2- PÓDAFA – Eladó családi ház es lakás a Barátság téren. nagy telekkel (alkalmas szét0905 662 259 mérésre is). 0903 782 895; 0918 709 051

gabriela.horvathova@re-max.sk

zoltan.nagy@re-max.sk

ÁR 45 000 EURÓ

DS – Eladó a belvárosban teljesen felújított 4 szobás lakás (82 m2 + loggia!!!). Horváth Gabriella 0905 853 822

Eladó garázst KERESEK a Kelet- és a Fenyves-lakótelepen (Boriny). Nagy Zoltán, 0903 420 895

ÁR CSAK 36 990 EURÓ

Nagy Zoltán, 0903 420 895

DS – Eladó közel a belvároshoz (Malom utca) felújított 3 szobás lakás. Horváth Gabriella 0905 853 822

Eladó átalakított 1 vagy 2 szobás lakást KERESEK Dunaszerdahelyen készpénzes vevő részére. Feltétel: balkon vagy loggia, nyugodt környezet.

ÁR A) MÁR 34 990 EURÓTÓL ÁR B) 41 990 EURÓ

ÁR A) 88 000 EURÓ ÁR B) 112 000 EURÓ

DS – Eladók az Észak II.-lakótelepen A) 3 szobás lakások felújítva, valamint , B) 4 szobás lakás. Horváth Gabriella 0905 853 822

SÁROSFA– Eladók kulcsra kész új családi házak 740 m2-es telekkel – A) 3 szobás ház, B) 4 szobás ház. Horváth Gabriella 0905 853 822

ÁR 40 000 €-IG ÁRA 71 900 EURÓ

DS – Eladó 3 szobás téglaház 8 áras telken. 0905 662 259

Érsek Adrianna 0907 106 674 adriana.ersekova@re-max.sk

ÁRA 420 EUR/HÓ

ÁR 29 990 EURÓ

DS – Bérbe adó 2 szobás új NAGYMEGYER – Eladó 3 szolakás a belvárosban. bás lakás balkonnal, vagy csere 0905 662 259 is lehetséges 2 szobásra Dunaszerdahelyen. 0907 106 674


30

Csallóköz

Kulissza > Tanácsadó

Kungfu esőben, és szép képek Az elfojtott érzelmek nagymesterének különös kitérője Wong Kar-wai a kínai filmipar egyik legelismertebb képviselője. Az európai filmfesztiválok kedvence már jó néhány évvel ezelőtt bejelentette, hogy filmet szeretne forgatni a kungfu legendás nagymesteréről, Ip Manról. A sanghaji születésű, de Hongkongban nevelkedő ötvenhét esztendős filmes azonban nem akciófilmeket készített az elmúlt évek során. Alkotásait a melankólia uralta, így nehéz volt elképzelni, mit fog kihozni a kínai harcművészetek utóbbi száz évének egyik legnagyobb alakjából. A nagymester (The Grandmaster/Yut doi jung si, 2013) címet viselő film középpontjában Ip Man áll, az ő életét dolgozza fel. A Wing Tsun kungfu nagymesterének életét az 1930-as évektől követhetjük nyomon. Időközben színre lép egy nő is, Gong Er, akinek az életét párhuzamosan követhetjük Ip Manével. Életrajzi címkével nehezen lehetne jellemezni a filmet, helyesebb, ha harcművészetinek tituláljuk, sokkal közelebb áll a valósághoz. Az első pillanatok még ígéretesek. Hollywoodi produkciókat meghazudtoló akciójelenetek, harcművészet kínai kivitelezésben. És úgy tűnik, az első kockák vésődnek be leg-

Méregkerülő Dr. Tóth Erzsébet rovata Elérhetőség: 0905 186 015

Mit jelent, ha a BRCA1 és BRCA2 gén számunkra kedvezőtlenül viselkedik? Statisztikai adatok mutatják, hogy azoknál az egyéneknél, akiknél a két gén egyikében vagy mindkettőben egyszerre kedvezőtlen eltérés mutatható ki, 70-90%-kal nő a mellrák kialakulásának valószínűsége. A változást nem tartalmazó egyéneknél a mellrák kialakulásának valószínűsége 8%. Csakhogy egyrészt a

mélyebben. Kungfu esőben. Eközben Wong művészi vénája is tetten érhető, lassított felvételek, költői módon megkomponált képek, harc az esőben, harc a hóban, tökéletes smink, frizura, ruha és díszlet. Egymást váltogatják a harci jelenetek,

tűnik a színen a nő. A Gong Ert alakító Zhang Ziyi pedig hamarosan kiüti a nyeregből a főszereplőt. Az ő saját kis bosszúja kerül a középpontba, és egy időre búcsút mondhatunk Ipnek. Felmerül a kérdés, hogy kiről is szól tulajdonképpen a film? Mert-

ahol a nagymestert alakító Tony Leung sokadik alkalommal is megküzd az ellenfelekkel, miközben kínai mondások hangzanak el, amelyek azonban az európai ember számára értelmezhetetlenek. És miután már kezdenénk megunni az ismétlődő kockákat és a szép képeket, fel-

hogy azt szeretné sugallni, hogy a két harcos, férfi és nő között felébredt a vágy, de a szerelem beteljesülhetetlen. Ip házas, és úgy tűnik, nagyon is boldog. A feleség eltűnik a vászonról, miközben Gong bosszút sző az árulók ellen, és ez tölti ki a teljes életét. Wong Kar-wai ismét beve-

tette a régi trükkjeit, amelyek eddig többnyire működtek. A melankólia és a vágy ismét felüti a fejét, de teljesen feleslegesen. Az események egy idő után átláthatatlanná válnak. Aki nem mozog otthonosan a kínai kultúrában, és a harcművészetekről sincs különösebb fogalma, viszont érdekelné a Nyugaton csak mint Bruce Lee tanítójaként elhíresült nagymester története, az gyorsan elveszti a fonalat, és az érdeklődést is. A közel 39 millió amerikai dollárból készült produkció ennek ellenére már a kínai piacon visszahozta a befektetett összeget, és elsősorban nekik készülhetett Wong Kar-wai legújabb mozija. Az Ip Manról szóló sokadik feldolgozás a hazai kungfu rajongók tetszését kevésbé fogja elnyerni. A hongkongi-kínai koprodukcióban készült filmet ugyanis háromszor is megvágták. A leghoszszabb változatot odahaza mutatták be, Amerikába viszont már egy húsz perccel rövidebb változattal érkeztek. A nagymester nem európai néző számára készült, túlcifrázott, vontatott és hosszú. Aki viszont szereti a költői képekbe ágyazott akciójeleneteket, akkor felejthetetlen élményben lesz része. Rajkovics György Net-felvétel

Mellrákmegelőző tippek 2. mellrák kialakulásában más tényezők is közrejátszanak, másrészt az ilyen változások következményeként növekszik nemcsak a mellrák, de a petefészekrák, férfiaknál a prosztatarák, mindkét nemnél a tüdő és vastagbél rák valószínűsége. Akkor, most az a megoldás, hogy leoperáltatjuk melleinket, kivetetjük petefészkeinket, vastagbelünket, prosztatánkat, még mindig marad a tüdőrák kockázata. Talán azt is kivetetjük? Ugye, nem így gondolták önök sem, kedves olvasók? Már most leszögezhetjük, hogy Angelina Jolie értelmetlenül vállalta a csonkítást, tervezi petefészkei eltávolítását. Mit tehetünk a rák megelőzése érdekében? Általános szabály, hogy ahogy lehet, próbáljunk egészségesen élni. Öt szempont betartása elkerülhetetlen. A legfontosabb szabály a légzés. Lélegezzünk mélyeket, keressük

a friss tiszta levegőt minden évszakban. Az életfontosságú oxigén jelenlétében teljesen másként működnek sejtjeink, mintha nem kapnak elég oxigént. Természetesen fontos a dohányzás elhagyása is. Ha már dohányzunk, azt mindenképp kint a szabadban tegyük, hogy a cigaretta elszívása után friss levegő áramoljon tüdőnkbe. Amikor csak tehetjük, tartózkodjunk friss, tiszta levegőn. A második fontos szempont a folyadékfogyasztás. A folyadék elegendő mennyiségű tiszta víz legyen. A palackozott víz, főleg ha magasabb hőmérsékletnek van kitéve, nem megfelelő. Házon kívül üvegpalackban vigyünk magunkkal vizet. A csapvizet forraljuk fel és úgy fogyasszuk, vagy legalább hagyjuk állni kicsit, hogy a benne lévő klór elillanjon. A harmadik szempont a táplálkozás. A gyorsan felszívódó szénhidrátokat korlá-

tozzuk a minimumra. A cukrot teljesen hagyjuk ki. A sejtekbe bekerülő cukor könnyen rákos folyamatokat indíthat el a sejten belül. Igaz, életünk során rengeteg hibás, rákos sejt keletkezik szervezetünkbe, de lehetőség szerint csökkentsük a rákos sejtek kialakulásának valószínűségét. Ebből a szempontból fontos a gyorsan felszívódó szénhidrátok korlátozása, vagy teljes kihagyása. A gyorsan felszívódó szénhidrátok a cukor, a méz is ide tartozik, a gabonafélék, tej és tejtermékek. Nem jó a korlátlan gyümölcsfogyasztás sem. A zöldségek közül mindig az idény szerinti a legmegfelelőbb. Nem hagyható ki az elegendő, de nem megerőltető mozgás: gyaloglás, séta, úszás, természetjárás és hasonlók. Nem utolsó sorban fontos a stresszmentes, nyugodt életvitel. (Folytatjuk)


31

Ajánló > Jegyzet

2013. szeptember 10. | 37. szám

I. Dunaszerdahelyi Kastélyfesztivál Egész napos kulturális programsorozat mindenkinek! A Historium Kiadó tavaly szeptemberben ünnepelte első születésnapját. Akkor a vigalom még csak egyetlen helyiségre korlátozódott, de ott két röpke óra alatt volt koncert, fotókiállítás, több beszélgetés, vetítés, majd rendhagyó könyvbemutató és dedikálás. A rendkívül sikeres est után a vállalkozás vezetője, Bíró Szabolcs rögtön érezte, hogy legközelebb bátran növelheti a rendezvény kereteit. Most ismét eljött az ünneplés ideje: a Historium két esztendős lett. A minden té-

ren a minőségre törekvő vállalkozás a Kortárs Magyar Galéria segítségével álmodott egy nagyobbat, az álmot pedig valóra is váltották: a második születésnap túlnőtt önmagán, és végül megszületett az I. Dunaszerdahelyi Kastélyfesztivál, melyre szeptember 21-én (szombaton), a dunaszerdahelyi Vermes-villa udvarán kerül sor! A rendezvény gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt erősen ajánlott, hiszen rendkívül színes programmal várja az érdeklődőket: lesz bábelőadás, ugrálóvár, népzenei- és rock-koncertek, és természetesen irodalmi előadásra is sor kerül, melynek két díszvendége Bán

A szigetlakó Rajkovics György rovata

Minap az utcán sétálva ismerős hangokra lettem figyelmes. De a hangok nem valahonnan a hátam mögül érkeztek, hanem éppenséggel fentről, az égből. Nyomban fel is tekintettem a magasba, hátha valaki ismerős integet odafentről. S láss csodát, néhány ismerős szárnyát csapkodva próbálta felhívni magára a figyelmemet. Sikerült. Hangos károgással igyekeztek valamit a tudtomra adni, valami nagyon fontosat, de vajmi keveset értettem az egészből. Ugyanis nem beszélek varjúnyelven. Majd a csapat számomra ismeretlen okokból egy minden bizonnyal előre begyakorolt figurát adott elő. Légi balett varjú módra. Parádés volt, meg kell hagyni. Komolyra fordítva a szót, egy hangosan károgó varjúsereget láttam a fejem fölött elvonulni, s úgy tűnt, készülnek valamire. Mindenesetre meglepődtem és elgondolkodtam, hogy jószerivel még a nyár sem múlt el, és a fekete sereg máris betette a lábát a városba. Ilyen hamar érkezne az ősz? Igaz, már szeptembert írunk. A nyár hosszú volt, és egészen forró. Váratlan meglepetéssel kezdődött, csapadékból jutott bőven, a folyók megáradtak, kiöntött a Duna, aztán helyre állt a rend, és beköszöntött az igazi, hamisítatlan nyár. Kissé sok is volt belőle egy

Mór (a Hunyadi-sorozat írója) és Benyák Zoltán (A háború gyermeke és az Ars Fatalis szerzője), aki új könyvét, Az idő bolondjait is itt mutatja be első ízben. Az I. Dunaszerdahelyi Kastélyfesztivál a gasztronómiára, a jó borokra és a házi sajtokra is erős hangsúlyt fektet, ahogy a vásári hangulatot is meg szeretné teremteni, így a látogatók az egyes standokon gazdag – és kizárólag minőségi – kínálatból válogathatnak. A szeptember 21-én, délelőtt 10 órakor kezdődő, egész napos fesztiválra a belépő 2 euró, ám ennek árát le lehet vásárolni a könyvesstandnál. (–)

Itt van az ősz, itt van újra idő után. A júliust emlékeim szerint csapadék nélkül úsztuk meg, lényegében semmi nem esett a hónapban. Aszály, nappal 35–40 fok, éjszaka 20–25, a panelban

ző években hasonló forgatókönyvre számíthatunk. Mi jó van az őszben? Egyre hidegebbek az éjszakák, a nappalok is egyre hűvösebbek lesznek. Össze-

Net-felvétel

inkább harminc és fölötte. Kánikulai hőség heteken át. Augusztusban azért némileg enyhült a hőség, 20-a után pedig már érezhetően csökkent a nap ereje. És a végére egész ősziesre fordult az idő. Egyszóval búcsúzik a nyár. Úgy tűnik, igazuk lesz a szakembereknek, fel kell készülnünk minden eshetőségre, éles váltások következnek átmenet nélkül, az elkövetke-

húzza magát az ember, ahogy a természet is. Jön a szüret, most takarítanak be mindenütt. Azt hiszem, a legtöbb ember számára a szüret időszaka már elveszítette a jelentőségét. A többségnek valószínűleg nincs is emléke a fogalommal kapcsolatban. Betakarítás?! Szőlőszüret?! Valami még rémlik. Jobban ízlett az egyszerű szalámis kenyér kinn a szőlőben, mert farkaséhes

voltam. A szőlő eltűnt azóta, elnyelte a föld, beszántották, ki tudja, mit termesztenek a helyén. Lehet, hogy parlagon hever. Mindegy. A föld egyre csupaszabb, mivel lassan felszedtünk minden zöldséget, a gyümölcsöt ugyancsak leszedtük a fáról. A fák pedig elkezdenek kopaszodni, a levelek lassan lehullnak. Az őszt gyerekkorom óta összekapcsolom a búcsúval, mivel emlékeim szerint a javát ilyenkor tartják, és a számomra két fontosat szintén. Bár mára a búcsúk helyét lassan átveszi a falunap – mindenki ezt duruzsolja. Emellett pedig a dunaszerdahelyi vásár, amit idestova harminckét éve minden szeptember végén megrendeznek. Talán vénaszszonyok nyara is lesz valamikor, majd eljutunk november 1-jéig, mindenszentek napjáig. A pogány, kelta ünnepnap, amely az újévet, egyben a sötét tél kezdetét is jelentette, keresztény öltözetet kapott. Mikor is emlékezhetne meg az ember a halottairól, mint ősszel, amikor minden elveszettnek látszik, minden meghal egy időre? Az emberek visszavonulnak a négy fal közé, egyre kevesebb a sétáló az utcán. Esik, fúj a szél, hideg van, ki emlékszik már ilyenkor a júliusi kánikulára? Aztán az őszből tél lesz, ha minden rendben halad. És jöhet a Jézuska!


32

Csallóköz

Celebsztorik

Balesetet szenvedett A 61 éves Oszvald Marika színésznő jókora monoklit szerzett a szeme alá, amikor a medencéjükbe ugrált a vendégeivel egy partin. A szubrett az RTL Klub 8.08 – Minden reggel című műsorban mesélte el, hogy a bulin a színházi barátokkal gyűltek össze, és egymás nyakába ülve harcoltak. Az örökifjú színésznőt egy táncosnak sikerült lelöknie, és olyan szerencsétlenül esett, hogy a medence szélébe bevágta a fejét. Mint mondta, akkor nem érezte, hogy baja esett, csak később vette észre a hatalmas monoklit. Net-felvételek

Titokban ment férjhez Ez aztán meglepő!  Augusztus végén klasszikus, hófehér ruhában mondta ki a boldogító igent, majd a Tordasi Csárdában hagyományos lakodalomban ünnepelt a násznép - nem hiányozhatott a mulatós zene, a vőfély, a négyemeletes torta és a menyasszonytánc sem. Az utolsó vendég hajnali hatkor távozott. A 35 éves énekesnő és párja három évvel ezelőtt ismerkedtek meg, de akkor a kapcsolat szakítással végződött. Másfél éve azonban újra egymásra találtak, szinte azonnal összeköltöztek, és a lánykérés sem váratott magára sokáig: a férfi 13 hónap után karácsonykor lepte meg az eljegyzési gyűrűvel.

Lemondta a vágtát

Mindenkit meglepett  Balázs Klári bejelentésével, miszerint szeretne gyereket szülni. A 61 éves énekesnő és 74 éves férje, Korda György már hoszszú évek óta élnek boldog házasságban, ám közös gyermekkel nem ajándékozta meg őket a sors. Az énekesnő a Super TV2-n bemutatott Pimasz úr ottalszik című műsorban vallotta be, hogy sokáig fontosabb volt a karrierje, mint a családalapítás. Balázs Klári a műsorban elmondta, megérett a gyermekvállalásra, és szerinte most már igazán jó anya lenne. Férje, Korda György egy pillanatig sem ellenkezett, sőt, viccesen még meg is jegyezte, hogy küldjék haza a tévéstábot, és máris nekiláthatnak a babagyártásnak.

Jack Nicholson: vége

Homonnay Zsolt (42) nem lesz ott szeptember 21-én, hogy Stohl András (46), Kaszás Géza (56), Pintér Tibor (39) és Sárfalvi Péter (43) társaságában rajthoz álljon a Nemzeti Vágtán. – Lesújtott a hír, mert nem tudom szabaddá tenni magam, a Miskolci Nemzeti Színházban lesz délutáni előadásom – mondta Homonnay. – Az áthelyezést az okozta, hogy idén tudunk rendezni nemzetközi futamot, ami nem lehet szombaton, mert a külföldi versenyzőknek kell az a plusznap, hogy összeszokjanak az itt kapott lovaikkal – magyarázta a Nemzeti Vágta versenyigazgatója, akitől azt is megtudtuk, Pintérnek is előadása lesz, de a szomszédos Syma csarnokban, ahová át fog érni, természetesen lóhalálában. Összeállította: Wimmer Ilona

Valószínűleg senki nem gondolta volna, hogy egyszer eljön ez a pillanat: Jack Nicholson (76) úgy döntött, véget vet pályafutásának, és visszavonul. A három Oscar-díjat is bezsebelő sztár már évek óta nem dolgozott, a felkérésekre nemet mondott, mondván, unalmas, nyugdíjas életet szeretne élni. Jack Nicholson nem tagadja, döntése mögött memóriazavara is áll, amely megnehezíti a hétköznapjait, és bizonyára ez a munkában is így lenne. A világsztár 1950-es években kezdte karrierjét, filmet filmre halmozott, 12 alkalommal jelölték Oscarra, amellyel beírta magát a történelembe, ugyanis ő a legtöbbször jelölt férfi színész a világon.


TV-műsor > 2013. szeptember 11–17.

2013. szeptember 10. | 37. szám

MARKÍZA > szeptember 14., szombat, 22.20

Terhes társaság

RTL KLUB > szeptember 14., szombat, 23.20

A sziklatanács titka

33

Peter alig várja már, hogy a felesége mellett lehessen. Az asszony a napokban szüli majd meg az első gyermeküket. Peter Atlantából repülne haza Los Angelesbe az első géppel, de a sors összehozza a nagyravágyó színésszel, s kinek nagy szíve és kevés IQ-ja van. Találkozásuk egyenes következményeként nemcsak leszedik a két útitársat a gépről, de letiltják őket az összes járatról. Ez persze nem jelent gondot Ethan számára, aki felajánlja, hogy elviszi Petert autón az Angyalok városába. Az idő sürget, és Peter rááll a dologra, nem sejtve, milyen terhet vesz a vállára. Rendezte: Todd Phillips Szereplő(k): Robert Downey Jr. Due Date, amerikai vígjáték, 100 perc, 2010 Laura Siprien kezdi azt hinni magáról, hogy megőrült. Hetek óta rémálmok és hallucinációk gyötrik, és már-már kezelhetetlen szorongás lett úrrá rajta. Szeretné tudni, kicsoda valójában a fogadott fia, a kis Liu-San, és miért jelennek meg a testén furcsa jelek? A kisfiút a hetedik születésnapja után elrabolják. Laura mindenre képes, hogy megmentse a fiát, és mindent megtesz, hogy felfedje a furcsa, természetfeletti összeesküvést. A szálak Mongóliába vezetnek, ahol szembetalálja magát a végzettel. Rendezte: Guillaume Nicloux Szereplő(k): Monica Belucci Le Concile de pierre, francia–olasz– német thriller, 102 perc, 2006

TV2 > szeptember 14., szombat, 19.30

Tor-túra

Amaia Salamanca STV1 > szeptember 14., szombat, 22.05

Felipe és Letizia Nick, aki utálja a gyerekeket, most alaposan kifogta. Bomlana Suzanne-ért, de a nőnek van két rosszcsont kölke, akik megesküdtek arra, hogy minden hódolónak elveszik a kedvét – még az élettől is. Nick azonban nem az a fajta, aki könynyedén feladja. Mikor karácsony másnapján Suzanne-nak sürgősen Vancouverbe kell utaznia, a hős szerelmes felajánlja, hogy elkíséri a srácokat Kanadába. A két csemete természetesen mindent megtesz azért, hogy Nick elbukja a küldetést, ő azonban összeszorított fogakkal tűri a megpróbáltatásokat: csak azért is eljutnak Vancouverbe. Rendezte: Brian Levant Szereplő(k): Ice Cube, Nia Long, Jay Mohr Are We There Yet?, amerikai vígjáték, 95 perc, 2005

A spanyol trón örököse, Felipe herceg egy partin ismerkedett meg Letizia Ortiz Rocasolanóval, az elvált riporternővel. Kapcsolatukat egy éven át titkolták, és csak azt követően hozták nyilvánosságra, hogy a nő visszavonult a televíziózástól. A spanyol konzervatívok természetesen rosszallásukat fejezték ki, és az eljegyzés híre a közvéleményt is megosztotta. Szerencsére az udvar fontosabbnak tartotta azt, hogy az 1800-as évek vége óta most először lehet spanyol királynéja az országnak, ezért áldását adta a frigyre. Rendezte: Joaquín Oristrell Szereplő(k): Amaia Salamanca, Fernando Gil Felipe y Letizia, spanyol minisorozat, 60 perc, 2010


34 TV2

RTL Klub

6.00 Babavilág 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.40 Teleshop 10.50 Astro-Világ 12.00 Amit a szív diktál Mexikói sorozat 13.00 Monk (am.) 14.00 Tények Délután 14.55 Született feleségek Amerikai sorozat 15.55 Csapdába csalva Német sorozat 16.55 Fogyj Rékával és Norbival! 17.00 Veled is megtörténhet! 18.00 Tények 19.05 Családi Titkok 20.10 Aktív 21.00 Jóban Rosszban Kristóf és Zsanett között feszült a hangulat, a fiú hiába szervezne közös programot, Zsanett lemondja. Józsi bekíséri Lucát az iskolába és beszél az osztályfőnökével, hogy figyeljen oda rá. Közben Andrea magához tér a műtét után, de nem alakul minden zökkenőmentesen. Dóra a vizsgálat közben megdöbbentő dolgot tapasztal. 21.35 A Búra alatt (am.) 23.45 Ringer a vér kötelez (am.) 0.50 Tények Este 1.25 Astro-Világ Éjjel

6.05 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 9.40 Reflektor 10.00 Top Shop 11.40 Asztro Show 12.50 Reflektor 13.05 Mi muzsikus lelkek 13.40 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.50 Fókusz 15.25 A végső akarat Török filmsorozat 16.25 Kettős játszma 17.30 A bosszú angyala 18.30 Híradó 19.20 Fókusz 19.45 Éjjel-nappal Budapest 20.55 Barátok közt 21.35 Szulejmán A szultán elleni sikertelen merénylet után Viktóriát börtönbe vetik, Matrakost perdig felelősségre vonják, hiszen az ő segítségével került a palotába Viktória. Ezért büntetésül a férfinak kell végeznie a lánnyal. Hürrem megorrol Nigarra, aki kiadta Leóval folytatott bizalmas levelezésüket, és amiért Ibrahim pasa az öngyilkosságba kergette a festőt. 22.50 Házon kívül 23.20 Reflektor 23.40 Pusztító szélvihar (am.) 1.30 Míg a halál el nem választ Amerikai sorozat

M2 13.05 Született kémek 13.30 Varázslók a Waverly helyről 14.15 Gyerekeknek 20.00 Híradó este 20.45 Kapa, kasza, fakanál (2.) 21.10 Vérvörös nyár Francia sorozat Ludo tűzharcban életét veszíti, de halála pillanatában sem árulja el, ki a megbízója. 22.05 A következő! 23.00 Határátlépők – Az európai zene filmje (dok.) 23.55 Aranyfeszt 0.20 Valóságos Kincsesbánya

Csallóköz

Tv-műsor > 2013. szeptember 11. > Szerda

Viasat 3 10.25 Monk – Flúgos nyomozó Amerikai sorozat 11.20 Mike és Molly Amerikai sorozat 12.20 Szívek szállodája Amerikai sorozat 13.20 CSI: A helyszínelők (am.) 15.15 Shark – Törvényszéki ragadozó 17.15 Gyilkos számok Amerikai sorozat 18.15 Férjek gyöngye 19.20 Jóbarátok (am.) 20.25 Két pasi – meg egy kicsi Amerikai sorozat 21.25 Robin Hood Am.–angol film 0.15 Harmadik műszak Amerikai sorozat

Duna TV

M1 5.55 Ma reggel 9.00 Capri – Az álmok szigete 9.55 Jó tudni! (dok.) 10.00 Rex felügyelő 10.25 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Nemzetiségi magazinok 13.25 Útravaló 13.40 Szentágothai János – ahogy a tanítványok emlékeznek 14.00 Ridikül 14.50 Régi csibészek – Az Omega-sztori Magyar dok.-film 15.45 Család csak egy van III. (3.) 16.30 Híradó 16.45 A szenvedélyek lángjai (143.) 17.35 A múlt fogságában Brazil sorozat 18.30 A következő! Napi kvízműsor 19.30 Híradó, sport 20.20 Egyszer volt, hol nem volt II. Am. sorozat (4.) 21.05 Gyilkosság. Am.– kanadia sorozat Linden és Holder tolmács segítségével megfejtik a szomáli nyelvű telefonbeszélgetést Bennet és Mohammed között, amelyet lehallgattak, és felkészülnek Bennett letartóztatására. Letartóztatási parancsot azonban végül mégsem sikerül szerezniük... 21.55 Az Este 22.30 Summa – Takarékszövetkezetek átalakítása 23.00 Híradó 23.15 Átok (23–24.)

ATV 10.50 11.30 11.55 12.15 15.00 15.25 16.00 16.35 16.55 17.10 17.55 18.30 19.25 20.55 20.50 20.55 21.05 21.55 22.15 23.05 23.55 0.20

Laci bácsi konyhája Álomsztori Déli Híradó TV shop Fő az egészség! ATV Start (ism.) 700-as klub Start + Világhíradó Fórum Híradó Fórum Egyenes beszéd Híradó No comment Híradó ATV Classic Híradó Start Hazahúzó Híradó Világhíradó

7.35 Határtalanul magyar 8.00 Térkép 8.30 Híradó 8.35 Táncvarázs 9.45 Angyali érintés 10.15 Kisváros (81.) 10.55 A falu jegyzője Magyar sorozat 12.00 Híradó 12.20 A Balaton-felvidék egyedi tájértékei 12.55 Kultúra a nagyvilágból 13.15 Nyolc évszak Magyar sorozat 14.30 Kívánságkosár 16.35 Térkép 17.10 Everwood (19.) 18.00 Híradó, sport 18.30 Kisváros (82.) 19.10 Angyali érintés Amerikai sorozat 20.00 Linda (11.) 21.00 Hírek, sport 21.15 Te vagy a hunyó! Francia film Pierre Renard filmekhez ír mulatságos jeleneteket. Neve azonban eddig még nem jelent meg egyetlen stáblistán sem. Ő ugyanis a híres forgatókönyvírónak, Georges Vallier-nek dolgozik csendesen, a háttérben. Egy nap elfoglalt főnöke egy meghívót passzol le neki a híres színész, Aldo Barazzutti partijára... 22.45 Közbeszéd 23.15 Koncertek az A38 hajón

RTL II 9.00 10.00 11.00 12.00 13.00 13.55 14.30 15.30 16.30 17.30 18.30 19.30 20.30 21.30 22.30 23.00 23.30 0.30

A nagy svindli II. (3.) Szeress most! (57.) Vacsoracsata Segítség, bajban vagyok! A gyanú árnyékában Barátok közt Az örökség (36.) A sors hullámain Pillangó (42.) Egy este: Muri Enikővel Szeress most! (58.) A gyanú árnyékában Segítség, bajban vagyok Vacsoracsata (ism.) Barátok közt RTL II Híradó Forró nyomon Elfelejtve (10.)

21.35 > TV2 A búra alatt

Az Egyesült Államokbeli kisváros lakói egy nap különös jelenségre ébrednek. Hirtelen gyorsasággal egy rejtélyes erőmező, egy láthatatlan Búra ereszkedik le a településre. A pánik azonnal eluralkodik az embereken. Teljesen elszigetelődnek a civilizációtól és a láthatatlan Búrát sem belülről, sem kívülről nem lehet megsemmisíteni. A csapdába esett városlakóknak fel kell fedezniük a Búra eredetét, és létezésének célját. Rendezte: Kari Skogland, Jack Bender Szereplő(k): Natalie Martinez, Mike Vogel Amerikai sci-fi sorozat, 1. rész, 50 perc, 2013

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.35 A fiúk nem sírnak 10.40 Kobra 11 VIII. 11.40 A mentalista IV. Am. krimisorozat 12.40 Dr. House IV. 13.35 Egyről a kettőre III. Am. filmsorozat 14.05 A farm 15.25 Két pasi – meg egy kicsi VI. 15.55 NCIS VII. 24/17. 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 A kék angyal 22.30 Éjszakai híradó 23.00 NCIS VII. 24/17. 0.00 Kobra 11 VIII. 1.00 A mentalista IV. 1.45 Dr. House IV. (am.) 2.30 Hitszegők társasága (am.)

STV1 14.00 Építs házat, ültess fát! 14.30 Igaz történetek Katka Brychtovával 15.00 Asijina választása Török sorozat 16.00 Hírek 16.20 A világ területei 17.10 Csalók akcióban 17.45 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó, sport 20.20 Aviátor (am.) Howard Hughes, a huszadik század legfigyelemreméltóbb egyéniségei közé tartozott, s akinek szenvedélye a repülés. 23.05 Hivatásosok II. 23.55 A világ képekben

JOJ 12.30 Dr. Csont (8.) 13.30 Dr. Csont VI. 14.30 ValóVilág – Álomház 15.40 Bevásárlóverseny Juraj Mokrýval 15.55 Kapcsoltam 17.00 Híradó ötkor 17.45 Klán (10.) Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.20 ValóVilág – Álomház Az igazság köre 21.30 Panelházi történetek 23.00 Castle V. 24/3. Am. filmsorozat 0.00 Castle III. (11.) 1.00 Dr. Csont VI. Amerikai sorozat 2.50 The Glades (6.) Amerikai sorozat 3.35 Esküdt ellenségek. – Bűnös szándék IV. (am.)

STV2 13.10 Életfa: Az Alzheimer-kór 13.30 Út a véres földre Szlovák tévéjáték 15.00 A3UM 15.30 VAT – magazin 15.55 Magyar magazin 16.25 Tempó – magazin 16.45 Fókusz – a fogyasztó 17.30 Regionális hírek 18.00 A szépség szimbólumai 18.25 Tesztmagazin 18.40 Esti mese 19.00 Híradó 20.00 A rabbinő (dok.) 20.50 A halál doktorának festője 21.30 Hírek, sport 22.05 Perličky na dně Csehszlovák film 23.45 Rendőrségi magazin


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Segíts magadon! 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.40 Teleshop 10.50 Astro-Világ 12.00 Amit a szív diktál Mexikói sorozat 13.00 Monk – Flúgos nyomozó (am.) 14.00 Tények délután 14.55 Született feleségek (am.) 15.55 Csapdába csalva Német sorozat 16.55 Fogyj Rékával és Norbival! 17.00 Veled is megtörténhet! 18.00 Tények 19.10 Családi Titkok Bűnbeesve 20.10 Aktív 21.00 Jóban Rosszban Andreát csak nyugtatóval lehet lecsillapítani. Dóra Konrádtól kér segítséget, hogy megoldja az esetet. Közben Luca újabb összetűzésbe kerül osztálytársával, de otthon nem árulja el, hova lett a pénze. Zsanett és István újabb randevút beszél meg. 21.35 Mr. és Mrs Szórakoztató showműsor 23.20 Amerikai szépség (am.)

6.05 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 10.00 Top Shop 11.40 Asztro Show 12.50 Reflektor 13.05 Gasztrotúra 13.40 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.50 Fókusz 15.25 A végső akarat Török sorozat 16.25 A bosszú angyala Mexikói sorozat Josefina és Felicitas aggódik Daniela miatt, mert nem ment haza az este. Senor Jimenez elmondja Josefinának, hogy nincs pénz a cég számláján. Robles meghívja Sofiát, hogy ebédeljen vele és a szponzoraival, akik őt is támogatnák. 18.30 Híradó 19.20 Fókusz 19.45 Éjjel-nappal Budapest Magyar sorozat 20.55 Barátok közt 21.35 A szállító Amerikai–francia film 23.25 Brandmánia 0.05 Reflektor

5.55 Ma reggel 9.00 Capri – Az álmok szigete Olasz sorozat 9.55 Jó tudni! 10.25 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.25 Nemzetiségi magazin 12.55 Alpok–Duna– Adria 13.25 Vágtass velem! 13.55 Ridikül 14.40 Omega-koncert 15.35 Család csak egy van III. (4.) 16.35 A szenvedélyek lángjai (144.) 17.15 Szerencse híradó 17.25 Híradó 17.35 A múlt fogságában (27.) 18.30 A következő! 19.30 Híradó 20.20 Fábry 21.40 Az Este 22.15 Nemzeti Nagyvizit 22.45 Barangolások öt kontinensen 23.15 Híradó 23.30 Szabadság szárnyán – Moka Béla igaz története Magyar dok.-film A Margittáról származó férfi 1971-ben hatodmagával eltérített egy repülőgépet a nagyváradi reptéren. El is repültek Bécsig, ahol menekülttáborba kerültek. Néhány évvel később, máig tisztázatlan okokból hazaszökött Romániába, ahol elfogták, és börtönbe vitték. 0.25 Munkaügyek – IrReality Show

7.35 Lyukasóra 8.00 Térkép 8.30 Híradó 8.35 Határtalanul magyar 9.05 Gyökerek 9.40 Angyali érintés 10.30 Kisváros (ism.) 11.05 Linda (ism.) 12.00 Híradó 12.20 Velünk élő Trianon – Egy majdnem betiltott filmsorozat 13.15 Nyolc évszak Magyar sorozat 14.30 Kívánságkosár 16.35 Térkép 17.10 Everwood (20.) 18.00 Híradó, sport 18.30 Kisváros (83.) 19.10 Angyali érintés 20.00 T. I. R. (11.) 21.00 Hírek, sport 21.15 Kakuk Marci Magyar játékfilm Kakuk Marci eltemeti részeges szüleit és ráun az inaskodásra meg a pofonokra, Soma barátja bölcsességén és nyugalmán okulva, szélhámos legénnyé, csavargóvá válik. Somával együtt indul útnak, hogy mindig más helyen, furfanggal és kalandokban keressenek megélhetést és asszonyt. 22.50 MüpArt Classic Beethovenmaraton Koncertfilm 0.25 Koncertek az A38 hajón

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

13.05 Született kémek Amerikai sorozat 13.30 Varázslók a Waverly helyről Amerikai sorozat 14.15 Gyerekeknek 20.00 Híradó, sport 20.45 Az emberi csoda Az egó – De mi is az? Német sorozat 21.10 Ménes élet I. (1.) Osztrák sorozat 22.00 A következő! 22.55 Wallander II. Angol–svéd– am. sorozat (3.) 0.25 KorTárs 0.50 Európai szemmel

10.25 Monk – Flúgos nyomozó Amerikai sorozat 11.20 Mike és Molly Amerikai sorozat 12.20 Szívek szállodája 13.20 CSI: A helyszínelők (am.) 15.15 Shark – Törvényszéki ragadozó 17.15 Gyilkos számok Amerikai sorozat 18.15 Férjek gyöngye Amerikai sorozat 19.20 Jóbarátok (am.) 20.25 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 21.25 CSI: New York-i helyszínelők (am.) 22.20 Gyilkos számok 0.15 Harmadik műszak Amerikai sorozat

35

Tv-műsor > 2013. szeptember 12. > Csütörtök

2013. szeptember 10. | 37. szám

11.30 12.15 12.25 12.55 15.25 16.00 16.35 16.55 17.10 17.55 18.30 18.55 19.25 20.55 21.05 21.55 22.15 23.05 23.55 0.20

Laci bácsi konyhája TV-shop Fórum (ism.) TV-shop ATV Start! 700-as klub Start plusz Világhíradó Fórum Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd Híradó ATV Classic Híradó Start Haza húzó Késő esti híradó Világhíradó

9.00 A nagy svindli II. (4.) 10.00 Szeress most! (58.) 11.00 Vacsoracsata: Gönczi Gábor 12.00 Segítség, bajban vagyok! 13.00 A gyanú árnyékában 13.55 Barátok közt 14.30 Az örökség (37.) 15.30 A sors hullámain 16.30 Pillangó (43.) 17.30 Forró nyomon 18.30 Szeress most! (59.) 19.30 A gyanú árnyékában 20.30 Segítség, bajban vagyok! 21.30 Vacsoracsata (ism.) 22.30 Barátok közt 23.00 RTL II Híradó 23.30 Gazdálkodj okosan! 0.00 Elfelejtve (11.)

21.35 > RTL KLUB A szállító

A szállító magányos profi. A szuperjárgányán hibátlanul, időre házhoz szállítja amit rábíztak, majd elporzik. Szigorúan betartja saját szabályait. Egyetlen egyszer mégis kivételt tesz. Kinyitja az egyik rábízott csomagot. A zsákban beragasztott szájú, gyönyörű kínai lányt talál. Nehéz szívvel kézbesíti ugyan, de amikor nemsokára a féltett autója felrobban, visszatér a címzetthez és olyat tesz, amit még soha: megmenti a küldeményt... Rendezte: Corey Yuen Szereplő(k):Jason Statham, Matt Shulze Amerikai–francia akciófilm, 94 perc, 2002

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 A kék angyal 10.30 A fiúk nem sírnak 11.35 Kobra 11 VIII. 12.35 A mentalista IV. Am. krimisorozat 13.30 Dr. House IV. (am.) 15.25 Két pasi – meg egy kicsi VI. 24/19. (am.) 15.55 NCIS VII. 24/18. Am. krimisorozat 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.40 A farm 23.00 Éjszakai híradó 23.30 NCIS VII. 24/18. 0.25 Kobra 11 VIII. 1.15 A mentalista IV. 1.55 Dr. House IV.

STV1 14.20 Konyhatitkok 15.00 Asijina választása Török sorozat 16.00 Hírek 16.20 A világ területei 17.10 Csalók akcióban 17.45 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Luther. 6/3–4. Angol sorozat 22.10 Óvárosi nyomozók Cseh–szlovák sorozat 23.05 Riporterek 23.35 Hivatásosok II. 13/5. Angol sorozat 0.25 Szlovákia legnagyobb bűnügyei

JOJ 13.30 Dr. Csont IV. (am.) 14.30 ValóVilág – Az igazság köre 15.40 Bevásárlóverseny Juraj Mokrýval 15.55 Kapcsoltam 17.00 Híradó ötkor 17.45 Klán (11.) 19.00 Híradó, sport 20.20 ValóVilág – Álomház 21.30 Panelházi történetek 23.00 Dzsigolók Amerikai reality 0.00 The Moguls Am.–német film Andy meg van győződve, ha sok pénze lenne, felesége fiával együtt visszaköltözne hozzá. Ezért elhatározza, hogy pornófilmet fog forgatni.

STV2 13.05 Isten hozott, barátaim! 13.55 Éjszaka az archívumban 15.00 Szenior klub 15.25 Út – magazin 15.55 Roma dokumentum 16.20 Rendőrségi magazin 16.45 Fókusz – a jog 17.30 Regionális hírek 18.00 A természet értéke 18.40 Esti mese 19.00 Híradó 20.00 A dinoszauruszok bolygója Angol dok.-film 20.50 Tudományos magazin 21.30 Hírek és kommentárok 21.55 Gólok, pontok... 22.05 Este a lámpa alatt 0.10 Szeretet cseh módra


36

Csallóköz

Tv-műsor > 2013. szeptember 13. > Péntek

TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Alexandrapódium 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.40 Teleshop 10.50 Astro-Világ 12.00 Amit a szív diktál Mexikói sorozat 13.00 Monk – Flúgos nyomozó (95.) 14.00 Tények Délután 14.55 Született feleségek (am.) 15.55 Csapdába csalva 16.55 Fogyj Rékával és Norbival! 17.00 Veled is megtörténhet! 18.00 Tények 19.05 Családi titkok A hagyaték 20.10 Aktív 21.00 Jóban Rosszban Gyöngyi kártyát vet Szilviának, hogy megmutassák a lapok, lesz-e még újra szerelmes. Egy vendég el is kezd udvarolni Halásznénak és randevúra hívja. Közben Andrea újabb rohamot kap, igazságtalan Füredivel és elzavarja őt. Péter versenyt hirdet orvosainak. 21.35 Cool túra Amerikai film 23.55 Briliáns elmék Amerikai sorozat 0.35 Tények Este

6.05 Rajzfilmek 7.35 Híradó 8.08 Minden reggel 10.00 Top Shop 11.40 Asztro Show 12.50 Reflektor 13.05 Gasztrotúra 13.40 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.50 Fókusz 15.25 A végső akarat Török sorozat 16.25 A bosszú angyala Mexikói sorozat 18.30 Híradó 19.25 Fókusz 19.45 Éjjel-nappal Budapest 20.55 Barátok közt 21.35 CSI: Miami helyszínelők (11.) 22.35 Gyilkos hajsza Az utolsó fejezet Hardy és Weston éppen arra próbálnak rájönni, hogy hol lehet Parker, amikor megjelenik egy kisfiú egy Edgar Allan Poe álarcban. A maszkban üzenet, egy telefonszám van, amelyet felhívva a telefon Parker koporsójában csörög. A rendelkezésükre álló információk alapján elkapják az egyik emberrablót, akit kihallgatnak. 23.35 Kemény motorosok (2.) 0.40 Reflektor

5.55 Ma reggel 9.00 Capri – Az álmok szigete 9.55 Jó tudni! 10.25 Család-barát 12.01 Híradó 12.25 Roma magazin 12.55 Esély 13.25 Történetek a nagyvilágból 13.55 Ridikül 14.50 Omega-koncert 15.45 Család csak egy van III. (5.) 16.25 Híradó Nyár 16.40 A szenvedélyek lángjai (145.) Kolumbiai sorozat 17.25 Híradó 17.35 A múlt fogságában (28.) Brazil sorozat 18.00 A következő! 19.30 Híradó, sport 20.20 Szerelem és egyéb katasztrófák Francia–amerikai romantikus film 21.55 Híradó 22.25 Szeretettel Hollywoodból 22.55 Híradó 23.10 Így készült A nagymester Hongkongimagyar werkfilm 23.55 Kylie X 2008 – Koncert a londoni 02 Arénából Angol koncertfilm 0.45 Munkaügyek – IrReality Show Magyar sorozat

7.35 Akadálytalanul 8.00 Térkép 8.35 Hazajáró 9.05 Szerelmes földrajz 9.35 Angyali érintés 10.25 Kisváros (83.) 11.00 T.I.R. (ism.) 12.00 Híradó 12.20 Agrárpercek 12.45 Az utolsó remény A szabadság földjén. 9/1. Magyar sorozat 13.15 Nyolc évszak Magyar sorozat 14.30 Kívánságkosár 16.35 Térkép 17.10 Everwood (21.) 18.00 Híradó, sport 18.35 Kultúra a nagyvilágban 19.00 Labdarúgás 21.05 Monte Cristo grófja (4.) 22.00 Hírek, sport 22.15 Apró gyilkosságok a családban 4/3. rész Francia sorozat Antonin szeretőjének mesterkedése következtében Louise elvetél, Mme Dupré-t, a házvezetőnőt pedig meggyilkolják. Alix egy kihallgatott beszélgetésből megtudja, hogy nem Édouard, hanem Victor az apja. A felügyelő és segítője, Lampion csapdát állítanak a gyilkosnak, ám kudarcot vallanak. A féltékeny Édouard testvérére tereli a gyanút. 23.50 Közbeszéd 0.20 Koncertek az A38 hajón

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

13.25 Varázslók a Waverly helyről Amerikai sorozat 14.15 Gyerekeknek 20.00 Híradó, sport 20.45 Jamie 30 perces kajái (1.) Angol sorozat 21.15 Ménes élet (2.) Osztrák sorozat 22.05 A következő! 23.00 Szerelem és egyéb katasztrófák Francia–angol– amerikai film 0.25 Autós magazin 0.55 Szeretettel Hollywoodból

10.25 Monk – Flúgos nyomozó (am.) 11.20 Mike és Molly Amerikai sorozat 12.20 Szívek szállodája Amerikai sorozat 13.20 CSI: A helyszínelők (am.) 15.15 Shark (am.) 17.15 Gyilkos számok Amerikai sorozat 18.15 Férjek gyöngye 19.20 Jóbarátok (am.) 19.50 Kertvárosba száműzve (am.) 20.25 Két pasi – meg egy kicsi (am.) 21.25 Vikingek I. Kanadai–ír sorozat 0.20 Harmadik műszak Amerikai sorozat

11.30 11.55 12.25 12.55 15.25 16.35 16.55 17.10 17.55 18.30 18.55 19.25 20.55 21.05 21.55 22.15 23.05 23.55 0.20

Laci bácsi konyhája Déli Híradó Fórum TV-shop ATV Start Fő az egészség! Világhíradó Fórum Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd Híradó ATV Classic Híradó Start Haza húzó Késő esti híradó Világhíradó

9.00 A nagy svindli (5.) 10.00 Szeress most! (ism.) 11.00 Vacsoracsata: Stohl András 12.00 Segítség, bajban vagyok! 13.00 A gyanú árnyékában 13.55 Barátok közt 14.30 Az örökség (38.) 15.30 A sors hullámain 16.30 Pillangó (44.) 17.30 Péntektől péntekig 17.55 Barátok közt 18.30 Szeress most! (60.) 19.30 A gyanú árnyékában 20.30 Segítség, bajban vagyok! 21.30 Vacsoracsata (ism.) 22.30 Barátok közt 23.00 RTL II Híradó 23.30 Péntektől péntekig 0.00 Elfelejtve (12.)

20.20 > M1 Szerelem és egyéb...

Emily a Vogue magazin munkatársaként és a magánéletben is mindent megtesz a körülette lévő emberek szerelmi életének felvirágoztatása érdekében. Amikor egy szép napon új fotós kolléga kerül a magazinhoz, Emily rögtön küldetésének tekinti, hogy összehozza Peterrel, meleg szobatársával. Emily akkora lelkesedéssel veti magát bele célja megvalósításába, hogy fel sem tűnik neki, hogy ideje lenne saját boldogsága érdekében is tenni valamit. Rendezte: Alek Keshishian Szereplő(k): Brittany Murphy, Matthew Rhys Francia–angol–amerikai vígjáték, 90 perc, 2006

Markíza 8.30 Forr a bor 9.35 A fiúk nem sírnak 10.40 Kobra 11 VIII. 11.40 A mentalista IV. 12.40 Dr. House IV. (am.) 13.35 Egyről a kettőre III. 14.05 A farm 15.25 Két pasi... 24/20. 15.55 NCIS VII. 24/19. 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor 21.40 A farm 23.00 A kilencedik légió Angol akciófilm Britannia, időszámítás után 117-ben. A Római Birodalom meghódította a sziget déli részét, ám északon a hódítókat megállította a barbár, rettegett pikt törzsek gerilla harcmodora.

STV1 14.00 Építs házat, ültess fát! 14.30 Mennyei ízek 15.00 Asijina választása Török sorozat 16.00 Hírek 16.20 A világ területei 17.10 Csalók akcióban 17.45 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó 19.50 Gólok, pontok... 20.20 Szeretlek Szlovákia! Szórakoztató műsor 21.40 Poplegendák: Dalibor Janda 23.40 Senki sem tökéletes 0.45 Hivatásosok II. Angol sorozat 1.40 Hölgyklub (sor.)

JOJ 13.30 Dr. Csont IV. (am.) 14.30 ValóVilág 15.40 Bevásárlóverseny Juraj Mokrýval 15.55 Kapcsoltam 17.00 Híradó ötkor 17.45 Klán (12.) 19.00 Híradó, sport 20.20 ValóVilág 21.30 Panelházi történetek 23.00 Arctic Blast – Amikor megfagy a világ. Kanadai–ausztrál sci-fi 1.00 Tiszta vér (am.) Tom egykor rendőr volt, most azzal keresi a kenyerét, hogy a gyilkosságok helyszínét a rendőrség megbízásából a vizsgálat lezárása után tisztára pucolja.

STV2 12.20 Este a lámpa alatt 14.50 Davis Cup: Szlovákia– Svédország 19.50 Portré: Karol Horák 20.00 Vad Kína (dok.) 20.50 Família 21.20 Kinorama 22.00 Santiago ’73 Chilei filmdráma Az 1973-ban, Pinochet hatalom átvétele alatt, Chilében játszódó film főhőse egy férfi, aki halottasházban dolgozik és beleszeret egy táncosnőbe, akinek politikai okok miatt bujkálnia kell. 23.30 Szlovák bigbeat (9.) 0.15 Hírek


TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.00 Az idő örvényében 6.25 TV 2-matiné 10.00 Monster High 11.30 Kalandjárat 12.00 Babavilág 12.30 Fogyótúra 13.00 Én is menyasszony vagyok 13.00 Psych – Dilis detektívek (am.) 13.30 Stílusvadász 14.00 Xena V. Amerikai sorozat 15.00 A férjem védelmében II. Amerikai sorozat 16.00 Luxusdoki (am.) 17.00 Irigy Hónaljmirigy Show 18.00 Tények 19.00 Aktív Extra 19.30 Tor-túra Amerikai film 21.25 Egetverő haderő Amerikai film 23.15 Gyilkosok gyilkosa Amerikai film Az Amerikában élő kínai emigráns, John Lee profi bérgyilkos. Családja biztonsága érdekében kénytelen elvállalni egy megbízást az alvilág királyától, Mr. Weitől: egy nyomozót kell eltennie láb alól. Lee-nek azonban megszólal a lelkiismerete.

7.00 Kölyökklub 10.15 Trendmánia 10.55 XXI. század 11.25 Házon kívül 12.00 a´la CAR 12.30 Autósmagazin 13.05 Dilinyósok 13.30 Agymenők II. Am. sorozat 14.20 Eastwicki boszorkák (11.) 15.20 A hős legendája Amerikai sorozat 16.25 Fiú a Marsról Amerikai film David, a magányos sci-fi író örökbe fogad egy kisfiút, Dennist. A fiú különleges képzelőerővel van megáldva, azt állítja, hogy a Marsról jött. A gyereknevelés során az újdonsült apuka nem várt nehézségekkel találja magát szembe. Szerencsére barátnőjére, Harlee-re és testvérére, Lizre mindig számíthat. 18.30 Híradó 18.55 Fókusz Plusz 20.00 X-Faktor A válogatás 21.40 A megmentő Amerikai film 23.20 A sziklatanács titka (francia)

6.55 Család-barát 9.00 Aranyfeszt 9.30 Kerékpártúra 10.00 Történetek a nagyvilágból 10.30 Életművész 11.30 Kincsünk a víz Bükfürdő 50 éves 11.45 TeSzedd! 12.01 Hírek 12.05 Másfélmillió lépés Magyarországon – 32 év múlva (12.) 13.05 A világörökség kincsei 13.20 Szeretettel Hollywoodból 13.45 TeSzedd! 13.55 Labdarúgás 16.00 Valentin napi randevú (am.) 15.20 TeSzedd! 17.30 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat 19.30 Híradó, sport 20.20 80 nap alatt a Föld körül Am.–angol film 22.20 Borvacsora – Badacsony 23.15 Tesztoszteron – Bornai Tibor új zenei kalandja 0.10 Az ördög háromszöge (am.) A gyönyörű, szexi Nicole és a halkbeszédű, félénk Mia ugyanazt a férfit szeretik. Nicole az ördögi vonzerővel megáldott férfinek a szeretője, és képtelen elhagyni, míg Mia, Guy felesége már öngyilkosságot is elkövetett férje sorozatos hűtlensége miatt.

7.45 Élő egyház 8.15 Isten kezében 8.40 Sírjaik hol domborulnak 9.10 Akadálytalanul 9.35 Tájtitkok tudói 10.10 Cigányutak (4.) Suki András 10.35 Székely kapu 11.10 Déltenger kincse Ausztrál–francia filmsorozat 12.00 Híradó 12.10 A világörökség kincsei 12.25 Ízőrzők 13.00 VIII. Henrik magánélete Angol film 14.35 Táncvarázs 15.30 Önök kérték! 16.25 Forró mezők Magyar film 18.00 Híradó, sport 18.30 Futótűz III. (am.) 19.20 Szerencsés flótás (magyar) Egy gyönyörű és kényelmes kastély, valahol a harmincas években. A kastély lakóinak már nincs ötletük unalmuk elűzésére, különösen Klári kisasszony nyűgös. Udvarlóinak így kapóra jön a ház felé lopakodó két betörő. Elhatározzák, hogy nem mutatkoznak, de a betörők minden kívánságát teljesítik. 20.40 Az angyal és a rosszember Am. western 22.20 Kultikon+ 22.50 Dunasport 23.05 MüPart

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

10.40 Gyerekeknek 13.50 Varázslók a Waverly helyről (am.) 14.10 Táncakadémia 14.35 Lumpenstikli 15.35 Gyerekeknek 20.00 Híradó este 20.45 TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért 22.05 Kylie X 2008 – Koncert a londoni 02 Arénából 23.00 Így készült A nagymester 23.35 4 összeesküvő és 1 temetés (2.) Osztrák sorozat 0.20 80 nap alatt a Föld körül Amerikai–ír– német film

11.10 Két pasi... Amerikai sorozat 12.15 Szívek szállodája 14.15 Doktor House 16.10 Patch Adams Amerikai film A kórház csendes, steril, komor falai közé hirtelen egy hatalmas cipőjű bohóc ront be, óriási vörös orral az ajtón és végiglépdel a folyosón. Betegek vigyázat, a nevetés ragályos! 18.35 Vissza a jövőbe Amerikai sci-fi 21.00 Vikingek I. Ír– kanadai sorozat 0.00 Jackie nővér Amerikai sorozat

37

Tv-műsor > 2013. szeptember 14. > Szombat

2013. szeptember 10. | 37. szám

12.25 13.05 15.05 15.35 16.00

16.55 17.55 18.25 18.55 19.25 20.30 23.10

23.55 0.05

Fő az egészség! TV-shop Tempó Ebugatta Könyvjelző Kulturális magazinműsor Fórum Híradó Képlet Híradó Jutalomjáték Sas Mikroszkóp kabaré Hazahúzó Hazai üdülési és szabadidős lehetőségek Híradó Vidám vasárnap

9.55 Ezel – bosszú mindhalálig 12.05 Tökéletes célpont 13.00 Tru Calling – Az őrangyal (11.) 14.00 Nyomtalanul (8.) 15.00 CSI: Miami helyszínelők (4.) 16.00 Gazdálkodj okosan! 17.00 Egy este... (ism.) 18.00 Sokkoló valóság (4.) 19.00 Forró nyomon 20.00 Apja lánya Amerikai vígjáték Ollie Trinknek mindene meg van az életben. Remek karrier, gyönyörű feleség, ráadásul gyermekáldásnak néznek elébe. 22.00 After X

1.15 > JOJ Szexi és halálos

Egy titkos dél-amerikai ügyfél megbízza Sam Stewart zsoldos ügynökségét egy rejtélyes aktatáska megszerzésével. Azt azonban elfelejti közölni, hogy a táska szigorúan bizalmas katonai információkat rejt és egy hirhedten kegyetlen, egykori orosz titkosszolgától, Anatoly Federovtól kell megszerezni. Az orosz azonban nem hagyja annyiban a dolgot és rajtaüt Samék búvóhelyén, ám a nőnek egy beépült FBI-ügynök segítségével sikerül egérutat nyernie... Rendezte: Dustin Rikert Szereplő(k): Lorenzo Lamas, Frank Zagarino Amerikai akciófilm, 90 perc, 2005

Markíza 6.00 Dr. House IV. 6.45 Gyerekeknek 8.10 Egyről a kettőre III. 8.40 Kutyám, Skip Amerikai film 10.35 Két pasi – meg egy kicsi VI. (am.) 11.05 Négy férfi, egy eset. 10/2. (am.) 11.35 Men in Black – Sötét zsaruk 2. Amerikai akciófilm 13.35 Mézengúz (am.) 15.20 Két hét múlva örökké. Amerikai– ausztrál vígjáték 17.35 Hurrikán 18.20 Hab a tortán A társadalom krémje 19.00 Híradó, sport 20.30 A farm – párbaj 22.20 Terhes társaság Amerikai vígjáték 0.25 A kilencedik légió Angol akciófilm

STV1 12.30 On Air 13.00 Postaláda 14.05 Lányaim. 6/5. Olasz sorozat 15.45 Sziki-szökevény Amerikai vígjáték 17.15 Építs házat, ültess fát! 17.55 Taxi 18.25 Mennyei ízek 19.00 Híradó, sport 20.20 Postaláda 21.30 Katka Brychtová Igaz történetei 22.05 Felipe és Letizia Spanyol film 23.55 Jane Doe harca Kanadai filmdráma 1.25 Sziki-szökevény Amerikai vígjáték

JOJ 8.50 Túlélés a farkasokkal Francia–belga– német filmdráma 11.30 ValóVilág – Álomház 12.35 X FACTOR USA 2013 15.50 Arctic Blast – Amikor megfagy a világ (ism.) 18.00 Jó az ár 19.00 Híradó, sport 20.20 ValóVilág A döntés Valóságshow 22.30 A király nevében Német–kanadaiamerikai film 1.15 Szexi és halálos (Halálhozó) Amerikai akciófilm 3.25 A bowling-bajnok Amerikai vígjáték

STV2 12.30 Vízi szlalom-vb 13.55 Davis Cup: Szlovákia– Svédország 17.30 BL-magazin 18.00 Csehországon át... 18.30 Nemzetiségi magazin 18.40 Esti mese 19.00 Híradó 20.00 Felszabadítók 20.45 A3UM: aktivisták 21.10 Csodák.sk 22.00 Teoréma (olasz) A milánói nagypolgári család életét felbolygatja egy titokzatos látogató, akibe a család minden tagja beleszeret, olyannyira, hogy a fiatal férfi erotikus vonzerejétől már egyikük sem tud szabadulni. 23.35 Művészet 2013 0.00 ArtSpektrum


38 TV2

RTL Klub

M1

Duna TV

6.25 TV 2-matiné 10.05 Astro-Világ 11.10 Egészségmánia 11.40 Stahl konyhája 12.10 Több mint TestŐr 12.40 Aktív extra 13.10 A kiválasztott – Az amerikai látnok IV. Amerikai sorozat 14.10 Békétlen békítő Amerikai sorozat 15.10 Sue Thomas FBI Amerikai sorozat 16.10 Tor-túra Amerikai film 18.00 Tények 19.00 Napló 20.00 Vasember 2. Amerikai film 22.25 A Bourneultimátum Amerikai thriller Csak el akart tűnni. Ám ehelyett Jason Bourne-ra azok vadásznak, akik olyanná tették, amilyen. Elvesztette az emlékeit és az egyetlen embert, akit szeretett. Nem riasztja a golyók zápora és a magasan képzett gyilkosok új nemzedéke sem. Egyetlen célja van: visszamenni a kezdetekig és kideríteni, ki is ő valójában. 0.35 Halálsoron Amerikai film

7.00 Kölyökklub 10.15 Egészségkalauz 10.55 Teleshop 11.50 Gasztrotúra 12.25 A Muzsika Tv bemutatja: Mi muzsikus lelkek 13.00 Tuti gimi (am.) Lemondás 14.20 Szerelmünk lapjai (am.) Allie és Noah tizenévesek voltak, amikor találkoztak, az első pillanattól kezdve rokonszenveztek egymással. Kibontakozó szerelmük hamar beteljesedik. A lány gazdag szülei azonban ellenzik kapcsolatukat, így a két fiatal útja elválik egymástól. Amikor néhány esztendővel később újra találkoznak, a szerelmük újjáéled, és Allie-nek hamarosan választania kell társa és társadalmi rangja között. 16.35 Beverly Hills-i nindzsa Amerikai film 18.30 Híradó 18.55 Harry Potter és a Halál ereklyéi Amerikai film 21.20 Mennydörgő robaj (am.) 23.20 Portré 24.00 Remington Stelle (am.)

6.55 Család-barát 8.55 Katolikus krónika 9.50 Tanúságtevők 10.45 Kérdések a Bibliában 10.55 Református magazin 11.20 Evangélikus ifjúsági műsor 11.30 Mai hitvallások 12.01 Hírek 12.05 Világ Kép 12.35 TeleSport 13.05 Csodaországban Amerikai film 14.45 Rád találok Marrákesben Német film Mira soha nem látta még az igazi apját, de mindig róla álmodozott. Egy napon azonban, amikor az anyukája félénk izgalommal közli vele, hogy férjhez akar menni, düh és rémület fogja el: az ő apja helyébe akar valaki lépni?! Ám ekkor mintegy csodaként ráakad az apjára az interneten. Mira gondolkodás nélkül a nyomába ered, egyenesen a marokkói Marrakesbe. 16.20 Labdarúgás DVSC-Teva– Videoton FC 18.50 A Lényeg 19.30 Híradó, sport 20.20 Zorro legendája Am. kalandfilm 22.30 Kalifornia királya. Am.– mexikói film 0.05 MüpArt koncert

7.50 Világ-Nézet 8.45 Élő világegyház (ism.) 9.10 Mag-erőmű. A búza és a kenyér története 10.00 Hagyaték 10.30 Határtalanul magyar 11.00 Evangélikus istentisztelet Temesvárról 12.00 Híradó 12.10 Kultúra 12.30 Ízőrzők 13.05 Lovagias ügy Magyar film A nagy nagybácsi, azaz Milkó vezérigazgató úr kis unokaöccse a nyegle fiatalember, az igéző mosolyú Milkó Pál, aki azt hiszi, neki mindent szabad, hiszen fiatal és reményteljes. Nem csoda hát, ha összekülönbözik a cég megbecsült könyvelőjével, Virág Andorral, olyannyira, hogy még meg is üti az idős embert... 14.30 Hazajáró 15.05 Csellengők 15.30 Hogy volt?! 16.30 Szerencsés flótás (magyar) 18.00 Híróra, sport 18.30 Heti Hírmondó 19.00 Önök kérték! 19.55 Jó estét nyár, jó estét szerelem Magyar film (1.) 21.05 Te rongyos élet Magyar film 22.55 Dunasport 23.10 Világ-Nézet 0.05 Koncertek az A38 hajón

M2

Viasat 3

ATV

RTL II

11.15 Gyerekeknek 15.00 H2O: Egy vízcsepp elég 15.50 Na végre, itt a nyár! (6.) Magyar sorozat 16.20 Gyerekeknek 20.00 Híradó este 20.45 Mad Men – Reklámőrültek Amerikai sorozat (15.) 21.30 Rád találok Marrákesben Német film 23.00 Csodaországban Amerikai film 0.40 Kalifornia királya Amerikai– mexikói film

Csallóköz

Tv-műsor > 2013. szeptember 15. > Vasárnap

11.20 A nagy házalakítás 13.25 Patch Adams Amerikai film 15.35 Vissza a jövőbe Amerikai sci-fi 18.05 A célszemély Amerikai sorozat 19.05 Gyilkos számok Csontok Amerikai sorozat 20.00 C.S.I.: New York-i helyszínelők Amerikai sorozat 21.00 Vikingek I. Ír– kanadai sorozat 24.00 Az elnök szerelme Német film

10.15 11.00 13.55 16.05 16.30 16.45 17.05 17.55 18.20 18.55 19.25

21.55 22.05

23.05 23.55 0.05

700-as klub Vidám vasárnap Tv-shop Együtt a biztonságért! Álomsztori Könyvjelző Kulturális magazin Fórum Híradó Fórum Híradó Névshowr Szórakoztató műsor (ism.) Híradó Magánbeszélgetés Juszt László műsora Hazahúzó Késő esti híradó Névshowr (ism.)

9.00 Apja lánya (ism.) 11.00 Tru Calling – Az őrangyal (11.) 12.00 Nyomtalanul (ism.) 13.00 CSI: Miami helyszínelők (ism.) 14.00 Szombat Esti Láz 17.00 Segítség, bajban vagyok! 22.00 Heti Hetes 23.00 Sötét zsaruk (7.) 0.00 Minden azzal kezdődött Amerikai vígjáték Ben elkeseredett filmproducer, akinek a csillaga leáldozóban van. Nehéz megbarátkozni ezzel a gondolattal, különösen, hogy második házasságával is gondjai vannak.

22.30 > M1 Kalifornia királya

Tizenhat évesen Mirandát az anyja elhagyta, majd kimaradt az iskolából, és azóta maga gondoskodik a betevőről: egy McDonald's étteremben dolgozik. Charlie, az apja egy elmegyógyintézet lakója. Mikor apját végül kiengedik, a helyzet csak fokozódik. Charlie ugyanis meg van róla győződve, hogy környékükön kell Juan Florismarte Garces atya rég elásott kincsét keresnie. Szüksége van lányára, aki bár vonakodik, segíteni szeretne apjának Rendezte: Mike Cahill Szereplő(k): Michael Douglas, Evan Rachel Wood Mexikói–amerikai vígjáték, 96 perc, 2007

Markíza 7.45 Majom bajom Am.–német film 9.30 Plavcsík és Vratko Cseh mesefilm 11.15 Salamon király kincse. Német– amerikai film 14.55 Oviapu (am.) 17.05 Drágán add a rétedet (am.) 19.00 Híradó, sport 20.30 The Expendables – A feláldozhatók 2. Am. akciófilm Barney és régi vágású zsoldosai könnyen jövő dohányban reménykednek, ám amikor csúnyán félremennek a dolgok, és egyiküket brutálisan meggyilkolják, bosszút esküsznek. 22.35 Öld meg Rómeót! Amerikai thriller

STV1 10.30 Hétfájdalmas Szűz Mária 12.30 Agatha Christie: Poirot (angol) 14.05 Grimm mesék: A brémai muzsikusok Német mesefilm 15.10 Szent Péter esernyője Magyar film 16.40 Senki sem tökéletes 17.45 Hurrá, ki a kertbe! 18.15 Konyhatitkok 19.00 Híradó, sport 20.20 Názáreti Mária Olasz filmdráma A római Augustus császár és a zsidók királya, Heródes uralkodásának idején élt Mária, a tiszta szívű lány, akit mindenki szeretett. 23.45 Maigret (sor.)

JOJ 12.20 Castle V. 24/3. 14.20 A király nevében Német–kanadai– amerikai film 17.15 Új lakás 18.00 Jó az ár 19.00 Híradó, sport 20.20 Sztár kerestetik Cseh-Szlovákia tehetsége 23.00 Vámpírnaplók Amerikai sorozat 1.00 A te napod Amerikai vígjáték Scott született lúzer. Az iskolában mindenki átnéz rajta, bármibe kezd, semmi sem sikerül neki. Véletlen folytán azonban a figyelem középpontjába kerül az öreg diákok titkos öszszejövetelén.

STV2 13.20 Família 13.55 Davis Cup: Szlovákia– Svédország 14.25 Vízi szlalom-vb 15.30 Davis Cup 16.35 Őrangyalok 17.00 Színészlegendák: Mária Kráľovičová 17.05 A nagybácsi álma Szlovák tévéjáték 18.40 Esti mese 19.00 Híradó 19.45 Hétfájdalmas Szűz Mária – Szlovákia védőszentjének ünnepén 20.00 Halhatatlanok: Ellenőrzés Szlovák melodráma 21.05 Dokumentumklub 22.40 Meccs lefújva 23.05 Vízi szlalom-vb 0.10 Hírek


TV2

RTL Klub

6.00 Aktív Extra 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.40 TeleShop 10.50 Astro-Világ 12.00 Amit a szív diktál 13.00 Monk – Flúgos nyomozó (am.) 14.00 Tények Délután 14.50 Csapdába csalva 16.50 Fogyj Rékával és Norbival! 16.55 Hal a tortán 18.00 Tények 19.05 Édes élet Reality show 20.10 Aktív 21.00 Jóban Rosszban Lucát Szabi kíséri az iskolába, felajánlja segítségét a lánynak, de nem tud mindig mellette lenni. Közben Andrea kórházi ágyán is egyre furábban viselkedik, ráadásul rossz híreket kap. 21.35 NCIS (am.) 22.35 NCIS: Los Angeles (am.) Történelem 23.45 Én is menyasszony vagyok 0.15 Összeesküvés Amerikai sorozat 1.20 Tények Este 1.55 Astro-Világ Éjjel

6.05 Rajzfilmek 8.08 Minden Reggel 9.10 Ízes élet 10.00 Top Shop 11.40 Asztro Show 13.05 Portré 13.40 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.50 Fókusz 15.25 A végső akarat Török sorozat 16.25 A bosszú angyala Mexikói sorozat 18.30 Híradó 19.20 Fókusz 19.45 Éjjel-nappal Budapest 20.55 Barátok közt Hanna jóval közelebb kerül a főnökéhez, mint az ajánlott. A kérdés, hogyan reagál erre Péter, ha megtudja. Valaki figyeli Petit és Hannát. Júlia elmondja Nórának, hogy esküvő lesz. Vajon, hogy reagál? Miklós érzelmei egyre mélyebbek Zsófi iránt. 21.35 Dr. Csont (am.) Tiltott tigrisek 22.35 CSI: A helyszínelők (am.) 23.35 A főnök (12.) Amerikai sorozat 0.40 Reflektor

M2

Viasat 3

13.25 Csajok a zŰrből 13.50 Varázslók a Waverly helyről III. (10.) 14.15 Gyerekeknek 20.00 Híradó este 20.45 Birkózó-vb Élő közvetítés 21.45 Sophie szerint a világ: Lisszabon 22.15 A következő! 23.10 Zorro legendája Am. kalandfilm Zorro álarcának örököse, Don Alejandro de la Vega legutóbbi kalandjuk óta feleségül vette Elenát, fiuk, Joaquin pedig már 10 éves. A kisfiú rajong a hős Zorróért és nem sejt semmit. 1.15 Életművész

12.20 Szívek szállodája Amerikai sorozat 13.20 CSI: A helyszínelők Amerikai sorozat 15.15 Shark – Törvényszéki ragadozó 17.15 Gyilkos számok Egyre több öko-gyújtogatás történik az utóbbi időben a környéken, de a legutóbbi esetnél a felgyújtott terepjáró mellett egy ember is meghalt a lángokban. 18.15 Férjek gyöngye (am.) 19.20 Jóbarátok (am.) 20.25 Két pasi – meg... 21.25 Hulk (am.) 0.15 Harmadik műszak Amerikai sorozat 1.15 Nikita (34.)

39

Tv-műsor > 2013. szeptember 16. > Hétfő

2013. szeptember 10. | 37. szám

Duna TV

M1 5.55 Ma reggel 9.00 Capri – Az álmok szigete 9.55 Jó tudni! 10.25 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Nemzetiségi magazinműsorok 13.55 Magyarlakta – vidékek krónikája 14.55 Színházépítők – Fellner és Helmer magyarországi színházai (dok.) 15.45 Család csak egy van III. (6.) Jake és Rachel közös lakáskeresését megzavarja Alex hazatérése, akit nagyon felzaklat anyja udvarlója, illetve az, hogy bátyja is elköltözik otthonról. 16.30 Híradó 16.45 A szenvedélyek lángjai (146.) 17.30 Híradó 17.40 A múlt fogságában (29.) Brazil sorozat 18.30 A következő! Napi kvízműsor 19.30 Híradó este 20.15 Legenda: R-GO 21.35 Kékfény Bűnügyi magazin 22.35 Az Este 23.05 Birkózó-vb Összefoglaló 23.35 Aranyfeszt 2013 0.20 Az utolsó előtti út 0.50 Munkaügyek – IrReality Show Magyar sorozat

7.35 Élő egyház 8.00 Térkép 8.35 Isten kezében 9.05 Mesélő cégtáblák A hallstatti sóbánya 9.35 Múltidézés 10.30 Kisváros (84.) Magyar sorozat 11.10 Déltenger kincse Ausztrál–francia filmsorozat 12.02 Híradó 12.25 Napirend előtt 12.55 Kapcsoljuk az Országházát 16.35 Térkép 17.10 Everwood (am.) Legbelső félelem 18.00 Híradó, sport 18.30 Kisváros (85.) Cirkusz Magyar sorozat 19.10 Angyali érintés A hibátlan meccs Amerikai sorozat 19.55 Rózsa Sándor Magyar sorozat 20.50 Hírek, sport 21.05 Játék a kastélyban Színházi előadás Három magyar színpadi szerző fültanúja lesz Annie, az operettprimadfonna és korábbi hódolójának félreérthetetlenül bensőséges beszélgetésének. A helyzet egyértelmű, Annie hűtlensége bizonyítást nyert. 23.00 Sportaréna 23.30 Koncertek az A38 hajón

ATV

RTL II

11.30 12.25 12.55 15.30 16.10 16.30 16.55 17.10 18.30 18.55 19.25 20.45 20.55 21.05

9.00 10.00 11.00 12.00

21.55 22.20 23.05 23.55 0.15

Laci bácsi konyhája Fórum Tv-shop 700-as klub Start + Kőbánya híradó Világhíradó Fórum; Híradó Fórum Híradó Egyenes beszéd No comment Világhíradó Újságíróklub Közéleti beszélgetőshow Híradó Húzós Közéleti műsor Hazahúzó Híradó No comment (ism.)

13.00 13.55 14.30 15.30 16.30 17.30 18.30 19.30 20.30 21.30 22.30 23.00 23.30 0.30

A nagy svindli Szeress most Vacsoracsata Segítség, bajban vagyok! A gyanú árnyékában Barátok közt Az örökség A sors hullámain Pillangó Heti Hetes Best of Szeress most! A gyanú árnyékában Segítség, bajban vagyok! Vacsoracsata (ism.) Barátok közt RTL II Híradó Egy Este… Elfelejtve

21.25 > VIASAT3 Hulk

Bruce Banner genetikust az egyik kísérlet során súlyos gammasugárzás éri. A férfi különös változáson megy keresztül. Ha feldühítik, a testében felgyülemlő adrenalin hatására fékezhetetlen, zöld szörnyeteggé változik. A Hulk képében Bruce megtanulja arra használni az erejét, hogy megvédje a gyengéket. A teremtmény elfogására a hadsereget is mozgósítják. Az akciót Ross tábornok, és a rivális tudós, Glenn Talbot irányítja. Rendezte: Ang Lee Szereplő(k): Eric Bana, Jennifer Connelly Amerikai sci-fi, 132 perc, 2003

Markíza 6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor Szlovák sorozat 9.35 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 10.45 Kobra 11 IX. Német sorozat 11.50 A mentalista IV. Am. krimisorozat 12.45 A farm 15.55 NCIS VII. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflektor 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.40 A farm 23.00 Éjszakai híradó 23.30 NCIS VII. 24/20. Am. krimisorozat 0.25 Kobra 11 IX. 1.20 The Expendables – A feláldozhatók Amerikai akciófilm 2.55 A farm

STV1 14.20 Építs házat, ültess fát! 15.10 Asijina választása Török sorozat 16.00 Híradó 16.20 A világ területei 17.10 Csalók akcióban II. 17.45 Párbaj – vetélkedő 18.20 Öten öt ellen 19.00 Híradó, sport 20.20 John Lennon – A fiatal évek Angol filmdráma John Lennon 15 éves, aki két nő árnyékában nőtt fel Angliában. Ötéves volt, amikor az anyja, Julia a nővérére bízta gyermekét. 21.55 Rossella. 7/6. 23.30 Hivatásosok II. 0.20 Riporterek

JOJ 12.00 Híradó 12.30 Dr. Csont (11.) Amerikai krimisorozat 13.30 Dr. Csont IV. (3.) 14.30 ValóVilág 15.40 Bevásárlóverseny Juraj Mokrýval 15.55 Kapcsoltam 17.00 Híradó 17.45 Klán (13.) 19.00 Híradó, sport 20.20 Panelházi történetek 21.40 ValóVilág – Álomház – A kiválasztás 23.00 Geissék – A milliomosok nehéz élete 0.00 X FACTOR USA 2013 (ism.) 3.05 A hatalom hálójában IV. (am.)

STV2 14.25 14.50 15.55 16.20 16.45 17.30 18.00 18.25 18.40 19.00 20.00 20.55 21.30 22.05 0.00

BL-magazin Sporthírek Nemzetiségi magazin Katonai magazin Fókusz – munka Regionális hírek Az önök szemével Francia dok.-film Kassa, Európa kulturális fővárosa Esti mese Híradó A Sikorski-ügy Német dok.-film VAT – magazin Hírek, sport Neds Angol filmdráma A3UM magazin


40 TV2 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka 9.20 Stahl konyhája 9.30 Babapercek 9.40 TeleShop 10.50 Astro-Világ 12.00 Amit a szív diktál Mexikói sorozat 13.00 Monk - Flúgos nyomozó (am.) 14.00 Tények Délután 14.50 Csapdába csalva Német dokureality 15.50 Családi Titkok Gyerek mindenáron 16.50 Fogyj Rékával és Norbival! 16.55 Hal a tortán 18.00 Tények 19.05 Édes élet 20.10 Aktív 21.00 Jóban Rosszban Füredi nem szívesen hagyja magára Andreát, de a város ügyei elszólítják. Új befektetők érkeznek Csillagkútra, ami Roland érdeklődését is felkelti. Közben Szabi és Orsi hiába próbálja kideríteni, mi történik Lucával az iskolában. 21.35 40 éves szűz Am. vígjáték 0.00 Zsaruvér I. (14.) Valentin nap Amerikai sorozat 1.05 Tények Este 1.40 Astro-Világ Éjjel 2.45 A titkok gyermekei Török–magyar filmdráma

M2 13.05 Született kémek 13.25 Varázslók a Waverly helyről (am.) 14.15 Gyerekeknek 20.00 Híradó este 20.45 Birkózó-vb Élő közvetítés 21.45 Gyógyító természet A kristályok ereje Évszázadokon át az ember arról álmodott, hogy harmóniában él a természettel. Az utóbbi években egy új irány vált nyilvánvalóvá az egészségügyben: visszatérni az ősi gyógymódokhoz. 22.15 A következő! 23.10 Sheryl Crow koncertje 0.10 Pasta (6.) Dél-koreai sorozat

Csallóköz

Tv-műsor > 2013. szeptember 17. > Kedd RTL Klub 6.05 Rajzfilmek 8.08 Minden reggel 10.00 Top Shop 11.40 Asztro Show 12.50 Reflektor 13.05 Brandmánia 13.40 Éjjel-nappal Budapest (ism.) 14.50 Fókusz 15.25 A végső akarat Török sorozat 16.25 A bosszú angyala Mexikói sorozat 18.30 Híradó 19.25 Fókusz 19.45 Éjjel-nappal Budapest 20.55 Barátok közt 21.35 A mentalista V. Véres viszály A CBI egy Carson Springs-i haláleset ügyében nyomoz. A dolog pikantériája, hogy az áldozat közelében megtalálják Rigsby édesapját is, aki nem hajlandó elmondani, mit keresett ott. A sérült férfit kórházban látják el, ahonnan megszökik. 22.35 Döglött akták A templomi zongorista esete Amerikai sorozat 23.40 XXI. század – a legendák velünk élnek 0.10 Reflektor 0.30 Hazudj, ha tudsz! (am.) Hazugságok útvesztője

Viasat 3 13.20 CSI: A helyszínelők 15.15 Shark – Törvényszéki ragadozó 17.15 Gyilkos számok 18.15 Férjek gyöngye 19.20 Jóbarátok (am.) 20.25 Két pasi meg... 21.25 Szerelem a láthatáron (reality) A sorozat főszereplői, Bencsik Tamara énekesnő, Elbert Alexa modell, A címlaplány győztese, Fehér Adrienn színésznő és Völgyi Zsuzsi énekesnő, akik hosszabb-rövidebb ideje párkapcsolat nélkül élnek, és ezúttal a kamerák előtt vágnak bele a párkeresésbe. 22.25 Gyilkos számok 0.25 Harmadik műszak 1.25 Nikita II. (35.)

M1

Duna TV

5.55 Ma reggel 8.15 Capri – Az álmok szigete (68.) 9.55 Jó tudni! 10.25 Család-barát 12.01 Híradó, sport 12.25 Nemzetiségi magazinműsorok 13.25 Aranyfeszt 2013 13.55 Ridikül 14.45 Caruso másik hangja Olasz dok.-film Enrico Caruso Nápoly nyomornegyedében nőtt fel. Tízéves korában már templomi gyermekkórusban énekelt, majd különböző mestereknél tanult. 1899-ben debütált a milánói Scalában... 15.40 Család csak egy van III. (7.) 16.30 Híradó + 16.45 A szenvedélyek lángjai (147.) 17.30 Híradó 17.40 A múlt fogságában (30.) 18.30 A következő! Napi kvízműsor 19.30 Híradó este 20.20 Párizsi helyszínelők (6.) 21.10 King II. (3.) 22.00 Az Este 22.30 Birkózó-vb Összefoglaló 23.00 Híradó 23.15 Magyar retró Dokumentumfilm 0.10 Munkaügyek – IrReality Show

7.30 Hírek, sport 8.00 Térkép 8.30 Híradó 8.35 Zebra 9.00 Kapcsoljuk az Országházát 16.35 Térkép 17.10 Everwood (23.) Amerikai sorozat 18.00 Híradó, sport 18.30 Kisváros (86.) Az esküvő Eljött a várva várt nap, az esküvő, és mindenki erről beszél. Kivéve azt az elegáns üzletembert, akit hidegen hagy a fiatalok boldogsága, és csak egyetlen cél lebeg a szeme előtt: a Makár-tanya tulajdonjogát szeretné megkaparintani. De vajon miért? 19.10 Angyali érintés Férjvadászat 19.55 A falu jegyzője Magyar sorozat 21.05 Hírek, sport 21.20 Senki nem tér vissza (3.) Lorenza nővér lelkében zavart okoz, hogy főnökasszonnyá történt kinevezése elszigeteli őt a lányoktól. Xeniának választania kell Dino és Raimondo között. Emanuelára kettős súly nehezedik: az anyáé és a normális társas életre vágyó nőé. 22.55 Koncertek az A38 hajón

ATV 11.30 12.25 15.30 16.10 16.30 16.55 17.10 17.55 18.50 18.55 19.25 20.45 20.55 21.05 21.55 22.10 22.20 23.05 23.55 0.15

Laci bácsi konyhája Fórum 700-as klub Start + Képlet Világhíradó Fórum Világhíradó Sporthíradó Híradó Egyenes beszéd No comment Világhíradó Voks Választási műsor Híradó Világhíradó Friderikusz Hazahúzó Híradó No comment

RTL II 9.00 10.00 11.00 12.00 13.00 13.55 14.30 15.30 16.30 17.30 18.30 19.30 20.30 21.30 22.30 23.00 23.30 0.30

A nagy svindli Szeress most! Vacsoracsata Segítség, bajban vagyok! (ism.) A gyanú árnyékában Barátok közt Az örökség A sors hullámain Pillangó Gazdálkodj okosan! Szeress most! A gyanú árnyékában Segítség, bajban vagyok! Vacsoracsata (ism.) Barátok közt RTL II Híradó Heti Hetes Best of Elfelejtve

21.35 > TV2 40 éves szűz

Andy egy műszaki áruház raktárvezetője, helyes pasi, jó munkatárs. Elégedett az életével. A lakása tele van akciófigurákkal és képregényekkel, bicajjal jár és ólomkatonákat festeget. Egyik nap a munkatársai pókerezni hívják. Andy nem egyszerűen agglegény, de negyven éves korára még sohasem volt nővel. A kollégák rögvest elhatározzák, hogy segítenek neki elveszteni azt, amit immár négy évtized óta őrizget, a szüzességét. Rendezte: Judd Apatow Szereplő(k): Steve Carell, Leslie Mann Amerikai vígjáték, 116 perc, 2005

Markíza

JOJ

6.00 Telereggel 8.30 Forr a bor 9.35 A fiúk nem sírnak 10.40 Kobra 11 IX. Német sorozat 11.40 A mentalista IV. Am. krimisorozat 12.40 Dr. House IV. Am. filmsorozat 13.35 Egyről a kettőre III. (am.) 14.05 A farm 15.25 Két pasi – meg egy kicsi VI. (am.) 15.55 NCIS VII. (am.) 17.00 Híradó 17.25 Reflex 17.50 A fiúk nem sírnak Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.30 Forr a bor Szlovák sorozat 21.40 A farm 23.00 Éjszakai híradó 23.30 NCIS VII. 24/21. 0.25 Kobra 11 IX. 1.20 A mentalista IV. Amerikai sorozat

12.00 Híradó 12.30 Dr. Csont (12.) Amerikai sorozat 13.30 Dr. Csont IV. (4.) Amerikai sorozat 14.30 ValóVilág – Álomház – A kiválasztás 15.40 Bevásárlóverseny Juraj Mokrýval 15.55 Kapcsoltam 17.00 Híradó ötkor 17.45 Klán (14.) Szlovák sorozat 19.00 Híradó, sport 20.20 Panelházi történetek Szlovák sorozat 21.40 ValóVilág – Álomház 23.00 Az XXL Wollny család. 18/3. Német realityshow 0.00 Sztár kerestetik 2.30 Homeland. 13/5. Amerikai sorozat

STV1 14.30 15.10 16.00 16.20 17.10 17.45 18.20 19.00 20.20 21.20 22.15

23.10 0.00

Gyerünk a kertbe! Asijina választása Hírek A világ területei Csalók akcióban Párbaj – vetélkedő Öten öt ellen Híradó, sport Senki sem tökéletes Mentők. 2/2. Szlovák film Szlovákia legnagyobb bűnügyei Dokumentumfilm Hivatásosok II. Angol sorozat Kártyavár (ism.)

STV2 13.30 A királyné éjszakája Szlovák film 14.50 Család és alkohol 15.25 Família 15.55 Ukrán magazin 16.20 Romaportré: József 16.45 Fókusz – egészség 17.30 Regionális hírek 18.00 A világ lovasai 18.40 Esti mese 19.00 Híradó 20.00 Hazugság a tejről Német dok.-film 20.45 Orvosi rendelő: kardiomiopátia 21.30 Hírek, sport 22.05 Kennedyék. 8/3. Kanadai–am. sorozat 22.45 Művészet 2013 23.15 Kinorama


41

Sport

2013. szeptember 10. | 37. szám

A vártnál nagyobb sikerrel Megújulással teli nap a sportpályán DIÓSFÖRGEPATONY – A helyi futballpályán megrendezésre kerülő sportbrigádba rengeteg fiatal is bekapcsolódott az utolsó augusztusi csütörtökön. A DSC Dióspatonyi Sport Club nyolcvan évvel ezelőtt alakult. A szervezet sikeressége és aktivitása azóta sem csökkent, ugyanis manapság is jelentős eredményeket érnek el, nemcsak a foci révén. A helyi sakkcsapat Lelkes Béla vezetésével idén felkerült a 2. ligába, a sportbarátok aktív résztvevői a virtusvetélkedőknek, legutóbb a Felpécen meg-

rendezett baráti találkozón remekeltek, itt a 3. helyezést érték el. Kézilabdában sem maradnak el, a női válogatott kiemelkedő sikerekkel zár szinte minden tornát, sőt, pár hete röplabdában is bizonyították tehetségüket, Hodosban ugyanis sikerült a 2. helyezést szerezniük. Amint azt az eredmények is bizonyítják, érdemes foglalkozni a helyi sportélettel és annak fejlődésével. A sportszervezet tagjai, név szerint Vlado Zlacký, Jakóczi Gábor, Ferenec Frigyes, Papik Pál, Ravasz Tibor, Lelkes Tibor, Egri Lajos, Csomor József és Major Gyula, valamint a község önkormányzata igyekszik ennek érdekében mindent megtenni. Az ő ötletük volt egy brigád szervezése, melyre augusztus 29-én került sor a helyi sportpályán. Koczó Vince, a szervezőbizottság elnöke elmondta, a vártnál sikeresebbnek bizonyult a brigád, ugyanis míg alig 40–50 önkéntessel számoltak, csaknem hetvenen jelentkeztek, hogy hozzájáruljanak a sportpálya felújításához. Reggel 8-tól egészen sötétedésig lázasan folyt a munka, korlátokat, kapukat festettek újra, felújították a tönkrement padokat, lecsiszolták a fafelületeket. A délutáni órákban a kézilabdapályára is sor került, ahol a lelátók is új színt kaptak.

A szervezők finom étellel jutalmazták az önkénteseket, ezáltal gondoskodva az energiapótlásról. A támogatóknak köszönhetően rántott hús, gulyás, dinnye, sőt sütemény is kerülhetett az asztalokra, amiért az egyesület nagyon hálás. A sportpálya megújulásának ezáltal azonban még koránt sincs vége. A napokban megkezdődött a röplabdapálya építése, melyet várhatóan rövid időn belül díjtalanul használhatnak majd az érdeklődők. Sőt, teniszpálya kialakítását is tervezi a szervezet, ennek kivitelezése azonban egyelőre elég költséges lenne. Farkas Linda A szerző felvételei

Felkészülten a versenyidényre KARATE – A csallóközi Seishin Karate Klub harcosai a nyári uborkaszezonban sem pihentek, hiszen Kovácspatakra vonultak edzőtáborozni. Ezúttal egy tehetséges versenyzőjüket, Kovács Kata Zsófiát kértük meg, hogy számoljon be az ott szerzett tapasztalatairól, élményeiről. „Augusztus 22-én végre kezdetét vette a várva várt VII. nyári kovácspataki edzőtábor, mégpedig 50 fővel, ahol megkezdtük a felkészülést az őszi versenyszezonra. Személy szerint legjobban az edzések miatt vártam a tábort, és hogy minél többet tanulhassak. Úgy érzem, hogy az edzéseken százszázalékos volt a figyelem. Számomra az éjszakai edzés volt a legérdekesebb és legmeg-

erőltetőbb. A klubunk mottója itt tudott igazán érvényesülni: Egység, Erő, Kitartás. Ezt a tréninget a tábortűz körül zártuk, ahol arra kért bennünket a mester, hogy vigyük magunkkal a tűz erejét, és használjuk azt, ha a helyzet úgy kívánja. A Harcosok napján már mindenki egyénileg indult. Remek ötlet volt, hogy az utolsó feladat egy vers megtanulása legyen: a nyelvtörő sokunkat megnevettetett. Minden nyáron a kovácspataki tábort várom a legjobban, és sosem akarok innént elmenni. A helynek érdekes varázsa van, és utána felkészülve vágunk neki az őszi idénynek” – tette hozzá zárásként Zsófia. Holecz Attila Archív felvétel


42

Csallóköz

Sport

Az utánpótlás-nevelésre építik a klub jövőjét Az alistáli diákfoci bajnoki tornán Szokol Regina lett a gólkirálynő LABDARÚGÁS – Az alacsonyabb szintű futballbajnokságokban sem ritka, hogy egyes falusi klubok más falvakból igazolnak játékosokat, a saját nevelést pedig elhanyagolják. Mindig akad egy-egy helyi vállalkozó, aki dicsőségre vágyva beáldozza jövedelmének jelentős részét, hadd menjen a csapat egyre feljebb. Nem a saját nevelésű játékosokra áldozzák a pénzt. Nem tanultak Bacsfa, vagy Nagymagyar esetéből, ahol a múltban ilyen-olyan szponzorok jóvoltából és „idegenlégiósok” szerepeltetésével jutottak az élvonalba. Csakhogy Bacsfa már nincs a futballtérképen, Nagymagyar meg az

A fiatalabbak...

vezető edzője. Járási csapata 2012-ben megnyerte a kaposvári nemzetközi tornát, idén második lett. A dunaszerdahelyi DAC ifjúsági

helyi, a többit Bögellőről, meg Padányból hoztuk. Kellemes meglepetésként ért bennünket, hogy fokozatosan egyre több gyerek jött az

tunk van, de szeretnénk, ha a területi futballszövetség besorolná a hosszú lejáratú bajnokságba a legfiatalabbakat, az ún. előkészítős

… és az idősebb diákok

5. liga végén szenved. Természetesen vannak ellenpéldák is. Mint az alistáli futballklub. A vezetőség augusztusban saját „focipalánta neveldét” alapított. Alistáli, padányi és bögellői gyerekeket szerveztek be. Az utánpótlás nevelésével a sikeres bögellői ifjúsági trénert, Bögi Ferencet bízták meg, aki 2006 óta foglalkozik a fiatalokkal és a Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgószövetségnél, a 2002-ben született és fiatalabb gyerekek járási válogatottjának

együtteseinél is dolgozott. Alistáli küldetéséről egy fiatalabb diák bajnoki torna alkalmából beszélgettünk vele. „Az alistáli klubbal régóta együttműködöm, így elfogadtam a felkérést, hogy legyek az ifjúsági vezetőedző. Bögellőn csak diákcsapat volt, a közülük »kiöregedő« fiúkat már ide irányítottam korábban is az ifjúsági csapatba. Néhányan a DAC csapataiba is kerültek. Az első edzésen nagyságrendileg tizenöt fiú jelent meg, nyolc

edzésekre. Most 36-an vannak a noteszemben, ebből harminc rendszeresen jár és keményen dolgozik. Járnak velük a szülők is, egyikük felkínálta a segítségét. Egyedül nehéz vezetni harminc gyerek edzését, ezért nem tudok külön foglalkozni azokkal, akiknek szükségük van rá. Jeleztem a vezetőségnek, s megértésre találtam. Társult hozzám egy aktív játékos is a felnőtt csapatból, így már vele bírunk. Jelenleg egy fiatalabb diák csapatunk és egy idősebb diák csapa-

csoportot is. Ezzel minden bajnokságban lenne csapatunk és meglenne a folyamatosság a legfiatalabbak nevelésében” - tudtuk meg tőle. Az alistáli fiatalabb diákok tornáján is jó eredmények voltak. „Annak ellenére, hogy a közös felkészülésre kevés volt az idő, elégedett vagyok az eredménnyel. Csapatunk 2:1-re verte Izsapot, 4:1-re Csilizpatast, 1:1-et játszott a DAC C-vel. A torna gólkirálynője Szokol Regina lett, aki a fiatalabb diákok csapatkapitánya; a diák kategóriákban lányok is játszhatnak a fiúk között. Jó, hogy lehetőséget kapnak, hiszen később bekerülhetnek a női csapatba, amely most a járási bajnokságban szerepel, de az országos szintre szeretne feljutni” – zárta Bögi Ferenc. Vladislav Kmeť

Szokol Regina (fehérben) az alistáliak egyik erőssége Lőrincz Tamás felvételei


43

Sport

2013. szeptember 10. | 37. szám

IV. liga – délkeleti csoport Vágfarkasd–Gúta 2:2 (1:0), góllövők: Mónosi, Zsebi – Kürthi, Glofák; ČFK Nitra–ViOn Zlaté Moravce B/Volkovce 3:4 (2:3), g.: Mošať, Kurej, Bisák – Sabo (2), Mikuš,Vaniš; Tardoskedd–Vága 2:2 (0:0), g.: Vincze, Csabai – Mikulec, Hodúr; Nyékvárkony–Zselíz 5:2 (3:2), g.: Belkovics, Hamar, Bódis, Zvoncsár, Bogyai – Kokoška, Varga; Močenok–Ud-

vard 2:3 (0:1), g.: Žitňanský, Slíž – Peciar (2), Dobrý; DAC B/Vásárút– Párkány 0:1 (0:0), g.: Tóth; Nagysurány–Ímely 2:0 (0:0), g.: Ivan, Janák; Illésháza–Újlót 3:0 (2:0), g.: Kiss, Kuczman, Varjú. A bajnokság állása

3. ViOn B/Volkovce 6 4 1 1 14: 8 13

13. Tardoskedd

6 1 2 3

7:11

4. ČFK Nitra

6 4 0 2

17: 8 12

14. Zselíz

6 0 3 3

8:17

3

5. Vágfarkasd

6 3 3 0 14: 5 12

15. Ímely

6 0 2 4

6:22

2

6. Párkány

6 3 2 1 12: 7 11

16. Močenok

6 0 1 5

5:20

1

7. Udvard

6 2 3 1

9: 8

9

8. Gúta

6 2 2 2 10:10

8

9. Illésháza

6 2 2 2

6:11

8

10. Vága

6 2 1 3 16:13

7

1. Nyékvárkony

6 4 2 0 18: 6 14

11. Újlót

6 2 0 4

9:13

6

2. Nagysurány

6 4 2 0 11: 2 14

12. DAC B/Vásárút 6 1 2 3

5: 6

5

5

A góllövőlista éllovasai: 6 – Cifra (Vágfarkasd), Belkovics (Nyékvárkony), Bisák (ČFK Nitra); 5 – Borš (Vága). kmeť

V. liga – déli csoport Pusztafödémes–Pered 4:0 (3:0), góllövők: Vadel, Gvozdenovič, Čambal, Szabo; Diósförgepatony–Nádszeg 4:3 (2:0), g.: Filan, Zlacký, Paxián, Jakóczi – Sárkány, Oláh, Borka; Čeladice– Beladice 4:0 (1:0), g.: Koprda (3), Dragúň; Vágkirályfa–Nagyfödémes 7:1 (3:0), g.: Šíma, Hadža, Dvorský (2), Gubov (2), Moťovský – Kelecsényi; Csallóközkürt–Jányok 4:1 (0:1), g.: Harsányi, Csémy, ifj. Zsákovics, Bog-

nár – Filkász; Felsőkirályi–Alekšince 5:3 (3:0), g.: Kokeš, Petrovský, Új, Kotlár, Pilo – Hrnčár, Glenda, Krivošík; Sopornya–Nagymagyar 2:2 (1:2), g.: Grivalský, Chudovan – Marič, Dudík; Jóka–Lég 0:3 (0:1), g.: Rigó, Csölle, Šnegoň. A bajnokság állása 1. Felsőkirályi 2. Čeladice

6 6 0 0 6 5 0 1

19:7 18 16:6 15

3. Diósförgepatony 4. Pusztafödémes 5. Csallóközkürt 6. Pered 7. Lég 8. Jányok 9. Felsőkirályi 10. Beladice 11. Alekšince 12. Nádszeg 13. Jóka

6 6 6 6 6 6 6 6 6 6 6

5 4 4 4 3 3 3 2 2 1 1

0 1 1 0 1 1 0 1 1 1 1

1 9:6 15 1 18:5 13 1 17:8 13 2 11:10 12 2 11:9 10 2 7:8 10 3 15:7 9 3 4:6 7 3 11:19 7 4 10:13 4 4 3:10 4

14. Sopornya 15. Nagymagyar 16. Nagyfödémes

6 0 1 5 6 0 1 5 6 0 0 6

6:14 7:20 2:18

1 1 0

A góllövőlista éllovasai: 7 – Hindák (Pusztafödémes); 6 – Csémy (Csallóközkürt); 5 – Bábik (Alekšince), Kováč (Čeladice), Bende (Pered). – v.k.

Galántai területi bajnokság I. osztály Vinohrady nad Váhom–Hidaskürt 1:3 (0:1), góllövők: Remenár – Králik (2), Beneš; Šintava–Alsószeli 3:2 (1:1), g.: Fógel, Földesi, Báni – Prístavok (2); Tallós–Nemeskosút 4:4 (3:2), g.: Nagy D. (2), Bombicz (2) – Nagy G. (3), Tászli; Vízkelet–Alsószerdahely 7:0 (2:0), g.: Barčák (2), Bozay (2), Paľo, Laca, Pék; Taksony–Szered B 0:2 (0:1), g.: Kostič, Horváth; Nagymácséd–Tósnyárasd 0:1 (0:0), g.: Hrubý; Királyrév–Felsőszeli 3:3 (2:0), g.: Molnár, Izsák, Vlčan – Čerňanský (3). A bajnokság állása

Nemčák (2), Varjú, Gasparovics; Pusztafödémes B–Hody 7:0 (5:0), g.: Bohunický (3), Kašuba, Bachratý J., Bachratý M. és öngól; Vágpatta–Ábrahám 5:2 (1:1), g.: Balogh (3), Súkeník, Matušica – Formanko (2); Gáň–Diószeg 1:2 (1:0), g.: Hlaváč – Horváth, Nagy; Magyargurab–Vezekény 1:5 (1:2), g.: Szekács (3), Vajda, Ibolya. A bajnokság állása

(1:0), g.: Stojka, Lučan; Alsószerdahely–Jóka 2:1 (2:0), g.: Komačka, Meleg – Farkas; Ábrahám–Vezekény 5:0 (1:0), g.: Šiška (2), Zíma (2), Banáš. A bajnokság állása 1. Vágpatta

6 6 0 0 49: 3 18

2. Felsőszeli

6 5 0 1 27:15 15

3. Taksony

6 5 0 1 25:14 15

5. Vezekény

3 0 0 3

1:15

0

6. Tósnyárasd

3 0 0 3

0:33

0

B-csoport: Šintava-Galánta B 7:0 (5:0), góllövők: Kubátová, Jánošík, Ďuračka, Kavoň, Olla, Javor; VágaAlsószerdahely 3:0 (1:0), g.: Hodúr, Szabó, Sárkány; Vágpatta–Gáň 1:2 (0:1), g.: Pilo – Danišovič, Škvarek. Szabadnapos: Sopornya.

4. Jóka

6 4 1 1 24: 5 13

1. Feketenyék

4 4 0 0

22:2 12

5. Tallós

6 4 0 2 21: 8 12

2. Diószeg

4 4 0 0

19:3 12

6. Alsószerdahely 6 4 0 2 19:14 12

1. Gáň

4 3 1 0 12: 3 10

3. Vezekény

4 3 0 1

21:5

9

7. Magyargurab

6 3 1 2 15:11 10

2. Vágpatta

4 2 0 2 14: 5

6

4. Salgócska

4 3 0 1

9:5

9

8. Ábrahám

6 3 0 3 15:21

9

3. Šintava

3 2 0 1 13: 5

6

5. Ábrahám

4 2 1 1

9:9

7

9. Nemeskosút

6 3 0 3

7:18

9

4. Galánta B

4 2 0 2

5:11

6

6 2 1 3 10:19

7

5. Salgócska

3 1 1 1

6: 6

4

A bajnokság állása

1. Tallós

5 3 2 0 11: 6 11

6. Gáň

4 2 0 2

10:7

6

10. Vinohrady

2. Alsószeli

5 3 1 1 24: 5 10

7. Vágpatta

4 2 0 2

9:15

6

11. Hidaskürt

6 2 0 4 14:20

6

6. Vága

3 1 0 2

3:13

3

3. Vízkelet

5 2 3 0 20: 6

9

8. Pusztafödémes B 4 1 1 2

9:4

4

12. Vízkelet

6 2 0 4 16:27

6

7. Alsószerdahely

3 0 0 3

2:12

0

4. Hidaskürt

5 3 0 2 13: 9

9

9. Magyargurab

8:21

3

13. Diószeg

6 2 0 4 19:36

6

5. Šintava

5 3 0 2 15:16

9

10. Jánosháza

3 0 0 3

0:11

0

14. Šintava

6 1 0 5

5:21

3

6. Nemeskosút

5 2 2 1 18:12

8

11. Hody

4 0 0 4

3:18

0

15. Pusztakürt

6 0 1 5

8:15

1

12. Kismácséd

3 0 0 3

0:19

0

16. Vezekény

6 0 0 6

5:32

0

7. Szered B

5 2 2 1 11: 8

8

8. Taksony

5 2 1 2

9: 3

7

9. Tósnyárasd

5 2 1 2

7:15

7

10. Vinohrady

5 2 0 3

7:11

6

11. Királyrév

5 1 2 2 11:15

5

12. Nagymácséd

5 1 1 3

3: 8

4

13. Felsőszeli

5 1 1 3 10:16

4

14. Alsószerdahely 5 0 0 5

0:29

0

A góllövőlista éllovasai: 8 – Prístavok (Alsószeli); 7 – Čerňanský (Felsőszeli); 6 –Barčák (Vízkelet). II. osztály Jánosháza–Salgócska 0:1 (0:0), góllövő: Kadlec; Feketenyék–Kismácséd 8:0 (4:0), g.: Cződör (2), Oros (2),

4 1 0 3

Ifjúságiak

Diákok

Vinohrady nad Váhom–Šintava 4:1 (1:0), góllövők: Jankulic (2), Tulej, Tagaj – Jurašík; Vágpatta–Diószeg 16:0 (8:0), g.: Pilo (5), Herceg (3), Vavruška (3), Nétry, Krištofiak, Horňák, Chmelík, Durdiak; Felsőszeli– Magyargurab 4:0 (2:0), g.: Takács (2), Farkaš (2); Taksony– Pusztakürt 2:0 (1:0), g.: Kišš, Kotlár; Vízkelet–Tallós 3:10 (2:6), g.: Prágai (2), Kiss – Cződör 3, Karácsony (3), Ferdinand M. (2), Ferdinand T., Miklós; Nemeskosút–Hidaskürt 2:0

A-csoport: Nádszeg–Királyrév 2:1 (1:1), góllövők: Gódány, Sándor – Borsányi; Taksony–Vezekény 8:0 (5:0), g.: Órás (3), Jačová (2), Kiss, Danis, Lelkes; Tósnyárasd–Felsőszeli 0:17 (0:7), g.: Szűcs (7), Németh (4), Horváth (3), Molnár (2), Pavlus. A bajnokság állása

C-csoport: Jóka-Nagymácséd 1:1 (0:1), góllövők: Tési – Kucsera; Ábrahám-Diószeg 4:1 (3:0), g.: Formanko (4) – Hrúza; Pusztafödémes-Feketenyék 0:22 (0:16), g.: Csadi (5), Kozmér (5), Miklós (4), Szakolczi (2), Renczés (2), Cződör (2), Varga, Habara. Szabadnapos: Nagyfödémes. A bajnokság állása 1. Nagymácséd

4 3 1 0 22: 5 10

2. Feketenyék

4 2 1 1 30:11

3. Nagyfödémes

3 2 0 1 18: 2

7 6

4. Ábrahám

4 2 0 2 18:10

6

1. Nádszeg

3 3 0 0 18: 1

9

5. Jóka

3 1 2 0 28: 5

5

2. Felsőszeli

3 2 0 1 24: 8

6

6. Diószeg

3 0 0 3

4:26

0

3. Királyrév

3 2 0 1 15:10

6

7. Pusztafödémes

3 0 90 3

1:57

0

4. Taksony

3 1 0 2 13:10

3

kmeť


44

Csallóköz

Sport

A sereghajtó meglepetése Felsőpatonyban Dunaszerdahelyi területi bajnoksága Az I. osztály mérkőzéseinek mérlege: 6 hazai győzelem, egy vereség és egy döntetlen.

közcsütörtök 2:1 (0:0), g.: Vörös Z., Mészáros Z. - Klamo T.

lech B., Szűcs K. - Bíró Z. (2), Marczel B., Balogh T.; Somorja B–Nyékvárkony B 4:3 (1:2), g.: Cvejič L. (2), Csáder D., Koszna M. - Nagy A. (2), Biegelbauer R. A bajnokság állása 1. Izsap

5 4 1 021: 5 13

2. P.eperjes

5 4 0 1 25: 8 12

3. Felsőpatony

5 4 0 1

13: 5 12

4. Patas

5 3 1 1

17: 9 10

5. Felbár

5 3 1 1 15: 14 10

6. Csákány

5 3 0 2 12: 7

7. Kisfalud

5 2 2 1 13: 8

8

8. Várkony B

5 2 1 2 10:10

7

9. Patonyrét

Kovács Zoltán felvétele

Izsap-Csákány 4:1

Legmagasabb gólaránnyal a királyfiakarcsaiak nyertek (8!) Nagymegyer felett. Nagyabony csapata vezeti a tabellát, ezidáig még nem vesztett egy csatát sem. A sereghajtó szarvaiak az egyetlen csapat, aki döntetlenezett. Az alistáli Vígh Balázs lőtte a legtöbb gólt (3). A II. osztály mérlege: 4 hazai győzelem, 4 vereség és egy döntetlen. Legmagasabb gólaránnyal a pozsonyeperjesiek nyertek (7!) Pódafa ellen. Hegyéte csapata győzelmével elhagyta a sereghajtó szerepét. A III. osztály eredményei: 2 hazai győzelem, egy vereség és egy döntetlen. A nőknél az Alistál–Pozsonyeperjes mérkőzés elmarad, az összecsapást későbbi időpontban játsszák. Az illésházaiak fölényes győzelmet (0:8) arattak a nagymegyeri nők ellen. Remekeltek a pozyonyeperjesi fiatalok, de a kisudvarnokiak is jó teljesítményt nyújtottak. I. osztály, 6. forduló Királyfiakarcsa–Hodos 1:0 (1:0), góllövő: Erdős P.; Lúcs–Ekecs-Apácaszakállas 4:1 (1:1), g.: Halász T. (2), Ivicze Gy., Bódis N. – Végh V.; Sárosfa-Egyházgelle 4:1 (2:1), g.: Belucz G. (2), Novota Z. (2) - Szerencsés Z.; Baka–Alistál 2:4 (1:2), g.: Hladký M., Katona J. – Vígh B. (3), Szigeti A.; Nagyabony– Csenke 5:2 (2:1), g.: Molnár K. (2), Domonkos B. (2), Nagy T. – Zsigray L., Király P.; Kisudvarnok– Szarva 2:2 (2:1), g.: Németh A. (2) Herberger Cs., Štrbavý S.; Királyfiakarcsa–Nagymegyer B 8:0 (5:0), g.: Edmár A. (2), Molnár S. (2), Szabó P. (2), Pecsuk Z., Csémy N.; Balony—Csalló-

A bajnokság állása 1. Nagyabony

5 5 0 0

2. Sárosfa

5 5 0 0 13: 2 15

3. Lúcs

5 3 1 1 11: 5 10 5 3 1 1

5. Alistál

5 3 0 2 11: 8

7: 5 10 9

6. Egyházgelle

5 3 0 2

9:12

9

7. Hodos

5 2 1 2

9: 3

7

8. Egyházkarcsa

5 2 1 2 15:10

7

5 2 1 2 15:10

7

10. Kisudvarnok

5 2 1 2

7:13

6

11. E.kecs-Ap.

5 2 0 3 10:13

6

12. Csenke

5 1 1 3

6:11

4

13. Balony

5 1 0 4

6:13

3

14. Nagymegyer B

5 1 0 4

5:13

3

15. Cs.csütörtök

5 0 2 3

5:11

2

16. Szarva

5 0 1 4

7:14

1

III. osztály, 6. forduló Izsap B–Csilizradvány 5:1 (4:1), góllövők: Tóth Z. (2), Pálffy G., Almási P., Végh J. – Gaál T.; Sárrét–Gomba 5:0 (3:0), g.: Churý J. (2), Popadák P. (2), Zirig M.; Mad–Szap 1:4 (0:2), g.: Borsányi L. – Vörös B. (2), Csicsay S., Darnai T.; Béke–Csallóköznádasd 1:1 (1:1), g.: Horváth L. – Gróf D. A bajnokság állása

5 2 0 3

8:10

6

1. Szap

5 4 0 1 16: 5 12

10. Nagyudvarnok

5 1 3 1

6: 8

6

2. Sárrét

5 4 0 1 16: 5 12

11. Somorja B

5 2 0 3

7:24

6

3. Izsap B

5 3 0 2 16:12

12. Alistál B

5 1 2 2 13:20

5

4. Cs.nádasd

5 2 2 1

9: 6

8

13. Nagypaka

5 1 1 3 11:13 4

5. Mad

5 2 1 2 10:12

7 5

9

14. Hegyéte

5 1 0 4

7:12

3

6. Béke

5 1 2 2

5:12

15. Tárnok

5 0 1 4

5:17

1

7. Cs.radvány

5 1 0 4

6:15

3

16. Pódafa

5 0 1 4

6:19

1

8. Gomba

5 0 1 4

5:16

1

17:6 15

4. Királyfiakarcsa

9. Baka

9

csay L. (Patas); Fekete A. (Felsőpatony), Grünfeld L. (Várkony B), Marczel B. (Alistál B).

Legjobb góllövők: 7 góllal – Bóna Péter (Felbár), Tászli Z. (Pozsonyeperjes); 6 – Vörös G. (Izsap); 5 – Csi-

Legjobb góllövők: 7 góllal – Churý J. (Sárrét); 6 – Csicsay S. (Szap); 4 – Ollári A. (Mad), Pállfy G. és Tóth Z. (Izsap B).

Legjobb góllövők: 6 góllal – Molnár S. (Egyházkarcsa); 5 – Ivicze Gy. (Lúcs); 4 – Vígh B. (Alistál), Végh V. (Ekecs-Apácaszakállas), Potách P. (Egyházgelle), Belucz G. (Sárosfa), Edmár A. (Egyházkarcsa), Hervay L. (Királyfiakarcsa), Miklós I. (Nagyabony). II. osztály, 6. forduló Patonyrét–Nagyudvarnok 0:1 (0:0), góllövő: Kiss K.; Csallóköztárnok– Kisfalud 1:4 (1:1), g.: Sárosfai Cs. – Csepi Gy. (2), Matejka I., Perczel A.; Hegyéte-Felsőpatony 3:2 (1:0), g.: Végh J., Kovács A., Novák A. - Nagy J. (2); Izsap-Csákány 4:1 (1:0), g.: Dinga B. (2), Koleszár L., Vörös G. - Mikóczy P.; Pozsonyeperjes–Pódafa 7:0 (4:0), g.: Juhos I. (2), Bíró Sz. (2), Zilizi Á. (2), Tászli Z.; Nagypaka–Felbár 1:2 (0:2), g.: Vanek D. – Závodský A., Csölley L.; Patas–Alistál B 4:4 (3:1), g.: Bugár Z. (2), Pav-

Egyházkarcsa-Nagymegyer B 8:0

Vojtik Szimona felvétele


45

Sport

2013. szeptember 10. | 37. szám

Legjobb góllövők: 8 góllal – Csóka B. (Pozsonyeperjes); 7 – Vass B. (Kisudvarnok), Takács D. (Királyfiakarcsa); 6 – Rákóczi J. (Várkony), Bugár Sz. (DAC C), Pelikán K. (Pozsonyeperjes).

NŐK, 6. forduló Kisudvarnok–Egyházgelle 2:0 (2:0), g.: Vígh R. (2); Nagymegyer–Illésháza 0:8 (0:2), g.: Vŕšková V. (4), Horváth V. (2), Gregušová M. (2). A bajnokság állása 1. Kisudvarnok

5 4 0 1 15: 5 12

2. Illésháza 5

3 1 1 18: 8

3. Alistál

4 3 0 1 12: 6

9

4. Egyházgelle

5 1 2 2 12: 8

5

5. P.eperjes

4 1 1 2

5:11

4

6. Nagymegyer

5 0 0 5

2:26

0

10

Legjobb góllövők: 7 góllal – Verbová Ž. (Alistál), Vŕšková V.; 5 – Vígh R. (Kisudvarnok); 4 – Gažová A. és Pecsuk Éva (mindketten Egyházgelle), Nosek A. (Kisudvarnok), Horváth V. (Illésháza). I. osztály – ifjúságiak, 6. forduló Pozsonyeperjes–Nagyudvarnok 10:1 (6:0), g.: Csóka B. (4), Pelikán K. (2), Ágh D. (2), Katona A. (2) – Banyák F.; Dióspatony–DAC C 0:1 (0:1), g.: Tamási Gy.; Királyfiakarcsa–Hodos 5:0 (1:0), g.: Takács D. (2), Pongrácz B., Kovacsovics B., Bittera N.; Nagymegyer B–Felsőpatony 3:3 (1:3), g.: Stanko K. (2), Stojka L. – Kevický P., Nespešný E.,

Ján Čikovský felvétele a Tárnok–Kisfalud mérkőzésen készült

öngól; Kisudvarnok– Nyékvárkony 6:0 (4:0),g.: Matušek M. (2), Vass B. (2), Krajcsovics L., Oláh J.; Illésháza–Csenke 0:1 (0:0), g.: Masica Gy.; Baka–Alistál 3:1 (1:0), g.: Wurczell B. (3) – Muzsay M.; Nagyabony–Szarva 1:1 (1:1), g.: Szolgay A. – Edmár A. A bajnokság állása 1. Kisudvarnok

5 5 0 0 32: 1 15

2. P.eperjes

5 4 1 0

3. DAC C

5 4 0 1 15: 9 12

24: 5 13

4. Csenke

5 4 0 1 11: 7 12

5. Várkony

5 3 1 1 12:12 10

6. Dióspatony

5 2 1 2

9: 7

7

7. Nagymegyer B

5 2 1 2

7:17

7

8. Alistál

5 2 0 3 14:10

6

9. Szarva

5 1 3 1 14:10

6

10. Baka

5 2 0 3 12:13

6

11. Királyfiakarcsa

5 2 0 3 14:17

6

12. Nagyabony

5 1 2 2

8:14

5

13. Illésháza

5 1 1 3

9:15

4

14. Hodos

5 1 1 3

5:14

4

15. Felsőpatony

5 0 1 4

6:19

1

16. Nagyudvarnok

5 0 0 5

5:27

0

V. liga – keleti csoport

Nyugat-szlovákia régióbajnokság

Komáromi győzelem a csallóközi rangadón Bős–Komárom 2:3 (0:1), góllövők: Bognár, Szőllős – Szórád, Kósa (2); Nagyölved–Galánta 6:0 (4:0), g.: Cingel (2), Kosák, Kanicska, Predajniansky, Soboňa; Negyed–Nagymegyer 3:1 (3:0), g.: Valachovič, Verchola (3) – Ferenczi; Nyárasd–Palárikovo 1:1 (0:0), g.: Hrnčár – Janso; FC Nitra jun.-Trenčianske Stankovce 2:3 (0:2), g.: Gajdoš, Čery – Kováč, Polek, Šedivý; Horná Nitra–Bánov-

Ifjúságiak, A csoport: Királyfiakarcsa–Kisudvarnok 1:4 (0:3), góllövők: Csánó Cs. – Farkas E. (2), Bíró V., Oláh J.; Nyárasd–Pozsonyeperjes 1:1 (0:0), g.: Ágh T. – Molnár M.; Baka–Balony 11:0 (6:0), g.: Hegedűs B. (8), Vidovics D. (2), Ambrus B.; Csallóközkürt–Ekecs-Apáczaszakállas 1:10 (1:4), g.: Polónyi G. – Csiba Cs. (3), Simon D. (2), László D. (2), Krolik Z. (2), Németh Z.; Nyárad–Alistál 3:2 (0:1), g.: Heizer E. (2), Tovaryš R. – Wiederman K. (2). Ifjúságiak, B csoport: Csákány–Kisfalud 13:0 (8:0), góllövők: Rigó R. (4), Danis M. (4), Sipos I. (2), Mészáros L. (2), Botló R.; Felsőpatony– Nagymagyar 1:3 (1:1), g.: Pollák B. – Hegyi V. (2), Sebestyén Z.; LégCsenke 2:5 (2:3). g.: Brezovszký P. (2) – Bögi Á. (4), Kopin N.; Szarva– Dióspatony 1:1 (1:1) g.: Bartal T. – Végh K. –wi

Ógyalla–Nagysalló 5:1 (2:0), góllövők: Zajac, Turza, Bugáň, Kádek, Berecz –Rostás; Ekel–Cseke 5:2 (2:1), g.: Horváth (3), Kürti, Hrabovský – Straňák (2); Bánov–Naszvad 1:1 (0:0), g.: Molnár – Horáček; Garamkovácsi–Garamkálna 0:1 (0:1), g.: Lackó; Szentpéter–Komjatice 2:0 (1:0), g.: Cséplő, Lakatos; Zsitvabesenyő–Hontfüzesgyarmat 3:1 (2:0), g.: Kálazi,Varga, Kovács – Valentík; Bellegszencse–Ohaj 4:3 (1:2), g.: Nagy (2), Kollár (2) – Pétery, Turan (2); Nagykér–Marcelháza 0:1 (0:0), g.:Vörös.

ce nad Bebravou 3:0 (1:0), g.: Turančík (2), Zaťko; Domaniža–Jaslovské Bohunice 1:0 (0:0), g.: Lagin; Lednické Rovne–Beluša 3:2 (0:0), Chmelík (3) – Vavrík, Ondrička. A bajnokság állása 1. Negyed

6 6 0 0

17:3 18

2. Komárom

6 5 0 1

13:6 15

3. Nagyölved

6 4 1 1

19:9 13

4. H. Nitra

6 4 0 2

17:8 12

A bajnokság állása

Vojtik Szimona felvételei a Bős–Komárom mérkőzésen készültek

1. Ógyalla

6 5 0 1

17:3 15

2. Bánov

6 4 1 1

15:4 13

3. Garamkálna

6 4 1 1

14:6 13

5. L. Rovne

6 3 3 0

12:6 12

4. Marcelháza

6 4 1 1

11:7 13

6. Nagymegyer

6 4 0 2

12:8 12

5. Garamkovácsi

6 4 0 2

11:7 12

7. Bős

6 3 2 1

13:7 11

6. Naszvad

6 3 1 2

12:6 10

7. Szentpéter

6 3 1 2

11:6 10

8. Bellegszencse

6 3 1 2 16:15 10

9. Ekel

8. Nyárasd

6 3 2 1

9:7 11

9. Domaniža

6 3 1 2

10:9 10

10. Beluša

6 2 0 4 10:14

6

6 3 0 3

9:5

11. Tr. Stankovce

6 2 0 4

5:10

6

10. H.füzesgyarmat 6 3 0 3

9:8

9

12. Palárikovo

6 1 2 3

4:7

5

11. Komjatice

6 3 0 3

9:13

9

13. J. Bohunice

6 1 1 4

7:12

4

12. Zsitvabesenyő

6 2 1 3

9:16

7

14. FC Nitra jun.

6 0 1 5

7:17

1

13. Ohaj

6 2 1 3

5:12

7

15. Galánta

6 0 1 5

3:24

1

14. Cseke

6 1 0 5

8:24

3

16. Bánovce

6 0 0 6

2:13

0

15. Nagykér

6 0 0 6

4:15

0

16. Nagysalló

6 0 0 6

6:19

0

kmeť

9

kmeť


46

Kispályás foci – Galánta

Birkózás

Extraliga

Interliga

Hamza-Sherwood 1:1;, FC TravelStar-Raf Team 0:1; Blue Stars-Hurikán 0:1; Galvan-Profesionál 8:0; Juventus-Leverpool 2:1.

G-Klub–FC Sparta 0:3; Lazio Sever–Javorinka 0:8; Aqamont–Bon Team 4:1; Tiszta nap–Arsenal 2:1; Barca–Galantasaray 1:1.

A bajnokság állása

A bajnokság állása

1. Rafteam

13 9 0 4 36:13 27

1. FC Sparta

2. Juventus

13 7 2 4 23:14 23

2. Javorinka

13 6 6 1 31:10 24

3. Sherwood

13 7 2 4 18:14 23

3. Arsenal

13 8 0 5 28:20 24

4. Galvan

13 5 4 4

27:14 19

4. Galantasaray

13 6 4 3 19:12 22

5. Hanza

13 5 4 4

19

5. Barca

13 5 6 2 19:16 21

6. Liverpoll

13 6 1 6 19:23 19

6. G-Klub

13 6 2 5 15:16 20

7. TravelStar

13 5 3 5 16:14 18

7. Aqamont

13 3 6 4 20:16 15

8. Hurikán

13 5 3 5 13:12 18

8. Bon team

13 3 3 7 14:24 12

9. Tiszta nap

13 3 1 9 21:30 10

9. Profesionál 10. Blue Stars

Csallóköz

Sport

13 3 1 9 13:46 10 13 1 4 8

5:25

7

10. Lazio Sever

13 8 4 1 26:11 28

13 0 2 11

5:43

2

Sikeres volt a XI. Kúr Géza Emlékverseny BIRKÓZÁS – Szeptember 6-7-én immár tizenegyedik alkalommal került sor a Kúr Géza Nemzetközi Ifjúsági Kötöttfogású Birkózó Emlékversenyre Komáromban. A nagyszabású sporteseményt – a helyi és kerületi önkormányzat, illetve több komáromi cég támogatásával – a Komáromi Spartacus Birkózó Klub szervezte, és 4 ország 166 versenyzője vett rajta részt. Szlovákiát a rendezőkön kívül az ugyancsak komáromi Slávia, valamint a madari, naszvadi, gútai, marcelházai, dunaszerdahelyi, bősi, nagymegyeri, somorjai és trencsénturnai klub képviselte. Közülük a Spartacus BK nyerte az összesen 20 klub csapatversenyét, ami kiemelkedő eredménynek számít. (kk, vgy)

kmeť

Teke Teke I. liga – férfiak Trenčín–Galánta 2:6 (3234:3284); Nagymagyar–Trenčín 5:3 (3296:3291); Vágselly–Preseľany eredményét nem kaptuk meg. –lav

I. liga

I. liga – juniorok

Vágsellye-Selce 3:1 (0:1), góllövők: Mihóková, Sandalová, Mihalíková – Veselková. A bajnokság állása: 2. Vágsellye 5.

Vágsellye–Selce 1:2 (0:1), góllövők: Szabó–Strečková, Briššová. A bajnokság állása: 3. Vágsellye 4. –v. k.

ber 15. (vasárnap), 10.30: Pódafa–Patonyrét (Katona); 16.00: Nyékvárkony B–Pozsonyeperjes (Katona), Nagyudvarnok–Nagypaka (Bürgöndi). III. osztály: 7. forduló, szeptember 14., (szombat), 16.00: Csilizradvány–Béke (Bors), Gomba–Izsap B (Horváth), Szap–Sárrét (Gaál); szeptember 15. (vasárnap), 16.00: Csallóköznádasd–Mad (Katona). Ifik: 7. forduló, szeptember 14., (szombat), 16.00: Felsőpatony–Baka (Ürögi); szeptember 15. (vasárnap), 13.15: Szarva–Dióspatony; 13.30: Várkony–Illésháza (Csörgő), Alistál–Kisudvarnok (Matlák), Hodos–Nagymegyer B (Muzsay), DAC C–Királyfiakarcsa (Nagy K.), Nagyudvarnok–Nagyabony (Csicsay), Csenke–Pozsonyeperjes (Virág). Nők: 6. forduló, szeptember 14., (szombat), 16.00: Pozsonyeperjes– Illésháza; szeptember 15. (vasárnap), 13.15: Kisudvarnok–Alistál (Molnár); Nagymegyer–Egyházgelle (Rosztovics). Ifjúságiak, A csoport: 3. forduló, szeptember 13. (péntek), 16.00: Balony–Csallóközkürt (Molnár), Alistál–Baka (Ürögi), Pozsonyeperjes– Nyárad (Földes), Kisudvarnok–Nyárasd (Koczó), Ekecs-Apácaszakállas–Királyfiakarcsa (Fehér).

Ifjúságiak, B csoport: 3. forduló, szeptember 13. (péntek), 16.00: Dióspatony–Csákány (Szőke), Csenke–Szarva (Czucz), Kisfalud– Felsőpatony (Bürgöndi); szeptember 14., (szombat), 14.00: Nagymagyar–Felbár (Szerencsés).

Hétvége a hazai focipályákon RÉGIÓBAJNOKSÁG, NYUGAT–SZLOVÁKIA 7. forduló, szeptember 14. (szombat), 16.00: J. Bohunice–Nagyölved (Drobec), Bánovce–FC Nitra J (Kozolka), Nagymegyer–Horná Nitra (Santa), Komárom–Nyárasd (Otiepka); szeptember 15. (vasárnap), 16.00: Galánta–Bős (Košťál), Beluša–Domaniža (Štrpková), Trenč. Stankovce–Lednické Rovné (Ilon), Palárikovo–Negyed (Fehér). IV. LIGA, DÉLKELETI CSOPORT 7. forduló, szeptember 14. (szombat), 16.00: Gúta–Tardoskedd (Valent), Párkány–Vágfarkasd (Koníček), Zselíz–Mocsonok (Haršány); szeptember 15. (vasárnap), 16.00: Veľké Lovce–DAC B (Tomka), Ímely–Illésháza (Bartoš), ViOn Zl. Moravce–Šurany (Roman), Udvard–ČFK Nitra (Miksa), Vága–Várkony (Kvaššay). V. LIGA, DÉLI CSOPORT 7. forduló, szeptember 14. (szombat), 16.00: Lég–Dióspatony (Bogár), Nagymagyar–Jóka (Buranský), Alekšince–Šoporňa (Jurkas), Jányok– Horná Kráľová (Kravárik), Pered– Csallóközkürt (Dendis), Nagyfödémes– Pusztafödémes (Rajtár), Bela-

dice–Vágkirályfa (Záhumenský), Nádszeg–Čeladice (Kusý E.). V. LIGA, KELETI CSOPORT 7. forduló, szeptember 14. (szombat), 16.00: Garamkálna–Ógyalla (Patka), Marcelháza–Kozárovce (Miakiš); szeptember 15. (vasárnap), 16.00: D. Ohaj–Nagykér (Opatovský), Hontfüzesgyarmat–Podhájska (Kotrec), Komjatice–Zsitvabesenyő (Bódi), Cseke–K.szentpéter (Sliepka), Naszvad–Ekel (Magdolen M.), Tek. Lužany–Bánov (Bulko P.). DUNASZERDAHELYI TERÜLETI BAJNOKSÁG I. osztály: 7. forduló, szeptember 15. (vasárnap), 10.30: Ekecs-Apácaszakállas–Baka (Szabó P.), Szarva–Egyházkarcsa (Köver); 16.00: Csallóközcsütörtök–Nagyabony (Mészáros), Alistál–Balony (Horváth), Hodos–Lúcs (Világi), Nagymegyer B–Királyfiakarcsa (Csölle), Egyházgelle–Kisudvarnok (Klempa), Csenke–Sárosfa (Szőke). II. osztály: 7. forduló, szeptember 14., (szombat), 16.00: Csákány–Somorja B (Szőke), Felsőpatony–Izsap (Klempa), Alistál B–Hegyéte (Szabó P.), Kisfalud–Patas (Világi), Felbár–Tárnok (Mészáros); szeptem-

TERÜLETI BAJNOKSÁG, GALÁNTA I. osztály: 6. forduló, szeptember 15. (vasárnap), 10.30: Felsőszeli– Nagymácséd (Zsuskovics), Vízkelet–Šintava (Salát); 16.00: Hidaskürt–Taksony (Sas), Alsószerda– Szered B (Gábriš), Tósnyárasd–Tallós (Tonkó), Nemeskosút–Vinohrady (Mrllák), Alsószeli–Királyrév (Tuška). II. osztály: 5. forduló, szeptember 14. (szombat), 16.00: Hody–Vágpatta; szeptember 15. (vasárnap), 10.30: Vezekény–Gáň (Sedmák); 16.00: Kismácséd–Pusztafödémes B (Kubík), Ábrahám–Jánovce (Renczes), Salgócska–Nagygurab (Královič), Diószeg–Vízkelet (Ižai). Ifjúságiak: 7. forduló, szeptember 14. (szombat), 10.30: Vágpatta–Alsószerdahely (Tonkó); 16.00: Ábrahám–Diószeg (Zsuskovics), Jóka– Felsőszeli (Ižai), Nagygurab–Taksony (Gábriš), Tallós–Vezekôny (G. Kubovič), Hidaskürt–Vinohrady (Sas), Šintava–Vízkelet (Grédi), Pusztakürt–Nemeskosút (Královič). –wimmer


47

Sport

2013. szeptember 10. | 37. szám

A szenciek ismét nagy falatnak bizonyultak Szomszédok csatájában maradtak alul a somorjai kék-fehérek DUNASZERDAHELY – II. liga, 8. forduló. A világbajnoki selejtezők miatt a Corgoň Liga küzdelmei szüneteltek a hét végén, de a második vonalban tovább folytatódott a harc a bajnoki pontokért. A válogatott mérkőzések napján, péntek este a somorjaiak a szomszédban, Szencen léptek pályára. A Podbrezová elleni egygólos vereség után – amely a szezonbeli első nullázást is jelentette egyben – az FC STK 1914 az ötödik helyet foglalta el a bajnoki tabellán. Az ellenfél az egy ponttal többet gyűjtő, két hellyel feljebb tanyázó, és az utóbbi két mérkőzését elveszítő mátyusföldiek voltak. A két együttes utolsó összecsapására májusban került sor, akkor ugyancsak Szencen 4:1-es vereséget szenvedtek a csallóköziek. Akkor a jelenleg négygólos Pavol Orolín triplája döntötte el a találkozó kimenetelét. A kezdő tizenegyben most is ott lévő Orolínon kívül figyelni kellett a másik veszélyes gólvágóra, Róbert Ujčíkra is, aki tavaly tizenegy találatot jegyzett. A csallóközieknek azonban ezúttal sem sikerült megúszniuk kapott gólok nélkül. A 8. percben az első szögletet végezhették el a hazaiak Radoslav Augustín révén, a labda Ujčík elé pattant, és a hálóba lőtt. A szen-

ciek hamar vezetéshez jutottak, és már nem is engedték ki a kezükből a gyeplőt. Ezt követően a kék-fehérek részéről a guineai Seybou Sidibe került közel az egyenlítéshez, de nem változott az eredmény. A vendéglátók részéről Orolín veszélyeztetett, de fejesét Pentek hárította. Az első játékrész végén egygólos hazai előnnyel vonultak le a csapatok a szünetre. A második félidőben ugyan Sidibe előtt ismét adódhatott volna egy lehetőség a gólszerzésre, de helyette újból a somorjai háló rezdült. A 64. percben a kék-fehérek hibáját kihasználva Augustín csapott le a labdára, Orolínhoz passzolt, aki egyedül törhetett a kapura, a lövését pedig Pentek már nem tudta védeni. Idénybeli ötödik találatával már kettőre növelte csapata előnyét. A hátralevő időben a hazaiak elsősorban az eredmény megtartására összpontosítottak, a szépítés sem jött össze a csallóközieknek. A szencieket negyedik próbálkozásra sem sikerült felülmúlni, három vereség és egy döntetlen az egymás elleni mérleg. Libor Fašiang alakulatának ez volt a szezonbeli második veresége. Az FC STK 1914 három forduló óta nyeretlen. Ezen a héten, méghozzá szombat délután azt a bártfai Partizánt fogadják a Pomléban a somorjaiak, akik az

éllovas nagymihályiak felett diadalmaskodtak a hétvégén. A tavalyi két hazai meccsen döntetlen és győzelem született, csupán a bártfai összecsapást tudta megnyerni a Partizán. ŠK SFM Senec–FC STK 1914 Somorja 2:0 (1:0). Góllövők: Ujčík (8.), Orolín (64.). Sárga lap: F. Molnár (56.), Hanzel (70.), illetve Vaško (13.), Javorina (90.). Játékvezető: Kamil Horváth. Nézők száma: 853. Szenc: Matlák – Hlavatovič, Hanzel, Trajcsik, Bakala, Držík, Bedecs, F. Molnár, Augustín (83. Egri), Orolín (90. P. Szabo), Ujčík (85. P. Molnár). Vezetőedző: Marián Tibenský. Somorja: Pentek – Vaško, Javorina, Gregora, Fulmek, Cmarko, Čemba, Mezovský, Stevanović (34. Vilkovský, 61. Kliment), Stojanović (78. Jančovič), Sidibe. Vezetőedző: Libor Fašiang. További eredmények: Partizán Bardejov–MFK Zemplín Michalovce 1:0 (0:0), gólok: J. Dzúrik (49.); ŽP Šport Podbrezová–FK Slovan Duslo Šaľa 5:2 (2:0), g.: Kupčík (26.), Podio (38.), Vaščák (71. és 74.), Kochan (90.), illetve Čurgali (84.), Čirik (86. – 11-esből); FC Spartak Trnava B–MFK Tatran Liptovský Mikuláš 3:0 (2:0), g.: Richnák (22. és 36.),

K. Kuzma (55.); 1. FC Tatran Prešov–MFK Dubnica nad Váhom 2:0 (1:0), g.: Ranko (33. – öngól), Krajník (69.); FK Pohronie Žiar nad Hronom Dolná Ždaňa–MŠK Rimavská Sobota 1:1 (1:1), g.: Kamas (40.), ill. Kurák (8.). A 9. forduló műsora: szeptember 14., 15.30: Dubnica nad Váhom– Podbrezová, Liptovský Mikuláš–Pohronie, Rimaszombat–Tatran Prešov, Somorja–Partizán Bardejov, Vágselylye–Szenc, 19.30: Zemplín Michalovce–Spartak Trnava B. A bajnokság állása 1. Prešov

8 5 1 2

14:5 16

2. Michalovce

8 5 1 2

12:3 16

3. Podbrezová

8 5 1 2

12:7 16

4. Szenc

8 5 1 2

13:9 16

5. Bardejov

8 4 3 1

10:5 15

6. Somorja

8 3 3 2

12:8 12

7. Rimaszombat

8 2 6 0

8:5 12

8. Trnava jun.

8 3 2 3 12:14 11

9. Dubnica n. V.

8 2 1 5

5:17

10. Vágsellye

8 1 1 6

8:15

7 4

11. Pohronie

8 1 1 6

5:16

4

12. Lipt. Mikuláš

8 0 3 5

3:10

3

A góllövőlista éllovasai: 1. Michal Hamuľak (Michalovce) – 7 gól. 2. Dyjan Carlos De Azevedo (Bardejov) és Pavol Orolín (Szenc) – 5 gól. Rajkovics György

Komáromi területi bajnokság I. osztály Keszegfalva–FK Actív Komárom 1:0 (0:0), góllövő: Oláh; Izsa–Hetény 4:2 (4:0), g.: Konc (2), Smolka, Zachar – Zajos, Kovács; Perbete–Dunamocs 4:1 (2:1), g.: Lakatos (2), Lacza, Pirik – Paluška; Búcs–Szilasháza 3:1 (0:0), g.: Kovács (2), Uzsák – Cabada; Marcelháza B–Gúta B 4:0 (1:0), g.: Gumbér (2), Viderman, Obložinský; Madar–Nemesócsa 1:0 (1:0), g.: Bódis; Csallóközaranyos-Újgyalla 5:1 (2:1), g.: Csonka (2), Caletka (öngól), Jakab, Lelkes – Šmida; Bátorkeszi-Lakszakállas 4:3 (1:2), g.: Blaho, Németh G., Németh Á., Barton – Inczédi (2), Csápai. A bajnokság állása 1. Perbete

5 4 0 1

14:5 12

2. Bátorkeszi

5 4 0 1

12:7 12

3. Keszegfalva

5 3 1 1

16:7 10

4. Búcs

5 3 1 1

10:9 10

5. Lakszakállas

5 3 0 2 16:14

9

6. Marcelháza B

5 3 0 2 13:11

9

7. Újgyalla

5 3 0 2 12:14

9

8. Nemesócsa 9. FC Actív KN

5 2 0 3 5 2 0 3

12:9

6

8:7

6

10. Izsa

5 2 0 3 16:18

6

11. Cs.aranyos

5 2 0 3 11:13

6

12. Hetény

5 2 0 3 10:12

6

13. Gúta B

5 2 0 3

6:11

6

14. Dunamocs

5 1 1 3

6:10

4

15. Szilasháza

5 1 1 3

6:11

4

16. Madar

5 1 0 4

5:15

3

II. osztály Vágfüzes/Kava–Martos 2:1 (0:0), góllövők: Varga, Habardik – Csongrád; Ifjúságfalva–Nagysziget 5:2 (2:0), g.: Vízvári (2), Lengyel, Bagita, Tóth – Dani (2); Bogya/Gellér– Őrsújfalu 3:0 (2:0), g.: Boros (3); Tany–Csicsó 6:1 (3:0), g.: Cseh (2) Keszegh, Adamek, Halász, Koton – Michalek; Dunaradvány–Megyercs 4:2 (1:1), g.: Tóth (2), Balogh, Šku-

liba – Wágner, Szakács; Bogyarét– Nagykeszi 1:8 (0:3), g.: Hrotko – Bagin (5), Beke (2), Farkas. Szabadnapos: Pat. A bajnokság állása 1. Pat

4 4 0 0

14:4 12

2. Őrsújfalu

5 3 1 1

24:6 10

3. Bogya/Gellér

4 3 1 0

10:4 10

4. Tany

4 3 0 1

19:7

9

5. Nagykeszi

5 3 0 2 18:10

9

6. Vágfüzes/Kava

4 3 0 1

9

7. Dunaradvány

5 3 0 2 16:12

9

8. Nagysziget

5 2 1 2 12:12

7

9. Ifjúságfalva

10:5

A bajnokság állása 1. Madar

2 2 0 0

16:1

2. Újgyalla

2 1 0 1

6:5

6 3

3. Perbete

2 1 0 1

5:5

3

4. Csicsó

2 1 0 1

4:9

3

5. FC Actív KN

2 1 0 1

3:9

3

6. Ímely

2 0 0 2

2:7

0

Diákok Bátorkeszi–Ímely 5:4; Tany–Keszegfalva 2:0; Dunamocs–Hetény 11:1; Őrsújfalu–Ógyalla 1:7. A bajnokság állása

4 2 0 2 11:16

6

1. Tany

2 2 0 0

14:0

6

10. Megyercs

5 1 1 3

4

2. Ógyalla

2 2 0 0

10:2

6

11. Martos

5 1 0 4 11:25

3

3. Dunamocs

1 1 0 0

11:1

3

12. Csicsó

5 0 0 5

5:20

0

4. Lakszakállas

1 1 0 0

9:0

3

13. Bogyarét

5 0 0 5

4:25

0

5. Keszegfalva

2 1 0 1

9:3

3

6. Bátorkeszi

2 1 0 1

5:13

3

7. Ímely

2 0 0 2

5:8

0

8. Őrsújfalu

2 0 0 2

2:16

0

9. Hetény

2 0 0 2

1:23

0

6:14

Ifjúságiak FC Actív Komárom–Madar 0:8; Ímely–Újgyalla 1:4; Csicsó–Perbete 3:1.

kmeť


48

Csallóköz

Sport

„Dióspatonyban a focinak történelme van!” Ján Ďurica ötvenedik alkalommal lépett pályára LABDARÚGÁS – Vannak játékosok, akik kimagasló eredményt értek el karrierjük során, mégsem feledkeztek meg arról, honnét is jöttek. Ezen futballisták sorába tartozik a dunaszerdahelyi Ján Ďurica is, aki az elmúlt hétvégén az első klubcsapatának meghívására lépett pályára, persze csak szimbolikusan. A 31 éves játékos pályafutása során 49 alkalommal lépett pályára dióspatonyi mezben és ezalatt 16 gólt lőtt. A sportegyesület vezetői

a falu a DAC B csapataként szerepelt. Azok a játékosok, akik nem léptek pályára a DAC-ban, Dióspatonyba ke-

nemes gesztussal lepték meg a válogatott hátvédet, ugyanis a hétvégi bajnoki előtt szimbolikusan ötvenedik alkalommal szerepelt első állomáshelyén. „Az első focis lépéseimet Dióspatonyban tettem meg, ugyanis akkor még

rültek. Ide mindig is örömmel jöttünk, főleg a szurkolók, a szakvezetők, és a jó hangulat miatt. Remek játékosokkal játszottam együtt, mint Borbély Balázs, Straka Gábor, Németh Jokkó, akikkel remek csapatot alkot-

tunk. Rendkívül örültem a klub meghívásának, és szerencsére a válogatott mérkőzéseknek köszönhetően el is tudtam jönni. Továbbá örülök, hogy a futball a faluban az én segítségemnek is köszönhetően megmenekült, és bízom benne, hogy a jövőben többen is segítséget nyújtanak a helyi sportegyesületnek. Nagy érvágás lenne a falu számára, ha a csapat megszűnne, ugyanis a focinak Dióspatonyban történelme van, kiváló játékosok szerepeltek itt. Remélem, hogy ez továbbra is így fog folytatódni.” A vasárnapi bajnoki mérkőzés előtt a hazai csapat három játékosát is megjutalmazták. Ugyanis a visegrádi nemzetek kupáján szereplő szlovák U21-es korosztályos futsal válogatott győzedelmeskedett, akinek mezét Martin Zdráhal, Adam Zdráhal és Adrian Filan is viselte. Az említettek a klub ajándékán kívül egyegy Ďurica mezzel is gazdagodtak. A szlovák válogatott pénteken meglepő módon győzedelmeskedni tudott Bosz-

nia-Hercegovina vendégeként, ezzel a csapat kijutása a 2014-es világbajnokságra tovább él. „A továbbjutás esélye kicsi volt, a mérkőzés előtt sokan nem is hittek nekünk, hiszen Kozák edző nehéz helyzetben vette át a csapatot. Végül nagyon jó játék után győztünk és van még esély a továbbjutásra. A mérkőzést a csapategységnek köszönhetően nyertük meg, még a padon ülő játékosok is együtt izgultak. Boszniában remek hangulat volt, de tudjuk, hogy Zsolnán hasonló helyzet vár majd ránk. A keddi mérkőzésen olyan teljesítményt kell nyújtanunk, hogy ismét győzedelmeskedjünk.” Remekül indult számára az új évad a moszkvai Lokomotiv mezében is, csapata minden mérkőzésén kezdőként lépett pályára. Az ígéretes kezdés után bízik a sikeres folytatásban. „Nyár óta új edző irányít bennünket, a fehérorosz Kucsuk, aki a török Besiktasba távozó Bilicet váltotta. Az edző lehetőséget adott és a bajnokságban jól kezdtünk. Jelenleg a negyedik helyet foglaljuk el, és a

Lokomotiv ebben az évben kimagasló eredményt érhet el. Szeretnénk újra európai kupákban szerepelni, viszont az orosz bajnokság elég hosszú, ezért nehéz az elején konkrét helyezésről beszélni. Szeretnénk a téli szünetig az élbolyban végezni.” Továbbra sem feledkezett meg nevelőegyesületéről, naprakész információi vannak a DAC csapatáról. „Dunaszerdahely futballváros és természetesen engem is elszomorít, hogy a csapat az utolsó előtti helyet foglalja el. Szintén olvastam a médiákban megjelent cikkeket, és tudom hogy a csapat húzóemberei, Fodrek, Obžera és Velický már nem léptek pályára. A játékosnak viszont tiszta fejjel kell pályára lépnie, hiszen ez a munkája, és ebből kell eltartania a családját. Sajnálom, hogy ilyen a helyzet a klub háza táján, de bízom benne, hogy minden jóra fordul, és a klub profi módom fog működni.” Álló István Vojtik Szimona felvételei

Megbízott koordinátor – Poverený koordinátor: WIMMER ILONA. Szerkesztők – Redaktori: ĽUBO BANIČ, RAJKOVICS PÉTER, UNDESSER TÍMEA. Riporter – Reportér: VLADISLAV KMEŤ. Fotóriporter – Fotoreportér: KOVÁCS ZOLTÁN, VOJTIK SZIMONA. Tördelőszerkesztő – Grafická úprava: MÉSZÁROS ANGELIKA. Titkárság – Sekretariát: WIMMER ILONA. Országos terjesztésű regionális hetilap, 53. évfolyam. A szerkesztőség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Erzsébet tér 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Kiadja: WARPE Kft., Šafárik utca 431/4., 924 01 Galánta. Nyomja: NAVI GRAF, s.r.o., Vezekény. Terjeszti a D. A. Czvedler Kft. – Somorja és más magánterjesztők. Engedélyszám: ISSN 1336–3638. Előfizethető a szerkesztőség címén. Regisztrációs szám – MK SR EV. 329/08. Lapunkat a Bethlen Gábor Alap és a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. A kiadó nem vállal felelősséget a megrendelők által készített hirdetések nyelvi és stilisztikai színvonaláért. Regionálny týždenník distribuovaný na Slovensku, ročník 53. Adresa red.: 929 01 Dunajská Streda, Alžbetínske námestie 1194/1. Tel.: 031/550 37 44; 0903 23 67 24. Vydáva: WARPE, s.r.o., Šafárikova 431/4., 924 01 Galanta. Tlač: NAVI GRAF, s.r.o., Vozokany. Rozširuje: D. A. Czvedler, spol. s r.o. – Šamorín a súkromní distribútori. Registračné číslo: ISSN 1336–3638. Predplatné prijíma redakcia. Registračné číslo MK SR EV. 329/08. E–mail: online.csallokoz@gmail.com. Realizované s finančnou podporou Fondu Gábora Bethlena a Úradu vlády SR. Vydavateľ nezodpovedá za jazykovú a obsahovú úpravu objednanej inzercie.


Csallóköz - 2013/37.szám