Page 25

Ajánló > Tudósítás

2013. július 9. | 28. szám

Főszerepben a rockzene

25

Szigetközi Music Fesztivál Ez neked szól! Immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre Győr környékének legnagyobb szabadtéri, könnyűzenei fesztiválja a Szigetközi Music Fesztiválja.

Július 13-án kerül megrendezésre az Ekecsi Rockfesztivál a helyi rocklegenda, a ParanoiD szervezésében, immár negyedik alkalommal. A helyszín a helyi művelődési ház szabadtéri színpada lesz. A fesztivál a koncerteken kívül sok egyéb programmal kecsegtet, idén sem marad el a sörivó verseny – fiúknak és lányoknak is. A fesztiválozók megnézhetik és kipróbálhatják a gútai GV guitars hangszereit a művelődési ház kistermében. A sebesség kedvelőinek pedig motoros bemutatót tartanak.

A szervezők szerint minden adott, amit egy nagy fesztiválon megszokhattunk, csak kicsiben. Fellépők: Voltrex, Psycho Angels, Bastards of Boodom, Big Man Band, Manomore, Vesztegzár, ParanoiD, Totalica. Bár a rendezvény egynapos, a távolabbról érkezőknek sátorozási lehetőséget biztosítanak a szervezők, illetve a motorral vagy autóval érkezőknek sem kell aggódni a parkolás miatt. Rossz idő esetén a koncerteket a művelődési ház nagytermében tartják meg. A belépő az elmúlt évekhez hasonlóan 3 euró. (tetike) Archív felvétel

A 6. SZMF a környék legszínesebb programjait garantálja, kicsit eltérve a korábbi évek mintájától. Idén a három napos, két színpados rendezvény kizárólag élőzenei koncertekkel várja a szórakozni vágyókat, nemcsak Szigetközből. A Győr24 Hírcsatorna által támogatott színpadunk kiemelt koncertprogramja, az első Szigetközi Hip-Hop maraton, mely 20 órán át a hazai szcéna legnagyobbjait sorakoztatja fel, mint az Akkezdet Phiai, a Hősök, a Punnany Massif, DSP, NKS, Barbárfivérek, Bro'n'Sis, Vészk'járat, Jambalaya, Killakikitt és még sokan mások. Győr térségében a Szigetközi Music Fesztivál, Árkád Győr színpadán hallhatjuk először a Republic 67-et Sipos F. Tamás vezetésével, de élő koncertet ad az Edda, a Beatrice,

Rúzsa Magdi, Dobrády Ákos, 25 év után először élőzenei folklór kísérettel Bódi Guszti és a Fekete Szemek, és a „Sing Hallelujah”, „It's my life” világslágerek szerzője, Dr. Alban is. A szabadidős programok skálája is bőven tartalmaz színeket, mint a PlayStation GT Academy, a regionális Paintball bajnokság, a Hidegháborús Airsoft börze, vagy épp az első SZMF Sörpong Kupa. A fesztivál keretein belül zajlik a térség legnívosabb szépségversenye, a Szigetköz Szépe. A fesztiválra látogatók megcsodálhatják a versenyzők bemutatóit, felvonulásait és szavazhatnak kedvencükre. És ami az álomízű programlehetőségeken felül már csak édes simogatás, az a hihetetlenül barátságosra szabott jegyárak, de mindezekről és még rengeteg másról pontos részleteket találsz a www.facebook. com/szmfdunaszeg, vagy a www.szmfdunaszeg.com weboldalaink egyikén. (–)

Szakközépiskolás diákok Lengyelországban DUNASZERDAHELY – Június utolsó hetében a helyi Szabó Gyula utca 21 Szakközépiskola műszaki és informatikai szolgáltatások az elektrotechnikában, gépészetben tagozat elsős és másodikos diákjai osztálykiránduláson vettek részt

Lengyelországban. A két nap alatt megtekintették Lengyelország volt fővárosának, Krakkónak nevezetességeit: a Mária székesegyházat, a posztócsarnokot, mely kereskedelmi központja volt a városnak, a régi zsidó negyedet, a zsinagógát, a Flórián

kaput, valamint a Wavelt, a királyi várat. Látogatást tettek Oświęcimben, ahol a második világháború idején működtették a legnagyobb német koncentrációs tábort, az Auschwitz-Birkenaut. A komplexumba tartozott az anyatábor, KL Auschwitz I., a KL Auschwitz II-Birkenau, a KL Auschwitz III-Mo-

nowitz és több altábor, amely 1945. január 27-én szabadult fel, 1,1,–1,5 millió különböző nemzetiségű, de 90%ban zsidó ember tömeggyilkosságának tragikus szimbóluma lett. Jelenleg a néhai tábor helyén az AuschwitzBirkenau állami múzeum áll, mely 1947-ben alakult és 1979-ben az UNESCO a vilá-

görökség részévé minősítette. Diákok megdöbbenve hallgatták és szemlélték a látottakat, s egyetértettek abban, hogy erre a történelmi helyszínre mindenkinek el kellene látogatnia, hogy sose felejtsük el, az emberi gonoszságnak nincs határa, sem mélysége! Klőr Levente Archív felvételek

Csallóköz - 2013/28.szám  

A Csallóköz hetilap 28.száma a 2013-as esztendőben