Page 1

Csallóköz DUNASZERDAHELY > KOMÁROM > GALÁNTA > VÁGSELLYE

2011. február 22., 8. szám

Ára: 0,65 €

Regionális hetilap | Regionálny týždenník

www.csallokozonline.sk

Autóval az üzletbe

Meddig lesznek még nagy dugók?

DAC: Döntetlen a főpróbán

A tettesek álarcban raboltak a Baranyaiüzletben, csak aprópénzt találtak.

Érsek Árpád államtitkár régiónk közlekedési gondjairól nyilatkozik.

Radványi Miklós és Jozef Olejník átvette a legmagasabb szintű edzői diplomát (Euro Pro).

2. oldal

3. oldal

48. oldal

Köztér Bodnár Gyula

Pantomim

Žitný ostrov

A korrupcióval az a legnagyobb baj, hogy engem kihagynak belőle – mondta valaki. Azóta sokszor idézték a bölcsnek tetsző gondolatot. Humora mögül azonban nem bánat, inkább keserű iróniával elegy elítélő kritika érződik egy elfogadhatatlan, az emberi méltóságot, erkölcsöt sértő közéleti gyakorlattal szemben. Ugyanis korántsem a mindennapi, a mi tájaink folklórjához is hozzátartozó kisebb-nagyobb megvesztegetési vagy hálapénzes vétkeink nyomán született, hanem a hatalom berkeiben közpénzből történő százezres, milliós tételek, azaz jutalmak, províziók, végkielégítések, csúszópénzek pofátlan osztogatása provokálta ki. Mindegy, hogy jogtalan vagy jogos osztogatása, a törvényen lehet csavarni. Ilyeténképpen egy szólássá érett kijelentéssel annyira megyünk, mint a mindenkori kormányok meghirdette ilyen-olyan üvegzsebprogramokkal – semmire. Hogy már az ókorban, a római birodalomban is…?! Bennünket az érdekel, ami itt és most történik. Az meg nem más, mint verbális pantomim. Az ellenzéket alkotó korábbi kormánypárt az aktuális hatalomra mutogat, és fordítva. Már ha a korrupcióra, a szinte végtelen összegűnek tűnő végkielégítésekre terelődik a szó. Vagy amikor ezekre is. És amíg mi ezt a fura színjátékot nézzük, csak most január 1-jétől szépen felkúsztak például az élelmiszerárak, így az idén egy négytagú családnak az előrejelzett 12 euró helyett 18 euróval többe kerül a havi rezsije. Ott is, ahol nemhogy jutalomra nem számíthatnak – örülnek, ha a fizetésüket idejében megkapják.

Szlovák csirke Ázsiából?

Net-felvétel

Napfényt sosem látnak

PRÁGA/POZSONY/VARSÓ/DUNASZERDAHELY – Még el sem feledtük az angliai kergemarhakór okozta riadalmat, s máris kipattant a németországi dioxinbotrány. Az egyik ottani takarmányüzemből összesen mintegy 150 ezer tonna fertőzött táp került több baromfineveldébe és sertéshizlaldába. A takarmányban a megengedettnél hetvennyolcszor több, májkárosító dioxint mutattak ki. Ezért Szlovákiában is jelentős ellenőrzéseket rendeltek el, több nagy áruházlánc számos terméket kivont a forgalomból. Néhány napja lengyel lapok arról számoltak be, hogy vietnami hajókon valóságos baromfifarm működik, ahol a mesterséges körülmények között nevelkedő, ellenőrizetlen táppal hizlalt szárnya-

sok növekednek, majd a rakomány valamelyik balti-tengeri kikötőben horgonyoz le, s az időközben levágott csirkék akár lengyel termékként kerülhetnek forgalomba. Azt már mi tesszük hozzá, hogy nem kizárt: egy részük még szlovák áruként is forgalomba kerülhetett... Ugyanis a pozsonyi mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium szakértői nemrég leplezték le, hogy a Podtatranská hydina és a Hydina Košice cégekben Lengyelországból szállított csirkéket törvénysértő módon átcsomagolták és szlovák áruként dobták a piacra. Méghozzá viszonylag olcsó áron. Ezt a zűrzavaros és a fogyasztók egészségét, a tisztességes tenyésztők megélhetését veszélyeztető állapotot kívánja megszüntetni a cseh mező-

gazdasági minisztérium, amely rendeletet készít elő. Tervezetük szerint májustól csak olyan sertés-, baromfi- és bárányhúst hozhatnak be külföldről, amelyen feltüntették azok pontos származási helyét. „Nem elégszünk meg azzal az adattal, hogy a származási hely az Európai Unió” – közölte Ivan Fuksa cseh miniszter. Példaként a szarvasmarhákat hozta fel, mert esetükben a kergemarhakór kitörése óta minden egyes állatról tudni, hogy hol tenyésztették, melyik vágóhídon végezte, s hol dolgozták fel. Simon Zsolt miniszter elvben egyetértett cseh kollégájának javaslatával, de rámutatott arra, hogy a jelenlegi gyakorlatot ismerve, főleg a sertéseknél bonyolult a helyzet. Folytatás a 2. oldalon

● Előfizetés: 031/550 37 44; online.csallokoz@gmail.com


Csallóköz

2

Tudósítás > Villáminterjú

A vonalban

Autóval az üzletbe

Eva Kelemenová, a szlovákiai Statisztikai Hivatal sajtótitkára Milyen szerepe lesz a helyi önkormányzatoknak az idei népszámlálásban? – Döntő fontosságú lesz a szerepük. Mint ismeretes, idén Szlovákiában is népszámlálás lesz, amelynek célja az, hogy felmérjük május 21-én, mennyi lakosa volt az országnak, milyen körülmények között élt. A megszerzett adatok szolgáltatnak majd kellő alapot az ország költségvetésének az egyes tételek további tervezésében és számos más területen. A nagy jelentőségű felmérést a helyi önkormányzatok vezénylik le, amelyek ezekben a napokban nevezik ki az úgynevezett kérdezőbiztosokat, akik május 13-ától majd minden házba és lakásba bekopognak, s formanyomtatványokat adnak át, amelyek a szlovákon kívül magyarul, ukránul, ruszinul és roma nyelven is hozzáférhetőek lesznek. Ezeket a kitöltött nyomtatványokat május 21-e után ugyanő szedi össze, s ha szükséges, akkor segít az egyes rovatok helyes megválaszolásában. Minden kérdezőbiztos köteles felmutatni az igazolványát, s csak akkor léphet be a lakásba, ha behívjuk őt. Így kerüljük el, hogy esetleg csalók, tolvajok adják ki magukat a hivatal embereinek. A kitöltött nyomtatványokat az illetékes önkormányzatok dolgozzák majd fel elektronikus formában. Ezért is említettem, hogy döntő fontosságú lesz a szerepük, amelyre a legtöbb helyen már most készülnek. A kis lélekszámú települések önkormányzatai segítséget kérhetnek az illetékes körzeti hivataloktól. M. F. M.

A tettesek álarcban raboltak DUNASZERDAHELY – Különleges módon rabolták ki múlt szerda hajnalban a Fő utcán lévő, forgalmas Baranyai élelmiszerüzletet. Martina Kredatusová, Nagyszombat megyei rendőrségi szóvivő elmondta: az eset hajnali kettőkor történt a városközpontban. „Két maszkot viselő férfi, feltehetően egy Honda típusú személyautóval behatolt az üzlethelyiségbe és három pénztárgéppel távozott. A fotocellás ajtó megrongálásával és a rablással több ezer eurós kárt okoztak az üzlet tulajdonosának” – közölte a szóvivő. A rendőrség intenzív nyomozást indított az elkövetők kézre kerítésére, amelyben segítségükre lehetnek a beltéri kamerák felvételei is. Megkérdeztük a közért tulajdonosát, Baranyai Lászlót is: „Árut nem vittek el, csak a három pénztárgépet. Azt hitték, találnak benne több pénzt, de csak apró volt benne. Az egész ajtót

kivitték rámástól, pedig a legerősebb fóliát tetettem bele. Olyat, amelybe csak csákánnyal lehet lyukat ütni. Ki gondolta volna, hogy autóval törnek be?” – nyilatkozta értetlenkedve a károsult. Közben a Facebook közösségi oldalon találgatások indultak el, vajon kik és miért választották a rablásnak ezt a nem mindennapi

módját a város egyik legnépszerűbb üzletébe, amely ma már nagy vásárlói körrel, tágas, széles választékkal és egy külön falatozó résszel rendelkezik. Többek úgy gondolják, hogy valakik a tulajdonost akarták figyelmeztetni, hiszen a tetteseknek tudniuk kellett, hogy éjjel nem hagynak nagy összeget a kasszában. Mások pedig arra tip-

pelnek, hogy drogosok lehettek az elkövetők, akik még kevés pénzért is képesek arra, hogy ilyen gazságra vetemedjenek. Mindenesetre több hozzászóló fejtette ki együttérzését és megelégedettségét a bolt tulajdonosának és természetesen a reményét, hogy a bűnösöket mielőbb kézre keríti a rendőrség. (und, as)

Kerékpárost gázoltak DUNASZERDAHELY – Ötvenkilenc éves nőt ütöttek el múlt csütörtökön kora este a Fő utcai körforgalomban. Az ott haladó sötétzöld Octavia sofőrje nem adott előnyt és elsodorta a kerékpárján szabályosan közlekedő dunaszerdahelyi asszonyt. Az ütközés következtében a sértett a földre zuhant. A rohammentő megérkezéséig a véletlenül azon az útszakaszon tartózkodó mentős látta el a szerencsétlenül járt személyt, aki hat héten belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A gépkocsi vezetője nem fogyasztott alkoholt. Fogas Ferenc felvétele a helyszínen készült. (und)

Keressen 10 eurót Tisztelt Olvasók! Egy kiválasztott mondatot kell megtalálniuk jelen számunkban. A 10 eurót (Az elemzésről átfogó tanulmány született. – (lv): Vízben, vízen, vízparton) Tanítóné Szalay Gizella (Zsigárd) nyerte. E heti mondatunk a következő: „A betöréses lopás ügyében pedig nagy erőkkel nyomoznak”. Megfejtésként annak a cikknek a címét és szerzője nevét kell beküldeni, amelyben az idézett mondat szerepel. Beküldési határidő: február 25.

Rendőrségi felvétel

Csendélet rablás után

Szlovák csirke Ázsiából? Befejezés az 1. oldalról „Vannak olyan sertések, amelyeket Németországban tenyésztenek, lengyelországi vágóhidakon fejezik be az életüket, aztán Magyarországon vágják ketté és többek között Szlovákiában dolgozzák fel. Ilyen esetben vajon melyik országot tüntetnék fel származási helyül? – tette fel a kérdést a pozsonyi tárcavezető. Ellenkeznek a nagy húskombinátok is,

amelyek gyakran váltogatják a beszállítókat, s ha nálunk is érvénybe lépne ilyen rendelet, akkor a címkéket is sűrűn cserélniük kellene, ami többletkiadással járna. „Mindezek a kifogások megoldhatók, mert a lényeg a vásárlók egészsége és pontos tájékoztatása” – szögezte le a cseh miniszter. Csicsai Gábor, a pozsonyi agrárminisztérium államtitkára szerint a

gazdasági válság és pénzszűke ellenére sem szabadna megfeledkezni az „olcsó húsnak híg a leve” - jelszó fontosságáról. Ezért kellene kevesebb, de jó minőségű, jórészt hazai terméket vásárolni, méghozzá minél több kiváló regionális húskészítményt is, hogy ne felejtsük a sajátos ízüket, zamatukat” – hangsúlyozta. M. F. M.


3

Interjú

2011. február 22. |8. szám

Meddig lesznek még nagy dugók? Érsek Árpád államtitkár régiónk közlekedési gondjairól nyilatkozik Ha minden a terv szerint halad, akkor a Pozsonyba vezető gyorsforgalmi út első szakaszának építkezései 2013 végén kezdődhetnek el. Addig, a szinte elviselhetetlen közlekedési dugókat, Csölle (Rovinka) határától az év végére egy három sávos út, valamint az egy év múlva lényegesen felgyorsuló csallóközi vasúti közlekedés enyhítheti – nyilatkozta lapunknak Érsek Árpád, aki tavaly novembere óta tölti be a közlekedési és régiófejlesztési minisztérium egyik államtitkári posztját. Amikor kinevezték erre a posztra, az interneten több olyan epéskedő megjegyzést olvastam, hogy indokolt volt ez a döntés, hiszen van járművezetői jogosíványa, tehát ért a közlekedéshez. Nem bosszantották ezek a csipkelődések? – Nem. Ugyanis nincs időm ilyesmiket böngészni. Egyébként legalább három hónap kellett ahhoz, hogy áttekintsem azokat a munkaköröket, amelyeket Ján Fígeľ miniszter rám bízott. Méghozzá a legzűrösebb területeket, mert a közúti közlekedést, a vasúti személy- és áruszállítást, az autópályaépítés és a stratégiai tervezést osztotta rám. Véleményem szerint a poszt betöltéséhez leginkább menedzseri képesítésekkel kell rendelkezni. Elengedhetetlen az is, hogy jó szakembereket válasszunk. Olyanokat, akikkel jó csapatot építhetünk. Ezen munkálkodom... … miközben tornyosulnak a felhők a közlekedési tárca, de a kormány felett is. A drága és az állítólag igazságtalan elektronikus útvám miatt sztrájkra készülnek a szlovákiai teherfuvarozó cégek. Jogos a tiltakozásuk? – Már az uniós illetékesek is vizsgálják, hogy törvényes volt-e az elektronikus útvám kiépítésére meghirdetett pályázat és a nyertes ki-

választása. Szerintem túl sokat fizetünk a Sky Toll cégnek, amely tavaly 141,4 millió eurót szedett be, ebből valamivel több mint 94,5 milliót a kölcsön törlesztésének fejében megtartott. További kiadásaink is vannak. Ezt a helyzetet a Fico-kormánytól örököltük. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a jelenlegi korszerű, műholdas

– A gond elsősorban az, hogy még mindig kevés a korszerű közlekedés feltételeinek megfelelő útszakasz Szlovákiában. Elektronikus útvámot jelenleg 2344 kilométernyi közúton szednek. Ebből mindössze 575 kilométer az autópálya és a gyorsforgalmi út. A többi az elsőosztályú, ugyancsak fizetős út. Megértem számos polgármester

Várjuk az önkormányzatok javaslatait

eszközök korában rosszul mérték volna fel az egyes útszakaszokat, de jelenleg ezt is ellenőrizzük és várjuk a brüsszeli vizsgálatok végeredményét. Ha szabályellenesnek minősítenék a pályázat kiírását, akkor Szlovákiának még büntetést is kellene fizetnie. Régiónkban is sokan háborognak amiatt, hogy a teherfuvarozók számára kötelező az elektronikus útvám fizetése az elsőosztályú utakon is. Emiatt aztán sokan a másod-harmadosztályú utakon közlekednek, s okoznak baleseteket, továbbá jelentős károkat. Miként lehetne megakadályozni ezt az áldatlan állapotot?

Ján Čikovský felvétele

és az érintett polgárok felháborodását amiatt, hogy a településeiken dübörögnek a teherjárművek, s tönkreteszik az utakat. Néhány helyen már megpróbálkoztak a kitiltásukkal és csak a célforgalmat engedik be, de főleg jogi szempontból ezzel a lépéssel elég vékony jégen járnak. Azt viszont hangsúlyozom, hogy a fuvarozóktól és más vállalkozóktól beszedett díjakat a megyéknek a másod- és a harmadosztályú utak karbantartására kell fordítaniuk. Háborognak a vágsellyeiek is a szinte már elviselhetetlen átmenő forgalom miatt, amelyet meg éppen fizetőssé tennének. Mit szól ehhez?

– Együttérzek velük, de sajnos, azt kell mondanom, hogy számos más városban ugyanilyen rossz a helyzet, ami persze, senkit sem vigasztal. Rohamosan növekszik a közúti forgalom, amelynek levezetésére nincsenek milliárdjaink. Vágsellyén a tervek szerint 2014-re épülhet fel a várost és a környékbeli falvakat elkerülő, mintegy 13 kilométernyi út. Sokan emelik fel szavukat a vasúti szárnyvonalak tervezett megszüntetése miatt is. Figyelembe veszi a tárca a tiltakozásukat? – Igen, ha tudunk olcsóbb és célszerű megoldást. Mátyusföldön a Csángónak nevezett, Vágsellye és Negyed között közlekedő szárnyvonal megszüntetését tervezzük. Busz pótolná a járatokat. Ennek a vonalnak az üzemeltetése évente 115 ezer 921 euróba kerül, miközben a bevétel csak alig több mint 1750 euró. Ráadásul a napi négy járat mindegyikén átlagosan csak öt személy utazik. Az államnak ennyi pénze nincs, ezért várjuk a javaslatot, méghozzá azonnal, hogy miként lehetne megmenteni ezt a járatot is, ha valóban érdemes. Beszélgetésünk napjáig egyetlen ilyen megkeresés sem érkezett hozzánk ebből a térségből. Megoldás lehetne az is, ha valamilyen magáncég venné át a járatok üzemeltetését. Egyre nagyobbak a torlódások és a szinte végeláthatatlan dugók a Pozsonyba vezető országúton, főleg Misérdtől (Dunajská Lužná), olykor már Somorjától, a másik úton pedig Hidastól (Most pri Bratislave) is. Belátható időn belül várható legalább némi javulás? – Örömmel válaszolhatom, hogy igen. Pozsonypüspöki polgármester asszonyával, Ožvald Erzsébettel közösen olyan javaslatot terjesztettünk elő, amely harmadik sáv megnyitását indítványozza Csölle és a pozsonyi Bajkalská úti csomópont között. Egy sávon reggel a főváros fe-

le, délután pedig visszafele lehetne haladni. Már készülnek a szükséges tanulmányok, s ha minden jól alakul, akkor már az idén felgyorsulhat a forgalom ezen a szakaszon. Lényeges javulást várok a RegioJet cseh vasúttársaságtól is, amely egy év múlva átveszi a Komárom–Pozsony közötti vasútvonal üzemeltetését. Korszerűsíteni kívánják a pályát, akadálymentesíteni a peronokat. Terveik szerint Dunaszerdahelyről 43 perc alatt érne a vonat Pozsonyba. Reggel a nagyállomásra, a csúcsidőn kívül pedig a pozsony-újvárosi vasúti pályaudvarra. Több megállóhelyen őrzött parkolók kiépítését is tervezik, hogy az utasok ott hagyhassák a gépkocsijaikat, s vonattal utazhassanak tovább. Szó van arról is, hogy Dunaszerdahely környékéről és Somorjától különbuszok szállítanák az utasokat a járási székhely vasútállomására, illetve Úszorra. A csehek korszerű vasúti kocsikat fognak üzemeltetni, jegyárakat pedig nem kívánnak emelni. Így akarnak minél több utast szerezni, s ha ez sikerül, akkor kevesebb lesz a gépkocsi ezeken az útszakaszokon. A Híd választási programjában beígérte az elég régen halogatott R7-es gyorsforgalmi út építésének megkezdését is. Mi a helyzet e téren? – Nem feledkeztünk meg az ígéretünkről. Már javában zajlanak a tervező munkák, jövőre megkezdődik az ingatlanok felvásárlása is. Döntés született a Pozsonyba vezető szakasz végleges nyomvonaláról, amely a már említett Misérdtől a Slovnaft fele halad, majd a D4-es autópályára csatlakozik, onnan pedig a Bajkál útra vezet. Az építkezések 2013 második felében kezdődhetnek. Ugyancsak megkezdődött a további, Egyházgelléig érő útszakasz szükséges előkészítése is. Itt a munkálatok 2014-ben indulhatnak. Szilvássy József


4

Csallóköz

Tudósítás > Tárca

Kígyózó sorok, elégedetlenkedő ügyfelek A rendőrség eszközeihez mérten próbál javítani a helyzeten DUNASZERDAHELY – Többen keresték meg szerkesztőségünket azzal a panasszal, hogy a járási rendőrkapitányság rendszám nyilvántartási osztálya hetek óta nem működik teljes kapacitással, a gépkocsik nyilvántartási ügyében érkező polgárok sokszor hosszú órákat töltenek várakozással a folyosón. Egy névtelenséget kérő fiatal férfi reklamált idegesen: „A megszokott négy helyett két rendőr dolgozik a nyilvántartóban és nem érkeznek a munkával. Állítólag, lassan egy hónapja beteg két alkalmazottjuk és még egy ideig betegállományban is lesznek. Hallottam, hogy valaki egész napos várakozás után sem került be, csak az ott dolgozó rendőrök jóindulatának köszönheti, hogy az ügyfélfogadás idejének lejárta után fogadták és elintézhette, amiért jött” – mesélte a férfi. Egy másik ácsorgó fiatalember szintén türelmét vesztve nyilatkozott arról, hogy ezen a héten már másodszor áll be a sorba, hogy

a napokban vásárolt autójára végre rendszámot intézzen. A kialakult helyzetről megkérdeztük Both Péter járási rendőrkapi-

Nehéz bejutni

tányt is, aki elmondta, tudnak a problémáról és igyekeznek is orvosolni azt. „Tény, hogy nagyon nagy az emberáradat. A nap bizonyos időszakában, főleg reggel, nyitás előtt már idetódulnak a polgárok, délután viszont valamivel jobb a hely-

Hetek hordaléka MIRŐL ÍRHAT AZ ELVÁLT ÍRÓ? Ezt a kérdést kedvelt tárcaíróm, Szív Ernő tette fel az egyik írásában, s ha arra gondolok, hogy másfél hete, vasárnap volt a házasság világnapja s Magyarországon az egész következő hetet ennek az intézménynek szentelték – akkor ugyancsak indokoltan és fölöttébb időszerűen fogalmazta meg fönti kérdését és annak indokait Szív Ernő. Mert az elvált író nem írhat csak úgy a ködről, esőről, a tavaszról. Nem írhatja, hogy bimbó, gyökér, szirom, ajak, mert félreérthető. Mert az elhagyott hitvestársak csak arra várnak, hogy félreértsenek valamit! Úgy bizony! OVERDOSE, A SÁTÁNFAJZAT… A mélynövésű „lovas” Tónit, aki annak idején mindig a zsokés múltjával szédített bennünket, régóta nem láttam már. Ha betértem egy-egy sörre a Bicskadobálóba, mindjárt hozzám somfordált és elkezdte részletesen taglalni emlékezetes versenyeit a ligetfalui, majd később a somorjai lóversenypályán. Ha ló hátán nem is láttam őt soha, azt el kellett ismernem, hogy szikár, apró termetével alkatilag alkalmas lehetett a lovaglásra

fiatalabb korában, bár hencegése közben Böbe, a pultos lány többször is rászólt, hogy ne szédítsd már a szerkesztő urat ilyesmivel Tónyókám, te alkalmasint csak egy trágyatúró istállófiú lehettél Ligetfalun vagy a somorjai versenylótelepen. Szóval jó régen nem láttam már Tónit, az unokaöccsétől viszont nemrég hallottam, hogy él még, az egészségével gyakorlatilag nincs semmi baj, de örökös agglegényként elviselhetetlenül zsémbes, házsártos öregember lett belőle. Mint mesélte, édesanyjával, Tóni húgával gyakran elmennek kitakarítani és rendbe rakni az egyszobás lakását, mert ez bizony nem erénye a nagybátyjának. Akinek például már egyetlen hajszál sincs a fején, ezért állandóan barettsapkát hord. De nem mindig ugyanazt. Három sapkája van, s ezeket időnként kimossa. Persze, előbb meg kell találnia őket, mert sokszor elfeledkezik róluk. Olykor még aludni is barettben megy, aztán a vánkos alatt marad a sapkája. Ha valamiben megbotlik, akkor meg szitkozódik. Beszél a tárgyakhoz, és szidja őket. Szemléltetésképpen az unokaöcs elmesélte, hogy legutóbb hogyan akasztotta fel ágya

zet. Nem hiszem, hogy előfordul az, hogy valaki kiállja a sort, és aznap nem tudja elintézni az ügyeit a nyilvántartóban” – tette hozzá. Elmond-

Fogas Ferenc felvétele

ta azt is, február 1-jétől az ügyfélfogadó napok számát is kibővítették, tehát már a hétfő-szerda-pénteki napokon kívül kedden is módjukban áll ügyes-bajos dolgaikat elrendezni a lakosoknak. Emellett, a két betegállományban lévő kolléga helyett egy

fölé a falra a magyar csodaló, Overdose képét. Ezt valamilyen képes magazinból vágta ki, helyes keretet is kerített hozzá valahonnan, de a kép felszögelése a falra már kész kabaré volt. A nagybácsi előbb nem talált megfelelő szöget s máris ontotta átkait a pici vasdarabkára. Úgy vélte, a szög direkt elbújik előle. De aztán egyszer csak mégis ott volt a kezében. Ekkor azonban a kalapács rejtőzött el, melyet előbb még a kezé-

Mert az elvált író nem írhat csak úgy a ködről ben tartott. A nagybácsi mennydörgött: „Hol az a sátánfajzat?! Itt volt a kezemben!” Aztán előkerült a kalapács is, a szék alatt lapult. Miután azonban beverte a szöget a falba, azt felejtette el, hogy mit is akart oda kiakasztani. Tanácstalanul nézett ránk, mesélte az unokaöcs, és a fejét, illetve hát a barettsapkáját vakargatta. „Aha!” – jutott hirtelen az eszébe s egy újságpapírból kicsomagolta Overdose képét. A képről az elhíresült paci egyenesen a nagybácsi szemébe nézett, aki azonban az elégedettség helyett ismét átkozódni kezdett: a képkereten nem volt akasztókarika. A nagybácsi ismét a kacatjai közé ment, áttúrta-forgatta a limlo-

rendőr is besegít ezen az osztályon. Megjegyezte azt is, sokan felkészületlenül, a szükséges dokumentumok hiányában szeretnék rendezni az ügyeiket, ami tovább hátráltatja a gördülékenyebb munkát. Akadnak olyanok is, akik szinte kisvállalkozást csinálnak a gépjármű-átíratásból, a szükséges meghatalmazásokat lobogtatva, 10-12 autó ügyeit intézik – tudtuk meg. „Laikusok talán felteszik a kérdést, miért nem helyezünk ideiglenesen arra a részlegünkre még több rendőrt, ha ennyi az ügyfél. A dolog sajnos nem ilyen egyszerű, hiszen ennek a pozíciónak a betöltéséhez speciális tanfolyamon kell részt venni, azon kívül biztosítani kell egy külön nyilvántartási rendszert is a számára. Országos viszonylatban egyébként a dunaszerdahelyi az ötödik legleterheltebb járási kapitányság. A minket megelőző négy járás mind nagyobb, ezzel együtt a munkaerő kapacitásuk is nagyobb ugyanerre a feladatkörre” – tájékoztatott Both Péter. (und)

mot, lázasan kutatott, aztán végre talált egy darabka drótot, hurkot csinált belőle, s gyorsan a képkerethez szögezte. De óh, jaj! A ló így fordítva volt a képen! A nagybácsi nyomban átkokat szórt Overdose-ra, aztán leült és cigarettára gyújtott. Nézte, nézte a délibábos lovat, aztán hangosan, démonian fölnevetett. „Fejjel lefelé hagyom lógni a sátánfajzatot! Miért nem nyihogott, amikor a hurkot rosszul vertem a keretbe!” – harsogta. „S vele nevettünk mi is”, mesélte az unokaöcs. „ARRÓL, HOGY NEM SZABAD MEGLEPŐDNI. Meglep, mert egy emberből kibuggyan az aljasság, mint varangyból a méreg? De gondold csak meg, miféle ez az ember? Milyen torz, milyen erőtlen, mennyire csak gyűlölet és irigység az ereje? Töröld le a váladékot, mely arcodra fröccsent, ne taposd el a varangyot, mert cipőd bepiszkolod vérrel és gennyel.” Ezeket a sorokat az a Márai Sándor írta emlékezetes Füves könyve 188. cikkelyeként, akinek kassai köztéri ülőszobrát egy otromba fickó a minap egyszerűen levizelte. S az erről készült felvétel bejárta a sajtót… Szerdahelyi József


2011. február 22. |8. szám

5

Tudósítás > Hirdetés

Ha Spišiak, akkor maffialeszámolások? A rendőrség hallgat a galántai gyilkosságról és a bankrobbantásról Úgy tűnik, igazuk lesz azoknak, akik azt állították, hogy miután kinevezik Jaroslav Spišiakot országos rendőrfőkapitánynak, ismét megnövekszik a maffialeszámolások száma. A Cattaninak nevezett főzsaru ugyanis – akár csak évekkel ezelőtt

Mentés a bankfióknál

bűnügyi főigazgatóként – ismét kérlelhetetlen harcot hirdetett meg és indított az alvilág ellen, amellyel idegességet váltott ki köreikben. A határozott rendőri intézkedések egyik célpontja a drogközpontként ismert Szered és környéke volt, amelyet több bűnbanda ellenőriz. Egymás közti harcuk egyik valószí-

Net-felvétel

nű következménye volt az a két bűntény, amelyet alig negyvennyolc órán belül követtek el Galántán. Ahol február 12-én, hajnalban kirabolták a Volksbank helyi fiókjában őrzött magánszéfeket, majd pedig felgyújtották és felrobbantották a helyiséget. Nyilván így akarták eltüntetni a nyomokat. Másnap este egy 58-as típusú géppisztollyal – amely percenként nyolcszáz lövés leadására képes! – agyonlőtték a negyvenhárom éves Maroš Kováčot, négy gyermek édesapját. A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva még hallgat. Egyelőre nem találják azt a gépkocsit, amelyből a halálos lövéseket leadták, miként a gyilkos fegyvert sem. Mindeközben több szlovák lap kinyomozta, hogy az áldozat ugyan hivatalosan építkezési vállalkozóként volt bejegyezve, valójában azonban gyanús ügyletekből gazdagodott meg. Zálogházat működtetett, továbbá a környéken virágzó illegális drogkereskedelmet ellenőrizte. Egyesek szerint a szeredi és a galántai alvilág keresztapja, vagyis a vezére

volt. Értesüléseink szerint a két galántai bűncselekmény között közvetlen összefüggés van. Névtelenséget kérő rendőrségi forrásaink szerint Maroš Kováč is tartott a Volksbankban páncélfiókot, amelyből a betörők vagy sok pénzt, vagy valamilyen fontos iratokat loptak el. Az alvilági vezér sejthette, hogy kik a tettesek, ezért el akarta tenni őket láb alól, de megelőzték őt. Nem sokkal a meggyilkolása előtt a járási székhely egyik éttermében mondta barátainak, hogy úgy érzi, az életére törnek. Ezért a gyermekeit és a második feleségét biztonságos helyen rejtette el. Aligha sejtette, hogy percek múlva megölik. Méghozzá kilenc lövéssel, amelyik közül mindegyik, külön-külön is halálos volt. A valószínű bérgyilkos tehát biztosra ment. Galántán és környékén sokan tartanak attól, hogy a véres maffialeszámolások folytatódhatnak. Információink szerint a rendőrség megerősítette a járőrszolgálatokat. M. F. M.


6

Csallóköz

Tudósítás

Agybaj, vagy puszta elővigyázatosság...? Kis hazai magyar táblaügy Komáromban Röviden az előzményekről: Csáky Pál, az MKP volt elnöke február 8-án több hazai magyar hírportálon idézte Tóth Jánosnak, a komáromi Selye János Egyetem rektorának levelét. A rektor ebben a szlovák nyelven megírt levélben figyelmeztette a Pro Selye Universitas Comaromiensis nonprofit szervezet igazgatóját, Albert Sándort, hogy az egyetem Konferencia Központjában elhelyezett, ám az említett szervezet tulajdonában levő két emléktábla szövege ellentétes a nyelvtörvénnyel. Azokról a táblákról van szó, amelyeket az egyetem megalakulásának ötödik évfordulóján, 2009 januárjában leplezett le két korábbi MKP-s kormánytag, Csáky Pál és Szigeti László. Csáky azonban az említett, „Agybaj” című blogbejegyzésben jóval tovább megy a levél puszta idézésénél: identitászavarnak, tá-

gabb értelemben pedig „szellemi nyomorunk” egyik megnyilvánulásának minősíti, melynek elolvasása után „szívgyógyszerért” kell nyúlni. Jelesül azért, mert a levél 1. a nyelvtörvényre hivatkozik, 2. szlovák nyelven íródott, 3. a táblák nem az egyetemi épület külső, hanem belső falán találhatók, így tartalmuk szerinte nem minősül nyilvános feliratnak. S bár Tóth János az üggyel kapcsolatban már másnap tárgyilagos (egyben önkritikus) állásfoglalást tett közzé a Csáky vádjait nyilvánosságra hozó hírportálokon, személyesen is megkerestük őt, hogy megkérdezhessük a véleményét. „Ott kezdem, hogy vitathatatlan tény: az MKP-nak elévülhetetlen érdemei vannak az egyetem létrejöttében. Ezt senki nem vonja kétségbe. Viszont az is igaz, sajnos, hogy a táblák megszövegezésekor csak önmagukra gondoltak, ami tárgyi és erkölcsi-

etikai szempontból egyaránt kifogásolható, például az egyetem szenátusa szerint is. Intézményünk létrehozását ugyanis nem csupán a Ma-

már én magam sem tartok szerencsés lépésnek; ezt az említett hírportálokon közzétett állásfoglalásom is tartalmazza.

Tóth János: Okultam a történtekből

gyar Koalíció Pártjának akkori húsz képviselője, hanem összesen nyolcvan – tehát legalább hatvan szlovák – kormánypárti honatya támogatta és valamennyi kormánytag is. Tény viszont, hogy levelemben nem ezekre, hanem a nyelvtörvényre hivatkoztam, amit utólag

A szerző felvétele

Viszont tudni kell, hogy egyetlen célom az volt, hogy elkerüljük az esetleges büntetéseket, mert sajnos azt kell mondanom: ilyenekre korábban, amikor éppen Albert Sándor volt az intézmény rektora, már voltak példák. Nekünk kellett kínkeservesen kigazdálkod-

Három elsős Dercsikán Dégner Mária egy személyben látja el az igazgatói és tanítónői feladatokat a dercsikai magyar tannyelvű alapiskolában. Megérkezésemkor önálló feladatokat oszt ki a diákoknak. Az elsősök az „r” betű írását gyakorolják, a máso-

Derűs környezetben

dikosok szlovák köszönéseket tanulnak, a negyedikesek pedig a természetrajz könyvből a legújabb tananyagot jegyzetelik. Harmadikosok nincsenek, három éve egyetlen elsős sem iratkozott be az iskolába. „Jelenleg tizenhárom diákom van – kezdi az igazgatónő immár az

A szerző felvétele

irodájában. – Nálunk február másodikán volt a beiratkozás, összesen három fiúcska érkezett az édesanyjukkal. Igaz, hogy a határidő tizenötödike, de nem számítok rá, hogy növekedni fog ez a szám. Az ötödikesek általában Dunaszerdahelyen vagy Bősön tanulnak tovább, a visszajelzések alapján kitűnő eredménnyel – meséli büszkén a pedagógus. – Versenyeken sajnos nem tudunk részt venni. Vannak olyan gyerekek, akik biztosan helytállnának az ilyen megmérettetéseken, de egyedül vagyok, a felkészítésük is nagyon nehezen menne. A verseny napján pedig nem tudnám, kire hagyni a diákokat – mondja szomorúan. – Egyetlen segítségem Morvay Katalin, aki délután a napköziben segít a tanulóknak felkészülni a következő napra.” Az iskolát az önkormányzat segítségével tartja fent. Évente megpályázza a Pázmány Péter Alapítvány

nunk rájuk a pénzt, és több ilyenre tényleg semmi szükségünk. Nekünk a munkatársaink bérét, a hallgatók ösztöndíját és hasonló tételeket kell kifizetnünk, nem a nyakunkba sózott bírságokat. Ami pedig a levél nyelvét illeti: egyszerűen azért íródott szlovákul, mert a Konferencia Központunk tulajdonosát képviselő személynek, Komárom város polgármesterének, Anton Mareknek is elküldtük” – fejtette ki Tóth János. Az üggyel kapcsolatos legutóbbi fejlemény, hogy Albert Sándor – aki egyébként a táblaavatás idején is az egyetem rektora volt – időközben válaszlevelet küldött, amelyben közölte: a Pro Selye Universitas Comaromiensis a megfelelőnek vélt jogi elemzések után ad majd érdemi választ a feltüntetett kifogásokra. Elsősorban arra, hogy az épület belső falán elhelyezett táblákra vonatkozik-e a nyelvtörvény. Vas Gyula

pályázatait is. Emellett a szülői szövetség is segít az intézménynek, de erre a pénzre csak, mint vésztartalékra tekint. Arról is megosztotta véleményét, hogy egyre több magyar gyermeket íratnak be szlovák alapiskolába. „Ha abból indulok ki, hogy a magyarajkú gyerekek még csak néhány szót tudnak szlovákul, és azt is csupán az oviban tanulták, illetve hallották, hát nagy bátorság a szülőtől, hogy szlovák iskolába adja csemetéjét. Az ilyen apróságoknak az is nagy feladat, hogy az anyanyelvüket, a magyart megtanulják, nemhogy a szlovákot. Ráadásul ilyen esetekben a diák délelőtt az iskolában csak a szlovákot hallja, hazaérkezvén pedig magyarul beszélnek hozzá a szülők, ezért teljesen összezavarodhat. Sokkal jobb, ha anyanyelvén tanul a gyermek, s ilyen iskolában sajátítja el a szlovákot, angolt vagy németet, s könnyebben megbarátkozik az informatikával is” – fejezi be mondandóját az igazgatónő. Mészáros György


Tudósítás > Hirdetés

2011. február 22. |8. szám

Most egy sem, aztán kettő Átépítik a COOP Jednota helyi bevásárlóközpontját Bősön rövidesen két szupermarket működik majd. Múlt héten azonban egy sem volt nyitva, mert a Jednota COOP átépítés alatt áll, ami sok bosszúságot okoz a helybelieknek. Nyit a Tesco A nagyközségben szinte egymást érik a Tesco megnyitását hirdető kisebb-nagyobb táblák. Az áruházlánc legújabb üzlete február 23-án, reggel

nyolc órakor nyitja meg kapuit a vásárlók előtt. Luboš Zajiček üzletvezető elmondta, hogy a múlt szombaton megérkezett szórólapokat, azon nyomban terjeszteni kezdték. Gazdag termékkínálattal és figyelmes kiszolgálással készülnek. A nyitás alkalmával néhány akciós termék is azonnal a polcokra kerül. Az akciókról konkrétumokkal nem tudott szolgálni, elmondása szerint a marketing osztály még nem informálta. A Tesco itt is na-

ponta reggel hattól este kilencig várja majd a vásárlókat. Megújulnak A Jednota COOP áruház február 14-én zárt be ideiglenesen. Az épületet átépítik. Kulcsár Lajos, a Jednota COOP dunaszerdahelyi regionális igazgatója így számolt be a részletekről: „Eddig a Misérdhez (Dunajská Luža) közeli új bevásárlóközpontunkat építettük. Most értünk el Bősre. Az üzletrészt ötven négyzetméterrel bővítjük. Felújítjuk a világítást és a padlózatot, ezen kívül teljesen új hűtők és kasszagépek várják majd a vásárlókat. Rendezettebb előkészítő helyiséget építünk a hús és csemege áruknak. Összesen négy hét áll a rendelkezésünkre, hogy felújítsuk a helyiséget. Március közepén már készen fogunk állni arra, hogy ismét fogadjuk az embereket” – zárta mondandóját az igazgató. Vásárlók véleménye

Nyitva az ajtó, de csak a munkásoknak

A szerző felvétele

Néhány helybélit is megkérdeztünk arról, hogy mit szólnak a kialakult helyzethez.

7 „Nagyon kellemetlenül érint engem is az átépítés. Várhattak volna vele addig, míg kinyit a Tesco” – mondja Kovács Petronella. – „Itt lakom nem messze a Jednotától, eddig csak lesétáltam, most pedig jó messze kell mennem, hogy vásárolni tudjak”. Kósa Margit így vélekedik: „Nem örülök annak, hogy bezárt a COOP és a Tesco még nincs nyitva, így az embereknek keresni kell a jó termékeket. Míg nyitva volt a Jednota, sok mindent megtaláltam egy helyen. Most pedig be kell járni az egész települést” – dohogott. „A község végén lakom, ott is van élelmiszerüzlet, de nem vettem észre, hogy több lenne ember a boltban azért, mert az egyik szupermarket sem üzemel. Mindenesetre az átépítés néhány nappal megnövelte az apró üzletek élettartamát, mert hogy a kis üzleteknek befellegzett, az szerintem biztos” – vélekedik Csiba Margit. A polgárok bosszúságának e héten már vége. Nyit a Tesco, s rövidesen megújul a COOP Jednota helyi bevásárlóközpontja is. Kezdődhet a versengés, amelynek nyertese remélhetően a vásárló lesz. Mészáros György


8

Csallóköz

Bűnügy > Tudósítás

Megöléssel fenyegették!

Rekord mennyiségű haltelepítés

DUNASZERDAHELY – Az igazságszolgáltatás meghiúsítása bűncselekményének alapos gyanújával indított a rendőrség bűnvádi eljárást három dunaszerdahelyi járásbeli férfi ellen. A tettestársakként megvádolt 51, 50 és 27 éves három férfi azzal szándékozott nyomást gyakorolni egy folyamatban levő büntetőeljárásban félként érdekelt sértett személyre, hogy ismételten megöléssel fenyegették őt, amennyiben nem vonja vissza vallomását. Ezért a tettükért a megvádolt férfiakat egytől egészen hat évig terjedő börtön fenyegeti. (–re)

Remek évet zárt a horgászszervezet

Korlátozta és meglopta NAGYMEGYER – A személyi szabadság korlátozása és lopás van a rovásán egy 33 éves nagymegyeri férfinak, aki a helyi autóbusz-állomás térségében olymódon korlátozta szabad mozgásában a sértett női személyt, hogy erőszakkal behúzta őt a váróterembe és akarata ellenére ott tartotta, majd végül tettlegesen rátámadt és elvette 15 eurónyi készpénzét. A megvádolt férfi most hat hónaptól három évig terjedő időre rács mögé kerülhet. (–ck)

NAGYMEGYER – „Ennyi halat még soha nem sikerült telepítenünk, mint 2010-ben” – hangzott el a nagymegyeri horgászszervezet elnökének, Berecz Györgynek az évértékelő felszólalásában. A mintegy 650 tagot számláló csallóközi szervezet

hogy a helyi horgászok 13 334 euróval a számlájukon vágtak neki a 2010-es esztendőnek, az év folyamán 48 169 euró volt a kiadásuk, emellett pedig 46 223 eurót tettek ki bevételeik. A szervezet munkáját jónak lehet nevezni, évről évre javul – mondta Kórósi Géza, az ellenőrző bizottság elnöke. A kétórás gyűlés során Méhes Roland ha-

zsákmánypapírjai alapján többek között az is kiderül, hogy pontyból 4198 darabot (9720,6 kg-ot) fogtak ki, dévérből 1450 darabot (395 kg), kárászból 3162 darab (1103,3 kg), csukából 139 darab (357,2 kg), míg harcsából 12 darab (56,5 kg) akadt horogvégre. Döntöttek arról is, hogy a tagok számára továbbra is kötelező legalább öt óra ledolgozá-

Valódi kulccsal loptak DUNASZERDAHELY – Tettestársként elkövetett lopás alapos gyanújával indult eljárás egy 27 éves királyfiakarcsai férfi és egy 26 éves dunaszerdahelyi nő ellen. A tolvajduó valódi kulcs alkalmazásával jutott be a károsult személy dunaszerdahelyi lakásába, ahonnan elektronikai eszközöket tulajdonítottak el 800 euró értékben. Ha a bűnösségük beigazolódik, akár két évre is lecsukhatják őket. (–er)

Előre megfontolt hitelcsalás POZSONY – Csalás vétségért kell felelnie a bíróság előtt annak az 53 éves pozsonyi nőnek, aki 2010 augusztusában kötött hitelszerződést elektronikai árucikk megvásárlására, ám ehhez hamis adatokat adott meg a munkáltatójáról. Ebből sejthetően eleve nem állt szándékában a szerződésben megállapított havi törlesztő részleteket annak rendje és módja szerint megfizetni, így a félrevezetett hitelnyújtó társaság kára rövid úton elérte a 935 eurót. (–sb/ck)

Hely-történet Lelkes Vince rovata

Gondatlanságból okozott emberölésért vonta felelősségre a csendőrség 1929. február 22-én dr. Aranyossi komáromi ügyvéd Tóth nevű vadőrét s egy nagymegyeri hentesinast. Történt, hogy nevezett vadász betért Krascsenics N. nagymegyeri henteshez. Magával vitte megtöltött vadászfegyverét, amit a konyha sarkába támasztott. Berta N., a mester inasa kezébe vette a puskát, s a Gombos nevű cipészsegédre fogta azt. „Mindjárt agyonlőlek!” – mondta neki tréfának szánva a dolgot, s abban a pillanatban a fegyver elsült, az ifjú ember pedig halva terült el a padlón. A vétkeseket a komáromi törvényszék fogházába szállították.

A szerző felvétele

Élénk volt a vita

évzáró gyűlésére 86 tag jött el a városi művelődési központba. Az eseményen jelen volt a Szlovák Horgászszövetség elnöke, Magdaléna Janoušová is. Cseh László pénzügyi beszámolójából kiderült,

lászgazda számolt be a tavaly telepített halak menynyiségéről: összesen 75 mázsa K-3-as ponty, 10 mázsa dévér, 1 mázsa compó és 1200 darab csuka került a szervezet által felügyelt vizekbe. A tagság leadott

sa társadalmi munkában. Tízről húsz euróra emelték azt a befizetendő összeget, amit a horgásztagnak akkor kell befizetnie a szervezet kasszájába, ha nem dolgozza le az említett óraszámot. Kovács Zoltán

Ne játssz a fegyverrel! További más szomorú és megbotránkoztató eseményekről is tudósít a Csallóközi Hírlap 1929. március 3-i száma. Szentmihályfán Cserge István és neje naszvadi lakosok beállítottak Bognár Anna özvegyhez azzal, hogy ők a háborúban elesett férje után tízezer korona segélyt eszközölnek ki neki. A hiszékeny asszony ennek fejében 1091 korona értékben fűszerárút vásárolt részükre a helyi fogyasztási szövetkezetben. Később rájött, hogy „jóakarói” rászedték, és csalás címén feljelentést tett ellenük. A csalók beismerték tettüket. Egyházgellében, az ottani postahivatalban Mészáros Lajos csentőfai bírót lopta meg M. Rozália hely-

beli lakos. Aki bement a postahivatal épületében lévő konyhába, s ott egy széken heverő téli kabátból 100 koronát elemelt. A községi elöljáró akkor vette észre a hiányt, amikor hazafelé indult a postáról. Vass Gábor nemesabonyi lakost is meglopták. Nevezett Pozsonyba utazott Pupák Zsigmond dunaszerdahelyi ismerősével. Hazafelé Vass kissé boros állapotban tette meg az utat. Mikor megérkeztek, akkor vette észre, hogy 268 koronája hiányzik. Feljelentést tett a csendőrségen, ahol Pupákot kihallgatták, s a pénzt is megtalálták nála. B. F. dunaszerdahelyi lakos pedig fát lopott. Este a lidértejedi úton lévő fasorból egy lábon álló

akácfát vágott ki, s haza akarta vinni, de a csendőrség rajta érte, és letartóztatta. Végül egy, a mai híradásokkal „összecsengő” nyolcvan évvel ezelőtti tudósítás: „A parlamenti ellenzék, különösen az Országos Keresztény Szocialista Párt sürgetésére végre összeül e napokban a belügyminisztériumban egy bizottság, mely meg fogja vitatni egy uj törvénynek az alapelveit az állampolgárság szabályozására. Tudvalevő dolog, hogy Szlovenszkón körülbelül 90 000 embernek nincs állampolgári joga, mert a kormány az illetők községi illetőségét nem akarja elismerni.” Hogy mondják a politikusok: No comment!


Tudósítás > Hirdetés

2011. február 22. |8. szám

9

NászKép a csarnokban Lagzis fotók Valentin-napi tárlatmegnyitón DUNASZERDAHELY – Összesen tíz fotós húsz alkotását tekinthették meg az érdeklődők a múlt hétfői, Valentin-napi tárlatmegnyitón a városi művelődési központ előcsarnokában. A NászKép elnevezésű kiállítás anyagát kizárólag esküvői fotók alkotják. A járás ismert lagzi-fotósait a fotoklubDS toborozta össze. „Egy hónapja kezdtük el szervezni, összeszedni az anyagot. Mi kerestük fel a fényképészeket, mivel lassan jön a lagzi szezon, pontosan ezért aktuális a képanyag. Általában dunaszerdahelyi és környékbeli fotósokat szólítottunk meg” – mesélte Soós László, a fotóklub elnöke. A tárlatot Menyhárt József nyelvész

és vőfély nyitotta meg: „A házasság gyönyörű, kezdeti pillanatait mutatják be ezek a fotók. Azt mondják: a vígjátékban a bonyodalom házassággal végződik, az életben viszont az-

zal kezdődik!” – mondta. Hozzátette, hogy a csallóközi fotográfusok színe-java megmutatja magát a falakon. Beszédét hamisítatlan ízes csallóközi vőfélyrigmussal zárta: „Főraktuk a

Szitás Zoltán fotója a bevállalós párról

kípeket, tiszta ingyír nízheted!” Szitás Zoltán somorjai fényképész szintén a kiállítók közt szerepel. Őt is a fotóklubból hívták meg a tárlatra. „Nehéz volt két képet

választani, mert rengeteg felvételem van már, nem is tudnám összeszámolni, mennyi lagzit fotóztam öszszesen” – ecsetelte. Az egyik kiállított alkotásán az ifjú párt egy mezőn, a földtől elrugaszkodva a levegőben kapta le. „Ők nagyon bevállalósak voltak, egyáltalán nem volt problémájuk ezzel a szituációval. Feltűrték a nadrágot, belementek a vízbe, szinte mindent megcsináltak” – emlékezik vissza Szitás. A kiállítás anyagát nagyon jónak találta, bár elmondta, talán több képet kellett volna bemutatni. Szitás Zoltán, Kis Gábor Gibbó, Soós László, Mészáros Csaba, Szabó Miklós, Edmár Béla, Göndör László, Kuky Ján és Velsicz László „nászképei” március közepéig tekinthetők meg. –as


10

Žitný ostrov

Spravodajstvo

V sumáre viac detí ako vlani V polovici februára skončil zákonný termín zápisu detí do prvého ročníka OKRES DUNAJSKÁ STREDA – V utorok 15. februára skončil termín zápisu detí do prvých ročníkov základných škôl. Pokúsili sme sa zmapovať, čo nového sa v tejto oblasti udialo na základných školách s vyučovacím jazykom slovenským v Dunajskostredskom okrese. Tých „kompletných“, teda so všetkými deviatimi ročníkmi, je tu sedem. DUNAJSKÁ STREDA V okresnom meste sú dve „slovenské zéešky“. Na tej väčšej z nich, na Jilemnického ulici, usporiadali pre zapísaných žiačikov 15. februára oficiálne privítanie, a treba povedať, že telocvičňa školy priam praskala vo

lé“ na školskú dochádzku. Zaujímavosťou je, že už sa nejedná iba o júlové či augustové deti, ale pribúda aj takých, ktoré sa narodili v máji či apríli. Pochopiteľne, každý prípad je individuálny, no všetko nasvedčuje tomu, že v septembri opäť otvoria štyri prvé triedy. V telocvični i na chodbách bolo počuť slovenčinu i maďarčinu prakticky rovnako, a preto sme sa riaditeľa spýtali, čo si myslí o názore, že maďarské deti by mali navštevovať maďarské školy. „Sme radi, že ani tento rok veľa rodičov nepodľahlo nátlaku, ktorý je na nich vždy pred zápisom vyvíjaný. Osobne som oslovil v tejto otázke Výskumný ústav detskej psychológie a patopsychológie – odpovedali mi,

V telocvični ZŠ Jilemnického v Dunajskej Strede bolo v utorok 15. februára poriadne husto

riaditeľka Monika Benkovská. I keď aj tu „hrozia“ nejaké odklady, aj tento rok iste otvoria jednu prvú triedu. ŠAMORÍN Základná škola Mateja Bela patrí medzi najväčšie v regióne – v súčasnosti ju navštevuje 870 žiakov. Zástupkyňa riaditeľky Renáta Sándorová nás informovala, že aj v tomto roku zápis obohatili o tvorivé dielne. Kým rodičia s pedagógmi v spolupráci so špeciálnym pedagógom a psychológom riešili administratívne úkony a konzultovali, mohli sa deťúrence dosýtosti realizovať

pri rôznych aktivitách. A to až tak, že poniektoré ani nechceli odísť domov. Na konci štvordňového zápisu bolo podaných 134 prihlášok, čo je oproti minulému roku o poznanie viac. ZŠ M. Bela okrem iného ponúka aj kvalitne vybavené počítačové triedy, multimediálnu výučbu s digitálnou interaktívnou tabuľou, zapájanie sa do projektov a predmetových olympiád, odborné poradenstvo výchovného poradcu, triedu s rozšíreným vyučovaním anglického jazyka, systematickú spoluprácu s pedagogicko-psychologickou po-

radňou, či športovú triedu so zameraním na futbal a dievčenský basketbal. VEĽKÝ MEDER Vedenie Základnej školy J. A. Komenského vyslovilo s počtom zapísaných detí spokojnosť – do nového školského roka 2011/2012 zapísali až 27 detí, čo je o sedem viac, ako tomu bolo vlani. „Sme veľmi radi, že o našu školu prejavilo záujem toľko detí, lepšie povedané, ich rodičov. Tento záujem odráža dobrú prácu celého kolektívu školy. Naším pracovným nástrojom pri zísPokračovanie na strane 11

Natálka Véghová sa vraj do školy už teraz veľmi teší Foto: Ľubo Banič

švíkoch. Deti si zatancovali zumbu, potom sa im venovali ich budúci pedagógovia i starší spolužiaci, a napokon skončili v školskej jedálni, kde si aj trochu zamaškrtili. Samozrejme, silný zážitok si odniesli i rodičia budúcich prvákov. „Zapísalo sa nám 93 žiakov, čo je oproti vlaňajšku mierny pokles, ale vzhľadom na demografický vývoj sme s tým tak trochu aj rátali,“ povedal nám riaditeľ Peter Gajdoš, podľa ktorého však už dvanásť rodičov požiadalo o odklad – usúdili, že ich dieťa je ešte príliš hravé, že prvého septembra ešte nebude „zre-

že to stresujúce nie je, deti to nijako nepoznačí, ako sa neraz tvrdí v médiách. Navyše sa deti potom vedia uplatniť rovnako dobre tak na Slovensku, ako i v Maďarsku,“ odpovedal nám Gajdoš. Oslovili sme aj jednu z budúcich prváčok, sympatickú Natálku Véghovú. Na slávnosti sa jej páčilo a do školy sa veľmi teší. Či bude nosiť domov iba jednotky ešte nevedela, ale vraj z výtvarnej školy nosí jednu za druhou... Do menšej z dvoch slovenských škôl, v Smetanovom háji, bolo na školský rok 2011/12 zapísaných 19 detí – informovala nás zastupujúca

Budova ZŠ J. A. Komenského vo Veľkom Mederi je v rozsiahlej rekonštrukcii

Foto: Vladislav Kmeť


11

Spravodajstvo

22. február 2011 | číslo 8

Tradičná súťaž v šnapseri

Bezprostredný úsmev detí DUNAJSKÁ STREDA – V čase plesov, zábav a karnevalov sa nedali zahanbiť ani v Materskej škole na ulici Jesenského, kde v piatok 11. februára zorganizovali pre detičky veľkolepý maškarný ples. Vyše osemdesiat detí škôlky prezlečených za rozprávkové bytosti – rytierov, víly, lienky a iné milé potvorky, si za asistencie učiteliek schuti zatancovalo, zaspievalo i zahralo rôzne hry. Hodnotila sa aj najkrajšia maska, no vyhrala každá, lebo všetky v sebe mali niečo, čo porotu upútalo. Hodnotenie s radostným pokrikom privítali všetci, nakoľko dostali aj ceny vo forme balíčkov s cukrovinkami, ktoré im pripravili rodičia. Organizovanie maškarných plesov v tejto škôlke je už dlhodobou tradíciou, a už teraz sa deti tešia na ten budúci. (kmeť)

Ku kartám nepatrí iba šťastie, ale i kus umenia

Foto: Zuzana Dömötörová

LEHNICE – V druhú februárovú sobotu sa ako tradične každý rok v Pohostinstve U svätého Jána, alebo, povedané po lehnicky, „U Thalyho“, zišli tí, ktorí kartovú hru šnapser nielenže ovládajú a obľubujú, ale radi skúsia aj šťastie v súťaži o hodnotné ceny. A tak od druhej hodiny popoludní do takmer druhej rána si to medzi sebou rozdávali zhruba štyri desiatky Lehničanov, i cezpoľných. Prvé miesto a k nemu nový bicykel získal domáci Vojtech Čomor, druhé miesto, dotované mikrovlnnou rúrou, obsadil Kálmán Kosár, na tretie miesto a súpravu Black and Decker dosiahol Imre Szászi. Spomeňme ešte cenu útechy – novučičké táčky si mohol nočnou dedinou odtisnúť domov Ján Kristek. Vydarené podujatie zorganizovala Telovýchovná jednota Lehnice. (döm) Tradičný maškarný ples v škôlke na Jesenského

Dokončenie zo strany 10 kavaní žiakov nie je násilná propagácia, ale výsledky, ktoré naša škola dosahuje na úseku vzdelávania. Mnohí žiaci po ukončení povinnej školskej dochádzky pokračujú v štúdiách na stredných a odborných školách.

Koncom minulého roka sme vďaka nášmu zriaďovateľovi – mestskému úradu – začali aj s rekonštrukciou školy. Na tento účel mesto získalo 375 000 eur, v decembri 2010 sa zahájila oprava strechy, výmena okien a zateplenie školskej budovy. Okrem toho sa

z prostriedkov mestského úradu vo výške 84 000 eur uskutočnila i rekonštrukcia ústredného kúrenia. V rámci vlastných finančných zdrojov vynovíme pivničné priestory a postupne vymaľujeme všetky priestory školy. Najviac práce sa vykoná v dobe jarných

prázdnin, v čase od 21. do 27. februára. Rada by som spomenula aj to, že z čiastky určenej na rekonštrukciu školy je vyčlenených 15 000 eur na vybavenie jedenástich učební informačno-komunikačnou technológiou – počítačom, dataprojektorom a premietacím plátnom,“ povedala nám riaditeľka Mária Estergájošová. GABČÍKOVO

Niektorým deťom sa zo zápisu v Šamoríne ani nechcelo odísť domov

Foto: Ján Čikovský

Slovenská škola v obci pri Dunaji bola v ostatných rokoch známa aj tým, že počty zapísaných detí sa akoby riadili sínusoidou – v jeden rok ich bolo desať, no ďalší takmer tridsať. „Nie je to dramatické, zapísaných máme 22 detí, ale z toho ešte budú nejaké odklady,“ informoval nás riaditeľ Miroslav Ďurnek a dodal, že menšia škola síce znamená menej učiteľov, ale zato možnosti ponúkajú perfektné: rozšírené vyučovanie športu (Ďurnek je presvedčený, že majú najkrajšiu školskú telocvičňu v okrese), pekný

Foto. Marian Baláži

areál, tri špeciálne učebne, kde sa pracuje s interaktívnymi tabuľami, dve počítačové učebne... LEHNICE Ako nám povedala riaditeľka Jarmila Hanidžiarová, v zákonnom termíne zaevidovali na škole 28 zapísaných detí na školský rok 2011/12, no už teraz rodičia šiestich z nich požiadali o odklad. Znamená to, že v septembri opäť otvoria jednu triedu prvého ročníka. ZLATÉ KLASY Ohľadom odkladov je pravdepodobne percentuálne „na špici“ škola v obci na severozápade okresu. Ako nás informovala riaditeľka Etela Farkašová, zapísaných majú síce až 63 detí, ale už dnes je jasné, že minimálne 22 z nich si na školské povinnosti z dôvodu ročného odkladu nástupu do prvého ročníka ešte počká. Takže naisto počítajú s tým, že na jeseň otvoria dve prvé triedy. (baníč, čikovský, kmeť)


12

Žitný ostrov

Spravodajstvo

Dve vzácne životné jubileá Oslavy stých narodenín sú ešte stále zriedkavou udalosťou Aj keď sa ľudský život postupne predlžuje, ešte stále nie je každodennou udalosťou, že sa niekto dožije sto a viac rokov. Nám sa však podarilo začiatkom tohto roka objaviť v našom regióne

rodila 12. februára 1911 v Novej Bystrici, v roku 1965 sa spolu s manželom presťahovali z Kysúc do Kolónie, ktorá je časťou obce Lehnice. Ku krásnemu jubileu jej v mene obecného úradu prišiel zablahoželať i popriať veľa šťastia a zdravia do ďal-

zároveň aj slzám šťastia – šťastia, že žije v kruhu rodiny, ktorá ju má rada a ktorú ona sama nadovšetko miluje. Rozhovorila sa aj o svojom živote. Spomenula 70 rokov šťastného manželstva, ktorému Pánboh požehnal päť detí. Dnes sa pani Štefánia v zdraví teší zo svojich potomkov – ôsmych vnúčat, trinástich pravnúčat a jedného prapravnúčatka. Prezradila nám aj tajomstvo svojej dlhovekosti: „Striedma, zdravá strava a život bez alkoholu, život v láske, vo vzájomnej úcte a porozumení. A netreba sa báť roboty,“ dodáva teta Štefánia. Do kroniky obecného úradu pribudla vzácna strana – strana s vlastnoručným podpisom najstaršej ob-

čianky Lehníc, Štefánie Šnegoňovej. Oslávenkyni želáme aj touto cestou ešte veľa spokojných a šťastných rokov v zdraví, porozumení a láske v kruhu svojej rodiny. Zuzana Dömötörová ŠAĽA – Dlhovekosť je vo väčšine prípadov ženskou záležitosťou. Na svoju jubilantku, ktorá sa dožila mimoriadneho veku, nezabudli ani v meste na Váhu. V mene mestského zastupiteľstva zagratulovala pani Kláre Hlavatej poslankyňa Helena Psotová, ktorá jej odovzdala kyticu, tortu i darčekový kôš. Pani Klára sa narodila 6. januára 1910, teda oslávila stoprvé narodeniny! (mel)

Babička Štefánia Šnegoňová prežila v šťastnom manželstve sedemdesiat rokov Foto: Zuzana Dömötörová

naraz až dve jubilantky, ktoré sa v nedávnych dňoch takéhoto požehnaného veku dožili. LEHNICE /KOLÓNIA – V sobotu 12. februára oslávila v kruhu svojej rodiny výnimočné životné jubileum – prekrásnych 100 rokov života – mamička, babička a prababička Štefánia Šnegoňová. Pani Štefánia sa na-

ších rokov v kruhu svojej rodiny team predstaviteľov obce, vedený starostom Františkom Szitásim. Pani Štefánia privítala gratulantov vrelo, no smutno jej prišlo pri blahoželaniach – ľútosť, že pri sviatočne prestretom stole chýba po jej boku milovaný, dnes už nebohý manžel, bola silná, a babička sa neubránila ani slzám. Slzám smútku, dojatia, ale

Pani Klára Hlavatá oslávila 101. narodeniny

Foto: Milan Pospiš

Mladý, ale už veľmi úspešný fotograf DUNAJSKÁ STREDA – V stredu 16. februára podvečer sa pod názvom „Portréty a iné“ v Gallery Nova konala slávnostná vernisáž mladého umeleckého fotografa Tamása Bátkyho. Tento neprofesionálny umelec má už za sebou nemalé úspechy doma i v zahraničí. V ostatných rokoch sú to hlavne víťazstvá v postupovej súťaži Amfo, ktorej vyhlasovateľom je Národné osvetové centrum, ale treba spomenúť aj víťazstvo v súťaži „Dunajská Streda v obrazoch“, či fotografiu „Strom“, ktorá bola zaradená do expozície, vystavenej v mestách Ružomberok, Ostrava, Krakov a Paríž – uspela v súťaži pod záštitou FIAP (Svetová organizácia umeleckej fotografie). Autor je zároveň aj členom Svetovej organizácie maďarských fotoumelcov.

„Pre Žitnoostrovské osvetové stredisko je cťou pripraviť výstavu mla-

Tamás Bátky je už známy aj v zahraničí

dému, úspešnému umelcovi. Výpočet jeho aktivít hovorí presvedčivo,

Foto: Archív

ale pri prehliadke expozície má človek dojem, že jeho najväčším úspechom je pekná rodinka – manželka Lídia, syn Tamás a dcérka Jázmin. Lebo hlavne o tom sú jeho portréty a zábery zo života. Niekto môže namietať, že ide o všednosti, avšak v dnešnej dobe je to najvyššia hodnota života,“ povedala nám riaditeľka „Osvety“ Jana Svetlovská. Tamás Bátky, ktorý je zamestnaný ako pracovník SBS, momentálne pracuje na fotoilustrácii detskej knižky, ktorá sa objaví na knižných pultoch na jar tohto roka. Hudobným vstupom na vernisáži prispela mladá, talentovaná Anna Hipik z Dunajskej Stredy, ktorá interpretovala Giulianiho Allegro a Diabelliho Menuet. Kurátorom výstavy, ktorú organizuje TTSK a ŽOS, je Roland Kálmán, a zhliadnuť ju je možné zdarma do 14. marca 2011. (svet)


Spravodajstvo

22. február 2011 | číslo 8

13

Výstavba prístavov môže začať Cez vodu jeden, po súši päťdesiat kilometrov KRAVANY NAD DUNAJOM/LÁBATLAN – Do dvoch rokov bude na slovenskej i maďarskej strane Dunaja stáť nový prístav. Financovanie tohto roky plánovaného projektu je zabezpečené zo zdrojov Európskej únie v rámci Programu slovensko-maďarskej cezhraničnej spolupráce 20072013. Prístavy prinesú aj možnosť pravidelnej lodnej prepravy medzi oboma obcami, ktoré sú od seba cez

vodu vzdialené len jeden kilometer, avšak ten, kto sa v súčasnosti chce dostať z Kravian do Lábatlanu, musí po súši prejsť vyše päťdesiat kilometrov. Ako uviedol primátor Lábatlanu István Dinnyés, cieľom je postaviť prístav, v ktorom budú môcť zakotviť aj veľké turistické lode, plaviace sa po Dunaji. Obec Kravany už niekoľko rokov vlastní motorový čln, vhodný na prepravu desiatich osôb – časť financií získaných v rámci projektu pôj-

Financie sú vyhradené aj na renováciu tohto obecného plavidla

Do dvoch rokov by v Kravanoch mal stáť nový prístav

Glosa Ľubo Banič

eteorologickou hantýrkou by sa dalo povedať, že v prvej polovici februára slovenský politický biotop navštívila silná turbulencia, sprevádzaná nevýrazným oklúznym frontom. Potriasla najmä koalíciou a začalo sa šepkať, že z toho môže byť aj hrmavica.

de práve na rekonštrukciu tohto vodného dopravného prostriedku. Starosta Kravian Gábor Duka uvažuje aj o ďalších možnostiach, ktoré prístav obci prinesie: „Získame príležitosť nájsť východisko z nezamestnanosti, i zapojiť sa do lodnej dopravy na Dunaji. Po realizácii prístavu

plánujeme rozvíjať cestovný ruch – máme turistom čo ponúknuť. Vyrábame tu vynikajúcu jablkovú šťavu, máme chýrny slaný koláč a vynikajúce vína. Plánujeme oživiť aj tradíciu klasického rybolovu a založiť múzeum vymývania zlata.” Obce získali na realizáciu projektu spolu 800 tisíc eur,

Foto: Milan Drozd

z tejto sumy pôjde 500 tisíc eur do Lábatlanu. V mestečku na Dunaji totiž okrem pontónového prístavu treba vybudovať aj prístupové komunikácie – chodník a parkovisko. V Kravanoch takýto problém nemajú, svoj existujúci malý prístav však celkom prestavajú. (padlovics)

S odisteným granátom v gaťkách Fanatický prívrženec koalície vyhlasuje: „To tá sviňa Matovič!“ (Je zaujímavé, že oveľa menej Radičová pozitívov vraví: „To tá sviňa Prochádzka!“, hoci Rado spáchal úplne identický hriech ako Igor. Pravdou síce je, že Prochádzka je kádéhácky suchár a simplicitný Matovič mediálne príťažlivý šašo, ale to na podstate veci nič nemení.) Totiž táto koalícia je chorá už od svojho vzniku a bolo iba otázkou času, kedy nemoc naplno prepukne. Matematik by povedal, že bol zle zvolený základ výpočtu. Vychádzalo sa z toho, že do parlamentu sa dostali štyri stredopravé strany,

ktoré spojením síl získali síce nevýraznú, ale predsa len väčšinu. Pravdou však je, že do národnej rady sa na kandidátnych listinách štyroch strán dostalo subjektov šesť, a čo čert nechcel, každý z nich je pre fungovanie koalície nepostrádateľný – bez Matovičovcov, respektíve Zajacovcov stráca parlamentnú väčšinu. Ako sa však zachovali pravicové hlavy vrátane dnešnej premiérky? No jednoducho tento neodškriepiteľný fakt odmietli vziať do úvahy. Pritom je veľmi pravdepodobné, že iba to, že si Most a SaS adoptovali cudzie deťúrence, zapríčinilo

neslávny Ficov odchod do opozície. Lebo obidve kvartetá, snáď až na jednu výnimku, do poslaneckých lavíc vyexpedovali svojimi krúžkami voliči z prakticky nezvoliteľných miest na kandidátkach, čiže ich prínos bol viac ako viditeľný. Ičoví „Hominidae simplicitaes“ štartovali z číslami 147, 148, 149 a 150, a ak si niekto myslí, že priemerný volič SaS je trubiroh, ktorý vo voľbách držal hlasovací lístok hore nohami a takto zakrúžkoval prvé štyri mená, nech si to myslí aj naďalej, ale odporúčal by som mu návštevu odborného lekára pre veci mentálne. Tak

isto málo pravdepodobné je, že volič Mosta je gambler, ktorý hrá Keno a preferuje čísla 13, 23, 33 a 43. Lenže ctení lídri, konkrétne Dzurinda, Sulík, Bugár a Figeľ s Radičovej požehnaním vyhlásili, že 1+1+1+1 nemôže byť šesť, a rozhodli sa Obyčajným i Občianskym prideliť rolu hlasovacích pandrlákov, ktorí majú držať hubu a krok. Logika by hovorila, že jedni i druhí by mali mať minimálne zástupcu v koaličnej rade, keďže aj na ich hlasoch stojí a padá celá koalícia. Ale milí lídri si radšej – najmä v podobe Matoviča – strčili do gatí odistený granát.


14

Enni kéne Nagy Éva élelmiszervegyész rovata

Elég volt egy röppenésnyi idő, mert két emberöltő alatt szinte elfelejtődött a gabonafélék csodálatos éltető, egészségvédő szerepe. A búza szavunk régen a magyarságban egyenértékű volt az élet szóval. Milyen finom is az árpa, búza, zab vagy tönkölygyöngyével készült ludas kása, hurka, töltöttkáposzta, vagy a csíráztatott búzából, rozsból készült csiripiszli-kőttés, vagy ha úgy tetszik, birgacs! Mára már európai tudósok működnek közre azért, hogy a teljes értékű gabonát, ezt az ősi táplálékunkat visszaemeljék igazi rangjára. Hangsúlyozva étkezésünkben, egészségmegőrzésünkben betöltött alapvető szerepét, segítve használatát a modern ételekben. Nagy szükség is van erre a segítségre, hiszen ma még a receptek, a csak energi-

Méregkerülő Dr. Tóth Erzsébet rovata Elérhetőség: 0905/186 015

A leggyakoribb okok: Talán a leggyakorbb ok civilizált társadalmunkban a végbél nyomásérzékelő idegvégződéseinek érzéketlensége és a székelési inger visszafejlődése. Mostanság már kisiskolás korban is megkövetelik a gyermekektől, hogy a tanítást úgy üljék végig, hogy fizikai szükségleteiket teljesen szorítsák háttérbe. Gondolok itt a széklet és vizelettartásra, folyadékfo-

Tanácsadó

Az éltető gabona át – és semmi mást nem adó fehér rizs helyettesíttésére csupán a barna rizst ajánlják. Amihez a csallóközi embernek pedig kevés köze van. A 2001 júniusában Finnországban tartott nemzetközi tudományos konferencia a teljes értékű gabonákról és az egészségről, arra a következtetésre jutott, hogy a több teljes értékű gabona rendszeres napi fogyasztása javítja az egészségi állapotot, akár 30 százalékkal is csökkentheti a koronária- és szívbetegségek, valamint egyes daganatok kockázatát. Az „EGÉSZSÉGES GABONA” Európai Úniós program 2005-ben indult azzal a céllal, hogy csökkentse az európai fogyasztók körében az anyagcsere-betegségek kockázatát, 2010-re már erőteljes bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy a gabona összetevőinek (élelmi rostok, oligoszacharidok, fitoösztrogének, polifenolok, antioxidánsok) együttes jelenléte a teljes értékű gabonában véd a szív- és koszorúér-megbetegedésekkel, a rák egyes fajtáival, a 2-es típusú cukorbetegséggel szemben, csökkenti a vér koleszterinszintjét. Az Egyesült Államokban az Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hatóság már engedélyezte ezen egészségügyi állítást, és fel is tüntethető a teljes ér-

tékű gabonát tartalmazó ételek csomagolásán és reklámozásában. A teljes kiőrlésű gabonaételek fogyasztása a kisebb testtömeggel is kapcsolatba hozhatók. Sajnos az európai gabonafogyasztás nagy részét a búza, annak is a fehér liszt formája teszi ki, ami csak a belső szénhidrátdús része a magnak. Az egészséges emésztéshez szükséges nagyon fontos kísérő anyagok a héj alatti részekkel és a csírával nem kerülnek bele a fehér lisztbe, így a kenyérbe sem. Ezáltal a fehér lisztből készült bárminemű táplálék kiegyensúlyozatlan, egyoldalú (ezért hizlaló is), és hosszú távon kifejezetten káros lehet. A teljes gabonaszemből készült élelmiszerek rendszeres, napi nagyobb mennyiségű fogyasztása látványos eredményeket hozna a lakosság egészségében. A jobb egészség elérése és egyes betegségek kockázatának csökkentése oly egyszerű lehet, mint egy csésze reggeli gabonapehely elfogyasztása, a teljes értékű gabonagyöngyére és a teljes kiőrlésű lisztből készült tésztára, kenyérre való áttérés. Optimizmusra ad okot, hogy a teljes értékű gabonából készült termékek ma már nálunk is kapnak egy kevés, jól megérdemelt elismerést. Helyettesítsük a főzésnél/sütésnél az ala-

Csallóköz csony tápértékű fehér lisztet teljes kiőrlésű gabonalisztekkel, darákkal, és a fehér rizst teljes szemű gabonagyöngyével. A teljes értékű gabonatermékek Natura fair márkanévvel kaphatók a COOP JEDNOTA dunaszerdahelyi, somorjai, nagymegyeri szupermarketeiben. Komáromban az Alba patikában az Eötvös utcában, Újváron a Nature Energy boltban, e-shop: naturafair.sk

Egy kis szaknyelv-ismeret: Árpagyöngye: Jačmenné krúpy, Búzagyöngye: Pšeničné krúpy, Tönkölygyöngye: Špaldové krúpy, Zabgyöngye: Ovsené krúpy, Hántolt köles: Pšeno, Tönkölypehely: Špaldové vločky, Árpapehely: Jačmenné vločky, Zabpehely: Ovsené vločky, Kukoricapehely: Kukuričné vločky, Szójapehely: Sójové vločky, Teljes kiőrlésű tönkölyliszt: Špaldová múka celozrnná, Teljes kiőrlésű tönkölydara: Špaldová krupica celozrnná, Teljes kiőrlésű rozsliszt: Ražná múka celozrnná, Teljes kiőrlésű búzaliszt: Pšeničná múka celozrnná Következik: Gabonagyöngye a modern konyhában

Civilizációs betegség a székrekedés II. gyasztás korlátozására a tanítás alatt, valamint a táplálék gyors, megfelelő rágás nélküli elfogyasztására. Ez a jelenség tovább folytatódik az iskoláskor közép- és felső tagozataiban, valamint a munkahelyeken. Gyerek és felnőtt egyaránt arra kényszerül, hogy fizikai szükségleteit háttérbe szorítsa, ami az inger kihalásához vezet. Ráadásul az iskolák és egészségügyi intézmények nem kis részében a vécékagylók piszkosak, bűzösek a helységek, nem zárhatók a toalettajtók, nincs lehetőség a kézmosásra, és még sorolhatnám. Elég csak a felsoroltakra rágondolni, és máris elnyomunk minden ingert, csak ne kelljen ezeket a mosdókat igénybe vennünk. Szerencsére az üzletközpontok, az éttermek és már itt-ott az iskolák és egyészségügyi létesítmények is ügyelnek a mosdók megfelelő állapotára. Táplálkozási javaslatok A XIX. században még legalább 100 gramm volt a napi rostbevitel, a kü-

lönböző élelmiszeri manipulációk következményeként ez napi 20-30 grammra vagy kevesebbre csökkent. A rostszegénységet főleg a malomipari fejlődésnek és a cukoriparnak köszönhetjük. Fokozatosan csökken a nyersételek, zöldségek fogyasztása. Ráadásul hiába fogyasztjuk el a magas rosttartalmú ételt főve, a székletürítés szempontjából nem fejti ki ugyanazt a hatást, mint a nyers táplálék. A rostdús ételeket nyersen kellene fogyasztani, hogy jótékony hatásukat a székletürítésre ki tudják fejteni. A székrekedéssel kapcsolatban két dolgot kellene kizárni étrendünkből: a finomítást és a hőkezelést. A finomításnál eltávolítjuk a rostokat az ételből, a fehér cukor, fehér liszt és az ezekből készült péksütemények, édességek rostmentesek, ezáltal fogják a székletet. Sajnos, a rosthiányos táplálkozással nemcsak a székrekedés, de sok más betegség is összefügg, például a bél-

daganat, epekőképződés, elhízás, cukorbetegség, érelmeszesedés, vérellátási zavarok. Ezért kerülendők az alacsony rosttartalmú ételek, a finomított fehér lisztből készült kenyerek és péksütemények, továbbá a fehér rizs, a cukortartalmú ételek és italok. Helyette fogyasszunk teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret és péksüteményt, olajos magvakat, gyümölcsöt és zöldséget. Amit csak lehet, nyersen fogyaszszunk el. Az elfogyasztásnál fontos az alapos rágás, a lassú evés, így megfelelő folyadékfogyasztás esetén a rostok sok vizet tudnak magukba szívni. Fogyasszunk aszalt gyümölcsöt és zöldségféléket, savanyúkáposztát, esetleg igyunk kevés mennyiségű savanyúkáposzta levet. Az előző este beáztatott aszalt szilva vagy füge, valamint a citrusfélék leve biztosan meghozza a kívánt hatást. Természetesen a nevezett gyümölcsökre allergiás személyek ezeket nem fogyaszthatják.


2011. február 22. |8. szám

Lelkem, jaj! Dr. Gašparová Bartalos Alica rovata

Pisztoly l Aggódva fordulok önhöz, tisztelt doktornő. Harminckét éves, kétgyermekes asszony vagyok, nővérke egy rendelőben. A férjem vállalkozó. Megismerkedésünk idején is tudtam róla, hogy imádja a fegyvereket, rendszeresen járt edzeni a Pozsonyhoz közeli lövészklubba. Jelenleg törvényesen egy pisztolyt tart odahaza. Éppen emiatt írok most. Ugyanis a vállalkozásával sok a gond, egyre kevesebb a megrendelése, legújabban már a hitelt sem tudtuk törleszteni. A férjem rászokott az alkoholra, s ha ittasan hazajön – ami egyre gyakrabban történik meg –, akkor előhúzza a pisztolyát, s azt kiabálja, hogy végez önmagával és velünk

15

Tanácsadó > Tudósítás

is, vagy agyonlövi annak a bankfióknak az igazgatóját, ahonnan felszólítást kaptunk adósságaink rendezésére. Eddig nem történt semmilyen baj, mert később aztán elhajítja a fegyvert, s elalszik. Nemrég elrejtettem, de alkoholbűzösen hazaérkezvén nagy cirkuszt csapott, először életében megütött, s követelte, hogy azonnal adjam vissza a pisztolyát. Miután engedelmeskedtem neki, rám fogta, s azt üvöltözte, hogy először engem nyír ki. Két tizenéves gyermekem egyre gyakrabban rémüldözik, romlottak a tanulmányi eredményeik is, velük együtt én is egyre nyugtalanabbul alszom. Beszéltem a férjemmel, kérleltem, hogy ne igyon annyit, s próbáljunk valakitől kölcsönkérni, hogy a bank ne

zaklasson bennünket. De ő semmire sem hajlandó, iszik és hőbörög tovább. Mi lesz, ha egyszer akár csak véletlenül elsül a pisztolya? Vagy részegen beváltja az ígéretét? Nagyon félek, de nem merek feljelentést tenni a rendőrségen, nincs erőm ahhoz sem, hogy orvoshoz forduljak segítségért, mert ha megtudná, ismét megverne. Nagyon félek, viszont tanácstalan vagyok, tisztelt doktornő. – Kedves asszonyom, én is aggódom, mert az ön helyzetében a kivárás, a halogatás életveszélyt jelenthet. Nézzük meg, mit is jelent egy férfi életében a pisztoly. A féfiasság, az erő, a hatalom szimbóluma az a tudat, hogy egy pisztoly van a tulaj-

Net-felvétel

donában. Ez a tudat erősíti férfi mivoltát. Gondoljunk csak bele, hogy néz ki egy pisztoly: formája és működése egy emberi szervhez hasonlítható, biztosan kitalálják melyikhez... Az ilyen és ehhez hasonló szimbolikus jelentőséggel rendelkező tárgyakból több van. Nemcsak a férfiak, hanem a nők esetében is. Azért kötődünk hozzájuk, mert segítségükkel valamelyik (számunkra fontos) tulajdonságunkat erősítjük, ettől nagyobb a biztonságérzetünk. Nincs ezzel semmi gond, ez így teljesen rendben van. Normális körülmények között. Az önök esetében azonban, kedves asszonyom, a legnagyobb gond és baj a férje masszív alkoholizálása, és az ebből következő agresszivitása. Itt a pisztoly a megfélemlítés és a fenyegetés eszköze. Ön és a két gyermeke mindig életveszélybe kerül, ahányszor férje részegen a pisztolyával hadonászik. Nem beszélve arról a lelki teherről, amit az örökös félelem, a bizonytalanság és a rettegés okoz. Kedves hölgyem, keressen fel egy ügyvédet, kérjen tanácsot, én úgy gondolom, a feljelentés elkerülhetetlen, ezt a lépést meg kell tennie, hogy kivédje az esetleges tragédiát. Legyen bátor. Ne feledje: amíg az ember nem lép egy nagyot, addig nem változnak meg körülötte gyökeresen a dolgok... Márpedig ebben az esetben erre van szükség.

Tudósaink egy kötetben DUNASZERDAHELY – A helyi Budapest kávézóban múlt csütörtökön mutatták be A tudomány szolgálatában című kiadványt, ami a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának gondozásában látott napvilágot. A Lacza Tihamér által összeállított kötetben száz személy arcképe és rövid életrajza, illetve munkásságának ismertetése kapott helyet. A mű ugyanazon szempontok szerint lett felállítva, mint a Tóth László szerkesztette Szlovákiai magyar írók arcképcsarnoka. A kiadvány a szó szoros értelmében véve nem könyv, inkább gyűjtemény. Albumszerűen mutatja be a személyiségeket, de nem bekötött formában. „Összesen száz kiemelkedő egyéniséget soroltunk fel a kötetben, de ez a szám korántsem közelíti meg azt, amennyien egyébként vannak. Már az előző kiadvány szerkesztésekor megszületett ennek a

műnek az ötlete is” – szögezte le Hodossy Gyula, az írótársaság elnöke. Glatz Ferenc történész, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke nagyszerű ötletnek tartja a kötet létrejöttét. Elmondta, hogy egyszer azt szeretné látni, hogy a fiatalok ne csak a kigyúrt emberek, tinibálványok, illetve ledér hölgyek fényképeit tegyék ki a szobájuk falára, hanem tudósokét is, akiknek sokat köszönhet az emberiség. „Ebben mindenki benne van, aki a tudomány terjesztéséért bármit is tett itt a Felvidéken. Külön öröm számomra, hogy a két háború között működő értelmiségnek a legjobbjait itt viszontláthatom” – ecsetelte Glatz. Lacza Tihamér elmondta: a rendszerváltás után rá kellett döbbennünk, hogy alig ismerjük egymást. Ezzel a kötettel ezt a hiányosságot jórészt áthidaltuk – közölte. A bemutató után kötetlen beszélgetésre került sor. (as)

Hodossy Gyula az új kiadványt mutatja be

Fogas Ferenc felvétele


16

Jogi elsősegély Dr. Gulyás Éva ügyvéd rovata

Tisztelt ügyvédnő! Harmincéves, elvált asszony vagyok, jelenleg munkanélküli. Néhány évig takarítónőként dolgoztam. Volt férjem esztergályos, amolyan ezermester, tőle van egy óvodáskorú gyermekünk, akit a bíróság két éve nekem ítélt, őt pedig havi nyolcvanhat euró gyermektartásra kötelezett. Egy ideig fizetett rendesen, de tavaly szeptemberben kiköltözött Angliába, ahonnan eddig csak kétszer utalt pénzt. Nyilván nem kell hangsúlyoznom, hogy jelenlegi helyzetemben, szerény megélhetésünk miatt, mennyire fontos számunkra ez a havi támogatás. Szüleim is munkanélküliek, ezért hozzájuk sem fordulhatok segítségért. Barátaitól megtudtam a volt férjem pontos lakcímét. Írtam neki, de még csak nem is válaszolt. A gyerektartást hogyan tudnám érvényesíteni? Attól tartok, hogy ha pert kell indítanom, nem lesz rá pénzem... Egyáltalán mit kell tennem? Segíthet valamelyik hazai hivatal? Gizus

Útravaló Herdics György címzetes apát rovata

Azt írja az újság, hogy a pozsonyi Apolló hidat néhány órára le kellett zárni. Az ok téli. Ugyanis télen oly-

Tanácsadó

Csallóköz

Tisztelt olvasóink jogi vonatkozású kérdéseiket jeligével vagy névtelenül is elküldhetik levélben, levelezőlapon szerkesztőségünk címére (929 01 Dunajská Streda, Rybný trh 332/9) vagy pedig interneten is (online.csallokoz@gmail.com). Az ügyvédnő válaszait lapunkban közöljük. – Kedves Gizus! A levelében leírtak alapján a volt férje kiköltözött NagyBritanniába. Fontos volna tudni, hogy ez a kiköltözés mennyire végleges és hivatalos, hogy az apa jelenleg rendelkezik-e még állandó lakhellyel Szlovákiában. Feltételezem, hogy csak átmeneti időre, dolgozni ment ki és az állandó lakhelye továbbra is itthon van. Ebben az esetben első lépésként kénytelen lesz elindítani ellene a végrehajtási eljárást, mert ez az előfeltétele annak, hogy állami segítséget kaphasson. Ki kell számolnia, hogy mekkora összeggel van az apuka elmaradva és fel kell keresnie egy végrehajtót (exekútor), akit megbíz az elmaradt gyermektartás behajtásával. Az eljárás elindítása ingyenes, tehát nem kell bírósági illetéket fizetnie. Szükséges viszont egy beadványt írni, amely alapján az eljárás elindul, s amely tartalmazza, hogy mi alapján és mekkora összeg behajtását kéri. Az interneten keresztül, például a végrehajtók weblapjain hozzáférhetőek ilyen beadványok is, csak ki kell tölteni bennük a hiányzó adatokat, tehát ez sem jár különösebb költséggel. Ha a végrehajtó idehaza nem tudja az apát utolérni – ami tekintettel arra, hogy nem tartózkodik az országban bizonyos – akkor a végrehajtási eljárás sikertelen lesz. Három hónap eltelte után ezért kérvényezheti a póttartásdíj megítélését a helyileg illetékes munka-, szociális és családügyi hivatalon keresztül. A kérvényhez csatolnia kell a gyermek születési bizonyítványát, a bírósági döntést, amelyben szerepel a megítélt gyermektartás

összege, az igazolást arról, hogy az apa ellen legalább három hónapja folyik a végrehajtási eljárás, valamint igazolást a ön jövedelmére vonatkozóan. Ha a hivatal minden dokumentumot rendben talál, akkor havonta kifizeti az apuka helyett a bí-

lene eljárást. Ezért ebben az esetben a nemzetközi gyermek- és ifjúságvédelmi központhoz kell fordulni (Centrum pre medzinárodnoprávnu ochranu detí a mládeže), amely ingyenesen segít elindítani a végrehajtási eljárást a külföldön élő apával

Net-felvétel

róság által megítélt gyermektartást, legfeljebb azonban 101,53 eurót. Abban az esetben, ha az apuka végleg külföldre költözött, s ott van az állandó lakhelye is és Szlovákiában nincs semmiféle vagyona, akkor a szlovák végrehajtó nem indíthat el-

szemben. Tekintettel arra, hogy ez a hivatal csak Pozsonyban található, nincsenek kirendeltségei, az eljárás elindításával kapcsolatban a helyileg illetékes munka-, szociális és családügyi hivatal tud segítséget nyújtani.

Jégcsap a szívünkben

nálni, hogy az megbocsátást és megbékélést hozzon. Ne gondoljunk arra, hogy sok időnk van. Jobbá lenni, megbocsátóbbá válni ma kell. Olyan dolgok ezek, melyeket nem érdemes halogatni. Mert szívünk jégcsapjai nemcsak olvadhatnak, hanem keményebbre is fagyhatnak. Minél erősebb a jégpáncél, annál nehezebb az olvadás. S minél jobban akarjuk az olvadást, ami megbocsátást, jóakaratot, kéznyújtást jelent, annál hamarabb szűnik meg a veszély. S nemcsak saját magunk könnyebbülünk meg, miután megszabadultunk szívünk jégcsapjaitól, hanem ezzel elindítjuk mások jégpáncéljának olvadását is. Az olvadás ideje ma van…

kor akkora jégcsapok keletkeznek a nagy építményeken, hogy veszélyeztetik az embert. Mert a jégcsap gyakran fenyeget. Ilyenkor télen az épületen, a hídon… Télen, nyáron, ősszel meg tavasszal pedig ott bent. A szívünkön. Vagy a szívünkben. Azt olvastam, hogy az eltávolítási folyamat nagyon megzavarta a főváros közlekedését. A néhány óra kiesés sokaknak bosszúságot okozott. Az eltávolítás – mármint szívünk jégcsapjainak eltávolítása – szintén zavart és fennakadást okoz. Elsősorban saját életünkben. Mert

nem is akarjuk igazán eltávolítani. Jó nekünk a jég. Majd elolvad, gondoljuk. Magától. Elolvad magától. Egy idő után. Az idő múlásával már nem annyira érzékeljük, hogy jeges a szívünk. A híd jégcsapjai is elolvadtak volna egyszer, csak addig sokat kellett volna várnunk. És addig veszélyeztette volna az arra haladókat. Nekünk le kell törni a jégcsapokat. A szívünkben is. Ha elkezdjük, egyre könnyebben sikerül majd az eltávolításuk. S ehhez jön az olvadás, az idő. Amelyet úgy is fel tudunk hasz-


17

Tudósítás

2011. február 22. |8. szám

Megint kátyúzni kell, babám! Az idei tél sem kímélte a közútjainkat GÚTA/DUNASZERDAHELY/KOMÁROM/NAGYMEGYER – Reményeink szerint lassan véget ér az év leghidegebb évszaka, ami az utak javítását hozza magával. A legtöbb városban már elvégezték a felméréseket az útszakaszok károsodásáról. Amint az idő engedi, el is kezdik a munkálatokat. Gútán is tervezik az útfelújításokat. Idén ezekre a munkálatokra 5-6000 euró van elkülönítve a költségvetés-

Sok munka vár az útkarbantartókra

ből. „Az utak felmérését csak most fogjuk megkezdeni, de az előzetes benyomások alapján nincsenek olyan nagy mértékű károk, mint az

elmúlt években. A javításokat március végén, április elején kezdjük majd meg, de egyelőre nem tudjuk, hogy ki végzi a munkálatokat. Azonban nem is a városi utakkal van probléma, hanem a Gútához tartozó tanyákkal, mert ott nagyobb javításokra van szükség. Azokat apró kővel szórjuk, ám egy-egy nagyobb esőzés komoly károkat okoz” – közölte lapunk megkérdezésére Horváth Árpád polgármester. Dunaszerdahely önkormányzata közel hetvenezer eurót különített el

Fogas Ferenc felvétele

az útkarbantartási munkálatokra. Már elkezdték a javításokat az úgynevezett hidegkátyúzási technikával, amivel 10 Celsius-foknál már dolgoz-

hatnak. „Amint 15 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, folytatjuk. Azt hittük, hogy sokkal jobb lesz a helyzet, mint tavaly, de tévedtünk, hiszen az utak szinte pontosan annyira rongálódtak meg, mint az előző években” – mondta Szabó Dezső, a városi hivatal beruházási főosztályának vezetője. A javításokat az EKOM cég végzi, akikkel 2014-ig köti a várost a szerződés. Ahol tavaly kijavították az úthibákat, a lyukak mellett újra tönkretette a burkolatot az időjárás. „Megpróbálkoztunk azzal, hogy új aszfaltszőnyeget húzunk, mint a Nyugat-lakótelepen, de ez nagyon sok pénzbe kerül” – tette hozzá Szabó. „A károkat leginkább tavasszal érdemes felmérni, úgyhogy ez az idei évben még nem történt meg. A 2011. évi költségvetésben az utak karbantartására legfeljebb 30 ezer eurót tervezünk, de a költségvetés elfogadására a következő testületi ülésen, előreláthatólag március 15-ig kerül sor” – tájékoztatott Varagya Szilvia, a nagymegyeri városi hivatal szóvivője. Az utak állapota Nagymegyeren sajnos nem túlságosan jó, aminek különféle okai vannak. A kátyúk egyrészt a téli időszakkal együtt járó fagyok és síkosságmentesítés következtében alakulnak ki, egy részük pedig a város csatornarendszerének nem megfelelő állapotával van összefüggésben. A városvezetés az idei évben igyekszik anyagi lehetőségeihez mérten helyreállítani a ja-

vításra szoruló útszakaszokat, hogy rendezett utakat biztosítson a lakosok, valamint a nyári szezonban többszörösére emelkedő turistaforgalom számára. Az utak karbantartását a dunaszerdahelyi székhelyű EKOM PLUS vállalat biztosítja. A komáromi városi hivatal kommunális főosztályának vezetője lapunk megkérdezésére elmondta, hogy még nem mérték fel az útszakaszok kárait, de szerintük, minden bizonnyal rosszabb a helyzet, mint tavaly. Az ősszel nem tudtak minden úthibát kijavítani, amelyekhez most újabbak társultak. Az elmúlt évben 4000 négyzetméter útszakasz javítását tűzték maguk elé, amelyből 1590 négyzetméterre jutott pénz. „A múlt héten a legkritikusabb javításokat elvégeztük, melyek akadályozhatták a forgalmat. Ezt összesen 115 négyzetméteren valósítottuk meg. Azt is figyelembe kell venni, hogy az útjaink 30-40 évesek és folyamatosan romlanak” – közölte Patus Sándor. „Az utakat folyamatosan javítjuk, tehát nincs meghatározva, hogy mikor zajlanak a munkálatok. Elsőként a másodosztályú, majd a harmadosztályú szakaszokon végezzük el a munkálatokat. A Pozsony– Komárom között haladó 63-as főút az országos társaság kompetenciája. Ha ők megbíznak bennünket, akkor látunk munkához” – nyilatkozta lapunknak Petra Denkeová, a járási útkarbantartó vállalat vezető közgazdásza. –as

Nehéz kamionok alatt nyögnek a helyi utak FELSŐSZELI – A községből a Tallósra vezető, másodosztályú úton közlekedési tábla tiltja az áthaladást a 18 tonnánál nagyobb összsúlyú teherjárműveknek. Így akarják megakadályozni az útrongálást. Régiónkban is egyre nagyobb gondot okoz, hogy a nehéz kamionok valósággal tönkreteszik a másod- és harmadosztályú közutakat. Ezek az úttestek ugyanis eredetileg nem a kamionforgalom céljaira készültek, hanem a helyi igények kiszolgálására. A teherszállításra az elsőosztályú utak és az autópályák valók, amelyek azonban fizetősek, ezért

sok fuvarozó kerüli el azokat. Tibor Mikuš, Nagyszombat megye elnöke szerint törvénnyel kellene megakadályozni, hogy a nehéz kamionok a helyi utakat használhassák. A megrongált utak karbantartására, javítására ugyanis a fenntartóknak nincs elegendő pénzük. A bevezetőben említett tilalomról szólva Dobossy Pál, Felsőszeli polgármestere lapunknak elmondta, azért volt rá szükség, hogy a nehéz teherautók ne rongálhassák tovább a közúti hidat, különben tönkremegy. A döntést a helybeliek megértéssel fogadták és támogatják – tette hozzá. Vladislav Kmeť

Fogas Ferenc illusztrációs felvétele


18

Csallóköz

Kulissza

Dadogó VI. György, a király… Tom Hooper: A király beszéde Windsor-alapító V. György, a király. VIII. Eduárd, a szeszélyes király. Dadogó VI. György, a király! – a Bëlga után szabadon… Bevallom utána kellett néznem, kicsoda is Tom Hooper, a film rendezője. Két éve rendezett egy retrós focifilmet, Az elátkozott Leeds United címmel. Ez két okból is hasonlít A király beszédére. Először is abban, hogy a középpontba egy kevésbé hangsúlyozott, de létező figurát állít (Brian Clough), ez esetben egy focicsapat történetéből, aki a hetvenes évek leedsi sikertörténetéért felelős Don Revie-t követi az edzői trónon. A király beszéde esetében pedig VI. György a központi szereplő, aki a jelenlegi uralkodó, II. Erzsébet édesapja. Másrészt azért hasonlít a kettő, mert az egyik valódi, a másik pedig átvitt értelemben sportfilm. A király beszédének felépítése hasonlít a bokszfilmekére, ahol is a jó edző kiképzi tanítványát, aki a végső megmérettetésen gátlásait leküzdve diadalmaskodik, és egy egész nemzet ünnepli. A VI. György néven megkoronázott Albert York-i herceg (Colin Firth) végső ellenfele azonban saját beszédhibája. A film elején azonosul-

hatunk vele, mennyire gáz hercegnek lenni egy ilyen defekttel, mikor a Brit Birodalmi Kiállítást a rádió felemel-

a film, arról, ahogy a királyi udvar szaktekintélyeit meghazudtolva a pórnép tanulatlan logopédusa, Lionel Logue

kedésének időszakában gyakorlatilag a fél világ előtt kell megnyitni. Besülnek az izmok, a nyelv feltapad a szájpadlásra, miközben milliók árgus szeme és füle táplálja tovább a lámpalázat. Az ő vesszőfutásáról szól

(még a bulvár aranykora előtt) a zárt ajtók mögött egy szintre tereli önmagát a komplexusos királyjelölttel. Rámutat, hogy a kimért királyi család mellékvágányon poroszkáló sarjának gátlásai lelki eredetűek, és csak

azzal tud segíteni rajta, ha kibeszéli azokat magából. A háttérben a trónörökös, majd alig egy évig uralkodó Edward bátyja szeszélyei, a család magas szintű elvárásai, és a 30-as évek ismét forró Európája tovább növelik a kereszt súlyát. Manapság már nehéz újat alkotni nagyívű történelmi eposzokkal, ezért is kezdenek előtérbe kerülni személyesebb királydrámák. A mozi a történelmi személyiségeket visszainvitálja a „földre”, és betekintést enged az uralkodói pszichébe. Lecsupaszítva pedig egy átlagember is könnyebben azonosul a felsőbb osztállyal. A kamera mögötti szférából David Seidler eredeti forgatókönyvét is ki kell emelni, elsősorban a frappáns párbeszédei, fanyar, kimért angol iróniája okán, amely elsősorban a Logue (Geoffrey Rush) otthonában játszódó jeleneteket teszi emlékezetessé. Másrészt pedig Danny Cohen operatőr munkáját, aki atmoszférikus, nosztalgikus hangulatot teremt gyönyörű matt, barnás-szürkés képeivel a nyirkos Angliában. A színészek közül mindenki lubickol szerepében. Helena Bonham Carter hűvös eleganciával, precízen for-

málta meg Albert feleségét, Geoffrey Rush és Colin Firth kettőse pedig sziporkázó jutalomjáték. Colin Firth arcán gyakran egyensúlyoz a kamera, hogy szemléltesse a dadogástól arcára kiülő félelmeket, de nincs túljátszott epizódja az alkotásnak. Másrészt a finom irónia elhárítja a felemelkedés-történeteknél megszokott pátoszt és giccset. Az atmoszférához hozzátartozik az is, hogy Hitler hatalomra kerülésével Anglia kezdeti bizalma megszűnik, és az embereken eluralkodik a félelem, ilyenkor pedig egy erős felsőbb hatalom támaszát keresik. De mindez csak a sorok között motoszkál a kellő hangulatbefolyásoló erővel, a hangsúlyosabb, hogy mindez hogyan csapódik le a Buckingham palota falai között. Ilyen értelemben A király beszéde a négy évvel ezelőtti Helen Miren-film (A királynő) testvérdarabja. Tom Hooper pompásan szabja az arányokat, és kiváló szemszöget választ. Filmje minden elemével a főbb Oscar-díjakért kiált, és bár nem emelkedik ki az idei nagyon erős mezőnyből, az Akadémia „receptkönyve” szerint készült, és az lenne a meglepetés, ha nem ez lenne a befutó. Szilvási Tibi

A sokoldalú magyarországi Subotage érkezik DUNASZERDAHELY – Papp Lászlónak hívják, és gyakorlatilag csak bokszolni nem bokszol. Subotage néven viszont az elektronikus zene egész széles spektrumán kalandozik. 1985-ben született, de a 90es évek második felében, 12 évesen már zenét gyártott számítógépen, nyaranta pedig osztálykirándulásokon menőzött a keverőjére rácsatolt CD- és kazettalejátszókkal. Még alig mutált, és már ismerkedett olyan stílu-

sokkal, mint a goa, a jungle vagy a breakbeat. Mindezt a Tilos Rádió egyik lemezlovasának, Vidéki Bélának, azaz Mr. Atomicnak köszönheti. Érdekesség, hogy mindezek után mégis zenekart alapított, a Maradandó Változások nevűt, amelyben a gitárt és a mikrofont kezelte. Ez a fajta zene a mai napig jelen van az életében, erről tanúskodik, hogy gitárosként fellépett már az Anima Sound Systemben is. Még csak 19 éves volt, amikor megszületett az akkor még duóként induló

Subotage projekt. Kezdetben nem bejelentett underground akciókon lépett fel, az eléggé ritkának számító tech-trance műfajban mozgott otthonosan, majd fokozatosan tért át a techhouse-ra, minimalra. Subotage-ként ma már egyedül járja a klubokat, partikat, fesztiválokat, és továbbra is eléggé sokrétű zenét játszik. Másik „alteregója”, Nitelight az ambienttől a dubstepig minden követ megmozgat, de így inkább exkluzívabb eseményeken lép fel, mint ami-

lyen a Múzeumok éjszakája is volt. Subotage február 26-án, azaz most szomba-

Subotage

ton hasít a dunaszerdahelyi NFG-ben. A belépő a szokásos 2,50 euró. –szt

Net-felvétel


Kulissza > Hirdetés

2011. február 22. |8. szám

19

Közelben ólálkodik a Maroon 5 Adam Levine bandája Bécsben ad koncertet A bécsiekre azért mindig lehet számítani. Hétről hétre alternatív és mainstream területen is kipipálják azokat az előadókat, akik éppen aktuálisnak nevezhetők. Ezúttal a Maroon 5 kerül „adásba”. A Maroon 5 valójában tíz éve alakult, bár a tagok korábban már zenéltek együtt egy másik bandában, a Kara’s Flowersben. Sőt, a frontember Adam Levine és a gitáros/szintis Jesse Carmichael már 13 éves korától pengettek együtt. Jesse korábban egy interjúban nyilatkozott úgy, hogy a suli hátsó padjaiban, a tanórák alatt is gyakoroltak. Laza tanáruk volt. Mindig is popsztárok szerettek volna lenni, de a Kara’s Flowers-szel sikerült pofára esniük, pedig 6-7 évig ebben a formációban tengették napjaikat, éa a Warner kiadónál még tető alá hoztak egy albumot is. A grunge stílusról végül 2001-ben váltottak egy retrós soul-funk bandára, amely az énekes Levine orgánumának köszönhetően elég egyedi hangzásvilágot teremtett. A Maroon 5-ot

kezdetben nehezen is fogadta be a közönség. A Songs About Jane című bemutatkozó albumuk, amely később többszörös platinalemez lett, eleinte csak komótosan váltogatta a fokozatokat. Sok-sok koncertre, 2-3 éves turnéra volt szükség ahhoz, hogy befussanak, és érdekesség, hogy a megjelenés után három évvel nyerték el a legjobb új előadónak járó Grammy-díjat. Egy Grammy pedig már csak nem kerülhet egy hároméves albumon szereplő dalhoz, de megoldották, hogy a később kiadott Live - Friday the 13th koncertváltozatért ismerték el a This Love című slágerüket. Egyébként az MTV és Billboard figyelmére is két évet kellett várniuk, a World Music Awards-on pedig szintén 2004-ben választották őket „a világ legjobb együttesének”. Más popegyüttesek esetében legfeljebb két évet kell várni egy-egy új album megjelenéséig, Adam Levine-ék esetében erre öt évre volt szükség. Közben Ryan Dusick dobos kivált az együttesből vállfájdalmai miatt, ami a hosszú turné során elhatalmasodott rajta. Helyét Matt Flynn vette át.

Maroon 5, középen Adam Levine

2007-ben jelent meg tehát az It Won’t Be Soon Before Long című korong, amelyből a megjelenés első hetében közel félmillió darabot adtak el, és ezzel a Billboard 200-as listájának első helyén nyitott. Erről elsősorban a Makes Me Wonder című dal emlékezetes. Elmondásuk szerint ekkorra hozzászoktak, hogy óriási közönség előtt játszanak, és némileg ehhez igazították szerzeményeiket is. Himnusszerű, sodró ritmusú dalokat kezdtek írni, de megtartva a kezdeti Maroon 5 hangzásvilágot. Ez utóbbi al-

Net-felvétel

bumon egyébként Rihannával is együtt dolgoztak, épp a címadó dalon, míg a tavaly megjelent albumukon, a Hands All Over címűn az utóbbi időben sokat hangoztatott Lady Antebellum az egyik slágerdal vendégszereplője. Erről a korongról eddig egyelőre a Misery a legnagyobb sláger. Várhatóan a fent felsoroltak mindegyike szerepel majd a március 7-i, Gasometerben megtartandó koncertjük repertoárjában, amelyre 42, illetve 50 euróért szerezhető belépő a jegyirodákban. –tb


20

Csallóköz

Olvasószolgálat

Bachman Mária, Egyházgelle Nagyon fontosnak tartom a gyógyteák fogyasztását és a vitaminokat is. Általában ezekkel védekezem a fáradékonyság ellen. Persze tornázom is minden reggel és este lefekvés előtt, mivel az szintén jótékony hatású, pozitívan hat a szervezetemre.

Vajda Réka, Muzsla Sportolok, aerobikozom, ezzel próbálom fitten tartani magam. Sok vitamint, főként C-vitamin tartalmú gyümölcsöket fogyasztok. Többet kéne mozogni, de sajnos túl sok idő nincs rá a suli miatt. Az iskolában is érzem, hogy fáradtabb vagyok az órákon ülve.

Véradók

Gyógyszertári ügyelet DUNASZERDAHELY – február 22-27.: Viktória patika (Nagyabonyi út); február 28.: Noe patika (Fő utca). GALÁNTA – február 22.: Felicita (Hódi út); február 23.: Medicana (Posta utca); február 24.: Klokner (Hódi út); február 25.: Szent Lukács gyógyszertár (Hódi út); február 26.: Areál zdravia (Kpt. Nálepka utca); február 27.: Dr Max (Tesco); február 28.: Medicen (Šafárik utca). KOMÁROM – február 22.: Salvator (Jókai utca); február 23.: Szentháromság patika (Nádor utca); február 24.: Dr. Max (Kaufland); február 25.: Duna patika (Duna utca); február 26.: Hedera (Váralja utca); február 27.: 14. s r.o. patika (Megyei út); február 28.: Calendula Pharmacy (Nádor utca).

Moziműsorok CINEMA CITY GYŐR PLAZA (február 24. – március 2.) Gagyi mami – Mint két tojás (amerikai vígjáték): 13.30, 15.45, 18.00, 20.15, szombat 22.30, szombat–vasárnap 11.15; A negyedik (amerikai sci-fi akciófilm): 13.00, 15.15, 17.45, 20.00, szombat 10.45, 22.15; A félszemű (amerikai western): 13.00, 15.15, 17.30, 19.45, szombat 22.15; New York, I Love You (francia–amerikai romantikus film): 15.00, 17.15, 19.30, péntek 21.45; Gnómeó és Júlia – digitális 3D ( amerikai–angol

Kiss Balázs, Dunaszerdahely Én személy szerint nem érzem ezt a fáradtságot. Vagy azért nem, mert még nem jött el a tavasz, vagy pedig azért nem, mert egyáltalán nem vagyok rá fogékony. Vitaminokat és táplálék-kiegészítőket szedek, valamint igyekszem minden nap kialudni magam. –as

Dávid Bučko, Somorja Fitneszbe járok tornázni és nagyon sok gyümölcslevet iszom, hogy vitaminokat vigyek a szervezetembe. Természetesen érzem a fáradtságot én is, épp úgy, ahogy a legtöbb ember, ezért anynyit alszom, amennyire csak lehetőségem nyílik, tehát rengeteget pihenek.

Dóczé Judit, Marcelháza Többet pihenek és teázom. Rengeteg gyümölcsöt eszem a vitaminok miatt. Szerintem ez a jelenség szinte mindenkit utolér, nagyon kevesen vannak, akik nem érzik a hatását. Ilyenkor gyakoriak a betegségek is, amelyeket szintén igyekszem megelőzni.

Fogas Ferenc felvételei

Miként védekezik a tavaszi fáradtság ellen?

A dunaszerdahelyi vérátömlesztő és hematológiai állomáson február 15–16-án a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Vígh László, Puha Károly, Farkas Iván, Hegyi Roland, Méhes Adrián, Horváth Zsuzsanna, Tóth Aranka; Szarva: Gál Denisz; Jányok: Kiss Tibor, Takács József, Takács Dávid, Razgyel József, Méry Tamás, Méry Norbert, Botló István, Felföldi Ferenc, Kovács Adrián, Tóth Gábor; Szap: id. és ifj. Dékány Zoltán; Kisfalud: Puha Éva, Čerňanský Jozef, Kun Emília, Puha Péter, Puha Ferenc, id. és ifj. Zöld József, Fenes Ildikó, Németh Barnabás, Pőthe Dénes, Csonka Árpád; Nagymagyar: Bozsik Milada; Dióspatony: Pónya Viktor, Gálffy Pál, Bugár Szilveszter, Kovács János, Mokusz Gábor, Papík Tünde, Királyi Zsuzsanna, Kovács Tamás, Papík Pavol, Nagy Roland, Csánó Norbert, Bódis Norbert; Pozsonyeperjes: Kment József, Kántor Árpád; Várkony: Kozmér István; Somorja: Móricz Zoltán mérnök; Bős: Vydra Tibor, Patasi András; Nyárasd: Ágh Edit; Dunatőkés: Soós Pál; Sárosfa: Kovács Balázs; Pinkekarcsa: Gódány Tamás; Doborgaz: Sárközi Lajos; Ladislav Dúbrava Gimnázium, Dunaszerdahely: Katona Veronika (Csallóköznádasd), Bereck Antónia (Pódafa); Egészségügyi Középiskola, Dunaszerdahely: Né-

animációs film): 14.15, 16.15, 18.00, szombat 10.15, vasárnap 12.15; Gnómeó és Júlia – 35 mm (amerikai–angol animációs film): 13.00, 14.45, szombat–vasárnap 11.15; Csak szexre kellessz (amerikai vígjáték): 13.45, 16.00, 18.15, 20.30, szombat 10.00, 22.30; Párizsból szeretettel (francia akciófilm): vasárnap 12.15; Gulliver utazásai – 35 mm (amerikai kalandfilm): 13.00, szombat–vasárnap 11.00; Gulliver utazásai – digitális 3D (amerikai kalandfilm): 14.00, 16.00, 18.00, 20.00, szombat 10.00, vasárnap 12.00; A dilemma (amerikai film): 17.45,

meth Anikó (Bős), Nagy Gábor (Kisfalud), Hausleitner Františka (Komárom). ***** A dunaszerdahelyi MAX bevásárlóközpontban, a Bálintnapi vércsepp rendezvény keretén belül, február 13-án, a következő személyek adtak vért: Dunaszerdahely: Megály Zoltán, Mészáros Tibor, Mészáros Tamás, Tosecká Renáta, Beke Dezső, Makky Rita, Nagy Igor, Marák Zoltán, Katona Dávid, Schewella Anikó, Horváth István, Csőz Tibor, Nagy László, Sárik Piroska, Mašek Stanislav, Bachman Alica, Bachman Roland, Kuruc Krisztián, Végh Gábor, Horváth László, Horváth Róbert, Sidó Valéria, Proksa Michal, Gödölle László PhD., Mučka Viktor; Lúcs: Puha Zsuzsanna; Várkony: Bognár Zoltán, Földváry Mária; Királyfiakarcsa: Bodó Hajnalka, Varga Péter, Kitanovics Tímea; Felsőpatony: Pollák Szilveszter, Izsmán Béla; Baka: Zsemlye Róbert, Zsemlye Dávid; Diószeg: Novota Szilvia; Albár: Derzsi Erzsébet, Huszár Szabina, Patassy Erzsébet; Nagymegyer: Csémi Lúcia; Hodos: Lelkes Boglárka, Szíjjártó Nikolas; Bős: Csánó Tibor, Rapiová Zuzana, Brezovská Tímea; Nagyabony: Lelkes József; Egyházgelle: Pőcz Adrianna mérnöknő, Cséfalvay Veronika; Balázsfa: Kuczman Erik; Vörösmajor: Horváth Marianna; Feketenyék: Audi László.

20.15, szombat 22.30; Boszorkányvadászat (amerikai fantasy): 18.30, szombat 22.30, vasárnap 12.00; A következő három nap (amerikai thriller): 17.15, 19.30, péntek 21.45; Zöld darázs – digitális 3D (amerikai akciófilm): szombat 22.30; Szerelem és más drogok (amerikai vígjáték): 19.45, 20.00; Az utazó (amerikai– francia thriller): 16.30, 20.30; Tron: Örökség – digitális 3D (amerikai akciófilm): 15.15; Üvegtigris 3 (magyar vígjáték): szombat 10.45. DUNASZERDAHELY, CINEMAX (február 24. – március 2.) Gnómeó és Júlia 3D (amerikai–angol animációs

film): 16.00; Sammy nagy kalandja – A titkos átjáró (belga animációs film): szombat–vasárnap 14.00; Občiansky preukaz (cseh vígjáték): március 2-án kívül naponta 20.20; Féktelen harag (amerikai akcióthriller): március 2-án 18.00; Az amerikai (amerikai filmdráma): 17.00, 19.10; Ilyen az élet (amerikai vígjáték): 19.40; Alvin és a mókusok (amerikai családi film): vasárnap 15.00. GALÁNTA, kultúrház, február 22– 23.: Utódomra ütök (amerikai vígjáték): 19.00; február 26–27.: Sammy nagy kalandja (belga animációs film): 16.30.


Duna Menti Tavasz – felhívás A Csemadok Országos Tanácsa, a Csemadok Művelődési Intézete, a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya, társrendezőivel Dunaszerdahely Önkormányzatával, a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központtal, Nagyszombat Megye Önkormányzatával közösen meghirdetik a XXXVI. Duna Menti Tavasz amatőr báb- és színjátszó fesztivált. A verseny kategóriái: – bábjátékos kategória, csoportok és szólisták részére – színjátszó kategória – szerkesztett játékok kategória. A regionális fesztiválok, és a válogatások időpontja: május 2–16. Országos döntő helyszíne, időpontja: Dunaszerdahely, június 7–10. A verseny országos döntőjében a zsűri összetétele: hazai magyar szakemberek, magyarországi, szlovák és külföldi szakemberek. A külföldi szakembereket a társintézmények (NOC, MMI, stb.) javaslata alapján választja ki a programbizottság. A társintézmények felkérésére a zsűri rangos színjátszó fesztiválokra delegálhat csoportot (Scénická žatva, Weöres Sándor SZF, stb.). A továbbjutási kulcsok meghatározása, regionális versenyek:

Állásajánlatok Dunaszerdahelyi járás – 8. hét

Esztergályos, gépbeállító – a nagyabonyi Kovoflex üzem. Tel.: 031/552 90 22 Pék (1) – a vásárúti B.K. Pek keres kitanult vagy gyakorlattal rendelkező pékeket. Tel.: 0915 790 857 Karbantartó munkás (1) – ollétejedi vállalat. Feltétel: villanyszerelői munkában való jártasság, magasemelői igazolvány előny. Tel.: 0905 361 019 Pincér (4), szakács (2) – dunaszerdahelyi vendéglő. Tel.: 0917 755 737 Minőségellenőr – Edscha társaság Nagymegyer. Feltétel: gépészeti vagy ipari kö-

21

Olvasószolgálat

2011. február 22. |8. szám

– helyezések kategóriánként, – a regionális versenyről az első helyezett jut tovább az országos döntőbe, – a zsűrinek módjában áll nem kiadni az első helyet, illetve a verseny színvonalától függően több csoportot is továbbjuttatni a szakmai, regionális elvei alapján, a gazdasági elvek betartásával, – a talon, az a helyzet egy regionális fesztiválon, amikor a gazdasági helyzet, a többi fesztivál helyezettjeinek nem ismerete teszik függővé a továbbjutást, a válogatás befejezésekor a programbizottság dönti el a továbbjutást. Meghirdetett díjak, helyezések: Országos döntő díjai – Dusza István-díj (a tehetséges csapat díja). A következő évfolyamra biztosítja a csoport részvételét az országos döntőben. A válogatás lezárása után a válogatóbizottság tagjai javasolják, és az országos döntő eredményeinek hirdetésében ismertetik. Életműdíj (a mozgalomban elért eredmények alapján, egyéni díj), évente egy adható ki báb- vagy színjátszó kategóriában. Szakmai díjak az országos döntő díjai (kategóriánként): a csoportok az arany-, ezüst- és bronzsávok minősítést kapnak, amelynek odaítéléséről a zsűri

zépiskolai végzettség, aktív német nyelvtudás. E-mail: emolnar@edscha.sk Recepciós – dunaszerdahelyi panzió. Feltétel: középiskolai végzettség. Nyelvtudás: szlovák, magyar és egy idegen nyelv. e-mail: office@villarosa.sk. Tel.: 0915 757 273, Virágkötő – magánvállalkozó keres nagymegyeri és pozsonyi üzletébe. Tel.: 0905 108 202 Szakács (1) – várkonyi panzióba. Feltétel: min. 5 év szakmai gyakorlat. Tel.: 0908 188 555 Kozmetikus, műkörmös – dunaszerdahelyi szépségszalon. Tel.: 0907 052 144 Ingatlanközvetítő (2) – dunaszerdahelyi irodába. Felté-

dönt; az aranysávos minősítésben egy fesztiváldíj (fődíj), egy adható ki; rendezői díj A zsűri a szakmai védnökkel való előzetes egyeztetés után egyéb díjakat is kiadhat.

Kultúra Kiállítás DUNASZERDAHELY – Március 11-ig látható Fekete Gabriella szobrászművész egyéni kiállítása a Kortárs Magyar Galériában. Március 12-én zárul A régi Csallóköz halászata című tárlat a Csallóközi Múzeumban. GALÁNTA – Március 13-ig tekinthető meg a Galántai paletta címmel nyílt kiállítás a reneszánsz kastélyban, ahol a képzőművészeti kör tagjainak alkotásai láthatók. KOMÁROM – Március 5-ig látható Anabela Sládek Žilíková Permeabilty című tárlata a Limes Galériában. POZSONY – Március 6-ig zajlik a Cities on the River címmel rendezett nemzetközi tárlat a Szlovák Képzőművészeti Unió Galériájában. Színház

Képzőművészeti verseny: Az országos döntő fő kísérőműsora, meghirdetésére a Duna Menti Tavasszal egy időben kerül sor. A 2010-es év alkalmából a Duna Menti Tavasz szervezőbizottsága Népszokásaink címmel a Duna Menti Tavasz fesztivál idejére gyermek képzőművészeti versenyt hirdet, a felhívás a versenyszabályzat mellékletét képezi. Benevezési határidő: február 25. A benevezési lapokat kérjük a következő címre küldeni: OI Csemadok, Bacsákova 240/13., P. O. BOX 16., 929 01 Dunajská Streda, fax: 031/550 98 30, e-mail: intezet@csemadok.sk vagy office.mi@csemadok.sk

tel: középiskolai végzettség ökonómiai vagy építészeti, B-típusú jogosítvány. Tel.: 0905 425 483, e-mail: csibae @azet.sk Szakács/nő – dunaszerdahelyi újonnan nyíló gyorsétterembe. Munkaidő: reggel 8-tól este 9-ig, váltott műszakokban. Jelentkezni lehet a munkaügyi központon keresztül, tel.: 031/244 04 10 Romanyelv tanár, angoltanár – dunaszerdahelyi oktatással foglalkozó szervezet. Tel.: 0917 596 096 Angoltanár – lektorokat várnak oktatásra a dunaszerdahelyi régió óvodáiba. Nyelvvizsgával rendelkezők jelentkezését várják. Tel.: 035/773 09 52, e-mail: proamerica na@proamericana.sk

KOMÁROM, a Jókai Színház játékrendje, február 23.: Süsü, a sárkány (10.00, 14.30, Cegléd); február 25.: Az ördög nem alszik (19.00, bérletes); február 26.: Anconai szerelmesek (19.00, Szőgyén). Vegyes DUNASZERDAHELY – Február 27-én, délután 3 órakor A kommunizmus áldozatainak emléknapját tartják a művelődési központban. A rendezvényen ünnepi beszédet mond Wittner Mária országgyűlési képviselő és Hájos Zoltán polgármester, majd a Hóhér, vigyázz! című film vetítésére kerül sor. Február 28-án, hétfőn este 6 órakor kerül sor a Biró Márton Polgári Társulás következő Altus-estjére, melyen Nagy Attila tart vetítéses előadást az egykori Dunaszerdahely temetőiről, szakrális emlékeiről, Hol sírjaink domborulnak címmel. Az esten választ kaphatnak arra, hol voltak temetők régen Dunaszerdahelyen, kik nyugszanak ezekben az elfeledett sírhelyekben? Ki építette, s hová lett a katolikus templom melletti egykori kápolna? Melyik az a temető, amelyik a legszebben megőrződött az utókor számára? Kik nyugszanak a sikabonyi orosz-olasz temetőben? Hol álltak az egykori kápolnák, útmenti keresztek, szobrok? Mi az, ami épségben megmaradt? Hol találtak titokzatos halálesetben elhunyt személyeket településünkön? SOMORJA – Február 28-án, este 7 órától Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán musical estje lesz a művelődési központban. Március 2-án, délután 3 órától rendezik a IV. Šaffa sarkantyúja szóló néptáncosok versenyét a művészeti alapiskola koncerttermében. VÁGFARKASD – Február 26-án, délután 5 órától rendezik második alkalommal a Mini Rock Fesztet, melyen fellép a Rendszerhiba, a Metró, Phoenix, AlbatrosS, Akceptor, Gilotin. Belépő a helyszínen 4 euró, elővételben 3 euró.


22 Névnapok

CSAKHOGY

ZSIVÁNY

R. 1. RÉSZ

Február 22.: Gerzson, Etela Február 23.: Alfréd, Roman, Romana Február 24.: Elemér, Mátyás, Matej Február 25.: Géza, Frederik, Frederika Február 26.: Sándor, Viktor Február 27.: Edina, Alexander Február 28.: Ákos, Zlatica

Csallóköz

Szabadidő > Keresztrejtvény SZEMÉLYRAGOS HATÁROZÓSZÓ

IRÍDIUM, KALCIUM

LOPVA FIGYEL

KELET

TENGER – ANGOLUL

KÖTÕSZÓ

RÓMAI EZER

R BUENOS ..., FÕVÁROS

LÖVÖLDE RÉSZE

R. 2. RÉSZ

FARMER MÁRKA

Heti évforduló 1990. február 22-e óta tartjuk Az áldozatok emléknapját. Ekkor tette közzé az Európai Tanács a bűncselekmények áldozatainak chartáját. 279 évvel ezelőtt, 1732. február 22-én született George Washington, az Amerikai Egyesült Államok első elnöke. 1616. február 22-én V. Pál pápa felszólította Galileo Galilei olasz matematikust, hogy vonja vissza tanait. 223 éve, 1788. február 22-én született Ar thur Schopenhauer német filozófus. 1987. február 22-én halt meg Andy Warhol amerikai képzőművész, író. 571 éve, 1440. február 23-án Kolozsváron megszületett Mátyás király, aki 1458-1490 között uralkodott. 14 éve, 1997. február 23-án Skóciában tudósok bemutatták Dolly bárányt, az első klónozott emlőst. 1829. február 26-án született Levi Strauss, a világ egyik legismertebb ruhadarabjának, a farmernek a kitalálója. 1991. február 27-én Irak kivonulásával és Kuwait felszabadulásával véget ért az Öbölháború.

Virágkalendárium Az Edináknak virágüdvözletként szobahársat ajánlunk. Ha ezt nem kapunk, csomagoljunk a virágajándék (kék jácint, tavaszi tőzike) mellé egy zacskó hársfateát.

Népi bölcsesség

KORTÁRS MAGYAR POLITIKUS

BULGÁRIAI VÁROS

NYÍLÁS

FIGYELTE

SZÍNTELEN FOLYADÉK

LITER IDÕEGYSÉG

NITROGÉN SÚLYMÉRTÉK

IDEGEN FÉRFINÉV NEODÍMIUM VEGYJELE

MELLÉKNÉVKÉPZÕ

RÁDIUSZ

KÁKA AZONOS HAGZÓI

HATÁROZÓI RAG MAJDNEM AZONOS BETÛK

ÜGY

HAZÁNK EGYIK FALUJA ÓN

ZACC AZONOS HANGZÓI

... RAJTA !

KÉPZÕ LEMONDÓ SZÓCSKA VÍZMÉRÕ EDÉNY

GYAKORI IGEVÉGZÕDÉS

TALÁL

NÉVELÕ

KÁLIUM

LITER

HATÁROZÓI RAG

E heti rejtvényünkben Ludwig Böme német író egyik gondolatát fejthetik meg a lap olvasói. A 6. szám he-

A megfigyelések szerint: Mátyás ront ha talál, lyes megfejtése: Semmi sem olyan egyszerű, hogy ne lehetne félreérteni (Bohr). Sorsolással a dunaszerdaha nem talál, csinál (jeget), s a pásztorok sze- helyi Lilium Aurum Lap- és Könyvkiadó ajándékát ezúttal a következő szerencsés megfejtő nyerte: rint ha éjszakáján fagy, még negyven napig hi- Rajkovics György (Dunaszerdahely). Gratulálunk! deg lesz.

Aforizma Ha superman olyan okos, akkor miért a nadrágján hordja a bugyiját? (ismeretlen)

Fejtörő Nyakatekert közmondások Az ön feladata kitalálni, melyik közmondásra gondoltunk, amikor körülírást alkalmazva fogalmaztunk: 1. Távolabbra jutsz, ha csökkentett sebességgel haladsz. 2. Aki jól készíti a fekhelyét, jól tölti az estét. 3. Csípős gyomnövény nem vonzza a villámot. 4. A nem örökbe adott mindennapi ételt vissza kell adni. Az előző szám helyes megfejtése: Izolda, Ludmilla, Euridiké, Kleopátra, Tünde. Helyes megfejtőink között minden hónap végén egy nyertest sorsolunk ki, akinek nyereményét a szerkesztőség postán küldi el. Füstölögve füstölésre várva

Vladislav Kmeť felvétele


23

Szabadidő

2011. február 22. |8. szám

Heti horoszkóp 2011. február 22–28.

Net-felvétel

Koncz Zsuzsa Dunaszerdahelyen Az ElóKoncert műsoriroda jóvoltából idén is koncertezik tájainkon Koncz Zsuzsa. 2011. március 28-án, hétfőn, este 7 órakor a dunaszerdahelyi VMKban láthatja őt a nagyérdemű, március 30-án, szerdán pedig, szintén este hét órakor a révkomáromi VMK ad helyet a Kossuth-díjas művésznő fellépésének. Bővebb információkhoz a szervezők elérhetőségein (www. elokoncert.sk, info@elokoncert.sk), illetve a következő telefonszámok bármelyikén (031/590 08 13 – dunaszerdahelyi VMK; 035/771 35 50 – révkomáromi VMK; 031/551 51 02 – Focus Music Shop, Dunaszerdahely) juthatnak az érdeklődők. A felsorolt helyszíneken a jegyek elővéttel is megvásárolhatók. (bog)

Viccplacc Három gyerek beszélget: – Én azért szeretem a Szandit, mert szépen énekel. – Én meg azért, mert szépen táncol. – Én meg azért szeretem, mert nyáron nem izzad bele a lábam. A balesetek 30%-át okozzák ittas vezetők, tehát a többi 70%-ot olyan emberek, akik vizet, energiaitalt, kávét és egyéb italokat fogyasztanak! Óvakodj tőlük! A kannibál apa és fia meglát egy nagyon jó csajt. Azt mondja a gyerek: – Vigyük haza és együk meg! Erre az apa: – Inkább vigyük haza, és együk meg anyádat!

Két hangya fekszik röhögve, befüvezve az úton. Arra jön az elefánt, mire megszólal az egyik hangya: – Fogadjunk, nem bírsz ráállni erre a morzsára! Az elefánt rááll a morzsára, a hangyák dőlnek a röhögéstől. Mire a másik hangya szól az elefánthoz: – Fogadjunk, nem bírod a fejedre tenni a másik morzsát. Az elefánt a fejére teszi, mire a két hangya sikongatva, majd megfulladva a röhögéstől egyszerre megszólal: – Mekkora szendvics, vazze!!! Egy nővel szemben kijön egy férfi a WC-ből. Azt kérdezi tőle a nő a wc-re mutatva: – Elnézést, koedukált? Erre a férfi: – Nem, sza@tam!

Kos (III. 21.–IV. 20.) Ez a hét remek alkalmat kínálhat arra, hogy egy titkos álma, régi vágya megvalósításába kezdjen. Nincs idő a halogatásra, hisz kiváló az esély arra, hogy plusz pénz álljon a házhoz, s a régóta várt erkölcsi elismerés is megérkezzen, vagy éppen egy jó kis munkaajánlatot kapjon.

Mérleg (IX. 24.–X. 23.) Ez a hét leginkább arra jó, hogy őszintén átgondolja, milyen új dologba vághatná a fejszéjét, lecserélve elavult ügyeit. Elkezdhetne újra tanulni, sportolni vagy éppen a rég vágyott saját vállalkozását indítani. Ha állást változtatna, kölcsönt venne fel, arra is nagyszerű lehetőség adódik most.

Bika (IV. 21.–V. 20.) Meglepően kedvező napok követik egymást, új ismeretségeket és barátságokat köthet, s ezek sorozatban nagy segítségére lehetnek a közeli és távoli jövőben egyaránt, még maga is meglepődik magánéleti sikerein. Karrierje viszont nem igazán mozdul, de legyen türelmes, eljön az ön ideje.

Skorpió (X. 24.–XI. 22.) Félreértések, viták, konfliktusok nehezíthetik a most következő napokat. Ne hagyja, hogy egy kívülálló személy vagy dolog, netán egy váratlan esemény ennyire kizökkentse nyugalmából, hiszen emiatt nemcsak feladatait nem tudja elvégezni, hanem szeretteivel is összeakaszthatja a bajszát.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Ideje beismernie, hogy igenis túlterhelt, s ahelyett, hogy a kötelező pihenésre keresne némi időt, inkább még bevállal pár feladatot, pedig valójában nem lenne kötelező! Ezzel most bizony alaposan túlfeszítheti a húrt, s ennek sem munkatársai, sem főnöke, sem családtagjai nem fognak örülni.

Nyilas (XI. 23.–XII. 21.) A tettvágya nem hagyja nyugodni, sem lazsálni, feladatvégzésre sarkallja. Önre köszönthet egy hullámzó, változékony, érzelmekkel teli időszak, váratlan konfliktusok nehezíthetik mindennapjait, de valahogy a sok apró gond közé mindig beékelődik több pozitív kimenetelű dolog is.

Rák (VI. 22.–VII. 22.) Tele van extra energiával, nem is tud vele mit kezdeni, s ez egy-egy pillanatban feszültté teheti. Épp ezért ideje, hogy találjon végre magának valami plusz elfoglaltságot, sportoljon, keressen új hobbit, különben megtörténhet, hogy a környezetében lévők idegeire megy már a hét közepén! Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.) Munkája, vállalkozása, esetleg tanulmányai terén számíthat kellemetlenségekre, fura szituációkra, melyek megnehezítik a hét összes napját, elkedvetleníthetik, visszafoghatják a cselekvéstől és az eredmények elérésétől. Ha hajlandó tisztázni a dolgokat, kedvezően alakul minden. Szűz (VIII. 24.–IX. 23.) Érzékenysége megnő, hangulata a szokásosnál is változékonyabbá válik, és képtelen kontrollálni az ön körül folyó dolgokat. Minden apróságot magára vesz, s többször vitákba is keveredhet. Ez az érzelmi ingadozás alaposan megviseli lelkét, ami bizony nagy feladatot jelent környezetének is.

Bak (XII. 22.–I. 20.) Szerdáig kissé feszültebb lehet, s hajlamos lesz arra, hogy ezt eredményesen át is ragasztja másokra. Ennek tulajdonítható, hogy viszonylag könnyen vonz be egy-két kellemetlen konfliktushelyzetet, ráadásul többször olyan emberekkel, akikkel még sosem volt vitáig fajuló beszélgetése. Vízöntő (I. 21.–II. 20.) A hét közepétől viharfelhők gyülekeznek ön felett, s bizony nem dughatja homokba a fejét a problémák elől, különösen, ha anyagi jellegű ügyekről van szó. Akármennyire is nem tetszik, ideje, hogy rendezze sorait, átgondolja teendőit. Ha szükséges, kérjen segítséget családjától, barátaitól. Halak (II. 21.–III. 21.) Lelket melengető napok követik egymást, sikeres lehet olyan téren, ami eddig nem volt jellemző, jól érezheti magát a bőrében, s ennek most még környezete is örülni fog. Könynyedén hagyja maga mögött az akadályokat, s még egy nagyon jó – akár üzleti, akár baráti – megállapodást is köthet.


24

Csallóköz

Autósok, motorosok, stop!

Megérkezett az új Ford C-MAX A második generáció kétféle karosszériával kapható A Ford új alsó középkategóriás egyterűje már nem számít tőrőlmetszett újdonságnak, de a hazai piacra csak az elmúlt napokban jutott el. Mi is ebből az alkalomból foglalkozunk vele először részletesebben. A második nemzedék meghozta a Grand nevű hétszemélyes tolóajtós verziót. Ennek csomagtere – pótkerekes kivitelben – 79 és 1076 liter között választható meg (az ötszemélyes verzió szélső értékei 432 és 1684 liter). A „rövid” változatnál meghagyták az előző modell bevált üléskoncepcióját, tehát a második sorban három különálló, 40/20/40 arányban osztva dönt-

hető ülés található. Most azonban olyan opcióban is megrendelhető ez a traktus, ahol a középső ülés elfektethető, miközben a szélső ülések

Fotó: Ford

átlósan hátra és befelé mozdulva fényűzőbb, 2 + 2 üléses elrendezést hoznak létre. A motorkínálat legnagyobb újdonsága az új, 1,6 literes, 150 lóerős EcoBoost benzinmotor megjelenése; jellemzői a nagynyomású közvetlen befecskendezés, a kis tehetetlenségű turbófelöltés és a kettős, független szelepvezérlés. Rajta kívül két további – 105 és 125 lóerős – 1,6-os alkotja a benzines kínálatot. A dízelskála négytagú; a két 1,6-os Duratorq teljesítménye 95 és 115, a kétlitereseké 140 és 163 lóerő. A C-MAX induló ára a hazai piacon 17 590, a Grand verzióban 18 680 euró. (vgy)

Az Audi négy győzelme repjárók kategóriájában a Q5 ismételte meg tavalyi

sikerét, a középkategóriások osztályában pedig sorozatban immár negyedszer diadalmaskodott az A5-össel kiegészített A4 modellcsalád. Ugyanezen a szava-

Archív felvétel

záson a luxuskocsik mezőnyében második lett az A8, a két harmadik helyet pedig az A6 és az R8 Coupé szállította a négykarikásoknak a felső középkategóriában, illetve a sportautók osztályában. A rangos német magazin immár 35. alkalommal rendezte meg olvasói szavazását, amelyen idén közel 93 ezren voksoltak a 10 kategória összesen 315 modelljére. (vas)

Összesen 315 modellre szavazhattak az olvasók Sikert sikerre halmozott az Audi az „auto motor und sport” (ams) magazin „2011 Legjobb Autói” (Die besten Autos 2011) olvasói szavazásán. Az ingolstadti márkának ugyanis négy kategóriában is győznie sikerült. A kiváló eredményhez egy

Ketten a győztesek közül

második és egy harmadik helyezés is társult. A kisautók kategóriájában az A1 győzelme tulajdonképpen egyfajta triplázás volt, hiszen ugyanez a modell korábban már az „Arany Kormánykerék” (Goldenes Lenkrad) és az „Auto Trophy”-díjat is begyűjötte. A kabriók mezőnyében az R8 Spyder, a te-

Ígéretes kezdés Míg a korábbi években rendre stagnálás, vagy éppenséggel visszaesés jellemezte az év eleji hazai autóeladásokat, az idei január – a személygépkocsi és a 3,5 t alatti haszonjármű kategóriájában – erősebb volt a 2010-esnél. Nem is kevéssel: 21,8 százalékkal. Ez konkrétan 4772 darab eladott autót jelent az említett kategóriákban. Meglepetésnek számít még néhány prémiummárka (Mercedes-Benz, BMW) viszonylag előkelő helyezése is. A márkák és modellek 15-ös listája: Márkák*: 1. Škoda 2. Renault 3. Kia 4. Volkswagen 5. Peugeot 6. Citroën 7. Hyundai 8. Opel 9. Ford 10. Mercedes-Benz 11. BMW 12. Toyota 13. Suzuki 14. SEAT 15. Fiat

997 345 326 318 305 259 215 202 196 175 165 164 162 157 141

Modellek**: 1. Škoda Fabia 2. Škoda Octavia 2 3. Škoda Octavia Tour 4. Kia Sportage 5. Suzuki SX4 6. Renault Thalia 7. Kia cee’d 8. Hyundai ix35 9. Škoda Roomster 10. Renault Mégane 11. Volkswagen Golf 6 12. Volkswagen Polo 13. Škoda Superb 14. Peugeot 207 15. Renault Fluence

328 299 181 151 136 95 93 74 69 64 64 60 58 57 55

* személygépkocsik és 3,5 t alatti haszonjárművek ** csak személygépkocsik A darabszámok az adott modell összes karosszériaváltozatát tartalmazzák Vas Gyula (Forrás: ZAP SR)


Kert a lelke mindennek... Vladimír Banič agrármérnök rovata

A hideg, fagyos időjárás makacsul tartja magát, ami február közepén-végén még természetes. Az előrejelzés szerint azonban a hónap utolsó harmadában némi enyhülés várható; esőt, havas esőt hozva.

25

Kertészkedő > Tudósítás

2011. február 22. |8. szám

Metszés és ültetés a kertben

metezni, mert a ribizli korán virágzik és olyankor már a vegyszer veszélyes lehet a méhekre. A szamócaágyást átgereblyézzük, a száraz és beteg töveket eltávolítjuk, a

talajra kombinált műtrágyát szórunk és sekélyen átkapáljuk. A málnánál tőből kivágjuk az öreg hajtásokat, a 8-10 meghagyott friss hajtást megkurtítjuk,

Gyümölcsöskert A fák, bokrok metszése napjaink feladata. Az alakító metszést a kiültetés után első években kell elvégezni. Ahány gyümölcsféle, annyi metszési mód, vannak azonban általános alapelvek is. Az egyéves hajtások csúcsrügyét csak elkerülhetetlen esetben vágjuk le. A korona belsejébe növő hajtásokat tőből távolítsuk el. Radikális metszést csak akkor végezzünk, ha a gondos ápolás ellenére a hajtásnövekedés hossza 15 cm alá esik. Ne feledkezzünk meg a bogyós gyümölcsűek védelméről. Az egres és a ribizli gyakori kártevői a pajzstetűk, a málnatöveken pedig a levéltetű lárvái telelnek át. Ezek ellen idejében kell per-

Ľubo Banič felvétele

hogy sok virágzó oldalhajtást növesszen. Ha ilyenkor ültetünk, várjuk meg, míg a föld fagya kiolvad. Mindig a bogyós gyümölcsűekkel kezdjük, utána jöhetnek a csonthéjasok, majd az almatermésűek és a dió; ez utóbbit, valamint az őszibarackot és kajszibarackot általában ajánlatos inkább tavasszal ültetni, biztosabban megered. Ássunk 60 x 60 cm-es, 50 cm mély ültető gödröt, a fenekére tegyünk 5 kg komposztot vagy érett szerves trágyát, 2 kg szuperfoszfátot, 0,2-03, kg káliumműtrágyát. Mindezt alaposan keverjük össze a földdel, nehogy a műtrágya a csemete gyökerét kiégesse. Az almafákat az alanytól függően 1,5-3 méter, a körtét 2,5-4 méter, az őszibarackot, szilvát, meggyet 4-4,5 méter, a kajszit 5-6 méter tőtávolságra ültessük. A ribizli és egres tőtávolsága 1,5-2 m, a korona alakúaké 1 méter. A málnát 0,5 méterre ültessük, a vesszőt 2-3 rügyre vágjuk vissza. Ültetéskor a

csemeték gyökérzetét lerövidítjük, majd a betemetett töveket alaposan beöntjük, beiszapoljuk. A támasztékul szolgáló karót a betemetés előtt verjük le a tövéhez. Díszkert Ugyanaz a dolgunk, mint a gyümölcsöskertben. Elvégezzük a metszést és amint a föld felenged, telepíthetjük az új növényeket. Konyhakert Készítsük be a tavaszi ültetnivalókat. Nem hiányozhat a borsó, hónapos retek, fejes saláta, sárgarépa, petrezselyem. A tavaszi és nyári káposztaféléket helybe is vethetjük, amint az időjárás és a talaj engedi. Az ablakban nevelt palántaféléket kezdhetjük tűzdelni. Ne öntözzük túl a kis növényeket, mert tőrothadás léphet fel. Palántadőlés és más gombabetegségek ellen kiváló a Previcur szer, amelynek oldatával kell beöntözni a palánták földjét.

Adományokból Németországba Bálint-napon is gyűjtöttek A tizenkét éve tevékenykedő dunaszerdahelyi Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás immár harmadik éve szervez rendszeres gyűjtéseket a társaság tagjainak rehabilitációs üdültetésére. Idén a már hagyományosnak nevezhető karácsonyi adománykérés újabb kezdeményezéssel bővült. Ugyanis Bálint-nap alkalmából ismét segíthettek a jó szándékú emberek. Ezen a napon szívesen gondolunk szerelmünkön kívül azokra az emberekre is, akik valamilyen módon közel állnak hozzánk. Ebből az elképzelésből született a Bálint-napi gyűjtés ötlete, melyben szintén aktívan közreműködtek a diákok. Mások számára is példaértékű lehet ez a segítőkészség, s okkal reménykedhetünk, hogy e generáció mindennapjaiban ugyanolyan egyértelmű helyet kap majd az empátia is, mint mondjuk az internet.

Február 11-én a társulás klubjában értékelték a karácsonyi gyűjtés eredményét. A családias hangulatú összejövetel résztvevőit Cséfalvay Ágnes, a Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás alapítója s egyben vezetője köszöntötte. Többek között Eva Lysičanovát, a Szlovák Humanitárius Tanács (Slovenská Humanitná Rada) elnökét, Ľubica Puchát, a Tesco alapítvány vezetőjét, valamint a városi önkormányzatot képviselő Molnár Tímeát. A fogadással egybekötött ünnepségen kiemelt szerep jutott annak a több mint ötven középiskolás diáknak, akik önkéntesen, szabadidejüket feláldozva segítettek. Meglepő módon szép számban akadtak köztük fiúk és olyanok is, akik már sokadszorra vettek részt a gyűjtésben. Minden egyes diák és az iskola is, ahonnan érkeztek, külön emléklapot kapott, amely bizonyítja az állandó együttműködés fontosságát.

Az ünnepség záróakkordjaként bejelentették, hogy a karácsonyi gyűjtésből befolyó 5794 eurót németországi tanulmányútra használják fel. Cséfalvay Ágnestől tudtam meg, hogy ez olyan tanulmányi út lesz, melynek célja, hogy a hazai mentálisan sérültek megis-

Az újabb nemes kezdeményezés résztvevői

merkedhessenek a külföldön már bevált nevelési és rehabilitációs módszerekkel. Hasonló nemes célra költik el a Bálint-napi gyűjtés bevételét is, amelynek végösszege néhány nap múlva lesz ismert. Bohuniczký Dömény Andrea

A szerző felvétele


26

Csallóköz

Riport

Fejlesztenek és mentenek Történelmi épületek felújítása Diószegen Szabó Antal a harmadik megbízatás idejét kezdte el Diószeg polgármesteri posztján. Az új megbízatási időszak legnagyobb kihívásának a városi szennycsatorna hálózat befejezését és a szennyvíztisztító állomás megépítését tartja. Folytatják „A csatornarendszerből 7,8 kilométernyi kész, további 11 kilométer hosszan kell kiépíteni. A víztisztítóval együtt 13–16 millió eurós beruházásról van szó. A pályázatot 2011. március 4-ig kell beadni, az év első heteit ennek a fontos feladatnak szenteltük. Korábban több programban is sikeresek voltunk, 1,2 millió eurót nyertünk el a városközpont felújítására, ennek mintegy 70 százalékát már beruháztuk.” – Milyen lehetőségei vannak Diószegnek az EU-s alapokon, valamint a városi költségvetésen kívüli fejlesztési források megszerzésére? – érdeklődöm. „Évek óta dolgozunk azon, hogy a volt cukorgyár helyén elterülő 45 hektáros

ipari parkban lehetőséget adjunk az új beruházóknak. Ide bekötőutat kell létesíteni a Kosúti útról, remélem, hogy az elkövetkező választási időszakban sikerül. A másik ipari parkban, a volt lenfeldolgozó üzem helyén a Decart Kft. 7 hektárról 15 hektárosra bővíti a gyártócsarnokait, a bővítés a városi költségvetés bevételeit is növeli. A város területén működő cégektől évente 248 954 euró ingatlanadó folyik be. Ha a teljes 85 hektár ipari területet sikerül beruházókkal betelepíteni, akkor városunknak nem lesz problémája a pályázati önrészek biztosításával, de a saját városfejlesztési beruházások finanszírozásával sem.” A műemlék malom – Meddig jutott el a barokk malom felújítására irányuló kezdeményezés? – faggatom tovább. „A Ponvagli Polgári Társulás célul tűzte ki az egykor Diószeghi Kuffner Károly báró tulajdonát képező malom, továbbá az ún. törpe vízierőmű revitalizálását. A Kuffner féle élelmiszer ipari-mezőgazdasági komp-

lexum részét képező barokk malomépület felújításával megmentenék a város egyik legrégibb építményét. Jelenleg a Nagyszombati Környezetvédelmi Hivatal bevonásával folynak az előkészületek a létesítmény védetté nyilvánítására. Tudni kell, hogy miután a malmot átalakították törpe vízerőművé, villanyáramot termelt a város, a cukorgyár, a kastély, a plébánia, a templom és az óvoda közvilágítására egészen 1929-ig, amikor a településen bevezették a villanyt. Turbinája a múlt század ötvenes éveiben, a malom meghajtó része 2000-ben állt le” – tájékoztatott. Az utóbbinak a tisztítása már elkezdődött. A társulás aktivistái a város segítségével és anyagi hozzájárulásával dolgoztatják ki a háromrészes projektet. Az első rész a meghajtó rész felújítása, a meder kitisztítása és eredeti mélységének visszaállítása. Egyúttal kb. 15 fát kell kivágni, hogy a víz folyhasson benne. Helyettük fekete nyárfákat kell ültetni, amelyek Kuffner báró idejében övezték a helyet. A bal parton az aktivisták élő sö-

A harmadik megbízatási idejét kezdte

vényt szeretnének létesíteni, hogy korlátozzák az emberek mozgását és megakadályozzák a szemétlerakatok kialakulását. A jobb parton felújítanák a meder karbantartását és tisztítását szolgáló üzemi utat. A program az eredeti árvízvédelmi funkciót is felújítaná, amelyet a Dudvág szabályozásánál építettek ki a 20. század elején. Feltárások

Itt lesz a múzeum

Fogas Ferenc felvételei

„A projekt második részét képező malomfelújítást régészeti feltárásnak kell megelőznie, mert az épület egyes részeit korábban befalazták és ma megközelíthetetlenek. Továbbá meg kell vizsgálni a malom alatti lerakódást is, mert információink szerint a malom alatti víztározóba süllyesztették a malom berendezésének „feleslegessé” vált elemeit. A molnárházban gyönyörű boltívek, a malomban ritka, barokk boltívek találhatók. A jövőben a városrendezési terv szerint ide

képzelt sportközpont technikai kiszolgáló létesítményeinek jó helye lenne az épületekben. A projekt harmadik része Kuffner báró 1912-ben épült törpe vízierőművének felújítását foglalja magába. Így ismét elláthatná a közvilágítást villanyárammal, mert csak éjjel termelne, a nappal feltartott víz meghajtó energiáját felhasználva. A történelmi értékű épületeink felújítása a 17. században épült magtárral folytatódik. Az épület különlegessége, hogy a teteje fából készült, fa zsindellyel fedték be, egyetlen szeg felhasználása nélkül. Építészként magam dolgoztam ki a felújítási tervdokumentációt, s a munka nemrég sikerrel befejeződött. Fokozatosan újjászületik majd maga az épület is, abban pedig a városi múzeumot szeretnénk később berendezni, ahol elhelyeznénk a cukorgyár történetét bemutató kiállítást” – árulta el a polgármester. Vladislav Kmeť


27

Riport

2011. február 22. |8. szám

Négyszázan a Karcsai úton Kiköltöztek a romák a Lőrincz Gyula utca lakótömbjéből DUNASZERDAHELY – Kisebb huzavona után sikerült végre kiüríteni az Észak II-es lakótelepen lévő Lőrincz Gyula utca 2134-es tömbházát, amelyben olyan – zömében roma származású – családok éltek, akik óriási közüzemi tartozásokat halmoztak fel az elmúlt évek során. Őket – két család kivételével – a Karcsai úti romatelepen helyezték el. A telephelyről, a B-pavilonból pedig két család be a városba, az Újfalu-lakótelep egyik bérlakásába költözött. „A visszajelzések azt mutatják, hogy ezek az emberek zökkenőmentesen be tudnak illeszkedni a lakóközösségbe, habár az ott lakó polgárok petícióval tiltakoztak az ellen, hogy már megint cigányok mentek oda lakni. Sajnos, Dunaszerdahely sem mentes az előítéletektől, még akkor sem, ha elvben ez a tolerancia városa” – kezdi a beszélgetést Ravasz József, a Romológiai Intézet vezetője. Így folytatja: „Ami viszont bosszant, hogy az A-pavilonból – ami köztudottan példaként áll a többiek előtt és rendezett, rendszeresen fizető fiatal családok lakják – egyelőre még senkit sem sikerült elhelyeznünk városi lakásokban. Az önkor-

az ajánlásunkat 2009-ben ennek az öt családnak az érdekében, hiszen tisztességesen élnek, adósságaik nincsenek és dolgoznak” – tájékoztatott.

lenne, ha nem élnének a lehetőséggel, hiszen senkinek sem mindegy, hogy van havonta plusz 55-86 eurója vagy nincs. Véleményem sze-

Várakozással Mindeközben az érintettek türelmesen várnak, reménykednek, hogy még van mire. „Ideiglenesen költöztünk be ide az A-pavilonba 2009ben azzal, hogy pár hónap múlva lakást kapunk. Nem így lett, azóta is itt vagyunk. Penészesedik a fal, mert nem zár az ablak rendesen és befolyik az esővíz. Lekapargatjuk, kifestetjük, de hiába. Csak egy esélyt szeretnénk, hogy normális körülmények között tudjuk nevelni a gyermekeinket. Úgy volt, hogy az elsők között hagyhatjuk el ezt a helyet. Örültünk, hogy az idei telet már emberibb körülmények között tölthetjük, és lám, lassan már kitavaszodik, a helyzetünk pedig nem változott” – panaszkodik egy neve elhallgatását kérő fiatal nő. Szigorodó szabályok A városi bérlakás igénylésénél kritérium az is, hogy az illető személy/család nem szedhet lakhatási támogatást a Munka-, Szociális és Családügyi Hivataltól. A Karcsai úton élők lakásai viszont egytől-

A kiürített Lőrincz Gyula utca

rint ez nem lehet akadálya annak, hogy kikerülhessenek innét” – közölte Ravasz József. Hozzátette: eddig csak a két épületrészben élők kaphattak lakástámogatást, január elsejétől viszont már a konténerlakások bérlői is igényelhetik ezt, persze szigorúbb feltételek mellett. „Az 53 unimobódéban lakó család közül harmincötnek a szociális juttatását a városi hivatal illetékesei kapják majd meg a munkaügyi hivataltól. Az önkormányzat lesz az úgynevezett kedvezményezett fél, akinek jogában áll a közüzemi díjakat »lefogni«, a maradékot pedig kézhez kapják a lakók. Ez azért fontos lépés, mert sajnos sokan most sem tudják a pénzüket úgy beosztani, hogy ne legyenek elmaradásaik. Tulajdonképpen egy megelőző intézkedést hoztunk annak kivédésére, hogy az adósságok miatt esetleg utcára kerüljenek egyesek” – nyilatkozta. Kis helyen, sokan

Beköltöztek a Karcsai útra

mányzat mindent megtesz ennek érdekében, de sajnos újonnan nem épült bérlakás, a meglévőkben pedig üresedés nincs. Tudomásom szerint, a Kukučín utcában a közeljövőben vásárol majd az önkormányzat újabb 12 lakásegységet. Mi, az intézet részéről benyújtottuk

let sincs, emiatt a mozgástér finoman szólva korlátozott. Akadnak még megoldásra váró gondok, többek között a bűnözés egynéhány

Fogas Ferenc felvételei

egyig alacsony komforzatúnak minősülnek, ami azt jelenti, hogy a jogszabály mindannyiuk számára lehetővé teszi az effajta segély igénybevételét, s ezt ki is használják. Arról érdeklődöm, nem fordulhat-e elő, hogy pont emiatt nem jutnak majd bérlakáshoz. „Balgaság

Az átrendezett viszonyok között jelenleg 93 család, összesen 400 ember tengeti mindennapjait a tágasnak egyáltalán nem nevezhető udvarban. Létrehozása közel 133 ezer eurójába került az önkormányzatnak a konténerekkel, közművesítéssel és egyéb kiadásokkal együtt. A telep üzemeltetése nem kis feladat, főleg egy olyan helyen, ahol egy négyzetméternyi szabad terü-

formája. Két hete pénteken ismeretlenek betörtek a Romológiai Intézet irodaházába, ahonnét többezer euró értékben tárgyakat loptak el. Ravasz József azt mondja, nem ez az első eset, tavaly télen a kazánt szerelték le valakik, akkor több mint 2500 eurónyi kár keletkezett. „Tudni kell, hogy az udvarban minden egyes szociopatológiai jelenség és magatartás fellelhető. A legnagyobb gondot a prostitúció és a kábítószerezés jelenti. Hogy a drog miként jut ide, az nem az én feladatom vizsgálni. Nem vagyok rendőr, mások helyett pedig nem kívánok dolgozni” – jelentette ki erélyesen. Elárulta azt is, a munkaügyi központon keresztül szeretnének civil polgárőrséget szervezni, akik éjjeli szolgálatot teljesítenének a területen. Megkérdeztük Rajkovics Istvánt, a járási rendőrkapitányság bűnügyi osztályának igazgatóját, aki közölte, főként a megélhetési bűnözés a jellemző ebben a közösségben, 95 százalékban vagyonellenes bűncselekményeket követnek el az ottlakók, de azt sem kifejezetten a telephely területén, hanem a város különböző pontjain. Emellett kollégái leggyakrabban a közrend és az éjjeli nyugalom megzavarása miatt vonulnak ki a helyszínre intézkedni. A betöréses lopás ügyében pedig nagy erőkkel nyomoznak. Undesser Tímea


28

Csallóköz

Apróhirdetés

Výhodné pôžičky od 350 Eur do 7000 Eur.

Hypopôžička od 2000 Eur do 50000 Eur. Regionálna kancelária Triangel, Korzó Bélu Bartóka č.788, 92901 Dunajská Streda. Tel.: 0918 709 051; 0903 782 895.

SZOLGÁLTATÁS Aleo vera. Tel.: 0915 892 137. KUTYAKOZMETIKA. Tel.: 0908 682 646. www.salonido. sk MASSZÁZS. Tel.: 0903 572 958. NON STOP autószállítás autómentés bel- és külföldön: 0,29 eurótól/km. Tel.: 0915 673 344; 0915 373 797. Szőnyegek, ülőgarnitúrák mélytisztítása. Tel.: 031/552 11 61; 0910 158 876. Magio TV és internet - ingyenes szerződéskötés. Tel.: 0905 872 276, DS.

TÖRTARANY FELVÁSÁRLÁSA

LAKÁS, GARÁZS

Ára: 13 euró/gramm. Tel.: 0902 56 49 49.

UPC DIRECT Digitális műholdas TV mindenhol 9 euró/hó. AKCIÓ szerelésre! Bacsák utca 247., Dunaszerdahely, ITelCom Tel.: 031/321 99 99. Gyorskölcsönök alkalmazottaknak, nyugdíjasoknak és invalidusoknak. Tel.: 0907 723 420; 0948 088 246. Informatív jellegű tulajdonlapok kinyomtatása mindössze 2 euró/db, földterületekre és más ingatlanokra egyaránt. Ne feledje, szolgáltatásunkkal időt és pénzt spórolhat! Tel.: 0904 453 006. Fürdőkádzománc-felújítás. Tel.: 0905 983 602. Közlekedési balesetekben egészségileg károsult személyeknek kártérítést intézünk (24 hónapra visszamenőleg is). A szolgáltatásért fizetni csak a sikeres ügyintézés után kell. Tel.: 0905 117 652; 0917 767 433.

ELADÓK: DS – Nyugat-lakótelep, 3 szobás, részben felújított lakás. Ár az irodában. Tel.: 0911 610 197. Veľké Dvorníky/Nagyudvarnok – 4 szobás új családi ház, 109 000 €, 7 áras telekkel. Tel.: 0911 610 197. DS – 4 szobás 86 m2-es lakás, nagyon jó áron, 41 800 euróért. Tel.: 0911 610 197. DS – Smetana liget, 3 szobás, részben felújított lakás, 45 000 € + egyezség, Tel.: 0911 610 197. DS – Jilemnický utca, 3 szobás, 66 m2-es lakás, 41 990 €. Tel.: 0905 662 259. Trstice/Nádszeg – 3 szobás családi ház, 41 000 €. Tel.: 0905 662 259. DS – Barátság tér, 2 szobás lakás, 29 500 €. Tel.: 0903 420 895. DS – 4 szobás, részben átalakított lakás balkonnal, 44 500 €. Tel.: 0903 420 895. Vydrany/Hodos – 2 szobás, tágas téglalakás balkonnal 49 m2, 42 000 €. Tel.: 0903 420 895. Mad – 3 szobás, részben felújított családi ház, 739 m2-es telekkel, 38 000 €. Tel.: 0911 102 400. Šamorín/Somorja – 3 szobás felújított lakás, 65 000 €. Tel.: 0911 102 400. DS – Rybný trh/Halpiac, 3 szobás, részben felújított lakás, 45 000 €. Tel.: 0908 853 978. Veľké Kosihy/Nagysalló – régebbi családi ház, 33 000 €. Tel.: 0908 853 978. DS – Nová Ves/Újfalu, 3 szobás, részben felújított lakás, 49 000 €. Tel.: 0918 875 869. DS – Nová Ves/Újfalu, 3 szobás, részben felújított lakás garázzsal, 62 500 €. Tel.: 0918 875 869. Tomašikovo/Tallós – családi ház, 95 m2, 36 200 €. Tel.: 0911 102 650. Vozokany/Vezekény – családi ház 100 m2, 75 000 €. Tel.: 0911 102 650. Trstice/Nádszeg – felújított családi ház 265 m2, 88 000 €. Tel.: 0911 102 650.

ABRAKAS, s.r.o.: Egyszerű és kettős könyvelés, adóbevallások magán és jogi személyek részére, ÁFA-visszaigénylés. Tel.: 0904 361 918. E-mail: obchod @abrakas.sk Zongoratanár zongoratanítást vállal Dunaszerdahelyen. Tel.: 0903 440 724. ÁLLÁS A Dan-Slovakia Agrar, a. s. inszeminátort keres a szarvasmarharészlegre a nagymegyeri telepre. A jelenlegi állatlétszám 1500 db fejőstehén. Jelentkezni a következő telefonszámon vagy e-mail címen lehet: 0903 400 935, Domonkos Zoltán, zoltan.domonkos @dsa.sk Felveszünk asztalosokat azonnali belépéssel. Tel.: 0904 430 730.

Eladók Dunaszerdahelyen: 1 és 2 szobás lakás (Vámbéry tér) és 3 szobás lakás (Fő utca). Tel.: 0911 614 010. Eladó egyszobás lakás Dunaszerdahelyen, a városközpontban. Tel.: 0907 772 546. Eladó egyszobás lakás Dunaszerdahelyen (Jilemnický utca). Tel.: 0918 712 004. Eladó 1 és 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0908 132 282. Eladó 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Újfalu, 33 000 euró). Tel.: 0904 613 366. Eladó szoba-konyhás lakás Dunaszerdahelyen (Barátság tér). Tel.: 0903 169 247, este. Eladó 3 szobás lakás Dunaszerdahelyen (városközpont, 45 000 euró). Tel.: 0904 128 207. Eladó 1 szobás lakás Dunaszerdahelyen (Újfalu). Tel.: 0908 074 596.


29

Apróhirdetés

2011. február 22. |8. szám

SOŠ technická, Kračanská cesta 1240/36, Dunajská Streda

má zámer prenechať do nájmu šatne a dielne s príslušenstvom v priestoroch strojárskych dielní. Bližšie informácie na www.soukracands.edu.sk

Megvesszük lakását, lehet rajta adósság is, valamint exekúció elrendezését is vállaljuk. Tel.: 0908 164 820; 0905 981 000. INGATLAN Eladó összkomfortos, 4 szobás, gázfűtéses családi ház Felsőpatonyban, 3 km-re Légtől, 7,5 áras telekkel, különálló garázzsal. Ára 58 000 euró. Tel.: 0911 811 260; 0915 778 888. Eladó családi ház Dunaszerdahelyen. Tel.: 0903 433 628. Eladó közművesített, 5,5 áras építkezési telek Nyékvárkonyban, hétvégi háznak vagy kertnek. Tel.: 0910 299 576; 031/552 70 39. Eladó 3,5 szobás családi ház 7 kilométerre Dunaszerdahelytől (gáz, víz). Tel.: 0905 844 924. Eladó 2 szobás komplett felújított nyaraló Pozsonyeperjesen. Ár 28 000 euró. Tel.: 0910 593 383. Eladó 8 éves családi ház Dunaszerdahelyen (135 000 euró). Tel.: 0905 682 127. KIADÓ – BÉRLET Kiadó komplett berendezett fodrász szalon forgalmas helyen, Dunaszerdahelyen. Tel.: 0905 561 611. Kiadók Dunaszerdahelyen, a városközpontban helyiségek orvosi rendelőnek (40 m2). Tel.: 0907 627 550. Bérbe adó 220 m2-es üzlethelyiség (Dunaszerdahelyen, a Galántai út 4.). Tel.: 031/552 13 61. Kiadók Dunaszerdahelyen, a Kukučín utca elején üzletnek, irodának megfelelő új helyiségek klímával, riasztóval ellátva. Tel.: 0908 715 836. Bérbe adó Dunaszerdahelyen a Seven Bar étterem. Tel.: 031/552 13 61. Kiadó 2 szobás lakás Dunaszerdahelyen, a Nyugat-lakótelepen. Tel.: 0905 291 873.

Bérbe adók irodahelyiségek Dunaszerdahelyen (Galántai út 4.). Tel.: 031/552 13 61. Kiadó kis 3 szobás lakás Hodosban, a földszinten (330 euró/hó). Tel.: 0907 384 585. Kiadó garázs Dunaszerdahelyen (Fenyves-lakótelep, 30 euró/hó). Tel.: 0903 752 603. Bérbe adó új, 3 szobás lakás Hodosban. Tel.: 0903 469 322. Bérbe adó modern, berendezett szalonban fodrász szék, Dunaszerdahelyen (Galántai út). Tel.: 0903 952 091. Kiadó 2 szobás lakás márciustól, Dunaszerdahelyen. Ára: 300 euró/hó. Tel.: 0907 243 992. Kiadó 2 szobás, saját fűtésű lakás Dunaszerdahelyen (Újfalu). Tel.: 0903 169 154. ÜDÜLÉS

A ROSE FOR ROSE Kft. ajánlata Alsóneműk legolcsóbban a gyártótól! Női, férfi, gyermek alsók, tangák, boxerek 1 eurótól Női, férfi atléták és trikók 2 eurótól Rövid ujjú trikók 3,50 eurótól Melltartók 5 eurótól LEMILA: divatos alsóneműk, melltartók TRIOLA, TIMO, BARLEY alsónemű, melltartó nagy mértékben a legjobb cseh gyártóktól nagykereskedelmi áron.

Nagyméretű női fürdőruhák féláron Rendelhető gépi hímzésű törülköző vagy bármilyen textília, ágyneműk monogrammal hímezve. Fürdőlepedő 70 x 140 cm 4 eurótól

Jöjjön el hozzánk és győződjön meg róla! Üzleteink: Dunaszerdahely, Kukučín utca és a kórház épülete.

BÜKFÜRDŐ – szállás félpanzióval, 15 euró/fő/éj. Ingyen kávé, szállítás a fürdőbe, kerékpárkölcsönzés. Reggeli + 3 fogásos vacsora. Tel.: 0036/20/ 987 59 76. E-mail: teplanszki @pr.hu

Eladó 2 db ebédlőbútor és egy megkímélt franciaágy. Tel.: 0944 492 105, DS. Eladó széthúzhatós kanapé és natúr színű rácsos gyerekágy. Tel.: 0903 951 079.

GÉPJÁRMŰ

HÁZIÁLLAT

Eladó Citroen C4 1,6i, 16V, 83 000 km, teljes felszereltség, első tulajdonos. Tel.: 0908 731 871. Eladó Honda CBR 600 F-sport, gy. év 2001. Ár 2300 euró. Tel.: 0908 080 645.

NONSTOP MEGRENDELHETŐK KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FRISS HÚSCSIRKÉK – ÉLVE ÉS BONTVA. Kiváló minőség, kiváló áron. Nagyobb mennyiségben elszállítjuk. Tel.: 0905 432 292. HÚSCSIRKÉK. Tel.: 0905 944 149. Napos brojlercsirkék, tojócsirkék, kacsák, pulykák, előnevelt tojócsirkék és pulykák. Tel.: 031/552 65 92, Firma Lovas. Eladók malacok, valamint hízó kettéhasítva is. Tel.: 031/55 85 391. A topoľnicai/tósnyárasdi baromfifarm (Galántától 5 kmre) eladásra kínál 8 hetes tojójércét többféle színben, 1-14 napos

brojlerkacsát, MULARD májkacsát, kislibát (májra) és tömni való brojlerkacsát. Tel.: 031/78 11 563; 0905 551 499; 0905 450 432. Vennék hasas anyadisznót. Tel.: 0905 949 295. DROBNÉ INZERÁTY

VEGYES Eladó kemény tűzifa, olcsón. Tel.: 0905 885 551. Eladó vadonatúj, széthúzhatós, sarok ülőgarnitúra és új heverők, olcsón. Tel.: 0905 854 103. Eladó kemény akác tűzifa. Tel.: 0911 595 695. Eladó jó állapotban lévő „unimo” bódé, méretei: 2,50 x 6 m. Tel.: 0911 595 695.

Obchodné priestory na prenájom (220 m2) v Dunajskej Strede na Galantskej ceste 4. Tel.: 031/552 13 61. Sporenie – úvery: Tel.: 0915 892 137. Reštaurácia Seven Bar v Dunajskej Strede na prenájom. Tel.: 031/552 13 61. ABRAKAS, s.r.o.: Vedenie jednoduchého a podvojného účtovníctva, daňové priznanie PO, FO, DPH, DzMV. Tel.: 0904 361 918. E-mail: obchd@ abrakas.sk Kancelárske priestory na prenájom v Dunajskej Strede na Galantskej ceste 4. Tel.: 031/552 13 61.


30

Csallóköz

Tudósítás

Legnagyobb kincsük a termálvíz Hiába a fürdő, ha nem esztétikus a környezete NAGYMEGYER – Múlt kedden Néveri Sándor polgármester tájékoztatta a sajtó képviselőit az előző este lezajlott testületi ülésen elhangzottakról. Fejlesztésekről, építkezésekről is szó esett, de a tájékoztató nagy részét a termálfürdő körüli kérdések foglalták le. Egy önkormányzat abban az esetben tud sikeresen működni, ha a képviselő-testület és a polgármester a várost illető kérdésekben közös megállapodásra jut. „Talán a legfontosabb dolgunk, teendőnk a helyi fürdő kezelése, illetve vezetése. Ebben a témában különböznek a vélemények a testületen belül. Főleg abból a szempontból, hogy mennyire kell, mennyire szabad egy hévízfürdőt képviselő-testületi pozícióból szakmailag irányítani. Az elmúlt időszakban történt, hogy két ügyvezetőnek kinevezett képviselő megbizatásának elején elbocsájtotta a fürdő igazgatóját, a későbbi polgármestert és elkezdték irányítani a létesítményt, ami így maradt egészen a választási időszak végéig. A választási programomban többször hangsúlyoztam, hogy egy ilyen jelentős létesítmény működtetését szakmai irányítás alá kell helyezni” – kezdte tájékoztatóját Néveri Sándor. A polgármester ennek megfelelően javasolta a szakemberek bevonását, ami azért is fontos, mert jelentős, majdnem nyolcmillió euró nagyságú beruházás van folyamatban a kivitele-

zés, fejlesztés szempontjából a fürdő területén. Visszautasítások sorozata A javaslatot elutasította a képviselő-testület független csoportja. Tehát nem történt változás a Termál kft. vezetőit illetően, maradt Mikóczy Dénes és Dobis Ildikó a posztján. Új felügyelőtanács felállítására tett indítványát ugyancsak visszautasították. Mindezek fényében úgy döntött a polgármester, hogy korlátozza az ügyvezetők kompetenciáját. „Mégpedig annak érdekében, hogy a beruházást a tervek alapján be tudják fejezni április folyamán, legkésőbb május elejére, minden energiájukat, figyelmüket erre koncentrálhassák. Az elmúlt időszakban nagyon jelentős hitelterhet vett magára ez a társaság. Ahhoz, hogy az ezzel járó kötelezettségeit el tudja végezni, nagyon fontos készpénz-tervezésre van szükség” – közölte Néveri. Elmondta, hogy komoly konfliktus alakult ki a szomszéd telken működő szállásadó tulajdonosával, aki termálvizet igényelt. Néveri Sándor, a város alpolgármesterének Lapos Ildikót jelölte ki, ami azért is fontos, mert az elmúlt húsz évben nem volt a városnak főállásban tevékenykedő alpolgármestere. Szó esett a közbiztonság javításának fontosságáról, a Bartók Béla Alapiskola előtti parkolók kialakításáról, valamint a bekötőút építéséről. A helyi rendelőintézet épületébe problémás a mozgássérültek számára a bejutás, ezen is szeretnének javítani. A stadion területén a lelátó alatt található szociális helyisé-

Mérlegvonás Annak ellenére, hogy a borongós februári időben szinte senkinek sem volt kedve kimozdulni otthonából, a légi Nyugdíjas Egyesület tagjai szép számmal megjelentek a tavalyi esztendőt értékelő taggyűlésen. A megjelenteket Szitási Ferenc polgármester is köszöntötte azzal az ígérettel, hogy bármilyen nehéz év elé is néznek, a falu minden alkalmat megragad a nyugdíjasok támogatására. Mint elmondta, ők már tettek a községért, most a településen a sor, hogy mindezt megköszönje. Őt követően Keszőcze Mária elnöknő méltatta a 184 taggal rendel-

kező egyesület múlt évi tevékenységét. Mint elmondta, a szervezet azon szerencsések közé sorolható, ahol nyugdíjas klub is működik, így heti két alkalommal össze tudnak jönni az érdeklődők egy kis baráti be-

A kerek évfordulót ünneplők egy csoportja

gek és öltözők felújítása folyamatban van. Már a berendezéseket is megrendelték mintegy 29 ezer euró értékben. A közvilágítás javítását is tervbe vették, hiszen az utcai lámpáknak csaknem egyharmada nem világít, illetve ki van kapcsolva takarékosság miatt. Bérlaká-

termálvizet fog kapni, ám a testület ezt nem szavazta meg. A hotel tulajdonosa azonban már közben kiépítette a csőrendszert. Aztán mégis megengedtek egy csapot és ment nekik a víz, ebből persze hosszadalmas bírósági ügyek indultak útjukra” – ecsetelte.

Néveri Sándor, Varagya Szilvia és V. Kovács László a sajtóreggelin Vladislav Kmeť felvétele

sok építését szorgalmazza a polgármester, főként a decemberben leégett Eper utcai sorház pótlása miatt. Örökös téma a víz A jelenlévők kérdései révén a termálfürdőhöz kanyarodott vissza a beszélgetés. „Mivel nem sikerült a felügyelő bizottságon keresztül bizonyos ellenőrzést bevezetnem, ezért pénzügyi, szervezési, gazdasági átvilágítást fogok elindítani, mind a Termál kft.-ben, mind a lakáskezelő vállalatnál. Meg fogom vizsgáltatni valamennyi szerződés jogosságát” – szögezte le a polgármester. A termálvíz lopásának ügye szintén szóba került. „Ez már tízéves ügy. Akkor indult, amikor a fürdővel szemben kezdett megépülni az a bizonyos hotel. Az akkori polgármester szóban megígérte a tulajdonosnak, hogy szélgetésre. Az egyesület három alkalommal tartott zenés nyugdíjas találkozót – taggyűlést, juniálist, adventi ünnepséget. Ugyancsak három alkalommal hirdettek önkéntes munkát, mellyel még szebbé, otthonosabbá tették a klub helységeit és az udvart. Közkedveltek a szervezet kirándulásai, 2010-ben Hévízen és a Tátrában üdült 49 tagjuk. Az elnöknő

A szerző felvétele

Felhívta a sajtó képviselőinek figyelmét arra is, hogy más fürdőkben drágább a belépőjegyek ára, mint Nagymegyeren. Ezen is szeretnének változtatni, ugyanis lehet egy fürdőt kevesebb látogatóval is működtetni. Ám hiába van egy városnak első osztályú termálfürdője, ha a látogató a városban nem talál magának programot. „Menjünk el Zalakarosra vagy Bükkre, ahol ugyanebben az időben indult a fürdő és nézzük meg, hogy néz ki a város, mennyi programot kínálnak a vendégeknek. Én ebben látom a problémát” – mondta Néveri. Mert ugye hiába szép egy ház, ha a kertje romokban hever. Azt is rendbe kell hozni, hogy az emberek ne csak a fürdőt emlegessék, de a várost, az ottani szolgáltatásokat és a szórakozási lehetőségeket is dicsérjék. (angyal) büszkén említette meg, hogy Gyurkovics Máriával ketten képviselték a dunaszerdahelyi járást a XIII. nyugdíjas olimpián Svidníkben, ahol a kolléganője második helyen végzett a 200 méteres síkfutásban. Idén is töretlen kedvvel folytatják a megkezdett munkát. Több egészségügyi előadást szerveznek majd, megtartják a hagyományos, évi rendszerességgel megszervezendő akcióikat, beiktatnak egy-egy színházi előadást is. A beszámoló után Cséfalvay Ilona, a járási Nyugdíjas Szövetkezet képviselője köszöntötte a légieket, majd a kerek évfordulójukat ünneplő tagokat üdvözölték és ajándékozták meg. Az összejövetel vidám baráti beszélgetéssel, tánccal és tombolahúzással ért véget. Csiba Lídia


31

Riport

2011. február 22. |8. szám

Vasárutól a süteményekig A komáromi Farkas Edit bronzérmet nyert tortakölteményével Idén ünnepli megalakulásának tizedik évfordulóját a Praliné nevű aprócska cukrászműhely és mintabolt, amely Komárom belvárosában található. Néhány napja jelentős elismerést szereztek. Ugyanis a január végén megrendezett Danubius Gastro 2011 elnevezésű nemzetközi szakács és cukrász seregszemléről bronzéremmel a tarsolyukban térhettek haza. A díjnyertes alkotás megálmodójával, készítőjével, a cukrászat vezetőjével, Farkas Edittel beszélgettem. Csaknem a nulláról „Mindjárt az elején szeretném leszögezni, hogy nem rendelkezem cukrászati szakképesítéssel. Harminchárom évet dolgoztam eladóként, ebből két évtizedet a vasáruval foglalkozó szaküzletben húztam le, majd egy évtizedes időtartamot töltöttem el egy élelmiszerbolt pultja mögött. Amikor megszünt és cukrászattá

Az egyik tortaköltemény

alakult, gondoltam egy nagyot és belevágtam. Addig csak háziasszonyi szinten foglalkoztam a sütéssel-főzéssel. Belevetettem magam az édességek, sütemények, torták elkészítésének érdekes világába. Szinte a nulláról kellett indulnom, mert az első hónapokban problémát okozott az egyes süteményfajták megkülönböztetése is, de idővel egyre jobban nőtt a kíváncsiságom a szakma iránt. Három-négy hónap leforgása alatt sikerült elsajátítanom az alapokat. Főnököm, Kollár Zoltán biztatott, akinek nagyon hálás vagyok, mert elsősorban neki köszönhetem, hogy ötvenévesen sikerült váltanom, és megtalálnom a számomra megfelelő foglalkozást. Nagy segítségemre volt az internet is. Onnan tanultam a különböző trükköket, recepteket, amelyeket aztán saját fantáziámmal ötvözve készítettem el. Először hazai környezetben, a családtagjaimmal kóstoltattam próbaként, majd a kedvező fogad-

A szerző felvételei

Hegedűs Péter, Farkas Edit, Hagarová Veronika, a Praliné műhely cukrászai a díjnyertes alkotással

tatáson fellelkesülve bátran tudtam teljesíteni a legkülönlegesebb megrendeléseket is” – ecseteli mosolyogva, majd így folytatja. Látványtorták „Szakácskönyvek tornyosulnak otthonunkban, a számítógép, az internet szinte mindig használatban van a mai napig, ahonnan hasznos információkhoz jutok. Megnézem, hogyan is készíti egy profi cukrász a különböző alkotásokat, és már »pattanok« a konyhába, hogy én is elkészítsem a különféle édességeket. Négyen dolgozunk a cukrászműhelyben és a megszokott sütemények mellett, egyedi ízesítésű termékeket is kínálunk, beleértve a látványtortákat. A megrendelő elmondja az elképzelését vagy akár fotót hoz róla, és megpróbáljuk az elképzeléseik alapján kialakítani a kívánt végterméket. Mostanában nagy igény van az ehető fényképfelülettel rendelkező tortákra és a saját készítésű marcipánfigurákra, amelyek egyedivé, különlegessé varázsolhatnak egy-egy jubileumot, családi összejövetelt, esküvőt vagy akár partit. Azok számára is tudunk kedveskedni ala-

csony kalóriatartalmú, mesterséges édesítővel készített aprósüteményekkel, akik nagyon vigyáznak a vonalaikra vagy cukorbetegségben szenvednek” – mondja, majd a számára oly becsben tartott elismerésről beszél. Sikeres verseny „Rengeteg kiállításon vettünk részt nézőként, és csak ámultunk-bámultunk, nézegettük a gasztronómiai remekműveket. Megfogalmazódott bennünk az a vágy, hogy milyen jó lenne egyszer ezekhez hasonló édességkölteményeket készíteni, esetleg kiállítani, hogy a szakmai zsűri szemügyre vehesse! Főnökünk, az ötlettől felbuzdulva, kompromisszumot nem ismerve, benevezett a 2011-es Danubius Gastro versenyre. Esküvői ruhát viselő próbababával jelentkeztünk be, amit magam készítettem. Az ötlet után jött a kivitelezés, ami nagyon sok időt vett igénybe. Aprócska lépésekben raktam rá a fodrokat, díszeket, persze néhány helyen korrigálni is kellett. A belseje csokitorta, a forma és a dekorációk pedig marcipánból készültek, mint a ruha, barackszínű virágok, fod-

rok, a teljes »öltözék«. A verseny úgy zajlott, hogy pénteken kiállítottuk Pozsonyban, körülnéztünk, és csak lestük, hogy micsoda »monstrumok«, látványtorták vannak. Úgy jöttünk vissza Komáromba, hogy legalább megpróbáltuk. Majd elérkezett a vasárnap, az értékelés ideje, és nem kis túlzással állíthatom, hogy szinte megremegett a lábam, amikor meghallottam, hogy bronzérmes minősítést szereztünk művészi süteménydíszítés kategóriában. Nagy elismerésnek, megtiszteltetésnek veszszük ezt a díjat, ami még jobban ösztönöz a további munkában” – mondja el zárszóként. Majd körülvezet a finomságoktól illatozó műhelyben, ahol javában szorgoskodnak a serény cukrászok. A kiállított egyedi torták, fotókon szemrevételezett kreatív alkotások, és az ajándékba kapott ízorgia is alátámasztotta, hogy megérdemelt a díj. Farkas Edit elismerő szavaimat hallva szerényen megjegyzi: „Mindent meglehet tanulni, csak akarat, elszántság, és nem utolsósorban, nagy adag fanatizmus kell hozzá”. Holecz Attila

2011-08 Csallóköz  

Csallóköz, Regionális hetilap

Advertisement