Skip to main content

Csak POZITÍVAN Magazin 24/10

Page 110

Mivel tudott Gábor támogatást adni?

Visszamegyünk az időben a gyerekkori kis Zolikához és meglátja, ahogy most élsz.

Az élet működésére vonatkozó megértéssel. Vállon vereget, és azt mondja, hogy jól csináltad. Úgy fogalmaztál, hogy intuitív módon történő cégvezetés. Mit értesz ez alatt? Saját magam építettem fel a cégemet. Sokszor úgy hoztam meg döntéseket, hogy elsősorban azt mérlegeltem, miből milyen előnyöm és jó érzésem származik. Ilyen módon már Gábor előtt is elég gyakran a belső érzéseim alapján döntöttem és léptem a számomra ideális irányba. De amíg az ember ezt ösztönösen csinálja, addig csak az élete bizonyos területein és részben vannak sikerei. Azonban, ha megtanulsz megfelelő módon figyelni, azzal áramlást hozol létre, melyben egyik lehetőség, megoldás hozza a másikat és ezáltal egy sokkal könnyebb életet tudsz élni.

És ő mit mond neked? Köszi, hogy bíztál bennem. Mit kérdezel attól a Zoltántól, akivé 10 év múlva leszel? Bármilyen helyzetben ember tudtál maradni? Tudtál olyan életet élni, ami számodra teljes, másoknak esetleg példaértékű?

Mi a top 3 eredményed? Az első, hogy rá kellett jönnöm, akármennyire is hiszem, hogy az én igazam az igaz, attól az még nem biztos, hogy másik ember számára is igazság. A második, hogy az emberi kapcsolataim lényegesen jobbak. Ez nem azt jelenti, hogy eddig rosszak voltak, de korábban nem nyitottam ennyire az újak felé. A harmadik a gyerekeimmel való viszony, ahol mindig jelen kell lenni. Ők érzik, amikor valóban rájuk figyelsz, vagy csak úgy csinálsz. A legnagyobb eredményeid között nem szerepel a pénz, ami sok ember számára a legfőbb motiváció. Gyerekkoromban kivittek a szüleim Németországba és ott megláttam, hogyan él egy átlagos német család. Ez olyan hatást gyakorolt rám, hogy eldöntöttem, én is azon az életszínvonalon fogok élni. Persze tisztában kell lenni azzal is, hogy ez itt Magyarországon jóval magasabb életszínvonalat jelent. Szerencsésnek mondhatom magam, mert elértem azt a számomra megfelelő anyagi biztonságot, hogy már nem azért megyek be dolgozni, hogy a hónap végén legyen fizetésem, hanem mert szeretem azt, ami csinálok. Szerencse? Természetesen sokat tettem a szerencsémért, de nem akarok nagyképű lenni. 110 CsPM

Mire vágysz még? A bennem lévő lehetőséget, amiről Gábor is beszélt, jó lenne a közösség javára fordítani. Egyre többet gondolkozom olyan dolgokon, hogy elindítok sejtszinten egy gondolkodásmódot, ami által sok embernek megváltozhat az élete. Ezt nagyban elősegítik a Gábortól kapott iránymutatások. Szeretném, hogy 10 év múlva a magánéleti területen is teljes életem legyen. Oké, hogy most az van, de ezt fenn is kell tartani és lehet tovább fokozni. Emellett továbbra is szeretnék a gyerekeimnek stabil értékrendet adni. Szerinted mi a sikeres élet alapja? Ahhoz, hogy fejlődj, hatalmas önfegyelem kell és a feladatokat minden nap ugyanolyan profi szinten kell elvégezni. De ez önmagában még kevés. Fontos, hogy megőrizzem a saját életszeretetem és amit csinálok, azt szeressem.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Csak POZITÍVAN Magazin 24/10 by csakpozitivanmagazin - Issuu