nek nem arra van szüksége, hogy a férfi milliárdos legyen. Neki az a férfi kell, akinek van küldetése, van ügye, aki tudja, hogy mit akar az életétől és hajlandó magát bármi áron felépíteni. Ez a stabilitás teszi valóban vonzóvá a férfit, amikor meri irányítani a saját életét.
párjukat találják meg. Volt, hogy valaki a már meglévő társában találta meg a párját és azáltal, hogy felismerték egymást, a szerelem feléledt közöttük.
Ezek szerint te is aktívan műveled a romantikát?
Nézzük egy háromgyerekes apa példáját, aki a romokból húzta fel magát. Ő első lépésként elkezdett őszintén szembenézni magával, az életével és lépésről lépésre megtanulta magát felépíteni. Ehhez óriási türelem kellett és rengeteg odafigyelés, de megérte, mert a férfiban megjelent az a fajta férfi önbizalom, ami igazán kell
Számomra fontos, hogy a párom mindig jól érezze magát a társaságomban, hogy ragyogjon. Akkor tudom férfinak érezni magam, amikor látom a kicsi mozdulatokban, a mosolyokban, a válaszokban, hogy a párom meg tudja élni magában a nőt. Ehhez persze magabiztosan és tudatosan kell élnem az életem, kimutatva az érzéseimet. Azzal, hogy merek sebezhetővé válni a párom előtt, ő nem fog csalódni bennem. Sőt, én pont az ellenkezőjét tapasztalom.
Mit értesz azalatt, hogy felismerték egymást?
Akkor egy férfinak is ér elsírnia magát? Megértem, ha valakinek ez még furcsán hangzik, de ér. Nálam az érzések kimutatása nem jött automatikusan, mivel én sem tanultam meg gyerekkoromban. Az egészet tudatosan építettem fel, hogy teljes valómban meg merjek nyilvánulni a párom előtt. Így ő is sokkal közelebb került hozzám, mert meglátta bennem az embert, akinek lehet, hogy időnként vannak kétségei, fájdalmai, de azt is látja, hogy ettől még nem vagyok gyáva és nem fogom feladni, hanem haladok tovább őszintén és szeretettel. Van úgy, hogy egy erős és határozott férfiban is megjelenik a félelem és bizonytalanság érzete. Ha ezt meg merjük élni, azzal pont erőt sugallunk, hiszen senki sem tökéletes. Ha mindig kemények akarunk lenni, akkor abból előbb utóbb agresszió lesz és csalódás. Az erőt nem mutatni kell, hanem élni. Egy romokban heverő párkapcsolatot is fel lehet újra építeni? Amikor egy kapcsolat zátonyra fut és elkezd tönkremenni, akkor van úgy, hogy az egyik fél meg akarja menteni a kapcsolatot és jó szándékkal ki akarja találni, hogy vajon mi lehet a legjobb a másiknak, hogyan kellene neki viselkedni. Ebben az esetben azonban egy színházat kezdünk el játszani. Én azt javasoltam a hasonló helyzetet megélt tanítványaimnak, hogy ne a feleségüket/ férjüket akarják visszaszerezni, hanem azt a tudatot kezdjék el felépíteni magukban, hogy az igaz 140 CsPM
egy nőnek, hogy rábízhassa magát a férfira. Azóta boldog, őszinte házasságban élnek. De volt olyan tanítványom is, ahol a házaspár felismerte a valóságot, hogy nem egymás párjai, utána szétváltak. Azóta is szép egyetértésben nevelik a gyermekeiket. Jó látni, hogy erre is van példa. Amikor valaki megtanulja és megérti magát, akkor már nem lesz benne harag és gyűlölet a másik irányába. Elfogadja, hogy vele nem tudja felépíteni