Page 1


Márciusi tavaszköszöntő „Mi az?” – kérdezte Vén Rigó. „Tavasz!” – felelt a nap. „Megjött? – kérdezte Vén Rigó. „Meg ám!” – felelt a Nap. Igen, az enyhe tél után, hamar beköszöntött a tavasz. Sándor, József, Benedek – nek nem volt idén sok dolga, de azért a köszöntőt megérdemlik. Eltűntek a parkokból és a kertekből a fekete varjak. Károgásukat felváltotta a cinegék nyitnikékje, és a feketerigók, vörösbegyek vidám éneke. Lekerültek a vastag télikabátok, a sötét színeket felváltották az élénk pasztellek. Első tavaszi számunkat a „Kikelet havának” megfelelően állítottuk össze. Mint mindig, most is lesz szó tavaszi frizurákról, öltözködési ötletekről, tél végére legyengült immunrendszerünk megerősítésének lehetőségeiről, vitaminokról, mozgásról és persze párkapcsolatról (komolyan), hiszen nemsokára itt van május is a szerelem hava. Egészség rovatunkban olvashatnak: ergonómiáról, - de ne ijedjenek meg, nem száraz munkavédelmi fejtegetésekről van szó, hanem egy gerinckímélő otthon és irodában egyaránt alkalmazható ülő alkalmatosságról -, a lézeres látásjavítás előnyeiről és egészségvédő textíliákról. Summa-summarum, igazi tavaszi témákkal várjuk Önöket. Készüljenek Önök is a tavaszra, töltsenek minél több időt a szabadban és élvezzék a napfényt! Ha vers idézettel kezdtem, hadd fejezzem be azzal is, Szabó Lőrinc Tavasz c. versikéjének második versszakával, remélve, hogy e kedves kis vers Önöket is jó kedvre deríti! „ Szeretsz? – kérdezte Vén Rigó? „Szeretlek! – szólt a Nap. „Akkor hát szép lesz a világ?” „Még szebb és boldogabb!” Ács Klára főszerkesztő

Látogasd meg a Csak @ Nőknek magazint a Facebookon is! Impresszum: Csak a Nőknek Ingyenes életmód és nyereményújság Főszerkesztő: Ács Klára Nyomdai előkészítés: Image Point Trend Kft. Hírdetésfelvétel: media@csakanoknek.hu Terjesztés: Image Point Trend Kft. Játékszabály A helyes megfejtést (neved, címed, telefonszámod és e-mail címed feltüntetésével) küldd el levélben a Image Point Trend Kft., 1605 Budapest, Pf. 56. címre vagy játssz a www.csakanoknek.hu weblapon.

Kiadja: Image Point Trend Kft. 1152 Bp., Szentmihályi út 171. 3.10. Telefon: +36 70/430-5377 Postacím: 1605 Bp., Pf. 56. Információk: www.csakanoknek.hu E-mail: media@csakanoknek.hu

A cikkekben és a hirdetésekben elhelyezett szövegekért, képekért, a grafikai munkák jogtisztaságáért sem a szerkesztőség, sem a kiadó felelősséget nem vállal. Szponzorációs és együttműködési ajánlatait küldje el a szerkesz­tőség címére vagy e-mail-ben: media@csakanoknek.hu.

3


Egészségesen

Tavaszi Egészségmegőrző kúra

Tény, hogy az európai, amerikai és a keleti emberek között az egyik fontos különbség, hogy a keleti emberek megőrizték a természet közeliségüket, és a prevencióra helyezik a hangsúlyt, amiből az EGÉSZSÉGTUDATOSSÁGUK fakad.

megújításával, miközben figyelembe veszi a természet ciklikusságát és tudja azt is, hogy szervezetének összhangban kell lennie az évszakok változásával. Nézzük hónapról-hónapra, hogyan tudjuk ezt a keleti életmódot alkalmazni európai szemlélettel és gyógynövényekkel. A leírtak nem vonatkoztathatóak krónikus betegségben szenvedőkre, az alapbetegségükből eredő kezelés miatt.

Március

4

Ezzel szemben az európai és amerikai társadalmakra a BETEGSÉGTUDATOSSÁG jellemző, azaz akkor kezdenek el gondolkodni étkezésükről, életvezetésükről, amikor egészségi állapotuk kimutathatóan, tapasztalhatóan megváltozott. Tapasztalatunk szerint az utóbbi 10-15 évben ez a tendencia változóban van, és a tudatos táplálkozás, életvitel, sportolás a mindennapi élet részévé kezd válni. A keleti ember számára teljesen természetes, hogy az év minden hónapjában foglakozik szervezete

Kiemelt szerve a vastagbél, hiszen a tavasszal a természettel együtt szervezetünkben is elkezdődik a megújulás a friss táplálékok, a napfény és a mozgáslehetőségek bővülése következtében. Ebben a hónapban szervezetünk is kész a tisztulásra, a méreganyagok elengedésére. Növények – magvak – fűszerek – zöldségek - gyümölcsök, amelyekre ebben a hónapban gondolhatunk: medvehagyma, máriatövis, gyermekláncfű, csalán, homoktövis, sárgabarack, mezei zsurló, körömvirág.

Április Kiemelt szerve a gyomor. Erre a hónapra jellemző, hogy minden zsírban oldódó vitaminkészletünk elfogy, illetve ébredezik a hormonszintünk. Étkezésben az első friss gyümölcsök, zöldségek megjelenéséig akár házilag készített csírákkal pótolhatjuk ásványi-anyag és vitaminkészleteinket.


Növények – magvak – fűszerek – zöldségek - gyümölcsök amelyekre ebben a hónapban gondolhatunk: csírafélék, mák, sárgarépa, csalán, máriatövis, tőzegáfonya, kendermag, lenmag.

Május Kiemelt szerv a lép és hasnyálmirigy. Ekkor felpezsdül az anyagcserénk, fokozódik az energiatermelésünk. Erősödnek az allergiás tünetek, így az erre érzékenyeknek már az allergén szezonja előtti időszakban érdemes felkészülni. Növények – magvak – fűszerek – zöldségek - gyümölcsök, amelyekre ebben a hónapban gondolhatunk: kisvirágú füzike, palástfű, cickafarkfű, pásztortáska, csalán, feketekömény, héjnélküli tökmag. Nyári Egészségtervünket megtalálja következő lapszámunkban.

Játssz és nyerj! Márciusban mely szervünk kap kitűntetett szerepet? a) Vastagbél b) Tüdő c) Gyomor A helyes válaszadók között kisorsolunk egy ezer forint értékű ajándékcsomagot a Bálint cseppek felajánlásával. http://csakanoknek.hu/altalanos-jatekszabalyzat/

5


Egészségesen

ERGONÓMIA OTTHON ÉS AZ IRODÁBAN hát- és derékfájás, kötött, merev váll, nyak, lábzsibbadás, vagy gerincprobléma. A fejlett nyugat-európai országok lakosainak, több mint 80%-a szenved vagy szenvedett már gerincproblémáktól, és a tendencia sajnos egyre rosszabb. Tovább rontja a helyzetet, hogy már a 15 évesnél idősebb gyerekek több mint 50 százalékánál is jelentkeztek hasonló problémák fiatalabb korukban. Hátfájás az egyik leggyakoribb panasz és betegállományba vételi ok az orvosi rendelőkben. Ha egészségesek akarunk maradni, ennek véget kell vetni! Egy jól megválasztott ülő alkalmatosság csodákra képes! De milyen az a szék, amely vigyázni tud a helyes testtartásra és védi egészségünket?

Számoljon le hát -, derék -, vagy gerincfájdalmával! Számos eleme van az egészséges életmód betartásának. Nem elég változatosan étkezni, vitaminokat szedni, mozogni is kell, ami egyre nagyobb kihívást jelent gyereknek és felnőttnek egyaránt, mert kénytelen-kelletlen, vagy saját elhatározásból, túl sok időt

töltünk üléssel .

Ülünk az iskolában, a munkahelyen, otthon a TV és a számítógép előtt. Egy tanulmány szerint napjainkban a felnőtt lakosság nagy része több mint 13 órát tölt széken ülve. Ebből adódóan szinte mindenkinek van a rossz testtartású ülésre visszavezethető panasza: 6

Van tartós megoldás! Ez a Salli gerincbarát ergonómikus nyeregszéke, amely leszámol a kellemetlen tünetekkel, ülés közben is biztosítja a helyes testtartást és ezzel együtt védi a gerincet.

Mit tud a Salli ergonómikus nyeregszék? Javítja használója testtartását, rendszeres használatával megerősíti a törzs tartóizmait. Segít megelőzni a gerinc kóros elváltozásait, korrigálja a kisebb mértékű gerincferdülést és tartáshibákat. Egyedülálló módon, „aktív” ülőhelyzetének köszönhetően fenntartja az alsó végtagokban az optimális vér – és nyirokkeringést. Könnyű és biztonságos mozgást biztosít az irodában, otthon és az iskolai tanulószobában. Férfiak számára egyedül a Salli osztott


nyeregszékei biztosítanak olyan kényelmes ülő alkalmatosságot, amelyen nem nyomódnak a herék és a prosztata. A szék használata megelőzheti a gyermekek gerincproblémáit!

A Salli nyeregszék előnyei A Salli széken kényelmes az ülés, energetizál, egészséges testtartást biztosít, nincs izomfeszülés, merev, tónusos és kötött izmok, deréktáji fájdalmak, megerősödnek a derék- és hátizmok. A szék használatának további előnye, hogy helyreállítja a vér- és nyirokkeringést a lábban, mély és egészséges légzést biztosít, nem fejt ki nyomást a nemi szerveken, ezzel hűtésük erőteljesen javul. Könnyen guríthatóságának köszönhetően, megnő a mobilitás, a karok messzebbre érnek el, a korábban állva végzett munkák ülve is elvégezhetők. Végül, de nem utolsó sorban a Salli szék használata 15-20%-os termelékenység javulást okoz. Eddig a világ több mint 30 országában több mint 200 000 felhasználó választotta a csúcs minőségű, ergonómikus, optimális testtartást biztosító finn Salli nyeregszéket ülő munka végzésére. Talán nem véletlenül!

Ideje széket és ezzel együtt életminőséget váltania!

Dr. Rappensberger Csaba

Wellness-Trade Consilior Kft. E-mail: wellness-trade-online.hu Tel: (30)946 0077

Játssz és nyerj! A zöld kávé mely összetevője indítja be a zsírégetést? a) klorogénsav b) csersav c) hangyasav A helyes válaszadók között kisorsolunk egy ajándék kóstolót a termékből. http://csakanoknek.hu/altalanos-jatekszabalyzat/

7


Egészségesen

MIÉRT FONTOS A SZERVEZET TISZTÍTÁSA?

Bármilyen krónikus betegség kezelése során csak akkor érhetünk el tartós javulást, ha a terápia a szervezet tisztításával párosul. Hasonlítsuk szervezetünket egy autóhoz! Ha autónkat nem visszük rendszeresen szakszervizbe, és nem cseréljük benne rendszeresen az olajat, egy idő után hiába tankolunk bele jó minőségű üzemanyagot, egyre több zavar keletkezik. Hiába cserélünk ki egy-egy alkatrészt, teljes szervizelés nélkül nem várható az autó kifogástalan működése. Ugyanez a helyzet a beteg emberrel. Hiába szedi a különböző gyógyszereket, jobbnál-jobb táplálék kiegészítőket, különböző csodaszereket, a szervezet teljes tisztítása nélkül nem érhet el sikert. Teljes karbantartás nélkül a tünetek egy idő után visszatérnek! A böjtök fontossága

8

“A halál a belekben kezdődik”! – tartja a mondás. Minden vallásban létezik böjt. A keresztény vallásban is évente két böjti

időszak van: késő ősszel, karácsony előtt és tavasszal, húsvét előtt. A táplálék, főleg az állati fehérjék megvonása segít a szervezetnek megszabadulni a méreganyagoktól, különböző lerakodásoktól, és segít tehermentesíteni pihentetni a májat, a vesét, a nyirokrendszert. A szakszerű böjtnek szigorú szabályai vannak . A mai felgyorsult világban nincs időnk arra, hogy akár heti egy alkalommal is tartsunk egy böjti napot, vagy akár egy gyümölcsnapot, pedig ezzel sokat tennénk a betegségek megelőzéséért. Ezért nagy gondot kell fordítani a vastagbél tisztítására! Miért kell tisztítani a vastagbelet? A vastagbél redőiben évek alatt lerakódott, megkövesedett bélsár melegágyat biztosít a különböző paraziták számára. Számos antibiotikumos kezelés


következtében felborul az egészséges bélflóra, és különböző méreganyagok, nehéz fémek halmozódnak fel a bélben. A krónikus emésztési problémával küzdők bélrendszerében általában ólom, kadmium- vagy higanytelepek vannak. Testünk a bélben tartotta ezeket a méreganyagokat, megakadályozván, hogy azok a létfontosságú szervekbe jussanak. A rossz hír az, hogy a bélben való jelenlétük bélpanaszokat okozhat. Ha ugyanis a méreganyagok a bélben elraktározódnak, az gátolja az immunrendszert (az itt lévő fehérvérsejtek csomókban vannak, az ún. Peyerfoltokban) a rossz bélbaktériumok felfalásában. Nem kizárt, hogy a bélben talált jó baktérium túl mérgezőnek találta ezt a környezetet ahhoz, hogy itt éljen.

Hatvani Galina

www.hatvaniegeszsegkozpont.hu Tel.: 70 616 9052

Böfögés, puffadás, gázosodás, székrekedés, hasmenés – mind annak a jelei, hogy az emésztő rendszerben felborult az egészséges bélflóra és elszaporodtak a kórokozók.

Játssz és nyerj! Mely tünetek jelzik a felborult bélflórát? a) Puffadás b) Fejfájás c) Izomgyengeség A helyes válaszadók között kisorsolunk egy természetgyógyászati konzultációt szakértőnk felajánlásával. Játékszabályzat: http://csakanoknek.hu/altalanos-jatekszabalyzat/

9


Lélek

A NŐ VÁLOGAT: AKIT BEENGED, BEENGEDTETIK

Az ősi magyar szellemiség nem csupán tiszteli és magasztalja a Nőt, hanem a folyamatokat is a maguk természete szerint értelmezi. Nem manipulál, nem magyaráz félre, vallásokon, felekezeteken túlmutatva tárja fel a tiszta bölcseletet.

Az igény följebb kezdődik. Amilyen asszonya, olyan családja. A Nő tart alacsonyan, vagy magasan. A Nő válogat, a nőstény. Akit beenged, beengedtetik, Akit kizár, kizáratik.”

Mivel mai világunk a férfiak dominanciája által meghatározott, hajlamosak vagyunk az ebből fakadó torz viszonyokat természetesnek venni. Például azt, hogy minden a férfiak akarata szerint történik. Egyes folyamatokat ideig-óráig meg lehet ugyan erőszakolni, de vannak érinthetetlen dolgok. Ezek egyike a párválasztás. Bár végül a Férfi kéri és veszi feleségül a Nőt, mindig a Nő választ. A Nő dönti el, kit fogad ölébe. És ezzel mindent a Nő határoz meg. A családot is.

(Máté Imre: Yotengrit 2.)

Ősi magyar szellemiség „Az ember – ember, ha hibátlan nősténynek, ha hibátlan hímnek, ez az emberség alsó gerádicsa (foka, szintje). 10

Mivel a Nő „…mindig a különb anyagra, mindig a különb szellemre vágyik”, a „saját magassága, …saját mélysége szerint” (Máté Imre: Yotengrit 2.) fog válogatni és végül választani. Ez a nemesülés útja. És ezt a törvényt csak kényszerrel lehet megtörni, ami egyben a természet rendjének durva megsértése, tehát elfogadhatatlan. A felemelkedés egyik alapfeltétele annak a felismerése, hogy az ember nem ura, hanem része a természetnek. Ezért nem arra kell törekednie, hogy uralja, hanem arra, hogy értse, érezze és együtt éljen vele. Harmóniában, békességben és szeretetben. Amint Nőnek és Férfinek is, hogy együttes teremtésük kiteljesedhessen. Áldás Dr. Darnói Tibor


Lakástakarékpénztári megtakarítások Napjainkban egyre népszerűbbek a lakástakarékpénztári megoldások, rugalmasságuknak, tervezhetőségüknek és számos előnyeinek köszönhetően, melyek néhány szóban, a teljesség igénye nélkül. 1. 2. 3. 4.

Állami támogatás Minden lakáscélra igénybe vehető Rugalmas Tervezhető

Mit jelentenek ezek konkrétan? Állami támogatás: a betétek után az állam 30% támogatást ír jóvá évente. Minden lakáscélra igénybe vehető, úgymint vásárlás, felújitás, bővítés, hitelkiváltás, stb. Rugalmas, mert a betételhelyezés rugalmasan változtatható, azaz szabadon növelhető vagy csökkenthető. Tervezhető, mert az előre meghatározott összegek miatt könnyen áttenkinthető, kiszámítható.

Kinek ajánljuk? 1. Akinek még nincs saját lakása, de szeretne – akár magának, akár a gyermekének, rokonának. 2. Akinek van lakása, de szeretné felújítani, átalakítani, nagyobbítani, szépíteni, vagy akár közművesíteni. 3. Akinek van hitele és szeretné kiváltani. További előnyei, hogy számos, rugalmas és változtatható futamidővel választható: 4-68-10 évre, akár havi 4-5000 Ft befizetéssel. Ha felkelettük érdeklődését és szeretne több információt kapni, hívja tanácsadónkat:

Budai Ildikó

+36 30 773 9199 email: ildiko.budai@dreamnetwork.hu

11 11


Szépség

Már túl vagyunk a télen…

Már túl vagyunk a télen, legalábbis mindenki abban reménykedik, hogy a tavalyi év nem ismétli meg önmagát, és márciusban hirtelen ránk szakad a havazás. A kedvező időjárás ellenére is számtalan hatás ért bennünket, ami hatással van a hajunkra és a bőrünkre. Hatnak ránk a körülöttünk lévő időjárási ingadozások, a fűtés a munkahelyünkön és otthon. Hatnak szervezetünkre a télen elfogyasztott ételek, és bizony számít az is, hogy viselünk-e a fejünkön sapkát vagy kendőt. Most jut eszembe, ami még fontos! Télen több teát, forralt bort iszunk, mint vizet pedig már többször is beszéltünk arról, milyen fontos a víz szervezetünk számára, és itt kell még beszélni a sportról is! A kevesebb folyadék következtében felhalmozódik a méreganyag, a salakanyag a szervezetben, ami hatással van a bőrünk és a hajunk állapotára. Miért is jutott eszembe a sport? Mert sok emberrel beszélgetek és az a tapasztalat, hogy leizzadva, vagy éppen az izzadt fejre sapkát húzva már indulunk is haza a sport után. A haj számára az egyik legveszélyesebb: a megfázás!

12

A sapka alatt sokkal könnyebben szaporodhatnak a kórokozók, a baktériumok, amelyek a fejen gyulladást, viszketést, fejbőr pírt, és ha nem figyelünk oda a jelekre, akár hajhullást is okozhatnak. A haj elnehezedik, és sokkal hamarabb zsírosodik. Ilyenkor a haj sűrűbb mosást igényel, hogy csillogjon, szép fényes és illatos legyen. A vitaminokban szegény táplálkozás, a gyengébb immunrendszer, kiürült szervezetünk, és a vírusos járványok, influenza és egyéb betegségek, amelyre sokan antibiotikumot szednek, mind mind gyengítenek bennünket. A pikkelysömörös vendégeknél is megfigyelhető, hogy a tünetek fokozódnak és télen nehezebben kezelhetők. Van megoldás, vagy törődjünk bele, hogy semmi sem úgy van, mint tavaly? Bezzeg régen ....

Mi a megoldás tavasszal a hajunk és bőrünk védelme érdekében?

Amennyiben megtehetjük és szeretnénk személyre szabott megoldást kapni, akkor keressünk fel egy hajgyógyászt, akiben megbízunk és érti a szakmáját, friss tudása van, és folyamatosan tanul. Így személyre szabott megoldást kapunk, arra milyen a jelenlegi állapotunk és mit tehetünk. Vigyázzunk a hirtelen jött jó idővel! Figyeljünk a régi bevált módszerekre, rétegesen öltözködjünk! Vigyázzunk a napfénnyel, használjunk már ilyenkor is jó minőségű naptejet és 30-as faktorú napfényszűrő spray-t


aloe vera tartalommal. A magas (30) fényvédő faktor, hatékony védelmet nyújt UVA & UVB sugárzások teljes spektruma ellen. A www.rozy.hu oldalon megnézhető és megrendelhető! Friss, jó minőségű zöldségekkel, gyümölcsökkel javíthatunk a már kialakult hiányállapoton. A szervezetünk nagyon intelligens és jól működik. Azt tudni kell,hogy ha a szervezetünk már csak 50%-on működik, még akkor sem jelez, ha már csak 30%-on működik, ott már jönnek a betegségek és sokkal nehezebb visszaállítani a normál állapotot. Sokkal könnyebb tehát folyamatosan odafigyelni magunkra és családunkra. Fontos a vitaminpótlás akár kúraszerűen is, és szokjunk rá a tiszta víz fogyasztására! A hajunk, fejbőrünk 10-15-ször előbb jelez, ezért is nagyon fontos odafigyelni a jelzésekre! Érdemes komolyan venni a hajhullást, fejbőrhámlást, viszketést!

a megfelelő tápanyag ellátást. Ha bármilyen stressz éri a szervezetet jusson eszünkbe, hogy a hajunk mindenre reagál, és tegyünk meg egy egyszerű dolgot, amit meghálál a hajunk! Masszírozzuk meg a fejbőrűnket, ezzel is stressz mentesítjük.

Lélegezzünk , ha tehetjük a szabadban , gondolkodjunk pozitívan , mosolyogjunk és pihenjünk sokat!

Maczó Rozália

Fodrászmester-Hajanalítikus

+36/20-569-1768 maczo@rozy.hu

www.szepmeker.hu , www.rozy.hu

Megfelelő hajápoló használatával tudjuk biztosítani a hajhagymáknak Játssz és nyerj! Mi a legveszélyesebb hajunk számára? a) Megfázás b) UV-sugárzás c) Influenza A helyesen válaszolók között kisorsolunk egy ingyenes hajgyógyászati vizsgálatot.

Játékszabályzat: http://csakanoknek.hu/altalanos-jatekszabalyzat/

13


Divat

Mi nők nagyon várjuk a tavaszt!

Nem csak a derűs, jó időt várjuk, hanem a „megújulást”. Ha szép az idő a hangulatunk is más, és mi is „mások” akarunk lenni. Ránk, nőkre a tavasz varázserővel hat.

Egy szép és illő smink „megújít”. A ruhatárunkat is jó, okosan bővíteni. Vizsgáljuk meg, mi van a szekrényben!

Egy-egy új holmin kívül a bőrünk, a hajunk, a lelkünk is változást igényel. Már régóta figyelem azt, hogy ha egy nő kilép a fodrásztól még a járása is megváltozik. Más lesz a fellépése, még a gondolatai is megváltoznak.

A napsütés lecsalja rólunk a nagykabátot és kis könnyű tavaszira vagy kosztümre – színesre, kockásra, tyúkláb mintásra vagy pasztellekre - cseréli. Néhány példa, amely követhető – a klasszikustól a különböző felfogású Chanel zsánerig.

Ne feledjük, hogy az arcunk, a szemünk kifejezése is mennyit számít!

14

Mihez mit jó felvenni?


Nagyon szép lehet egy aktuális púder kék puha gyapjú blézer típusú, improvizálható együttes, vagy egy könnyű kabát „tavaszi kék” impregnált gabardinból (vékony gyapjúszövet). Amerikát meghódította és vele a gyors divatkövetőket is a virágmintázatú esőkabát, amit derűs időben éppúgy lehet hordani, mint esőben, ugyanilyen erős hangsúlyt kap az impregnált trench-kabát ocelotra emlékeztető kihajtóval és eső-bokacipővel.

A nagyon fiatalokra is kell gondolni, akik puritán egyszerűséggel hordják a szoros farmer felsőket, szűk nadrággal vagy harisnyaszárral, harisnyanadrággal. Nem idegen tőlük a simléderes sapka, a kabát alatt, vagy újabban felett is viselt mellény, ami gyakran kötött. A kötött így épül be ismét a ruhatárunkba. Végül a fejfedők, mert a tavasz szeszélyes is és nem mindig derűs. Hölgyek, tessék választani! Elő a tükröt, nézzük mi is az, ami jól áll és csak azt viseljük! A boldog tavasz reményében minden jót kíván minden nő társnak:

Vámos Magda

Eötvös-díjas divattervező Magyar Divat Szövetség Elnöke

15


Divat

HOMEWEAR 2014. Luna di Giorno homewear

„Jólöltözötten” relaxálni, aludni. Jó néhány éve tűnt fel a divatban a homewear kifejezés. Ezt az új típusú otthoni öltözetet az életmódváltozás,

az „otthon is elegánsan és kényelmesen” szemlélet hívta életre. Bár hazánkban a homwear jelentősége még nem érte el a nyugati országokét, de mint mindenben lassan-lassan itt is felzárkózunk. De mit is értünk pontosan e fogalom alatt? Ruházatot a nappal és az éjszaka között. Olyan kényelmes otthoni viseletet, amit a kerítésig lehet viselni. (Nem tévesztendő össze a szabadidő ruhával!) Vendéget azonban lehet benne fogadni. A nagy fehérneműgyártó cégek minden szezonra külön homewear kollekciót mutatnak be, mely kollekciók a fehérnemű és felsőruházati divatirányzatok ötvözeteként jönnek létre. Ebbe a kategóriába beletartozhat egy elegáns frottír köntös, 16

vagy egy „kétéltű” pizsama vagy hálóing is. Szerkesztőségünk gyakran kap külföldi sajtóanyagokat, melyben aktuális kollekciókat mutatnak be. Így történt ez most is, amikor az olasz Luna di Giorno home- és beachwear termékeket gyártó cég csodálatos 2014. tavasz-nyári frottír köntös kollekciójából küldött ízelítőt. A kollekció bemutatott darabjai olyan szépek, hogy muszáj ezeket a képeket Olvasóinkkal is megosztani. (Ha kereskedők figyelmét is felkeltik a modellek, keressék meg szerkesztőségünket!) A különleges, puha, testet lágyan beburkoló köntösök, remek dizájnnal, szolid eleganciával, csipke és hímzés díszítéssel, pasztellszínekben készültek. Mivel a cég nemcsak köntösöket, hanem strandruhákat, törölközőket, strandtörölközőket, pareokat, hajpántokat, turbánokat és poncsókat is gyárt fontos megemlíteni, hogy a különböző darabok egymással is harmonizálnak. Az alapanyagok minden esetben kiválóak: drága frottír, velúr, finom bolyhos kötött-hurkolt kelmék, melyeket gyakran nyírással vagy nyomott mintával tesznek egészen különlegessé. Ács Klára


MEGKEZDTE A TAVASZI MUNKÁLATOKAT A FŐKERT

Több tízezer árvácska kiültetésével és 15.000 darab hagymás virággal teszi színesebbé a főváros kiemelt zöld területeit a Főkert Nonprofit Zrt. A mintegy 3.200 m2-es területre több mint 90.000 darab vibráló színű növényt ültetnek ki. A tavasz beköszöntével, a parkfenntartók munkája megszaporodik. A Főkert Nonprofit Zrt. munkatársainak feladata, hogy Budapest kiemelt zöldterületein – mint pl. a Margitsziget, Népliget, Gellérthegy, Városmajor, valamint számos közpark és fasor – elvégezze a tavaszi előkészítő munkálatokat.

Kertészet

A Főkert Nonprofit Zrt. fenntartása alatt álló városrészek majd minden pontján több mint 170.000 darab árvácskával és 15.000 darab hagymással igyekszik élénkíteni az utcaképet. A Főkert Nonprofit Zrt. által hagymásokkal kiültetett helyszínekre jellemzően tulipánok kerültek. Tavasszal érdemes lesz megállni és megcsodálni a Deák Ferenc és Gellért téri virágágyásokat, a Széchenyi rakpart virágágyását, vagy a Dózsa György úti ágyásokat, ahol több száz botanikai illetve csokros tulipán bontogatja majd virágait.

A tavaszra forduló időjárás előtérbe helyezte a takarítási munkákat, valamint a következő hetekben történik a lassan felébredő árvácskák állapotának felmérése, felfrissítése, a növények szükség szerinti pótlása. Az árvácskák kiültetését – amennyiben az időjárás engedi – március első két hetében végzik el a Főkert Nonprofit Zrt. kertészei. Idén, a kedvezőbb téli időjárásnak köszönhetően kevesebb a fagyási kár az ősszel kiültetett több mint 81.000 darab árvácskával tarkított ágyakban, azonban a taposási és egyéb rongálásokból adódó kár, sajnos az idei évben is eléri a 2.100 darabot. 17


Technika

Telefontartó autós hölgyeknek

AUTÓS HÖLGYEKNEK szánják az EXOGEAR ExoMount Touch telefontartót.

Ha a provokatív formatervezésű Exo Mount Touch kiegészítőt használjuk, nem a táska mélyén szólal meg vezetés közben az ottfelejtett telefon, hanem főhelyen, a műszerfalon láthatjuk, ki keres minket. Ezután a saját MP3 zenéinkről sem kell lemondanunk és a vezetést segítő navigációs GPS is végre a helyére kerülhet. Gondosan megválasztva az elhelyezést az ExoMount Touch nem fog kitakarni az értékes látótérből sem. Rugós szorítójába bármilyen külméretű eszköz (átlósan) - 3.5 hüvelyktől 5.8 hüvelykig – berögzíthető pl: okostelefon, MP3-lejátszó, sőt kisebb méretű táblagép is. Az ExoMount Touch tok nélkül vagy tokkal használt eszközhöz egyformán

alkalmas. Az eszközt csak hozzányomjuk a hátfali piros kereszthez, ekkor az oldaltámaszok rugói rányomódnak és készen is vagyunk. A stabilan megtartott készülék kioldása sem nehezebb a két hátoldali gombbal. A rögzített eszköz bolygórendszerű felfüggesztéssel 360 fokban elforgatva működtethető, akár fektetve is. Különleges a jogvédett vákuumos tapadókorong megoldás, ami érdesített felületen is letéphetetlenül tartja az ExoMount Touch alját, és csak külön kar lenyomásával enged a szorításból. Az ExoMount tapadókorongja mosható és újra használható.

www.isop.hu

Játssz és nyerj! Melyik válasz az igaz? a) Az ExoGear Touch nem használ fel áramforrást. b) Az ExoGear Touch nem mosható le, ha poros lesz. c) Az ExoGear nem jogvédett tapadókorongot használ.

Helyes választ adók között 2 darab ExoMount Touch telefontartót sorsolunk ki. Játékszabályzat: http://csakanoknek.hu/altalanos-jatekszabalyzat/

18


GYERE EL! VÁRUNK!

VEGYÉL RÉSZT A NYEREMÉNYJÁTÉKUNKON!

WWW.CSAKANOKNEK.HU


Éles Látás

LÉZERES LÁTÁSJAVÍTÁS – MIÉRT ÉRDEMES MELLETTE DÖNTENI?

Magyarországon minden negyedik ember rövidlátó, emellett csaknem egymillióan küzdenek távollátással. Ehhez képest másfél millió honfitársunk még soha nem vett részt szemvizsgálaton, pedig a gyakori fejfájás, a szédülés és a rossz közérzet a romló látás, a rosszul megválasztott dioptria vagy a nem megfelelő látásjavító eszköz viselésének tünetei is lehetnek. A leghatásosabb és leggyorsabb eljárás az éles látásunk visszanyerésére a lézeres látásjavítás. A szemüveget vagy kontaktlencsét viselők sokszor csak bizonyos kényelmi szempontokat vesznek figyelembe, amikor a lézeres látásjavítás mellett döntenek. Most összegyűjtöttünk más fontos szempontokat is, amiket érdemes mérlegelni végső döntés meghozásakor.

Egyediség A két szemünk soha nem teljesen egyforma, amit a látásjavításnál is figyelembe kell venni. Gyakran halljuk különböző dioptriájú kontaktlencsét viselőktől, hogy mekkora galibát tudnak okozni maguknak, ha összecserélik a két lencsét a tartóban. A szemüvegnél ugyan ilyen probléma nem történhet, viszont a két lencse 20

értéke csak bizonyos mértékben térhet el egymástól. A lézeres látásjavításnál mindkét szemet egyedülállóan, a saját paraméterei szerint kezelik!

Biztonság Tudjuk, hogy a szemüveg hordásában nincs sok kockázat, a kontaktlencse viszont a legkörültekintőbb higiéniás körülmények mellett is okozhat gyulladást, irritációt. A lézeres látásjavítás a két módszer között, ám inkább a szemüveg kockázatszintjén helyezkedik el. A modern technológiának köszönhetően a beavatkozás alatt egy láthatatlan kéz folyamatosan vigyáz ránk: a legkisebb szemmozgást is észleli a műszer, és azonnal korrigálja a lézersugarat!

Gyorsaság Ébredéskor a szemüveg vagy kontaktlencse felhelyezése után, azaz pár (másod)percen belül tökéletesen látunk. Ám ezeket a jól berögződött rutinmozdulatokat minden nap akár többször is meg kell ismételnünk. Képzeljük el, hogy a lézeres látásjavítás is csak annyi időt vesz igénybe, mint


egy álmos reggelen a kontaktlencsénk berakása. A gyógyulási idő eljárásonként eltérhet, de a lebenyképzéses kezeléseknél akár másnap újra munkába is lehet állni!

Időtállóság A szemüveg jó alternatívát jelenthet, ha a látás már várhatóan nem romlik tovább, de mindenképpen hasznos néhány évente lecserélni úgy a lencsét, mint a keretet. A kontaktlencsék nagy része egy hónapos nappali viselési időre vannak kalibrálva, és mindenképp szükség van kiegészítő szemüvegre. A lézeres látásjavítás ezekkel ellentétben valóban egy életre szóló megoldás!

Lézeres látásjavítás költségei A költségek összeszámolásában megannyi paramétert kell figyelembe venni, de kétségtelenül érdemes hosszabb távon (akár 20-30 évre vetítve) összehasonlítani a különböző megoldásokat.

Kérdezz szakértőnktől Dr. Palotás Csillától!

http://www.optimuminfo.hu/

Játssz és nyerj! Magyarországon minden .......... ember rövidlátó. a) második b) tizedik c) negyedik A helyes válaszadók között kisorsolunk egy ingyenes konzultációt partnerünk felajánlásával. Játékszabályzat: http://csakanoknek.hu/altalanos-jatekszabalyzat/

www.csakanoknek.hu

21


Lélek

SPORT EREJE szerettünk volna megfelelni valakinek, akit szeretünk, akire felnézünk, akinek az elismerésére vágyunk.

A sport nemcsak testmozgás önmagában. Fejleszti a kitartást, akaraterőt, erősíti a hitünket! Segít kiegyensúlyozottá válni, célokat kitűzni. Amit a sportolás során megtanulunk, az az életben segít nekünk abban, hogy mindenkor fel tudjunk állni, legyőzni egy legyőzhetetlennek tűnő akadályt is. Megtanítja, hogy néha létezik egy nagyobb erő, ami próbára tesz bennünket, hogy azt a célt, amit kitűztünk magunk elé, azt valóban el akarjuk –e érni? Néha egy váratlan betegség vagy sérülés egy megálmodott verseny vagy cél előtt megállíthat bennünket, és akkor felmerül a kérdés, hogy van –e tovább? Errefelé visz -e az út ? Megálljak vagy irányt változtassak? Nagyon sok érzelem, fájdalom, gondolat kavarog ekkor az emberben. Ezzel most elveszítek mindent, amiért eddig küzdöttem, amiért naponta edzettem? Hogy élem én ezt túl? Ezen a ponton egyedül maradunk az érzésekkel, a döntéssel, hogy vajon folytatjuk–e tovább a versenyszerű sportolást?

22

Ez pont így jó, hiszen lehet, hogy ez az akadály azért érkezett, hogy ráébresszen bennünket arra, hogy bátornak kell lennünk, hogy szembenézzünk Önmagunkkal, hogy ez a cél nem is biztos hogy a mi célunk . Mi csupán

De valami nagyobb erő megállított bennünket és amint lelkünk a fájdalmát elfájlalta, sírással feloldotta, megérkezik a kegyelem. Megadjuk magunkat, elfogadjuk azt, ami történt. Lelkünk kitárja kapuját, ahová belépve megláthatjuk magunkat, a mi céljainkat, de már megfelelés nélkül. Aki itt, ezen a ponton úgy dönt, hogy megy tovább, különlegesen nagy erővel találkozik, olyannal, amivel kevesen képesek találkozni. De a cél már a sajátja, nem a megfelelés hajtja, hanem a saját belső ereje, amit a fájdalom útján ismert meg. Szembenézve a félelmeinkkel, felismerjük, hogy ezek nem valódi akadályok, csak segítséget nyújtanak annak a hatalmas erőnek a felismeréséhez, amely sokkal nagyobb, mint azt valaha éreztük. Különleges élménnyel leszünk gazdagabbak. Mert megtörténik a találkozás önmagunkkal, harmóniába kerülünk a saját érzéseinkkel, gondolatainkkal, érzelmeinkkel. És valljuk be, erre csupán az igazán bátrak képesek. Hidvégi Andrea


A DERÍTŐ VÁSZON HASZNÁLATA

Ahogy ígértem, a derítő vászonnal ismerkedünk meg kicsit jobban , ami nagyon jó szolgálatot tehet a megfelelő fényviszonyok megteremtéséhez. Általában négy különböző felületet tartalmaz az összehajtható vászon és több méretben is kapható. A négy felület szín szerint a következő: fekete, fehér, ezüst és arany bevonatú. Ha minimális derítésre van szükségünk, akkor célszerű a fehér felületet használni. Amennyiben több fényre van szükségünk, akkor vagy az ezüst, vagy az

Fókuszban

aranyozott felület lehet az optimális. A melegebb hatás eléréséhez természetesen az aranyat, a hidegebb színvilághoz az ezüst bevonatú oldalt használjuk. Viszont vigyázni kell ezen két felület használatával, mert könnyen mesterséges hatást kelthet a túl erősen visszatükrözött fény a modell arcán. Jó megoldás lehet egész alakos, de akár portré képeknél is egy vagy két hungarocell lap. Ezek lágyabb és természetesebb fényeket adnak a képhez.

Őri István

http://be.net/istvanori https://www.facebook.com/ photosbyistvanori

Játssz és nyerj! Melyik derítő vászon kelt melegebb hatást? a) Ezüst bevonatú b) Arany bevonatú c) Bronz bevonatú A helyes válaszadók között egy Csak a Nőknek ajándékcsomagot sorsolunk ki. Játékszabályzat: http://csakanoknek.hu/altalanos-jatekszabalyzat/

23


Kultúra

SMS szerelem – Apanázsháború, hárem, kibékülés

Gondolatok Palkovics György könyvéről .

24

Az író, régi ismerősöm, talán barátomnak is nevezhetem. Egyike férjem, azon vadász barátainak, aki férjem elhunyta után sem feledkezett meg rólam, bár természetesen nem vagyunk napi beszélő kapcsolatban. Sokszor kísértem el férjemet vadászatokra és soha nem fogom elfelejteni azokat a jó hangulatú tatai bak vadászatokat, melyet az akkor még nem író társaságában töltöttünk. Szóval tudtam, hogy Gyurinak rettentő jó humora és utánozhatatlan stílusa, van, de azt nem tudtam, hogy ilyen kitűnő írói vénával is rendelkezik. Érthető hát, hogy amikor megláttam a facebookon az „SMS szerelem” megjelenésének beharangozását, egyből elhatároztam: megveszem a könyvet és elolvasom. Meg kell mondanom, hogy ambivalens érzéssel olvastam végig a rendhagyó stílusban íródott művet. Sokan könnyű lektürnek tartják a könyvet és talán igazuk is van, hiszen a szokatlan formai megoldás, a rövid sms üzenetek idézése valóban egyfajta könnyedséget tükröz, de a prózai részek mély érzésekről, hol kimondott, hol kimondatlan kételyekről árulkodnak. De én, túl az eseményeken, egy fajta társadalmi tragédiát is érzékelek, amire a szerző talán nem is gondolt. Elszomorító társadalmi korrajznak tartom, hogy fiatal lányok kénytelenek idősödő férfiak kegyeit keresni ahhoz, hogy

egyetemi, vagy főiskolai tanulmányaikat fedezni tudják. (Bár sok fiatal szerint ez ma már szinte természetes.) Lehet, hogy már túl koros vagyok ahhoz, hogy a mai felgyorsult és egyre felszínesebbé váló világ valóságát megértsem és elfogadjam? Túl vaskalapos lennék? Talán. És azt is tudom, hogy a szerelem nem válogat, nincs korhoz kötve, és akit eltalál Ámor nyila, az nemigen mérlegel. És nem zárom ki annak lehetőségét sem, hogy egy férfit 50 felett is lehet szeretni, különöse, ha olyan szellemes és jó modorú, mint a szerző, de szerintem a bukás, már a kapcsolat elején kódolva van. Hogy a látszólagosan könnyed sztory mögött, mély emberi érzések és kételyek húzódnak meg, álljon itt egy rövid részlet a könyvből: Egy rövid kedvcsináló részlettel kedveskedtünk Önöknek , amit a weboldalunkon olvashatnak el!

Játssz és nyerj! Elítélendő-e, ha a párok között nagy a korkülönbség? a) Elítélendő b) Nem ítélem el c) Helyzettől függ A válaszadók között a szerző által dedikált könyvet sorsolunk ki! Játékszabályzat: http://csakanoknek.hu/ altalanos-jatekszabalyzat/


Shakira

A globális szinten ismert többszörös platinalemezes, Grammy-díjas énekesnő és dalszövegíró Shakira saját nevét viselő SHAKIRA. című új albuma 2014. március 25-én jelent meg a RCA/ Sony Music gondozásában .

Shakira lemezén olyan remek közreműködőkkel találkozhatunk, mint John Hill (Santigold, Jay Z, The Vaccines), Kid Harpoon (Florence + The Machine, Calvin Harris), Greg Kurstin (P!nk, Kelly Clarkson, Katy Perry), Steve Mac (Kelly Clarkson, One Direction), Mark Bright (Carrie Underwood, Rascal Flatts), Busbee (P!nk, Lady Antebellum, Katy Perry), és a The Messengers (Pitbull, Chris Brown, Christina Aguilera).

CD ajánló

nyert, köztük két Grammy-t, nyolc Latin Grammy-t, négy World Music Awards, három American Music Awards és öt Billboard Music Awards díjat, csak hogy párat említsünk. Ő az egyetlen művész Dél-Amerikából, akinek a dala listavezető lett az Egyesült Államokban és az elmúlt évtized 20 legtöbb példányszámban elkelt slágeréből 4 is az ő nevéhez fűződik. 18 évesen alapította meg a Pies Descalzos (Mezítláb) Alapítványt, ami jelenleg több mint hatezer elszegényedett gyermek oktatásáról és élelmezéséről gondoskodik Kolumbiában, de munkáját más országokba is kiterjeszti, például a nemrégiben Haitin és Dél-Afrikában indított projekteken keresztül. 2011 októberében Shakirát nevezték ki Obama elnök a Spanyolajkúak Kiváló Oktatásáért Felelős Tanácsadó Bizottságának egyik tagjának. Shakira a “The Voice” negyedik évadának egyik mestereként a nemzet legjobb hangját kereste az NBC reality énekversenyének sikerszériájában, és ezen szerepében visszatér a műsor hatodik évadára is.

Shakira Rihannával készített kislemeze és videója, a “Can’t Remember to Forget You” már 250 millió megtekintés fölé szökött a VEVO-n , és ez folyamatosan nő.

Karrierje során a kolumbiai énekes-dalszerző és Grammy díjas Shakira több mint 60 millió albumot adott el világszerte és számos díjat

Játssz és nyerj! Hány Word Music Awards díjat nyert Shakira? a) Hatot b) Nem nyert c) Négyet A helyes válaszadók között két Shakira CD-t sorsolunk ki! Játékszabályzat: http://csakanoknek.hu/altalanos-jatekszabalyzat/

25


HOMEOPÁTIÁS EGÉSZSÉG FESZTIVÁL 2014

Ab el ép és in g ye

Május 17-én,

szombaton

10.00–17.00 óráig

a Krúdy Házban (Budapest III., Korona tér 1.)

ne s, m in d e n k i t sz e r e t e tt e l v á r u n k!

Homeopátiás előadások és ingyenes Homeopátiás orvosi tanácsadás a résztvevőknek! Fő téma: női hormonális problémák, férfi–női meddőség kezelése homeopátiával Élő ételekkel az egészségért – Nyers Étel Akadémia Az előadások mellett rengeteg kiállítóval találkozhat, akik kóstolóval várják Önt, az egészséges életmód jegyében!

Várjuk Önt és családját szeretettel! Gyermek- és apafoglalkoztató is lesz!


GELLÉRTHEGYI PIKNIK 2014. április 26.

a Főkert Nonprofit Zrt. szervezésében

15

15 Csak a Nőknek magazin


2014-04  

Csak a Nőknek Magazin - 2014 Április

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you