Page 1

1


2


4 E sztergályos K ároly: A nagy generáció 6 Anni Pastor: Mit viseljünk kánikulában 7 Napozzunk tudatosan 8 Itt a nyár a biogazdaságban

Kovács A. Magdolna tulajdonos

9 Brokkoli leves Jamie Olivertől 10 Csodatévő szeretet ölelése 12 Kovácsné Mayer Judit: Végtelen lehetőség 13 Gallay-Nagy Krisztina: Légy trendi a strandon

Kedves Olvasó! Zsibong a nyár, legszívesebben a vízparton töltenénk az időnket. Aki még nem tud szabadságra menni, a hétvégéket annak is érdemes a szabadban tölteni. De bárhol vagyunk, a Csak a Nőknek Magazin legyen nálunk, hiszen sok hasznos és fontos információt meríthetünk belőle. Élvezzük a nyár ezer örömét, bámuljuk a csillagos eget és álmodozzunk. Ahhoz, hogy az álmokból valóság legyen, tervekké formáljuk őket, és a cselekvés síkjára hozzuk a gondolatban megfogalmazott, soksok érzelemmel feltöltött képeket. Ez a siker záloga. Júniusban nem csak a klubban, hanem az Everness Fesztiválon is találkozunk. Tartsatok velünk!

14 Everness a tudatosság fesztiválja 15 Dülk Rita: Megoldás tiniknek 16 Balla K atalin: Naptál - főzőcske okosan 17 Busch-Turcsányi Éva: Gyógyító test 18 Esszenciális egészség 19 Nyárköszöntő Hajdan Vali módra 20 Szórádi Rózsa: A jólét útja 22 Novák Andrea: Légy merész trendkövető 24 Orosz Péter: Ars poetica 26 Laczkó Pál: Gyógyító kristályok 28 Dr. Steier József: A smaragdfa titka

Kovács A. Magdolna & Csak a Nőknek Magazin csapata

Keresd a Csak a Nőknek Magazin oldalát a facebookon is! Impresszum: Csak a Nőknek Életmód magazin Nyomdai előkészítés: Profitadó Reklám Hirdetésfelvétel: media@csakanoknek.hu Terjesztés: Profitadó Reklám

Profitadó Reklám 1152 Bp., Szentmihályi út 171. 3.20. Telefon: +36 70/430-5377 Posta cím: 1152 Bp., Szentmihályi út 171. 3.20 Információk: www.csakanoknek.hu E-mail: media@csakanoknek.hu

A cikkekben és a hirdetésekben elhelyezett szövegekért, képekért, a grafikai munkák jogtisztaságáért sem a szerkesztőség, sem a kiadó felelősséget nem vállal.

Szponzorációs és együttműködési ajánlatait küldje el a szerkesz­tőség címére vagy e-mailben: media@csakanoknek.hu

3


A nagy generáció

A színdarab a pillanat művészete, a film a pillanat megörökítése. Esztergályos Károly színházi és filmrendező ahhoz a generációhoz tartozik, akik a magyar kultúra tekintetében, talán a leg meghatározóbb művészekkel dolgoztak együtt. Olyan színészek játszottak alkotásaiban, mint Mezei Mária, Dajka Margit, Páger Antal, Ajtai Andor, Ruttkai Éva, Töröcsik Mari, Márkus László, Básti Lajos, Kálmán György. A Balázs Béla díjas, érdemes és kiváló művész rendezővel születésnapja alkalmából beszélgettünk az alkotó munkáról és a „nagy generációról”.

Kiemelkedő művészgárdával, egy nagy generációval dolgozott együtt. Meghatározta ez az alkotói munkát? Amikor az ember dolgozik, akkor egyáltalán nem gondolkodik azon, hogy a XX. vagy éppen a XXI. században él és alkot. Egyszerűen csak teszi a dolgát. Nekem szerencsém volt, mert a filmeknél nem csak egy társulat tagjaiból választhattam színészeket, hanem az egész ország művészeiből válogathattam a szereplőket. Ez valóban megkönnyítette a munkát. 4

Minden kornak megvannak a maga kiemelkedő művészei, akiket az utódok rendkívülinek tartanak. Bajor Gizi, Ferrari Violetta éppen úgy emlékezetes, mint Gábor Miklós, Ruttkai Éva, vagy éppen Kállai Ferenc, vagy Mensáros László. Kozák András, Venczel Vera, Gálf fy László, csak néhány név egy másik korosztályból. Minden kornak megvan a maga nagy generációja. Akár filmről, vagy televíziós alkotásról volt szó, mindig az általam, az adott szerepre legalkalmasabb színészt választottam. Nem a színészi rang számított, hanem az, hogy a szerep mit kívánt meg.

Fel lehet a tehetséget ismerni? Igen, én azt gondolom, hogy a tehetség felismerhető. 17 évig tanítottam a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Színész felvételik során igyekeztünk a legalkalmasabbakat kiválasztani. Úgy vélem, hogy igazi tehetség nem maradt le arról, hogy bekerüljön a képzésre. Hogy lehet művészetet tanítani? Van elméleti tudás, vannak technikák, amik megtanulhatóak. Rendezőként a filmnél a kameramozgások, plánok, elsajátíthatóak, hogy hogyan vágunk egymásra két felvételt.


Esztergályos Károly

A legtöbbet azonban a gyakorlatban lehet megtanulni. Makk Károlytól, Máriássy Félixtől, akik tanáraim voltak, mi is ellestünk számos filmkészítési titkot. A filmszínészetnél azt kell megtanulni, hogy hogyan mozogjon a kamera előtt. Teljesen mások a gesztusok, az arc mimikájának hatása totálban, mint egy szuper közeli képen. Ennek iskolapéldája Kozák András volt, aki elképesztően jó filmszínész volt. Ő oda tudott figyelni arra, hogy a felvétel készítésénél a kamerára és a környezetre egyszerre figyeljen. Ezeket a technikákat el lehet sajátítani.

Hogy lett rendező? Eredetileg karmester szerettem volna lenni, de voltak olyan adottságok, amikről úgy éreztem, hogy hiányoznak belőlem. Rendezőnek nem tudatosan készültem. Tulajdonképpen a véletlen adta, hogy a rendezői pályára kerültem. A színházrendezői szak éppen nem indult, de televíziós rendező szak igen. Máriássy Félix és Makk Károly osztályába kerültem. A Főiskola elvégzése után én nem a Filmgyárat választottam, hanem a Magyar Televíziót, mivel a televízióban folyamatosan készítettünk tévéfilmeket, a Filmgyárban pedig sokkal kevesebb filmet rendezhettem volna.

Az alkotásai közül vannak kedvenc filmjei? Az Operabál 13, a Tanúkihallgatás, a Dráma a vadászaton, Édes Anna, Pillangó. Ezeket a filmeket ide sorolnám. Az utolsó a Szégyen című film volt, amivel televíziós film kategóriában megnyertem a Játékfilmszemlét. Ezeket a filmeket ma már nagyon ritkán lehet látni a Duna World, vagy az M3 csatornán. Van, amelyiket már egyáltalán nem lehet elérni. Született egy könyv, ami a „nagy múltat” összegzi. Mi volt az apropó? A könyv úgy született, hogy rendezgetni kezdtem a régi fotókat, közben elkezdtem a hozzájuk fűződő gondolatokat, sztorikat összeírni. A könyv egyébként ma is elérhető.

A teljes cikket elolvashatja a www.csakanoknek.hu oldalon

Csaba Beatrix

5


Mit viseljünk kánikulában

Nem a ruha dekoltázsának mélysége, vagy a szoknya rövidsége, a pólóból kivillanó has enyhíti a meleget a nyári hőségben. A nagy melegben szívesebben élveznénk a vízpart adta örömöket, ehelyett azonban a munkahelyi feladatok ellátása mellett kell túlélni a hőmérséklet emelkedését. Mindez nem csak a munkába járáskor okoz kihívást. Pastor Anni divattervező segít megoldani a gordiuszi csomót.

Ötletek férfiaknak Kitűnő és kényelmes lenvászon nadrágok vannak. Mivel a legtöbb munkahelyen a férfiak sem viselhetnek rövidnadrágot, nekik a lenvászon anyag jelenti a megoldást. Nadrág és zakó is készül ebből a kellemes anyagból. A laza szövésű lenvászon jó megoldás, nyugodtan választhatják az urak. Nem kell aggódni attól sem, hogy az anyag gyűrődése miatt komolyabb eseményre nem jó megoldás. A lenvászon öltöny elegáns, bármely eseményre alkalmas viselet.

Mit tegyünk nagy melegben a kellemes közérzetért? Elsősorban a ruha anyagán múlik, hogy jobban érezzük magunkat. Kellemes viselet a pamut, a lenvászon. Szívből ajánlom a valódi selymet. Igaz, ennek az ára magas, de inkább kevesebb, jó minőségű ruha mellett döntsünk. A selyem nagyon könnyű, jó viselet. Szinte röpül a test körül. Igaz, hogy gyűrődik, ugyan úgy, ahogy a lenvászon is, azonban ez az anyag tulajdonsága. Senkit nem fog zavarni. 6

www.annipastor.hu A teljes cikket elolvashatja a www.csakanoknek.hu oldalon


Napozzunk tudatosan Fogyasszunk sok folyadékot! A napi kötelező folyadék mennyiség 1,5-2 liter. Ennyi víz szükséges ahhoz, hogy megfelelően hidratáltak legyünk és ne száradjunk ki. Napozáskor ez a folyadék mennyiség a sokszorosára növekedhet, hiszen a meleg kivonja a szervezetünkből a vizet és azt pótolnunk kell, hogy ne legyen semmilyen egészségügyi problémánk.

Beköszöntött a nyár. Már alig van nap, amikor a hőmérséklet nem haladja meg a 30 fokot. A Nap sugarai által szeretnénk egy kis színt varázsolni magunknak. Azonban a napozás során számos szabályt kell betartani, mert akár egyetlen alkalommal is rengeteget árthatunk a bőrünknek! Annak érdekében, hogy a napozás ne okozzon problémákat, összegyűjtöttünk néhány tanácsot. Használjunk naptejet Fontos, hog y bőrtípusunkank megfelelő naptejet alkalmazzunk. Segít a bőr irritációk elkerülésében és nem ég meg a bőrünk. Legalább 15 faktorú naptejet használjunk, ennyi mindenképpen szükséges bőrünk védelme érdekében.

Használjunk kalapot Mivel a fejünket éri leginkább a nap, használjunk kalapot, amely segít megelőzni a napszúrást. Ma már rengeteg divatos fejfedőt kaphatunk az üzletekben. Választhatunk a fürdőruhánkhoz, ruházatunkhoz megfelelő stílust.

A teljes cikket elolvashatja a www.csakanoknek.hu oldalon

7


Itt a nyár a biogazdaságban

Nemes Mátyás és Nemes Gábor biogazdák +36 70 701 7447 nemesokogazdasag.hu

A friss zöldborsó fantasztikus ízét élvezhetjük nyersen, de kitűnő a zsenge borsóból készült leves is. Mivel viszonylag rövid ideig férünk hozzá frissen, érdemes az ízletes csemegét a mélyhűtőbe az év többi részére is eltenni. Így egész évben élvezhetjük. Miért érdemes szeretni a zöldborsót? Nem csak a zsenge íz varázsol el bennünket. A rostban gazdag növény jót tesz az emésztésnek. Bár a sárgarépához egész évben hozzáférünk, a friss, zsenge sárgarépa különleges adomány. Érdemes csak úgy elropogtatni tízórai, vagy uzsonna időben. Salátákba is finom. Sőt van, aki lereszeli, egy kis citromot és mézet csorgat rá, kicsit állni hagyja, és úgy kanalazza be desszert helyett. A friss zöldborsó levesben is nagyon finom, íz gazdagító.

8

Ki ne szeretné az újburgonyát? A frissen sütött parázs krumpli igazi csemege ilyenkor. Azonban nem csak az íze miatt szeretjük. A burgonya tápanyagokban gazdag. Vitamin és ásványi anyag tartalma előnyössé teszi a fogyasztását. Kálium, fehérje, vas, magnézium, C és B-vitamin forrás. Kímélő étrendbe is jól beilleszthető, jó a gyomor számára. A teljes cikket elolvashatja a www.csakanoknek.hu oldalon


Brokkoli leves Jamie Olivertől

Hozzávalók: 1 gerezd fokhagyma 2 db zeller 40 dkg brokkoli 1/2 csomó menta olívaolaj 1 liter zöldség vagy csirke alaplé ricotta sajt Hámozzuk meg és vágjuk apró darabokra a fokhagymát. Tisztítsuk meg a zellert és a brokkolit, majd vágjuk egyforma darabokra. A menta leveleket is vágjuk apróra. Hevítsük fel az olíva olajat, adjuk hozzá a fokhagymát, a brokkolit, a zellert és 2-3 percig főzzük őket. Adjuk hozzá a mentát és öntsük fel az alaplével. Főzzük 5 percig. Turmixoljuk krémesre. Tálaláskor szórjuk meg ricottával és díszítsük egész menta levelekkel.

forrás: https://www.jamieoliver.com

9


Csodatévő szeretet ölelése

A szeretet az a képesség, amivel hegyeket lehet elhordani. Nem csak empátiáról van szó, hanem egy olyan létenergiáról, amire szó szerint mindenkinek szüksége van. Az önzetlen, feltétel nélküli szeretetről nagyon sokat hallani. Azonban alkalmazni, a napi életben megvalósítani koránt sem olyan könnyű feladat, mint amilyen egyszerűnek tűnik.

10

Mindenki a belső békére, a külső-belső harmóniára vágyik. Valahol legbelül van egy olyan képesség elrejtve az emberben, amely újra és újra afelé sodorja, hogy elnyerje ezt az egyensúlyt, ami nélkülözhetetlen az élethez. Éljünk bárhol, végezzünk bármilyen tevékenységet, vegyen körül bennünket bármekkora család, ha nincs meg a belső béke és az életben való türelmes, elfogadó, bölcs belátás, akkor nagyon könnyen elveszítjük az önmagunkkal való kapcsolatot. Nem adják ingyen ezt sem. Ezért is meg kell dolgozni. Megismerni önmagunkat, felfedezni azokat a tényezőket, amik felizgatnak bennünket, amikre akár szélsőségesen reagálunk.

Hogy kezdődött a munka amit most végzel? 10 évig egy multinacionális bankban dolgoztam. Eközben sokféle közösségi tevékenységben vettem részt. Azt vettem észre, hogy ez a közösségi munka nem csak az én számomra fontos, hanem a velem együtt tevékenykedők számára is jó. Ezért 2011-ben saját közösségi csoportot hoztunk létre. Alig két esztendő alatt egyre szaporodott azoknak a száma, akik ehhez a közösséghez csatlakoztak, így 2013-tól már nem dolgoztam többet a banknak. Csak ezt a közösségi munkát folytattam.

Mit tartasz a legfontosabbnak? A béke keresését látom a legtöbb embernél. A belső harmónia kialakítására való vágyakozást. A nyugtalanság vesz erőt a legtöbb emberen. A nyugtalanság állapota azonban nem kedvez a béke kialakulásának. A nyugtalanság megakadályozza a befogadást. Befogadás nélkül viszont a béke elkerüli az embereket. Én a belső békét és a szeretet szeretném megosztani mindenkivel. Olyan harmóniát előidézni, ami segíti az embereket a saját belső békéjük megtalálásában. Nagyon örülök, hogy itt, Magyarországon végezhetem ezt a nagyszerű munkát. Hálás vagyok a lehetőségért, azért, hogy a magyar emberek ilyen befogadóak a szeretetre, a harmóniára, a közös munkára.


Maharishi Brahmananda Yogi

Mi a legfontosabb üzenet, amit szeretnél átadni? A felébredés fázisában vagyunk. Mindenkinek fel kell ébrednie a szívében. Az én munkám ezt a folyamatot segíti elő. Azonban az, hogy ki fogadja ezt a segítséget el, ki tanulja meg és alkalmazza a technikákban rejlő tudást, az mindenkinek a saját döntése. Tehát én adni tudok, az emberek pedig elfogadni tudnak. Majd alkalmazni a szeretet áramlásának, a belső békének az energiáját. A mindennapokban azonban én senki helyett nem tudok megcsinálni semmit. Az mindenkinek a saját, személyes felelőssége, hogy mit kezd avval, amit megkapott. Nem ruházhatjuk át másra. Nekünk magunknak kell cselekednünk, tennünk az életünkben.

Mit tapasztaltál a Csak a Nők Klubjában? Nagyon örültem annak, amit ott láttam. Közösséget láttam, ahol nincs szükség elkülönülésre. Nem kis csoportok, hanem egy nagy közösség az, amit ott találtam. Igazi élmény volt megtapasztalni. Kevés helyen tudják ezt megvalósítani. Örömmel megyek vissza újra. Boldogsággal tölt el, hogy akkor sokkal többet fogok tudni adni az ott lévőknek, mint az első alkalommal. Hiszen hosszabb idő áll majd rendelkezésemre.

A férfiakkal kapcsolatban mit tartasz a legfontosabbnak? A férfiak igénylik a gondoskodást. Nagy szükségük van rá. Azonban van egy fontos dolog, amit kevés nő ismer fel. A férfiaknak nagy szükségük van a meghallgatásra. A nők vágynak arra, hogy a férfi meghallgassa őket. A férfiak is vágynak arra, hogy legyen, aki meghallgatja őket anélkül, hogy közbevágna, vagy azonnal véleményt formálna. A férfiak belső békéje és egyensúlya éppen úgy nélkülözhetetlen, mint a nőké. A teljes cikket elolvashatja a www.csakanoknek.hu oldalon.

11


Végtelen lehetőség Amikor egy kis gyerek megtanul járni, elég szokszor megbotlik, elesik, mire rögzül a testében a sok gyakorlás hatására a járás. Bármilyen új dolgot tanulunk, az agyunk újabb és újabb idegi kapcsolatot épít ki életünk során. Nem csak a mozgást tudjuk tanulni, rögzíteni, és elfelejteni agyunkban, hanem a gondolatok vagy érzelmek is tudnak energiává változni. A biorezonanciás készülékek tulajdonsága abban rejlik, hogy képesek felfedezni bizonyos betegségek előjeleit, mielőtt megjelennének a fizikai testben. Az energiaméréseket a Yale Egyetem pszichiátere Harold Saxton Burr ismerte fel. Az 1930- as években tanulmányozta az állatok és növények körüli elektromágneses teret. Húsz év kísérleteinek alapján azt állítja, hogy a zavar sokkal hamarabb megjelenik az elektromágneses mezőben, mint ahogy a konkrét betegség kimutathatóvá válik.

A sejtek képesek tanulni! Nem gondolnánk, de új idegsejtek kialakulása az agyban lehetséges. Az új tevékenységek és tanulás arra készteti az új neuronokat, hogy új szinaptikus kapcsolatokat alakítsanak ki az agyban. A tapasztalatok idegi pályákat építenek.

A szándék fontossága A tüneteket úgy kell felfogni, mint a testhez és lélekhez vezető útmutatót. Ha tud atosan meghat ározunk egy tiszta szándékot, azzal sokkal nagyobb hatalmat építünk, mintsem amit a körülöttünk lévő dolgok manipulálásával teremtünk a tiszta szándék meghatározása nélkül. A tiszta szándék ajtókat nyit előttünk. Mint az univerzum áramlásai, mint egy híd, amin átsétálunk. Ez hatalmasabb erő, mint amit egónk enged építeni. Használjuk a tiszta szándék életerejét az egészségünk és az akadálymentes életenergia áramlás érdekében, hiszen a szabad akaratunk kifejezése a tiszta szándék kifejezésével kapcsolódik az Univerzum rendező elvéhez. A teljes cikket elolvashatja a www.csakanoknek.hu oldalon.

12

Kovácsné Mayer Judit természetgyógyász +36 30 982 2232 diyu@freemail.hu


Légy trendi a strandon Különleges egyrészesek

Az egyrészes fürdőruhák régimódiak, és unalmasak lennének? Közel sem! Újra divatba jöttek az egyrészes fürdőruhák, amik ugyan barnuláshoz nem a legpraktikusabbak, viszont tökéletesen takarják a gyakran problémás hasi területet. Izgalmas mintázattal és különleges hátmegoldással a legkevésbé sem unalmasak.

Megérkezett a strandszezon. A fürdőruhatervezők jó ideje dolgoznak az idei fürdőruha trenden. Egyre változatosabb fazonú fürdőruhák közül válogathatunk és egy kis keresgélés után rábukkanhatunk arra a megoldásra, ami ott takar, ahol szükséges.

Optikai trükkök A jól megválasztott mintákkal sokat tudunk segíteni. A függőleges vonalak nyújtják az alakot, a derékrészen ívelt vonal pedig karcsúsít. Vigyáznunk kell azonban az apró mintákkal, mert a nagyobb felületet még jobban nagyítják. Egy fekete alsó, színes felső praktikus megoldás, ha inkább a felsőtestünkre szeretnénk irányítani a figyelmet. Arra is ügyelnünk kell, hogy minden fodor, masni, plusz díszítés feltűnőbbé teszi az adott területet, ami nem biztos, hogy mindig előnyös! A teljes cikket elolvashatja a www.csakanoknek.hu oldalon. Képek: pinterest.com

Strandkendő

Az örök befutó darab, ami jóformán minden fürdőruha-stresszünket megoldja. Egy kedvünkre való mintás, színes strandkendő a tökéletes megoldás. Bármikor előkapható a strandtáskánkból, és rengeteg variálási lehetőséget rejt magában!

Gallay-Nagy Krisztina www.designfreak.hu Instagram: designfreakblog designfreakblog@gmail.com

13


Gyere el a tudatosság fesztiváljára! Kik az idei év sztár előadói? Sikerült néhány álmomat beváltani. Hosszú évek óta invitáljuk Feldmár Andrást, akit idén az Everness Fesztivál előadói közöt t üdvözölhetünk. Neale Donald Walsch is elfogadta a felkérést, vele élő online közvetítésen találkozhatnak a fesztivál látogatói, akik természetesen kérdéseket is feltehetnek a beszélgetés során. Dan Millman, egykori világbajnok atléta, a Stanford Egyetem edzője, harcművészeti oktató és az Oberlin College professzora is élő internetes kapcsolaton keresztül lesz Az Everness Fesztivál évek óta részese a Fesztiválnak. szorosan hozzátartozik a nyár nagy eseményeihez. Klein Csaba fesztiváligazgató az idei újdonságok kapcsán nem csak a programokról mesél. Az is kiderül, hogy miért érdemes a tudatosság fesztiválját választani azoknak is, akik még soha nem vettek részt hasonló eseményen. Mik az idei év újdonságai?

A tavalyi év sikere alapján idén a hangterápiás teret megnöveltük és kibővítettük a programot. Emellett újdonság az is, hogy az adott nap tematikájába illő filmvetítéseket tartunk esténként, tehát szabadtéri moziként élvezhető tematikus vetítésekkel is bővül a repertoár. Nagyobb fókuszt kap a kézműves alkotótér is.

Izg atot t an vár juk ezeket a beszélgetéseket. Szintén visszatérő előadóként velünk fesztiválozik majd Müller Péter. Emellett vannak népszerű visszatérők is. A Tribali zenekar idén sem hiányozhat. Ők a Fesztivál záró koncertjét adják. Netanel Goldberg tavaly futott be nálunk, a fantasztikus hangú énekest idén is hallhatják. Nemzetközi jógaoktatók, külföldi tanítók is érkeznek.

www.everness.hu 14

A teljes cikket elolvashatja a www.csakanoknek.hu oldalon.


Megoldás Tiniknek A reggeli arctisztításhoz a NatuRita Aloé Verás szappan tökéletes megoldás. Ez a szappan neem olajjal, valamint aloé verával és teafaolajjal készül. A neem olaj egy nagyon erős antibakteriális, gombaölő hatású olaj, ezt az aloé vera hidratáló, gyulladáscsökkentő hatása egészíti ki. A szappan összetevői nem szárítják a bőrt, viszont szépen hidratálja, amellett, hog y a bőrproblémák leküzdésében segít. A kezünkbe habozzuk fel a szappant, majd körkörös A tinédzser kori bőrproblémák egyre mozdulatokkal oszlassuk el az arcon, korábban jelentkeznek a mai gyerekeken. hagyjuk rajt egy fél percig. Ezt követően Úgy tűnik, gyorsabban fejlődik a testük langyos vízzel öblítsük le. és vele együtt a hormonrendszerük. A hormonváltozásokat a tinik hullámvasútként élik meg lelkileg, amit testileg követ a bőr változása. Néha több, néha kevesebb faggyú termelődik. Lányoknál a menstruáció idején garantálható a gyulladás, az acne megjelenése. A faggyúmirigyeken hormonkötő receptorok találhatók, ezek befolyásolják a faggyú minőségét és befolyásolják a faggyúmirigy működését. Aki nem szereti a szappant, használjon

Van megoldás?

Érdemes a reggelt tiszta bőrrel indítani! Amikor felkelünk, gyakran zsírosnak érezzük a bőrünk, néha látható olajréteg fénylik az arcunkon, mikor a tükörbe nézünk.

arctisztító folyadékot, vagy arctejet. Az arctisztító folyadéknál figyelni kell arra, hogy lehetőleg semennyi alkoholt ne tartalmazzon. Az alkoholnak fertőtlenítő hatása van, de erősen szárít. Pillanatnyilag kellemes érzést ad, mert leszárítja a pattanásokat, de hosszabb távon használva pont az ellenkező hatást érjük el. A teljes cikket elolvashatja a www.csakanoknek.hu oldalon.

Dülk Rita +36 70 947 3681 www.naturita.hu naturitaszappan@gmail.com

15


Naptál – főzőcske okosan

A nyárban az a jó, hogy minden olyan spontán és egyértelmű. Könnyen jönnek a lehetőségek és jó döntések születnek. Mindenki felszabadultabb és életereje teljében van. Használjuk ki az alkotásra ezeket az energiákat és főzzünk gyakrabban! Egy ilyen vidám hangulatot idéz a lenti recept, ami gazdag az alapanyagok minőségét és íz világát tekintve.

Naptál recept Hozzávalók:

Felteszem a bio tönkölybúzát egy csipet sóval főni, ehhez két-háromszoros víz kell - megpattanáskor ropogós, gurulós köretalapot ad. A végén leszűröm. Közben a lemosott, de nem hámozott gyökereket annyi vízbe főzöm, ellepje. A csírázott vöröshagymáról levágom a zöld, friss, értékes részeit és félreteszem nyersen. Pucolt, tisztított gumóit (10 dkg) kockára vágom, amíg bőséges mennyiségű bio hidegen sajtolt olajat hevítek sóval és gerezdekre vágott fokhagymával, ebben üvegesre sütöm a „vöröshagyma” kockákat. A készre főtt gyökeret megpucolom, darabolom és a fűszeres olajra dobom a megfőtt búzával együtt. Borspótló fűszerkeverékkel, egy csipet cayenne-i borssal és sok bazsalikommal ízesítem a só mellett. Friss salátával, a vöröshagyma zöld csírájának darabjaival, (ami az új hagyma kezdete, élettanilag a legértékesebb a télből még fáradt, az újra éhes ember számára) és frissen facsart citromlével tálalom – ehhez Rosét ajánlok, vagy egy könnyű, pezsgő bort a lambruscot.

25 dkg tönkölybúza, (3 dl-s mérőpohár 2 x + tisztított víz, ugyanezzel a pohárral 4 x a főzéshez) bő 1kg fehérrépa, 10-15 dkg tisztított vöröshagyma 3-4 dl olaj 1 fej fokhagyma fűszerek Balla Katalin életmód szakértő biokatalin@gmail.com +36 70 246 3065

16

A teljes cikket elolvashatja a www.csakanoknek.hu oldalon.


A testünk gyógyító központ „A szerelem a gyomron/hason/ keresztül hat”,” gyógyulás is a gyomron keresztül hat”,„ A has a második agyunk”… ezek a sokak által ismert szólások sok igazsággal bírnak. Az ünnepek kulináris kilengései után érdemes megnézni az igen fontos szerepet játszó emésztési rendszert. A testünk körülbelül 70 billió sejtje ugyanazt csinálja kicsiben, mint mi Keveset gondolunk rá, de valójában magunk. Rendszeresen esznek, isznak érdemes tudni, hogy az emberi test egy és a felesleges anyagokat kiválasztják. fantasztikus, nagyon összetett, mégis logikusan működő biológiai gyár. Az élet ekképpen való fenntartása részben automatikusan működik. Ilyen például a lélegzetvétel, amire nem is figyelünk oda, mégis az élet alapvető elemei közé tartozik. Ahogy arra sem fordítunk külön figyelmet, hogy az izmaink hogyan húzódnak össze, vagy ernyednek pihenő állapotba. Csupán felállunk, vagy éppen elindulunk, amikor a szándékot megfogalmazzuk magunkban. A test azonnal mozdul, minden részünk hatalmas összhangban teszi a dolgát. Ha a táplálék és folyadék felvételben és A táplálkozásnak az a része tudatos a kiválasztásban valami blokk van, és ez cselekvés, amivel az ételt magunkhoz hosszabb ideig fennáll, akkor ennek a vesszük. Azonban az a kémiai, fizikai és testrésznek a rezgése már más lesz, mint biológiai folyamat együttes, ami az evés a természetben működő őserő rezgése és pillanatától megindul, már koránt sem a előbb-utóbb ez betegségek kialakulását tudatosított cselekvések folyamatának hozza magával. Minél korábban összessége. Éppen ezért érdemes egy reagálunk a rendellenességekre, annál kis figyelmet szentelni arra, hogy mi is egyszerűbb a gyógyulás. történik a testben valójában. A teljes cikket elolvashatja a www.csakanoknek.hu oldalon.

Busch-Turcsányi Éva a természettudományok docense eva.turcsanyi.busch@gmail.com eva-turcsanyi-busch.wixsite.com/budapest

17


Esszenciális egészség Ezek a diszharmonikus áramlások pedig képesek megváltoztatni a sejtműködést, ezzel megváltoztatva az eredeti, egészséges és harmonikus működési folyamatokat. Ez pedig akár lelki eredetű, de valós, fizikai megbetegedéseket hozhatnak létre. Mindez a közösségekre kivetítve azt jelenti, hogy közösségi gondolkodás szintjén is megjelenik a rendezetlenség, akár a kilátástalanság, a jövőkép nélküliség, ami pedig létrehozhat egy nagyon pesszimista, életenergiától, tápláló erőtől távoli dimenziót. Mindez A Gyógyika szer olyan készítmény, azt jelenti, hogy egyéni, közösség és ami a tapasztalatok szerint nagyon össztársadalmi szinten is érdemes a szer sok szempontból képes létrehozni a rendező erejét igénybe venni. testi-lelki egyensúlyt. Mi a titka ennek a tiszta növényi esszenciának? Az emberek gondolkodása még mindig nagyon eltér abban, hogy mennyire elfogadóak a gyógyító szer tekintetében. Nézzük először az alapfogalmat. Maga a szer, egy olyan rendező folyamat, ami képes az életet tápláló, segítő, fenntartani képes rend felé hangolni az egyes embert. Olyanok számosan vannak, akik rosszul érzik magukat a bőrükben. Mindezt szó szerint értve, hiszen se szeri, se száma a tüneteknek, a kialakulóban lévő, vagy már kialakult betegségnek. A tehetetlenség, a felismerés hiánya, ezeknek a különböző kombinációja a gondolati térből kiáramolva, hatást gyakorolhatnak a sejtekre.

Megfogalmazhatjuk úgy is, hogy minél több egyéni életben jön létre a kiegyensúlyozott, életigenlő rend-szer, annál inkább válik lehetségessé, hogy a jó fizikai, testi-lelki, mentális állapotában is jól lévő emberhalmaz, települési szerveződésben közösségként, országos szemléletben társadalomként megélve a rendszert, pozitív, élettámogató döntési helyzeteket teremthet magának.

gyogyikaszer.hu

18

A teljes cikket elolvashatja a www.csakanoknek.hu oldalon.


Nyár köszöntő Hajdan Vali módra Hajdan Vali: Napos gondolatok

Hajdan Vali: Tavaszi útravaló Kihúztunk egy szerencsés jó lapot, s egymással ketten három hónapot! Lelkünk ha éhezett, testünk is jól lakott, egyikünk itt, másikunk ott lakott! Igaz, jól tudjuk, ezen a télen, táncoltunk sokszor borotvaélen! De, átléptük együtt e bűvös időt, éreztünk forrót s hűvös levegőt! Ajándék legyen a tavaszvárás és ne csak a hében hóban járás! Közös piálás, együtt kajálás, mindenért legyen szívünk ma hálás! Lehet a lóról néha leszállás, a szerelemvonatból nincsen kiszállás! Nem lesz már gyerek, sem közös szülés, legyen jó állás, sok közös ülés! Ölelés, csókok, sőt, együtthálás, sok kicsi séta és nagy bevásárlás! Legyen örömteli a sorban állás, s ne jusson eszünkbe soha a válás!

Lehet, hogy valami van abba, mért vagyok szalma, kalapba? Nem tudok nézni a napba, itt ülök szalmakalapba! A 45 fok alap ma, vagy még azt is meghaladja? Budapest ez vagy Havanna? kérdezi tőlem az Anna. Milyen lehet a szavanna, és ott egy forró lasagna? Az Anyja..! Hőgutát kapok nyaranta, lábamon olvad a gyanta. Az a gyanúm és nem sanda, nem jeges maci a panda. Elég a napból a francba, ne őrülj bele a flancba! Ne vágj folyton a szavamba, van vigasz vígasztalanba! Nem is leszek már ma bamba, jégakkut töltök magamba. Friss szellemet a palackba, hideg vizet a nyakamba. Pólom is rám van tapadva, gyerünk ki gyorsan a szabadba! Ne gyere ellenem ma hadba, csobbanjunk bele a patakba! Ne legyél velem ma haragba, s ne ragadj bele a hajamba! Én sem leszek majd goromba, 125 éves koromba! Gyere most már a karomba, hadd mondjam azt, hogy Caramba! A teljes cikket elolvashatja a www.csakanoknek.hu oldalon. Hajdan Vali +36 70 248 0547

hajdan.vali@gmail.com

19


A jóléthez vezető út titka A szüleid pedig eg yre többször akarták látni a mosolyodat és hallani a hangodat. Több figyelmet kaptál, több időt szántak rád. Felnőttként csak annyiban változik a helyzet, hogy a jólétet, amit megérdemelsz, hiszen te magad vagy a csoda, azt most neked kell előteremtened. Jó esetben szereted annyira magad, hogy mindent megtennél a saját boldogságodért! A jólétedért a felelősség most viszont téged terhel és A siker valójában egy szokás lenne? nem a szüleidet! Nos, akkor felmerülhet a kérdés, hogy miért nem szokunk rá sokkal többet. A rossz szokásokat felvenni és kialakítani olyan gyorsan tudjuk. A jó szokások vajon miért mostohábbak? Lehet, az titka, hogy egyáltalán nem is tudjuk, hogy a sikerre is rá lehet szokni? Sokan azt gondolják, a siker kiváltság, adomány, mint a lottó ötös. De ha a Meg kell küzdened önmagaddal siker valójában szokás, amire csak úgy rá lehet szokni, akkor bizony be kell A sport megtanít arra az önfegyelemre, látnunk, hogy könnyebb dolgunk van, amire szükséged van a sikerhez. A zene mint amit eddig valaha is gondoltunk. megtanít arra, hogy bízz magadban, ha egyedül játszol és bízz meg másokban, Sikerre fel! ha velük együtt kell játszanod! A sport is Rögtön kezdjük egy kérdéssel! Te és a zene is megtanít arra, hogy mindig bőség tudattal születtél? Igen, azzal felkészült legyél! születtél. Amikor világra jöttél, minden szükségleted ki volt elégítve. A szüleid Nem elég, ha jókor vagy a jó helyen! vállalták a felelősséget azért, hogy Neked magadnak kell jónak lenni a neked minden alapvető és minden kihíváshoz, amikor a jó időben és a jó kényelmi igényed meglegyen. Nem volt helyen vagy! Mert nincsenek véletlenek! kérdéses a szüleid számára, hogy ez Merd elvenni az élet asztaláról, amiért neked jár. Biztosak voltak benne, hogy úgy érzed tettél valamit! Bízz magadban, te megérdemled ezt a jólétet. Miért? bízz a szerencsében és vedd fel a munkát, Mert ők tudták, hogy te egy csoda vagy! ha ez vezet a sikeredhez! Vélhetően boldog és kiegyensúlyozott Szórádi Rózsa kisbaba voltál. Minden földi jót +36 30 341 8660 gügyögéssel és mosollyal háláltál meg. rozsa.szoradi@gmail.com

20

A teljes cikket elolvashatja a www.csakanoknek.hu oldalon.

www.flavonmax.com/ szoradirozsa


21


Légy merész trendkövető Cseréljünk szőnyeget és megváltozik a szoba hangulata Vannak olyan tudatos élettér rendező vásárlók is, akik az évszakokat, vagy a személyes hangulatukat követve, évente akár több alkalommal is lecserélik a szőnyegeiket. A szőnyeggel való térrendezés, a színek, minták, stílusok megváltoztatása kifejezetten előnyös, hiszen nagyobb átalakítás nélkül is megújíthatjuk a terek hangulatát. Lehetünk bátrak, merészek, vagányak, vagy éppen visszafogottan elegánsak, klasszikusak, aszerint, hogy a személyes A trendkövetés fogalmát általában igényeinknek éppen mi felel meg a a divathoz kapcsoljuk. Ritkán legjobban. jut eszünkbe, hog y a laká s dizájn kialakításánál is lehetünk trendkövetők. Pedig az aktuális trendeket a szőnyeg és lakástextil esetén is érdemes figyelemmel kísérni. A lakás adottságait és a benne élők személyiségét is be kell kalkulálni a döntésnél, de lehetünk merészebbek a szín, vagy a minta kiválasztásánál.

22

Ha a lakás bármely részére gondolunk, a Leguan üzletházban olyan széles spektrumú kínálatból választhatunk, amely a legkülönlegesebb kívánságnak is megfelel. Biztosan mondhatjuk, hogy itt mindenki megtalálja a neki megfelelő szőnyeget akár a nappaliról, vagy a lakás bármely részéről van szó. Az egyedi készítésű szőnyegek terén is a Leguan üzletek kínálatára érdemes támaszkodni.

A legtöbb vásárló hosszú időre tervez, amikor szőnyeget választ. Azonban a trendek ma már sokkal gyorsabban változnak, mint korábban. Emellett az egyéni igények követése is fontos a szőnyegtervezők számára. A mai szőnyegvásárlók nem riadnak meg attól, hogy gyakrabban cseréljék ki a szőnyegeket a lakásban. A teljes cikket elolvashatja a www.csakanoknek.hu oldalon.

Novák Andrea vezető tervező, tanácsadó

www.leguanburkolat.hu


10% KEDVEZMÉNY TERMÉKEINKRE

23


Egy lélekfilmes ars poetikája A szeretetteljes figyelem, amit kapnak a közös munkában a lelküket is táplálja. Nem csak az emberi teljesítőképességet tartom fontosnak. Az is lényeges, hogy a lelkünkkel is benne legyünk abban, amit alkotunk. Ezért is lettem lélekfilmes. Ez azt jelenti, hogy én nem csak az elmém szintjén készítem a felvételeket, vágom össze az anyagot, hanem a teljes lelkemmel is benne vagyok. Ettől talán érzékenyebb vagyok a hely adottságaira, jobban észreveszem a jó beállításokat. Ráhangolódom a megrendelőre és így jobban megérzem mit is szeretne. Nagyon Sokáig nem találtam meg azt, hogy szeretem az esküvői megbízásokat. miben vagyok jó? Arra gondoltam, hogy lesz valami, ami nekem való. Kaptam egy kamerát és elkezdtem használni. Amikor elkezdtem a kamerával dolgozni, arra jöttem rá, hogy segíteni tudok evvel a munkával az embereknek. Megéreztem, hogy ez lehet az én utam. Új dolgok létrehozása a célom. Nagyon fontos nekem, hogy akinek filmet készítek, a lelkemmel kapcsolódjam a feladathoz. Ezek a filmek a pár számára fontosak A filmmel lehet ebben a korban a és bármikor visszanézik őket, akkor legtöbb emberhez elérni. Hiszek újra átélik az egészet. Örömet és abban amit csinálok, és hiszek abban, boldogságot, tehát lélektöltést ad újra hogy pont azok találnak rám és kérik a és újra a kapcsolatukban. Nem azt a célt munkámat, akiknek rám van szükségük. szolgálják csupán, hogy dokumentálják Nagyon figyelek a forgatások során arra, a megtörtént eseményt. Azt is szolgálja hogy bátorítsam a megrendelőimet. minden filmem, hogy emlékeztessen, hogy megőrizze azt a fennkölt pillanatot, Motiváljam őket. amit ott együtt átéltek egymással, a szeretteikkel, a rokonaikkal, barátaikkal, ismerőseikkel. A teljes cikket elolvashatja a www.csakanoknek.hu oldalon.

24

Orosz Péter kisfilm készítő +36 30 4979005 www.lelekfilmes.hu


Gyógyító kristályok érintése

Az ásványok és kristályok élő szellemiséggel és tiszta lelkülettel az élet szolgálatában állnak, segítik az ÉLŐ minden előfordulását, legyen az akár ember, állat, növény vagy víz… Létük és létezésük alapja hogy harmonizálják, erősítsék, gyógyítsák és kiegyenlítsék a különböző energiaszintekek, legyenek azok bárhol is. Létük jelenléte egy áldás és csodálatos változás, átalakulás és gyógyulás kezdete lehet mindazok számára, akik hajlandóak és nyitottak feléjük. Számos ismert és kevésbé ismert, igen erős és intenzív kristály létezik, specifikusan alkalmazhatóak különböző betegségekre, tünetekre és természetes energiapótlásokra. Számomra az egyik legközelebb álló és hatását illetően páratlan képességekkel, és különleges erőkkel bíró ásvány a KIANIT. Érdemes megismerni kiváló tulajdonságait.

A Kianit mottója: „Segítek megváltoztatni a gondolataidat!” A kianit egyik különleges képessége révén, belső vezetőként segít megformálni, kialakítani a szavakat és a mondatokat, gondolatilag és a beszédben is. Erőt ad a kommunikációhoz, az önkifejezés és az önfelvállalás mindennemű hang használathoz. Általa egyszerűbben, őszintébben és szívből szólóan leszünk képesek kinyilatkoztatni, másokhoz szólni, megbeszélni a problémáinkat és meghallgatni másokat is. Rendszeresen meditálva, viselve, nyugtatja a lelket, és finoman oldja a lélek azon terheit, melyek elfojtott, ki nem kommunikált érzelmek, gondolatok, félelmek, fájdalmak és régi sérelmek blokkolnak.

Lelk i szinten, eg y f ajt a b első rendszerességet tanít, fejlesztve a megkülönböztetési és fontossági sorrendet felállító képességeinket. Segít felülemelkedni a mindennapi élet apró gondjain és helyzetein úgy, hogy szemünk előtt tudjuk tartani a valódi utunk, célunk és feladatunk irányát. A teljes cikket elolvashatja a www.csakanoknek.hu oldalon.

Laczkó Pál – Laymoore Életmód szakértő, Lélekgyógyász +36 20 439 5659 larimarkristalykapu.hu larimarpablo8@gmail.com

25


A smaragdfa titka

Kutatási eredmények és technológiai fejlesztések ötvözésével zöld cellákat valósítanak meg a Smaragdfák ültetésével azokon a területeken, amelyek az aszálynak köszönhetően sivatagosodásnak indultak az elmúlt évtizedekben. Ezek a zöld cellák az adott térséget számos előnyhöz juttathatják, javítva az adott mikroklímát, a csapadék hasznosítását és a levegő minőségét, emellett gazdasági hasznot is termelnek az amúgy is hátrányosnak számító harmadik világban. Ezek az alapgondolatai a Szahara zöldítése programnak, amiben Prof.Dr.Steier József évek óta jelentős szerepet játszik. A sivatag zöldítése gyerekkori álma, ami mára valósággá válhat. A program azonban nem csupán az afrikai térségben hoz rendkívüli eredményeket.

Megközelítően 26 hasznos tulajdonsága van a smaragdfának. Ilyen többek között, hogy mézelő fa, a virága nagyon intenzív hatást gyakorol a méhekre, ráadásul a méhcsaládokat nem kell mozgatni, áttelepíteni, ami komoly gazdasági értékkel is bír. A fa levele állati takarmányozásra nagyon alkalmas, ezért az állattartók szempontjából is lényeges tulajdonsággal bír. Emellett a levél rész kiváló talajjavító, így a mezőgazdasági hasznosítása kiemelten ajánlott. A fa törzse nagyon jó minőségű, könnyű faanyagot biztosít, ami például a bútorgyártás szempontjából lehet lényeges.

Világos színe és vízállósága ideálissá teszi épületasztalos-ipari felhasználásra is, valamint hordókészítés és hajóépítés során is alkalmazható. A fa kedvező tulajdonsága, hogy rendkívül gyorsan nő, ezáltal meglepően gyorsan eléri azt az állapotot, amikor már letermelhető. A virágát Németországban gyógyteaként is használják, tehát még egy olyan tulajdonsággal bír, ami miatt érdemes akár kisebb, akár nagyobb területen ültetni. A teljes cikket elolvashatja a www.csakanoknek.hu oldalon.

26

Prof. Dr. Steier József közgazdász, agrár szakmérnök titkarsag@sunwo.eu +36 70 946 3954


27


28

Csak a Nőknek Magazin 2018 június  
Csak a Nőknek Magazin 2018 június  
Advertisement