Issuu on Google+

borito2009_04_szin.qxd

11/14/09

XVIII. évfolyam 2009/4 Ára: 500 Ft

1:35 PM

Page 3

C S A LÁ D G YER M EK I F JÚ S Á G

SZAKMAI KÉPZÉSBEN RÉSZESÜLÔ , SZAKELLÁTÁSBAN ÉLÔ FIATALOK ISKOLAI PÁLYAFUTÁSA

GYERMEKEK

EGY NEVELÔ SZÜLÔ

A HATÓ SÁGOK

VALLOMÁSAI

ÚTVESZTÔ JÉBEN

A FIATALKORÚAK BÜNTETÔ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSÁNAK HATÉKONYSÁGA


CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG ß Fôszerkesztô H erczo g M ária

ß Olvasószerkesztô Win dt Szan dra

ß Felelôs szerkesztô

LAPSZERKESZTÔ K

G yô rfi Éva

P ik K atalin

G áspár K áro ly

szociológus

M o ln ár László

gyógypedagógus

Saln é Len g yel M ária

SZERKESZTÔ BIZOTTSÁG

Mo ln ár Zo ltán

ß Lapterv

A czél A n n a

zaft stú dió

ß Nyomás In n o vaP rin t

1012 Budapest, Logodi utca 24. tel.: 06 1 225-3526. fax: 06 1 225-3525 e-mail: csagyi@ csagyi.hu weboldal: www.csagyi.hu

ß ALAPÍ TÓ K Országos Orvostudományi Információs Intézet és Könyvtár gyermek- és ifjúságvédelmi felügyeleti és továbbképzési önálló osztálya és a Fôvárosi – nkormányzat Gyermek- és Ifjúságvédelmi Ügyosztálya

ß KIADÁS ÉS TERJESZTÉS Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelten Közhasznú Egyesület ISSN 1216-8416

Szirmai G áb o r

gyógypedagógus

pedagógus

egyetemi hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem

G áspár Saro lta

H o do sán R ó za

pszichológus

ß SZERKESZTÔ SÉG

pedagógus

C sab a R éka

B o g n ár M ária

Szü cs B t.

D r. Sáska G éza

SZÁMUNK SZERZÔ I

pszichológus

ß Tördelés

jogász

D ro sztmérn é K án n ai M ag do ln a

D r. K ato n án é dr. P eh r Erika

ß Fotó

P ieg eln é dr. C sén yi M ag do lna

szociológus

G ayer G yu lán é

In zelt Éva

szociológus gyógypedagógus

PhD hallgató Eötvös Loránd Tudományegyetem Á JK Kriminológiai Tanszék

D r. G eréb Á g n es

Elieen M ayers P aszto r

szülész-nôgyógyász szociálpolitikus

szociális munkás, egyetemi tanár, a Kaliforniai Long Beach-i Egyetem professzora

D r. K o vács Á g n es

P ieg eln é C sán yi M ag do ln a

gyermekorvos

ügyvéd, családjogász

D r. M átay K atalin

R ácz A n drea

gyermekorvos

szociológus

Nemén yi Eszter

Veres K in g a

szociálpolitikus

közgazdász

G edeo n A n do r

Ih ász M árta

MEGRENDELÉS A magyar család-, gyermek- és ifjúságvédelem jelenleg egyetlen szakmai folyóirata kéthavonta jelenik meg. Szerkesztôkként fontosnak tartjuk, hogy az érezhetô szakmai és egzisztenciális bizonytalanságban megkíséreljük egy-egy jelenség objektív és többoldalú megközelítését, a vélemények ütköztetését, a korrekt tájékoztatást. Nem kötelezzük el magunkat egyetlen gyermekvédelmi irányzat mellett sem. Az optimális megoldásokat, a legeredményesebb formákat, a segítés legcélszerûbb módozatait keressük. Szeretnénk részt vállalni a bizonytalanságok megszüntetésében, a család- és gyermekvédelem döntéshozóinak befolyásolásában. Lapunk nyitott: minden hasznos, gondolatébresztô javaslatot, kezdeményezést szívesen veszünk és érdeklôdéssel várunk. Ön is érdekelt - legyen olvasónk,

szerzônk, támogatónk! A M egrendelôlap letölthetô a www .csagyi.hu oldalról vagy elküldhetô e-mailben. ß

A megrendelôlapot kérjük a következô címre elküldeni: C salád, G yermek, Ifjú ság Eg yesü let, 1 3 8 0 B u dapest, P f.: 1 0 6 1

A megrendelés alapján számlát állítunk ki, az elôfizetést kizárólag átutalással, az alábbi számlaszámra lehet teljesíteni:C IB 1 0 7 0 0 7 3 2 -4 3 4 6 7 9 0 9 -5 1 1 0 0 0 0 5 (K érjü k a kö zlemén yb en jo g címkén t tü n tesse fel a meg ren delô n is szereplô n evet és a „ lapelô fizetés” szó t, h o g y a b efizetése azo n o síth ató leg yen !)

A lap ára 500.-Ft, az éves elôfizetési díj 3000.-Ft, diákkedvezménnyel 2000.-Ft.

M EGRENDEL Ô Alulírott, elôfizetek a Család Gyermek Ifjúság ................ évi számaira. Kérem, küldjenek számlát! ME G R END ELÔ

SZEM ÉLY NEVE:..................................................................................................

INTÉZMÉ NY:....................................................................................................................

(a számlán szereplô név és cím) P O STÁ ZÁ SI C Í M :............................................................................................................... B efizetés jelleg e:

átutalási számla alapján

D átu m, aláírás, b élyeg zô :..................................................................................................

A megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztôség véleményét tükrözik. Az újságban megjelenô képek illusztrációk. A borítón látható gyermekrajzok alkotói: Gyányi Dominika, Gyányi Friderika, Ivánku Boglárka, Lôrincz Barbara, Lôrinc Alexandra.


Tartalom ■ BEVEZETÔ ß

G yô rfi Éva: Lemo rzso ló dás-esélyes g yerekek

4

■ FÓ KUSZBAN ß

C sab a R éka: Nemi szerep-játék két felvo n ásb an . A z ó vo dáso k n emi szerep sztereo típiáib an , az elmú lt 2 5 évb en b ekö vetkezett válto záso k vizsg álata (II. rész)

6

■ M ÉRL EG ß

H o do sán R ó za-R ácz A n drea: Szakmai képzésb en részesü lô , g yermekvédelmi szakellátásb an élô fiatalo k isko lai pályafu tásán ak vizsg álata

14

■ BESZÉL GE T É S ß

Veres K in g a: „ És a n yo lcadik n apo n ”

25

■ BESZÁM OLÓ ß

P ieg eln é dr. C sén yi M ag do ln a: „ G yermekek a h ató ság o k ú tvesztô jéb en ”

28

■ BEM UTATJUK ß

Eileen M ayers P aszto r: Eg y n evelô szü lô vallo másai

29

■ AJ ÁNL Ó ß

In zelt Éva: A fiatalko rú ak b ü n tetô ig azság szo lg áltatásán ak h atéko n yság a: a fiatalko rú elítéltek

u tán kö vetéses visszaesési vizsg álata

35

■ M OZAIK ß

Értesítés

38

2009/4. SZÁM

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

3


B E VE Z E T Ô

Lemorzsolódás-esélyes gyerekek Az elmúlt tíz évben az iskolai lemorzsolódást vizsgáló kutatások jellemzôen olyan résztémaköröket elemeztek, mint roma tanulók és iskolai sikertelenség: milyen szociológiai, tanulásszervezési tényezôk játszanak szerepet a roma tanulók kedvezôtlen iskolakezdési körülményeinek kialakulásában, illetve a kezdés zavarai miként hatnak a késôbbi iskolai pályafutásra, mennyiben játszanak szerepet a még mindig magas iskolai eredménytelenségben, kimaradásban, a hátrányos helyzetbôl adódó kudarcok és következményeik a másodlagos szocializációs színtereken, a szakiskolai tanulók témaspecifikus jellegzetességei (pályaválasztási elôzmények, motivációk, munkaerôpiaci ambíciók, tanulási nehézségek, magatartási problémák). Kevéssé volt elemzett a kudarcok rétegzôdése, az egyes életkori szakaszokban elszenvedett negatív hatások egymásra épülése, hosszú távú kihatásai. Szinte teljesen kimaradt a kora gyermekkori élethelyzetek figyelembe vétele, és az iskolán kívüli dimenziók – család, szabadidôs tevékenységek – átfogó hatáselemzése, az iskola mellett létezô közösségi szolgáltatások eredményességének, lehetséges egymást erôsítô-kiegészítô hatásainak számbavétele. Sokféle bizonyíték van arra, hogy a késôbbi tanulási, beilleszkedési zavarok alapvetôen a koragyermekkori hátrányok kiegyenlítetlenségébôl adódnak. Havas Gábor óvodavizsgálata pedig egyértelmûen jelzi, hogy a roma gyerekek annak ellenére sem tudnak nagy számban felkészülni az iskolára, hogy az iskolai elôkészítô év kötelezô, és ennek – meg persze a sokkal korábbi óvodába járásnak, szülôi készségfejlesztésnek, támogatásnak – kiemelkedô jelentôsége lehetne. Az óvodai kutatás szomorú eredménye szerint éppen azokon a területeken kevés az óvodai férôhely, gyengén ellátottak az intézmények, ahol a leginkább rászoruló gyerekek élnek, másrészt alig van olyan program, ami erôsítené a szülôt annak megértésében, hogy miért olyan fontos mindez. A sokezer, törvény szerint beiratott, de óvodába nem járó gyerek jó eséllyel azok közé fog tartozni, akik késôbb iskolai kudarcokat szereznek, lemaradnak, és nem képesek elvégezni sikeresen az iskolát, nem fognak továbbtanulni.1 Kevés számú értékelô tanulmány jelenik meg az egyéni segítségnyújtás (pl. mentorálás) és a rendszerszerûen mûködtetett segítô aktivitások (pl. integrációs normatíva) hatékonyságáról. És – noha sokféle fogalomhasználat van érvényben – alig látszik maga a célcsoport:a lemorzsolódással fenyegetett vagy lemorzsolódott gyerekek, a hozzájuk vezetô utak, és az ér1 Havas Gábor: Esélyegyenlôség, deszegregáció, in: Zöld Könyv 2008. A magyar közoktatás megújításáért, ECOSTAT, Budapest, 2008

444

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

2009/4. SZÁM

demi segítséget jelentô beavatkozási módok, második esélyek. M ostani lapszámunkban egy olyan vizsgálat tapasztalatairól számolunk be, amelyik kifejezetten a gyermekvédelmi szakellátásban lévô gyerekek szakiskolai pályafutását elemzi. Végsô konklúziója alapján, annak ellenére, hogy a gyermekotthonban vagy nevelôcsaládoknál nevelkedô gyerekek érzékelhetôen több segítséget és támogatást kapnak az ôket körülvevô felnôttektôl a tanuláshoz, pályaválasztáshoz, mint hasonlóan hátrányos helyzetben lévô, de nem szakellátásban nevelkedô diáktársaik, éppúgy a lemorzsolódás-esélyesek közé tartoznak. Vagyis a családból történt kiemelés számos helyzetben kompenzálhat és kompenzál, számos vonatkozásban – és ilyen az iskolai elômenetel, munkaerôpiaci esélyek – viszont a befektetett többletmunka nem mutat megtérülést, vagy csak nagyon nehezen mérhetôt. Sajnálatosan kevéssé kutatott és ismert ennek oka. Ugyanakkor, ha szûk fókusszal ugyan, de erre koncentrálunk, leírható az iskolai karrier tekintetében több hasonló, a részterületek megfigyeléseit egybekötô, általános jelenség is: •nRendszerint a szakiskolában már az általános iskola alsóbb osztályaiból áthozott magatartási gondok jelentkeznek elôször, majd ezt követik a tanulási gondok. Alig láthatóak viszont az óvodából, vagy még elôbbrôl hozott problémák. •nEgyre több kutatás feltárja az összefüggést atekintetben, hogy a koragyermekkori sérülések miként hatnak a késôbbi tanulási, magatartási problémákra. •nAz általános iskolák tömeges gyakorlata a segítségnyújtás helyett a súlyos gondokkal küzdô tanulóktól való megszabadulás lehetôségének keresése. •nA roma gyerekek kétharmada szakiskolákban tanul tovább. •nNagyon sok tanuló és családja már a középfokú iskola kiválasztásánál erôs kompromisszumokra kényszerül. •nA lemorzsolódás általában vagy a 9. vagy a 10. évfolyamon zajlik, és ez összefügg azzal a sajnálatos ténnyel is, miszerint az ekkor folytatott általános képzés erôsíti a tanulással kapcsolatos negatív attitûdöket, a feleslegesen elsajátítandó ismeretek érzetét. •nNagyon magas a hiányzások száma, ami az iskolával szembeni negatív attitûd megnyilvánulásaként is értelmezhetô. •nA felzárkóztató programok, korrepetálások alig mutatnak eredményességet, nagyon magas a bukások aránya.


B E VE Z E T Ô

•nA kudarc jeleként azonosítható az is, hogy sokan szakmát, iskolát szeretnének váltani, elégedetlenek aktuális választásukkal. •nA szakiskolai képzésben részt vevô fiatalok maguk sem igazán motiváltak a tanulásban, problémáik oldásában, nem tesznek sokat kudarcaik elkerüléséért. •nM inél nagyobb egy iskola tanulói létszáma, annál kevéssé esélyes a személyre szabott segítség, az egyéni fejlesztési program. •nJellemzô a rossz, nem kielégítô iskolai közérzet. •nCsak kevesen terveznek továbbtanulást, többségében minél hamarabb szeretnének kijutni a munkaerôpiacra, néhányan érettségit terveznek, vagy még egy másik szakmát, felsôfokú tanulás igénye egyáltalán nem fordul elô. M indez a sürgetônek érzékelt szükség ugyanakkor nem jár együtt a megfelelôen informált döntési helyzetekkel. •nA fiatalok többségének nincs reális elképzelése saját jövôjérôl, lehetôségeirôl. Jelenlegi helyzetüket nem képesek és nem akarják értelmezni, nem ismerik a segítséghez vezetô utakat, szolgáltatásokat. •nA diákok többségének nincs kitûzött, személyiségére pozitívan ható célja, nincs példaképe, nincsenek vágyai, sodródnak, túlélnek. •nA kimaradók késôbbi munkaerôpiaci helyzetét vizsgálva megállapítható, hogy egynegyedük másik iskolában folytatja, egyharmaduk alkalmi vagy illegális munkát talál, és közel 40% -uk munka nélkül marad. A lemorzsolódás okai meglehetôsen összetettek, de a most közölt tanulmány szerint leggyakoribb a tanulók rossz iskolai közérzete, valamint az, hogy a tanulók nem találják helyüket az oktatási, nevelési problémáikat megoldani képtelen szakiskolában. Fontos háttérok lehet a szakiskolában felülreprezentált roma gyerekek esetében az is, amit egy 2000-es kutatás2 támaszt alá, miszerint a cigány szülôk közel fele (48% ) szolgáltatóipari és közel egyharmada (30% ) a tercier ágazathoz tartozó (kereskedelem, vendéglátás) szakmát jelölt meg gyermeke számára. A cigány szülôk választásaikban pontosan követték a szakmák presztízsében bekövetkezett változásokat, és ugyanúgy a szolgáltatóipari és a

2 Liskó Ilona: Cigány tanulók a középfokú iskolákban, in: Ú j Pedagógiai Szemle, 2002. november

tercier ágazathoz tartozó szakmákat szánták volna gyermekeiknek, ahogy ez a nem cigány szülôk esetében jellemzô. A kutatók a rákövetkezô évben azt tapasztalták, hogy a középfokon tovább tanuló cigánygyerekek jóval magasabb arányban jutottak be az építôipari és a mezôgazdasági iskolák 9–10. osztályaiba és ugyanezen iskolák szakmunkásképzôs osztályaiba, mint a szolgáltatóipari, a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmákat oktató iskolákba. A cigány gyerekek szakmaválasztása tehát korántsem az eredeti családi ambícióknak megfelelôen történt. Köztudomású tényként szögezi le bevezetôjében a tanulmány, hogy a „rendszerváltás óta a javuló iskolázottsági szint ellenére folyamatosan újratermelôdik egy jelentôs számú alacsony iskolázottságú réteg.” Évek óta napirenden van a közoktatási rendszer ezirányú felelôsségének kérdése, hiszen a folyamatos fejlesztések, bôvülô eszközrendszer igénybevétele mellett sem képes megakadályozni a (halmozottan) hátrányos társadalmi helyzet és alacsony iskolázottság átörökítésének folyamatát. Ráadásul a fôként hátrányos helyzetû gyerekeket oktató szakiskolákban nem is került sor hasonló oktatás-minôség vagy épp hatékonyság javító érdemi fejlesztésekre. A gyermekvédelmi szakellátásban élô tanulók esetében pedig fel kell vetni legalább egy másik szektor lehetôségeit, feladatait is. A téma egyik szaktekintélyének közelmúltban megjelent tanulmányában3 tett megállapítása szerint az elmúlt 15 év gazdasági-társadalmi átalakulása, és az oktatáspolitikai döntések egyaránt a szakiskolákra hárították a legsúlyosabb alkalmazkodási kényszereket és a legnehezebb pedagógiai feladatokat. Leszögezi azt is, hogy a szakiskola ma már egyértelmûen a leghátrányosabb helyzetû tanulók továbbtanulási formája. E két trend jellegzetes mintázatokat hagy a gyermekvédelem rendszerében nevelkedô fiatalok esetében is. Nem elég a szakiskolák oktatáspolitikai bázisú fejlesztése, az oktatáspolitikai célok számbavétele – ennek erôs hangolódást kell mutatnia a gyereket ellátó minden szektor törekvéseivel, feladataival, és lehetôségeivel is. G y. É .

3 Liskó Ilona: Szakképzés és lemorzsolódás, in: Zöld Könyv 2008. A magyar közoktatás megújításáért, ECOSTAT, Budapest, 2008, 95. o.

2009/4. SZÁM

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

445


FÓ KUSZBAN

Nemi szerep-játék k��t felvonásban ■ AZ Ó VODÁSOK NEMI SZEREP SZTEREOTÍ PIÁIBAN, AZ ELMÚLT 25 ÉVBEN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK VIZSGÁLATA (II. RÉSZ.)1 ■ AZ „ ELSÔ ” FELVONÁS

Jelen kutatás eredményeinek értelmezéséhez elengedhetetlen, hogy ismerjük az eredeti, H. Sas Judit által, 1983-ban, 936 ötéves gyerek megkérdezésével végzett kutatás eredményeit. A vizsgálathoz projektív tesztek2 módszerét alkalmazta, amely három részbôl állt. Az elsô ezek közül azt akarta kideríteni, hogy a gyerekek ebben a korban mennyire vannak tisztában a férfiak és a nôk eltérô szerepkövetelményeivel, és ehhez egy kis történet3 segítségével 15 tárgyról (seprû, bevásárló szatyor, pólya, hômérô, ruhakefe, szög, kalapács, autó, újság, cipôtisztító eszköz, orvosi eszköz, pénz, könyv, töltôtoll) kellett eldönteniük, hogy azok fiúhoz (férfihoz, „apához”), vagy lányhoz (nôhöz, „anyához”) kapcsolódnak inkább, esetleg mindkettônél el tudják-e képzelni. A tárgyak többsége egyértelmûen az egyes nemekhez köthetô (pólya, hômérô, seprû, szög, kalapács) ám némelyik már csak a sztereotípiák és hagyományos nemi szerepfelfogás miatt kötôdik (csak) az egyik nemhez (autó, újság). Ezeknek a számoknak a többsége nem volt meglepô, hiszen ahogy a pólya, a szatyor és a hômérô, valamint a szög, a kalapács a szerzôk szándéka szerint is egyértelmûen kötôdik egyik vagy másik nemhez. Viszont az eredmények kissé más képet mutatnak, mint ahogy az 1983-ban volt. Annak ellenére, hogy a családokban többnyire hagyományos volt a munkamegosztás, a társadalom 80% -ára mégsem jellemzô, hogy a seprû, a bevásárló szatyor, vagy akár a pólya kizárólag az anyák kezében lett volna, a volán pedig csak az apáknál. Ezek a válaszok a szerzô szerint arra engednek következtetni, hogy bár a gyerekek nap mint nap látják, hogy nôk ülnek a volánnál, vagy mennek „munkába”, ahogy a férfiak is mennek bevásárolni, az ezekkel kapcsolatban a környezet (metakommunikáció) mégis azt sugallja nekik, hogy ezek valamiképpen nem „helyesek”, vagyis nem így kellene lenniük, ezért él már bennük is a nemek „helyes” szerepe, annak ellenére, amit maguk is tapasztalhatnak. M indössze nagyon keveseknek (átlagosan

1 A tanulmány I. részét a lap elôzô számában olvashatták (2009/3. szám 7. o.). 2 A projektív tesztek fogalma: A projektív tesztek strukturálatlan, vagy kevéssé strukturált, általában képi eszközök, amelyekkel a személyek rejtett motivációit, érzelmeit, vizsgálják. Az alapfeltételezés, hogy strukturálatlan ingerekkel való szembesüléskor felszínre kerülnek az alany tudattalan gondolatai, rejtett vágyai. A projektív tesztek a pszichoanalitikus iskola sajátjai, céljuk olyan információk birtoklása, nyerése, amelyek egyszerû interjú során nem kerülnek felszínre. IN: Szamosközi István: Személyiséglélektan http://www.mimi.hu/pszichologia/projektiv_teszt.html 3 A mese a következô: A két baba – Zsuzsi és Tamás – elôtt lévô 15 tárgy a babák tulajdona. Sajnos, amikor megvették és kifizették ôket, az üzletben felejtették azokat, és amikor visszajöttek az óvodába, bánatukban álomba sírták magukat. Ezért most alszanak. A kísérletvezetô arra kérte a gyerekeket, hogy válogassák szét a tárgyakat, tegyék a fiú és a lány baba elé azokat, amik csak az övék lehetnek, és hagyják középen azokat, amikrôl nem tudják eldönteni, hogy kié, mert bármelyiküké lehetnek.

644

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

2009/4. SZÁM

10-20% -uknak) volt az a véleménye a tárgyakról, hogy mindkét nemhez tartozhatnak, vagyis ennyien voltak, akik nem választották élesen szét a nôk és férfiak társadalmi és családi szerepét. Fontos lehet majd a változások vizsgálatánál a pénz kérdése. Az 1983-as kutatás eredményei azt mutatják, hogy a gyerekek közül 42% adta mindkét babának, de akik választottak, azok inkább a lánynak, vagy „anyának” adták. Ez, ahogyan már Pongrácz Tiborné is írta, a nôk „pénzügyminiszteri” szerepére utal a hagyományos magyar családokban. Az is említésre méltó, ahogyan a gyerekek különbséget tettek az újság és a könyv között. Az újságot mint a világ dolgaiban való jártassághoz szükséges, politikai és egyéb információk forrását a gyerekek több mint fele csak a férfiaknak adta, és mindössze 28% -uk mondta azt, hogy „mindkettôé lehet”. A nem „konkrét információt”, hanem inkább kitalált, elképzelt világot ábrázoló könyvet azonban már nagyobb arányban, 42,8% -uk adta mindkét babának, viszont akik választottak a két nem közül, azok többen adták a lány kezébe, például mert mesekönyvet gyakrabban látnak az édesanyjuk kezében. A vizsgálat második részében egyszerûen különbözô tulajdonságokról kellett a gyerekeknek eldönteniük, hogy fiúra, vagy inkább lányra jellemzôek.

1. táblázat

A megadott eszközök nemek szerinti szétválasztása az összes megkérdezett gyerek % -ában, az 1983-as kutatásban Eszköz

Seprû Bevásárlószatyor Virág Pólya Hômérô Ruhakefe Szög Kalapács Autó Újság Cipôtisztító eszköz Orvosieszköz Pénz Könyv Töltôtoll

Fiúbabának Lánybabának adta adta 3,1 3,5 2,9 1,5 14,0 16,1 96,4 97,0 87,9 52,0 56,6 46,6 21,7 25,2 22,3

87,9 74,2 86,3 87,3 67,2 58,6 0,0 0,0 1,9 20,0 20,4 26,7 36,3 32,0 38,5

Fiúbabáéés lánybabáé is lehetett 9,0 22,3 10,8 11,2 18,8 25,3 3,6 3,0 10,2 28,0 23,0 26,7 42,0 42,8 39,2


FÓ KUSZBAN

2. táblázat

A megadott tulajdonságok, magatartások nemek szerinti megoszlása a megkérdezett gyerekek válaszainak % -ában az 1983-as kutatásban Tulajdons ág Erôs Bátor Nem ijedmeg Könnyen hazatalál Szép Kedves Szófogadó Vidám Másokkaltörôdik Jólbeosztja a pénzt Ügyes Okos

Inkább fiú 95,6 86,6 81,3 71,2 7,4 11,4 13,1 20,4 31,8

Inkább lány 1,7 8,6 13,1 14,5 79,6 75,9 57,9 48,6 41,2

Mindkettô lehet 2,7 4,8 5,6 14,3 13 12,7 29 31 27

31,9 30,1 27,5

46,7 39,4 43,6

21,4 30,5 28,9

A válaszokból kirajzolódó kép azt mutatta, hogy a gyerekek az egyes tulajdonságokat többnyire „csak” egyik nemre tartják jellemzônek, az adott tulajdonságból az egyiket „kizárják”, vagyis a nemek tulajdonságait szembeállítják. Azok aránya pedig, akik a tulajdonságokat mindkét nemrôl el tudták képzelni átlagosan körülbelül 19% , majdnem ugyanannyi, mint az eszközökkel, tárgyakkal kapcsolatos vizsgálatnál. Bár itt is van három, viszonylag magas arányban mindkét nemhez kapcsolódó tulajdonság, a vidám, az ügyes és az okos. A megkérdezett gyerekek többsége, 70-95% -a mondta, hogy aki erôs, bátor, nem ijed meg, könnyen hazatalál, az fiú, és aki szép, kedves, szófogadó, jól beosztja a pénzt, az pedig elsôsorban lány. A szerzô szerint ez annak a bizonyítéka, hogy az aktív, tevékeny, bátor fiú, és a kedves, szép, szófogadó, a családi gazdálkodáshoz értô lány a gyerekek számára a nemek felnôttektôl tanult modellje. Ezek alapján elmondható az is, hogy a gyerekek a nemeket nemcsak eltérô szerepeik, hanem a személyiségjegyeik alapján is élesen megkülönböztették, és ezt nyilvánvalóan a szocializáció során tanulták meg a felnôttektôl, fôként családjukból. Ez a normarendszer pedig, még ha életük során, saját tapasztalataik miatt változni is fog, ugyanúgy élni fog bennük, és befolyásolja majd életüket. Ezt igazolják Nancy Chodorow már említett könyvében4 leírt kutatások is: W hiting és W hiting a viselkedési változókat nem és életkor szerint összehasonlította. E megfigyelés szerint a fiatal lányok több intim-függô viselkedést mutattak a különbözô kultúrákban, mint a fiúk, ez a különbség az életkor növekedésével megszûnt. Ezzel ellentétben a gondoskodó magatartás nem a fiatal gyerekeket különítette el egymástól, hanem éppen az idôsebb lányok és fiúk között húzott éles határt, amely azután még tovább növekedett. A fiúk minden korban agresszívabbak, mint a lányok, azonban a domináns-dependens viselkedés mindkét nemre jellemzô fiatalabb korban, majd késôbb a fiúk

4 Chodorow i.m.

inkább válnak hajlamossá a dominancia és figyelem felkeltésére, mint a lányok. Az eredményeket összegezve elmondható, hogy a három és hat év közötti fiúk és lányok viselkedésében alig akad olyan különbség, amelyet meg lehetne feleltetni a maszkulin vagy feminin viselkedésmódoknak. A hét és tizenegy év közötti fiúk viszont már szignifikánsan nagyobb mértékben igénylik a dominanciát, és a figyelmet, mint a lányok, a lányok viszont szignifikánsan több gondoskodást mutatnak. Tehát a gyerekek nemcsak valós, saját tulajdonságaik alapján válaszolnak az egyes tulajdonságok nemekre vonatkozó kérdéseire, hanem az alapján, amit a család, a társadalom, és a környezetük az egyes nemi szerepekrôl sugall.5 Végül pedig lássuk a vizsgálat harmadik részének eredményeit, amelyben a gyerekeknek egy mesében szereplô két manóról6 kellett eldönteniük, hogy milyen nemûek. Az eredeti vizsgálat elvégzése elôtt a kutatók tesztelték a két nevet, és a gyerekeknek akkor semmilyen egyértelmû asszociációjuk nem volt errôl a két színrôl a nemekkel kapcsolatban. Csak azt hallhatták a mesébôl, hogy az egyik manó bátor volt, kezdeményezô, udvarias a másikkal, ismeretei voltak, kiismerte magát az idegen helyen is, és vezette a másikat, aki viszont félt, elfogadta a másik kezdeményezését és vezetését, óvatos volt, elôrelátó, a hideg és barátságtalan környezetet otthonná varázsoló, gondoskodó. M égis 76% -uk felismerte, hogy az egyik szereplô – a Kékruhás – a fiú, és a másik – a Pirosruhás – a lány. És mivel indokolták választásukat? 3. táblázat A lányfelis merésének indoklás a az összes indoklás ok % -ában Félt 72,4 Otthont teremt ett 27,0 A fiúfelis merésének indoklás a az összes indoklás ok % -ában Bátor 20,1 Erôs 21,1 Kezdemény ezô 54,3

5 Ez különösen izgalmas kérdés annak fényében, hogy az utóbbi években felerôsödött törekvés a gender mainstreaming kérdésérôl sok félreértésre ad okot, és néhányan úgy értelmezik ezt a kérdést, mintha az volna az állítás, hogy születéskor „nemtelennek” születünk, és bárkibôl bármilyen nemû gyerek, felnôtt lehet, ez választás kérdése. Az a félelem fogalmazódik meg, hogy ez a homoszexualitás választását akarja erôsíteni a heteroszexuális, férfi, nôi szerepekkel szemben. Sajnos nincs tisztázó beszéd errôl, inkább politikai színezetet kap ez a nagyon fontos terület. (a szerk.) 6 Egyszer volt, hol nem volt, az Ó perenciás tengeren is túl volt seholvolt ország. Itt lakott a Pirosruhás és a Kékruhás manó. Egy reggelen a két manó játszani szeretett volna, és azon tanakodtak, hogy mit is csináljanak. A Kékruhás gondolkodott, és kitalálta, menjenek sétálni az erdôbe. A Pirosruhás figyelmesen hallgatta a Kékruhást, és egy kicsit megijedt, mert esôre állt az idô. Figyelmeztette is a Kékruhást, hogy szél van, esôfelhôk jönnek, öltözzön kicsit melegebben. De a Kékruhás megnyugtatta a Pirosruhást, hogy nem lesz semmi baj és elindultak az erdôbe. Mentek, mendegéltek, míg az erdôbe értek. Egyszerre kitört a vihar és úgy fújt a szél, hogy felkapta ôket és befújta az erdô legközepébe. Pirosruhás nagyon félt, de Kékruhás megnyugtatta, hiszen tudta, hogy nem tévedhetnek el, mert ô fel tudja ismerni a fák mohájáról az utat visszafelé. Kékruhás tudta, hogy egy fa odvában kell menedéket keresniük. Megtalálta a legnagyobb odvú fát és letördelte az odút elzáró ágakat. De nagyon barátságtalan volt odabenn, hideg és sötét. Pirosruhás finom szônyeget terített a fán lévô mohákból és meleg takarót varázsolt száraz levelekbôl. Volt nála enni- és innivaló is. Megkínálta a Kékruhást, így aztán perceken belül kellemes otthonná varázsolta az odút. Ott ültek, míg el nem ült a vihar. Akkor aztán felkerekedtek és hazamentek. Itt a vége fuss, el véle.

2009/4. SZÁM

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

447


FÓ KUSZBAN

A lányt a gyerekek közel háromnegyede arról ismerte fel, hogy félt, míg a fiúknál a legnagyobb arányban a kezdeményezés, a vezetô szerep volt a felismerést segítô tulajdonság. Ennek alapján úgy tûnik, a kutatásban részt vevô gyerekek nem feltétlenül a különbözô társadalmi szerep (otthonteremtés-gondoskodás, tudás-ismeret), hanem az aktivitás-passzivitás, szorongáskezdeményezés dichotómia alapján tudják eldönteni a két szereplôrôl, hogy melyik nemhez tartoznak. A szerzô utal azokra a társadalomlélektani kutatásokra, amelyek bebizonyították, hogy a két nem között valóban léteznek bizonyos személyiségbeli különbségek, de megjegyzi, hogy nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az ember személyiségét alakító tényezôk a kora gyermekkortól kezdve tartalmazzák ezeket a különbözô nemekre jellemzô tulajdonságokat és szerepnormákat. Az egyik ilyen fontos befolyásoló tényezô a mese. Ahogyan Vekerdy Tamás írja:„a mese közöl elôször realitást a gyerekekkel. A mese É informál – világképet ad. Teljes világképet – a kisgyerek számára egyedül felfoghatót, képi, szimbolikus nyelven.7 Fejes Tímea Nemi mese címû tanulmányában8 végezte el a hazai népmesei könyvekben megjelent mesék tartalomelemzését arra vonatkozóan, hogy azok hogyan jelenítik meg a nemi szerepeket, és ennek milyen hatása van a gyermekkori szocializációra. Alátámasztja feltételezését, hogy a mesék a szocializáció hatékony tényezôi, és azok szereplôivel ugyan nincsenek közvetlen interakcióban, mégis követendô modellként állhatnak a gyermekek elôtt. A kutatása igazolja feltételezéseit, amelyek a következôk: 1. a népmesék legfontosabb férfi és nôi szereplôit eltérôen mutatják be, ami megjelenik tulajdonságaikban, tevékenységeikben, viselkedésükben, aktivitásukban és társas kapcsolataikban; 2. a fôszereplô gyakrabban férfi, mint nônemû; 3. aránytalanul sok a felnôtt a gyerekekkel szemben; 4. általánosságban az embereket szûk kapcsolatrendszerben ábrázolják a népmesék, de ez a férfi szereplôk esetében gazdagabb, mint az ellenkezô nemûeknél. Nemcsak a népmesékben aránytalan a nemek megjelenése, hanem ahogyan Fejes Tímea is idézi, én is fontosnak tartok megemlíteni néhány kutatást, mely a rajzfilmekben megjelenô nemi ábrázolást vizsgálta.9 Ezek mind azt igazolták, hogy a férfi szereplôk aránya sokkal nagyobb a nôkénél, és az aktívabb karakterek mind hímnemûek. Egy másik kutatás10 arra is rámutat, hogy arra a kérdésre, hogy milyen nemû rajzfilmszereplôkkel szeretnének azonosulni, mindkét nem többsége saját nemét válaszolta, de míg a fiúk 6% -a mondta, hogy ellenkezô nemû szereplôvel szeretne azonosulni, addig a lányok közt ez az arány 17% volt, amit a szerzô többek között annak tulajdonít, hogy a lányok eleve nehezebb helyzetben voltak, hiszen aktív nôi szereplôvel sokkal ritkábban találkozhattak a mesékben.

7 Vekerdy Tamás: Az óvoda és az elsô iskolai évek – a pszichológus szemével. Saxum Kiadó, Budapest, p. 54. 8 Fejes Tímea: Nemi mese. BKÁE TDK dolgozat, Kézirat, 2003. 9 Goodman, K. Durkin 1985. Fejes Tímea idézi, Nemi mese TDK dolgozat BKÁE 2003. 10 Goodman, 1996. Fejes Tímea idézi: Nemi mese TDK dolgozat BKÁE 2003.

844

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

2009/4. SZÁM

■ A „ MÁSODIK FELVONÁS”

A „ fô szereplô k” és a h elyszín Az eredeti kutatás 938 gyerek bevonásával készült, én azonban még csak nagyságrendileg hasonló nagyságú mintára sem számíthattam, mielôtt e dolgozat írásába belekezdtem. Az összesen 10 óvodában (ebbôl négy budapesti, egy vidéki nagyvárosi, három kisvárosi és két falusi intézményben – mind ugyanabból a megyébôl) megkérdezett 191 gyermek, ha nem is reprezentálja az összes 5-6 éves magyar óvodás gyermeket, elég ahhoz, hogy válaszaik alapján összehasonlítást végezzünk az eredeti kutatással, és hogy bizonyos, természetesen csak rájuk érvényes, mégis érdekes és fontos megállapításokat tegyünk nemi szerep sztereotípiáikkal kapcsolatban. Igyekeztem minél több óvodához eljuttatni kérésemet, hogy járuljanak hozzá, hogy a kutatást elvégezhessem náluk. Ebbôl következik az is, hogy a valószínûség törvényei alapján, Budapesten fôleg a sok lakosú, sok óvodával rendelkezô külsô kerületekben volt lehetôségem elvégezni a kutatást, amit majd az eredmények értékelésénél figyelembe kell vennem. Rendkívül hálás vagyok az óvodák vezetôinek, hogy hozzájárultak a kutatás elvégzéséhez, a segítôkész óvodapedagógusoknak, akik lehetôvé tették a megvalósítást, és természetesen a gyerekeknek, akik tapasztalatom alapján érdeklôdônek és nagyon nyitottnak bizonyultak. ■

A ku tatás mó dszertan a M ielôtt elkezdtem a kutatást, kapcsolatba léptem H. Sas Judittal, hogy az ô tanácsai segítségével dolgozzam ki az eredeti módszer aktuális verzióját. A több mint két évtized, amely azóta eltelt, nagy változásokat hozott, és így, változtatnom kellett a módszereken, ügyelve arra, hogy az eredmények összehasonlíthatók legyenek. ■

A mese Az elsô ilyen változtatás az akkori mesében szereplô manók neve volt (Kékruhás és Pirosruhás), mert ma már egyértelmûen eldöntik a gyerekek, hogy melyikük a fiú („természetesen a kék”), és a piros meg „lányos” szín, ezt maguk a gyerekek mondták nekem, amikor igyekeztem felmérni, milyen változtatásokra lehet szükség az eredetihez képest. Ezzel a kérdéssel nehéz dolgom volt, mert bármilyen színekkel próbálkoztam, a gyerekek gyorsan és nagy biztonsággal bármilyen két tetszôleges színrôl eldöntötték, hogy melyik a fiús, és melyik a lányos. Hasonlóan jártam, ha a manók bizonyos tulajdonságairól neveztem el ôket. Felmerült, hogy olyan fantázianevek szükségesek, amelyek egyáltalán nem kapcsolódnak a nemekhez, ám ezt azért vetetettem el, mert tapasztalataim szerint a gyerekeknek nehézséget okozott a számukra „értelmetlen” nevek megjegyzése, és legfôképp annak eldöntése, hogy melyikük mit csinált a mesében, ami viszont a kutatás egyik fontos kérdése. Így újra a gyerekek segítségét kértem, és arra a kérésre, hogy mondjanak két manónevet (nem mondtuk, hogy fiú és lány legyenek), ôk a M orgó és M osolygó nevet mondták. Természetesen könnyû kitalálni, hogy itt is rögtön az a folyamat játszódik le, hogy a nemek tulajdonságait rögtön sztereotipizálják, és szembeállítják, legyen szó a színekrôl, vagy tulajdonságokról. De a késôbbiek■


FÓ KUSZBAN

ben mégis jó választásnak bizonyult a két név, mert bár néhányuknak ez volt az elsô indokuk arra, hogy melyik manó milyen nemû („amelyik morog, az a fiú, és a kislányok a mosolygósak”), legtöbbjük azonban nem ezzel, vagy nem csak ezzel indokolta választását. Valamint azt is tapasztaltam, hogy ha az elején sikerül beazonosítaniuk, melyikük milyen nemû, akkor arra is sokkal jobban emlékeztek, hogy mit csináltak külön-külön. A „d íszletek” A következô fontos változtatásokra a tárgyaknál volt szükség.11 A 15 tárgyból mára néhány elavult, a gyerekek nem igazán találkoznak ma már pólyával, vagy sokan a ruhakefe és a cipôtisztító szerszám funkciójával is bajban lettek volna, a bevásárló szatyor pedig maximum valamilyen szupermarket emblémájával lett volna felismerhetô, ezt pedig természetesen nem akartam. Így a vizsgált tárgyak: – seprû helyett porszívó; – bevásárló szatyor helyett a bevásárlóközpontokban használt bevásárlókocsi vagy kosár; – pólya helyett pelenka; – a cipôtisztító szerszám és a töltôtoll kikerült a kérdések közül, és helyettük két sokkal érdekesebb, és valószínûleg a kutatás szempontjából is fontosabb tárgy került a helyükre:a mobiltelefon és a számítógép (ezek szerepeltek már abban a kutatásban is, amelyet H. Sas Judit végzett 2001-ben, amikor megismételte saját korábbi vizsgálatát)12; – a ruhakefe helyett pedig a fôzôkanalat választottam, mert hasonlóan a háztartási munkához kötôdik, de érdekes lehet, hogy a takarításhoz és bevásárláshoz képest mit gondolnak róla a gyerekek. A vizsgálatban szereplô tárgyakat igyekeztem a gyerekek „kezébe adni”, tehát nem képekrôl, hanem valódi – vagy az azokat helyettesítô játékokról – kellett eldönteniük, hogy szerintük a fiúé, a lányé, vagy nem tudják eldönteni, mert esetleg mindkettôjüké lehet. Azokat a tárgyakat helyettesítettem képekkel, amelyeknél maga a játék már egyértelmûen egyik nem számára készült. Tehát pl. nem egy játékautót, hanem egy autót ábrázoló képet mutattam. A tulajdonságoknál szerencsére semmilyen változtatásra nem volt szükség, ám kettôt („törôdik másokkal”, és „jól bánik a pénzzel”)néhányuknak röviden el kellett magyarázni, de ezután ôk is könnyen besorolták valamelyik kategóriába. ■

■ AZ EREDMÉNYEK

A gyerekek válaszai a tárgyak tekintetében az alábbiak szerint alakultak:

11 A mesét és a tárgyakat igyekeztem egy rövidke, de szemléltetô történettel „összekötni”: azt meséltem a gyerekeknek, hogy a mesében említett vihar a manók házát is felforgatta, és mire hazaértek, a játékaik teljesen összekeveredtek. Majd arra kértem ôket, hogy segítsenek szétválogatni, melyik játék melyik manóhoz tartozik, és melyikrôl nem tudjuk eldönteni, mert talán mindkettôjüké lehet. A gyerekek közül sokan ma is ugyanúgy, mint az eredeti kutatás idején, rövid idô után már az „anyáé”, és „apáé” kifejezéseket használták, ami természetesen ugyanolyan értékelhetô információ. 12 Ennek, az egyébként 300 fôvel megismételt kutatásnak az eredményeit H. Sas Judit nem publikálta, de a kéziratot megkaptam tôle, ami segítségemre volt az eredmények értelmezésénél.

4. táblázat

A megadott tárgyak nemek szerinti szétválasztása az összes megkérdezett gyerek % -ában Eszköz

Porszívó Bevásárlókocsi Virág Pelenka Hômérô Fôzôkanál Szög Kalapács Autó Újság Mobilt elefon Orvosieszközök Pénz Könyv Számítógép

Fiúnak adta

Lánynak adta

7,9 11,0 3,7 4,7 14,1 4,7 94,2 94,2 62,8 55,5 21,5 33,5 21,5 25,1 43,5

67,0 50,8 85,3 75,9 60,2 80,6 1,0 1,6 13,6 14,7 30,4 36,1 34,0 40,3 16,8

Mindkettônek/ egyikneksem adta 25,1 38,2 11,0 19,4 25,7 14,7 4,2 3,7 23,6 29,8 48,2 30,4 44,5 34,6 39,8

M íg az akkori gyerekeknek átlagosan mindössze 10-20% -a mondta az egyes tárgyakról, hogy mindkét babáé lehetnek, tehát ekkora volt azoknak a gyerekeknek az aránya, akik nem választották szét élesen a nemek szerepeit, addig a megismételt kutatás azt mutatja, hogy (ha a szöget, és a kalapácsot nem számítjuk, mert azok nemek szempontjából való megítélése nyilvánvaló okokból nem is nagyon változhatott) ugyanez az arány a mai gyerekek között már 25-30% . A változás, ha nem is nagy mértékû, már ebbôl az összesített adatból látszik. A következôkben részletesen bemutatom, hogy mi változott még, milyen mértékben, és mi az, amirôl a 25 évvel ezelôtti gyerekek is ugyanúgy gondolkodtak, mint a ma megkérdezettek.

■ „ NÔ I DOLGOK”

Ide azok a tárgyak tartoznak, amelyek az eredeti kutatás alapján a „klasszikus” nôi eszközök voltak a gyerekek válaszai alapján, vagyis az akkori gyerekek ezeket a feladatokat fôként a lányoknak, nôknek tulajdonították. A porszívót – amely a háztartási munkát jelképezi, a mai gyerekek több mint 21% -kal kevesebben adták csak a lánynak, mint az eredeti kutatásban a seprût, és 16% -kal többen adták mind a fiúnak, mind a lánynak. A bevásárló szatyor/kocsi összehasonlításában – mely szintén a háztartási munkákhoz tartozik – majdnem százalékra ugyanekkora a változás: csak a lánynak 24% -kal kevesebben, mindkettôjüknek pedig 16% -kal többen adták a mai gyerekek közül. Ez bizonyítja azokat az elméleteket, amelyek arra vonatkoznak, hogy a családokon belüli munkamegosztás kevésbé határozott, mint a 80-as évek elején volt. Sok kisgyerek mondta, hogy a család együtt jár a nagy bevásárlásokra, és hogy „apa is szokott porszívózni”. Á m ami a gyerekek gondozását illeti, koránt sincs ekkora változás. Bár a pelenka esetében, amit 10% -kal kevesebben tar2009/4. SZÁM

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

449


FÓ KUSZBAN

tották csak a lányhoz, és 8% -kal többen mindkét nemhez tartozó tárgynak, láthatjuk, hogy valamivel kevésbé csak a nôi szerepkörbe tartozik a gyermekek gondozása. A hômérô esetében azonban szinte megdöbbentôen hasonló értékek jöttek ki, mint az elôzô kutatásban. Nagyon kicsi (6-7% ), és talán a minta nagysága miatt kevésbé érvényes változásból itt is látható, hogy kevesebben adták csak a lánynak, és ugyanennyivel többen mindkét nemnek. A gyerekekrôl való gondoskodás tehát a gyerekek szerint ma is a lány, az anya feladata. A pénz kezelése, ahogyan azt már korábban is említettem, tradicionálisan nôi feladat, és ezt az elsô kutatás is igazolta. Ahogyan a megismételt kutatás is. Itt is 2-3% -os csak az eltérés abban, hogy gyerekek ma és akkor kinek adták a pénzt, vagyis 45% -uk mindkét nem képviselôjének adta, de akik választottak, azok közül másfélszer annyian voltak, akik a lánynak adták. Ez egyrészt azért fontos eredmény, mert ebben a tekintetben a nôk „hagyományos” otthoni pénzkezelô szerepe megmaradt, másrészt azért, mert úgy tûnik – várakozásaimmal ellentétben –, hogy a gyerekek a pénzt azóta sem a gazdasági hatalom szimbólumának tekintik, hiszen valószínû, hogy akkor a fiúnak adták volna. (Talán nem szükséges itt arról sokat beszélni, hogy a „gazdag ember” többnyire mindig férfi, akár mesérôl, akár filmrôl van szó, vagy, hogy a családokon belül is valószínûleg a férfiak keresnek többet. M indenesetre a gyerekek, úgy tûnik, ebben a korban még egyszerû „háztartási eszköz”-ként tekintenek a pénzre.) Itt említeném meg a könyvet is, hiszen az eredeti kutatás eredményei is arra engedtek következtetni, hogy a képzelt, kitalált, vagy „belsô” világot ábrázoló könyvet, ha választottak a gyerekek, és nem mindkét baba kezébe adták, akkor inkább a lány, mint a fiú kapta. Az arányok azonban nem voltak annyira eltérôek, mint ma. M ert míg akkor 32% adta csak a lánynak, addig eredményeim azt mutatják, hogy a könyv mára kicsit még „nôiesebb” dolog lett, a gyerekek 40% mondta rá, hogy a lányé, és a 25% -os „fiúnak adta” arány ugyanakkora maradt. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszik, hogy az anyák sokkal gyakrabban olvasnak könyvbôl a gyerekeknek, mutatják nekik a képeskönyveket. Az eredeti kutatásban szereplô ruhakefe helyett, a már említett okból, inkább a fôzôkanalat választottam, többek között azért, mert bár a fôzés is hagyományosan nôi feladat, az utóbbi idôben egyre több férfi kezd „beletanulni” a fôzés fortélyaiba, ami a technikának köszönhetôen sokszor kevésbé energia- és idôigényes feladat, és egyre több férfi szakácsot láthatunk a televízióban is, a „fôzôs” mûsorokban, vagy a reklámokban. Á m ez, úgy tûnik, a gyerekekre nincs hatással, hiszen azt láthatjuk, hogy 80% -uk adta csak a lánynak, és csak 15% -uk mondta, hogy mindkettôjüknek adná. Ú gy tûnik, a konyha megkérdôjelezhetetlenül a „nôk birodalma” a gyerekek szemében.

■ „ FÉRFIAS FELADATOK”

Ide azokat a tárgyakat sorolom, amelyeket az eredeti kutatásban a gyerekek többségükben a fiúnak, vagyis a férfiaknak adtak. A szög, és a kalapács jellegzetesen férfias, a fizikai munkára utaló eszközök, és ebben a tekintetben az akkori és a mai gyere-

44 10

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

2009/4. SZÁM

kek válaszai között meglehetôsen kicsi a különbség, ami természetesen nem meglepô, hiszen fizikai munkát azóta még inkább csak a férfiak végeznek. Az újságolvasás, amelyrôl az eredeti kutatás is megmutatta, hogy tipikusan „férfi feladat” – és ahogyan H. Sas Judit is értelmezte, a világról, politikáról való tájékozódás –, a mai gyerekek válaszai alapján ugyanúgy maradt a férfiak dolga. Az autó, annak ellenére, hogy ma már sokkal elterjedtebb és általánosabb, mint a 80-as évek elején, ma is presztízs értékû tárgy, státusszimbólum. Ebben a vonatkozásban szintén fontos eredménynek tekinthetô, hogy míg az eredeti kutatásban a gyerekek döntô többsége, majdnem 90% -uk a fiúnak ítélte az autót, a mai gyerekek már csak 63% -a, és az autót csak a lánynak adók aránya is megtöbbszörözôdött, 2% -ról, 14% -ra nôtt. M ég így is nagy többségben vannak persze azok, akik szerint a férfi kezébe „való” a kormány, a változás mégis jelentôsnek tekinthetô, hiszen azok száma is megduplázódott, akik mind a lánynak, mind a fiúnak adták az autót.

■ „ KÖZÖS JÁTÉKOK?”

Ahogyan már említettem, a mobiltelefon, és a számítógép ma már fontos részei az életünknek. Ebben az esetben a 2001es kutatás eredményeit használom fel az értelmezéshez. A mobiltelefont a mai gyerekek közel fele adta mindkét nem képviselôjének és 30% -uk a lánynak. Az indokot a gyerekek sokszor maguk fogalmazták meg: „anya szokott sokat beszélgetni telefonon”, „a lányok beszélnek többet”. Ez az adat mindenképpen érdekes a 2001-es kutatás eredményeihez viszonyítva. Akkor ugyanis a gyerekek fele adta a fiú kezébe, és mindössze 910% volt azoknak az aránya, akik kifejezetten a lányok kezébe adták volna. A mai gyerekek fele viszont mindkettô kezébe adta, és 30%uk csak a lány kezébe. Valószínûleg itt az történt, hogy mivel a mobiltelefon már olyannyira mindennapos jelenség, hogy nem képvisel olyan presztízsértéket, mint hét évvel ezelôtt, és így a gyerekek azt mondták, amit valóban látnak. Vagy itt egy újabb nôi sztereotípia is befolyásolhatja véleményüket, vagyis – ahogy ôk maguk mondták – az, hogy a nôk beszélnek többet. Így mivel a telefon ma már egyszerûen csak az az eszköz, ami segítségével még többet beszélhetünk, ha választanak a nemek közül azt a nôkhöz kötik inkább (10% -kal többen adták csak a lány kezébe). A számítógép esetében nem beszélhetünk ilyen változásról. A 2001-es vizsgálat eredményei nagyon hasonlóak voltak a mobiltelefon és a számítógép tekintetében, és a számítógéprôl ezt az én, mostani kutatásom alapján is elmondhatjuk, hiszen azt a fiúk kezébe adták a legtöbben (43,5% ), és csak a lánynak 16,8% uk adta. Ebben a tekintetben tehát nincs változás. Személyes tapasztalatom azonban az a számítógéppel kapcsolatban, hogy azt a lányok is ugyanolyan érdekesnek és izgalmasnak találják, mint a fiúk, amikor azonban azt kellett eldönteni, hogy kinek adják, akkor a kislányok nagyobb arányban adták csak a fiúnak (45,4% ban,) a játék laptopot, mint akár a lánynak (17,5% ), akár mindkettônek (37,1% ). M ég egy tárgyról nem volt szó eddig, az orvosi eszközrôl. Kutatásomban ez bizonyult a nemek szempontjából legsemle-


FÓ KUSZBAN

gesebb tárgynak, vagyis a gyerekek közel azonos arányban adták a sztetoszkópot a fiúnak, a lánynak, és mindkettônek. Az eredeti kutatásban a gyerekek inkább férfinak képzelték az orvost (majdnem felük csak a fiúnak adta az orvosi mûszert).

■ A TULAJDONSÁGOK

Az eddigi eredményeket szükségesnek éreztem egyenként, részletesen ismertetni, mert ezek sokat elmondhatnak a családokon belüli nemi alapú munkamegosztásról. A következôkben a tulajdonságokról lesz szó, de itt igyekszem a legnagyobb különbségeket kiemelni, ha vannak, és az általánosan érvényes megállapításokra koncentrálni. 5. táblázat

A megadott tulajdonságok, magatartások nemek szerinti megoszlása a megkérdezett gyerekek válaszainak % -ában Tulajdons ág Erôs Bátor Nem ijedmeg Könnyen hazatalál Szép Kedves Szófogadó Vidám Másokkaltörôdik Jólbeosztjaa pénzt Ügyes Okos

Inkább fiú

Inkább lány

Mindkettô lehet

93,2 77,0 77,0 63,9 2,1 12,0 11,5 15,2 20,9 19,4 21,5 27,2

0,5 12,0 7,9 15,7 89,5 71,2 52,9 50,8 47,6 44,0 46,6 33,5

6,3 11,0 15,2 20,4 8,4 16,8 35,6 34,0 31,4 36,6 31,9 39,3

M indenekelôtt érdemes elmondani, hogy az eredeti kutatás tanulsága az volt, hogy a gyerekek az egyes tulajdonságokat többnyire csak egyik nemre tartják jellemzônek, az adott tulajdonságból az egyiket kizárják, vagyis a nemek tulajdonságait szembeállítják. Azok aránya pedig, akik a tulajdonságokat mindkét nemrôl el tudták képzelni, átlagosan körülbelül 19% , majdnem ugyanannyi, mint az eszközökkel, tárgyakkal kapcsolatos vizsgálatnál. Láthatjuk, hogy egy kivételével minden tulajdonságnál nôtt azok aránya, akik azt mindkét nemre lehetségesnek tartották, de az okos, jól beosztja a pénzt, és a nem ijed meg-re vonatkozó „semleges” válaszok kb. 10% -os növekedésén kívül azonban kis mértékû. Azok aránya, akik mindkét nemrôl el tudták képzelni az egyes tulajdonságokat, az új eredmények alapján átlagosan 24% , ami mindössze átlagosan 5% -os növekedés, tehát a mintanagyságok különbsége miatt nem igazán értékelhetô különbség. Érdemes megjegyezni, hogy már az eredeti kutatásban is volt három olyan tulajdonság, amelyet viszonylag nagy arányban tartottak elképzelhetônek mindkét nemre: a vidám, az ügyes és az okos. Ezek a megismételt kutatás alapján továbbra is „nemsemleges” tulajdonságok, a vidám és az ügyes nagyon hasonló megoszlást mutat, ám az okos tekintetében ebben az esetben a fiúk „javára” mutatható ki változás, mert míg az eredeti

kutatásban a gyerekek 44% -a mondta, hogy az a lányra vonatkozik, a megkérdezett mai gyerekek 34% -a vélekedett ugyanígy, és ez a 10% a „mindkettôre” vonatkozó válaszok nagyobb arányban mutatkozik meg. A klasszikusan fiúsnak tekintett tulajdonságok, mint az erôs, nem ijed meg és könnyen hazatalál is nagyjából hasonló értéket mutatnak, azaz átlagosan a gyerekek 80% -a tartja ezeket csak fiúkra jellemzônek. Csak egy „fiús” tulajdonságnál, a bátornál látható értékelhetô különbség:10% -kal kevesebb gyerek vonatkoztatta azt csak a fiúkra. A „lányos” tulajdonságoknál sincsenek meggyôzôen változásra utaló eredmények. A kedves, szófogadó, másokkal törôdik ugyanúgy lányokra jellemzôek a mai kicsik szerint, ahogy 25 évvel ezelôtt is. Sôt, a szépet ma 10% -al többen mondták csak lányra illô tulajdonságnak. Ú gy tûnik:a nemek személyiségjegyek, tulajdonságok alapján történô sztereotipizálása és szembeállítása ma ugyanúgy jellemzô a gyerekekre, mint 25 évvel ezelôtt.

■ A MESE

Ebben a táblázatban azt láthatjuk, hogy a gyerekek mirôl, milyen tulajdonságokról, vagy cselekedetekrôl ismerték fel a mesében szereplô manókat. 6. táblázat Döntést segítô tulajdons ágok

Azért fiú, mert

megmondt a, hova menjenek megny ugtatta/ bátor megt aláljaaz utat hazafelé biztonságos helyet keres/ágakat letöri segített bemás zni félt/megijedt gondoskodó (figyelmeztet, öltözzön feljól) otthont teremt (szônyeg, enni-inniv aló) más t említ:

Azért lány, mert

19,9% 26,7% 24,4% 27,8% 7,4% 1,7%

0,0% 0,0% 0,6% 0,0% 0,0% 37,5%

0,0%

18,8%

2,8% 10,8%

49,4% 5,0%

A gyerekek 78% -a felismerte a mesében szereplô fiút is, és lányt is. Érdekes azonban megjegyezni, hogy a fiút többen, 90% -ban ismerték fel, míg a lányt 83% -uk. Akik ugyanis nem azonosították be a mese során pontosan a nemeket, tehát „semleges”-ként hallották, többnyire azt mondták, hogy mindkettô fiú, csak nagyon kevesen, 5% mondta, hogy mindkét szereplô kislány volt. Ez egybevág azzal a már említett ténnyel, hogy a mesék fôszereplôi sokkal nagyobb arányban fiúk, mint lányok. (Tehát ha „még sincs” nemük, akkor is fiúk.) Láthatjuk, hogy a fiút fôként arról ismerték fel, hogy biztonságos helyet keres, és azt erejével át is alakítja, valamint, hogy bátor volt/megnyugtatta a lányt, és hogy megtalálja hazafelé az utat. A lányt legnagyobb arányban arról, hogy otthonossá tette az odút, és hogy félt/megijedt. Bár nem ugyanazok a kategóriák szerepeltek az általam készített rögzítô lapokon (ezeken igyekeztem minden, a mesében 2009/4. SZÁM

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

11 44


FÓ KUSZBAN

egyik vagy másik manó részérôl tanúsított magatartást, vagy cselekedetet felsorolni), a gyerekek válaszai mégis jól megvilágítanak valamit. Az általam megkérdezett gyerekek többsége nem egy, nagyon sztereotip tulajdonságról ismerte fel a nemeket, hanem válaszaik ma jobban megoszlanak, mint azt az eredeti kutatás mutatja. Ott ugyanis a fiút fôként kezdeményezô (54,6% -ban), bátor (20,1% -ban) és erôs (21,1% -ban) tulajdonságairól ismerték fel, míg a lányt szinte kizárólag arról, hogy félt (72,4% -ban), vagy otthont teremtett (27% -ban). A kapott eredményekbôl látszik, hogy a bátorság hasonló arányban segített a gyereknek a – fiú javára – döntésben, de érdekes tapasztalat, hogy a gyerekek többnyire szó szerint a „megnyugtatta” kifejezést használták, és nem a bátort. A kezdeményezés, mely az én eredményeim alapján a megmondta, hova menjenek és megtalálja az utat hazafelé kategóriákból tevôdik össze, nagyjából hasonló értéket mutat (összesen 44% )az eredeti kutatás eredményével, de véleményem szerint a második már tartalmazza az ismeretek, a tudás birtoklását is. Az erô azonban az általam megkérdezett gyerekek válaszaiban korántsem volt annyira jellemzô, döntést segítô tulajdonság, mert a gyerekek nem az „ágletörésre”, hanem magára az odú, mint biztonságos hely megtalálására emlékeztek jobban, ami szintén az ismeretekre, tudásra utal az erô helyett. Az adatok teljes összehasonlítására sajnos emiatt az eltérés miatt nincs módom, hiszen az általam az adatok rögzítésénél használt kategóriákat össze kellene vonnom, ami viszont torzíthatná az eredményeket. Így maradok annál a következtetésnél, hogy a mai gyerekek több tulajdonságról ismerték meg az egyes szereplôket, valamint, hogy a fiúknál kevésbé az erô dominált, mint inkább az ismeretek, és a lányoknál pedig a félelem helyett az otthonteremtés, gondoskodás. A kutatás sajnos nem tartalmazza a gyerekek társadalmi helyzetét, sem szüleik iskolai végzettségét. Ezt a kutatás elején a fôvárosban és vidéken élô gyermekek közötti különbség vizsgálatával akartam helyettesíteni, de a kutatást Budapesten végül nem sikerült reprezentatív, nagy számú mintán elvégeznem, hogy az eredmények összehasonlíthatók legyenek a vidékiekkel. Többnyire ugyanis külsô, vagy gyakorlatilag agglomerációnak számító kerületek óvodáiba jutottam el. Fontos azonban megjegyeznem:H. Sas Judit kutatásai is bebizonyították, hogy azok a gyerekek, akik nagy arányban adták a tárgyakat mindkét baba kezébe, és mondták, hogy mindkét nemre jellemzôek lehetnek az egyes tulajdonságok, többnyire értelmiségi szülôk gyermekei voltak. Valószínûsíthetôen tehát fôként nem az befolyásolja a gyerekek nemi szerep sztereotípiáit, hogy helyileg hol élnek, hanem hogy saját családjukban és környezetükben mit látnak.13

13 Az általam vizsgált budapesti gyerekek által a nemekrôl alkotott kép nem kevésbé „hagyományos”, vagy „modernebb”, mint vidéki társaiké, sôt néhány tekintetben az – kis mértékben – ellenkezôje bizonyult igaznak. Például az autóval kapcsolatban határozott az eltérés: a fôvárosi gyerekek 74% -a mondta róla, hogy a fiúnak adná. Az összes gyerek válaszaiból számolt átlag 63% volt, a vidékieké pedig 44% . (Ez utalhat arra, hogy vidéken a gyerekek anyjukkal fôleg kocsival közlekednek, tömegközlekedés hiánya és az esetleges nagyobb távolságok miatt.)

44 12

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

2009/4. SZÁM

■ A FIÚK ÉS A LÁNYOK

M ásik hipotézisemre, miszerint a gyerekek nemi szerep sztereotípiái eltérnek, attól függôen, hogy lány vagy fiúk, viszont meggyôzôbb bizonyítékok vannak. Két tárgy (a porszívó és a fôzôkanál) tekintetében, tehát ami a családon belüli munkamegosztásra vonatkozik, a fiúk 9 és 13% -kal többen adták a lány és a fiú kezébe is azokat (a hagyományosan lányos tárgyakat), mint ahány lány válaszolta ezt. Valamint két klasszikusan fiús dologról (újság és autó) mondták hasonló arányban, a lányoknál 10% -kal többen, hogy mindkettônek adnák. Tehát a fiúk valamivel kevésbé osztották meg élesen a nemek szerepeit, mint a lányok. (Ezt úgy is értelmezhetjük hogy a kislányok jobban tudják, hogy „mi a helyes”, hogy kinek mi a feladata – természetesen a sztereotípiák szerint.) A tulajdonságoknál még inkább ez a kép rajzolódott ki: – több fiú mondta, mint lány, hogy lány is lehet, aki nem ijed meg; – majdnem másfélszer annyi fiú mondta, hogy a szófogadó fiú és lány is lehet; – 9-10% -kal több fiú mondta, hogy aki másokkal törôdik, és aki jól beosztja a pénzt, az fiú és lány is lehet. A mese kapcsán viszont az derült ki, hogy a fiúk és a lányok is leginkább arról ismerték fel a lányt mesében, hogy otthonossá tette az odút, itt nem voltak nagy eltérések az eredményekben. Viszont míg a fiúk saját nemük képviselôjét legnagyobb arányban arról ismerték fel, hogy „megnyugtatta” tehát bátor volt, addig a lányok a fiút arról, hogy „biztonságos helyet keres”, tehát a tudásról. Ezen eredmények értelmezéséhez fontos tudnunk, hogy H. Sas Judit már említett, 2001-ben megismételt kutatása is némi változást mutatott a tárgyak nemi szerep sztereotipizáltságában az 1980-as eredményekhez képest, ami minden bizonnyal többek között annak is köszönhetô, hogy szüleik általában magasabb iskolai végzettséggel rendelkeztek, a rendszerváltással „tágabbra nyíló világ”-ban többféle családmodellel, és változatosabb élet-perspektívákkal találkozhattak, mint az eredeti vizsgálatban szereplô gyerekek. Az eredeti, és a megismételt kutatás is egy másik, nagyon fontos változást is vizsgált. Ahogyan a 80-as évek elején, most is megkérdeztek 14 és 18 éves fiúkat és lányokat, hogy írják le, milyen lesz egy napjuk 10 év múlva, vagyis amikor 24, illetve 28 évesek lesznek. Nyilvánvalóan ennek is az volt a célja, hogy egyrészt képet kapjanak a kamaszok családdal, a családi szerepekkel, munkamegosztással, az elképzelt nôi, illetve férfi tulajdonságokkal kapcsolatos vélekedésérôl. Ez a kutatás igazolta, hogy a 2001-ben 14 és 18 éves fiatalok körében élô fôként fiatal nôk és anyák, édesanyjuk beosztása, ,hivatása, karrierje alapján már olyan, régebben nem tipikusan nôkre jellemzô tulajdonságokkal is rendelkeznek, mint pl. a határozottság, asszertivitás, mely, ha nôkrôl van szó, néha „agresszió”-nak is tûnhet, és ezért a fiúk, és férfiak jobban elbizonytalanodtak a nemekrôl alkotott sztereotípiák terén.


FÓ KUSZBAN

Ezek az eredmények tehát összhangban vannak saját kutatásom tapasztalataival.

■ ÖSSZEFOGLALÁS

A kutatás eredményei alapján elmondhatjuk, hogy a mai 56 éves óvodás gyerekek nemi szerep sztereotípiái valamelyest más képet mutatnak, mint 25 évvel ezelôtti társaiké. Ezek a változások leginkább abban nyilvánulnak meg, hogy – a hagyományosan egyik nemhez kötôdô tárgyakat nagyobb arányban adták mindkét nem képviselôjének kezébe, vagyis nem olyan élesen osztják meg a nemek szerepeit, ez fôként a hagyományos nôi tárgyak, vagyis „feladatok” közösként való meghatározás nagyobb arányában nyilvánul meg; – a nemeket több tulajdonság alapján ismerték fel, és legtöbbjük kevésbé a sztereotip (fiú: erô-aktív, lány: félelempasszív) tulajdonságok, inkább a nemek társadalmi szerepei alapján (fiú:ismeret, biztonságot teremt;lány:gondoskodik, otthont teremt) döntötték el a szereplôkrôl, hogy melyik nem képviselôi; – némi különbség mutatkozik fiúk és a lányok válaszaiban, abban a tekintetben, hogy a fiúk nagyobb arányban adtak „nôies” dolgokat mindkét nemnek, mint a lányok, és a hagyományosan „nôies” tulajdonságokról is kicsit nagyobb arányban vallották, hogy mindkét nemre elképzelhetônek tartják. A tulajdonságokat viszont a gyerekek általában meglehetôsen hasonlóan az eredeti kutatás alanyaihoz, az egyes nemek szerint erôsen szétválasztva, szembeállítva látják. A változások kettôsségének – vagyis, hogy némileg változnak a nemi szerep sztereotípiák, de valójában mégis nagyon mélyen gyökereznek a társadalomban, és bizonyos dolgok könnyebben (pl. bátorság, okosság – amelyeknek fôként kulturális eredetük van), míg mások (erô, otthonteremtés – amelyek biológiai, történelmi tényekkel is magyarázhatók) nehezebben változnak – oka lehet többek között például az, hogy bár a nôk valóban egyre inkább részt vesznek a társadalmi- gazdasági életben, ám ezeken a területeken is többnyire nôies, hagyományosan nôknek tulajdonított készségeket kell használniuk:az irodai munkák, az oktatás, az egészségügy, és az egyre növekvô szolgáltatóipar területén a nôk hagyományosan gondoskodó, nevelô és empatikus készségeiket használják leginkább. Írásommal arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a magyar társadalomban élô – nemzetközi összehasonlításban is –, meglehetôsen hagyományos (konzervatív) nemi szerepfelfogás már mennyire korán, az óvodás kor végére mennyire kimutathatóan jelen van. Vannak azonban tényezôk, amelyek mindenképpen figyelmet érdemelnek, fôként a családon belüli nemi munkamegosztás terén bekövetkezett (és adataimmal is igazolt), ha nem is radikális, de kimutatható változás. Bár erre jelenleg nincs lehetôségem, minden bizonnyal érdekes lenne egy ehhez hasonló vizsgálat nemzetközi megismétlése, az eredmények összehasonlítása. Remélem, az itt leírtak nemcsak számomra tûnnek fontos tényezônek annak megértésében, hogy a társadalomban jelen levô sztereotípiák és elôítéletek nagy befolyással vannak a gyermekek fejlôdésére, és ezzel késôbbi életükre. Hiszen a magyar

társadalom jövôbeni sorsa azokon a mai gyermekeken is múlik, akiknek válaszain ez a kutatás alapszik. Ahogyan Ferge Zsuzsa írja:„ha a szerepek szétválnak, és betöltésük feltételei nincsenek összehangolva, akkor a nôk valóban nem lehetnek egyszerre jó anyák, ideális házassági partnerek, teljes értékû munkavállalók, hatékony közéleti emberek.”14 A választás kényszere pedig magában hordja a nem önkéntes „lemondást” valamirôl, amire igénye lenne egy nônek, de ideje, lehetôsége és ereje már nem. A sztereotípiák pedig segíthetnek ebben a választásban. Hogy ez a segítség milyen tartalommal bír, azt mindenki önmaga tudja eldönteni. Csaba R éka

14 Ferge Zsuzsa: Biologikum és nemek közötti egyenlôség. IN: Koncz i.m.

G yányi F riderika 5. o.

2009/4. SZÁM

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

13 44


MÉRLEG

Szakmai képzésben részesülô, gyermekvédelmi szakellátásban élô fiatalok iskolai pályafutásának vizsgálata1 A rendszerváltás óta a javuló iskolázottsági szint ellenére folyamatosan újratermelôdik egy jelentôs számú alacsony iskolázottságú réteg. Évente kb. 5 000 tanuló 16 éves koráig nem fejezi be az általános iskolát, és több mint 20 000 fiatal vagy nem tanul tovább, vagy lemorzsolódik a középfokú képzésbôl. Ez persze a jéghegy csúcsa, mert ismereteink szerint az iskolát formálisan befejezôk is jelentôs arányban funkcionális analfab��ták, nem értik a legalapvetôbb információkat, és így továbbtanulásuk és munkavállalásuk is erôteljesen korlátozott esélyû. Feltételezhetô, hogy az alacsony iskolázottságuk miatt a munkaerôpiacról kiszoruló fiatalok újratermelésében több gazdasági, társadalmi tényezô is szerepet játszik. Emellett az ismert közoktatási adatok alapján a közoktatási rendszer felelôssége nem kérdôjelezhetô meg abban a tekintetben sem, hogy nem képes megakadályozni a hátrányos társadalmi helyzet, és alacsony iskolázottság átörökítésének folyamatát. Az elmúlt évtizedekben az oktatási expanzió következtében a szülôk iskolázottsági adatai fokozatosan javultak, a szakiskola, az érettségi nélkül szakmát nyújtó képzés a legalacsonyabb társadalmi rétegek középfokú iskolája maradt. 2001-ben a szakmunkástanulók apjának több mint kétharmada vagy általános iskolai (17% ), vagy maga is szakmunkásképzô végzettséggel rendelkezik (57% ). Az oktatási rendszer átalakulása, a felsôoktatási expanzió következtében nemcsak a társadalmilag hátrányos helyzetû gyermekek maradtak ki a továbbtanulásra felkészítô iskolai oktatási forma keretébôl, hanem azok is szakiskolába kényszerültek, akik korábban semmilyen középfokú iskolában nem tanultak tovább, akiknek súlyos tudás és készség lemaradásai, hátrányai voltak, akiket sem továbbtanulásra, sem szakmatanulásra nem motiválta az iskola és a család sem. A lemorzsolódás a szakiskolai képzésrôl további súlyos problémát jelent az amúgy is többszörösen hátrányos helyzetû tanuló réteg számára. 1999-re a szakiskolákban a lemorzsolódók aránya megközelítette a belépôk arányának egyharmadát (31,6% ). (Késôbb ezzel kapcsolatban megszûnt az adatközlés.) Kutatások2 alapján feltételezhetô, hogy a helyzet nem javult, inkább romlott. A lemorzsolódás okai összetettek, de a leggyakoribb a tanulók rossz iskolai közérzete, valamint az, hogy a tanulók nem találták helyüket az oktatási, nevelési problémáikat megoldani képtelen szakiskolában. A gyermekvédelmi gondoskodásban részesülô gyermekek és fiatal felnôttek száma az utóbbi években 20 ezer fô körül ingadozott. A KSH adatai szerint 2005-ben 17 ezer 18 év alatti gyermek és kb. 4 000 ennél idôsebb fiatal felnôtt élt a szakellátás rendszerében. 2005-ben a gondozásba helyezett gyermekek 9% -a 0-3 éves, 4 és 10 év közötti 26% -uk, 11-17 éves 46% -uk, és 18 éves-

1 A kutatás az Oktatásért Közalapítvány támogatásával készült a 2/tkOKAII. kutatási pályázat keretében. A kutatás záró tanulmánya a Rubeus Egyesület honlapján olvasható. (www.rubeus.hu) 2 például: Liskó Ilona: Szakképzés és lemorzsolódás, OKA, 2007. Kézirat.

44 14

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

2009/4. SZÁM

nél idôsebb 19% volt. A gyermekvédelmi szakellátásban élô tanulók orientációját vizsgálva elmondható, hogy a 2004/2005-ös tanévben az általános iskolát befejezô tanulók 9% -a gimnáziumban, 20% -a szakközépiskolában, 70% -a szakiskolában és 1% -a iskola rendszeren kívüli tanfolyamon folytatta tanulmányait. Ugyanakkor ismert tény, hogy a szakiskolai lemorzsolódás aránya az összes ilyen képzésben részesülôk körében közel 32% os, így feltételezhetô, hogy a túlnyomó többségében szakiskolai tanulmányokat folytató gyermekvédelemben élôk körében ez az arány még inkább magasabb. A 2004/05-ös tanévben mintegy 1 400 gyermekvédelmi szakellátásban élô gyermek kezdte meg középfokú tanulmányait, közülük több mint 1 000-en szakiskolai képzést kezdtek. Sajnos nincsenek pontos országos adatok, de feltételezhetô, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban élô gyermekek körében nagyon magas az iskolai, különösen a szakiskolai lemorzsolódás aránya. A gyermekvédelmi kutatások sem foglalkoznak azzal, hogy a gyermekvédelemben élôk esetében maga az ellátórendszer mennyire tartja fontosnak a társadalmi integráció szempontjából az iskolai karriert, illetve, hogy mit tesz a gyermekvédelem rendszere a sikeres iskolai elômenetel érdekében. Arról sem rendelkezünk pontos információról, hogy a nevelôszülôknél élôk vagy a gyermekotthonban élôk körében alacsonyabb az iskolai lemorzsolódás aránya. Éppen ezért két régió 1-1 megyéjében (közép-magyarországi régióból Pest megye és Budapest, valamint észak-magyarországi régióból Borsod-Abaúj-Zemplén megye) kvantitatív és kvalitatív módszerre épülô kutatásunk keretében3 arra vállalkoztunk, hogy felmérjük ezen

3 A kutatás kérdôíves szakaszában a gyermekvédelmi szakellátásban élô, és középfokú szakmai képzésben részt vevô 208, 15-18 éves fiatallal töltettünk ki kérdôívet, ezt követôen pedig 20 mélyinterjút készítettünk a kérdôíves vizsgálatban részt vevô fiatalokkal. Az interjúalanyok kiválasztásának elsôdleges szempontja az volt, hogy olyan fiatalokat interjúvoljunk meg, akik eddigi iskolai karrierjük során a lemorzsolódáshoz vezetô okok közül többet felhalmoztak. A fôvárosból 6, Pest megyébôl 8, BAZ megyébôl szintén 8 fiatal került kiválasztásra. 12 fiatal intézményes ellátásban nevelkedik, 8 fô pedig nevelôszülôknél.


MÉRLEG

célcsoport körében a fiatalok tanuláshoz, oktatási rendszerhez való viszonyát, azt, hogy az oktatási intézmény, illetve a gondozási hely mennyiben segít számukra iskolai hátrányaik leküzdésében, mennyire készíti fel ôket egy olyan szakma elsajátítására, amelyben elhelyezkedve sikeresen elkezdhetik önálló, felnôtt életüket.

■ A KÉRDÔ Í VES FELMÉRÉS FÔ BB EREDMÉNYEI

A 208 fiatal 35% -a a fôvárosban él, 31% -a Pest megyében, 34% -uk pedig BAZ megyében. A fiatalok 51% -a nô. A legtöbben 1991-ben születtek (96 fô, 47% ). A legtöbb fiatalnak a vér szerinti családjával havi szintû a kapcsolata (41% ). 26-an 1-3 havonta tartanak kapcsolatot a családdal, 29-en (14% ) félévente vagy ritkábban állnak kapcsolatban a vér szerinti családjukkal. Sajnos 32% -ban (66 fiatal)a fiataloknak egyáltalán nincsen kapcsolatuk a vér szerinti családdal. Jelenleg a fiatalok 45% -a nevelôszülônél él, 37% -uk gyermekotthonban, míg 18% -uk lakásotthonban nevelkedik. A fiatalok többsége inkább jól érzi magát jelenlegi gondozási helyén, viszont közel 26% -ukra ez nem jellemzô. A testvérek számát tekintve többségüknek 1-3 testvére (54% ) vagy 3-nál több testvére van (40% ). A gyermekvédelmi szakellátás rendszerébe a fiatalok jelentôs többsége (40% )4-10 éves korában került , 27% -uk 11-14 évesen. A kérdezettek 1/5-e csecsemôkorában került a szakellátásba, míg 12% -uk 15 évesen vagy idôsebb korában. Á tlagosan 8,3 évesen kerültek a kérdezettek a rendszerbe. Jelenlegi gondozási helyére 14% -uk csecsemôkorában került, 35% -uk 4-10 évesen, 32% -uk 11-14 évesen, míg 17% -uk 15 évesen vagy annál is késôbb került oda, ahol most él. Pozitívan értékelendô az, hogy a fiatalok 47% -a csak egy helyen nevelkedett, 34% -uk azonban már két helyen, viszont sajnálatos módon a fiatalok közel ötöde (19% ) 3 vagy több helyet járt meg.

■ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYOK

A kérdezett fiatalok jelentôs többsége (73% ) normál tagozatú általános iskolai osztályba járt. Tagozatos osztályban csak 24 fô tanult. 32-en pedig speciális osztályba jártak, ez a minta 15% -a. M agas azok aránya, akik valamilyen tárgyból felzárkóztatásra, korrepetálásra jártak, összesen 42% -uk járt valamilyen tárgyból, többnyire matematikából, vagy magyar nyelvbôl felzárkóztatásra, de elôfordult a fizika, kémia vagy történelem tárgyakból való korrepetálásban való részvét is. Utóbbiak közül 26% vélte úgy, hogy ennek eredményeként megértette az adott tananyagot. 11% úgy vélte, hogy ez segített abban, hogy elvégezze az általános iskolát, kevesebben látták úgy (8% ), hogy a korrepetálás segítette ôket abban, hogy megfelelô középiskolába kerüljenek. Nyolc fiatal pedig úgy ítélte meg, hogy a felzárkóztatás ellenére sem tudták a hiányokat pótolni. M agas azoknak a fiataloknak az aránya, aki valamilyen tárgyból vagy tárgyakból megbuktak az általános iskolában. A bukás közel 38% -uk általános iskolai pályafutásukban jelent meg. Ez azt jelenti, hogy minden 2,7 fiatal megbukott a kérdezettek közül. A többség matematikából és magyar nyelvbôl – éppen a korrepetált tárgyakból –, de egyéb, fôleg reál tantárgyak is nehéznek bizonyultak számukra. Ezen túl sikertelen teljesítés jellemzôen földrajzból, kémiából, biológiából fordult még elô.

A bukásokhoz hasonlóan magas az osztályismétlések aránya is. 33% ugyanis ismételt évet, ez azt jelenti, hogy minden harmadik gyermek kényszerült erre általános iskolában. Többségük (57% ) az osztályismétlést rossz tanulmányi eredményének köszönheti, de 22% -uknak a családi problémák nehezítették a sikeres(ebb) iskolai teljesítmény elérésében. Az igazolatlan hiányzás 14% -ban vezetett osztályismétléshez, míg egészségügyi problémák miatt csak két fiatal jutott erre a sorsra. A fiatalok 59% -a alsó tagozatban ismételt osztályt. Az általános iskolát a többség (54% ) közepes eredménnyel végezte el. 17% -uk elégséges eredménnyel teljesítette az általános iskolát, 24% viszont jó eredménnyel, jeles eredménnyel csak 9 fô végzett. Az átlageredmény 3,3. Á tlagosan 14,7 évesen fejezték be az általános iskolát. Sajnálatos módon 17% túlkorosan, 16 évesen vagy annál idôsebben szerzett általános iskolai bizonyítványt. A pályaválasztás kapcsán a fiatalok úgy vélekedek, hogy általános iskolai tanáraik többnyire tájékoztatták ôket a lehetôségekrôl (45% ), sokukat segítették is a döntésben (42% ), viszont 13% -uk negatív, semlegesnek mondható vagy inkább elutasító attitûddel találkozott a tanárok részérôl, esetükben ugyanis „nem sokat foglalkoztak” a tanárok a pályaválasztással. A gyermekvédelmi szakemberek esetében ez a negatív hozzáállás kevésbé fordult elô, ott inkább a döntés segítése volt jellemzô, ezt a válaszadók 72% -a vélte így. Ez a pozitív, segítô attitûd akkor veszélyes, ha a döntést nem maga a fiatal hozta meg, azaz, ha a gyermekvédelmi szakemberek segítsége a döntést jelenti a fiatalok helyett. 22% -ban viszont tájékoztatást kaptak a lehetôségekrôl, de valódi segítséget nem. A gyerekvédelmi szakemberek hozzáállása a tanárokéhoz képest pozitívabbnak tûnik az adatok tükrében. A vér szerinti családra – ahol van kapcsolat – inkább az a jellemzô, hogy nem foglalkoztak a pályaválasztással (34% ). Viszont közel egyötödük esetében segítették a döntést, és szintén ugyanilyen arányban tájékoztatták a fiatalokat a lehetôségekrôl. Ezt a szülôi attitûdöt érdemes kihangsúlyozni, hiszen ezekben az esetekben, a segítséget és a tájékoztatást együttesen kezelve, a szülôk aktívan bevonódnak gyermekeik iskolai életébe. A szülôket tehát nem szabad gyermekvédelmi és oktatási szempontból sem „leírni”, mert közel 40% -ban igyekeznek a gyermekük jövôjét meghatározó döntésekben jelen lenni, és vélelmezhetôen kellô együttmûködés és felkészítés esetén ennél jóval többen is bekapcsolódnának. A fiatalok továbbtanulási szándékát tekintve elmondható, hogy többségük (48% ) érettségit és szakmát is adó képzésben kívánt továbbtanulni, 41% preferált valamilyen szakiskolát. Húsz fô érettségit adó gimnáziumban szeretett volna továbbtanulni, míg 3 fiatal egyáltalán nem szeretett volna az általános iskola után tanulni.

■ KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYOK

Jelenleg a fiatalok jelentôs többsége 9. évfolyamon tanul (47% ). 29% -uk tízedikes, 21% -uk tizenegyedik évfolyamos, míg 5 fiatal 12. évfolyamon tanul jelenleg. Nagy részük (78% ) jelenlegi iskoláját jelölte meg elsô helyen, viszont 44 fiatal nem ide szeretett volna bekerülni. Az okok között szerepel az, hogy tudták, nem vették volna fel ôket 2009/4. SZÁM

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

15 44


MÉRLEG

az áhított helyre, 6 esetben a gyermekvédelmi szakemberek beszélték le a fiatalt a preferált iskola elsô helyen való megjelölésérôl, egy fiatalt szüleje beszélte le, és szintén egy fôt általános iskolai tanára. Többen úgy vélték, hogy messze lett volna a preferált iskola, valamint 2 fô esetében szempont volt az is, hogy a barátok máshova jelentkeztek. Az egyéb okból máshogy döntôk esetében az indok az volt, hogy megszûnt az iskola, vagy nem indult az adott szak, valamilyen adminisztratív hiba történt, vagy túl drága lett volna. Arra is rákérdeztünk, hogy mennyiben tartja megfelelônek a fiatal a középiskolát. Leginkább a majdani munkaerôpiaci pozíciót mérlegelô válasz volt a domináns. A középiskolát megfelelônek tartók 40% -a úgy vélte, hogy lehetôsége lesz ezzel a végzettséggel tovább tanulni vagy munkába állni. Ezt követôen fontos a fiataloknak az is, hogy az osztályban jól érezzék magukat (39% ezért szereti az iskolát). Pozitív az is, hogy az iskolát a tanárok miatt tartják többen (61 fô, 29% ) megfelelônek. 22% szerint jó az iskola, mert megfelelô az oktatás színvonala is. Egyéb okok is vonzóvá teszik a középiskolát, mint nem kell sokat tanulni, lakhelyhez közel van vagy barátok is ide járnak. A preferált szakmák (amit eredeti elképzelésük szerint tanultak volna) listája nagyon változatos képet mutat: autószerelô, bolti eladó, bôrtárgy készítô, cukrász, pék, biztonsági ôr, hentes, masszôr, rendôr, fodrász, titkárnô. A kérdezettek jelentôs többsége (71% ) azt a szakmát jelölte meg elsô helyen, amit a leginkább szeretett volna. Összesen 57 fiatal az, aki nem azt a szakmát jelölte meg, esetükben ennek az volt az oka, hogy 24-en tudták, hogy oda nem vették volna fel ôket, négy fiatalt a szakemberek beszéltek le a preferált szakmáról, egy esetben pedig a szülô gyôzte meg arról a fiatalt, hogy ne oda jelentkezzen. Kilencen úgy vélték, hogy messze lett volna az iskola, ahol a legszívesebben tanult szakát kitanulhatták volna, három fiatal pedig amiatt döntött így, mert a barátai is máshova jelentkeztek. Nyolc esetben belátták a fiatalok, hogy „nem lehetett volna azzal a szakmával elhelyezkedni”, így döntésüket megváltoztatták. A jelenlegi szakmájukat a fiatalok többsége szereti, ennek több oka is van:38% -uk jónak tartja a tanult szakmát, mert érdekes. Van, aki azért preferálja, mert könnyen lehet tanulni (15% ). Az iskolaválasztáshoz hasonlóan a racionális értékelés is megjelenik a szakma minôsítésekor, közel 44% úgy véli, hogy jól el lehet ezzel a szakmával helyezkedni, mert szükség van rá a munkaerôpiacon. Közel 30% úgy véli, hogy jól is lehet ezzel a szakmával keresni. A tanárokról való vélekedés vegyes képet mutat. Ha a fiatalnak személyes problémája van, úgy vélik, a tanárok többsége nem segít (65% ). Viszont pozitív, hogy többségük segít a tanulásban (66% )– kérdés, hogy ez csak a pedagógusok feladata, különösen a hátrányos helyzetû fiatalok esetében. Közel 10% egyenesen úgy véli, hogy a tanárok többsége nem szereti a diákokat, nem érdeklôdik irántuk. Ez a vélekedés minden 20. fiatal véleményét jelenti. Kevesebben ugyan, de van egy 5% , aki azt is gondolja a tanárok többségérôl, hogy az sem érdekli ôket, ki hogy tanul, vannak-e a tanulóknak tanulási problémájuk. A fiatalok 60% -a úgy érzi, nincs egyetlen olyan tanára sem, akivel ôszintén beszélhet.

44 16

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

2009/4. SZÁM

■ MAGATARTÁSI PROBLÉMÁK A KÖZÉPISKOLÁBAN

A fiatalok annak ellenére, hogy többnyire megfelelônek tartják az iskola fegyelmi szabályait, számos magatartási problémáról számolnak be. A leginkább az igazolatlan hiányzások jellemzôek (75% !). Gyakori, hogy a diákok tiszteletlenül beszélnek a tanárokkal, ez 48% -ban fordul elô általában az iskolában. A verekedés közel 30% -ban jelent problémát. Lopás is elôfordul, errôl minden hetedik fiatal számolt be. A dohányzás is jellemzô, ez közel 65% -ban jelent problémát a fiatalok szerint. Az alkoholfogyasztás az iskolában 11% -ban, a drogfogyasztás 6% -ban fordul elô. 38% -uk saját magával kapcsolatos magatartási problémának a saját igazolatlan hiányzását tartja. 20% maga is tiszteletlenül viselkedik a tanárokkal, 10% -uk a verekedést jelölte meg, saját magatartási problémájaként, heten lopást követtek el az iskolában. 32% -uk dohányzás miatt került összetûzésbe a tanárokkal, vezetôséggel, 5-en alkohol fogyasztása miatt, míg 3 fiatal drogfogyasztás miatt.

■ ISKOLAI KÖZÉRZET

A fiatalok többsége jól beilleszkedett, 74% -uknak sok barátja van az osztályban. 20% csak 1-2 barátot tudhat a magáénak, 7 fô pedig úgy érzi nincs egyetlen barátja sem. Gyakori bántásokról, sértegetésekrôl egyikük sem számolt be, bár idônként közel 30% -uk él át sértegetést, 24% -ukat néha kigúnyolják, kicsúfolják. A kiközösítés nem túl gyakran (11% ban), de elôfordul. Három fô rendszeres, 1 fô alkalmankénti szexuális zaklatásról számolt be. A sértegetések, bántások többnyire a fiatal magatartása, fizikai adottsága (elálló fül, fogazat) miatt történik, vagy „csak úgy”, „megszokásból”. 19-en úgy vélik az alkalmankénti bántalmazásnak egyértelmû oka – minden 11. fiatal szerint –, hogy nem a családban élnek. Tíz fiatal a számára okozott sérelmeket származásának (cigányságának), 11 pedig családi hátterének tudja be.4

■ TANULÁSSAL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS TAPASZTALATOK

A válaszadók kétharmada saját bevallása szerint nem tanul sokat (64% ), hogy eredményeit elérje. A fiataloknak leginkább matematikából vannak gondjaik, 40% -uk elégséges osztályzatot kapott a tavalyi évben. A matematikai jegyek átlaga 2,7. M agyar nyelvbôl az átlag 3,5. Az elmúlt év tanulmányi átlaga 3,2, tehát azt mondhatjuk, hogy többségük közepes eredménnyel zárta a 2007/2008-as tanévet. Kérdés, hogy ez oktatási módszertan, alapozási probléma, a fiatal képességeinek gyengesége, vagy érdektelenség, a tanár személyisége miatt következik-e be. Az elmúlt tanévben közel 20% bukott meg valamilyen tárgyból, annak ellenére, hogy közel ilyen arányban járnak felzárkóztatásra a kérdezettek. Országos, reprezentatív vizsgálat5 adatai szerint a szakiskolai képzésben részt vevô fiatalok 13% -a bukott meg 2007-es tanévben.

4 Ez tragikus eredmény, tekintetbe véve, hogy szakellátásban felnôtt gyerekekrôl van szó, akiknek ennyi sérelem nem jelent rendszeres bántalmazást. Ez önmagában is érdemes lenne a további elemzésre. (a szerk.) 5 Fehérvári Anikó: Lemorzsolódás a szakiskolákban – egy empirikus kutatás tapasztalatai. Oktatás Kutató és Fejlesztô Intézet, Kutatás Közben 283. Budapest, 2008., pp. 162-276.


MÉRLEG

„Fekete listás” tárgyak továbbra is a matematika és a magyar nyelv, mint ahogy az általános iskolában is ezek okoztak jelentôs problémát a fiataloknak. A lista még kiegészül az idegen nyelv oktatással. Tanulási probléma esetén érdekes módon – bár jelentôs arányban segítenek a tanárok – a gyermekvédelmi szakemberekre, nevelôszülôkre, nevelôkre támaszkodnak a fiatalok (60% szemben a tanári 37% -os segítéssel). 25% -ban a barátok, osztálytársak nyújtanak segítséget tanulási problémák esetén, 9% -ban pedig a lakótársak. 10 fiatalt saját vér szerinti családtagjai segítik, ha ilyen jellegû problémája van. Jelentôs része a fiataloknak (16% ) egyedül küzd meg a tanulmányi nehézségekkel. A fiatalok többsége (75% ) úgy véli, hogy gyermekvédelmi gondozási háttérrel jobb eredményt tudnak elérni a tanulásban, mintha a saját családjukban élnének. A gyermekvédelmi gondoskodás oktatási szempontból való felértékelését mutatja az, hogy 44% szerint igazából a nevelkedési háttér nem játszik szerepet abban, hogy ki, hogy tanul. Azt viszont a többség úgy véli, hogy a gondozási háttér miatt a tanulmányi eredményekben negatív diszkrimináció nem jelenik meg, közel 90% -uk szerint emiatt rosszabb osztályzatot nem kapnak. Inkább pozitív diszkriminációval találkoznak, hiszen 45% inkább jobb osztályzatot kap az iskolában, amiért nevelôszülôknél vagy gyermekotthonban, lakásotthonban nevelkedik. Az osztályzatokban megnyilvánuló esetleges pozitív diszkrimináció ellenére azonban láthattuk azokat a negatív vélekedéseket is, amikor a fiatalok többségében nem találkoztak olyan tanárral, akivel ôszintén beszélhetnének, vagy magánjellegû problémájuk esetén segítséget kaphatnának tôlük. Ha az iskolától mint intézménytôl és a nevelkedési helytôl függetlenítik magukat a fiatalok, többségében azt az álláspontot képviselik (74% ), hogy mindegy hol nevelkednek, mindenki csak magának tanul. Valószínûleg ez az álláspont megerôsítést kap a nevelkedési helyen is, hiszen a fiatalok közel 90% -a szerint a nevelôszülôk és a nevelôk is azt mondják, hogy csak tanulással fognak tudni boldogulni. Ô k maguk is a boldogulás legfontosabb feltételének a tanulást vélik, 86% szerint az életben csak a tanulással lehet boldogulni. M inden hetedik fiatal szerint viszont nem fontos az életben a tanulás, csak a jó kapcsolatok számítanak. A fiatalok többsége úgy véli, hogy a jobb eredmények a gyermekotthoni nevelôk, nevelôszülôk segítségének is köszönhetôk, 81% -uknak segítséget nyújtanak ugyanis a tanulásban. Az együtt nevelkedôknek is sokat köszönhetnek, több mint 40% -ban segítik egymást, hogy jobb eredményt érjenek el az iskolában. A fiatalok mindent egybe vetve a tanulást inkább kellemetlennek tartják (58% ) és hasonló arányban unalmasnak is (56% ), annak ellenére, hogy a tanulást hasznosnak értékelték. A tanulás ugyanis 83% szerint nagyon hasznos az életben. Összegezve, a tanárokkal inkább elégedetlenek, 56% ezen az állásponton van. Az oktatás színvonala megosztotta a kérdezetteket, bár egy kicsivel többen (51% ) inkább elégedetlenek az oktatás színvonalával. Elégedetlenségüknek talán pont az igazolatlan hiányzásokkal adnak hangot. Á tlagosan 38 igazolatlan órája volt a kérdezetteknek. A többség a „tûrt” maximum 30 órás igazolatlan

hiányzás kategóriájába esett (47% ), viszont közel 20% ennél sokkal többet hiányzott. Az igazolatlan órák, és a tanárokkal való elégedetlenség együtt jár, bár természetesen azt nem mondhatjuk, hogy kizárólag a tanároknak (személyiségüknek, hozzáállásuknak) tudható be a közel 20% -os iskolából kizárással fenyegetô hiányzás aránya. A legtöbbet hiányzók esetében nagyon magas a tanárokkal való elégedetlenség aránya (63% ). A tûrt hiányzók közel fele elégedetlenkedik, míg azok, akiknek nem volt igazolatlan hiányzásuk, inkább elégedettek a tanárokkal. Az oktatás színvonalával kapcsolatosan is hasonló a vélekedés a hiányzások tükrében. Az igazolatlan hiányzással nem rendelkezôk kicsivel több, mint 60% -a elégedett az oktatás színvonalával, viszont a tûrt és a kizárással fenyegetô hiányzással rendelkezôk több mint 60% -a elégedetlen az oktatás színvonalával. A tûrt hiányzással rendelkezôk elégedetlensége az oktatás színvonalával magasabb, mint tanáraikkal való elégedetlenségük. Az adatok szerint a kizárással fenyegetô hiányzásokat produkálók kicsivel jobban elégedetlenek az oktatási szinttel, mint a tanárokkal, bár mindkét elégedetlenségi arány 65% körül mozog. (Lehetséges azonban, hogy az oktatási színvonalat, az adott tanár / tanárok viszonylatában tudják csak értékelni a diákok.) Bár a többség (76% ) azt az iskolát és azt a szakmát (71% ) jelölte meg elsô helyen, ahol, és amit jelenleg is tanul, a nem elsô helyen megjelölt iskolák és szakmák esetében kicsivel magasabb a hiányzások aránya. Az igazolatlan hiányzások részben az általános iskolai kudarcoknak a továbbgyûrûzései is, hiszen azok, akik valamilyen tárgyból megbuktak az általános iskolában, közel 50 százalékban maximum 30, vagy annál magasabb óraszámban hiányoznak igazolatlanul. Azok esetében, akik a tavalyi évben megbuktak valamilyen tárgyból, 30-40% körül mozog a tûrt és kizárással fenyegetô igazolatlan hiányzásaik aránya. Természetesen a hiányzások az év végi jegyekben is megmutatkoznak, minél több a hiányzás, annál rosszabbak a jegyek. Bár a gyermekvédelmi gondoskodási hátterû fiatalok inkább jól érzik magukat a nevelkedési helyükön, az igazolatlan hiányzás és a nevelkedési hely vizsgálatakor azt találtuk, hogy minél több az igazolatlan hiányzás, annál elégedetlenebbek a fiatalok a nevelkedési hellyel is. Azaz a kizárással fenyegetô hiányzók közel fele a nevelkedési helyén inkább rosszul érzi magát, és nem feltétlenül ott tölti a hiányzó órákat, napokat.

■ JÖVÔ BELI TERVEK

Az iskoláról a fiatalok véleménye nagyon vegyes, és sok esetben ellentmondásos. Pozitív, hogy 85% -uk úgy véli, hogy az iskola felkészíti ôket a munkavállalásra, viszont 75% -a szerint csak átlagos tudásra tesznek szert, ami a munkaerôpiacon nem biztos, hogy elegendô. M agas szintû tudást csak 32% -ban nyújt az iskola. Az iskola által nyújtott tudásszint ellenére a fiatalok 86% -a szerint jó az iskolájában diáknak lenni. 35% -uk gondolt már arra, hogy egy másik iskolába megy át inkább, 12% -uk pesszimizmusa nemcsak az iskolaváltásról való gondolkodásról árulkodik, hanem arról is, hogy úgy gondolták, nem is tanulnak tovább, úgy hagyják el az iskolát. Közel 30% az iskolát ugyan nem hagyná abba, de megfordult már a fejében, hogy átiratko2009/4. SZÁM

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

17 44


MÉRLEG

zik egy másik szakmára. Az iskola és egyben szakmaváltás 30% ban fordult meg a fejükben, ôk azok, akik az iskola – és a szakmaválasztással is elégedetlennek bizonyultak. A szakmáról való vélekedés mindezek ellenére inkább pozitív, hiszen 72% biztos abban, hogy szakmájával el tud majd helyezkedni. Ezt a pozitív vélekedést árnyalja azon általános szkepszis, amely szerint manapság nem lehet elôre tudni, hogy egy szakmával el lehet-e helyezkedni. A jelentôs többség (78% ) ezen a véleményen van. A pénzkereseti lehetôségek azt mutatják, hogy 60% bízik abban, hogy szakmájával nagyon sok pénzt lehet majd keresni. Érdekes szemügyre venni, hogy ki, mit tervez az iskola befejeztével. A kérdezettek egy jelentôs többség (42% ) munkába kíván állni. A vállalkozás indítása 12 fiatal esetében vonzó perspektíva. 35% azt tervezi, hogy egy újabb szakmát tanul, hasonló arányban (34% ) tervezik megszerezni az érettségit. Az érettségit adó képzés és egy új szakma iránt érdeklôdôket együttesen kezelve, azt mondhatjuk, hogy a többség még szeretné folytatni a tanulmányait jelenlegi szakmájának befejeztével. Arra a kérdésre, hogy a fiatalok mit szeretnének 5 év múlva csinálni, nagyon változatos elképzelések születtek. Van, aki felsôfokú tanulmányai befejezését tervezi, pl. közgazdasági szakon, van, aki a szakmájában szeretne dolgozni, és megfelelô pénzt szeretne keresni. Van, aki már szeretne családot alapítani és emellett dolgozni. A válaszokból néhány: „2 gyereket, 10 lovat, szép tanyát”, „a megszerzett asztalos szakma mellett focizni szeretnék”, „cukrász szakma saját üzlettel”, „céget alapítani, éttermet nyitni”, „munkahelyet találni, jogosítványt szerezni” stb. A fiatalok távolabbi jövôképe azt mutatja, hogy a sikeres munkaerôpiaci integráció, a tanulmányok folytatása, önmaguk szakmájukban és adott esetben erre épülve egy vállalkozás indítása fontos érték számukra.

■ GYERMEKVÉDELMI HÁTTÉR ÉS AZ OKTATÁS

A fôvárosban nevelkedôk legnagyobb arányban (36% )11-14 évesen kerültek a rendszerbe, valamint 4-10 éves koruk között (33% ). A fôvárosban élôk körében 10% alatti a csecsemôkorban rendszerbe kerültek aránya. Pest megyében már 21% csecsemôkorban került a rendszerbe, de jelentôs többségük (53% ) 4-10 éves kora között. BAZ megyében a gyermekek 34% -a csecsemôkorban került gyermekvédelmi gondoskodásba. M egdöbbentô, hogy amíg 4,5-6% BAZ és Pest megyében a 15 vagy annál idôsebb korban való bekerülés, a fôvárosban nevelkedô fiatalok 23% -a 15 évesen vagy késôbb került szakellátásba. A fiatalok többsége egy helyen nevelkedett, a két helyen való nevelkedés aránya Pest megyében a legmagasabb (41% ), a 3 vagy több gondozási helyváltás pedig a fôvárosban a legmagasabb. A 3 vagy több helyet váltók közel 50% -a a fôvárosban él, 22% Pest és 30% -uk BAZ megyében. A cigány fiatalok 40% -a gyermekotthonban, 38% -a nevelôszülônél él, legkisebb arányban (22% ) lakásotthonban élnek. Többnyire inkább jól érzik magukat a kérdezettek jelenlegi nevelkedési helyükön, de a borsodi fiatalokra ez nagyobb arányban jellemzô. A magukat jól érzôk közel 80% -a Borsodban él. Pest megyében kicsivel kisebb arányban (77% ), míg a fôvárosban 66% -ban érzik jól magukat a fiatalok.

44 18

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

2009/4. SZÁM

Jelentôs eltérések figyelhetôk meg pl. az igazolatlan hiányzások mentén:az iskolából való kizáráshoz szükséges hiányzást produkálók 47% -a BAZ megyében él, ezen fiatalok aránya a fôvárosban is magas (37% ). A tûrt hiányzások a fôvárosban a legjellemzôbb, a tûrt hiányzást produkálók 43% -a a fôvárosban él. Az elmúlt év iskolai eredményeit tekintve elmondható, hogy a fôvárosi fiatalok többsége (46% ) közepes eredményt ért el, míg 34% -uk jó minôsítéssel zárta a 2007/2008-as tanévet. Pest megyében inkább a közepes minôsítés a domináns, a fiatalok közel 60% -a ilyen eredménnyel zárta a tanévet. BAZ-ban is meghatározó a közepes tanulók aránya, de itt jelentôs az elégséges (16% ) és az elégtelen (6% ) eredménnyel teljesítôk aránya. Az elégtelen eredmény a fôvárosi és Pest megyei fiatalok körében 2% alatt marad, szemben a borsodi 6% -kal. Láthattuk, hogy az oktatás színvonalával inkább elégedetlenek voltak a fiatalok, ez leginkább a fôvárosban és BAZ megyében jellemzô vélekedés, itt majdnem 40% , míg Pest megyében az elégedetlenek aránya kicsivel magasabb, mint 20% . Az adatok szerint ugyan a többség az általános iskolában normál tagozaton tanult, és ôk a leginkább elégedetlenek az oktatás színvonalával. A normál osztályba járók 53% -a, a speciális osztályba járók 39% -a elégedetlen az oktatás színvonalával. A speciális tagozaton végzettek tehát általában elégedettebbek az oktatás színvonalával. Láthattunk, hogy a többség (73% ) általános iskolába normál tantervû osztályba járt. A speciális tagozatosok (összesen 32 fô) 56% -a nevelôszülônél nevelkedik, 31% -a pedig gyermekotthonban. A speciális tagozatosok közül a legkevesebben (11% ) lakásotthonban élnek. Az általános iskolában felzárkóztatásra jártak 46% -a nevelôszülônél él, így azt mondhatjuk, hogy a korrepetálásokra leginkább az ô esetükben fektetnek nagy hangsúlyt. A felzárkóztatásban részt vettek 36% -a gyermekotthonban, míg 17% -a lakásotthonban él. Az általános iskolai bukás a gyermekotthonban fordult elô a legnagyobb arányban, a bukottak 45% -a gyermekotthonban él, ezt követi a nevelôszülôknél élôk köre, a bukottak 34% -ával. Ugyanez mondható el az osztályismétlésrôl is:az évet ismétlôk 47% -a gyermekotthonban él, 32% -uk nevelôcsaládban nevelkedik, míg 21% -uk lakásotthonban él. Érdekes, hogy a mintánkban a bukás- és osztályismétlés nélküli fiatalok többsége lakásotthonban él. A tûrt igazolatlan hiányzások tekintetében magasabb a fiúk aránya (53% ), míg a kizárást jelentô hiányzásokban a lányok a „jobbak”. A kizárást magával vonó hiányzásokat produkálók 57% -a nô. A lányok a tanárokkal is elégedetlenebbek (57% -ban). A hiányzások magasabb aránya a lányoknál abból is eredhet, hogy nemcsak, hogy a tanárokkal elégedetlenek, de összességében a tanulást is nehezebbnek tartják. Ezek a problémák fôleg a középiskolában jelentkeznek a lányoknál, mert a túlkorosan általános iskolát befejezôk többsége (57% ) fiú. Az egyes évfolyamokban felfelé haladva (9-12 felé) csökken a tûrt igazolatlan hiányzások száma, azaz a 9. osztályban próbálkoznak a legtöbben a maximális igazolatlan hiányzások kihasználásával (9. évfolyamon a tûrt hiányzás 43% ), hasonló a tendencia az iskolából kizáró hiányzással is, ez leginkább a 9. évfolyamon fordult elô. Az általános iskolai tanulmányi eredmény és a középiskolai eredmények között logikus kapcsolat van. Többnyire megôriz-


MÉRLEG

ték az általános iskolai jegyeiket a középiskolában a gyengébben teljesítô és közepes tanuló fiatalok, de a jó tanulók körében elmozdulás figyelhetô meg 37% -ban a közepes érdemjegy felé, ami nem csak ebben a populációban jellemzô, de vélhetôen sokan jártak gyengébb általános iskolába. A pályaválasztás tekintetében viszont a nevelôszülôk voltak a leginkább aktívak, ôk 87% -ban segítették a döntést, hogy hova menjen továbbtanulni a fiatal. A gyermekotthonban szintén magas a segítôk aránya (62% ), de ez lehet, hogy éppen a rossz eredmények miatt a fiatal helyetti döntést leplezi. A lakásotthonban a segítô attitûd mellett a tájékoztatásnak 40% -ban van szerepe, itt az önállóságra nevelés mint nevelési cél felfejthetô. A leginkább személytelen viszonyulás is a gyermekotthonra jellemzô, itt kilenc fiatal (itt nevelkedôk 12% -a) szerint „nem sokat foglalkoztak” a továbbtanulás kérdésével. A középiskolai bukások az általános iskolai bukásokhoz hasonlatosan a gyermekotthonban a legjellemzôbbek, a bukottak 50% -a él itt. A középiskolában megbukottak 34% -a nevelôszülônél él, 16% -a pedig lakásotthonban. Adataink némileg ellentmondanak annak a gyermekvédelmi sztereotípiának, mely szerint a legjobb képességûek kerülnek nevelôszülôhöz, a rosszabb képességûek pedig intézményekben nevelkednek. Az adatok világosan mutatják, hogy a gyermekotthonban nevelkedôk eredményei a legrosszabbak, viszont a legjobb eredmények épp a lakásotthonokban születnek. Ú gy tûnik a nevelôszülôk, bár szeretetteljes légkört biztosítanak, az iskolai hátrányokat nem tudják maradéktalanul kiküszöbölni. Azonban azt is meg kell jegyezni, hogy a mintában pont a lakásotthoni fiatalok kerültek be a legkisebb arányban. (Tovább elemzendô kérdés, hogy milyen a gyerekek elôélete, bekerülési kora, körülményei, mert ezek legalább annyira meghatározók.) Ezt a szeretetteljes nevelôszülôi légkört igazolhatja az is, hogy azok a fiatalok, akik egyet értenek azzal, hogy gyermekvédelmi háttérrel jobb eredményeket érhetnek el, mintha a saját családban nevelkednének, döntôen (52% ) nevelôszülôknél élnek. A gyermekotthoni gyermekek azok, akik kevésbé értenek ezzel egyet (48% közülük gyermekotthonban él). A lakásotthoni fiatalokat is megosztja ez a vélekedés, ugyanis 43% nem ért egyet ezzel. Azt, hogy a gondozási háttér mit jelent az osztályzatok szempontjából, láthattuk korábban. A rosszabb osztályzatot gondozási hátterük miatt kapók 63% -a gyermekotthonban él, tehát ha negatív diszkriminációt a többség nem is tapasztal, azon kevés fiatal, akinek ez saját élménye, gyermekotthonban él. Láthattuk, hogy ahol volt kapcsolat a vér szerinti családdal, ott a szülôk segítô attitûdöt és érdeklôdést tanúsítottak a fiatal iskolai elômenetele iránt. Az ismert arányokat tükrözi a kapcsolattartás a nevelkedési hely alapján: a nevelôszülôknél nevelkedôk 52% -ának nincsen kapcsolata a vér szerinti családjával. A gyermekotthoni gyermekek esetében ez 11% , a lakásotthoniak esetében pedig 27% -nak nincs kapcsolata. A rendszeres (havi szintû) kapcsolat 52% -ban pont a gyermekotthonban nevelkedôk esetében jellemzô. A tanárokkal való elégedettséget nagyban meghatározza,

hogy ki, mikor került a rendszerbe. A csecsemôkorban bekerültek 33, a 4-10 éves korban bekerültek 37% -a, a 11-14 éves korban bekerültek 54, míg a 15 vagy idôsebb korban rendszerbe kerültek 59% -a a tanárokkal inkább elégedetlen. Tehát minél késôbb kerül be a fiatal, annál több baja van a tanárokkal, iskolával. Ugyanez a tendencia figyelhetô meg az oktatás színvonalával való elégedettséget illetôen is. A 15 vagy annál késôbb bekerültek 77% -a inkább elégedetlen az oktatás színvonalával. De általában a „gyermekvédelmi közérzet” is ennek fényében alakul. Itt viszont két szélsô értéket láthatunk, a 15 évesen, vagy annál idôsebbek érzik magukat a leginkább rosszul, illetve a csecsemôkorban bekerültek. A tanárokkal leginkább a 9. évfolyamon a leginkább elégedetlenek a fiatalok, ezen az évfolyamon volt a legmagasabb a tûrt és a kizárással járó hiányzás is. A magasabb évfolyamokon inkább „összeszoknak” a fiatalok a tanárokkal.

■ ISKOLAI KARRIER ALAKULÁSA

A kutatás kvantitatív szakaszát követôen 20 fiatallal készítettünk interjút, hogy a szakmai képzésben szerzett iskolai tapasztalataikat mélyebben megismerhessük. A következôkben a kvalitatív kutatás eredményeit három szempont alapján ismertetjük, 1. az általános iskolai rendszerben töltött évek tanulási jellegzetességei, 2. a jelenlegi képzésben eltöltött idô jellemzôi, a jövô esélyei, 3. a támogató háttér, vér szerinti kapcsolatok. Célunk annak feltárása, hogy mely tényezôk a leginkább meghatározók a gyermek iskolai karrierje, szakmaválasztása, jövôbeni lehetôségei szempontjából, amelyek azok a tipikus élethelyzetek, megoldhatatlan problémákat, buktatókat, kudarcokat, amelyek a gyermekvédelmi rendszerben élô fiatalok életében meghatározó jelentôséggel bírnak abból a szempontból, hogy be tudják fejezni elkezdett iskolájukat, valamint magyarázatot adnak arra, miért fejezôdnek be ezek az iskolai karrierek idô elôtt és eredmények nélkül. 1 . A z általán o s isko láb an tö ltö tt évek tan u lási jelleg zetesség ei Vizsgálatunk céljai közé tartozott, hogy a lemorzsolódás veszélyének kitett fiatalok eddigi életútját, iskolai karrierjét megismerve elemezni és értelmezni tudjuk az oda vezetô utat. M egvizsgáltuk, hogy milyen tipikus élethelyzetek, tanulási nehézségek, magatartási gondok, pályaválasztási problémák voltak azok az ismérvek, melyek alapján feltételezhetô, hogy a szakmai képzésben részt vevô fiatal nem tudja, vagy nem akarja befejezni iskolai tanulmányait. Interjúalanyaink mindegyikének eddigi tanulmányait, pályaválasztását problémák kísérték. Így bukások, igazolatlan hiányzások, magatartási problémák voltak jellemzôek esetükben. Az általános iskolai tanulmányi eredmények meghatározták a fiatalok iskolai választását. Interjúalanyaink mindegyike tanulási, magatartási, beilleszkedési gondokkal küzdött, iskolai karrierje szempontjából meghatározóak voltak akkori eredményei. ■

2009/4. SZÁM

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

19 44


MÉRLEG

Az országos adatok szerint6 az alapfokú oktatásban 2007ben 5,3% volt a tanulási nehézséggel küzdôk aránya. Vizsgálatunk nem reprezentatív, de a 208 fôs mintánk alapján a fiatalok közel 38% -a az általános iskolában megbukott valamilyen tárgyból vagy tárgyakból, 33% -uk évet ismételt, több mint a felük rossz tanulmányi eredményei miatt. A kiválasztott interjúalanyaink tanulási nehézségei rendszerint összefüggést mutatnak a családi helyzetükben bekövetkezett változás, vagy családi hátterük rendezetlensége miatt kialakult állandó konfliktusokkal, gondozási hely váltásokkal. Családi hátterük, szociális, kulturális lehetôségeik leginkább a leghátrányosabb helyzetû társadalmi csoport jellegzetességeit mutatják. Összehasonlító vizsgálatok ugyan nem állnak rendelkezésünkre, de feltételezzük, hogy a gondozásba vett gyermekek iskolai karrierje hasonlóságot mutat olyan társadalmi csoportok gyermekeiével, ahol a szociális helyzetbôl fakadó hátrány, deviancia jellemzi a család helyzetét. Egy országos vizsgálat7 adatai szerint a szakiskolai tanulók 80% -ának hátrányos helyzetû8 családi háttere van. Több interjúalanyunk értelmi képességeinek korlátai is befolyásolták iskolai kudarcait. Az ebben szerepet játszó családi okok mellé szinte mindig társul a gondozásban töltött életbôl fakadó, valamint a vér szerinti családdal való rendezetlen kapcsolatból eredô lelki trauma. Amennyiben megfelelô nevelôcsaládban nevelkedik a fiatal, vagy intézményes nevelés keretei között ugyan, de szakszerû és megfelelô nevelést kap, hátrányait kezelni tudja, leginkább képességeinek megfelelô iskolai karriert tud kialakítani. Néhány tipikus, a kudarchoz vezetô iskolai karrier figyelhetô meg interjúalanyaink körében. Ezek alapján négy tipikus okot találtunk a kudarcok mögött. Az egyes tipikus okok bemutatásakor néhány esetet is ismertetünk illusztratív jelleggel. 1.tipikus ok:A gondozási hely váltás okán megromló tanulási és magatartási problémák, családban bekövetkezett változások A tanulási problémák jellegzetességeinél az interjúk alapján általánosnak mondhatjuk, hogy a rendezetlen családi háttér, az abban bekövetkezett lényeges változások, otthoni konfliktusok szinte törvényszerûen vezetnek a gyermek tanulási, majd az abból is fakadó magatartási gondjaihoz. Ez leginkább a szaktárgyak oktatásának megjelenésével jelentkezik. A kérdôívet kitöltött fiatalok többsége matematikából és magyar nyelvbôl bukott. Az iskolák az interjúzottak elmondása alapján szabadulni akartak a nehezen kezelhetô gyermekektôl. Az általános iskolában felhalmozott tanulási gondok csak nagyon ritka esetben szûnnek meg, és változnak pozitív irányba. M egfigyelhetô, hogy a rossz tanulmányi eredmény, a bukás épp a váltáskor 6 A KIR-STAT adatbázis alapján Híves Tamás számításai. In.: Fehérvári i.m.pp. 162-288. 7 Uo. 8 A hátrányos helyzet meghatározása az idézett vizsgálatban hat kritérium alapján történt, és akkor tekintették a gyermeket ide tartozónak, amennyiben legalább egy kritériumnak megfelelt. A kritériumok: szülôk halála, szülôk alapfokú iskolai végzettsége, két vagy több testvér, szülô vagy szülôk munkanélkülisége, a család jövedelme, illetve a fogyasztási cikkekkel való ellátottság alapján az alsó egyharmadba esik.

44 20

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

2009/4. SZÁM

következik be, s különbözô módon épül be a gyermek iskolai karrierjébe. Több esetben a sikertelen széria folytatódik, a szakképzésben is megjelenik, de vannak esetek, mikor a gyermek pozitív eredményekkel reagál a változásra. A jelenleg 18 éves, lakásotthonban élô kérdezett 10. osztályos tanuló egy szakiskolában, 9. osztályban 6 tárgyból bukott, ebben a félévben csak egybôl, bízik benne, hogy eredményeit kijavítja. Elsô bukása éppen abban az évben történt, mikor bekerült a gyermekvédelmi rendszerbe. „(É) nem a tanulmányi eredményeimért buktam, hanem nem volt ceruzám, meg minden.” Ugyanakkor hosszú évekig a rendezetlen családi körülmények között, a szülôk helyzetébôl adódó nehézségekkel kellett megküzdenie. Apai nagynénje a gyermekotthonból magához vette, de nem alakult ki közöttük szoros kapcsolat, végül nevelôanyja 5 év után adta iskolai problémái miatt gondozásba. Pozitív változásra is találhatunk példát. A jelenleg 16 éves válaszadó, egy szakképzô intézet 9. évfolyamában az osztály legjobb tanulója, matematikából – amibôl korábban kétszer bukott – jelenleg jeles. Szülei elváltak, anyja alkoholista, de az egész családban probléma az alkoholizmus. M ár a vér szerinti családjában is kétszer járta az 5. általánost, 4 tárgyból bukott, mikor gondozásba került 7. általánosban, azt is kétszer járta. Sokat betegeskedett, nehezen dolgozta fel a traumákat, magatartási és tanulási gondok jellemezték. A változást a következôképpen magyarázta: „(É) volt augusztusban egy ilyen házgyûlés vagy mi, s ott mondtam a nevelôimnek, hogy elmúlt az ilyen lázadó korszakom, mondtam nekik, hogy megváltoztam, és normális leszek, most már nem csinálok hülyeségeket. Mondták, hogy jó, majd idôvel meglátjuk. S augusztus óta semmi gond nincs velem. Rendesen tanulok, nem feleselek vissza, nem szökök, nem lógok. Szerintem túlléptem azt a tinédzser kort.” A jelenleg belsô iskolában, 10. évfolyamon felzárkóztató iskolába járó fiatalt a rendszerbe kerülése elôtt nagyszülei és édesapja nevelte. Anyja 9 hónaposan elhagyta apját és ôt. Apja rendszeresen külföldön dolgozott, majd beteg lett, gondnokságra szorult. A nagymama meghalt, apja ôt okolta haláláért, majd mikor a nagyapa is meghalt, 14 évesen bekerült a gyermekvédelmi szakellátásba, lakásotthonba, azóta is ott él. A lány jó képességû, jó tanuló volt addig, míg nem jelentkeztek magatartási gondjai. A tanulási gondok egyértelmûen a gondozási hely váltással kezdôdtek. Kereskedelmi szakközépiskolába jár, amit elhanyagol, kétszer ismételt évet már hiányzásai miatt. 2.tipikus ok:Kisgyermekkortól jelentkezô, folyamatos tanulási nehézségek nem teszik lehetôvé a sikeres iskolai karriert A jelenleg 17 éves, egy kijelölt, szakmunkás felkészítô iskola 9. évfolyamára járó lány, amit másodjára végez, csecsemôkorában került a szakellátás rendszerébe. 3 évesen került nevelôszülôhöz. Iskoláját 8 évesen kezdte, folyamatos tanulási nehézségek, magatartási zavarok jellemezték eddigi életét. Rendszeres pszichológiai kezelésre szorul. Á ltalános iskolában egyszer bukott, de nem kellett évet ismételnie. Ô maga így jellemezte tanulási gondjait: „(É) hosszú leckék, le kell írni egy-két oldalt. A leírás az még O.K., bár néha azt is megunom. De megtanulni nem megy. Hosszú.”


MÉRLEG

3.tipikus ok:Nem megfelelô pedagógiai módszer Az egyik interjúalany, aki jelenleg 9. osztályba jár belsô szakiskolába, csak a tankötelezettség miatt folytatja tanulmányait, amint nagykorú lesz, úgy tervezi, még az elkezdett évfolyamot sem fejezi be, otthagyja az iskolát, és a gyermekvédelmi rendszert. Korábban nagyszülei nevelték szülei alkoholizmusa, hajléktalansága miatt, majd gondozásba kerülése elôtt néhány évvel meghalt nagymamája, közvetlenül elôtte pedig nagyapja lett beteg, ami miatt nem tudta ellátni semmilyen értelemben a gyereket. A gyerekkel elkezdôdtek a magatartási gondok, csavargás, iskolakerülés, verekedés, zsarolás. A 7. osztályt háromszor járta. Elhanyagolás miatt került gondozásba. Az iskola aktív szerepet játszott a gondozásba vétele érdekében, meg akart szabadulni tôle. Nevelôje szerint bekerülésekor még kezelhetô volt, nagyon jól sportolt, országos versenyeken is ért el eredményeket küzdô sportból. M agatartási problémái miatt eltiltották a sporttól, attól a tevékenységtôl, ahol egyedül sikeres lehetett volna. A jelenleg 11. évfolyamos, kômûvesnek tanuló fiú, nem szereti szakmáját, gondolkodik, hogy otthagyja az iskolát. Édesanyja betegsége miatt került elôször 11 évesen nevelôszülôhöz. Ott súlyos problémák voltak, a nevelôszülô verte a gyerekeket. Visszakerült édesanyjához, majd állapota súlyosbodott, így a fiú újra gondoskodásba került, de másik nevelôszülôhöz. Évismétlése 5. osztályos korában volt, egybeesett az elsô gondozásba kerüléssel, a nem megfelelô nevelôszülô választással. „Hát az, ahogy említettem is, voltam nevelôszülônél, és az miatt, mert, ugye a sok egyes miatt, és úgy lett. Hát úgy volt, hogy elsônek mikor én odakerültem, akkor még nem is tudtam, hogy milyen az a hely, eleinte jól bántak velem, aztán elkezdtek ütni-verni, és úgy kezdtem el az egyeseket gyûjtögetni, mert hát egyszerûen nem bírtam már ott. Volt még egy másik gyerek a R., az is volt itt, de hát ôt is verték.” 4. tipikus ok: Nem a gyermek képességeinek megfelelô iskolaválasztás Jelenleg mûvészeti szakközépiskolába járó lány, nagyon szereti iskoláját, azzal a szakkal is elégedett, ahova került. M ásodjára járja a 9. évfolyamot. Eleinte nem bírta a tempót, mindig fáradt volt, állandó késései és igazolatlan órái voltak, 5 tárgyból bukott. Ô 5 évesen került gondozásba, lakásotthonban él. Á ltalános iskola alsó tagozatában nagyon jó tanuló volt, majd az otthon átszervezése miatt iskola váltásra került sor 4. általános iskolája után. Semmiképp nem akart abba az iskolába járni, amit számára kijelöltek. Nagyon erôsnek tartotta, de éppen tanulmányi eredményeiért javasolták nevelôi azt az intézményt. 5. osztálytól már tanulási gondjai erôsödtek, majd 7.ben félévkor megbukott, de végül ott fejezte be a 8. általánost. „(É) Én nem akartam abba a suliba járni, mert hát stréber suli volt, nagyon nehéz iskola, és hát a legjobb tanulók kerültek mindig oda, és akkor én mondtam, hogy én nem akarok oda járni, én a régi sulimba akarok menni, ott akarok maradni, nem akarok onnan eljönni. Azt hittem, hogyha majd én a felvételi dolgozatot úgy adom be, hogy nincs rajta semmi csak a nevem, akkor majd visszamehetek a régi sulimba, de nem ez történt. Hanem megnézték a bizonyítványom, és ugye abba látszott, hogy

4,7-es átlag, jó tanuló, és akkor én még nem nagyon tudtam dönteni, ezért a nevelôim döntöttek helyettem. Vagy újra járom a 4.-et, vagy megyek 5.-be, de, hogy az nagyon nehéz lesz nekem, és én meg nem mertem elmondani, hogy én üresen adtam be a felvételi lapot, és hogy én nem akarok ide.” Az eset érdekessége, hogy rendszeresen érték kudarcok tanulása során, de az általános iskolájának színvonala nyilván közrejátszott abban, hogy érettségit és szakmát adó, mostanra általa is elfogadottá vált iskolába jár. M indenképp el szeretné végezni az iskolát. 2 . A jelen leg i képzésb en eltö ltö tt idô jellemzô i, a jö vô esélyei Interjúalanyaink többsége szakiskolai képzésben vesz részt. 6 fô jár érettségit adó szakmai képzésre. Egy fiatal gimnáziumban kezdett tanulni, de egy év után bukás miatt szakközépiskolát választott, két fiatal pedig szintén bukások miatt szakiskolába került a szakközépiskolából. Az általános iskolában töltött idô tanulási jellegzetességei meghatározó módon vezetnek egy olyan életpálya felé, amelyikben a lemorzsolódás, az iskolaelhagyás gyakori. A jelenlegi helyzet, valamint a jövô lehetôségeinek feltárása interjúzott fiataljaink esetében szoros összefüggésben van eddigi életlehetôségeikkel. Vizsgálatunk azt mutatja, hogy az iskolaválasztásnál éppen e fenti okokkal összefüggésben kompromisszumokra kényszerülnek. Elsôsorban kényszertényezôk határozzák meg iskola- és szakmaválasztásukat: nevelkedési helyükhöz képest hol található az iskola, milyen általános iskolai eredményeket értek el eddig, melyek azok a szakmák, amelyek a jövôt illetôen feltételezhetôen nagyobb biztonságot nyújtanak a megélhetés, a munkaerôpiacon való elhelyezkedés terén. Ugyanakkor országos tendencia9, hogy ebben a képzési formában fôként azok a gyerekek tanulnak, akiknek nincs esélyük arra, hogy bejussanak egy magasabb presztízsû középiskolába. A tanulói teljesítmények is azt mutatják, hogy a szakiskolákban, ahol jóval alacsonyabbak a tanulmányi követelmények, mint más középiskolákban, folyamatosan növekedett az évismétlô tanulók aránya (5,9% ), már majdnem háromszorosa a gimnáziumokénak (2,1% ), és kétszerese a szakközépiskolásokénak (3,6% ).10 A sorozatos kudarcok vezetnek oda, hogy az iskola elvégzése elôtt, bizonyítvány nélkül nagy számban hagyják el a szakiskolai képzést. A bevezetôben már szóltunk ezekrôl az arányokról. Vizsgálatunk tanulói eddigi mutatói alapján „esélyesek” arra, hogy bizonyítvány nélkül hagyják félbe az oktatást. A következôkben bemutatjuk a pályaválasztás lehetôségeit, azzal való elégedettséget, a tanulási motivációkat, eredményeket, jövôbeli elképzeléseket. Azt, hogy mennyire elégedettek a fiatalok az iskolával, annak képzési rendszerével, pedagógia elveivel. Bemutatunk eseteket illusztratív jelleggel a tanulásban való segítség lehetôségeirôl. A jelenleg lakásotthonban élô, 17 éves lány 4 és fél éve van gondozásban. Sorozatos általános iskolai kudarcok jellemezték életét, középiskolában 9. osztályban félévkor 6 tárgyból bukott. ■

9 Liskó i.m. 10 Forrás: OM Oktatás-Statisztikai Évkönyv 2003/2004. http://www.om.hu/letolt/felsoo/stat_felsoo_2003_2004.pdf

2009/4. SZÁM

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

21 44


MÉRLEG

Fejlesztô pedagógushoz jár, értelmi képességei miatt sem képes jobb tanulmányi eredményekre. Jelenleg egészségügyi szakközépiskolába jár, de a szakmaválasztásra új iskolát kell keresni neki, mert ez túl erôs a képességeihez képest. Idôsgondozásra, vagy valamilyen szociális területre gondolnak nevelôi, ô csecsemôgondozást szeretett volna tanulni. Pályaválasztása egybe esett elképzeléseivel, ugyanakkor tanulási nehézségei az általános képzésben új területre kényszerítik, azt az iskolát keresik számára, amit még el tud végezni. Az álma az, hogy ezt az iskolát fejezze be, bár nagyon fél az érettségitôl. Környezete inkább abban támogatja, hogy hagyja abba ezt az iskolát, és másik területre menjen át. Egy másik esetben azt láthatjuk, hogy a l6 éves lakásottban élô lánynak, aki 3 éve van gondozásban, alapkészségei hiányosak, hetente kétszer fejlesztô pedagógushoz jár. Szakképzô intézmény 9. osztályos tanulója, szakmaválasztás után felszolgáló szeretne lenni, bár jelenleg éppen pótvizsgája miatt kimaradt a választott pincér szakról. Ebben minta a nôvére, aki külföldön vendéglátós. Elônyére változott az utóbbi idôben, jelenleg az osztály legjobb tanulója, akaraterôvel és nevelôi segítséggel úrrá lett magatartási gondjain. M indenképp pincér akar lenni, bár a nevelôk mást szerettek volna. Ô t is szociális gondozási területre szeretnék képezni. Orvosa szerint sem jó számára a pincér szakma, mert gyengék a térdei. M ég nem tudni, hogyan oldódik meg az ellentét a nevelôk és a gyermek között. Az egyik 17 éves fiú, lakásotthonban él két éve, elôzô szakiskolájából zsarolás miatt kirúgták, hideg burkoló akart lenni, bár nem tudta mit jelent, de a barátja mondta, hogy oda jelentkezzen: „(É) Ilyen hidegburkoló szakra jelentkeztem. Az osztályfônököm, meg az egyik haverom segített, aki oda járt. Azt nem nagyon tudtam, hogy egy burkoló mit csinál, csak ilyen alapokat. Nem nagyon gondolkoztam ezen. Ez mégiscsak valami építôipar. A bátyám is ott dolgozott, kômûves.” Jelenleg bôrdíszmûvesnek tanul, nem érdekli, ott fogja hagyni a nagykorúságával. M indenképp dolgozni akar kômûves mellett, valamilyen gyorstalpalóban bízik, ahol szakmát tanul. Ebben minta számára nagykorú testvére. „Sohasem akartam igazából tanulni. Még három hónapot kell iskolába járni. Semmiképp nem fogom befejezni, mert úgyis, maximum szövô lehetnék. 10 évfolyamot adnának, ha befejezném. De nem akarom. Mert minek. Most elmegyek dolgozni, s utána mindenképp egy szakmát meg fogok szerezni. Egy gyorstalpalón majd le fogom tenni. Most mindenképp pénzt akarok keresni.” Az álma, hogy kamionsofôr legyen. A csecsemôkorban gyermekvédelmi rendszerbe került fiatalt ettôl nem függetlenül sorozatos iskolai kudarcok érték, tanulási eredményeivel is gond van. Felvételi eredményei miatt sehová sem vették fel, kötelezô iskolát jelöltek ki számára. Nem érdekli az iskola, nemcsak tanulási, de magatartási gondok kísérik igazolatlan hiányzásai miatt. Nincsenek tervei, fogalma sincs, mit szeretne: „(É) sose tudtam megmondani, hogy mi akarok lenni. Mikor oda került a sor, hogy be kellett írni, hova akarok menni, akkor beírtam, amit úgy legelsônek gondoltam, hogy hova, akkor úgy a sport, a kézilabda kellett volna. Csak azt korán kellett volna elkezdeni.” Az egyik 17 éves lány, aki lakásotthonban él, éppen a bekerüléskor kezdte a középiskolát. M aga döntött arról, hogy hova

44 22

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

2009/4. SZÁM

jelentkezik. Döntésének oka: „(É) olyan jól hangzott. Lapozgattam azt a kék könyvet, s akkor úgy mondom, mi ez? Kereskedelem és reklámügyintézés, jól hangzik. S akkor ezt választottam. Nem tudom elmondani, hogy mi ez, de mivel a mai világ a kereskedelem körül forog, úgy ezt láttam jónak.” Akkori iskolája és édesapja támogatta ôt ebben. Az iskolakezdés után egy hónappal már gondozásban volt. „(É) akkor még rendesen jártam. De bekerültem ide, hujujj, akkor már egybôl megromlott az élet. Akkor már nem jártam iskolába, csak ritkán, vagy sok volt a lógás. Itt teljesen más viszonyok vannak itt bent. Vagy nem tudom, hogy magyarázzam önnek, hogy értse. Nem tudom. Mindig elmentem reggel, de soha nem ott kötöttem ki”. Kereskedelmi szakközépiskolában a hiányzások miatt kétszer évet ismételt. Azt gondolja, a szakmája már ugrott. Onnan eljött, osztályozhatatlanná vált, el sem ment az osztályozó vizsgára. Jelenleg belsô szakiskola felzárkóztató osztály 10. évfolyamára jár, nem elégíti ki az iskola, nem veszi komolyan. M agatartási gondjai folyamatosan vannak. Jellemzôek a szökések, nehezen kezelhetô. Jóval idôsebb barátjával van rendszeresen, akinek életmódja (párhuzamos kapcsolatok, illegális kereseti lehetôségek) nem szerencsés számára. Abban reménykedik: „(É) betöltöm a 18-at, s akkor összeköltözünk. Mert amíg fiatalkorú vagyok, most mit tud csinálni velem? Fiatalkorú vagyok, meg állami gondozott, meg bármi.” Ha betölti a 18-at, nem akar ebben az iskolában maradni, „elpazarolni” az idejét, magasabb szintû iskolába akar menni, de nem tudja hova. Érettségit akar mindenféleképpen. Ugyanakkor azt gondolja, ha összeköltözik a férfival, az majd eltartja ôt. A jelenleg szakképzô intézmény 9. évfolyamán tanuló, vendéglátó és idegenforgalom szakos válaszadó nem szereti sem a szakját, sem az iskolát. Nehezen tanul, általános iskolában is bukott, itt is félévkor. „(É) sokat kell tanulnom, mert, hogy félévkor megbuktam, úgyhogy most ezeket ki kell javítanom. Szakmai számításokból, történelembôl, meg számtechbôl. Szakmai számítás én azt se értem, hogy az mi. Van, amelyiket megértem, szóval ez tök olyan, mint a matek végül is, csak nem értem. Töri órán meg elég volt, hogyha olyat megszólalok, hogy maradjon már, azt akkor már írják az egyest. Meg hát úgy abból nem is voltam mindig úgy felkészülve, mert úgy mindig ilyen 7., 8. órákra rakják, amikor már fi 4 van, akkor már az ember el van fáradva meg ilyenek. Sokat kell tanulni az a baj, ahhoz, hogy elérjünk valamit.” Késôbb szeretne leérettségizni, de azt mondja, nem kap elég biztatást. Pincér szeretne lenni, elmenne külföldre, ott házat venne, s ott élne. „ÉNekem most az a tervem elôször is, hogy le szeretném rakni a sulit, csak nem biztos, hogy sikerül, mert én arra, én ezt tudom magamról, ismerem magamat, hogy, hogy is mondjam. Én, amíg ebben a házban vagyok, tudom, hogy tanulni fogok, és mire 18 éves leszek, addigra leszek 12.-es. Ugye utána még van két évem, és azt a két évet már nem biztos, hogy el tudom végezni, ha már nem ebben a házban leszek, nem ez a környezetem lesz, nem lesz hátterem, ami hátulról engem támogasson, vagy akinél esetleg kisírhatom a jobb jegyet.” A jelenleg szakiskola 9. évfolyamában kômûves szakra járó fiatal szintén arról számolt be, hogy nem szereti ezt a szakmát, mindenképp festô akar lenni, és másik iskolába járni. M eg is


MÉRLEG

tesz ezért mindent, sokszor hetekig nem jár iskolába. M ár az interjú idôpontjában annyi hiányzása volt, hogy nem fogja tudni befejezni az évet. Azt gondolja, túl messzire van az iskola, sokat utazik, ez a legfontosabb oka, amiért iskolát cserélne. A jövôbeni terveirôl a következôket mondja: „(É) átmegyek az E.-be az biztos, vagyis szeretnék, hát utána meg letenni egy szakmát, közbe úgy akartam, hogy nemcsak a festôt teszem le, mert azzal nem biztos, hogy el tudok helyezkedni most. Hanem a festô kész, utána közbe eljárhatnék izé festeni, ha letenném teljesen a szakmát, és utána rámennék még egy szakmára, csak azt már szerintem nem fogom megcsinálni.” Nem szereti, ha számon kérik a hiányzásait, szerinte más gyerekekkel nem olyan szigorúak a nevelôk. Nem szereti a lakásotthont sem. „Utálok ide visszajönni állandóan, vagy ha suliba megyek, vagy ha nem megyek suliba. Most a Z. nénivel nagyon rosszba vagyok, a nevelôvel, aki most van már nappalra, mert igaz, hogy hazudtam neki, de utána mondtam, hogy szeretnék majd magával beszélni egy picit. Elkezdi: nem – meg ilyenek –, mondom jó akkor. Meg akartam, hogy elnézést, meg izé. Kérdezte, hogy voltál suliba, voltam, hogyne voltam.” Interjúalanyaink közül kevesen érzékeltek konkrét megkülönböztetést gondozotti hátterük miatt. Egyikük azonban beszámolt arról, hogy többször csúfolták amiatt, hogy nem családban él. „Egyszer-kétszer már volt emiatt gond. Cikiztek, hogy intézetis, meg fattyú, meg ilyesmik. Nem tudom, ezek valahonnan megtudták, hogy intézetis vagyok, oszt ment a cikizés. Az iskolában így egymásnak kiabálják, mindenkinek adnak nevet, meg csúfnevet, meg minden.” Interjúink alapján feltételezhetô, hogy a lemorzsolódásra legnagyobb hatást az iskolai kudarcok jelentik. A kudarc és a hiányzás szoros összefüggésben van egymással. A bukások már általános iskolában, a kényszer-pályaválasztás összefüggést mutat azzal, hogy várhatóan nem fogja befejezni iskolai képzését a fiatal. Interjúink is mutatják, hogy a szakiskolai rendszerben probléma, hogy a 9. és 10. évfolyamon megismétlôdnek azok a kudarcélmények, amik a közismereti tárgyakkal kapcsolatos érdektelenségbôl eredeztethetôek, ez pedig teljes motivációvesztéshez, és így jellemzôen az iskolába járás negligálásához vezet. A már említett országos kutatás eredményei11 szerint a szakiskolások közül a kilencedikesek buknak meg a legtöbben, másfélszer kevesebben buknak a 10-esek és a 11-edikesek. A legtöbb gondot országosan is a matematikából való bukás jelenti, a fiatalok háromnegyede bukik ebbôl a tárgyból. Ugyanebben a vizsgálatban szintén azt mutatták ki, hogy a bukáshoz és évismétléshez, majd a lemorzsolódáshoz a magatartási problémák is hozzájárulhatnak, amelyek leginkább a hiányzásokban nyilvánulnak meg. A fent idézett vizsgálat megállapítása szerint az elmúlt tanévben (2007/08) 6 500 tanuló morzsolódott le a szakképzô iskolákból, ebbôl 4 500 szakiskolás, azaz 2007-ben a szakiskolások egynegyede morzsolódott le. Évfolyamonként változó mértékben, legmagasabb a 9. évfolyamon.

11 Fehérvári i.m.

3 . A támo g ató h áttér, családi kapcso lato k A baráti, nevelôi hátterek kulturális lehetôségei, valamint családi, vér szerinti kapcsolatok jellegzetességei abból a szempontból fontosak, hogy ezek mennyire lehetnek hatással a fiatal továbbtanulására, iskolai karrierjére, jövôbeni lehetôségeire. A legnagyobb és közvetlen hatást a lemorzsolódásra mindenképp az iskolai kudarcok jelentik, de ezek kialakulásához a külsô, nevelkedési helytôl térben távol lévô, valamint belsô – nevelkedési helyen lévô nevelôkkel, valamint kortárs csoport tagjaival való – kapcsolatai is hatással vannak, és meghatározók a korai gyerekévek, az iskolaérettség, és a kezdeti sikerek, kudarcok, az ezekre adott válasz, az érzelmi biztonság, vagy annak a hiánya. A nevelôszülôi kapcsolatok többségében pozitív megítélés alá esnek az interjúink alapján. Néhány esetben, különösen ahol már kisgyermekkorban kerülnek oda a fiatalok, azt tekintik saját családnak. Kevés esetben tapasztaltunk ellenséges, negatív viszonyt a nevelôszülô és a fiatal között. Többségében támogató, segítô közegként van jelen a nevelô család. A lakásotthonokban, gyermekotthonokban élô fiatalok többségében pozitívan ítélik meg nevelôiket. Segítô, támogató attitûdöket tapasztalnak, ugyanakkor többször megjelenik magával az intézménnyel szemben érzett elutasító magatartás. „(É) úgy normális, ételt kapunk, normálisan ruháztatnak, kedvesek velünk. Jó az benne, hogy úgy a legtöbb nevelô úgy néz ránk, mint hogyha a saját gyereke lennénk, így kedvesek hozzánk, próbálnak mindenben segíteni. A rossz meg az, hogy nem otthon vagyunk. Majdnem mindenkivel kijövök normálisan, meg el lehet velük beszélgetni, ôk is el tudnak velem, vagy ha van valami problémám, akkor megpróbálnak benne segíteni. Ú gyhogy ha látják, hogy valamiért rossz kedvem van, vagy valami bajom van, akkor odajönnek, megkérdezik, hogy mi történt, elmesélem nekik, tanácsot adnak.” Találunk azonban negatív vélekedést is, amelyet a következô fiatal véleménye is jól szemléltet. Az egyik 17 éves lány, aki rendszeresen kiszökik idôsebb barátjához a lakásotthonból, rendszerint hiányzik az iskolából, nevelôjérôl így vélekedik: „(É) én szoktam köcsögösködni vele (nevelôjével). Mindig hazudok neki, minden nap. Hogy hol vagyok, mit csinálok. Ezt ô is észrevette, de úgy vagyok vele, hogy mit érdekli ôt. Biztos tudja, hogy nem élek szûzies életet.” Egy másik fiatal szerint a nevelôi nem csinálnak mást, mint focimeccset néznek. Aki nem focimeccset néz, az pedig táppénzen van. Többnyire csak néhány szakember van, akivel szorosabb a kapcsolata a fiataloknak. Egyikük nevelôivel való viszonyáról így nyilatkozott: „(É) az egyik nevelômet nagyon nem szeretem, mert mindig ordít mindenkivel, és sokan mondták azt, hogy nagyon nem szeretik ezt a nevelôt. De azért van, több nevelô van, úgy akit szeretek. Ô ket azért, mert nem ordítanak, meg úgy el tudják mondani csöndben, meg stb., meg, hogyha valamit megcsinálok jól, akkor mondjuk, kiengednek meg stb.” A jelenlegi iskola csak egyetlen esetben jelent a fiatal számára pozitív vonzalmat, többségében elvégzendô, nem szeretett intézményként jelenik meg, nincsenek a fiataloknak ôket segítô tanáraik. Az egyikük errôl így nyilatkozott: „(É) Viszont én azt is ki merem jelenteni, mert ezt is beszélgettük a többiekkel, ■

2009/4. SZÁM

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

23 44


MÉRLEG

hogy járunk, mit tudom én fél éve lassan suliba, de soha nem sírtam annyit, mint amióta itt a szakiskolába járok.” Vér szerinti családjukkal való kapcsolatukban egyetlen esetben találtunk kiegyensúlyozott, rendszeres, pozitív hatással bíró kapcsolatot. A 16 éves, 8 éve két testvérével nevelôszülôknél élô lány nagyon szeretne az anyjával élni. „(É) ha három kívánságom lehetne? Nem tudom, nem tudom, mit kívánnék. Az anyuval szeretnék élniÉ Csak azt. Mást nem. Semmi mást nem.” Többségében rendezetlen, elfojtott, szégyellni való problémaként van explicit vagy implicit módon jelen a fiatalok életében a család. Jellemzôen deviáns családi modellek vannak jelen, alkoholizmus, hajléktalanság, munkanélküliség, amit a fiatalok nem tudnak elfogadni, nagyon sok esetben titkolni igyekeznek. Néhány esetben megfogalmazódik interjúink során a fiatalokban a vér szerinti családhoz való tartozás igénye, sôt néhány esetben a rendkívül erôs vágy is. Az elutasítások mögött legtöbbször a szégyenkezés figyelhetô meg a család életmódja miatt. „Apukámmal szoktam néha találkozni, véletlenül, az utcán. Nem tudtak talpra állni. Apukám beteg volt, megmûtötték, meg minden. Most egyik haverjánál lakik. Anyukám meg nem is tudom. Két hónapja lementem hozzá. Ilyen albérletben lakik, kap valamilyen segélyeket, meg minden, azt az egészet elissza.” Az egyik 17 éves lány nagyon elutasító vér szerinti szüleivel, csecsemôkorban került gondozásba. Anyja látogatásáról így beszélt:„(É) eljött kilenc év után, meg utána 3 év múlva. Nem való szülônek. Nekem azt mondta, hogy az anyukája elvette tôlük a házat, meg ilyenek, s nem tudott volna minket hol nevelni. Az apukám meg börtönben van, csak képen láttam még.” A támogató hátterek kulturális lehetôségeit, valamint a családi, vér szerinti kapcsolatok hatásait illetôen azt tapasztalhattuk, hogy iskolai karrierjük tekintetében sok szubjektív elemet tartalmaznak, s éppen a kapcsolatok alakulásának lehetôségének függvényében mozdulhat pozitív, vagy negatív irányba az iskolai karrier. Azt mondhatjuk, hogy a vér szerinti családdal való kapcsolat vagy annak hiánya meghatározó jelentôséggel bír, ez akkor is lefoglalja a gondolataikat, akadályozza a tanulást, elkötelezôdést, ha ezt nem tudatosítja a fiatal, és többnyire sajnos az ellátórendszer sem. Interjúzott fiataljaink esetében nagyon kevés esetben találtunk olyan példaképet, aki képes lett volna személyiségformáló erôként megjelenni a fiatal életében. A kortárs csoport értékítélete fontos, de éppen hasonlósága miatt nem tud más, pozitív követhetô mintákat adni. A nevelôk szerepe hangsúlyos, bár sok esetben nem konfliktusmentes. Az iskolai pedagógusokkal egyetlen eset kivételével nincs számottevô, személyiségükre, tanulmányaikra pozitív hatással lévô kapcsolatuk.

■ ÖSSZEGZÉS

A húsz fiatal interjúját elemezve az iskolai karrier tekintetében több hasonló problémát figyelhetünk meg, amelyek végül a fiatalok sikertelenségéhez, iskolai lemorzsolódásához vezetnek. Ezek a következôek: • A családi helyzetükben, gondozási helyükben bekövetkezett változások törést okoznak, rendszerint magatartási gondok jelentkeznek elôször, majd ezt követik a tanulási gondok.

44 24

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

2009/4. SZÁM

• Sokkal többet kellene tudni arról, hogy a korai sérülések hogyan hatnak a késôbbi tanulási, magatartási problémákra, és miképpen elôzhetôk meg, korrigálhatók a lehetôségekhez mérten. • Az általános iskolák egyetlen esetben sem nyújtottak segítô kezet a gyermekek nehézségeinek könnyítésére, a súlyos gondokkal küzdôktôl inkább szabadulni szerettek volna. • Jellemzô az érdektelenség, a tanulással szembeni negatív attitûd. • A 9-10. évfolyamon folytatott általános képzés erôsíti a negatív attitûdöket, a feleslegesen elsajátítandó ismeretek érzetét, a legtöbb bukás a közismereti tárgyakból (matematika, magyar, történelem) történik. • A hiányzások mint meghatározó magatartási rendellenességek az iskolával szembeni negatív attitûd megnyilvánulásai. • A nevelkedési hely szerinti nevelô vagy nevelôszülô figyel a gyermek tanulmányi gondjaira, de kevés esetben tud olyan hathatós segítséget nyújtani, ami a negatív kimenetet meg tudná akadályozni. Néhány esetben viszont eredményes volt ez a segítség, változott a tanuláshoz való hozzáállása, javult a fiatal tanulmányi eredménye. • A felzárkóztató programok, korrepetálások nem mutatnak eredményességet vizsgált tanulóinknál, szinte mindegyik részt vett felzárkóztatásban, ennek ellenére nem kerülte el a bukást, a kudarcot. • Interjúalanyaink kudarcát mutatja, hogy sokan szakmát, iskolát szeretnének váltani, elégedetlenek jelenlegi helyükkel. • A szakiskolai képzésben részt vevô fiatalok maguk sem tesznek sokat annak érdekében, hogy elkerüljék a kudarcokat. Saját bevallásuk szerint sem tanulnak sokat. • Az iskolák nem kezelik külön a gondozásban élô gyermekeket, nagyon különbözô módon viszonyulnak a nehézségekkel küzdô gyermekek felé. M inél nagyobb egy iskola tanulói létszáma, annál kevésbé van esély a személyre szabott segítségre. • Rossz iskolai közérzet jellemzi interjúzottaink többségét, nem találják helyüket oktatásuk és nevelésük problémáit megoldani nem tudó szakiskoláikban. • Csak kevesen terveznek továbbtanulást, többségében minél hamarabb szeretnének kijutni a munkaerôpiacra, néhányan érettségit terveznek, vagy még egy másik szakmát. Felsôfokú tanulás igény egyáltalán nem fordul elô. • A fiatalok többségének nincsenek reális elképzelései saját jövôjérôl, lehetôségeirôl. Jelenlegi helyzetüket nem képesek és nem akarják értelmezni. • Jövôképükben a realitásokkal szembeni tudatlanságuk párosul irreális, a valóság lehetôségeinél sokkal könnyebben megszerezhetô célok elérésében. • Jellemzôen kiábrándultak, nincsenek kitûzött, személyiségükre pozitívan ható céljaik, nincsenek példaképeik, vágyaik, amelyekért érdemes lenne küzdeniük. • Tanácstalanság, sodródás, túlélés, a valahogy majd csak lesz életszemlélet jellemzi a kérdezettek többségét, akiket eddigi iskolai karrierje alapján lemorzsolódás-esélyeseknek sejthetünk. H odosán R óza–R ácz Andrea


BESZÉLGETÉS

„És a nyolcadik napon” A mondás szerint, amit Szalay Kriszta színmûvésznô szeretettel idéz, „Isten hat nap alatt megteremtette a világot, a hetediken megpihent, a nyolcadik napon pedig megteremtette a downosokat, hogy szeretetet hozzanak a Földre.” Szalay Krisztával az „És a nyolcadik napon” címû filmje ürügyén Veres Kinga beszélget. A filmet Pajer Róbert rendezte.

V K:Mindig színésznônek készültél? SZK: Nem, egyáltalán nem. Voltak vágyaim. Bár nagyon szerettem szerepelni. Sôt, igaziból a világ akkoriban azt is sugallta nekem, hogy ôk nem annyira családszeretôk. Aztán természetesen volt egy idôszak, kiskoromban, amikor írtam darabot és szerepeltem egy táborban. M egérezni, hogy száz ember nevet rajtad, az fantasztikus érzés volt, és akkor volt is egy ilyen vágyam, egészen három évig, a következô táborig hurcolgattam ezt, amikor nagyon szerelmes lettem. Akkor azt mondtam, hogy családot akarok és sok gyereket. Napoltam ezt a színésznô dolgot. V K:Feloldhatatlan ellentétnek tûnt a családi és a színészi pálya? SZK: Akkor abszolút úgy láttam, én ezt gyerekként úgy éreztem. Aztán tizenöt évesen az utcán szereplôválogatásra hívott valaki, egy rendezô leszólított, kóstolgatott a sors. De én akkor pszichológusnak készültem, azért is dolgoztam egy fogyatékkal élôket gondozó intézményben. Nem tudtam még, hogy mit jelent az, hogy én pszichológus legyek, vagy, hogy milyen területen, de emberekkel akartam foglalkozni. V K: Gondolkoztál késôbb rajta, hogy a színészi pályát elhagyod, vagy tudod mellette csinálni ezt a rengeteg dolgot? SZK: Ú gy definiálom magam, hogy színészként vagyok pszichológus. Nem véletlen, hogy tizenkét éve játszom az Ötödik Sally-t, ami az egyik meghatározó vágyam volt. Sally egy öt személyiségû nô. A darab bemutatja, hogy a gyerekkorból mi mindent cipelünk. Egy mondattal is el lehet valakit intézni egy életre. A darab végén pedig beszélgetünk az emberekkel, teázunk. Én ezt is prevenciónak szánom. V K: Több emberhez eljutsz, mintha

pszichológus lennél, és egyesével járnának hozzád. SZK: Az a fantasztikus nekem, hogy van olyan pszichológus, aki bevallotta, hogy sokszor látta már a darabot, és küldi a pácienseit. Azt mondja, hogy ez a terápia mellett kiegészítô. De volt olyan nézô is, aki a pszichológusát is lecserélte. Szégyenkezve mondta, hogy már nyolcadszor látta, és akkor merte elmondani, hogy ô ide jár, és hogy mindig egy újabb szeletét bontja ki a problémájának. Szerintem én ezzel, vagy a Kapcsoldával, ahol iskolákat hozok össze, abszolút ezt a vágyamat valósítom meg. V K: Ha már említetted, hogy áll most a Kapcsolda, mert azt olvastam, hogy három iskola kapcsolódott be eddig a programba. SZK: Nem eddig, hanem ez volt az elsô hullám. Elôször tíz iskolának küldtem levelet. Egy visszaírt, hogy ô ilyesmire nem ér rá, a többi nem is válaszolt, sunnyogva kitértek a dolog elôl, és háromban azt mondták, hogy jó, tessék, gyôzze meg a diákokat. A program lényege, hogy speciális iskolákkal hozzam ôket össze, hogy az egészséges iskola fogadja be a speciális iskolásokat, és töltsenek el együtt egy-két napot vagy egy délutánt. A programnak az a lényege, hogy az egészséges gyerekek oldódjanak, és gondoskodjanak az odaérkezôkrôl, akiket mi ugye fogyatékosnak hívunk. Ezek az egészséges diákok megtapasztalják azt, hogy a fogyatékosok lehet, hogy fogyatékosak a matekban – és ezt mondom is mindig a felkészítôn –, viszont a szeretet képességükben maximálisan vezetnek, és képesek aktív részvételre, kapcsolatra. V K: Ebben a programban akkor nem csak Dow n-szindrómás gyerekek vesznek részt? SZK: Nem, teljesen vegyesen. Egy speciális iskolában mindenféle problé2009/4. SZÁM

mával élô gyerek van. Rengeteg a születési sérült. Szerintem a 60% -a a gyerekeknek születéskor sérül meg. M ost már ott tart a dolog, hogy pedagógusok is szervezik a programot. M iután megjelent egy cikk a Nôk Lapjában, felhívott Dunaújvárosból egy tizenhat éves lány, hogy ô megszervezi, meg az Ó budai Gimnáziumból egy igazgatóhelyettes, hogy ô azonnal, most rögtön szeretne csatlakozni a programhoz. Fontos a média szerepe a terjesztésben. V K:Nyilatkoztad valahol, hogy ez a találkozás a tanár-diák kapcsolaton is javít. SZK: Pont az óbudaiak adtak olyan visszajelzést, hogy milyen volt látni azokat a diákokat, akik dobálnak mindent vissza az órán, és a tanárok most azt látják, hogy ölelgetik a gyerekeket, kajlán sétálnak mellettük és hagyják, hogy lapogassák ôket. Szerintem ez fantasztikus élmény mindkét oldalnak! A diákok is látják, hogy Ú r Isten, a tanár nem „teszi az agyát” és játssza a szigorút, nem keménykedik, hanem ott játszik egy gyerekkel. Ezek nagyon fontosak. Sokat segít minden gyereknek, egészségesnek és sérültnek egyaránt. V K: Ilyenkor az iskolából minden osztály ott van? Hogy kell elképzelni egy ilyen találkozót? SZK:Ez változó. Attól függ, hogy melyik iskola hol tart. Természetesen mindenhol felajánlják a diákoknakÉ V K:Ki segít a szervezésben? SZK: A M osolyország Alapítvány beállt mellém, fölvettünk egy munkatársat csak erre a feladatra, hogy legyen egy emberem, akivel dolgozom. Azt hiszem, hogy most már összesen tizennyolc iskolában valósult meg, ami fantasztikus, és visszatérô program lett. Tehát nem az a helyzet, hogy egyszer „letudták ”! Nekem fontos volt, hogy ne az legyen, hogy „egyszer jók vagyunk”. Ne legyünk jók, leCSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

44 25


BESZÉLGETÉS

gyünk nyitottak, és ez legyen minden évben. V K: A szemléletformáláshoz erre szükség is van. SZK:Azt szeretném, hogy minden évben, a drog prevenció mellett férjen ez is bele, a nyitottságÉ És onnantól fogva, ahogy kipróbálják, megtapasztalják, rájönnek, hogy nem is olyan nagy ördöngösség, semmi különös. V K: Külföldön léteznek ilyen programok? SZK:Nincsenek, de nyitottak rá, megkeresnek. Külföldön sokkal integráltabb az oktatás, sokkal kevésbé szegregálják a sérült gyerekeket. Amíg M agyarországon a fogadtatás olyan volt, hogy „mi ez”, „nem érünk erre rá”, addig külföldön azt mondták, hogy „Ú r Isten, ilyet lehet?”. Ausztriában például nagyon nyitottak, mindenképpen együtt tanulnak, sok helyen mûködik az integrált oktatás, mégis rácsodálkoztak erre a programra. V K:V iszed a programot külföldre? SZK: Egyedül nem tudom vinni, és most azt szeretném, hogy M agyarországon álljon lábra. M ost már azt szeretném, hogy levegyék a szervezést a vállamról: diákokat összegyûjteni, kétnapos, bent alvós alkalmakra, osszák meg a tapasztalataikat, ismerkedjenek egymással és beszéljék meg az érzéseiket. Az iskolák a tapasztalataikat adják át, segítsenek egymásnak ötletekkel. Utána szeretném, ha ezek a diákok egy erôs magot képeznének, és ôk maguk kitalálnák, hogy melyik iskolába mennek be, és mondják el, hogy gyertek, csináljátok, mert ez milyen jó. V K:Gondoltatok rá, hogy kulturális csere jelleggel esetleg külföldi iskolákat hívjatok? SZK: Én még nem tartok itt. Egyelôre egy osztrák csapat abszolút nyitott rá, meg az egyik érintett mama, akinek dow n-szindrómás a kislánya, ô Párizsban egy konferencián beszélt errôl. Én szeretném ezt „világiasítani”, „globálissá tenni”, de hogy hogyan, azt nem tudom. Elôször is M agyarországon terjedjen az ige, mert hiszen itt élek. V K:Kicsit most térjünk vissza a darabodra, és az abból idén készült filmre. Hogyan kerültél közelebbi kapcsolatba a fogyatékossággal élôkkel? Hogy ismerted meg annyira a dow n-szin-

44 26

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

drómát, hogy aztán leültél, és két nap alatt meg tudtad írni ezt a darabot? SZK: Nem ismertem meg a szindrómát, nem is érdekelt. Ugyanúgy mûködött, mint az Ötödik Sally esetében. Amikor elolvastam a könyvet, akkor az foglalkoztatott, hogy bennünk mi minden van. M ilyen az, amikor valaki nem akar tudni magáról, el akarja felejteni a dolgokat, és kialakulnak benne eltérô személyiségek. Konkrétan a dow nosság, vagy bármilyen fogyatékosság, az szerintem tanít minket, tehát nem akartam én belebújni, vagy tanulmányozni a betegséget, vagy bármelyik betegséget a darabbal. Én az érzelmi hátterébe bújtam bele. Végül is eléggé empatikusan, mert utána szülôk mondták, hogy helyettük beszélek. Tehát amirôl én írni akartam, az például az, hogy hogyan reagál a társadalom, például az Anyám, aki nekem a társadalom szócsöve. A társadalom helyett mondja el, hogy ô mennyire nem fogadja el, és kikéri magának, mert akkor majd mit szólnak mások. Én magáról a betegségrôl nem is beszélek a darabban. Az önelfogadásról beszélek, és arról, hogy ha mi magunk képesek vagyunk egy kicsit elengedni azt a sok görcsöt, amit megtanulunk az élet során, akkor másoknak is könnyebb lehet elfogadni egy helyzetet. Azt hisszük, hogy görcsösnek kell lenni, és hogy vigyázzba kell állni, meg mindenütt tökéletesnek kell lennünk. Csak azt felejtjük el, hogy az ölelésben kéne a legtökéletesebbnek lennünk. Saját magunk, meg a másik ölelésében. V K: Négy év kellett, amire sikerült megszerezni a pénzt a filmre. Miért nem akarták támogatni, hiszen egy meglehetôsen alacsony költségvetésû filmrôl van szó. SZK: Sajnos igen. Nem nem akarták, hanem az idô is probléma volt. M ire kiírják a pályázatot. Elôször valóban nem támogatta az ORTT. Olyan volt a kuratórium. Természetesen mindenkinek megvan a lobbyköre, hogy kit és milyen témát támogat. Errôl kár nem beszélni. V K: Megindokolták a visszautasítást? SZK: Nem, semmivel. Nemleges volt a válasz és kész. Ú gy a fiókba került, mint a pinty. Rettegtek a témától – szerintem. Az elsô nyilván a lobby kör, a második oka meg nyilván a téma – végül is 2009/4. SZÁM

ott azért férfiak döntenek, a férfiak meg végképp megijednek ettôl a dologtól. Legalábbis az idôsebb generáció. Ha azt nézem, hogy az én gyerekkoromban még azt láttam – vidéken laktam –, hogy ezeket a gyerekeket odaültetik a kerítéshez, és bámulhatnak. Az volt az összes kulturális meg szellemi, egyáltalán bármilyen tevékenységük az életükben, hogy ültek ott a kerítésnél, csurgott a nyáluk, és az embereket nézték, ahogy elsétálnak az utcán. Az emberek meg emiatt undorodtak tôlük, mert ugye mit láttak, azt, hogy szegények, egyre kövérebbek és csorog a nyáluk, ennyi. M a már másképp gondoskodnak róluk: fél óránként tornáztatják ôket, színjátszó és egy csomó minden más program is van. Az én gyerekkoromban meg végképp semmi nem volt. V K: Az ORTT kuratóriumváltással sikerült elnyerni a támogatást? SZK: Nem is történt kuratóriumváltás. A nagy lépés az akkori elnök nyitottsága volt. Ô k támogatták, és így lehetett pályázni. M ivel a TV támogatta, ezért ezek után nyitott kapukat döngettem. V K:Egyszer már leadta a TV , május végén. Tervezik még vetíteni, vagy hol nézhetik meg az érdeklôdôk? SZK: A TV akkor leadta, de nem tudom, hogy tervezik-e újra. V K: Ott voltam a film bemutatóján a Mûvész moziban, és ott elhangzott, hogy a budapesti iskolák könyvtáraiba bekerül ez a DV DÉ SZK: Igen, az Oktatási és Kulturális M inisztérium képviselôje ezt mondta. Azt javasolták, hogy tegyem fel egy honlapra, és aki akarja, letöltheti. Ha nem tudják, hogy létezik, és elérhetô, akkor hogyan töltenék le? Azon kívül még szerzôi jogi kérdések is felmerülnek, nem úgy van, hogy bárki letöltheti. Az információt el kéne juttatni, hogy van ilyen DVD, és én még szeretnék hozzá egy kérdéssorozatot mellékelni, egy szakértôi kérdéssorozatot, hogy miután megnézték beszéljék átÉ V K: Az egyik veled készült interjúban azt mondtad, hogy ennek a filmnek feladata van Magyarországon. Ezt azért mondtad, mert neked Magyarország a fontos, és itt feladata van, vagy azért, mert úgy érzed, hogy különösen itthon van erre nagy szükség? SZK: Én ezért hajtottam a filmet. De


BESZÉLGETÉS

ôszintén be kell vallanom, hogy a film az én mûvészi-, és színvonal igényemnek nem felel meg. Csalódott voltam, és ezt fel kellett dolgoznom, de valamit mégiscsak ad. V K: Ezt nézôként a legôszintébben cáfolom. Ú gy jöttem ki, hogy én ezt a filmet jónak tartottam. Lehet, hogy ha sokszor megnézed, vagy szakmai szemmel mást látsz benne, de az érzelmek, és az üzenete véleményem szerint átjöttek. SZK: Akik „jó filmet” akartak nézni, azok azt írták a neten, hogy milyen „szar”, és hogy „kinek mond ez valamit”, vagy „mirôl szól ez”. Ilyen szempontból jó, mert elkezdtek az emberek beszélgetni. Nekem hiányzik az, amit a darabba beletettem, és ott tudok mûködtetni. M int filmet én nem tudtam mûködtetni, én egy szereplô voltam. Kapkodtam a fejem, meg a gyerekekre figyeltem, hogy ôk ne fáradjanak el, és szeressenek engem, és szeressük a filmet, és tudjunk együttmûködni. Ugye a darab, csiki-csuki a humor és a dráma között. A darabon az emberek tudnak nevetni, és oldottan jönnek ki. A filmet, mondjuk, ha otthon, titokban megnézik, az is jó végül is, mert meg merik nézni. Az utcán nem merik megnézni ezeket az embereket. Szégyellôsek, hogy hogyan kezeljék ôket. De ha legalább csukott ajtónál meg merik ôket figyelni, akkor már az is jó. V K:A darabot játsszátok még? SZK:Én nagyon szeretném. Pontosan azért, mert megzavart a film minôsége, ezért azt mondtam, hogy végül is a darab az létezik, és életközeli. Van egy down os levelezôlista, és ott átbeszélték a szülôk. Aki látta a darabot is, az azt mondta, hogy a darab sokkal jobban láttatja a helyzetet. V K:Nem lehet felvenni a darabot? SZK: Az más, a színházi közvetítés más. És itt visszatérek arra, hogy azért is szerettem volna a filmet, mert azt éreztem, hogy rettegnek az emberek bejönni. Nagyon nehéz volt nekem szervezni a közönséget, mert a Thália sem merte szervezni. M ost a Tháliából el kell hoznom, mert új vezetés van, és nem találok hozzá színházat. Nem merik befogadni, rettegnek a témától a színházszervezôk. Az egy külön probléma, hogy ráadásul más színház nem is tudom,

hogy milyen kondíciókkal fogadná be. Tudtam, hogy meg kellene a csinálni filmen, hogy minél szélesebb körbe eljusson. M eg hál’Istennek olyan visszajelzések is voltak, hogy rettegtek, de megnézték, és megtelt a szívük, egyrészt kilazultak a témát illetôen, és tele lettek szeretettel, vagy rájöttek, hogy saját gyereküket nem szeretik eléggé. Az is nagyon jó, ha szülôkként ráébrednek arra, hogy ezek azok a pillanatok, amiket nem lehet visszahozni. V K: Á téltél te is hasonló érzéseket, vagy ennyire bele tudtad élni magad valakinek a szerepébe, aki be is meri vallani magának, hogy nem szereti azt a gyereket, a gyerekét? SZK: Nem a fogyatékosságot tapasztaltam meg, de azt tudod, mert errôl is rengeteg cikk szólt, és már untam is, hogy feltették ezt a kérdést. Az én egyik lányommal kapcsolatban is kaptunk egy diagnózist, hogy születési problémának köszönhetôen, illetve a beindított szülés következtében, értelmi fogyatékos lett. Akkor megpróbált a sors engem is ezzel. M indent elkövettünk, hogy fejlesszük, hogy segítsünk neki, hogy ne rázza állandóan a fejét, hogy tudjon menni, vagy, hogy ne essen el. Egy csomó olyan járulékos dolgot okoztak a születésénél, amit minimum három évig folyamatosan próbáltunk oldani, de gyakorlatilag tizenkét éves korára oldódott meg teljesen. És akkor volt egy olyan idôszak, amikor én próbáltam közben színész is lenni, a szakmámat is csinálni, és volt olyan pontunk, amikor már padlót fogtam. Azt éreztem, hogy kész, nincs tovább erôm élni. És akkor elutaztunk a férjemmel, ami szintén borzasztó volt, mert nem lehet kimenekülni a dolgokból. Hiába megyünk el, a helyÉ a szorongás, minden ott bennünk van, az bennem volt. Viszont arra nagyon jó volt, hogy valamilyen szinten ráláttam az életemre, és akkor fogalmaztam meg ezt, és ezt le is mertem írni, mert terjeszteni akartam. Akkor fogalmaztam meg azt, hogy nem szeretem eléggé a gyerekemet. Csinálom vele, amit kell, meg mindent csinálok, meg hozom -viszem, amit el is mondok a darabban, de hogy a szeretetre magára, nem volt idôm. V K:Inkább kötelesség lett belôle? SZK:Pontosan. És akkor fantasztikus 2009/4. SZÁM

módon megváltozott a kapcsolatunk. M intha ô is érezte volna. Ezek a spirituális dolgok nagyon mûködnek. Hosszú, göndör, szôke haja volt, és amire hazajöttem levágta a haját. Képzeld el, egy két és féléves gyerek, aki ollóval így levágja a haját. A jelzés is szimbolikus, mert a haj, az az erô. És ô onnantól fogva átadta magát nekem. Ott volt egy rövid hajú kislány, aki gyönyörû volt. Ahogy akkor öleltem, ô is tudtaÉ és egészen más volt, egészen más lett attól fogva a kapcsolatunk.

■ MI AZ A KAPCSOLDA?

A Kapcsolda egy program, amit Szalay Kriszta annak érdekében dolgozott ki, hogy segítse elfogadtatni a társadalommal a fogyatékossággal élôket. A szemléletformálás iskolai találkozók keretében zajlik, és a lényege, hogy a speciális iskolába járó, fogyatékossággal élô, és az egészséges gyerekek együtt töltsenek 1-2 napot, vagy egy délutánt az egészségesek iskolájában, akik közös programokkal várják ôket. A program lényeges eleme a rendszeresség, az évenkénti ismétlés. A Kapcsolda tevékenysége a www. kapcsolda.hu honlapon követhetô nyomon.

■ AZ ÖTÖDIK SALLY

Daniel Keyes, a Virágot Algernonnak írója darabjának Szalay Kriszta által színpadra alkalmazott változatát 1998-ban mutatta be a budapesti Thália Színház. A darab egy felvonásból áll, amelyben a fôszereplôt, az öt személyiségû Sallyt, Szalay Kriszta alakítja. Az elôadás száz perce után a nézôknek, kötetlen formában, lehetôsége van beszélgetni, kérdezni a szereplôktôl. A darabot a Thália Színház 2009. szeptember 14-én játszotta utoljára. Az elôadás azonban folytatódik. A Centrum Színház, a volt Vidám Színpad ad a jövôben otthont a többszemélyiségû Sally küzdelmének, aki önmagával folytatott harcán keresztül megmutatja nekünk, hogyan ismerhetjük meg magunkat, és juthatunk el önmagunk teljes elfogadásáig. A darabot Szalay Kriszta férje, Cserna Antal rendezte.

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

27 44


BESZÁMOLÓ

„Gyermekek a hatóságok útvesztôjében” Ezzel a címmel 2009. május 15-én a Kecskeméti Városi Bíróság szervezésében, s a Bács-Kiskun Megyei Bíróság támogatásával tanácskozásra került sor Kecskeméten a Városi Bíróság Dísztermében. A tanácskozás céljaként a szervezô elsô fokú bíróság a gyermekekkel foglalkozó különbözô hatóságok munkájának, feladatának, hatáskörének, lehetôségeinek, korlátainak, esetleges problémáinak a felvetését, s megismerését határozta meg. Ezen elsô tanácskozás nem akart rivalizálni a hivatalok munkájával, jelzôrendszerekkel, egyéb gyermekekkel kapcsolatos már jól mûködô programokkal, sokkal inkább lehetôséget szeretett volna biztosítani arra, hogy a szakterület szereplôi megismerkedjenek személyesen egymással, és rendszeresen találkozzanak a jövôben is. A tanácskozást vezetô Gillyné dr. M alkócs Angéla, a Kecskeméti Városi Bíróság elnöke bevezetôjében kifejezte azon szándékát, hogy e tanácskozást követôen a társszervekrôl egy-egy ismert, vagy a tanácskozás során elôadóként megismert arc, személy jutna a szakemberek eszébe, a gyermekekkel foglalkozó szervezetek között valódi kapcsolat alakulna ki, a szakemberek egy-egy konkrét jogintézményt, és ahhoz kapcsolódó problémát is bátran megvitatnának. M indennapos témák napjainkban a gyermekbûnözés, a gyerekek sérelmére elkövetett bûncselekmények, a szülôi felügyeleti jog megszüntetése, vagy a családon belüli erôszak. A tanácskozás aktualitását indokolja a növekvô gyermekbûnözés, s ezen belül is az erôszakos bûncselekmények száma. M indennaposak az iskolákban a diákok által elkövetett vagyon elleni bûncselekmények. A szervezô intézmény – olyan bonyolult és összetett problémakört akarta teljesség igénye nélkül megbeszélni mint a társadalmi válság, a gazdasági válság, az erkölcsi válság, a családmodell átalakulása, a követendô minta nélküli, érzelmileg mélységesen elhanyagolt gyermeksorsok, a gyerekekkel való párbeszéd hiánya, az oktatásügy, a nem tökéletesen mûködô ifjúságvédelem, a lemaradozó törvényhozás, de felelôsként jelölte meg a médiát, az agresszív filmeket, a számítógépes játékokat is, mindezt a gyerekekkel összefüggésben. A tanácskozáson elôadást tartott a NANE Egyesület szakértôje, bemutatkozott a Kecskemét Egészségügyi és Szociális Intézményének Igazgatósága, a Bács-Kiskun M egyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálata és a Gyermekotthonok. Ismertette munkáját, s statisztikai adatokkal támasztotta alá elôadását Kecskemét M egyei Jogú Város Családvédelmi Osztályának vezetôje, s a Gyámhivatal vezetôje is. A tanácskozás különlegessége volt, hogy elsô- és másodfokú bírók az ítélkezés során eléjük táruló családi kapcsolatok felbomlásának keserû tapasztalatait vázolták, amelyben egyértelmûvé vált, hogy családjogi ügyekben nyilvánvaló vesztes a gyermek. A tanácskozáson bemutatta munkáját a Bács-Kiskun M egyei Rendôrkapitányság Bûnmegelôzési Osztálya, valamint a BácsKiskun M egyei Igazságügyi Hivatal. Bemutatták a gyerekek sérelmére, valamint a gyerekek, fia-

44 28

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

2009/4. SZÁM

talkorúak által elkövetett bûncselekményeket a Fôügyészség ügyészeinek, valamint a büntetô bíróinak a szemszögébôl, szót kapott a Bács-Kiskun M egyei Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársa is. A tanácskozás idôszerûségét igazolják az alábbi visszajelzések is. „A Kecskeméti Városi Bíróság szervezésében 2009. május 15. napján tartott konferenciával kapcsolatban az elsôdleges megállapításom, hogy húszéves szakmai pályafutásom alatt ilyen széles körû, a gyermek- és ifjúságvédelem valamennyi szakterületét érintô tanácskozásra a megyénkben még nem került sor. Véleményem szerint az alapos elôkészítô munkát igénylô szervezést és a konferencia lebonyolítását a városi bíróság kitûnôen oldotta meg, a felkért elôadók magas szakmai színvonalon – többségük igen érzékletesen és közérthetô módon – ismertették a rendelkezésükre álló szûkre szabott idôben szakterületük lényegi jellemzôit. Kívánatos lenne, hogy a jövôben kb. kétévenkénti gyakorisággal sor kerüljön hasonló tanácskozásra a laikus hallgatóság nagyobb arányú részvételének biztosításával. (dr. Endrôdi Attila fiatalkorúak csoportvezetô ügyésze, Bács-Kiskun M egyei Fôügyészség) Köszönöm a lehetôséget, hogy 2009. május 15-én részt vehettem, és fel is szólalhattam a „Gyermekek a hatóságok útvesztôjében” címû konferenciájukon. Az elhangzott elôadások és az azt követô fórum mind nekem mind pedig a hallgatóság soraiban helyet foglaló kollegáimnak sok új és hasznos információt nyújtottak, amelyek a jövôben nagyban hozzájárulnak munkánk eredményesebbé tételéhez. Nagy örömet jelentett számomra hogy a konferencia alkalmával személyesen is megismerkedhettem azoknak az intézményeknek a vezetôivel, akikkel a mindennapi munkavégzésünk során csak a hivatalos levelek útján érintkezünk. A személyes tapasztalatcsere eredményeként a jövôben tovább erôsödhet az intézeteink, intézményeink közötti eredményes és zökkenômentes együttmûködés. (Füzesi Viktor Bács-Kiskun M egyei Büntetés-végrehajtási Intézet) A tanácskozás rendkívül nagy szakmai eredményének tartom, hogy a hasonló szakterületeken más-más szervek által végzett munkába részletes betekintést nyerhettünk. Napjaink rohanó világában, a nagy munkaleterheltségek miatt ugyanis csak egy-egy konkrét ügy megoldása vonatkozásában kerülünk kapcsolatba egymással, de szakmai, személyes kapcsolatok ápolására nincs lehetôség. Álláspontom szerint hasonló szakmai tanácskozásra a jövôben is szükség lenne, ez saját munkánk jobbítása mellett más szervek munkájának segítését is elômozdíthatja. (Polyák Zsuzsanna Gyámhivatal vezetô) Nagy örömmel fogadtuk a Kecskemét Városi Bíróság kezdeményezését, a ,,Gyermek a hatóságok útvesztôjében” címmel megrendezett tanácskozást, melynek során azok a szervezetek,


BEMUTATJUK

szakemberek találkozhattak, akik kapcsolatba kerülhetnek a bajbajutott gyermekekkel, fiatalokkal. A találkozó azon túl, hogy lehetôséget biztosított a személyes ismerkedésre, jó alkalom volt arra is, hogy megismerhessük egymás munkáját, problémáit, esetleg terveit. A hasznos információk mellett számomra a fórum legnagyobb értékét az jelentette, hogy bepillantást nyerhettem, hogy a különbözô résztvevôk, a különbözô feladataikból adódóan hogyan látják a felvetett problémakört. Azaz a saját szemüvegükön keresztül bemutatva munkájukat igen hasznos információkhoz jutottunk, tovább gondolkodásra érdemes megfogalmazásokkal találkozhattunk. Remélem, lesz lehetôség és alkalom a kezdeményezés folytatására. (Szécsényi Sándor Bács-Kiskun M egyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálata és Gyermekotthonai igazgatója) A személyes találkozás a legmagasabb szintû érintkezési forma, és a konferenciának talán az volt a legnagyobb értéke, hogy az eddig csak papíron, vagy jobb esetben telefonon érintkezô ha-

tósági, bírósági ügyintézôk, vezetôk személyesen tudtak találkozni. Már önmagában az is lendített a közös munka (gyermekek mindenek felett álló érdekét szem elôtt tartó hatósági, bírósági ügyintézés) képzeletbeli szekerén, hogy megtörtént a személyes találkozás. Emellett azonban mód nyílt az elôadásokat követôen kötetlen eszmecserére is, ahol esetlegesen gyorsabban eljuthattak a kollégák a közös szakmai álláspontra, mint a hivatalos út betartásával. (Dr. Provaznik Balázs Kecskemét M JV Polgármesteri Hivatal Családvédelmi Osztályának vezetôje) A jól szerkesztett elôadássorozat egyebek mellett arra is alkalmas volt, hogy egy kívülálló átfogó képet kapjon az egyébként mind szervezetileg, mind eljárásjogilag széttagolt munkáról, ami a családban kezdôdik, a civilszervezetek és a professzionális gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltatásokat nyújtó szervezetek, intézmények tevékenységével, majd (illetve ezzel párhuzamosan) a hatósági, késôbb esetlegesen bírósági tevékenységgel folytatódik, továbbá még kirívóbb deviancia esetén büntetés-végrehajtási szerveknél a gyermek(ek) érdekében folyik. P iegelné dr. Csényi M agdolna

Egy nevelôszülô vallomásai 1969-ben, az akkori úgynevezett jóléti osztályon dolgoztam, ez volt az elsô állásom, nevelôszülôi szociális elôadóként. Akkortájt diplomáztam, történelembôl végeztem el az alapképzést. Az egyetlen engedély, amit a munkához kértek, az autóvezetôi engedély volt. Az elsô találkozásom egy nevelôszülôvel – aki már születésem elôtt is ezzel foglalkozott –, nézeteltérésbe torkollott. A dokumentáció szerint a gondozásában lévô gyerek egyéves volt. „Nem”, mondta a nevelôszülô, „három és fél éves a kislány”. Én nem tudtam, hogy a gyerek, akirôl beszéltünk triciklizett, és nem lehetett csak egyéves. Egy fiatal, fehérbôrû kormány alkalmazott voltam, segíteni akartam, de nem volt meg a szükséges képzettségem, beleértve a szükséges készségeket egy tapasztalt, afroamerikai nevelôszülôvel való kommunikációra. Ezzel közel egyidôben egy hétéves lány nevelésére jelentkezett egy család, hogy társaságot szerezzenek azonos korú lánygyerekük számára. A környezettanulmány abból állt, hogy a szociális elôadó kétszer meglátogatta ôket, és részt vettek egy háromórás eligazító találkozón, ami nagyrészt a szolgáltató szakmai tevékenységének elvi alapjairól szólt. Azonnal kapcsolatba léptek velük, hogy vegyenek nevelésbe egy tízéves fiút, amibe ôk beleegyeztek, mert együttmûködôek akartak lenni. Sem ôk, sem pedig a környezettanulmányt készítô munkatárs sem beszélt egy ilyen korú, nemû gyerekkel kapcsolatos tapasztalatlanságukról vagy arról a kockázatról, amit a nevelôszülôség motivációjaként a „társaságszerzés” jelent. A titoktartás és adatvédelem miatt a gyerekekkel foglalkozó szakemberek nem mondták el nekik, hogy a gyereket szexuálisan bántalmazták, ahogyan azt sem, hogy ôk lesznek a gyerek negyedik nevelôcsaládja. Megütköztek, amikor a kisfiú szexuális játékba akarta bevonni a lányukat. A rengeteg szeretet sem kompenzálhatja a szaktudás hiányát. Feldúltan hagyták el a gyermekvédelmi szolgálatot, és a kisfiú, szülôk általi elkövetett korábbi abúzusát a rendszer abúzus váltotta fel. A következetlen és indokolatlan titok- és adatvédelmi politika, hogy a gyerekeket rábízzák a nevelôszülôkre, de az ôket érintô információt már nem, a mai napig folytatódik. Számtalan gyerek és szüleik látták hasznát annak a kiváló gondoskodásnak, amit a nevelô- és örökbe fogadó szülôk, rokonok, családtagok gondozóként, valamint az ellátó szervezet munkatársai nyújtottak az elmúlt évtizedekben. Annak ellenére, hogy dollár százmilliókat költöttek a képzésükre, sokan közülük továbbra sem megfelelôen felkészítettek és támogatottak. Ennek a cikknek a célja, hogy: (1) megossza a nevelôszülô képzésnek az Egyesült Államokban végbement fejlôdésének egyfajta megközelítését; (2) feltárja az okokat, hogy a tréningek miért nem hoztak komplexebb változást, specifikus eredményt; (3) azonosítsa azokat a kiemelkedôen fontos témákat, amelyekre mindenképpen figyelni kell, mielôtt idôt és pénzt fektetnénk a tréningekbe; és (4) néhány kiadványt ajánljon, amelyek további információval szolgálhatnak. 2009/4. SZÁM

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

29 44


BEMUTATJUK

■ EGYSZER VOLT, HOL NEM VOLT

A nevelôszülôség az Egyesült Á llamokban több mint 150 évvel ezelôtt kezdôdött, válaszként a nélkülözô, jobbára árva, bevándorló New Y ork-i utcagyerekek tízezreinek megmentésére, akiket farmokon élô családokhoz küldtek a Közép-nyugatra1. Ha még nem látta, akkor nézze meg az amerikai közszolgálati csatorna2Az árva vonatok címû videóját, amely megörökíti a körülményeket és értékeket, amelyek megteremtették napjaink nevelôszülôi rendszerét. A „nevelôszülôi gondoskodás atyjának” tekintett nagytiszteletû Charles Loring Brace hitt abban, hogy a farmokon élô családok, akiknek munkaerôre volt szüksége, segíthetnek megmenteni a „jó” gyerekeket a „rossz” körülményektôl. Szeretettel és fegyelmezéssel ezek a „nem sok szerencsével megáldott” gyerekek remélhetôleg közösségük tisztességes polgáraivá válhatnak. A vér szerinti szülôk, ha nem voltak látókörben, akkor már nem is gondoltak rájuk, így született meg a „helyettes gondozás3” elnevezés. A mai napig is használt kifejezés azt a téves benyomást kelti, hogy a szülôk egy csoportja helyettesíthetô egy másikkal anélkül, hogy jelentôs hatással lenne a gyerekekre. Több mint száz évbe telt felismerni, hogy a gyerekeknek akár van élô kapcsolata, akár nincsen a vér szerinti szüleivel, akkor is vannak érzéseik velük kapcsolatban. És hacsak nem azonosítják, ezek az érzések befolyásolják a magatartásmódjukat, ami viszont kihat arra, ahogy az ellátórendszer és a társadalom bánik velük. Ezek a viselkedésmódok hatással vannak a nevelôszülô családok egészségére, mentális egészségére, ami kudarcokhoz, a gyerek visszaadásához vezethet. Ahogy azt egy reálisan gondolkodó, texasi nevelôszülô egyszer mondta „Ami lent van a kútban, az feljön a vödörben.” Régen a jövendôbeli nevelôszülôket a „környezettanulmány” alapján értékelték, ami valójában egy „lakóhely tanulmány” volt. Az otthonaik méretét, a kútvizet (füstjelzôket manapság), és más fizikai követelményeket vizsgáltak. Nem értették, hogy nem az „otthon” van gyógyító, vagy ártalmas hatással a gyerekekre, hanem az emberek, akik ott élnek. Az az ötlet, hogy a nevelôszülôk pénzért nevelik a gyerekeket is ebbôl az idôbôl származhat, amikor minél több gyereke volt a családoknak, annál jobban termett a földjük. A mai napig használatban lévô kifejezés is – „örökbefogadásra feladni!”4 – abból a gyakorlatból származik, hogy az árva vonat gyerekeit színpadokra vagy peronokra állították, hogy megnézhessék ôket, és válogathassanak – hasonlóan napjaink állat vásáraihoz. A huszadik század közepére a társadalom tagjai sokféle módon éltek, másképpen neveltek, egyre több problémával küzdô, és ezáltal nagyobb kihívást jelentô gyerek vált ismertté, akiket, a „speciális szükséglettel” rendelkezôk címkével láttak el. Nem több ilyen gyerek volt, hanem többet tudtunk a jellemzô1 Midwest. Az Egyesült Államok középsô és észak-keleti része. Tizenkét államot foglal magában: Illinois, Indiana, Iowa, Kansas, Michigan, Minnesota, Missouri, Nebraska, Észak-Dakota, Ohio, South Dakota és Wisconsin. 2 Public Broadcast System 3 „substitute care” 4 Angolul „free up for adoption” – az örökbefogadhatóvá váló gyerekre vonatkozó szakkifejezés.(a szerk.) A magyarországi FIKSZ képzés ennek a programnak az adaptációja, amelynek használati jogát a Család, gyermek, ifjúság Egyesület 1998-ban megvásárolta az Amerikai Gyermekvédelmi Ligától és az Illionis-i Egyetemtôl. (a szerk.)

44 30

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

2009/4. SZÁM

ikrôl, és segíteni is akartunk nekik. A nevelôszülôknek ezt követôen speciális képzettségre volt szükségük. Helen Stone az Amerikai Gyerekvédelmi Liga (Child W elfare League of America, CW LA) és Beatrice Garrett az Amerikai Gyerekek Irodájától (U.S. Children’s Bureau) felismerték, hogy a nevelôszülôknek közvetítôre van szükségük, a képviselet, a támogatás, a megerôsítés és a képzés terén. Á llamszövetségi pályázati pénzbôl, amit az Amerikai Gyerekek Irodája adott a CW LA-nak, létrehozták a Nemzeti Nevelôszülôi Egyesületet (National Foster Parent Association, NFPA), amely megszervezte a nevelôszülôket, hogy hallassák a hangjukat a szakpolitikák megváltoztatásában, és az olyan gyakorlatokkal szemben, amelyek a jó nevelôszülôség ellenében hatnak. A nevelôszülôk elsô nemzeti találkozójára 1967-ben, New Orleansban került sor. Az 1970-es évek elején, a CW LA megjelentette az elsô nemzeti nevelôszülô képzô programot. „Szülôség Plusz”-nak („Patenting Plus”) nevezték, hogy elismerjék a nevelôszülôséggel járó extra felelôsséget. 12 órás tréningbôl és egy 31 oldalas munkafüzetbôl állt. Voltak 16 mm-es filmek, mint a „Ne ítélj el, amíg nem ismersz” („Don’t Condemn M e Until Y ou Know M e”) és a „Járj egy mérföldet az én cipômben” („W alk a M ile in M y Shoes”), a nevelôszülôk érzékenyítésére a vér szerinti szülôk jelentôségét illetôen a gyerekek életében. Egyéb nemzeti képzési programok is születtek az 1970-es években. Y psilantiban, a Kelet-michigani Egyetem (Eastern M ichigan University, EM U) fakultásán Emily Jean M cFadden, Patricia Ryan és Bruce W arren kidolgozták a Tizenhét kurzus vázlatok a nevelôszülôi képzéshez (Seventeen Course Outline for Foster Parent Training), a továbbképzés speciális témáira fókuszálva, mint a fegyelmezés és a vér szerinti szülôkkel való közös munka. Keretet kínáltak a különbözô nevelôszülôi szerepek megértésére és támogatására, a munkatársak, csoportvezetôk, valamint támogatók, elsôként ôk vonták be partnerként a szakképzett nevelôszülôket, társtrénerekként. 1975-ben, a férjem munkája miatt Dél-Floridába költöztem. Egy újságcikkben olvastam, hogy a fourt lauderdale-i Nova Egyetem Viselkedéstudományok Intézete (Behavioral Sciences Institute) pénzügyi támogatást kapott a Nemzeti M entálhigiéniénés Intézettôl nevelôszülôk mentálhigiénés szakemberekké való kiképzésére. Nem sokat tudtam sem a tananyagfejlesztésrôl, sem pedig a tréningekrôl, de korábbi tapasztalataim révén tisztában voltam azzal, hogy a nevelôszülôi gondozásban élô gyerekeknek szükségük van jó szakemberek segítségére, és megérdemlik a szakképzett nevelôszülôket és szociális munkásokat. Azért alkalmaztak, hogy megválaszoljak egy jelentôs kérdést. Amennyiben a nevelôszülôktôl elvárjuk, hogy bizonyos feladatokat ellássanak – mint például a megfelelô fegyelmezés, illetve a gyerekek szüleikkel kapcsolatos érzéseik támogatása –, mit kell tennünk annak érdekében, hogy joggal elvárhassuk ezt a fajta viselkedést. A Nova M odell megelôzte a korabeli gyakorlatot, viselkedésés rendszerszerû megközelítésével a nevelôszülô toborzás, kiválasztás, értékelés és felkészítô képzés területén; számos konkrét ajánlást tett: (1) a toborzó üzenetek térjenek át a gyermek megmentésérôl a nevelôszülôi szerep fontosságának hangsúlyozására; (2) hosszabbítsák 21 órásra a felkészítô kép-


BEMUTATJUK

zést;és (3) a felkészítést tegyék a környezettanulmány részévé, hogy segítse a jövendô nevelôszülôket és a szolgáltatókat, hogy tájékozott döntést hozhassanak hajlandóságukról, képességeikrôl és erôforrásaikról a közös munkára. Ebben az idôben Helen Stone meghívott, hogy dolgozzak nemzeti érdekképviseleti témákon az újonnan alapított Nemzeti akció a nevelôszülônél élô gyerekekért (National Action for Foster Children) projektben. Több tananyagfejlesztôvel és -képzôvel együtt elkezdtem járni a Nevelôszülôk Egyesülete éves országos konferenciáira, ahol megszerveztük a Nevelôszülô Képzôk Hálózatát (Foster Parents Educators Netwo rk), az erôforrások és az információ cseréje érdekében. kelet-michigeni egyetemi kollégáink vezetésével kiadtuk a Hálózat számára, az „IM PACT” (Hatás) címû hírlevelet, amely a képzési stratégiákra és erôforrásokra koncentrált. Az 1980-as szövetségi Örökbefogadás-támogatás és gyermekjóléti Törvény5 a nevelôszülôktôl és a szociális munkásoktól is több szaktudást várt el. Az ellátó szervezetek szakmai programja már tiltotta a testi fenyítést, és megkövetelte erôfeszítések megtételét a vér szerinti szülôkkel való együttmûködés erôsítése érdekében. Bármennyire is megvolt a hajlandóság az ellátó szervezetekben a nevelôszülô képzésbe való befektetésre, nehéz volt meggyôzni ôket, hogy fejlesszenek ki összemérhetô szakmai programokat az újonnan (ki)képzett nevelôszülôk támogatására, és hogy képezzék a szociális munkásokat, hogy csapatként, partnerként dolgozzanak együtt. Ahogy azt egy nevelôszülô mondta „Csapattag? A stadionba sem engednek be minket, vagy amikor beengednek, akkor is csak nagy ritkán osztják meg velünk a stratégiát.” Egy ellátó szervezet kért „magabiztosság fejlesztô tréninget” dolgozóinak, hogy jobban tudják kezelni az informáltabb, szókimondó új nevelôszülôket. Az 1980-as évek elején, az atlantai székhelyû Gyermekjóléti Intézetbe (Child W elfare Institute) mentem dolgozni. A M assachusettsi és az Észak-karolinai Szociális M inisztériumok támogatásával az Intézet elkötelezte magát nevelôszülô programjának, a Nován túlmutató átdolgozására; létrehoztuk azt, ami késôbb M APP néven vált ismerté, vagyis a Partnerség a szülôségben massachusettsi megközelítésben (M assachusetts Approach to Partnership in Parenting, M APP). A M APP számos újítást hozott:(1) a régi árva vonatféle „környezettanulmányt” a „család erôsségei/szükségletek felmérésé”-vel helyettesítette;(2) azonosította a sikeres nevelôszülôség és örökbefogadás konkrét ismérveit;(3) a felkészülést és a képzést, mint a kölcsönös értékelés eszközét, 30 órásra bôvítette; (4) a M APP jövendôbeli nevelô- és örökbefogadó szülôknek egyaránt szólt; (5) egy „félig megírt” tanterv került kidolgozásra, a trénerek közötti azonos megközelítés, koherencia biztosítása érdekében, de teret hagyva az ellátó szervezet-specifikus információk számára is; valamint (6) egy tréner képzô tanúsítványt adó programot is kialakítottak. A nemzetközi együttmûködés a ’80-as évek közepén kezdôdött, amikor az Op Kleine Schaal, fiatalok jólétéért tevé-

5 Adoption Assistance and Child Welfare Act of 1980

kenykedô holland szervezet, Rob van Pagée vezetésével, importálta és adaptálta a M APP-et. Az NFPA, és a helyi egyesületek növekedése lendületet adott a nevelôszülô képzés terjedésének országszerte. Számos nevelôszülô megerôsödött, öntudatosabb, magabiztosabb lett, és társtrénerekként valamint érdekképviselôkként jelentôsen hozzájárult a program sikerességéhez. Az NFPA nemzeti és államokbeli konferenciái új tréninganyagok bemutatásának helyszínei lettek. Például a „vér szerinti szülôk” kifejezés leváltotta a „természetes szülôk”-et, és a testi fenyítés alternatíváit normákként fogadták el. A képzôk formális tanácsadóivá váltak a nemzeti és az államokbeli nevelôszülô egyesületeknek. Azonban még tíz évre volt ahhoz szükség, hogy szembenézzünk olyan témákkal, mint a leszbikus, a meleg, a biszexuális, a transznemû és bizonytalan identitású (LM BT) fiatalok speciális élethelyzete, hogy ne sértsük meg az önérzetüket, elfogadjuk ôket, és beszéljünk minderrôl. V issza a jövôbe: 1989-ben szerzôdtettek, hogy kövessem Stone-t az Amerikai Gyermekvédelmi Ligába mint új nevelôcsaládi ellátás és örökbefogadás nemzeti programigazgató. Addigra a gyermekvédelem területén megszületett a „nehezen elhelyezhetô gyerek” kifejezés. Ez a gyerekeket okolja az adófizetô társadalom és a gyermekjóléti, gyermekvédelmi rendszer sikertelenségéért, akiknek nehézséget okoz, hogy megfelelô nevelô- és örökbe fogadó szülôket találjanak és támogassanak, akiknek elegendô ereje, szaktudása és támogatottsága van ahhoz, hogy érzelmileg, pszichésen és szexuálisan bántalmazott gyerekekrôl gondoskodjanak. A CW LA az NFPA-val közösen összehívta a Nevelôszülôi gondozás nemzeti bizottságát (National Commission on Family Foster Care, NCFFC), aminek én lettem a vezetôje. Az NCFFC felkért, hogy vázoljam fel a neveléshez szükséges alapvetô feladatokat. Elkészítettük „A csecsemôk, a gyerekek és a fiatalok nevelôszülôi ellátásnak részletes áttekintése az 1990-es években” címû kiadványt („A Blueprint for Fostering Infants, Children and Y outh in the 1990s”), amely szakmai programot és gyakorlatokat ajánlott a nevelôszülôknek, hogy meg tudjanak birkózni ezekkel a feladatokkal:(1) a gyerekek védelmezése és gondozása;(2) a gyerekek fejlôdési szükségleteinek kielégítése (önbecsülés, kulturális és szellemi identitás, iskola, fegyelmezés, szociális kapcsolatok) és a fejlôdési elmaradásaikkal való törôdés; (3) a gyerekek és vér szerinti családjuk közötti kapcsolat támogatása; (4) a gyerekek élethosszig tervezett, biztonságos, támogató, gondoskodó kapcsolatba helyezése, az állandóság biztosítása;és (5) egy szakértô csapat tagjaként való munkavégzés. A bizottságon keresztül ismerkedtem meg Donna Petras-szal, az illinoisi Gyermek- és Család Szolgáltatások M inisztérium (Children and Family Services Department) Nevelôszülô Hivatalának vezetôjével. Ellátó szervezetének nevelô- és örökbe fogadó szülôi egy kompetencia alapú, átfogó megközelítést akartak a toborzásra, a felkészítésre, az értékelésre, a kiválasztásra és a felkészítô tréningre. Petras az Á llami Nevelôszülôi Gondozás M enedzserei Országos Egyesületének (National Association of State Foster Care M anagers) (nálunk nevelôszülô szakértôk) is az elnöke volt, így együtt kapcsolatba tudtunk lépni a kollégákkal országszerte, együttmûködést kérve, amibôl megszületett a Nevelô PRIDE/Örökbefogadás

2009/4. SZÁM

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

31 44


BEMUTATJUK

PRIDE (Foster PRIDE/ Adopt PRIDE). Több mint 100 kolléga hozzájárulásával készült, beleértve a nevelô- és az örökbe fogadó szülôk közremûködését, több mint tizenkét állam gyermekjóléti szolgálatának, két nemzeti erôforrás központnak, a Casey Családi Programoknak (Casey Family Programs) és a San Felipe Humanitárius Szövetségnek (San Felipe Humanitarian Alliance) a hozzájárulását, ez utóbbi a videót készítette. Az elnevezés – Információs, fejlôdési és oktató forrásanyagok szülôknek (Parents Resources for Information, Development and Education)6 – az Illinois állam szerte meghirdetett verseny eredményeként született, csakúgy, mint a M APP7 elnevezése, amely egy massachusettsi verseny eredménye. Azoknak a szolgáltatóknak, amelyek részt vettek a PRIDE kifejlesztésében, joguk van a használatához, a kiadó pedig a CW LA. A PRIDE az NCFFC által megfogalmazott nevelôi feladatokat használta keretként a nevelô- és örökbe fogadó szülôk kompetenciáinak meghatározására. A kompetencia alapú képzés fontosságát, a jó gyakorlatok támogatása érdekében, a Judith S. Rycus és Ronald C. Hughes vezetése alatt álló, Columbus, az Ohio központú Humán Szolgáltatások Intézet (Institute for Human Services) teremtette meg. Ô k tervezték meg a gyermekvédelemben dolgozó kollégák számára az Á tfogó, kompetencia alapú továbbképzési rendszert (Comprehensive, Competency-Based In-service Training System). A kompetenciákra történô koncentrálás következtében, a PRIDE eltért attól, ahogy a nevelô- és örökbe fogadó szülô képzések történetileg kifejlôdtek. Például néhány szolgáltató arra alapozta a képzését, hogy mennyi pénz állt rendelkezésükre. M ások annak megfelelôen szervezték a tréningeket, hogy a nevelôszülôk szerintük mennyit szánnának rá.8 Voltak képzés „menük” is, amelyek olyan témákat tárgyaltak, amikrôl a szolgáltató úgy gondolta, hogy a leginkább érdekli a célcsoportját, nem feltétlenül a felmért szükségletek alapján. A 100 plusz órás PRIDE képzés, az alap, haladó és szakosított tréning tükrözi az elsajátításhoz, gyakorláshoz és a szaktudás kompetens használatához szükséges idôt. A leendô nevelô- és örökbe fogadó szülôk többsége kezdetben nem rendelkezik a megfelelô tudással és szakértelemmel. A kompetenciákat ki kell fejleszteni, és ehhez a szolgáltatók átfogó rendszerének támogatása kell. Ezt a tapasztalatot egy, az 1980-as évek végén, az Amerikai Gyerekek Irodája által támogatott, a texasi régióban található, a Houstont és külsô kerületeit kiszolgáló területi gyermekvédelmi szakszolgálatnak ítélt projektbôl tudjuk. A regionális adminisztrátor, Gene Daniel vezetésével folytatott CARR Projekt (a Toborzás és megtartás közösségi megközelítése, program (Community Approach to Recruitment and Retention) kimutatta, hogy a toborzási erôfeszítések kidol-

6 A PRIDE mozaikszó magyarul büszkeséget jelent, és mivel így sokan nem értették volna, a magyar változat a FIKSZ nevet kapta, Lovas Zsuzsa javaslata alapján, ami a Felelôsség, Információ, Kompetencia Szülôknek szavakból képzett, magyarul is értelmes mozaikszó, és az állandóságra utal. 7 A MAPP helytelen helyesírással ugyan (egy p-vel kell eredetileg írni) térképet, feltérképezést jelent. 8 Az USA-ban a nevelôszülôk maguk fizetik a képzést, továbbképzést többnyire, hiszen késôbb pénzt kapnak a szolgáltatásért, egyre többen munkabért.

44 32

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

2009/4. SZÁM

gozott megtartási stratégia nélkül nem gyerek- és családbarátok és nem is hatékonyak, mind a családok, mind pedig a gyerekek gyakran változnak, a nevelôszülôk hamar feladják, a gyerekek pedig sok elhelyezést élnek meg, ami mindenkinek frusztráló. A PRIDE program azt javasolta, hogy a veszélyeztetett gyerekek védelme, nevelése és valamennyi érintett – vér szerinti, nevelô és örökbe fogadó – család megerôsítése csapatmunkát követel az eltérô tudással és készségekkel rendelkezô, de egy közös szakmai optimum, és az azonos cél érdekében dolgozó személyektôl. Az egyik PRIDE Országos Tanácsadó Bizottság (PRIDE National Advisory Committee, PNAC) elképzelésének és elkötelezettségének köszönhetôen, a PRIDE fejlesztése folytatódott, új képzési anyagokat ajánlott, immár CD-ROM -on. A PRIDE néhány komponensét már 31 államban alkalmazzák. Kilenc kanadai tartomány és 19 ország adaptálta a PRIDE alapelveit, a nemzetközileg elismert holland kolléga, Rob van Pagée; Herczog M ária, magyarországi gyerekvédelmi szakember; és a New Y ork-i Buffalo székhelyû M ick Polowy , PNAC tag és PRIDE tananyagfejlesztô/tréner irányításával. A kompetencia alapú tréningek gyermekvédelmi szakemberek és nevelôszülôk számára tartogatott elônyei ellenére, továbbra is valamiféle kapcsolódási probléma, kommunikációs zavar van a képzés és következményei, illetve az utána folytatott gyakorlat között. Ez aggasztó, mert legalább 20 év kutatási munkája azt mutatja, hogy a gyerekek többsége elégtelen várandósgondozás után, nem megfelelô egészségügyi ellátással, szegénységgel, hajléktalansággal, alkoholnak és kábítószernek való kitettséggel, iskolai tanulási zavarokkal küzd és mindeközben fizikai- és szexuális abúzustól, és elhanyagolástól szenved. Az ilyen rizikófaktorokkal rendelkezô gyerekeknek stabil és terápiás segítséget is nyújtó családra van szükségük, amelyben ezeknek a traumáknak a hatásai enyhülhetnek, és remélhetôleg begyógyulhatnak. A Packard Alapítvány egy 2004-es jelentése szerint a nevelôszülôi ellátás gyógyító lehetôsége helyett, nagyon gyakran a rendszer további szenvedésre kényszeríti a gyerekeket. Ez részben a „túlterhelt szociális munkásoknak” köszönhetô, és a nevelôszülôknek, akik nem kapják meg a szükséges segítséget. A Városkutatási Intézet megfigyelései mutatják, hogy számos nevelt gyerek gondozóját is „megterhelik” a nevelés kívánalmai. Közel két évtizede az NCFFC amellett érvelt, hogy a speciális, akárcsak a szokásostól eltérô, különleges igényû gyerekeket olyan nevelôszülôi gondozásba kell adni, akik speciális és különleges szaktudással rendelkeznek, és akiket azonos képességekkel, felkészültséggel rendelkezô szociális munkás gárda támogat. M ásik témakör, hogy a gyermekvédelmi szakemberek mögött, akikkel a nevelôszülôk kapcsolatba kerülnek, törvények és szabályozások sokrétû hálózata áll: központi, állami, megyei és helyi közösségi, eltérô szakmai programokkal, szabályokkal. Országos viszonylatban, a gyermekvédelmi szolgálatok kevesebb mint 15% -a követeli meg az alap- vagy mester szintû felsôfokú végzettséget a szociális munkásoktól, és az alkalmazottak átlagosan két évnél kevesebb ideig maradnak egy helyen. Számos tanácsadónak körülbelül három év tapasztalata van. Így nincs


BEMUTATJUK

garancia arra, hogy bármely két szociális munkás vagy nevelôszülô azonos gyermekvédelmi gyakorlatot követne. A saját értékítéletük befolyásolhatja a gyerekek és családok életét meghatározó döntéseket, hogy hazagondozzák-e a gyereket szüleihez, örökbe vegye-e a nevelôszülô, vagy a kiterjedt családban éljenek. M ég a szakképzett szociális munkás sem tud hatékonyan dolgozni az országos szabályozásban ajánlott esetszám meghaladása miatt. A nevelôszülô képzésnek továbbá nincsen egységesített szabályozása. A hatóságok többsége nem teszi kötelezôvé a nevelôszülôk számára a kompetencia alapú tréninget. A képzés hossza eltérô lehet: attól kezdve, hogy nem követelmény, lehet hat órástól 30 órás is, mint a M APP és a PRIDE esetében; és a továbbképzés: attól kezdve, hogy nem követelmény, hattól 45 órásig terjedhet csupán, a szolgálat elsô 18 hónapjában. A továbbképzés jelenthet konferencián való részvételt, egy videó megnézését, vagy egy, a szolgáltató által jóváhagyott könyvtárból kölcsönzött szakirodalom elolvasását. Nemrégiben részt vettem egy szekció munkájában, egy megyei nevelôszülôi konferencián. A nevelôszülôk küzdelmei azonosak voltak az általam évtizedekkel ezelôtt tapasztaltakkal. M egkérdeztem a szolgáltató képzôjét, hogy miért van olyan sok nehézsége a nevelôszülôknek, amikor a szolgáltató legalább a PRIDE programot kínálja. „Nos”, mondta, „meg kellett feleznünk a tréninget – a támogatások hiánya, tudja”. Tehát igazából nem is a PRIDE volt, amit a szolgáltató ajánlott. A nevelôszülôknek egyéb szakosított témákban is szüksége van képzésre. M ivel a színes bôrû gyerekek nagymértékben túlreprezentáltak, a nevelôszülôknek speciális készségekre és támogatásra van szükségük, hogy érzékeljék a kulturális identitással kapcsolatos fejlôdési szükségleteiket, és hogy segíteni tudják boldogulásukat egy barátságtalan világban. M ostanság több figyelmet fordítanak a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemû fiatalokra. Ugyan számos olyan téma van, ami megegyezik esetükben a heteroszexuális fiatalokéval, mint például, hogy minden kamasznak összetörik a szívét, ezeket a fiatalokat különösen veszélyezteti a diszkrimináció. Akárcsak a leszbikus és homoszexuális nevelôszülôket. Az érdekképviselet alapvetô fontosságú. A gyermekvédelem lehet, hogy az egyetlen olyan foglalkozás, ahol a kliens biztonsága mindenek felett áll, mi mégis spórolunk a tréningen. Talán emlékeznek az US Airw ays gépére, amelyik a múlt évben kényszerleszállást végzett a Hudson folyón, és mind a 155 utas és a személyzet túlélte a fantasztikus vízre ereszkedést. Aztán ott volt a Continental Airlines légitársaság helyi járata, amely nem sokkal azután Buffalóban zuhant le, a fedélzeten tartózkodók közül mindenki életét vesztette, valamint meghalt a ház lakója, ahova a gép csapódott. M i a különbség? Adatokkal alátámasztott tény, hogy a New Y ork-i vízen landoló repülôgép és hajó mentôcsapatai professzionálisan képzettek voltak, míg a tréningek elmaradásából és túlfáradásból következô pilótahiba okozta az ingázó járat végzetes katasztrófáját. M ás megközelítésben, el tud képzelni egy olyan kórházi mûtôt, ahol az orvosok és nôvérek nem kaptak megfelelô szakképzést az együttmûködéshez, közös munkához vagy csak arra képezték ki ôket, hogy alapmûvelete-

ket végre tudjanak hajtani, és nem fektettek sem idôt, sem pedig pénzt abba, hogy megtanítsák nekik az életmentô eljárásokat, arra az esetre, ha valami balul sülne el? Noha ennek a cikknek a fókuszában a nevelôszülô képzés áll, a kiterjedt család általi (családba fogadás) története is hasznos lehet. Az 1991-ben összehívott, a korábban már említett NCFFC felkért, hogy találjak nevet egy új gyermekvédelmi „jelenségre”: a rokonok beáramlására a fiatalabb családtagok gondozásába. A „rokon nevelôszülô” zavarónak tûnt, mivel különbség van a nevelôszülôk szerzett szerepe, és a rokonok örökölt szerepe között. A „rokoni gondozás” (kinship care) megfogalmazást javasoltam Carol Stack „Valamennyi rokonunk – Stratégiák a túlélésre a fekete közösségben9” 1974-ben megjelent klasszikus munkája alapján. A rokoni gondozás egy erôsségekre alapuló elnevezés, amely a családi gyökerek elônyeit fejezi ki, beleértve a fiktív rokonokat is. A munkaköri címemet kiterjesztették családi nevelô gondozás és örökbefogadás programvezetônek; 1992-ben kineveztek az elsô CW LA rokoni gondozás országos program koordinátorává.

■ KÉPZÉSI ELLENÔ RZÔ LISTA

Negyven éve dolgozom a gyermekjólét, gyermekvédelem területén. Az a megtiszteltetés ért, hogy lehettem mindkettô: szakképzett szociális munkás valamint nevelô- és örökbe fogadó szülô is. Büszke vagyok a Szociális M unkások Országos Egyesülete Etikai Kódexének10 hat alapelvére:kompetencia, méltóság, becsületesség, az emberi kapcsolatok jelentôségének tisztelete, szolgáltatás nyújtása és a társadalmi igazságosság érdekképviselete. Szeretem a családomat, ami a férjembôl – akivel 35 éve élek együtt, a harmincas, negyvenes éveikben lévô nevelt és örökbefogadott gyerekeimbôl áll, akikrôl speciális szükségleteik miatt, még mindig gondoskodni kell. A fiataloknak nem kellene csak azért elhagyniuk a családjukat, mert elérnek egy bizonyos kötelezô idôbeli határvonalat, inkább akkor kellene leválniuk, amikor már fejlôdésüket tekintve készek arra;a „túlkorosság” egy másik bürokratikus, nem éppen gyerekbarát kifejezés. Évtizedeken keresztül, számos nézôpontból megtapasztaltam a gyermekvédelmi dinamikákat, több mint 10 000 nevelôés örökbe fogadó szülôvel, rokon gondviselôvel, hivatásos szociális munkással és érdekképviselôvel dolgoztam országszerte, és nemzetközi szinten. A nevelôszülô tréningre fordított tetemes összegek ellenére, anekdotikus adalékok, és kevés kutatáson alapuló bizonyíték van, hogy a képzéseknek rendszerszerû hatása lenne. Talán az alábbi kérdések felvetése javíthat az eredményeken. 1. Az ellátó szervezetednél világosan meg van-e fogalmazva a nevelôszülôk feladata? Van átfogó fejlôdési és támogató program, amely arányban áll ezzel a szereppel?11 M it várnak ettôl a képzéstôl? Rendelkezésre áll-e egy külön program a rokoni gondozók, családtagok számára, akiknek a szerepe és a családi kapcsolatai különböznek a nevelô- és az örökbe fogadó szülôkéjétôl?

9 „All Our Kin – Strategies for Survival in Black Community” 10 National Association of Social Workers Code of Ethics 11 Megfelelô, képessé tesz a szerep betöltésére

2009/4. SZÁM

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

33 44


BEMUTATJUK

2. M ilyen szintû kompetenciát ad a képzés? Figyelemfelhívásra és az alap információk átadására, vagy konkrét készségek megtanítására készült? Például, ha van egy tréning a fegyelmezésrôl, annak az a célja, hogy általános információt adjon a testi fenyítés elkerülésének fontosságáról és szakmai vonatkozásairól? Vagy fegyelmezési technikákat, és konkrét készségeket fognak megtanítani, amiket rögtön lehet alkalmazni. Lehetôsége lesz a résztvevôknek a családjukon gyakorolni a megtanultakat, és aztán visszajelzésért és konzultációra visszatérni arról, hogy mi mûködött és mi nem? 3. Foglalkozik a képzés az etnikai és szexuális kisebbséghez tartozó gyerekek, fiatalok és családjaik egyedi erôsségeivel és szükségleteivel? Alap-, közép-, haladó- vagy szakosodott szinten? 4. Kik a képzôk? A szolgáltató alkalmazottai, akik örülnek a tréningnek, vagy nem lelkesek, mert esténként vagy szombatokon kell azokat megtartaniuk? A témához értô, de a nevelôszülôi dinamikákra érzéketlen szakértôk a közösségbôl? Részt vesz szakképzett nevelôszülô társtréner, akit azért alkalmaznak, hogy tapasztalati megközelítést adjon anélkül, hogy negatívan beszélne a szolgáltatóról? 5. Olyan résztvevôknek készült a képzés, akiknek esetleg problémát okoz az ország nyelvének írása, olvasása? Kínálják más nyelven is a képzést? 6. Támogatja a tréninget a szolgáltató szakmai programja, hogy a szociális munkás, akivel a nevelôszülôk együttmûködnek tudja, hogy mit tanulnak, és rendelkezik a kellô képzettséggel és érzékenységgel erôfeszítéseik támogatására. A képzés akkor a leghatékonyabb, ha szakmai politika – vezérelt, és szupervízióval megerôsített. 7. Felnôtt tanulóknak szánták a képzést, mivel a nevelôszülôk akkor tanulnak a leghatékonyabban, amikor praktikus és azonnal alkalmazható az információ? Nagy vagy kis csoportban lesznek a résztvevôk, mivel ez befolyásolja, hogy lesz-e elég idô az egyéni kérdésekre vagy aggodalmakra? A tanulást elôsegítô környezet kell; a frissítôk, a távolság és a gyermekfelügyelet fontosak, ha kötelezô a képzés. 8. Azért kínálja a programot a szolgáltató, mert kötelezô valamilyen képzést biztosítania, vagy, mert speciális része egy átfogó, kompetencia alapú, nevelôszülô fejlôdés és támogatáshoz kapcsolódó programnak? 9. A tananyag szintje, a trénerek szakképzettsége, valamint a résztvevôk erôsségei és szükségletei összhangban vannak? 10. Hogyan értékelik a képzést, és az eredményeket összefüggésbe hozzák-e az elérni kívánt kimenetellel? A „1. szint12 – Résztvevôi, kliensi elégedettség” megállapítja, hogy a résztvevôk értékesnek találták-e? A „2. szint – Elôtte/utána teszt” felméri, hogy a résztvevôk többet tudnak-e a tréning után, mint azelôtt? Vagy a „3. szint – Alkalmazás” méri, hogy a résztvevôk használják-e a megszerzett tudást? Azonban egyik sem méri azt, ami igazán fontos, a „4. szint – Kimenetel”. Konkrétan a gyermek biztonsága, jóléte és az állandóság javult-e annak köszönhetôen, hogy a nevelôszülô részt vett ezen a képzésen? És értesítik-e a résztvevôt az eredményekrôl? 12 Értékelési szintekrôl beszélünk

44 34

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

2009/4. SZÁM

■ A TEKNÔ SBÉKA MEGKÖZELÍ TÉS

Kabalának fogadtam a teknôs figurát, és mindig viszek magammal valamilyen teknôst (plüss állatot, kitûzôt, játékot) az óráimra és az általam tartott mûhelymunkákra. Elmagyarázom, hogy olyanok vagyunk, mint a teknôsök: belül puhák, kívül kemények, fejlôdésünk lassú és állandó, és csak akkor haladunk elôre, ha kidugjuk a fejünket.13 Egyénileg és ellátó szervezeteinken, egyesületeinken keresztül is folytatnunk kell a nevelôszülô családok fejlôdésének és támogatásának érdekképviseletét. Évtizedek óta tudjuk, hogy hogyan találhatjuk és tarthatjuk meg a jó nevelôszülôket, akárcsak az örökbe fogadó szülôket, a rokon gondozókat és az ellátó szervezet munkatársait. Azonban ne felejtsük el, hogy a gyermekvédelmi szolgálatok kiszolgáltatottak az adófizetôknek, ami a forrásokat illeti. Számos szövetségi, tagállami és megyei törvény- és döntéshozó nem érti a nevelô gondozásban lévô gyerekek szükségleteit, és a támogatást, amit a nevelô- és örökbe fogadó szülôknek, valamint rokonoknak, családtagoknak meg kell adni ahhoz, hogy ezeket a szükségleteket kielégíthessék. Hogyan lobbiznak a szolgáltatók és a nevelôszülôi egyesületek ezekért a támogatásokért? A Gyerek és Család Szolgáltatások Indianai Egyesület (Indiana Association of Children and Family Services) közgyûlése minden egyes újonnan megválasztott tagjának küld egy barátságos levelet a következô felkiáltással „Gratulálunk! November 4-én szülô lett újra és újra és újra és újra. 10 662 nevelt gyereknek lett a szüleje. Olyan gondozásra van szükségük, amit a saját gyerekének is elvárna.” Dr. M artin Luther King Jr. egyszer azt mondta, „M indig megfelelô az idô arra, hogy helyesen cselekedjünk.”14 A gyermekvédelemben ezt alkalmazhatjuk a képzésre, amely segít nekünk, hogy „a helyes dolgot cselekedjük, és helyesen cselekedjünk” – az elsô alkalommal, idôben és minden alkalommal.15 Nevelô-, örökbe fogadó szülônek, szociális munkásnak lenni kiváltság és nem jog. De egy gyerek számára a védelem és a gondozás jog (szerint jár) és nem kiváltság. Bevallom, hogy még mindig hiszem, hogy közösen dolgozhatunk azért, hogy a közakarat és a közösségi vezetés megelôzze az okok kialakulását, amiért a gyerekeknek egyáltalán nevelôszülôre, örökbefogadásra vagy rokoni gondozásra van szüksége. De amikor szükségük van rá, akkor nekünk, teknôsöknek elég erônk, képzettségünk és támogatásunk van ahhoz, hogy ott legyünk. E ileen M ayers P asztor 16

13 Szó szerint kidugjuk a nyakunkat. Szójáték. Az angol „stick one’s neck out” azt is jelenti, hogy kockáztatunk. 14 „The time is always right to do the right thing.” 15 Az angol szöveg a „time”, idô szóval játszik: „first time, on time and every time”, vagyis elsô alkalommal, idôben és minden alkalommal. 16 A szerzô szociális munkás, egyetemi tanár, a Kaliforniai Long Beach-i Egyetem, professzora, segítette a magyar nevelôszülôi képzés elindítását, a tananyag kedvezményes megvásárlási lehetôségét, részt vett a hazai elsô FIKSZ trénerképzésén Rob von Pageéval együtt, és itt volt az 1998-ban rendezett 11. Európai Nevelôszülôi Konferencián is elôadóként, vendégként. Férje Pásztor András a Wall Street Journal nyugalmazott újságírója, 9 éves korában került el Magyarországról, ezért a magyar név. Ezúton is köszönetemet szeretném kifejezni Eileennak a 18 éve tartó támogatásért, együttmûködésért és számomra oly fontos személyes barátságáért. (Herczog Mária)


AJÁNLÓ

■ REFERENCIÁK ÉS TOVÁBBI OLVASMÁNYOK

Herczog, M., van Pagée, R., & Pasztor, E.M. (2001). The multinational transfer of competency-based foster parent assessment, selection, and training: A nine-country case study. Special Issue of the Journal Child Welfare: International Issues in Child Welfare. Vol. LXXX, No. 5, 631-643. Mallon, G. (2004). Recruiting and retaining lesbian and gay foster and adoptive parents. Washington, DC: CWLA. Kortenkamp, K. & Ehrle, J. (2002). The well-being of children involved with the child welfare system. A national overview. Washington, DC: The Urban Institute, Series B, No. B-43, Jan. McRoy, R. (2005). Overrepresentation of children and youth of color in foster care. In G. P. Mallon & P. M. Hess (eds.), Child welfare for the twenty-first century: A handbook of practices, policies, and programs. New York: Columbia University Press, 623-634. National Commission on Family Foster Care. (1991). A blueprint for fostering infants, children, and youths in the 1990s. Washington, DC: Child Welfare League of America. Pasztor, E.M. & McCurdy, M. (2009). When work comes home and home goes to work – child welfare social workers as foster and adoptive parents. In E. Grise-Owens & K. Lay, (eds.), Reflections – narratives of professional helping. Special Issue: Inside Out – Reflections on Personal and Professional Intersections, Spring, Volume 15, #2, 95-105. Pasztor, E.M. & McFadden, E.J. (2006). Foster parent associations: Advocacy, support, empowerment. Families in Society, v. 87, no. 4, 483-490. Pasztor, E.M., Hollinger, D., Halfon, N., & Inkelas, M. (2006). Health and mental health for children in foster care: The central role of foster parents. Child Welfare, January/February, 33-57.

Pasztor, E.M., Abels, P., Mc-Farland Brown, V., & DeCrescenzo, T. (2006). Administrative issues in diversity. In N. Cohen & T. Tran, (eds), Multicultural approaches in caring for children, youth, and their families. New York: Allyn and Bacon. Pasztor, E.M., McNitt, M, & McFadden, E.J. (2005). Foster parent development and support: Strategies for the 21st century. In G. P. Mallon & P. M. Hess (eds.), Child welfare for the twenty-first century: A handbook of practices, policies, and programs. New York: Columbia University Press, 665-686. Pasztor, E.M., Goodman, C., Potts, M., Insuasti, M., & Runnels, A. (2002). Kinship caregivers and social workers: The challenge of collaboration (An evidence-based curriculum). Berkeley, CA: University of California, Berkeley, School of Social Welfare, California Social Work Education Center. Roszia, S., Silverstein, D., Pasztor, E. M., Clark, H., & Ward, G. (2004). Adoption clinical training – A curriculum for professionals serving all members of the adoption constellation (ACT). Salinas, CA: The Kinship Center. Rycus, J. & Hughes, R. (1998). Field guide to child welfare. Washington, DC: CWLA Press. Telles-Rogers, T., Pasztor, E.M., & Kleinpeter, C. (2004). The impact of training on worker performance and retention: Perceptions of child welfare supervisors. Professional Development: The International Journal of Continuing Social Work Education, 39-49. Whitaker, T., Weismiller, T., & Clark, E. (2006). Assuring the sufficiency of a frontline workforce: A national study of licensed social workers. Washington, DC: National Association of Social Workers. U.S. Children’s Bureau. (2008). Trends in foster care and adoption – FY 2002-2008, AFCARS Data. Washington, DC: U.S. Children’s Bureau, Administration for Children, Youth and Families.

A fiatalkorúak büntetô igazságszolgáltatásának hatékonysága:a fiatalkorú elítéltek utánkövetéses visszaesési vizsgálata A hatvanhat oldalas, szerény kiállítású, de szakmailag igen igényes munka rendkívül fontos társadalmi problémát, nevezetesen a fiatalkorúak által elkövetett törvénysértésekre adott intézményes reakciók hatékonyságát veszi górcsô alá. A médiában szinte naponta mutatnak be elrettentô eseteket, és halljuk azt, hogy a fiatalkorúak egyre több és durvább bûncselekményeket követnek el. A társadalom jelentôs része pedig a szigorúbb büntetésben látja azt az eszközt, ami e tendenciát visszafordíthatja. Ez a kötet a szerzôk kutatási eredményeit ismerteti, megmutatja azt, hogy mi is a valós helyzet, és mi az összefüggés a büntetési tételek szigorítása és a bûnelkövetés, a visszaesô bûnözés között. A sokoldalú elemzés kitér a szociális háttér, az iskolázottság, a munkaerô-piaci helyzet, a devianciák szerepére, valamint az eljárással kapcsolatos alapvetô kérdésekre is. A munka legnagyobb erénye a kriminológiai megalapozottságú adatgyûjtés, és az adatok értô feldolgozása. A kiadvány 3 fô részre tagolódik, amelyek a „Bevezetés”, „A fiatalkorú bûnismétlôkkel kapcsolatos kutatások”, valamint „Az empirikus vizsgálat eredményei” címet viselik. A „Bevezetésben” leszögezik a szerzôk, hogy a bûnelkövetô magatartást vizsgáló kutatások folyamatosan jelzik, hogy a büntetô igazságszolgáltatás beavatkozása ellenére számos elkövetô

újra bûncselekményt követ el. A fiatalkori bûnelkövetés volumenét nyomon követhetjük az Egységes Rendôrségi és Ü gyészségi Bûnügyi Statisztika (ERÜ BS) adatainak elemzésével, azonban a hivatalos kriminálstatisztika kevéssé tükrözi a kiskorúak bûnelkövetésének napi valóságát. Továbbá az ERÜ BS adatainak feldolgozásánál figyelemmel kell lenni a gyermekkorúak és a fiatalkorúak össznépességen belüli arányváltozására, hiszen ez is befolyásolja a gyermekkorú és a fiatalkorú (bûn)elkövetôk számának alakulását.1 „A fiatalkorú bûnismétlôkkel kapcsolatos kutatások” címû fejezet megemlíti a fiatalkorú bûnelkövetôkkel kapcsolatos egyik leghíresebb longitudinális kutatást, amelyet M arvin W olfgang és munkatársai végeztek. A felmérésben a vizsgálati mintát az 1945-ben, Philadelphiában született fiúk teljes korcsoportja képezte. A vizsgálat megállapította, hogy a büntetés súlyossága nem befolyásolja a súlyos bûncselekményt elkövetôk visszaesési gyakoriságát. A kutatók a felmérést az 1958-ban szü-

1 Nem beszélve a statisztikák nagyon korlátozott érvényességérôl, részben a sok nem bejelentett cselekmény, megszüntetett nyomozás, és sokféle értelmezési, besorolási nehézség miatt. (a szerk.)

2009/4. SZÁM

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

35 44


AJÁNLÓ

letetteken megismételték. E második vizsgálat azzal az eredménnyel zárult, hogy a philadelphiai fiatalok 7% -a követte el a fiatalkorúak által megvalósított bûncselekmények 61% -át. Az eredmények azt jelezték, hogy az elsô elítéléskor betöltött életkor volt az egyik legjobb elôrejelzési mutató a tekintetben, hogy egy személybôl krónikus bûnelkövetô válik-e, vagy nem. A könyv utolsó fejezete – amely a leghosszabb – 60 oldalban foglalja össze az empirikus kutatás eredményeit. A vizsgálat a fiatalkorúakkal szemben alkalmazott vádhalasztás jogintézményét, valamint a javítóintézeti nevelés, illetve a végrehajtandó szabadságvesztés hatékonyságát vizsgálta. A kutatás vizsgálati alapmintájában – a fentieknek megfelelôen, 2004. évre fókuszálva – három csoport szerepelt:az elsô csoportba azok tartoztak, akikkel szemben a vádemelés elhalasztása 2004. január 1-je és december 31-e között megkezdôdött;a második csoport, akiket a javítóintézetekbôl (Aszód, Debrecen) 2003-2004 folyamán elbocsátottak;a harmadik csoport, akiket a tököli büntetés-végrehajtási intézetbôl 2003-2004-ben szabadon bocsátottak. A felmérés három különálló kutatási blokkból állt:1. Kérdôíves felmérés:egyrészt 143 javítóintézeti nevelésbôl elbocsátott, másrészt 220 vádelhalasztás alatt álló fiatal körében végeztek el. 2. Ügyforgalmi statisztikai adatelemzés: az ügyészségi ügyforgalmi adatokból a kutatók kiválogatták a vizsgálati alapmintában szereplô fiatalkorúakkal szemben indított eljárásokkal kapcsolatos információkat. Az alapmintában szereplô 1295 személlyel szemben összesen 15698 eljárás folyt. 3. Szakmai fókuszcsoport:az érintett szakemberek álláspontjait és javaslatait gyûjtötték össze, négy tematikus fókuszcsoportba sorolva: a) a budapesti és a BAZ megyei fiatalkorúak ügyeiben eljáró és indítványtevô ügyészek, b) a budapesti és a BAZ megyei fiatalkorúak ügyeiben ítélkezô bírák, c) a javítóintézetek munkatársai (pszichológus, nevelô, utógondozó, pedagógus), d) a javítóintézetek vezetôi. A szerzôk felhívják a figyelmet arra, hogy a fókuszcsoportokban elhangzott szakmai álláspontok nem közvetlenül a kérdôíves felmérés és az ügyforgalmi statisztikai elemzés során vizsgált fiataloktól származó adatokra vonatkoznak. „A kérdôíves felmérés eredményei” címû fejezeten belül három alfejezet van: az 1. A minta leírása, a 2. A javítóintézetekkel kapcsolatos kérdések, valamint a 3. A vádhalasztáshoz kapcsolódó pártfogó felügyelet jellemzôi. A minta leírása címû alfejezetbôl megtudhatjuk, hogy a vizsgálati mintában csak fiatal férfiak szerepeltek, zömében 18 és 21 év közöttiek, a vádhalasztásos minta tekintetében, valamint 20 és 23 év közöttiek a javítóintézeti nevelés alatt állók vonatkozásában. Az iskolai végzettséget vizsgálva a szerzôk azt állapították meg, hogy a vádhalasztás alatt állók szignifikánsan magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek. Továbbá mindkét csoportban lényegesen elmarad az iskolázottság az országos átlagtól (országos átlagban a 18-24 év közötti férfiak 2% -a nem fejezte be az általános iskolát, ez a javítóintézeti csoportban 14,7% , a vádhalasztás alatt állók esetében 8,6% ). A szerzôk elemzik a mintában szereplô fiatalok bûnözésen kívüli problémáit is:az alkoholfogyasztást, a dohányzást, a pszichiátriai kezeléseket, az öngyilkossági kísérleteket, valamint a kábítószer-fogyasztást. Összességében azt állapították meg, hogy az alkoholfogyasztásban nem mutatkozott különbség a két

44 36

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

2009/4. SZÁM

csoport között, de a javítóintézeti elbocsátottak esetében szignifikánsan nagyobb a különbözô devianciák elôfordulási aránya, mint a vádhalasztás alatt állóknál. A mintában szereplôk többsége családban, édesanyjával és édesapjával él. A vádhalasztásos mintában 55,7% -a a megkérdezetteknek értékelte nagyon jónak családi kapcsolatait, míg a javítóintézeti nevelésben részesültek közül csak 36,7% . A kutatás hipotézise szerint egy jól mûködô család képes megóvni a fiatalokat, illetve a bûncselekmény elkövetése után meggátolhatja a bûnismétlést. Ez tulajdonképpen elég kézenfekvônek látszik, csak ha a családi minta is rossz, ami feltehetôen sok esetben fennáll, nem lehet a családra hagyni a nevelés, illetve a bûnismétléstôl való megóvás feladatát. „Az iskola mint korai szocializációs színtér szintén jelentôs szerepet játszhat abban, hogy hogyan alakul egy-egy fiatal sorsa.” Ezen hipotézisbôl kiindulva vizsgálták a szerzôk az évismétlések számát. A vádhalasztásos almintában a megkérdezettek 42% -a, a javítóintézetbôl elbocsátott fiatalok pedig 77% -a ismételt évet legalább egyszer. Ezek a számok – véleményem szerint – azt mutatják, hogy az iskolai elvárásoknak nem tudnak minden esetben megfelelni a megkérdezett fiatalkorúak, amely az egyik tényezô lehet késôbbi bûnelkövetésüknek. Vélelmezhetô talán az is, hogy az iskola nem reflektál megfelelôen az ô szükségleteikre! A javítóintézetekkel kapcsolatos kérdések alfejezetben a szerzôk elemzik a javítóintézeti nevelésre ítélt fiatalok speciális helyzetét. Az intézeti nevelés leginkább a családi kapcsolatok változását – javulását – eredményezte. A megkérdezettek arra a kérdésre, hogy „M ilyen területen érzékeltek javulást az intézeti nevelés után?”, a leggyakoribb válasz „Az intézeti nevelés segített abban, hogy felhagyjak a bûnözéssel” volt. Ez igen pozitív tapasztalatnak tekinthetô. M indazonáltal árnyalja a képet az, hogy a bûncselekményekhez kapcsolódó attitûdök a javítóintézetbôl elbocsátott fiatalok körében már nem ilyen kedvezô. A megkérdezett fiatalok 76% -a nem tartja elfogadhatónak bûncselekmények elkövetését, és úgy gondolják, hogy nem fognak bûncselekményt elkövetni. A megkérdezettek 7% -a viszont bûnözônek tartja magát, és nem talál kivetnivalót abban, hogy bûncselekményeket követ el, és a jövôképében is szerepel a törvényszegô magatartás. Ez bizony eléggé rémisztô. (M indazonáltal pontosan egybeesik az amerikai longitudinális vizsgálatban mért % -os aránnyal, amin érdemes elgondolkodni, mégha véletlen is a pontos egybeesés, mert mint tudjuk a kikerülô fiatalok nagy része ismét bûncselekményt követ el, sajnos.) A kutatásból az rajzolódott ki, hogy a javítóintézeti elhelyezés hasznos jogintézmény, a bekerülôk többsége segítségként definiálta és nem büntetésként az ott eltöltött idôt. A vádhalasztáshoz kapcsolódó pártfogó felügyelet jellemzôi címû alfejezetbôl megtudhatjuk, hogy a megkérdezettek 77% -a komolyan vette a pártfogóval való kapcsolattartást, 10% -a nyilatkozott úgy, hogy ôt a pártfogás nem érdekli. Számomra érdekes adat az is, hogy a pártfogó felügyelet idôtartama alatt, saját bevallásuk szerint 23-an követtek el bûncselekményt, de ez csak 12 esetben derült ki. Figyelemreméltó eredmény – ami a pártfogó felügyelôk munkáját dicséri –, hogy a megkérdezettek


AJÁNLÓ

91,3% -ának jó vagy nagyon jó kapcsolata volt a pártfogó felügyelôjével. Persze, amint azt a szerzôk is megjegyzik, a jó kapcsolat azt is jelentheti, hogy a pártfogók eléggé szabadjára engedték védenceiket, és a vélemény az estleges lazaságot dicséri. A fejezet végén a szerzôk megállapítják, hogy a javítóintézeti nevelésre ítéltek szociális körülményei, anyagi helyzete, iskolázottsága, családi kötelékei sokkal kedvezôtlenebbek, valamint nagyobb arányban roma származásúak, mint a vádhalasztásra ítélt fiatalok. A szerzôk kijelentik: „Esetükben a javítóintézeti nevelés hatékony, segítô és értékrend formáló szerepet játszik.” És persze pontosan jelzi a rendszer mûködését, aki magasabb iskolai végzettségû és nem roma, az jóval kisebb eséllyel kerül javítóintézetbe, mint ahogyan elôzetesbe is! „A fiatalkorúak bûnismétlése az ügyforgalmi statisztika adatai alapján” címû fejezetbôl megtudhatjuk, hogy ez a kutatás is megerôsítette azt, hogy egy kisszámú bûnismétlô elkövetô aránytalanul nagyszámú bûncselekményt követ el. Ebbe a mintába 1 196 személy és a velük kapcsolatos 12 406 eljárás tartozott. Ez azt jelenti, hogy mindegyik személlyel szemben körülbelül 10 eljárás folyt. A szerzôk az adatok elemzése során a mintát három almintára osztották, a három jogkövetkezményi típusnak megfelelôen: 1) „vádhalasztásos” almintában 550 személlyel szemben 1 935 eljárás folyt. 2) a „javítóintézetes” almintában 427 személlyel szemben 6 327 eljárás folyt. 3) a „szabadságvesztéses” almintában 219 személlyel szemben 4 099 eljárás folyt. A szerzôk a fenti adatok alapján azt a következtetést vonták le, hogy nem minden esetben élnek a hatóságok az elterelés intézményével az elsô, kisebb súlyú bûncselekmény elkövetésekor, aminek egyik oka az lehet, hogy a fiatalkorú számos bûncselekményt követett el már gyermekkorában is, és amint átlépi a büntetôjogi felelôsség határát, megindulnak ellene a büntetôeljárások. Az ügyforgalmi statisztikai adatok vizsgálatából a szerzôk megállapították az eljárások rendkívüli elhúzódását is. Ez óriási és régen ismert problémája a büntetô igazságszolgáltatásnak, hiszen a büntetés akkor tudja elérni a célját, ha azonnali és következetes. A bûncselekmény elkövetésétôl számított 2-3 év nem tekinthetô gyors reagálásnak, így a büntetés veszít visszatartó erejébôl, súlyosságától függetlenül. Sajnos az is kimondható, hogy a 2006 óta rendelkezésre álló helyreállító igazságszolgáltatási technikákat éppen a leghatékonyabb esetekben, a fiatalkorúaknál használják a legkisebb mértékben a jogalkalmazók, amint ez Fellegi Borbála kutatásából, és a rendelkezésre álló adatokból is kitûnik A „Szakmai fókuszcsoportok” címû fejezetben a szerzôk beszámolnak arról, hogy a fókuszcsoportban történô beszélgetések során komoly vita alakult ki különbözô szakemberek között, amely elôre mutató lehet a témával kapcsolatos jövôbeli közös javaslatok kidolgozása szempontjából. Sajnálatos módon ez a kutatás is megerôsítette azt, hogy a fiatalkorú elkövetôkkel foglalkozó intézményrendszerek kommunikációs és együttmûködési készsége igen alacsony, amely hozzájárulhat az eljárások rendkívüli elhúzódásához. Összefoglalásul megállapíthatjuk, hogy egy nagyon fontos áttekintés született a fiatalkorúak bûnelkövetésével kapcsolatban, ami magába foglalja egy jelentôs empirikus vizsgálat ered-

ményeit, és az abból levont következtetéseket. E munka a jövôben nagy mértékben segítheti azok munkáját, akik a fiatalkorú bûnelkövetôkkel foglalkoznak, így az ügyészekét, rendôrökét, bírákét, pártfogókét, valamint a javítóintézetek munkatársainak tevékenységét, de a szülôk és az iskola, a gyermekjóléti alapellátás szemléletformálását is. Igen fontos lenne, hogy e kutatás tanulságait a jogászhallgatók már tanulmányaik során megismerjék, de ajánlott olvasmány a szociológus, szociális munkás hallgatóknak is. Természetesen a jogásztársadalom tagjainak és a törvényhozóknak is segítséget nyújthat, hiszen e témakörben véleményt nyilvánítani, döntést hozni csak tényeken és evidencián alapuló kutatások alapján lehet. Kerezsi Klára – Kó József – Gosztonyi Géza: A fiatalkorúak büntetô igazságszolgáltatásának hatékonysága: a fiatalkorú elítéltek utánkövetéses visszaesési vizsgálata

Budapesti Szociális Forrásközpont; Budapest, 2007, 66 oldal Inzelt É va

H aramura K laudia 6. o. 2009/4. SZÁM

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

37 44


MOZAIK

KÖZLEMÉNY ■ 2008. ÉVI KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRÔ L SZÓ LÓ JELENTÉS A Család,G yermek,Ifjúság Egyesület kiemelten közhasznú szervezet 2008-ban sem folytatott vállalkozói tevékenységet. Bevételei és támogatásai az Alapszabályban meghatározott feladatkörök ellátásából adódtak.

LAPKIADÁS: A Család,G yermek,Ifjúság szakmai folyóirat 2008. év folyamán kéthavonta, összesen 6 alkalommal jelent meg. A folyóirat 1993 óta a magyar gyermek- és ifjúságvédelem egyedülálló szakmai lapja. A lap szerkesztôi fontosnak tarják a minél szélesebb körû információáramlás biztosítását, az itthon és külföldön sikeres, hasznos programok, módszerek kiadványok bemutatását. Szeretnénk részt venni a gyermekvédelem mind sikeresebb mûködésének elômozdításában, a döntéshozók és jogalkalmazók, szakemberek segítésében, az egyetemisták, fôiskolások szemléletének formálásban. Lapunk nyitott minden hasznos, gondolatébresztô javaslat iránt, minden kezdeményezést szívesen veszünk és érdeklôdéssel várunk. CD-n megjelentettük a Család, Gyermek, Ifjúság címû folyóirat elsô 11 évének lapszámait (1992-2002), és elôkészítettük a következô idôszak (2003-2007) megjelentetését is. KONFERENCIA: Társszervezôi voltunk a 2008. november 5-7. között megrendezésre kerülô – elnevezésû, Budapesten megrendezett Eurochild 5. éves konferenciájának.

JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT: Jogsegélyszolgálat keretében az iroda 26 ügyet rendezett. M unkaügyi perben, örökösödési ügyben, adásvételi szerzôdésben, bontóperben, gyermektartás ügyben, vagyoni perben, élettársi vagyonközösség megszüntetésében, baleseti nyugdíj, szociális ellátás ügyekben képviselte a hozzánk forduló ügyfeleket. 21 esetben mediációra került sor, melynek többsége sikeres volt. A személyi jövedelemadó egyesületünknek felajánlott 1% -át a jogsegélyért hozzánk forduló és a térítésmentességre rászoruló kliensek kiszolgálásának ellentételezésére fordítottuk. KÉPZÉSEK: A nevelôszülôi k��pzés (FIK SZ , Felelôsség, Információ, Kompetencia Szülôknek) trénereinek továbbképzésére két alkalommal került sor 2008-ban. A továbbképzéseken a programvezetô tájékoztatja a résztvevôket a programmal kapcsolatos legfrissebb információkról, ezen túl a csoport útmutatása és segítô közremûködése nyomán a rendhagyó eseteket elemzik és azok optimális megoldását beszélik meg.

AKKREDITÁLT KÉPZÉSEK A gyermekbántalmazás, abúzus problémája a gyermekvédelem egyik központi kérdése. Létezése azonban sajnos megkerülhetetlen nemcsak a gyermekvédelemben dolgozók, hanem minden olyan szakember számára is, aki gyerekekkel dolgozik, a pedagógustól a védônôn keresztül a gyermekpszichológusig. A veszélyeztetett gyermek krízisének jelei sokszor egyáltalán nem nyilvánvalóak, de ha biztossá válik is a bántalmazás ténye, sem mindig egyértelmû a helyzetet észlelô felnôtt számára, mi a teendô, hová és hogyan fordulhat segítségért. A képzés célja, hogy a résztvevôk megismerkedjenek a gyermekbántalmazás tüneteivel, jeleivel, elsajátítsák a kezelés, a prevenció és intervenció leghatékonyabb technikáit. A képzésen (Budapesten) 17 fô szakember vett részt gyermekjóléti alapellátás, gyermekvédelmi szakellátás szektorból. ■

C saládi cso po rt ko n feren cia A képzés célja, hogy megismertessünk a résztvevôkkel egy olyan konfliktusmegoldó, döntéshozó módszert, amelynek igénybevételével a gyermek- és ifjúságvédelem területén dolgozó szakemberek a kliensek fokozottabb mértékû bevonása révén hatékonyabban tudják feladataikat ellátni. Ezen képzésünket az Országos Szociális és Gyermekvédelmi Továbbképzési és Szak-

38

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG

vizsga Bizottság 2008. december 11-én akkreditálta. ■

Felelô sség , In fo rmáció , K o mpeten cia, Szü lô kn ek A kompetencia jelentése:a gyermekvédelemben dolgozó munkatárs birtokában van azoknak a készségeknek és ismereteknek, amelyek a rábízott gyerekek biztonságát és egészséges fejlôdését szavatolják. A készségfejlesztés és az elméleti ismeretanyag tartalmazza azt az információt és szaktudást, amellyel a gyermekvédelemben dolgozó munkatársak szakmai hatékonysága növelhetô. A kompetenciák tudatosításával, a hozzá kötôdô feladatok és felelôsségek behatárolásával célunk elérni azt, hogy a szakmában dolgozó munkatársak a kompetenciák képzett – tudatos szintjén végezzék tevékenységüket. A képzésen (Budapesten) 10 fô szakember vett részt a gyermekvédelmi szakellátás munkatársai közül. ■

Facilitáto r képzés – a jó vátételi eljárás levezetése A jóvátételi szemléletû megbeszéléseken a facilitátor együtt dolgozik a vétkesekkel, elkövetôkkel, szabályszegôkkel, közvetlenül bevonva ôket a megoldáskeresés folyamatába, melyben szerepet kapnak az áldozatok, károsultak, család, barátok, a közösség is és min2009/4. SZÁM

denki, akire az elkövetô viselkedése valahogyan hatással volt. A „Szemtôl szembe” képzés keretében a résztvevôk elsajátítják az ehhez szükséges módszereket, technikákat és képzett facilitátorként alkalmazhatják tudásukat munkájuk során. A képzésen (Budapesten) 12 fô szakember vett részt a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók közül. ■

Me diáció s képzés A családi mediáció bevezetése és elterjesztése a család- és gyermekvédelem területén rendkívüli jelentôséggel bír. A szakmai készségfejlesztô program célja, hogy a résztvevôket megismertesse a mediáció folyamatával, így a szakmában dolgozó szakemberek e technika alkalmazásával a családok konfliktusainak kezelésében hatékony segítséget nyújthatnak. A képzés keretében szervezett esetcsoportok során a résztvevôk megbeszélhetik az általuk vezetett mediációs ülés eredményeit, tapasztalatait a képzôkkel. A képzés két alkalommal került megrendezésre (Bonyhád, Budapest) 25 fô vett részt, családvédelem, családgondozás 9 fô, gyermekjóléti alapellátás 5 fô, gyermekvédelmi szakellátás 1 fô, idôsek szociális ellátása 1 fô, egyéb, az elôzô szakterületekbe nem besorolható 9 fô munkatársak közül.


NEM AKKREDITÁLT KÉPZÉSEK ■ Nem akkreditált képzés: A „Chicoca fája” prevenciós program A program egy bábfilmre épül, melyben egy szexuális zaklatás története került feldolgozásra, egészen a tünetektôl a megoldási javaslatokig. A bábfilmben szereplô kismajmok történetében minden elemet megtalálunk, amely a gyermekeket ért szexuális zaklatásra igaz. A film a téma nehézsége ellenére a gyermekek számára könnyen emészthetô, és rendkívül sok hasznos információt közvetít. A filmet egy vetítésre kiképzett szakember jelenlétében nézik meg a gyermekek, lehetôség szerint a szülôkkel vagy a tanárokkal együtt. A filmet követôen külön csoportokban beszélik meg a látottakat, a beszélgetéseket szintén egy erre kiképzett szakember vezeti. A beszélgetéseken a gyermekek segítséget kapnak ahhoz, hogyan védjék meg magukat, és az önismeret illetve testtudatosság, mint a mentális egészség alapjai is a beszélgetések tárgyát képezik. ■ TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA: „Aki keres az talál” és „A Nagy fogás” címmel 4x20 perces filmet készítettünk Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által kiírt (7242/0090 számú) pályázat keretében. A filmsorozat bemutatja azokat az információkat, tevékenységeket, ismereteket, készségeket, amelyek a munkanélkülieket segítik a jobb tájékozódásban, a választható, és számukra legkedvezôbb lehetôségek megtalálásában. Egy család és környezete bemutatásával, köznapi élethelyzetekben, jellegzetes problémákon és megoldási lehetôségeken keresztül ismerteti meg a nézôt a pályamódosításhoz, munkakereséshez kapcsolódó tudnivalókkal. A Nemzeti Civil Alapprogram mûködési célú támogatása a kommunikációs költségek és könyvelési, könyvvizsgálói díjak egy részének finanszírozását tette lehetôvé, melynek révén a szakmai szervezetekkel való kapcsolattartás, napi feladatok ellátása könnyebbé vált. A Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület gondozásában és kiadásában megjelenô Család Gyermek Ifjúság nevû gyermekvédelmi szaklap 2008. évi megjelenésének és terjesztésére kaptunk forrást. A támogatás biztosította, hogy a lap változatlan színvonalban, folyamatosan megjelenhessen, és eljuthasson a legszélesebb érdeklôdô és érintett szakmai és laikus olvasóközönséghez, hatékonyabbá téve a szakmai információáramlást. Összegyûjtöttük a 2007-2008-as években elérhetôvé vált gyermekjóléttel és gyermekvédelemmel, oktatással és bûnmegelôzéssel, illetve a gyermeki jogok védelmével kapcsolatos példaértékû projekteket, jó gyakorlatokat, emellett átfogó elemzést publikáltunk az EU gyermekjogi stratégiájáról, az ebbôl következô fô fejlesztési irányokról és a hazai helyzetrôl, felhívást közöltünk az aktuális pályázatokról. A támogatás összegét teljes mértékben a szaklap megjelentetésére, minôségének fejlesztésére használtuk fel. Támogatás kaptunk továbbá a FIKSZ nevelôszülôi képzésre. A felépítését tekintve 16 napos bentlakásos felkészítés volt, melyet az ún. „saját csoportok” indítása követett, melyet mesterképzôk mindvégig figyelemmel kísértek. Miniszterelnöki Hivataltól kapott támogatást a Eurochild nemzetközi gyermekszegénységi konferenciára készített kiadvány grafikai tervezésére és nyomdai kivitelezésére használtuk fel.

MOZAIK

■ NEMZETKÖZI PROGRAM: 2007. elején indult az Európai Unió AGIS 171. számú, kétéves projektünk, melynek keretében, bírók, ügyészek és rendôrök számára tartottunk képzéseket. Az elkészített képzési programot a résztvevôk jónak, hasznosnak tartották. A projekt keretében készített tanulmányokat kiadványban jelentettük meg. A tejes projekt eredményeinek összefoglalására és disszeminációjára kétnapos, 200 fô részvételével megrendezett konferencián került sor, amelyen a projekt megvalósításában közremûködôkön túl jogalkotók, jogalkalmazók és a civil szféra képviselôi vettek részt. 2008. november elején indult a „VAN JOGOD” nevû, egyéves projektünk, melynek célja az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének széleskörû megismertetése, köztudatba emelése, gyakorlati alkalmazásának elôsegítése. Budapest, 2009. június 30. KÖZLEMÉNY Az alábbiakban a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület Hivatalos Mérlegét tesszük közzé. MÉRLEG Idôszak 2008. január 1. - 2008. december 31. adatok E Ft-ban

#

A tétel megnevezése

a

b

01.

A. Befektetett Eszközök

02.

I. Immateriális javak

03.

II. Tárgyi eszközök

04.

III. Befeketett pénzügyi eszközök

05.

B. Forgóeszközök

06.

I. Készletek

07.

II. Követelések

08.

III. Értékpapírok

09.

IV. Pénzeszközök

10.

C. Aktív idôbeli elhatárolások

11.

Elôzô év

Tárgyév

c

e

110 494

133 065

104 332

98 991

6 162

34 074

56 008

107 858

214 10 814

34 481 51 715

44 980

21 662

38

8 082

Eszközök összesen

166 540

249 005

13.

D. Saját tôke

105 013

105 013

14.

I. Induló tôke / Jegyzett tôke

15.

II. Tôkeváltozás / Eredmény

86 748

105 013

16.

Lekötött tartalék

17.

Értékelési tartalék

18.

V. Tárgyévi eredmény alaptevékenységbôl

19.

VI. Tárgyévi eredmény vállalkozási tevékenységbôl

20.

E. Céltartalékok

21.

F. Kötelezettségek

22.

I. Hátrasorolt kötelezettségek

23. 24.

18 265

60 356

135 795

II. Hosszú lejáratú kötelezettségek

49 907

47 144

III. Rövid lejáratú kötelezettségek

10 449

88 651

25.

G. Passzív idôbeli elhatárolások

1 170

8 197

26.

Források összesen

166 540

249 005

2009/4. SZÁM

CSALÁD GYERMEK IFJÚSÁG



Család, Gyermek, Ifjúság 2009/4