Issuu on Google+

... mert csak A Békéscsabai Városi Diákújság 2011. február-március

A király beszéde Önkéntesség az Unióban Kivégezték Stuart Máriát a Jókaiban

`

Sokszínu péntekek


2011. február-március

Programok XXXIII. Frankó Fesztivál Időpont: 2011. március 12. Helyszín: Csaba Center Honlap: www.frankodance.hu Békéscsabai Tavaszi Fesztivál Időpont: 2011. március 14. - április 6. Helyszín: több helyszínen Honlap: www.ifihaz.hu Rádió1 Egészségfesztivál Időpont: 2011. március 19. Helyszín: Csaba Center Honlap: www.csabacenter.hu EGYIPTOM A KULTÚRA BÖLCSŐJE Kutyejné Ablonczi Katalin előadása Időpont: 2011. március 28. 17.00 Helyszín: TIT, Körösök Vidéke Egyesület székháza Békéscsaba, Damjanich u. 1/3. Honlap: www.titbcs.hu

AZ AGRESSZIÓ KEZELÉSE előadás Időpont: 2011. március 30. 17.00 Hely: TIT, Körösök Vidéke Egyesület székháza D 8 Tánc Országos Bajnokság, Junior Latin Ranglista és klubközi verseny Időpont: 2011. április 2. Hely: Szent István Egyetem Sportcsarnoka Szervező: Nyíri Lajos TSE www.knernyiri.hu Országos CAC Kutyakiállítás Időpont: 2011. április 10. 7.00-18.00 Hely: Békéscsaba – – Pósteleki Parkerdő Szervező: Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) Békéscsabai szervezete

Édes méreg Kristály szemed élő kékség, Összefolyó mézes szépség, Üveggömbként könnylagúna, Hullámai, enyhe sodra, Türkiz színű érintése: Boldogság a jelentése. Nézném, nézném tekinteted, Simogat a bűvös szemed, Örömöt hint jónak, rossznak, Fürdője az hazug szónak, Megtisztítja gonoszságom: Elmerülök, majd megbánom. Vándor vagyok, utam járom, Benned pihenőmet látom, Pillantásod tenger-tükör, A mélyből most felszínre tör, Ajándékom édes méreg: Nem szeretsz, de nem ölnél meg. Kovács Gergő

Körös Körül Ifjúsági Fesztivál Békéscsabán Évek óta felvetődik például Városi Ifjúsági Parlamentek, Csabai Garabonciás Napok alkalmával, hogy egy nyári, ifjúsági fesztiválra megyénkben is lenne igény a fiatalok körében. A korábbi ötletek talán most valósággá válhatnak, hiszen egy ilyen jellegű rendezvény lehetőségeinek megvitatása érdekében egyeztető megbeszélésre került sor a napokban a Városházán. Kiss Tibor, Békéscsaba Megyei Jogú Város alpolgármestere kezdeményezésére a Butterfly Sound Fest szervező csapata, valamint Szabó Ábrahám, Békéscsaba diákpolgármestere és Csordás Ákos diák-alpolgármester mellett Opauszki Zoltán kabinetfőnök, Baran Ádám, a Szent István Egyetem Gazdasági Karának ifjúsági referense, illetve a Póstelek Turisztikai Kft. vezetői vettek részt a találkozón, ahol a résztvevők kinyilvánították abbéli szándékukat, hogy amennyiben a megfelelő anyagiak előteremtése lehetséges, együttműködnek egy a fiatalok számára szervezett könnyűzenei fesztivál megvalósításában. A tervek szerint 2011. július elején Pósteleken kerülne megrendezésre az a többnapos rendezvény, amelynek programkínálatát elsősorban a fiatalok javaslatai alapján állítanák össze, természetesen a rendelkezésre álló anyagi háttér figyelembevételével. A diákpolgármester vezetésével kétnapos igényfelmérésre is sor került hét békéscsabai középiskolában. A kiosztott kétezer darab kérdőívből ezerötszázat juttattak vissza a megkérdezett diákok. A kérdőívvel arra a kérdésre kerestük a választ, hogy megérne-e a tizenéveseknek 2500,Ft-ot, hogy egy fiatalok által szervezett, fiataloknak szóló, helyi, háromnapos, könnyűzenei fesztiválon részt vehessenek. A megkérdezett diákok többsége, azaz 1200 fő számára fontos lenne egy ilyen jellegű rendezvény Békéscsabán, és mindössze háromszázan adtak elutasító választ a kérdésre. Ennek megfelelően a következő néhány hétben tovább folynak az egyeztetések. Hudák Regina ifjúsági referens


2011. február-március

Ott voltunk!

Megnyílt a Schooltourmix.hu „Itt vagyunk” névre keresztelt vándorkiállítása Január 22-én már jóval a 16.00-kor kezdődő hivatalos program előtt zsúfolásig megtelt az Ibsen Étterem és Kávéház. A szokatlan látogatottság oka a Schooltourmix.hu első komoly kezdeményezése, a „Hol vagy?” képzőművészeti tehetségkutató legjobb pályamunkáit felvonultató vándorkiállítás megnyitó ünnepsége volt. Az étterem falain a beérkezett, száznál is több alkotás közül a szakmai körökben elismert zsűri – Baji Miklós Zoltán, Csirke István és Csuta György – által legjobbnak ítélt hatvan mű kapott helyet kategóriák szerinti elrendezésben: fotó/montázs, festmény/ metszet, rajz/grafika, illetve egyéb, például textilmunkák. A kiállított művek fakultatív summázása után Durkó Zsolt, a Schooltourmix.hu alapító főszerkesztőjének beszédével percre pontosan kezdődött a kiállítás megnyitója, aki a verseny kiírásának célja mellett az ifjúsági portál születéséről és távlati terveiről is beszélt. Elmondása szerint a „Hol vagy?” tehetségkutató célja a megyében élő feltörekvő művészek segítése, illetve egy olyan tárlat megnyitása, amely megmutatja, hogy az ország e szegletében is igény

van a kultúrára és a képzőművészet különböző ágaira. A megnyitót Szabó Ildikó, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) békés megyei elnöke folytatta, aki szerint az ilyen és ehhez hasonló rendezvények elengedhetetlenül szükségesek megyénk fejlődéséhez. Felhívta továbbá a versenyzők figyelmét az összefogás fontosságára is. Álláspontját az Ibsen Étterem és Kávéház vezetője, Prohászka Béla is megerősítette, aki házigazdaként mondott köszöntőbeszédet. A mesterszakács – elmondása szerint – örömmel biztosította a vándorkiállítás első helyszínét, hiszen szükség van az egyedülálló, különleges alkotásokra itt, Békés megyében, így minden erre irányuló kezdeményezést népszerűsíteni kell. A megnyitók után a verseny legjobbjai oklevélben és könyvjutalomban részesültek, valamint a FIVOSZ különdíja is átadásra került, amelyet a fotó/montázs kategória első helyezettje, Tokai Sándor vehetett át. A Schooltourmix.hu első nagyobb volumenű vállalkozása tehát pozitív kicsengésű volt: sikerült megmozgatni és összefogni a megyében

tevékenykedő fiatal tehetségeket, és teret adni nekik a kibontakozásra. Remélhetőleg több hasonló kezdeményezéssel fogunk még találkozni a jövőben, hiszen az „Itt vagyunk!” vándorkiállítás sokszínű, megtekintése pedig kortól és nemtől függetlenül is tartalmas időtöltés lehet. Varga Ákos

Fotó/montázs kategória I. helyezett: Tokai Sándor (Sarkad) II. helyezett: Pozsonyi Rebeka (Békéscsaba) III. helyezett: Sztankó Dániel (Békéscsaba) Különdíj: Light Scribblers (Békéscsaba) és Papp Bernadett (Békéscsaba) Festmény/metszet kategória I. helyezett: Braun Krisztina (Mezőberény) II. helyezett: Komlósi Dóra (Békéscsaba) III. helyezett: Gunda Mariann Ágnes (Békéscsaba) Rajz/grafika kategória I. helyezett: Cséffai Györgyi (Békéscsaba) II. helyezett: Braun Krisztina (Mezőberény) III. helyezett: Serfőző Bianka (Köröstarcsa) Egyéb kategória I. helyezett: Szencz Zsófia, Szeged (Szent István Egyetem, Békéscsaba)


2011. február-március

Kivégezték Stuart Máriát a Jókaiban Nem maradt el a várakozásoktól a 2011-es év első nagyszabású színházi produkciója, a Stuart Mária. A Dobó Kata főszereplésével színpadra állított darab egészen újszerű köntösben várta a színházkedvelő közönséget – csaknem húsz alkalommal. A Schiller-dráma ezúttal is elérte a kívánt hatást, s igazi történelmi tragédia színhelyévé varázsolta a Jókai Színházat. Csaknem két hónapon át futott nagy sikerrel a Jókai Színház színpadán Schiller Stuart Mária című darabja. A skótok királynőjének kálváriáját feldolgozó dráma úgy maradt hű a klasszikus vonalakhoz, hogy közben ultramodern díszlettel lepte meg a nézőket. A főszerepben kiválót alakító Dobó Kata rabságát egy hatalmas üvegkalitka jelképezte: a színésznő csaknem az előadás teljes ideje alatt ebben a „börtönben” várta sorsának beteljesülését. A rendhagyó kellékek ellenére a jelmezek ízig-vérig romantikusak voltak, ahogy a mű nyelvezetét is

jórészt eredeti állapotában őrizték meg. A Stuart Mária rokonát, s egyben ellenségét, az angol királynőt megformáló Kovács Edit remek alakítást nyújtott a kegyetlen, hatalmát féltő, mégis olykor bizonytalan uralkodó szerepében. Érdekesség, hogy Szalma Dorotty rendező Mária és Erzsébet belső hangját is megjelenítette Tarsoly Krisztina, illetve Komáromi Anett közreműködésével. A csaknem húsz éves raboskodás utolsó napjait feldolgozó cselekmény valójában egyszer sem csillantja meg a menekülés lehetőségét

Mária számára, a guillotine végig elkerülhetetlennek látszik. A halálos ítélet és az ezt követő kivégzés ennek ellenére is megérinti a nézőt, s emelkedett hangulatot teremt a dráma zárásakor. A tizennyolc előadást megért darab átélése kétségkívül folyamatos odafigyelést igényelt (első sorban a klasszikus szóhasználat és a sok mellékszereplő miatt), aki azonban így tett, biztosan elégedetten hagyhatta el a színháztermet. Szurovecz Illés

Ez is miattad van!

Manapság az ifjúsági területet érintően sok okos ember egy nagy irodában, hatalmas asztal mellett ülve olyan döntéseket hoz, amitől nekünk, ha elviekben is, de könynyebb lehet az életünk, a jövőnk.

Nem is olyan régen, néhány kedves ember az ENSZ-től és az UNICEF-től meglátogatta ezt a sok embert a nagy irodában és olyan eszméletlen jó ötlettel állt elő, amire nem lehetett nemet mondani. Tálcán kínálták fel, hogy meghallgatnak bennünket, időt és e-nergiát nem sajnálva, amikor minden apró gondunkat, bajunkat elmondhatjuk nekik. Végre akadt valaki, aki kíváncsi lett ránk! Pályázatot írtak ki egy igen nemes, de korántsem felelősségmentes posztra, melynek becses neve: magyarországi ENSZ ifjúsági nagykövet. A pozíció betöltésére bárki pályázhatott, aki csak egy szikrányi kis am-

meg megvalósítani. A cél persze mindenhol azonos: gyökeresen megszüntetni a problémákat. Nálunk Párkányi Eszter (17 éves), Monti Norbert (16 éves) és Lengyel Dániel (17 éves) bizonyult a legjobbnak, a legtapasztaltabbnak és talán a legtalpraesettebbnek is a több-fordulós, kőkemény megmérettetés végén. Ha bármilyen javaslatod akad, kérlek, ne habozz és – akár véleménnyilvánítás, kérés, panasz esetén – írj nekünk! Ezeket természetesen továbbítjuk majd az ifjúsági nagyköveteknek. Hiszen ők érted is küzdenek! Nyeste Eszter

bíciót is érzett magában arra, hogy kiálljon hazánk fiataljaiért, összefogja az ifjúságot, és megpróbáljon mindent megtenni értünk; valaki, aki elmondaná, hogy itt vagyunk és küzdünk egy jobb jövőért. Az ifjúsági nagykövet képvisel majd minket, fiatalokat különböző nemzetközi találkozókon például New Yorkban (és bárhol máshol, ahol csak kell), és beszámol az ifjúsági területet érintő hazai nehézségekről. Ezeken a konferenciákon a világ minden tájáról érkező ifjúsági nagykövetek keresnek megoldásokat, dolgoznak ki terveket, amelyeket minden küldött a saját hazájában próbál


2011. február-március

Önkéntesség az Unióban A 2010-es év végén Dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár bejelentette: a közeljövőben az érettségi vizsga feltételévé teszik a közösségi munkát. Ezt legkorábban 2014-ben vezethetik be, a diákoknak 50-60 óra közösségi szolgálatot kellene

végezniük. A bejelentés a diákok körében nem aratott osztatlan sikert, Magyarországon ma nem igazán jellemző e tevékenység. Az Önkéntesség Európai Éve, 2011. remélhetőleg sikeresen hozzájárul a fiatalok körében az önkéntesség népszerűsítéséhez.

Bár egy felmérés szerint tízből három európai végez rendszeresen önkéntes munkát, hazánkban ez az arány jóval kisebb. A fiatalok leginkább a kerítésfestésre, idősek gondozására, szemétszedésre aszszociálnak, s legtöbben elzárkóznak a közösségi szolgálattól. Pedig ez nem csak a jótékonykodásról szól. Az Európai Önkéntes Szolgálatot (EVS, European Voluntary Service) kevesen ismerik a környezetemben, pedig kiváló lehetőségeket kínál: a résztvevő fiatalok 6-12 hónapig dolgoznak valamely európai országban. Igaz, fizetés nélkül, cserébe kapnak viszont szállást, ellátást, nyelvoktatást, személyes segítőket, és egy kisebb összegű zsebpénzt. A fogadó szervezetet a jelentkező választja ki, a munka „témája” lehet például:

sport, művészet, esélyegyenlőség, kisebbségek és még rengeteg más nonprofit tevékenység. Látható, hogy a résztvevők is sokat nyernek. Az idegen nyelvi környezetben akár anyanyelvi szinten is megtanulhatnak beszélni (természetesen nyelvi előképzettségre építve). Nemzetközi kapcsolatokat építhetnek ki, élettapasztalatot szereznek és a kapott zsebpénzből az ország nevezetességeit is meglátogathatják. Cserébe segítenek a helyi közösségek feladataiban, fejlődésében. Az EVS-projektekbe a jelentkezési feltételek sem túl szigorúak. Némi nyelvtudás, megfelelő életkor (18-31 év), érdeklődés, lelkesedés, kitartás. Ha valaki bekerült, akkor heti 30-35 órát dolgozik a fogadó szervezetnél, előre meghatározott szabadnapokkal.

Néhány nap erejéig a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium tanulói, tanító és tanárai is kipróbálhatták, mit jelent az „egység a sokszínűségben”. A diákok és oktatóik ugyanis minden pénteken azonos színű öltözékben töltötték napjaikat.

Sokszínu péntekek

Kölcsey Attila

`

A nem mindennapi ötlet a gimnázium egyik tanárától származik, pontosabban elmondása szerint egy pécsi iskolából ismeri e kezdeményezést, s ezt kívánta meghonosítani nálunk is. A diákok és a tanári kar által közösen kidolgozott Színes Napok hat héten keresztül, minden hét utolsó tanítási napján zajlott. Az önkéntes résztvevőknek csak annyi volt a dolguk, hogy az előre meghatározott napokon előre meghatározott színű vagy mintájú pólót, pulóvert vagy bármilyen kiegészítőt vegyenek fel. Így aztán voltunk sárgában, kékben, csíkosban, kockásban, sőt, fekete-

Több embert is ismerek, akik végigcsináltak egy-egy EVS-projektet, problémás fiatalokkal foglalkoztak, drogproblémákkal küszködőkön segítettek, vagy a sport általi nevelésben segédkeztek. Megjárták Spanyolországot vagy Franciaországot, élményekben és tapasztalatban gazdagodva tértek haza – és bármikor újra visszamennének. Bár nekem még nem volt szerencsém részt venni hasonlóban, remélem egyszer ennek is eljön az ideje, hiszen itthon rendszeresen végzek közösségi munkát. Bár az önkéntesség kötelezővé tétele kicsit furcsának tűnik, én mégis hasznosnak tartom, remélem az érintettek is „ráéreznek az ízére”, ha kipróbálják.

fehér felsőben is (napszemüveggel). Természetesen az önkéntes jelző sokaknak meghozta a kedvét, hisz a kötelező dolgoktól általában tartunk. Az első alkalom után azonban egyre többen viselték az adott ruhaneműt, így arra következtettem, hogy a többség rádöbbent, milyen jó dolog tartozni valahová, és megfelelő formában ki is fejezni azt. Az utolsó pénteken kicsik és nagyok egyaránt álarcot öltöttek, s ezzel véget ért a másfél hónapos program. Mindez egyébként olyan ráhangolódás volt a farsangra, amely rendkívül jó hangulatban telt. Az akció sikerén felbuzdulva már az Andrássy Gyula Gimnáziumban is megjelentek

a Színes Napok, így még többen kipróbálhatják, milyen érzés, ha például mindenki nyakkendőt és inget visel. Azt gondolom, hihetetlenül szórakoztató és l��tványos volt ez a program, ajánlom hát minden iskola figyelmébe. Kovács Gergő


2011. február-március

Zombik fényes nappal Csak álltam az ajtó előtt és néztem az épületet. Nagyon színes volt. Talán nem is tudtam volna megnevezni az összes színt. A pirosat felismertem. Mondjuk nehéz lett volna nem felismerni, hisz abból volt a legtöbb. Feltűnően sok volt a piros, de a világító füzérekből kirakott étteremnév elterelte a figyelmem. Összevissza világítottak és olyan vakítóan, hogy majd’ beleőrültem. De közben tetszett is, mert volt benne valami, ami miatt muszáj volt néznem, bár lehet, hogy csak az újdonság varázsa fogott meg. Aztán sikerült megfognom a kilincset. Lenyomtam és beléptem az étterembe. Úgy köszöntöttek a már ott lévők a fullasztó ételszagban, mintha már évek óta ismernének. Értetlenül fogadtam őket, de hogy ne gondoljanak rosszat, visszamosolyogtam rájuk. Közben meg csak fulladoztam, bár inkább a köszöntések, mintsem a húsok tömény illata miatt.

Az embertömegen túl megláttam a pultot, meg a sok elkészített ételt. Desszert nem volt, vagy csak nem láttam. Viszont az odajutás jobban érdekelt a cukorban úszó dolgoknál. Szerencsére át tudtam jutni az emberfalon súlyosabb sérülés nélkül, így már csak azzal foglalkoztam, hogy mit akarok enni. A mögöttem lélegzők látták, hogy nem tudok választani, ezért páran odajöttek segíteni. Valaki azt ajánlotta, amit a másik nem, viszont olyan dolgok is voltak, amiket együttesen elvetettek. Nehéz volt dönteni, de sikerült. Miután választottam, elindultam a pénztárhoz, de fizetés előtt még hátranéztem az asztalokhoz. Meglepődés nélkül tapasztaltam, hogy a többiek egymást ették. Visszafordultam, és fizettem.

Emil Rulezt hallgattam

Sipos Lidi A kedvenc számom jött. Meglöktem magam és hátradőltem a hintaágyban. A fűzfa hosszú ágai védték arcomat, először a napon, aztán árnyékban voltam. Majd megint napon és megint árnyékban. Ringatott a hinta, szólt a zene, a napsugár finoman simogatta a lábamat. De jó, de jó, de jó, de jó! A hinta megállt, kidugtam a fejem a fűz védő ágai mögül, és mint gyík a forró nyári napon, szívtam magamba a napfényt, a D-vitamint, és azt képzeltem, hogy tudok fotoszintetizálni. A zene meg közben a fülembe suttogta: De jó, de jó, de jó, de jó! Kortyoltam egyet, abból az édes vörösből, amit anya hozott, majd mély levegőt vettem, becsuktam a szemem, és hagytam, hogy a hinta tovább ringasson. De jó, de jó, de jó, de jó! A számnak hirtelen vége lett, a szemem kipattant, és szembetaláltam magam egy ronda matekfeladattal a füzetemben. A kockás lapok mellett ott mosolygott rám a bögrém, színig töltve csipkebogyó teával, két halom zsepi és az orrkenőcsöm. Egy csúnyát grimaszoltam, majd újraindítottam a számot és hátradőltem a székemben… De jó, de jó, de jó, de jó! Gedó Niki


2011. február-március

Amerikáról egy amerikaitól Előadás a könyvtárban

Nem csak a hallgatóknak szól a Szent István Egyetem Gazdasági Karán létrejött diákkör új programkínálata. A Diákkör Klub nevet viselő előadássorozat első részére ugyan már sor került, a szervezők további érdekességeket ígérnek. A kezdeményezés első állomását Dennis Engel februári, angol nyelvű előadása jelentette, mely az Egyesült Államok általános és jelenlegi politikáját dolgozta fel.

„S míg libeg búsan, szerelemben, Én kikacagom kósza árnyad, Felé fúvok: menj, elbocsátlak.” /Ady Endre/ Azt álmodod, hogy elmegyek. Elmegyek innen egy távoli helyre. Mindegy hová, csak el, el az életedből. Kegyetlen álom jéghideg éjjelen. S miközben alszol, kirajzolódik a távozó alakom. Csak azt kérdem tőled, ki vagy te? És ki vagyok én az életedben? Igen, megvan, te egy ismerősöm vagy. Egy kedves, mosolygós ismerős.És most elmegyek. Meglepődsz talán, vagy éppen csak egy grimaszt vágsz. Aztán, évek múltán még egyszer-kétszer eszedbe jutok. Fájni? Nem, azt nem. Vagy nem is, te egy barátom vagy. Nevetünk, sírunk együtt. Játszunk, gondolkodunk, naivak vagyunk. Néha még boldogok is. És most elmegyek. Nem tudod elhinni, hogy megtörtént. Ürességet érzel. Könnyekkel mosod tisztára az emlékezetet. Azt mondod, nem működik. Tévedsz persze, elfelejtesz hónapok alatt. Csak a fényképem kísért egy-egy szürke estén, ha a polc szélén marad az árnyékom. Nem is! Hát persze, te vagy az, akibe szerelmes vagyok. Igen, te. Az vagy, akinek a legtöbbet akartam adni, és akinek a legkevesebbet adtam. Sajnálom. Te vagy a legnagyobb misztérium, amit nem tudok befolyásolni, csak folyik magától.

Február 21-én vette kezdetét a Szent István Egyetem diákkörének előadássorozata a Gazdasági Kar könyvtárában. Első alkalommal Dennis Engel tartott tájékoztatót az Egyesült Államok politikai berendezkedéséről és jelenlegi helyzetéről. Az amerikai származású oktató előadása átfogó képet nyújtott az USA felépítéséről, amely jelentősen eltér a magyarországitól, s emiatt a megértése is gyakorta bonyolult számunkra. A legfontosabb

állami szervek, illetve a választási rendszer bemutatása után az aktuális gazdasági-politikai problémákról is szó esett. A programsorozat első felvonása ugyan angol nyelven folyt, mégis számos érdeklődő jelent meg a könyvtárban, úgy egyetemi hallgatók, mind középiskolások és felnőttek is. A Diákkör Klub rendezvényeiről további információkkal szolgál a szervezet blogja, a www.diakkor.blogspot.com. Szurovecz Illés

Ha elmegyek És most elmegyek. S én hinném még, hogy zavar, hogy hiányzom, hogy kellek-e tényleg? És kellek. És fáj. És őrjöngsz még néhány irgalmas percig. És aztán? Megy tovább az életed. Az a bizonyos két szál nem köttetett össze, sőt, eltávolodik. Rezzenéstelenül tűrik a szálak, miként az arcod. S én elmegyek. Utamon nem gyötör a hiány, a honvágy, a félelem, a kétségek serege sem. Csak az kínoz, hogy nem változtathatok a magam mögött hagyott dolgokon, tájakon, arcokon. Hogy az ismerősnek csak ritkán jutok eszébe, s a barát csak kontúromra emlékszik. És amikor a hosszú menetemben végleg elfáradok, leesek oda, a porba, sóhajtok egyet némán fohászkodva, még akkor is csak az nem fáj, hogy egy perc volt a gyász Tőled, Szerelmem. Nem. Könnyek és keserűségek között is csak erőt ad. Erőt adsz, hűtlen vigaszom. Szeretlek-e? Döbbenet-e? S te fölébredsz, legyél akár ismerősöm vagy barátom, akár szerelmem. Furcsa hangulatban kimész az aranyszínre festett konyhába. Iszol egy pohár vizet, és csak nevetsz könnyedén a reggeli napfényen. Kovács Gergő


2011. február-március

A király beszéde Tom Hooper bebizonyítja: egy kétórás dadogás érdekes, sőt, lebilincselő is lehet.

Nem épp etikus cselekedet előítéletekkel beülni egy filmre. A király beszéde elsőre egy régi stílusú, tipikusan Oscarra gyártott, sótlan drámának ígérkező alkotás látszatát keltette. Kételyeim azonban már az első percekben szertefoszlottak. Ugyanis a II. világháború előtti brit állapotokat VI. György uralkodó beszédhibáján keresztül ismertető történet egész egyszerűen lenyűgöző, legfőképp az alapkoncepció miatt; a történelmi események helyett az egyén vívódása adja a cselekmény vázát, így a király dadogásával járó bonyodalmakon keresztül nyerünk betekintést az uralkodói család berkeibe, illetve leszünk tanúi egy életre szóló barátság kibontakozásának

is. Nincs semmiféle forgatókönyvi fricska, az események lineáris sorrendben zajlanak, ezáltal a szkript is egyszerűnek mondható, ami külön örömre ad okot. A filmes díjátadó szervek ugyanis az agyonszabdalt, több síkon vezetett művekre akadnak rá az utóbbi években, amelynek néha örülünk (Gettómilliomos), néha pedig kevésbé (Közösségi háló)… jelen esetben a klasszikus felépítést parádés dialógokkal sikerült kompenzálni: a király minden logopédusánál tett látogatása a tökéletesen megírt és fordulatos párbeszédek melegágya. Újabb bravúr, hogy az óramű pontossággal szerkesztett mondatokat a feladatra tökéletesen alkalmas színészek szájába adták. Colin Firth és Geoffrey Rush elképesztően jó párost alkotnak a vásznon, együttműködésüknek köszönhetően mindkettejüknek jut tér a kibontakozásra. Egyedül a királynét alakító Helena Bonham Carter játéka tűnt sokszor izzadtságszagúnak és hiteltelennek; jelenetei nagy részében lejátssza őt a színről az előbbi két úr valamelyike. A fenti pozitívumok mellett nem elhanyagolható tényező a film humora sem. Ez alatt persze nem térdcsapkodós és nem is altesti poénok értendők. A király beszéde kifinomult, angolos eleganciával megszerkesztett gag-ekkel operál, amelyeknek köszönhetően sokszor az irónia jelei is megmutatkoznak. Ezek után pedig az is kifejezetten vicces, mikor a hirtelen haragú VI. György – dadogásának megszüntetését segítendő – óbégatva üvölti sorozatosan a „fuck you”-t. A film piros pontjainak számát a rendezői székben helyet foglalt angol úriember, Tom Hooper is gyarapítja. Kevesen gondolták volna, hogy kétórányi dadogást feszesen és szórakoztatóan lehet levezényelni. Hooper olyannyira jó munkát végzett, hogy a király első háborús beszédét, mely gyakorlatilag megkoronázza a filmet, feszült izgalom és katarzis előzi meg, illetve kíséri végig nézői részről. Ez

pedig emberfeletti teljesítmény, főleg annak tükrében, hogy gyakorlatilag semmi nem történik, azon kívül, hogy valaki felolvas egy szöveget. Épp ez teszi összességében is zseniálissá a filmet; két óra folyamatos szöveg dadogással, direkt fals énekelgetésekkel, néhol hosszabb sétákkal és káromkodással megszakítva, amely tízből kilencszer garantáltan unalmas lenne. Jelen esetben viszont mindez izgalmasabb, mint egynéhány, impozáns látványra építő, katartikusnak szánt kasszasiker. Különböző műfaj, cél, megvalósítás, de az élmény meglepően hasonló… királyi módon hasonló. Varga Ákos


2011. február-március

Tündérország Hirtelen – maga sem sejtve miként – a hátsókertben találta magát. Csak az ismerős almafák hallgatag rengetege nyújtott egy csepp vigaszt nagy magányában. Fázott, reszketett, de mintha valami kellemes érzés töltötte volna el. Olyan furcsa volt számára az ünnepi díszbe öltözött, szelíd liget. Apró lépteinek nyoma alig látszódott a hótakaróban, minden olyan ismeretlennek, ám mégis barátságosnak tűnt körülötte; nem értette, hogy az a hely, ahol szinte az egész gyerekkorát töltötte, hogy lehet egyszerre ilyen különösen idegen. Csak állt és nézett, és nem hitt két szemének. „Ilyen nem létezik a Földön, ez biztosan csak álom.”– gondolta magában, bár minden olyan valós volt.

A puha szél szegődött csak útitársául: lágyan karon fogta, kicsit mintha meg is cirógatta volna bársony kezével; nem sürgette, hagyta, hadd élvezze egy percig a varázslatos táj nyújtotta képet. Aztán nekiiramodott, szaladt végestelen-végig az almafák között, táncolt, ugrált. Még sohasem érzett ilyen önfeledtséget, csak ő volt egyedül, betartandó szabályok nélkül, korlátok nélkül, egyes-egyedül a hatalmas, békés ligetben. Most először érezte magát igazán szabadnak. De valami különös, apró nesz zavarta meg hirtelen csöndes magányát. Megfordult, fülelt, de semmi. Odaszaladt, ahonnan a zajt hallotta, hisz kíváncsiságát sosem tudta leküzdeni, de nem volt ott semmi sem… Még alaposabban szétnézett. Mégis ott volt egy

olyan kis apró, csillámló akármicsoda: egy hópihe. Mielőtt jobban szemügyre tudta volna venni, valami különös erő kezdte el maga felé vonzani, aztán egyre csak távolodott az erdőtől. Kinyitotta két szemét, s fáradt tekintettel meredt a nagy hintaágy meleg karjaiból a rügyező almafákra. Nem nagyon értette, hogy mi történt vele, mégis kellemes érzések kavarogtak benne. Két zsibbadó lábát vizsgálgatta, és úgy érezte, mintha épp most olvadoznának. A hintaágy alatt egy apró kis tócsára lett figyelmes. Ez is olyan különös volt, hiszen már hetek óta egy csepp eső sem hullott a környéken sehol. De a tócsa mégis ott volt. „Az nem lehet… – gondolta értetlenül – vagy mégis?!” Nyeste Eszter

Valentin-nap Vajon több egy lufinál?

Február 14. a szerelem világnapja. Valaki régen ezt a napot választotta ki arra, hogy az emberek kifejezhessék szeretetüket. Ebből az elgondolásból került megrendezésre a Valentin-napi flash mob is a Csaba Centerben. Nem elég, hogy alig jöttek el a párok, hogy részt vegyenek az akcióban, ráadásul a jelenlévők ahelyett, hogy a flash mob lényegéül szolgáló szíveket formázták volna, inkább az idő előtt leengedett piros lufikat kezdték gyűjtögetni. Ahogy láttam az embereket a léggömbjeikkel távozni, felmerült bennem, hogy talán ugyanilyen kétségbeesetten kutatjuk, sőt gyűjtjük a szerelmet. Legalábbis a kapcsolatokat biztosan. Vajon a Valentin-nap nem csak egy felfújt ünnep, ami a nap végére ugyanolyan könnyen leereszthet? Február 14. Az egyedülállóak akarva-akaratlanul is szembesülnek a ténnyel, hogy ők bizony egyedül vannak, nincs mellettük egy társ, aki

felé kifejezhetik a szeretetüket. Ha azt nézzük, ez a nap magában foglalhatja a lényegét, a szeretetet is, de ugyanakkor nagyfokú ellenszenvet is kiválthat. Miért kell egyáltalán egy kinevezett nap ahhoz, hogy kifejezzük a szeretetünket a másik iránt? Miért pont ezen a napon kell megmutatni a másiknak, hogy szeretjük? Miért sűrítik be ezt a kollektív szeretetnyilvánítást egyetlen napba? Ez könnyen eredményezheti, hogy a sok csicsa és giccs miatt túlfújjuk azt a bizonyos lufit, és az egész egyszerűen kidurran. A Valentin-nap tehát egy a kereskedők által jól kitalált, és még jobban eladott nap, a célcsoport pedig a szerelmesek. Vagy tényleg van komolyabb jelentősége is? Ha megkérdeztek bárkit, hogy mit jelent ez számára a Valentin-nap, háromféle választ kaphattok. Az álmodozók és végtelenül szerelmesek

alig várják ezt a napot, hogy a párjukkal lehessenek. Az örök cinikusok, az egyedülállóak ellenszenvvel fognak reagálni a kérdésre; valamint vannak azok, akik értetlenséggel fogadják a kérdést, és egy ugyanolyan semleges napot jelent számukra, amilyen az összes többi. Február 14-én mindannyian megkapjuk a magunk lufiját, a kérdés csak az, hogy ki mennyire fújja fel. Kárpáti Zoltán


2011. február-március

Vernor Vinge: A szivárvány tövében Regény a holnapról - már ma!

A „regény a holnapról” alcím kiválóan illik Vernor Vinge művére, ugyanis ő volt a technikai szingularitás fogalmának egyik megalkotója. A könyvben is érezteti, hogy a modern tudomány akár az emberiség pusztulását is okozhatja, ami itt a HKN, azaz a Hinned Kell Nekem tudatkontrolláló módszer képében jelenik meg. Ezen kívül viszont az összes high-tech találmány már-már a jelenben is létezhetne: a „viselhetők” (különleges, ruhába épített számítógépek és képernyő-kontaktlencsék) segítségével látható virtuális valóság alapja már megtalálható az okostelefonokban, gondoljunk csak a Layar Reality Browser-re. Ebbe a villámgyors tempójú, információra épülő világba tér vissza a főszereplő, Robert Gu, akinek személyiségét az egész regény alatt bizonyos fokú kettősség jellemzi. Kezdetben egykori, kiállhatatlan énje és a – szinte már gyermeki – tudatlansággal jellemezhető új élete alkotja a két pólust, míg később előnyére változik, kedvesebb és megértőbb lesz másokkal szemben. Bár végig a „szavak zenéjét” akarja visszaszerezni, helyette önmagát találja meg. Ebben nagy segítségére van Miri, az unokája, aki gyermeki makacsságával és vitalitásával igyekszik a megfelel�� irányba terelni őt. Szintén jelentős szerepet játszik az események alakulásában az ifjú Juan Orozco, akitől Robert megtanulja a modern világ mindennapi eszközeinek

Robert Gu, hála a modern orvostudománynak, a halál árnyékából tért vissza, hogy megfiatalodva folytathassa egykori költői pályafutását. Bár a teste újra egészséges, az Alzheimer-kór elvette tőle a legnagyobb kincsét: a versekhez való tehetségét. Bármit megtenne azért, hogy visszakapja az adottságát, de ez az út egyenesen egy világméretű összeesküvés kellős közepébe juttatja. Ebben a helyzetben egyedül az új szövetségeseire és a technikára alapozhat, ami egyaránt lehet áldás és átok. használatát. A mellékszereplők nagy része is jól kidolgozott, összetett személyiség, érthető motivációkkal és emberi jellemzőkkel. A történet maga összetett, így odafigyelést igényel, de ez nem okoz gondot az embernek, ha le se tudja tenni a könyvet. Hiába derül fény az első fejezetben a „főgonosz” kilétére, egészen az utolsó oldalakig mindig adódik valami rejtélyes, izgalmas részlet, ami tovább hajtja előre az olvasót, miáltal a közel 500 oldalas mű még majdnem rövidnek is tűnik, utólag visszatekintve. A többszálú cselekmény hol humoros, hol körömrágás szinten izgalmas, de egyben gondolkodásra is késztet. Különösen élvezetes rész a két fantáziavilág összecsapása a könyvtár birtoklásáért.

Mindent összevetve, Vinge alkotása nagyban gyarapította a sci-fi irodalmat, bátran ajánlom a könyvet minden technológia-fanatikusnak és bárkinek, aki szereti az igényes, izgalmas, krimi jellegű regényeket. Kölcsey Attila


2011. február-március

Szavakba öntött múlt Talán helytálló az a feltételezésem, miszerint az emberek túlnyomó része már megpróbált valaha naplót vezetni. Még nekem is a szekrényem mélyén lapul egy kis díszes könyvecske, mely csak arra vár, hogy szavaimmal megtöltsem. Ez részben sikerült csak: szavak vannak benne, de tele egyáltalán nincs. Több év története elfért mindössze egy oldalon. Minden bejegyzésem az alábbi mondattal kezdődik: „Ma elhatároztam, hogy rendszeresen írok naplót”. Ugyanez ismétlődik körülbelül háromszor, míg végül feladtam. A tini magazinok hatása egyértelműen tükröződik a fent említett próbálkozásban. A hasznos tanácsok egyike szerint, ha leírjuk, mi történt velünk az adott napon, visszaolvasva könnyebben megismerhetjük

önmagunkat és döntéseink okát. A tanács megfogalmazójának nemes céljával nincs is semmi baj, ám ahhoz, hogy tényleg minden fontosat leírjunk, egy új nap is kevés lenne. (Kivéve, ha mondjuk a világtól elzártan, ingerszegény környezetben élnénk az ipari forradalom előtt egy vidéki kisházban. Mert akkor pontosan egy nap lenne elég.) Azt is érdekesnek tartom, hogy milyen alapon lehetne bármi is életünk része, ha a tovatűnt múltat csak elsárgult papírokra írt szavak tudnák felidézni bennünk. Az, hogy láttam a téli égen szállni a varjakat, miközben csőrükből ijedten ejtették a dióhéjat a mindent elborító hóba, még nem jelenti azt, hogy le fogom jegyezni az utókor számára. Az emlékeimben fog élni, és ha más alkalommal meglátok egy diót, valószínűleg eszembe

fognak jutni a vidám, sötét foltok az égen. Az írás másik, modernebb formája a blog vezetése. A bloggereket két fő csoportra lehet osztani: vannak, akik tényleg másoknak írnak, és magasabb szintre emelték ezt a formát, és vannak, akik inkább csak hobbiból írnak nyilvánosan. Az érzelmekről, tapasztalatokról szóló sorok mögött sokszor egyedül ül az író, és talán azért osztja meg gondolatait mindenkivel, mert nincs egy igaz barátja sem, akivel megbeszélhetné élményeit. Bár mindenkinek mást jelent egy jó barát, mégis vannak egyezőségek, például, hogy mindig segítenek és meghallgatják barátjukat, ha kell. Egy napló vagy blog viszont sosem ölel át, ha szomorú vagy. Slyuch Klaudia

Napozz Holddal Korábbi számunkban már beszámoltunk a Kispál és a Borz zenekar sajnálatos feloszlásáról. A búcsú persze mindig nehéz, nem is lehet azonnal elfogadni, de ők sem tudtak csak úgy eltűnni. Volt nagyszínpados búcsúkoncert, és volt Napozz Holddal Kispál-film is. A filmet csak egyetlen egy napon vetítették az országban. Hazánk számos moziterme, művelődési háza telt meg lelkes rajongókkal, akik várták a mindenhol egységes 8 órai kezdést. A „műsor” élő kap-csolással kezdődött, és a Quimbyből ismert Varga Líviusz a rendezvény konferansziéjaként türelemre intett minket, mert a még lelkesebb pesti rajongóknak nem sikerült időben elfoglalni helyeiket. A késés csak fokozta az izgalmakat. Aki ott volt a búcsúkoncerten, az várta, hátha megtalálja magát a felvételeken, aki pedig nem volt ott, az épp azért, hogy utólagos ízelítőt kaphasson. Aztán kb. félórás késéssel elkezdődött a várva-várt film.

Merényi Dávid (rendező) és Kázmér Miklós (producer) annak idején úgy döntött, hogy a nagyszínpados búcsúkoncertet meg kell örökíteni. A film leginkább koncertrészletekből, próbákból és beszélgetésekből áll. Dalrészleteket hallhattunk a 23 évből, néhány szöveg születésének hátterére is fény derült, így szóba került a klasszikus Emese története és a nehezen megérthető Húsrágó hídverő is. Beléphettünk Kispálék világába, a kulisszák mögé, együtt búcsúzhattunk el tőlük, és együtt énekeltük el azt, hogy vége. Aztán valami nyugtatás félének annyit üzentek, hogy harminc év múlva talán újra összeállnak. De addig is marad az a sok-sok lemez és kon-

certfelvétel, amivel sikerült megörvendeztetniük a magyar zenei világot. Sipos Lidi


2011. február-március

„… ahogy mi láttuk Egyiptomot” A hírműsorok, az újságok január vége óta attól hangosak, hogy zavargások, tüntetések, lövöldözések vannak Egyiptomban. Ám mi, médiafogyasztók csak annyit érzékelünk a valódi történésekből, amit a hírszerkesztők kicsit lecsupaszítva, nagy körítéssel elénk tálalnak. Azért, hogy érzékeltetni tudjam a helyzet komolyságát, egy kint élő magyar származású hölggyel, Koczicky Judittal beszélgettem a pillanatnyi kinti helyzetről. –  Néhány éve már kint élsz Egyiptomban, egyiptomi a férjed, volt időd s alkalmad hozzászokni az ottani temperamentumhoz. Mégis hogy érintett benneteket a kirobbanó forradalom? –  A legtöbben tisztában voltunk vele, hogy tüntetésekkel kell számolnunk. Az élelmesebbek kivették a pénzüket a bankokból, elkezdek tartalékokat felhalmozni, takarékoskodni. Mindannyian azt gondoltuk nagy naivan, hogy ezek a tüntetések is csak olyan morzsaméretűek lesznek, mint a korábbiak. Azonban a sors nem így akarta. –  Attól volt hangos tévé, rádió, hogy a rendőrök visszavonultak az utcákról és a katonák vették át a helyüket.

–  Igen, ez így volt. Akkor kezdtem elhinni, hogy tényleg komoly a helyzet, mikor egyik napról a másikra a rendőrség szépen, csendben visszavonult az utcákról és megjelentek a katonák. Sokak szerint a kormány ezzel akarta éreztetni, hogy mekkora szükségünk van az általuk nyújtott biztonságra. A rendőrök tiltakozásuk jeléül kiengedték a börtönökből a foglyokat. Minden felügyelet nélkül otthagyták a rendőrőrsöt lőszerestől, fegyverestől. Egyik este durrogtatásokra lettem figyelmes, úgy tűnt, megint lakodalom van és tűzijátékoznak, mert felénk az sem ritka egy lagzin. Kiderült,

hogy egy újabb utcai összecsapásnak voltam fültanúja. Egy óra elteltével már katonai lánctalpas hangját is hallottam a főutcáról. Mondanom sem kell, nagyon megrémültem. –  Hallottunk olyan rémhíreket is, miszerint emberek tűnnek el minden nyom nélkül. –  Igen. Egyik barátnőm mesélte, hogy a nagyobbik fia azzal ment haza néhány nappal ezelőtt, hogy elraboltak egy fiatal lányt, ezért a kishúga nem mehet ki egyedül az utcára. Azóta mindenhova a fiú kíséri. Egyik munkatársam rokonát is kirabolták a múltkor. Ilyen eddig soha nem volt a környékünkön. Elég rémisztő ez az egész. Abban reménykedünk, mihamarabb megoldódik a helyzet, és végre teljes biztonsággal tudunk akár sötétedés után is az utcán sétálni. –  Mi is ebben bízunk. A legjobbakat kívánjuk nektek! Egyébként Judit nemrégiben egy internetes naplót kezdett írni, ahol folyamatosan tájékoztatja olvasóit az eseményekről és személyes élményeiről (http://discoveryegypt. blogspot.com). Nyeste Eszter

CSAK BÉKÉSCSABAI VÁROSI DIÁKÚJSÁG Kiadó: Táliber Közhasznú Alapítvány Szerkesztőség: Gedó Nikoletta, Kovács Gergő, Nyeste Eszter, Sipos Lídia, Slyuch Klaudia, Szurovecz Illés, Varga Ákos, Varga Nelli Tördelő-szerkesztő: Varga Nelli Közreműködők: Zsótér Mária, Hudák Regina Megjelenik 2000 példányban. Támogató: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Ha kedvet érzel a szerkesztőségi munkához, akkor jelentkezz a hudak@bekescsaba.hu e-mail címen.


2011 február március