Page 1

Ybl Palota

rendezvényközpont

Első ötletek


1. A belső átrium Az épület egyik leglátványosabb és legérdekesebb területe a belső, félig üvegtetővel fedett hatszög alakú átriuma (ami a rendezvények, illetve a lámpás étterem kültéri területe is egyben. Az érdekes geometriai felépítést a tervező tovább tagolta körökkel és ötszögekkel.

Ezzel a formával alkottam meg az első logóvázlatot, a bal oldali fotóban a szökőkutat illetve az odavezető utat egy kanállal helyettesítettem ami a vendéglátást szimbolizálja. Az első körben csak szürkeárnylatosan terveztem.


RENDEZVÉNYKÖZPONT


2. A csigalépcső alatti egyedi motívum Az Ybl palota híres egyedülálló lépcsőházairól, a csigalépcső egyike Budapest legszebb belsőépítészeti alkotásának (top 10-es helyre került több internetes belsőépítészeti és turisztikai magazinban is, így kellőképpen ismert). A csigalépcső alatt egy összetett , geometrikusan szabályos koncentrikus ábra található, ez adta az ötletet a második logótervhez.

Hogy kis méretben is működhessen, le kellett egyszerűsíteni (és lehet hogy még ennél is jobban minimalizálni kell), az ‘Y’ és a ‘P’ betűket helyeztem el benne, (Ybl Palota kezdőbetűi). A betűkből és az elrendezésekből többet is kipróbáltam, a szimmetrikus szimbólum nagy felhasználási teret ad.


Y

RENDEZVÉNYKÖZPONT

P

Ybl Palota RENDEZVÉNYKÖZPONT


Y

y

p

Ybl palota RENDEZVÉNYKÖZPONT

y

p

Ybl palota

RENDEZVÉNYKÖZPONT

Ybl p palota RENDEZVÉNYKÖZPONT


Zimmermann Andrรกs 2012-03-26

Ybl Palota1  

Logo for Ybl palota

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you