Page 33

MED: Az előbb említetted, hogy te magad is összetűzésbe kerültél a törvénnyel. Mi történt pontosan? JG: Mindannyiunknak voltak ilyen-olyan ügyei. Az egyesületben senkinek sem tiszta a lapja. Többször megcsíptek kis mennyiségű, saját használatra tartott kannabisszal, de egyszer – és ez segített az állampolgárok szemét is felnyitni – elkaptak egy nagyobb adag kenderolajjal, amit a szüleimnek és még egy pár másik betegnek csempésztem be gyógyszerként az országba. Előzetesbe kerültem, és elmondhatom, hogy én vagyok az első Lengyelországban, aki ezért három napig gubbasztott a börtönben. 15 évre is lecsukhattak volna, de sok neves közéleti szereplő mellém állt – például az akkori köztársasági elnök, Aleksander Kwaśniewski, az ismert katolikus pap, Jan Kaczkowski, vagy az egykori egészségügyi miniszter, Marek Balicki. A bíróság 2 év szabadságvesztésre ítélt, 5 évre felfüggesztve, és pénzbírsággal is sújtott. A bíró azt mondta, tudja hogy jót akartam és hogy nem vagyok bűnöző, de a törvény rám is vonatkozik, ezért nem úszhatom meg egy egyszerű ejnye-bejnyével. Lehet, hogy az idén amnesztiában részesülök, de erről a köztársasági elnök még nem döntött. MED: Te is használsz kannabiszt gyógyászati célból? JG: Igen, 16 éves korom óta szívok, de csak nemrégiben tudtam meg az orvosomtól, hogy tulajdonképpen gyógyszerként alkalmazom. Poszttraumás stressz kezelésére, és a sportolóként korábban szerzett gerincpanaszaim és végtagfájdalmaim enyhítésére használom. MED: Hogyan vált be az új rendszer? Mennyire egyszerű vagy bonyolult feliratni kannabiszt az orvossal Lengyelországban? JG: A rendszer csak most indult be, és tulajdonképpen meglepően jól működik. Pillanatnyilag viszont még csak a nagyobb városokban vannak regisztrált betegek, és ők sincsenek sokan. A problémát az orvosok és a gyógyszerészek hiányos szaktudása jelenti. Biztosítani kellene a továbbképzésüket. További probléma, hogy receptre sokkal többe kerül beszerezni a kannabiszt. A patikában két-háromszor annyit kérnek érte, mint a feketepiacon. MED: A társadalombiztosítás állja a költségeket? JG: Nem, a törvény úgy rendelkezik, hogy az orvosi kannabiszt nem lehet támogatni. A betegeknek az összes kiadásukat saját zsebből kell fizetniük. Megpróbálunk változtatni ezen, ennek érdekében lobbizunk, de az az érzésem, hogy ez egyhamar nem fog bekövetkezni. Csak egy kormányváltás esetén van rá esély. Azt gondolom, hogy a jövő sok pozitív változást hoz majd. Olyanokat is, amilyenekről pár éve még nem is álmodtunk. A nemzetközi szervezetekben – a WHO-ban,

Jakub Gajewski

az ENSZ-ben –, de az uniós országokban is finomodik a kannabisszal kapcsolatos álláspont. Lengyelországot még mindig vaskalapos politikusok irányítják, de a világra nyitott fiataloknak egyre több lesz a beleszólásuk a dolgok menetébe. Ezzel együtt az az érzésem, hogy Lengyelország az utolsó lesz az

EU-ban, ahol legalizálni fogják a kannabisz fogyasztást. Mi – a Wolne Konopie –, mindenesetre igyekszünk ezt siettetni.

text: Anna C. Histic

31

Profile for CK magazin

CK Magazine #59  

Hungarian Medical and Harm Reduction Magazine

CK Magazine #59  

Hungarian Medical and Harm Reduction Magazine

Profile for ckmagazin
Advertisement