fejlődéstől, azaz nem állja meg a helyét az, hogy a magyar kudarc az európai és globális helyzet következménye. A foglalkoztatottság növelésének terve (amely a két legfontosabb célkitűzése közül az egyik volt a kormánynak) megbukott. Amennyi új munkahely keletkezik az egyik oldalon, legalább ugyanannyi szűnik meg a másik oldalon. Az EU-ban Magyarországnak a legrosszabbak a foglalkoztatottsági mutatói, és nem látszik semmilyen esély a javulásra. A foglalkoztatottsági statisztikák javulása a közmunkaprogramok kiterjesztése miatt van, de még ez is csak a nagyvonalú statisztikai számbavétel miatt. Már a kormányzat saját előrejelzése szerint is teljesen irreális a korábban először 4 évre, majd gyorsan módosított, és immáron 10 évre meghirdetett „1 millió új munkahely” víziója – a 2010–2014-es ciklusra maximum 200-300 ezerrel számolnak, nagyrészt közmunkából. A munkahelyteremtés mellett az államadósság kérdésének rendezése volt a Fidesz másik legfontosabb célkitűzése, amivel ugyanúgy kudarcot vallottak. A forintban kifejezett államadósság a csökkenés helyett növekedett. Csak a kamatteher, ami 1300-1400 milliárd forint, az éves GDP 4%-a felett van. Ez utóbbi szám azt is jelenti, hogy az államháztartási hiány 3% alatt tartásához 1%-os vagy a feletti elsődleges államháztartási többletet kell elérni, vagyis az egyik megszorítást a másik után kell végrehajtani, kivéreztetve az országot, felszámolva a gazdasági talpra állás esélyét. Részben a Jobbik félmilliós figyelemfelkeltő aláírásgyűjtő kampányának köszönhetően a kormány 2010-ben a devizahitelesek megmentését ígérte. Ennek ellenére tovább nőtt azon lakossági jelzáloghitelek aránya, amelyek esetében késve fizetik a törlesztőrészletet. A Nemzeti Eszközkezelő csak keveseken tudott segíteni, ahogy az ócsai lakótelep is csak keveseknek tud – méregdrágán megvalósított – megoldást ajánlani. Az árfolyamrögzítéshez kötött előtörlesztés csak a tehetősebbeken segített, mások forinthitelbe kényszerültek. Az árfolyamgát pedig csak lélegzetvételnyi kön�nyebbséget jelent, és amellett hogy eltolja a fizetési kötelezettséget, több esetben olyan megegyezést csikar ki a károsultból, amely a későbbiekben nehezebben megtámadhatóvá teszi az eredeti, visszaélésekkel teli szerződést. Az adórendszerben az Orbán-kormány egyszerűsítést és csökkentést javasolt, beleértve a „bagatell adók” eltörlését. Ezt meg is tette, ám rövid idő alatt még több „kisadót” vezetett be. Az egykulcsossá váló személyi jövedelemadó pedig kevesek számára jelentett javulást, a rosszabbul járó tömegek rovására. A vidéki Magyarország érdekében sem saját sikeres politika nem valósult meg, sem az uniós lehetőségeket nem sikerült kihasználni. Bár a kis- és középgazdaságok támogatása még „eurokonform” megoldásnak is számítana, a kormány helyettük a hozzá közel álló oligarchákat hozta helyzetbe. A külföldi tulajdonszerzés elé pedig bár látszólag komoly korlátokat emelt, azokon bőven hagyott kiskapukat. A kis- és középvállalkozások helyzetének javítása más ágazatokban is csak retorika maradt: térvesztésük folytatódott, a gazdaság duális szerkezetén nem sikerült kismértékben sem változtatni. A fő kedvezményezettek továbbra is a multinacionális vállalatok, még az egyes ágazatokra kivetett különadókkel együtt is. Az egyetlen előrelépés a monetáris politika területén történt, ahol több ütemben sikerült jelentősen mérsékelni az alapkamatot, és az MNB egy olcsó hitelt biztosító programot is megvalósított. A bankokat ugyanakkor nem sikerült vállalkozó és polgárbarát hitelezési gyakorlatra szorítani.
3.1.2 Cseberből előre
A multinacionális tőke szabad mozgására épülő globális kapitalizmus modellje megbukott. Emberek milliárdjai nyomorodtak meg fizikailag és lelkileg, a társadalmi szakadék a világban tovább nőtt. A válság Magyarországon még pusztítóbb hatású volt, mert a globális folyamatok immár negyed évszázada kiegészülnek egy nemzetellenes és korrupt politikai vezetőréteg kártékony tevékenységével is. A globális kapitalizmus helyett a jövőben az élelmiszertermelés, a kereskedelem, a közbiztonság, az energiaellátás és más területek tervezésében és lebonyolításában egyre több feladat hárul majd a helyi szerveződésekre. A Jobbik szerint Magyarországon ökoszociális nemzetgazdaságra van szükség. A gazdaságot az emberhez méltó környezet (öko-), az emberhez méltó élet (szociális) és a magyarság (nemzet) érdekében ésszerű és hatékony korlátok alá kell vetni. Nem azért, hogy a gazdasági fejlődést fékezzük, hanem azért, hogy a gazdaságot és ebből fakadóan a társadalmat az összeomlástól megóvjuk. A Jobbik egy erős és gazdag Magyarország, az emelkedő nemzet jövőképét vallja, amelyhez szükséges egy erős és aktívan vállalkozó állami jelenlét. Az állam lehet az a gazdasági erő, amely képes gátat szabni a multinacionális, globalizáló törekvéseknek, az erőfölénnyel való visszaélésnek, ami képes támogatni és egyenlő versenyfeltételek közé helyezni a hazai gazdasági szereplőket, ami képes igazságos viszonyokat teremteni a társadalmi újraelosztásban, és ami képes az egész nemzet számára előremutató stratégia megalkotására. A szerepvállalás erősítése ugyanakkor nem jelenthet egyet a kormányzati hatalom túlburjánzásával. Határait a nemzeti érdek, a társadalmi jólét és a gazdasági hatékonyság jelölik ki. A gazdaságpolitikának illeszkednie kell a nemzetstratégiai célokhoz: védenie, illetve újjáteremtenie kell a magyar ipart, a magyar termelőket, a magyar kereskedelmet, a magyar árut és a magyar piacokat. Az államnak meg kell őriznie a stratégiai nemzeti vagyont, a földet, a vizet, ásványkincseinket, az erdőket, és indokolt esetben a már eltékozolt nemzeti vagyont is vissza kell szereznie. Azért, hogy az állam az aktív, gazdaságélénkítő szerepét ténylegesen elláthassa, birtokolva és felhasználva az ország, a nemzet komparatív előnyeit. A Jobbik gazdaságpolitikájának fókuszában a munkahelyteremtés áll. A magyar emberek szorgalmára alapozva ehhez arra van szükség, hogy a politika – anyagilag és erkölcsileg egyaránt – helyreállítsa a munka becsületét, és kialakítsa a munkahelyteremtést ösztönző és segítő gazdasági, adózási klímát. Ahogy a Hét vezért tervben leírtuk, az alapvető gazdaságpolitikai célunk a tisztességes megélhetést biztosító munkahelyek teremtése, ezért a nemzetgazdasági kitörési pontjainak a mezőgazdaságot és a ráépülő élelmiszeripart, az ásványkincseink és energiakészletünk eddiginél sokkal jobb kihasználását, a stratégiai vízgazdálkodást, az 34