Sovány Laci pedig egyre erősebb és erősebb lett, egyre nagyobb súlyokat emelgetett, és elkezdett versenyekre járogatni. Mi több, a versenyeket elkezdte meg is nyeregetni, és már egy csomó érme volt, amiket Kövér Lajosnál tartott, mindenféle színű, de leginkább arany. Kövér Lajos ezeket az érmeket nézegette esténként, ha Lacinak nem sikerült hazaérnie, ő meg már nagyon éhes volt. Egy idő után aztán Laci már minden versenyt megnyert idehaza, úgyhogy más országokba kellett volna járnia, hogy ott is mindent megnyerjen. Ehhez meg már el kellett utazni, akkor meg Lajos napokra magára marad. Edzésről hazaérve tehát Laci leült egy székre, és így szólt az ágyán heverésző Lajoshoz: – Gyere, Lajos, ülj le ide, beszédem van veled, essünk túl rajta! Lajos fel is kelt, leült a székre, és figyelmesen Lacira nézett. Sovány Laci erre eltátotta a száját, és felkiáltott: – Te fel tudsz kelni magadtól? – Hát persze, különben hogyan is nézegettem volna az érmeidet? Kiderült, hogy Kövér Lajos a sok nemvacsorázástól kicsit lefogyott, úgyhogy már nem is esett annyira nehezére a járás, bár a lakásból továbbra sem mert kimenni. Laci pedig megbeszélte vele, hogy míg ő külföldön jár, néhány súlyemelő-barátja bevásárol Lajosnak, felöltözteti őt reggel és ágyba fekteti este. Nagyon kedves emberek, igazi óriások, Lajosnak legalább társasága is lesz. Lajos örült a dolognak, csak azt kötötte ki, hogy vacsorát ne hozzanak, mert már kezdi megszokni, hogy este nem eszik, el tud aludni a gyomra korgásától, és hátha így előbb-utóbb az utcára is kimehet majd. Nagyon hiányoznak
neki a madarak meg a fák, igaz ugyan, hogy az ablakon át is lát egyet-kettőt, de az mégsem ugyanaz. A felhők is hiányoznak egy kicsit, de azok nem annyira, mert sorban elszáguldoznak az ablaka felett, hol lassan imbolyognak, hol sietnek, hol koromfeketék, hol egérszürkék vagy bárányfehérek, napkeltekor, napnyugtakor pedig málnás vattacukor-pirosak. És a formájukat is változtatják, foszlósak, mint a kenyérbél, pamacsosak, mint a széttépdesett vattadarabkák vagy egybefüggőek, mint egy matrac belsejében a szösz. De azért őket is szívesen megnézné az utcán. És mire Sovány Laci hazajött, immár mint a világ legerősebb súlyemelője, Kövér Lajos már tett is néhány lépést odakinn, a Kövér Lajos utcán, igaz, még csak óvatosan, nehogy feltörje a járdaburkolatot. A súlyemelő-fiúkkal ugyanis nagyon összehaverkodott, és megsétáltatták őt időnként. Később már akkor is benéztek, ha Laci nem utazott sehová, és mivel a súlyemelő-klubban híre ment, hogy Kövér Lajos milyen nagydarab és milyen jó fej, hát sorra jöttek a kíváncsi súlyemelők, és mind elégedetten távoztak, mert valóban úgy volt, ahogy hallották…
Péter Alpár illusztrációi