Page 1

Bihar megyei Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség 410072 Nagyvárad, Unirii tér 2- 4. Tel: +40-722-603731 E-mail: biharmegyei.midesz@gmail.com

TEVÉKENYSÉGI TERVEZET BIHAR MEGYEI MAGYAR IFJÚSÁGI DEMOKRATA SZÖVETSÉG

2013 IDŐSZAKOS VERZIÓ


Bihar megyei Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség 410072 Nagyvárad, Unirii tér 2- 4. Tel: +40-722-603731 E-mail: biharmegyei.midesz@gmail.com

MAGUNKRÓL...

A Bihar Megyei Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség (MIDESZ) Nagyváradon működő nonprofit szervezet, mely 1989-ben alakult helyi fiatalok részvételével. A szervezet elsődleges feladata a fiatalok képviselete illetve az, hogy teret biztosítson a vélemények felszínre kerülésére, kibontakozására. Ennek érdekében évente számos rendezvény került megrendezésre, ahol nem csak szórakozni lehetett kultúrált körülmények között, de hasznos információkat lehetett begyűjteni különböző témakörökben is. Ilyen rendezvények voltak például az ifjúsági találkozók, különböző tematikus fesztiválok, karriertanácsadás, drogprevenciós tevékenységek, sportrendezvények, táborok stb. Az a háttér, melyből 2013-ban építkezünk, a tevékenykedő tagok tudásán és akaratán alapszik. A csapat tagjai számtalan társadalomépítő projektet valósítottunk már meg, több éves vagy évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkeznek saját területeiken. A szervezet ernyőszervezetként működik, a megye több településén vannak fiókszervezetei, melyek elsősorban a helyi fiatalok problémáira, szükségleteire próbálnak megoldást találni. Bármilyen felmerült igény, kérdés esetén kérjük bizalommal forduljon a Bihar megyei MIDESZ munkaközösségéhez.

a MIDESZ vezetősége


Bihar megyei Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség 410072 Nagyvárad, Unirii tér 2- 4. Tel: +40-722-603731 E-mail: biharmegyei.midesz@gmail.com

RENDEZVÉNYEK...

VII. BORSI KÁPOSZTAFESZTIVÁL Kezdeményező: Borsi MIDESZ

A PROGRAM CÉLJA, LEÍRÁSA A községben működő civil illetve állami szervezetek, művészeti valamint egyházi csoportok, baráti társaságok, magánvállalkozók, őstermelők közti kapcsolatok ápolása illetve továbbfejlesztése. Egy napos rendezvény, mely rendszerint szeptember utolsó hétvégéjén kerül megrendezésre • Versenyek: főzőverseny, vetélkedők gyerekeknek, Óriás káposzták versenye, „ A legfinomabb savanyúkáposzta” verseny • Kulturális tevékenységek: népzenei és néptáncprodukciók, örökzöld slágerek helyi zenészek előadásában, humorelőadások (bohócok, stand-up comedy) • Kirakodóvásár helyi termelők, magánvállalkozók részvételével HELYSZÍN Borsi Sportpálya KIKNEK AJÁNLJUK Minden olyan személynek, aki szeret kultúrált körülmények között szórakozni, szereti a gasztro-kulturális fesztiválok hangulatát illetve szereti a finomabbnál-finomabb káposztás ételeket. PARTNEREK Borsi RMDSZ


Bihar megyei Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség 410072 Nagyvárad, Unirii tér 2- 4. Tel: +40-722-603731 E-mail: biharmegyei.midesz@gmail.com

ISKOLÁM 10 ÉV MÚLVA - KÖZÉPISKOLÁSOK ONLINE PROJEKTVETÉLKEDŐJE Kezdeményező: Bihar megyei MIDESZ

A PROGRAM CÉLJA, LEÍRÁSA A projekt legfőbb célja ösztönözni a fiatalokat (középiskolásokat) arra, hogy beleszóljanak a közéletbe, mondják el véleményüket arról, hogy hogyan is látják a jövőt, fejezzék ki gondolataikat a szükségesnek vélt változásokat illetően. A fiatalság szerepe a társadalomban illetve annak formálásában (society shaping) napjainkban igen zavaros. Mindez a generációk közötti sosemlátott különbségeknek köszönhető. Az Európai Unió kimondattan szorgalmazza az ifjúság bevonását a társadalmi életbe illetve részvételét a közösség és a régió jövőjének építésében, ezáltal erősítve bennük a hovatartozás tudatát. Ilyen jellegű tevékenységek segítségével a fiatalok leküzdik az elszigeteltséget illetve az ismeretlenséget és nagy valószínűséggel megfogalmazódik bennük a vágy a lehetséges változások iránt. Jelen projekt segítségével a Bihar Megyei középiskolásoknak lehetősége nyílik arra, hogy kifejezzék véleményüket iskolájuk jelenét illetve jövőjét illetően. Mindezt egy verseny keretén belül, melyre mind egyénileg mind pedig csapattal is lehet jelentkezni. A verseny eredményeképp 10 pályamunkát várunk, a legjobbat tablet géppel jutalmazzuk. HELYSZÍN On-line, Lórántffy Központ Múzeum Terem (díjátadó gála) KIKNEK AJÁNLJUK Olyan középiskolásoknak ajánljuk a programot, akik formálni kívánják környezetüket, érdekeltek az aktív társadalmi szerepvállalásban, véleménnyel és saját jövőképpel rendelkeznek. PARTNEREK Pont Csoport Nagyvarad2020 projektcsapat


Bihar megyei Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség 410072 Nagyvárad, Unirii tér 2- 4. Tel: +40-722-603731 E-mail: biharmegyei.midesz@gmail.com

ÚTVEZETŐ - TANÁCSADÁS Kezdeményező: Bihar megyei MIDESZ

A PROGRAM CÉLJA, LEÍRÁSA A legtöbb fiatal életében a legnehezebb időszak az egyetem befejezése után köszönt be. A napi rutin felborul, elkezdődik egy egzisztenciális szorongás, lábra kell állni, állást kell szerezni, önmagukat meg kell határozni. Ha ez sikerül, nehezen teljesíthető, és nagy mennyiségű új normarendszer zúdul a nyakukba. Sokan válnak motiválatlanná, depresszióssá, kilátástalannak és örök érvényűnek látják jövőjüket. A MIDESZ célja, hogy a fiataloknak lehetőségük legyen a segítség kérésére, ezért csoportos karrier tanácsadást és egyéni pszichológiai, önismereti tanácsadást szeretnénk végezni. Nagyon fontos, hogy ezek a fiatalok, akik nemsokára családot is alapítanak, mentálisan egészségesek legyenek és maradjanak; ez lesz kihatással saját családjuk életére is. HELYSZÍN MIDESZ székház KIKNEK AJÁNLJUK A programot végzős diákoknak, egyetemistáknak ajánljuk. PARTNEREK Albin Alapítvány

MIDESZ TÁJFUTÓ SE Kezdeményező: Bihar megyei MIDESZ

A PROGRAM CÉLJA, LEÍRÁSA Az évezredes mondás, Ép testben ép lélek, ma is érvényes. Az egészséges életmód egyik alappillére a rendszeres testmozgás, mely erősíti a szervezetet, stresszoldó,


Bihar megyei Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség 410072 Nagyvárad, Unirii tér 2- 4. Tel: +40-722-603731 E-mail: biharmegyei.midesz@gmail.com

közösségépítő. Napjainkban egyre divatosabb a hobbisport, ám sokan nem tudják, hgyan kezdjenek hozzá. Az egyik legegyszerűbben megvalósítható és legjobban kondicionáló sportág a futás. Az egyéni próbálkozások legfőbb akadálya a magányból fakadó unalom. Ezért a MIDESZ közös futásra invitálja a fiatalokat, hogy a közösségi élmény segítségével, egymást motiválva élvezhetővé tudjuk tenni a testmozgást. A tájfutás kiváló lehetőség, hogy szellemileg is karban tartsuk magunkat, a terepes talaj segítségével pedig izületeinket védjük. HELYSZÍN Edzések a Ligetben, versenyek hazai és kölföldi terepeken. KIKNEK AJÁNLJUK Minden olyan személynek korhatár nélkül, akik szívesen futnának és ehhez társaságot keresnek. PARTNEREK Ady Líceum SK


Bihar megyei Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség 410072 Nagyvárad, Unirii tér 2- 4. Tel: +40-722-603731 E-mail: biharmegyei.midesz@gmail.com

SZOLGÁLTATÁSOK...

RENDEZVÉNYEK BEFOGADÁSA Szolgáltató: Bihar megyei MIDESZ

A SZOLGÁLTATÁS CÉLJA, LEÍRÁSA A Bihar megyei MIDESZ más szervezetek vagy magánszemélyek rendezvényeinek is helyet biztosít saját rendezvényei mellet. Az ebből a célból igénybe vehető helyiségeket ingyenesen vagy adomány jellegű bérleti díj fejében bocsátjuk rendelkezésre. Az adományokat a szervezet programjainak működtetésére és az épület fenntartására fordítjuk. Céljainkkal ellenkező rendezvényeknek nem adunk helyet. Foglalási űrlapot elektronikusan vagy személyesen egyaránt igényelni lehet. KIK VEHETIK IGÉNYBE Jogi- és magánszemélyek egyaránt.

PÁLYÁZATI TANÁCSADÁS Szolgáltató: Bihar megyei MIDESZ

A SZOLGÁLTATÁS CÉLJA, LEÍRÁSA A civil szervezetek legnagyobb nehézségei közé tartozik a forrásszervezés. A szervezetek nem tudnak állandó alkalmazottat fizetni erre a munkára, a tanácsadó cégek pedig nem tudják hatékonyan kihasználni a piacnak ezt a szegmensét. A MIDESZ célja, hogy a megyében működő szervezeteket céljaik elérésében forrásszervezéssel segítse. A MIDESZ mint szolgáltató és szolgáltatást közvetítő jelenik


Bihar megyei Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség 410072 Nagyvárad, Unirii tér 2- 4. Tel: +40-722-603731 E-mail: biharmegyei.midesz@gmail.com

meg, létrehozva azokat a piaci feltételeket, melyek segítségével fenntarthatóvá, működtethetővé válik a rendszer. A tevékenységekbe fiatal gyakornokokat is be kívánunk vonni, akik szakmát tanulhatnak ez által. KIK VEHETIK IGÉNYBE MIDESZ tagszervezetek, valamint a MIDESZ céljaival megegyező tevékenységet folytató társult szerveződések.

COWORKING KÖZÖSSÉGI IRODA Szolgáltató: Bihar megyei MIDESZ

A SZOLGÁLTATÁS CÉLJA, LEÍRÁSA Sok fiatal küzd azzal a problémával, hogy nem rendelkezik megfelelő irodai infrastruktúrával, ezért a munkáiba fektetett idejének jelentős része a korszerűtlen gépek használati idővesztesége vagy utazásai egyik városrészből a másikba, hogy egy megfelelő műveletet elvégezhessen. A hatékony munka alapja a megfelelő infrastruktúra. A MIDESZ célja egy olyan irodai infrastruktúra kialakítása (számítógép, internet, nyomtató, fénymásoló, szkener, protokoll stb.), melyet a fiatalok szabadon és költséghatékonyan használhatnak. KIK VEHETIK IGÉNYBE Elsősorban egyetemisták, civil szervezetek képviselői.

PING PONG Szolgáltató: Bihar megyei MIDESZ

A SZOLGÁLTATÁS CÉLJA, LEÍRÁSA A Bihar megyei MIDESZ ping pong asztallal rendelkezik. Az egészséges életmód jegyében, biztosítani kívánjuk a tagság számára a ping pong-ozási lehetőséget.


Bihar megyei Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség 410072 Nagyvárad, Unirii tér 2- 4. Tel: +40-722-603731 E-mail: biharmegyei.midesz@gmail.com

KIK VEHETIK IGÉNYBE MIDESZ tagok.

Midesz 2013 programtervezet  

Midesz 2013 programtervezet

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you