Issuu on Google+


Quimby-gĂŠp Miklya Anna


5. Tibi és Livius már jó ideje tervezik, hogy kimennek pár hónapra New Yorkba szerencsét próbálni. Eredetileg azt akarták, hogy együtt utazzon a Quimby meghódítani Amerikát, de végül nem sikerül összeszedni a teljes bandát, és csak ketten vágnak neki. Egy barátjuknál húzzák meg magukat Brooklynban, amíg nem sikerül saját lakást találniuk. Úgy vetik bele magukat a New York-i éjszakába, mintha Pesten lennének. De az nagyon nem mindegy, hogy a Lánchidat vagy a Brooklyn Bridge-et bámulod, miközben elszívod az első doboz cigit és megiszod az első üveg whiskey-t. A harmadiknál már majdnem lényegtelen. A végén valami folyóba úgyis belehugyozik az ember, legyen az a rakpart alatt hömpölygő Duna, vagy a Hudson River, egy ócska jacht tatján állva. Bóklásznak a városban a barátaikkal, kocsmáról kocsmára járnak, megünneplik a megérkezést, külön a felszállást és külön a sikeres landolást, megünneplik, hogy Livius azonnal kapott munkát, és azt is, hogy Tibi összefutott egy híres avantgárd festő fiával, aki miután megnézte a portfólióját, ígéretes ötletekkel állt elő.

69


Livius és Tibi New Yorkban 1995 őszén

Egyből jól alakulnak a dolgok, úgy tűnik, néhány nap múlva eljöhetnek az átmeneti szállásról. Tibi whiskey-zik, pörög, ismerkedik, elvarázsolja a város. Livius is iszik, jól érzi magát, de iszonyú másnapos, mert a repülőn piáért végig szórakoztatta az első osztály utasait, a stewardessek segítették le a gépről, és mivel élt már itt, számára nem hat minden az újdonság erejével. Tibit éjjel kettőkor sem lehet hazarángatni, annyira fel van villanyozva. Megismerkedik egy furcsa társasággal, nekik adja elő magát a bárpultnál, vedel, bagózik, széles gesztusokkal magyaráz. Laci haverjuk és Livius két oldalról átkarolják a vállát, úgy nógatják. – Ezek itt – int Tibi egy szakállas fiú és egy kreol bőrű lány felé, lerázva magáról a barátai kezét –, ezek a nagyon érdekes emberek meghívtak egy házibuliba. – Nem a nyolckerben vagy, bazdmeg, hanem az East Villageben – rázza a fejét Laci. – Tudod te egyáltalán, hogy hogyan kell el­jutni a lakásra?

70


– Miért, szerinted? – legyint Livius. – Nézz már rá! Hogy jegyezhetett volna meg bármit is ilyen állapotban? – Hát arra – mutat az ajtó felé dülöngélve Tibi –, a metrónál meg balra, és akkor nemsokára ott az a kocsma, ami előtt a lampionok voltak, meg az a hajléktalan a nejlonkunyhójában a színes tévével… – Nem hagyhatjuk itt ezt a barmot – pillant Laci Liviusra, aki fáradtan bólogat. Végül persze ott hagyják. Tibi tántoríthatatlan, önfejű és makacs, különben is felnőtt ember, vigyázzon magára. Tibi a bárban nem iszik már többet, hagyja, hogy újdonsült barátai betuszkolják egy taxiba, és keresztülutaztassák a városon. Bámulja a felhőkarcolókat, az elképesztő forgalmat, a kirakattáblákon megcsillanó fényreklámok szaggatottan villódzó fényeit. Forog vele a világ, képek és gondolatok kavarognak benne, úgy érzi, hogy jókor van és talán jó helyen, és ez örömmel tölti el. Megérkeznek a házibuliba, betessékelik, és becsukják mögötte az ajtót. Leteszi a kabátját a konyhában, majd beljebb lép. Egy hatalmas lakásban találja magát, a lenyűgöző körpanoráma előtt csókolózó, vonagló, szeretkező párokat és testkompozíciókat lát, meztelenül egymásba gabalyodott, betépett és berúgott alakokat. Bizarr, valószerűtlen, mellbevágó és bornírt az egész, nagyon közönséges. Tibi zavarban van, részeg és hullafáradt, se teste, se lelke nem kívánja ezt most. A konyha felé veszi az irányt, a fal mellett sunnyogva, ennél még az alkoholmérgezés is jobb ötletnek tűnik. Felkap egy bontatlan Jim Beamet, megígéri magának és a jóistennek, hogy soha, de soha többé nem tesz ilyet, megtanulja a város játékszabályait, és nem bízik meg az idegenekben. Akkor sem, ha jó fejnek tűnnek, akkor sem, ha olyan jó mellük van, mint annak a kreol lánynak, csak valahogy vészelje át ezt az éjszakát. Addig húzza az üveget, amíg csak bírja, aztán bebotorkál a legtávolabbi és legsötétebb szobába, arccal előre egy matracra dől, és beájul. Arra eszmél, hogy valaki simogatja a vállát.

71


– Black Magic Woman – énekli Livius megjátszott átéléssel a San­ tana-slágert és léggitározik hozzá. – A Nagy Néger Nő – fordítja le bohóc­kodva magyarra. – Csak ilyen mozaikos képek vannak meg – mondja Tibi –, fodrozódó, rengő hájakra emlékszem, egy nyolcmellű feka nő meg egy törékeny szőke kiscsaj rémlik… – Rémlik, mi?!– szakítja félbe Livius. – És az, ahogy reggel otthon idegesen vártunk, te meg amikor végre megjöttél, összevissza hado­váltál, hogy egy Lynch-filmből érkezel, és megerőszakolt egy Big Black Mamma? – Maradjunk abban, hogy nagyon ramaty állapotban voltam, amikor végre kijutottam abból a lakásból. – De nekik nehezen mentél ki a fejükből! Még hetekig hívogatták Lacit a sohóbeli munkahelyén, hogy menj velük bulizni – röhög Livius. – Elégedettek lehettek veled. – Big Black Mamma, azt mondtad? Az egy jó irány, elvezet az egyik kedvenc gitáromhoz, a Big Mamához, amibe a szó szoros értelmében beleszerettem. Nick Dine egy kis, exkluzív indián boltot vezet a Sohóban. Főként bőr ruházati cikkeket árul, de van ott minden a gyönggyel kivarrt mokaszintól a faragott békepipán át a delavár íjvesszőtartóig. Tibi véletlenül futott össze vele a parkolóban, ahol Laci haverjuk dolgozik. Nick Lacinak csak egy jó fej, magas amerikai srác, de Tibinek ő Jim Dine fia. – Mégis mekkora a valószínűsége annak – magyarázza lelke­ sen –, hogy valaki az első New York-i napján belefusson egy olyan festőnek a fiába, akiről az egyetemen tanult? A Sohóban úton-útfélen művészekbe botlik az ember, de ezek többnyire világfájdalmas wannabe-k, Tibinek viszont papírja van róla, hogy képzőművész, megmutatja Nicknek a munkáit, és felkelti az érdeklődését. Tetszik neki, amit Tibi csinál, megbízza, hogy fessen

72


egy életnagyságú, marcona Ülő Bikát. Ad kétszáz dollárt olajfestékre és jó minőségű vászonra, és ígér további négyszázat, ha gyorsan és minél élethűbb formában elkészül. Tibi beveszi magát a Canal Streeten lévő többemeletes művészellátóba, álmatag képpel bámészkodik, telepakolja a kabátját festékkel, majd vásárol a pultnál egy ecsetet és egy alapozót. Máris beljebb van száznyolcvan dollárral, és olyan Ülő Bikát rittyent össze két nap alatt, hogy szinte megszólal, Nick zokszó nélkül kifizeti, és egyből megbízza őt egy másik képpel. Ezután kézről kézre adják, egyik megrendelő hozza a másikat, felkérik tájképre, portréra. Később egy teljes hétre befogadja egy New Brunswick-i, régi disszidens család, az ottani magyar kolónia szíve. Hatszáz dollárt kap, teljes ellátást és anyagot, csak fessen, amit jónak lát. Tibi először elkészíti a háziúr portréját, aztán néhány tájképet, de elfogy a festék. Együtt indulnak az öreg nagypapával a városba utánpótlást szerezni. Kiderül, hogy a művészet mellett mindketten rajonganak a jóféle skót whiskey-ért. Másnap késő estére vergődnek haza, tajt részegek, de ez nem töri le a család lelkesedését, sőt, hazudoznia kell, hogy Mimi néni és Lajcsi bácsi nagy nehezen elengedjék, és ne akarják még hetekig házi koszton ott tartani. Hálás nekik, de nem azért repülte át az óceánt, hogy magyarul beszélgessen a paprikás krumpli fölött, miközben New Yorkban Liviusszal történik az élet. Átmeneti helyeken laknak egy darabig, az egyik albérletükre úgy akadnak, hogy a déli városrészben mászkálnak, és felfigyelnek egy „Kávéház” feliratra. Kiderül, hogy ugyan a tulajdonosnak semmi köze nincs a magyarokhoz, és csak azért festette ezt a szót a cégérre, mert tudomása szerint az első kávéház Budapesten volt, viszont az egyik pincérnője, aki szintén a név miatt jött be az utcáról, magyar. Két sör után összebarátkoznak, és a lány befogadja őket a Harlemben lévő albérletébe, mert szüksége van a pénzre. Bizarr helyre kerülnek. Nincs külön szobájuk, a nappaliban alszanak a vizesedő fal mellé tolt kanapén. A lány pasija heroinista és

73


szaxofonozik, velük él egy olasz srác, aki szintén drogos és szintén szaxofonozik, meg állítólag egy francia, de őt alig látják, nem sok vizet zavar. Szótlanul és kábán telnek a junkie-k mindennapjai, de néha, a leglehetetlenebb időpontokban nekiesnek a szaxofonoknak és elviselhetetlen free jazzt játszanak.

Éjszakai jammelés a 109. utcai albérletben

Ők viszont pörögnek és mulatnak, kora esténként jammelget­ nek a salétromos fal előtt, aztán belevetik magukat az éjszakába. Livius megviseltebb a fizikai melótól, nem fukarkodik a pikírt megjegyzésekkel, mert arcpirítónak találja, hogy Tibi az egyik kétszáznégyszáz dolláros képet festi a másik után, míg ő tíz órákat gürizik jóval kevesebbért. Amikor Livius felesége látogatóba érkezik hozzájuk, Tibi átvállalja a melót, és helyettesíti egy hétig. A szokatlan fizikai megterhelés kifejezetten jól esik neki a sok pepecselés után.

74


Tibinek van egy álma, nagyon szeretne venni egy gitárt. Kinéz magának egyet, de kétezer-egyszáz dollárba kerül, amit nem engedhet meg magának, még akkor sem, ha a szállásért bagót kell csak fizet­ niük a magyar lánynak. Rögeszméjévé válik az a gitár, bármit megtenne azért, hogy az övé lehessen. Úgy beszél róla, mint a szerelméről. Egyszer az East Village-ben mászkálnak hajnali háromkor, és észrevesznek egy nyitva tartó hangszerboltot, kirakatában egy olyan gitárral. Használt darab, egy-két éves lehet, ezerhatszáz dollárra tartják. Tibi nagyot sóhajt. – Mennyid van? – int a fejével Livius. – Ezerkettőötven – feleli Tibi. – Nálad vagy összesen? – vigyorog Livius. – De hülye vagy… – Közel lép az kirakathoz és vágyakozva csóválja a fejét. – Ha megveszem, még egy tojásos szendvicsre se lesz lóvém. – Ne rinyálj itt nekem, mint egy lány! – förmed rá Livius, majd karon fogja és berángatja magával az üzletbe. Egy órát vannak ott, Livius úgy alkudozik, úgy érvel és magyaráz, hogy az valóságos költészet. Beveteti a hangszert az ablakból, és a húrokat simogatva győzködi az eladót arról, hogy miért megengedhetetlen, hogy ez a sármos, fiatal énekes-gitáros frontember e nélkül a gyönyörű hangszer nélkül térjen haza, és lángoló szavakkal ecseteli a Quimby fontosságát a magyar könnyűzenei szcénában. Időnként meg-megbillen, ilyenkor könnyedén Tibi karjára támaszkodik, de a szerepéből nem esik ki. A boltos srác annyira unja a szakadt inges, szemtelenül fiatal, alkoholtól bűzlő, széles vigyorú hobókat, hogy végül kötélnek áll, odaadja olcsóbban, csak hagyják már békén. Zárásig áll az ajánlat, a valószerűtlen nyitvatartási idő szerint egy órájuk van, és csaknem száz utcát kell megjárniuk. Versenyfutás kezdődik az idővel. Taxira nincs pénzük, metróznak, buszoznak, loholnak, épp sikerül megjárniuk. Tibi leperkálja a pénzt, egy árva centje sem marad.

75


Livius megáll a bolt előtt, összegörnyedve röhög, és kicsit hányingere van a nagy izgalom elmúltával. – Most mi van? – néz rá megilletődve Tibi, miközben boldogan szorongatja a nehezen megszerzett kincset. – Te tényleg nagyon-nagyon hülye vagy – mondja Livius. – Még a metróra sincs elég apród. – Lényegtelen – legyint Tibi, tök mindegy neki, ha kell, megteszi az utat visszafelé mezítláb, hiszen övé a gitár, a Big Mama, és ez éppen elég a boldogsághoz. Másnap reggel mire Tibi felébred, Livius már elment dolgozni. A kanapé melletti dohányzóasztalon egy tojásos szendvics várja.

Tibi megvette a Big Mamát New Yorkban

76


portrék Dömötör Endre


livius


Varga Livius

1971. február 14-én Dunaújvárosban született. Pszichológus, az ELTE bölcsészkarán diplomázott, ma is használja a képesítését, céges tréningeket tart.

Gyerekkorától érdekelte a szereplés: a versmondástól indulva jutott el filmszerepekig, tévés műsorvezetésig.

Rendkívül művelt, sokoldalú, rengeteget olvas.

Második feleségével Ráckevén, közvetlenül a Duna-parton lakik.

Kedvenc tudományterülete a csillagászat, kedvenc ruhadarabja a gumicsizmája.


A sokszor Kutyának szólított Varga Livius a Quimby kalandora, a zenekar leghangosabb, legnagyobb szájú tagja, aki még akkor sem képes befogni, ha szájzára van, mert összedrótozták az állkapcsát. Ő a konferanszié, aki megmenti a necces helyzeteket, disznó vicce­ket mesél a közönségnek a színpadon, és bevállal bármilyen hülyeséget, csak hogy a többiek jól szórakozzanak. A rajongók bármikor meg­ találhatják a fellépést követően, és néhány óra, valamint jó pár whiskey után garantáltan bölcsebben távoznak, mert amellett, hogy Livius elképesztően sokat és jól tud dumálni, nagyon tájékozott a tudományok, a természetismeret és a legkülönfélébb bölcseletek vilá­gában. Nincs olyan átmulatott éjszaka, amikor ne kerülnének szóba az Élet és Tudomány legjobb cikkei. „Megjöttem talmi világ­ tapasztalattal a bölcsesség kis városába”, jellemzi magát Livius, aki Dunaújvárosból indult, megjárta New Yorkot, hogy végül Ráckevén találja meg a nyugalmat. Sziporkázó energia Livius olyan gyerek volt, aki leugatta a saját vadul csaholó kutyáját, de az is megtörtént vele, hogy megharapta Penny, ő meg vissza­

163


harapta – ez Tibi első emlékképe róla. Délelőtt kórusban énekelt, délután néptáncolt, az ünnepségeken szavalt, a hétvégéken robbanó töltetet gyártott bombához. Olyan szerteágazó volt az érdeklődése, és olyan elánnal vetette bele magát mindenbe, hogy szüleit állandóan azzal keresték meg a szomszédok, a rokonság vagy a tanárok, hogy már megint mit művelt a fiuk. Édesanyja és édesapja, akárcsak Tibi szülei, tanárok, talán ez biztosított számára némi védettséget. Tudta, hogy van egy határ, amit nem léphet át, csak az volt a kérdés számára, hogy az hol található pontosan. Azt remélte, ha tilosba téved, elnézik neki a hülyeségeit egyéb jó tulajdonságai miatt. „Ha kitört egy ablak az iskolában, azonnal Liviust keresték”, emlékszik vissza Tibi. „Hatéves koromtól zenei általánosba jártam, mellette a zene­

164


iskolában hangszeren is kellett tanulnom játszani. Kórista voltam, néptáncos és ütőhangszeres. Magát a dzsesszdobolást, tehát a rendes dobszerkón való dobolást nem tanultuk.” De Livius, akinek az apai dédnagyapja nótaénekes volt, abba is hamar belejött. Nyolcadikos korában kapott édesapjától egy dobszerelést, amit a korábbi tulaj­ donos csirkeszaros udvaráról szedtek össze darabokban, ki­pucolták, és arra a célra pont megfelelt, hogy egy rock and rollal ismerkedő ütős kissrác gyakoroljon rajta. A zenekarosdi azonban később indult be, a gimi első évei főleg a marhulásról szóltak. Tibivel elsőben barátkoztak össze, de látásból már régebb óta ismerték egymást: „Nekem Livius korábban nem annyira volt szimpatikus, de amikor találkoztunk a suliban, akkor már igen. Egyszerre volt irritáló és szerethető. Néha zavarta az em­bert, hogy mindig pörög, mint egy búgócsiga, ugyanakkor tele volt sziporkázó energiával, ami belőlem abszolút hiányzott, és extravaganciával, ahogy bátran kiállt az emberek elé. Később nagyon jó lett az összhang a Quimbyben ennek hozadékaként. Livius bármikor tudta produkálni magát, ösztönösen jött neki ez a színészés bohócszerep. Még a zenekar előtt volt egy-két közös akciónk, már akkor is jól tudtunk együtt működni.” Ilyen akció volt például a gimnáziumi diákigazgató-választás, ahol Tibi volt a háttérben alkotó rendező, Livius pedig a főszereplőjelölt. Kémiai elemek felszabadulása Livius sokféle zenei mintát kapott: gyerekkorában rendszeresen hallgatott kamarazenét, apja ismertette meg vele a dzsesszt és a bluest, a néptánc miatt a népzenéhez is közel került, a popzenével csak gimiben találkozott. „A rock and roll fíling, amit az emberek a hangfal előtt érez­ nek, az nekem a komolyzenéhez kötődött eleinte. Gyakorlatilag ugyanazokat a kémiai elemeket szabadította fel gyerekkoromban. Aztán valószínűleg a blues volt rám a legnagyobb hatással. Minden

165


érdekelt, a nagyzenekari szvinges dalok, a teljes műfajfejlődés, egészen addig, ami a bluesból a végén kijött: a funk, a soul vagy a Motown, amit Amy Winehouse újra előcsalt. Latin zenéket csak azóta hallgatok, amióta én is perkázom, előtte csak a kommersz részét ismertem a műfajnak. A karibi térség zenéi közül vala­ melyiket jobban kedvelem, valamelyiket kevésbé, de az mindig ma­gával ragad, ahogy ott náluk, akárhova vetődsz, minden utca­ sarkon zenélnek, és együtt lüktet az egész. A countryt is meg­ szerettem idővel, Tibi mutatta nekem az első J.J. Cale-lemezt, ami örök szerelem marad, sokszor hozzá térek vissza pihenni estén­ ként. A másik ilyen a Rolling Stones.” A gimnáziumi zenekart Tibivel alapította, az első próbákon ők ketten voltak jelen, egy szál gitárjukat egy rosszul szóló lemezjátszóerősítőre kötötték, a csirkeszaros dobfelszerelésüket pedig sikerült megtisztítani és működőképes állapotba hozni. Az Október nevű sulizenekaruknak köszönhetően a város egyik legismertebb figu­ rája lett, de Liviusnak tovább kellett lépnie, így is az érettségi utáni repülőre szállt, és New Yorkig meg sem állt. Legyen tiéd Amerika Livius 1989 kora ősze és 1991 januárja között, tizenévesen szűk másfél évet töltött az Egyesült Államokban. „Két barátom tervezte, hogy kimennek, de az egyikük lemondta, ezért felmerült, hogy nincs-e kedvem nekem kimenni. Azt gondoltam, a fater úgysem enged el, de amikor szóba hoztam, a nyelvtanulás miatt rámondta az okét. Leérettségiztünk, nyáron buliztunk, aztán irány Amerika. Először New Jersey-ben éltünk, én egy pár hónapot Long Islanden is, aztán javarészt Manhattanben, a Spanish Harlemben laktunk.” A világnak bátran nekivágó Livius tartott attól, hogyan teremti elő a szükséges pénzt a megélhetéshez, így mindent megtett, hogy munkát szerezzen. „Nagyon megbecsültem a munkát, amit kaptam, ezért engem általában kézről kézre adtak a főnökök. Amikor köl­

166


töztem, az előző munkahelyem mindig segített megtalálni a követ­ kezőt. Hamar nagyon jó referenciáim lettek.” Bármit elvállalt, mindent megoldott. Állványozott és szigetelt templomtornyot, nyírt füvet, lapátolt havat, készített ajándékkosarakat, festett házakat és szobákat, bontott sufnit, házhoz szállított italt, és ha kellett, villanyés csőszerelőként is dolgozott. „A nagymamám megtanította, hogy kell kapálni, kaszálni, libát tömni, mi a menet egy disznóvágáson. Apámmal együtt építettük a nyaralónkat tizennyolc éven át Almádiban, ami ugyan sosem ké­ szült el, de ott megtanultam az alapokat. Ezzel nem sokra mentem kint, de a munkához való hozzáállásomnak jót tett.” A nyolcadik utáni nyáron már diákmunkásként alkalmazták, és onnantól kezdve folyamatos volt a nyári meló, így nem volt szokatlan számára, hogy napi 10-12 órát dolgozzon, heti hat, időnként hét napban. „Ez maga volt az élet iskolája. 18 évesen mentem ki egy tök más világba, a 89 előtti Magyarországról a kilencvenes évek Ameri­

167


ká­jába. Óriási különbség. Hatalmasat szippantottam a kultúrából. Másik nyelven beszéltek, máshogy gondolkodtak, hirtelen egy vi­ rágzó fogyasztói társadalomba kerültem. Nagyon élveztem. Estén­ ként nagyokat beszélgettünk, éjszakákon át tévéztem, filmeket néz­ tem szótárral a kezemben, fejlesztettem az angolt ezerrel. És persze szóra­koztunk, két hónap után kezdtünk bejárni Manhattanbe, a heti fizetés jó részét ott el is költöttük. Ez az időszak nagyon sok világ­ nézeti dolgot is megalapozott nálam. Ott álltam meg először a saját lábamon, megtanultam, hogyan kell keményen dolgozni, bármilyen munkát elvállalni, gyorsan beletanulni és jól elvégezni, mielőtt ki­ rúgnának, mert nem értesz hozzá. Nagyon intenzív időszak volt, 18 éve­sen minden érdekel, nagyon akarsz, és mindent megteszel azért, hogy elérd a céljaidat. Nem éreztem semminek a hiányát, de egy év után elkezdtem azon gondolkozni, hogy haza kellene jönni. Az angol már ment, és láttam, hogy ott annyi vár rám, hogy egyre több pénzért dolgozhatok feketén, és idővel esetleg zöld kártyához jut­hatok. Hogy ott nem lehetek a magam ura, és már nincs igazán ráhatásom a sorsom irányítása. Ezért inkább hazajöttem.” Egyszer a lakótársai egy kaucióra félretett pénzből vettek egy háromhangos rototomot meg egy kongát, amire Livius teljesen rákapott és perkássá képezte magát. Közben Tibi és Fefe azzal a tervvel várták haza, hogy folytatják a zenekart. Az akkor még különböző alkalmi neveken fellépő együttes alapjai néhány hónap alatt megszilárdultak, Livius ütőhang­sze­ resként találta meg a helyét a zenekarban. Az első, dunaújvárosi Kiscsillag kocsmában tartott koncerten ugyanakkora ünneplő tömeg fogadta őket, mint az Október két évvel korábbi utolsó koncertjén. Mindent együtt Beindult a zenekar, próbáltak és koncerteztek, közben felvették az ELTE pszichológia szakára, 24 évesen gyereke született, ingázott

168


Budapest és Dunaújváros között, alkalmi munkákból tartotta el a családját. Nagyobb lett a felelőssége és zűrösebb az élete a többi­ eknél, de alkalmazkodtak hozzá, Fefe befogadta az albérletébe, és a munkahelyéhez közel eső próbatermet kerestek. „Amikor megtudták, hogy terhes a feleségem, kije­lentették, hogy akkor nekem annyi, a következő évben már nem leszek velük. És ezt szajkózták a családban is, hogy ha gyerek van, munkahely és egyetem, akkor a zenekar le fog áldozni. Mindenki szkeptikus volt körülöttem, csak én hittem abban, hogy ez mind egyszerre működhet.” Igaza volt. Ma már élete egyik legkeményebb időszakaként emlékszik vissza azokra az évekre, de bebizonyította, hogy ha kell, akkor sok minden összeegyeztethető: nevelte a fiát, pincérkedésből és antennaszerelésből eltartotta a családját, a koncerteken nyomta a rock and rollt, az egyetemen pedig szívta magába a pszichológiát. Tanulmányai végeztével megírta a szakdolgozatát Fiatal felnőttek életvezetési problémái – avagy a fiatal felnőttkori feladatok a drog­ fo­gyasztás tükrében címmel. A dolgozat azt vizsgálja, hogy milyen viszonyban áll egymással a társadalom által elvárt felnőtté válás (állandó párkapcsolat kialakítása, munkahelyszerzés, otthon­terem­ tés) elmaradása és a drogfogyasztás. Végzettségét Livius azóta is kamatoztatja, csapatépítő tréningeket tart. A Kutya Livius a Quimby mellett több zenekarban is szerepelt, de a leg­je­len­tősebb önálló produkciója A kutya vacsorája lett, amelyet a 2003 és 2004 közötti zenekari leállás alatt Faszival hozott létre. Ahogy a horgászat sem, úgy ez a formáció sem hobbi számára, hanem alko­ tói lényének egyik fontos része. A kutya vacsorája hol erősebb, hol visszafogottabb intenzitással működik, eddig egy cím nélküli nagylemezt jelentettek meg 2004-ben, de Livius hajtja to­vábbra is ezt a felállást: „Jönnek belőlem a szövegek, hál’ isten­nek, lekopo-

169


gom, mert ez az egyik kulcsa a Kutyának. Úgy gon­dol­kozom erről a zenekarról, szövegben és megjelenésében, mintha csak egy sóhajtás lenne.” Livius a Braindogs tagjaként egy Tom Waits munkássága előtt tisztelgő formációnak is tagja, alkalmi koncertjeik eseményszámba mennek. Mindezek mellett számtalan különféle projektben és lemezfelvételen vett részt vendégként, a teljesség igénye nélkül: Kispál és a Borz, Heaven Street Seven, Hiperkarma, Ludditák, Dixie emléklemez, Colorstar, Jambalaya, aztán a zenésztársak egyéb ügyei, mint Szilárd szólóprojektje vagy a Marlboro Man. Livius gyerekkora óta imád szerepelni, színészi képességeit sok­ féleképpen kamatoztatja: számos reklámban szerepelt, de láthattuk őt az Antal Nimród által rendezett, kultikussá vált Kontrollban, a Szőke András jegyezte Hasutasokban, Jeles András filmjében,

170


a József és testvéreiben, Gayer Zoltán és Molnár Péter Ponyvapotting című filmjében, tévés műsorvezetőként a Tv Szigetben, a Gang­ban, a Sztárvárszban, az Otthon idegenben és A cég hangja című mű­so­ rokban, illetve szerepelt az Abszolútban, aztán annak rádiós ver­zió­ jában, az Abszolút Live-ban is, és még ki tudja hány rendezvénynek volt ceremóniamestere, műsorvezetője. Minden ugyanaz Négyéves kora óta szenvedélyes horgász, számára igazi kikap­cso­ lódás állni a vízparton, a természetben, és eggyé válni vele. Ha halat is sikerül fognia, az már csak a ráadás. „Azt imádom benne, hogy egyedül vagyok, a meditáció szintjén lebegek, gondolat nélkül, susog a nád, benn ülök a csónakban, és ringat. Ilyenkor kitisztul a fejem, és rálátok az életemre. Persze előjönnek olyan dolgok is, amelyeken régóta rágódom, azokra pedig megoldást tudok ott találni. De a legjobb az egészben kiélvezni a mostot.” Livius igyekszik megérteni a dolgok keletkezését, gyökerét, szer­ kezetét, a belső törvényszerűségeket, és meglátni, hogy mi követke­ zik mindebből. Szenvedélyesen olvas szépirodalmat, filozófiai, val­ lási és tudományos könyveket, nagyjából egyforma arányban. „Nagyon érdekelnek a tudomány és technika újításai. És az em­beri elme, hogy hova fejlődik, és milyennek látja a végtelen világegyetemet, hogy mindez meddig vizsgálható, és meddig kell még kutatnunk ahhoz, hogy felismerjük benne a ciklusokat? A végtelen végére nem érhetünk el, de hogy milyen ez az egész, arra következtethetünk abból a mintázódásból, amit már megismertünk. A legújabb rend­ szerelméletek szerint valahol minden ugyanaz.” Univerzális szett 2012 januárjában nagyon kikészült. Ennyi pörgés és a Quimby el­múlt hat-hét sűrű éve után ezt meg lehetett érteni. „Úgy érez­tem magam, mint egy zászló, ami csak lobog, lobog a rúdon magatehe­

171


tetlenül, és azt sem tudja, merre jár. A sikerekben nem volt sok öröm. A siker önmagában nem öröm, ha nem kiegyensúlyozott az ember. Nem akarok Buddhaként bölcselkedni, de nem jó, ha nem élvezed az utat, mert a célban csak egy pillanatig vagy, aztán túl is haladsz rajta.” Egy pont után Livius úgy érezte, hogy nem tud hozzátenni a Quimbyhez, hogy nincs igazi fogadókészség az ötleteire, és neki sincs türelme mások ötleteihez. „Sok időm elment a zenekarra, és nem éreztem azt, hogy szükség lenne rám számíráskor, az pedig nem izgatott, hogy csak showman-kedjek.” A zenekari bonyodalmak mellett komoly pénzügyi problémái is adódtak, aminek egyik lenyomata az Én és a bank című melankolikus dal. Ekkoriban sokat ivott, a kilépést fontolgatta, de a többiek utána­nyúltak. „Amikor azt mondtam, hogy én itt befejeztem, srácok, tök jó volt veletek, de elég, nem megy tovább ez nekem, akkor öt ember mondta az arcomba, hogy basszam meg magam, erről szó sem lehet, felejtsem el. Hogy nélkülem nincs Quimby, és hogy akkor lehúzzák a rolót. Ennek azért hatalmas ereje van, mert én nem úgy akartam kiszállni, hogy magammal rántom az egészet. Nem is szálltam ki.” „Livius a mai napig úgy meg tud nevettetni minket, hogy sírva röhögünk. Sok örömöt okoz és rengeteg energiát ad. Amikor reggel hatkor egyszerre hullafáradtan és hullarészegen képtelen leállni, látszik, hogy a maradék erejét égeti, de még mindig a környezetét szórakoztatja”, meséli róla Tibi. Dódi szerint hazárdőr, aki folyamatosan kockáztat: „A legmélyéig hatol a problémáknak, nem nézi a dolgok közvetlen hasznát, és nem nézi a veszélyt sem.” Faszi és Livius máshonnan közelítik meg az élet nagy kérdéseit, de a világlátásuk mégis nagyon hasonló: „Liviusszal nagyon jó beszél­ getni, igazi kihívás, mert ő tényleg nagyon tájékozott, és ugyan teljesen másképpen látjuk a világot, végül mindig el tudjuk fogadni egymás érveit.”

172


„Mindenkinek másra kell odafigyelnie magával kapcsolatban”, vallja Livius. „Nekem az elengedés tök jól megy, de ettől még nem vagyok jó. Az én jellememben más szörnyű dolgok vannak. Az elengedést viszont magam is tanítom egyetemi szinten. Egy kicsit fata­ lista vagyok ebből a szempontból, mert az univerzum majd beren­ dezi a következő szettet. Nem kell ahhoz ragaszkodni, ami most van.” Univerzum ide vagy oda, Livius berendezte a saját szettjét. „Van két kutyám, egy udvarom, a Kis-Dunát látom a nappalimból. Nézem a Spektrumot, jobbra fordítom a fejem, és kint megy a másik természetfilm. De nagyon keveset tévézek, mert én áprilistól gya­­ korlatilag kint vagyok a szabadban. Raklapokból összeraktam egy hen­csergőt, ott történik minden. E-mailezni is kint szoktam, októ­ berig nemigen teszem be a lábam a házba, kint van a nappalink, tüzelünk, bográcsozunk.” A portréfotó helyszínéről: Livius az A38-on dolgozott pultosként, amikor Tibi komlói rehabili­tációja miatt a zenekar teljesen leállt.

173


diszkogrรกfia Dรถmรถtรถr endre


kilégzés 2005

Kamikaze bárány (Balanyi, Kiss – Kiss) Nyina (Kiss) Homo defektus (Kiss, Balanyi, Gerdesits – Kiss) Country Joe McDonald (Balanyi, Kiss, Mikuli – Kiss) 5. Most múlik pontosan (Kiss) 6. Transzakció (Kárpáti, Kiss) 7. Csáki Pityu bá’ balladája (Kiss) 8. Don Quijote ébredése (Kiss) 9. Autó egy szerpentinen (Kiss) 10. Kisember a csónakban (Kiss) 11. Sehol se talállak (Kiss) 12. Legyen vörös (Kiss, Balanyi – Kiss), 13. Mari (Kiss) 14. Magam adom (Kiss, Gerdesits – Varga) 15. Ventilátor Blues (Kiss) 16. Az egyik ember… (Kiss) 17. Viharon túl, szélcsenden innen (Kiss)

1. 2. 3. 4. Kiadó Tom-Tom Records TTCD 76 Felvétel Ethnic és Tom-Tom Stúdió, 2005. szeptember– november hangmérnök Reményi László (segítő kéz: Szilárd, Tibi) Borítóterv Péko Játékidő 58:13

Balanyi Szilárd – zongora, orgona, Rhodes, szintetizátor, vokál, Paper Thin Crash Gerdesits Ferenc – dob Kárpáti József – trombita, mod.wah trombita, ének Kiss Tibor – ének, gitár, zongora, mandolin, glockenspiel Mikuli Ferenc – basszusgitár, nagybőgő Varga Livius – ütőhangszerek, rap, vokál, zajok Közreműködők Abbas Murád – pozan, fúvós hangszerelés Csizmadia Dávid – trombita Nagy Balázs – szaxofon Gazda Bence – hegedű, vonós hangszerelés Gazda Péter – hegedű Gulyás Nagy György – brácsa Kántor Balázs – cselló

261


Az album, ami Kiss Tibor újjászületéséről és a Quimby dicsőséges visszatéréséről szól, és amitől senki nem tudta, mit várjon. A Kilégzés a dolgok kiénekléséről szól, ám annyira árnyaltan, kifinomultan és kidolgozottan teszi ezt, hogy a Quimby-életmű egyik erős darabja született meg vele. Ráadásul ezen szerepel a korszakos Most múlik pontosan, ami mai napig a zenekar legismeretebb slágere. Előtörténet Tibi 2004 nyarán, tizenhárom hónap után tért vissza a baranyai rehabilitációs intézetből, kisimult arca eleinte furán hatott a próbateremben. Újra kellett tanulnia az összes fogást, begyakorolni a repertoárt és beindítani a dalkészítést, valamint újra meg kellett szoknia a koncertezést, a színpadi jelenlétet, amihez egy évre volt szüksége. A sokfelé szaladt zenekarnak is idő kellett a közös, zűrös múlt feldolgozásához és az új jövő kialakításához. A tagok visszaemlékezései alapján eleinte akadt egy kis bizonytalanság, de az rögtön érezhető volt, hogy mindenki megkönnyebbült. Tibi dalötletekkel, vázlatokkal tért vissza Komlóról, hamar egy­ értelmű lett, hogy a régi lendület helyett valami egészen más, de nem kevésbé inspiráló vibrálás kezd működni közöttük. „Azt bent nem tehettem meg, hogy alkotóműhelybe vonuljak, de elég sok zenei alapot letettem ott, például a Country Joe McDonaldot, és viszonylag sok dalszöveget, részletet írtam.” 2004 második felében, 2005 elején aztán a jó két év alatt felhalmozódott ötletekből pikk-pakk összerakták az anyagot. „Még a stúdióban is írtam új számot, a többiek csak kapkodták a fejüket. Ott született a Viharon túl, szélcsenden innen. Egyedül játszottam fel, és amikor jöttek, mondtam, hogy van még egy kész dal, és csak néztek.” Tibi amúgy annyira pörgött az ötleteken, hogy a stúdióba vonulás előtt még jó néhány dalt újrahangszerelt, átalakított. Tizenhét szám került a lemezre, melyet jórészt a Tom-Tom stúdióban vettek fel, annak a cégnek a stúdiójában, ahová ekkor le-

262


szerződtek. A felvételkor Gazda Bence hangszerelt vonós körítést a dalokhoz, végül hat számban hallható a négy vonós, de a fúvós szólamok kiegészítésére is nagy hangsúlyt fektettek. Egyáltalán, jó lendülettel megírt, cizellált lemezt adtak ki. Végeredmény A Kilégzés egyöntetű pozitív fogadtatásban részesült, ami nyilván annak is szólt, hogy a maga poklát megjárt előadó a saját nagy utazásáról szép dalokban megemlékezett. Ez azonban csak a felszín, mert ezen túl is erős felvételekből álló, egységesen hangszerelt, jó értelemben letisztult album jelent meg, a kelleténél talán több számmal. A száraz megszólalásban a lassú és középtempó uralkodik, olyan hétköznapi dalokkal, amelyekben a mesélés és a gondolatiság a legfontosabb. „Az ördög-angyal páros átalakul hétköznapi lényekké, megbékéltem az emberi mindennapokkal, úgy láttam a dolgokat, ahogyan voltak. A lezajlott nagy utazás alatt összeszedett nyersanyagról itt tudtam először érthetően, tisztán mesélni” – elemzi akkori helyzetét Tibi. A lemez emiatt sem nélkülözi a súlyos pillanatokat, amik nem a megszólalásban érhetők tetten, hanem a dalok megértése után ütnek be. „A súlyosságok a múlt feldolgozásából erednek, meglett a kellő távolság, hogy meg tudjam fogalmazni a negatívumokat. A földre szállás után, ez a földdel való békekötés lemeze” – teszi hozzá az énekes a Kilégzéshez. A cím ötlete Tibinek ugrott be vizelés közben, a kilégzés, az elengedés megkönnyíti a sárga folyó útját. A kilégzéssel távozó megkönnyebbülés lemeze ez. A tanulás és a tapasztalás albuma. És a tudásé, hogy az elhasznált levegőt sem lehet semmisnek tekinteni. „Mikor letértem az útról, pontosan tudtam, hogy ahova lépek, ott nem nő virág” – énekli a Viharon túl, szélcsenden innen nyitósorát Tibi, aki a szövegben arra emlékezik vissza, milyen volt józanon felfogni, hogy az Ékszerelmére környékén meglelt lecsillapodást

263


újra a visszaesés váltotta fel. Erről a központi témáról szól az album slágere is, a Most múlik pontosan, amiről a zenekar már azt tartja, hogy önálló életet él. „Az elengedés érzéséről szól, amibe mindenki azt helyettesít be, amit akar: szerelem, halál, egy szeretett háziállat elvesztése. Az elengedés felnőttkori tapasztalat, amit tanulnunk kell. Gyerekként a megfogást, megragadást tanuljuk, felnőttként az elengedést kell erősíteni” – mondja Tibi. A dal születésének körülményei a visszatérésre, a Kilégzés-albumra is szépen reflektálnak. „A Rózsa utcai lakásban írtam a kanapén hajnal háromkor egy gitárral egy ültő helyemben. Akkor már egyedül laktam ott, és ahogy egy-két óra alatt megírtam, rögtön jóleső bizsergés öntött el. Úgy éreztem, hogy angyalkák ülnek a csilláron, segítenek a munkában, hogy a jóisten segíti megírni a dalt. A Káosz sara és mocska után ekkor tért vissza az Ékszerelmére jó értelemben vett spiritualitása. Azért jöttek a jutalmak, mint ez a dal is, mert segíteni akartam magamon, hogy jobban legyek. Egy hullámhosszra kerültem a pozitív erőkkel.” És hogy Tibinek miről szól a Most múlik pontosan? „Számomra az olyan élet elengedését jelenti, amit szerettem. A bohém fiatalkorom elengedése, egy konkrét, hallucinációkkal, drogokkal kevert szerelem elengedése. Egy bonyolult érzés, mert az elengedés nem megy csettintésre, vívódásokkal teli. Ennek a nem könnyű feladatnak a nehézsége is benne van, de a megnyugtató tudat is, hogy megtörténik, ettől szomorú és szép is. Éppen ezért könnyű vele azonosulni, sokféle érzelem kavarog benne.” A zongora és trombita hangsúlyos jelenlétével megszólaló Kilégzés bónuszként a közönség és kritika szeretete mellé kapott egy Arany Zsiráfot is „Az év lemeze” kategóriában. Ráadásul a Quimby igazi diadalmenete csak ezután kezdődött a koncertekkel.

264


A zenekar kedvencei Tibi: Don Quijote ébredése, Autó egy szerpentinen, Viharon túl, szélcsenden innen Livius: Csáki Pityu bá’ balladája, Sehol se talállak, Legyen vörös Fefe: Transzakció, Autó egy szerpentinen, Legyen vörös Szilárd: Kamikaze bárány, Nyina Faszi: Homo defektus Dódi: a teljes album

265


Quimby lapozgato