Page 1

a KORONÁS CUKOR bemutatja:

V. évfolyam 3. szám, 2018.05.18.

EMLÉK-LAP A 2017. évi Kaposfest harmadik napjáról


Lackfi János

Reggel fest, este fest Reggel, egy bús déli esten, valahol a Kaposfesten, nem úszott légy a levesben, se muslinca a felesben, hasra és hanyatt sem estem, fürgén mentem és nem resten, szavamat el ne felejtsem, mondandómat el ne ejtsem, ha elejtem, felvehessem, a zsebemből ki ne essen, belevarrom, el ne vesszen, várjunk, várjunk, hol is kezdtem? Nem tévesztem soha már. (Nyugi már!) Szóval egy szép esti reggel koncertre menvén sereggel, figyelmem nem tekergett el, földön nem hemperedett el, fára nem tekeredett fel, ballagtam az emberekkel, sok nagyra nőtt kisgyerekkel, akiket a lét kitermel, kik felkeltek vekkerekkel, mindjük sorsa csupa rejtjel, s hol platánok sora lejt el, sok naptócsa, mint a tejfel, mentünk, hol a zene vár. (Nyugi már!) Ült a zene a teremben, gubbasztott sötét veremben, búsan, mint Jónás a cetben, gyónás keserű ecetben, et cetera, újra kezdem, megint kicsit belevesztem, szóval hipp-hopp, tolla rebben, verdesni kezd sebesebben, ékességnél ékesebben, oly sajgón, mint kés a sebben, oly vígan, mint kendő lebben, ha kedves arc villan szemben, röpte itt benn föl-le jár. (Nyugi már!) Barrière két gordonkája egymást frissen körbejárja, Haydn főnök zongorája makramét sző a világra, játszadozik jégvirága, üveglapon cizellálja, s amint egy akkord lezárja, a közönség tüsszent rája. Poulenc dupla zongorája nyújtózó fekete rája, párduc-akrobatikája, buborékos mágiája lebegősen táncikál. (Nyugi már!) Bach golyókkal gurigázik, gyémánt-matematikázik, majd Beriotól Kodályig minden népzenében ázik, dobon-gongon citerázik, pikulákon fuvolázik, ír futamokkal komázik, s a kirgiz-breton határig dalos kedvvel átcikázik... Haydn mester nyomja váltig, zenekartól zongoráig tréfál, villan, gurgulázik, legvégül Franck zseniál. (Nyugi már!) Harangjáték mind lecsengett, elmentek a naplementek, bóbiskoltak jólneveltek, kivonultak mind a szentek, párnájukba felhőt csentek, begyömöszölték tömetnek, ám az éj még hosszan zengett: mint kísértő, kóbor lelkek, cigányzenészek reszeltek aranyport, sírtak, nevettek, űrhajóval járva fentet, tengeralattjárón lentet... Poe s a holló szundikál. (Nyugi már!)


Játék és varázslat

Igen, a délelőtti játékokon még csak nyomát sem lehetett találni az izzadságnak, a puszta hangok megjelenítésének. A két csellóra írott Barrière-szonáta Várdai István és a Virtuózok c. verseny nagy felfedezettje, a tizenhárom éves Aleksander Simic duójában szólalt meg. Nagyon értő és szép műsorválasztás volt, amelyben a második szólamot játszó ifjú tehetség rendkívüli pontosságot, hajlékonyságot és a partner felé irányuló maximális figyelmet mutatott, az utolsó tétel virtuóz felelgetései egészen káprázatosak voltak.

Másodikként Haydn két vonóstriója hangzott fel, a mester minden érdekességével és kísérletező kedvével egyetemben, és a három játékos (Jean-Efflam Bavouzet, Baráti Kristóf, Várdai István) egészen kivételes hullámhosszra állt rá ebben a néhány tételben. Az első, az esz-moll hármas fátyolos hangja kitűnően érvényesült, Baráti kristályos hegedűhangja mindig kész volt a játékosságra is, a duórészletekben Várdai csellója biztos alapnak számított, pizzicatói pedig bezengték az egész nézőteret. A lassútétel különös, töredezett tematikáját is remekül jelenítették meg a játékosok, Bavouzet zongoraszíne időnként hol előrehol visszafelé szaladt az időben, ahogyan a darab karaktere megkívánta. Ez a tétel is nagy pillanatokat hozott a két kiváló vonósnak. A második trió éneklőbb és virtuózabb karakterével remekül egészítette ki az előzőt, és a haydni világ minden ízét-zamatát sikerült megmutatni ebben a húsz percben.


Méltán ünnepelt a közönség, de hátra volt még egy csemege, Poulenc: d-moll zongoraversenyének kétzongorás átirata, amelyet Balog József és Fejérvári Zoltán adott elő. A rendkívül technikás és bonyolult faktúrájú muzsika ezúttal egészen elképesztő előadásban szólalt meg, benne Mozarttól Ravelen át Stravinskyig mindent megtalálhattunk, franciás bájjal és ötlettárral karöltve. A két játékos szinte alig jutott lélegzethez, hiszen a szólamok nem pihentek, talán csak néhány másodpercig, és hihetetlen összjátékról, tempó- és karakteregységről tettek tanúbizonyságot az egész mű folyamán. Az utolsó akkord után egy emberként bravózó, tomboló publikumnak még egyszer el kellett játszani a mű elejének részletét.

Poulenc mellett a másik világhírű patikus-segéd művészete is terítékre került 15-én délelőtt. A 3D-s Googleszemüveg, és a legmodernebb okostelefonok segítségével beléphettünk RipplRónai József dolgozószobájába, ahol 3 dimenzióban körbe is nézhettünk.


És akkor következett a valóban monstre hosszúságú este, amely méltó folytatása lett a délelőtti forró hangulatú koncertnek. Először Bach közismert Air-tétele csendült fel a III. szvitből, vonósnégyesre hangszerelve, rendkívül puhán, áttetszően, távolba veszően.

Ezt követően Gilles Apap lépett, azaz inkább sétált be a színpadra, hegedűjén folyamatosan játszva Bach-szólószonáta-részletektől elkezdve mindenféle motívumtöredékekig, ír népdalig, egyetlen folyamatos improvizáció keretében, amikor is hallható volt, mikor jut eszébe egy-egy újabb zenei ötlet, amelyet a többihez fűzött. Alig lépett ki a színpadról, már jöhetett is vissza, ezúttal Várdai István társaságában, akivel együtt Kodály op.7-es Duóját adták elő. Azaz mégsem. Vagyis inkább: előadtak egy újraírt, alternatív Duót, és ebben maximálisan partnerére lelt Várdaiban. A hegedűjátékot és egyáltalán a zenélést teljesen egyéni – de technikailag tökéletes – módon megvalósító Apap elképesztő rubatókkal és rászaladásokkal fűszerezett előadásában a prímás abban a közegben zenélt, amelyből a szerző a dallamokat gyűjtötte. (Van valami szemtelenül renitens ebben a hegedűsben, ami például Lajkó Félixet jellemzi, nyilván másik stílusban, de a magja ugyanaz – beszélgettük utána a szünetben.) Várdai István pedig teljes mértékben együtt élt vele ebben a világban, ahonnan egyszercsak felriadtunk az utolsó akkord után, és egyszerre kezdett el ordítani mindenki. Fantasztikus volt.


A földre Luciano Berio Népdalok című kompozíciója rángatott vissza, amelyet Károlyi Katalin meseszép, temperamentumos előadásában hallhattunk, kamarazenekari kísérettel, melyben egy seregnyi ütőhangszer is szerepelt. Meg kell valljam, hogy az igényes és szép énekszólam kísérete ezúttal túl soknak tűnt, bár pontos és szép hangzásokat hallhattunk (brácsa, klarinét, ütősök), időnként inkább az énekest hallgattam volna tovább, finoman árnyalt, tiszta és intelligens dalolását.

Berio feleségének művészetéhez kapcsolódva képregény-kotta alkotó versenyt hirdettünk zeneiskolás gyerekek között: kedvenc képregényeikből kivágott hangutánzó szavak használatával kellett előadható művet írniuk. A legjobb pályamunkákat nem csak kiállítottuk, hanem elő is adtuk az értő közönségnek!


Szünet után Jean-E. Bavouzet egy vonóskvintett kíséretében Haydn: F-dúr zongoraversenyét adta elő, méghozzá saját kadenciákkal. Kiviláglott, hogy hallatlan érzéke van a bécsi szerző hangsúlyaihoz, szellemes szerkesztésmódjához, időnként talán a tempó gyors volt a gondolatokhoz képest, pedig nagyon finom és érzékeny tud lenni ez az alkotás. Jól szólt a saját kadencia is, Giovanni Guzzo pedig igazi koncertmesterként vezette a kis zenekart.

És a végére egy nehéztüzérségi lövedék jutott: C. Franck első opuszát, a fisz-moll triót adta eló Thomas Hoppe, Baráti Kristóf és Várdai István. A szerző mindig szolgál egy sereg váratlan dologgal, itt az ostinato basszussal, melyet Hoppe remek karakterrel jelenített meg a zongorán, szemben a vonósok éneklő melódiáival, megfűszerezve egy szinte követhetetlen szerkezettel, melyben mindig újraindult az ostinato. Baráti csodaszép és pontosan eltalált, vérbőn éneklő hegedűhangja, Várdai forrón áradó, szonórus csellózása állandó drámai konfliktusban volt a zongora vad és rettenetesen kalapáló oktáváival, akkordozásával, szaggatott karakterével. Ez a feszültség félórán át gyűlt mindenkiben, egészen az utolsó akkordig, amikor aztán felüvöltött mindenki. Varázslat, varázslat volt ez a nap.


„VASZARY 150” Ezen a napon nyílt meg a Kaposvárról származó, majd világhírnevet szerzett Vaszary János emlékkiállítása.


Augusztus 15 kész  
Augusztus 15 kész