__MAIN_TEXT__

Page 1

Bibliofil Könyvklub Érvényes: 2020. november 9. – 2021. január 31.

2020-4 „A Jézuska nem hoz semmit. Neki sem volt semmije. Csak egy szál köntöse, arra is kockát vetettek a katonák a halála után. A Jézuska csak békét tud hozni, és csendet a szívben, és szeretetet, ami a világ legnémább, legnyugodtabb, legszótlanabb állapota. Láthatatlan.” Müller Péter

8. OLDAL

15.OLDAL

20.OLDAL

Naponta rendelhetnek a következő telefonszámokon: 0265-323023 vezetékes valamint a 0734-060731 és 0734-060733 mobil számokon, a 2.oldalon található órarend szerint. Minden nem fogadott hívást visszahívunk!


Kányádi Sándor: Felemás őszi ének építsd föl minden éjszaka építsd föl újra s újra amit lerombol benned a nappalok háborúja

nevetségesen ismerős minden mit mondtam s mondok nehéz nyarunk volt itt az ősz s jönnek a téli gondok

ne hagyd kihunyni a tüzet a százszor szétrúgottat szítsd a parazsat nélküled föl újra nem loboghat

már csak magamat benned és magamban téged óvlak ameddig célja volna még velünk a fönnvalónak.

KEDVES KLUBTAGJAINK! „Ahogy telik-múlik az élet, egyre kevesebb dolgot nézünk, de azt egyre élesebben látjuk. A léghajóból is ki kell dobálni a felesleges cuccot, hogy magasabban szálljon. Akinek nincs szíve kidobálni: az nem repül.” – mondta vagy gondolta Vavyan Fable. Ezt tettük mi is. Kidobáltuk a felesleges félelmet, aggódást, hogy mi lesz holnap velünk, a klubbal, az olvasóinkkal. Karanténban született ez a katalógus és nem azért, mert így még nem dolgoztunk, hanem mert így alakult szeptember vége, október eleje. Bezárva, meg ijedve de nem félelemben. Kicsit szüneteltetve a csomagkiküldést, de végül egészségben kimászva ebből az ügyből. Karácsony következik és mi ünnepelni fogunk, az életet, a családot, a barátokat, ismerősöket, szeretteinket, egymást. Lehet nem lesz zajos és káprázatos, lehet csendessége sokatmondóbb lesz mint bármikor földi életünkben, de azért is ünnepelni fogunk ! Sok „érdekesség-érték-izgalom” jelent meg, zakatol a gépezet tovább, reményeink szerint egészségben talál mindenkit aki kitartott mellettünk és nemcsak. Újdonságok, sorozatok, folytatások jelzik, hogy az élet nem áll meg, a mi életünk normalitásához igyekszünk visszajutni és tehetjük, kezdhetjük ezt egy könyvvel a kezünkben is. „Az élet olyan, mint a hajótörés. De soha ne felejtsünk el énekelni a mentőcsónakban!” mondotta Voltaire. Tekintsünk optimizmussal a jövőbe, higgyük el, hogy van megoldás a bajokra és abban, hogy az emberi intelligencia és kreativitás győzedelmeskedni fog. Szeretetteljes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok mindenkinek !

Ady Endre összes versei 1,528 oldal Keménytábla 204000 Ker.ár: 98 lej Klub ár: 86 lej

Petőfi Sándor összes versei 1,203 oldal Keménytábla 204001 Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej

Arany János összes költeményei I-II. 2,046 oldal Keménytábla 204002 Ker.ár: 130 lejKlub ár: 115 lej

József Attila összes versei 658 oldal Keménytábla 204003 Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej

Kosztolányi Dezső összes versei 800 oldal Keménytábla 204004 Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej

Babits Mihály összegyűjtött versei 752 oldal Keménytábla 204005 Ker.ár: 86 lej Klub ár: 76 lej

Kósa R. Géza Tulajdonos

Egy év egy katalógusban! A 2020-as év minden katalógusból rendelhetnek! Az első három katalógus csomag kínálatai nem érvényesek, csupán a 2020/4-es kínálat. Előfordulhat, hogy valami elfogyott, az nem fogjuk tudni utólag sem pótolni!

Müller Péter Szeretet Naptárkönyv 2021 Egyedülálló műfajú kötet: naptárkönyv. Határidőnapló a 2021-es évre, melyet hónapról hónapra és hétről hétre Müller Péter bölcs, felemelő, olykor megrendítő gondolatai, tanácsai kísérnek. Különleges lézertechnikával készült, exkluzív borítóval. „Ezt a könyvet ketten írjuk. Régi vágyam valósul meg: együtt írni az olvasómmal. Lényegében mindig ez történik. Az író csak megtermékenyít, a művet az olvasó szüli meg.

Paulo Coelho

256 oldal Kartonált 204006 Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej

264 oldal Flexi Ker.ár: 73 lej

Találkozások

Naptár 2021 Könyvei nemcsak a bestsellerlistákat vezetik, de társadalmi és kulturális párbeszédet is gerjesztenek. A műveiben érintett témák, eszmék és filozófiák sok olvasó vágyát teljesítik be, olyanokét, akik a saját útjukat és a világ újfajta megértését keresik. Catalina Estrada már gyerekként ráeszmélt szülőhazája, Kolumbia vibráló és buja természetére. Jelenleg Barcelonában él, de nemzetközileg elismert illusztrátorként sem felejtette el a gyökereit.

204007 Klub ár: 65 lej

Figyelem! Csak a December 14.déli 12 óráig leadott rendelések esetében lehet arra számítani, hogy a csomagok kiérnek karácsonyig, de… ahogyan eddig is, a katalógus január végéig érvényes! 2

www.bibliofilkonyvklub.com


Krasznahorkai László Závada Pál

Wanderer Wanderer, a mindenkori Vándor a régi Budaörsön, a valaha itt élt németek közt jár e könyv lapjain. Talán hogy súghasson az elbeszélőnek, a hajdani fotográfusoknak pedig megmutathassa, mit is kell itt szemügyre venni és megörökíteni - hogy egyszer majd ő is ennek nyomán, behunyt szemmel sétálhasson e házak, szőlők és borpincék közt, és a talpával legyen képes fölismerni még kedves sírkertjének hepehupáit is. Závada Pál a budaörsi történelem évtizedeinek és évszázadainak időrétegein utazik keresztül egy-egy alakért, arcért, történetért, hogy aztán mesélhessen - valódit és költöttet is -, arra törekedve, hogy igaz legyen.

Az utolsó farkas

Harsányi Zsolt

Az egykori filozófusnak egy berlini kocsma magyar pultosa a hallgatósága. A csapos hallgat, a törzsvendég beszél, többször is szóba hozván, hogy „a nyelv már nem alkalmas rá, hogy rögzíthetetlen tartalmaknak formául szolgáljon, nem szolgál többé, mert körbeért, bejárt minden elképzelhető tartományt, és elért oda, ahonnan indult, de végtelenül romlott alakban ért oda viszsza”, ám ez nem akadályozza meg abban, hogy káprázatos részletekből összeálló óriásmonológjában ne mesélje el újra és újra, kicsit mindig másképp és mégis ugyanúgy, hogy miért utazott el a spanyolországi Extremadura tartományába, és miért kezdte kutatni az utolsó farkas történetét.

Sacra Corona A magyar Szent Korona regénye A híres Munkácsy-életregény, az Ecce homo szerzője, Harsányi Zsolt regényes korona története 1938-as első megjelenése óta most először jelenik meg könyv alakban. A páratlanul izgalmas elbeszélésből kibontakozik a szent korona és a többi koronázási jelvény évezredes története, a Szent Korona-tan formálódása, és persze a századokon át csiszolódott koronázási ceremónia érzékletes es leírása leírása. saa.

Ecce Homo

127 oldal Keménytábla 44 oldal Keménytábla 304 oldall Keménytábla 204008 204009 204010 720 oldal Keménytábla Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 33 lej Klub ár: 29 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 81 lej

Hull immár a fenyőtoboz Nyirő József emlékkönyv 1924-1944 Ötven író Nyirő Józsefről és páratlan műveiről - száz évvel ezelőtt. Ki volt Nyirő, mit és miről és hogyan írt? - tehetnénk fel a kérdést a kötet íróinak nevében. Szerb Antal, Áprily Lajos, Reményik Sándor, Molter Károly, Makkai Sándor, Jancsó Béla, Szabédi László, Németh László, Schöpflin Aladár, Dsida Jenő, Kemény János, Várkonyi Nándor és megannyian mások. Féja Géza szerint Nyirő írásai a magyar világteremtés egy-egy ízét hozták.

Nyírő József

Jézusfaragó ember „A székelyek emelt elmével járnak. Nem barom mellett baktató parasztok ők, hanem Isten jobbjának árnyékai, kiknek értelme röptében táplálkozik, mint a fecske” - olvashatjuk mindjárt az első oldalon. És valóban, Nyirő székelyei e novellákban nem hétköznapi emberek, hanem mitikus hősök mitikus időben és térben. De a görögök óta tudjuk, hogy a mítoszok hőseinek élete távolról sem fenékig tejfel...

Uz Bence Ez a könyv még azok számára is legenda, akik nem olvasták. Szimbóluma valaminek, ami maga is szimbólum. Uz Bence igen különleges lény, aki megtestesíti és képviseli mindazt, amit az ember a székely talpraesettségről, furfangról, mentalitásról és attitűdről gondol. A regény valamennyi fejezete egy-egy epizód Uz Bence, a havasi pásztor életéből. Ez a csavaros eszű székely góbé, akinek azonban nemcsak az esze, de a szíve is a helyén van, a székely nép sorsát megtestesítő valóságos nemzeti hős.

Radosza Sándor

Dúlt hitek katedrálisa Korábban nem tudtam, mifélék a magyarok, aztán az önkéntesekről szóló jelentésekből kiderült: a nyugat széttépte, a Balkán eltaposta, a kommunizmus kisemmizte, s anyagi-szellemi rabságba hajtotta őket. Minden szomszédos országban sok van belőlük, pedig kitelepítették, elüldözték, bedarálták őket, s mégis élnek. Trianon olyan a magyaroknak, mint a japánoknak Hirosima, csak Hirosimát mindenki gyászolja, Trianon végzetéről pedig azok sem tudnak, akik okozták.

204011

Klub ár: 72 lej

Karczag György

A trónon harmadik Az Úr 1038. esztendejében Aba Sámuel, a halott István király veje már csak békés öregkort kíván magának birtokain, de a trónra lépett Orseolo Péternek más tervei vannak vele. A gyenge kezű uralkodó az udvarba rendeli és trónja támaszának szándékával nádorispánná nevezi ki. Sámuel úr berzenkedik a talján király szolgálatától, ám ellenérzését magába zárva színleg hűséggel szolgálja Pétert, a háttérben viszont minden lehetőséget megragad hatalma gyengítésére.

292 oldal Keménytábla 216 oldal Keménytábla 212 oldal Keménytábla 457 oldal Keménytábla 307 oldal Keménytábla 204012 204013 204014 204015 204016 Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej Ker.ár: 49 lej Klub ár: 43 lej Ker.ár: 49 lej Klub ár: 43 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 54 lej Klub ár: 48 lej

Rendeljen e-mailben: rendelesbibliofil@gmail.com

3

Szépirodalom

Munkácsy Mihály életének regénye A békéscsabai asztalosműhelytől a bécsi, düsseldorfi és párizsi festőműtermekig, a magyar pusztától a fényes francia palotákig követhetjük nyomon Munkácsy Mihály, a magyar festőművészet legendás alakjának életét Harsányi Zsolt hosszú évtizedeken át mellőzött klaszszikusában. Az óriási kutatómunka eredményeképpen megírt Ecce Homo beavat minket az Ásító inas, a Golgota, avagy épp az Ecce Homo keletkezésének történetébe, és látványos tablót fest a 19. század második felének pezsgő társadalmi és kulturális életéről. A két világháború közötti korszak egyik legsikeresebb magyar írójának számító Harsányi Zsolt műve jóval több egy szédítő sikerekkel teli élet krónikájánál: betekintést nyújt a kivételes tehetség vívódásaiba és a magyarságát hazájától távol is elszántan őrző lélek küzdelmeibe. Az Ecce Homo mit sem vesztett erejéből és aktualitásából 1935-ös első megjelenése óta, témájához méltóan fontos és magával ragadó mű ma is.


Wass Albert Voltam

Szépirodalom

Önéletrajz 130 képpel „Előbb-utóbb távoznom kell. Nem tudom, mikor és nem tudom, hova, csak azt tudom, hogy időm lejárt. A rám bízott feladatot jól-rosszul elvégeztem, s több mondanivalóm nem maradt. Írónak rendelt az Úr, mégpedig abból a fajtából, akinek nem szórakoztatás a feladata, nem is a világ szépségeinek dicsérete, hanem mindössze nemzetének szolgálata. Ezt tettem, ezt végeztem, jól-rosszul, legjobb tudásom szerint. Hídépítő igyekeztem lenni. Hidat próbáltam verni múlt és jövendő között a rendelkezésemre álló jelen felhasználásával. Sajnos, az építőanyag hitványnak bizonyult. A lelki és szellemi nyavalyák által legyöngített lélek nem bírta ki a történelem viharait, s a kiáltó szó, ha lelt is halló fülekre, nem volt képes tettekké kovácsolni a nemzet meggyötört akaratát. Életem egyetlen feladatának nemzetem megmentését ismertem föl.”

360 oldal Keménytábla Ker.ár: 81 lej

204017

Kard és kasza 

Kard és kasza 

Krónikás íráss

Szemtanúság

Az első kötet (Krónikás írás) a Szent István halálát követő évtizedektől, a 11. század derekától hatalmas panorámaképben idézi föl a táj történelmét és nemzedékről nemzedékre változó népéletét, elsősorban a létküzdelmeket mutatva föl, főként azt, miképp szerzett hont kardjával a magyarság Erdélyországban.

A második kötet - (Szemtanúság), amelynek epikus anyaga nagyrészt már az író személyes élményein, történelmi és emberi tapasztalatain alapszik, ilyenformán a maga - a magyar és arisztokrata -tanúságtétele abban a morális „perben”, amely az erdélyi magyar arisztokrácia felelősségét vizsgálja.

Klub ár: 72 lej

Jönnek! Adjátok vissza a hegyeimet! A két összetartozó regény egy kötetben jelenik meg a díszkiadás negyedik köteteként. Az 1940-ben írt Jönnek! azt a két hetet öleli fel, amely a második bécsi döntés eredményének - Észak-Erdély visszacsatolásának - nyilvánosságra kerülése és a magyar csapatok SzolnokDoboka vármegyébe való bevonulása között telt el.

240 oldal Keménytábla 204018 Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej

Mire a fák megnőnek A kastély árnyékában

Urbánszki László

Régi-új hazában

Honfoglalás-sorozat 1. kötete A Vérszerződés a négyrészes Honfoglalás sorozat nyitó kötete. Az író újszerűen nyúl a kényes témához. Nem hisz az öncélú hősiességben, esendő alakjait nem isteni erők vezérlik, hanem a kényszerítő események. Álmos tárgyal, győzködik, olykor erőszakkal viszi végbe akaratát, végül győz, és megkötik a Vérszerződést. Ha ő nincs, a magyarság felmorzsolódik, mint a tartósan összefogni képtelen besenyők és kunok. Általa válik a „Hetumoger” szövetség a térség egyik meghatározó nagyhatalmává, és indul el azon az úton, melynek végén új, nagyszerű hazára lelnek a Kárpát-medencében.

Honfoglalás-sorozat 2. kötete Etelköz, 861. A szövetségbe tömörült magyarság harcias szomszédok szorításában él. Délen a besenyők, keleten a kazárok szőnek alattomos terveket, északon erősödik Kijev városállama. Álmos, aki nemcsak kiváló hadvezér, de ragyogó politikus is, sztyeppeállamot kovácsol a vérszövetségből. Kíméletlenül viszszavág a besenyőknek, segíti a kabar törzsek lázadását és csatlakozását a magyar szövetséghez, ugyanakkor keresi a kiutat az ellenség szorításából. Hű emberét, Karacs századost az ifjú Árpáddal együtt felderítésre küldi a Kárpátokon túlra, ahol a morva törzsek harcolnak a frank hűbéri uralom ellen.

Vérszerződés

320 oldal Kartonált 204025 320 oldal Kartonált 204026 Ker.ár: 53 lej Klub ár: 47 lej Ker.ár: 53 lej Klub ár: 47 lej

A Mire a fák megnőnek hősei a Szamos völgyében meghúzódó kis falu, Doboj lakosai, akiknek küzdelmein keresztül a szerző a magyarság sorsának alakulását kívánta megrajzolni a szabadságharc leverését követő időktől a hatvanas évek elejéig.

440 oldal Keménytábla 360 oldal Keménytábla 455 oldal Keménytábla 204019 204020 204021 Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej

Bakóczy Sára

Erdély magyar föld Farkasverem - Csaba Egy kötetben jelenik meg Wass Albert két első műve, ezúttal az eredeti első kiadások szövege szerint. A magyar regényirodalom évtizedekig rejtett értéke volt a Farkasverem, amely először 1934-ben jelent meg, és amelyért szerzője Baumgartendíjat kapott.

Kötetben meg nem jelent írások 1925-1945 Kétszeresen is irodalmi szenzáció a kötetben kiadatlan Wass Albert-írások publikálása: egyrészt a két világháború közötti időszak lenyomata, szám szerint mintegy félszáz darab, másrészről pedig a jelen kötet az életműsorozat új kiadásának nyitódarabja.

Kicsike lángok a magyar éjszakában Kötetben meg nem jelent írások 1963-1992 Wass Albert emigrációban töltött évtizedeinek summázata e különleges kötet, mely három évtized közéleti eseményeit rögzíti.

Bónizs Róbert

Liliom és kehely

Esztergom oroszlánja

Ezerötszázötvennégy. A három részre szakadt ország keleti határvidékén Debrecen kénytelen egyszerre keresni a Habsburg Császárság, az Erdélyi Fejedelemség és a Török Birodalom kegyeit. Gazdag polgárai háromfelé adóznak, túlélésük érdekében három urat próbálnak meggyőzni hűségükről. Hol Erdély oltalmát kérik a Habsburgokkal szemben, hol a Habsburgokét a török ellen - és mindennek meg kell fizetniük az árát.

Toldi - Harmadik könyv Ezerháromszázötvenhárom. Toldi visszanyeri a király kegyét és barátságát. Lajos arra kéri, hogy lépjen Vásári Miklós esztergomi érsek szolgálatába. Toldi ezután az érsek oroszlános zászlaja alatt vonul hadba Litvániában, ahol továbbra is élen jár a harcokban, ám egyre inkább nyomasztja a véget nem érő öldöklés és lényének sötétebb oldala. olldal daallla. da aa..

408 oldal Keménytábla 279 oldal Keménytábla 436 oldal Keménytábla 332 oldal Keménytábla 204022 204023 204024 405 oldal Kartonált t állt 204027 2040 204028 Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej

4

Rendeljen telefonon: 0265-323 023


Nemere István

Tóth Tibor

Kossuth

Elvitték, ték vissza nem adták Örményszékely történet A könyv egy csíkszépvízi gyökerű, majd a 19. század végétől Csíkcsicsóban élő örményszékely család három generációjának töredékes története a házi levéltárban megőrzött eredeti oklevelek, igazolványok, számlák, továbbá hatósági iratok, magánlevelek és hivatalos határozatok alapján. A magyar és a román közigazgatás korából származó dokumentumok állóképeket villantanak fel a főleg kereskedő- és pedagógustagokból álló Szebeni család közel egy évszázadon átívelő történetéből. A kötetben szereplő, mintegy másfél száz írásos emlék mellett az olvasó az ezek által rögzített korszak történelmi, politikai és kulturális hátterével is megismerkedhet. Egyes fejezetek a családi legendárium részleteit is tartalmazzák, amelyek gyakran messze túlmutatnak a Szebeniek egyéni sorsán és személyes konfliktusain, leképezve a Székelyföld, ezen belül a Csíki-medence lakóit ért kollektív történelmi traumák többségét.

212 oldal Kartonált 204029

Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej

Spiró György

Sajnálatos események Két tragédia közjátékkal Kádárról 2019 novemberétől - részben már a járvány idején - írtam két tragédiát és egy közjátékot a XX. század második felének magyar történetéből. Történészek és levéltárosok több évtizedes munkája kellett hozzá, hálával tartozom nekik.

Kossuth Lajos a magyar történelem ikonikus alakja. Élete csaknem egy teljes évszázadot ölelt fel és nagyon sok esemény tarkította ezt az amúgy sem szokványos életfolyamot. A fiatal ügyvéd előbb a vármegyéjében tűnt fel, hogy nem sokkal később az országgyűlés aktív szemlélőjeként és eseményeinek krónikásaként ismertesse meg magát. Lett belőle politikai újságíró, társadalomnevelő újító, reformer és szenvedélyes hazafi, ki ezért éveket töltött börtönben. Aztán lett szabadságharcos, bár nem olyan szenvedélyes és fejjel a falnak rohanó, mint számos neves kortársa. Végül akarva-akaratlanul forradalmárrá lett, majd egy szabadságharcot és egy országot vezetett hazánk kormányzójaként. Trónjától fosztotta meg a Habsburgokat, akik ezért rettenetes bosszút álltak a nemzeten, és rajta is. Élete második felében többé nem láthatta hazáját, három világrészben volt száműzött. Mégis olyan politikus volt, akivel a Világost követő évtizedekben még számoltak Európában.

187 oldal Keménytábla 204030 469 oldal Keménytábla Ker.ár: 62 lej Klub ár: 55 lej Ker.ár: 65 lej

Régmúlt napok fénye

204031

Klub ár: 68 lej

Szöllősi Mátyás

Illegál A kötet két különös kisregényt tartalmaz. Az első, a Vendégjáték, egy ügyvéd és egy fiatal, emberöléssel gyanúsított zenész izgalmas és feszültségekkel teli párbeszédén alapul, amin keresztül szemérmesség nélkül mutat rá a pénz, a hatalom, a korrupció, a drogok és a rasszizmus mai magyar jelenlétére.

Nagyon kalandos sors jutott Máténak, egy szegény magyar kisnemes fiának. A történet 1241- ben kezdődik, amikor a tatárok megtámadják a Magyar Királyságot. Úgy hozzák a véletlenek, hogy a huszonéves fiatal férfinak Béla király egyik lányát kell kimentenie a vad hódítók elől. Hát bizony Máté „tengernek fordítja lovát” és olykor csatába bocsátkozva az üldöző tatárokkal, jut el az Adria partjára. Onnan aztán kaland kalandot követ, hősünk hamarosan a tengeren találja magát, majd kalózok bukkannak fel és a szeszélyes sors Korzika szigetére veti... Többet nem árulunk el a történetből, legyen elég annyi: van még benne sok meglepő fordulat. Vajon a magyar legény túlélhet- e  a szigetlakók között, akik akkor éppen a gyűlölt megszálló hatalom, Genova ellen harcolnak?

218 oldal Keménytábla 204032 Ker.ár: 54 lej Klub ár: 48 lej 220 oldal Kartonált 204037

A korona kalandjai

Molnár Ferenc

Egyetlenegy asszony

Milbacher Róbert

Ismeretlen kisregények Ismeretlen Molnár Ferenc-regények egy kötetben! Századfordulós Monarchia-hangulat lengi át az olvasók számára eddig ismeretlen Molnár-regényeket, amelyek ugyan önálló művek, mégis közös témájuk mentén akár öszszetartozóknak is hihetnénk.

Angyali üdvözletek

Herczeg Szonja

Az Angyali üdvözletek ezt a bibliai eredetű kérdést járja körül háromféleképpen. Az első sík evangéliumi szövege Keresztelő János életét követi nyomon eddig sosem látott perspektívából kínálva betekintést egy apokrif megváltástörténetbe.

Herczeg Szonja a tőle megszokott éleslátással, iróniával és érzékenységgel járja körül a megbomlott emberi kapcsolatokat, az önostorozó lélek szorongásait és az elme (vagy a valóság?) tébolyult világát.

Képzeletbeli ház

Harmadik könyv A magyar Szent Korona történetének befejező részét tartja kezében az olvasó. A harmadik kötet talán az előző kettőnél is izgalmasabb, noha ez nem a szerző érdeme: a koronával történtek olyan események az utolsó másfél száz évben, amelyek feszültebbek bármely kriminél, tévésorozatnál.

Ker.ár: 47 lej Klub ár: 42 lej

Nemere István - Nomád Lóránt

Idegenek a magyarokról A magyarság őstörténete Elsősorban a nyugati történelmi forrásokból gyűjtötte össze a kötet történelmi munkáját. Nomád Lóránt történelmi munkájában támaszkodik a bizánci források mellett a kínai, kaukázusi és szláv forrásokra és kutatási eredményekre is.

400 oldal Keménytábla 224 oldal Keménytábla 158 oldal Keménytábla 396 oldal Keménytábla 204033 204034 204035 204038 278 oldal Kartonált 204039 Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 46 lej Klub ár: 40 lej Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 46 lej Klub ár: 40 lej

Telefonon: 0734-060 731

5

Szépirodalom

460 oldal Keménytábla Ker.ár: 76 lej

Klub ár: 58 lej

Tengernek fordítom lovamat

Kiss Nikoletta Könyörtelen a választás szerelem és szabadság között Budapest, 1949 A fiatal és ambiciózus Bárdossy Rebekának döntenie kell, hogy a tehetséges, ám nincstelen festő szerelmét viszonozza, vagy a tehetős és jó kapcsolatokkal bíró Breitner professzor udvarlását fogadja el. Gondtalan életére azonban nemcsak ez az érzelmi dilemma vet árnyat, hanem az egyre fokozódó Rákosi-diktatúra is... Vajon képes lemondani az álmairól, és helytállni a történelem viharai közepette? Berlin, 2017 A fiatal és sikeres galériatulajdonos Anna megtudja, hogy gyermeket vár. Nehéz döntés előtt áll, s ráadásul egy titokzatos férfi is felkeresi berlini galériájában. Az ügyvéd a nagyanyja, Bárdossy Rebeka negyvenes évek végén készült portréját nyújtja át neki. A festmény eredetét kutatva Anna régmúlt idők családi titkainak ered nyomába, hogy utazásának végén nem várt kérdésekre is választ kapjon.

204036


Szilvási Lajos Az ormokon egy isten alszik

A regény főszereplője - Major Pál - Budapesten élt az ötvenes években. Éppen egy nemzetközi sportversenyre indult volna, amikor kitör a forradalom. Tevékeny szerepet nem vállal, de így is nagy árat fizet: meghal a szerelme és ő is megsebesül.

Csillaghullás

Balogh Gábor

A regény cselekménye a második világháború négy évét követi végig emberközelből, különböző társadalmi státuszú és élethelyzetű szereplők szemszögéből, bepillantást adva magánéletükbe, szerelmeikbe, kiútkeresésükbe. A Csillaghullást legfeljebb könyvaukciókon lehetett megszerezni, ahol viszont több tízezer forintért keltek el még az erősen kopottas példányok is.

Varjú és arkangyal

Benkő László

Egy magyar lovag a keresztes háborúban Az Úr ezerkilencvenhatodik esztendeje, Könyves Kálmán király uralkodásának második éve.Nem hordozták körbe a véres kardot, pedig idegen had áll az ország kapujában. Rongyosok, mezítlábasok, és még rendes fegyverük sincs.

Kun László, a kétszívű

Kun László, a kétszívű

Első kötet - Hiénák a trón körül IV. (Kun) László király a magyar történelem egyik legvitatottabb alakja, aki már élete első évtizedében szörnyű eseményeket élt át. Apja a nagyapjával hadakozott, s az országban, mely fortyogó katlanhoz hasonlított, hol itt, hol ott lobbantak fel tűzfészkek.

Második kötet - A végzet ösvénye A IV. (Kun) László életét bemutató regény II. kötetében ismét találkozhatunk a korábban megismert szereplőkkel. A velük történő események kapcsán megismerjük a királyi udvar és, a tragikus sorsú uralkodó utolsó éveinek történéseit.

Szépirodalom

328 oldal Keménytábla 432 oldal Keménytábla 432 oldal Keménytábla 240 oldal Kartonált 204040 616 oldal Kartonált 204041 204046 204048 204049 Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 54 lej Klub ár: 48 lej Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej

Bán Mór Cserhalmi Dániel Rakovszky Zsuzsa

Boldog vég A vaskos borítékot, amely Ircsikétől jött, félre tette a többi iratai közé... majd később, valamikor átnézi, gondolta. De valahogy mindig akadt sürgősebb tennivalója.

Szibériai csapda Csonka György ezredest nem csak a múltja üldözi: az Államvédelmi Hatóság rettegett nyomozói is a sarkában vannak. Jól ismeri a módszereiket, hiszen korábban maga is alkalmazta őket; tudja, hogy ha egyszer elkapják, többé nincs menekvés.

A Csillagösvény lovasai A magyarság elveszett ősi emlékezetének felelevenítésére és őseposzának újraalkotására tesz kísérletet Bán Mór az Ezer rege könyve című sorozatában. A sorozat első kötete, A Csillagösvény lovasai a szkíta ősidőkbe vezet vissza.

Mátyás király IV.

Mátyás király II.

A dicsőséges

A vaskezű

440 oldal 204050

440 oldal 204052

Mátyás király III.

Mátyás király I.

A legyőzhetetlen

Isten választottja

248 oldal Keménytábla 240 oldal Keménytábla 416 oldal 204051 204042 464 oldal Kartonált 204043 204047 Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Kötetenként: Keménytábla

Hüse Lajos

A turul árnyékában Álmos haragja Kr. u. 880. Az Etel folyó mellett elterülő sztyeppén élő magyari törzsekre egyre nagyobb nyomás nehezedik kelet felől: a besenyők betörései megszaporodnak, és nyilvánvaló, hogy ezek a támadások csak előszelei egy nagyobb viharnak.

Schmöltz Margit

A sólyom szárnyat bont Anonymus 1. kötet Ki lehet Anonymus? Miért takarja el arcvonásait a szemébe hulló csuklya? Ebben a történetben fény derül arra, kit rejt a névtelen jegyző kámzsája, és még sok más kérdésre is. Ki merészeli meglékelni egy király koponyáját?

Tormay Cécile Az ősi küldött A mű a középkori Magyarországon, a tatárjárás korában játszódik. A IV. Béla idején élt Ung, fiatal magyar vitéz lelkében szerelmének tragikus elvesztése és a tatárpusztítás rémségei fölélesztik a kétségbeesés diktálta kötelességtudatot: mindent megpróbálni a hazáért.

Petneházy A címadó kisregény Petneházy Dávid kuruc ezredesnek állít emléket, aki részt vett a Buda visszafoglalásáért vívott 1686-os küzdelemben. Hősiessége, hazaszeretete legendás. Ellenpéldaként ott van a Tépett atilla című elbeszélés kevésbé jellemes alakja: az a katona, aki elárulta hazáját az 1848-49-es harcok idején.

440 oldal 204053 Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej

Emberek a kövek között Az igazi írói áttörést hozta meg e mű Tormay Cécile számára. Végzetes szerelem bontakozik ki a regény lapjain, a főhősök, Jella és András között azonban feloldhatatlan ellentét feszül: a nő a hegyvidék zabolátlan ösztönvilágát képviseli, a férfi pedig az Alföld nyugodt fia.

416 oldal Keménytábla 536 oldal Keménytábla 235 oldal Keménytábla 235 oldal Keménytábla 204044 224 oldal Kartonált 204045 204054 204055 204056 Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 47 lej Klub ár: 42 lej Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 49 lej Klub ár: 43 lej Ker.ár: 42 lej Klub ár: 37 lej

6

Rendeljen e-mailben: rendelesbibliofil@yahoo.com


Brányi Balázs

Velence varázsa I-III.

Kepes András

Turczi Is1tván

A boldog hülye és az okos Marokkóban a beteg depressziós párnája alá mindig Az örökfiatal szerző, akit természetesen még nem érintett meg az tesznek tőrt öregség, elhatározta, végére jár: lehet-e manapság valaki egyszerre intelligens és optimista, vagy aki boldog, az szükségszerűen hülye is? Saját élettapasztalatait és a tudományt segítségül hívva szellemes és tanulságos elmélkedésre invitál.

Az ember olyan, mint a rugó: ha nagyon lenyomják, egyszer csak visszarúg. Azrael, ez a bibliai hangulatú névvel megáldott fiatalember azonban másféle jellem. Mindig mosolyog, lefegyverzően udvarias, nincsenek hátsó szándékai és született optimista.

Huszonhárom évvel a mohácsii vereség é után tá kkezdődik d Gyulaffy Tamás kalandos utazása Veszprémből Velencén át Skóciába, majd vissza Magyarországra. A XVI. század derekán járunk, 1538-ban Szapolyai János király I. Ferdinánd királlyal megegyezett az ország két részre osztásáról, és a váradi békében lemondott arról a jogról, hogy fia örökölje a trónt, bár János Zsigmondot később így is megválasztják a rendek királynak és Erdély fejedelmének. A törökök Magyarország jelentős részét már elfoglalták, Európában viszály dúl a katolikusok és a protestánsok között. Amikor 1549-ben Tamás elindul Velencébe, hogy ötvösnek tanuljon Loredan mesternél, még nem tudja, hogy milyen csillogó igazgyöngyöt talál a mester lányában, Giuliánában. Tamás, mivel kisnemesi rangja nem elég a gazdag patrícius családfőnek, megszökteti szerelmét Genovába. Andrea D’Oria dózséhoz menekülnek, aki megsegíti az időközben frigyre lépett párt, pénzt és menlevelet ad nekik. Ezután a Francia Királyságon át Angliába utaznak, majd hajóra szállván Skóciába, Edinburgh-be tartanak, Sinclair gróf udvarába. Sok érdekes dolgot tapasztal a Gyulaffyak sarja utazása közben, többek közt a Szent Grál rejtélyét is meg szeretné fejteni a Rosslyn-kápolna falai közt, amelyet végül saját lelkében talál meg végül és rájön, hogy otthonában, a szenvedéstől megtépázott dunántúli végvárban, Veszprémben a helye. De már túl késő, apját a törökök felkoncolják 1552-ben, Veszprém várának bevételekor, a portájukat felégetik a török katonák. Édesanyja, Erzsébet megmenekül és ekkor Tamás útja már Palotára, majd az Erdélyi Fejedelemségbe vezet. Ez a történet a szerelemről, a szeretetről és a kötelességről is szól, hiszen minden utazónak vissza kell térnie egyszer otthonába, hogy megértse saját magát és az őt körülvevő világot is.

250 oldal Keménytábla 272 oldal Keménytábla 204057 204058 Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 62 lej Klub ár: 55 lej 184 oldal Kartonált 204063

Szextett Fábián Janka

Adél és Aliz Ármány és szerelem, versengés és gyűlölködés, politikai konspiráció és gyilkosság. Az izgalmas és váratlan fordulatokban bővelkedő történet középpontjában Adél és Aliz barátsága áll.

A hetvenedik életévét taposó, dokumentumfilm rendező, Buda levelet kap Tasmániából, amelyben ötven évvel ezelőtti szerelme, a cseh Martina emlékezteti őt arra, hogy rövid kapcsolatuk elején Prágában megkérte a kezét, és hogy szándéka komolyságát hangsúlyozza egy nagy csokor rozsával lepte meg.

Klub ár: 48 lej

Müller Péter Madárember

Ez a történet az ember legistenibb vágyáról szól: a magasba repülésről. A földi, anyaghoz kötött lét lefelé vonzó erejének legyőzéséről, az égbe szállás boldogságáról és szabadságáról. Rákosmező nemcsak repüléstörténetünk színhelye, de szimbóluma ennek a spirituális törekvésnek is.

Búcsúelőadás Tragikus bohócparádé két részben „Ez a művem a színház csodájáról, haláláról és feltámadásáról szól. S mivel „színház az egész világ” - a mi életünkről, az egész emberiség sorsáról is. Legkedvesebb darabom ez.

Szemenszedett igazság Bűnügyi komédia Amikor kiderül a tettes személye, az olvasó rádöbben, hogy az irodalom legkülönösebb bűnügyét tartja a kezében, és egyben a legkacagtatóbb, legmulatságosabb komédiáját is.

327 oldal Keménytábla 367 oldal Keménytábla 187 oldal Keménytábla 130 oldal Keménytábla 204059 240 oldal Kartonált 204060 204064 204065 204066 Ker.ár: 62 lej Klub ár: 55 lej Ker.ár: 60 lej Klub ár: 53 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 49 lej Klub ár: 43 lej

Hajnóczy Péter

A halál kilovagolt Perzsiából Kisregények, elbeszélések Hajnóczy nemcsak a XX. század második felének legnagyobb magyar „alkoholista írója”, hanem a magyar próza megújítója is, aki sokféle írói hangot és narrációs technikát próbált ki experimentális szövegeiben...

Kőrössi P. József Kiss Edina

Égszínkék

Zalai Károly

Lélektani történetek „Most kellene elmenekülni. Most, mielőtt még szemtanúja lesz a loboncrázásnak és a mikrofonrángatásnak, gondolta. De ahogy a táskájáért nyúlt, megszólalt a dal.”

Minden hétre macska Mi fűzi egy kötetbe 52 novella erejéig a kultúrtörténet híres vagy akár hírhedt alakjait? A szomorú, megmosolyogtató, erotikus vagy tragikus hangvételű novellák ugyanis egy ponton mindenképp összekapcsolódnak.

Szunyogh Szabolcs

Zsákutca két irányból

Szerelmes királynék

Köszönjük neked Kondukátor! Évekig, csaknem tíz éven keresztül készültek ezek az olykor tragikus, máskor humoros, vidám, de leginkább tragikomikus történetek, amelyek a Ceuşescu féle diktatúra működését írják le sajátos, mindig az áldozat különleges szemszögéből.

Történelmileg hitelesen, de fordulatos, olvasmányos, novellisztikus feldolgozásban tárja elénk a könyv Szulamit, Eszter királynő, Kleopátra fáraónő, Theodóra császárnő és a titokzatos asszír uralkodó, Szemirámisz életregényét.

360 oldal Keménytábla 107 oldal Keménytábla 204061 204062 304 oldal Kartonált 204067 288 oldal Kartonált 204068 304 oldal Kartonált 204069 Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 62 lej Klub ár: 55 lej Ker.ár: 60 lej Klub ár: 53 lej Ker.ár: 60 lej Klub ár: 53 lej

Rendeljen telefonon: 0734-060 733

7

Magyar irodalom

Bolgár György

Ker.ár: 54 lej


Sal Endre d

Mi, magyarok 51 hihetetlen történet a nagyvilágból „Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: az emberek és a magyarok.” Isaac Asimov . Minden ember élettörténete izgalmas, de különösképpen érdekes, amikor valaki minden nehézség ellenére képes maradandót alkotni. A 20. században sok tehetséges magyar hagyta el kényszerűségből Magyarországot, hogy külföldön aztán elképesztő sikereket érjenek el. Ki jobban, ki kevésbé ápolta magyar gyökereit, az utókor azonban sokszor nincs tisztában származásukkal. A Facebookon hihetetlen népszerűségnek örvendő Újságmúzeum oldal szerkesztője, Sal Endre szenvedélyesen kutatja ezeknek az elismert és elfeledett magyar származású hírességeknek az életét. Könyvéből, a Mi, magyarokból kiderül, hogy ezek a tehetséges emberek milyen sok árnyalattal színesítették a világot.

207 oldal Keménytábla Ker.ár: 90 lej

204070

Wisinger István

Pulitzer

Király Levente

A Maestro Ennio Morricone Exkluzív beszélgetés Ennio Morriconéval, a filmzene halhatatlan legendájával A Maestro - egyszerűen csak így hívták a szakmában Ennio Morriconét, akit hazájában nemcsak Olaszország büszkeségeként, de az évszázad zeneszerzőjeként is emlegetnek.

Wisinger István legújabb dokumentumregénye Pulitzer József, azaz Joseph Pulitzer, a sajtócézár életét dolgozza fel. Kevesen tudják, hogy Pulitzer nevéhez nemcsak az amerikai újságírás legrangosabb díja, hanem az úgynevezett „sárga sajtó” modellje is kötődik, amely William Randolph Hearst sajtómágnással vívott heves konkurenciaharcának eredménye. Ez a klasszikus, szenzációhajhász zsurnalisztika ugyanakkor ösztönözte az amerikai demokrácia és média fejlődését: jelentős korrupciós ügyek, politikai botrányok és gazdasági visszaélések tényeit tárta fel az amerikai nép előtt, és ez sok esetben új törvények elfogadásához is vezetett. Pulitzer 1904 májusában, egy újságíróiskola felállítását támogató írásában fogalmazta meg hitvallását: „Köztársaságunk és a sajtó együtt emelkedik fel, vagy bukik el.

230 oldal Kartonált 204074 381 oldal Keménytábla Klub ár: 79 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 70 lej

204075

Klub ár: 62 lej

Életrajz, emlékezés

Mi, magyarok a századelőn 51 szenvedélyes történet Ki volt a magyar Rómeó és Júlia? Hogyan buktatta le egy fent felejtett álbajusz a bankrabló banditákat? Milyen szenzációs lélekvándorlás tartotta lázban a ‚30-as években a magyarokat? Ki volt a mozi első áldozata? Miféle pofonokat osztogatott Czája József? Az Újságmúzeum és a Mi, magyarok szerzője, Sal Endre ezúttal a századelő Magyarországának izgalmas, elfeledett történeteit gyűjtötte csokorba, amelyek egyszerre egzotikusan távoliak és otthonosan ismerősek. Rácsodálkozhatunk a száz évvel ezelőtti világ mára furcsának ható szokásaira, viseleteire, reakcióira, ugyanakkor láthatjuk, hogy az emberi lélek alapvető mozgatórugói, a szenvedély, a hűség, a hit és az ármány mennyire állandóak - boldogság utáni vágyunk és esendőségünk mit sem változott az évtizedek során. Csodálatos korabeli fotók és illusztrációk teszik teljessé a történeteket és hozzák még közelebb hozzánk nagyszüleink, dédszüleink hétköznapjait.

200 oldal Keménytábla Ker.ár: 98 lej

204071

Klub ár: 86 lej

Ian Nathan

Quentin Tarantino

Robert Matzen

A holland lány Audrey Hepburn a II. világháborúban Robert Matzen részletekbe menő könyve feltárja a színésznő kevéssé ismert gyerekkorát, családi hátterét, és elmeséli, hogyan lett a félénk, tizenöt éves kamaszból a későbbi művész és emberbarát világsztár.

Lesley-Ann Jones

John Lennon élete, szerelmei és halála 1980. december 8-án este sok milliónyi ember érezte úgy, hogy kifordult a sarkából a Föld, hiszen New Yorkban meggyilkolták a világ egyik legnagyobb és legnépszerűbb rockzenészét.

Hollywood brigantija Ian Nathan, a filmekkel foglalkozó újságíró átfogó és részletes képet nyújt Tarantino teljes életművéről. Sorra veszi a korai forgatókönyveket, az átütő sikert arató első rendezést, a Kutyaszorítóbant, majd a korszakalkotó mesterművet, a Ponyvaregényt.

433 oldal Keménytábla 480 oldal Keménytábla 176 oldal Keménytábla 204076 204077 204078 Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej Ker.ár: 114 lej Klub ár: 101 lej

Gavin Edwards Walter Isaacson Ruth Sheppard

Freud Az ember a pszichoanalízis mögött Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja forradalmasította a tudattalanról alkotott felfogásunkat, és új korszakot nyitott az elme működéséről való gondolkodásban.

Piedone nyomában

Einstein Walter Isaacson, a Steve Jobséletrajz és az Innovátorok című bestsellerek szerzője, kevésbé ismert forrásokra és személyes dokumentumokra támaszkodva az embert és zsenit vizsgálja a II. világháború, a fizikatörténet, valamint a polgárjogi mozgalmak kontextusában.

Király Levente

Zsugabubus Hihetetlen történetek Terence Hilltől A könyv kiemelt terjedelmet szentel Terence Hill és Bud Spencer barátságának és közösen átélt kalandjainak.

Hihetetlen történetek Bud Spencertől A Piedone nyomában könyv a hat fesztiváldíjat nyert mozifilm bővített, írásos változata. A kötetből kiderül, hogyan élte át a kis Carlo a világháború borzalmait, milyen nehézségekkel küzdött meg az iskolai évek alatt, hogyan csöppent bele a sport világába.

Tom Hanks szerint a világ Korunk egyik legsikeresebb filmszínészének és legmenőbb világsztárjának életrajzát a New York Times bestsellerszerzője írta meg. Gavin Edwards Tom Hanks szenvedélyes, örömökben, sikerekben, marháskodásokban és jótéteményekben gazdag életét dolgozta fel olvasmányos, informatív és humoros biográfiájában.

176 oldal Keménytábla 160 oldal Keménytábla 399 oldal Keménytábla 204072 204073 216 oldal Kartonált 204079 232 oldal Kartonált 204080 204081 Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej

8

Telefonon: 0734-060 731


Ken Follett

Egy új korszak hajnala

Philippa Gregory

A füvesasszony

Cormac Mccarthy

Jodi Picoult

Anglia, 1648. Angliában polgárháború dúl a királypártiak és a parlamentet támogatók között. A küzdelem a királyság minden sarkába, még a távoli déli területek lápos partjaihoz is elér. Veszélyes idők járnak. Főként egy olyan asszony számára, aki más, mint a többiek...

A gyümölcskertész

A két út könyve

A vén Ather Ownby, eltökélt erdőlakóként békében él a természettel kis kunyhójában, egy lepusztult almáskert mellett. Évek óta őriz egy ismeretlen holttestet, amely titokzatos módon került a permetezőszer betontartályába.

Dawn mindent tud a halálról - legalábbis ebben a hitben él. Hospice-dúlaként segíti a betegeit, hogy helyrehozzák a múlt hibáit és befejezzék félbemaradt dolgaikat, hogy megbékélve léphessenek át a túlvilágba.

A shiringi erőd nem nagyon különbözött a cherbourg-itól, csak a lakótorony hiányzott belőle. Voltak házak, istállók, raktárak, nyitott konyhák. Az egyik ház kétszer akkora volt, mint a többi, a két végébe apró ablakokat vágtak: ez lesz a csarnok, ahol az elöljáró tartja a gyűléseket és a lakomákat. A sokaság két sorba állt, nyilvánvalóan azt várták, hogy Ragna közöttük lovagoljon a csarnokhoz. A lány nem sietett, mert látni akarta az arcokat, hogy mosolyoghasson rájuk. A hosszú ház ajtaja előtt ott állt Wilwulf. Éppen olyan volt, ahogy Ragna emlékezett, magas és hanyag tartású, bajsza és dús haja szőke, az álla borotvált. Vörös köpenyt viselt, zománcos dísztűvel összefogva. Olyan fesztelenül mosolygott, mintha tegnap váltak volna el, és nem két hónapja. Hajadonfővel állt az esőben, nem érdekelte, hogy megázik. Szélesre tárta a karját. Ragna nem bírta tovább fékezni magát. Leugrott a lováról, és futott hozzá. A nézők megéljenezték túláradó örömét. Wilwulf még szélesebben mosolygott. A lány a mellére borult, szenvedélyesen csókolta.

553 oldal Kartonált 204082 284 oldal Kartonált 204083 469 oldal Kartonált 204084 Ker.ár: 70 lej Klub ár: 62 lej Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej 811 oldal Keménytábla 204090 Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej

Nick Hornby

Roy Jacobsen

Olyan, mint te

Fehér tenger

Akárcsak Rob a Pop, csajok, satöbbiben - ki ne emlékezne rá? -, az új Hornby-regény főhőse, Joseph is DJ szeretne lenni. De egyelőre csak egy hentesboltban dolgozik, és csak álmodozhat arról, hogy az első trackje bombasiker lesz.

Ingrid Barroy teljesen egyedül él a családnevét viselő észak-norvég szigeten. Szerettei vagy meghaltak, vagy szétszéledtek a szárazföldön. Ő mégis visszavágyott Barroyára. Háború van, Norvégiát elfoglalták a németek.

Walter Tevis

A vezércsel Beth Harmon csendes, morózus és első pillantásra jelentéktelen nyolcéves kislány, akit édesanyja halála után árvaházba küldenek. Legfőbb társasága egy másik árva, és a gyermekotthon gondnoka, aki sakkozni tanítja.

256 oldal Keménytábla 380 oldal Kartonált 204085 204086 384 oldal Kartonált 204087 Ker.ár: 54 lej Klub ár: 48 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej

Kingsbridgetrilógia I. A több évszázadot átölelő Kingsbridgetrilógia története az angliai kisvárosban, Kingsbridgeben kezdődik a l2. században.

973 oldal Keménytábla 204091 Ker.ár: 90 lej Klub ár: 79 lej

Az idők végezetéig

A tűzoszlop

Kingsbridgetrilógia II. A Kingsbridgetrilógia 2. kötete, A katedrális folytatása kétszáz évvel később, a 14. században játszódik.

Kingsbridgetrilógia III. 1558. Anglia. Stuart Mária és Tudor Erzsébet vetélkedik a trónért. Az angol katolikus arisztokrácia Mária oldalán áll...

1,061 oldal Keménytábla 204092 Ker.ár: 90 lej Klub ár: 79 lej

924 oldal Keménytábla 204093 Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej

C.S. Forester

Greyhound Egy lehetetlen küldetés George Krause fregattkapitány az Egyesült Államok Haditengerészetétől azt az utasítást kapja, hogy védjen meg egy harminchét kereskedelmi hajóból álló konvojt, ami a jeges Észak-Atlanti-óceánon tart Amerikából Európába. A kétségbeesetten várt utánpótlást szállítja, de csak akkor ér célba, ha átjut a veszélyes tengeren rá váró német tengeralattjárókból álló farkasfalkán. Krause negyvennyolc órán át vív elkeseredett macska-egér harcot a Greyhound hívójelű romboló parancsnokaként az U-bootokkal, küzd a kimerültséggel, az éhséggel és a szomjúsággal, hogy megvédje az ötvenmillió dollárt érő rakományt és a háromezer emberi életet.

320 oldal Kartonált 204088

Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej

Paul Auster

Holdpalota Marco Stanley Fogg keresi önmagát, a helyét a világban. Apját nem ismerte, anyját korán elveszítette. Miután egyetlen élő rokona meghal, Fogg elveszíti a lába alól a talajt. Az 1960-as években járunk, Amerikában.

Boszorkánymagzat

Margaret Atwood Macskaszem

Elaine Risley, az ellentmondásos megítélésű festőnő az életműkiállítására tér vissza fiatalsága színhelyére, Torontóba.

Egy neves londoni kiadó kortárs szerzőknek kínált föl megbízást: válasszanak egy-egy Shakespeare-drámát, s ezek témájára írjanak regényt. Az évtizedek óta népszerű, számos nemzetközi díjjal elismert kanadai író A vihart választotta.

384 oldal Keménytábla 668 oldal Keménytábla 204089 204094 320 oldal Kartonált 204095 Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej

Rendeljen telefonon: 0265-323 023

9

Világirodalom

A katedrális


Matteo Strukul Mediciek

Egy dinasztia felemelkedése - Mediciek 1. Firenze, 1429. február. Giovanni de’Medici, a tiszteletre méltó államférfi és bankár halála után hatalmas és jól működő cégrendszert hagy maga után. Két fiának, Cosimónak és Lorenzónak együtt kell a család élére állnia és folytatni az üzletet. Józanság a politikában, nagymértékű visszafogottság a magánéletben, de eltökélten kézben tartani mindent - ezeket az elveket hagyta fiaira halálos ágyán Giovanni.Teljesíteni mindezt szinte lehetetlen volt, hiszen az öreg bankár számos ellenséget szerzett. A legveszélyesebb közülük a vérszomjas Rinaldo degli Albizzi, akinek egyetlen célja, hogy Firenze vezetője legyen, és ehhez minden eszközt felhasznál: korrumpálja a tanács tagjait, orgyilkosokat küld a két Medicire, sőt megpróbálja megmérgezni őket.

389 oldal Keménytábla Ker.ár: 65 lej

204096

Klub ár: 58 lej

Joseph O’Connor

Lucy Adlington

Árnyjáték

A piros szalag

Joseph O’Connor bámulatos regénye olyan mélyen ábrázolja a szerelmi kapcsolatok szövevényeit és a művészi kreativitás alkímiáját, mint nagyon kevés mű a világirodalom történetében - s egyúttal elmeséli a Drakula előtörténetét: a viktoriánus Londonban és Bram Stoker lelkében lejátszódó hátborzongató eseményeket.

Kelli Estes

Selyemre hímzett történet Mej Lien, akit 1886-ban az Orcas-szigeten vet partra a víz, a kínaiak Seattle-ből történő kegyetlen kiűzésének egyetlen túlélője. Szívszaggató történetét egy módon tudja elmesélni az utókornak: tűvel és cérnával.

Amikor a tizennégy éves Ella megkezdi élete első munkanapját Nyírligeten, a színes selymek, a csipkék és szalagok, az ollók, varrótűk és gombok csodálatos világába lép be. Ella ruhatervező, ám a Varroda nem egy átlagos divatszalon, és nem is hétköznapiak az ügyfelei. És ebben a világban minden megtervezett ruha és minden egyes öltés a túlélésről szól.

427 oldal Keménytábla 404 oldal Keménytábla 204099 204100 360 oldal Kartonált 204101 Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej

Történelmi

Az eretnek nek Michelangelo küzdelme az egyházzal Róma, 1542 ősze. A hatvanhét éves Michelangelónak be kell fejeznie II. Gyula pápa síremlékét, azt a becsvágyó tervet, amelynek a megvalósítását közel negyven évig halogatta. A Róma kifosztásának történelmi viharában megtépázott Örök Város nemcsak a háborús veszteségeket nyögi, hanem a protestantizmus nyugtalanító szellemének térhódítását is. Az új szellemi áramlatok Michelangelóhoz barátnője, a nemes Vittoria Colonna költőnő révén jutnak el, aki összeismerteti őt a spirituálisokkal. A katolikus egyház „bajnokát” egy Luther tézisein nevelkedett „szektával”.

376 oldal Keménytábla Ker.ár: 65 lej

204097

Armando Lucas Correa Graham Caveney

A reverenda fogságában

A történelem hajótöröttei

Egy kamasz átváltozása Becsvágyó ministránsfiúból Kafkát idéző kamasz. Graham Caveney visszaemlékezése egy egyszerű angol tinédzser történetét meséli el a 70-80-as években: zenei megszállottságát, szerelmét a könyvek iránt, és hogy hogyan sikerül ezek révén kiszabadulnia szülővárosából.

Anna, a tizenkét éves New York-i zsidó lány sosem ismerhette meg a szeptember 11-i terrortámadás poklában eltűnt apját, most pedig magányosan él a világtól egyre inkább elforduló anyjával. Hannah és Anna nem ismerik egymást, mégis, hatvan év távlatából is összekapcsolja a sorsukat valami.

Virginia Baily

Megrontott éden 1929-et írunk, Olaszországot Mussolini és a feketeingesek uralják vaskézzel. A tizenhét éves Liliana Olaszország tengeren túli ékkövébe, a csodálatos Tripoliba utazik, hogy a fasiszta rezsim elől idemenekült bátyjához és annak új feleségéhez költözzön.

383 oldal Kartonált 204102 429 oldal Kartonált 204103 413 oldal Kartonált 204104 Klub ár: 58 lej Ker.ár: 63 lej Klub ár: 56 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej

Marco Malvaldi

Da Vinci gyilkos találmánya 1493. Európa sosem látott tempóban fejlődik, óriási jelentőségű tudományos és földrajzi felfedezések követik egymást. A reneszánsz kultúra egyik központja Milánó virágzó hercegsége, amelyet Ludovico Sforza tart vaskézzel uralma alatt. A korszak legnagyobb gondolkodóinak és művészeinek otthont adó Itália azonban a kíméletlen politikai játszmák, a véres leszámolások és az orgyilkosságok földje. Amikor a kényes tárgyalások kellős közepén lévő Sforza kastélyának kertjében egy holttestet találnak, a régens híres pártfogoltjához, Leonardo da Vincihez fordul. A rejtélyes haláleset a zseninek is feladja a leckét, hiszen a tetemen semmi sem utal a halál módjára - ám a feltételezett gyilkosságnak Da Vinci sokak által vágyott találmányaihoz is köze lehet...

384 oldal Kartonált 204098

10

Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej

Ulinka Rublack

Claire Berest

A csillagász és a boszorkány

Frida szerelme Egy mindent elsöprő szenvedély története Frida Kahlo és Diego Rivera. Két utolérhetetlen mexikói művész, két rendkívül erős egyéniség, az aprócska baba és a varangyképű óriás, akik szenvedélyesen, vad indulattal szerették egymást huszonöt viharos éven keresztül.

Johannes Kepler (1571-1630) a történelem egyik legnagyszerűbb csillagásza, a tudomány megújulásának egyik vezéralakja volt, azt azonban kevesen tudják róla, hogy 1615-ben, amikor karrierje csúcsán állt, az édesanyját, Katharina Keplert boszorkánysággal vádolták meg.

Espen Ytreberg

Amundsen Mi lehet nagyobb cél egy ember számára, mint hogy utolérje a példaképét, sőt alkalomadtán túl is szárnyalja? Amundsen gyerekként rohan a kocsi mögött, amely a hazatérő hős felfedezőt, Fridtjof Nansent furikázza. Ő az első a tömegben.

400 oldal Keménytábla 288 oldal Kartonált 204105 204106 226 oldal Kartonált 204107 Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 75 lej Klub ár: 66 lej Ker.ár: 54 lej Klub ár: 48 lej

www.bibliofilkonyvklub.com


Ljudmila Ulickaja Ulicka k ja

Csak egy pestis

Guzel Jahina

Simon Sebag Montefiore

A Volga gyermekei

Szásenyka

A 18. században Nagy Katalin cárnő biztatására németek tízezrei telepedtek le Oroszországban, a Volga mentén, megőrizték nyelvüket, kultúrájukat, és példás szorgalommal művelték földjeiket. Guzel Jahina főhőse, Jakob Bach egyike a leszármazottaiknak, egy kis német telepen dolgozik tanítóként, és úgy tűnik, semmi izgalmas nem történhet az életében, mígnem...

Szentpétervár, 1916. Oroszország a forradalom küszöbén áll. Miközben Ariadna grófné Raszputyinnal és züllött barátaival mulatozik, lázadó kamaszlánya, Szásenyka a bolsevikok ügynökének áll. Moszkva, 1939. Szásenyka és nagy hatalmú férje a kommunista pártelit tagja, ám Sztálin országában semmit sem jelentenek a jó összeköttetések és a párthűség.

Dina Rubina

Petruska-szindróma A Petruska-szindróma az egyik legszélesebb körben ismert és legkeresettebb oroszul író izraeli szerző, Dina Rubina remeke - akinek lett légyen szó bármelyik könyvéről, több mint 200 000 példányban kel el, és népszerűsége egyre nő..

Ljudmila Ulickaja harmincöt éves korában írt egy forgatókönyvet, amelyet egy forgatókönyvíró kurzus felvételijére szánt. A kurzuson végül nem vett részt, a szöveg pedig több mint negyven évvel később került elő, és nyert új aktualitást. Rudolf Ivanovics Majert felrendelik Moszkvába, hogy beszámoljon a pestisvakcina-kutatás eredményeiről. Moszkvába érve köhögni kezd, ám arra gyanakszik, hogy csak megfázott a vonatúton. Felkeresi a szálloda borbélyát, majd miután egyre rosszabbul érzi magát, kórházba szállítják. A diagnózis: tüdőpestis. Megkezdődik a versenyfutás az idővel, hogy felkutassanak mindenkit, akivel útja során kapcsolatba került, és a nagy fekete autó elindul begyűjteni a kontaktokat. A Csak egy pestis arról szól, mekkora tragédiát okozhat egy rosszul viselt maszk, hogyan kezeli egy autoriter állam a járványveszélyt, és hogyan ismétli a történelem folyamatosan önmagát. Ulickaja különleges forgatókönyve, amely kisregényként is olvasható, Morcsányi Géza fordításában jelenik meg.

436 oldal Keménytábla 640 oldal Keménytábla 488 oldal Keménytábla 204108 204109 204110 96 oldal Keménytábla Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej Ker.ár: 98 lej Klub ár: 86 lej Ker.ár: 75 lej Klub ár: 66 lej Ker.ár: 44 lej

204117

Klub ár: 39 lej

A lélek testéről

Marco Missiroli

A kegyelem szigete

Hűség

1865-ben járunk, az angliai Bath városában. Egy rendkívüli fiatal nő, név szerint Jane, ápolónőként dolgozik, méghozzá kiválóan, de közben meggyőződése, hogy másra is hivatott, és egy nap eljön az ideje, hogy kibontakoztathassa képességeit.

A kreatív írást oktató Carlo és az ingatlanügynökként dolgozó Margherita első pillantásra tökéletes párnak tűnik: sikeresek, szeretik és kiegészítik egymást. Szerelmük mögött azonban nyugtalanság, féltékenység és kimondatlan érzések lappanganak.

Mr. Darcy összetörte a szívemet Melyik Jane Austen-rajongó ne álmodott volna arról, hogy elolvashasson egy mindeddig ismeretlen kéziratot a zseniális írónő tollából? Claire Prescottnak megadatik ez a lehetőség, ám kérdés, hogy mihez kezd vele, és az épp zsákutcába jutott magánéletével...

270 oldal Keménytábla 304 oldal Keménytábla 204111 204112 232 oldal Kartonált 204113 152 oldal Keménytábla Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 49 lej Klub ár: 43 lej Ker.ár: 49 lej

204118

Klub ár: 43 lej

Éric Vuillard

Napirend A német ipar óriásai akik számára a náci uralom alatt virágzik az üzlet - egybegyűlnek, hogy Adolf Hitlert támogatásukról biztosítsák. Az osztrák kancellár túl későn eszmél, hogy csapdába sétált, amikor Hitler ultimátumot ad neki, ezzel előkészítve Ausztria annektálását. Winston Churchill is megjelenik a rendezvényen, ahol Neville Chamberlain búcsúztatja Joachim von Ribbentropot, Németország addigi londoni nagykövetét, akit hamarosan a náci kormány külügyminiszterévé neveznek ki, hogy aztán később a nürnbergi per vádlottai között lássuk viszont.

109 oldal Keménytábla Ker.ár: 63 lej

204114

Klub ár: 56 lej

Herbert George Wells Yann Martel

Pi élete Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és muszlim is. Megkeresztelkedik, és beszerez egy imaszőnyeget is.

Mervyn Peake

Dr.Moreau szigete

A Gormenghast-trilógia

Herbert George Wells Dr. Moreau szigete című regénye a sci-fi- és horrorirodalom egyik alapműve. Bár az első megjelenés óta több mint 120 év telt el, mondanivalója a tudomány és technika rohamos fejlődésének korában is aktuális.

Titus Groan, Gormenghast, A magányos Titus, Fiú a sötétben A Groan család várában, Gormenghastban rend uralkodik. A tornyok, pincék, zegzugos folyosók különös lakói egyaránt tudják, hogy a nap melyik percében mit kell tenniük.

400 oldal Keménytábla 268 oldal Keménytábla 1,068 oldal Keménytábla 204115 204116 204119 Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej Ker.ár: 130 lej Klub ár: 115 lej

Rendeljen telefonon: 0734-060 733

11

Világirodalom

Beth Pattillo

Rose Tremain

Ljudmila Ulickaja új elbeszéléseiben a hétköznapi és a megmagyarázhatatlan fonódik egymásba elválaszthatatlanul. Hősei idősödő, magányos figurák, akik megpróbálják rendezni a konfliktusaikat a haláluk előtt, és gyanakodva fogadják, ha kapnak még egy esélyt az élettől. Egy feleség, aki kizárólag almát hajlandó enni, miután elhagyják, egy anya, aki külföldi férjre vadászik a lányának a parkban, egy műszaki rajzoló, akire az utolsó pillanatban talál rá az új szerelem, egy bibliográfus, akinek az emlékezetéből lassan kihullanak a szavak. Ulickaja végtelen empátiával és páratlan emberismerettel rajzolja meg portréikat, történetei egyszerre vigasztalóak és felkavaróak. A figyelmes olvasó pedig még Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve díjas filmjére is találhat utalásokat az elbeszélésekben.


Leslie L. Lawrence

Steve Berry

A Romanov-jóslat Jekatyerinburg, Oroszország: 1918. július 16. Tíz hónap telt el azóta, hogy forradalmárok vetettek véget II. Miklós uralkodásának. Ma este a fehérek hadserege afelé a város felé nyomul, ahol a bolsevikok fogva tartják a cárt és családját. Miklós már a megmenekülésükben reménykedik. Ehelyett hidegvérrel, módszeresen kivégzik a Romanovokat. Moszkva: napjainkban. Az oroszul folyékonyan beszélő, és az ország történelmét kitűnően ismerő atlantai ügyvédet, Miles Lordot izgalommal tölti el, hogy egy ilyen jelentős esemény előestéjén Moszkvában lehet. A kommunizmus és egy sor gyengekezű kormány bukása után az orosz nép a monarchia visszaállítására voksolt. Az új cárt egy különlegesen kinevezett bizottság fogja kiválasztani II. Miklós távoli rokonai közül, Milesnak pedig az a dolga, hogy a befolyásos nyugati üzletemberek egy csoportja által favorizált cárjelöltet átvilágítsa.

480 oldal Kartonált 204120

Donovan ezredes tréfája I-II. Az utolsó hvárezmi nyár A hvárezmi birodalom Ázsia leghatalmasabb államainak egyike volt, és az az erő döntötte porba, amely csaknem elpusztította Magyarországot is: a mongol hódítás. Mielőtt azonban összeomlott volna, akaratlanul is vendégül látta az ősellenség uralkodójának, Dzsingisz kánnak az unokáját, Kubilájt.

Az asszony, akit megszúrt a skorpió Báthory Orsi történetei Debby O’Hara rosszat sejt: valami nincs rendben frissen vásárolt birtoka körül. ,,Álmai Asszonya” - a hajdani Báthory Orsi, azaz Az Asszony, Akit Megszúrt A Skorpió - egyre gyakrabban jelenik meg előtte, közeledő veszélyre figyelmeztetve őt.

Leslie L. Lawrence nem adja fel: tovább keresi a néhai Donovan ezredes gyémántjait, akárcsak lord Carrick, Mr. Butler, Mr. Atkinson és a váratlanul feltűnt, kései leszármazott, Igor Donovan is. Előbb az indiai Csennaiba indulnak, majd egy sikertelen sírrablás után fel, a Himalájába. Útjuk közben kalandok sora várja őket, a himalájai kolostorban pedig fény derül a titokra: léteznek-e egyáltalán Donovan ezredes legendás gyémántjai?

360 oldal Kartonált 204124 456 oldal Kartonált 204125 474 oldal Kartonált 204123 Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 62 lej Klub ár: 55 lej Ker.ár: 62 lej Klub ár: 55 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej

Lisa Lutz

Kaland

Az utas Eltűnni a legkönnyebb... A férje holtteste még ki sem hűlt a lépcső alján, de „Tanya Dubois” már menekül is. Megint. Mikor a rendőrség rájön majd, hogy ő igazából nem is létezik, olyan kérdéseket tennének fel, melyekre nem válaszolhat. Hősnőnk mindent megtenne, hogy a múltjára ne derüljön fény, így keresztül-kasul utazik az USA-ban, folyton új személyazonosságot kreálva magának. Útközben összefut Domenickel, egy rejtélyes szándékú zsaruval, és egy problémás nővel, Blue-val, aki átlát a szitán, és akiről nem lehet tudni, barát-e vagy ellenség. Végül azonban, mikor a múltat már nem lehet többé a szőnyeg alá söpörni, „Tanya” hazarohan, hogy szembenézzen a lehető legsötétebb titokkal. A Holtodiglan és A lány a vonaton nyomdokain haladva Az utas sistergő mozgalmassága, felejthetetlen hősnője és zseniális cselekménye egész éjjel ébren tart, a végére érve pedig a döbbenetes lezárás egész egyszerűen fejbe kólint. Vesd bele magad az izgalmakba!

384 oldal Kartonált 204121

Leszámolás

John Grisham Örangyalok

Egy floridai városkában egy este az irodájában lelövik Keith Russót, a fiatal ügyvédet. A gyilkos nem hagy nyomot, nincsenek igazán tanúk, se valódi indíték, a rendőrség mégis gyorsan letartóztatja a fekete Quincy Millert, aki válóperes ügyében állt egykor kapcsolatban az áldozattal. Miller élete végéig börtönbe kerül, épphogy megússza a halálbüntetést.

A kakas bár Mark, Todd, Gordy és Zola végzős joghallgatók. Az évek alatt felvett hallgatói kölcsönből olyan hatalmas adósságot halmoztak fel, amelyet akkor is csak bajosan tudnának visszafizetni, ha jó állást találnának a diploma megszerzése után, de még erre sincs sok esélyük.

1946, a Mississippi állambéli Clanton. Pete Banning a kisváros köztiszteletnek örvendő polgára, a poklok poklát megjárt háborús hős, jó nevű család leszármazottja, két felnőtt gyerek apja, a metodista gyülekezet odaadó tagja. Egy hűvös októberi reggelen a férfi szokásához híven korán kel, a város központjába hajt, besétál a metodista templomba és halálos nyugalommal lelövi a barátját, Dexter Bell lelkészt.

472 oldal Kartonált 204126 399 oldal Kartonált 204127 630 oldal Kartonált 204128 Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 68 lej Klub ár: 61 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 68 lej Klub ár: 61 lej

Tom Clancy

Harckészültség Tom Clancy magyarul most először kiadott regényében a Kínai Népköztársaság hosszú évtizedeken át regnáló vezetőjének halála utáni hatalmi zűrzavarban a kínai hadsereg elfoglal egy vitatott hovatartozású ázsiai szigetcsoportot, melynek térségében gazdag olajlelőhelyeket sejtenek. Az agresszióból nemzetközi konfliktus alakul ki, amely a nagyhatalmi egyensúly megbomlásához is vezethet. Amikor egy amerikai zászló alatt tevékenykedő olajkutató hajót is támadás ér, az Egyesült Államok hadserege nem nézheti tovább ölbe tett kézzel az eseményeket, ezért a haditengerészet a térségbe vezényli legmodernebb nukleáris vadász-tengeralattjáróját, a USS Cheyenne-t, amelynek feladata megakadályozni a kínaiak további térhódítását. Nem számolnak azonban azzal, hogy a konfliktusba beavatkozik az orosz haditengerészet is. Tom Clancy a tőle megszokott klasszikus, valósághű stílusban eleveníti meg a felszín alatt kialakuló egyre feszültebb harci helyzetet, a Los Angeles, Tájfun, Alfa és Akula osztályú tengeralattjárók küzdelmét, melyek mind koruk csúcstechnológiáját képviselő harci eszközei.

446 oldal Kartonált 204122

12

Ker.ár: 76 lej Klub ár: 68 lej

Robert Harris iss

Tiszt és kém m

Gabriel Russ

Dreyfus-ügyy kémkedés és összeesküvés 1895. Párizs. Georges Picquart katonatiszt élénk figyelemmel kíséri, ahogy a németeknek való kémkedéssel vádolt katonatársát, a zsidó származású Alfred Dreyfust perbe fogják és nyilvánosan megalázzák.

Az apa Te meddig mennél el, hogy megvédd a gyermeked? Történet egy apáról és lányáról, akiket elszakít egymástól a kegyetlen világ. Az amerikai álom. Hírnév és csillogás. William Coleman-nek mindez megadatott.

Wilbur Smith - Chris Wakling

Felhőszakadás Jack Courtney kalandjai A tizennégy éves Jack Courtney gazdag bankár szülei feladják állásukat, hogy környezetvédelmi alapítványuk alapító tagjaiként idejüket és pénzüket bolygónk megmentésére fordítsák.

496 oldal Keménytábla 296 oldal Keménytábla 204129 204130 320 oldal Kartonált 204131 Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 62 lej Klub ár: 55 lej Ker.ár: 54 lej Klub ár: 48 lej

Telefonon: 0734-060 731


Génhiba

Jo Nesbo

Robin Cook

A birodalom Az autószerelő Roy békés, egyszerű életet él tanyáján, és egy benzinkutat üzemeltet a közeli faluban. Amikor öccse, Carl hosszú idő után hazatér külföldről, nemcsak barbadosi feleségét, Shannont hozza magával, hanem egy magashegyi wellnesshotel terveit is, amely reményei szerint majd felpezsdíti a környék életét.

Gina LaManna Camilla Läckberg

Ezüstszárnyak Faye biztosra veszi, hogy újra sínre került az élete. Gondtalanul éli világát egy szép kis olaszországi faluban, miközben a volt férje, Jack rács mögött ül Svédországban, Revenge nevű cége pedig meghódítani készül az Egyesült Államok piacát.

Apró bűneink Miért vallaná be négy nő ugyanannak a gyilkosságnak az elkövetését? Vendégek érkeznek az év esküvőjére egy kaliforniai luxusszállodába. A meghívottak között szerepel négy főiskolai barátnő is - Ginger, Lulu, Emily és Kate -, akik a diplomaosztójuk óta nem találkoztak.

Genezis

Amikor Kera Jacobsen, a 28 éves szociális munkás holtteste Laurie Montgomery igazságügyi orvos szakértő boncasztalára kerül, elsőre úgy tűnik, újfent gyarapodott a kábítószer-túladagolás áldozatainak száma. A tekintély nem tisztelő, rossz modorú Aria Nichols patológus rezidens szerint azonban másról lehet szók.

A New York-i metróban összeesik egy fiatal nő, és még mielőtt a mentő a kórházba érne vele, meghal. A súlyos fertőzés okozta haláleset elgondolkodtatja Jack Stapleton törvényszéki szakértőt, aki a száz évvel korábbi, világméretű spanyolnáthajárvány veszélyétől tartva alaposabb vizsgálatba kezd. Mint kiderül, a nő szívátültetésen esett át, de semmi nem indokolta, hogy szervezetét vírus támadja meg.

480 oldal Kartonált 204132 320 oldal Kartonált 204133 325 oldal Kartonált 204134 400 oldal Kartonált 204141 400 oldal Kartonált 204142 Ker.ár: 70 lej Klub ár: 62 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 60 lej Klub ár: 53 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Szántó Dániel

Egy pap vallomása

Josh Malerman

Vizsgálat J egy erdő mélyén megbúvó intézetben tanul, elzárva a külvilágtól. Ő csak egy a huszonhat fiú közül, akik mind apjukként tekintenek az iskola rejtélyes alapítójára.

Titkos vacsorák Négy fiatal férfi luxuslakást bérel Rio de Janeiroban. Amikor adósságba keverednek, pokoli ötletet találnak ki. Elkezdenek különleges vacsorákat szervezni dúsgazdag, elit ügyfelek számára. És a szokatlan gasztronómiai vállalkozás nem várt mértékben szárnyalni kezd...

Scott Turow

Az utolsó tárgyalás Egy utolsó ügy, amely mindent kockára tesz. A nyolcvanöt éves, híres védőügyvéd, Alejandro “Sandy” Stern egészsége megrendült, szelleme azonban még mindig ugyanolyan eleven, mint karrierje csúcsán.

400 oldal Keménytábla 204135 400 oldal Kartonált 204136 512 oldal Kartonált 204137 Ker.ár: 75 lej Klub ár: 66 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 68 lej Klub ár: 61 lej 416 oldal Kartonált 204143

Luca Veste

Dan Simmons

Vérbeli barátok

Fullasztó tél

Egy utolsó buli, mielőtt a hat jó barát végleg maga mögött hagyja a fiatalságot. Egy gátlások nélküli éjszaka, ami sokkoló véget ér. Egy hulla, amitől meg kell szabadulni. Egy titok, amiről soha senki, semmilyen körülmények között nem beszélhet. Egy eskü, amit valaki megszegett. Egy sorozatgyilkos, aki nem nyugszik, amíg nem vadássza le mind a hatot...

A dermesztő nyár fullasztó télbe fordul. Dale Stewart azt hitte, gyerekkorában végleg megszabadult a sötétségtől, ám nagyobbat nem is tévedhetett volna. Az egykor köztiszteletben álló egyetemi oktató és regényíró élete kisiklott: felesége elhagyta, karrierje romokban, sőt egy katasztrofális viszonyt követően még öngyilkosságot is megkísérel.

Berill Shero

Halál a szalonban 1939 nyara, Magyarország Kondorossy Miklós tábornok a negyvenedik születésnapját készül megünnepelni a birtokán. Tizenhét főt hívott meg, de miért épp őket választotta? Az egyik vendéget, Horányi Bellát hátba szúrják egy ellopott tőrrel..

Stephen King

Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej

Mr. Mercedes

A remény rabjai

Egy pangó közép-nyugati kisvárosban, a fagyos kora hajnali órákban munkanélküliek százai állnak sorban az állásközvetítő előtt. Egyszer csak egy magányos sofőr a tömegbe hajt egy lopott Mercedesszel, visszatolat, majd újra gázol, aztán elmenekül a helyszínről, nyolc halottat és tizenöt sérültet hagyva maga után.

Mit tehet a fogoly, ha életfogytiglanra ítélik? Ha senki sem hiszi el, hogy ártatlan? Miben bízzon? A kegyelemben? A szökésben? Megannyi kérdés, amelyre „A remény rabjai” végén, de csak a legvégén kapjuk meg a feleletet. A könyvből a szerző további három kisregényét is megismerheti az olvasó.

448 oldal Keménytábla 764 oldal Keménytábla 448 oldal Kartonált 204138 204 oldal Kartonált 204139 400 oldal Kartonált 204140 204144 204145 Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 47 lej Klub ár: 42 lej Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej

Rendeljen e-mailben: rendelesbibliofil@yahoo.com

13

Krimi

Raphael Montes

„- Honnan értesült az emberrablásokról? - kérdezte kásás hangon. Mihály atya felnevetett: - Onnan, hogy én tüntettem el őket. - Maga? - Viktor nem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el. - Én bizony. Elraboltam őket, koporsóba fektettem a testüket a föld alá valahol messze innen, és otthagytam őket. Van levegőjük, némi italuk és élelmük. Úgy számoltam, hogy nagyjából egy hétig húzzák. Persze csak ha elég kitartóak.” Egy hitében megrendült katolikus pap. Egy megszállott elme kísérlete, elevenen eltemetett kísérleti alanyokkal. Egy őrült nyomozás, ahol nem az elkövetőt kell megtalálni, hanem az áldozatokat. Egy kiégett nyomozó és egy törtető nyomozónő küzdelme, miközben az óra kérlelhetetlenül tovább ketyeg... Szántó Dániel harmadik regénye egy elképesztően nyomasztó és izgalmas bűntény felderítésének magával ragadó története a koszos, maffiózók uralta, csodálatos Budapesten.


Agatha Christie Paddington 16:50 Mrs. McGillicuddy épp a karácsonyi bevásárlásából utazik haza, amikor a mellette párhuzamosan haladó másik vonat egyik ablakán hirtelen felszalad a roló. Borzasztó látvány tárul az idős hölgy szeme elé: egy férfi fojtogat egy harminc év körüli nőt, aki végül holtan omlik gyilkosa karjaiba. Megérkeztekor Mrs. McGillicuddy hiába értesíti a rendőrséget, a holttestnek nyoma vész, és a gyilkosságról sem tud senki...

316 oldal Kartonált 204153

Gyilkolni könnyű

Tommy és Tuppence fiatalok, jól szituáltak, és boldogan élnének, ha végre történne valami az életükben. Tuppence a vásárlással töltött, egyhangú hétköznapokon izgalomra vágyik, kalandokról ábrándozik

“Nem, nem, fiatalember, ebben téved. Gyilkolni könnyű” - ezzel zárja Miss Pinkerton a falujában történt titokzatos halálesetekről szóló beszámolóját, amit utastársának, a gyarmatokról hazatért egykori rendőrnek, Luke Fitzwilliamnek mesél.

311 oldal Kartonált 204154

292 oldal Kartonált 204155

Rejtély az Antillákon A Karib-tenger partján fekvő Arany Pálma Szálló vendégei kellemes napokat töltenek az idilli környezetben. Kényelmükről a szálloda új tulajdonosa, egy fiatal házaspár, Molly és Tim Kendal gondoskodik. Egy nap az idős Palgrave őrnagy, szokásához híven, számtalan kalandjai egyikével traktálja kissé unott hallgatóságát.

256 oldal Kartonált 204156 Kötetenként: Ker.ár: 49 lej

Klub ár: 43 lej

Lee Child

204146

Cinkostársak

Krimi

Dov Alfon

A pók hálójában

Az ügy

Hosszú éjszaka Párizsban

Amikor a párizsi Charles de 373 oldal 204148 368 oldal 204147 Dean R. Koontz Gaulle repülőtéren egy izraeli Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej technológiai vállalat menedzse- Kötődés re eltűnik egy vörös ruhás nővel, mindenki pikáns kis kalandot sejt. Izrael azonban állandó harckészültségben áll, és Zeév Abadi ezredes, a hírhedt izraeli hírszerző alakulat, a 8200-as egység frissen kinevezett parancsnoka történetesen ugyanazzal a géppel érkezik a francia fővárosba.

Összeesküvés

Sohanapján

356 oldal 204150 352 oldal 204149 Ker.ár: 60 lej Klub ár: 53 lej Ker.ár: 60 lej Klub ár: 53 lej

Woody Bookman tizenegy éves, de még soha életében nem szólalt meg. Még akkor sem, amikor az apja egy borzalmas balesetben szörnyethalt. Még akkor sem, amikor az anyja, Megan, azt mondja neki: szeretlek, Woody. Megant csak a fia boldogsága és épsége érdekli.

David Baldacci

Egy perccel éjfél előtt Atlee Pine 2. Pine és az asszisztense, Carol Blum visszatérnek az ügynök szülővárosába, hátha ki tudnak deríteni valamit azzal a végzetes éjszakával kapcsolatban, amikor Mercy eltűnt, Atleet pedig majdnem megölték.

447 oldal Kartonált 204157 400 oldal Kartonált 204158 448 oldal Kartonált 204159 Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej

Samantha Downing

Ő kezdte

Simon Winchester

A professzor és az őrült

Brad Thor

Daniel Silva

Mese gyilkosságról, tébolyról és egy szótárról Dr. James Murray, az Oxford English Dictionary szerkesztője többéves levelezést követően 1896-ban úgy dönt, meglátogatja a szótár legtermékenyebb és legprecízebb önkéntesét.

Az idegen ügynök

Az új lány

Jeff Abbott

Scott Harvath minden szempontból a legalkalmasabb a feladatra, hiszen nemcsak tapasztalt kém, de ex-SEAL-kommandósként a harctól sem riad vissza. A Kaukázus mélyén azonban az oroszok is bevetik saját különleges ügynöküket.

Az előkelő svájci iskolában rejtély övezi annak a diáknak a kilétét, aki egy reggel államfőhöz méltó autókonvojjal érkezett. Állítólag egy gazdag nemzetközi üzletember lánya, de apja valójában Khalid bin Mohammed, a szaúdarábiai trónörökös.

A csendes texasi kertváros parkjában holtan találják Danielle Robertset, a közösség sikeres, szeretett és megbecsült örökbefogadási tanácsadóját, aki számos helyi családnak hozta el a szülői lét örömét.

Nem akarod tudni

Beth, Portia és Eddie Morgan évek óta nem találkoztak egymással, amire jó okuk volt. De amikor jómódú nagyapjuk meghal, és a végrendeletében egy utolsó kívánság teljesítéséhez köti a több millió dolláros örökségét, a testvérek és házastársaik kénytelenek összejönni egy autós kirándulásra, amelynek során átszelik az országot.

240 oldal Keménytábla 204151 424 oldal Kartonált 204152 400 oldal Kartonált 204160 342 oldal Kartonált 204161 336 oldal Kartonált 204162 Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 60 lej Klub ár: 53 lej Ker.ár: 60 lej Klub ár: 53 lej Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 62 lej Klub ár: 55 lej

14

Rendeljen telefonon: 0265-323 023


Ahmet Hamdi Tanpinar

Belső béke

Danielle Steel eel

Apja nyomdokában

A kastély

CCsendes Cs e éj

Winona Farmington mindig i di arról álmodozott, hogy az egyetem elvégzése után elköltözik otthonról, az unalmas kis michigani városkából. De az élet közbeszólt, és ő lehorgonyzott egy olyan munkahelyen, ahol kreativitását nem becsülik, és egy olyan férfi mellett, aki csak a testét szereti.

Mi Miután Emma Watts hétévesen szerepet kap egy nagy sikerű tévésorozatban, rövid idő alatt ő lesz az egyik leghíresebb gyerekszínész. A kislány született tehetség, méltó családja hírnevéhez, nagyanyja ugyanis korának legnagyobb filmcsillaga volt.

Jakob és Emmanuelle a háború poklában kerülnek közel egymáshoz Németországban. Magányos túlélők, akik mindenüket elvesztették: egyiküket sem várja már se szerető család, se egy hely, amelyet az otthonuknak mondhatnának, ezért úgy döntenek, áttelepülnek Amerikába, a lehetőségek hazájába.

„A testünk az, amit a legkönnyebben odaadunk egymásnak; az igazi kihívás, hogy az életünket is oda tudjuk adni. Ha két ember nagyon szerelmes egymásba, az azt jelenti, hogy a tükörbe két külön személy lép be, de onnan már egyetlen lélekként lépnek ki!” Ezt vallja a szerelemről a regény főhőse, egy önmarcangoló fiatal török értelmiségi, aki az átalakuló világ rendjében igyekszik megtalálni önmagát, belső békéjét, miközben az egész világ a háborúra készül. Egy váratlan találkozásnak köszönhetően beleszeret Nuranba, akiben a szerelmen túl szellemi partnerére is talál. Együtt fedezik fel a várost, a hagyományos török zene, a török kultúra és a múlt értékeit. Hitük szerint ugyanis meg kell őrizni a régi Kelet kincseit és csak így nyithatnak az új világ és Nyugat felé. A regény harmadik főszereplője pedig maga Isztambul, amely különös melankóliájával meghatározza az ott élők sorsát is. Egy nem mindennapi szerelmi történet részesei lehetünk, melyet a társadalmi elvárások és a körülmények nagyban befolyásolnak. Varázslatos sétát tehetünk Isztambulban, hajózhatunk a holdvilágos Boszporuszon, megismerkedhetünk a város különös lakóival és más dimenziókba repülhetünk a hagyományos török zene szárnyán... Mindezt Tanpinar utánozhatatlan, költészetbe hajló nyelvezetének tolmácsolásában.

321 oldal Kartonált 204163 317 oldal Kartonált 204164 317 oldal Kartonált 204165 Ker.ár: 46 lej Klub ár: 40 lej Ker.ár: 46 lej Klub ár: 40 lej Ker.ár: 46 lej Klub ár: 40 lej 452 oldal Kartonált 204173

Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej

Gill Paul

Jackie és Maria

Mióta megszerettelek

Egy napon Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, Lou elvállalja egy harmincöt éves férfi gondozását, aki súlyos balesete után depressziósan és mogorván tölti a napjait.

A trilógia világszerte milliók által várt újabb kötetében tovább folytatódik a hatalmas sikert aratott Mielőtt megismertelek című regényben bemutatott Lou Clark története. Lou sok mindent tud. Pontosan tudja például, hogy milyen nagy a távolság új New York-i otthona és londoni barátja, Sam lakása között.

Mielőtt megismertelek

Miután elvesztettelek Hogyan győzhetjük meg magunkat arról, hogy érdemes tovább élni? Lou számára a Will utáni élet azzal jár, hogy meg kell tanulnia újra szeretni - vállalva mindazt a veszélyt, ami ezzel jár. Többé már nem egy hétköznapi életet élő, hétköznapi lány.

488 oldal Kartonált 204166 496 oldal Kartonált 204167 447 oldal Kartonált 204168 Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej 522 oldal Kartonált 204174

Ker.ár: 70 lej Klub ár: 62 lej

Nora Roberts

Képregény az életem A képregényíró és -rajzoló Mitch agyából hősök egész sora pattan elő, ám önmagát egészen addig nem tartja rendkívüli embernek, amíg egy új család nem költözik a házukba. Amikor Radley, Hester kilencéves fia megtudja, hogy kedvenc képregényfigurájának megalkotója csak néhány emelettel lejjebb lakik, Mitch hirtelen hőssé magasztosul a szemében.

Királyt Skóciának!

Tánclépésben

Serena MacGregor, a Skót-felföld tüzes szépsége az angolok iránti csillapíthatatlan gyűlölet jegyében él. A finom úrihölgyek által elkényeztetett Lord Ashburn igencsak meglepődik, amikor először találkozik barátja húgával, a fékezhetetlen és csodaszép Serenával.

Maddy O’Hurley-nek sikeres pályája csúcsán sem jelent sokat a hírnév s mindaz, ami vele jár. Neki egyedül a tánc a fontos - míg Reed Valentine-t csak az üzlet és a hatalom érdekli, amikor elhatározza, hogy lemezen kiadja a musical zenéjét, amelyben a lány fellép.

Lángoló jég Hat hete érkeznek az egyre obszcénabb fenyegetéseket tartalmazó üzenetek és a telefonba suttogott, őrült, szerelmes vallomások. Bár a lányt kemény fából faragták, és sokat küzdött azért míg feljutott karrierje csúcsára, most segítségért folyamodik.

Julia Gregson

A naptól keletre 1928 ősze: A Kaiser-i-Hind utasszállító hajó Bombay felé tart. A D38-as kabinban utazik Viva Holloway, a fiatal és tapasztalatlan társalkodónő, aki hatalmas fába vágta a fejszéjét.

284 oldal Kartonált 204169 287 oldal Kartonált 204170 285 oldal Kartonált 204171 280 oldal Kartonált 204172 425 oldal Kartonált 204175 Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 62 lej Klub ár: 55 lej

Rendeljen e-mailben: rendelesbibliofil@gmail.com

15

Romantikus

Jojo Moyess

Jackie Kennedy szép volt, kifinomult, és azon gondolkodott, hogy elhagyja-e ambiciózus, fiatal szenátor férjét. A nyilvánosság előtt zajló élet egy túlságosan törekvő és hűtlen férfi oldalán kezdte lelkileg megtörni. Így amikor ajánlatot kapott, hogy pihenjen pár napot a milliárdos Ari Onassis luxusjachtján, könnyen igent mondott... egy olyan találkozásra, ami végül megváltoztatta az életét. Maria Callas operakarrierje csúcsára ért, széles körben a valaha élt legjobb szopránként emlegették. Azután bemutatták görög honfitársának, Aristotle Onassisnak, a világ egyik leggazdagabb emberének. Gyermektelen, a szeretetet is egyre inkább nélkülöző házassága gúzsában vergődve, miközben az operaigazgatók és a sajtó is nagy nyomás alatt tartotta, Maria azon kapta magát, hogy minden a feje tetejére áll e miatt a kivételesen intelligens és elbűvölő férfi miatt...


Eva Chase

Clara

Borsa Brown

Borostyánba szőtt titkok

Egy világot felforgató szerelem története Az 1860-as évek ipari forradalma, a Carnegie-birodalom felemelkedése idején Clara Kelley bevándorlóként érkezik Írországból Amerikába, s az ismert iparmágnás, Andrew Carnegie házába kerül cselédlányként. Clara azonban nem az, akinek hiszik.

A végzet

A 15 éves Amber Alton jól tudja, hogy az órák máshogyan járnak Black Rabbit Hallban, ebben az ősi cornwalli házban. A végtelenbe nyúló nyarak tökéletesek a rejtélyekkel és nyúlüregekkel teli birtokon - egészen addig a viharos éjszakáig, amikor minden megváltozik.

Öt év múlva

Madeline Hunter - Sabrina Jeffries - Mary Jo Putney

Nell és Van gyermekekként találkoznak, amikor a szüleik egymásba szeretnek, de egy tragédia után el kell válniuk egymástól. Öt évvel ismét találkoznak, immár egészen más érzelmekkel, de ezúttal sem maradhatnak együtt. A következő két évtizedben a sors ötévenként újra és újra összehozza őket. Elérhetik egyszer a boldogságot? És vajon egymástól...

Három történet a romantikus regények királynőitől. Caroline bosszút akar állni Thornhill bárón, a hírhedt nőcsábászon, ezért egy cselt eszel ki ellene. Cassandra unokahúgát a család barátja megszökteti egy bálról egy notórius hozományvadász elől, Cass pedig hamarosan vonzódni kezd a férfihoz.

Paige Toon

Marie Benedict

Robert Cooper, az USA Delta Force alakulatának tagja. Egy napon különös bevetésre küldik: egy titokzatos védett személyt kell eljuttatnia Venezuelából Amerikába. Gloria G. C. olyan nő, akit az Amerikai Egyesült Államok vesz védelmébe, de hogy miért, azt rejtély övezi.

Téli csábítás

Romantikus

416 oldal Kartonált 204179 380 oldal Kartonált 204176 581 oldal Kartonált 204182 324 oldal Kartonált 204183 312 oldal Kartonált 204184 Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 70 lej Klub ár: 62 lej Ker.ár: 60 lej Klub ár: 53 lej Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej

Federico Moccia Kimberley Freeman

Duett Egy németországi faluban a fiatal Ellie operaénekesi karrierről dédelget csillogó álmokat. Nagyravágyó ambíciói rengeteg csalódást, sóvárgást és bánatot hoznak majd számára. Londonban a tinédzser Angie megszökik otthonról és Penny Bright néven a popszínpadok ünnepelt kedvence lesz.

Daphne Du Maurier

A Manderley-ház asszonya A történetet elmesélő, mindvégig névtelen főszereplő, az új, érzékeny úrnő híven beszámol ennek az életnek a fonákjáról is: a titkos bűntudatról, a szorongásról, a rettegésről, ami ugyanúgy elválaszthatatlan Manderleytől, mint a kényelem és a fényűzés.

Ezer éjszaka nélküled

Papp-Szabó Vanília

Örökség Mit tennél, ha a kezedbe hullanának egy hotel kulcsai? És ha az a hotel éppen Kenyában lenne? Tamira Savannah King magyar édesanyjától örökölt virtussal úgy dönt, ez pont a megfelelő alkalom arra, hogy vőlegényét és unalmas munkáját hátrahagyva rendbe szedje az életét, és Budapestről Nairobiba repül.

Clare Pooley

Őszinte szavak Julian Jessop, a hetvenes éveiben járó, különc művész úgy hiszi, hogy a legtöbb ember nem igazán őszinte sem egymással, sem önmagával. Az idős férfi azonban belefáradt már, hogy mások elől rejtegesse a mélységes magányt, amit érez..

Sofia, a híres zongoraművésznő barátai és ismerősei úgy tudják, a munka miatt költözött Oroszországba. Sofia valójában elmenekült Andreával kötött házasságából, amelyben magányosnak érezte magát; de legfőképpen Tancredi elől, aki válságba döntött mindent, amit Sofia addig biztosnak tudott, aztán csak romokat hagyott maga után.

559 oldal Kartonált 204178 448 oldal Kartonált 204177 288 oldal Kartonált 204185 381 oldal Kartonált 204186 408 oldal Kartonált 204187 Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 60 lej Klub ár: 53 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej

Julia Drosten Nicholas Sparks

Visszatérés Amikor egy afganisztáni bevetés során bombarobbanásban megsérül, Trevor Benson katonai orvos kénytelen hazatérni a nagyapja által ráhagyott házba. Nemsokára találkozik a gyönyörű, ám titkokkal terhelt rendőrnővel, Natalie-vel, és nem tud megálljt parancsolni az érzelmeinek: beleszeret.

Mogador oroszlánja

Baráth Viktória

Egy okos nő küzdelme a szerelméért és a családjáért. Az 1830as évek Londonjában a házasság jelentette Sibylla számára a kiutat a szabadság és az utazás felé - amíg a férje bűntettei a családja biztonságát nem fenyegették. Amikor Benjamin Hopkins, apja kereskedőcégének ambiciózus alkalmazottja érdeklődést mutat felé, rádöbben, hogy a házasság az egyetlen esélye a menekülésre.

Igazság I. Hannah Jones, a harmincas évei közepén járó fiatal nő a miami ügyészségen dolgozik. Egy múltbéli botlása miatt a főnöke csak gyakornoki feladatokat bíz rá, ám amikor a férfi lányát megerőszakolják, Hannah kap egy lehetőséget, hogy ügyészként vehessen részt a vád képviseletében.

Az igazság nyomában Az igazság árnyékában Igazság II. Váratlan fordulatok a tárgyalóteremben Hannah Jones immár San Franciscóban egyengeti karrierjét. Ő az iroda első számú védőügyvédje, így amikor egy fekete férfit gyilkossággal vádolnak, ő kapja a feladatot, hogy képviselje a védelmet.

Az igazság ára Igazság III. Hannah élete legnehezebb ügyével néz szembe, amikor egyik pillanatról a másikra a saját jövője lesz a tét. Egy napsütéses reggelen minden összedőlni látszik, és ő az egyetlen, aki ezt megakadályozhatja. Munkája már eggyé vált a magánéletével, nem szabadulhat a döntései súlya alól. ?

344 oldal Kartonált 204180 547 oldal Kartonált 204181 426 oldal Kartonált 204188 343 oldal Kartonált 204189 344 oldal Kartonált 204190 Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej Ker.ár: 60 lej Klub ár: 53 lej Ker.ár: 60 lej Klub ár: 53 lej Ker.ár: 60 lej Klub ár: 53 lej

16

www.bibliofilkonyvklub.com


Nicolas Aubin - Vincent Bernard - Nicolas Guillerat - Jean Lopez

A második világháború infografikája Richard Dargie

Merényletek Hitler ellen Bánó Attila

30 új meghökkentő eset a magyar történelemből 30 újabb meglepő történet a magyar történelem vérzivataros századaiból. Szó lesz itt többek között a francia koronára áhítozó, 14. századi posztókészítőről, a mohácsi csata után a királyi kincseket Pozsony felé menekítő Habsburg Máriáról.

Martin Dugard - Bill O’reilly

Az SS kiiktatása Hajsza a történelem legkegyetlenebb háborús bűnösei után A Harmadik Birodalom rémtetteire már közvetlenül a második világháború lezárása után fény derült, ezért a népirtást elkövető háborús bűnösök jellemzően a szökés mellett döntöttek.

Férfiak és nők, akik megpróbálták megváltoztatni a történelmet Milliók reménykedtek Adolf Hitler halálában, ám csak néhányan rendelkeztek azokkal a képességekkel, azzal az eltökéltséggel és lehetőséggel, hogy merényletet kísérelhessenek meg ellene. A Harmadik Birodalom messianisztikus vezetője ellen állítólag 42 merényletet kíséreltek meg, közölük harmincnál többet dokumentumok igazolnak. .

A valóban páratlan, előzmények nélküli kötet a II. világháború kiváltó okait, lefolyását és következményeit az infografika eszközeivel foglalja össze lélegzetelállító szemléletességgel. A világtörténelem legnagyobb katonai konfliktusáról mára hatalmas mannyiségű adat gyűlt össze a kutatások eredményeképpen. Ezt a hadtörténetírás hagyományos módszereivel szinte lehetetlen átfogni és az olvasóközönséghez eljuttani. Az infografika mint kommunikációs csatorna alkalmas arra, hogy a laikus olvasó is megértse az adatok jelentőségét, ugyanakkor megfelel a politika-, gazdaság-, társadalom- és hadtörténet legszigorúbb tudományos követelményeinek is. .

192 oldal Kartonált 204200 Ker.ár: 122 lej

Klub ár: 108 lej

288 oldal Keménytábla 204191 320 oldal Kartonált 204192 208 oldal Kartonált 204193 Ker.ár: 76 lej Klub ár: 68 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 55 lej Klub ár: 49 lej

Bill Bryson

Királyi esküvők a történelemben

Peter Frankopan an

M. Langthorne - Matt Richards

A rejtőző sereg Csaknem hetvenöt éve, hogy az MI9 megálmodta a második világháború legmerészebb menekítési és megtévesztési tervét. Kigondolója Airey Neave volt, azon elsők egyike, akiknek valaha is sikerült megszökniük Colditzból.

Egy új világtörténet A világtörténelem új szempontok alapján megfogalmazott nagy áttekintése, a Selyemutak szemkápráztató feltérképezése azoknak az erőknek, amelyek birodalmakat virágoztattak fel és taszítottak a mélybe, áruk és eszmék áramlását irányították, napjainkban pedig a nemetközi viszonyok és folyamatok új fejezetének kezdetét ígérik.

208 oldal Kartonált 204194 668 oldal Kartonált 204195 Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 114 lej Klub ár: 101 lej

Emma Marriott

Királynők és királynék a történelem viharában A királynők és királynék a történelem során mindig jelentős hatalommal és befolyással bírtak, közülük mégis meglepően kevésnek jutott osztályrészül az őt megillető figyelem és hírnév.

Amikor Viktória királynő 1840. február 10-én hozzáment Albert szász-coburg-gothai herceghez, a családjaik boldogok voltak. Nemcsak hogy beteljesültek dinasztikus álmaik, de az ifjú pár azt is elérte, amiről annyi más uralkodó csak álmodott: szerelmesek voltak.

Bill Bryson nagy fába vágta a fejszéjét. Olyan dolgokról ír, amelyek a legtöbb embert általában halálra untatják, geológiáról, kémiáról és részecskefizikáról. Megtalálja a módját, hogy felkeltse még az olyan olvasó érdeklődését is, akit soha nem érdekeltek a természettudományok..

531 oldal Keménytábla 144 oldal Kartonált 204201 204202 Ker.ár: 32 lej Klub ár: 29 lej Ker.ár: 98 lej Klub ár: 86 lej

320 oldal Kartonált 204196 Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej

Földi Pál

Nemzet és emlékezet csomag A Nemzet és emlékezet csomagban Hunyadi János, a magyar Anjouk, a magyar testőrség, Kossuth és Görgey, a magyar tűzérség áll a célkeresztben.

Kat.szám: 204293

Klub ár: 76 lej

Zolcer János

Gorbacsov titkai

Dan Jones

A keresztesek A Szentföldért vívott háborúk története A keresztesekben Dan Jones sajátos nézőpontból mutatja be a kereszténység és az iszlám között a középkorban csaknem négy évszázadon át dúló háborúskodást, amelynek hullámai a mai napig nem ültek el.

Letűnt korok, elveszett városok Az elveszett városok varázsa átível korokon és emberi tapasztaláson. Ki tudja, milyen okból, egy nép, egy kultúra, egy civilizáció létezett egy darabig, azután egyszer csak eltűnt.

Az ember, aki megváltoztatta a világot A történeteket személyesen Gorbacsovtól hallottam, és ötvöztem őket saját korábbi élményeimmel. Így megszületett egy kicsit szokatlan műfaj, a dokumentumriport-interjú-írói fantázia könnyed, olvasmányos formában előadott változata: a dokumentum-mese!

Nemere István

Ember és legenda csomag Kilenc könyv, kilenc ember aki legendává vált ! Bajcsy-Zsilinszky End-

re, Che Guevara, Ferenc József, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, 576 oldal Keménytábla 144 oldal Keménytábla 204197 204198 427 oldal Kartonált 204199 Nagy Katalin, Petőfi Sándor, Széchenyi István magánélete. Ker.ár: 98 lej Klub ár: 86 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Kat.szám: 204292 Klub ár: 90 lej

Rendeljen telefonon: 0265-323 023

17

Történelem

Selyemutak

Majdnem minden rövid története


María Aldave

500 év felfedezőútjai Immár öt évszázad eltelt, amióta a Magellán és Elcano nevéhez köthető tengeri expedíció körbehajózta a Földet. Ám nem csak Magellán, illetve a halála után Elcano tárt fel addig ismeretlen utakat. Könyvünkben egyebek közt beszámolunk Kolumbusz lenyűgöző útjairól; Cook kapitány csendes-óceáni utazásairól; névtelen vadnyugati kalandorokról, illetve Amundsennek és Scottnak a szélsőséges természeti erőkkel folytatott küzdelméről a Déli-sarkon. Ők valamennyien kész térkép nélkül utaztak, mert maguk alkották meg a térképeket, és semmilyen biztosítékuk nem volt sem a túlélésre, sem a visszatérésre. Kalandvágy hajtotta őket, a megismerés kíváncsisága, és többnyire a meggazdagodás reménye lendítette át őket a félelmen.

160 oldal Keménytábla Ker.ár: 130 lej

204203

Klub ár: 115 lej

Több mint 50 kutya és macskafajta szeretetteli, érzékeny leírása mellett gyönyörű képek sorakoznak. Annette Conn

Kutyák Könyv és játék egyben yben

204207 Jennifer Pulling

Macskák Könyv és játék egyben b

Gerald Durrell Istenek kertje

Madarak, vadak, rokonok

Olyan az egész, mintha megismétlődne a Teremtés, csak még rosszabbul. Egy bagolyból egész hadosztály támad, mire észbe kap az ember; a szobák valamennyi zugában szexőrült galambok tombolnak, a lakás dugig szárnyasokkal, mint egy madárkereskedés, nem is szólva a kígyókról, a békákról és az apró halakról, amelyeken Macbeth boszorkányai évekig megélhetnének.

Durrellék kalandjai folytatódnak! A Családom és egyéb állatfajták című kötettel induló Korfu-trilógia második részében a Durrell család - a pattanások sújtotta, csélcsap Margo, a fegyvermániás Leslie, a mizantróp írópalánta Lawrence, az állatbolond Gerry, valamint sokat tűrt édesanyjuk, Louisa - korfui életéből ismerhetünk meg újabb kacagtató történeteket.

204208 110 oldal Keménytábla 280 oldal Kartonált 204209 312 oldal Kartonált 204210 Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 60 lej Klub ár: 53 lej

Sarah Baxter

Természet

500 történelmi túra a Föld körül A történelmet, bár mindenhol jelen van, a legintenzívebben akkor élhetjük át, ha szó szerint benne járunk. Az 500 történelmi túra a Föld körül valódi kincs mindazok számára, akik többet akarnak tudni a bolygónk általános arculatáról, annak múltjáról és jelenéről. Ösztönző leírásaival, részletes térképeivel és csodálatos fényképanyagával 500, történelmi jelentőségű - természetes és mesterségesen kiépített - túraútvonalra kalauzolja el az olvasót, amelyek elbeszélik világunk kialakulását és az emberi faj történetét. Legyen szó rendszeresen túrázókról vagy azokról, akik a karosszékből lelkesednek a történelemért, könyvünk átfogó és változatos történelmi és kulturális kitekintést nyújt számukra térben és időben. Ennek nyomán sokan kedvet kaphatnak arra, hogy maguk is útra keljenek.

400 oldal Keménytábla Ker.ár: 130 lej

204204

Ellen Heidböhmer A bodza titkai

A gyömbér titkai

Egészség, szépség, konyha A bodzának meglepően erős a gyógyító hatása, elődeink már évezredekkel ezelőtt sem csak a megfázás tüneteinek enyhítésére használták. Fontos orvosi gyógynövény, hatóanyagai a gyökerében, a levelében, a virágjában és a termésében is megtalálhatók.

Egészség, szépség, konyha A g yömbérnek kimagasló az illóolaj-tartalma, gyulladáscsökkentő és tisztító hatású. Ez a csodagumó serkenti az anyagcserét, segít a különféle panaszok és betegségek megelőzésében, valamint támogatja a gyógyulási folyamatokat. .

Semmi sem lehetetlen Kalandok az Everesten Kilian Jornet egész élete arról szól, hogy az emberi teljesítőképesség határait feszegeti. Rengeteg sérülést szenvedett, hatalmas veszélyeknek tette ki magát, és olyan rekordokat ért el, amelyekkel az egész világot ámulatba ejtette.

Barátom, a filodendron Zöld harmónia az otthonunkban és a szívünkben Mindenki megérdemli, hogy megtapasztalja, milyen pozitív hatással van ránk, ha vannak növényeink, amelyekről gondoskodhatunk.

130 oldal Kartonált 204212 207 oldal Kartonált 204213 Klub ár: 115 lej 127 oldal Kartonált 204211 Ker.ár: 29 lej Klub ár: 26 lej Ker.ár: 62 lej Klub ár: 55 lej Ker.ár: 29 lej Klub ár: 26 lej

Fucskár J. Attila - Fucskár Ágnes Kilian Jornet

Summer Rayne Oakes

Orchideák, rózsák ák és egyéb virágok

Várak a Kárpát-medencében Ebben az albumban a Kárpátmedence 150 jelentősebb várát, várkastélyát és erődtemplomát mutatjuk be. Többségük tanúja volt a történelmi Magyarország zivataros időszakainak, de vannak köztük olyanok is, amelyek soha nem láttak harcokat - így vagy úgy mindnek egyedi sors jutott.

Kaktuszok és egyéb pozsgás növények Ez a különlegesen szép, elegáns kivitelű kötet közel száz kaktuszt és egyéb pozsgás növényt mutat be káprázatos művészi illusztrációkkal.

Az orchideák, a rózsák és a vadvirágok a növényvilág legfeltűnőbb képviselői. Intenzív színviláguk, valamint a méretükben és formájukban megmutatkozó sokféleség egzotikussá és különlegesen vonzóvá teszi őket, így a botanika rajongóinak szemében igazi kincsnek számítanak.

Felix Lill - Melissa Raupach

Neveljünk új növényt a konyhai maradékokból! Mi a közös a saláta torzsájában, a hagyma gyökerében és az avokádó magjában? Az, hogy mindegyikük a szemétben végzi. Ki gondolná, micsoda kiaknázatlan lehetőségeket rejtenek.

176 oldal Keménytábla 184 oldal Keménytábla 184 oldal Keménytábla 246 oldal Kartonált 204205 204206 204214 204215 126 oldal Kartonált 204216 Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 111 lej Klub ár: 98 lej Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej Ker.ár: 41 lej Klub ár: 36 lej

18

Rendeljen telefonon: 0734-060 733


7-féle

Jamie Oliver 5 hozzávaló Gyors és könnyű ételek Hihetetlen, de igaz: az 5 HOZZÁVALÓ Jamie Oliver 15. szakácskönyve magyarul! 2002-ben ismertük meg azt a kajla, mindig pörgő és vigyorgó srácot, aki megtanította főzni Nagy-Britanniát, és hatással volt az egész világ gasztronómiájára.

Egyszerű ötletek a hét minden napjára pjá Jamie Oliver az elmúlt 20 év alatt „tévés szakácsból” a gasztronómia megkerülhetetlen alakjává vált. Népszerűsége A pucér szakács (2002) magyar megjelenése óta itthon is töretlen, „éves rutinná” vált, hogy majd minden ősszel megjelenik egy új Jamiekönyv, hogy a lelkes olvasók újabb és újabb Jamie-fortélyokkal ismerkedhessenek meg..

Chelsea Ward

Vega Könnyű és finom zöldséges receptek A világ minden tájáról merített inspirációkkal ezek a zseniálisan egyszerű ételek a zöldségek igazi ünnepét jelentik, jóllakottá, elégedetté és boldoggá tesznek a hús hiányát észre sem veszed.

A művészi festés kézikönyve

Művészeti alaptechnikák Rajzolás

A vízfestés, az akrilfestés és az olajfestés mesterfogásai A MŰVÉSZI FESTÉS KÉZIKÖNYVE kezdő, középhaladó és haladó szinten, lépésről lépésre és a gyakorlatra koncentrálva mutatja meg a vízfestés, az akrilfestés és az olajfestés nélkülözhetetlen fortélyait.

Kalandozás a rajz és illusztrálás világában Tanuljuk meg használni az alapvető rajztechnikai szabályokat, és hozzunk létre friss, kifejező alkotásokat. A kötetben található kreatív gyakorlatok segítségével élvezetes módon fedezhetjük fel a különféle rajzeszközöket és alapanyagokat.

320 oldal Keménytábla 320 oldal Keménytábla 312 oldal Keménytábla 304 oldal Keménytábla 204217 204218 204219 204223 128 oldal Kartonált 204224 Ker.ár: 122 lej Klub ár: 108 lej Ker.ár: 130 lej Klub ár: 115 lej Ker.ár: 130 lej Klub ár: 115 lej Ker.ár: 106 lej Klub ár: 94 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej

A bor világatlasza A világ borkínálata sokféle módon változott az utolsó, 2013-as kiadás óta. A klímaváltozás hatásai, a fenntarthatóság felé való elmozdulás, az időközben érkezett új technológiák, a borstílusok átalakuló megítélése és a borkészítésben való változások mind tükröződnek ebben az új kiadásban.

416 oldal Keménytábla 204220 Ker.ár: 244 lej Klub ár: 216 lej

Saly Noémi

Burger István

Hatszáz tojás, egy se görbe Molnár Julia szakátskönyve 1854 Gasztronómiánk történetének sötét foltja éppen az az időszak, amikor az úgynevezett „magyar konyha” kialakult. A 19. század első kétharmadában kinyomtatott szakácskönyvek németből fordított, lopott holmik.

Klausz Melinda Nemere Ilona

Szakácskönyv kétbalkezeseknek Azoknak is szeretettel ajánlom a könyvet, akiknek az ebédelést az étkezőajtóra kilógatott munkahelyi menülista böngészése, a vacsorát pedig a pizzaétlap végiggusztálása előzte meg. .

A közösségi média nagykönyve Hogyan vidd sikerre a céged és önmagad (bővített kiadás) Ma már szinte nincs is olyan beszélgetés, amelyben ne említenék meg a Facebook, Instagram, YouTube vagy éppen a lájkolni szavakat.

Drágakő Enciklopédia Az enciklopédia tartalmazza a világ összes drágakövét, valamint gyűjtői ékkövét, és azzal a szándékkal jött létre, hogy végre legyen egy olyan átfogó, a mai állapotoknak megfelelő legteljesebb és legfrissebb kézikönyv a bennünket körülvevő kristályos világról.

450 oldal Keménytábla 199 oldal Kartonált 204221 288 oldal Kartonált 204222 320 oldal Kartonált 204225 204226 Ker.ár: 78 lej Klub ár: 69 lej Ker.ár: 33 lej Klub ár: 29 lej Ker.ár: 70 lej Klub ár: 62 lej Ker.ár: 114 lej Klub ár: 101 lej

Sarah Herman Tom Phillips

A világ hülyéi Peter H. Diamandis - S. Kotler

A jövő gyorsabban itt lesz, mint gondolnánk Hogyan formálják át mindennapi életünket az egymásra ható új technológiák?

Hogyan cseszett el mindig mindent az emberiség Történelmet, tudományt, politikát és popkultúrát egybegyúrva izgalmas eszmefuttatásokat olvashatunk az emberiség legdicsőbb és legsötétebb pillanatairól. Például Lucyről, legelső ősünkről, aki egy fáról lezuhanva halhatott meg.

Hitted volna?!

Leonard Mlodinow

Meghökkentő kérdések és válaszok Légy te a legszórakoztatóbb vendég, a legagyafúrtabb kolléga a következő csapatépítésen, a legokosabb a baráti társaságban. Ha szeretnél sok-sok érdekes dolgot megtudni a világról, ha szórakoztat, hogy lenyűgözheted a barátaidat, ez a könyv neked szól...

Emlékeim barátságról és fizikáról Leonard Mlodinow egyedülálló és mélyen személyes visszaemlékezésében azt a csaknem két évtizedet idézi fel, amikor Hawking munkatársaként és barátjaként ezzel a sokoldalú emberrel dolgozott.

Stephen Hawking Tudta-e? 401 érdekesség Az IPM Tudta-e? könyvben a hasonló című magazin alapján összegyűjtöttük a legérdekesebb 401 olyan kérdést és választ, amelyek különleges témaköröket boncolgatnak.

312 oldal Keménytábla 256 oldal Keménytábla 262 oldal Keménytábla 248 oldal Keménytábla 204227 304 oldal Kartonált 204228 204229 204230 204231 Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 80 lej Klub ár: 72 lej

Rendeljen e-mailben: rendelesbibliofil@yahoo.com

19

Tudomány

Hugh Johnson - J. Robinson


Frédéric Martel James Fallon

A pszichopátia belülről

Albert Moukheiber

Egy agykutató utazása agyának sötét bugyraiba A pszichopátia belülről lenyűgözően meséli el, hogyan reagált arra, hogy az agyáról készült felvétel olyan, mint a pszichopatáké. Sorozatgyilkosokkal folytatott kutatása során fölfedezett egy sajátos neurológiai mintázatot, ami segített magyarázatot adni a hidegvérrel elkövetett erőszakos tettekre.

Amikor a saját agyad áldozata vagy Torzítások, fóbiák, sztereotípiák, kognitív disszonancia: elménk folyamatosan trükköket játszik velünk, jó és rossz értelemben egyaránt. Miért gondoljuk gyakran, hogy igazunk van, amikor pedig épp tévedünk? Miért rettegünk egy apró, ártalmatlan póktól?

Az elme trükkjei

Mindent az emberi agyról Izgalmasan és látványosan A legátfogóbb és leglátványosabb útmutató az emberi agyról. Valóban különbözik egymástól a férfiak és a nők agya? Mitől olyan lázadók a tinédzserek? A jövőben tényleg mindannyiunk agya öszszekapcsolódik majd a felhőben?

A Vatikán kínos titkai

Szemerey István

Homoszexualitás, hatalmi játszmák, képmutatás Papi cölibátus, az óvszerhasználattal szembeni egyházi tilalom, a szexuális visszaélések rendszeres eltussolása, XVI. Benedek pápa lemondása, a klérus nőgyűlölete, a papi hivatások számának drasztikus visszaesése, a Ferenc pápa elleni áskálódások - Frédéric Martel szerint ezeket a jelenségeket egyetlen titok köti össze.

Jézus, a szkíta Albert Schweizer gondolatai mai is érvényesek. Ki volt a történelmi Jézus, honnan származott, melyik nép szülötte volt? Ezekhez a kérdésekhez hozzátehetjük a következőket.Miért nem tudunk semmit a galileai népről, ahonnan Jézus származott? Kik voltak? Mi volt az igazi nevük? Hiszen a galileai csak egy ragadványnév, azt jelenti “idegenek”.

Elme, lélek

208 oldal Keménytábla 224 oldal Keménytábla 580 oldal Keménytábla 398 oldal Keménytábla 260 oldal Kartonált 204232 204233 204234 204241 204242 Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 60 lej Klub ár: 53 lej Ker.ár: 98 lej Klub ár: 86 lej Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej

Almási Kitti

Ki vagy Te? Elvárások szorításában - megfelelés vagy önazonosság? Így kell kinéznem, ha azt szeretném, hogy... Illik úgy viselkednem, mintha... Nem láthatják meg rajtam, hogy... Mit szólnának, ha tudnák... Ha érvényesülni akarok, akkor... Jobb a békesség, szóval...

Gregg Braden

Az emberiség ereje

Vekerdy Tamás

Kicsikről nagyoknak Kisgyerekkortól iskoláskorig A neves pszichológus könyve a kezdetektől az iskoláskor végéig kíséri el a gyereket - és vele együtt a szülőt - azon az érdekes, izgalmas, olykor fárasztó, mégis nagyon szép felfedezőúton, amelynek során a kicsiből nagy lesz.

Bagdy Emőke

Pszichofitness Kacagás, kocogás, lazítás Ez a vademecum (“gyere velem”) a kíváncsiak és vállalkozó kedvűek számára született. Azoknak, akik szeretnék megismerni saját lelki működésük titokzatos világát.

C. S. Lewis

A szeretet négy arca

Ismerd meg a benned rejlő csodákat: öngyógyítás, hosszú élet, intuíció, tiszta tudatosság Gregg Braden a természettudomány, a spiritualitás és az anyagi világunk közötti hidak építésének úttörőjeként vált nemzetközileg elismertté.

Az oxfordi irodalomtudós ebben a művében éleslátóan, képszerűen és kedves humorral mutat rá a ragaszkodás, a barátság, a szerelem és a felebaráti szeretet (agapé) természetére és értékeire. 321 oldal Keménytábla

312 oldal Kartonált 204235 283 oldal Kartonált 204236 224 oldal Kartonált 204237 159 oldal Kartonált 204243 204244 Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 55 lej Klub ár: 49 lej Ker.ár: 54 lej Klub ár: 48 lej Ker.ár: 54 lej Klub ár: 48 lej Ker.ár: 90 lej

Illényi Balázs

Vicky Chown - Kim Walker

Természetes szépségápolás Természetes gyógymódok Természetes orvosságok Alapanyagok és receptúrák Gyógynövények, receptek kézikönyve a bőr és a haj egészségének megőrzéséért A több mint száz recept segítségével megalkothatjuk saját szépségápoló készítményeinket, amelyek ragyogóbbá és élettelibbé teszik bőrünket és hajunkat, ráadásul a környezetre sem ártalmasak.

és terápiák a testi-lelki egészségért A több mint 800 gyógymód mellett számos recepttel is megismerkedhetünk, amelyek nemcsak tápanyagdús ételek, hanem különféle krémek, tinktúrák és kapszulák elkészítésének rejtelmeibe is beavatnak.

Betekinthetünk a gyógynövénytan alapjaiba, és megismerhetjük a legnépszerűbb, klasszikus házipatika-recepteket. Az egyes tünetcsoportok köré szerkesztett fejezetekben számtalan gyógyecet, tonik, krém, balzsam, szirup és tea elkészítési módjával megismerkedhetünk.

Klub ár: 79 lej

Magyar zarándokutak Az utak: Szent Jakab zarándokút, Mária-út, Szent Mártonutak, Gyöngyök útja, Középkori templomok útja, Szent Erzsébetút. A könyv tehát mindenkinek szeretne segíteni: zarándoknak és turistának egyaránt, hogy felhívja a figyelmet az utak szépségeire, az ott élő emberekre, az úton található értékekre, a kulturális és épített örökség emlékeire.

A Biblia nagykönyve Mit jelenthetnek mindennapi életünkben a próféciák? Mire tanítanak Jézus példabeszédei és cselekedetei? Milyen tanulságokkal szolgálnak a bibliai történetek és csodák? Miképp adhat erőt a hit a kiszolgáltatottsággal és a hatalommal szemben? Milyen közös erkölcsi elvárások jelennek meg a nagy világvallásokban?

256 oldal Keménytábla 304 oldal Keménytábla 176 oldal Keménytábla 208 oldal Keménytábla 352 oldal Keménytábla 204238 204239 204240 204245 204246 Ker.ár: 98 lej Klub ár: 86 lej Ker.ár: 130 lej Klub ár: 115 lej Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej Ker.ár: 130 lej Klub ár: 115 lej Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej

20

Telefonon: 0734-060 731


New York City Ballet A diótörő Marika és diótörő hercege történetét meséli el ez a gyönyörűen illusztrált kiadvány, amely a világ egyik legnépszerűbb balettmeséjét, A diótörőt hivatott megismertetni a fiatalabb korosztállyal. A New York City Ballet neves koreográfusa, George Balanchine által megálmodott, először 1954-ben bemutatott előadás szolgált e könyv alapjául, melyet Valeria Docampo fantasztikus illusztrációi ciói díszítenek.

204247 Vibók Ildi

A hattyúk tava

A szupercsapat

Egy szépséges, fehér hattyú, aki valójában egy elátkozott, ozott, gyönyörű, fiatal lány; egy herceg, aki meglátja őt valódi alakjában, áb és é beleszebl ret; egy varázsló, aki minden gonoszságát beveti, hogy szétválassza a szerelmeseket...Peter Martins, a New York City Ballet koreográfusa álmodta színpadra a klasszikus mesét, holdfényben táncoló, kecses hattyúkkal, királynőjükkel, herceggel éss gonosz varázsló varázslóval, és ez a balettelőadás inspirálta e szépen illusztrált ált kiadványt kiadványyt is.

Mire jó az oltás? Emma királykisasszony nem fél semmitől. Semmitől, csak az oltás-tól. Úgyhogy el is dönti, ő bizony nem akar oltást kapni, és ezt anyukája engedélyével közli is tudós háziorvosával. Doki nem erőszakoskodik, csak előveszi csodafegyverét: a varázskönyvet, ami megmutatja, milyen jó fej testőrség dolgozik éjjel-nappal azon, hogy legyőzze az Emmát támadó ádáz vírusokat és bacikat.

204248

Csipkerózsika Egy páratlanul szép királyságban a királyy és a királyné kislányuk kis születését ünnepli. Kitárják kastélyuk kapuját, hogy mindenki osztozzon örömükben, és meghívják a birodalom tündéreit a bálba. Egy tündérről azonban elfeledkeznek, aki sértetten toppan be az ünnepségre, és átkot szór a gyermekre. A New York City Ballet előadását vezető balettmesterük, Peter Martins állította színpadra 1991-ben. A mesebalett varázslatos díszleteihez igazodva kívánja ez a gazdagon illusztrált könyv bemutatni Csipkerózsikaa széles körben ismert i és kedvelt történetét.

Mauri Kunnas

Mikulás és a varázsdob Mikulásfalván egymást követik a furcsábbnál furcsább esetek. Hogy került bors a mézeskalácsba? Ki tüntette el az égről az északi fényt? És miféle vírus támadta meg a számítógépet éppen akkor, amikor már megoldódni látszott a rejtély?

56 oldal Keménytábla 56 oldal Keménytábla 204250 204251 Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej

204249 Kötetenként: 40 oldal Keménytábla Ker.ár: r.ár: 49 lej

Klub ár: 43 lej

Belefér egy pici szívbe Baranyai András illusztrációival Grecsó Krisztián rendhagyó könyvében gyerekversek olvashatók. A szerző kislánya, Hanna ihlette ezeket a szövegeket, de minden kisgyerek és szülő örömét lelheti bennük. Hétköznapok és ünnepnapok, az élet csecsemő-szemmagaságból: Grecsó Krisztián gyerekverseit a világra való rácsodálkozás, a dolgok megnevezése fölötti öröm mozgatja.

96 oldal Keménytábla Ker.ár: 57 lej

204252

Klub ár: 50 lej

Disney Junior

5 perces jóéjtmesék Itt az esti mese ideje! Tartsatok velünk egy varázslatos utazásra a mesék szárnyán! Kivel kalandozol szívesen? Mondjuk Szófia hercegnővel? Mickeyvel és barátaival? Vagy a Kutyapajtik a kedvenceid?

192 oldal Keménytábla 204253 Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej

99 magyar népmese

Benedek Elek

99 népmesén át kalandozhatsz a fantázia világában. Izgalmak, félelmek, öröm és bánat várnak rád a gyönyörű képekkel szegélyezett úton. Bújj az igazságos király, a rettenthetetlen legkisebb fiú, a találékony leány vagy a mindenkit megtréfáló kismadár bőrébe, és leld örömöd a mesékben, hiszen minden jó, ha jó a vége!

A nagy mesemondó egyedi előadásmódja hős királyfik, világszép királykisasszonyok, gonosz és jó tündérek, ördög szántotta vidékek, hatalmas várak és sziklák, titokzatos folyók és tavak, mesebeli üveghegyek és selyemrétek csodálatos világát vetíti elénk.

Székelyföldi mondák és mesék

268 oldal Keménytábla 122 oldal Keménytábla 204254 204255 Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 47 lej Klub ár: 42 lej

Beatrix Potter

Nyúl Péter és barátai Beatrix Potter összes meséje Ez a különleges könyv egyetlen vaskos és gyönyörű kötetben adja át az olvasóknak Beatrix Potter huszonhárom meséjét és versét, melyek mind Nyúl Péter világában játszódnak. Ez az első magyarul is megjelenő teljes kiadás, amely tartalmazza az összes eredeti, színes és fekete-fehér illusztrációt, illetve a szerző minden meséjét, versét Szabó T. Anna és Dragomán György fordításában. A történeteknek gyakran ismerjük valóságos tájait, állatait és emberekhez kapcsolódó hátterét, ezeket az érdekességeket a mesék előtti rövid bevezető szövegekben gyűjtöttük össze. A könyv tartalmaz még négy olyan mesét is, amelyek nem jelentek meg a szerző életében, de megmutatják elbeszélői és rajzolói tehetségét.

400 oldal Keménytábla Ker.ár: 161 lej

204256

Klub ár: 143 lej

Disney

Friederun Reichenstetter

5 perces történetek hősies lányokról

Mesék karácsonyig

Takács Viktória

Egy mese advent minden napjára Karácsonyi Egérke váratlanul levelet kap a télapótól, amiben azt írja, hogy sajnos idén nem fog tudni eljutni az erdőbe, hogy együtt ünnepeljen az állatokkal. Vajon mi történhetett?

Betlehemi mese

Vágj bele egy új kalandba kedvenc Disney- és Pixarszereplőiddel! Lovagold meg a hullámokat Lilóval, bújócskázz Vaianával, és csípd nyakon a rosszfiúkat Judy Hopsszal!

Egy kora decemberi napon az óvodából hazatérő Bencét izgatott sokadalom várja otthon: iskolás testvére, Hanna, és az osztálytársai épp betlehemi játékot próbálnak!

104 oldal Keménytábla 188 oldal Keménytábla 21 oldal Keménytábla 204258 204257 204259 Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 33 lej Klub ár: 29 lej

Rendeljen telefonon: 0734-060 733

21

Mesék kicsiknek

Grecsó Krisztián


Disney

Karácsonyi mesegyűjtemény Készülj az ünnepekre kedvenc mesehőseiddel! Olvasd el, hogyan szervezi meg Ralph és Vanellope a rosszfiúk karácsonyi partiját! Borítsd ünnepi díszbe az otthonod Woodyval, Buzz-zal és a Toy Story többi szereplőjével! Kövesd nyomon Elza és Anna első közös karácsonyát! Az elbűvölő ünnepi mesegyűjtemény történetei életre keltik a karácsony varázslatos...

Disney Junior

Zseblámpával

Kutyajó karácsony

Disney

Különleges karácsonyi küldetésre felkészülni! Senki sem maradhat ajándék nélkül! Rolly és Bingo azt pláne nem hagyhatja, hogy gazdájukat, Bobot ne várja ajándék a fa alatt. Felkészültetek? Tartsatok a kutyusokkal, és mentsétek meg együtt a karácsonyt!

Első enciklopédiám Tartsatok velünk, és csodálkozzatok rá a minket körülvevő természet csodáira, kezdjétek el felfedezni a világot ezzel a játékos enciklopédiával! Nem lehet elég korán kezdeni a játékos tanulást, olvassatok, beszélgessetek hát az állatvilágról, Földünkről és az évszakokról is.

Az emberi testben

Zseblámpával

Szuper időtöltés a felfedezés! Használd a kötethez a mellékelt karton zseblámpát, és fedezd fel az emberi test titkait! Mintha röntgennel világítanád át s tested, úgy tárul fel a könyvben az emésztőrendszer, a csontok, az izmok, a létfontosságú szervek. Vedd a kezedbe a lámpát és indulj egy csodálatos utazásra!

Fedezd fel a titkokat! k ! Szuper időtöltés a felfedezés! Használd a kötethez a mellékelt karton zseblámpát, és fedezd fel a tengerek világát! Veszélyesek, gyorsak, vándorolnak, félelmetesen néznek ki, vagy éppen gyönyörűek - mind megbújnak a sötétben, keresd meg őket!

A tenger alatt

208 oldal Keménytábla 32 oldal Keménytábla 137 oldal Keménytábla 24 oldal Keménytábla 24 oldal Keménytábla 204260 204261 204266 204267 204268 Ker.ár: 98 lej Klub ár: 86 lej Ker.ár: 44 lej Klub ár: 39 lej Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej

Eliseo Garcia Bartos Erika Dan Brown

Bogyó és Babóca

Esti mesék

Vad szimfónia

Hangolódj rá a pihentető alvásra játékkal és mesével! Építsd meg a 8-féle LEGO minimodell egyikét a könyvhöz tartozó elemekből, és hallgasd meg a hozzá kapcsolódó történetet! Másnap válassz egy új kalandot, és építs meg egy másik szereplőt! 6 éves kortól.

Kövesd Egér maestrót és zenész barátait lombkoronákon és tengereken keresztül! Találkozhatsz hatalmas kék bálnával és fürge gepárddal, parányi bogarakkal és kecses hattyúkkal, akik mindegyike egy-egy titkot tár fel.

Hónapok meséi Kísérd végig az év hónapjait Bogyóval és Babócával! A könyvben tizenkét mese szerepel, a hónapok, évszakok jellegzetességeit követve. Minden hónapra jut egy történet, melyekben szinte az összes szereplővel találkozhatunk!

Mesék

LEGO

Elizabeth Dowsett LEGO

Karácsonyi ötletek Hangolódj a karácsonyra a könyvben található több mint 50 fantasztikus LEGO építési ötlettel! Készíts LEGO elemekből karácsonyfadíszeket, Mikulás-sapkát, hópelyheket és még sok minden mást!

Barátkozz a hangszerekkel Márti családjának hangszerüzlete van. A barátai meglátogatják, mert zenekart szeretnének alapítani. Melyik hangszert fogja választani a vidám és elegáns Luca? Ki fog zongorázni? És ki lesz a karmester? Olvasd el a könyvet, és közben ismerkedj meg a hangszerek hangjával is.

120 oldal Keménytábla 42 oldal Keménytábla 235 oldal Keménytábla 75 oldal Keménytábla 32 oldal Keménytábla 204262 204263 204269 204270 204271 Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 63 lej Klub ár: 56 lej Ker.ár: 90 lej Klub ár: 79 lej

Anna Casalis - Tony Wolf

Mítoszok és legendák Hogyan lett Zeusz az istenek királya? Milyen hőstetteket hajtott végre a hatalmas erejű Héraklész? Hogy tudott kijutni Thészeusz királyfi a szörnyű labirintusból? A legismertebb görög mondák és mítoszok összegyűjtve egy kötetben, a gyerekek számára is élvezhető formában, Tony Wolf nagyszerű illusztrációval!

Ben Hoare Tóth Emese

Távol-keleti mesék A tigrissé vált mandarin és más történetek Igazságosan ítélő mandarin, selyemtolvaj, várban lakó démonsereg és kapzsi császár kel életre a kínai, tibeti, mongol, ujgur, koreai, japán és vietnámi népi fantázia szülte elbeszélésekben.

A természet ezer arca Fedezd fel a környező világ hihetetlen sokféleségét: a Föld leglátványosabb kőzeteit és ásványait, lenyűgöző mikroszkopikus organizmusait, növényeit és állatait. Ismerkedj meg az élő és élettelen természet több mint száz szereplőjével, a könnycsepp formájú opáltól a búvárpipaszerű ormányt viselő tapírig!

Rhona Davies

Gyerekek Bibliája Ahogy a gyerekek a Biblia különböző történetein keresztül elmerülnek Isten beszédében, jobban megérthetik a keresztény hitet és Isten irántuk tanúsított szeretetét.

Mire jó a matek? Lehet, hogy nem vesszük észre, de a matematika szinte mindenütt jelen van a világban a kódok feltörésétől a nyereményjátékokig és a bűnügyek megoldásáig.

60 oldal Keménytábla 126 oldal Keménytábla 224 oldal Keménytábla 123 oldal Keménytábla 128 oldal Keménytábla 204264 204265 204272 204273 204274 Ker.ár: 49 lej Klub ár: 43 lej Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej Ker.ár: 114 lej Klub ár: 101 lej Ker.ár: 57 lej Klub ár: 50 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej

22

Rendeljen telefonon: 0265-323 023


Mark Haddon

A kutya különös esete az éjszakában

Jan Andersen

Dusty A képregény története Ki ne emlékezne azokra a tikkasztó és lassan múló nyári szüneti délutánokra, amikor a forróság elől a Balaton-parti hűs árnyékot adó fák alá menekülve, pokrócon fekve vagy a kempingszékben kuporogva képregényt olvasott?

Az emberiség története A kezdetek Az ember ősei nagyjából 6 millió évvel ezelőtt jelentek meg Afrikában. Mielőtt azonban fajunk, a Homo sapiens feltűnt volna, számos más emberelőd élt a Földön, akik már két lábon jártak.

Egy életre szóló barátság Paul egy nap szorult helyzetbe kerül. Tudja, hogy semmi esélye nincs az öt utcagyerekkel szemben, akik a pénzét akarják. Ám hirtelen megjelenik egy kutya, és elijeszti a támadókat. Ettől kezdve Paul és Dusty elválaszthatatlan barátok lesznek. A fiú érzi, hogy a kutya fél valamitől. De vajon mitől?

A tizenöt éves Christopher autista: nagyon sokat tud a matematikáról és a fizikáról, de nagyon keveset az emberi érzelmekről. Nem szereti, ha hozzáérnek, és nem hajlandó megérinteni semmit, ami sárga vagy barna. Űrhajós szeretne lenni, de még sohasem járt a szülei nélkül az utcájukon túl. És alighanem ő a világirodalom egyik legkülönösebb nyomozója egy este ugyanis a szomszédasszony kutyáját döglötten, vasvillával átszúrva találja a kertben, és elhatározza, hogy kinyomozza, ki ölte meg. Így kezdődnek Christopher különös kalandjai, melyek során nemcsak a kutya gyilkosának kilétére derül fény, hanem ennél jóval fontosabb dolgokra is, amelyek sok mindent megváltoztatnak mind az ő, mind a szülei életében... Mark Haddon bámulatos beleérzéssel ábrázolja az autista fiú végtelenül racionális gondolkodását, sajátos érzelemvilágát. Könyve izgalmas és megható olvasmány gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

144 oldal Keménytábla 174 oldal Keménytábla 204275 204276 256 oldal Kartonált 204281 275 oldal Keménytábla Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej Ker.ár: 81 lej Klub ár: 72 lej Ker.ár: 32 lej Klub ár: 29 lej Ker.ár: 60 lej

Nagy indiánkönyv

Craig Glenday

Guinness World Records 2021 Készítettünk egy válogatás az elmúlt 12 hónapban elfogadott új rekordok legjobbjaiból is. De ne csak olvass róluk: próbálkozz meg Te is valamilyen mutatvánnyal.

Képes történelmi atlasz Azóta, hogy az első civilizációk létrejöttek Egyiptom és Mezopotámia folyóvölgyeiben, több mint hatezer év telt el. Ezalatt rengeteg minden történt az emberiséggel.

Vadölő, Sólyomszem, Bőrharisnya - ki ne hallotta volna ezeket a neveket, aki az indiánregényeket szereti? Natty Bumppót nevezik így indián barátai, az ő élettörténete fűzi egybe James Fenimore Cooper híres, öt regényből álló sorozatát, amely itt egy kötetben jelenik meg..

Klub ár: 53 lej

Mariana Zapata Nancy Springer

Enola Holmes Az eltűnt márki esete Amikor Sherlock Holmes ifjú húga, Enola Holmes tizennegyedik születésnapján rádöbben anyja eltűnésére, tudja, egyedül ő találhatja meg. Bátyja, Mycroft, bentlakásos iskolába küldené a lányt, míg Sherlock nyomozásba fog, ám Enolának más tervei vannak.

Dear Aaron

Kedves Aaron! Ruby Santos pontosan tudta, mire vállalkozik, mikor jelentkezett, hogy egy tengerentúlon állomásozó katonával levelezzen. Az utasítások egyszerűek: egy levél vagy e-mail hetente, ameddig a bevetése tart. Egyéb csomagok küldése nem szükséges. Ruby már túl volt mindezen. Azt hitte, tudja, mire számíthat.

256 oldal Keménytábla 64 oldal Keménytábla 960 oldal Keménytábla 204277 204278 204283 239 oldal Kartonált 204284 558 oldal Kartonált 204285 Ker.ár: 130 lej Klub ár: 115 lej Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej Ker.ár: 114 lej Klub ár: 101 lej Ker.ár: 49 lej Klub ár: 43 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej

Linn Skaber Sam Jackson - Tim Lihoreau

A szívem egy bezárt bódé

Anita Ganeri

Fantasztikus klasszikusok Csillagok meséi Híres zeneszerzők izgalmas élete és legismertebb művei A letűnt évszázadok legnevesebb muzsikusai többnyire délcegen és komoran feszítenek a képeken vagy a tiszteletükre emelt szobrokon. De milyen emberek lehettek valójában, és hogyan születtek a halhatatlan műveik?

Történetek csillagképekről a világ minden tájáról Az emberek évezredek óta csodálják az éjszakai égboltot, nem csoda, hogy számos legenda született a tündöklő csillagokról. Egyes történetek bosszúszomjas istenekről és istennőkről, szörnyekről és hősökről szólnak.

Dr. Sharie Coombes

Dr. Sharie Coombes

Anya, hagyjál már!

Anya, hagyjál már!

Az élet legfontosabb kérdései kamasz lányoknak Rengeteg új érzés, új helyzet, új probléma. Szerencsére ebben a könyvben mindennel foglalkozunk: a jó, a rossz és a ciki dolgokkal is.

Az élet legfontosabb kérdései kamasz fiúknak A tinédzserek számtalan váratlan és sokszor ijesztő dologgal szembesülnek a kamaszkor kezdetén. Stressz. Hormonok. Suli. Közösségi oldalak. Érzelmek...

Kamaszmonológok Linn Skaber az életről, a pattanásokról, a békéről és a hiányérzetről kérdezte a fiatalokat, arról, hogy milyen érzés egyszerre gyermeknek és felnőttnek lenni, mi a legcsodálatosabb vagy a legfélelmetesebb a kamaszkorban, és miért olyan idegesítőek a felnőttek.

144 oldal Keménytábla 96 oldal Keménytábla 256 oldal Keménytábla 204279 204280 72 oldal Kartonált 204286 72 oldal Kartonált 204287 204288 Ker.ár: 63 lej Klub ár: 56 lej Ker.ár: 65 lej Klub ár: 58 lej Ker.ár: 46 lej Klub ár: 40 lej Ker.ár: 46 lej Klub ár: 40 lej Ker.ár: 73 lej Klub ár: 65 lej

Rendeljen e-mailben: rendelesbibliofil@gmail.com

23

Ifjúsági

J. F. Cooper

204282


Összeállításunkban igyekeztünk újra a kínálatba tűzni az ünnepek alkalmával, a kicsiknek szoló népszerű, keménytáblás, színes csomagjainkat.

Mondókák kicsiknek - 6 darabos szivacskönycsomag 204289

Klub ár: 75 lej

Leporelló csomag - 4 darabos 204290

Klub ár: 40 lej

Örökzöldek - 9 darabos csomag 204291

Klub ár: 145 lej

Mondókák - 4 darabos csomag 204292

Klub ár: 70 lej

Profile for Bibliofil Könyvklub

Bibliofil_2020_4_1-24  

Bibliofil_2020_4_1-24

Bibliofil_2020_4_1-24  

Bibliofil_2020_4_1-24

Advertisement